Új privát üzeneted érkezett!

Bocs, hogy ezt nem értitek mind, de: Móni! Nem volt egyértelmű, amit írtam? Amire jutottam: igen... :) Majd priviben leírom, csak már mennem kell...
Vendég
 


Csodajó az a paci... Ja, és Samu is nagyon kedveli a banánt... :)
Vendég
 


Leányom köszöni a bókokat! :D

Morca, ez az újabb patás, hát készen vagyunk! :D :D Mutattam Palinak, lám nincs egyedül a fanatizmusával. Szerintem legszívesebben ő is egy lóval, de lehet, mindjárt kettővel aludna. :D

Ildi: a gyerekorvos is korainak tartotta, mikor legutóbb szóbakerült, igaz, akkor még csak meg volt vastagodva az ínye, de ma már tényleg ott virul a kis fehér csücsök. Én is elképedtem! :shock: Sőt, ma délután már a másikat, a mellette levőt is láttam. Ma egész nap a ujjamat rágcsálta, szinte vágott, mint a kés éle. :shock:
Anyu azt mondta, nekem 3 hónapos koromban bújt ki az alsó két fogam. Genetikailag ezek alapján öröklődhet ez a viszonylag korai fognövesztés?

Kép
anhel
 
 

 
 

Ildi: hát persze, csak nagyon ritka az ilyen korai fogzás, de legalább viszonylag könnyen ment.
Dóri: ha még nem született meg a rokonpindur, megnyugtatlak, igen a vajúdásnál is bent lehet az Apuka. De: utána nincs látogatás!!!!!!!!!!!
Kérlek vegyétek komolyan, egy ujszülöttnek minden jobban hiányzik, mint egy influenzás fertőzés. És hiába nem beteg aki bejön (próbálkozik), a lappangási idő miatt ki tudja, nem hurcolja-e már magával a vírust. Az újszülött a 3-4 napon kezd el igazán szopni, akkortól újra kapja Anya védő ellenanyagait, de ez a 3-4 nap, amikor nem, komoly veszélyt jelenthet.
A szülőszobán az Apa csak a család saját baktériumflóráját hordozza, ami ellen a gyerek már védve van, hiszen együtt él velük több hónapja.
Nitácska: gondold meg a "raplit", kockáztatnád a nehezen összejött, és nagyon várt terhességet 4 nap miatt???
Néha bizony kellemetlen dolgokat is véllalni kell a gyerek egészsége érdekében. Nem csak jogok vannak, hanem kötelességek is a születendő gyerekkel szemben. Szerintem!
bábaildi
 
 


Köszönöm szépen a választ, továbbítottam, minden bizonnyal komolyan veszik. ;) Ők is egészséges babát szeretnének. :)
Vendég
 


Sziasztok!
Képzeljétek csütörtökön beszéltem egy erre a hétre kiírt kismamával és azt mondta, hogy egyedül szeretne szülni, békében, a maga ütemében. Hát ez engem igazán megdöbbentett! Lehet, hogy már nem az első szülése és ezért, hogy tudja mi fog történni inkább tényleg jobb neki egyedül, minden esetre én nem tudtam elképzelni, hogy ne legyen velem a párom a legnehezebb és legszebb pillanatban, mert végül is együtt csináltuk végig az egész babavárást, minden vizsgálatot (akármilyen hírnél ne egyedül legyek és közös legyen a döntés és az öröm), hát a "végeredményt" ne élhesse át velem? Szerintem családdá válni is könnyebb így, mint hogy kap egy gyereket pár nap múlva. De hát mindenki más. Azt sajnálom, hogy a babadömbing miatt nem lehettünk együtt az első 2 órában, de az is nagyon sokat jelentett, hogy míg engem "figyeltek" a párom legalább velem lehetett és mesélte amit átélt (és én nem emléxem rá). Szerintem így is nagyon-nagyon örülhet mindenki, hogy legalább szüléshez beengedik az apukákat és hát nem sok különbség van aközt, hogy látogatási tilalom, vagy mint az én fiamat, hogy 10 napig nem is látta, csak fényképről, mert nem akartuk kivetetni a fény alól a gyógyulás reményében. Nem is beszélve a pici koraszülöttekről, akiket esetleg más kórházba kell szállítani és még anyukájuk sem láthatja! Nagyon-nagyon igaza van Ildinek, nagyon sok mindent ki kell még bírni, olyat is amiről eddig azt hittük sosem fogjuk.
Anhel: képzeld Dávid fiú is 3 hónaposan úgy nyáladzott, hogy azt hittük fog, aztán semmi, most megint 6 hósan rázendített, de még egy kis ínydagadás sincs, pedig már ujjra húzható, buzogányos és hagyományos fogkeféket is beszereztem neki :D Aztán ő lesz az első műfogsoros gyerek a jövő generációja :( Egy idősebb kollegám mondta, hogy az idő előrehaladtával el fog csökevényesedni az emberek lába, mert nem használják. Hát akkor a fogaik is el fognak tűnni :? Szóval a két véglet Dóri és Dávid :D Gratulálunk neki és várjuk a prototípus fényképét, mert én a sajátomat szoktam neki mutogatni, hogy ilyet kell növeszteni :lol:
Morca: tüneményesek a fiúk! Bár most vhol azt olvastam, hogy nincs ideális korkülönbség a gyerekek között én úgy látom a fiúkat, hogy jó nekik így együtt felnőni, szerencsésebb a kis korkülönbség, nincs féltékenység stb.
Bluebox: már hiányoltam Kristófot, mindig betájolom Dávid úr mivel hozakodik elő nem sokára, most már kinéztem én is a játékboltban olyan nyuszikás járgányt :D Képzeljétek a tesz-veszen sokkal-sokkal drágábban hirdetik :(
Lilla: Nagyon boldog névnapot :lol: :lol: :lol:
Szép napot mindenkinek: J
kisvitéz
 
