Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Tünde,
én is megnéztelek benneteket, nagyon édesKép

Ez az óraátállítás teljesen bekavart nekünk, az még hagyján, hogy majdnem elkéstünk az úszásról, de teljesen felborult Dorka napirendje. Pedig annyira klasszul kialakult már. Tegnap egész nap aludtunk (mi nagyok), Dorka meg össze-vissza evett. Este persze vidáman vigyorgott a csaj lefekvéskor, letettem a szokott időben de még 2 órát ébren volt (félóránként benéztem hozzá és nyitott szemmel feküdt és dumált vagy játszott).
Remélem hamar áthidaljuk a dolgotKép

Úszásról:
Nagyon-nagyon klassz volt!!!!
Képzeljétek merültünkKép és nem sírt DorkaKép, kicsit meglepődött ugyan, de egy nagy zöld békával eltereltem a figyelmét és vetődött utána, mintha mi sem történt volna. Úgy örülökKép
Direkt kértük az oktató csajt, hogy próbáljuk meg, mert a hoppázást nagyon jól bírja és sikerültKép
Egyedül az a probléma, hogy elég hamar elfárad, megint kb 20 perc után nyügi, vigasztalás, indulás haza, a bébihordóban be is ájult.

Fényképek:
én is kinlódok azzal, hogy a tündéri mosolyát elkapjam, de a vakutól mindig megdöbben és nem sikerül, vaku nélkül meg bemozdul.

Hú, mennyit írtamKép

Krisz

Krisz
krisszie
 
 


Sziasztok!

Mi ma úszunk. Próbálom kirelaxálni magamból az izgalmat, hogy Szabolcs ne érezze. Majd beszámolok.
Húsvét táján otthon leszünk egy hétig, akkor majd nagykádazunk, hátha történik valami előrelépés. Szabolcs a Hoppát sem szereti, és általában szerintem nem érzi magát jól a vízben. Nagyon fázik.

Éva! Ti szaunáztok? Nem árt az ilyen pici korban? Én imádom a szaunát, de vagy másfél éve nem voltam, már a terhesség alatt sem mertem...
Fulescsacsi
 


Sziasztok !

Eva: Jó nektek, hogy egész nap aludtatok ! Irigyellek ! Nálunk a sírás volt a főprofil a tegnapi nap, az alvás csak nyomokban, de azért volt. Most persze alszik, miután engem teljesen felébresztett, mivel úgy nézett ki, vége a pihinek.

Fcsacsi: Kösz a dícséretet a képekre, még folyamatban van a bővítés. Még friss a fényképezőnk, azt hittem én vagyok a béna (bár még nincs teljesen kizárva Kép ) és képtelen vagyok elkapni a pillanatot. Persze, én is élvezem a mosolygást, csak a nagymamik is szeretnék nap mint nap látni, ez meg csak úgy sikerülhetne, ha meg tudnám örökíteni.

Minden képet megnéztem (amit sikerült megtalálnom), aranyosak a picúrok, egyik szebb mint a másik ! Hajban úgy látom, mi vagyunk a leggyérebbek, kislány létünkre. Biztos apától örökölte ! Kép

Most megyek, nehogy itt felejtsem magam, ki kell kihasználom még az alvást egyéb teendőkre.

Sziasztok !

Tünde
tünde1122
 
 

 
 

Szép jó reggeltKép

Jó sokat irtatokKép
Látom az óraátálitás mindenkit megboritott egy kicsit, nálunk is bezavart, de mondjuk jó irányban, tovább aludt a szentemKép

Tegnap voltunk babanézőben, az én kis édes manóm, megmutatta, milyen is egy jó hisztis babaKép
Egész délután egy csepet nem volt hajlandó aludni és végig üvöltött, nem lehetett megvigasztalni. A legnagyobb baj a meleg volt, akiknél voltunk több mint 25 fok volt a szobában, kész szauna, Dani meg a 21 hez van szokva, ezt szereti, mondjuk én is ebben érzem jól magam. Már levetköztettem egy kisingre meg egy harisnyára, de az sem segitett, maradt a sirás.

Hazajöttünk, megfürdettem, kapott cicit és be is ájult rendesen, este tiztől reggel fél kilencig aludt, a melleim meg majd eldurrantak reggelreKép Evett és már megint horpaszt a drága, igy hagyja anyáját egy kicsit visszaolvasniKép

TévedtemKép nem hagyott, a fenti sorokat már vagy három órája irtam, csak nem tudtam elküldeniKép most gyorsan elküldöm, a többit majd később irom, most séta jönKép

Ági

KépKép
KépKép
Ágiboszi
 
 


Sziasztok!

Utoljára valóban utazás előtt írtam. Alsópáhok szuper volt, ideális gyermekes családoknak. Mindennel fel vannak szerelkezve, úh kis csecsemővel is nyugodtan lehet menni. Kép

A fotózáshoz annyit, hogy a digitális gépek egyik hátránya, hogy lassan exponálnak. A férjem úgy csinálja, hogy félig lenyomva a gombot élesít, és amikor jó a "téma", exponál. Így viszonylag gyorsan lehet éles képet csinálni.

Sziasztok! Kép
Orsi

Orsi
orsi
 
 


Sziasztok !

Nálunk teljes a kavarodás, de már arra gondolok, csak véletlen egybeesés az óraátálítással. A már kb. 1 hónapja éjszakát átalvó csemetém, az elmúlt 2 éjszaka felébredt és onnantól kezdve borul minden, mert a tejecske ugyebár már nem túl sok éjjel, mivel már rég nem eszik ilyenkor. Úgyhogy teljes a kiszámíthatalanság és persze sűrűbben akar enni is. Aggódom, nem sokáig tudok így szoptatni szerintem. És persze emiatt az alvási szakaszok igencsak lerövidültek és sírásra cserélődtek.

Már kínomban ülök ide, mert manócskám olyan álmos, hogy már semmit nem tudok vele csinálni, csak sírdogál. Talán álombasírja magát már végre. Borzasztó hallgatni úgy, hogy nem tudok segíteni neki.
5 perc aktív sírás után végre csönd van. De jó!

Krisz, Fcsacsi: Mikor kezdtetek úsznijárni ? Olyan helyre jártok ahol csak a babák használják azt a medencét ? Nem üti ki őket a klóros víz ? V. nem is klóros ? Világosítsatok fel ezzel kapcsolatban, légyszi !
Nálunk is van, ha jól láttam babaúszás, de klóros vízben, amiben különben a gyerekek (ovisok, alsótagozatosok)úsznak. Ez nem gond egy babának ? Ráadásul kényes Alexa bőre, nem tudom hogy reagálna, pedig szívesen elvinném.

