Új privát üzeneted érkezett!

Köszi a választ, akkor holnap rávetődöm, hátha.
Ti is szeretnétek kistesó Bence mellé? Bocs a kérdésért így ismeretlenül.
szi77
 
 


szi7: szerintem van esély, már több helyről hallottam, hogy a pozitív utáni első negatív napra kell időzíteni az együttlétet.

Betty: Én már nem vagyok tisztában a ciklusommal. Átlagba 32 napos szokott lenni, de volt már ettől több is. Elméletileg kedden lenne a 28. napom. De nálam sosem úgy jön. :)
Vendég
 


Betty: És neked mit mondott az orvos, hogy 13-án kell együtt lenni? Már nem emlékszem pontosan mennyi idő alatt s reped meg a tüsző, de talán a beadástól számított 24-36 óra múlva?
Vendég
 

 
 

Perpi, nekem 10.-én volt 1. UH, akkor este is együtt kellett lennünk (de mi előtte kihagytunk 2 hetet, direkt azért, hogy nagyon sokan legyenek a kiskatonák), aztán 12.-én is volt UH, és akkor kaptam a tüszőrepit, és aznap este is együtt voltunk, mert a doki azt mondta.

Szi, holnap még nem vagy későn... :wink:

"Beteljesületlen álmaid miatt ne mondd szegénynek magad. Az az igazán szegény, aki sohasem álmodott."
betty615
 
 


Betty: Megnéztem a decemberi hónapomat és akkor a beadás utáni naptól számolva a 17. napon jött meg.
Ha e szerint számolok, akkor most csütörtökön, azaz 26.-án kéne megjönnie és az lesz a 30. napom.

Na de már nem sok van, csak kiderül vagy ez, vagy az. :)
Vendég
 


Szi77,
jó esélyetek van egy kisfiúra. :wink:

Kép

Kép

Kép
lyly
 
 


Betty: Nekem is mondta a doki, hogy előtte vagy 5-6 napig nem szabad együtt lenni, de nekem a szuri napjára is azt mondta h ogy nem szabad, majd csak másnap este.

Egyébként te hogy tudod closty szedése közben is lehet próbálkozni? Mert nekem azt mondta, hogy amíg szedem a gyógyit nem szabad.
Vendég
 


Nekem ezt nem mondta, hogy closti közben nem szabad, de egyébként nem is voltunk, mert hát abban már benne volt a 2 hét.
Alig bírtuk ki :lol:
Annyit mondott a doki, hogy legalább 1 hétig ne legyünk együtt, de minél több, annál jobb.
Szuri napján meg azt mondta, KÖTELEZŐ! :lol: :lol:
Gondolom arra gondolt, hogy bármikor "repedek", akkor ott legyenek már a kiskatonák lesben állva... :)

"Beteljesületlen álmaid miatt ne mondd szegénynek magad. Az az igazán szegény, aki sohasem álmodott."
betty615
 
 


Lyly! Szilard neha rakereckedik a bilire es mondja hogy kaka, de aztan csak pisi lesz belole. Regen kaki is volt, de elment a kedve tole. En nem eroltetem. Volt amikor egyaltalan nem akart bilizni, akkor kiiktattuk egy idore. Arra gondoltam hogy ha melegebbek lesznek, leveszem a pelust rola nappal.
Vendég
 


Szi: igen, szeretnénk, de nem tesztelgetek egyelőre, majd csak jön előbb-utóbb :)

királylány
 
 


Dia!
Már egyre ritkábban alszik délután Domi. :( Oviba már nagyon ritka,inkább csak pihen.Itthon akkor szokott ha Én is odabújok mellé de akkor is rá kell már mordulnom,hogy csukja be a szemét. :D

Én lépek mert 5kor csörög az óra.Jó éjt mindenkinek!

