Új privát üzeneted érkezett!

Szia Kriszta!
Remélem, megnyugtat, ha megírom, hogy ez velem minden hónapban megesik (pontosabban megesett, hisz most babát várok). A középidő táján, tehát peteéréskor, és általában a bal petefészkem fájt nagyon, érdekes, a jobbat meg se éreztem soha. Tavaly nov-ben kiutaztunk az USA-ba három hónapra, és az utazás előtt két nappal jött elő ez, de annyira fájt, hogy el kellett mennem az ügyeletre. A dokinő is azt mondta,(vizsgálat után persze) hogy ovulációs fájdalom, a megnagyobbodott petefészek nyomja a körülötte levő szerveket, szöveteket (vagy vmi ilyesmi). A lényeg az, hogy ne izgulj, ez teljesen normális!!
üdv
Zsóka
Zsóka
 


Sziasztok, Lányok, mindenkinek köszönöm a bíztató szavakat. Tegnap egész nap csörgött a telefon, mindenki vígasztalt és most úgy érzem, túl vagyok a nehezén, bár fizikailag még nem vagyok a topon. Lelkileg azt hiszem kezdek megerősödni, mindenki kedves történeteket mesélt hasonlóan járt nőkről, családokról és mindegyiknek happy end lett a vége, köszi ezt nektek is, nekem sokat segítettetek!!!
Úgyhogy most kis pihi, aztán kezdjük előről. Az is nagy vígaszt jelent, hogy végülis milyen hamar teherbe sikerült esnem, talán most sem lesz baj.
Üdvözlök mindenkit és mégegyszer: köszi mindent!
Kata
Kata
 


Szia Krisztina !
Nekem mikor menstruŕltam ( most meg szoptatok
igy mar tobb mindt 1 čve nincs meg ) ugy
fŕjt nčha az ovulŕcionŕl hogy alig birtam leulni !
Termčszetesen szůrŕsokat is čreztem.
Ugyhogy nem kell izgulni, ez mindenkinčl
mŕhogy jon elo.
Ez viszont arra lesz nagy segitsčg hogyha
babŕt akarsz biztos leszel benne mikor vagy
pont az ovulŕcioban !
Kata !
Orulok hogy sikerult hamar felepulni es
optimistanak lenni ! Csak igy tovabb !
Csilla
Csilla
 

 
 

Helló Lányok!
Ti mindig olyan okosak vagytok és mindent tudtok, most azt szeretném kérdezni tőletek, hogy szerintetek a ciklusom hogy fog majd helyre állni?
És még egy dolog: többen mondtátok, hogy a méhem ettől majd megerősödik. Ez konkrétan mit jelent? Írjatok okosakat, nagyon várom!
Kata
Kata
 


Szia Kata!

Én is mint mindenki igazán együtt érzek veled, ugyanis én 2 babámat vesztettem el, egyet 6 hetesen egyet 12 hetesen és borzasztóan kivoltam és már elment mindentől a kedvem, de azt tudtam, hogy majd megőrülök egy kisbabáért. 24 évesen 1999 áprilisban végre megszületett a kislányom egy gyönyörű egészséges (3500 g, 52 cm) aki most 16 hónapos és most decemberre várom a következőt. A kritikus pont nekem a 12. hétig volt, úgyhogy ezen már tuljutottam és csak most tudom igazán azt, hogy talán jobb, (ha lehet ilyet mondani) hogy akkoriba vetéléssel fejeződött be a terhesség mert pontosan nem tudták, hogy mi volt az oka, de feltehetően nem lett volna egészséges és ezért ment el. Mostmár tudom magam vigasztalni igazából és most értem meg amivel akkoriba próbáltak vígasztalni. Úgyhogy kitartás.

Szia Renáta
R
 


Kedves Éva!

Kösz az infot, én a Kenézyben szültem és az orvosom miatt mentem oda. A te dokidról már hallottam, pl. hogy elég drága. Ez igaz? (Persze nem tudom neked ő ismerős volt-e stb.)
A klinika ezek szerint neked tetszett.Minden szempontból? Milyen volt a 24 órás rooming-in? Erről sok mindenkinek voltak negatív tapasztalatai az ismeretségi körömben. (A kórházban egyébként csak nappali rooming-in van.)
Megadom az emilemet is, ha akarsz írhatsz oda is. Köszi!
Betti
 


Drága Kata

Elmondhatatlan, hogy mennyire sajnállak. Fel a fejjel, sikerülni fog majd egyszer neked is. Addig is vigyázz magadra, erősödj fizikailag is, lelkileg is.
Addig is jelentkezz gyakran hogy hogyan telnek a npjaid.
Sok-sok vígasztaló puszit küld: Zork és anya is

