Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok

Zsuzsi
nálunk Egomban zöldségesben szoktam venni, ha néha eljutok a Solymári Auchanban én ott sosem találok ilyet :cry:

Dkata
kakaó: nálunk ma reggelire még Áronka is kapott jó pár kanállal, igaz nálunk már több mint 1 éve nics Nesquik, hanem apjuk keveri a rendes kakót + porcukrot össze előre, és ízeltt neki nagyon

Emma
magasság: én 159cm vagyok (törpicsek), nekem az egyik nagyapám alacsony vékony ember volt, a másik pedig magas derék, úgyhogy már csak ebből kiindúlva bármi lehet
amúgy Ákos a 38. héten 49cm-el született Áron pedig a 37. héten 51cm-el a Klinika szerint, mert Áron itthon 2 hetesen a védőnő 49cm-nek mérte :shock:
Ákos 1 évesen 77cm volt - Áron pedig 75,5cm
úgyhogy majd kiderül, hogy mekkora emberkék lesznek

Hajni
pihenj jó sokat, amennyit csak tudsz!!!!!!

Sziaszotk

Erika

Kép

Kép
erika13
 
 


Lili, Hajni,
Én akkor váltottam a tejes tápiról tejre, mikor lett ez a melamin-botrány! Amúgy elég sokáig ment nálunk is felesben a dolog!

Lili,
Én a teákat váltogatom. Most felfedeztem a Lidl-ben egy szupi vanília ízű zöld teát. Meg szoktam még venni Hipp-es instant teákat, az is több ízben van. Rooibos is jó! Meg van már fehér tea is!
Érdekesen hangzott, hogy kitenyésztetted a narancslevet! :lol:

Bárányhimlő: nekem anyukám meg mindig aszonnya, h nálam nem tudták megállapítani, h bárányhimló vagy rubeola. ????? Na most ez is milyen már?!?!? :shock: :? Csatlakozom, én sem tom eldönteni a b.himlő ell.oltást!

Aanda,
Sajnálom, hogy nem jött össze a tanfolyam… te is? Vagy nem annyira? A Posta jó mh lehet! A srácoknak biztosan tetszeni fog! Emlékszem, benne volt valamelyik Janikovszky-könyvben!

Erika,
Húúú, de rossz lehet, mikor már egy kisfiút nem lehet puszilgatni! Mikor nyúznak, hogy vegyem fel őket, mindig erre gondolok, hogy most kell, mert aztán eljön majd ez az időszak is és akkor bánni fogom! Nagyon rossz lehet! Még jó, hogy van egy lyányom! Norina édes, bújós kislány, pont ahogy kell, még simizi is a karunkat, ha álmos. Bencsi néha eltol minket magától, de azért még igényli a cirógatást!
Köszönés: emlékszem magamra, mikor felnövekedvén egyszercsak már ciki volt csókolommal köszönni, és át kellett állni a „jó napot!”-ra! Tök gáznak éreztem, aztán valahogy csak megtanúttam! Most már csak az a furi, mikor én lesziázok egy fiatalt, az meg csókolommal köszön vissza! :cry:

Kata,
Szerintem megpróbálhatod a tejet. A tápit már valszeg nem fogja meginni (legalábbis egy ismim így járt)!
„Minek vagyok itthon, ha ő meg oviban?” -> irány a fodrász, a konditerem, a nyelvtanfolyam! :wink:
Szerintem se aggódj a beszéden!
Gratula a szűréshez!

Orsi,
Nahát, ennyi mindent tudsz a konzervált gyümölcslevekről! Én bizony a mellékízt a mellébeszélésnek tudtam be! Amennyi élelmiszer-botrány van, már nem nagyon hiszem el, amiket írnak néha! Azt mondjuk még mindig nem értem, hogy MINDEN felvágottban van tartósítószer. Még a sonkákban is. De még a kölyökpárizsikban is! Alig tudok adni valami felvágottat!
Bocsásss meg, most felteszek neked egy kukac-kérdést!: :roll: A férjed hogy bírja, hogy te ennyire mindent tudsz? (Most lécci ne azt válaszold, hogy de nem is tudsz mindent!)

Zsuzsi,
Tényleg vicces ez a finom kórházi kaja! (Amúgy nekem sem volt semmi bajom vele, mikor szültem!)

Katyerina,
Azért ez jó, hogy van anyukádéknál Net! Az enyimnél el nem tudnám képzelni (sajnos)! Pedig mindig mondom neki, milyen jó és hasznos az!