KépKép
Kép
mucus75
 
 


Mi minden verziot kiprobaltunk. Pe elott 1 hetig visszatartas, pe elott mindennap, pe elott 2 naponta. Es hat nekunk a kiegyensulyozott 2 naponta tempo valt be. Azt is hallottam a legtobb helyrol hogy ennek van a legnagyobb eselye. Az 5 nappal allitolag az a baj hogy egy bizonyos idon tul a hereben el kezdenek pusztulni az ondosejtek. Szerintem ez is mindenkinel maskepp mukodik.
Vendég
 


Én is lépek, még kell mennem Apáért.
További szép estét, és jó éjszakát mindenkinek! :wink:
Sziasztok!

"Beteljesületlen álmaid miatt ne mondd szegénynek magad. Az az igazán szegény, aki sohasem álmodott."
betty615
 
 


Szia Betty, Dius, jó éjt!

királylány
 
 


Dia! A ti lakasotok is nagyon szep!
Vendég
 


Köszi Endzsi :)

királylány
 
 


Szi! Azert igyekezz apat elkapni amilyen gyorsan csak lehet. A petesejt 24 oraig eletkepes es minel oregebb annal kisebb esellyel eli tul a nagy randit.
Vendég
 


angi34
Holnap esténél előbb aligha sikerül, holnap meló aztán este 9-ig a kislányomé vagyok. Remélem azért sikerül. Köszi a válaszod.
szi77
 
 


királylány bocsi csak közbe el indultunk haza..........
de már elküldtem :wink: :wink: :wink: :wink:

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


Nita: megkaptam csak nem tudom megnyitni :twisted:

királylány
 
 


sajna emailbe nem tudom elküldeni mert ez csak a telómon van rajta.

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


Nita: nem tudom megnyitni és a gépre sem tudom feltenni.........sajnálom, nem tudom mi van a telefonommal, ez a régebbi, az új elázott a teában és javítás alatt van, ha meg tudják egyáltalán csinálni :roll:

királylány
 
 


semmi baj..........hát a telódnak nem sok jót jósolok.....nekem a gyerek a medencébe dobta be tavaly nyáron és annyi is volt neki.... :( :( :( :(
a mostani telóm meg beleejtettem az étoljaba........12.000-ért kicserélték az egész belsejét........ :x :x :x :x :x

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


na sziasztok hazaértem!
Azt hiszem Bettyivel nekem nagyo n hasonló a gondolkodásom. Mucus házát nézve nekem is az ugrott be, hogy nagyon családias, meleg legkör uralkodik nállatok. Domi függönyét még a hálómba is szivesen betenném de akkor szaladnék férjem miatt.
Királylányénál pedig arra gondoltam, hogy jó lesz néha visszanézni ezeket a képeket ihlet miatt. A miénk még olyan lakatlan ott a butor azon ez-az de a falak üresek és sokszor érzem, hogy valahogy nem elég otthonos. Felfordulást azért csinálunk mi ketten is!

Nita szivesen megnéztem volna a körmöt :wink: .
A hasam néha szünik néha fájdogál na majd megnyugszik.

Holnapra megy drukk azoknak akik orvoshoz mennek, Kira neked meg sok erőt kívánok.

Szi én is ugy olvastam, hogy az együttlét a pozitiv utáni első napon ajánlatos, még holnap is elhet pozitiv a teszt mivel elkaphatod az elejét és a végét is 24-36 óra mulva lesz a pé-d irja mindenhol. Mindent bele. Mi ebben a holnapban 2 pozitiv utáni nap voltunk éjjel együtt férjem nem volt itthon, másnap fáradt volt hozzá. De nem nagyon bizok a babában. Megy a drukk neked is!

Kép
Kép
melisch
 
 


melisch lehet hogy most nem bízol a babában de mégis ott fejlődik a pocidba........ :lol: :lol: :lol: :lol:

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


Nita: nem tudom meg tudják-e csinálni, de jó lenne, mert az uramtól kaptam karácsonyra.