Leírnám nektek, hogy milyen felháborító napom volt ma. Előzmény: 35,9 és 0,85 MOM eredmény, melyet a doki sokall, új afp-re, genetikai uh-ra beeutal a Schöpfbe. Ma megyek, mivel 1 héttel ezelőtt mára tudtak időpontot adni. Rohadt sokan vagyunk. Nem értik mit keresek itt, szerintük ugyanis az afp eredménye jó, (100 fölött rossz), a Momom alacsony egy kicsit. Nem vesznek le afp-t, és uh-t sem csinálnak. Mondom hogy enegem az orvos utalt be, most nehogy elküldjenek már. Oké, hány hetes vagyok?19. Bizonyítsam. A kiskönyvem nem bizonyító jellegű, miért nem hoztam az utolsó uh-s papírom? (Mert nem mondták..). Jó, menjek le itt uh-ra. Lemegyek, persze utolsónak havnak be, de a sor gyorsa halad, a lelkiismeretes főorvos 10 nőt 20 perc alatt meguh-z. Bejutok. A dokinak ellenszenves vagyok, többek között:
- miért nem tudom napra pontosan megmondnani a teherbeesésem időpontját?? (mert nem szoktam minden a férjemmel történő szeretkezés pontos időpontját feljegyezni a naplómba..)
- Mit képzelek magamról, hogy a beutalómon nem a férjezett nevem szerepel, micsoda törtvényszegő állampolgár vagyok, pedig a törvény arra való hogy betartsam
-Miért nem figyelek rá, amíg a szoknyámat gombolom, de majd ő megvárja amíg befejezem, mert egyszerre nem lehet 2 dologra figyelni
-Miért akarom kétségbevonni az ő szaktudását, mikor ő itt a prof??
- Most nem mond semmit a babáról, majd visszemegyek a jövő héten, akkor "jobban megnézi"
-Mi az hogy nekem jövő hét szerdán már a védőnőnél is jelenésem van?? Itt az ő szava a döntő, döntsem el mi a fontosabb. Ja, hogy a jövő héten még költözünk is vidékre?? Hát kit érdekel hogy akkor hogy oldom meg a védőnőt is.
-Ja hogy én nem is ide tartozom?? Kit érdekel, itt ő az atyaúristen.
Nos valóban 19 hetes vagyok, hát akkor menjek vissza. Visszamegyek. Itt közlik hogy miután bebizonyosodott hogy valóban a 16. héten vették le az afpt-t, akkor sem veszik le újra (szerintük ugyanis ugyanaz lenne az eremény), hanem amolyan okkult számolás után (kilóm, korom, miegymás adataim birtokában) közlik velem, hogy 1/360-hoz az esélyem ahhoz hogy down kóros gyereket szüljek. Ja hogy ilyen adottságokkal mi az átlag?? Hát 1/1200-hoz, de ők csak 1/200-hoz javasolják az amniot, a vetélés miatt. Szóval, kaptam egy papírt erről, ill. hogy nem javasolják az amniot és ennyi. Ja hogy ez nem nyugtat meg?? Akkor kedden visszamehetek az atyához, aki jobban megnéz az uh-n.
Nos ez a Schöpf Merei kórház. Én itt lezártam velük a dolgot, megyek a saját jól bevált kis kórházamba, ahol a lányommal is csinálták ezt a bizonyos uh-t.

Nesze neked kismama, de ne izgulj egy cseppet sem hiszen az árt a babának ugyebár...

Zorkanya
Zorkanya
 


Szia Zorkanya!
Együttérzek Veled, két okból is (az egyik, ahogy már írtam is, olvasd el a Kismamariogató tpoic nyitó írását, én vagyok mögötte), a másik pedig, hogy két éve a Schöpfiben szültem. Igazán kíváncsi vagyok a doki nevére, aki ezt megtette veled. Ha gondolod, írd meg emilben, ne nyílvánosan.
Egyébként miért a Schöpfibe küldtek, miért nem a Sotéra?(Baross u). Amennyire tudom, a söfi nem "központ" ()olyan értelemben, ahogy a sote az.)
Mindenesetre nyugi!!
üdv
Zsóka
Zsóka
 


Szia Zorkanya!
Teljesen ledöbbentem a mai napod leírásától. Nekem az orvosom azt mondta, hogy a 0,8-0,9 MOM az teljesen normális,egyébként a másik érték nekem 33,8 de ezt nem is kérdezte(telefonon kellett bemondanom, mert mikor az UH-t csinálta a 17.héten még nem volt meg az AFP eredményem,de annyit kért, hogy a MOM értékeket mondjam).Szóval erre a 0,8-0,9MOM értékre azt mondta hogy nagyon jó(nem kell mégegyszer az UH-ra mennem),ezért majd csak a 20.héten menjek a rendes vizitre. Én azt tanácsolnám, hogy menj el egy másik dokihoz és kérd ki a véleményét,mielőtt ezek a szuperdokik teljesen kikészítenek.
Az Alternatív szülés topic-on leírtam két doki telefonszámát, ha érdekel keresd fel valamelyiket.
Én a helyedben reménykednék a téves diagnózisban,és remélem a babád egészséges lesz. Én nagyon szorítok nektek.
Írd le hogy mire jutottál,szeretnék tőled mielőbbi jóhíreket hallani.Mi majdnem egyidősek fogjunk össze.
Szia
Magdi
Gallainé Magdi
 


Kedves Zorkanya!
Valóban megdöbbentő, ami veled történt! Elmész egy újabb vizsgálatra, teli szorongással, és ahelyett, hogy megnyugtatnának, még jobban a lelkedbe taposnak! Erre nem lehet magyarázat a túlterheltség! Emberi szóra mindig kell, hogy legyen idő!!!
Az amniocentézishez hogyan viszonyulsz? Úgy tudom, 1-2% a vetélés esélye, mindenképpen meggondolandó, de talán megnyugtatna az eredmény. Ha nem vagyok indiszkrét, hány éves vagy, hogy a kockázati tényezőknél szerepel a korod?
Nagyon aggódom érted ismeretlenül is. Gondolj arra, hogy Zorkkal is minden rendben volt, és nemsokára lesz egy egészséges kistesója.
Minden jót, és írjál!
Judó
Judó
 