 


Kisvitéz:Hát nem mindig könnyű két apróságot egyszerre ellátni, és egyszerre két helyen lenni, ha épp anyura van szükség...de megoldjuk.. :P :P Van, hogy ketten lógnak rajtam egyszerre, van, hogy két babakocsit tolok egyszerre, bár úgy tűnik ez már a múlt, mert Matyi már nem akar beleülni.. :P A legjobb, mikor ketten balhéznak velem egyszerre, hogy adjuramisten, de azonnal.. :P Vagy most, hogy már Ákos is jön-megy és mindenhol fel akar állni, persze a legveszélyesebb helyeken, és két felé kéne rohannom.. :P De mindig megoldjuk valahogy és ez a lényeg.. jut is, marad is.. :wink:
Azt azért elárulom, hogy nálunk is van féltékenység, de rengeteg szeretettel, odafigyeléssel és még több humorral sikerült a minimálisra csökkenteni és így tudnak egymásnak örülni...

pussz
Kép

Móni

Kép

Kép
morca
 
 


Sziasztok!

Bábaildi: köszönöm szépen előre is a segítséget homeo ügyben! Látod, elsőre nem is jutott eszembe, hogy téged kérdezzelek, pedig magától értetődő! Csak hallottam róla, hogy van, gondoltam, megérdeklődöm. :D

Szülés ügyben a Jahn Ferencesek akkor szerencsésebbek, mert csomó helyen a látogatási tilalom a szülés idejére is vonatkozik, vagyis nem lehet bent az apuka.

Kisvitéz: én nem csodálkozom azon a kismamán. Én is örültem, hogy ott van apa, de főleg miatta, hogy így jobban rá fog érezni az apaságra, hogy itt valami nagy dolog történik, nem csak a kezébe nyomnak egy gyereket a semmiből, hiszen a 9 hónapot azért mégiscsak az anya éli át, és van ideje rákészülni lelkileg a dolgokra. Az apa akkor még nagyon "külsős". Viszont a magam részéről simán végigcsináltam volna egyedül, csak a babára koncentráltam, és az se volt jó, ha csak hozzám érnek, jól elvoltam magamban. Persze lelkileg jó volt, hogy ott van apa, de különösebben nem tudott könnyíteni a dolgokon. És vannak férfiak, akiknek ez nem jó élmény, vagy nem úgy reagálnak dolgokra, mint az anya várná, akkor pedig még jobban érthető, ha nem akarja, hogy a másodiknál bent legyen. Nincs két egyforma ember, kapcsolat, reakció. És ettől nem lesz senki jobb vagy rosszabb. Elég bensőséges dolog a szülés. Mindenki másképp éli meg. Minden megoldás jó, ha jónak élik meg az érintettek.
Én persze azért szeretném, ha apa bent lenne, de erőltetni nem fogom, ahogy az elsőnél sem erőltettem. Egy ideig azt mondta, ő nem biztos benne, hogy kibírja, de pár héttel a szülés előtt azt mondta, mégiscsak bent akar lenni. A kollégáitól hallotta, nekik mekkora élmény volt, és kíváncsi volt a dolgokra, és nem bánta meg. És el se ájult! :lol:

