Új privát üzeneted érkezett!

Mimi
Én vettem már párnányi adagokat is :wink:
Vendég
 


Sziasztok!
Megy a drukk az uh-ra! :)
Szopipárna: Nekem brendonos van (kaptam :oops: ). A másik típusúval egyszer találkoztam, és sokkal kisebb volt, mint az enyém :roll:
Nem értem, lehet, hogy abból több méret is van???
Lényeg: én a terhesség alatt nagyon sokat használtam, és imádtam! Olyan jókat aludtam vele, mint még sosem! Ha ültem a fotelban, ott is jó volt a derekam mögé, kicsit kitámasztani, és még sok helyzetben használtam, terhesen! Megmondom őszintén: én szoptatni nem tudtam rajta... Szülés után jó volt még a kórházban, amikor az ágyamon volt a fiam, "bebiztosítottam", hogy ne essen le, de itthon is max. csak erre tudtam használni olykor. Így el is tettem, mondtam, majd a következő terhesség alatt még nagy hasznát veszem!
Vendég
 


Sziasztok Kismamik!

Anett: megy a drukk, aztán kérünk beszámolót.

Kép még sajna nincs, de estére már jó lesz a gépem 100%-an a párom feltelepíti a progit újra. Aztán tudok méretezni.

Én is érzem már a babácskám, Jázmint is korán érezetm. De már nem bánnám ha erőssebben érezném. Akkor tudnám mindíg, hogy minden ok.

Lányok ma mit főztetek? nem tudom mit főzzek levesem van de mi legyen a második.

irab: persze ez természetes. ok a privi. Szoktunk még néha menni tatára kirándulni. A zenészeket is onnan szalasztottuk az esküvőnkre.

Üdv
Bea
Kép
url=http://picibaba.hu]Kép[/url]
beusmimi
 
 

 
 

Szopipárna szerintem jó találmány, én szerettem, de nem a szoptatáshoz használtam. Pl. mikor éjszaka aludtam és Lili a hasamon volt, mert nem aludt, és ezt találtuk ki, akkor pl. a kezem kitámasztottam vele. Pocakosan azzal aludtam, nagyon jó volt. Most meg az ágy oldalán van leesésgátló gyanánt.

KépKép
KépKép
KépKép
linacska
 
 


...
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára anettoo 2009.06.30 12:56-kor.

Lilypie Fourth Birthday tickersLilypie Third Birthday tickersLilypie Pregnancy tickers
anettoo
 
 


...
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára anettoo 2009.06.30 12:56-kor.

Lilypie Fourth Birthday tickersLilypie Third Birthday tickersLilypie Pregnancy tickers
anettoo
 
 


Beus, én prézlis karfiolt csináltam jó sok tejföllel. Hmm, nagyon jól esett. Tök fura, ahogy újabban annyira nem kívánom a húst :roll: max valami könnyű csirke jöhet, de belegondolok egy csülökpöribe vagy csak a sült tarjába és úgy érzem én már sosem fogok ilyet enni... Ellenben a zöld saláta (naná, mikor, ha nem télen?), meg a zöldségek, tészták jöhetnek. Nem lehet, hogy nekem is lányom lesz, és már most diétázik az eszemadta? :wink:

Szopipárna: hmm, nálunk apa használja :? Még Milunál kaptam, és azóta se nagyon használtam. Na persze az is igaz, hogy nem is nagyon érzem szükségét. Egyetlen nagyon hasznos funkcióját tudnám kiemelni: gátsebbel tök kényelmesen rajta ücsörögni :lol: . Igaz, erre a feladatra megteszi egy 200 Ft-os úszógumi is.