Orsi: Szia itt is ! Kipróbálom a módszert a digifkvel.

Sziasztok !

Tünde
tünde1122
 
 


Sziasztok!

Tünde! Mi itt Budapesten az Almási térre járunk, ezt a medencét mások is használják, de van olyan hely, ahol csak babák vannak - a Rubin hotelben, nekünk az túl messze van. Nektek végképpKép. (Kaposvár, ugye?). Nem klórral fertőtlenítenek, a www.babauszas.hu -n megtalálsz mindent róluk. Szabolcsnak eddig - kopp-kopp-kopp - nem volt semmi bőrbaja egy kis szárazságon kívűl, pedig én eléggé érzékeny bőrű vagyok.

Sírás/alvás: nálunk Szabolcs általában ébred egyszer, de szopi után vissza is alszik. És nekem éjjel van a legtöbb tejem, érdekes... Hat körül ébred fel reggel, de aztán nyolc körül mindig alszik még fél órát-egy órát. Nálunk is előfordul, hogy az álmosságtól nyűgös, és általában 2-3 perc sírás után el is alszik. De sokszor csak úgy elalszik magától szépen, bár jobban szereti, ha ott ücsörgök mellette. Ezért jó a játszószivacs, már előre félek, hogyan fogja viselni, amikor felállítjuk köré a "kerítést"... Pedig előbb-utóbb bekövetkezik...
Fulescsacsi
 


Sziasztok!

Tünde,
mi Debrecenbe a gyógyfürdőbe járunk, ami nektek még messzebb vanKép
3 hós-tól lehet úszni járni, mi 4 hósan kezdtük az influenza szezon miatt. kb 35 fokos a víz, nagyon kellemes a babáknak, nagyon szeretik, nekem egy kicsit meleg elsőre, de megszokható és az a lényeg, hogy ne fázzanak benne.
Biztos, hogy van benne klór vagy valami fertőtlenítő, hiszen nem csak babák használják, mert bent vannak a szüleik is.
Dorka is hiperérzékeny bőrű, de nem volt még semmi problémánk vele.
Állítólag számítógép ellenőrzi folyamatosan a vízminőséget és állandóan cserélik a vizet és az Ántsz is gyakran ellenőrzi. Ennek ellenére biztos bármi előfordulhat, de én úgy gondolom annyi pozitív hatása van vízben mozgásnak, játéknak, hogy megér ennyi rizikót.
Meg nyilván ha lenne valami probléma, nem is mennénk többet.

Krisz

Krisz
krisszie
 
 


Sziasztok!

Pörög ez a topik, csak én nem nagyon vagyok képben KépKép Sajnos van dolgom ezerrel, én is szakodolgozatot írok, + lakástfelújítunk, + nyelvvizsgázni is kéne, de, de .....És ellep a munka. De jövök, szinte mindent elolvasok, de írni már nincs időm.

Rólunk: Múlt héten Zsanka elindult. Most már kb 4-5 métert is megtesz, ha van cél. de gyorsabba négykézláb és ha siet akkor úgy közlekedik. Vigyorog a két fogával, és nagyon hisztis lett (többek között ezért se jövök gyakran, mert mindig azt figyelem, hogy hol esik el, vagy épp hol hisztizik.

Na azért Tünde tiszteletére dobok egy táblát.

Tünde
Tényleg ti lettetek a 13. Kép


<pre>
Anyuka Baba Baba szülinapja Baba adatai Baba névnapja Testvérek 2004.03.29
Nadine Zsanett 2003.06.03 3800g 52cm augusztus 21. 9 hó + 26 nap
Era Anna 2003.06.04 3440g 51cm július 26. 9 hó + 25 nap
[url=http://www.babanet.hu/ujgep/discus4/cgi-bin/board-profile.cgi?action=view_profile&profile=rózsa-users%20]Szilvási Rózsa[/url] Norbi 2003.06.08 3600g 55cm június 6. Niki 2001.10.18. 9 hó + 21 nap
[url=http://www.babanet.hu/ujgep/discus4/cgi-bin/board-profile.cgi?action=view_profile&profile=katicabogár-users%20]Katicabogár[/url] Kincső 2003.06.11 2780g 48cm július 24. 9 hó + 18 nap
Ildianyu Janka 2003.06.12 3120g 48cm május 30. Lili 2001.10.28. 9 hó + 17 nap
[url=http://www.babanet.hu/ujgep/discus4/cgi-bin/board-profile.cgi?action=view_profile&profile=gallainémagdi-users%20]Magdi[/url] Zsuzsi 2003.06.21 3590g 55cm február 19. Niki 1991.05.16. Miki 2001.01.03. 9 hó + 8 nap
Orsi Szilárd 2003.08.27 3390g 52cm március 11. Szilvia 2001.10.29. 7 hó + 2 nap
Cory Zsombor 2003.08.31 2280g 48cm november 8. Balázs 2001.09.12. 6 hó + 27 nap
Krisszie Dorka 2003.11.02 3200g 52cm február 6. 4 hó + 27 nap
Fülescsacsi Szabolcs 2003.11.06 3220g 58cm július 28. 4 hó + 23 nap
Kis Éva Miklós Samu 2003.11.16 3850g 56cm december 6. 4 hó + 13 nap
[url=http://www.babanet.hu/ujgep/discus4/cgi-bin/board-profile.cgi?action=view_profile&profile=Ágiboszi-users%20]Ágiboszi[/url] Dani 2003.12.09 3440g 52cm július 21. 3 hó + 20 nap
[url=http://www.babanet.hu/ujgep/discus4/cgi-bin/board-profile.cgi?action=view_profile&profile=Tünde1122-users%20]Tünde[/url] Alexa 2003.12.25 3500g 56cm május 18. Anett 1998.12.09 3 hó + 4 nap</pre>

Nadine

Nadine
KépKépKép
nadine
 
 


Sziasztok csajok!

Jöttem újságolni, igen megtörtént, a várva várt pillanat eljöttKép
Dorka megfordult!!!!!
Hátról hasra sikerült a csajnak.
Elötte együtt forogtunk és amikor abbahagytuk a csaj fogta magát és megcsinálta egyedül is.

Krisz és Dorkab nb hgb

Krisz
krisszie
 
 


SziasztokKép

Hatalmas gratula Dorkának:



Kép


Manó nálunk még mindig csak oldalig jut elKép nagy a popó meg a feje és igy nem tud átbillenniKép De már nagyon harcol érte és jókat rötyögök amikor nagyon mérges leszKép

Nadine,
wow, akkor mostmár jobban résen kell lenned, és nektek is hatalmas gratula a mutatványhozKép
Most jön majd még hozzá a pakolós korszak is, igy lesz teendőd bőven a szakdolgozat és társai mellé, nem irigyellek.

