Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Anett!
Jó, hogy nálatok is lkesz beltáv! Vigye a franc a matávot oda ahová akarja! Már úgy rühellem őket! Nálunk elvileg a héten jön beszélni a közös képviselőnkel a manus. Neked mikorra ígérték? A vizet most fejből nem tudom, majd holnap megnézem.
Velünk is volt egyszer, hogy nyolcra ígérték a műtétet és már éjféltől nem lehetett enni adni az akkor 3 hónapos Dundikának! Ehez képest majdnem dél volt mikor bevitték!!!! Úgy ordított szegény, én meg a személyzettel. Kiakasztóak tudnak lenni néha az orvosok.
Hédi!
Akkor most már én is beléptem a kezdő ovikóros csoportba. Kép A hétvégi magas lázra kihívtuk az ügyeletet és egy fiatal kis orvost küldtek ki. Felírt egy valag gyógyszert ami mind ugyanarra van (láz és fájdalomcsillapítót 4 félét!!!). Még szerencse, hogy volt annyi eszem, hogy csak egyet adjak be belőlük, mert rémlett, hogy ez nem normális. Másnap lementünk a rendelőbe... A dokinéninknek füstölt a feje a dühtől! Azt mondta, hogy he mind beadom nekik még a gyomruk is kilyukadhatott volna, mert ugye éhgyomorra kell bevenni az összeset. A cseresznye a habra, hogy a fülüket nem nézte meg egyiknek és, és szegény nándinak spontán perforált a dobhártyája. Kép Szegényke... A furcsa az, hogy egyáltalán nem panaszkodott rá, mégcsak nem is piszkálta.
Jobbulást mindenkinek!!!!
Nos, így hívjatok ügyeletet!
Vikics

KépKép
vikics
 
 


Sziasztok,
Annak idején Lili se fájlalta a fülét,pedig a váladék már bele volt "sülve" a fülébe!
Nem piszkálta,nem fájlalta.
A gyógyszereket én se mindig úgy adom be,ahogy diktálják.
Lili három napig nem állt a lábára az oltás miatt,az orovs rögötn adjunk neki 3x15 csepp cataflamot.Öljük csak a kis gyomrát...
Nem adtam neki.

H.
hedvig
 
 


Sziasztok!

Ez a beltávos dolog nagyon jól hangzik! Nekem, a cinikusnak talán túl jól is... Oké, hogy a havidíj ilyen kedvező, de nincs utána még valami plussz forgalmi díj is? Egyáltalán hogyan működik? A telefon vonalon, vagy kiépítenek valami mást? Én is szívesen váltanék, bár szuper, hogy a kábelen lóghatok naphosszat, de tele van a topánom az axeleróval. Hónapok óta teljesen megbízhatatlan a levelezésem, amiket elküldök, azt vagy megkapják, vagy nem, és persze a nekem jövő levelek is vagy megérkeznek, vagy elvesznek. Annyira kínos, mert ha írok valakinek, és hiába várom a választ, akkor mi van? Lehet, hogy oda se ért, és a címzett cifrákat gondol rólam, amiért nem írok. De az is lehet, hogy már válaszolt is, csak nem kaptam meg. Viszont lehet, hogy megkapta, csak nem válaszolt valamiért, akkor meg ciki újra meg újra megpróbálni, mert esetleg úgy jön ki, hogy mit zaklatom... Kép Már minden magánlevelezésem bedugult emiatt. Kép Ja, és amikor a férjem reklamált, az axelero ügyfélszolgálata kedvesen tudatta vele, hogy az internet már csak ilyen, és hogy a szerződésünkben szó sincs róla, hogy bárki is garantálná az elküldött levelek megérkezését. Kép

Anett! Nálunk van vízóra, de a díjbeszedő papírjain csak akkor tudok elmenni, ha leteszem... Nézegetem a számlát, minden (4) vízóránk állása alapján van egyszer 116,90 vízdíj, és egy másik lapon 122,50 szenyvízdíj. Gondolom ez köbméterenként értendő. A vízmelegítési díjat meg a távhőszolgáltató számlázza, valami kacifántos számítás alapján, az épületrészre jutó hőfogyasztásból, talán a leadott óraállások alapján (?). Az benne a fura, hogy mi most legutóbb nem adtunk le óraállást, így a vízdíj 0, de a hődíj mégis 5347 Ft. Na, ezt hogy számolták ki?! Ez volt a februári papíron, de most nézem, hogy itt a márciusi is. Na, azon nincs is vízdíj szelvény, de az "épületrészre jutó melegvíz hődíj" 5834,- Ft. Jópofa... Kép


BMárti

BMárti
bmárti
 
 

 
 

Sziasztok

BMárti, most hogy van ez? Külön fizeted a vizet de még a fűtés számlán megint fizeted, nem értem. Én most nem tudom megnézni mert kidobáltam minden számlámat de szerintem lassan jönni fog megint a fűtés számla és akkor majd felhívom őket megkérdezem.

A beltáv nem mondott semmi + pénzt, gondolom a szerződésénél majd kiderül. De ha jól tudom ez olyan rendszer lesz ahol a tetőre raknak valamit és vezetékeke jön a lakásba be az internet, szerintem, az biztos hogy a kábeltévé meg az axeleró tutira nem engedi hogy az ő vezetéküket használják.

Sziasztok
Anett
eszter
 
 


Anett!