Morca: nekem ugyan csak Orsi van egyelőre, de szerintem is, bármennyi is a korkülönbség, a féltékenység, ugyan más-más formában, de mindenképpen elődugja a fejét. Remélem, én is majd ilyen jól le tudom kezelni majd az eseteket, mint te!
Marha jó ez a paci! Orsi is ilyenre vágyott, de végül inkább fa lovat vettem neki, nem ezt a szőrös változatot, hogy tudjon hintázni is. Ezt is nagyon szereti, de nem alszik vele, kicsit nyomná! :lol:
Hihetetlen ez a paci-őrület! Olan édesek! Orsi is ahogy mondja: "De anya, ilyen pacim nincs még nekem!" Olyan meggyőző tud lenni! :lol:
Hogy tömi a banánt! Nagyon édes!

Anhel: gratula a fogacskákhoz!!! Mostmár sorban beindulnak. Orsinak is észrevétlenül jöttek ki, csak a nyáladzást láttuk, aztán bújtak elő. Láz és alvatlan éjszakák fogak miatt nem voltak! Kopogjuk le gyorsan!!!

Ma kísértem tesót az első vizsgálatokra! Minden rendben ment, megmutattam neki, hova kell menni. Bent volt a párja is az UH-n: tisztára meg volt hatódva, hogy látszott, ahogy pulzál a kicsi szíve. A 6. hetet töltötték, de már most olyan lázban égnek! Olyan aranyosak! :D
Azt nem tudjátok, hogy legkorábban mikor jöhet el valaki táppénzre? tesó most írja a szakdogáját, és elég messzire jár dolgozni (másfél óra út minden reggel és még annyi haza este) és stresszes is, szeretne mielőbb kiszakadni belőle.

Ma megkaptam az AFP leletet: teljesen tuti!
Viszont a HgbA1C (3 havi cukor) leletemet a labor valahova elkeverte, majd utána néz a doki, merre van.

Vigyázzatok magatokra!

Puszi,

eszty, Orsi és DanóManó

Kép

Kép
boeszter
 
 


Ha az orvos veszélyeztetett terhesnek minősíti, már akár most is elmehet táppénzre, én úgy tudom. :)

Örülök, hogy jó volt, és örülnek! :)

Judit! Samu 1 éves volt, mikor az 1. foga kinőtt... Ő sem lett protézises... :) Nálunk a családban Apa ágán későn fogzanak a gyerekek. :)

Hát, végülis jó sokáig az asszonyok férjeik nélkül szültek... Szóval gondolom, hogy kibírható... De azért én örülök, hogy Apa velünk volt, és velünk lesz májusban is. :)
Vendég
 


ildi csak vicc volt....tudom hogy te ott lennél velem.....nekem az nagy öröm volna!!!!!!!!!!
semmiképpen nem kockáztatnám a baba életét!!!!!!

morca máténak is van ilyen pacija csak fekete! :)

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


Jó éjt!
Vendég
 


Sziasztok Lányok!

Dori: köszi a választ. Majd a védőnőnél is utána kérdezek, de szerintem ezzel nem kötekednek. Meglátjuk.
Egyébként ahhoz komoly indok kell, hogy valakit veszélyeztetett terhesnek nyílvánítson a doki?

Lányok! Képzeljétek el! Én most hétvégén döbbentem rá, hogy kezdem "elveszíteni" Orsit, mármint, hogy kezd felnőni és már annyira nem kapaszkodik belém. Vasárnap délután átment egy ovis barátnőjéhez (illetve eddig nem nagyon kedvelte, de most igen), és egyáltalán nem rengette meg, hogy egyedül ment, és én nem mentem vele. Pedig eddig sehova nem akart menni nélkülem, kivéve a szomszéd kislányhoz a mellettünk lévő ajtónál. Olyan furcsa, hogy eddig szinte vágytam rá, hogy hagyjon nekem egy kislevegőt, és most meg, amikor kezd ténylegesen leválni rólam, sajnálom, és hiányzik. Pillanatok alatt el fog jönni már, hogy ciki lesz, mikor kísérjük a suliba. :?
Élvezzetek ki minden percet, ezek az idők sose térnek vissza!

