Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Köszi, hogy így drukkoltok, remélem nem hiába!
Különben tavaly úgy 26-27 naposak voltak a ciklusaim, de év végén kaptam egy kis "tesztoszteron szintet helyrepofozó gyogyit" és akkor egy kicsit bekavarodott. A legutolsó (az a két napos), az 30 napra volt, de a 28. napon már mutogatta a foga barnáját! Most valóban izgi a helyzet nekem is, mert már annyira szeretném és egy kicsit bele is élem magam. Ezért nem merek tesztelni, mert ha egy csikos lenne, akkor teljesen elmenne a kedvem! Ha a hétvégén nem történik semmi (azaz nem jön meg), akkor hétfön lemegyek Szegedre a dokimhoz!
Hajrá, Lányok!!

Marica
marica69
 
 


Marica!Kép

Ki a dokid? Én is szegedi vagyok!KépKép

Zita

Kép
Kép
zituska28
 
 


Zita!

En nem szegedi vagyok, hanem kiskunfélegyházi, de oda járok dokihoz! 12 éve is nála szültem, úgy hivják, hogy dr. Koloszár Sándor. A klinikán adjunktus. (Anno még tanársegéd volt 1992-ben) Most, hogy nem akar(t) összejönni a baba ismét felkerestem. Ha tudsz valamit a klinikáról (jót is, rosszat is) lécci mesélj!

Marica
marica69
 
 

 
 

Marica!Kép

Én is a Klinikára járok, 16 éves korom óta. Az én dokim Dr Bitó Tamás és nagyon megvagyok elégedve vele!Kép
Ismerem a te dokidat is, róla is csak jót hallottam!Kép Vele rendel egy rendelőben a régebbi dokim, akit nem azért váltottam le mert rosszat hallottam volna róla, hanem mert régi ismerős és úgy éreztem nem figyel annyira rám, mint amennyire szeretném. A mostani dokimat úgy ajánlották, nagyon babapárti, és jó UH-s orvos!
A Klinika szerintem azért jó, mert ott van mellette az Újszülött intenzív, ha bármi baj lenne, ill sztem jobban felszerelt mint a kórház. És igaz, hogy higiéniailag hagy kivetnivalót maga után, de mostmár vannak azok a szobák, ahol egyedül lehetsz a babával és saját tusoló van hozzá! Én azt fogom választani!Kép

Puszi, Zita

Kép
Kép
zituska28
 
 


Szia Zita!

Kösz az infót! Örülök, hogy az én dokimról is jókat hallottál! Nekem is szimpi, azért mentem vissza hozzá! Igaz, elég csöndes, nem mindig értem elsöre mit mond, de nagyon emberségesnek találom. Ja, és van humora! Remélem nem csalódom benne.
Bár már ott tartanék, hogy szobát válasszak! De én már azzal is meg lennék elégedve, hogy legyen egy kiskönyvem!Kép
Egyenlöre ennyi, késöbb még írok!
Ha hamarabb nem, majd a klinikán találkozunk. Kép
vagy a szülöszobán!
marica69
 
 


Sziasztok Csajok!
Én még új vagyok itt, de régóta követem sorsotokat. Én is hasonló helyzetben vagyok egy 3 éves kislánnyal és két vetéléssel a hátam mögött. Mint utóbb kiderült a magas prolaktin-szint szint is okozhatta-meg még 100 más. Már két hóapja szedem a pr.csökkentőt és az "ügyön" is rajta vagyunk, de kamionos feleség révén férjem a 12. napomon küldték fuvarba.
Volt valakinek hasonló hormon-problémája? ÍRJATOK!

Marica!
Szerintem 99.9%-os vagy.

Zita, Nyetus ! Nagyon drukkolok Nektek is

Motiot!Már lennék én is a helyedben.Sugárzik a soraidból a boldogság.
monzsu
 
 


Szia Zsuzska!KépKép

Üdv közöttünk, gyere sűrűn! Hormon problémában nem tudok segíteni, de a "ma megint megjött"-ben sok sorstársad írogat, nezz be oda is!

Marica!KépKép

Igazad van, én sem bánnám, ha először egy kiskönyvem lenne!Kép Na meg először eg duplacsíkos tesztem...Kép.

