Új privát üzeneted érkezett!

SziasztokKép

Dorye,
hát én kézfogás nélkül is ha ugy volt adtam a dokimnak pénzt, ha olyan vizsgálatokon vettem részt. De én kézfogás nélkül letettem egy boritékban az asztalra. Vagyis a kézfogás nem hinném hogy egyértelműen az lenne, inkább udvarias elbucsuzás. Viszont ha nem vagy biztos magadban, szerintem kérdezz rá, hogy mivel tartozol.
A szülőágyak nem olyanok, mint az ambulancián, nagyon szépen kialakitották a szülőszobákat és elég hiperszuper dolgokkal nyomatták teleKép
Nem választottál még szülésznőt esetleg? Én tavaly választottam, amit abszolute nem bántam meg, nagyon jó volt, mert sok kérdést tudtam neki is feltenni és bevitt a szülőszobákra, megmutatta őket, végig vezetett, tudom ajánlani hogy válasz te is, beszéld meg a dokiddal kivel dolgozik szivesen és vedd fel vele a kapcsolatot.
Nőnemű dokihoz nem tok hozzászólni, mert én nem taliztam csak férfi dokikkal.

Pirus,
már napoznom se kell annyira sárga vagyokKépKép apájának mutattam én is, de nekünk ez még távoli nagyon mert anyagilag még a bányában tartunk, és még nem látjuk a fényt az éjszakábanKép

Fcsacsi
de jó nekedKép miből csinálod a játszótakarót?
Mért nem vetted elő amugy a varrógépet, az a kis olajozás nem olyan ördöngösségKép

Kriszti,
merre vagy? továbbra is rosszul érzed magad?
Csináltam máglyarakást, életemben először, de elég finom lettKép küldjek?Kép ugyan nem csokis de fini édesKép

Csilla,
tali rendel júniusra is, számontartva és igérem megszervezzük. Téged sem hagyunk kiKép
Daniella jobban van már?

Maszat,
merre vagytok, hogy vagytok?

KépKép
KépKép
Ágiboszi
 
 


Sziasztok!

Dorye!
Megleptél ezzel a kézfogás- dologgal. Én sem tapasztaltam ilyet, hogy ez = lenne a boríték átadásával.
Van nőnemű orvos is: Radványi Krisztina. Nincs róla infóm. Azt tudom csk, hogy ő "rendel" A Nők Lapja c@fé oldalán.

Pirus!
Azért írtam a csütörtököt, hogy egyuttal megleskeljem a démonodat... Bobó még amúgy sem gyakorol a koncertre Kép
Megnéztem én is, hol fogtok pihenni - még térképen is megkerestem. Nagyon tetszett. Úgy tűnik, ez is egy bababarát hely. Biztos, nagyon jól fogjátok érezni magatokat!Kép
Holnap is a maihoz hasonló idő várható, de a jövő héten már biztosan jobb idő lesz.

Fcs!
De ügyes vagy! (játszótakaró) Milyen technikával varrod?

Terika
terika
 
 


Sziasztok!

Dorye!
Megleptél ezzel a kézfogás- dologgal. Én sem tapasztaltam ilyet, hogy ez = lenne a boríték átadásával.
Van nőnemű orvos is: Radványi Krisztina. Nincs róla infóm. Azt tudom csk, hogy ő "rendel" A Nők Lapja c@fé oldalán.

Pirus!
Azért írtam a csütörtököt, hogy egyuttal megleskeljem a démonodat... Bobó még amúgy sem gyakorol a koncertre Kép
Megnéztem én is, hol fogtok pihenni - még térképen is megkerestem. Nagyon tetszett. Úgy tűnik, ez is egy bababarát hely. Biztos, nagyon jól fogjátok érezni magatokat!Kép
Holnap is a maihoz hasonló idő várható, de a jövő héten már biztosan jobb idő lesz.

Fcs!
De ügyes vagy! (játszótakaró) Milyen technikával varrod?

Terika
terika
 
 

 
 

Ági!
Köszönöm az érdeklődést. Most éppen hányingerem van, mert lecsót és Kinder Paradisót ettem, ami ki akar jönni. A máglyarakás nem hozott lázba, pedig imádom, nem úgy mint a csokisfánkKépKép, anyukám csinálta marhahúsleves, amiből ma kaptunk egy üveggel, és disznó dolog, de muszáj voltam beleinniKépKép, na meg a rántott leves, és az almapaprika, amit nemigen ettem meg eddig, de ma kettőt is fel kellett anyunak vágni a rizseshús melléKép. Ja és ne felejtsem el a Cadbury Choclairs sem, amiből ma legalább egy zacskót megettem. Karamell, folyós csokival a belsejében.KépKépKép Lehet, hogy cukros vagyok?KépKépKép
Kipróbálom azt a technikát.
Pirus!
Nagyon jó helyet találtatok. Már mondtam a páromnak. Ha nem jön semmi közbe, talán nyáron elmegyünk.
Fcs!
Ügyi vagy, én nem tudok varrni.
Csilla!
Hogy vagytok?
Megyek, mert a hányinger erősebb, mint az írhatnék.
Puszi, jó éjt mindenkinek!
Kriszta

mohácska
 
 


Sziasztok!

Kriszta!
Csak lesek, hogy miket eszel, ezt csak babások bírják. Kösz, jól vagyunk, most mindenki láz, nátha, köhögés (kopp, kopp..) nélkül van a családban.

Fcs!
Milyen ügyi vagy, hogy tudsz ilyet varrni! Milyen lesz?

Ágiboszi!
Köszi. Daniella jól van, csak két napig tartott.

Pirus!
Érezzétek jól magatokat, várom a képeket+beszámolót. A környéket is bejárjátok, vagy maradtok helyben?

Itt egész nap esett az esö, +5 fok volt. Pedig napsütést ígértek.

Maszat, Picus, Shine, Kakukkfü, Benö! Veletek mi újság?

Jó éjt!

puszi
Csilla

Kép
Kép
Kép
csillah
 
 


Sziasztok!

Hát lesz mindenféle a takarón, napocska, holdacska, állatok mozgatható zörgő-csörgő füllel, farokkal - amit eddig már megterveztem az elefánt (naná!), maci, zebra, oroszlán, ezek nagyjából a szélén lesznek körben, és ezek kicsit ki lesznek tömve, szóval ki is fognak domborodni picit. Az Anna Club Plushtől vettem az ötletet, hogy belevarrok zörgő zacsit pl. az elefánt fülébe, meg az oroszlán sörényébe. Középen meg valószínűleg egy fa lesz, az nem fog kidomborodni, viszont tele lesz színes gyümölcsökkel, virágokkal, meg mindenféle kapaszkodózsinórok leszenk rajta. Valami ilyemi. Most varrom az alapot, arra varrom rá a mintákat. Csak nem akarok túlzásba esni, hogy túl sok mindent teszek rá. De a tervemen jól néz ki.