KépKép
pompomlány
 
 


Erika! Születéskor a gyerekeket "körbemérik", a feje búbjűtól a gerince mentén a lábáig. A védőnő meg tényleg hosszt mér, asztalon kiegyenesítve. Szóval ha összement a gyereked, mire hazavitted, az teljesen normákólis, az enyém is összement. :lol: :lol: A különbség a két mérési módszerben rejlik. :lol:

dkata
 
 

 
 


Vagyok, de csak fizikailag jól...
Megvan az istenhegyis afp-m, ami 0,54! :cry: :cry: :cry: Vagyis eszerint down-kóros gyerekem van, annyira alacsony! :cry: :cry: :cry: (Egy egész körül van az alsó határ. ) Már Olivér 0,7-es eredménye is kikészített, gondoltam, hogy most se lesz magas, de hogy ennyire alacsony legyen, arra nem számítottam. Erre kinyomtatták a kombinált tesztem eredményét, mert a múltkor csak telefonon mondták meg vmi rendszerhiba miatt, postán meg nem érkezett meg. Nézem a down kockázatát, és nem 5500, amit telefonban mondtak, hanem 14090!!!! A többi értékem is vagy 10szerese annak, amit mondtak! Erre kijön egy ilyen afp! Na most mi van?!
A biológus vigasztalt, hogy ettől még nem biztos, hogy beteg a gyerek... Na, köszi mondom... Megcsinálta gyorsan a beta hcg-t (az jó lett ), és a négyes tesztet is megcsinálja ugyanebből a vérből, ami péntekre lesz kész. Áldom az eszem, hogy nem vártam ki tudja még meddig az sztk-s eredményre, jól lecsúsztam volna mindenről... :?
Bárányhimlő, rózsahimlő csak két hét múlva, hadd izguljak még amiatt is... :?
Wish, most igazán átérzem a problémád! :( Neked van már afp-d?
20140901102739
 
 


Hajni, barátnőmnek mindkét gyerekénél alacsony volt az afp. Ha akarod, megkérdezem, mennyire. Mindkét fia makkegészséges, a kisebb is iskolás már!!! Azaz jó pár éve csinálták nála, mégsem parázott rajta. Megbeszéltük már ezerszer, idejétmúlt vizsgálat, máshol nem is csinálják, csak nálunk. :twisted: Ne idegeskedj, jók az eredményeid!!!! Az afp-d meg Olivérnél is alacsony volt és semmi baja. Valószínűleg a harmadik gyereknél is így lesz! :lol: A barátnőm a második gyerek afp-jére már úgy készült, hogy alacsony lesz kész, akkor mi van? :lol: Szerintem az idegeskedéssel többet ártasz, szerintem sokkal mérvadóbb a többi eredményed. Remélem jön majd Orsi és megerősít...

dkata
 
 


[quote="zsuzsi73"]
írta:
zsuzsi73Orsi

Levi milyen joghurtot iszik?

Actimelt.
5l-es ital, meg nálunk a bioboltokban szokott lenni.

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Zsuzsi, 5l-es almalé a Pennyben is szokott lenni, és tényleg fincsi, Bálint is szereti. És a legjobb, hogy a csap légmentesen zár rajta, nem kell hűtőben tartani és hidegen adni a gyereknek.

dkata
 
 


[quote="pompomlány"]A írta:pompomlányzt mondjuk még mindig nem értem, hogy MINDEN felvágottban van tartósítószer.

:roll: A férjed hogy bírja, hogy te ennyire mindent tudsz? (Most lécci ne azt válaszold, hogy de nem is tudsz mindent!)


ha nem lenne a felvágottakban tartósítószer, nem állnának el. Egyszerűen a fehérje bomlik, vagy megállítják a bomlást valamivel, vagy megromlik secperc alatt.
A sonkákban is azért van főleg, mert gyorspácolásúak, ergo a sónak nincs ideje vízmentesíteni a szöveteket, csak ízt ad, ezért kell, hogy tartósítsák. (hentes volt a nagypapám, mielőtt még valamit a fejemhez vágsz :wink: a házi parasztsonkában pl. nem kell tartósítószernek lennei, sőt a kolbászokban sem - szerintem az aldisban nincs is, de az meg csípős kicsit meg jó fűszeres, nem igazán gyereknek való. A Na-nitrit meg még a bioban is benne van - ha a főtt felvágottakra gondolsz -, mert attól nem barnul be a hús, tartja meg a rózsaszín színét.)

kérdésre meg nincs válasz, mert nem tudok mindent, komolyan nem, egy csomó mindenhez nem értek. A férjemmel meg teljesen más irányú a tudásunk, kvázi nincs ütközési pont, mert vagy ő tudja vagy én.

