Új privát üzeneted érkezett!

Hali Csajok!

Látom altatás megy ezerrelKép. Zuluhoz csatlakoznék, nagyonnagyon gyerekfüggő a dolog.
Nálunk Danó nagyon jó gyerek volt ezen a téren, bár mi is beleadtunk apait anyait. Iciripiciri korától próbáltuk egy időpontban fürdetni este, ezt úgy 3 hónapos korára már tudtuk tartani is. A mai napig 1/2 8kor irány a kád, aztán fogmosás, pisilés, és be az ágyba. Mi 1/2 7 - 7 között vacsizunk együtt. Zsófival együtt fürdenek, a lány a fürcsi elött tankol be, ha hagy tápit, azt még megkapja az ágyban. Ő addig ugyse hajlandó elaludni, amíg Danó nincs a szobában. Erre is kialakítottak már egy kis rituálét: amint jön Dani, Zsófi feláll az ágy sarkában, a rács ugye félig lent van, és tartja a pofázmányát a pasiknak. Na ha mindenki összecsókolta a másikat, akkor tente. Én még eléneklem a "nap nyugodni tér" c. nótát, aztán " egy hangot sem akarok hallani" felkiáltással becsukom az ajtajukat. Kb. negyed óra múlva télleg csak a szuszogást hallaniKép

Zsuzsó, az elejétől együtt vannak a manók nálunk. Egészen az epeműtétem napjáig Zsófi az ölemben aludt el és úgy raktam az ágyba. (úgy éreztem, ez jár neki, hisz 2 hetes kora óta átalussza az éjszakátKép) Amióta hazajöttem a kórházból, kiegyezett a csak danolászásommal az ágya mellett, bár 1 hét után már nem aludt el rajta. Viszont nagy nyirkoga nem volt ennek ellenére sem, ami volt, azt meg még Danó is tűrte, persze megfelelő marketing mellett.

Danóm köhög, dagadt a nyaka, dokibácsi már megnézte, kaptunk gyógyszert... HOL A TAVASZ??? Bár ma jobb idő van, ne legyek elégedetlen...

Momokám, én is azt mondom, még kinőhet nekijeKép! Ha meg még sem, akkor mi van?Kép

Zsuzsi, pasijaid nagyon menők, najó a kacsa se rosszKép

Mennem kell, holnap ZH, meg van még melóm is, fordítanom is kell, ajajaj...

Pusssz
Zsófi
csucsuka
 
 


nyirkoga=nyikorga bocsikaKép
csucsuka
 
 


Zsuzsó,
sehogyKép Nálunk pedig külön szobában alszik a két csaj, de zengett az egész ház Zsebitől, ha ő nem akart aludniKép Az egyetlen módszer az, hogy a nagyobbat megpróbáljátok addig nem lefektetni, amíg a kicsi el nem csendesedik, nálunk ez működöttKép Timi ugyanis olyan hangtalanul szunnyad el, hogy ő már tutira nem ébreszti fel a kisebbet. Szóval a kicsit korábban tedd le aludni, ha megoldható.

Anita,
általában nem egyedül szundira vannak programozva a babák, semmit nem rontottál elKép Nálunk Timi kb 6 hónapig, Zsebi viszont majd 1 évig igényelte az esti babusgatást, hacsak a szopiba nem aludt bele. Szerintem szoktatni kell őket az egyedül elalváshoz és ebbe bizony pár üvöltős este is beletartozik, de a saját érdeketekben ki kell bírni, különben napközben se lehet soha letenni pihizni nagyobb faxni nélkülKép

Beu,
le vagyok maradva, nálatok lesz 3.is?Kép Én meg azért se cserélek, ha mán megcsináltam, vállalom a következményeket isKép

Norka,
azért az én lányaimat se kell félteni idegen lakásokban...kb olyan terepet hagynak maguk után, mint ahová belőttekKépKépKép
Én is inkább a genetikai örökségre szavazok, mint a fiú-lány indokraKép
Jázi nagyon édes abban a ruhácskábanKép Sterimar nálunk is gyakori áldozatKép

Virga,
a te fiad se piskótaKép A gombok leragasztását már én is fontolgatom, de eddig nem vitték túlzásba, hátha letesznek róla a boszikKép Viszont nálunk a párom békebeli saját gyártású hangfalai vannak nagy veszélyben, mert nincs a membránokon védőrács és állandóan benyomkodják, mert olyan helyes kis színes puklik...de benyomva nem szólnakKép Na én erre keresem a megoldást, mert nem állhatok mindíg mellettük.

Zsuzsi,
családi képek nagyon jókKép Egy kis napsütést küldhetnél erre is, mert azért még nem az igazi. Zsebi keze tisztára elfagyott, mire kivadásztam a homokozóbólKép

Ari,
ajándékKép Anyósom is ilyeneket vett egy darabig, aztán a férjem megmondta neki, hogy ezek mind a kukában landolnak, úgyhogy vagy vesz rendes holmit, vagy ne strapálja magátKép
Ruháról jut eszembe: tudtátok, hogy ekcémás gyerekre nem szabad gyapjú cuccot adni? Én nemrég olvastam, és most már értem, miért szúr engem az alig gyapjú is, anyámék meg állandóan azt akarták rámerőszakolni gyerekkoromban, mondván, milyen klassz meleg az télenKép Én meg üvöltöttem, mert annyira irritálta a bőrömet...

Toffi,
lesz nekem még elég bajom a pasik hemzsegésével, ne is idegesíts veleKép Esetleg pitbull tenyésztésbe kezdek addigKép
Angol nyelvvizsgának akkor majd a nyelviskolai próba függvényében akarsz nekimenni?

Maci2,
adóhátralékKép Remélem, csak elírták, bár az is elég bosszantó.
Tudom, hogy előtted nem szép dolog arra panaszkodni, hogy nem lányt akartam, ne haragudjKép Ez egyébként is csak kisebb morgolódás volt, semmi több, imádni fogom, mint a többitKép

Réka,
mit panaszkodsz Dani hajára? Szerintem nem rosszKép Látnád, én miket alkotok frufru nyírás ügyben, még szerencse, hogy Timi hagyja utólag is kiigazítaniKép

Nem jut több okosság az eszembe, inkább elhúzokKép

Momo


Momo
momo
 
 

 
 

Zulu, Momo, Zsófi,
köszi.
Zulu,
tudom, nálunk az első gyereknél kiderült, hogy a gyerek alkata a legfontosabb tényező. Annyi jó tanácsot kaptunk Dana altatására, hogy hihetetlen. Természetesen nem működtek. Én is végig olvastam az irodalmat... Annyit sikerült elérnünk, hogy megtanult egyedül elaludni (este) aztán úgyis milliószor fölébredt.
Amit Momo is ír, azt nem látom, hogy tudnánk megcsinálni, hogy a picit hamarabb letesszük, ez azt jelentené, hogy 8 előtt. Nálunk mindegyik gyerek csecsemőnek éjszaka bulizós. Abigél tegnap 1/4 2-kor aludt el. Igaz aztán 7 előtt jelentkezett először, ami Danához képest fantasztikus teljesítmény. Ja, és mindannyian egy szobában alszunk - a lakás adottságaiból következően. Pontosabban, mostanában Abi egyedül a "nappaliban" hajnalig. Dana most még fölébred a kicsire, de talán ő is megszokja.
Üvöltenek...
Zsuzsó
zsuzso
 
 


Zulukám,
teljesen igazad van, csinálhatunk mi bármit, ha a gyerekbe nincs genetikusan beleplántálva az alvástehetségKép Nekem Timi után kész megrázkódtatás volt ZsebiKép Én, kis naív, aszittem, hogy ha már lyány, olyan lesz másban is, mint a nővéreKép Viszont a sokáig folytatott éjszakai keléseknek köszönhetően nem kellett már 5 hónaposan hozzátápiznom, mint anno Timivel, és evvel a nehézségek ellenére is roppant elégedett vagyok.