Csilla! Mára már ide is napot ígértek, remélem egyszer igazuk lesz, mert már nagyon mehetnékem van. Tegnap ugyan sétáltunk egy kicsit, próbálkoztam is vidítani magunkat egy kis Ének az esőbennel, de egyedül nem tudok menni esernyővel együtt. Már annak is örülnék, ha egyszerűen nem esne...

Kriszta! Menj már el dokihoz, én már úgy izgulok! Mikor kell(ene) menstruálnod?
Fulescsacsi
 


Jó reggelt mindenkinek!Kép

Végre nem esik!!!
Csicseregnek a madarak. Itt a tavasz?

Fcs!
De ötletes takarót készítesz!

Terika
terika
 
 


Sziasztok, jó reggelt mindenkinek!

Fcs!
Ez a takaró sokkal de sokkal szebb lesz, mint amit üzletekben kapni. Nyugodtan ess túlzásokba, Szabolcs értékelni fogja.

Minél több dolog, részlet, annál jobban fel fogja kelteni az érdeklödését és hosszú ideig fog vizsgálódni a takarón. Biztos klassz lesz.

Terika!
Most itt sem esik. Azt el is felejtettem írni, hogy milyen ügyi Bobód van, hogy ilyen muzikális. Én ritkán teszek fel komolyzenét, csak azért, hogy hallgassam, pedig tudom, hogy jó a hatása. Viszont Kriszti amikor alszik délutánonként a függöágyában akkor az szól a háttérben.


Szép napot!

Csilla

Kép
Kép
Kép
csillah
 
 


SziasztokKép

Csoda történt: süt a napKépKépKépKép
Jó volt ez az átálitás, gondolatilag jó volt becsapni magam: Dani ma reggel fél kilenckor kelt, mondjuk hozzátartozik hogy éjfélkor feküdtKép
Vagyis valójában csak 7 és fél órát aludt, de igy szebben hangzik, hogy 8 és félKépKép

Kriszti,
jobban vagy már? bevallom öszintén én már az olvasástól rosszul voltam, hogy mit ettél mivel, hátha még megettem volnaKép Erről Maszat utolsó heti kajálmányai jutottak eszembe, ilyet csak egy terhes nő képes összeenniKépKép

Fcsacsi,
wow, ez tök jó ötlet, elkérhetem a tervrajzot?Kép
A kis lusta, mi, mért nem ülök le és tervezek hasonlót, de ha már valaki megtette helyettem, akkor sokkal könnyebb elkérniKépKép

Csilla,
meghoztad a jó időtKép vagy csak küldtél belőle egy darabkát, de nagyon jól tettedKépKép

Ma megyünk babalátogatóba, kiváncsi leszek, hogy fog Daninak tetszeni egy nálánál fiatalabb babóca, aki még ráadásul kislány isKép Mondjuk eddig bárhol taliztunk kislánnyal akkor mindig jól megnézte magának és mosolygott rájukKép korán kezdi mi a csajozást?Kép

Huzok, mint a vadlibák, mert még fürdenem kell, hajatmosni, meg valami sütit összeütni, szal van dologKép

legyen nagyon szép napunk és gyönyörű napsütésünkKép

puszi
Ági és Dani

KépKép
KépKép
Ágiboszi
 
 


Sziasztok!

Bár nem olyan nagyon szép ez a mai nap, és a nap sem süt, no meg hűvös is van, de legalább már az eső nem esik. Mi már ennek az "apróságnak" is örülünk.
Most értünk haza a sétából. Bobó végre motorozhatott egy nagyot. Annyira élvezte.
Nálatok nem támad a Blaster vírus? Mi már 2 napja küzdünk vele. A dolgok jelenlegi állása szerint mi győztünk (csak el ne kiabáljam).

Terika
terika
 
 


SziasztoK!
Fcs!
Gyönyörű lesz a takaró! Beteríti az egész szobát?
Ági!
Köszönöm kérdésed, de nem igazán. Ma bármit ettem, hányinger követte. Most ettem egy kis marhahúslevest, de nem esett jól.Kép Almapaprikát ennékKép, de ahhoz kellene valami kísérő. Vagy melegszenyaKép, vagy egy kis szalonnaKép, vagy sonkaKép, de érzem, nem esne jólKépKép. Magában pedig milyen az almapaprikaKép?! Pedig lehet, hogy megreszkírozom.
Hát itt nem volt valami szép idő!KépKépKép
Terika!
Ne is mondd a vírust! Még ez nem támad, de valami mindíg fel akar telepedni a letöltésvezérlőre. Meg állandóan előjönnek különbözö külföldi dolgok, amik megnyitásra kínálják magukat. De csak az én felemre (háromfelé van osztva a gép). Múltkor smileyt akartam mgnyitni, alig bírtuk kiírtani. Kaptam is a páromtól.

Jó időt akarok!!!!!!!!!!!

Kriszta

mohácska
 
 


Csak nem bírtam megállni, ettem egy kis parasztsonkát szeletelt kenyérrel, almapaprikávalKépKépKép és savanyú dinnyével. Csak a sonka akar kijönni, de nem vészes a dolog.
Jó éjszakát mindenkinek!
Kriszta

mohácska
 
 


Sziasztok!

Ma itt is napsütés volt, de most esik, nem baj, éjjel eshet.

Ágiboszi!
Milyen volt a baba-találka? Dani hogy viselte?

Terika!
Remélem minket elkerül ez a Blaster.

Kriszta!
Étvágyad az van, látom. Maszat müvelt ilyeneket az utolsó napokban.

Jó éjt!

Csilla

Kép
Kép
Kép
csillah
 
 


Jó reggelt MIndenkinek!

Fcs, nagyon ügyi vagy, hogy magad készíted a játszószőnyeget Szabolcsnak!!!Kép Képet majd ugye kaphatunk a remekműről?

Csilla, igen, úgy tervezzük, hogy bebarangoljuk a környéket, már csak azért is, mert anyukám Pápán született, Sümegen majd Sárváron éltek és mi is jártunk le oda minden nyáron, amíg nagymamám élt! Szeretném megmutatni Zsombinak, hogy honnan származik a családja!Kép Legalábbis az egyik feleKép A férjem az ország másik végéből származik, Szabolcsból, az ő szülei, családja jó messze, Mátészalkán és környékén élnek.

Kriszta! Lécci máskor jó előre szólj, miről fogsz írni, mert nekem a puszta olvasás is felkavarja a gyomromat!Kép Tiszta Maszat-effektusban szenvedsz! Ez jó jel, azt hiszem!Kép

Csajok, olvastátok, hogy Kriszta leírta a játszótér pontos helyét?Kép

Pusszantás Mindenkinek!
Pirus

KépKép
KépKép
piroska
6044 kecskemét szarkás 429
 
 
 
 


Sziasztok!