Bábaildi: holnap reggel bent leszel, mikor megyek Zitához vérvételre? Keresselek?

Puszi mindenkinek!

eszty, Orsi és DanóManó

Kép

Kép
boeszter
 
 


eszti kicsit nehéz de könnyebb is lesz neked hogy már nem log mindíg rajtad...... :wink:

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


Igen, technikailag könnyebb lesz, sőt fokozatosan könnyebbedett már egy éves kora óta, csak most lett ilyen szembetűnő.
Minden elszakadás nehéz. Az is nagyon nehéz volt, mikor bölcsibe ment. Az volt a valódi fizikai elválás, mintha akkor vágták volna el igazából a köldökzsinórt. Most ez pedig már lelki elválás, amikor már önálló kis emberként kezd funkcionálni. Hihetetlen, hogy el vannak rendezve ezek a dolgok.

Puszi,

eszty, Orsi és DanóManó

Kép

Kép
boeszter
 
 


hát igen nem könnyű elválni tőlük....ekem is annyira hiányzik a máté mikor arra a pár orára a oviban marad...... :(

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


Jaj... Annyira szeretem ezt a pici embert! Már az is fura volt, hogy már nem a pocimban lakott... De az idő nem áll meg, egyszer meg már majd saját családja lesz... De akkor én nagymama leszek! :wink:
Vendég
 


bizony az idő csak pereg..pereg....és pereg.........

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


Eszty: most nagyon keveset dolgozom, csúsztatom a túlóráimat, és tavalyról is van még szabadságom. Igazából március 9-én leszek legközelebb nappalos. Addig összesen 3 nap dolgozom, az is hétvége. Sztem 2 hét múlva tudunk találkozni. Azért az eredményt írd meg!!!!Bár biztosan jó lesz, tudom! :lol: :lol: :lol:
bábaildi
 
 


Lányok, ma nagyon izgi nap volt! Megszületett Samu keresztmamájának kisfia! Mindjárt idemásolom, amit megírtam már 1x máshová...

Már pénteken elég nem jól érezte magát Kata. Éjjel már régen nem tudott rendesen aludni, mert folyton pisilnie kellett. Úgyhogy nem volt különleges, hogy nem nagyon ment neki az alvás, de picit másképp nem érezte jól magát. Szombaton ugyanez, picit jobb éjjelre, vasárnap reggeltől voltak összehúzódásai, keményedései. Nem volt fájdalom, meg nem volt rendszeres, de sok-sok keményedés volt. Bevittem őket a kórházba, megvizsgálták, mondták, menjen még haza. Egész nap keményedett rendesen, éjjelre úgy érezte, megindult vmi. Bementek mentővel a kórházba, orvosunk ott volt, megvizsgálta, de még mindig semmi - méhszáj az egekben, CTG nem mutatott semmit (pedig azért voltak ott dolgok rendesen... - lehet, nem volt jó a gép, vagy nem volt jól rátéve...)... Hazamentek. Egész éjjel folytatódott, majd hétfőn is, csak még mindig rendszertelenek, de már fájdalommal... Hát, úgy tűnt, hogy nem akar abbamaradni. A fájásokat már csak térdelve, görnyedve bírta egész nap. Meglátogattam est, próbáltam bíztatni, lelket önteni belé, meg felhívtam védőnénimet, elmeséltem neki a helyzetét, és megkérdeztem, mit tanácsol, hogy jobb legyen. Elmondta, hogy van, akinél akár 2 hétig is eltarthat egy ilyen állapot, mert a jóslófájások időnként belendülnek, időnként elmúlnak, s ez így tart hetekig... De más kifutása is van, és drukkol, hogy ez legyen: hogy beindul a szülés tényleg. Elmondta, hogy esetleg mivel lehet erre rásegíteni (lépcsőzés, nagytakarítás, szex, forró fürdő), Kata vett fürdőt. Ezután volt a hajszárítás közben az elfolyó magzatvíz (? - azért mostmár így utólag elég vlsz., hogy az volt...). Reggelig ugyanúgy folytatódott minden. Bementek reggel Doktor Úrral vizsgálatra (ja, nekik könnyű: 1 házban laknak Doktor Úrékkal... ), kiderült, hogy a méhszáj bő 2 ujjnyi már. OK, akkor már maradnak, szülnek. Bevittem a csomagjukat, délig egész rendesen zajlottak az események, addigra bő 3 ujjnyira volt nyitva, meg megvolt a burokrepesztés is. Bekötötték neki az oxytocint, és innentől megállt minden. Nem nyílt semmivel jobban. 5kor tanácskoztak az orvosok, döntés: 6ig várnak, ha akkor még nem tűnt el a méhszáj, császároznak. 6kor még mindig ugyanaz volt a helyzet. Közben én nagyon drukkoltam, hogy ne kelljen császározni... Bekészítették a műtéthez, de még 1 utsó utáni vizsgálat volt - Doktor Úr nem akarta könnyen annyiban hagyni , és kiderült, eltűnt a méhszáj! Hát, bement egy egész sereg nép a szülőszobába: 3 szülésznő, 3 orvos, 1 főmufti, és közös erővel kivarázsolták a kislegényt. Zsoltnak (Kata férje) le kellett fognia Katát, mert kapálózott, kitépődött a kanül is... Orvosok nyomták a hasából ifelé, volt, aki közben vákuumozta a kismukit, de végül 6:20 és 6:25 között megszületett Dávid! 3450 g, 51 cm. Anya és fia jól vannak, nagyon megkönnyebbült és boldog hangja volt, amikor mindezt elmesélte. Édesapa is megkönnyezte az eseményt. Nagyon boldog volt, amikor kicsusszant (Kata mondta így), és nagyon édes volt, amikor odarakták rá, és cuppogott, nyújtogatta a kis nyelvét.