Húsvéti szünetben jön a férjem fia, kíváncsi vagyok mivel etette be kedvenc szabolcsi ismerősömKép Gondolom, kapott instrukciókat az olyan hárpiákhoz, mint énKép


Momo


Momo
momo
 
 


Zsuzsó,
más ötletem sajna nekem sincs, remélem, azért kitaláltok valami okosatKép
Azért az egy szobában altatás még nálunk is várat magára, pedig a 3. jövevény miatt muszáj lesz (tudom, nem hiszitek, de mi sem lakunk palotábanKép). Engem a reggelek aggasztanak inkább, mert Zsebi már 7-kor gajdol, Timi meg 9-ig szereti húzni a pacibőrtKép

most már tényleg el, mert kialakult a függőségKép

Momo


Momo
momo
 
 


Szisztok!!

Alvás. ÉN most hiszek a békés megoldásban. És szerintem is nagyon gyerekfüggő az egész alvás kérdéskör, mintahogy az is, hogy el van-e nappal magának a gyerek, vagy sem. Szerintem az olyan babák, akik végül ringatósak, azoknál is úgy kezdik, hogy anyuka szopi után lerakja az ágyba. És amig icipici, beájul. Aztán vagy igen, vagy nem. És éjjeli alvás dettó.
Anita: Ancsi a mai napig altatva alszik el, többnyire cicin, vagy kézben sétálva -ringatva- zenére (nem órákig kell, azrét érzi az ember, ha álmos és pár perc alatt akkor elalszik), néha kiságyban avyagy mellett hátsimivel vagy hasonlóval. És mindegyikre igaz, hogy hol működik, hol nem! Többi gyerek alapján nálunk olyan volt, hogy kb 1-1,5 éves kor között fokozatosan alakult az egyedül alvás a ringatásból vagy cicin elalvásból az önálló alvásba. Na, 1,5 év az még nem mindnél az egyedül alvás, mert a nagynál 2,5 is volt, ha nem 3, addig ott kellett a szobájában lenni. Szépen fokozatosan, hátsimi, kézfogás, aztán apránként elég volt, ha bent vagyunk, később pedig ha tudta, hgy ott vagyunk kint, és beszűrődött a fény, és olykor bementünk hozzá. Mondjuk ővele sokáig előfordult, tán még manapság is (11 lesz!) hogy nem jön álom a szemére, és akkor képes az éjjel közepén eme infót megosztani velünk (ilyenkor kb egy órája virraszt).
Én a magam részéről semmilyen sirni hagyós dologban nem hiszek, mert azzal valahol azt tanitom neki, hogy ne hivd anyát, boldogulj magad. (bocs, senkit nem akarok megbántani vele, ez csak az én felfogásom a dologról)

Azt hiszem, mi vagyunk az éjjeli kukorékok, fél 9-9 felé megyünk fürdeni, néha fél 10 is van, és 10 körül aludni. (ezekután 8-9-10 -ig alszunk reggel, persze meg-megébredve) Nekem ez azért jó, mert a tesók úgyis ébren vannak addig, úgyse lenne csend, meg ilyenkor él a család, reggel cserébe kapok egy kis nyugit (internetezni plKép )

Ildi

Ildi
pildi
 
 


Sziasztok!

Ildi!
Mi még rajtatok is túl teszünk,ugyanis 10 körül van nálunk a pancsi pancsi,kb fél 11 mire sikerül végre ágyba dugni Marcit,de mivel annyira fel van spanolva hogy tud állni,állandóan áll a kiságyban mint a cöveg. Szóval fél 12 mire elalszik és másnap szintén déli fél 12 ig horpaszt.Vagyis körbe alussza az órát!
Egyébként este (10) időre kell még kapnia gyógyszert és azt muszáj megkapnia,azért ilyen késői az időpont. (még mielött lelőnétek hogy galád és elvetemült anya vagyokKépKép )

Nálam ma csúcsosodott ki az alergiám, calcium ampullákon élek,de igy sem megyek ma ki mert akkor elszabadul a pokol.Olyanok a szemeim mint a nyúlnak,és nem nagyon kapok levegőt.Különben jól vagyok ámKép
Egyébként a terhesség alatt mintha elfújták volna az egészet,tehát a megoldás tavasszal terhesnek kell lennemKépKépKépKép
Szerdán repülünk haza ott még ennél is durvább lesz a helyzet, de majd csak kibirom valahogy.


Marcuskám végre elaludt a délutáni kis nyúlfarknyi alvására 20 perc,szóval lassan akár be is fejezhetem mert mindjárt ébred!KépKépKép

Maci2 !
Olvastam ezt az autoimmun dolgot,hát nem valami megnyugtató,és hogy hogy ez csak most derült ki?
Látod Roni még is csak megszerette a hintát!KépKépKép


Zsuzsi!
A fiúk nagyon helyesek,de biztos nem lehet könnyű 3 ördögfiókával.Kéne még egy lányka !KépKépKép
(nálunk is úgy néz ki a helyzet hogy Apa csak fiúkra képesKépKép KépKép )


Na megyek mert tényleg vége a lazsálásomnak.





M&M
mariannmarci
 
 


PIldi és Évi,
én sem vagyok feltétlen híve a "hagyjuk ordítani, majd feladja" módszernek, viszont szerintem nektek se volt még szerencsétek igazán makacs csemetéhez. Nekem mindkettőt úgy kell nevelni, hogy amit egyszer megengedtem nekik, azt többet már nem lehet visszavonni, és vonatkozik ez az alvási szokásokra is. Anyukám, aki egyébként borzasztó liberális nézeteket vall nevelésileg, a megmondhatója, mennyire ilyenek a csajszik, mert ő egy darabig próbálta Timit szép szóval és óriási türelemmel rábeszélni dolgokra, aztán feladta és azóta inkább azt teszi, amit én javasolokKép
Tényleg nem magyarázkodni akarok, de ha nem ragaszkodnék körömszakadtáig bizonyos rendhez, már rég a Lipóton lennékKép Egyébként nálunk max. 2-3 estét jelentett csak Zsebinél is, amikor úgy kb. 10 percig méltatlankodott lefektetés után. Természetesen azt én is mindíg kivárom, míg lapulni kezd a gyerek szemhéja, addig kár is egymást bosszantanunk alvássalKép
Ja és biztos vagyok abban is, Emese sem lesz jobb egy szemmel se, különben nem én lennék az anyja, vagy mi a szöszKépKépKép

üdv
Momo a spártai anyaKép


Momo
momo
 
 


Alvas,
Hat jo kis temaKép A gyerek akarata nalunk is a donto, a fiam alvasa katasztrofa volt, edesanyam szerint csoda, hogy vallatam meg egyetKép, ja nem mostanra terveztukKép
Mellesleg valtoznak ok is, fiam nagyon hamar magatol elaludt, cserebe majdnem 3 eves koraig tobbszor keltett ejszaka. Most meg az uvolto lanykam mellett is alszik mint a tokKép Lanyzom meg mindig cicin alszik el(egyenlore eselyt sem latok mas alvasi modraKép), de engem nem zavar.