Akkor nincs para az újakkal érkezés (tali) miatt.
Én még győzködöm Apáját, de még nem állt kötélnek.
Azért problémáztam rajta (tali), mert olvasom, hogy Ti azért sokan összejártok, én meg csak így... :-(
Pirus!
Az a környék nagyon szép. Szerintem tetszik majd Zsombinak.:-o :-O Ja igen! a kis démon is bírni fogja... ;-)
Ja, igen. Köszönöm a dokinéni címét, ma megkezdem a szervezkedést. Milyen Kórházban rendel? (Csak, hogy oda kérjem a beutalót)
Fcs!
Szabolcs majd nagyon élvezni fogja.
Milyen kreatív vagy?!!! Nekem is vannak (voltak) ilyen ötleteim, de nem vagyok annyira kitartó (sajna), hogy meg is varrjam őket. (Nem igazán tudok varrni, bár a páromtól (és a családtól) kaptam egyet. Csak valaki tanítson meg "játszani rajta"... :-)
Terika!
Pannát nem nevezhetem be Bobó mellé?
Valami hihetetlen a kiscsajszi. Amint zenét hall, azonnal elkezdi rázni a seggét, ha vmi keményebbet (technósabbat) akkor még a fejét is rázza hozzá.
Én ugyan szeretném, de nem tudom, hogy komolyzeneileg mit érdemes hallgatni. Hülyén hangzik, ha Tőled kérek ehhez felvilágolást? (mivel érdemes kezdeni, hogy az ember megszeresse?)
Ági!
Szavaztunk Danira, 24,1, de még az első. Drukk, hogy sikerüljön. Mikor zárják a szavazást?
Csilla!
Ma reggel kapartam a jeget a kocsiról, -1,5-t mutatott a hőfokmérő. Ugyhogy sajna hideg van TAVASZ???!!
Orsoly!
Három hetes méretek?!! Frissek?


Most búcsú, este jövök.
Puszi Mindenkinek.

Krizsi
krizsi
 
 


Sziasztok!

Na, várjatok, először még meg kell csinálni! Lassan, de biztosan, mert Szabolcs mellett nem könnyű bármit csinálni, bár az elmúlt napokban sokat aludt. Kipróbáltam, hogy odaültem mellé a szivacsára, és ott varrtam, de mindenáron meg akarta kaparintani a lelógó cérnát, meg a színes anyagokat - szóval már elkészülte előtt is népszerű a dolog. Amúgy 2mX1.5m-es lesz, éppen a szivacsára való.

Kriszta! Az Árpád híd felől tömegközlekedve hogyan jutok oda?

Pussz.
Fulescsacsi
 


Szép jó reggelt mindenkinekKép

Jelentem túl éltük a látogatást. A fiam szépen bemutatkozott a leendő párjánakKép Végig üvöltötte az egész délutánt. Állati meleg volt ott ahol voltunk a lakásban és ő azt utálja szegény. Nálunk a 21 fok az általános hőmérséklet, ott meg szerintem több mint 25 volt, rólam is folyt a vizKép a végén már csak egy rövidujjú kising és egy harisnya volt Danin, de ez is sok volt, meztelenre mégse vetköztetthettem, túl korai lett volnaKépKépKép

Mivel egész délután nem aludt egy szemhunyásnyit sem, mikor hazajöttünk megfürdettem, megettem és tizkor már az ágyában horpasztott, annyira kifáradhatott, hogy reggel fél kilencig aludt. A melleim majd kidurrantak, alig vártam hogy felébredjenKép

Fcsacsi,
megyek hozzád kreativkodniKépKép Majd valami tervrajzzal tényleg megdomhatnál, mert valamit nekem is kéne már itthon alkotnom Daninak.
Most kaptam egy husvéti nyul szabásmintát, azt talán a héten megvarrom neki, csak még megfelelő anyagot kell hozzá turnom.

Krizsi,
Akkor jó hideg lehetett nálatok reggelKépKép Nálunk most hétágra süt végre a nap, de hogy milyen a levegő hőmérséklete még nem tom, mert nem dugtam ki a nozim megnézniKép
De jó hogy Panna is igy szereti a zenét, édes lehet ahogy a fejét is rázza hozzá, metált még nem próbáltad?KépKép

Terika,
nálunk is támad valami francos virus, de eddig a gép még állta a saratKép úgy nem tom megérteni egyeseket, hgoy mi a jó francot örömöt találnak abban, hogy tönkre vágják más rendeszerét, gépét, ehhez már perverzitás kell, azt meg gyorsan kezelni egy zárt intézménybenKép

Kriszti,
küldjél legközelebb nekem is egy kis ecetes almapaprikát, az a kedvencemKépKép Nekem kajából most legjobban az erős iz hiányzik, imádom, mindenbe tettem szopi elött erőspaprikát, most meg manó miatt nem használom és állatira hiányzik. MAjd kibirom, mint annyi mást isKép

Tényleg lányok már egy éve nem dohányzom, tök jó dolog, hogy sikerült manó érdekében abbahagynom. Kiszámoltam, hogy ha alsó hangon veszem a cigim árát amit régen szivtam, akkor mikor abbahagytam 500 pénz volt, most már 585 az ára, megsporoltam eddig 180 ezer forintot. Kimondani is durva, hogy ennyit elfüstöltem volna egy év alatt. Ezt most inkább manóra költöm, azt hiszem jóval hasznosabbKépKép

Nah menek, mert megyünk nagyival elemet cseréltetni a cukormérőjében, meg remélem csavargunk is egyet, ebben a szép napsütésben.

puszi
Ági és Dani

KépKép
KépKép
Ágiboszi
 
 


Krizsi, Budai Gyermekkórház, ha jól emlékszem az van azon a címen!

Ági, én is letettem a cigit, amikor Zsombival pocakos lettem.Kép Akkor most én is spórolok, ugye?Kép

Itt is szépen süt a nap! Zsombi uraság visszafeküdt aludni már másfél órája, pedig fél 8-kor kelt. Én pedig csinálom az undok házimunkát!Kép

KépKép
KépKép
piroska
6044 kecskemét szarkás 429
 
 
 
 


Sziasztok!

Pirus!
Biztos fogja Zsombi értékelni, hogy megmutatod a vidéket, ahonnan az "ösök" származnak. Föleg, ha majd nagyobb lesz. Én is megkaptam ezt annak idején a szüleimtöl.

Apukám nagymamája nagymarosi volt, mióta az eszemet tudom minden nyáron ellátogattunk a hegyre a szüleimmel, ahol a háza állt. Jó kis kirándulás volt, szép hely.

Amikor felnöttem, folytattam az odalátogatást. Most már nincs semmi a háza helyén a hegytetön, de annak a helynek varázsa van számomra, hisz annyi történetet hallottam, klassz ott üldögélni, a bokrok és fák között.

Anyukám nagymamája meg kecskeméti volt, ott jártam én is gimibe és sokszor megnéztem azt a házat,ahol az én nagymamám született. Most már Daniella is elég nagy, hogy megmutogassam neki ezeket a helyeket és tovább adjam az "örökséget".

Ági!
Nem is gondolná az ember, hogy mennyi pénzt füstöl csak fel, ha cigizik. Szerencsére ebböl én kimaradtam, tizenévesen kipróbáltam, de nem tetszett.

Krizsi!
Ne izgulj a tali miatt, biztos klassz lesz. Kicsit olyan, mint az elsö randi. Akkor én mit szóljak ilyen távolból?