Tünde,
mi is most kezdünk majd valamikor menni, ha sikerül összehozni a dolgot, budatéténybe fogunk járni, reményeim szerintKép Itt szombatonként van bébiuszás, nem tom mivel fertőtlenitenek, de nem csak bébik használják a hét folyamán, minden nap más tipusu uszásoktatás van, szombat mint irtam a a bébiké.

nah menek mert gyógyszertárba kell ügetni, anyum megkért hozzuk el az inzulinját.

puszi
ÁGi és Dani

KépKép
KépKép
Ágiboszi
 
 


Sziasztok!

Dorkának gratula. Kép

Uszi: mi a kispestibe járunk és az oktató mondta, hogy csak akkor menjünk, amikor bébiuszi van, mert nekik valami speckó fertőtlenítőt használnak(reggel) és az babauszi után már a hagyományos fertőtlenítés megy.

Magdi
gallainémagdi
 
 


Krisz!!!

Nagy-nagy gratula Dorkának!!!! KépKépKépKépKépKép
Fulescsacsi
 


Dorka, nagyon nagy Gratullllaaaa!!!Kép

Igyekszünk benneteket utolérni, egyelőre az oldalra tekintgetésnél tovább mi még nem jutottunk.

Bébiszás: most úgy kell mennünk haladóra, hogy nem volt lebuktatás? Mert ugye idegsek voltunk, meg minden? Ha látnátok, mit erőlködöm itthon a kádban ezzel a lebuktatással, meghalnátok a nevetéstől. Még nem jött össze, csak úsztatom szegénykémet, mint egy körbe-körbe.


Puszi mindenkinek

Éva
rizike
 
 


Sziasztok!

Köszönjük a gratulákatKép

Egyébként sikerült a nagy mutatványt megismételni délután is.
Persze mire a kedvesem hazajött, már nem volt kedve újra fordulni a kisasszonynak.

Éva,
kádban még nem próbáltuk a merülést, de el tudom képzelni. Igen mély kád kellene, hogy gyakorolhassuk a merülést.
Te hogy próbálod?

Ági,
tök jó a hullámzásKép
Dorkát is mindig visszahúzta a pelus, meg a buksi. Tudtam, hogy először pelus nélkül fog sikerülniKép

Fcsacsi,
mi van veletek? Tanulsz 1000-el?

Krisz

Krisz
krisszie
 
 


Sziasztok !

Húúú, de aktívak lettetek !
Csak most jutottam el a gépig, mert még mindig nem álltunk helyre az idővel. Ma már alakult, de még mindig össze-vissza evett a picúrka. Talán holnap már jobb lesz, bár holnap megyünk csipőszűrésre, ami gondolom megint bekavar. Remélem nem kell órákat ott töltenünk a tömegben a kórházban.

Mindenkinek köszi az úszásos infókat.

Fcsacsi, Krisz : Gondoltam, hogy nem Kaposvárra jártok úszni. Kép
Megnéztem a babauszas.hu-t, ott nincs Kaposvári helyszín, pedig láttam kiírva az oviban még pocakosan. Természetesen most hiába kerestem, már híre hamva sem volt, hogy a telefonszámot megleshettem volna. De nem esek kétségbe, mert nagylánykámat viszem csütörtökön úszni, majd megkérdezem az ő oktatóját, biztos tud segíteni.

Krisz: Dorkának gratulálok én is. Ügyi !

Nadine: Zsanka is ügyi, hogy már ilyen korán elindult a nagyvilágba. És kösz a tiszteletemre elkészített táblicskut, sűrű teendőid mellett.

Ági: Tényleg tök jó a hullámzás. Hogy csináltad ?

Sziasztok !

Tünde
tünde1122
 
 


No, itt vagyok én, csak elszállt, amit írtam hétfőn, aztán lusta voltam újra beírni, kedden és ma meg jó zsúfolt napunk volt. Szóval továbbra is vacak volt az úszás, szóltunk az oktatónak, hogy a gyerek nem szereti a vizet, ugyan mit csináljunk. De megnyugtatott, azt mondta adjunk időt neki, bízzunk benne, belejön, nem kell azt csinálni, amit a többiek, csak játszunk nyugodtan. Szabolcs onnantól kezdve, hogy beleért a lábfeje a vízbe, üvöltött, néha csillapodott, de csak rövid időre. Nem is merültünk le. Ahogy kijöttünk viszont rögtön jókedvű lett... Most próbáljuk az itthoni fürdés idejét emelni, játszunk ezerrel, tegnap már egy halvány mosoly is volt az arcán. Olyan, mintha a hőmérséklettel lenne baja: a levegő van vagy harmincöt fokos és nagyon párás, a víz meg 28-29 fok. Itthon 32-33 fokban fürdik, szóval mégcsak nem is olyan nagy a különbség, hát nem értem...
Fulescsacsi
 


Sziasztok!

Fcsacsi,
szerintem az lényeges különbség a 28 fok még elég hűvös, Dorkának elkékül a szája ilyen vízben és ökölbe szorított kézzel didereg, úgy nem is élvezné az úszást. Bár biztos hozzá lehet szokatni.

Olyan szörnyű volt ma: suliban voltam és hazafelé már a buszon voltam, amikor anyukám telefonált és hallottam, hogy a csaj keservesen sír a háttérben, hát majdnem elbőgtem magam.
Kemény dolog anyukának lenni.

Krisz

Krisz
krisszie
 
 


Sziasztok!

Már 2 éjszaka nem aludtam, mindkét gyerek lebetegedett, úh hulla vagyok. Feltváltva köhögtek, és sírtak. Szilvi (a nagyobbik) du-ra teljesen belázasodott (39,4°C). Napközben persze aludtak, csak én nem tudtam, mert hol az egyiket dajkáltam-gyógyítottam, hol a másikat.

Fcs!
Szerintem az a 4°C különbség sokat számít.

Krisz!
Gratulálok a forduláshoz. Nagyon ügyes Dorka. KépNálunk Szilárd már elmúlt 6 hónapos, mire megfordult.

Mennem kell, mert Szilvi "feléledt", és nem hagy számítógépezni. Sziasztok! Kép

Orsi

Orsi
orsi
 
 


Sziasztok!
Kis betegeknek mihamarabbi gyógyulást, Orsi!

Krisszie, hát, fogom a kis kezecskéjét, húzom magam felé, meg körbe körbe, meg rá a hasamra, és ha nagyon bátor vagyok, kicsit lemerítem, de persze ő sem akarja annyira, én meg félek, úgyhogy olyan érdekes az egész. A mi kádunk átlagos, tényleg csak "úsztában" lehetne lemeríteni, ha eléggé összeszedném magam.
Így csak fröcskölünk, libegünk meg heverészünk, hát nem vagyok egy úszóedző...