Zsuzso,
Nalunk is az mukodott, hogy 1/27-7 vacsi, aztan kozos pancsi 1/29 korul(mi nagyon hamar egyutt kezdtuk furdetni oket). En elrendezem a lanykat, szopcsi, alvas(mondjuk o mindig belealszik). Addig Apa rendezi a fiut, tarsasoznak mig en kijovok, aztan mese, fogmosas es be az agyba.

Norka,
Hat az en lanyom is egyhamar rendet rakna nalatokKép

Virag,
A szamitogep nalunk is koltozottKép Most a fal es az asztal jozze van beszoritva es elehuzva egy polc illetve a szek, most mar csak hasznalni lehetetlenKép

Kepeket megcsodaltam, egytol-egyig gyonyoruek a gyerkocokKép

Momo,
Gratula a harmadik csajszihozKép
pitbull tenyésztésKép

Maci2,
Hat nem hangzik jolKép

PIldi,
Hat mi hiba tettuk le 1/2 10-kor a lanyzot o akkor is kukurekolt 6-1/27 kozottKép

Andi,
Dedipapa reszvetemKép

Toffi,
Remelem sikerult jol donteniKép

Ma reggel anyukam hivott, csak elfelejette, hogy itt majd jovo heten allitjuk az orat , hat 6-kor nem voltam irto kommunikataiv es meg a csaj is felkeltKép
Kepzeljetek vampir lett belole, a felso egyesek meg nem nottek ki(nem sok kell), de a bal felso masodik mar igen, eleg remiszto nehaKép

Mas, talan van valakinek otlete hogy tudnek segiteni a fiamnak, ugy tunik teriszonya van, mert felmeszni mindenhova felmegy, de ha le kell jonni remeg a laba es felelem van az arcan, ezert persze egy ido utan nem is nagyon aktivizalja magat a jatszon. Engem nem zavar, de az oviban nem akarom, hogy csufoljak miatta, probalok hetvegen vele sokat maszokazni es egyutt megcsinalni mindent, meg begyakorolni, de esetleg mas otlet?

Angi
angela2
 
 


Köszönöm szépen mindenkinek . Azzal nem is vagyok sokszor gondban , mert szívesen elaltatom, inkább az éjszakai sokszor sűrűn ébredések kicsit húzósak.Látom itt sok baba végigaludja az éjszakát, ő miért nem? Talán érzékenyebb, több törődésre van szüksége? Bízom benne nagyon, hogy előbb utóbb ő is hozzászokik majd és majd jövök újságolni, hogy nini Robó már végigaludja az éjszakátKép.Sírni hagyás az nekem nem igazán megy. Egyszer próbáltam 5 percig bírtam...
Végülis ezzel úgy vagyok, ha kell ott legyek neki.Érezze, hogy mellette vagyok.Hozzá kell tennem, hogy ha nem altatásról van szó, nagyon nyugis baba, és egyáltalán nem érzem, hogy eléknyeztetett lenne ezáltal. Biztosan nálunk az is közrejátszott az altatásban , hogy az első három hónapban iszonyatosan hasfájós volt, ezáltal kézben örültünk ha nem sírt annyira.Sírni sírt ott is , csak nem annyira keményen szegénykém.Szerintem ekkor szokta meg a kézben alvást este. Mert napközben ha kiteszem a babakocsiban simán elalszik egyedül. Jó mi?
Senkit nem vetek meg amiatt, hogy a sírni hagyás elve bejött, nálunk nem. Viszont azt nagyon remélem, hogy mielőbb hosszabb időt fog aludni Robó éjszaka. Hiába van teli a pocikája, akkor is ébred ha másért nem egy kis odabújásért.

Azért okosodtam és köszönöm, hogy egy kis reménysugarat meglebegtetettek előttemKép.

Anita
anita77
 
 


Szegeny gyerekem, meg jarni sem tud rendesen, maris korcsolyazni tanitjak!

Kép

Zsuzsi
zsuzsi74
 
 


Zsuszi,
Kép Kép Kép JÓFEJEK!
é.
Évi24
 
 


Zsuzsi, az a csíkos harisnya!!!!Beleszeretek a gazdájába.


Nálunk vacsora közösen 3/4 6. Aztán fürdés, együtt vagy külön, attól függ. Aztán MArcialtatás szopival, lányoknak tévémese. Sajnos újabban egy teljes óra, éljen a minimax!!!
Marci szépen elaludt egyedül a skarlátig, azóta macerásabb a dolog, de nálunk két fúria rohan, ha egy mp-nél tovább nyűszít a kölyök. Itt nem lehet sírni hagyni. (meg nekem se menne Kép )
Képzeljétek, újabban azt szeretné, ha egész nap kézenfogva sétálnánk. Velem ezt minden gyerekem eljátssza? Pedig tudom, hogy nem is szabad, de valahogy kialakul. Az egyetlen alternatíva a bébitaxi. A füvön vígan hajtja,és elégedett a gurulászással. Ma az unokabátyjától végképp elirigyelte a kétlábon állást. és két lábon, egy kézen támaszkodva nagyokat nyögve próbált felegyenesedni. Asszem van még edzeni valója!
Momo, három a kislány!!! Lehet nekik egyforma pöttyös szoknyácskát varrni. Persze én könnyen beszélek, nálunk az idei tavasz nagybefektetése egy fiús sapka volt. Nem nézték jó szemmel a férfin a kendőt. Pedig nekem tetszett!

Nincs időm Rátok. Kép Valahogy a járókás korszak vége a mindennapi babanetnek is véget vetett. Na ja, nőnek a gyerekek.

s
sofka
 
 


Zsuzsi,
KépKépKép

Én is teszek fel egy képet gyorsan Kép:

Kép

F.
franyo
 
 


Sziasztok,

Momo,
eljen a harom kislany! Az Emese nagyon szep nev! KépKépKép

Zsuzsi,
a harom pasid is gyonyoru! De nyugtass meg, kerlek, ugye, nem a ferjedet keverem megint Danival? KépKépKép

Myssnia,
drukk, hogy osszel mar koltozhess! Kép Szili tok edis az uj serova! Kép

Franyo,
huha, en ilyen pocakot meg sohasem lattam ZSombin. Kép Nagyon tunderke a lanyod! Kép

Beu,
eloszor en se mertem megnyirni ZSombit, de aztan elol Apaja szorakoztatta a legenyt, en meg nyiszaltam a hajat. Csak batorsag! Kép

Maci_2,
huha, mi az az autoimmun dolog? Nagy vonalakban hallottam valami olyat rola,hogy az ember szervezete maga ellen dolgozik, ez az? ES mi ez pontosabban? Es hogy lehet gyogyitani? Tovabbra is gyogydrukkok ezerrel, es mihamarabbi gyogyulast, na es kistesot! KépKépKépKépKépKép
Hinta Kép Fog Kép

Kangi,
szegeny szegeny nemszoleszkedo Kangi. Es megoldodott Apacuka lejutasa a Somlora?