Na, megyek Danielláért az oviba, lassan vége az ebédnek.

Puszi
Csilla

Kép
Kép
Kép
csillah
 
 


Sziasztok!
Képzeljétek, voltunk tegnap bobozni Visegrádon. Annyira jó volt, én húszszor mentem volna, de elég drága, két és féllel szorozva. Andrisnak még nem kell. Nagyon élvezték a gyerekek, mi még jobban, másodszor Dorka már ki is merte nyitni a szemét. Andris meg végig dumált közben.

Örülök, hogy többeknek jó a délután. Mi apátlanul megyünk.

Ági!
Most jöttünk meg a hobbiboltból, olyan jó, hogy írtad ezt a dekupázst, így fogom csinálni. Egyelöre ma csak alapozunk, és lassan fog menni, mert egy ötéves kezeli az ecsetet, ebböl nem lehet kihagyni véletlenül sem.

Terika!
Köszi az ügynököt, most kimerültek a források, de nem tettem le róla. A konyhában te használod ezeket? Pl. tüzhely, ragacsok, stb?

Orsoly!
Na végre!!
Nekem megvan mindhárom Julia Barrett könyv, a legjobban az Önteltség és önámítás teccett, ez a Pride and Prejudice folytatása. A harmadik növér (Sense and sensibility folyt) is jó, a Charlotte, ami egy megkezdett de be nem fejezett eredeti regény, azt most olvasom, de ez nem tetszik annyira.
a.
angi
 
 


Sziasztok!

Pirus: de-de, legkedvencebb ironom Jane Austen, egyszeruen imadomKép En meg nem ereztem erot magamban, hogy eredetiben is elolvassam oket, pedig parat mar beszereztemKép Csak az a baj, hogy olyan keves regenyt irt, igy aztan hamar kivegeztem mind a 6-t (asszem).

Angi: de jo neked, en uuuugy olvasnam mar oketKép A Charlotte-ot en mar olvastam, de nem ezt a Julia Barrett-felet, nem tudom emezt ki fejezte be, majd megnezem marKép Szal akkor a Buszkeseg es Balitelet folytatasat keressem? Ugyis az a kedvenc....Kép Foleg a tvsorozat miattKép

Dorye: enyem doki Radvanyi Krisztina, en nagyon kedvelem, nala szultem Lackot is. O mar sajna nincs az ambulancian, csak maganrendesele van, ha erdekel, irj mailt es megirom, mikor, holKép

orsoly
orsoly
 
 


Sziasztok!
Fcs!
Az Árpád híd budai oldalától gyalog kb. 5 perc. Ahogy a villamosmegállótól lenézel a Margit-híd felé, ott az Aquincum szálló, oda le kell menni az aluljárón át, és a szállótól kb. 200 m még. Elvileg majdnem egy hév megállónyi, de gyalog egyszerűbb.
Mi is apa nélkül megyünk.
Pirus!
Budai Gyerekkórházban rendel.

Én miből spóroljak? Nem dohányzom? Ja, eszembe jutott! A betéteken KépKép!
Leírjam mit ettem?KépKépKép
Á, ma semmi különöset. Csak egy csokisfánkot hazafelé. Meg egy vagon Choclairst. Majd most...KépKépKép
Egy kis almapaprika... Majd leírom.
Pusz-Krisz

mohácska
 
 


Sziasztok!

Legalább harmadszor futok neki a mai nap folyamán az írásnak- Bobó mindig akkor ébredt föl, amikor hozzákezdtem az íráshoz. Így aztán most olvastam harmadszor a hsz- eiteket.

Krizsi!
Mi is csak Pirusékat ismerjük ebből a társaságból. Éppen azért szeretnénk menni a talira, hogy másokat is megísmerhessünk.
Mi nagyon sokféle zenét hallgatunk. Halász J- t, Gryllus V- t, Kalákát, tehát kif. gyerekeknek szóló zenét. A komolyzenéből pedig leginkább azt, amiket én nagyon szeretek. Ezek leginkább a dallamosabb művek ( leginkább a romantikából). Bobó azt is nagyon szereti, ha csak 1 hangszer szól pl. Debussynél a zongora - ez most a kedvence. Ez a mű ( Gyermekkuckó) azért is nagyon jó, hiszen a saját gyerekének írta D.
Emellet hallgatjuk még A dzsungel könyvét is.
Nem tudom, könnyebbé tettem- e neked a választást. Ha van még kérdésed cím + tel. szám a címlistán.

Ági!
Milyen volt a séta? Nálunk délutánra már kicsit sem sütött a nap, de azért mi is motoroztunk egy nagyot.

Angi!
Lehet használni a konyhában is a kendőket. Van aki ezzel is mosogat- én nem. Viszont ezzel törlöm a tűzhely minden részét ( kerámialapot, sütő + ajtót). Amin csodákat művel, az a munkalap. Eddig semmivel nem tudtam eltüntetni a mancsnyomokat, de a kendővel sikerül ez is. Szóval a mosogatáson kívül midenre ezt használom.

Kriszta!
Hogy bírsz ennyit enni?
Én mostanában nagyon keveset eszem ( nem fogyókúrázom), mert egyszerűen nem kívánom. Úgy érzem, hogy ennyi mozgáshoz - bár Bobó mostmár feladja a leckét ezzel a motorozással- elég annyi, amennyit megeszem. Még végigolvasni is sok ezt a mennyiséget, amit írsz.

Terika
terika
 
 


Most uzsonnáztam: parasztsonka, 2 kiflivel, ecetes almaparikával, uborkávalKépKépKép.
Még nem tudom, hogy mit eszek vacsorára. Épp ma jött be egy kolleganőm, aki gyeden van, és azt mondta, hogy milyen sovány vagyok.KépKépKép Vajon én miért nem érzem?Kép Mellesleg akkor sem éreztem, amikor fogyóztam. De legalább más úgy látja!KépKépKép
Kriszta

mohácska
 
 


SziasztokKép

Terika,
egy nagyon sétáltunk, elmentem közértbe is közbe, kellemest a hasznossalKép Dani aludt egy nagyot, nah azóta meg csak folyton a cicit akarja, aludni meg oneKép

Kriszti,
irjál még hog ymit eszel, legalább kapok ötletet is, meg kicsit jólakom is az olvasássalKépKép
Jah és amikor én láttalak, akkor se voltál tulzottan széles, inkább a sovány kategoráit növeled, mint hogy fogyoznod kéne.

Krizsi,
Én még csak Krisztivel futottam össze egyszer közülünk, és Fcsacsival együtt pocakoskodtunk a korházban, a többikkel még én se taliztamKépMár várom nagyonKép

Orsoly,
neked is felajánlom, ha valami könyvre van szükséged szolj és lehet hogy olcsobban be tudom neked szerezni a nagykerből.