Sziasztok, még mindig köszi mindent, légyszi, ha tudjátok - a sorstársaim biztosan-, válaszoljátok meg a tegnapi kérdéseimet!!! Lsd. fenn. A dokimhoz majd csak szerdán kell mennem, addig is kíváncsi lennék a tapasztalataitokra. Sokat segítenétek vele.
A napjaim egészen jól telnek, lelkileg kezdek helyre billenni, sok a vígasztaló szó, szerencsére hiszek is abban, hogy nem véletlenül történt az, ami történt és hogy majd biztosan sikerülni fog. Ennek ellenére néha rám tör a szomorúság, de szerencsére gyakran csörög a telefon és a párom is fantasztikus támasz, ha együtt vagyunk már néha a régi önmagam vagyok, nagyokat röhögünk, szóval olyankor jó. Emberek közé egyenlőre nem nagyon vágyom, dolgozni biztosan nem fogok még néhány napig, aztán meg elmegyünk szabira, szóval kihasználom az időt a teljes regenerálódásra, testileg és lelkileg is.
Zorkanya, kitartás, tényleg ne idegeskedj, ne vedd fel mások hülyeségeit, magatoknak ártasz vele. Dehát ezt úgyis tudod!
Remélem, valaki tud válaszolni a kérdéseimre.
Sziasztok: Kata
Kata
 


Kedves Kata!
Én azzal szeretnélek vígasztalni, hogy elmondom, hogyan született a kisfiam unokatestvéte. Tavaly januárban az anyukája 19 hetes terhesen elvetélt (már meg kellett szülnie a babát, iszonyú lehetett). Ezután az orvos egy kis szünetet javasolt, de március végén újra teherbe esett az anyuka, és decemberben megszületett Soma, aki egy egészséges, duci 8 hónapos baba. Veled is minden rendben lesz!
A méh megerősödéséről sajnos nem tudok semmit, de az orvosod biztosan elmagyarázza Neked.
Jó pihenést!
Judó
Judó
 


Szia Csilla és Zsóka!

Köszönöm szépen, nagyon megnyugtattatok, hogy tényleg van ilyen, hogy ovulációs fájdalom (én azelőtt sose hallottam róla, és nem is tapasztaltam csak most, a tabletta abbahagyása után). Lenne még egy kérdésem: mennyi ideig tart/tarthat ez a fájdalom? Nekem már ez az 5. napja, hogy van. Normális ez még? Nálatok meddig tartott, és mi a leghosszabb idő, ameddig húzódhat?

Előre is nagyon köszönöm, és nagyon várom a válaszokat!

Kedves Kata!

Örülök, hogy jobban érzed már magad! Én azt hallottam, hogy ha közvetlenül a tabletta szedés befejezése után esik teherbe az ember, akkor nagyobb a vetélés esélye (persze nem feltétlenül következik be). 1-2 hónap kihagyás után ez már nem áll. Szóval ne aggódj, a következő egészen biztosan sikerülni fog! ÉN nagyon szorítok neked!!! Mennyi idő múlva kezditek újra a próbálkozást? (bocs, ha tapintatlan voltam!)

Üdv: Krisztina
Krisztina
 


Sziasztok, és köszi a válaszokat. Nagyon várom már, hogy szerdán menjek a dokihoz, tényleg egy csomó kérdésem van, majd beszámolok, hátha -ne adj isten- másnak is hasznosak lesznek az infók.
Kellemes hétvégét mindannyiótoknak!
Kata
Kata
 


Szia Krisztina!
hát az az igazság, hogy nemigen emlékszem rá, (dec-ben volt az utolsó mensim), de szerintem pár nap. Aztán, hogy mennyi fér ebbe a pár napba, ez jó kérdés. Dokit kérdeztél már? Ha nem akarsz elmenni, kérdezd megitt a babaneten a rendeléőben a nőgyógyászt. Szerintem egész normális válaszokat ad, bár az én dokim lenne ilyen.

Zorkanya!
megnéztem az AFP-m eredményét, 0,9 , hát, itt többek azt írják, hogy ez normális, nekem azt mondták, hogy határérték, neked a 0,85-öt sokallják, ki ismeri itt ki magát?
Nekem ápr-ban azt mondták, hogy az amnio veszélye (hogy elmehet a baba) 0,02 %, vagyis ezerből egy vetélést okoz. Hát, és mi van ha én vagyok az ezredik? Drukkolok Neked!! (No és magamnak is, bár amennyire most tudni, semmi baj...)
üdv
Zsóka
Zsóka
 


Üdv mindenkinek

Elértem a dokim, hétfőn bemegyek a kórházba uh-ra. Azt mondta ha mindent rendeben találnak akkor ne foglalkozzunk semmivel.
Átgondoltam a dolgot, és úgy döntöttem, hogy nem megyek el amniora, hanem lesz ami lesz. Nagyon nagyon akartam, akarom ezt a babát, és szerintem ez az egész csak egy rossz közjáték volt, és a pocaklakónak semmi de semmi baja nincs.
Egyébként 26 vagyok, tehát nem egy vén szatyor hogy itt riogassanak a korommal.
A kilóm meg 59, no ezzel lehetne riogatni már, de még mindig jobb mintha 120 lennék.
Valahogy nem is érdekel már ez az egész.
Nem tudom hogy hívták a pasit (nem mutatkozott be) csaka rangját emlegette állandóan.

Zorkanya
Zorkanya
 


Sziasztok!
Mi most egy hétre elutazunk a Balcsira, ezért egy ideg nem leszek. Ha visszajöttünk, majd jelentkezem.
Addig is mindenkinek jó egészséget és sok örömet kívánok.
Kedves Zorkanya!
Remélem, hogy mire visszajövök,már jó hireid lesznek a kis pocaklakóról. Én nagyon szorítok nektek. Egyébként én 29 éves vagyok,és a 18. hétben,tehát mi duplán majdnem egyidősek vagyunk.
Sok szerencsét az UH-hoz.
Sziasztok
Magdi
Gallainé Magdi
 


Kedves Zorkanya!