Elli,
sero szuper, Kevin zarojelentese is! KépKépKép Es most merre vesztek birtokot vegul? Kép
Bevalt a bebiszitter? Kép

Csucsuka,
mibol irsz ZH-t holnap? Drukk hozza! Es jobbulast a fiadnak! KépKép

Toffi,
Micsoda szoszatyar pasid van! Kép
Csak nem dekupazsolni fogsz? NAlam mar szaradnak a keretek a konvektoron. Es begyujtottem vagy fel mazsa szalvetat! Kép

Tunder,
uszas kozbeni alvas Kép

Sofka, Elli, Klar, Beu, Myssnia, Toffi, mail ment a nevezesi lappal. HA valaki meg gondolkodik azon, hogy eljonne a Margitszigetre gyalogolni 2 km-t, es elonevezni akar, az kuldjon mail-t es kuldom a letoltott nevezesi lapot. Kép

Jelentem, emelygek. ZSombival egyaltalan nem volt semmi, csak neha, de inkabb folyamatosan feszult a mellem, most meg neha elgondolkodom, fussak-e a WC-re vagy sem. Kép El kene mennem a vedonohoz kiskonyvert, meg a Korhazba adategyeztetesre, de annnnnnyira faradt vagyok allandoan. Kép

Baratosnemrol nincsenek jo hirek, meg sulyosabb az allapota, mint azt elsore hittek. Most mar az Onkologiai Intezet egyik orvosa vizsgalgatja, es probalja kitalalni a kezeles modjat. KépKépKépKépKépKép En meg szerdara varom a rakszuresem eredmenyet, es nem mondanam, hogy nem izgulok...Kép

Pussz,
Gombóc
gombóc
 
 


Gombóc,
Nyugi. Minden rendben lesz azzal a rákszűrés eredménnyel.
Nekem is elküldenéd azt a jelentkezési lapot. Köszi,

gömb
gombolyu
 
 


Jajjjjj, Anka zabalnivalo, ahogy mossa a pocakjat!!! Fantasztikusan jo kep!
Errol jut eszembe, most, hogy telen megint kiskadban-furdes volt, Miki fel a nagykadtol! Olyan orditas volt tegnap is...!!!

Zsuzsi
zsuzsi74
 
 


Sziasztok,jó reggelit,

Segítségre lenne szükségem:
Tudna közületek valaki egy JÓ GASZTROENTEROLÓGUST ajánlani? Egyik felnőtt családtagom számára keresek!Sürgős és fontos lenne!Ha valaki tud segíteni nagyon szépen köszönöm előre is!

lányok,
már régebben akartam kérdezni,de mindig kiment a fejemből,ma reggel megint eszembe jutott,hogy ti mikortól adtok a csemetéitekre olyan pizsit,aminek nincs lábfej része?Én még olyat adok Petrára,aminek van,de lassan belenövünk egy lábfej nélkülibe....ez nem is lesz gáz,mert jön a nyár,de télen mi lesz?Vagy akkor már úgyis nagyobb lesz.....Hogy szokták ezt csinálni?!?!?!Egyáltalán vannak ennek "iratlan szabályai"?!?!?!? Kép

köszi előre is a segítséget

Franyó,
Anka.....nem bírok betelni vele Kép

pussz
Évi+Petra,aki a járókában ácsorog egy szó nélkül Kép
Évi24
 
 


Sziasztok,

Csak beugrottam, mert úgy tűnik, ma Orsi is engedélyez némi netet Kép

Látom, az altatás nagy téma manapság a körötökben. Hát nálunk aztán voltak hullámvölgyek és nagy szuper napok is. Az egész úgy kezdődött, hogy Orsi mikor megszületett, nap közben kizárólag a pocakomon volt hajlandó aludni. Néha még éjjel is magamhoz kellett vennem két szopi között, egyébként csak nyüszögött.Aztán úgy 6 hetes kora körül kezdte végigaludni az éjszakát, akkor már nem aludtunk egy szobában. Általában a szopiba belealudt. Ha viszont nem, akkor ringatás, éneklés stb. Ahogy nőtt a súlya, úgy vált egyre terhesebbé az alvási rituálé. Nap közben altatás, de éjjel belealudt a tápiba. Aztán nap közben kicsit sírni hagyás: tehát be az ágyba, anya ott mellette netezett, vagy intézte a dolgát. Ha sírt, bementem, megnyugtattam, puszi-simi miegymás és ki. Pár nap alatt szépen aludt. Aztán jött egy hullámvölgy, amikor semmilyen formában nem volt hajlandó éjjel elaludni. Apája melléfexik, természetesen hamarabb bealudt, a gyerek még jáccott stb, de aztán ő is elájult. 2 vagy 3 hét múlva, már csak letettük, ha nyüszögött, vki odaköltözött. Kb egy hét után már nem kellett odaköltözni - és azóta sem. Szal szép az élet Kép

Sofka,
Orsit sosem vezetgettük kézenfogva mégis elindult a 11. hónapban. VISZONT ma meg már nem is hajlandó megfogni a kezünket, csak egyedül menne. Nos ez boltban, sétakor egyéb helyeken elég kellemetlen is lehet. Haladni csak babakocsival vagy ölben lehet Kép Szóval azért a kézfogásos módszernek is lehetnek előnyei Kép

Orsi szerint lejárt az időm, pedig még annyi mindent akartam Kép

heppi

heppi
KépKép
KépKép
heppi
 
 


Sziasztok!

Évi: nálunk sokáig hálózsákban aludtak a gyerekek (kb 6-7 éves korig) azzal nem gond, ha nincs lábfeje a pizsinek.

Zsuzsi:és ha együtt fürdik a nagyokkal? Ancsi a kiskádban állandóan felállt, a nagyban is, és mászott volna ki, aztán bevezettük, hogy az ikrekkel együtt fürdik, és azóta látványos a különbség. Ha véletlen egyszer-egyszer egyedül füürdetnénk, ég és föld, nincs jól el, sokkal nyugodtabb, ha ott vannak a tesók. (igaz, ők 8 évvel nagyobbak)

Valaki magyarázza már meg, mért van az, hogy lányom kora reggeltől délelőttig tud aludni egyben akár 4-5 órát is, viszotn éjszaka folyamatosan ébred, és már a 3 óra is rekord jó?

Sziasztok:
Ildi

Ildi
pildi
 
 


PIldi,
ez egy tök jó megoldás,....még jobb,hogy a te gyerkőceid elvoltak a hálózsákban,de mitévő legyen az ember lánya,ha a gyereke már születésétől fogva úúúúútálja a hálózsákot?!?!?! Kép
Húzzak rá zoknit?!?!?Dehát mi sem alszunk abban.Vagy úgysem fog megfázni? Kép
é.
Évi24
 
 


Évi!