Menek , mert drágám hiányol maga mellöl az ágybanKép Leforditva, hol a cicimmmmmm meg a tejcsimmmmmmm?KépKép

puszi
Ági

KépKép
KépKép
Ágiboszi
 
 


Most életem meg egy kisebbfajta szívinfarkust.
Kiírta a gép, hogy vírust kaptunk. Egy kisebb összeget eltelefonáltam most. Mert én csak gépelni tudok, meg windows office-t használni egy kicsit. Gyakorolnom kellene.
Ági!
Köszi a bókot! De amikor láttál, vertem az 58 kg, ami a 158cm-es magasságomhoz ugye kicsit... sok. Voltam 54 is, de az 56-tal kiegyeztem volna. Hiába fogyóztam, csak 57,5-re mentem le, és 59,7-ről indultam. Most meg... Rá se merek állni a mérlegre.
De bíztató, hogy eggyel nagyobb melltartó kellett. Ha mégsem, nagyon le leszek törve...
Kajaötleteim, sajnos, csak ilyenek vannak, gondban is vagyok, mit főzzek a fiúknak.
Na, megyek.
Krisz

mohácska
 
 


SziasztokKép

Kriszti,
a kaját én gyorsan megoldottam ma estére, almaszósz és rozmaringos sültcsirkecomb lesz, szósz kész már, a combika meg sül. Apája ma esti ügyeletes, igy áruház zárásig van, vagyis lesz vagy fél tizenegy mire hazaér, addigra a kaja is kész.

Lassan keltenem kell manót hogy fürödjünk aztán szopi és ujra alvásKép

MEgyek is vizet engedni a kádjábaKép

puszi
ÁGi

KépKép
KépKép
Ágiboszi
 
 


Szép jó reggeltKép

Na, ma is fél nyolc, nyolcig huzta a lóbőrt DaniKép hurrá, hurrá, istenke tartsa meg jó szokásátKép

Szépen süt a napocska, lehet hogy végre itt van tényleg a Tavasz?. vagy ez is még csak becsapás?
Délben tuti megyünk sétálniKépKép

Kriszti,
hogy vagy? hány fánk csuszott ma le?KépKép
Én ma zebra kekszet fogok csinálni, már az albertkekszet meg is vettem hozzáKép csak ne kéne vele annyit kenegetniKép az elpusztítása tuti gyorsabb lesz, mint az elkészítéseKép

Pirus,
már csak kettőt kell eludnod, és feketevillám a tiedKép

Maszatka merre vagytok Annácskával? mesélj mi van veletekKép

Angi,
tök jó a bobozás, csak piszok drága, nálunk is van egy pálya, itt a 70 es útnál a Kamaraerdőhöz közel, ott legelább a westeles aranykártyára adnak némi kedvezményt. Mikor pocakos voltam akkor mentünk el megnézni, ugyan én nem jöttem le vele, de apája és a haverok élvezték.
Ha minden igaz pénteken beszabadulok egy hobbis nagykerbe, kiváncsi leszek rá hogy milyen minőségű cuccok vannak, mert az árai persze csak egyes esetekben, elég csábitóak (pl, a gipszöntő keret 400 pénz, máshol majd egy ezrest kérnek a képkeretért). A gipszet és az ecsetet tuti a tescoban veszem meg, mert ott a legolcsóbb, festéket meg kunyizok a sógoromtól, ha már szobafestő a szentem, használjuk ki gyorsanKép
Jah ha beválik a nagyker, akkor szivesen hozok nektek bármit amit kértek, addig nézelődjetek itt egy kicsit, ez a nagyker oldala, van rajta kisker árlista, azt mondom még az se halálosan drága egyes termékeknél, na nem mindennél.

Fcsacsi,
milyen volt az uszás, hogy viselte Szabolcs, volt már merülés? Hol tartasz a szönyeggel?

Terika,
gondolom Bobo már kihozta a garázsból a motort, mert annyira szépen süt a napKépKép

dugultam, hogy ne csak velem legyen tele a topicKép

puszi
ÁGi

KépKép
KépKép
Ágiboszi
 
 


Ági!
Pénteken elvittem egy barátnömet, arrafelé dolgozik, és páros lábbal dobtak ki a Remo nagykerböl sajnos, Andris bájos gügyögése sem hatotta meg öket. Én tudom, hogy nagyker, de akkor ne hirdesse magát a Praktikában vagy már nem is emlékszem, hol, hogy nagy-és kisker. Na mindegy, végül is próba cseresznye.

Vettem máshol ragasztólakkot, ecsetet a barkácsboltban meg egy vanília színü alapozót, majd lassan nekiállok a cserepeimnek. Ideje lenne már palántázni is.

Kriszti!
Most ettem meg egy hatalmas tál majonézes csirkesalátát, maradék sültcsirkéböl ügyködtem. Két kiflivel. Meg már bekevertem a császármorzsát délutánra KépKépKép Én is 158 cm vagyok KépKép
Ja és én sem voltam még találkozón, mert tavaly nyáron nem tudtunk elmenni.

Terika!
Pont ez kellene nekem, a munkalap egy éves, de hát hm. Nincs lelkieröm naponta suvickolni.
Úgy irigyellek a zongora miatt, meg amiatt is, hogy tudsz játszani rajta. Én is azt akartam mindig, de nem fért be a lakásba, így hegedülnöm kellett, amit nem szerettem túlságosan, de még mindig jobban, mint a szolfézst.
Itt mellettünk az iskola ének-zene tagozatos, majd kifaggatlak, hogy ez mit jelent, hogy ilyen osztályba irassam-e a lánykámat jövöre, vagy ne.

Orsoly!
Nem fogsz csalódni. Nagyon jól ír ez a nö is, és tényleg olyan, mintha Jane Austent olvasnád, legföképpen a BB folytatásában, nagyon jó humora van.
Most Joanne Harris könyveket olvastam (a Csokoládé a legismertebb), ez is elég addiktív szerintem.

Na megint adtam a Figyelönek egy adaggal off-topik módra.

a.
angi
 
 


Angi: hihi, tegnap betevedtem egy Libribe, es most volt a Harmadik nover (Ertelem es erzelem folytatasa). Neki is kezdtem, telleg megdobbentoen hasonlo stilusban ir mint AustenKép Majd Agiboszit meg raszabaditom a tobbireKép

Ja es kozben eszembe jutott, hogy en a Charlotte c. konyvet valamelyik Bronte-novertol olvastamKép OK meg a nagy kedvencek, nem csoda hogy neha keverem-kavarom a dolgokatKép Szal akkor ezt a Charlotte-t is el kene olvasni...Kép

orsoly
orsoly
 
 


Sziasztok lányok!!
Én még orvoskeresőben vagyok. Most éppen úgy néz ki találtam egyet, Dr. Bánhidy Ferenc. Tud valaki valamit mondani róla, vagy esetleg szült valaki nála?
Köszi
itak
 
 


Sziasztok Kismamatársak! 16. hetet kezdtem a kisbabócánkkal, és keresem a nekem való orvost. Egy barátnőm a Radványi Krisztina doktornőt ajánlotta nagy megelégedéssel. Szeretnék még több infot kapni róla, mielőtt felhívnám. Szívesen olvasnék arról is, hogy milyen császáros tapasztalataitok vannak itt a II. Női klinikán. Jó lenne tudni, vajon az új módszerrel, a Misgav- Ladach technikával csinálják-e. Nekem ez nagyon fontos lenne!
Mindnen választ előre is köszönök !
kristofkt
 
 


SziasztokKép

Kata,
Bánhidyről eddig csak jót hallotam, de majd jönnek a lányok és mesélnek róla, addig is ha beirod fent a keresőbe a nevét kidob minden hozzászólást ami vele kapcsolatos. 4 oldalnyit hozott be nekem a kereső, igy vigan tudsz majd válogatni.


