Hiszti! Attól, hogy számodra jobban esik Verát hallgatni, még nem jelenti azt, hogy jogosan nyert. A hangja lehet, hogy képzetteb, mivel valszeg képeztette is, de ettől sajna mély tartományokban még mindig HAMIS !! Természetesen neked is szíved joga Verát kedvelni, de egy valódi szakmai versenyen nem ő nyert volna. Sajnos Guns koncertre nem jutottam el, de nem is biztos, hogy sajnos, mert valszeg kiábrándító lett volna, ha látom drogosan, de "legfőleg" ha hamisan hallom énekelni. És bizony a szöveget tudni kell, de az megtanulható, (főleg ha van hol, van miből és kitől) Az abszolút hallás az nem tanulható, az egy (isteni? - Soma!) adottság. A What's upra én rögtön ráismertem, talán azért mert a szöveg számomra zeneügyben teljesen másodlagos, nagyon élvezem az instrumentális zenét, bármifajta szöveg nélkül, és ugyan van középfokúm angolból, nagyon gyakran egyáltalán nem értem az angol anyanyelvű előadó szövegét. De a számokat (ja,nálam a What's Up benne a van a Minden Idők Top Ten-jében
)én nem a szövegük, hanem a dallamuk alapján ismerem fel, így az első akkordnál bebizseregtem, hát még mikor meghallottam Ibolya hangját és tisztára mint a 4NonBlonds-csaj hangja lett volna.Na akkor kezdtem el nézni a műsort, pedig életemben először és tök véletlen láttam meg a csajszit, de ottragadtunk miatta a Megások műsorsorozatában. Pedig a kedvesem az Ő kis 48 évével már nem az a tinirajongó típus, én se a 37el. De neki is abszolút hallása van és nyert pár zongoraversenyt. Az irodalomtanárnőd idézetével kb. harminc éves koromig én is éltem, és hittem benne. Ennek alapján rengeteg előítéletet építettem magamban, és nagyon sokszor kellett emiatt csalódnom. Most éppen egy tündéri stílusú, közjegyző pasiról tudtam meg, aki régi ismerősöm, és stílusa alapján mindenki meggyőződéssel vallja, hogy a legrendesebb férj, apa, remek munkaerő, - csak épp remek stílusa ellenére időnként megruházza asszonykáját. És úgy beszél vele, mint a kapcaronggyal. Pedig nála stílusosabb, udvariasabb úriembert még nem láttunk...
Saját káromon jöttem rá, hogy a stílus NEM maga az ember. Vagy fiatal vagy még nagyon, vagy mákod volt eddig és csak olyan emberekkel hozott össze a sors, akik ki tudták mutatni kifelé is a belső értékeiket, vagy akik tényleg olyan rosszak, mint amilyennek látszanak. És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy a stílus legalább olyan relatív, mint a szépség, meg az ízlés. De vitáznunk tényleg nem kell,mindenki azt hallgat amit akar és amit szeret, hogy kinek hány cdje fogy majd el, az meg majd úgyis kiderül
Csak erre a hülyeségre röffenek rá, hogy Vera az év hangja MERT rá szavaztak többen. Egyébként örülnék ha csak annyira tudnék énekelni, mint Vera. Ha annyira, mint Ibolya, valszeg már csomó lemezem lenne, mert középosztálybeli fehér nő vagyok, elég jó alakú (voltam még a 3 gyerek előtt)hosszú szőke hajjal, jól sminkelhető arccal, jó angol kiejtéssel és a szocializációval magamba épített érdekérvényesítő-képességel rendelkezem.Azonkívül 2 szülővel, akik mindent megtettek volna azért, hogy egyengessék énekesi karrierem.
Na szia! ( megvettem ám a megasztár cdt is, nem csak Ibi cdjét hallgatom, hanem azt is, és mindegyiknek szívesen "átvenném" a hangját, ügyesek mind.!!!
)
Cseri