Lányok!
Tudtok arról vmit, hogy milyennek és mennyinek kell lenni a hüvelyváladéknak így mensi előtt pár nappal, akkor ha baba van, ill. akkor ha meg fog jönni!
Tudom, elég hülye a kérdés, de olyan jó volna tudni, hogy mi van! Ez a pár nap olyan nehéz!
Írjatok!!!

Puszi, Zita

Kép
Kép
zituska28
 
 


Szia Zita!

Idézek egy könyvből hátha segít valamit.
"A teherbeesésre akkor van alegnagyobb esély ha száraz vagy ragacsos méhnyakváladék nyúlóssá válik és olyan lesz az állaga mint a tojásfehérje. Ha ilyen nincs fogamzóképességről nem beszélhetünk.Noha spermiumbarát,fertilis méhnyakváladékban akár 5 napig is élhetnek a spermiumok-hiányában 1-2 óra ami nem elegendő a megtermékenyítéshez......Bővebb m.váladék a terhesség előrehaladtával egyre bővebb."
Remélem segített!
Hány napod van még hátra??

Puszi Zsuzska
monzsu
 
 


Szia Zsuzska!Kép

Én most vagyok a 28. napon, a ciklusaim rendszeresek és 31 naposak, tehát már a végét taposom... Barnázgatni szoktam a mensi előtt pár nappal de(nem akarom elkiabálni) még sehol semmi... Felidőben stimmelt a nyúlós és sok hüvely váladék, de mostmár alig van valami, mondhatni száraz vagyok... és azt nem tudom, hogy ez annak a jele, hogy meg fog jönni, vagy annak hogy ?talán? nem!

Puszi, Zita

Kép
Kép
zituska28
 
 


Zita! Látom teszteltél! Ne csüggedj még /főleg ha nem is három napos volt a teszt/ Korán csináltad.Várd meg a keddet ,már csak kettőt kell aludni.Nekem azt mondt az orvosom a mellfeszülés /ha nem szokott mensi előtt/ elég bitos jel!

Nagyon szurkolok neked!
Puszi,ZS
monzsu
 
 


Szia Zsuzska!Kép

Ha olvastad, hogy teszteltem, akkor olvastad azt is, amit atöbbiek írtak...Kép Most eléggé félek, és kissé magam alatt vagyok!
Ha most mégis megjön, végére járok ennek a barnázás dolognak, csináltatok hormontükröt, de ha mégse/amit nagyon.nagyon szeretnék/, akkor mit tegyek, hogy nehogy elveszítsem?? Olyan tanácstalan vagyok!
NAGYON-NAGYON KÖSZÖNÖM, hogy szurkolsz nekem!!!!KépKépKép

Puszi, Zita

Kép
Kép
zituska28
 
 


Csajok,

Rámugrott egy kis petefészek gyulladás, nem tudom, hogy hoztam össze, de sikerült Kép
Egy időre kénytelen leszek kivonni magamat a forgalomból Kép
Végső ítéletet a dokinéni mond ma du., hogy mikor térhetünk vissza a rendes kerékvágásba Kép

B
baree
 
 


Sziasztok,
Zita,én is nagyon szorítok!Írj,hogy mi van.
Zsuzska,jó,hogy te is bekapcsolódtál!
Baree,ez nem jókor jött de hidd el hamar túl leszel rajta és akkor már semmi nem állíthat meg!!
Nekünk ez a hét az akciózás hete lesz és nagyon remélem nem jön meg a hónap végén!
Többiek akcióztok?Merre vagytok?
nyetus76
 
 


Sziasztok!

Mit szóltok ehhez a gyönyörü nönapi havazáshoz? (Legalábbis itt az ország közepe felén esik. Szegeden szinte semmi nem volt) Fogjuk fel ugy, hogy szórják ránk fentröl az égi áldást!!
Szóval ma voltam Szegeden a dokinál, akinek elpanaszoltam a hasfájást, meg hogy már 1 hete késik. Elküldött a laborba tesztelésre, aminek
POZITIV lett az eredménye! Utánna ultrahangra kellett mennem, ahol egy 8,4 x 11 mm-es petezsákot látott a doki!!
Ezek szerint most igaziból BABÀT VÀROK!!!???
Annyira féltem a bébit!! A jövö héten vissza kell menni, hogy megnézze mekkora. NAGYON SZORITSATOK, lécci, hogy minden rendben legyen.