Melisch: majd alakul a ház, nekünk is évek kellettek hozzá. Most meg selejtezni kellene, mert van egy csomó dolog ami felesleges és csak rakosgatom egyik szekrényből a másikba :twisted:

királylány
 
 


lányok mára elköszönök...holnap lehet csak este jövök mert megyünk megünnepeljük máté szülinapját..........holnap már igazi nagyfiú lesz!!!!!!!!!! :) :) :) :)

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


Jó éjt Nita! Jó bulizást nektek és húzdd meg Máté fülét helyettünk is. Holnap lesz az egyik barátnőmnek és a nagybátyámnak is szülinapja. :wink:

Én is bemászok az ágyba és sudokuzok kicsit még. Jó éjszakát mindenkinek!

királylány
 
 


Nita akkor előre kűvánok NAGYON BOLDOG SZÜLINAPOT Maténak, holnap akartam képet keresni neki, majd megkapja!
Neked is szép álmokat királylány!
Én még most akarok menni porszívozni :shock: már ilyen késő van?

Kép
Kép
melisch
 
 


Én is alszok lányok,Kirus gondolok Rád holnap!!!
annyi faházat nézegettem,hogy mindbe szerelmes vagyok!!! :oops:
Én se tudom hogy lesz,de akkor már mi se költenénk erre,pedig ablakcsere nagyon időszerű lenne.Csak a fürdőszobát sajnálom majd,azt apa csinálta full egyedül.Olyan ügyes,ő utálja,mert látja a számomra észrevehetetlen hibákat!!! :lol:

Kép
Kép

Kép
melinda1985
 
 


Lanyok! En is agyba bujok. Ma nagyon sz*r napom volt. Nem kezddm sorolni, mert akkor holnap is itt bokdosnem a telefont. Remelem, a holnapi nap majd kompenzal, es csupa jo hirekkel jovok a dokitol. Reggel meg benezek. Bocsi, hamaroran teszek fel kepeket a hazikonkrol, de ma nagyon faradt vagyok. Jo ejt mindenkinek!
Vendég
 


Melinda én nem sok faházat néztem mert nekem is nagyon tetszett és inkább nem kínzom magam. A fürdöszoba akkor meg az ujházba még szebb lesz talán nagyobb, jobban belátod most mi hiányzik talán és apa még jobban megcsinálja :wink: :lol: 8)

Kép
Kép
melisch
 
 


Jo reggelt! Ugy latszik, ma en ebresztek :) -- Nita! MATENAK NAGYON SZEP NAPOT KIVANOK SZULINAPJA ALKALMABOL!!!
Vendég
 


Szép jóreggelt!

Itt a változatosság kedvéért esik a hó. Vakarhatom az autót, amikor megyek Bencéért :evil:
Kirus, Endzsi: gondolok rátok és szorítok, hogy minden ok legyen és minél előbb túl legyetek rajta.
Nita: itt a produkciód: Kép Nita munkája

Melinda: párod azért látja, mert tudja hol kell keresni :wink: Nekem is ilyen apa, ügyes megcsinált egy csomó mindent és közli, hogy nem jó, mert........

Annyira fáj a jobb karom-vállam, alig aludtam az éjjel. :cry: Nem tudom mi lehet vele, de alig bírok emelni......

Most mondták, hogy hét vége felé vége a télnek. Kíváncsi leszek.........

királylány
 
 


Szép jó reggelt mindenkinek!!!

Nita jó lett a köröm :lol:

Királylány remélem meggyógyulsz, mi lehet az oka, vagy csak elaludtad a vállad?

Kírus gondolok ma rád!
Betty hol a ma reggeli teszted? Már nem lehet sok hátra hiszen nekem is csak 7 hosszu napom van de semmi tünet :cry:

Puszi mindenkinek 8)

Kép
Kép
melisch
 
 


Könny sose érje csillogó szemed,
Bú sose takarja vidám szívedet!
Legyen az életed boldog és vidám,
Ezt kívánom Neked
Születésed napján!
Kép Boldog Születésnapot Hargitai Máténak!

királylány
 
 


Melisch: nem tudom mi lett vele. Már tegnap este is fájt, nem olyan mintha elaludtam volna......remélem rendbe jön. Jó munkát neked!

királylány
 
 


Na lányok, jönnek a képeim a lakásról.
Ezek még 2 éve készültek a beköltözéskor. Azért ilyen steril még minden. Azóta már jobban belaktuk.