Mint már említettem, nekem 0.99 volt az AFP-m és a dokim nagyon elégedett volt vele, pedig én 31 voltam. Nem értem ezt a nagy hűhót - s bár én nem vagyok orvos - szerintem jól döntöttél és a pocaklakó tökéletesen rendben volt, van és lesz!!! Szorítok neked és együttérzek veled. Bea
Bea
 


Szia Mindenki!

Olvasgatom itt az AFP-ről az adatokat és teljesen le vagyok hülve. Itt mindenkinek 0,9 és kevesebb az eredménye viszont én 24 vagyok és az én AFP eredményem 1,15. Az előző babával 0,89 volt. Amikor megkaptam az eredményt rögtön összehasonlítottam és sokaltam, de úgy gondoltam, hogy szólt volna az orvos ha az eredmény nem lenne túl jó. Viszont olvasom itt Zorka, Zsóka AFP eredményetit amit sokalnak illetve határérték én meg most teljes rettegésbe ülök itt, hogy engem miért nem világosított fel, hogy ez jó, vagy rossz??? Kérlek titeket, hogy feltétlen írjatok, hogy most mit csináljak? Teljesen kétségbe vagyok esve. Visszamenjek az orvoshoz és vonjam felelősségre, hogy miért nem mondott semmit? Vagy ennyinek kell lenni a második gyerekkel. De ha kortól is függ én csak 25 leszek! Aki tud valami okosat írjon, de minden tanácsot szívesen fogadok.
Renáta
R
 


Szia Renáta!
Én csajk egyet (kettőt) tudok írni: ahogy már írtam is, nekem már több doki is mondta, hogy az AFP igazából a kismamák riogatására szolgál, mert amit ebből megtudnak, azt megtudják a sima UH-ból is (velőcső rendellenesség, stb). Szerintem nyugpodtan kérdezd meg a dokidat, hogy ilyeneket hallottál, és hogy nyugtasson meg, de ne vond felelősségre. Látod, Beának 0,99 volt az AFP-ja, 31 éves volt, mégis azt mondták neki, minden rendben. Nekem 0,9-re azt mondtáék, határérték, genetikus, amnio és abortusz felajánlása (ismét ajánlom figyelmedbe a Kismamariogató topic nyitó levelét), szóval szerinbtem az összes doki elmehet a fenébe. Még egy javaslat: az internettón van egy olyan, hogy Szülés-Terhesség 4.0 , ahol egy Amerikába kiszakadt hazánkfia, egy nőgyógyász-szülész ad nagyon rendes tanácsokat.
Megpróbálom ideírni az elérhetőséget, de nagyon hosszú:
http://forum.internetto hu És itt kell megkeresned (ha minden igaz) a szülés-terhesség 4.0-t. Őt is megkérdezheted, vagy itt a Rendelő topicban a nőgyógyászt,. De szerintem ne izgulj!! (Tudom, könnyű mondani). Ha én erre gonmdolok, hát egy merő frász vagyok, de csak reménykedem, hogy a kicsinek nem lesz semmi baja. Az előpző terhességemnél egy kicsit alacsonynak találták az AFP-t, de elintézték azzal, hogy szerintük rosszul állapították meg a baba korát (és ez az én teljesen összevissza jelentkező menstruációmmal abszolút lehetséges). Most is ugye az okos dokik az utolsó menzesz szerint számolják a baba korát, ügyet sem vetnek arra, hogy pontosan tudom a fogamzás időpontját. Így négy nappal eltolódik a baba kora, ami esetleg már átcsúszik egy másik terhességi hétbe. No ennyit, NE IZGULJATOK LÁNYOK!!!!!
üdv
Zsóka

ui: Az az amreikai-magyar nőgyógyász írta vkinek válaszként, hogy az AFP nagyon sokmindentől függ: a baba korától, a mama korától, attól, hogy a 16. héten melyik napon veszik le (!!), stb. stb.
Zsóka
 


Sziasztok!

Gondoltam, megnézem, mit ir a Várandós Mamák könyve az AFP-ről. Csak 1 mondat: "A széles körben alkalmazott UH szűrés az AFP jelentőségét egyre inkább háttérbe szorítja." Kismamák Nagykönyve szerint pedig: " ..Ha ez a vizsgálat pozitiv, további vizsgálatokat (UH,amnio) javasolnak. Ennek ellenére a legtöbb pozitiv anyának normális gyermeke születik." Remélem azért ez egy kicsit megnyugtató a szorongóknak. Azt gondolom, hogy legyetek erőszakosak, amikor az UH-ra mentek most és kérjétek meg, hogy nektek is mutassák meg, amit ők látnak (gerinc, koponya, stb)! És ez legyen a mérvadó, ne ez a fránya AFP! Ja, egyébként nekem anno a dokim azt mondta, (csak hogy még jobban összekavarodjunk), hogy a legjobb ha 1 egész az eredmény. Ezért volt oda annyira a 0,99-ért, szerinte ez tökéletes (!) eredmény volt. Most legyen valaki okos! Ennek fényében sem a 0.85, sem az 1,15 nem tűnik rossznak...Engem is idegesített ez a dolog ezért próbáltam kicsit utánakutakodni, remélem egy kicsit talán meg tudtam nyugtatni benneteket. Sziasztok, ha az UH-ból okosabbat tudtatok meg, feltétlen irjátok meg. Bea
Bea
 


Sziasztok!