K.Katalin,
gratula pocaklakódhoz. A császáros témához annyiban tudnék hozzászólni, hogy én is itt szültem császárral. Igazából ne kövezzetek meg érte, de nem tudom milyen módszerre gondolszKép Nekem bikinivonalon vágtak, és már alig látszik egy ici pici vonás a pocakom alatt. Ez az a technika???erre gondolsz, mert a klinikán az esetek 99%ban pocakalatt bikinivonalban vágnak, nagyon ritka a hosszanti vágás.
Ha visszaolvasol akkor meg épp Orsoly irta, hogy az ő dokija is a Radványi doktornő.

orsoly,
szólj mi kell és lesem is neked, hogy van vagy nincsKép

Angi,
engem a decoupage topicból vissz egy lány, akinek van kereskedőije, vagyis, nagykeráron fogják kiszolgálni. Kiskerrészt postán csinálják csak amugyKép

Voltunk egy nagyot sétálni, de elég pocsék idő lett, beborultKépKép

megyek, mert manó a lábamon aludt el szopi közben, becsempészem a kiságyába.

puszi
Ági

KépKép
KépKép
Ágiboszi
 
 


Sziasztok!

Elnézést, hogy nem jövök mostanában de vizsgákra készülök, áprilisban vizsgázom Tb tanfolyamból és hát ha túl vagyok rajta akkor több időm lesz!!!

Picus
picus
 
 


Sziasztok!
Ma nem csúszott le fánk, bár lehet, hogy elviné s hányingerem. Mert az van, de piszkosul.
Amúgy ma nem ettem sokat, reggel 2 mákosfonottat, kifliformájút, de kisebbet, ebédre egy nagyobb adag salátát, 2 pici hússal, majd egy pohár gyümölcssalátát (alma, ananász, ribizli, banán, narancs, kiwi), délután, egy nagy karéj májrémeskenyeret. Ja és kaptam 3 db eredeti(!) talpas Mozartkugelt, az is lecsúszott, meg egy csokispiskóta szelet (előre csomagolt, közérti). Most jut eszembe, van egy adag málnám is. De lehet, hogy megmarad, mert a hányinger...
Ági!
Megnézem a könyvlistát, megírom, mi kell.
Fázom, fáj a hátam. Az a baj, hogy vedelem a hideg vizet.
Na megyek. Majd később többet írok.
Sziasztok!
Kriszta

mohácska
 
 


Sziasztok!

Kata: Az én dokim Bánhidy Ferenc, mindkét gyermekemet nála "szültem" (sajnos császárral) mind a terhesgondozással, mint a műtéttel nagyon meg vagyok elégedve. Nem csak szülész, nőgyógyász, hanem onkológus, és sebész is. Nagyon profi, egy orvos barátnőmet majd most irányítom hozzá, mert nem nagyon jön össze a babájuk (bár konkrétan (szerencsére) nem tudom, hogy ebben specialista-e, de biztosanKép
Szóval, nagyon jó fej, nem egy utyuli-putyulizós (szerencsére), nagyon odafigyel az emberre, és hát az operációt meg a legnagyobb profizmussal csinálta. Én nem tudom, hogyan lehet, de esküszöm, nem fájt egy picit sem. Na nem maga az operáció, mert az még szerencse, hanem utánna, és azóta sem....de picit sem...hogy ez hogy lehet??? Amikor a benőtt körmömet operálták, majd lekapartam a tapétát utánna éjjel úgy fájt. Most meg semmi...
Szóval tényleg, melegen, tiszta szívből ajánlom.

Kristóf Kati: Igen, úgy tudom, azzal csinálják. Arra gondolsz, hogy csak a felső réteget (hasfalat?) vágják, utánna széthúzzák az izmokat, azokat nem vágják. De egyébként szerintem mindenben ennyire elöl járnak, mert mivel egyetemi klinika, gondolom ők az elsők akik kipróbálják, majd alkalmazzák a legújabb módszereket. A Radványi doktornőről én is csupa jót hallottam.
Egyébként meg, tapasztalatom, hogy kétszeres terhességi pályafutásom alatt a portás bácsitól kezdve az összes orvosig, nővérkéig, aszisztensig...egyetlen egy negatív emberrel nem találkoztam...nem tudom, hogyan csinálták, hogyan válogatták össze Őket, de tényleg....annyira jó emlékeim vannak most is, ezek az emberek tényleg azt sugározzák, hogy ez az életük, szívvel lélekkel csinálják.....

No: Mi jól vagyunk.Kép
te Kriszta, lemaradtam??? Akkor most babás vagy??? A tüneteid tényleg nem semmikKépKép
Noszóval: Anna jó baba még petinél is jobb, pedig Peti is különlegesen jó volt, de Neki még a hasa se fájKép (kopp kopp)
Most már nem eszik éjjel óránként, (nappal sem) már 4,3 kg (3,7-el született), jó kis hurkás, csak szopizik se cumit, se vizet nem fogad elKép
Éjjel is 3-kor, meg 5-kor kellt, aztán reggelizett, nagyokat alszik, nem sír. Imád fürdeni, a nagykádban (sarokkádunk van) apával, a Petivel együtt fürdenek.
Ma volt egy kis baleset, jól megijedtem. Szopizott, Peti feküdt mellettünk, Ő itta a vizét cumisüvegből. Megszólalt a telefonom, tiszta jóindulatbl felpattant, hogy felveszi, közben elhajította a cumisüveget, Anna fejére esett. Anna egyből nagyon elkezdett sírni, na erre Peti is, én azt se tudtam melyiket vígasztaljam.....Annának visszatuszkoltam a cicit, hogy nyugtassa meg, még fel-felsírt közben, majd elaludt. Na utánna azon paráztam, vajon miért aludt el? Azóta már volt fenn, nézelődött, de megint elaludt, most is alszik. Felhívtam a szomszéd gyerekorvost, azt mondta, ha rögtön felsírt, és nem vesztette el az eszméletét nincs gond. Hát remélem, egyenlőre eléggé ideges vagyok.
Anyu volt itt a múlt hétig, jókat főzött (meg is látszik, 56 kg-val kezdtem a terhességet, a végén 68 kg voltam, úgy mentem szülni. A kórházból 60 kg-san jöttem haza. Most megint 65 vagyokKép
Most már egyedül vagyunk jövő héttől jön anyósKép
Nagyon jól vagyunk, minden okéKép Majd olvassátok a naplómat a www.toronyhir.hu-n a JÁTSZÓTÉRENKép nem felejtettétek el, ugye? Az archívumban vannak a régiek.
Lányok, de őszintén válaszoljatok, kérdeznék valamit:
Apa rágja a fülemet, hogy kezdjek el könyvet írni. (állítólag van némi hajszálerem)
Ezt a naplót lsd, fenn nagyjából Anna készültekor kezdtem írni az újságnak. Így tényleg napló lett. Gondoltam, és majd egy év múlva amikor már a gyerekek "használható" csínyeket is csinálnak együtt, kipofozom (mert néha persze összecsaptam, nem lett túl jó egy -egy rész, mert jött a határidő, Peti meg itt rángatott), és megpróbálok vele keresni egy kiadót. Nézzétek már meg ha van egy csepp időtök, és őszinte véleményt kérek!! Akár mailben isKép
Ja a mostani "napló" nem az én művem, csak rólunk írt nagyon nagyon szépen a főszerkesztőKépKép bőgtem is rajta egy nagyot.