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Hajni!
az afp miatt ne emeszd magad. Ha a tobbi eredmenyed meg jo lett. Menj uh-ra Hajdu drnohoz, ha o is azt mondja minden ok, akkor semmi ok a parara. Egyebkent nekem nem is csinaltatott afp-t, mondvan ikrekkel ugy is szar eredmenyt fogok kapni es nem akar idegesiteni vele.

katyerina
 
 


[quote="hajni777"]
írta:
hajni777Megvan az istenhegyis afp-m, ami 0,54! :cry: :cry: :cry: Vagyis eszerint down-kóros gyerekem van, annyira alacsony! :cry: :cry: :cry:

ezt te sem gondolhatod komolyan! az afp teljesen megbízhatatlan vizsgálat, a kockázati szám sokkal többet jelent.

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Lányok,
persze, tudom, hogy mi a pálya az afp-vel... De most őszintén, Ti ilyen értéknél nem paráznátok be?! Hajdú doktornőhöz már rég bejelentkeztem uh-ra, pont két hét múlva megyek. Az uh-gal meg az a bajom, hogy a down nem annyira egyértelmű, mint mondjuk a nyitott gerinc...
20140901102739
 
 


Hajni, én nem paráznék be. Ezt könnyen mondom most, de komolyan gondolom, mert a Wish-énél sokkal rosszabb értékekkel nekem eszembe se jutott az amnio, illetve az jutott eszembe, nehogy valamelyik dokimnak eszébe jusson... :twisted: És a para se jutott eszembe.
A másik, ha most azon agyalsz, mennyi baja lehet/lehetne a gyerekednek, nem fogsz a végére érni. És ezzel csak magadnak ártasz meg neki. És rengeteg olyan kór van, ami sehogy fel nem fedezhető, vagy később alakul ki... Azon agyalj, hogy milyen szuper arányokat kaptál a négyes teszten!

dkata
 
 


Hajni!
:)

oszinten? en egyaltalan semmilyen tesztet nem csinaltattam, csak az uh-k voltak. (mondjuk en tuti kezekben voltam)
Szerintem meg inkabb elvezd a terhesseged, mint ilyeneken agyalsz. egyebkent en a koraszulestol feltem.

katyerina
 
 


Katyerina! :lol: :lol: :lol: :lol: És milyen ügyes voltál! Nekem azóta is megáll az eszem, hogy Te 2 gyereket szültél "rendesen". Tényleg le a kalappal előtted! (Egyébként én is a koraszüléstől féltem...)

dkata
 
 


Pompi! Én "csak" azért vagyok itthon, mert Bálint van. Egyébként biztosan dolgoznék. Csak azért lesz fura mert én augusztus végén kezdek majd dolgozni, nem akkor, amikor én akarok, vagy mikor Ő oviba megy. Tanfolyam szóba se jöhet, mert megfogadtam, hogy soha többet, csak ha muszáj... Most fejeztem be kettőt! Mondjuk olaszul szívesen tanulnék, de csak hobbi szinten... :lol:

dkata
 
 


Hajni, már ne haragudj, de mit paráztatod magadat?Ilyen aránnyal???Tudod, mennyi minden befolyásolja az afp értékét és te neked meg ilyen arányod volt down-ra, ugyan már, ez fölösleges.
Nekem 1000 alatt volt az arányom, az afpm 0.6 és semmi baj sincs, pedig ritka szar arány volt, majd a négyes teszttel feltrornáztam 3000-re, tehát messze a tiédtől, ja és 27 éves voltam akkor szóval még a kor sem játszik be, mégis ilyen szar lett, nem paráztam, a biológus azt mondta nyugi, akkor nyugi van.
Vendég
 


Köszi a névnapi köszöntőket Balázs nevében is. Minden jót kíván Ő is minden druszájának!

Hajni :)
Üdv a klubban ;) A viccet félretéve, szerintem az AFP-nél sokkal többet nyom a latba az integrált teszt, meg a négyes teszt. Az sem tuti, de legalább nem csak egy paramétert néznek. Ha aggódsz kérhetsz szív UH-ot is, a Down szindrómás gyerekeknek többnyire van valamilyen szívproblémájuk is. De szerintem ne aggódj.
Nekem is péntekre lesz eredménye a négyes tesztnek, annak része az AFP is én nem telefonáltam emiatt be külön.
11-én megyek amnióra, 16-án a kórházba UH-ra és 25-én Hajdú doktornőhöz. Közben meg pihenek nagyon sokat :)
A férjem itthon lesz másfél hétig, úgyhogy nekem csak a pihenés marad, meg Balázs "elhessegetése".