Zita!
Mi a helyzet felétek? Ugye, nincs még semmi!!!! ?

Zsuzska!
Örülök, hogy Te is csatlakoztál! Ne maradj sokáig!

Cibáljuk át egymást a 2004. öszibe, vagy nyissunk lassan egy 2004 télit?
Ha nálunk minden rendben lesz (ill. MINDEN RENDBEN LESZ!!) akkor november elejére (1. van a névnapom!) leszünk "elöjegyezve"Kép. Az már szinte tél.

Marica
marica69
 
 


Marica,
Ez hihetetlen,nagyon gratulálok és persze irigykedem!Olyan izgi lehet!Azt javaslom nyissátok meg a téli babák topicját,hogy mi akik még várakozunk hamarosan csatlakozni tudjunk!Remélem igazad van és a havazás nekünk is jót tesz!
Még egyszer sok boldogságot kívánok!
Hajrá csajok!
nyetus76
 
 


Sziasztok!

Remélem tudtok nekem segíteni az én "nagy" problémámban.
A következő kérdésem lenne: a nőgyógyászom azt mondta, hogy a ciklus 4. napjától kezdjem el szedni a Clostylbegytet, napi 2*1-et. Most vasárnap délután jött meg a menstruációm. Mosz akkor a vasárnap már az 1. napnak számít? És akkor már szerdán reggel lenne a 4. nap? (ami tulajdonképpen még csak 3 napnak felel meg, szerintem) Most akkor mikor kezdjem szedni?

Marica
nagy-nagy drukk.Minden rendben lesz!!!!

Köszi mindenkinek előre a válaszokat!

Ja, és boldog nőnapot mindenkinek!!!!!!
Móni
 


Sziasztok!
Ismét itt vagyok Kép

Nyetus! Köszi a gratulációt!
Lehet, hogy egy kicsit elkiabáltam a dolgokat?
Persze, amit leírtam, az mind igaz, csak lehet, hogy nem lesz folytatása????
Most, hogy az imént kimentem pisilni észrevettem, hogy egy picit véreztem. Kép Kép
Most mit tegyek? A dokit nem birtam elérni telefonon. Irt fel gyogyit a hasfájásomra (Duphosten, vagy valami hasonló), de azt még nem váltottam ki. Lehet, hogy már nem is kell?

Olyan bánatos lettem! Kép

Marica
marica69
 
 


Marica!

Nem bánatosnak lenni! Baba van! Én is véreztem terhesség alatt, és nem lett semmi baj! Pozitív hozzáállást!
És gratulálok!!!
t_major_kriszta
 
 


Marica,
Bár nekem ilyen vérezgetés nem volt a terhességemnél,de sok ismerősömtől hallottam,hogy az elején még vérezgetett és minden ok.volt.Azért hívd a dokidat és szerintem inkább nézesd meg magad még egyszer.Tudod fő az óvatosság.minden rendben lesz, nagyon vigyázz magadra!
nyetus76
 
 


Marica!Kép

Először is gratulálok!!!!!Kép
Ami a vérezgetést illeti, ne félj, nem lesz semmi baj! A gyogyszert pedig AZONNAL szedjed, mert az pont azért van, h. meg maradjon a baba!!!!

Nálam még mindíg semmi...Kép Szerdán reggel tesztelek, ha addig semmi! Hogy hogy fogom kibírni a holnapot, azt nem tudom....

Puszi, Zita

Kép
Kép
zituska28
 
 


Nyetus!Kép

Mindent bele!!!!! Nagyon szorítok neked, hogy hónap végén ne jöjjön meg!!!
Köszi a drukkot, nagyon rám fér!!!
Baree!Kép

Hát ez nem kellemes! Gyógyulj meg minnél hamarabb, és vigyázz magadra! Most már csak ideér egyszer a jó idő, nem tudunk majd olyan könnyen felfázni!