Úgy van, külön fizetsz magáért a vízért (ami alapból mind hideg), külön a szennyvízért, és még plussz a vízmelegítési díjat az után a vízmennyiség után (?), amennyit a melegvíz-óráid mutatnak. Vagy valami ilyesmi. A vízmelegítési díj számolási módját én se értem, különösen ezzel megbonyolítva, hogy néha elfelejtjük leadni a vízóra állást.
Kíváncsi lennék egyébként, hogy mások mennyit fizetnek (mennyi vizet használnak), mert szerintem mi iszonyúan sokat. Kép

Az szerintem technikailag se lenne megoldható, hogy a beltáv az axelero vezetékeit használja. Inkább a telefonra gondoltam. De az király, ha külön kábelen jön. Kíváncsi leszek majd a tapasztalatokra, ha már használjátok. Ha beválik, lehet, hogy tényleg váltunk mi is.


BMárti

BMárti
bmárti
 
 


Sziasztok!
Egyszer már írtam csak elszált és begurultam. Kép

Anett!
A beltáv tudtommal olyan mint az axelero szélessávúja. Egy koax kábelen jön be a lakásba és egy 10/100-as ethetnetkártyába megy. Én már nagyon várom. Eléggé lassúak ahoz képest, hogy február 6.-án volt a jelentkezés.
Hédi!
Milyen volt a bőrze? Én feltettem a maradék cuccaimat a babaszobára és mind elvitte egy lány. Kép Kép Kép Még plussz egy adag olyat is amit már nem tudtam volna eladni. Azt mondta adaadja a rászorultaknak. Hát adja! Azok is szépen ki voltak mosva csak esetleg egyiken-másikon volt egy kis folt vagy nem volt divatos vagy kicsit kopott. Azért még pár cucc maradt, és a nyáriakat most fogom szortírozni.
Ma voltam az Auchanban és van ott egy sportbolt ahol ápr. 4-ig ha viszel valami olyan csukát ami tiszta és nem szakadt akkor beszámolják 3000ft értékben! Így vetem 3990ft-t fila cipőt a Levinek. De felnőttek is vannak, és mindegy, hogy gyerek cipőt viszel vagy felnőttet a lényeg, hogy valaki tudja még használni.
Na joccakát megyek szunyálni. Kép
Vikics

KépKép
vikics
 
 


Sziasztok,

A börze egy nagy szar volt,már elnézést a kifejezésért.Elfelejtette a csaj felírni a nevünket,így nem volt asztalunk,a végén addig beszéltem míg adott a lépcső mellett.A forgalom nulla.
De többen jártak így,mondta is a vezetőnő.hogy többet a kereskedőket nem engedi be a börzére.Nekik természetesen volt asztaluk,nem is rossz helyen.
Szerencséd volt a babaszobán,nekem mostanság több cuccom elveszett a postán,így felhagytam a neten való árulással,egyenlőre.
Hogy eltűnt innen mindenki.

Hédi
hedvig
 
 


Sziasztok!

Mi az, hogy nem engedik be a kereskedőket? Ezt megtehetik? Bár én sem szeretem őket, mert horror árakon dolgoznak szerintem. Én börzés árakon árultam a cuccaimat és a végén az egészből engedtem kétezret + adtam hozzá egy téli együttest. A lányeg, hogy eltüntek a lakásból! Jövőhéten szortírozom a nyáriakat! Kép Mi az, hogy elveszik valami a postán??!! Ez gusztustalan! Nekem szerencsére nem veszett el még soha semmim, pedíg rendelgettem német o.-ból is rendesen. Kis és nagy dolgokat is.
Meglátszik, hogy itt a jóidő! Már senki nem a gép előtt kuporog. Kép))
Vikics

KépKép
vikics
 
 


Sziasztok!

Van itt a duna felőli oldalon egy cipőbolt, a Juhász Gyula u. 4.-ben. Bezár, és beszerzési áron nyomja kifelé a gyerekcipőket. Érdemes megnézni, én 3 márkás, és szép kis cipőt is vettem Lacikának, tényleg kedvező árakon. Vettem egy szandált, bőr, hímzett, tépőzáras, Moonarch márkájú, Lacika imádja, le-fel evszi egész nap. Ez 3.990,- Ft. volt. Azután vettem egy olyat, ami zárt orrú bőr szandál (asso), 4.700 Ft.-ért adták, de eredetileg 8 fölötti árról indult, akciózták 6-ért, és most kiszórták ami még volt, beszerzési áron. Meg vettem egy olyat is, ami bőrrel kombinált vászon cipő, Bits C Bytes (olasz) márka. Ez 3ezer forint volt, de eredeti áron ez is 6 körülről indult. Oltári mázlim volt, hogy pont volt minden cipőből Lacika mérete, ami csak megtetszett, pedig egy bezáró félben lévő boltban azért ez már nagy csoda. Kép Azért érdemes megnézni! Kép

Voltunk odaát Fini boltjában is. Mondjuk mintha nem ő lett volna az eladó csaj, vagy nagyon megváltozott... Kép De a lényeg az, hogy szuper a kínálat, dugig van a bolt jobbnál jobb cuccokkal. Vettem is hirtelen 3 kantáros meg két sima nacit, tavaszra fel van nadrágozva a fiatalúr. Kép

Vikics! Mekkorák a nyári cuccok? 98-as körüli méret érdekelne, gondolj rám, ha szortírozol! Kép Tényleg megzuhant itt a forgalom, mióta kisütött a napokcsa! Kép Mi is a játszón voltunke gész délelőtt. Tegnap délután is lementünk, de akkor annyian voltak, hogy iszonyú. Ma meg belefutottunk egy óvodás csoportba, de ők legalább nem voltak sokkal nagyobbak Lacikánál. Kép A jövő hétre meg beterveztünk egy kiadós nagyizást. Úgy reméltem, hogy ilyen szép idő lesz akkor is, de Szilárd nagyon elrontotta a kedvem tegnap este. Na midnegy, remélem, most se jön be neki... Kép


BMárti

BMárti
bmárti
 
 


Sziasztok!
Új belépőként mindenkinek üdv.!