A zenebölit csak ajánlani tudom! Én 9 hónapos kora körül kezdtem járni vele, mert akkor fedeztem fel ezt a helyet :), de voltak ott fél év körüli babák is.
Körben ülnek az anyukák, ölükben a babákkal és énekelnek meg mondókáznak. Nem kell annak a gyereknek semmilyen feladatot csinálnia, szóval ha Mátét érdekli a zene meg a ritmusos mondókák, akkor szerintem nyugodtan menj el vele.
Annyira imádom, amikor Milu elmutogatja a dalokat! Mutatja a feje tetején a nyuszifület, meg töri a mákot a kis kezével, az ujjacskáival tiktakkol, meg tudnám zabálni, olyan helyes. Na persze ott minden mást csinál, csak a feladatokat nem, de itthon elejétől a végéig eljátssza mi mindent kellet (volna) csinálnia :lol: Szóval figyel és ragad is rá!
Vendég
 


Jah, Linácska! Nekem is volt csiperkém, Canestent mondott rá a dokim. Azt is mondta, hogy ha újra érezném semmi para, nyugodtan vegyek még egy adagot és használjam becsülettel.
Szóval emiatt talán nem érdemes visszamenni.... nem tudom....
Vendég
 


Sziasztok Lányok !

Hűűűű mennyit írtatok a hétvégén, képtelenség végig olvasni ! :lol:
De azt azért láttam, hogy nem kis vita bontakozott ki :( , amit nagyon sajnálok, hisz azért vagyunk itt, hogy támogassuk egymást.
Nekem pl. tetszik az összes bébicucc, amit fellinkeltek, ha olcsó, ha drága ! :lol:
Ti se az árakat nézegessétek, majd mindenki kiválasztja a számára legmegfelelőbbet !

Ágica
Örülök Neked, én is lombikos kismama vagyok és ha azt hiszed, hogy te vagy az első számú paramami, akkor tévedsz, mert szerintem én vagyok ! :lol: De szerintem nálunk lombikosoknál ez valamennyire érthető is...
Én most pl. azon parázok, hogy nem nő a hasam ! :( Vagyis megrekedt a növésben...asszem.
Lányok, nektek már nagy pocitok van ???

Noki, Irdab
Gratulálok a kislányokhoz !!! :lol:

Flake
Neked meg a kiskukihoz ! :lol:

Tündi
Szép nagy a babácskád a CRL alapján ! :D
Mikor lesz a kombinált teszt ?

Earhart
Hol készültek ezek a nyári képek ? 8)

Zizsa
Gratulálok a NEGYEDIK babához !!! Le a kalappal előtted ! :D

Bikmakk
Te mikor indulsz a férjed után ?

Kép
Kép
rilla_
 
 


Sziasztok!

Üdv az újaknak.

Bár én is olyan ritkán tudok jönni, hogy lehet hogy valakinek én számítok újnak. :lol:

Hétvégén itt volt a nagymamám, dédunokázni. Szombaton anyáéknál disznóvágás. Ma egész nap takarítottam.

Anett: Ha hazaértél írj, hogy mi volt? Fiú, Lány?

Sajnálom, hogy Kitty kilépett, az előzményekről lemaradtam.De remélem azért még egyszer visszajön.

Látom már van egy tuti augusztusi kislány. gratulálok :D

Linácska: canestenből, tényleg használhatsz még egy adagot, nem lesz gond. Ádival nekem is kellett.

Kép

Kép
ádibaba
 
 


Hát igen bocsi. Látom elég felületesen olvastam.

mert már többen is tudjátok a babuci nemét.

Kép

Kép
ádibaba
 
 


Beus
Nekem nem kellett főznöm. Megettem a tegnapi maradékot (zöldséges ragu, rizs)

Rilla
Nekem még szinte semmi pocim nincsen
:wink:
Vendég
 


Anetto,
én soha nem tudom, hogy mennyi lesz a doki. Egy komplett vizsgálat UH-val 8000 Ft. Volt, hogy csak az UH 4000-ét kérte el, és volt, hoy semmit, mert karácsonyi ajándék. Sokszor van, hogy nem kér pénzt. Szerintem ezért nem kérne. Amúgy nekem a Canestent receptre írta fel, lehet anélkül is kapni?

