Új privát üzeneted érkezett!

Csilla,
Amit mi vettünk szívhang monitor az Angelsound márkájú (http://www.angelsounds.hu/). Nálunk bevált, de bevallom, én nem használom olyan gyakran, mint mások. Ultrahang-zselét én nem vettem hozzá külön, sztem elég, ha vmi nedves közvetítőanyag van a bőrön. Legalábbis nekem így is működik. Az Electroworld-ben vettem, de forintra ugyanannyi a Brendonban is, ha jól láttam a neten.

Adri

Kép
Kép
flake76
 
 


Táblicsku:
Kép
A hozzászólást 2 alkalommal szerkesztették, utoljára anettoo 2009.07.08 02:20-kor.

Lilypie Fourth Birthday tickersLilypie Third Birthday tickersLilypie Pregnancy tickers
anettoo
 
 


Sziasztok

Én azon gondolkozok, hogy csak béreljük a légzésfigyelőt. Nekünk már nem igazán lesz több baba, a többieknek nem volt. 92-ben nem is igen volt még téma a bölcsőhalál. Azt néztem, amit belinkeltem, ott elég barátságos áron lehet pár hónapra is bérelni. Sőt ha azt vezsem, hogy egyenlőre feküdni bírok csak, akkor lehet a házhoz jövő tanfolyam is nagyon jól jönne majd. 6 hónaposan nekem már nagyok annyit mozogtak és forgolódtak, hogy szerintem már egy csomószor tévesen riasztana. Nem is beszélve róla én eddig az éjjeli első etetés után magam mellé vettem őket és úgy aludtunk tovább.

Anetto köszönöm, hogy betettél a táblázatba, egyenlőre én nem tudom mikor megyek UH-ra. Valószínű a 9.-ével kezdődő hétem de még nincs időpontom.

Kenderike
Kép
kenderike
 
 

 
 

Sziasztok!
Anett légyszi írd be Nekem:
Margit az tuti nem kérdőjeles már....
és 11.-én Afp, 20.-án Genetika!
Köszike!!!
kandi72
Budapest III. kerület
 
 


Boni!
De édes :lol: :lol:
Háát,nézd a jó oldalait.Nem kellenek új rucik,és 2fiu sokkal jobban elvan egymással mint a különböző nemű gyerekek.
Tényleg Boni!Neked Áron mennyire fogja fel,hogy tesója lesz?Meg más is írhat,akinek van nagyobb de még kicsi gyereke.
Tőlem tegnap kérdezték,no meg amúgy folyamatosan kérdezik,hogy éééés a Szabi örül??
De az igazság az,hogy szerintem fel sem fogja még,úgy igazán.Ok tudja,hogy a pocakban baba van,de mag paskolja és megy tovább.
Lehet a fiúk ilyenek,de a Fanni anno tök más volt.Ő 2,5éves volt,mikor a húgom lánya született,és másképp állt hozzá,jobban érdeklődőtt,jobban várta.

Babakocsi.Én a Pierr Cardenről szinte csak rosszakat hallottam,és a másik a Bergon babakocsit,amit sokan szidtak.De a bergonnál érdekes,mert a régebbiek állítólag jobbak,a 3-4éve készültek meg széthullanak.Na azoknak is gurul a kerekük a szélrózsa minden irányába.Mondjuk ez egy pesti lámpás kereszteződésnél vagy egy domboldalra települt városban faluban tök buli.Főleg mikor futni kell az elgurult kerék után :roll:

Én pl mikor a SZabi pici volt néztem a Jane babakocsikat is.Nem tudom minőségre milyenek,de nekem túl merevnek és nyekergősnek tűntek akkor.
De pl vannak a Hauck babakocsik.Nem mondom,hogy húú de jó babakocsik,viszont 1-2gyereket simán kiszolgálnak és nem drágák
Szóval jól meg kell nézni,utána kell érdeklődni,..stb.

mimi12
 
 


Boni,aranyos Áron! :lol:
Hát a Szabi ennyire még nem fogja fel.Vagy felfogja,csak nem érdekli.
Tényleg,mit mondtak,bele lóg a lepény a méhszájba,vagy csak nagyon lent van?

mimi12
 
 


Mimi,
Nálunk egy féltesója van a jövevénynek, aki egy, már majdnem 5 éves kislány. Ő csak minden második hétvégén van itt, így tudom, hogy nem ugyanolyan, mint egy édestesó, de a reakciói érdekesek. Amikor megtudta, hogy jön a tesó, akkor rögtön az volt, hogy neki nem kell, és hogy most mi lesz vele. Elmondtuk, hogyan lesznek a dolgok, és nagyon cuki volt, mert mintha nem is az apjára, hanem rám lett volna utána féltékeny. Egyfolytában jött utánam, és olyan dolgokról akart beszélni, hogy mi lesz majd vele és velem később (a tesó itt nem került szóba), miket fogunk mi még közösen csinálni közösen :) Később aztán az is sokk volt, amikor kiderült, hogy a jövevény fiú, mert a fiúk nem szeretik a hello kitty-t és a rózsaszín pónikat.
Most ott tartunk (kb egy hónap után), hogy a fiú is jöhet, mert a babák cukik, és menjünk kettesben babaruhát meg játékokat vásárolni, mert az annyira jó. A szívhang monitort meg hozza magától, hogy akarja hallani a szívverést :D Rendszeresen leveszi a fejéről a fülhallgatót, és belemondogatja is neki, hogy szia, ott vagy?