Puszi, Zita

Kép
Kép
zituska28
 
 


Sziasztok csajok,
hetvegen meg tegnap nem tudtam jönni, de mennyi minden törtent ezalatt a harom nap alatt!
Marica,
nagyon nagyon gratulalok, ugy örültem, amikor meglatam a jo hirt!!! Ne aggodj a verezgetes miatt, bar nalam ilyen eddig nem volt, de ez tenyleg sokaknal elöfordul az elejen. Szoval minden o.k. Azert konzultalj a dokiddal! Meglatod egy gyönyörü babanak fogsz november elejen eletet adni. Akkor mi egyebkent majdnem egyidösek vagyunk? Hiszen en ha minden igaz okt. 28-ra leszek kiirva.Latod mehettel volna mar te is elöbb, hiszen nalam is mar a mult het elötti heten latszott a dolog es csak par nap van köztünk.
Baree, sajnalom, de ha meggyogyulsz akkor biztosan minden hamar összejön, ujult erövel tudtok belevagni a dologba. Jobbulast!
Zsuzska, üdv közöttünk, gyere te is hamar a babas topikba!
Zita,
alig varom mar, hogy holnap reggel olvassam az eredmenyt! Nagyon szoritok, hogy te is babas legyel! Olyan szuper lenne, akkor mar harman mennenk ebben a honapban!! Bird ki meg holnap reggelig!! Szoritok!!
Üdv mindenkinek
Motiot

KépKép
KépKép
motiot
 
 


Sziasztok!

Köszi, lányok a vigasztalást, próbálok nyubodt(abb) lenni a Bébi érdekében! Kiváltottam a Duphaston-t, tegnap meg is ettem 2 szemet! Majd próbálok sokat pihizni Kép, ez nekem megy nagyon!

Motiot!
Lehet, hogy félreérthetöen irtam, de mi csak úgy nov. 9-e körülre lennék idözitve!! De azt nem tudni elöre, hogy mikor lesz valójában a nagy nap! 10 nap különbséget még össze lehet hozni!

Zita!
Nagyon izgulok, hogy mi van Veletek? Ugye még semmi? Normál állapotomban én sem vagyok cicifájos, most meg már hetek óta fáj, meg érzékeny! Lehet, hogy nálad is ez lesz az eredmény?? Kép Kép

Baree!
Mielöbbi gyógyulást, és gyere mihamarabb vissza! (De csak 1 hónapra, mert utánna tovább kell lépnünk! Kép )

Nyetus!
MINDENT BELE!! A dokimhoz majd jövö héten kell visszamenni vizsgálatra! Reménykedem, hogy addig nem jön közbe semmi! Most éppen semmi (a tegnapi pötty óta), csak a hasam fáj, de nagyon és ez egy kicsit megrémiszt!

T.M.K.
Köszi Neked is! Gyere máskor is!
Marica
marica69
 
 


Marica,
Ne izgulj a hasfájás miatt,ez természetes.Legalábbis nekem nagyon görcsölt amikor terhes voltam a kisfiammal és minden ok. volt.Fő a nyugalom!Párod hogy fogadta a hírt?
Zita,
Holnap már szerda,nagyon drukkolok!
A többieknek jó akciózást!
sziasztok
nyetus76
 
 


Sziasztok Csajok!Kép
Nagyon köszi a drukkokat!KépKép

Marica!Kép

Ne aggódj a pocifájás miatt, pihenj sokat, még ha nehéz is, és szedda bogyót! Meglátod minden OK lesz!Kép Ha már egyszer megkapaszkodott a kis drága, nem fog ő olyan könnyen elengedni!Kép

Nálam még mindíg semmi!KépKép
Ma van az aktuális mensinapom /31cn./, de előtte már barnázgatni szoktam, de most hál'istennekKép! nem!!! Remélem ez most így is marad még 8 hónapig!Kép

Puszi, Zita

Kép
Kép
zituska28
 
 


Sziasztok!

Zita!
Nos, hány csikod lett?? Remélem kettö! Nagyon szorítok!! Irj!

Nyetus!
A párom rettentöen örül!! Nagyon csillog, mosolyog a szeme, ha rámnéz! Kép Elöször el sem akarta hinni a hirt, azt hitte csak viccelek! (Ilyennel soha!) Egy év után már nehezen hiszi el az ember, hogy végre bekövetkezett! Most már azért kell szorítani, hogy jól kapaszkodjon a bébi! Kép Csak ne fájna igy a hasam Kép !