Hédi! Olvastam a profilodat,mekkora(ák)a gyerkőcöd(ceid)?
Mindenkitől bocs,de megpróbálom begyűjteni az infókat amit egymásról Ti már tudtok!
Nekem van egy 12és fél éves Dóra nevű nagylányom. Ő 6. oszt. a Csillaghegyi suliban. 4-5-ös tanuló bár időnként szerintem az én ellenörzőmbe kéne a jegyet beírni (gondolom nem csak nálunk fordul ez elő).
Múlt hétig szinkronúszott a Komjádi usziban,de a heti 4 esti edzés éveken át egy kicsit sok volt már neki. Ma megy megnézni a Vasas röpi szakosztályának edzését.
A kicsi lányom Viktória április 08-án lesz 2 éves.
Sziasztok:Erika
csengõ
 
 


Szia Erika,

Én 27 éven keresztül voltam békási,pár hónapja,hogy elköltöztünk.Szívem érdekes módon visszahúz.Ha tudtunk volna megfizethető áron kertesházat vagy új lakást venni a környéken biztos ott laknék még ma is.
Így is járunk vissza,a szüleim és tesóm Békáson lakik még mindig.
Az én lányom 3 éves volt februárban.
Ha ismerekdni akarsz szerintem a játszótéren lehet a legjobban,az egyik legjobb barátnőmet is ott "szedtem" fel.
Merre laksz Békáson?

Hédi
hedvig
 
 


Szia Hédi!
Mi a hegy felöli oldalon,az Őszike utcában lakunk
4 emeletes házban.
Én 29 évig éltem kertes házban és decemberben volt 3 éve,hogy ide költöztem Dórival a jelenlegi(végleges)férjemhez.
Nagyon szeretek itt lakni,és mikor Vikivel terhes lettem vettük ezt a lakást ( ami egyébként két lakás összenyitva).
A játszótérrel kapcs.-ban,igazából nekünk az idén fog beindulni mert tavaly inkább sétáltunk babakocsival,ha jó idő volt sokszor voltunk anyuéknál aki Dunakeszin lakik.
Most,hogy jobb idő lett türelmetlen lettem mert szeretnék jobbra-balra menni Vikivel és jó lenne neki is a társaság.
Eredetileg ezért nyitottam meg azt a topicot,hogyha van olyan kismama aki nemcsak itt a lakótelepen akar kőrözni kettesben a babájával akkor szíves örömest csatlakozunk.
Persze dumcsizni is jó itt a neten: tehát kellemest a hasznossal összekötve!
Oviba jártok már?
Te visszamész dolgozni? Mikor?


Erika
csengõ
 
 


Szia,

Én már dolgozom,elég régóta,a kislányom bölcsis.
Nem szokatlan a panel kertesház után?
Szerintem menj le a máltai játszótérre és próbálj meg ismerkedni a neked szimpatikus anyukákkal.
Ajánlom még a Kaszásdűlő lakótelepen, a Szérűskert bölcsibe működő bölcsis játszócsoportot,nagyon jó,az én kislányom nagyon szerette.Ott is találkozhatsz szimpatikus anyukákkal és Kati néni a gondozónő is egy angyal.

H.
hedvig
 
 


Szia Hédi!
Köszi az ötleteket. A máltai játszótérre szoktunk azért járni eddig eléggé "kihalt" volt télen + az a sok locs-pocs idő miatt még nem volt szezonja. A házunk közelében van egy kis játszótér oda szoktunk de. menni,a legtöbb esetben csak mi voltunk egyedül.
A játszócsoport amit mondasz azt mindenképpen kipróbáljuk. Köszi.
Lehet,hogy azt hiszed nem vagyok norm. de én igazából nem szerettem sosem a kertesházat.
Amikor gyerek voltam a szüleim sokáig dolgoztak nem igen volt idejük bibelődni a kerttel udvarral és azt láttam,hogy hétvégén megpróbálják bepótolni mindazt ami elmaradt hétközben.De következő hétvégére minden kezdődött elöröl. Amikor belefáradtak kb.15 év múlva akkor kezdtünk el egyéb programokat csinálni. Addig nem volt se nyaralás,semmi.
Attól fogva szörnyen nézett ki az egész udvar.
Én azt láttam,hogy csak nyűg nekik.
Az első férjemmel vettünk egy hatalmas telket ő sokat dolgozott rám maradt a fű nyírás stb.
Én nem veteményeztem nem volt konyhakertünk csak hatalmas placc fűvel. Hétvégém egy napja csak arra ment rá,hogy levágtam a fűvet. A ház takarítás a másik nap.
Azért írom le ilyen részletesen mert ha csak azt mondom soha nem szeretnék kertesházházban lakni az nem igazán érthető így szimplán.
A párom is sokat dolgozik szinte sosincs itthon csak hétvégén van időnk együtt lenni programokat csinálni.
Ő gyerekkorától fogva panelban lakott,igazából nagyon kényelmes itt élni bár a lakásunk 110nm
van mit csinálnom egész nap.
Tavaly vettünk egy telket szeretnénk egy házikót építeni rá de mivel mindketten (négyen) ott leszünk és együtt csináljuk úgy még bevállalom.