Kata :)
A BHRG-nél nem mondtak semmit a beszédre, csak hogy el van maradva. Viszont azóta anniyt okosodtam, hogy többek között beszédindító gyakorlatok azok, amik az artikulációt erősítik. Pl buborékfújás, tölcsérbe, dobozba stb kiabálás.
Buborékfújásánál lehet mondani neki, hogy erősebben fújja, finoman fújja. Tölcsérbe kiabálásnál meg elő kell neki kiabálni, hogy pl óóóáá, vagy hahóóó és azt kell próbálnia utánozni. Most ennyi jutott eszembe. De egyébkén akkora a szórás, hogy ki mikor kezd el beszélni, hogy én csak akkor aggódnék, ha
1. semmi jelét nem mutatja a beszédre való hajlandóságnak
2. Két és fél - három éves koráig nem kezd el ténylegesen beszélni, azaz több min 2-300 szót aktívan használni és egyszerű mondatokat alkotni.
Balázs kb 50 szót használhat most és néha már mond olyanokat, hogy "mama... kaka ... nyam-nyam" Azaz "a nagymama megeteti a kakasokat" (tyúkokat, de azt is kakasnak hívja ;) ) Vagy "apa do" azaz "apa dolgozik". Ezt kb egy hete kezdte el.
Mostanában kezdett el sokat halandzsázni és hetente tanul 2-3 szó(-szerű valamit). PL most a gólya és a kelep-elt tanulta meg (bővül a városi gyerek hasznos szavainak listája :D ), de ez egyelőre úgy hangzik, hogy "góó" és "keep".

wish
 
 


Köszi lányok a fejmosást, lehet, hogy igazatok van. :roll: Végülis tényleg nagyon jó lett a többi teszt...

Wish,
huh, Te aztán bebiztosítod magad! :D Hát ez aggaszt egy kicsit, hogy "többnyire"... Meg a végtagok is rövidebbek "többnyire" ... Remélem, H. K. majd megmondja a tutit! :roll: Én amnion csak akkor gondolkodom, ha Hajdú doki ajánlja. Fú, már látom, hogy be lesz parázva a dokim meg a védőnő is, ha meglátják ezt az 5,4-et! :roll:
20140901102739
 
 


Hajni
jaj, mi az hogy eszerint Down-kóros????!!! Nekem 0,92 lett, aztán meg az arányom 1:900 körül, aztán szarok bele....
Az a vicc, hogy tesóm mindhárom gyönyörű és egészséges lányáná 0,5-0,6 volt, és nem is gondolta, hogy az nem jó, mert a doki nem mondta hogy pánikhelyzet, mert minden más rendben volt... Nála így működtek a hormonok és kész. Ilyen arányszám mellett bazira nem izgatnám magam....

Kép
Kép
emma1976
 
 


Lányok,
jól leszidtátok Hajnit :shock: ! Az afp mondjuk tényleg nem mérvadó, de ettől függetlenül csak azért, mert ti speciel leszartátok a rossz eredményt, azért más nem feltétlenül szarja le csak olyan egyszerűen :oops: Nekem ez kicsit fura, hogy ti mennyire bátor (fatalista?) emberek vagytok, de ezt már kitárgyaltuk... (megsérteni nem akarok senkit, bocs, h általánosságban írtam a megszólítást!)

Viszont kérdeznék tőletek más témában. Volt, hogy ráordítottatok az egy éves gyerekre, mert éppen idegösszeroppanás szélén álltatok, majd jó alapos lelkiismeret furdalás közepette órákat bőgtetek, hogy most lelki sérült lesz a gyerek, meg hogy nem fog szeretni reggel, ha felébred, mert majd emlékszik, hogy anyja ráüvöltött teli torokból + lefogta, hogy ne ellenkezzen már pelenkázás közben? Teljesen kivagyok, olyan rosszul érzem magam.

Hihetetlen, hogy milyen érzelmi magasságokat és mélységeket tudnak kiváltani bennem ezek az emberpalánták. Ilyenkor megint azért keseredek el nagyon, mert úgy érzem, kihasználtam a kiszolgáltatott helyzetüket, és azt soha nem akarom.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára lili73 2009.02.04 23:12-kor.