Rilla,
nekem már volt 101 cm a pocakom, most 95 körül van. Szerintem a méhed az nő, max. csökken a puffadás. Nekem még nem igazán van hasam. 9-10 hét körül volt, most nincs.

KépKép
KépKép
KépKép
linacska
 
 


Sziasztok! Szeretnék én is csatlakozni Hozzátok :) . Augusztus közepére várom a babát, Miskolcon lakom (azt hiszem, innen még nincs senki más), 30 éves vagyok, ez lesz az első babánk (a nemét még nem tudjuk).

Ági
angelita
 
 


Sziasztok Lányok!
Szeretnék hozzátok csatlakozni! Nem tudommennyi időm lesz írni és jelen lenni, de majd igyekszem. Már egy ideje olvaslak benneteket, ezért gondoltam, "gerincesebb" ha előbújok! :) Láttam pár hete a jó kis táblátokat, már sajna nem találom. Hogy lehet bekerülni?
Mogyoródon lakom, második babát várjuk aug. 20- ra.
Szép napot!
Brigi
briguska
 
 


Próbáltam vonalzót 'gyártani' -remélem, sikerült :).

Kép
angelita
 
 


Ági,Brigi,üdv köztünk!

mimi12
 
 


Ági, Brigi
Üdv :lol:

Mimi
15 hét :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:
Vendég
 


Sziasztok!

Na látom mindenki tökre félre értette a hozzászólásomat.
Ezért hogy ne haragudjon rám senki megpróbálom érthetőbben elmagyarázni.
Kaptam egy privát üzenetet hrenátától. Amiben az állt hogy mi (én+férjem) akarunk a születendő gyermekünknek valódi fából készűlt bútorokat (ágy+szekrény) venni.
Ezért írtam azt hogy a Noki rakott fel olyan bútorkról képeket és nem én.

Ezt ugyanígy megírtam a Nokinak is mert sajnos és tényleg sajnálom ő is félreértette. Ezzel nem akartam bántani senkit, csak azt szeretném ha legközelebb nem érne minket ilyen "vád". Remélem mostmár el tudunk moccanni erről a témáról, mert végűl már mindenki hibás lesz mindenért :lol:

Így utólag pedig üdvözlöm az újakat is!
Vendég
 


Kép

Ekkora a pocakom :wink:
Vendég
 


Ági: húdejó neked még akkor simán beleférsz a régi cuccaidba.
De azért látszik már ott egy kis gömbölyödés.
Vendég
 


Tudna valaki segíteni, hogy kell vonalzót csinálni? :oops: Köszi!
briguska
 
 


Huu csajok mennyi írás,ha nepközben nem ovlasok totál lemaradok,de ma nem volt időm,mert délelőtt zenebölcsiben voltunk,délután pedig a Didergő király mesés musicalt néztük meg Szolnokon egy műv központban.

Zenebölcsiről,mi 11hónaposan kezdtük el,előtte ringatóra jártunk szolnokra.Luca imádja a zenét,táncizik,csak egy gond van vele,hogy nem képes megülni a fenekén megy minden felé,de közbe mutogatja amiket kell.De hogy leüljön,lehetetlen :roll:

Szopipárna,nekem a szopipárna oldalról van.Nagyon szerettem/szeretem.A mai napig is alszok rajta,nem volt pólyánk,Lucát azon szoptattam.Dr.padlóban szoktam bele venni a gyöngyöket,900ft egy jó nagy zacsival!

Beus,semmi gond a tévesztésér.Sajnálom ami történt,én nem is egy ilyen esetről hallok.És van olyan aki a családját hagyja ott.Személyesen ismerek olyat,hazajött fél év után,már a másik csajhoz ment,a felesége várta,2hét után tolta haza az arcocskáját,összepkaolt és elhúzott.A kisfiát azóta sem látta.A másik még az érkezés napján hazament,cuccolt és odébb ált :shock: De sok nő sem különb...arról is van sztorim..