Pusza: Kata

ui: ideges vagyom, anna még mindig alszik. De közben (a baleset óta) már volt fenn 2x egy kicsit, evett, de visszaaludt.....most aggódjak??
maszat
 
 


Sziasztok!

Ági!
Mi ma nagyon keveset levegőztünk. Délelőtt zenebölcsiben voltunk, és mivel ott nagyon jónak bizonyultunk, így délután meg iskolába mentünk.Kép (Szóval du valóban iskolában voltunk, de nem az előbb leírtak miatt, hanem mert ott volt elintéznivalóm.) Ha Bobó választhatott volna, biztos, hogy a motorozás mellett dönt. Kép Úgy kifárad az 1- 1.5 órás motorozástól, hogy éjszaka 13 órát alszik.
ui.: tegnap újra akartam szavazni Danira, mert láttam, hogy egy Lucia nevű kislány átvette a vezetést - nem sikerült Kép

Angi!
A talin majd mesélek a tagozatos iskoláról. ( Én is ilyenben tanítottam)

Kata és Kristóf Katalin!
Üdv itt!Kép
K. Katalin! Gratula a pocaklakódhoz!

Picus!
De ügyes vagy, hogy a babázás mellett tudsz tanulni is! Régebben én is azt képzeltem, hogy majd másoddiplomára is jut időm, de ez most teljesen lehetetlennek tűnik.

Maszat!
De jó hallani rólatok! Ugye minden rendben van Annácskával?

Terika
terika
 
 


Sziasztok!
Ma úgy látszik, hogy hányingeres napom van.
Maszat!
De jó hallani rólatok. Nem tudtam megnyitni a toronyhírt. Ne aggódj, ha volt fennt, nincs semmi baj. Ez az idő nem semmi egy ilyen picinek. Csodálom, hogy nem nyűgös.
Az, hogy van-e babszem,majd a hétvégére kiderül. Már volt egy félnapos mensim márc. elején, na meg tünethegyek. Orvosnál még nem voltam, majd jövő hétre terveztem be.
Üdv az új bejelentkezőknek!
Úgy tudom, most már csak bikinivonalban vágnak, csak azok kapnak hosszirányút, akinek már olyan van régről.
Milyen jó, hogy ennyit lehet lenni a levegőn. Bár nekem most ehhez sincs kedvem.
Na megyek, majd holnap bővebben, mert hajtanak a géptől.
Sziasztok, jó éjt!
Kriszta

mohácska
 
 


Sziasztok!

Volt fenn, fürdött is normálisan viselkedett. A fején smmit sem látok, még pirosságot sem.
Tényleg nagyon jó baba....ma egy hangja nem volt, nem sír...de tényleg. Eddig se, de ma nagyon jó volt. (remélem nem a fejreejtett üveg miatt) De hát mi baja lenne? Max az agyrázkódás annak meg ismerem a tüneteit. Más nem nagyon, nem??
Megmértük, 4360 grKép Megint 30 dkg-t hízott egy hét alattKép
Kriszta: a fél napos mensi nem mensi. előtte rendszeres volt??? Hűű de izgiiKép

Bikinivonalban vágnak, amikor a fiam született, és itthon láttam a sebemet először a tükörben ugrottam eg hátast, úgy meglepődtem
először is, nagyon pici max 8-10 cm hosszú volt a heg, és mát teljesen begyógyult, annyira, hogy csak a két "szélén" volt egy-egy kb-2 cm es hajszálvékony heg, közte teljesen gyógyult bőrszínű volt, nem látszott. Amikor megláttam, hirtelen nem értettem, hogy a bánatba vették ki a gyereket 2 db 2 cm-es lukon??? Mondjuk ezt a 8 cm-st se értem....

No pusza:

Kata

Ja Figyelőről két szó:
1.) tuti nem anyuka. Akkor nem dumálna, hogy mit beszélgetünk a gyerekeinkről.
2.) Nem lehet más mint tényleg "figyelő" a klinika részéről. Akkor viszont csókoltatom, és üzenem, jobban át kéne olvasni az üzeneteket, és nem kavarni össze-vissza roppant kellemetlen perceket (napokat, heteket) szerezve ezzel másoknak. Könnyen lehet negatívumot kihozni egy ártatlan (talán bután megfogalmazott) hozzászólásból, és ezt így továbbítani....
Kedves Figyelő: Sosem kételkedtem az Orvosom szaktudásában. Lsd. fentebb...bár gondolom, kedves figyelő, Ön (maradjunk a magázásnál)valamiért csak a negatívumokra bukik....


Kata
maszat
 
 


Sziasztok, jó reggelt!
Drukkoljatok nekem, kérlek!Ma reggel barnás váladék folyt belőlemKépKépKép. A melleim még mindíg fálynak, már több, mint egy hónapja, émelygek is, de a hasam nem az igaziKépKépKép. Vajon mi lesz?
Pirus?
Ugye ma lesz meg a démon? Biztos nem fogtok benne csalódni. Nekünk is Wagonkánk van, már az ötszemélyes, nagyon szeretjük, kényelmes így hármunknak. Remélem, majd négyünknek is. Egyetlen pici bibije van, ha alapban veszem a csomagtartót, elég kicsi. De a havi bevásárlás elfér benne. Mienk 1 éves lesz nemsokára, de még nem sokat mentünk vele. Alig van benne 5e km. Majd nyáron. Állítólag nem lesz nyitva a gyár vasárnap, így a párom is többet (?) lesz itthon.
Tavaly sokszor vasárnap is dolgozott. Tényleg, nem kell senkinek beton Kép?
Ági!
Most nem vagyok túlzottan eleresztve, de kellene a Színes ötletek sorozatból R.Wolf, A Börner Fonalgrafika c. babrikakönyv.
ÍÍÍrjatok. Ma én is közelben leszek, mert Danit viszem felülvizsgálatra 11-re, így ma nem dolgozom.
Megyek mert hív a természet.
Pusz-Krisz

mohácska
 
 


Sziasztok!