Ma érte el az extra fokozatot a nyálzás Mikinél, kb. 1, 5 liter nyálat eregetett el szegénykém, és közben fejhangon ordított...A dokinő szerint nagyon be van dagadva az ínye...

Tényleg kemény mamaának lenni: én meg a metróban láttam egy kisbabát az anyjával koldulni, hááát...kicsit megroggyantam....

Éva
rizike
 
 


SziasztokKép)

Orsi,
++++++++++++++++++++ energia a gyors gyógyuláshoz nektek.
A hullámzást egy gif csinálta, vagyis mozgó képet raktam fel nektekKép

Kriszie,
Tényleg kemény maminak lenni, sokszor annyira tehetetlennek érzem magam, amikor sir Dani és már lövésem sincs, hgoy mi baja lehet, mert már mindent végig zongoráztunk.
Amugy manóm elkezdte az idegen projektet, ez alatt azt értem, hgoy ha tul sok idegen veszi körül akkor elkezd sirni és csak a mancsomban nyugszik meg, de ott meg ezerrel vigyorog mindenkire.

Éva,
NAgykádazásnál én is igy vagyok, nem mertem lemeriteni őt, kétszer megpróbáltam ,de én jobban féltem, mint amennyire manó meglepődött tőle, hogy vizalá került a pofija.
Nyáladzás terén hála mi még csak törpevizműtelepre hasonlitunk, mi lesz még mire elindulnak a kisfogak, lehet hogy majd segitünk feltölteni a Velencei tavatKépKép

Fcsacsi,
Számit a 4 fok, ezt Daninál is látom, ha hidegebb a viz mint amit megszokott akkor sir, pedig amugy imádja a vizet, a fürdést.

Dani felébredt, igy megyek, mert az úr szólitKépKép

puszi
Ági

KépKép
KépKép
Ágiboszi
 
 


Sziasztok!

Jaj, talán keresni kellene egy melegebb vizű babaúszást? Éva, mit gondolsz? Mindegy, ma megbeszéljük. Csak ők olyan profinak tűntek, meg minden. De hogy legyen felszabadult, ha közben kék a szája?KépKépKép Meg a többi babát láthatólag nem zavarja, hogy majd megfagy... Pedig van aki 35-36 fokosban fürdik otthon, mégis imádja a hideg vizes pancsit.
Fulescsacsi
 


SziasztokKép

Ma megint csavarogtok együtt fogadjunk: Fcsacsi és ÉVaKép
Gyereke válogatja hogy milyen vizet szeret, lehet hogy már az is számit milyen meleg a fürdőszoba, mikor fürdik babóca. Nem tudom igazán, mert nálunk Dani vigan elvan a 30-35 fokos vizben, mikor milyenre sikerül, a melegebbet utálja, a hidegebbet meg nem próbáltam még.

Olyan csúnya idő vanKép mikor fog végre újra sütni a napocska, meleget szeretnék, vidám tavaszt!!!

Csacsi majd ha kell könyv kezd összeirni, még 17-e elött elugrom a nagykerbe, ha apájának is kell valami akkor szóljKép

Orsi,
jobban vagytok már? láz elmúlt?

puszi
Ági

KépKép
KépKép
Ágiboszi
 
 


Ágiboszi!

Gyere Debrecenbe, itt lakik a vidám tavaszKép
Most jöttem haza a suliból, majd megsültem egy vékony felsőben, pólóban mászkálós idő van.

Dorka is segíthet Daninak Velencei-tó töltésbenKép

Krisz

Krisz
krisszie
 
 


Sziasztok!

Képzeljétek, voltunk Éváéknál! És Szabolcs mosolygott Mikire! És Miki is Szabolcsra! És felszaladt Éva anyukája, és Szabolcs KACAGOTT, amikor mókázott neki. Jön a tavasz csajok! Miki tündéri, és olyan boldog vagyok, hogy Szabolcs ilyen jól érezte magát! Megyünk máskor is!!!! Utána bóklásztunk kicsit a Városligetben, de elég gyorsan elment az idő, aztán már jöttünk haza.
Fulescsacsi
 


Sziasztok!

Fcsacsi,
Nagyon aranyosak lehettek a srácokKép
Tényleg ismerkedtek egymással?
Dorkalány még nem igazán reagál más gyerkőcökre. Talán többet kellene társaságba vinni?
A tükörben nagyon örül magának vagy annak a mosolygós másik babánakKép, kacag és magyaráz, de a babauszin nem foglalkozott a többi gyerekkel.

Krisz

Krisz
krisszie
 
 


Sziasztok!

Én hasonlóképp állok ,mint Fcsacsi, nagyon boldoggá varázsoltak a kiskrapekok! Ahogy egymás szemébe néztek, és nevettek...Először életükben hasonló kisbabára...Kép
Lényok, mostmár biztos, hogy feltöltjük a Velencei tavat! Már a ruhám is vizes.
Krisszie, Dorka hogy bírja? Mi annyira elfáradunk, hogy Kismiki már 6 körül ágyba kéredzkedik (így kell írni?), és reggel fél hatig meg se moccan...

Ági, mi lenne a humorod nélkül???Kép

Fcsacsi, Kaláka: cukor-mézes-palacsintás-marcipános-csokoládé


Puszi mindenkinek

Éva
rizike
 
 


Sziasztok!

Köszi a jókívánságokat, gyerekek javulóban. Azóta tudtunk aludni éjszaka, ez is vmi. A nappal még elég nyűgös, felváltva csinálják, sosem egyszerre nyugszanak meg, hogy én is tudjak pihizni egy kicsit. Na mindegy, pár nap alatt lenyomják a kórt. Kép

Babaúszásnál fontos, hogy a mama nyugodt, magabiztos legyen, mert ha nem, azt a baba egyből megérzi. Pl., ha a mama fél a víz alá merítéstől, bátortalan, a gyerek nem érzi a biztonságot, és ő is félni fog. Úh. csak bátran! Kép

Megyek gyógyszerelni! Kép

Sziasztok! Kép
Orsi

Orsi
orsi
 
 


Sziasztok!

Éva! Örülök, hogy teccik a Kaláka!

Orsi! Jaj, olyan nehéz ez, mármint nyugodtnak lenni az úszással kapcsolatban. Én nem azért izgulok, hogy valami baja lesz, hanem azért hogy jól érzi-e magát. Az elsőnél nagyon izgultam, akkor jó volt, a másodiknál éppen ezért nem izgultam már annyira, és nem volt jó... Azóta már ha víz éri a lábát - üvölt (mármint az uszodában, itthon meg vigyorog, pancsol, játszik a játékokkal.) Viszont találtunk egy helyet, ahol 31-32 fokos a víz, és még olcsónak is tűnik, csak még nem tudtam beszélni az úszás-oktatóval, csak egy titkárnő-félével, de ő nagyon kedves volt.

