Új privát üzeneted érkezett!

Zsuzsi! Köszi! Nektek is jobbulást! Hát igen, elég igazságtalan lenne, ha a névnapja után még a szülinapján is beteg lenne... :? Aznap olyan lázas volt, hogy igazán nem is érdekelte semmi, most a szülinapját szombaton akartam "tartani", de mozdulni alig bírok, torta sehol... Ha hétfőre jobban leszünk, akkor talán megrendelem a tortáját, és szerdán alvás után megünnepelem, aki itt lesz, itt lesz, aki nem, nem. Végülis aznap van a szülinapja. A gáz, hogy én már konkrétan megint süket vagyok a takony miatt, és Bálintnál se csökken semmit. :cry:
Fógyókúrában egyetértek, fogyni csak úgy lehet, ha nem eszel, csakhogy én erre merő hiúságból nem vagyok képes. NEkem azt hiszem, valami hosszantartó, de evős diéta kell, ahol eszek ugyan csak válogatva és kevesebbet. Sztem tavasszal nekikezdek, mert nyáron vinni akarom Bálintot strandra meg usziba és a fürdőruha nem jön rám, plusz ha bemegyek a medencébe, nem marad benne víz... :oops:


Hunci, kilók hogy mentek le?

Bandika, mi az a holland módszer? :oops:

Melcsi! Egyébként én is megbarátkoznék a súlyommal, de mivel soha nem voltam ilyen bálna, nem volt hasam, egyszerűen bénán érzem magam, hogy akadályoz, és nem jönnek rám ruhák, meg lihegek a gyerek után... így valamit tennem kell. Embereddel szerencséd van, nem csak e téren, ezt tudjuk! :lol:

Jobbulás kívánságokat mindenkinek köszönjük, ránk fér(ne).

dkata
 
 


Hajni
gratulálok az egészséges kislányhoz! :D tényleg nagyon jó, hogy teljesül az álmod!

Minden pici betegnek mielőbbi jobbulást.

Mi ma láttuk a kicsikét, nagyon szépen fejlődik az utóbbi 2 hét viszontagsága ellenére - 1,5 kgnál tart :D

Kép
Kép
emma1976
 
 


Kata, nem eszek. :lol: Tényleg.Mivel PCOS vagyok, azoknak van külön diéta, eddig linkeskedtem, pedig a terhesség előtt is ez használt, de újra nekiveselkedtem....CH-mentes diéta napi 5x étkezés 3 óránként.

Emma, szuper!
Vendég
 

 
 

Sziasztok :)

Nem reagálok, csak gyorsan mesélek, mert már megint pihiben vagyok. Eseménydús hetem volt ugyanis, amit nagyrészt kórházban töltöttem :roll:

Szóval vasárnap gyanúsan vizesedett a betétem (sőt utólag visszagondolva szombaton is voltak már jelei), de gondoltam csak valami folyás, na meg hétfőn is az UH-on minden rendben találtak. Aztán hétfő délután egyre gyanúsabb lett a dolog én meg egyre idegesebb, a dokim nem elérhető, a nagybátyám sem akinél Balit szültem. Aztán este előkerült a nagybátyám, aki mondta, hogy bizony így amnio után lehet magzatvíz szívárgás, feküdjek, meg kiderítette, hogy a dokim síel :roll: , de elintézte, hogy kedd reggel várjanak a kórházban. Ott UH, jóval kevesebb magzatvíz a kelleténél, úgyhogy be is fektettek egyből, meg csináltak egy hüvelyi AFP-t, ami kimutatja, hogy van-e magzatvíz szivárgás. Ma lett meg az eredménye, ami szerint nem volt magzatvíz a hüvelyben és a ma UH szerint a víz mennyisége is közelíti már az átlagosat, úgyhogy szépen hazaenegedtek délután.
Nem tudni, hogy tényleg volt-e szivárgás, és elállt mire a kórházba értem (hétfő délutántól már feküdtem itthon), vagy valami más volt. Bár egy sima folyás szerintem nem marad abba egyik napról a másikra. Meg telejsen víz szerű, szintelen szagtalan volt. Szóval jó sokat izgultam a héten.
A baba rendes volt velem, mert elkezdett többet mocorogni, és megmutatta, azt is hogy valószínűleg kislány :D

Hajni :D egyszerre szülünk lányokat :D Gratulálok amúgy Blankéhoz :) Mi még törpölünk a néven.

Ja, és ha most kérdeznétek azt mondanám, hogy nem megyek el amnióra :D De most már mindegy, örülök, hogy jó a vége, remélem az amnió eredménye is megnyugtató lesz,éÉs júliusig nem kell a kórhz közelébe mennem a kötelező vizsgálatokon kívül.

wish
 
 


Wish! Nagyon vigyázz magadra, pihenj sokat! És én még mindig előre is azt mondanám, hogy olyan arányokkal mint Te, én sem mennék amnióra.... de ezt tudod. Kitartás, gratulálok a kislányhoz!

dkata
 
 


Kata :)
Nagyjából fekszem, wc-re és enni felkelek, meg néha átülök Balázsnál a fotelba, hogy velük is legyek végre kicsit. A baba iránti aggódáson túl, a legrosszabb az volt, hogy nem lehettem Balázzsal. Nagyon-nagyon hiányzott. Látogatási tilalom volt az influenza járvány miatt, de lehet hogy amúgy is rossz lett volna neki bejönni. Napközben is sokat beszéltünk, este meg órákat telefonáltam a férjemmel, hogy mi történt velük aznap :)
Hát tudod, az amnió nagyon nehéz döntés volt, így utólag valahol örülök azért, hogy túl vagyok rajta, persze a komplikációkat kihagytam volna. Következő gyereknél (legyünk optimisták, kellenek a 40 éves kismamák :D ) ezerszer jobban meg fogom gondolni.
Jobbulást nektek!

Bandika :)
Én elkezdtem fogyózni és amikor elértem azt a súlyt, amivel Balival terhes lettem, puff, az lettem megint :D

Hajni :)
Nálunk 5-fél 6 körül kap Balázs uzsonnára gyümölcsöt, túró rudit, krémtúrót, joghurtot (mármint ezek közül egyet). Utánna 7-fél 8 körül vacsora, eszik amennyit eszik. Általában 9 körül kerül ágyba és akkor iszik tápit. 210-et keverünk be neki, ha sokat vacsizott, akkor nem issza meg az egészet, ha kevesebbet, akkor igen.
Szerintem ha éhes, akkor valahogy szervezd át az evését, vagy adjál neki olyanakor valamit, ami telít egy darabig, de nem sokáig emészti ( pl joghurt ital)

wish
 
 


Kata,
Már én is nézegettem az elektromos fogkefét, merthogy azzal alaposabb a tisztítás. A tesómnak viszont azt mondták az oviban, hogy oda sima fogkefét vigyen, mert a gyereknek meg kell tanulni a helyes fogmosási technikát, és az elektromossal máshogy kell mosni. :roll: Jobban vagytok? Tényleg, mi lesz az ajándék? Szerintem akkor Neked jó lehet a Norbi-diéta, ott végülis lehet enni… :roll:

Bandika,
Megfogtál, azt még nem szedtem, de a környezetemben se tudok olyanról, aki szedte volna… :roll: Olivér csak kiskorában félt az erős zajtól, már régóta nem. A kutyákat imádja, de csak a miénket engedem neki nyúzni. Szerintem ált. tartanak a kutyáktól a gyerekek, ha nincs nekik, nem? Legalábbis a házban egy Olivérrel egyidős gyerek van, de az mindig sírva szalad az anyjához, ha elkezd ugatni a kutyánk. Mondjuk tényleg jó hangosan ugat, pedig amúgy jámbor szerencsétlen… 8) :lol:
Gyertek el a dvd-kért, aztán majd szoktatjuk Balut! :D

Hunci,
Jól nyomod a diétát, ügyes vagy! :D

Zsuzsi,
Köszi! :D Hajdú doktornőnél voltunk az Istenhegyin.