Azt hiszem, a maga módján készül, és egyre többet kérdez, de nem ez az életében a legnagyobb történés. Mi meg nem erőltettük, tényleg mindig csak annyit mondunk neki, amiről kérdez.

Bocs, ha hosszú voltam....

Adri

Kép
Kép
flake76
 
 


Jimbone,
én megyek a lányommal fejlesztőpedagógushoz, és pont a mozgás miatt. Vagyis csak a kézmozgás, a többi megy. Szerdán megyünk, kíváncsi vagyok, mint mondanak. De ha szobatisztaságra tudnál mondani valamit, attól is nagyon boldog lennék. Még azért sem szól, hogy bekakilt, egyátalán nem zavarja, ha rajta múlna egész nap ki sem cserélnénk.

Csilla,
én tegnap kaptam szívhangfigyelőt, ma még szerzek zselét, és akkor este ki is próbáljuk.

Úgy látom nagyon férfiuralom lesz itt a topicon. Már csak 16 nap, és én is megtudom végre Pötty nemét.

KépKép
KépKép
KépKép
linacska
 
 


Sziasztok, szép napot mindenkinek!

Nagyon klasszak a pocakfotók, mindenkinek gratula a gyarapodáshoz! :D

Jimbone, aranyos a bébid, szépen látszik mindene! Ugyanúgy bújik a lepénybe, mint az enyém a múlt heti uh-n, és takarja az arcát is a kezével. Állítólag ez ilyentájt szokás a babáknál!

Köszönöm az aranyos hozzászólásokat a babómhoz! :) :) :) Én is érzek múlt hét kedd óta minden nap többször valamit buborékszerű érzést, főleg esténként vagy éjjel, valószínűleg a babó lehet.

Lányok én is nézegetem a babakocsikat a nete, de olyan tanácstalan vagyok, hogy melyik típus mellett kellene dönteni. Az biztos, hogy olyat szeretnék, ami többfunkciós: mózeskosár, sportrész, bébihordozó-autósülés. Néztem én is a Pierre Cardin-t,(PS 682) de amiket írtatok róla, elbizonytalanított, hogy azt a típust válasszam. Nem tudom, hogy a Chicco típusról mit hallottatok, vagy a Giordani-ról. A Giordaniban láttam egy nagyon klassz barna-narancs színösszeállítású "Safari" babakocsi családot, akciósan 85-ért már meg lehet venni. De hogy jó-e azt nem tudom. Hallott valaki bármit is a fenti típusokról? Vagy mit javasolnátok ilyen 3 funkciósban?

Hétvégén rokonoknál voltunk, használt bébiruhákat kaptam, nagyon sokat a kis jövevénynek. Át kellene mosnom őket szépen, úgy hogy az idődből adódó sárgaság valahogy kijöjjön belőle, de a színe megmaradjon, milyen mosószert javasolnátok??

Legyetek jók, vigyázzatok magatokra!

Üdv, J

Kép
judi79
 
 


Judi!
Babakocsikról majd mutizz linket.
Elvileg a chicco nem rossz,de ebben is attol függ,milyet néztél.

Rucik.Pamut rucikat hajítsd bele egy hatalmas lábosba,önts rá kis mosószert és mosogatószert,ha van otthon valami folt tisztító lötyi,az is mehet kicsi bele.Rakd fel az egészet a tűzre főni.Néha kavargasd meg,és vigyázz,mert az elején ha elkezd forrni kifuthat míg habzik a mosószer.Kb 1óra múlva szedd le,öntsd le a vizet és önts rájuk új vizet+mosószereket.
És ne csodálkozz!!Valami förtelem ami kijön belőlük mocsok.
De viszont tényleg csak a pamut mehet,mert a többi össze megy vagy kinyúlik.
Én a Szabi világos kombidresszeit ki szoktam így főzni és a konyharucikat.Azóta,bár a főzésre több energia elmegy,viszont tizede annyi folt tisztítót használok.Ja és így még a folt is ki szokott jönni :lol:
AMúgy meg nagyon ráérsz a babaruha mosással,mert a szekrényben is beporosodik a ruci.Vagy kimosod majd mégegyszer később.

mimi12
 
 


Sziasztok!