Rilla,csütörtökön megyek a kombináltra a sejtbankhoz fél1re!A védőnőhöz pedig holnap délre,éás végre lesz kiskönyvem. :) Éljen!

Ági,Brigi üdv köztünk!

Kép
Kép
tundi24
 
 


Ágota
Kb. nekem is ilyen a pocakom, most megnyugodtam ! :D

Linacska
Csak-csak elkezd hamarosan nőni a hasunk ... :wink:

Angelita, Briguska
Üdvözöllek Titeket ! De jó sokan vagyunk már ! :lol:

Kép
Kép
rilla_
 
 


www.babafalva.hu
www.noivonal.hu
www.mamanet.hu
www.picibaba.hu
www.nagyonbaba.hu
(ezek magyarul vannak... ha megcsinálod a vonalzót a BBC/PHBP kódot kell a profilban az aláíráshoz bemásolni)

www.lilypie.com
www.tickerfactory.com
www.baby-o-meter.de
www.wunschkinder.net
Vendég
 


Briguska
Én úgy csináltam, hogy rámentem a nagyonbaba weboldalra ott készítettem egy vonalzót (teljesen egyértelmű), majd mikor kész lett, írt egy kódot, ezt a kódot kell bemásolnod itt a babaneten a profilodban az aláírásodhoz !
Valamint a profilodban x-eld be, hogy a BBcode látszódjon (ez az aláírás alatt van)
Remélem jól írtam le !
Jó munkát hozzá ! :D

Tündi
Jó sűrű heted lesz most, drukkolok, hogy minden rendben legyen !

Kép
Kép
rilla_
 
 


Köszönöm szépen a sok segítséget. A vonalzó már megvan, már csak itt nem boldogulok, nem találom az "oldalam"... Akinek még van hozzám türelme, segítsen! :D Köszönöm!!!
briguska
 
 


Ági,hu de írigyellek a vékonyságod miatt! :)De már látszódik egy kicsit a pocid.Én meg sem merem majd mutatni :oops:

Rilla,igen sűrű lesz,de hétvégére még kellene egy kis program :)

Kép
Kép
tundi24
 
 


Brigi,a profilnál van.Az meg itt a segédletek alatt.[/b]

Kép
Kép
tundi24
 
 


Köszönöm, megtaláltam. Nem vagyok mindig ilyen béna! :D

Kép
Kép
briguska
 
 


Brigi,ügyes vagy.És a nagytesó mennyi idős?

Kép
Kép
tundi24
 
 


Briguska: nem vagy béna
én sem tudtam előszőr hogy kell csinálni

Kép
Vendég
 


de segítettek

Kép
Vendég
 


Köszönöm v. piroska, aranyos vagy! Most a képpel szenvedek, de azt hiszem hagyom holnapra!
Szép estét!
Brigi

Kép
Kép
briguska
 
 


remélem sikerül megcsinálnod a képet is
Neked is szép estét Brigi!

Kép
Vendég
 


Anettoo
Húsos táska :lol: :wink:
Itt nagyon sokfelé árulják, készítik.

Noki
Na azért! :wink:

Irdab
Itteni speckó kaja... marhahús, mindenféle zöldségekkel... általában, ami otthon is van...

Csilla
Hogy állsz a diagrammal?
Zenebölcsi jó lehet...

Szoptatós párna... itt is láttam... :wink:
A képek alapján megcsinálni se bonyolult...

Rilla
Nekem sincs még hasam :oops:
Képek... Pinamar-ban készültek

Angelita, Briguska
Írjatok sokat :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Mennyien vagyunk aug.20-ra kiírva :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:
És hány baba fog akkor születni? :roll:
Vendég
 


earhart: a múltkor írta Anetto hogy már 20 valamennyien vagyunk.
és még mennyien lehetünk az országban :lol:

Kép
Vendég
 


earhart: ja bocs benéztem
csak aug 20.
hát ez majd kiderűl

Kép
Vendég
 


Ági, Brigi,
üdv köztünk

Kis képet úgy lehet feltenni, ha előbb lekicsinyíted max. 60x60 pixelesre, és ezt is a profilban kell az avatar résznél.