Emma,
Tökjó súlyban van a pici fiad, az enyém még csak kétszázvalahány gramm… :roll: Nevetek van már?

Wish,
Fú, ez nagyon durva, még jó, hogy jó lett a vége! :shock: Hát, akkor nálatok megvolt a főpróba kórház-ügyileg… :( Elhiszem, mennyire szar lehetett! :cry: A kislányhoz neked is nagy gratula! :D
Jó, hogy leírtad a kajákat, de nálunk Olivért annyira egészséges kosztra neveltem, hogy eszébe sincs megenni se a túró rudit, se a krémtúrót, a joghurtot meg megutálta a humánás joghurtok miatt szerintem. :? Virsli, felvágott, szalámi megint kilőve, az se kell neki, sőt, ha vmi öntet, vaj, vajkrém vagy ilyesmi a kiflin, akkkor az sem. :? Úgyhogy nálunk eléggé leredukálódott a lehetőségek száma, jóformán semmit se eszik meg. :(

Beújítottam egy bébiszittert, egy barátnőm barátnőjének az anyja. (Merthogy elhatároztam, hogy a jogsim mellé szerzek némi rutint, és eljárok vezetni, arra az időre gondoltam, hogy majd vigyáz rá… ) Na, hát sajnos nem egy főnyeremény: nem egy képzett arc, aki mondókázik a gyereknek meg ilyenek, hanem csak úgy elvan vele! :? Ráadásul ami tökre idegesített, hogy nem mosott kezet! :twisted: Nekem ez alap, úgyhogy legközelebb rászólok - bár már most is célozgattam... Ráadásul leült egyhelybe’, aztán úgy ült 1 órán keresztül, meg engem fárasztott, hogy bezzeg ő nem szoptatta éjszaka a gyerekeit, meg hogy ő hogy csinálta, nemhogy Olivérről kérdezett volna - a szokásairól, mit iszik, eszik, ilyenek... :twisted: Szerintetek nagyon gáz? Olivérnek úgy láttam egyébként, hogy szimpi, úgyhogy ideiglenesen marad, de tovább keresgélek! :roll:
20140901102739
 
 


Hajni:)
én nem engedtem volna, hogy ne mosson kezet azonnal, mikor megérkezik. Ebben nehogy félénk legyél, tök természetes elvárás mindenkivel szemben, akár autóval akár villamossal közlekedik.

KépKép
lili73
 
 


Wish
szerencse, hogy nem történt nagyobb baj! (hülye amnio)
neked is gratulálok a kiscsajhoz!
Én egyre inkább azt hiszem, hogy a férjemnek lesz igaza, és lesz 3 fiúnk a végén :D

Hajni
Mindenképpen keress mást! Az első benyomás nagyon fontos. Még ha sokkal megfelelőbb is a bébiszitter, akkor is nagyon nehéz ráhagyni a gyereket, na de így....Azért jó vki fiatalabb, mert szerintem (nekem legalábbis) könnyebb irányítgatni, mint anyukánk korabelit)
Valószínű nekem is keresni kell, mert akármennyire jó az enyém, sose ér rá, mikor kellene... Dolgozik+tanul, és ez nekem így nem jön be......
Ja, egyébként akartam írni, hogy Blanka a tesóm első lánya, meg legjobb barinőm 2-ja is, mindketten gyönyörűek és okosak :)
Nálunk meg 80%, hogy Boldizsár lesz.

Kép
Kép
emma1976
 
 


Wish, pihenjél sokat!Éljen a nunis :lol:

Hajni, hát gáz a nő, keress újat, amíg nem lesz jobb, addig meg, ha Olivérnek szimpi, jó lesz.

Kérdeztem, de nem válaszoltatok, most ismét:
mi várható 15 hós oltás mellékhatásaként?
Vendég
 


Hunci
7-10 nap elteltével 2-3 napig 38 fokos láz, utána pöttyök a pocin - nálunk így volt

Kép
Kép
emma1976
 
 


Hajni! Persze, az oviba nem is lehet elektromosat, mert akkor mindenkinek olyat kéne vinni. A helyes fogmosótechnikáról meg annyit, hogy én egy csomó fogam gyökeréről leskáltam már a cementet.... inkább mosson elektromossal egész életében és maradjon foga, mint most is sasolom, tiszta lepedék a foga. :twisted: És majd úgy jár mint én, akinek alig van épp foga, pedig mostam, csak nem jól, zárt a fogsorom, plusz ami a legfontosabb, genetikusan is ezt hozom (más meg aki fogkefét se lát, épp fogsorral vigyorog).
Bébiszettert még újítsd egy kicsit, hátha van frissebb kiadás is! Én is utálom, ha nem mosnak kezet, akik a gyerekemhez nyúlnak. Én ha babához megyek, az az első, nem értem, másoknak ez mért nem természetes.

Wish! Megmondom őszintén, ezért is féltettelek. A másik, hogy teljesen átérzem, milyen rossz, hogy Balázst nem láttad, meg most sem tudsz vele lenni egészen. Én ezért is nem mernék most gyereket vállalni, akkor se, ha ketyeg az időm. Ha lesz még, biztosan csak akkor, mikor már ovis lesz Bálint - így neki is meg tudok adni mindent - most csak vele vagyok, tudom vinni tornára, tudjuk csinálni a bhrg-s tornát - no, 1 centis méhnyakkal terhesen tuti nem hintáztathatnám a 13 kilóját. :evil: És ha úgy alakul az életem, és lehet még babám (aminek kicsi sajnos az esélye :cry: ) akkor is tudok majd valamennyit feküdni, pihenni, míg Ő oviban van. Lehet, hogy ez hülyeség, hogy eleve egy problémás terhességre készülök, de jobb előrelátónak lenni. Nekem senki nem tudna segíteni, max. Ádám, vele meg nem akarok kitolni.

Hunci! És ha valaki olyan csinálja a csökkentett ch diétát, aki nem beteg, az is fogy tőle? Vagy annak nem lehet huzamosan?

Emma! Gratulálok a kis 1,5 kilóshoz, már jó nagy! Zalánt nem meséled el, mi volt, hogy derült ki a krupp és mit mondtak a kórházban?

dkata
 
 


Wish

gratulálok a kislányhoz és nagyon szorítok, hogy eztán is minden rendben menjen.

Hunci

nálunk is ugyanaz volt, mint Emmánál, a 7. napon jött a láz, 2 napig tartott.

Hajni

én se tartanék meg olyan bébiszittert, aki nem szimpatikus elsőre. Nekem azért nincs sajnos a mai napig bébiszitterem, mert aki lenne, az nem alkalmas rá. Van egy csaj, őt szívesen választanám (nagyon jól bánik a gyerekekkel), de ő egy jó ismerősöm bébiszittere sajnos. Te mennyit fizetsz óránként? Én amúgy szemrebbenés nélkül rászólok bárkire, hogy mosson kezet.