Süt a nap, csajok!!!

Persze a csöppem meg alszik... Ha felébredt nekivágunk a nagyvilágnak.
Fulescsacsi
 


Fcsacsi!

A kispesti is kellemes hőmérsékletű és olcsóbb is. Van kedved azt megnézni? Az első alkalom ingyenes. Szerintem jövőhétre letudjuk a barihimlőt és akkor szombaton már megyünk.

Magdi
gallainémagdi
 
 


Magdi! Lehet, hogy írtál már róla, de leírnád még egyszer? Hány fokos a víz? Mennyi az az olcsóbb? Szombaton hánykor van? Hol lehet jelentkezni? Lehet egyedül is menni, vagyis ketten, vagy családos a program? Te melyik gyerkővel jársz?
Köszi!!!
Fulescsacsi
 


Sziasztok !

Végre nagyon szép idő van és mi ki is használjuk ezt, így nagyon sokat vagyunk kint. Ezért is nem tudtam ideülni a géphez, no meg a csípőszűrés miatt. Sajna nem alakult vmi fényesen, mert kiderült Alexa jobb csípője kissé kötött és terpeszbetétes pelust kell hordania + el kell vinni uh-ra. Persze csak ápr.20-ra kaptunk időpontot és ha még vissza is kell vinnünk utána az ortopédiára, az + 3 hét lesz. Még jó hogy ilyen "simán" megy minden és "kihasználják", hogy időben észleltek vmit. A bal vállánál is van vmi kötöttség, így tornáztatni kell mindkettőt. Azt mondták a kórházban, hogy a farfekvés és a császármetszés miatt lehet. Én nem hallottam még róla, úgyhogy nagyon meglepődtem. Ajánlották vigyem tornázni v. úszni. Hát körülnéztem a kaposvári mozgáslehetőségekről egy 3 hónapos babának. A helyzet elkeserítő. Úszás, csak 6 hónapos kortól van 1 helyen, de 1 éves kortól már válogatni is lehet. Babatornának csak mindenki a hírét hallotta, de senki nem tud róla konkrétumot. (háziorvos, védőnő, kórház) Most sikerült beszélnem egy gyógytornásszal, aki azt mondta, ha tudunk időpontot egyeztetni a jövő héten, elvállalja vízben is és szárazon is. Úgy látszik túl kicsi városban élünk. Kissé felbosszantott ez az egész, hogy nem tud segíteni senki, mikor én elvinném bárhova, amit tudok én is megcsinálok tornásztatásilag, csak mutassa meg vki, miket lehet még. Gondolom máshol azért nem ilyen siralmas a helyzet, pl. Bp.en biztos nem.

Egyetértek, hogy néha nehéz anyukának lenni, de nagyon jó dolog.

Most mennem kell, mert megjött Anett az oviból.

Szép időt mindenkinek ! És jó hétvégét !

Sziasztok !

Tünde
tünde1122
 
 


Szia Tünde!

Az én lányomnak is kellett hordania betétes rugit. Szerencsére a kontrollon már minden rendben volt! Szorítok, hogy nektek se legyen semmi baj!!!
Azt már én is hallottam, hogy a császáros gyerekeknél több a csípőficamos, mert a szülőcsatornában szépen "rendeződik" minden, és helyére kerülnek a dolgok.

Jó hétvégét!
Era

Era
Kép
era75
 
 


Szia Fcsacsi!

Ha jól tudom 32 fokos a víz, de nagyon kellemes, havi 3600,- pénz a heti 1x-i, a 2x-it most nem tudom, de tavaly 3500,- volt az 1x-i és 5600,- a 2x-i.Szombaron reggel 8-tól fél 10-ig, vasárnap fél 8-tól 9-ig lehet menni. Egy foglalkozás háromnegyed óra. Külön jelentkezni nem kell, hanem hó elején az első turnusra bemész (előtte van egy kis tájékoztató. Mi csak 1x a szombatira megyünk, vasárnap csak pótolni szoktunk, ha valamiért kimarad egy uszi. Én szoktam menni Zsuzsival, ha apa is be akar menni a vízbe akkor neki be kell fizetni a belépőt, ha csak a víz szélén van akkor nem kell külön fizetni, csak egy papucs szükséges. Ha még valami érdekel szólj.

Magdi
gallainémagdi
 
 


Sziasztok !

Era : Kösz az együttérzést. És meddig kellett hordani ezt a betétes bigyót ? És mikor kellett visszamennetek ? Engem nagyon zavar, hogy nem láttak el megfelelő információval. Amit tudok azt is a neten olvastam + a háziorvosunk válaszolt nagyjából a kérdéseimre. De a kaposvári kórházban nem rég volt igazgatóváltás és nagyon sok mindent megváltoztatott, úgyhogy a fenti kérdésekre nem tudott mit mondani, ez az ortopédiától függ. De úgy mégis kb. meddig kell ?
Reménykedem a legjobbakban és mindent megteszek ennek érdekében.Kép

Sziasztok !

Tünde
tünde1122
 
 


SziasztokKép

Évi,
Köszi a bókotKép Fcsacsi a megmondhatója, hogy mikor együtt voltunk a korházban pocakosan, akkor a szobatársak nem tudtak sokat szomorkodni, a dokik mindig úgy jöttek be a szobánkba, hogy ez a vidám barak. Folyton jókedvűek voltunk és igyekeztünk másokat is vidámmá tenniKép
Amúgy mi is csatlakozunk a Velencei tó feltöltési projecthez, Dani is már lassan mérhető mennyiséget önt magára és rám nyálból.