KépKép
lili73
 
 


Sziasztok

Dkata
gyerek összemegy :lol: : már megszoktam, mert születése előtt (3 hét pathológia) alatt megnézték - mérték párszor, és érdekes módon hol összement hol nőtt :lol:

Hajni
Ne idegeskedj!
ha jól emlékszem nekem is valami ilyen AFP értékem volt (sajna a papír nincs meg, valszeg a kórházban fogták szegényt)
de amúgy az Istenhegyis nekem életkori 1:444 és ehhez képest pedig 1:8858 lett a tiéd pedig 14090!!!!
és tök egészséges lett Áron, igaz nekem volt amniom is pedig tudtam hogy OK minden, dehát a dokim + apjuk akarta

Sziasztok

Erika

Kép

Kép
erika13
 
 


Lili :D
én spec. azt gondolom, hogy Hajni "Vagyis eszerint down-kóros gyerekem van" kijelentése sokkal inkább volt végletes, mint az amit ellenérvként felmerült.
(a fatalistát nem is értem...)

kiabálás: persze, mindenki kiabál, mindenkinek lesz lelkiismeretfurdalása.
de ha ez nem rendszeres, és nem ebben él a gyerek, akkor semmiféle kárt nem okozol vele.

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Orsi :D
nem értettél meg egyik téren sem, de hosszan nincs kedvem magyarázkodni. Én egy eredmény "leszarásáról" beszéltem. Fatalista: lesz ahogy lesz.

KépKép
lili73
 
 


bocs, akkor ma nem jók a vevőim. :oops:

fatalista: ezzel továbbra sem értek egyet, nem gondolom, hogy itt bárkinek ilyen lenne a hozzáállása.

az érzelmi hatás pedig összefügg a felelősséggel, ha nem lenne ekkora felelősség rajtad/rajtunk, akkor sokkal kevésbé zavarna minden mozdulatuk. Pont ezért van az, hogy idegen gyerektől ált. sokkal többet elvisel az ember, mert ott az életre való nevelés súlya mást terhel.

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Sziasztok

Lili
lesz ez még rosszabb is fél év 1 év múlva, mikor majd még jobban prógálgatják a határaikat, hogy meddig mehetnek el! De lehet hogy még hamarabb, mert Áronkám már most is tologatja a székeket és mászik fel és pakol. Hát nálunk van sajna hogy naponta kiabálok Ákossal, mert nem bír magával, tegnap pl. már isten tudja hanyadjára mondtam neki hogy tegye le a fakanalat és ne hadonásszon vele, a vége az lett hogy kirepült a kezéből és az én homlokomon landolt, jó nagy diónyi dudor, kapott egy kisebb fejlegyintést is, + közöltem vele, hogy nagy nagy szerencséje hogy engem talált el, és nem a tesóját, mert akkor lett volna nemulass számára! :x
de minden nap tud valamit produkálni, és nem ért a szép szóból sem, pl. hogy a székeket húzgálja mert mindig kell neki valami és mászik fel a konyhaszekrényre, és kutat, de lassan már ha eréjesebben rászólok akkor félúton megáll és nem mászik fel, + rendszeresen a híradó alatt jön rá a motorozás + ordít közben
De azért tud ő jó és szófogadó gyerek is lenni ha akar, mert a nevére még most sem sokszor hallgat, alkalmi süket általában :x :lol: , de ez csak engem idegesít, őt nem
és nekem mindezekért állandóan lelkiismeretfurdalásom van,
az anyósom meg már többszőr is elmondta, hogy mindez azért van mert túúúúl van szeretve, de ez énszerintem hülyeség, csak próbálgatja a határait, hogy meddig bírom idegileg, hogy meddig tud elmenni
érdekes mert régen sokan aztmondták + anyós szerint majdhogynem bírka türelmem van, csak az a baj hogy ezt én most nem veszem észre magamon

Sziasztok

Erika

Kép

Kép
erika13
 
 


Erika,
persze, tudom én azt jól, hogy fogok még kiabálni. itt inkább olyasmira gondoltam, amikor egyszer csak nem bírod tovább, és ha nem ordítasz teljes torokból, akkor felrobbansz. nem a "mindennapos" rákiabálásokra gondoltam. inkább, mint mikor az ember egy kiadós ordítással vezeti le a feszkót.

Orsi,
ez már csak szavakon lovaglás. Természetesen nem arra gondoltam, hogy itt mindenki úgy él bele a világba, hogy leszar mindent, és hagyja, hogy történjenek vele a dolgok. Akkor nem is lennénk ezen a fórumon, mert nem is akartunk volna tenni azért, h gyerekünk legyen.

Felejtsük is el, mentem aludni. legközelebb inkább jó kis gyakorlatias kérdéssel jövök :lol:

KépKép
lili73
 
 


Sziasztok

Lili
szerintem jobb ha kiadod magadból, neked is és a gyerekeknek is, mert így pár perc után OK vagy, de ha nem adod ki akkor még akár órákig is látják rajtad hogy tiszta ideg vagy!