Sajna nagyon el vagyok havazva a dolgaimmal, ez a hét csupa lóti-futi.
Meglestük a kocsit, de úgy néz ki, hogy csak a jövő hét elején tudják forgalomba állítani.Kép Pedig már úgy vártam, de az vígsztal, hogy párom rendelt rá egy csomó króm kiegészítőt, hogy még egyedibb legyen, és azt legalább lesz idejük felszerelni. Kriszta, most egy 206-osom van, azt cseréljük be, és annak még kisebb a csomitartója, és az utastere is. Ráadásul 3 ajtós. Nekünk is pont jó lesz a wagon, mert csak én használom Zsombival és a majdani kistesóval, a vásárlást, kirándulást Apa kocsijával szoktuk megoldaniKép
Mi van Dani fülével, lemaradtam róla?

Maszat, örülök, hogy Anna ilyen nyugis kisbaba! Petire milyen hatással van? Még mindig élvezi a nagytesóságot?KépHa lesz egy kis időm, elolvasom a naplódat!Kép

Bocsánat, most csak ennyire futotta, mert dolgom 1000 KépKépKép
Puszi!
Pirus

KépKép
KépKép
piroska
6044 kecskemét szarkás 429
 
 
 
 


Pirus!
Nem maradtálle semmiről, nincs a fülével baj. Felülvizsgálatra megyünk az ételallergiái miatt. Most derül ki, betegek maradunk, vagy egészségesnek nyilvánítanak minket.
Maszat!
Nem tudom olvasni a naplódat. Angol nyelvű az oldal, ahol van?
Most ennyi.
Kriszta

mohácska
 
 


Sziasztok

Ja, rosszul írtan a linket: www.toronyhir.hu
a főoldalon a játszótérre kell menni.
A régieket szintén a főoldalon az archívum - ban találjátok, ott hónaponként van az archívum, múlt év nagyjából tavaszától írok. Megnyitja az archívumban pl a májust, és ott megint : játszótér. De lassan megjelenik az aktuális naplóm, ha bonyolult ez az archív keresés, onnan olvassátok. Majd mindig szólok, ha fenn van az új. Bár a régieken Csabi szerint többet lehet röhögniKép

Kriszta: Barnás folyás?? Az mégse mensi....mikor mész már dokihoz????

Peti továbbra is álom jó tesó....csodájára járnak a környéken, a doki is azt mondta ilyet még a praxisában nem látott...
Van, hogy csak odagugol az ágy elé, közel hajol, és percekig lélegzett visszafojtva széles mosollyal néziKépKépKép

Megyek, mert a kiscsaj reggelizneKép

Puusz: Kata
maszat
 
 


Kedves Ágiboszi

megpróbáltam baírni a dokim nevét, de csak egy hozzá tartozó jött fel nekem és az is a mienk volt.
Valamit rosszul csinálok..
segítenél?
kösziii
itak
 
 


Na, utánnanéztem a naplónak (anna visszaaludt)

Amikor megnyílik az oldal, fényképek lesznek a főoldalon.
A játszótér képe ugye a játszótér. Jobbra mellette a falusi ház képe az archívum.
Ott majd az évet kell kiválasztani (2003) majd a hónapot, (márciustól írtam) akkor a főtér jelenik meg, és felette az oldal tetején sorban a képek, és ott megint a játszótér képe.

Hűű bonyolult??

Puusz: Kata
maszat
 
 


Kedves Maszat
Köszönöm amit írtál a Bánhidyről.Megnyugtattál!! Nekem azt mondta, hogy majd a magánrendelőjébe kell járnom, de a vizsgálatokat a korházba fogja vagy fogják? erre nem emlékszem elvégezni.
Egy kicsitt kényes dolgot szeretnék tőled kérdezni...Kép
nem tudom szabad??
itak
 
 


Szia Kata!
Az én dokim is dr. Bánhidy Ferenc és nagyon elégedett vagyok vele. Előtte elég sok orvosnál jártam, de mindegyikkel volt valami bajom, és végül is ő tűnt annyira szimpinek és profinak, hogy nála maradjak. Ha minden jól megy, nyáron nála fogom szülni a babámat. Szakmailag profi, emberileg is jó fej. Az információt viszont nem osztja nagyon bőkezűen: ha kérdezel, korrektül válaszol, de amúgy nem tart kiselőadásokat és magyarázatokat(kérdés, hogy ez pozitív vagy negatív - én néha örülnék neki, másrészt tény, hogy így nem parázok túl sokat feleslegesen a terhesség alatt Kép). Amúgy sem egy paráztatós fajta, és ez így számomra terhesen és aggódosan tök jó! Kép A másik, amit Maszat is említett, hogy arra ne számíts, hogy a lelkedet fogja ápolni, ha ezt keresed egy orvosban, nem fog neked bejönni. Szóval szerintem szakmailag nagyon jó, menj el hozzá egyszer és nézd meg, hogy mennyire jön be emberileg. Sok sikert!
szia
Pöttöm Panna
pöttöm_panna
 
 


Köszönöm neked is Pöttöm Panna
Én voltam nála már egyszer, úgy tünt, hogy jó lesz. Az előző dokimmal is az volt a bajom, hogy nem beszélt meg velem mindent , de most nekem azt mondta Bánhidy, hogy mindent megfogunk beszélni??Kép Én az előző dokimnál megszoktam, hogy úgy mentem hozzá, hogy felírtam a kérdéseimet, de soha nem volt ideje megbeszélni velem, mert mindig rohant. Bánhidy-nál mikor voltam nem volt senki, de mondta, hogy máskor nagyon sokan szoktak lenni. Szán azért időt rád??Vgy ő is rohan??
köszi előre is
Kata
itak
 
 


Kata,
ha vannak kérdéseid és azokat felteszed, Bánhidy mindenre fog teljesen korrektül válaszolni. Én még sosem éreztem, hogy nem szánna rám időt, még olyankor sem, amikor amúgy iszonyatosan sokan vártak a rendelőben. Tehát ha kérdezel, normálisan válaszol, de ő maga nem fogja húzni az időt és ha nem kérdezel rá arra, ami téged érdekel, akkor nem kapod meg a választ. Ja, és nekem minden vizit végén megkérdezi, hogy "van-e még kérdés?" - és nekem általában van. Kép Tehát szerintem ha elmész hozzá a felírt kérdéseiddel (én is ezt szoktam Kép), akkor azokra mind fog időt szánni, hogy megválaszolja, ne izgulj.
Pöttöm Panna
pöttöm_panna
 
 


PP, ne haragudj, hogy itt próbállak meggyőzni, de talán a többiek is csatlakoznak!Kép
A talira mindenkit szeretettel várunk, akkor is ha még a pociban csücsül a babóca vagy még készülőben van! Tavaly Benő is pocakosan jött, és szerintem nagyon jól érezte magát! Tessék szíves eljönni, mert ez a tali, mégha játszótéren is lesz, elsősorban miattunk szerveződik, minden topiklakó számára!Kép

Pirus

KépKép
KépKép
piroska
6044 kecskemét szarkás 429
 
 
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?