Hallottam már olyanról, hogy zokniban alszik a gyerkőc. Szeirntem a meddiget meg úgy lehet eldönteni, hogy nyáron úgyis mezitláb van, akkor nem gond és ahogy jön a hűvösebb idő, figyeled a lábát, ha érzed, hogy nagyon lehül neki, akkor zoknizol. Akár még egy téli szezont és következő nyáron újra próbálkozol. Na, hogy tetszik?Kép
Ildi

Ildi
pildi
 
 


Ildi,

és Te mit adtál rájuk a hálózsák alá?Lehet,hogy tényleg újra kipróbálom a hálózsákot majd.
Most pont olyan kuka idő van,hogy ha egy kicsit vastagabb takaróval takarom Petrát...akkor melege van,ha egy kicsit vékonyabbal,akkor éjszaka elkezd fázni....hidegek a kezecskéi.Most még bodyban és hosszú ujjú lágfejes rugiban alszik.Ha még melegebb lesz,leveszem róla a bodyt...aztán leváltjuk a hosszuujjút rövidujjú rugira...és itt lesz a nyár,amikor úgyis dög meleg lesz....télen meg majd legfeljebb zoknizunk. Kép
é.
Évi24
 
 


Sziasztok!

Gomboc, kuldenel nekunk is nevezesi lapot? Drukk a jo eredmenyert!

Zsuzsi kiskad a nagykadban neheny napig? Koris kep Kép ezert jo a nagyobb testver Kristof olyan jatekokat tud kitalalni ami nekunk eszunkbe sem jutna Kép Fiu lany osszehasonlitas, az ido is szepit, de Kristof nem pakolt ki szekrenyeket nem kellet kihalaszni a szarito alol....


Evi, Kristofnak volt gumi nelkuli alvos zoknija, de o nagyon fazos volt, ket pizsi felsoban aludt. Kép

Pildi, alvas Kép Kép

Toffi au oa Kép

Sofka, kendos fiucska Kép Seta kozben talan talalkozunk vegre!

Franyo pocakmoso Anka Kép

Momo, anyosnak nem lehet megmondani, hogy kuka ajandek vesz, mert megsertodik, hogy a kulonc finnyas menye lenezi ot! Parom mar emlegette Neki, ha nekem ajandekot akar venni akkor vegyen elefantot, mert gyujtom oket, de anyosom szerint unalmas mindig ugyanazt venni, pedig en orulok minden Faninak akkor is ha van mar ikertestvere.

Indultunk volna setalni, amig elmentem pisilni beraktam Borit a jarokaba es elaludt Kép
Tegnap meg gyumolcsot sem evett, csak szopizott Kép Kép 10 honaposan es 1 hetesen azert mar kellene mast is enni nem csak szopizni! Vettunk tegnap cipot. Voltunk adategyeztetesen a bankban (BB) nagyon rendes volt az egyik eloado, mert soron kivul odahivott, pedig nem is a lakossagi ablaknal ult hanem a cegesnel Kép
Na megyek vasalni!

Ari
ari
 
 


Sziasztok!

Mi is voltunk tegnap mázsáláson:
9420 gramm, 77 cm. (Papír szerint megint fogyott)

Ma jön a dokinéni, most nézi meg a kórházi kontrollos, nagyfejűs leletet is.

Zsuzsi!
FiúkKép Látom zajlik az életKép

Franyó!
Anka nagyon cukiKép Olyan édes a pocijaKép

Manó2!
Nem tudom, hogy giccses-e, vagy zsúfolt-e, mi a most épülő lakásunkban ilyen erkélyt fogunk csinálni, mert nagyon tetszik a stílus.
Itt egy kép, ahol jobban látszik:
Kép

Most csak ennyi voltam, megyek takarítani, mielőtt dokinéni GYIVI-t hívKép

Réka
muki
 
 


Sziasztok!

Hogy mennyit írtatok, amíg rátok sem néztem!Kép

Julkát teljesen összezavarta az óraátálítás, reggel egy órával korábban ébred - indul az élet a nagyok miatt - így hamar elalszik - viszont így alszik egyet még késő du, amitől este későn alszik el már megintKép

ALtatás: nálunk minden gyerek másképp működött. Andris egy kis éneklés után egyedül, saját ágyban, Zsuzsi cicin aludt el, utána saját ágyban, Julkával teljesen elromlottam, cicin alszik el, de utálja a rácsos ágyát, így együtt alszunk egy nagy ágyban. Remélem, ha lekerülnek a rácsok, nem fogja utálni.
Andris hálózsákban aludt kb. 4 éves koráig, Zsuzsi utálta, és Julka is. A lábfejes rugiban agyonizzadt a lába, így nagyon rég lábfej nélküli rugiban alszik, ha hosszú ujjúban, akkor rövidujjú body alá, ha meg rövidben, akkor hosszú ujjú.

ZsuzsóKép a 2 nagy között 2 év van, az elején a lefektetés úgy működött, hogy a sötétben Andrisnak "fejmesét" mondtam, Zsuzsi meg szopott közben, és mindhármanKép belealudtunk.

FranyóKép pocit mosó Anka ooolyan édesKép

ZsuzsiKép görkorizó MikiKép

MyssniaKép végre képek Szilárdról!Kép Sokat változott, de a szeme a régiKép

Manó2Kép vigyázzatok a teraszcsempével, mi spanyol fagyállót vettünk, első évben felfagyott a nyitott részenKép (verandán nem, tehát valszeg tényleg fagyálló, csak a spanyol telekre tervezték), garancia meg ugrott, mert nemcsak a bolt szűnt meg, hanem a cég is. A nyáron újra kell rakni, de most tuti Zala vagy Alföldi greslap lesz.

SofkaKép szerintem is jól áll a fiúknak a kendő, csak kalózosra kötveKép Úgy viszont kint van a füleKép

BeuKép jól emlékszem, jövő keddre talit szervezel???Kép

Urszila
urszila
 
 


Sziasztok!

Zsuzsi!
Görkori oktatás csúcs. Kép

Sofka!
Zsuzsi is egésznap kézen fogva sétálna, de azért beiktatunk mászós időszakokat is, mert anyának leszakad a dereka.

Gombóc!
Én is szívesen mennék a Margitszigetre, de sajna tegnap Zsuzsin is kitört a baripötty. Bár örülök is neki, mert így hamar letudjuk (remélem).

Magdi
gallainémagdi
 
 


SziasztokKép

Tegnap este Zsombi felmászott a számítógép asztalra, a hátát odanyomta a monitorra és ezerrel püfölte a billentyűzetet. Apa meg csodálkozik, miért teszem be Zsombit a kiságyba, ha pl. el szeretnék menni wc-re. De a kiságyat is el kell húzni a faltól, mert Zsombi különben leszedi a tapétátKép

Évi
A ragasztó + lakkot kevesebbért vettem Kép. A Munkásotthon u-t pedig tudom, hogy drága, de nem tudok messzebb menni babakocsival, mert mindig közbejön valami, kendőben pedig megszakadok Zsombival (+ babakocsiban jobbat alszik, mint kendőben)... De köszi az infót, legközelebb ha arra járunk, míg Apa bricozik, addig én kreatívozokKép
Tojások: eddig van piros, kék, meg állítólag kék, de az majdnem feketeKép. Holnap levizsgázok, utána nekik esek, pedig valószínűleg feleslegesen, mert hétvégén lemegyünk anyukámékhoz és csak húsvét hétfőre jövünk vissza, anyósékhoz.