Hát ennyi "szűken".
E.
csengõ
 
 


Sziasztok!!

Erika! Akkor üdv itt közöttünk Kép
A pocaklakóm 12 hetes, a kislányomat pedig Barbinak hívják. Azthiszem ezt kérdezted ugye???
Mi a dunafelöli oldalon lakunk és erre a Máltais játszóra szoktunk járni. Én is 1979 óta lakom itt.
A Szérüskert utcai játszócsopi nagyon jó, mi is járunk oda.

Egyenlőre ennyi mert a lányom nem hagy írni Kép

Üdv: Niki
lani
 
 


Sziasztok,

Kertesház...Nekünk a kertünk teljesen kezelhető,azt is lehetne rá mondani,hogy kicsi.A gyereknek egy játszótér+egy kis zöld terület.
Mi a panelból szerettünk volna elszabadulni,mert nem látjuk jövőjét.
Most egyenlőre úgy vagyunk vele,hogy felújítjuk,megpróbáljuk visszafizetni a kölcsönt,élvezkedünk a kertben amíg a gyerek is élvezi aztán eladjuk és jövünk vissza vmi jó kis lakásba a ház árából.
Mi nem lettünk teljesen vidékiek,hétvégenként általában színházba,moziba járunk,bölcsi után meg viszük a gyereket játszótérre.Ha nincs kedvünk a kertben dolgozni nem csináljuk.

H.
hedvig
 
 


Sziasztok!
A hosszútávú tervünk nekünk is az,hogy nem itt akarunk megöregedni először is nagy lesz nekünk kettőnknek a lakás ha a gyerkőcök kirepültek másrészt 4 emeletet megmászni mindennap az sem piti + ha veszünk valami nagyobb vagy több dolgot meg kell szervezni,hogy juttatjuk fel a lakásba.
Valamilyen társasházra gondoltunk akkor is és nem egyedülálló házra.
A kerttel kapcs.-ban Dóri mikor kicsi volt ugye ott volt az udvar mehetett volna játszani, először is ha én csináltam valamit a házban Ő sem ment ki ott volt körülöttem. Nem igazán találta fel magát egyedűl. Mikor kicsit nagyobb lett akkor meg játszótérre kellett menni vele mert neki az volt a kuriózum.
De teljesen egyetértek abban,hogy a gyereknek
valóban szabadban a legidálisabb.Kép
Hédi szeretnétek a kislányotoknak kistestvért?
Megkérdezhetem ,hogy mi a foglalkozásod?

Lani!
Milyen gyakran jártok a babacsopiba?
Van valami internetes oldal ahol megtudhatnék dolgokat vagy egyszerűen elmegyünk és kész?
Hány órától lehet menni, meddig, milyen napokon stb?
Mit kell vinni(váltócipőt gondolom igen),belehet fizetni ebédre?
Hát ennyi kérdés egyenlőre ami felmerült hirtelen. Kép

Sziasztok E.
csengõ
 
 


Szia Erika,

Én egy vezető mobiltelekommunikációs cégnél dolgozom- pannon.Mint már írtam mi is költöztünk volna új társasházba,ha nem lennének olyan drágák.
Lili kimegy játszani,de vendég gyerekek is elég sűrűn jönnek hozzánk.
Kistestvért nem szeretnénk - jelenleg -,a lányom elég jól sikerült,nem egy könnyű eset + a csúnya anyagiak is.
Emlékeim szerint 8h-tó lehet menni a játszócsoportba,ebédre be lehet fizetni 2 éve volt kb. 600.-Ft.A kaja nagyon finom volt akkoriban,a gyerekek úgy leültek mint a bölcsibe,kaptak repetát is,sőt ha nem ették meg becsomagolták kis üvegbe.Ebéd előtt torna,ének.
1/2 12h környékén volt vége.
Váltócipő kell mind a kettőtöknek.

H.
hedvig
 
 


Erika,
és mennyiért vettétek a "dupla" lakást? Vagy régebbi, és már ebbe költöztél bele? Erre mi is gondoltunk, biztos nem elsőként. KépKép
Mert mi meg nem akarunk elmenni a környékről még vagy 20 évig, viszont muszáj lenne nagyobb lakásban laknunk...
h_szilvi
 
 


Szia Szilvi!
Mire gondolsz pontosan,hogy -régebbi-?
Mi a lakásokat már így vettük,hogy össze volt nyitva ,sőt az eldóink is így vették már.
Mivel emeletenként négy lakás van: kettő jobb oldalon kettő bal oldalon pici folyosóval (nem tudom ismered -e ezeket a 4 em.-s házakat?) a mi bejárati ajtónkat kitették (előző-előző tulaj)közvetlenűl a lépcsőházba. A régi bejárati ajtókat levették így van egybe nyitva a két lakás : 1 szoba+konyha+fürdőszoba+pici előszoba és a 3 szobás nagykonyhás + előszobás+fűrdő+wc+ gardrob helyiség.
Miután megvettük teljesen felújítottuk és saját ízlésünkre "formáztuk".
Szerintem,hogy már ismerem ezt a lehetőséget (formációt) itt a panellakás fronton csak ezt a megoldást lehet megejteni, hogy plussz térhez juthassunk.Nekünk ezelött egy 10 em.-s házban volt lakásunk de ismervén a többi 10 em-s házakat szerintem csak ezek a 4 em,-s házak alkalmasak erre. De lehet,hogy Te hallottál már más házakban is összenyitott lakásokról?
Én csak a miénket ismerem így nekem csak ez az elképzelhető !
Az árról hadd mondjak csak annyit,mi áron alul
vettük két éve mert egyszerűen nem akrta megvenni eggyütt így senki és a régi tulaj már egy éve árulta és kellett neki a pénz.
De kb. annyi mintha két lakást vennél meg.