Kép
zsuzsi73
 
 


Kata
múlt hétfő éjszaka 11 körül arra ébredtünk, hogy vmi hihetetlen hangon köhög a gyerek (ugatáshoz hasonlít), köhög-sír-köhög-sír. Akkor 1 óra alatt visszaaltattam, de már tudtam, hogy vmi nem stimmel. Fél 2 felé ébredt, és az előzőnél is brutálabbat produkált: nagyon fura köhögés+ folyamatos síposló levegővétel - és sírás, sírás, sírás.. Kihívtuk az ügyeletet, mondták, hogy krupp, adnak egy kúpot és menjünk tbálintra. Mi kis naívak nem is vittünk kórházi cuccot, azt hittük, majd ott ellátják és jövünk haza. Na egyből befektették... Elég sokkoló éjszaka volt :( Aztán másnap 3 óránként kapta porlasztva maszkon át a gyógyszert, ennek hatására kedd du-éra megszűnt a sípolás meg az "ugatás", átment egy normál hurutos köhögésbe a dolog. Köv. éjszakát már végigaludta -Istennek hála

Kép
Kép
emma1976
 
 


Kata, persze, hisz a kevés ch eleve fogyaszt, csak nekünk be kell tartani egy-két játékszabályt a gyógyszer miatt amit szedni kell.

Emma, olvasni sem volt egyszerű.elhiszem hogy sokkoló éjszaka volt. :cry:

Zsuzsi, hogy vagytok?
Vendég
 


Emma! Nehéz lehetett, meg a kórház is. Ott aludtál vele? Adtak valami "házi receptet", ha lenne következő eset? Meg lehet ezt előzni? Nálunk a párom kislányánál volt, de akkor már 7 éves volt. Ha előző héten a koll. nőm nem mesél a kisfiáról, nem is tudtam volna, mit kell tenni. (Hideg levegőre vinni - gyorsan paplanba csavartattam az apjával és kiküldtem az erkélyre őket.) A gáz az volt, hogy hívtam a mentőket, hogy a gyerek nem kap levegőt. Válasz: hívjam az ügyeletet. Hívtam az ügyeletet. Válasz: Be tudom vinni? Eszem megáll, komolyan... :cry: Aztán az ügyeletről még beküldtek a kórházba, tehát kb. órák múlva lett ellátva a gyerek. :twisted: Még a 7 éves kislányt is nehéz volt megnyugtatni, hát még egy olyan picit, mint Zalán... :evil: Borzasztó és ijesztő nagyon. Lehet azt tudni, mitől alakul ki?

Zsuzsi, hogy van Olivér?

Hajni, vezetés óra pocakosan lesz? NAGYON vigyázz magatokra!!!

Hunci, priviben nem küldenél nekem egy ilyen étrendet, vagy linket? (Nem mintha nagy lenne az elhatározásom, csak legalább barátkoznék vele... :lol: )

Wish, remélem minden oké, jól vagy, pihengetsz! Én is gratulálok a kislányhoz, írdd már meg a névlehetőségeket! :wink:

dkata
 
 


Emma :)
Jajj, szegény ti, nagyon rossz lehetett. Annyira rossz, amikor az ember nem tud segíteni a gyerekén.
Szerencsére jön a tavasz és a krupos rohamok inkább télen jellemzőek, ha jól tudom.
Jó nagy már a babád. Az enyémet még csak 200 grammra becsülték, még van mit gyarapodnia.

Kata :)
90 napos diéta? Azt nem olyan nehéz betartani, és én soha nem voltam éhes mellette.
Fúúú, nevek még nagyon képlékenyek, egyelőre csak barátkozunk a lehetőségekkel. Judit, Júlia, Kata :D, Boglárka, Anna, Panna, Luca kb ezek jöttek elő eddig, de ettől persze az is lehet, hogy Esmeralda lesz a végén ;)
Ja, én is féltettem magamat az amniótól, de bíztam benne, hogy nem lesz semmi. Utólag azt mondom, hogy sok felesleges izgalomtól megkímélhettem volna magamt, ha nem megyek el. De mostmár elmentem és ez történt, másszor majd okosabb leszek.

Hajni :)
Szerintem is menjen a babysitter. Nem könnyű jót találni, de szerintem addig kell keresni, amíg olyat nem találsz, aki mellett biztonságban érzed a gyereket. És szerintem ebbe a személyes higiénia is beletartozik.
Ha akarod megkérdezem a barátnőmet, hogy ő melyik ügynökségtől szedte a babysittereit. Addig küldték őket, amíg azt nem mondta valamelyikre, hogy ő jó lesz, de nem kellett sokat megnéznie, mert mind elég jók voltak. Eddig kettő volt nekik és mind a kettőt nagyon szerették.

wish
 
 


Hunci, Kata,

köszönöm az érdeklődést, Olivér teljesen jól van. Már péntek du, ahogy felébredt, semmi baja nem volt, hőemelkedés sem. Örülök, hogy nem vittem el dokihoz, ezóta biztosan beteg lenne. ahova mi járunk, ott 5 gyerekorvos rendel, 1 váró. mennyi beteg gyerek fordulhat meg naponta? Kata, nűálatok mi a helyzet?

Emma

a krupp a semmiből jön? nem volt előzménye?

Lányok,

ti ha sétálni mentek a babáitokkal, babakocsi nélkül, megfogják a kezeteket? Olivér már szite egyáltalán nem ül meg a babakocsiban, viszont a kezemet se fogja meg, szalanda mindig az ellenkező irányba. ha pedig megfogom a kezét, hanyatt vágja magát, én meg húzom magam mellett. persze ezt én rontottam el, hisz amikor elkezdett stabilan járni, lementünk és szélnek eresztettem, én meg mentem utána. soha nem neki kellett abba az irányba menni, amerre én akarok.

Kép
zsuzsi73
 
 


Sziasztok

Zsuzsi
kézenfogva menni: hát ez nálunk Ákossal is sokáig nehezen ment, ő is mindig ellentétes irányba ment volna, de ha órdított akkor is kézen fogtam, mert nálunk van olyan rész is ahol nincs járda, illetve én nagyon b@ri vagyok, és féltem, még most is hogy kiszalad egy kocsi elé, így inkább hagytam hogy órdítson, ha már gyalogolni akar, volt egy időszaka amikor azt kiabálta ilyenkor hogy ne bánts anya - torka szakadtából, de hát inkább órdítson minthogy valaki elüsse.
De ma már azért szépen jön kézenfogva, igaz sokszor kell rászólni, hogy csak kézenfogva lehet az utcán menni.

Megszeretném kérdezni, hogy a védőnök mindig küldenek cetlit oltás előtt??????????, nálunk eddig mindig küldtek, vagy előtte meg lett beszélve, hogy mikor kell vinni a gyereket oltásra, és most nem küldtek Áronkának, és tegnap olvastam hogy valaki említette a 15 hós oltást ! És ekkor kaptam észbe - hogy milyen rossz anya vagyok - mert én elfelejtettem :twisted: teljesen, és persze a dokinénink meg a héten nem lesz, úgyhogy most verem a falba a fejem hogy kedden betölti a 16 hót és hogy milyen anya az ilyen :cry: :cry: :cry: :cry:
akkor most tolódni fog a 18 hós oltás is???????
és olyan lehet hogy egyszerre adja be esetleg a 15 hósat a pneumóval????
vagy mennyi időnek kell eltelnie 2 oltás között??????????