Mostmár a szülésig szabadságon leszek, de azért bejövök és olvaslak benneteket. Voltam ultrahangon, hát csoda édes ez a pici. Nem akartuk tudni, hogy fiú-e vagy lány, de a doki nem is látta, mert úgy helyezkedett. Most 33 hetes és 2260 gramm. Remélem nem lesz túl nagy. Amúgy minden rendben van, remélem veletek is.
Mindenkit üdvözlök és mindenkinek a leges-legjobbakat kívánom!

Kata! Most olvastam csak, hogy mi történt veled, rettentően sajnálom, és teljes mértékig át tudom érezni a helyzetetdet. Én is átéltem - máig megsiratom azt a babát. Az én orvosom azt mondta, hogy az első terhességek nagy része így végződik, ezzel erősödik a méh, és felkészül a következőre. Én kb. a vetélés után 6 héttel betegedtem meg először, de ez biztosan változó. Várd meg míg rendeződik a ciklusod, egyél sok vitamint, mozogj sokat, és ne bánkódj, légy vidám és legközelebb sikerülni fog, meglátod!!!
Szorítok neked-nektek!!

Üdv.! Virág
Virág
 


Kedves Zorkanya!
Remélem minden rendben van, és megnyugtatott az orvosod!
Nem értem, hogy a korod hogyan lehetne kockázati tényező. Én 28 évesen szültem a kisfiunkat, és két év múlva szeretnénk kistestvért, amikor ugye már a 33.-ban leszek, tehát hozzád képest már "csoroszlya". Mennyi lesz a korkülönbség Zork és a kicsi között?
Szia: Judó
Judó
 


Sziasztok!
Ma kellett először bejönnöm dolgozni, nagyon rendes a főnököm, mondta, hogy mindent tegyek háttérbe, húzzak haza és gyógyuljak. Nagyon nehéz volt ez a nap, volt olyan kollégám, aki nem tudta, mi történt és jött oda simogatni Bogyókát a hasamban, aztán lett nagy sírás-rívás, én is, ő is... Szóval elég nehéz. Meg most már fáj is a hasam a sok üléstől, állástól és ma először töménytelen bánattal a szívemben ébredtem... Bocs, hogy itt szomorkodom nektek, lehet, hogy inkább indítok egy topicot erről...
Örülök a jó híreknek, az AFP-s aggodalmakat remélem, hamarosan én is átélem, Virágnak nagyon drukkolok és köszi a bíztatást!
Sziasztok: Kata
Kata
 


Szia Renáta!
Nem hiszem, hogy túl jó neked és a babádnak, hogy rettegj! Az orvosodat sem kell szerintem felelőségre vonni. Én már jó rég túl vagyok az AFP-n. Most gyorsan előszedtem (mert őrizgetek minden terhességről megmaradt papírokat) a mi eredményünket. Az én AFP eredményem 22 és fél évesen a 16. héten 1,4 MOM ! Nekem, akkor az orvosom azt mondta, hogy ez jó, én teljesen megbíztam benne. Rendszeresen végzett ultrahang vizsgálatot, tehát ezért nem is idegeskedtem. Hozzáteszem, hogy makkegészséges fiam született a 40. héten, 56 cm, 3550 gr, 10-es Apgarral.
Ha még van kérdésed szívesen válaszolok.
Tímea
 


Üdv mindenkinek

Én már semmit nem értek, ki az afp számot nézi, ki a momot, igazodjunk el rajta. Lehet hogyha más orvosnak megmutattam volna elájul hogy milyen fasza az eredmény. Holnap megyünk uh-ra de most valahogy gyanúsan nyugodt vagyok.
Judó, Zork 21 hónapos lesz mikor megszületik a kistesója, ezen egyébként mindenki meg van rökönyödve hogy ilyen kevés, és normális vagyok e hogy fogom bírni a két gyerekkel egyszerre.

Üdv:
Zorkanya
Zorkanya
 


Kedves Betti!!!
Irtam neked, de nem megy at az email, ellenorizd mar, hogy jot adtal-e meg nekem, szivesen irok megegyszer!!
Koszi, udv
Eva
Eva
 


Sziasztok aggódó kismamák!

Szeretnélek benneteket megnyugtatni, saját esetemet elmesélve. Én is úgy tudom, hogy az a legjobb AFP eredmény, amit 1-hez közel van. amiket itt olvastam, mind közel volt 1-hez, tehát szerintem nincs okotok aggodalomra. Nekem 1,9 volt,közelítette a felső értéket, nekem azt mondták, hogy 2 felett számít soknak. Akkor ijedtem meg, amikor a 18. heti UH-ra mentem, mert elhangzott a megjegyzés, hogy "kicsit sok".Rögtön sírva fakadtam, az orvos azt se tudta, hogy vígasztaljon meg. Nagyon alaposan megnézte a kis lurkót, és igyekezett megnyugtatni, hogy minden rendben van. Down kór miatt aggódtam, mert sajnos előfordult a családban, azt mondta az orvos, hogy inkább az alacsonyabb érték utal erre a fejlődési rendellenességre, a magas pedig nyitott gerincre. Szerencsére jól látszott, hogy nyitott gerincről nincs szó, Down kórt pedig úgy próbálta kiszürni, hogy megnézte a nyaki részét a magzatnak, hogy nem vastagabb-e a szokásosnál, és sikerült behozni a kezét is, amin meg lehetett vizsgálni, hogy nem görbe a kisujja, ami szintén Down kórra utalhat.Bármennyire is meg voltam ijedve, én sem döntöttem további vizsgálatok mellett.