Fcsacsi,
Tök jó lehetett hogy Szabolcs vidám volt és élvezte a talit, nem úgy mint nálunk, de majd a következőnél már szerintem mind két fickó mosolygós leszKép

Tünde,
mivel még időben vagytok, szerintem egy hónapnál tovább nem nagyon kell hordani, és hamar rendbejön a gyerköc. Az idősebb babáknál már kényesebb a téma és hosszabb ideig tart, értem ezalatt a 4 hósnál idősebbeket, ott már nem használ a terpesz pelus, ott kenguruzást alkalmaznak, és az jóval macerásabbKép
Azért nem semmi, hogy boccs a megkülönböztetésért, nem neked szól, hogy vidéken ennyire nincs bizonyos dolgokra lehetőség. Egy országon belül azért durva az ekkora különbség az orvosi ellátásban régionként. Valamint az is felháborit, hogy nem kapod meg a megfelelő információt, szerintem igencsak nem lehetne kifogás hogy új söprű került egy intézmény éléreKépKép +++++++++++++++++++++++++ energiát küldünk Danival a gyors gyógyuláshoz, és a kellemetlenségek elfelejtéséhezKép

Era,
hála az égnek nálunk, de gyorsan lekopogom, nem volt gond, pedig mi is császárosok vagyunk, de majd meglátom jövőhéten a 4 hós kontrollon hogy valóban minden renben. Igaz Dani mint egy sajtkukac olyan, folyton jár keze lába, a kedvenc játékunk, hogy összecsomagolom őt és nem vettem észre hogy nehezebben mozogna a lábácskája vagy fájna neki valamelyik mozdulat, mindig vidám, sőt kacag ha gombócot csinálok belőleKép

Lányok,
mit csináljak manóval, mostanában délutánonként nagyon hisztis lesz. Tegnap például egy nagyot csavarogtunk, délelött édes volt: játszott evett és aludt, délben indultunk el otthonról, babakocsi, tömegközlekedés, utközben figyelgetett majd bealudt. Háromkor elkezdett keservesen sirni, de pont olyan helyen voltam hogy nem tudtam megszoptatni, (hévre vártunk). Mire a nagyihoz értünk ujra elaludt, de mivel 4 óra volt felkeltettem és megetettem. Innentől kezdődött a hiszti: evett vagy két percet mohón, utána nekiállt játszani, bekapta a cicit majd kiköpte, gondoltam lerakom mert még se éhes, ekkor jött a bömbi és a kéz a szájbatömés. Ujra cici két perc aktiv szopi és kezdődött az egész előről. Nagymama felvette ringatta, gyerek üvöltött, átvettem megnyugodott, mosolygott, ujra nagyi üvöltés, visszahozzám, mosolygás. Szerintetek nem túl korai még az "idegenektől" való félelme. (Két hete nem látta a nagyit) Mennyi idősen szokott ez előjönni?

Nah dugultam, mert velem lesz tele a topicKép

puszi
Ági

KépKép
KépKép
Ágiboszi
 
 


Sziasztok!

Ági! Szabolcs is sírt az őseimtől, amikor megérkeztek, aztán aludt egy nagyot, és délután már klasszat játszottak. Az idegenektől természetes, hogy tart, és két hét hosszú idő! Mellesleg a fogai miatt plussz nyűgös. Szabolcs ugyanez. Teljesen kiszámíthatalan a hangulata. Tegnap itt volt egy barátnőm, nagyokat vigyorgott rá, aztán, amikor ölbe vette, elkezdett üvölteni; nálam megnyugodott, RÁNEVETETT, nem csak mosolygott, aztán mintegy végig gondolta a történteket, és elkezdett nekem panaszkodni. (Tudod: geűűűű, beűűűű, lefelé görbülő édes kis száj, ennivaló!) Az egész harminc másodpercen belül... Aztán újra vigyorgott. Szabolcs akkor nyűgös, ha nem alszik egyszerre eleget, neki minimum két óra kell egyvégtében, hogy derűsen ébredjen. És a szopival is lehet gond a foga miatt, bár eddig Szabolcs attól általában megnyugodott, de neki is van ilyen kiköpködős játéka. Türelem!!!
Fulescsacsi
 


Sziasztok!

Fcsacsi,
amit írtál, mintha Dorkáról írtad volna. Tökéletesen ráillik. Eddig teljesen mindegy volt, hogy kinek az ölében van. Mostanában még anyukámnál is kétségbeesik. És az a lefelé görbülő száj engem is teljesen levesz a lábamról annyira édes. Biztos nem szép tőlem, hogy ilyenkor nevetek rajta.

Én lekopogom, de Dorkának a hasfájós korszak óta nem volt délutánonkénti sírás. Akkor nyűgösebb, ha nagyobb vendégsereg volt, vagy új helyen voltunk szóval ha sok élmény érte. Ilyenkor is elég könnyen meg lehet nyugtatni.

Hihetetlen sokat ügyesedett a csaj pár nap alatt, a lego explore-s csörgőjét már szét tudja szedni és két kézzel tartja a részeit, utánanyúl, ha kiejti a kezéből és naponta megfordul.
Olyan klasszKép

Krisz

Krisz
krisszie
 
 


Sziasztok!

Igen, elképesztő, milyen gyorsan fejlődnek, szinte napról napra. Imádom Szabolcs arcát, amikor vizsgál valamit - de a legrégebbi játékait is úgy tudja mustrálni, mintha most látná előszörKép -, forgatja, nézegeti, átteszi egyik kezéből a másikba, megrázza, közben halálosan komoly koncentrált arcot vág... Mindig mondom a látogatóknak, hogy ne üljenek oda mellé,, hanem messzebbről figyeljék, úgy, hogy ő ne vegye észre őket, mert tényleg akkor a legaranyosabb.

Krisz! Mikor mentek öthós oltásra? Mi szerdán. Aztán szombaton utazunk Miskolcra. Remélem, addigra túl leszünk lázon, nyűgösségen...
Fulescsacsi
 


Szia Fcsacsi!

Mi is szerdán megyünk oltásra, alig várom, hogy túllegyünk rajta. A kedvesem nem tud jönni velünk, mert pont Miskolcra mennek dolgozniKép

Tényleg akkor a legédesebb, ha nem vesz észre és elmélyülten szakért bármitKép na jó akkor is édes, amikor meglát és felderül az arcaKép
Az olyan jóóóKép

Dorkának most az a mániája, hogy próbál egyszerre több játékot a szájába tenni, amellett, hogy mindkét kezét is, olyan viccesKép

Krisz

Krisz
krisszie
 
 


SziasztokKép

Látom a szájproject minden babócának bevállikKép Nálunk jelenleg az egy kéz, majd a két kéz van porondon, amit a pelus begyömöszölésével teszünk egésszéKépKép Az igazi kedvenc viszont a medvebirkozás, van neki egy kb 40-45 cm es fehér medvéje, elég könnyű anyagból, azzal birkozik minden reggel, elkapja a karját magára rántja, majd megprobálja az orrát megenni, utána a tappancsát. Annyira édi mikor elmélyülten játszik vele, tényleg ugy néz ki messziről, mintha birkoznának. Sőt ma valahogy a birkozás végére ugy maradt ott a medve a kiságy szélén mintha menekülni akarna kifelé, amikor megláttam jól felvihogtamKépKép
A másik kedvenc meg a sapkás macijának a bojtja, amit Csacsiéktól kapott. Amikor már nagyon nagyon nem bir magával akkor elkapja a maci sapkáját és a bojtot tömködi befelé a szájába, miközben rázza hozzá a fejecskéjét.