Andi
Önálló lépegetéshez gratulaKép Igen, mindent olyan gyorsan megértenekKép
Zsombi is berreg, ő is akkor, amikor autót tologat. Honnan tudják, hogy akkor kell?Kép
Már nem szoptatok, ne kövezzetek meg, de szerintem ez a 11 hónap mindkettőnknek elég volt. Csak azért, hogy esténként 2-3x jól megharapjon, azért inkább nem, tejci nem nagyon volt, muszáj volt utána tápit adni... akkor minek?

Zsófi
Zh hogy sikerült?

Momo
Pitbull tenyésztésKép, én nem akartalak idegesíteni! Olyan jó lesz nézni a három_csajszis képeket, mint Zsuzsi három pasijátKép
Lehet, hogy megpróbálom a vizsgát, csak muszáj lenne pluszban rákészülni. A nyelviskolai szerintem nagyon gyengusz, erre nem alapozhatok.

Csajok, megnyugodtam, nemcsak Zsombi van még ébren este 10-korKépKépKép Viszont reggel fél 7-kor ébredés. Ha nem kelek fel, akkor visszaalszik, de akkor ott kell feküdnöm mellette (mert ez már a mi ágyunkban megy)

Angi
VámpírKépKép
Nem lehet, hogy majd a fiadnál elmúlik ez a mászókás probléma, ha a többiekkel játszik? Szandi is hasonló volt, most már olyan dolgokat csinál, hogy égnek áll a hajunk tőleKép

Zsuzsi
Ez nagyon jó képKépKép

Sofka
Nekem is tetszik kendős ZsombiKép viszont mindig leszediKép
Nincs időd RánkKép

Franyó
Édes leányzóKépKép
Ilyen pocija az én Zsombimnak sincsKép

Gombóc
Szeretnék dekupázsolni, hogy pontosítsakKép Tulajdonképpen húsvéti tojással kezdem, de én is megvettem álmai szalvétáját, amiből képet szeretnék a majdani hálószobánk faláraKép
Mailt megkaptam, viszont úgy olvastam, hogy előnevezni csak márc. 27-ig lehet(ett), vagy nem jól olvastam? (Apa válla fellett kukkantottam bele, lehet, hogy valamit félrenéztem...)
Émelygés: el fog múlni...Kép a fáradtság isKép
Rákszűrés eredménye bizti jó lesz!!!
BarátnődKépKép

Pizsi: mi már lábfej nélküliben nyomulunk + zokniKépKép Nyáron nem lesz zokni... Szandi szeretett hálózsákban aludni, még 116-osunk is vanKép, Zsombi nem szereti.

Réka
Fogyott Dani? Pedig szép méretek ezekKép

Magdi
Mindenütt tombol a bárányhimlő... nálunk az oviban is. Beszélek doki nénivel, hogy nézzük meg, Szandi átesett-e rajta (mert eddig úgy tudtuk, hogy nem, de nem is kapja el senkitől, pedig már kb. 20x elkaphatta volna)
Drukk a gyors lefolyáshozKép

Ha jövő héten lesz tali, szomorú vagyok, mert mi nem tudunk menniKép

Megyek ebédelni, hátha akkor felébred ZsombiKép (délben aludt el, ebéd helyettKép)

Lehetne kicsit jobb idő...
PusziKép
Toffi + Zsombi
toffifee
 
 


lányok

Köszi az esti szertartásos infókat. igazából azért kérdeztem, mert sziszka mostanában mindig játszani akar még este, korábban mebvacsizott és befordult az ágyikóban aludni. most meg időhúzás megy, de valószínű nem álmos még annyira. szerintem is gyerekfüggő, és ahogy Manó írta, vannak korszakok, mikor hogy megy az esti "program". a másik ami érdekelet, hogy hogy oldjátok meg a gyerek fogmosását. mert szeretném rendszerbe venni, hgoy tudja, hogy fondtos és része a napnak.

Toffi
Nálunk is voltak nagyon kínlódós esték. Azért engem érdekelne, hogy hogy megy nálatok.

myssnia
myssnia
Budapest XI. kerület
 
 


Sziasztok!

Réka: Köszönöm szépen a járolapos képet, nagyon rendi vagy így legalább megnézheti a férjem is.
Most a Bricostorba lehet kapni 2100 m2 ha jól emléxem talán török járólap, fagyálló és v. kopásállóságú.

Tegnap voltunk a doktorbácsinál, Dorkának a torka beteg, így kapott kanalasat, orrcsppet.
Így most kúrálom a drágám. Igaz én sem érzem magam valami jól, éjszaka alig aludtam, Dorka csunyán köhögött, én meg nem kaptam levegőt az orromon...

Most ennyit
jók legyetek
Manó2+Dorka

Kép
Kép
dorka2
 
 


Sziasztok

Nagyon sokat írtatok amióta nem voltam, most nem is olvastam végig először leírom ami akarok.

Szóval tegnap voltunk az új dokibácsinál aki nagyon szimpi. Márk megkapta a 15hónapos oltást. És kiderült, hogy ágyéksérve van. Egy kicsit meg is ijedtem, de kaptunk beutalot a Heim Pálba ahol ma voltunk is. De a dokibácsi nem talált semmit, nem tudja, hogy tegnap miért láttuk és, hogy mit láttunk. Ő megvizsgálta és 3 hét múlva kell vissza mennünk kontrolra. De egy kicsit megnyugodtam, hogy most nem találtak semmit. Egyébként elértük a 9kg aminek nagyon őrülök.

Na most megyek vissza olvasni és akkor majd még jövök.

sziasztok
Andy
andy78
 
 


Na már vissza is olvastam.

Minden gyerköc csuda jópofa.

Alvás: Nálunk fél7 kor van a vacsi utána fürdés és alvás, Márk egyedül alszik el nem kell vele ott lenni. Szerencsére. KépKépKép
Pizsi téma: Én soha nem tudtam hálózsákot használni, mert nem maradt meg benne soha. Eddig én is zoknit huzztam Márk lábára de, amikor most bejött a jobb idő levettem a zoknit ez már kb3hete és igy zokni nélkül alszik, és nem hideg a lába pedig éjjel ki is takarózik.

Most ennyi
Sziasztok
Andy
andy78
 
 


Evi,

Az en fiam eleg izzados, uuuutalta a halozsakot,a zoknit ejszaka nem turte a laban viszont allandoan kitakarozik, komolyan 2 percig nincs rajta a takaro. Nalunk ez a tipusu pizsi valt be telen. Persze fiusabb szinbeKép
Kép

Toffi,
Sajna a kozosseg sem hozott megoldast a dolgokra, hiszen mar lassan 9 honapja ovis es bar van amiben ugyesebb(lejon a nagy csuszin neha egyedul), de az ovonenik szerint is kepes felmenni barhova azonban ahogy lenez megijed es utanna sirva ker segitseget, ha lejut akkor ritkan lehet ravenni, hogy ujra felmasszon valahova.