Móni!
Szerintem szerda a 4. nap, igy szeded szerda, csüt, péntek, szombat, vasárnap, aztán 5 nap szünet (péntekig)! Szombaton lehet a nagy akció!!
Köszi Neked is a drukkot!

Marica
marica69
 
 


Hol vagy Zita?

Rögtön idevezetett az utam ébredés után.
Megcsináltad???????Ugye zebra vagy?

Marica!
Én is pöttyöztem terhesség alatt,az orvos azt mondta a házaséletet függesszük fel a 14. hétig.Minden OK volt.

Íratok!
Zs
monzsu
 
 


Sziasztok lányok!Kép

Köszönöm, hogy szorítottatok, de sajna csak egy csíkom lettKépKép. Ráadásul utána a wcpapír is rózsaszín lettKépKép A hőm viszont még 37.1, de hogy medig, azt ki tudja...?
Háát ez van, de nagyon halkan még reménykedem addig, míg meg nem jön rendesen!Kép

Puszi nektek!KépKép

Zita

Kép
Kép
zituska28
 
 


Sziasztok!
Zita!
Az, hogy a höd még fennt van, tök jó! Ma még biztos nem fog megjönni!! Olvastam már több helyen, hogy lehet, hogy csak napok múlva lesz pozitív a teszt! Még nem szabad csüggedned!! Szoritok nagyon!!

Marica
marica69
 
 


Szia Marica!Kép

KöszikeKép, én is olvastam ,csak ilyenkor már fél az ember lánya bizakodni, majd meglátjuk!

Puszi, Zita

Kép
Kép
zituska28
 
 


Jo reggelt csajok,
en csak most ertem netközelbe, mert ugye megint a mi kis hires problemankat kellett oldogatni, vizumhosszabbitasra kellett mennünk. Vagyis kegyelemre. Mert ez nem vizum, ez csak minden harom honapban hosszabbitas. Most megint van papir junius 9-ig.
Zita,
szerintem ne add fel ilyen könnyen, a teszt nem jelent semmit!! Nem egyszer olvastuk mar itt a babaneten, hogy negativ lett a teszt, mint nem is reg Catnel, es megis baba van a dologban! Holnap is csinalj egyet reggel, ha addig nem jön meg. De szerintem nem fog megjönni ugysem! En nagyon szoritok!!!
Marica, neked is megegyszer minden jot, es gyere a babas topikba, az öszibe, ott a helyed!! Bocs, hogy felreertettem a szüles idöpontjat, nem is tudom miert az maradt bennem, hogy november elsejen. De hogy miert? Na mindegy, igy is közel vagyunk egymashoz.En penteken megyek a masodik uh-ra, mar nagyon varom. Remelem mar sokkal többet lehet latni, mint az elsön, hiszen ez mar az 52-ik nap lesz. Akkor meg elvileg mar a szivecskejet is latni kell majd. Mar ugy varom! Remelem minden rendben lesz. Ha igen, akkor elmondjuk a szülöknek is.
Na mindenkinek szep napot kivanok, es sok sikert a probalkozoknak!
Pusza, Motiot

KépKép
KépKép
motiot
 
 


Sziasztok!
Zita,
Ilyenkor,amikor annyira izgulunk, hogy megjön e vagy sem,pszichésen is befolyásoljuk és ekkor szokott bezavarodni meg késni.Én azért még drukkolok,hogy ez ne az legyen!Próbálj meg később tesztelni ha addig nem jönne meg rendesen.
Marica,Motiot,
Megyünk utánatok hamarosan,igaz csajok??
nyetus76
 
 


Sziasztok!

Nagyon drukkolok mindannyiótoknak, hogy mihamarabb babások legyetek Ti is!!! Kép Kép Kép Kép Kép
Meg magunknak is drukkolok, hogy minden rendbe legyen!! Kép Kép

Motiot!
Még nem merek átmenni az öszibe, a jövö heti uh-ot mindenképp megvárom! Azért maradt meg benned az elseje, mert írtam, hogy nekem 1-én van a névnapom. Hátha akkor születik. Apukám is aznap született! Kép
Nagyon érdekesnek találtam, hogy a dokim nem javasolta a vitamin szedését, csak kb. a 10 hét után! Klinikai adjunktus, tehát igazán hozzáértö lehet (remélem Kép ), igy hiszek neki, de ez akkor is érdekes. A vizcsappól is az folyik, hogy igy vitamin, úgy folsav, stb., ö meg nem ajánlotta! Igaz, hogy úgy nézek ki, mint egy vitamingolyó Kép, de ez nem azt jelenti, hogy fel van töltve a raktárkészletem! Igy igyekszem gyümit, meg zöldséget enni.