Közlekedni meg a feje és fenek használatával már nagyon jól tud, pillanatok alatt átér a nagyágy egyik sarkából a másikba, az oldalra fordulás már mindennapos, de még nem fordult át hasra, nagy a fejeKépKép meg a fenekeKépKép

Jövőhét csütörtök nálunk is szuri, kapjuk a 4 hós oltástKép ráadásul egyedül vihetem le mert apája melozikKép Remélem nem lesz nyügi és minden rendben lesz, előre megbeszélem vele megint mint eddig, hgoy mi fog történni, bizom benne, hogy ugyanugy bejön mint eddig.

Nah megyek mert ketten is zengik hogy kajáááááátKépKép

puszi
Ági

KépKép
KépKép
Ágiboszi
 
 


Sziasztok!

Oltás-dömping lesz, úgy látomKépKépKép vagyKép.

Ági! Most már ti viszitek, nem megy ki a doki? Persze már nagyfiú Dani!

Képzeljétek, Szabolcs elkezdett izzadni! Olyan aranyos volt, itthon voltunk már, és kicsit nyűgös volt délután, mert nem sokat aludt a nap folyamán, aztán amikor leültünk szopizni, láttam a kis verejtékcsöppeket a homlokán... Olyan furi. Már könnyei is vannak két és fél hónapos korától, a doki csodálkozott is.
Közlekedés: Szabolcs is így araszol, nem értem, miért nem kúszik... Pontosabban hátrafelé tud hason is, csak előre nem...

Persze a mai bóklászásnak is vásárlás lett a vége, de csak egy leporellot, meg egy édi elefántot vettünk, aminek a füleit, meg a lábait le lehet tépőzárazni.

No, megyek, éhes hangok...
Fulescsacsi
 


Jó reggelt mindenkinek!

Nagyon mozgalmas hétvégénk volt. Folyamatos vendégjárás és Dorka nyúzás. A szombati és vasárnap délelőtti átfordulások még csak bemelegítések voltak, ugyanis ahogy az úszásról hazajöttünk a csaj megtáltosodott és mint a ringlispil kezdett forogniKép
Igaz még csak egy irányban megy jól, de arra egy pillanat alatt fordul. Úgylátszik előtte fejben játszotta le ezt a forgás dolgotKép
Azóta kalandos a peluscsere és az öltöztetésKép
Viszont hasról hátra még nem nagyon megy, mindkét oldalra nyújtott kézzel támaszt ki.
Pedig meg kéne tanulni, mert arra keltem, hogy kétségbeesetten panaszkodott reggel a kiságyban hasonfekveKép

Az úszás megint nagyon jó volt. 2x merültünk, szintén semmi sírás. Viszont változatlanul nem szeret háton siklani.
Biztos vagyok benne, az úszás is közrejátszik abban, hogy így megtáltosodott mozgásilag.

Krisz

Krisz
krisszie
 
 


SziasztokKép


Fcsacsi,
mostmár a cseppek miatt nekünk is menni kell, nem jön ki már a doki néni, csak ha hivjuk.
Kiváncsi leszek a mázsálásra, mekkora már a kölök súlya és ami nem utolsósorban érdekel az a hossza, végre megtom mekkorát nőtKép
Dani már elég régóta tud könnyel sirni, jó nagy krokodillal, főle akkor ha nem az első nyekre terem a szájában a cici. Izzadni meg amikor az a hirtelen jött meleg volt, akkor láttam szegényt, mert nem tudtam hogy öltöztessem felKép De mostmár azért figyelek ám rá, csak ne essek át a ló tulsó oldaláraKépKép
Láttam habtapit a tescoban a másik topicos lányok szerint nagyon jó áron, de nem mertem megvenni, mert még nem tudtam, hogy jó ár. 1590 Ft volt egy csomag, állatos meg valami összevissza mintás. Majd visszaszalasztom apáját hogy vegyen a kölöknek, pont jó lesz a járóka aljába, úgy is azon vaciláltam mit rakjak bele, hogy tuti ne legyen hideg neki.
A közlekedés nálunk még csak háton megy, de az már egész gyorsan, kopik is a haja a fejetetjéről rendesenKépKép tök kopi szegénykém egy nagy foltbanKépKép A hason dolgot még mindig utálja, viszont ahhoz meg lusta, hogy átforduljon hátra, pedig már többször megtette, most csak nyekereg és keservesen néz rám, hogy ő már megint mért van hason.

Krisz,
Wow, gratula a forgó DorkánakKépKép Most akkor gyakorolhatsz majd a levegőben történő peluscseréreKépKép Mi még mindig nem mentünk el a bébiuszásraKép apája folyton dolgozikKépKép egyszer majd csak sikerül.
Tuti hogy rásegit az uszás a mozgására, én ezt a kádban látom, amikor nagykádazunk, ott már folyton ki akar fordulni a kezemből, egyrészt könnyebb közeg, másrészt nincs rajta a popóján az a nagy csomagKép

Megyek mert szuszogim lassan ébred és keresi a jólmegérdemelt cicijétKép

puszi
Ági

KépKép
KépKép
Ágiboszi
 
 


Sziasztok !

A hétvégénk nekünk sem volt nyugis. Anett tiszta nátha lett, így 2 éjszaka is többször felébredt, ami azzal járt, hogy Alexa is felébredt, nagy sírással. Alig lehetett visszaaltatni. Viszont a terpeszpelussal már összebarátkozott és újra jár, keze, lába 1000-rel.Kép Csak a forgolódáshoz való hozzákészülődést vetette vissza, de ami késik nem múlik. Kép

Nálunk is működnek már a könnycsatornák, kb. 1 hónapja. Nagyon hatásos tud lenni, 1-2 könnycsepp az arcon + legörbülő száj, szinte ellenállhatatlan. Gyanítom, hogy ezt már Alexa is tudja. Kép

Krisz:
Én is gratulálok Dorkának ! Mindig izgibb lesz az élet a pelenkázón! Kép

Ági:
Nálunk hason megy a közlekedés, amíg a feje akadályba nem ütközik, pedig Alexa sem nagyon csípi a hasonfekvést. Hidd el, jobb, ha háton megy a dolog, mert így az arcával csúszik végig az ágyon. 2 ilyen akció után, úgy néz ki mint akit pofonvágtak.Kép Még nem találtam meg azt az anyagot, ami nem dörzsöli fel az arcát pirosra, mert a puha anyagokat, meg összegyűri az arca alá.

Nálunk már megint esik !Kép Pedig már azt hittem itt a tavasz.