Szia

Erika

Szép Álmokat

Kép

Kép
erika13
 
 


Lili, nálam is volt ilyen, ha nem adtam volna ki magamból, rosszabb lett volna, utána persze tök szarul érzem magam meg hülye vagyok felelőtlen és szar, de legbelül tudtam, hogy muszáj volt, és mivel eddig nem fordult ez elő sokszor, úgy gondolom, a gyerek nem fog rá emlékezni.Emberek vagyunk, teli feszültséggel, amit ki kell adni, mert nem hisem, ha magadba tartod, az jobb.
A másik téma:
engem az zavart, ahogy Hajni kijelentette, hogy down-os gyereke van, miközben meg tök jó aránya lett.én is megijedtem,amikor ennyi lett az afpm, ráadásul a sima kh-ban még nyomták is belém, hogy hát ez a gyerek downos, azonnal amnió, de én bíztam az istenhegyis genetikusban és H.drnőben, akik azt mondták, ha nem is ezekkel a szavakkal, hogy szarjam le a sima kh-at, mert szar afp, szar arány, de az uh, a négyes tesz azért jó lett, és ők tudják, nincs baj.
persze, megijedni meg lehet, de azért túlzásokba esni, nem kéne.
ha pl nem ez lett volna az arány, én is mást írtam volna, de asszem Hajninak most egy kis helyrerakásra volt szüksége, mert nagyon elveszett az afp világában.
Vendég
 


Hunci,
értem. A "downos a gyerekem" az én olvasatomban egy amolyan szófordulat féle volt. Tudod, mikor nagyon ki akarod fejezni, hogy megijedtél, és kicsit végletesen fogalmazol. Akkor biztosan a helyrerakás is amolyan végletes helyrerakás volt: egyik végén a leszarom, másik végén a down. A legtávolabb áll tőlem a másik bántása, csak máshogy működöm, úgy látszik.

Azóta kihevertem a sokkot. Csak bánt, hogy "ilyen" lettem. Mármint olyan, aki őrjöngeni tud. De sok tényező játszik közre, nem csak a gyerekek, egyéb magánéleti dolog.

Tegnap dupla óra volt Aliznak bhrg-ben. Na, ilyet se csinálok többet, még jó, h közel lakom, csak szimplára vagyok hajlandó vinni őket...ebből fél óra azzal telt, hogy kézzel megírták a következő gyakorlatsort. Én biztos kitaláltam volna már, hogy összeállítok egy teljes gyakorlati listát rajzokkal elektronikusan + mondókákat, és amikor egyénre szabottan kell összeállítani, a számítógépen sitty-sutty kiválasztom, ami kell. Viszont nagyon megdícsérték.

Már ezerszer biztos kitárgyaltátok a fogzást, de Baby Panadolt adhatok nyugodtan egyszer-egyszer? Jönnek Barnus őrlői, és olyan fájdalmai vannak, hogy őrjöng, meg ütögeti a száját. Csak remélni tudom, hogy ez tényleg azt jelzi nála, h fáj, és nem valami egyéb idegroham. Vagy érdemes beszereznem valami kifejezetten és kizárólag fogzásra való gyógyszert? A homeopátiában, akárhogy próbálok, nem tudok 100 százalékosan hinni, azért nem alkalmazom. Aliznak is jönnek, de nála semmit nem okoz.

KépKép
lili73
 
 


dupla óra? mármint feladatátírás + kontroll?
az általában így szokott menni, és kézzel írják :) de állítólag lassan számítógépre kerül minden.

szerintem nyugodtan add a panadol babyt

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Lányok,
megmosolyogtam, amiket írtatok! :D A "down-os a gyerekem " az afp-szerinti értékelésre vonatkozott, nem én állítottam ezt a gyerekemről! :wink: Mindamellett elgondolkodtam, hogy mi lesz, ha tényleg, és ezt csak megosztottam veletek. Persze egyelőre optimistán nézek a világba, azért is nem megyek amniora. (A dolgok jelenlegi állása szerint... )

Lili,
én is szoktam ordibálni a gyerekkel, és utána nekem is iszonyat lelkifurdalásom van miatta... Aranyos vagy, hogy a "védelmedbe vettél"... :wink:
20140901102739
 
 


Orsi,
igen így. Csak az új feladatsort már nem tudtuk végigcsinálni, mert Aliz nem bírta tovább cérnával...bőgő gyereket tornáztatni...megpróbáltuk, de sok értelme nem volt.

oké, akkor nem félek Panadolhoz nyúlni, ha kell, köszi!