Sziasztok

Erika

Kép

Kép
erika13
 
 


Zsuzsi, enyém Bálint is próbálkozott ilyenekkel, de amikor meg kell fognia a kezem, én nem engedek. Ha húzni kell, húzom, ha macerás, beteszem a kocsiba vagy felveszem. NAkam még mindig elég jól elül a kocsiban, majd most váltunk bicajra, kíváncsi vagyok. :lol: Bálint is meg én is még mindig betegek vagyunk, Bálint már kifelé jön, és meg semerre. :cry: Tiszta gáz, ma meg akartam rendelni a tortáját és annyira voltam képes, hogy vettünk csomagolót... ez is valami.

Wish! Nevek nagyon klasszak, kivéve az Esmeralda. :wink: Nekem ha lányom lett volna, Annát szerettem volna (de most minden második kislány Anna...). A Boglárka is nagyon tetszik, bár lehet azért, mert az egyik legjobb barátnőmet így hívják. :lol: :lol: :lol:
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára dkata 2009.02.22 16:17-kor.

dkata
 
 


Nevek: engem azért befolyásolt, hogy ne olyan név legyen, amit most mindenki ad, akkor sem, ha tetszik. Szóval a 2007es toplista lányoknál:
1. Anna
2. Boglárka
3. Réka
4. Hanna
5. Zsófia
6. Lili
7. Viktória
8. Petra
9. Eszter
10. Laura
11. Nóra
12. Dóra
13. Vivien
14. Luca
15. Jázmin
16. Fanni
17. Dorina
18. Csenge
19. Gréta
20. Sára
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára emma1976 2009.02.22 15:20-kor.

Kép
Kép
emma1976
 
 


Hajni!

Nagyo szép nevet választottatok!
Bébiszittert én is meneszteném. Neki nem az a dolga, hogy téged bíráljon felül, hanem, hogy a gyerekkel foglalkozzon és betartsa az utasításokat amikhez te ragaszkodsz.

Szerintem a kutyáktól meg azok a gyerekek félnek, akiket a szüleik féltenek a kutyáktól, vagy már esetleg megharapta kutya.

Wish!

Gratulálok a kislányotokhoz! Pihenj sokat, és ne agyalj azon, hogy mi lehetett a folyadék, ha rendben van minden. Az amnion se rágd magad!


Zsuzsi!
Boldog névnapot!

Én fogom a kezüket. Eleinte nekem is volt, hogy nem akarták fogni, de erőszakos voltam, nem engedtem. Nálunk is volt földre fekvés. Meg volt úgy is, hogy a kabát kapucniját fogtam és úgy irányítgattam őket.

Fogyokúra! hát nem semmi, hogy nyomjátok. Bogyókat soha nem mernék bevenni. A diétákhoz meg nincs elég kitartásom. A káposzta leveses a 3 . nap után kudarcba fulladt, aztán próbálkoztam az atkinssel, az elég jól ment, de most a gyerekek miatt inkabb próbálok normálisan étkezni, reggeli, ebéd, vacsora (sok zöldség, gyümölcs), nem szeretném ha már most az rögzülne beléjük, hogy diétázni kell! Meg valahogy nem bírom, hogy most ezt kell számolni, most azt ne egyek...
Bár be kell vallanom, hogy most felugrott 1-2 kiló és persze rögtön látszik a hasamon, de a lábam miatt nem voltam 1 hónapja tornázni és kicsit több volt a nasi is...

katyerina
 
 


Kata!

Sajnálom a barátnődet, de ne haragudj meg, ha azt mondom, hogy szerintem ezt nem kellene annyit emlegetni. Sajnos van 1-2% kockázata az amnionak....
Utánna előfordulhat magzatvíz szivárgás is, de szerintem nem kell wishben folyamatosan tartani a parát. Szerintem orvosilag jó kezekben van, sajnálom, hogy be kellett feküdnie a kórházba, de most az a legfontosabb, hogy ne azon agyaljon, hogy most megcsináltatta és akkor most mi lesz, hanem pihenjen és pozitív dolgokkal foglalkozzon és tudja élvezni a terhességét.
Bocsánat wish, hogy beleszóltam.


Emma!

Háát az én neveim nincsenek a toplistában! :) pedig a maja elég népszerű.

katyerina
 
 


Katyerina! Egyetértek! :lol: Csak bennem meg van egy olyan hülye érzés, hogy boldog-boldogtalant elküldenek akár feleslegesen is vizsgálatokra, ami eleve stresszforrás. Súlykolni meg szerintem csak jót szoktam, legalábbis szándékaim szerint. Ha máshogy lenne, nyugodtan szólj (megint :lol: ). Így utólagosan akkor visszatörlöm a hsz-emet.

Emma! Engem is befolyásolna, hogy ne olyan nevet adjak, ami nagyon népszerű, de ha nagyon tetszene valamelyik, akkor mégiscsak az döntene és nem az, hogy még hány gyereket hívnak úgy. De egyébként tényleg hülyén néz ki, hogy mondjuk egy osztályban van 5 ugyanolyan nevű gyerek. :lol: :lol: :lol: :lol:

dkata
 
 


Zsuzsi :)
Nálunk a másik véglet van, el sem hajlandó engedni a kezem, maximum akkor, ha mondom, hogy fogócskázzunk. Mondjuk annyira nem bánom. Szerintem nálunk azért lett így, mert pici korától kezdve, mikor kivettem pl az autóból, mindig mondtam, hogy fogja a nadrágomat/kabátomat, amíg kiveszem a babakocsit. És ha elegedte, akkor egyből rászóltam, hogy ne engedje el, hanem fogja. Szerintem emiatt fogja a kezemet is mindig.
Ha nem fogja akezdeted az sem olyan nagy baj, de akkor arra kell "beídomítani", hogy ha azt mondod állj, akkor azonnal megálljon. MÉg nagyon pici volt Balázs, amikor a játszótéren egy kislányra rákiáltott az apukáj, hogy STOP, mikor ki akart szaladni és a kislány azonnal megállt. Néztem nagyon, aztán mondta, hogy rászoktatták.

Katyerina :)
Jesszus, te hova fogyókúráznál, anniyra vékony vagy szerintem.
Köszi, amit írtál Katának, de én egyéltalán nem érzem paráztatásnak, én úgy érzem csak megbeszéljük a dolgot. Nekem jól is esik kiírni magamból ezeket az érzéseket. A kockázatokat persze mindenki tudja, de hát nem is 1-2%-ra hajtunk, csak szar ha beleesik az ember.
Kutya: én fosok a kutyáktól, Balázs meg oda van értük. Persze elötte igyekszem bátor lenni, hogy ne adjam át a saját félelmeimet. A bogarakkal is barátkoztatom, hogy legyen aki majd megfogja őket, ha Apa nincs itthon :D Imádjaa szomszéd hörcsögeit, kígyót is simogatott nár kétszer, de ezek közben engem mindig lever a víz. Jó, mondjuk nem baj, ha bátrabb lesz az állatokkal, mint az anyja.

Emma :)
Na, akkor most kihúzhatok pár nevet a listáról :D.
A Zalán is elég népszerű név lett az utóbbi időben, felnőttben 2 Zalánt ismerek, gyerekben meg sokat :) Ilyen a pl. a Zsombor is. Balázsnál én is nézegettem az előző évi listát, meg az összesített is, a Balázs mindig is elég favorit név volt, de valahogy úgy éreztük ez illik rá.