Angi
angela2
 
 


Helló Lányok!

Látom az alvás-pizsi témakör megy most.
Alvás: este fél 8-8 körül fürdetés a'la Apa, aztán öltözés, majd cici és cicin beájulás. Lehet, hogy kinevettek, de én még mindig büfiztetem Ilangot, így van hogy felégbred, de nem gond, megy az ágyikójába és szépen magától elalszik. Van, hogy kicsit nyöszörög még de ilyenkor Apa supportálja, és ilyenkor el is alszik de ez nagyon ritka. Az óra állítás óta 8-ig húzza a lóbőrt, szóval szerintem tünemény gyerekünk van ilyen szempontból(is) Kép

Pizsi: mi is az Angi-féle rugiban altatjuk, vagy ujjatlan, lábas rugiban és hosszú ujjú bodyban.
Nyáron miben alszanak a babók? Rövid ijjú bodyban??

na menek mert a kislányom kicsit büdi már és már idáid érzemKép

Holnap igyekszem jönni

puszi,

Tündér
tündér
 
 


Momo,
úgy látom, Dana és Zsebi hasonló alkatúak. Én sem nagyon értékelem a reggel 7-es ébresztéseket Kép
Franyo,
Anka gyönyörű.
Zsuzsi,
Dana is félt a nagykádtól, aztán velem volt hajlandó bejönni.
Ildi,
akkor a te éjszakáidat sem irigylem (magamt sem Kép)
Urszila,
ez tetszik, akkor a gyerekekkel fekhettél Kép Legalább jó korán?
Manó2
jobbulást nektek. A török csempéket az unokatesóm dícsérte.
Angi,
Nem lehet hogy csak nagyon óvatos típus, és ha nem érzi magát 100%-ig biztonságban, inkább nem csinálja? VAgy valami rossz élménye volt?
Zsuzsó
zsuzso
 
 


Sziasztok!

Hát sajna mostanában nemigen jutok el a babanetre, néha beleolvasgatok, de irni tényleg semmi időmKépKépKép Ahogy látom mindenkinek nagyon szépen fejlődnek a gyerkőcökKép az ujra kisbabát váró anyukáknak pedig gratulátokKép
Magunkról: időközben mi is betöltöttük az egy évet és szépen totyogunk. 10,76 kg és 76 cm a csajszi. Teszek fel egy pár képet a szülinapról:

Kép
Kép
hugom kislányával
Kép
sógornőm lányaival
Kép

Ha tudok jövök többször bár apa szakdolit ir igy sokszor foglalt a gépKép

Üdv.Mókuska

Kép
Kép
mókuska
 
 


Tunder,
Ha a 4 eves nagyfiam meghallja, hogy lerugiztad a pizsijet lesz itt ne mulassKép
Alvasert irigy am!!!!

Zsuzso,
Igen eleg ovatos termeszet, amivel nekem nincs is bajom (bezzeg a huga mar inkabb a tornadora hasonliKép), csak tudod az ovis koru gyerekek tudjak am csufolni egymast es ezert probalok valahogy segiteni neki.

Angi
angela2
 
 


Nya csóókcsajok Kép

Bocs, hoyg nem irkáltam, de kihasználtuk 2 napig, hogy egész jó idők voltak, és kinn legeltünk a nagyiéknál. Illetve a kisasszony ott, én meg nagyrészt a telken. KANGIIII, igen, szőlőt kellett metszenem. Bevallom, nagyon szépen tudom elviekben, hogy hogyanm is kell csinálni (csapra, termőre metszeni), de sajna nekem elég öregek a tőkéim, tehát ez az elv kicsit felborul, mert fiatalítgatok is közben, már ahogy tudok. Meg hozom rendbe a tavalyi "nem egész szabályos" metszést. DE bevallom, tavaly annyi szőlőnk volt, mint a szemét Kép MÉg a múlt héten is az abból készült és lefagyasztott mustot iszogattam Kép

Bocsi, most mennem kell, majd jövök

Klár
clarissa
 
 


Csak beugrottam.
Voltunk ma 1 éves státusvizsgálaton. Roni méretei: 10 kg 10 dkg és 72 cm(?!). Jó hogy nem is nézett oda a nő, amikor lemérte. Egyébként 76-77 cm, ahogy mi mértük. A mérleggel is lehet valami, mert kicsit kételkedem, hogy egy betegséget beiktatva majd 700 g-t hízott. na mindegy, nem ez számít.
Ja, és a drágám megfogta a (már elzárt, de még) forró sütőt.Kép Szerencsére a sírás volt nagyobb, nem a sérülés.

Maci_2
maci_2
 
 


Szegény Andriskámnak ma kihúzták az egyik rágó tejfogát, annyira szuvas voltKép Pedig fél évente járunk dokihoz. Olyan rosszak a fogai, pedig olyan lelkiismeretesen mossa már régóta. Zsuzsi viszont éppen csak hogy benedvesíti a fogkeféjét, ha nem állok mellette, és sehol egy rossz foga. Szal ez is inkább genetika, mint rendes szájápolásKép Andrisnak fogszabályzója lesz, amíg kinő a fogaKép

MókuskaKép tündérke a "nagy" lányodKép a torta is csudijóKép Evett is belőle?

ZsuzsóKépaz ilyen meseközbeni alvásokkal az a baj, hogy éjfél fele mindig felébredek, és utána 1-2 óra múlva tudok csak újra elaludniKép milyenek az éjszakáitok? A 7 órás ébresztésnél gondolj arra, hogy én fél 7-kor kelek a sulis nagyok miattKép

AngiKép ez egyszerűen tériszony. Kinevelni nem lehetKép, csak megtanulni valamennyire kordában tartani. És később persze nem lesz probléma a csúszda, mászóka. Mintha az én nagyfiamról írnál. (És a nagylányomról is, benne aztán semmi félelem nincsKép) Oviban soha nem csúfolták miatta, volt ott még más is ilyen félelmekkel. Most már tudja is magáról, hogy tériszonya van, és passz. Múlt tavasszal pl. nem jött fel a Galyatető-i kilátóra. Két éve még nem ült fel a székes liftre síeléskor, az idén már igen, bár remegve. A férjem is ilyen, nem tudom, öröklődik???

MaciKép egy kis pozitívum az, hogy legalább ezentúl nem fogja megfogni, sőt rájött, hogy mitől óvjátok forró felkiáltással. Szegény kicsi RoniKép Autoimmun betegségKép bizti?? Én kb. 2-3 évenként nyáron a saját vérlemezeimet faltam fel, mióta Zsuzsi megszületett, semmi (kopp-kopp). Egy újabb baba nem lenne megoldás?Kép

MyssniaKép most még neked kell mosnod a fogát, kb. 2,5 -3 éves koráig nem igazán képes erre. Persze azelőtt odaadhatod a fogkefét, hogy mossa ő is.