Na, bocsi, hogy hosszú lett, csak annyira meghatározó volt nekem ez a pár nap... :)
Vendég
 


dori nagyon meghato a történet..........gratula a babóhoz!!!!!!!!!!!!!

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


Dóri: Gratula Samu keresztmamájának!!!! Nemsokára a Te történetedet is olvashatjuk!! :P :P

pussz
Kép

Móni

Kép

Kép
morca
 
 


Szia Dóri!
Köszi a szüléstörténetet, engem azért is meghat a dolog, mert az én párom is Zsolt, az én fiam is Dávid, és ő bár súlyra 3650-nel született, de szintén 51 cm-vel és vákummal bár nálam a 3 szülésznő mellett csak 2 orvos volt bent :D
Hóember? Képzeljétek itt a házunk előtt valaki épített egy hatalmasat, aztán este hallotta a párom, hogy a 2,5 éves Sacika építette anyukájával és valaki ellopta :x Undorító, nem? Azért örülök, hogy ők építették, mert ma biztos összedobnak egy másikat :D Tegnap nem vittem hóláncot a babajárgányra és úgy toltam, mint egy elakadt autót :lol: a postás bácsi is beszólt, hogy talán szánkó kellene ilyen időben. Gondolta valaki, hogy még ezen a télen hó fog esni???? Hú, sokaknak okozhattam jó kedvet tegnap, még magamon is nevettem :lol:
Szép napot, mindenki hógolyózzon, építkezzen! Morca várom a mostani Boriszos-szánhúzós képeket!
Üdv: J
kisvitéz
 
 


Sziasztok!

Néha be-be nézek ide is, és látom csupa jó dolog történik!
Nitácska, gartulálok! Vigyázz magadra!

Ha megengeditek, egy picit off-olom a topicot!

Ha valakit érdekel teljesen új és eredeti nike női cipő ill. férfi nadrág, akkor dobjon egy pü-t nekem az email címével, és küldök neki képeket!
Olcsóbb, mint a boltban!
Köszi!

Üdvözlet mindenkinek!
Hexina és Hanna Sára

KépKép
hexina
 
 


hexina köszi!
mért offolsz? :(

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


Sziasztok!

Dori: Köszi a történetet! Hát, nem lehetett semmi! Elég nagy zűrzavar lehetett, de a lényeg, hogy megvan a baba és mindketten egészségesek anyuval együtt. Gratula nekik és jó egészséget!
Te is mostmár lassan sorra kerülsz! :-)

Bábaildi: akkor még jó, hogy nem zargattalak telefonon. Tegnap már nem tudtam fellépni, így nem tudtam, mit írtál, de végül nem hívtalak, látogatási tilalom is van, nem akartam túl sokat mászkálni bent. Voltam Zitánál, és majd 2 hét múlva megyek.