Bárányhimlőről valaki? :?: :?: Ha már voltam tuti a védetség?

Nekünk Nolival Pierre cardinunk volt de még egyszer soha nagyon utáltam.Még meg sem születtett és próbáltuk tologatni a kocsit a lakásban és összehajtottuk és reccs ...cserélni kellett még jó ,hogy időben le tudtuk bonyolítani mire megszülettett.
1-2 hó után ha menntünk sétálni elkezdet csikorogni a kereke...volt vele mindig valami gond..Hamar tuladtam rajta mert szó szerint utáltam :roll:
Utána csak egy sportot vettünk de nem igazán használtuk ki amikor már elindult mert nem volt hajlandó beleülni.

Szóval nekem is venni kell egyet :shock: Nekem a lényeg a bébihordozó, mert álltalában sokat megyünk kocsival és az is csak olyan jöhet számításba ami bázistalpas.Nem fogok 2 gyereket csattolgatni az tuti ,meg a bázisos biztonságosabb és nem kell felébrezteni ha elalszik benne és be akkarom tenni a kocsiba.
Meg úgye,hogy a babakocs.vizszíntesen dönthető legyen.
Sokat nézelődők de az tuti,hogy nem adok ki 100 ezreket érte mert az rengeteg.
Meg a másik,hogy téliesíthető legyen mert téllel kezdünk jóformán.

Megyek mert később még jövök .
Sziiasztok:Csilla

Anetto beirnál a táblázatba?
kor:31
Település:Bp.XVIII ker
Vár.szül idő.:aug 20.
Kórház:Dél-pesti
Nén:-
Tesó:Noel 2006 08.09.
Kontrpll időpontja :_
köszi:Cs'

Csilla

Kép
Kép
bim-bam
 
 


Babakocsi-link:

http://www.babauniverzum.hu/termek/3per ... s_rendszer

Köszi a hozzászólásokat!

Bim-bam, úgy tudom, hogy ha voltál bárányhimlős nem kaphatod meg mégegyszer!

Kép
judi79
 
 


Bim-Bam!
Én is úgy tudom,ha már voltál elvileg nem kaphatod el.De viszont van olyan gyerek ismerős is,aki elkapta már 2x is.No de,viszont tudnak vérvizsgálatot csinálni erre is.
No meg,az első 3hónapban a veszélyes,úgyhogy nyugi!!

mimi12
 
 


Sziasztok!

Tegnap hazaértünk anyóséktól,de időm még nem sok volt ideülni.
Ma is délelőtt zenebölcisben voltunk,Luca ép alszik,utána írány a Mészárosba kajcsizni,majd bank,laktanya,és cora.Kicsit most be vannak súfolva a dolgok,de jöv héttől már apa dolgozik.És majd a felújításra vezs ki szabit,ami úgy néz ki,hogy a hónap közepén kezdjük.

Jimbone,nagyon szépen látszódik Áron baba! :) Kis husikás már most :) Hány dkg-nak mérték? :wink: A lábiszárija is szép formás! :)

Linácska,kipróbálták az oviban az alátétet Lilinek?

Anett,nekem köv uh márc10.Remélem látni fogja doki bácsi,hogy milye lesz :wink: Ja és nem 24éves vagyok,hanem 25 és fél :) :wink: De nem baj ha fiatalítasz :)

Mennem kell,próbálok visszakpacsolódni majd rendesen!

Kép
Kép
tundi24
 
 


Hűűű de sokat írtatok az elmúlt napokban, alíg bírtam visszaolvasni ! :lol:
Én most nagyon izgalmas hét előtt állok, holnap megyek ultrahangra, pénteken pedig integrált tesztre !

Lányok - Sissi, Ágota, Irdab
Szépek a pocik !! :lol:

Piroska
Köszi a cd címet, ha lesz egy kicsi időm, mindenképpen megveszem !

Irdab
Én a Hanga névre teszem a voksomat ! :lol:

Madaran
Mit éreztél az első babamozgásnál ?? Mostmár folyamatosan érzed ?

Kenderike
Sajnálom, hogy sokat kell feküdnöd ! A görcsök miatt muszáj a fekvés vagy akár mozoghatnál is, ha bírod ?

Jimbone
Szenzációsak az ultrahangos képek !!
És gratulálok a kisfiúhoz !

Lányos anyukák bele kell húzni !!! :lol: :D :lol:
Remélem, hogy nekem már holnap meg tudják mondani a babám nemét !

Kép
Kép
rilla_
 
 


Boni!
Hát akkor tessék pihenni és nem emelgetni,nem porszívózni meg hasonlóak.Ahogy nő a méhed,felhúzódhat a lepény.