Szia E.
csengõ
 
 


Szia Hédi!
A társasház az tényleg a jövő zenéje még nálunk is. Amikor lakásokat néztünk a környéken társasházakban egy ismerősünknek volt érdekeltsége az egyik építkezésben ,jutányosan kaptunk volna (két évvel ezelött) egy három szintes 110 nm-es lakást 40 millió körűl....Kép
Mondtuk köszi!
A szomszédok meg szinte a mi teraszunkon ültek volna mert zsebkendőnyi területre építik már ezeket a házakat.
A babacsopi infót köszi,jövőhéten kipróbáljuk,Viki most egy kicsit betegeskedett a hétvégén és még nem 100-as teljesen.
Gondolom az időpontokból,hogy mkh-ről írsz lehet,hogy már mész haza?!
Ha holnap olvasod akkor Jó reggelt!
Küldök Vikiről egy hétvégi képet ha Neked is van Barbiról kérlek küldjél Te is!

Erika

Kép
csengõ
 
 


Erre gondoltam, köszi Erika!
h_szilvi
 
 


Nagyon szívesen!Kép Kép Kép
csengõ
 
 


Helyes a kiscsaj!
h_szilvi
 
 


Szia Szilvi!
Ti otthon vagytok még vagy jártok bölcsibe?
Ha nem,láttam,hogy még nem vagytok 3 évesek az ovit mikor kezditek?
Engem foglalkoztat a dolog mert az én lányom áprilisi és jövőre ha betölti a 3-at hogy fogom oviba adni?!
Konkrétan nem érdeklődtem ovodáknál hogy megy ez ilyenkor de hallottam már azt is,hogy csak szept.-től veszik be. Nekem a három év után lessz kb.2 és fél hónap szabim azt még vele tölteném el és az kb.júni.közepe mire lejár. Tehát passz!
Erika
csengõ
 
 


Erika,
mi spec. eset vagyunk, mert noha Abigél májusban lesz 3, Waldorf-oviba fog járni, ahova hivatalosan 4-évesen veszik be, de valszeg már januártól mehet, ha elég érett és hely is van...
Én még itthon leszek egy-két évig biztosan, három gyerekkel megtehetem, hogy maradok gyesen. A középső most megy ősszel elsőbe, a nagy is csak harmadikos lesz, tehát mindketten 1 óra előtt fogank végezni és haza kell őket hozni.

Vannak ovik (pl. a Pais ilyen), ahol van minicsoport, és beveszik a még-nem-3-éveseket. Esetleg januártól gondolnád, hogy elkezded szoktatni? De jelentkezni akkor is most kellene, április-május táján, esetleg nézz utána. Mert ugye az ovik is bezárnak egy időre nyáron, arra érdemes szabit tartalékolni.
h_szilvi
 
 


Szilvi!
Én úgy terveztem,hogy április-május-ban vinném csak oviba először,ezért kérdés,hogy beveszik-e arra a két hónapra hiszen az oviban is "tanév" van.
Ott van még a mkh.-i problémám,hogy nyáron a szadságolások miatt örülnének ha mennék dolgozni.
De van még rá egy évem,hogy érdeklődjek ilyenkor mi a legjobb megoldás.
Milyen a waldorf ovi? Helyileg hol van?
E.
csengõ
 
 


Sziasztok!

Beírtam egy litániát és elszáll! A francba!Kép
Erika!
Gyönyörű kislányod van!
Májusban van az ovikba a beiratkozás én úgy tudom. Azt meg, hogy áprilisban beveszik-e a lányodat szerintem ovi válogatja. Mi most januárban kezdtük és azóta kb 3hetet jártak oviba és azt is több részletben! Így aztán aki mondjuk áprilisban megy oviba az hozzánk képest a legjobb esetben is 4hét oviról csúszott le. Az meg nem sok. Májusban meg már egyfolytában az udvaron lesznek és remélhetőleg kevesebb lesz a baci is.
Márti!
98-as cuccok nem nagyon lesznek, mert most is hordják még őket. 98-104 a méretük. A sortok még tutira jók lesznek a pólók meg biztosan kicsik. De még nem szortíroztam. Mostanában egyfolytában vásárolok. Sürgösen le kéne szoknom erről. Valami melót kéne találni már az elveszi az erre fordítható időmet.
Hédi!
Nyomtalanul eltüntek a cuccaid a postán? Áprilisban is mész bőrzére?
Én is tettem fel új képeket amiket az oviba csináltak! Itt kezdődik:
http://babanet.hu/album/main.php?own=1&album=719&page=2
Vikics

KépKép
vikics
 
 


Sziasztok!

Vikics!Köszi az infókat körüljárom majd a témát
még van időm szerencsére.

Hédi!
Írtam Neked kicsit feljebb,nem voltál ma a neten?

E
csengõ
 
 


Sziasztok!

Erika: Nagyon helyes a kislányod!
A profilomban van kép Barbiról.

Vikics: Milyen a Kelta ovi?