Summa summárum Babó a 37. héten teljesen egészségesen jött a világra. Tudom, hogy nektek is az fog megnyugvást hozni, ha már kezetekben lesz a babátok. Nyugalom...
Üdv:
Trixy
Trixy
 


Kedves Tímea!

Az orvosomhoz 4 hét múlva kell mennjek, ezt meg telefonon nem lehet megbeszélni szerintem, úgyhogy úgy döntöttem, hogy megbeszélem a védőnővel, hogy ő mit mond. Elég jóba vagyok vele, nem is értem eddig miért nem jutott eszembe.
A genetikai ultrahangon semmi baj nem volt, de várom már a következő ultahangot. Én annyira keveslem, hogy 4-8 hetente küldik az embert ultahangra. Én akkor vagyok nyugott amikor megnézik és a párom mondta, hogy az ultrahang semmit nem árt a babának akkor meg nem értem, hogy mit spórólnak vele. Felétek is ilyen ritkán küldik ultrahangra a kismamákat vagy csak itt az Alföldön?
Üdv: Renáta
R
 


Sziasztok!

Olvastam az előbb, hogy egy Pesti kórházba lehet választani, hogy milyen cérnával varrjanak össze ami felszívódik vagy ami nem. Bocs, hogy itt kérdezek rá de nem találtam azt az oldalt ahol olvastam és nagyon érdekelne ez a téma. Már mint arra vagyok kíváncsi, hogy a külső cérna az ami felszívódik és azzal is össze tudnak varrni? Mert a belső az világos. Azért érdekel ez annyira mert nekem az előző szülésnél a varratkiszedés fájt a legjobban és most is ettől félek. De ha már lehetséges ilyen, hogy kivűl is olyannal varrnak össze ami felszívódik, akkor nem tágítanák mellőle.
Renáta
R
 


Üdv, itt a hármasfogat

Na túlvagyunk a genetikai uh-n. Olyan kedvesek voltak hozzám, 2 orvos is nézett, nem spóroltak az idővel, pedig sokan voltunk. Szóval ennek a kis manónak semmi de semmi baja nincs. Sőt, egyszer csak felkiáltott a drnő, én nagyon megijedtem és mondta, hogy gyorsan gyorsan nézzem csak, és képzeljétek hogy az én pici babám a placentát simogatta, és én úgy meghatódtam hogy még a szemem is könnyes lett. Szóval minden rendben, egyedül az van hogy szerintük ez nem 20 hetes baba, hanem csak 18, és ezért adódhatott a rossz afp. Én mondtam nekik hogy az eddigi 4 (!!!???) uh-n mindig a korának megfelelőnek találták a méretét, meg au utolsó menstruációhoz viszonyítva ahogy ők számolnakm, meg a kiskönyvem alapján is 20 hetes vagyok (és ezt az időt 2 különböző orvos is alátámasztotta már,) de szerintük a méretek alapján ez csak 18 hetes. Na ekkor megint bepánikoltam hogy retardált a bab, de azt mondják nem, mert arányosan mindene (fej, láb stb) a 18. hétnek megfelelő. Ja és még annyi hogy ez amanó olyan kis tojásfejű (ez sem baj), csak ilyen alakú a feje. Felhívtam a dokimat aki nagyon örült, és azt mondta hogy ne aggódjak a hetek miatt, ő már többször uh-zott nem hiszi hogy fiatalabb lenne, szerinte sok mindentől függ a mérés pontossága.
Úgyhogy ezek történtek ma velünk.
Ezzel lezárjuk az aggódos afp sztorinkat és mindenkinek sok-sok boldog puszit küldünk:
Zork, a kis tojásfejű meg a boldog mamájuk

Ui: az orvos el volt hűlve attól hogy a Schöpf.be hogyan zajlott le a vizsgálat (hogyan nem), és hogy milyen felelőtlenek hogy ilyesmikkel riogatják bármiféle tény nélkül az anyákat.n És hogy eszembe ne jusson az amnio.
Ui2: tojásfejű olyan mint Zork volt annakidején, az istennek nem akarta a lába közét megmutatni..
Zorkanya
 


szia Zorkanya!
Nagyon örülök, hogy minden rendben!! Csak így tovább! A baba kora miatt (mármint amit ők mondtak) pedig ne aggódj, mert ők a fej- ill. gerinc stb. méretéből átlagértékek alaphján számítják ki a baba korát, az pedig nem szentírás. Meg az UH sem. Az egyik barátnőmnek az UH alapján 4 kg fölötti babát jósoltak,l a kicsi pedig egy héttel később egészségesen megszöületett 3 kg 40 dekával...
üdv
Zsóka
Zsóka
 


Szia Zorkanya!
Veled örülök én is, gratulálok!
Judó
Judó
 


Szia Renáta!
Általában, ahogy én hallom 4-5 ultrahangra küldik a kismamákat a 9 hónap alatt, de azért ez változó. Engem például az orvosom minden alkalommal ultrahangozott, pedig viszonylag sűrűn jártam hozzá (3 hetenként), sőt a 7. hónap után amikor kinyilt a méhszáj, már 2 hetente. Engem nagyon megnyugtatott, hogy ilyen sűrűn nézegette a babámat. Vannak akik ellenzik, és feleslegesnek artják a túl sok UH vizsgálatot, de az orvosok mai tudása szerint nem jár veszéllyel sem a mamára, sem a magzatra nézve.
Üdv. Timea
Timea
 


Kedves Zorkanya!
Soxor gratulálok a kis tojásfejűhöz!!!! Biztosan érezte a kis lurkó, hogy izgulsz érte, azért simogatott meg egy kicsit: Nyugi mami, nincsen semmi baj!