Judi!
Meglestem a babakocsit.
Szerintem jól néz ki.Már láttam ilyet,és meg is jegyeztem,hogy na ez a Peg Perego P3-as koppintása.
Szóval kinézetre jó,meg mózes + hordozó.Viszont nem tudom,milyen a minősége?Utána kéne neten olvasgatni.

Tündi!Üdv itthon :lol:
Rilla!Húú,holnap mész uh-ra?De kíváncsi vagyok.
Én csak jövő héten megyek,de már olyan türelmetlen vagyok..

mimi12
 
 


Figyusszatok!
Melyikőtök a Hegedűs Mariann??

mimi12
 
 


Mimi
Én ! :lol: Miért ??

Kép
Kép
rilla_
 
 


[quote="rilla_"][ írta:rilla_b]Mimi
Én ! :lol: Miért ??

A Czigláéktól 5háznyira nőttem fel.
A Fiedlerék mellett meg az ex férjem lakik(ott kb 6 évig laktam).Az anyám meg benne van a Budaörsi zöldkőrben amit a Piri(nénivel)(a Sárosi Orsi anyukájával)és a Piri(néni) tesójával a Zsuzsival karöltve rendezgetnek.Soroljam még?? :lol: :lol: :lol:

mimi12
 
 


Mimi
És akkor mi nem ismerhetjük egymást ?? :lol:
Az iwiwre feltehetnél magadról egy közeli képet, mert amik fent vannak, azokról nem tudlak beazonosítani !
Neked én ismerős vagyok a képek alapján?

Kép
Kép
rilla_
 
 


[quote="rilla_"][ írta:rilla_b]Mimi
És akkor mi nem ismerhetjük egymást ?? :lol:
Az iwiwre feltehetnél magadról egy közeli képet, mert amik fent vannak, azokról nem tudlak beazonosítani !
Neked én ismerős vagyok a képek alapján?

:lol: :lol:
Hát látásból ismerhetjük egymást,de nem vagy ismerős a képekről.Direkt meg is néztem :lol:
No meg,én elváltam,és kb 5éve nem is lakom Budaörsön.(Viszont a Fanni lányom abba a rihes sárga suliba jár :lol:
És most építettek rá,és húú de szupi lett a suli,még lift is van.)
No és te is elvetődtél jó messzire.Nem hinném,hogy húú de sokszor összefutottunk volna.Azért más korosztály vagyunk.
Csak it vihogok,hogy mennyire kicsi a világ :lol:
Amúgy a Szabival az Orsihoz jártam védőnőhöz,pedig nem is hozzá tartoztam,de rendi volt és bevállalt :lol:

mimi12
 
 


Sziasztok!

Mimi
Itt vannak az állami kórházak, rendelők és vannak a magánorvosok.
Amit biztosítást fizetünk, azért jogosultak vagyunk a nagyon színvonalas állami ellátást igénybe venni. Én nem is járok magánorvoshoz, pedig megtehetném.
Terhesgondozás:
1. trimeszterben: UH (terhesség megállapítása), vérvétel (vérkép, máj-, veseműködés, cukor, vércsoport, hepatitis, HIV)
2. trimeszterben: 18-20. héten UH (sok helyen 3/4D-s, alapos vizsgálat), labor (22-24. héten OGTT, vérkép, máj-, veseműködés)
3. trimeszterben:ilyenkor már 3 hetente van ellenőrzés (vérnyomás, vizelet, flowmetria)
36. héttől hetente flow, CTG
Vendég
 


Véleményeket kérek!

Babakocsi
http://www.ltbb.com.ar/v4/ventas/articu ... 0x0480.jpg
Ez egy Graco kocsi...

http://www.ltbb.com.ar/v4/ventas/articu ... 0x0480.jpg
Ez pedig egy Peg Perego...
Vendég
 



Március 27-én megyek UH-ra :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:
Vendég
 


Jimbone
Gyönyörű :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:
Vendég
 


Kipróbáltuk a szívhanghallgatót, hát én nem találtam meg, de hol apa, hol Lili kapkodta a fejhallgatót, szóval majd megpróbálom reggel egyedül. Egyszer hallottam egy szívhangot, de nem lehet, hogy az a sajátom volt???? És valami érre tettem rá? Mert nekem lassúnak tűnt, és ahogy megfogtam a pulzusom, pont úgy vert.

Tündi,
majd holnap beszélek óvónénivel, pénteken elfelejtettem megkérdezni, hogy kipróbálták-e.

Jimbone,
Lili nem szól, se pisinél, se kakinál, és akkor sem, ha már kész a produktum. Egyátalán nem zavarja. Pelus van rajta mindig, mert ha nincs, akkor sem szól, hanem ahol van, elintézi, aztán csodálkozik, hogy kijött a gatyából. De még a pisis gatyát sem akarja, hogy cseréljük ki. Közölte, hogy majd megszárad.