Kata :)
Nekem is van egy barátnőm, aki sajnos elvetélt amnió után, ő már negyven éves és azóta volt lombikos méhen kívülije, spontán baba 12 hetes vetéléssel, szóval nagyon rájár a rúd szegényre. Vele nem tartom közvetelenül folyamatosan a kapcsolatot, és nem is volt erőm felhívni még, hogy megint babát várok, mert bár tudom, hogy örülne neki, valahol fájna is. Balázst is sokáig nem jött el megnézni, mert mondta, hogy egyelőre képtelen lenne rá.
Mondjuk most már nem bánnám, ha nyugi lenne, eddig szinte minden héten volt valami izgulni való. Már most balhés a kiscsaj, mi lesz itt kamaszkorában :lol:

Erika :)
Ne aggódj, semmit nem jelent, ha egy hónappal késöbb kapja meg. Ha pl most benáthásodna, akkor sem adná be neki az orvos. Balázsnak is csúszott sok oltása. A lényeg, hogy elöbb-utóbb megkapja őket. Az meg majd a doki megmondja, hogy miket tud együtt beadni. Balázs pl a 18 hósat és a pneumot egyszerre kapta meg (19,5 hónaposan).

wish
 
 


Katyerina! Azért nálad a fogyókúra nem ugyanaz a súlycsoport, mint nálam! :lol: Milyen boldog lennék én 1-2 vagy akár 5 kiló plusszal (csak addig hogy jutok el? :shock: ).

dkata
 
 


Még eszembe jutott Kata hosszászólásáról, hogy gimiben az egyik osztályban volt három Nagy Zsuzsa :D

wish
 
 


Wish! Sztem mire kamasz lesz, megedződsz. Bár nekem Ádám még mindig tud újítani, pedig kicsinek se volt semmi, pl. elvágta a tv tápkábelét, szerencsére egy szigetelt fogót talált mindehhez. Azért a fogón voltak égésnyomok, a gyerek meg ült az asztal alatt, nem mert előjönni. Volt vagy 3 éves. (3 évesen egyébként anyáék autóját is összetette, konkrétan elgurult vele, egy oszlop fogta meg :twisted: ). De ezek ellenére szolgál meglepetésekkel a mai napig. Szerinem a legzűrösebb időszak most következik, amikor vagy tud az ember az eszére hatni a gyereknek, vagy nem, de valahogy akkor is irányítgatni kell(ene). :lol: :lol: :lol:

Kutyák, macskák, bogarak: Bálint is szeret minden állatot, pl. nagy örömmel összeszedi nekem a hangyákat. :twisted: Nem tudtok valami jó hangyairtási tippet? Megőrülök a hangyáktól, még a wcben is találtam már! :twisted:

Egyébként én nem tudom, hogyan kellene a gyerekeket szoktatni, mert azt nem szeretném, ha minden állatot megsimogatna (kóbor), viszon azt se akarom, hogy féljen. Bálint kedvencei egyébként a cicák, teljesen el tud érzékenyülni, ha meglát egyet. :lol:
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára dkata 2009.02.22 16:35-kor.

dkata
 
 


Sziasztok

Emma
nagyon szép nevek
nálunk ha lány lett volna valamelyik fiú akkor Réka Sarolta lett volna
és nálunk éppen a sok gyakori név miatt adtam (én akartam)- adtunk a fiúknak 2 keresztnevet, mert ügye a Nagy vezetéknévből Dunát lehet rekeszteni.

Wish
nagyon szépen köszi a megnyugtatást!

Sziasztok

Erika

Kép

Kép
erika13
 
 


Wish, nálunk a gimiben az 5 Katalin vitte a prímet. :lol: Bár ez nem volt olyan nagy probléma, mert a tanárok jó része vezetéknéven szólította a diákokat. (Nekem ez olyan fura és hideg lenne.) Amikor tanítottam, Dorina és Bettina volt még sok. (De pl. a Dóra sztem szép név. :lol: )

dkata
 
 


Wish, ja és szerintem neked marha könnyű lesz a kiscsajszi kamaszkorában: egyszerűen rábízod Balázsra! És akkor csak Balázst kell irányítgatni, mert a nagyobb fiútesók a legjobb kamaszlány nevelgetők! :lol:

dkata
 
 


Kata, Wish!


:lol: :lol:
Persze, beszéljünk róla, nem vagyok híve a strucpolitikának, csak úgy éreztem, hogy Kata erre többször felhívta wish figyelmét és mostmár nem erre kell koncentrálni.
Meg bennem a kórházban kialakult, amikor tokolízisen voltam, hogy rossz történeteket nem mesélünk egymásnak. Volt egy csaj aki bekerült és egész álló nap ilyen történeteket mesélt! Nem volt a kedvencünk.

Nevek:

ha valaki tud Gaján kívül még Gajánát az országba szóljon. Kíváncsi vagyok mennyi van belőle. :lol:

Szerintem az állatokkal kapcsolatba elsősorban az a fontos, hogy ne féljen tőlük, de legyen tisztában vele, hogy veszélyesek és melyiknél meddig mehet el.

katyerina
 
 


Wish
Az, hogy Zalán népszerűbb, annyit jelent, hogy eddig a leggyakoribb 100 ban sem volt, most meg az 50. hely körül.... Szóval nem olyan név még mindig, mint a Bence, ami pl 5 éve a top, és duplaannyian kapják, mint a 2. leggyakrabbat........

Én sem szeretem a horrorsztorikat, de szerintem ez azért nagyon más. Mert itt van választásod, hogy belekeveredsz-e egy ilyenben, és nem csak megtörténik vmi, amit nem tudsz befolyásolni

Kép
Kép
emma1976
 
 


Emma :)
Persze, a Zalán még mindig nem tucatnév. Csak arra írtam, hogy vannak nevek, amik régebben nem voltak gyakoriak de most egyre népszerübbek lesznek.
Most megnézegettem a statisztikákat, tavaly (azaz 2007-ben) feljött a 38 helyre. 501-en kapták 2007-ben, abból egy a tiétek :) Megnéztem visszamenőleg is, évente megy felfelé kb 10 helyet. A Balázs az 5, 6, 7 helyen van, még pontszerző :D
Amúgy meg tökmindegy, mindenkinek a sajátja A BALÁZS, A ZALÁN, A BÁLINT, stb. akiért odavan.
Nekem volt egy Andrea nevű osztálytársam, de engem nem zavart sosem. És itt a topikon is van Andrea-Balázs páros egy pár :D.
Na még egy poén a nevekkel, aztán eldugulok a témában. Az egyik unokatesóm is Balázs, kinn járt az USA-ban egyetemre, és mellette élsportoló volt. Az egyik egyetemek közötti atlétikai versenyen három magyar származású sportoló is remekelt, az unokatesóm, egy másik Balázs nevű srác és a késöbbi olimpiai bajnok Kiss Balázs. Az amcsik meg is kérdezték, hogy Magyaroszágon mindenkit Balázsnak hívnak? :D

Hajni :)
A szülős kórházi főpróbáról annyit, hogy Balázs nem annyira közvetlen velem mióta hazajöttem. Inkább az apjához húz, ha valami baja van. Gondolom most megint vissza kell nyernem a bizalmát, ami nem könnyű, tekintve, hogy hiába vagyok itthon, fekszem közben, azaz továbbra sem sokat vagyok vele. Úgyhogy remek elképzeléseim vannak, hogy milyen lesz mindez majd egy kistesóval megspékelve.

Kata :)
Hangya ellen a nagymamám, mindig fokhagymás vízzel kente be a vonulási útjukat, azt nem szeretik.

Katyerina :)
Az iwiwen nem találtam Gajánát :) De biztos van legalább egy, mert különben nem lenne anyakönyvezhető.