Kedves Renáta!
Én az Uzsokiban szültem dr Hábermayer-nél és kívül-belül felszívódó varratokat használt (hála istennek, én is ettől féltem a legjobban). Sajnos azt hiszem, hogy nem a kórháztól függ melyiket választják, hanem a dokitól, hogy mivel szeret varrni:( Egyébként én összesen 3x voltam UH-n, amit én is keveselltem. Főleg az utolsó hiányzott nagyon, hiszen csak azon láthatják, ha a köldökzsinórral lennének problémák. No meg a szülés közben fellépő esetleges egyéb gondokat megelőzni ill orvosolni is egyszerűbb, ha fel tudnak rá készülni (ők is és szegény mama is). Sziasztok, Bea
Bea
 


Kedves Éva!
Én is jártam már így, hogy nem ment át az emil, talán próbáld meg újrabegépelni a címet az "emil-küldő-programodba" és küldj úgy emilt, mintha rendesen írnál. Remélem sikerül. Azért mégegyszer megadom a címet. Köszi!!!!
Betti
 


Sziasztok!
Visszajöttünk a nyaralásból és olvasom a jó híreket.
Kedves Zorkanya!
Nagyon szorítottunk neked és most gratulálunk a jóhírhez.Csütörtökön mi is megyünk a dokihoz és remélem, hogy megerősiti a multkori felfedezését, hogy fiunk lesz,hisz akkor teljesítjük az egy lány-egy fiú felállást.
Mindenkinek sok jót kíván
Magdi
Gallainé Magdi
 


szia Kata!
Nem tudom, vagy-e még, vagy nyaralsz, találtam vmit a BAba Patika c. újságban, ami (nagy valószínűséggel) a Te esetedről szól. Nem akarok kéretlenül beleszólni, vagy tudálékoskodni, ha érdekel, begépelem majd Neked.
üdv
Zsóka
Zsóka
 


Sziasztok,

Visszatértem a nyaralásból. Hála az Istennek !
Így állapotosan,elég nehezen bírtam a 45 fokokat a tengerparton.Volt minden ájulás,hányás,émelygés.

Sajnálom Kata a történteket,bár tudom ez nem sokat segít.

Megtudja nekem valaki mondani,hogy a 13.héten már látszik-e a baba neme ?

Hédi
Hédi
 


Sziasztok, eltűntem kicsit, bár mindig olvaslak benneteket, csak most nem nagyon voltak olyan témák, amihez hozzá tudtam volna szólni. Zsóka, köszi az ajánlatodat, ha nem nagy meló, hálás lennék minden infóért!!!!
Hédi, üdv, itthon. hát sajna velem ez történt, de már kezdek észhez térni a nagy trauma után. Remélem, itthon már jobban fogod bírni ezt a nagy hőséget!
Sziasztok, Kata
Kata
 


Szia Hédi!

Én úgy tudom, hogy a 13. héten még nem tudják megmondani, hogy milyen nemű a baba. Ha minden igaz a 18. héttől tudják megmondani. (Most lehet, hogy hülyeséget írtam). Egyébként neked mikor születik a babád? Csak azért kérdezem, mert én is 13. hetes vagyok és február 17-re vagyok kiírva.
Ha minden igaz a BM kórházban fogok szülni.
Tényleg tud valaki valamit a kórházról? Örömmel vennék minden információt.

Sziasztok
Anita
Anita
 


Szia Kata!
Amikor olvastam az újságot, rögtön Te jutottál eszembe. Biztos vagyok benne, hogy a dokid érti a dolgát, de talán minden plusz infó jól jön...
Még egy: remélem, nem kavar fel túlságosan...

Tehát, ez a Baba Patika c. újság augusztusi számából, egyébként ingyen kapható a gyógyszertárakban.

A cikk címe: szokványos vetélés,csak a Téged érintő részt gépelem ide:

Sárgatest-elégtelenség

Az ovuláció során megrepedt tüsző helyén kis vérömleny keletkezik (vérzéses test), majd ebben belsőelválasztású mirigy (sárgatest) jön létre. A sárgatest által termelt hormon, a progeszteron felelős a méh nyálkahártya beágyazódásra történő alkalmassá tételéért, a méhlepény kialakulásáért és normális működéséért. Bizonyos hormonális egyensúlyhiányos állapotok a sárgatest kialakulását és működését megzavarják. A következményes elégtelen beágyazódás a magzat korai elhalásához, majd kilökődéséhez vezet. Amennyiben az elhalt magzat kilökődése nem következik be, megkésett vetélésről (missed abortion) beszélünk. A sárgatest-elégtelenség rovására írható vetélések árnyékát a terhességet megelőző cikluszavarok vetítik előre. A magzat elhalása leggyakrabban a terhesség 9. hete körül következik be. Ezt a koraterhesség gyanújeleinek (emlőfeszülés, hányinger, gyakori vizelési inger) megszűnése jelzi, amit szennyes barna hüvelyi folyás követ. A kilökődés megindulása erős, alvadékos vérzéssel és alhasi görcsökkel kezdőik. A szokványos vetélések túlnyomó többségéért felelős sárgatest-elégetelenaság könnyen kimutatható és eredményesen gyógyítható. Elkerülésének leghatékonyabb módja a megelőzés. A fogamzás körüli gondozás része a ciklusdiagnosztika. Legegyszerűbb módja az ébredési hőmérséklet mérése, mellyel a sárgatest-elégtelenség nagy biztonsággal kizárható . Az állapot rendezéséhez szükséges gyógyszerek már régóta az orvostudomány rendelkezésére állnak. Amennyiben a fogamzás pontosan beállított ovulációs ciklus mellett következik be, a vetélés kockáézata legalább 50 %-kal csökkenthető. Ezért nemcsak a spontán vetélésen átesett, hanem minden családot tervezőnek javasolt a fogamzás körüli gondozás. Ennek mikéntjéről érdeklődjék orvosától.