Hajni,
még jó, hogy jót mulattál rajtunk :lol: , ezek a jó kis vérre menő viták utólag nevetségesnek tűnnek. Csak nem vagyok mindig humoromnál :lol: nehéz műfaj ez a fórumozás...
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára lili73 2009.02.05 11:17-kor.

KépKép
lili73
 
 


Lili :D
ha megnyugtat, Lili sem bírta sosem, sőt ő még a sima feladatsor alatt is ált. visított. Most a csoportos tornát sokkal szívesebben csinálja. "Tojnája, tojnája, menünk" :)

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Orsi :D
megnyugtat! Azt hittem, csak velünk ilyen nehéz. Még ezen kívül egy otthoni sor lesz, aztán szept.-től mi is megyünk csoportos tornára :P . Cuki lehet Lili, ahogy mondja!

KépKép
lili73
 
 


Lili
nehéz műfaj, de szerintem most kicsit érzékenyebb vagy a szokásosnál.... Szerintem, ha néha-néha kiszakad a kiabálás, az kevésbé rossz, mint órákig bőgni emiatt.....
Most ez lehet, hogy megint nem jó megfogalmazás számodra, de szerintem ez a része rosszabb a gyereknek....
Azt nehéz megszokni, hogy itt mindenki tökegyenesen kertelés nélkül véleményt mond, és nekem is estek már rosszul dolgok, de pont ezért jó az egész, és ezért hasznos - szerintem

Képzeljétek, mivel Z dec. 23 óta köhög, és a háziorvos tehetetlen, elvittem a fehérvári kórházba, ahol ismerős a gyerek fődoki, megvizsgálta, semmit nem talált, de lecsapolták szegényemet 4 kémcsővel, és megnéznek mindenfélét, bizonyos allergiákat is. Nagyon sírt.......... :( De nem lehetett már ennyiben hagyni a dolgot, semmi köptető meg köhögéscsillapító nem gyógyította meg (persze sokkal jobb, mint az elején, de köhög!)

Kép
Kép
emma1976
 
 


Lili :D
nem csak veletek.... az én Lilim aztán a totál ellenálló típus, csak akkor csinálja, ha ő akarja.
pár hete volt, hogy az istennek nem volt hajlandó végigmenni a soron (feladatsor van kirakva eszközökből a teremben, és ott megyünk körbe-körbe), visított, hisztizett és minden, ami kell, nagyjelenet amolyan női módra. Majd az utolsó mondókánál felállt és egyedül :shock: jó sorrendben végigcsinálta a feladatokat.
aztán Márti nénivel megbeszéltük, hogy Lili ilyen :)

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Emma :D
száraz v. hurutos???

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Orsi
hááát, olyan vegyes. Napközben kevés, rövid, felszakadó, Este, éjszaka 1x-2x, reggel meg száraz hosszantartó görcsös :?
A hozzászólást 2 alkalommal szerkesztették, utoljára emma1976 2009.02.05 12:24-kor.

Kép
Kép
emma1976
 
 


Párásítotok éjjel?

egyébként meg hurutosra népi gyógymód - nem vicc, nekem is bevált akkor, amikor semmi sem -. Disznózsír mellkasra és hátra, rá folpack, és így éjjelre egy meleg pizsibe. 1-2 nap alatt megoldja.
száraz köhögésre meg jó a hagymatea vagy simán csak a karamell.

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Este szoktuk 2 órát a hideg párásítót beüzemelni, éjszakára már lakapcsolom.
Köszi, minden tanács jól jön! kipróbáljuk!

Kép
Kép
emma1976
 
 


Sziasztok!

Hunci,
kisfiad hogy van?
Enyémek az 5.napra lettek pöttyösek!

Katyerina,
a biztosítási melót 1 hónap múlva újból megpróbálhatom,vagyis a vizsgát!

Lili,
én is Panadolt adtam fogzásra és Dentinox gélt.

Erika,
fiaim is a híradó alatt kezdenek kettyósak lenni,Apa már ettől úgy kivan,hogy átmegy a másik szobába tv-zni,engem már nem zavar,ha nem látom a híradót,legalább nem idegesítem fel magamat miatta!