Horrorsztorikat szerintem a legjobban a neten lehet találni, ha rákeresel valami ártatlan dologra, akkor is olyan eseteket találsz, hogy a hajad kihullik. Persze a kórház is jó forrása a rémtörténeteknek, szerencsére engem ezek most elkerültek.

wish
 
 


Katyerina,
Én is azt szeretném, ha nem félne az állatoktól, de fél. :? Tény, hogy mi sem vagyunk olyan nagy állatbarátok, csak teknősünk van, pedig kertes házban lakunk.De pl. az unokatesóméknál van minden: kutya, macska, teki, nyuszi és még egy kigyó is, de nem hajlandó barátkozni velük, még azt se hagyta, hogy mi hozzányúljunk a kigyóhoz. Nagyon erőltetni nem akarom, annak nem lenne jó vége sztem. Az állatos könyveket, meséket pedig imádja, meg élőben is szereti őket, mindaddig amig kellő távolságra vannak.
Hangyáktól, bogaraktól nem fél, azokat simán megfogja, ha tudja.


Mi már évekkel ezelőtt arról beszéltünk, hogy majd a Mi Balázsunk, 'muszáj' volt igy nevezni, akárhányan is lesznek majd az osztályban. :D
Lánynevekkel nincs ilyen határozott elképzelés, de amik tetszenek, szinte mind rajta van a listán.

A 3. Andi-Balázs pár már rég járt erre! Zsebi!!!! Merre??????
És Pompi????? Leszoktál az éjszakázásról?

Wish,
Sztem örülj neki, hogy ilyen jól megvan Balázs az apjával. Legalább nem a kistesó lesz a 'bűnös' azért, hogy kevesebbet lehet majd Anyával.

Kép
bandika
 
 


Wish

de jó neked, hogy Balázs el sem engedi a kezedet. ennek örülnék én is. az sajnos nem megoldás, hogy nem fogom valahogy a kezét, mert nem mellettem jön, hanem más irányba. ha én Olivért előbb venném ki az autóból, mint a babakocsit, azt hiszem, bottal üthetném a nyomát, olyan gyorsan elszaladna. valahogy rá kellene tényleg vezetnem, hogy kapaszkodjon belém.
szép neveket soroltál, a Judit nagyon jó, és manapság ritka. Anna babából viszont 3-at is ismerek.
Amikor Olivér született, azt ,mondta az egyik csecsemős, hogy ő nem emlékszik, hogy valaha született volna abban a kórházban Olivér a 20 éves pályafutása alatt. pedig ezt is egyre gyakrabban hallom. megnézem majd a 100-as listán rajta van-e.

Kata

mi a helyzet? ma jobban vagytok már?
képzeld, bezárt a játszóház, ahova jártunk Olikával, nem érte meg nekik.

Kép
zsuzsi73
 
 


Köszi a bébiszitter- hozzászólásokat, sikerült jól lebeszélnetek róla! :roll: :lol: Szerdán már jön is egy másik, majd referálok róla is! :D

Emma,
Nahát, milyen gyakori akkor felétek a Blanka… :D A Boldizsár nekem is tetszik!

Hunci,
15 hósat megkapta Hunor? Nálunk asszem a 7. napra jött ki a láz, 2 napig tartott. Más nem volt.

Kata,
Nekem is a rossz fogmosási technika miatt följebb tolódott az ínyem, és elég sok helyen kint van a fognyakam, ami annyira érzékeny, hogy ha hideg van, akkor nem nagyon nyitom ki a szám, mert fáznak a fogaim. :roll: Be lettek fedve színtelen tömőanyaggal, de a nagy részük már lekopott. Ha fogkő-eltávolításra megyek, akkor mindig szólok, hogy azokra a részekre ne fújjanak semmit, mert még véletlen megtalálom őket rúgni… :lol:

Zsuzsi,
1000-et kért az előző, a szerdai is annyit kér 1 órára.
Én még nem nagyon sétáltam vele kézen fogva, mert nem mertem. Csak sokszor ki akar jönni a kocsiból, úgyhogy elég gáz. Ráadásul itt egyet lép rossz helyre, aztán el is üti vmi. Félek is tőle, hogy mi lesz nyártól, amikor a kicsit kell a babakocsiba raknom…

Wish,
A 90 napos mellett nem voltál éhes? :shock: Én minden nap! És persze minden nap mást ettem volna, mint amit lehetett. Pár kilót attól is fogytam, de vissza is jött, mint mindig. :? A bébiszitter kontaktokat szívesen veszem, köszi! Nálunk meg a Hanna volt sokáig befutó, de az mostanában túlságosan is előkelő helyet foglal el a népszerűségi-listán…

Erika,
Én sose kaptam cetlit oltás előtt! :shock: De szerintem se gond egy kis csúszás.

Katyerina,
Még mindig óvni kell a lábad? Nekem most van egy visszér, ami elég rosszul néz ki, lehet meg kéne mutatnom dokinak… A fogyókúrád én se értem! :shock: :lol:
20140901102739
 
 


Zsuzsi, köszi, helyzet változatlan sajnos. :cry:
Játszót sajnálom... Egyre rosszabb a helyzet sajnos minden téren most az országban.

dkata
 
 


Hajni!


Már nem kell vigyáznom, csak két-3 hetet kellett kímélnem, ami csak a torna kihagyását jelentette. utánna meg nem voltunk itthon, múlthéten meg lusta voltam menni tornára. A héten még megyek injekcióra, de szerintem, csak egy hetet kell kihagynom.
A visszeredet megmutathatod dokinak, de most szerintem úgy sem fognak vele foglalkozni, majd ha már szültél és nem szoptatsz. Polcold fel a lábad és csinálj visszértornát, kenheted krémmel is, de szerintem nem érnek semmit.

Én is tudok hízni :)
Bár a leghatékonyabb fogyokúrám az 3 hónap alatt 10 kiló. Nem volt itthon apa és nem volt kedvem enni. Ha nagyon éhes voltam akkor ettem egy kanál nesqucik kakaót, ha nagyon szédölögtem kentem egy szelet lekváros kenyeret. olyan kate mossos volt...
meg ha most nem fogom vissza magam méretet kell váltanom.

Fúúú, a fogmosási technika rossz elsajátítása ennyi mindent okozhat?


Zsuzsi!

A csjokkal az autóból kiszállást úgy csináltam, hogy amikor az egyik kint volt a másik még bent. A kint lévőt mindig úgy tereltem, hogy az autó és közöttem legyen. kicsit ugrálós a dolog, de mostmár egész nyugodtan megvárják egymást.

katyerina
 
 


Wish!
Remélem tulvagy a nehezén, de kérlek, nagyon keveset mozogj egyelőre!
Én örülök hogy Kata irt a barátnőjéről, mióta engem Krizsa NYOMATÉKOSAN lebeszélt, én is igyekszem tenni a felesleges amniok ellen a magam szerény verbális eszközeivel...
Kata!
Jobbulást neked!
Hajni!
Nekünk volt 1 segédeszközünk Emeséhez, egy "póráz", amin kivülről ugyan meg lehet botránkozni, de ha valaki forgalmas és veszélyes helyen lakik, akkor még mindig jobb, mintha egy óvatlan pillanatban elszalad. Csak a csuklómon volt, a vége meg a gyereken, nem fogtam szorosra, de megadta a kellő biztonságot. Pár hónapig kellett csak, de nagyon jó szolgálatot tett. Lassan elő kell vennem Lukunak, bár Ő nyugodtabb mint Emese, de sajnos mi rémes sarkon lakunk.
Hunci! (meg más is)
Nem törvényszerü hogy lesz oltási reakció, nálunk senkinél nem volt. (bezzeg a fogzás!)
Erika!
Nem lesz gond az oltás, és a 18 hóst időben megkaphatja (ha nem felejted el :D )
Emma!
nagyon rossz lehetett Nektek! Sajnos valszeg vissza is tér alkalmanként, a hugom egyik gyereke is kruppos, és tényleg azonnal hideget kell engedni a gyerekre. Mondjuk náluk Szibéria van alapból a gyerekszobában, max 20 fok! :shock:
Most akkor nem figyeltem, vagy nem irtad ki végül, hogy hivják majd a Kishercegnőt? Az én olvasatomban mintha csak a legnépszerübb neveket soroltad volna...