Konyha:
Kép
Kép
Kép

Nappali:
Kép
Most igy néz ki:
Kép
Szilárd birodalma a nappaliban:
Kép

Háló:
Kép
Kép

Közlekedő:
Kép

Szilárd szobája:
Kép

Szilárd még nem szeret a szobájában játszani. Inkább kint a nappaliban, ezért is csináltuk neki azt a játékszigetet. A szobájával csak dicsekszik, ha vendég jön, de egyedül nem megy be játszani.

Na még pár kép róla, aztán befejeztem:
Kép
Kép
Kép

Köszönöm a rámgondololást előre is. Ekkora hóban kell mennem. Hát nem örülök neki!
Majd jelentkezem!
Vendég
 


sziasztok!
Angie34 szorítok neked és vigyázz az úton!
Nagyon cuki Szilárd a mosogatóban :lol: És jó ki ugrálója van, szuper!
Nem felejtettem el jönni, csak muszáj feküdnöm, mert érzem is hogy fáradt vagyok, pedig már gyógyulok.

Máténak Boldog Szülinapot Kívánok! :wink:

Betti, várom a teszted, nagyon megérdemelnél egy babócát.
Persze mindenki!

Angi

Kép
KépKép

Daisypath Wedding tickers
angie28
 
 


Sziasztok!

Hazaérkeztünk sajnos nem jó hírekre. Ízisz nagyon sajnálom ami veletek történt, egyben hihetetlen és tragikus, de jobb hogy előbb kiderült. én sem bírnám ki ha beteg kisbabám születne. Remélem sikerül minél hamarabb feldolgozni nektek.

Kirus nagyon erős csaj vagy! Drukkolok hogy minden rendeben legyen.

Levi sajnos vasárnapra betaknyosodott, így nem tudunk aznap már medencézni hihetetlenül élvezte. Mindig vízben akart lenni alig tudtunk kiszedni belőle. Olyan mint én voltam kicsinek.

Mucus sajnálom a pirit. A tavasz a tied lesz!!!Szép a lakásotok is!

Angie 28, Duna halk de a nagyon nagy gratula a csíkocskákhoz.
Nagyon drukkolok a többieknek is!

Nyüszifül merre vagy?

Kírálylány nektek is nagyon szép a lakásotok! A sütidről álmodom le tudod írni a receptet, én nagyon csokis vagyok minden ami csoki jöhet ezerrel.

Melish nekem nagyon tetszik a lakásotok igazi tényleg csupaszok a falak , de a bútorok meg minden igazi faitalos lendületes minimalista. Pont jó egy kis új jövevénynek nincs még annyi minden amit le tud pakolni! :D :D :D

Betty mi újság szépek a csíkok remélem babóra utal. Ha meg nem akkor tényleg tudod hogy a szervezeted hogy reagál erre az injekcióra. Jelentkezz!!!!

Sajna most mennem kell!
Levi fölébredt majd még írok! Nem szeretnék senkit sem kihagyni.
Kép
Kép
boganna07
 
 


angie34 irigzlem a konzhádat :oops: mert olyan szép nagy a mosogatót és is oda képzeltem el és kereket. Mivel nem volt hely nem lett az ablak alatt a körről meg lebészélt az asztalos már nme tudom milyen okból. Kicsifiad meg tündéri a mosógatóban. Aztán a nagy nappalid ami szép világos, majd nekem is lesz au uj házban :lol: .

Boganna milyen volt a wellnes? Én is pancsolnék most kicsit :wink: :wink: .Remélem Levi meggyógyul és nem lesz komolyan náthás!

királylány nem javul a válad?

Na visszakapcsolok a munkámra

Kép
Kép
melisch
 
 


Már anyuéknál vagyunk. Szilárd velük marad, amig én dokihoz megyek.