Arnoldkám 3.napja szurit kap,mert mandulagyulladása és arcüreggyulladása lett,Márk kanalas antibiotikumot kap!Ráadásul ma fostak is,úgyhogy rendesen kivagyok!Napok óta csak mosok!A szőnyegüket úgy lehányták,hogy a kézi takatítás nem volt elég,takarítógépet kellett kölcsönkérnem!Annyit fostak ma,hogy 2db bodyt kidobtam!Anyu most jött segíteni,mert már hulla vagyok!
Dokinő szerint legalább 1 hónapig nem kéne őket bölcsibe vinni,hogy rendbejöjjenek!Hát kössz!A postáról már üzentek,hogy lassan kéne mennem betanulni,mert az egyik kézbesítő lánya bármikor megszülhet és menne szabira!Na e hogyan?!

Andi
Kép
aanda
 
 


Emma,
nem lehet, hogy a hidegpárásító a baj? Mintha úgy emlékeznék, hogy a melegpárásító a jobb, a hideg- inkább csak a krupposoknak. :roll:

Andi,
annyira rosszul hangzik ez a bölcsi, a fiúkat meg úgy sajnálom! :(

Csak nekem ilyen tetű lassú a Babanet? Tegnap óta alig akarja megnyitni! :twisted:
20140901102739
 
 


Lili :)
Lehet kapni Dentinox cseppet, ebben nincs lidocain, mint a gélben, így naponta többször is adható, nemcsak háromszor. Ha jól melékszem borsmenta van benne és egy kicsit elzsibbasztja az ínyét. Ha Balázs csak nyűgös volt a fogzás miatt, meg napközben én azzal kentem. Éjszaka ha sírt, hogy fáj neki simán adtam panadolt, vagy nurofent. Általában fél adag is elég volt és utánna már jól aludt.

Szerintem egyébként ha fatalisták lennénk, nem fizetnénk ki egy csomó pénzt mindenféle vizsgálatokra pluszban, meg nem töprengenénk rajta, hogy mit csináljunk, ha mégis kiderül hogy beteg. Nem fatalisták vagyunk, hanem hétköznapi paramamik ;)

Én meg megyek vissza dolgozni. Pedig Balázs 3 éves kora elött nem akartam visszamenni ;) Persze csak papíron, hogy kicsit több pénzt kapjunk. Most egyezkedem a munkahelyemmel, hogy mikortól menjek vissza, de legkésöbb áprilistól visszamegyek, hogy GYESre ne kelljen már mennem és a rendes fizum után kapjam a TGYAS-t meg a GYED-et.

wish
 
 


Wish! Köszi a fújós infókat! :lol: Ezeket csináljuk is jó ideje, változás még sincs. :lol: :lol:
Hogy lehet papíron visszamenni dolgozni? Hogy is kell ezt csinálni? Gyesre attól kell menned, mert munka mellett is jár már a gyes, nem? Vagy megint lemaradtam valamiről?

Andi, sajnálom a fiúkat, nem tudnál mégis valahogy otthon maradni velük? Mert az tényleg nem munka, ha 2 hetet otthon vagy, egy hetet dolgozol...

dkata
 
 


Ja, kérdésem még, aki tudja, a TGYÁS és gyed alapja az előző 180 nap, vagy? Ha valaki "beleszül" a gyesbe, az szívás? Orsi? Tudom, nem tudod, de nagyjából is elég.... :lol: :lol: :lol:

dkata
 
 


Wish
tyű, de jófej munkahelyed van!

Dkata
igen, az szivacs. GYED alatt szülni jó, de gyes-be szülni már nem számít az alapfizud, hanem minimálbér után járnak vhogy a dolgok... Nem vagyok szakértő, csak az én esetemet nézettem át (2 éven belül szülni), de tudom, hogy 2 évnél nagyobb különbség, ha nincs közötte 180 munka, akkor nagyon kevés pénz

Kép
Kép
emma1976
 
 


És ha valakinek van pl. 150 napja és táppénzre megy, amivel meg lenne a 180 nap, akkor is csak a 150 nap számít, vagyis nem számít? Jó hülyén kérdeztem, remélem, értitek.

dkata
 
 


tgyás és gyed alapja az előző két évben 180 biztosítotti nap,amibe tp is belezámít.
úgy lehet papíron dolgozni, Wish ügyesen csinálod, hogy visszamegy, lemond a gyedről, gyesre megy apa, anya meg kiveszi a felgyülemlett szabikat, majd elvonul tp-re.
totál gyesbe szülni nem valami jó, akkor a minimálbér 2x-ét veszik alapul,ami 140 valamennyi és ennek a 70%-a jár.

ha jól tudom...
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2009.02.05 17:59-kor.
Vendég
 


Aanda, sok gyógypuszi!Sajnálom :cry: Hunor hasonlóan, de már kevesebb hűtőfürdőzés van,ma éjjel aludt is, pöttyök sehol.
Vendég
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?