Sziasztok!
Zsuzska: Tyűha, már kevesebb, mint egy hét, és anyuka leszel.
Azt hiszem, ez lesz életed legemlékezetesebb névnapja.
Várunk vissza Oroszlánnal a kezedben 12-13 nap múlva!
Twist: Gratula a fizuemeléshez!
Bumi:
Én is bíztam még egy kicsit.
Dita: A BMC-ben adnak táppénzes javaslatot, legalábbis W. doki nekem felajánlotta, de engem enélkül is kiírt a háziorvosom, ezért nem kértem tőle.
Hogy miért vérzel olyan sokáig és intenzíven? Azért mert ezt követően 9 hónapig nem lesz ilyesmi, úgyhogy most nagytakarítás van odabent.
Rodina: Át tudom érezni a munkahelyi helyzetedet.. Nálam úgy kezdődött, hogy amikor elkezdték sejteni, hogy milyen projektben vagyunk, visszavonták a vezetői beosztásomat, aztán néhány hónappal a sikeres lombikom előtt áthelyeztek egy másik szervezethez, ahol egyetlen napot sem dolgoztam, kivettem a szabadságaimat, és a lombik óta táppénzen vagyok. Semmi kedvem nem volt az új helyen elkezdeni dolgozni, ahol tudják, hogy hosszú távon úgysem lehet rám számítani, ráadásul a táppénzem is több (mert a vezetői fizuból számolják), mint a fizum lett volna.
Terhesvitamint én Gravidát szedek. A 20. hétig napi egy szemet szedtem, azóta meg napi felet. A védőnő itt általában félidőig javasolja a terhesvitamint, de a téli időszakra tekintettel azt mondta, napi felet szedhetek utána is. Amúgy erről az orvosok véleménye is nagyon megoszlik. Általában a folsav bevitelt tartják fontosnak, úgyhogy én az elején (kb. 12-14. hétig) szedtem még napi egy folsavat is a Gravida mellé.