KépKép
KépKép
KépKép
linacska
 
 


Sziasztok!

Mi tegnap óta párom nagynénjénél vagyunk.
A tegnapi álltkert jól sikerült,Márk nagyon élvezte.

Jimbone:nagyon jók a képek a Picur babáról.Gratula a kisfiúhoz.

Én csüt-ön megyek és vszinű apa is el tud velem jönni addi a nagynéni vigyáz Márkra.

Holnap megyeünk vissza a gyerekorvoshoz kontrollra.

Szép estét.
Vendég
 


Linacska,
Nekem sem ment elsőre a szívhang-hallgatás, ha lassú, akkor az valóban a tiéd. Nálam a baba szívhangja sokkal halkabb, és tényleg el kell találni. Vicces, mert amikor jobban rányomom, akkor hallatszik élesebben (persze a mozgások is sokkal hangosabbnak hatnak), de a gyereknek meg elege lesz belőle és átmászik (vagy átfordul) a másik oldalra. Ott aztán kereshetem megint a hangot :lol:

Adri

Kép
Kép
flake76
 
 


Flake,
majd reggel megpróbálom, mikor egyedül leszek, nyugiban, és ráérek keresgetni. Amúgy olyat kell hallani, mint a CTG-n, vagy olyat, mint a sajátom???

KépKép
KépKép
KépKép
linacska
 
 


Sziasztok Kismamik,

Először is gratulálok mindenkinek a kis jövevényhez és kitartástárt kívánok a hátralévő hetekhez!

Szeretnék eladásra felkínálni néhány teljesen új, kislányom által egyáltalán nem használt babaholmit, remélem örömet szerez majd a babáknak.

Kép
hordozó, 7000,- Ft, (Brendonban 10.000)
Ajánlott kor: újszülött kortól kb 3 éves korig
Anyaga: elasztikus pamut jersey
Mérete: Cipzár segítségével 4 méretre állítható
Terhelhetőség: max.15 kg-ig


Kép
biztonsági fürdető, 3000,- Ft (Brendonban 5.000)

Ajánlott:
0-8 hónapos korig
A babát félfekvő helyzetben tartja
Csúszásgátló réteggel
Használható: csecsemőkádban, felnőttkádban
Tapadókorongjai segítségével biztonságosan rögzíthető a kád aljához
Terhelhetőség: max 8 kg

Valamint van egy használt ABC design babakocsink, mi nem használtuk, úgy kaptuk, nagy kerekű, mózessel, teljesen vízszintesig ledönthető sportrésszel, nagyon jó állapotban, sötétkék, drapp macis mintás. Mi abban ringattuk Kírát a lakásban 2-4 hónapos korában, nagyon jókat aludt benne. :)
(Sajnos képet most nem tudok küldeni, nem megy a kicsinyítés, de emailben szívesen.) Elég nehéz, de terepre szerintem kiváló, főleg kertes házba, ahol nem kell emelgetni. Nagyon jó a rugózása. Irányár 30.000 Ft, alkuképes.

XI. kerületben lakunk, de a környékre el is szállítjuk bármelyiket.

Telefonon vagy priviben is érdeklődhettek: 06-20-3982660.

Szép álmokat, és még szebb babákat kívánok! :)

Ildi

Kép
tamaraildi
 
 


Sziasztok!

Ma reggel már meglett a szívhang!!! Olyan jó volt hallani :lol: Most már nem kellett sokáig keresni.

KépKép
KépKép
KépKép
linacska
 
 


Jó reggelt! :)

Linácska,jajj de,jó,hogy hallottad a Pöttyötök szívhangját! :) Nekem még egy hetet kell rá várnom!De már annyira várom,hogy menjünk.És hátha már megtundánk,hogy ki lakozik bent! :)
Oké,majd várom,hogy kipróbálták-e.

Sissi,továbbra is érezzétek jól magatokat! :)

Earhart,hu az a szett amit belinkeltél nagyon tetszik! :) A babakocsikról nem tudok nyilatkozni,mert egyik márkát sem ismerem,nekünk bergonos van.elég strapabíró,csak a kocsiba kissé nehezen fér be :)

Kép
Kép
tundi24
 
 


Jó reggelt!
Na csináltam én is képet.Kicsit sötét,mert telóval csináltam,viszont nem világosítom ki,mert megpróbáltam,és koszos a tükör:oops:
Kép

Amúgy megállapítottam.Tök jó így fényképezővel tükörből és sötét ruciban.Szerintem kb 10kilót tuti csal lefelé :lol: :lol:

Kata!Én a Peg Perego babakocsira szavaznék.Nekünk van egy,használtan vettük,és iszonyat jó strapabíró és kényelmes is a gyereknek.

mimi12
 
 


Mimi,szépen látszódik neked is a pocid.
Ma én is csináltattam apával,de azt mondta az még egy hájas has..így még eldöntöm,hogy feltegyem-e :?