Na nekünk megvan a heti program, Lili délutánra kötőhártyagyulladásos lett. Ovi megint ugrott. Még jó, hogy nem dolgozom, de szerdán pont Pestre kellene menni, csütörtökön meg mentem volna babalátogatóba.

Anetto,
mi volt UH-n? Vagy csak én siklottam át rajta, és írtad már?

KépKép
KépKép
KépKép
linacska
 
 


Jó Estét!

Anett hol vagy? Várjuk a beszámolót.

Na remélem holnap lesz beszámoló.


Linácska: jobbulást Lilinek, mi is köhögünk picit, de remélem nem romlik.

Üdv
Jó éjt Bea
beusmimi
 
 


...
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára anettoo 2009.06.30 12:57-kor.

Lilypie Fourth Birthday tickersLilypie Third Birthday tickersLilypie Pregnancy tickers
anettoo
 
 


Anetto,
örülök, hogy minden ok.

KépKép
KépKép
KépKép
linacska
 
 


Sziasztok!

Üdv az újaknak!!!

Anetto:akkor még van remény a kislányra.Remélem az én Picurom mutogatósabb lesz.Örülök,hogy minden rendben van veletek!!!

Noki:örülök,hogy jöttél. Azért irj majd ,hogy vagy.
Vendég
 


Már én is annyira szeretném érezni,de hamarosan talán.

Nálunk Márknál nem volt szopispárna,de mivel nagyon jókat irtatok róla, elgondolkodtam a vásárlásán.
Köszi a tippet!!!

Linácska:jobbulást Lilinek!Remélem hamar rendbe jön.

Itt nmég mindig esik a hó.Ha holnapra megarad akkor megyünk szánkózni. Olyan jó lenne kiváncsi vagyok Márk mit fog hozzászólni.
Vendég
 


...
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára anettoo 2009.06.30 12:59-kor.

Lilypie Fourth Birthday tickersLilypie Third Birthday tickersLilypie Pregnancy tickers
anettoo
 
 


...
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára anettoo 2009.06.30 12:59-kor.

Lilypie Fourth Birthday tickersLilypie Third Birthday tickersLilypie Pregnancy tickers
anettoo
 
 


Jó reggelt!

Nálunk is szépen esik a hó,és meg is maradt.Remélem délutánra is marad és mehetünk kicsit szánkózni!
Délre megyek a védőnőhöz.

Anett,örülök,hogy rendben van minden!!!Nekünk sincs gyerekszánkónk,keresztapán szánkója maradt ránk ami lassan 40éves lesz,de jól bírja a strapát! :)

Linácska,jobbulást Lilinek!!

sziszi,te mikor mész uh-ra?

Kép
Kép
tundi24
 
 


Anetto,
el van vele, semmi gond. Csak úgy sajnálom, hogy pont most nem mehet oviba, pedig ott tuti csinálnak valami jó kis havas programot. Ehelyett megyünk doktorbácsihoz, mert nagyon taknyos is, éjszaka már fulldoklott a köhögéstől.

Mimi,
létezik, hogy a homeobogyó nem jön be Lilinek? Vagy nem az, amit szedünk. Semmit nem javult, sőt, most már csak viszem orvoshoz.

Nálunk tegnap du. fél 4 óta esik a hó. Elég kitartónak tűnik. Majd este anyuéknál szánkózunk mi is.

KépKép
KépKép
KépKép
linacska
 
 


Linácska,igen előfordulhat,hogy nem használ neki a homeos bogyó!

Kép
Kép
tundi24
 
 


Meg vanank amikre figyelni kell,előtte utána fél órával nem lehet enni,inni,fogat mosni.Mert akkor nem érik el a hatást.De van olyan akinek nem használ,és ha elmentek egy homeos dokihoz az Lili alkatára keresi meg a megfelelő bogyókat.

Kép
Kép
tundi24
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?