Urszila
urszila
 
 


Csucsuka, Kiszuny,
Boldog 1. szülinapot a leányzóknak!Kép

Réka,
Frissen nyírt Dani falatkaKép
Szép méretKép

Zsuzsi,
Nem lehet gyógyítani, csak kezelni (az orvostudomány mai állása szerint). Mostanában jöhetett ki (értd ezalatt, hogy az utóbbi egy évben). Terhesség alatt jobban figyelnek az emberre, ezért is derült ki ilyen hamar. Különben még akár évek telhettek volna el.
Koris MikiKép
Mi egyszer próbálkoztunk a nagykáddal, hasonló eredménnyel. Most éppen az átszoktatásra készülünk. Már "kiskád_anagykádban"-nál tartunk. Lassan teszünk egy újabb kisérletet, csak előbb venni akarok valami jópofa csúszásgátlót.

Ari,
KösziKép

Magdi,
KösziKép

Elli,
KösziKép

Toffi,
Köszi a sablonokat.Kép Pár mintám van nekem is, semmi extra. Ha kéred elküldöm.
A hétvégén nem leszünk itthon, megyünk Gyulára, rokonokhoz. Azért kösziKép
Közben elkezdtem a harmadik mesetémát Roni szobájába (Aladdin).
Következő angol kurzusra mész?
Fonnyadtság engem is elkeserít. A fogyás sem tett túl jót.
FIÓKa Zsombiról nem készült fotó?

Évi,
Szép méretKép
Roni még hálózsákban alszik (nem a vastag, sima pamut anyag) alá egy bodyt adok, és betakarom. De látom, nálatok ez nem jön be.

PsAndi,
Kanál nélküli evésKép
Mivel a tejtermékeket csak most kezdem bevezetni, ezért margarinnal kenem Roni kenyerét. De nem sok fogy belőle. Viszont a pépes kaja sem csúszik már olyan jól. Mindig kell valami a figyelem eltereléshez.
Nagyon ügyes DaniKép

Csucsuka,
Remélem jól sikerült a ZH-d.

Momo,
Abban biztos voltam, hogy a legkisebb csemetét is imádni fogjátok (akkor is ha lány a drága)Kép
Párom azt mondta, hogy nem lenne elkeseredve, ha a 3. gyerekünk is lány lenne (ez azért is érdekes, mert eddig 2-nél nem akart többet). Csak ne legyen mind olyan apás mint RoniKép

Mariann,
Ácsorgó MarcusKép
AllergiaKép szegénykém.
Csak most derült ki? A sógornőmnek (egy teljesen más jellegű) az autoimmun betegsége több (3-4) év után derült ki. Pedig voltak panaszai is, de nem találtak kiváltó okot ezért mindig idegosztályra küldték.
Szóval nálam gyorsan kiderült (bár még az eredmény mindig nem jött meg, talán jövő héten).

Sofka,
Ácsorgó MarcipánKép

Franyó,
Pancsis képKép Jók a halak isKép

Gombóc,
Igen, mondhatnám a magam ellensége vagyokKép Nem lehet gyógyítani, csak kezelni. Én még szerencsésnek mondhatom magam, mert a cukrot és a pajzsmirigyet tudják külön kezelni, nincs szükség szteroidra.
Émelygés. Mivel az előző terhességnél (azt írtad) nem volt, lehet hogy most leányka csücsül a pocidbanKép
FáradtságKép Küldök egy kis energiát +++++++++++++++++++++++
BarátnődKép Drukk-hegyek neki is!
Drukk! Remélem, minden rendben lesz a szűréssel!

Hát nem jutottam a végére... Majd legközelebb!

Maci_2
maci_2
 
 


Urszila,
Koszi hogy leirtad. Kinevelni sejtettem, hogy nem lehet, de gondoltam ha kicsit treningezek vele neha akkor segithet. Ezek szerint azert lesz remeny. Egyebkent ez a remeges ismeros.
Rossz fogKép

Maci2,
SutoKép Matyi is mindig ott sundorgott a suto korul, pont ilyen szitutol feltem mindig. A lanyt most egyszeruen kitiltottuk egy raccsalKép

Gomboc,
BaratnoKép
Gondolom nem ellenkeznel egy kiscsajszi miatt Zsombi utanKép
Rakszures, nem lesz gond!!!!!

Angi
angela2
 
 


Sziasztok!

Csucsuka!
Isten éltesse sokáig a kicsi Zsófit!!!
Kép

Beu
beu
 
 


Csucsuka,

Boldog Szulinapot Zsofinak!!!!!!!!!!!!!
Kép

Angi
angela2
 
 


Sziasztok!

Csak gyorsan beugrottam , ma egész nap pakoltam,készültem a holnapi haza utazásra. Vissza olvasni most nem tudtam.
Húsvét hétfőn este már gépközelben leszek,akkor jövünk vissza.

Mindenkinek Kellemes Húsvéti Ünnepeket Kivánunk!!!!!
Vigyázzatok magatokra meg a picikre,a pocakos mamik a legkisebbekre is!!!KépKépKépKép

Csucsuka!
Boldog Szülinapot Kivánunk a kis Zsófesznak!!!!!!KépKépKépKép


Urszila!
Hivlak majd mobilon!


Sziasztok!


M&M
mariannmarci
 
 


Csucsuka,

Boldoxülinapot a nagyleányzónak Kép

Klár+Ancsa
clarissa
 
 


Csucsuka,
Zsofidat Isten eltesse sokaig egeszsegben, boldogsagban!

Kép

Zsuzsi
zsuzsi74
 
 


Csucsuka!

Nagyon Boldog Szülinapot kívánunk tündér nagylánykádnakKépKép

Réka és Dodo
muki
 
 


SziasztokKép

Alig látokKépKép De legalább már az ebéd kész vanKép

Myssnia
Nálunk hogy megy? 7-8 között vacsi, utána fürdés, utána 9 körül tápi, abba ha belealszik, akkor Kép, ha nem, akkor eljátszik (=pakol, átmegy Szandihoz, szétszed bennünket...)10-fél 11-ig, ha nagyon élénk, akkor csinálok még egy kiegészítő adag tápit, ha belealszik... Kép. Egyébként úgy alszik el, mintha hirtelen kikapcsolták volna. Mászik, pakol ezerrel, a következő mozdulat végén pedig már alszik is. Ezt szoktuk nagyon várniKép Nem annyira vészes a dolog, de kb. 8 órát alszik Zsombi + napközben is változó, szóval keveset (én sem voltam nagy alvó, Szandi sem, de legalább ezt örökölhette volnaKép)
Kiságyban jól eljátszik, de eddig egyszer aludt el benne magától, szerintem véletlenülKép

Manó2
Dorkának és Neked jobbulástKép

Andy
Szimpi doki bácsiKép
9 kg Kép
LágyéksérvKép, ne ijedj meg nagyon tőle, keresztanyám mindkét gyerekének volt, igaz, mindkettőt megműtötték egy éves korukig.
De jó Neked, hogy egyedül elalszik MárkKép

Bakker, idejött Zsombi, olyan büdi ...KépKépKép

Mindjárt jövökKép
Toffi
toffifee
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?