Melish!
Köszi a dicsit. A konyhám nekem is tetszik. Én panelban laktam 8 évig, és egy pici konyhám volt, igy azt mondtam, amikor épitkeztünk, hogy a konyha-nappalim legyen jó nagy. Együtt a kettő kb 40 m2. És még igy is van, hogy nem tudok mindent elpakolni. Igaz, az alsó szekrényekben olyanokat tudok tartani, amit Szilárd nem tör össze, mert néha nem látom, és kipakolja.
Majd neked is lesz az új házikóban szép nagy világos konyhád. A körmosogató magyon praktikus. Jó mély, és a nagy edényeket is könnyedén el tudom mosogatni. Van mosogatógép, igy csöpögtetnem nem nagyon kell. Amit kell, azt egy nagy tálcán elintézem.

Angi!
Ha beszedted az antibiotikumot, akkor meg fogsz gyógyulni. A fáradtság a babától van. Jaj, már én is annyira várom, hogy csatlakozhassak a pocakosok körébe!

Boganna!
Biztos tök jól éreztétek magatokat. Ránk is ránk férne egy kis wellness. Készülünk is hamarosan.

Betty!
Mizus a mai csikokkal? Várunk nagyon!

Nyuszi!
Te meg hova tűntél igy el? 1000-el készül a szakdoli?

TÖBBIEK?
Vendég
 


Endzsi: húúúúúúú azt a konyhát nagyon irigylem ám! Nagyon szép, stílusban is tetszik és olyan rend van, hogy akár magazinban is megjelenhetne. Nagyon-nagyon tetszik :!:
Szilárd meg a mosogatóban..........nagyon aranyos! Tetszik a lakás többi része is, ízléses, szép, otthonos. Bence nekem is inkább a nappaliban játszik, de van, hogy bevonul a szobájába is.

Melisch: most jobb a vállam, bejáratódott, de ha megpihen alig bírom felemelni. Lehet meghúztam, nem tudom. Ne dolgozz túl sokat, néha kukkants ide is.

Angie: pihenj sokat, hogy mielőbb jobban legyél!

Boganna: Levinek mielőbbi jobbulást, remélem azért kiélveztétek a hétvégét.
Sport szelet: -csak én tortaformába nyomkodtam bele-
2 dl tej
25 dkg margarin
20 dkg cukor
50 dkg darált keksz
1 rum aroma
3 evőkanál kakaópor

A tejet, margarint, cukrot egy lábasban felolvasztjuk, majd levesszük a tűzről. Hozzákeverjük a kakaóport, rumaromát és a kekszet, majd tepsibe simítjuk és csokit olvasztunk a tetejére majd betesszük a hűtőbe. Nem volt itthon csak cukrozott kakaóporom ezért 10-15 dkg cukrot tettem csak bele, szerintem bőven elég. Miután levettem a tűzről egy picit hűlni hagytam és a csokit is kicsit később olvasztottam rá. A megmaradt mikulásokat olvasztotam fel, mert én az étcsokit nem szeretem.
Nagyon gyorsan elkészül.

Közben melegítem az ebédet, de Bence bealudt: Kép
Képzeljétek! Készen van a telefonom. Megcsinálták és jó lett. Kb 2 hete beleejtettem egy kancsó teába, persze a tea forró volt. Nita! Csak 2.000Ft volt a javítása! Most annyira örülök!!!

királylány
 
 


Sziasztok!Voltam reggel a zárójelentésemért,az aszistensnők is le voltak döbbenve a szakrendelőbe,még egy hete együtt örültünk.Voltam a könyvelőnél is,hogy akkor mi legyen a sorsom eztután mivel vállalkozó vagyok és ősszel pont a babavárás miatt bezártam a boltom hogy ne stresszeljek.Hát nesze neked stressz.Azt mondta még most betegen tud tartani 2-3 hétig a doki az jó,de utána amig nem jön másik baba nekem kell havonta 60ezer járulékot fizetni,ugy hogy bevételem persze nincs.Nem elég,hogy lelkileg padlón vagyok még ez is.Mucus!Látod milyen érdekes 3 napja még terhes voltam most meg már a mensest várom.Neked hogy volt az a 10 hetes elhalás,még nem is irtad nekünk?Nyuszi!Hol vagy?Kirus!Már remélem tul estél rajta.Irj ha hazaérsz.Most tényleg elmondhatom,hogy igazán együttérzek veled.
Vendég
 


Sziasztok! Az előbb elszált minden amit írtam.