Niki
lani
 
 


Sziasztok!
Van fénykép albumotok megnézném szívesen?
Csináltam eggyet ma ha van kedvetek nézzétek meg:
http://wwwbabanet.hu/album/main.php?album=/1998/

Niki!
Mikor mentek a játszócsopiba mert akkor mennénk mi is,és személyesen is találkozhatnánk ?

Erika
csengõ
 
 


Mégegyszer:
htpp://www.babanet.hu/album/main.php?album=1998
Ez a Jó Cím!!!! Kép Kép Kép
csengõ
 
 


Erika!
Add meg az email címedet és akkor írok oksi??
Köszi: Niki
lani
 
 


Erika, a w-ovi a Harrer Pál utcában van, Belső-Óbudán, az okmányiroda mögött. nem terhelném ezt a topikot, van egy waldorf topik a gyermekeken belül, jó sok infóval, ha érdekel. Kép
szilvi
h_szilvi
 
 


Sziasztok

Mostanában nem volt sok időm, ezért nem néztem erre felé, és ezért nem láttam az új "lakót" üdvözlet szia.

Még mindig betegek a gyerekek a lányom már a 3. hete, pedig ez rá nem jellemző, a fiam a szokásos, pedig vinnem kéne őt az orr manduláival a dokihoz de így nem lehet sajnos.
Ja és én is elkaptam tőlük, vagy lehet hogy én különcködöm és mást szedtem össze.

Megnéztem a fényképeket Erika tényleg édi a kislány, a nagyobikk is a tiéd?
Vikics a fiúkat nem tudtam megnézni vaamiért nem jött be nekem.

Ja és felhívtam a beltávot megrendeltem a másik internetet, már csak az axelerótól kell megszabadulni és akkor remélem internetem is lesz és nem ennyiért.

Voltatok már a corába a gyerekmegörzőbe? Én még csak tegnap adtam be elöszőr a gyerekeket, mert nem volt ott senki és annyira tetszett nekik hogy ma is elmentünk. Egy nagyon aranyos nő van ha csak ketten vannak végig játszik velük.
Régebben már nézegettem befelé de mindig csak egy csomó örjöngő gyereket láttam és gondoltam magamba hogy az enyimék ide be nem mennek.
De ha kevesen vannak nagyon jó, ja és egy felüdülés nélkülük vásárolni, sőt az egyik nap még ott is ettem szépen nyugottan, mondhatnám jól esett.
SZiasztok megyek játszok még egyett a szórablóval mert szinte függő vagyok annyira szeretem, aztán alvás.
Anett
eszter
 
 


Sziasztok!
Niki! ercsiring@fw.hu az email címem.
írjál várom.

Szilvi!
Köszi bekukkantok oda is.

Anett!
Mindkét lány saját szerzemény.
Dóra 1991.11.02 született
Viktória 2002.04.08-án.

Üdv. mindenkinek
csengõ
 
 


Sziasztok!

Lani!
Nekünk eddíg bejött a Kelta ovi, azt leszámítva, hogy a második nap ellopták a váltócipőinket. Kép De nekünk jó ovonénink van, legalább is az egyik, mert a másikat még annyira nem ismerem. De az is jónak tűnik. Kép
Anett!
Jobbulást! Náunk még semmi hír beltáv ügyeben. Ma fel is hívom őket, hogy csípkedjék magukat! Kép
Kép

Vikics

KépKép
vikics
 
 


Vikics!

Tündériek a fiúk!!! Kép
És alszanak az oiviban?
Szeretik???

Erika: ma írok!

Üdv: Niki
lani
 
 


Vikics
A fotók már az oviban készültek?
A mi ovinkban is lesz fényképezés, bár attól félek lemaradunk mert már a 3. hete nem voltunk és szerintem volt már. Hogy tudtok ide fényképet tenni?

Erika
Remélem nem bántottalak meg hogy kérdeztem mind a kettő a tiéd? Természetesen nem akartam tényleg. Lehet hogy én is jobban jártam volna nagy korkülönbséggel vállani a gyerekeket mert néhe (minden nap) a plafonon vagyok tőlük, olyan rosszak és egyszerűen nem lehet igazságot tenni köztük, mert ahhoz egész nap figyelnem kéne őket, hogy ki mit mondott, mit csinált, azt meg ugye azért nem lehet.
C:Documents and SettingsEmilioDokumentumokKépekCANON 2004JAN2004_01_29101_0105.JPG
C:Documents and SettingsEmilioDokumentumokKépekCANON 2004JAN2004_01_29Copy of 101_0116.JPG
C:Documents and SettingsEmilioDokumentumokKépekCANON 2004JAN2004_01_29Copy of 100_0055.JPG
Anett
eszter
 
 


Na nem jött össze a fénykép.
eszter
 
 


Na én is itt vagyok.
Igen Erika én általában a munkahelyemről netezem,otthon egyszerűen nincs rá időm.
Vikics,
Lesz börze 24.-én,de én nem megyek mivel 9.-én lesz a BNV-n a nagy böze és ilyenkor lanyhul az érdeklődés.Különben is már annyian foglalkoznka gyerekruhával,hogy tele a "piac".
A csomag szőrén-szálán elveszett,buktam a ruhákat.

Én is ovi keresőben vagyunk,jó szar helyzetben.Börsre szeretném hozni a lányomat,de itt körzeten kívülinek számítunk így utolsók a rangsorban.
A waldorfhoz szerintem kell egy bizonyos életszemlélet,életmód,én csak akkor adnám be a lányomat,ha tudnék ezzel a szemlélettel azonosulni.
Nem ovit,hanem ovónőt kell választani,már az előzőekben is írtam,hogy a barátnőm kisfia is a Keltába jár és nem szeretik.
A Medggyesi is elég gáz a hírek szerint.