Marica
marica69
 
 


Marica,
Az én dokim sem vitaminpárti.Az elevitre azt mondta, hogy nem hisz benne, de Czeizel jó sok pénzt kap a gyógyszergyártóktól, így nagy a reklámja.Nekem azt mondta a terhesség előtt és alatt egézséges táplálkozás,jön a nyár és a jó sok gyümi is elegendő.Mondjuk a vas-folsav tablettát ő már a terhesség elejétől fölírja.
nem tudom mi az igazság én csak azt a vasat szedtem a terhességem alatt de az biztos,hogy figyeltem arra mit eszem(mindent!)HA-HA.
Most nem szedek semmit,azt mondta majd ha bekövetkezik a terhesség.Ki érti ezt?
mindenesetre egyél finomakat és vigyázz magadra!
nyetus76
 
 


Sziasztok!

Nyetus!
Hát pont ettöl félek, a sok "finom evéstöl"!! Már igy is olyan duci vagyok, hogy a 26 hetes kismama kolleganöm is megirigyelhet! Kép Kép
A Párom meg amúgy is szeret kényeztetni, (mármint nem kajával, hanem a segítségégel), de ha még finomságok "tukmál rám" (nagy nehezen Kép ), akkor biztosan elgurulok. Sajna, nem vagyok nyúl-tipus, hogy sok zöldséget egyek! A gyümit jobban birom Kép.

Marica
marica69
 
 


Sziasztok!Kép

Marica!Kép

Igazad van, a sok zöldség ,gyümölcs a legjobb (és legtermészetesebb!) vitaminforrás! De szerintem a folsav nem elhanyagolandó! Ahhoz nem kell Elevitet szedni, én se vagyok Elevit párti, csak símán folsav tablettát napi 2x1-et, főleg az első 12 hétben!

Köszike mégegyszer, hogy így drukkoltok!KépKép
Még nincs semmi a kis rózsaszínen kívül, de mostmár óvatos duhaj vagyok! Ennyit a bombabiztos mensirőlKép!

Puszi, Zita

Kép
Kép
zituska28
 
 


sziasztok,
Zita,
ez jó jel!Remélem továbbra sem lesz semmi.
Marica,
pedig a gyümülcsnél jobb a zöldség állítólag.Próbálj meg új recepteket nézni és hidd el klassz zöldséges kajákat lehet csinálni.
Persze én is azt ettem amit kívántam pl.az utolsó harmadban napi szinten flódnit.A férjem nem győzte haza hordani a cukrázdából.Szerencsémre elég hamar visszafogytam.
Nálunk a hétvégéig tart az akciózós periódus,remélem eredményes lesz!Bár most eléggé le vagyok eresztve és nem vagyok túl bizakodó.
Ez a kistesó megdolgoztat minket!
majd jövök,sziasztok.
nyetus76
 
 


Sziasztok!

Nyetus!
Igyekszem én zöldségezni is, de ennyi a tudományom: rakott kel és karfiol, kelkáp. fözi, zöldbab leves, fözi, lencse leves, fözi, u.ez sárgaborsóból is. Aztán ott a rizi-bizi sok mexikói keverékkel. Nyersen szeretem az ubit, salátát, retket (hol van az még?), paprikát, stb., de ezeket sem magában eszegetem! Kép Szóval, nem tudom ez elegendö lesz-e? Meg fözés közben oda a vitamin is, nem?

Zita!
Nálad még semmi hír? A höd hogy áll?
Drukkolok!

TÖBBIEK HOL VAGYTOK?

Marica
marica69
 
 


Marica,
Fedő allatt ha párolod akkor megtartja a vitaminokat.Ügyes csajszi vagy te,meglátod minden oké lesz!
többiek?Baree jobban vagy?
nyetus76
 
 


Sziasztok!