Jobb időt mindenkinek !Kép

Sziasztok !

Tünde
tünde1122
 
 


Sziasztok!

Tünde
Annának 6 hétig kellett hordania, aztán mentünk vissza kontrollra. Én csak éjszaka adtam rá, mert akkor voltak azok a nagyon melegek, sajnáltam szegényt.
Mi egy magándokihoz vittük Annát, aki elmondta, hogy sok gyereknek kötöttebb egy kicsit a csípője, de ez gyakran magától elmúlik. A rugi csak egy megelőzés.
Egy ismerősöm egyáltalán nem adta rá a rugit a kisfiára, és semmi baja nem lett a kicsinek.

Babócák nagyon nagyon ügyesek!Kép
Sziasztok!
Era

Era
Kép
era75
 
 


Sziasztok!

Végre én is idetaláltam!Kép Szeretnék csatlakozni Niki lányommal az osztályhoz, mint a legfiatalabb nebuló.Kép 2004. január 28-án született. Néhányotokat már ismerek más topicokból, mint pl. Cory-t, mivel egy osztályba járnak a nagyobbik gyerkőceink.(mostmár a kicsik is)

Terpeszpelus: Nekem is terpeszpelust(vagy az akkorinak megfelelőt) kellett hordanom babakorombanKép, de sajna a mai napig nem müxik rendesen a csípőm.Kép Néhány lábgyakorlatot csak hangos kattogásokkal tudok végrehajtani.Kép Nagyobbik lányomnak 5 hónapig kellett hordania, ami nem volt egy leányálom neki és nekem sem. Sajnos a mozgásban eléggé zavarta, főleg a forgolódásban, de végül csak sikerült neki terpeszpelussal is!.Kép Épp most néztem meg a záróját és ott laza csípőket állapítottak meg. Niki lányommal is járunk ortopédiára, de neki épp ellenkezőleg kötött csípői vannak, de szóba sem került a terpeszpelus. Pénteken megyünk UH-ra, talán ott kiderül, hogy semmi gond nincs.Kép

Habitapi: Épp most kapott Niki egy csomaggal, de igazából a nagylányom örült neki a legjobban.Kép Imádja az állatos dolgokat és ez olyan habitapi, amin állatkák vannak és több részletből kell összerakni 1-1 állatot. Szóval, amíg a kicsi nem használja addig Zsani ügyeskedik vele.

Sziasztok,
Sztigris
sztigris
 
 


Szia Szilvi!

Megkaptam az adatokat, gyorsan fel is rakok egy táblát az új osztálytárst tiszteletére. Megnéztem lánykáidat, nagyon szépek. Tényleg Zsanettet ti hogy szólítjátok? Az én lányom is Zsani (vagy Zsanka, Zsannamanna Stb) Kíváncsi lennék rá.


<pre>
Anyuka Baba Baba szülinapja Baba adatai Baba névnapja Testvérek 2004.04.06
Nadine Zsanett 2003.06.03 3800g 52cm augusztus 21. 10 hó + 3 nap
Era Anna 2003.06.04 3440g 51cm július 26. 10 hó + 2 nap
[url=http://www.babanet.hu/ujgep/discus4/cgi-bin/board-profile.cgi?action=view_profile&profile=rózsa-users%20]Szilvási Rózsa[/url] Norbi 2003.06.08 3600g 55cm június 6. Niki 2001.10.18. 9 hó + 29 nap
[url=http://www.babanet.hu/ujgep/discus4/cgi-bin/board-profile.cgi?action=view_profile&profile=katicabogár-users%20]Katicabogár[/url] Kincső 2003.06.11 2780g 48cm július 24. 9 hó + 26 nap
Ildianyu Janka 2003.06.12 3120g 48cm május 30. Lili 2001.10.28. 9 hó + 25 nap
[url=http://www.babanet.hu/ujgep/discus4/cgi-bin/board-profile.cgi?action=view_profile&profile=gallainémagdi-users%20]Magdi[/url] Zsuzsi 2003.06.21 3590g 55cm február 19. Niki 1991.05.16. Miki 2001.01.03. 9 hó + 16 nap
Orsi Szilárd 2003.08.27 3390g 52cm március 11. Szilvia 2001.10.29. 7 hó + 10 nap
Cory Zsombor 2003.08.31 2280g 48cm november 8. Balázs 2001.09.12. 7 hó + 6 nap
Krisszie Dorka 2003.11.02 3200g 52cm február 6. 5 hó + 4 nap
Fülescsacsi Szabolcs 2003.11.06 3220g 58cm július 28. 5 hó + 0 nap
Kis Éva Miklós Samu 2003.11.16 3850g 56cm december 6. 4 hó + 21 nap
[url=http://www.babanet.hu/ujgep/discus4/cgi-bin/board-profile.cgi?action=view_profile&profile=Ágiboszi-users%20]Ágiboszi[/url] Dani 2003.12.09 3440g 52cm július 21. 3 hó + 28 nap
[url=http://www.babanet.hu/ujgep/discus4/cgi-bin/board-profile.cgi?action=view_profile&profile=Tünde1122-users%20]Tünde[/url] Alexa 2003.12.25 3500g 56cm május 18. Anett 1998.12.09 3 hó + 12 nap
Szilvi Nikolett 2004.01.28 2950g 48cm szeptember 10. Zsanett 2001.10.17. 9 hét + 6 nap</pre>

Egyébként olvasok szorgalmasan, de írni nem nagyon van időm. Mióta elindult a lány egyik szemem folyamatosan rajta kell tartani. Sőt néha a kető is kevés. Közben meg írom a szakdolit, és intézem még a lakásfelújítást is. Még jó hogy nő vagyok így tudok egyszerre több mindenre figyelni.

Végül egy link, ezen a képen most a legaranyosabb:
http://kep.tar.hu/nadine/index.phtml?aid=27577669&pid=4746275

Nadine

Nadine
KépKépKép
nadine
 
 


OFF SZilvi! Várunk ám a másik osztályban is!!! Kép

Márti
márti
 
 


Sziasztok!

Szilvi,
üdv nekedKép

Hihetetlen mennyien vagyunk a tábla szerint, mégis alig ír valakiKép
Mondjuk én is szakdogát írok, Dorka meg eléggé lefoglal, amióta megfordul. A kiságyban sem marad meg, mert folyton forogna és beszorul, a habtapin meg tud fordulni, de akkor a hasonfekvés miatt sír.

kb 5,5 hónaposan elkezdjük a hozzátáplálást. Kíváncsi vagyok kinél hogy ment és mikor, vagy mit gondoltok a dologról?

Fcsacsi,
voltatok úszni? Elmentetek az új helyre?

Krisz

Krisz
krisszie
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?