Kép
Kép
tundi24
 
 


Mimi
Én is a sárga suliba jártam,de én nagyon szerettem ! :D
De amúgy nem semmi, ahogyan felújították !......
Szép, határozott kismami pocakod van ! :lol:

Tündi
Hogy telnek a családi napok ? :D

Linácska
Nagyon jó lehet, hogy mostmár mindig meg tudod hallgatni a babád szívhangját, nálunk a férjem sajnos egyáltalán nem ért vele egyet, ezért nem is veszünk !

Ma este megyek ultrahangra, már alig várom !!!

Kép
Kép
rilla_
 
 


Szép jó reggelt!

Tegnap délelőtt voltam védőnőnél, délután meg dokinál.
Védőnő mondta, ha legközelbb is van ilyen, hogy pár napig nem érezném a babát nyugodtan hívjam, és megnézi a szívhangot.
Linácska teljesen lent nézte a védőnéni, és a baba szívhangja sokkal halkabb, de gyorsabb mint az enyém.

A dokinál is minden rendben volt, majd megpróbálok felrakni képet is.
Olyan édes volt, már most annyira imádom, és olyan jó volt nézni, hogy már hízik :lol:
És a dokim is megerősítette, hogy kislány.
Úgyhogy jó lenne ha valaki már erősíteni még rajtam kívül a lányarányt.
Március 23-án megyek ismét dokihoz.

Jimbone: gyönyörűek a képek, gratula a kisfiuhoz. És az a lényeg, hogy egészséges gyönyörű baba :lol:

Mimi, de csini vagy :lol:

Tündi, na ne már, hájas kép?!
Én sem vagyok egy nádszáll, de én is raktam fel képet :wink:

Linácska megtaláltad a baba szívhangját?

Sissi, drukolok a dokihoz :wink:

Flake: lakásvsárlással kapcsolatban, hidd el, ha majd nagyon szorít az idő, akkor majd nem "válogatsz" ennyire.
Vagyis szerintem hamarosan megtaláljátok a ti házatokat :wink:

Adri

Kép

Kép
irdab
 
 


Rilla!
Gondoltam,hogy oda jártál :lol: Ott van az adatlapodon,és amúgy az tűnt fel először :lol:
Én anno még a Kék-bordóba jártam.És neked még ismerned kellett a Szabó Sándort.Az volt az ofőm.
És csak,hogy milyen világban éltünk akkor.Minden lányt fogdosott,a fiúkat verte.Féltünk tőle,és úútáltunk.8. végén az egész osztály feljelentette,minek következtében előléptették :roll:
Aztán gondolom a rendszerváltáskor rakták át a Sárga suliba,és talán ott már senki volt,vagyis egy egyszerű tanár.Hmm az exneje még mindig ott dolgozik.A Szabó Saci meg öngyilokba itta magát :roll:
Amúgy nem túl jó a tanulmányi átlaguk most ott a gyerekeknek.Eléggé gyengus lett a suli.Kíváncsi leszek majd,hogy a Fanni a gimit hogy fogja bírni?

Tündi!Ugyan már,hájas has??Én 80kiló vagyok.Rajtam is van bőven háj,de ez van.

mimi12
 
 


Rilla,köszönjük,jól telnek a napok!A héten még apa szabin van,aztán megy melózni,de majd a felújításkor itthon lesz!

Irdab,várjuk a képeket! :) Én szeretném a lányosok táborát erősíteni :wink:

Mimi,te meg a háj? :shock: ez a kép nem ezt bizonyítja... :)

Na jó felrakom,csíkocskák még Lucától maradtak vissza...
Kép

Kép
Kép
tundi24
 
 


Tündi!Mondom,hogy a sötét ruci csodákra képes :lol:
Tényleg 80-82 kiló vagyok,és 78-al kezdtem a terhességet.
Kb 170cm vagyok,szóval jó 15kiló van rajtam alapból.

mimi12
 
 


sziasztok !
gyors leszek mert megyek boltba és a frány postára...
Jók a képek most már én is csinálok..
Mimi: de hol az a 80-kiló :?: Azt hittem előszőr elüttötted a számot de nem ..hát én nem modanám 80-nak .jó ha 70 de azt is jóindulatból :lol:

Tündi neked is jó a kép :P

Tegnap kaptam az iwiwrw üzit kébzeljétek lesz osztálytalim március 21-én a szakközepes..
mennem kell sziasztok

Csilla

Kép
Kép
bim-bam
 
 


Sziasztok!