[url=https://lilypie.com]KépKép[/url
melcsi1967
 
 


Sziasztok!

Végre sikerült visszaolvasnom!
Orsi,
köszi,utánanézek(néztem) a gyógyszernek!
Amúgy merre jársz?Sieltek?

Lili,
köszi!Lanyanéval felvettem a kapcsolatot!

Hajni,
neked is köszi a gyógyszeres infót!
Nagyon szép nevet választottatok!Én 1 Blankát sem ismerek!
Remélem,hogy az új bébicsősz beválik!Az előzőt én is elküldtem volna egyből!

Erika,
a védőnő nekem is utólag dobta be az oltásokról a papírokat a levelesládába!Vettél kézkrémet?

Kata,
enyémek mostanában engedik,hogy megmossam a fogaikat,de csak kb.10 mp-ig!Az alapos fogmosáshoz szerintem még nagyon kicsik,ha egyedül "mossák",az csak rágcsálást jelent náluk,bár mondják,hogy "sika-mika"!
További gyógyulást kívánok!
Enyémek is nagy kutya-cica szeretők!Ha nálunk be van kapcsolva a tv,akkor az Animal Planet megy,mert ott mindig állatokat mutatnak,semmi erőszak,mint sok idióta rajzfilmben!

Bandika,
sajnos a fiúk is nagyon félnek a hangoktól!Az alsó szomszédunk 5 hónapja lakik itt,és most verték le a konyhában a csempéket,folyamatosan zörögnek!Ráadásul a velünk szemben lévő lakást a barátaink vették meg,nemsokára elkezdik a felújítást,ami hetekig fog tartani!De legalább velük majd meg lehet beszélni,hogy alvásidőben maradjanak csendben!Ezt az alsó szomszéd nem érti az egyszerű agyával!

Hunci,
gratulálok a fogyáshoz!Nekem is küldhetnél a diétáról infót!
A gyógyszert 3.napja szedem,de eddig nem igazán érzek változást!

Wish,
sajnálom a történteket!Pihizzél!
Gratulálok a kislányhoz!
A lombik előtt én is lefogytam,ez rengetegt számít!Amikor először mentünk a Kaáliba,az orvos egyből fogyókúrát javasolt!

Zsuzsi,
mi még mindig babakocsival közlekedünk,ha egyedül megyek velük,különben 2-en 5 felé szaladnának!
Nyárra szeretném már a kocsit mellőzni,remélem,sikerül!

KISMAMIK!
Szeretnék pocifotókat nézegetni! :lol:

Tényleg?Senki sem lett terhes mostanában? :lol:

Andi
Kép
aanda
 
 


Aanda, kaptál metformint?de jó :lol: segíteni fog :lol: aztán majd te leszel aki mostanában terhes lesz :lol: amúgy nekem a 3*500 mg nem hozott sikert se mensi se semmi terén, de a 3*850 mg igen, ma már 3*1000 mg-ot szedek.

Oltás:még nem kapta meg, de 2 hét múlva igen.Nálunk nincs semmilyen papír oltáshoz, de hogy őszinte legyek, védőnőm sincs, nem is hiányzik, 3x láttam életemben, asszem nyugdíjba ment vagy mi... :roll:

Fogyás:
amit tartani kell egy pcosnak:
7kor reggeli, egy szelet kenyér (barna kéne hogy legyen, de nekem az megdobja a vércukor értékem, a fehér nem, de aki nem pcos egyen banát nyugodtan, bár van pcos akinek meg jó a barna kenyér, alkat kérdése)
szóval egy kenyér és bármivel kiv méz, lekvár ilyesmi, de rengeteg hús, paradicsom, ubi, sajt
ilyenkor üres kávé vagy /és tea édesítővel és nem cukorral

10kor joghurt vagy tejes cuccok

13kor bármi főleg hús, zöldség, kevés krumpli, barnarizs, a rántott hús rántás nélkül vagy nem zsemlemorzsával és liszttel hanem tojás és pl mandula vagy dió vagy diabetikus keksz,
sült krumplit inlább lehet enni mint krumlipürét, ez utóbbit tilos

16kor gyümi, bármi , banánból egy, szőlő tilos

19kor vacsi mint reggel, de ilyenkor már lehet tejes cuccot is

22kor igény szt korpás keksz vagy én pl ha éhes vagyok kölesgolyót nyammogok

fontos tudnivaló:
kruplipüré nuku
délután lehet bűnözni, akkor szoktam sütit enni :oops:
napi 5 étkezés 3 óránként

ez azért jó mert nem vagyok éhes, sokszor keveset eszem és elég...most is lement még egy kg.
elméletileg tornázni is kéne, de az a tanulás mellett már nem megy.

nos, ez pcos diéta, de a nagyobb része atkins diétán alapszik...húst hússal kevés szénhidráttal és sok zöldséggel.

akit további infó érdekel:
bababaneten belül fogamzás/pcosok diétázási nehézségei és megoldásuk, ide írogatunk, recepetek, tudnivalók stb...én is oda írok most hunciként de régen lafead (lafi) -ként.
Vendég
 


Hunci,
nem szedek metformint!
Engem 2x műtöttek pco miatt,de ezt a gyógyszert senki sem mondta!Most fogamzásgátlót szedek,hogy renben legyenek a hormonjaim! :twisted:
Nekem ez a diéta nem tűnik diétának! :lol:
Ha én ennyit ennék,híznék! :lol:

Andi
Kép
aanda
 
 


Aanda, márpedig ha megnézed akkor mivel kevés a szénhidrát tartalom, így mivel attól lehet leginkább hízni, nem fogsz hízni, sőt.Én összesen 20 kg-t dobtam le ezzel.TErhesség előtt 6, terhesség alatt (mivel én nem híztam egy dekát sem, mert ezt a diétát tartani kellett) 9-10, most meg 4 kg.
A lapar csak ideiglenesen segít, kipucolja a cisztákat és másfél év után ugyanott vagy mint voltál.
pcosok nem szedhetnek fogigátlót (kiv stimu miatt de akkor is metet szednek mellé) met nélkül és nem mindegy milyen fogigátlót szedsz, mert nem mind jó nekünk, mellé meg kell a metet szedni.
www.pco-szindroma.hu oldalon vannak infók.
azért nem mondták neked a metet, mert a nődokik nem értenek a pcos endokrinológiai résézhez, így ők csak műtenek vagy fogit adnak. Ez nem nőgyógyászati hanem endokrinológiai betegség.Az endokrinológus írja fel a metet, nődokinak joga sincs hozzá, így nem is ajánlja.
Vendég
 


HUnci,
amikor én sokszor próbáltam keveset enni, annak mindig az lett a vége, hogy egész nap zabáltam megállás nélkül! :lol: Úgyhogy ez így tökjól hangzik, de nálam nem jön be. :(

Katyerina,
remélem kihúzom a visszeremmel szülés utánig, amikor remélem elhalványul, mint Olivérnél is. :roll: Egyre közelebb van a kiutazásotok, sokat gondolsz rá?