Hát, ennyi.
üdv és minden jót
Zsóka
Zsóka
 


Szia Orsi,

Én 2001.03.01.-re lettem kiírva,nem tudom mi ez a nagy különbség.
Te szedsz magzatvédo vitamint ?
A kórházakról érdemes megnézni a "mérce" felmérését.

Hédi
Hédi
 


Drága Zsóka, nagyon köszönöm és majd megkérdezem a dokitól. Nekem mondjuk abszolut pontos volt a ciklusom, hőmérőzéssel számoltuk ki a megfelelő időpontot és sikerült elég hamar (az első hőmérőzés alapú próbálkozásnál), de azért megmutatom a dokimnak. És nagyon-nagyon köszönöm a fáradozásodat, írtó jól esett. Hogy vagy így a férjed nélkül? Ha akarsz kicsit panaszkodni, van egy ilyen topic, szívesen olvaslak!!!
Mégegyszer nagyon köszi: Kata

U.i.Hédinek: Én is úgy tudom, hogy a 18. héttől tudják megmondani a baba nemét.
Kata
 


Sziasztok!
Nem régen / mondhatnám most/ tudtam meg a jó hírt, hogy babát várok.
A 40.napomon /múlt hét pénteken/ vettem teszetet és pozitív lett. Aztán tegnap voltam dokinál és ultrahangon is láttam is már. /Na mondjuk ez egy kis túlzás, hogy láttam, hisz úgy nézett ki most még, mintha egy magot nyeltem volna le.:)))/

Nekem is volt tavaly már egy sikertelen terhességem,amit művileg:( kellett megszakítani.
Úgyhogy most az örömöm mellé nagyfokú félelem is társul.:((
/1 évet kellett várom, hogy ez a siker egyáltalán eljöjjön.:(/
Ezért izgulok igazán, hogy mit hogyan tegyek. Most például a doki megvizsgált,vett vért /HCG miatt/ aztán ultrahang volt, majd utamra engedett, hogy legközelebb szept. 12-én menjek ultrahangra. Tényleg ennyi csak a vizsgálat az elején??? Nem vesznek vért mondjuk a hormonszint miatt?? Amíg nincs gond addig nem igazán foglalkoznak azzal, hogy már volt egy vetélésem?
Mi a véleményetek?
Most már nagyon félek, mert egy kicsit úgy is érzem, hogy a tavalyi dolog miattam volt. Sátorozni voltunk, a hideg vízben fürödtem a Balatonon. Lakást átrendeztem, így cipekedtem. Dehát nem tudtam, hogy terhes vagyok ezért nem is figyeltem annyira magamra.
Most szertném azt érezni, hogy én és az orvos is! mindent megtett.
Netti
 


Sziasztok!

Netti, szerintem a biztonsag kedveert kerdezz ra az orvosodnal a dologra, tudod, jobb felni, mint... es ne hagyd lerazni magad! :)

Hedi, Orsi, ha megmondjatok az utolso rendes verzes elso napjat es hogy hany napos a ciklusotok, kiszamolom nektek, hogy mikorra varhato a szules es hany hetes baba lakik bennetek! :)
Manocska
 


Sziasztok!
Zsóka, ma voltam egy patikában, kaptam Baba Patikát, tök jó újság, elolvastam mindent, amit ajánlottál, nagyon tanulságos és ki vagyok akadva, hogy a dokim miért nem tudta ilyen normálisan elmagyarázni a lehetséges okokat... Azért van közte néhány aggasztó..., majd rákérdezek, ha legközelebb megyek.

Netti, gratulálok és nagyon kérlek, nyugodj meg. Te most már ott tartasz,ahova én is nagyon vágyakozom és biztos vagyok benne, hogy minden rendben lesz. Ne okold magad a múltkori miatt, hiszen annyi különös oka lehet ennek a szomorú dolognak. Bízz a természetben és magadban. Én is különös bánásmódra vágynék, ajánlom figyelmedbe a Zsóka által ajánlott Baba Patika c. magazint, a gyógyszertárban ingyen adják, annak a végén van egy cikk, olvasd el, fegyverkezz fel a sok okossággal, ami benne van és kérd meg a dokidat, hogy nyugtasson meg a cikkben felsorolt lehetséges okokkal kapcsolatban. Én a helyedben ezt tenném és remélem, hamarosan tenni is fogom.

Most mennem kell, sziasztok!
Kata
Kata
 


Szia Manocska,

Az utolsó vérzésem elso napja 2000.05.22.-e volt,a iklusom meg általában 5 napos volt.

Kíváncsian várom az eredrményt.

Hédi
Hédi
 


Hedi, a ciklus az az idoszak, ami a verzes elso napja es a kovetkezo verzes elotti nap kozott van. Altalaban 28 napos, de nekem pl. 34 volt. Ebbol adodhatnak a kulonbsegek a kiirt idonel.

Szamolgass es irj!

(Ugy latom, 30 napos ciklussal lett a marcius elseje kiszamolva.)

Szia, Manocska
Manocska
 


Manocska,úgy látszik kicsit el vagyok varázsolva.
A ciklusom 28(29) napos volt.

Hédi
Hédi
 

Vissza: Szülés

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?