Köszi szépen a dicséreteket a gyerekek nevében! :)

Nem írtam, és nem is fogok még egy kis ideig, mert nálunk tombol a bárányhimlő, szépen sorban egymás után kapták el a gyerekek, nem egyszerre, mert az túl könnyű lenne... Már ötödik hete nyomatjuk, a középsőm kapta el utoljára, és ő elég rosszul is viseli. Valaki kérdezte, hogy el lehet-e kapni még egyszer. Nagyon ritkán előfordul, hogy valaki többször kapja el, de ez általában a gyengült, beteg immunrendszerűekre vonatkozik (azért én is kicsit beparáztam, amikor a lányom hazahozta az oviból, de nem kaptam el, legalábbis eddig). És a bárányhimlő az első trimeszterben gázos, meg közvetlenül a szülés előtt.

Toxoról is volt szó régebben, én vagyok az élő példa, hogy oda kell figyelni. Az első háromnál negatív volt a leletem. Aztán amikor a negyedik nem akart sikerülni, akkor gondoltam, megnézetem, és pozitív lett. Gyorsan abbahagytuk a projektet (nem akartam, hogy esetleg a terhesség végéig antibiotikumot kelljen szednem, totál tönkrevágja a szervezetet, inkább vártunk volna). Csináltattam még egy vérvizsgálatot, ami kimutatja, hogy van-e még aktív fertőzés (IgM-et nézettem), és kiderült, hogy szerencsére már lezajlott, így projekt folytatódott, és rögtön jött is a baba. :) Másfél éve vannak cicáink (két éve költöztünk kertes házba), valószínűleg ők a ludasak. És hiába most az ember kezet, ha mondjuk a gyereke macskát simogat, utána meg őt, vagy csak a ruháját, vagy bármit... Ráadásul a macskakakival bekerül a földbe, amit utána a szél is szétfúj, nálunk pl. a teraszra. Szóval szerintem érdemes nézetni, főleg, hogy az antibiotikummal teljesen megelőzhető, hogy a baba elkapja, ha valaki mégis terhesség alatt megfertőződne.

Babamozgás: már én is érzem úgy két hete, de most már aktívabban. :) Az elsőt 16, a másodikat 14, a harmadikat 18 hetesen éreztem először (akkor elöl fekvő lepényem volt, amúgy meg tök gizda vagyok, nem csoda, ha hamar éreztem).

Légzésfigyelőnk nekünk nincsen, az együttalvás nagyon jó a böcsőhalál elkerülésére (Dr. William Sears: Éjszakai gondoskodás, nagyon jó kis könyv). Meg aztán ahhoz mindenképpen külön kiságy kell, ami nálam nem téma.

Dobok én is pocakfotót, először a mostanit, utána a második gyerekemnél fényképezettet (az elsőről nem készült, mert még nem volt digigépünk). Szerintem vicces, és azt is hozzá kell venni, hogy a mostani reggel készült, mindenféle étkezés előtt, este még nagyobb a hasam. :D Kattintásra megnőnek.

Most 16 hetesen:
Kép

A másodiknál 16 hetesen, illetve 21 hetesen (most kajálás után ekkora 16 hetesen):
Kép Kép

Szép napot mindenkinek!

Zsizsa
Kép
Kép
Kép
Kép
zsizsa
 
 


Bim-Bam!
Tényleg csalók a ám a kép.Még én is meglepődtem rajta :lol:
Osztálytali??Tök jó!!
Nekünk az általános sulis volt 2éve.a 20. :oops:

mimi12
 
 


Zsizsa!
Azta!!Neked is jó nagy pocakod van :lol:
Végre valaki úgy gondolkodik az alvásról mint én.
Mikor a lányom született(14éve)akkor ő a kiságyban alukált,ami közvetlenűl a mi ágyunk mellett volt.
A Szabit megpróbáltuk az első napokban a kiságyban altatni,de kényelmetlen volt nekem.Hiába oda volt teljesen tolva a kiságy a mi ágyunkhoz.Azért csak fel kellet tápászkodni,kivenni oda tenni,...stb.
Kb 1hét után rájöttem,sokkal kényelmesebb és számomra megnyugtatóbb ha mellettem van a Szabi.
Szerintem a kistesó is így lesz,főleg,hogy most már sajni tuti a császár nálam.
Amúgy ez az ágy kérdés nálunk is érdekes dolog.
A Szabi még a kiságyában alszik.És kezdek rájönni,hogy nem való még neki a rendes ágy.
Ma hajnalban,pl állt a kiságyban torkaszakadtábol kiabált.Megyek át hozzá,és azt látzom ott áll és mutogat a falra. :roll:
Tiszta apja.Gondolom rosszat álmodott és megijedt szegény.
No de,hogy raknám rendes ágyba,ha feláll álmában ??Én félek,hogy kiesik.
Érdekes mert a lányom ennyi idősen,már rég rendes ágyban aludt...

mimi12
 
 


Sziasztok
Képzeljétek,mostanában kezdek hasra fordulni alvás közbe és aggódom emiatt!
Nem fekszem teljesen hason......olyan félig oldalt félig hason pozícióba vagyok....remélem nem nyomorgatom össze a lurkómat?!
Nagyon szépek a pocis képek....lassan Én is újítok a vonalzómon.
Hogy bírjátok az időjárás-változást?
Én egész nap csak aludnék....és enyhén görcsölget a pocim is :(
Magnéziumozok egész nap...hátha attól jobb lesz?!