Kisvitéz: nem lehettetek semmik a hóban!
Én is gondoltam rá, hogy ma szánkóval megyek Orsiért az oviba, de nem merem bevállalni, hogy hazahúzom. Nem tudom, mi van ma, valami front lehet, de úgy húz lefelé a hasam! Remélem, elmúlik. És nagyon álmos vagyok.

Vigyázzatok magatokra!

Puszi,

eszty, Orsi és DanóManó

Kép

Kép
boeszter
 
 


Boeszter: hát ez a szánkós dolog sehogy sem jó, mert ha a járda le van takarítva, akkor tényleg nem semmi húzni rajta, én viszont tegnap bankba mentem :D ott is érdekes lettem volna szánkóval! Igaz idén télre nem is vettünk, mert olyan kicsi volt még Dávid úrfi, hogy feleslegesnek tartottuk. Na jövőre már edzhetek!
Kérek hóemberes fényképet! Mi még idén nem tudunk építeni!
A másik vonalzódat letiltja a gépünk :cry: Mi van rajta?

Üdv. J
kisvitéz
 
 


Jaj, nekem sem látszik Eszty másik vonalzója!

Köszönöm a nevükben a gratulációkat! :)

Mi megyünk szánkózni nemsokára! Kiváncsi vagyok, mit szól az ifjúúr! ;)
Vendég
 


Sziasztok!

Kisvitéz: igen, én mindig az úttesten húzom, mondjuk nálunk megtehetem, mert nem forgalmas helyen vagyunk. :) De ma ez mindenképp elmarad, mert egyre ramatyabbul érzem magam.
Lehet, hogy valami bújkál bennem.

A vonalzómat kicseréltem, mert sose látszik valami szerverhiba miatt. Úgyhogy csináltam újat, Babafalvásat, az legalább mindig látszik. Pedig jópofa volt, mert mindig mutatott friss UH képet a babáról és írta is, hogy mit tud már, hol tart a fejlődésben. :?
De sajna, sose látszik.

Dori: biztosan tetszeni fog neki! Jó szánkózást! Most legalább szépen süt a nap, de öltözzetek fel, mert hideg van!

Puszi mindenkinek!

eszty, Orsi és DanóManó

Kép

Kép
boeszter
 
 


Képzeljétek, nem is tudtam, de már 100 nap alá mentünk... :) 97nél tartunk. :wink:

Voltunk kint, de nem sokáig, mert nagyon fújt a szél, meg a szánkózás asszem így elsőre picit furi volt manónak. De azért baj nem volt (egyszer majdnem lepottyant... :) ), majd edződünk... :)
Vendég
 


Mostmár látszik a vonalzó! :)
Vendég
 


Szióka!!!

Mi is nem rég jöttünk be, hát akkorát játszottunk... :P :P Matyi beugrált az árokba, ahol neki a hasa közepéig ért a hó... :lol: nagyon élvezte.. Utána meg húztam a szánkón, Ő meg folyamatosan vetődött róla a nagy hóba, aztán meg jól megdobált hógolyóval.. Akkora zsivány.. :wink: Sajnos most nem vittem fényképezőt, pedig nagyon jó képek lettek volna.. :roll: Na de majd délután.. :wink:

Kisvitéz: Most én húztam a szánkót, mert Borisz megint csavarog Árpival... :) Deee.., hoztam neked (is) egy jóképű hóembert... :P :wink:

Kép

Ja, és én is babakocsiztam tegnap (is) a hóban, ráadásul még Matyi is rajta ült az elején és persze dombnak fel mentünk... :shock: :P

Dóri: Tavaly télen, még Matyi sem értékelte annyira a havat, nem is volt hajlandó bele menni.. Csak az tetszett neki, hogy Borisz húzta.. :wink:

Eszty: Vigyázz magadra, ne legyél beteg.. Küldünk neked a fiúkkal sok " legyél jobban puszit"
Kép

Nitacska: szépen telnek a hetek...

pussz

Móni

:D

Kép

Kép
morca
 
 


Ja, és még pár kép:

Kép

a két barát.. :P :P elválaszthatatlanok.. :P :P

Kép

mesét is együtt néznek... :P

Kép

sztriptíz... :P :P

pussz

Móni

Kép

Kép
morca
 
 


Azt bírom a képeiteken, Morca, hogy olyan, mintha nyár lenne... Ezek a fiúk nincsnek túlöltöztetve... :) Nem úgy mint Samu... A kis fázós majomka. :)
Vendég
 