Nekem szerda ugye a határidő.... De már ma is barnázok....

TERVEK: Mivel nem vagyok babás, ezért új terveket szövögetek. Mindig is arról álmodtam, hogy "formás" kismama leszek. Ahhoz vissza kellene nyernem versenysúlyomat. Tehát aktivizálom magam jobban a sportban.
Futás: no csak módjával emelni a megterhelést, ezen a héten 40-50 km lefutása éppen elég is lenne, és lehetne emelni 100-110km-ig
Úszás: az uszoda a szemben levő sarkon van, ezért ebédidőben át lehetne menni minden másnap (van ingyen bérletem is) Itt a kezdet legyen kétnaponta 2000 méter...
Torna: otthon, esténként, levezetésnek.....

Ép testben ép baba fogan remélem hamarosan. Mivel világ életemben sportoltam, ezért merem bevállalni, és mert sport nélkül fél embernek érzem magam. :wink: Ha tudom, hogy terhes vagyok, persze csökkentek az adagokon :lol: :lol:

Márt alig várom.....
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára kicsi80 2009.02.23 13:47-kor.

Kép
kicsi80
 
 


[quote="izisz"]S írta:iziszziasztok!Voltam reggel a zárójelentésemért,az aszistensnők is le voltak döbbenve a szakrendelőbe,még egy hete együtt örültünk.Voltam a könyvelőnél is,hogy akkor mi legyen a sorsom eztután mivel vállalkozó vagyok és ősszel pont a babavárás miatt bezártam a boltom hogy ne stresszeljek.Hát nesze neked stressz.Azt mondta még most betegen tud tartani 2-3 hétig a doki az jó,de utána amig nem jön másik baba nekem kell havonta 60ezer járulékot fizetni,ugy hogy bevételem persze nincs.Nem elég,hogy lelkileg padlón vagyok még ez is.Mucus!Látod milyen érdekes 3 napja még terhes voltam most meg már a mensest várom.


Sejnálom Izisz. Nem tudom mit lehet tenni. Nem tudsz újra dolgozni? NEm tudod esetleg visszaadni a vállalkozóidat? Lehet, hogy butaságot kérdezek. Tudnunk segíteni? Nem tudok mit írni. SALNÁLOM!!!!
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára kicsi80 2009.02.23 13:46-kor.

Kép
kicsi80
 
 


Kirus: Remélem jelentkezel, amint tudsz....

Kép
kicsi80
 
 


Sziasztok!

Endzsi, voltál dokinál? Mizujs?Nagyon jók a képek, édi a kisfiad!

Nita, kisfiadnak nagyon boldog szülinapot!!!Gyönyörű körmöket tudsz csinálni! :wink:

Sajnálom Ízisz! :cry:

Nyuszifül, jó lenne már, ha erre tolnád magad egy kicsit!

Kicsi, mindent bele! Jók a tervek!

Kírus, sokat gondolok rád, remélem jelentkezel!

Perpi, teszt?

És a mai teszt (már másik fajta ez) : Kép A HCG tesztem nagyon halvány pozi.

"Beteljesületlen álmaid miatt ne mondd szegénynek magad. Az az igazán szegény, aki sohasem álmodott."
betty615
 
 


Szia Betty!

Ez az utolsó HCG teszt? A többi LH. Nem? Nagy drukk!!!!!!!! Még pár nap, és kiderül :D :D :D

Kép
kicsi80
 
 


Nem, ez is LH, csak másik fajta.
Hcg-t is csináltam, nagyon halvány pozi lett.
De már tényleg csak pár nap :lol:

"Beteljesületlen álmaid miatt ne mondd szegénynek magad. Az az igazán szegény, aki sohasem álmodott."
betty615
 
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?