Melcsi,
igen, a pórázt már én is nézegettem. Viszont Olivér eléggé óvatos duhaj, szerintem elég lesz, ha gyakoroljuk egy kicsit. :roll:

Anda,
az én pockosom nem nő már vagy 2 hónapja, azóta 97-98 cm. 8)

Orsi,
hol vagy?
20140901102739
 
 


Sziasztok lányok!
A gépünk nem enged belépni se igy se ugy!
Lehet hogy ujra kellene azon regisztrálnom!
nem tudom….! :?

Emma!
Sajnálom Zalánt nagyon! :(
Mit kaptatok a kruppra?
Kell valamit folyamatosan is szedni?Inhalátorunk nekünk is van,még Marci kapta!
Gratulálok a szép sulyhoz nem semmi mérete lesz a kicsikédnek!
Gyönyörü nevet választottatok!Nálam még a Zsombor és a Domonkos volt a listán de az Ágoston régi vágyam volt csak a férjem nem akarta!De végül belement!
Anno nálam is volt egy csaj és mondta hogy jönne vigyázni Marcira de csak hétfön délután ér rá ….intézzem akkor a dolgaim! :shock:
Ja persze ….és még meg is volt sértödve mikor mondtam hogy köszönöm akkor talán még sem!

Hajni!
Gratulálok a kislányhoz! :D :D
Nálunk Marcika lett volna Blanka!
Nekem is nagyon tetszett ez a név és mivel a 20-ik héten azt mondták,hogy talán kislány igy el is tudtam játszadozni a gondolattal és szép rozsaszin kazettára felvettük az ultrahangon amikor is a
30-ik héten egy oriási fütyit megmutatott nekünk! :roll:
Ágostonnál már nem voltam ilyen szentimentális ,idöm sem volt mert a 14-ik héten már láttam a fütyijét….!Szerintem én is csak fiut tudnék mint ahogy Emma irta!
Gyönyörü helyen voltatok és Olivér még mindig tökéletes!
A fogyoversenybe én vagyok a párod!
Nálunk a vacsi ugy van hogy 5 körül uzsi olyan 7 körül vacsora és fél9-9 körül meg 200ml tápi!
igy alszik egész éjjel!
A bébiszittyot küld el szerintem!Az elsö benyomás is fontos és az alaphigiénia meg kell hogy legyen nála ha kicsi gyerekre vigyáz!Mert ha nem vagy otthon és játszotereznek vagy bár mi……ez alap föleg amikor megszületik Blanka akkor kell hogy segitsen neked és nem ugy,hogy neked kell még öt is figyelned….!Szerintem!

Kata!
Sajnálom a betegséget nagyon!
Ezt nagyon benyeltétek….!
Mondtam én hogy be fog indulni a beszéd,rohamosan innentöl kezdve!
Egyébként hasonloan gondolom én is terhességet mint te csak mivel 6 honapot feküdtem igy én biztos vagyok benne hogy nekem több gyerekem nem lesz!
Nem lennék képes ezt még egyszer végig csinálni!
Mindenki megsinylette ezt a fél évet!Persze megérte csak többet nem szeretném …..!
Nekem is problémás volt Marcival a terhesség de Ágonál meg sem fordult a fejembe…!
Nem ugy indultam neki én sem hogy gond lesz de ha ugy alakult akkor hát persze hogy a fekvést választottam vagy is nem választottam ha nem csináltam és csináltam.....!

Zsuzsi!
Marci csinálta ezt sétánál!
Az egész utca minket nézett!
Én egy zárt játszoteret céloztam meg vele mindig és ott arra ment amerre akart!
De ö sem fogta a kezem soha és amikor megfogtam egyböl hanyat vágta magát….szép látvány volt! :evil:

Melcsi!
Nagyon édes a kis szerelmes sztori!
Nekem azt mondta Marci egyik nap anya kébzeld azt mondta az egyik lány hogy szerelmes belém és nem tehet rola!
Megzabálom amikor ilyen kis dumákat elereszt!

Petyaanya!
Nekünk van konyhányk még Marcié volt!
Ott van a konyhába és amikor fözöm akkor Ágo is föz a saját konyhájában!
Nagyon édes és közben mondja mit csinál!
Szerintem az jo ötlet a lánykádnak!!
Én a quelléböl rendeltem még anno de most is (szerintem) ott vannak a llegjobb minöségüek!

Hunci!
Gratulálok a fogyohoz!
Csak igy tovább!
Nálunk volt láz a 15 hos után és hasmenés is ami nagyon nehezen mult el!

Bandika!
Nekem is fél Ágo a kutyátol pedig a "kis" bulldog velünk van és még is!
A hangos dolgoktol nem de pl a lufitol remeg föleg amikor leereszted és a másik rémálom a síp!
Marci megfujja és szinte beleremeg a félelembe…! :shock:

Wish!
Gratulálok a kislányhoz!
Amikor elkezdtem olvasni a hozzászolásod levert a víz……!
Pihenj sokat és remélem most már nem lesz semmi!
Örülök,hogy nem találtak semmit és hogy rendezödött minden!
Sajnálom a korházat nagyon!
Nekem is anno az a 2 hét maga volt az örökkévaloság!
Mondjuk utána a 6 honap fekvés már könnyebb volt itthon mert elkoordináltam a fiukat az ágybol!
Ha esetleg valami segitség kell....csak szolj azt hiszem nem lakunk messze egymástol!!!!
Vigyázz magadra!

Zsebi!
Merre vagy?

Orsi!
Szerintem most van a családi sielés....!?

KépKépKépKép
aniko24
 
 


Melcsi
nálunk kisherceg lesz, Boldizsár :D
Csak a frissensült 2 lányos maminak tettem be a lányneves toplistát

Kruppp: családban azért volt több olyan, hogy életében 2x volt a gyereknek... ebben bízunk. Van itthon kúp, meg tartjuk az 50%körüli páratartalmat. 20 fok az jégverem?? Nálunk éjszaka 18 van mióta volt a kruppos eset :D

Anikó
hát igen, fiús anyukák vagyunk :)

Kép
Kép
emma1976
 
 


És hát ekkora a kuckója a kis másfél kilósnak
Kép

Kép
Kép
emma1976
 
 


Emma

nagyon csinos vagy, és látom, már a 30. hetet betöltötted. Az 50% magas páratartalomnak számít? mennyi szokott lenni, ha nem párásít az ember? a 18 fokban miben alszik Zalán?

Anikó

jöhetnél nap mint nap ilyen hosszú hozzászólásokkal :D
amikor vissza olvasok én is akarok sok mindenkinek írni, de mire oda jutok, a felét elfelejtem.
magatokról is írj sokat.

Hajni

1000/óra? jó sok, és még be sem vált. nálunk 500/óra a tariffa.
takarítónőt pedig már 250-ért is hallottam.

Tudjátok, én már sokszor panaszkodtam, hogy Olivér még mindig csak a pépeset eszi. Ez még most is sokszor így van, de már egyre gyakrabban (mondjuk minden ötödik alkalommal) elfogadja a darabosat is. én mindig próbálok adni neki a saját ebédünkből.
ma töltött káposzta volt, még én magam sem gondoltam kolmolyan, hogy elfogadja, s legnagyobb meglepetésemre úgy ette, hogy alig győztem adni, 1 egész gombócot megevett. úgy örültem :D :D

Kép
zsuzsi73
 
 


Emma

akartam már kérdezni, hogy Boldizsárnak milyen bútora lesz?

Kép
zsuzsi73
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?