Morca: köszi a képeket :lol: :lol: :lol:
Lehet tudni Matyinak honnan jött ez a ló szeretet? Hóembernek küldök egy sárgarépa orrot galamb postával! Nálunk a "majd én főzök" buli nem jött be Dávidnak, mert nemcsak azt nem eszi amit én főzök, de semmi olyat, amit én nem szeretek, köztük a sárgarépát sem :( úgyhogy van felesleges. Az ellopott hóembernek is szándékoztam ma vinni, de sajnos nem lett utódja :cry: Itt már nagyon olvad :( Olyan nehéz elképzelni, hogy itt nem lehet hol szánkózni meg mindenféléket játszani! Én vidéken nőttem fel hegyek között, sípálya mellett, erdő közepén.
Dóri: én is fagyos vagyok és szegény gyereket magamhoz öltöztetem :? Bezzeg nyáron a 30 fokot én sem bírom! Erre mondták az idősebb kollegáim, hogy tápos nemzedék. Így jártunk.
Holnapra is szép napot, üdv: J
kisvitéz
 
 


Kisvitéz: Matyi a lószeretetét a köldökzsinóron keresztül kapta.. :P Én ugyan ilyen megszállott voltam gyerekkoromban.. (még most is) :P :P

A hóemberünk pár perccel a fényképezés után az olvadás miatt összedőlt... :cry: A sárgarépa orrot legfeljebb elrágcsáljuk.. :wink:

Matyi sem ette meg és most Ákos sem eszi meg amit főzök.. (főznék).. :?

Dóri: Hát nem egy fázós brigád a mienk, az biztos.. :wink: De a képeken az nem látszik, hogy állandóan mozgásban vagyunk.. :P

pussz

Móni

Kép

Kép
morca
 
 


morca olyan jo nézni a képeket!!!!!!!!!

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


Dóri: Dobok fel "ruhás" képeket.. :wink: :P

Kép

Ákos is kapja a lovas kiképzést.. :P :P

Kép

hmm.. ez fincsi.. :P :P

pussz

Móni

Kép

Kép
morca
 
 


istenem de helyesek.......... :lol: :lol: :lol:

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


Én nagyon nem vagyok fázós, a meleget nagyon nem szeretem... De Samu fázós... Cuki... :)

A képek nagyon jók ismét, Morca! Köszi! :)

Samu, hála Istennek, mindent megeszik. Van, hogy kicsit trükközni kell, de nem sok bajlódás van a kajával nálunk. :)

Mindenkinek szép napot, lehet, nem tudok ma többször jönni, mert kipurcant a vincseszterünk, és most bitorlom apukám gépét, de ez illegális... Szóval lépek... :)
Vendég
 


Sziasztok Lányok!

Most csak röviden írok, mert papa gépén léptem be.
A héten már nem dolgozok, nem vagyok túl jól, valami vírus.
Pihenek és gyógyítom Orsit, mert tegnap tiszta gennyes szemmel jött haza az oviból, jó kis kötőhártya gyulladással. Meg az orra is rendesen folyik. Délután viszem a dokinőhöz.
A cukoreredményem szuper lett, sőt, 3,9. Pedig megettem azt a kemény 25 gr-ot reggelire. :lol:

Csuda jók a képek!!! Én sem vagyok egy fázós valaki, de a meleget jobban szeretem. Alig várom, hogy süssön a nap!

A hóember is nagyon jó, idén nemigen láttam még, valahogy sose volt errefelé ennyi hó még. Papa pici kertjében sose gyűlt össze ennyi hó, hogy tudjunk belőle építeni. Most lenne (még), de semmi energiám hozzá.

Vigyázzatok magatokra, és sok puszi mindenkinek!

eszty, Orsi és DanóManó

Kép

Kép
boeszter
 
 


Morca: Nagyon köszönöm a puszikat!!!

eszty, Orsi és DanóManó

Kép

Kép
boeszter
 
 


Dóri: Matyi most már szereti a főztömet..Sőt feltűnően többet (tovább) eszik alvás idő tájékán.. :D Ákos is inkább azt kóstolgatná, amit mi eszünk.. :D :D az érdekesebb.. :wink:

Eszty: szuper a cukrod, nagyon ügyes vagy.. :D Szegény Orsika, olyan rossz, hogy az ovival ez is együtt jár... :( Küldjük neki is a puszikat) Természetesen rólad sem feledkezünk meg továbbra sem.. :D
Kép

pussz

Móni

Kép

Kép
morca
 
 


Sziasztok!