Hédi
hedvig
 
 


Sziasztok!
Anett!
Nem sértettél meg ne butáskodj!!!Kép
A profilomból nem derűl ki szinte semmi és olyan hosszú leveleket írok,hogy azokból sem lehet mindíg kibogarászni mi a helyzet nálam.

Most hogy itt vagyok köztetek elmondhatom mit gondolok?
Elmondom.
A levelezéseitekből úgy látom ismerhetitek személyesen is egymást?
Így naggyából képetek van a "másik" stílusáról,
amit mond ahogy mondja. A -csak- levelezéssel az volt a bajom mindig is,hogy nem úgy csapódnak le a dolgok ahogy az író szerette volna.

Velünk is ez történhetett Anett én poénosra vettem a figurát sokszor nem is tudom másként! Ha valaki nyíltan nem küld el a fenébe nem hiszem, hogy ez a fórum lenne ahol én megsértődöm akármin is! Kép
Pláne,akinek ilyen szép kislánya van,Anett arra + nem is sértődnék meg.
De majd kitapasztalom ,hogy válaszoljak nem kétértelműen!
A profilodban egyébként csak egy kép van. A másik gyermeked lány? fiú? mennyi idősek?

Vikics!
nagyon jók a képek,helyesek a fiaid! Jó fejek lehetnek így együtt! Kép
Erika
csengõ
 
 


Hédi!

Tudom, hogy írtad ovónőt kell választani és ezzel tisztában is vagyok csak érdeklődtem, hogy Vikicsékank mennyire jött be az az ovóda. Nehéz a döntés.

Niki
lani
 
 


bocsi a hibákért rohantam. Kép
lani
 
 


Sziasztok!

Lani!
Nekünk a cipőlopást kivéve teljesen bejött az ovi. Jó mondju elég vacak, hogy nem merek egy normális cipőt rájuk adni, mert attól rettegek, hogy mikor nyúlják le. De szerintem a lopás mindenhol előfordul. Nekünk az egyik ovónénink egy tündér! Imádja a gyerekeket és árad belőle a szeretet meg a nyugodtság. A másik csak hétfő óta van, de úgy tűnik, ő is aranyos. Most mondjuk felhúztam magam, mert rájöttem, hogy mindenki ikreknek szólitja őket. Puffogtam fél napig, aztán másnap reggel elmagyaráztam, hogy ez miért is nem tetszik nekem. Remélem ezentúl másképp lesz. Sajnos az ikerk speciális esetét szerintem nem tanítják nekik és gőzük sincs róla, hogy ezzel mennyit árthatnak. Pedíg szerintem mostmár annyi iker van, hogy igazán 1-2 oldalt rászánhatnának a nagy óvónőkönyvben. Kép
Nekem monjuk nincsenek évekre visszamenő ovis tapasztalataim, de szerintem egy nagyon összeszedett ki óvoda. A vezető óvónénin is látszik, hogy tudja mit csinál és nagyon profin intézi az ügyeket. A cipőlopásnál is minden segítséget megkaptam. Kiplakátozuk az oviba és igazolást is írt az orthopédusnak. Szóval nekem jók a tapasztalataim. De tényleg minden az óvónénin múlik. Azt kell kifogni! Ha jobb lesz az idő érdemes eljárkálin az ovik felé 11 óra tájban mikor kint vannak és figyelni az óvónéniket mit csinálnak. Kép
Erika!
Kösz a dícséretet! Ebben a netes dologban meg igazad van! Én is többször futottam már bele olyanba, hogy aki ismert az tudta, hogy viccelek, aki meg nem az duzzogott. Vagy én tudtam, hogy más viccel és más gondolta, hogy nem. De én ha csak nem konkrét a bántás, mindíg abból indulok ki, hogy nem az. Kép
Hédi!
Május 9? Arra lehet, hogy én is kimegyek szétnézni. Bár annyi ruhájuk van, hogy ősszel nagyon menő leszek a bőrzén. Kép
Anett!
Igen az oviba csinálta a fotós. Aztán azok lettek beszkennelve és tovább sokszorosítva, mert amúgy horror lett volna az utánrendelés.
Felhívtam a beltávot és még legalább 3 hetet mondott! Ez szörnyű! már február óta erre fenem a fogamat.
Képek... Megírod a szövegedet és aztán rákkattintasz a melléklet feltöltés gombra. Ott kitallózod a gépedről, OK és kész. Utána ha ez megvan akkor ugyanúgy elküldöd a nézet/küldéssel.
Márti!
Elmentem és is a cipőboltba és vettem egy melánia tárt szandit 4eft-t. Nekem is nagyon tetszett az asso zárt drapp, de sajna nem volt elég magas a kérge. A corában most van 2890ft-t bőrszandi. Megnéztem azt is. Nem is volt rossz, csak gondoltam inkább a melánia 1 ezressel drágábbért. Most úgy is csak egy kellett. Kép
Vikics

KépKép
vikics
 
 


Sziasztok lányok!

Teljes a csend?
Hol vagytok, mert nem a szabadban sétálgattok ebben a "gyönyörű" időben az biztos?!
Bekukkantottam más topicba, és egyiken másikon szinte forrnak a billentyűk annyit írnak egymásnak.
Az is igaz,erről az oldalról sokan elpártoltak máshová. (Mármint ahogy én látom)

Tegnap a déli órákban mentünk vásárolni és haza fele Viki aludt a kocsiban 5 percet. Mire hazaértünk már cseppet sem volt álmos. Estére szinte állva elaludt!
Jobb hiján eldölt a puffra és kampec!
Íme:

KépKép


Mindenkinek szia:Erika
csengõ
 
 


Sziasztok!