Puszi mindenkinek!

Kép
noki&potyi
 
 


Kaptam kölcsön egy nagyon jó könyvet!
A címe : Lelki köldökzsinór.
Egy kis előzetes a könyv tartalmáról.
Nekem eddig nagyon tetszik és igazán sokat segít!
Csak ajánlani tudom mindenkinek!
http://www.kismamablog.hu/terhesseg/lelki-koldokzsinor
Ja és egy tippet is kaptam ahonnan lehet még tanulni aki tapasztalatlan mint Én is :D
http://www.iboly.hu/
És ott klikk a gyakori válaszokra!

Pussz

Kép
noki&potyi
 
 


Irdab
Szerintem én erősíteni fogom a lányos tábort, úgy érzem ! :D
És remélem, hogy ma ki is derül ....

Mimi
Ismertem a Szabó Sándort, de engem hála égnek nem tanított !...jó nagy alkoholista volt, aztán azt hiszem ki is rúgták !
Miért tuti, hogy császárod lesz ???

Tündi
Neked is szépen látszik már a pocid ! :D

Zsizsa
Neked meg mekkora már ! :lol: :D ...nekem közel sincs ekkora ! :(

Noki
Pár hét múlva már esélyed sem lesz a pocidra fordúlni :wink: , de azért vigyázz a bébire !

Kép
Kép
rilla_
 
 


Sziasztok!

nagyon jók a pocifotók, már mindenkinek szépen látszik.

Mimi: Köszi a ruhamosás tippet. Tuti ki fogom próbálni.

Én is szeretném a lányos tábort erősíteni, de csak márc 18-án megyek dokihoz. Már alig bírom kivárni.

Na megyek kicsit lepihizek.

Kép

Kép
ádibaba
 
 


Ádibaba,
erősítsük együtt március 18-án a lányos tábort, jó????? Én is akkor megyek. Reggel 7:45-re. Visszük Lilit is, mert hallani sem akar kisfiúról, és megbeszéltük, hogy amit Ildi néni mond, az lesz, és azt talán elfogadja.

Tündi,
kipróbálták a könyökemelést az oviban, és állítólag így nagyon szépen megette a levest. Lehet, hogy csak ez a gond, hogy rosszul rögzült benne ez a mozgás. De hogy lehet ezen változtatni???

Mimi,
el sem hiszem azt a 80 kilót. Én most vagyok 69 a védőnő szerint, ruhában, anélkül 67, de szerintem sokkal nagyobb darab vagyok.
A hasam is akkorát nőtt pár nap alatt, hogy csak na.
Mi most veszünk Lilinek magasított ágyat, de ő még soha nem állt fel, remélem itt sem fog. Még együtt alszunk, de kistesó érkezéséig szeretném átszoktatni a saját szobájába, hogy nyugodtan tudjon aludni, ne ébredjen fel az éjszakai szopira...

Irdab,
igen, írtam reggel, hogy sikerült a hallgatás, és tényleg sokkal lentebb kellett rakni. Azt tudtam, hogy nagyjából mit kell hallani, meg hogy gyors, mert ugye Liliét már hallottam, csak azt nem, hogy olyan érdekes hang lesz, mint a CTG, vagy csak síma dobogás, mint amilyennek a sajátomat hallom. De most már tudom, hogy síma dobogás.

Noki,
nem baj, ha félig hasra fordulsz. Én anno úgy aludtam, hogy oldalnál azért jobban hasrafordulva, az egyik lábom felhúzva, és így a hasam nem ért le, később már szopipárnát a hasamhoz tettem, az kitámasztotta, és a lábam rátettem keresztbe. Most meg mindig háton aludnék, és ugye elvileg az sem jó. Ok, nem 15 dekás babánál, de később nem jó, és én még azt sem tudom, hol tapad a lepény.

KépKép
KépKép
KépKép
linacska
 
 


Ja, és kaptam véreredményeket is, a hemoglobin kevés. És mit mondott a védőnéni??? Egyek sok májat, meg vörös húst. Ugye nem hülye az emberi szervezet... nem is szerettem a májat, most megy csak azt ennék. A cukrom teljesen rendeződni látszik, de a pajzsmirigyem kevésbé bírja a kiképzést, tuti megint emelnek a gyógyszeremen.

KépKép
KépKép
KépKép
linacska
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?