Morca: köszönöm szépen, nagyon aranyos vagy!

Most értünk vissza a gyerekorvostól, Orsi kapott szemcseppet, orrcseppet és szemkenőcsöt éjszakára. Ha rendbe jön, szerdán mehet oviba.
Én valahogy próbálom összeszedni magam, és hétfőn visszamenni a táppénzpapírért, hogy kedden tudjak menni munkába, Orsi meg megy mamihoz.

Olyan szépen sütött most a nap, mikor mentünk. Tiszta karácsony reggeli hangulatom volt, mikor gyerekkorunkban elküldtek minket sétálni papával, amíg minden elkészült. :D

Vigyázzatok magatokra!!!

Puszi,

eszty, Orsi és DanóManó

Kép

Kép
boeszter
 
 


Eszty: engem kifejezetten feldobott ez a hóesés, egész télen ezt vártam. (kicsit késett) Azért annak nem örülök, hogy nagyon hideg lesz, illetve van is már. Eszterunokával délután hintázni mentünk a játszótérre, hááááát, metsző volt a szél, nem is volt rajtunk kívül senki. Azért jól esett a levegőn lenni. És bírom, ahogy ropog a lábunk alatt a hó.
Vigyázzatok magatokra, mindenki!! :lol: :lol: :lol:
bábaildi
 
 


Morca: tudod még mi jutott eszembe? Hogy volt egy barátosném, aki ha jól tudom Dunaharasztiból költözött a mi vidékünkre és szintén kutyakiképző volt és az első kisfiát neki is Matyinak hívják :-) Hogy mik vannak!
Eszti: nagyon stramm csaj vagy, jól bírod a gyűrődést, gratu hozzá!
Zdori: kívánom, hogy a ti gépetek is olyan gyorsan gyógyuljon, mint a miénk. Nem lehet, hogy titeket is a kémprogik leptek meg? Jaj, nálunk is a hétvégén megint format c: lesz :cry: az ember milyen gyorsan hozzá szokik a jóhoz! A múltkor 3 órán át nem volt áram és hirtelen elakadtam :? Még a bébiételt is gázon kellett melegíteni, mint a régi szép időkben! Teljesen elkényelmesedtünk már!
Itt már olvad a hó és jégpáncél lett mindenhol. :( Csúszkálok a babakocsi után, a lejárón pedig leengedem és csak utána merészkedek le. Egyébként ha szavazni lehetne 100* hó, mint eső!
Holnap péntek! Aztán hétvége! Mindenkinek szép estét meg pénteket meg hétvégét!
kisvitéz
 
 


Sziasztok! Még nincs diagnózis a gépre... De majd meglátjuk...

Örülök, hogy jó lett a cukor, Eszty! :)

Mindenkinek szép napot holnapra!

Végülis én is örültem a hónak, csak picit félek most mászkálni kint, mert azért bennem van még az a decemberi (vagy januári) nagy popsiraesés... Azért most lehet, hogy rosszabbul viselném mint akkor...

Judit, köszi a drukkot... :)
Vendég
 


Ja, és ma nem vagyok jól... Tegnao megfáztam... Remélem, súlyos nem lesz, torkom fáj eléggé... :( De azért nincs nagy baj, ne aggódjatok, remélem, hamar túl leszek rajta. :)
Vendég
 


ildi én is nagy on vártam a havat...és jó sok is esett.............a hideg az naon nem jó...... :?

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


MIndenkinek jó éjt!
Vendég
 


Sziasztok Lányok!

SZép, hogy fehér minden. Ma csak bentről nézzük Orsival.
Kötőhártyagyulladása lett, óránként csöpögtetek neki.
Nem megyünk sehova. Én is pihenek, mert olyan nehéz a hasam.
Közben berakok pár mosást, és vasalni is kéne,na, majd meglátjuk, bírok-e.

Bábaildi: Igen, szép ez a hó, nekem most van karácsonyi hangulatom, karácsonykor meg valahogy sehogy se akart az lenni.
Inkább ez legyen, mint eső. Csak már úgy várom a tavaszt! :D További jó pihenést neked!

Dori: jobbulást neked!!!! Gyógyulj meg mihamarabb!!

Mindenkinek nagyon köszönöm a gratulációkat! Keményen csinálom is a diétát, nem csábulok el! :D

Puszi mindenkinek!

eszty, Orsi és DanóManó

Kép

Kép
boeszter
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?