Erika! Üdv. a csapatban! Kép Nekem egy 2 év 3 hónapos nagyfiam van, de már tervben van a kistesója is. Kép A Duna felőli oldalon, a piac közelében lakunk. Most régen nem jártam erre, mert nagyizni voltunk, de általában rendszeresen benézek.
Kertes ház ügyben megértelek, én is így nőttem fel, a kertben mindig volt csinálni való, és mindig le voltunk maradva vele. Én mégis vágyok rá, közben tudom, hogy sok rossz oldala is lenne. Az én párom is született városi, meg rengeteget is dolgozik, sejtem, hogy úgyse lenne rá se ideje, se energiája. Szóval az én nyakamba szakadna minden. Igazából valami olyan lakóhelyről álmodozok, mint a forrásligeti lakópark társasházi része. Ott zárt kert van, a gyerekek nem szaladnak ki az urcára, de van társaság is, hiszen jópár család lakik a kerítésen belül, és van az is, aki ápolja a közös parkot. De tényleg nagyon meg kell nézni a társasházaknál még a beépítési tervet is, egyik ismerősünk járt úgy, hogy amikor megnézte, még nem állt minden ház, és csak utólag döbbent meg, amikor a két ház között felhúztak még egyet. Kép Na, náluk is meg lehet azóta kínálni egy kávéval az erkélyen a szembe-szomszédot. Kép Van itt a rómain is ez a platán vagy milyen liget lakókert. Mindig elborzadok, ha arra járunk. Tényleg vegetál ott néhány fa, de egymásba érnek a házak. A régi, lakótelepi rész sokkal tágasabb, szellősebb.
Az én albumom (http://babanet.hu/album/main.php?album=802&page=1) már lassan egy éves lesz, kellene már frissíteni, de mivel nem digitális a gépünk, elég sok idő eltelik, mire Életem Párja végre beszkennel nekem pár képet. Kép

Vikics! Ja, tényleg emlkészem, egyszer már szóba került, hogy nincs akkora különbség a fiaink mérte között, hogy "örökölhetnénk" Kép tőletek.
A multkor a játszón mesélte egy anyuka, aki eredetileg a kelta oviba adta be a kisfiát, hogy az első olyan alkalommal, mikor már ott is hagyta egyedül, a kissrác szépen hazament utána egyedül. Szegény kölyök, felmászott gyalog a 9. emeletre, és bőgve verte az ajtót. Kép Ja, és a legszebb az volt a történetben, hogy amikor az anyuka felhívta az ovit, hogy megnyugtassa a szerinte rémülten rohangáló ovónőket, hogy szerencsésen hazaért a gyerek, akkor csodálkozva hallgatták, mert nekik bizony nem tűnt fel, hogy egy gyerekkel kevesebb van. Kép

Hédi! Medggyesi úti ovinál tegnap Lacika bőgött egy nagyot, mert mindenáron be akart menni. Kép El is bizonytalanodtam, mert úgy terveztem eddig, hogy csak a betöltött 3 évet követő szeptemberben adom oviba, akkor meg ő már majdnem 4 éves lesz. Lehet, hogy hamarabb is szivesen menne.
Láttam ott a Medggyesi ovi mellett valami Gézengúz alapítvány felíratot, arról nem tudod, mi lehet?

Na, megyünk aludni, a fiatal úr már hisztizik. Kép


BMárti

BMárti
bmárti
 
 


Sziasztok

BMárti az ovival szerintem még várhatnál, igaz a lányom is csak majdnem 4 évesen ment, és otthon volt velem addig, de a fiamat beadtam bölcsi, szörnyen nem akartam, de tudtam hogy az oviba nem tudják felvenni ha betölti a 3. évet ezért beadtam inkább a bölcsibe, és mondhatnám sokkal jobban örülök neki hogy oda jár, bárkinek merem ajánlani a mi csoportunkat, mert két nagyon aranyos gondozónő van és szerintem nagy előny hogy kevesen vannak. Igaz én lehet hogy azért is örülök neki mert a mi ovinkba vegyes csoportok vannak ott meg vannak nagyobb gyerekek is, na meg az oviban sokan is vannak. (szerintem) Nem tudom, de tényleg mostmár nagyon örülök hogy oda vittem, bár tudom hogy az oviban is figyelnek a kicsikre, mivel elég családias az egész.

Vikics köszi, megpróbálok most majd egy fényképet feltenni, hátha sikerül.

Lányok! Ti szoktatok járni a Cipő- és ruhavásárba a Körcsarnoknál? Én egyszer már voltam, vettem is cipőt magamnak, meg a lányomnak, és tényleg nem volt drága, még a szieszta sem, csak mindig az elején kell menni olyankor meg olyan sokan vannak. Azért lehet hogy kimegyek, mert tavaly az összes nyári cipőmet elhasználtam és kéne egy pár nyári szandi, vagy valami jó kis papucsos cipő, (vagy milyen)

Sziasztok
Anett
eszter
 
 


Kép

Na ?
remélem sikerül .
Anett
eszter
 
 


Sosem sikerül mert mindig nagy, de ha minden igaz most már jó lesz.
Ez a lányom. Eszter, az előző a fiam volt Máté vagy Matyi

Sziasztok
Anett
Kép
eszter
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?