Köszi a drukkot, de sajna ez a hajó elúszott...Kép
Már rendesen barnázgatok, holnap v, legkésőbb holnapután beindul rendesen a mensim.Kép
A hőm még ma reggel 37 volt, de a mensi napján újyis lefog esni.
Ha elmulik a vérzés, megyek dokihoz és csináltatok egy hormontükröt. Úgy érzem elfogyott a türelmem, Valami nem stimmel.Kép Most lesz a 11. hónap próbálkozás:Kép

Puszi, Zita

Kép
Kép
zituska28
 
 


Szasztok, csatlakozhatok hozzátok?
Nekem már van egy majdnem 10 éves fiam, dolgozunk a következőn.
Decemberben spirál mellett kezdődő terhességem volt, az összes tipikus tünetet produkáltam, de elment. Januárban levetettem a sprirált, most éppen csak megjött, másfél napi hasfájás után fél napra, majd egy nap teljes szünet, pici barna maszat, szünet, majd megint barnás maszatolás. Tesztem negatív. Sajnos.Kép Ha jövő hónap is ilyen lesz, megyek dokihoz.
Sok sikert minden próbálkozónak!Kép
Kriszta

mohácska
 
 


Szia Kriszta!Kép

Üdv. itt közöttünk!
Hát ez érdekes mensi volt, ha tényleg nem vagy terhes, mindenképp nézesd meg magad dokival! Az a biztos!
Persze azért nagyon drukkolok neked, hogy mihamarabb jöjjön a tesó!KépKép

Nekem ma reggelre megjött rendesen, úgyhogy jövőhét után irány a doki, és hormonvizsgálat!
E mellé még jól meg is fáztam, tiszta takony vagyok, meg fáj a torkomKép. De most tök mindegy.Kép

Puszi, Zita

Kép
Kép
zituska28
 
 


Zita,
fel a fejjel,sikerülni fog!Teljesen megértelek egyébként nekünk ez a 4.hónap és már most idegesít,hogy mikor jön össze.A kisfiam 2 hónap alatt összejött.Úgy látszik kistesó nálunk is várat magára.Én hál istennek renbe vagyok dokim szerint bár azt mondta ha 6 hónap múlva sincs semmi akkor jönnek a vizsgálatok.Remélem nem kell annyit várnom.
Gyógyulj meg,próbálj pihenni,nem stresszelni és meglátod a tavasz meghozza a sikert!
Ezt kívánom mindenkinek és persze magamnak is!!
nyetus76
 
 


Kriszta,
Örülök, hogy csatlakoztál és remélem (velem együtt) hamar elhagyod ezt a topicot!
nyetus76
 
 


Sziasztok!

Zita!
Sajnálom Kép, hogy megjött, de SZORITOK, hogy a következö hónapban már nem forduljon elö ilyen!! Kép Különben nekünk is 1 éves próbálkozás után fogant meg a bébi, ezért is aggódok annyira! Nagyon jó lenne Rá vigyázni, hogy minden gond nélkül "vészeljük át" még ezt a kb. 8 hónapot!

Szia Kriszta!
Remélem Neked sem kell sokáig itt dekkolni! Kép
Az én lányom is már lassan 12 lesz! Szerintem ez nagyon jó (legalábbis a mi szempontunkból), hogy újból úgy babázhatunk majd, mintha az elsö lenne! A naggyal már kevesebb a probléma.Kép (Illetve: nem kell öltöztetni, etetni, stb, önálló. Még esetleg segíteni is tud.Kép )

Marica
marica69
 
 


Szia Marica!
Igen, ez jó, de az enyém már kérdezett olyat, hogy "akkor most majd nekem kell mindíg vigyázni a kistesómra?", meg "kit szeretsz majd jobban?". A picik még nem tesznek fel ilyen hülye kérdéseket. Mondtam neki, "azért vagyok én az anyukája, hogy gondozzam, vigyázzak rá, te az okos tesója vagy, akitől sokat tanulhat. Te nagy vagy, ő pici, veled nincs gond, ő több törődést igényel, de szeretni egyformán foglak titeket."
Legalábbis megpróbálom. Vajon mennyire sikerülhet? Gondolkodtál már rajta?

mohácska
 
 


Sziasztok, megjöttem!

Vagy inkább ne használjam ezt a szót Kép
Majdnem jól vagyok, arra várok, hogy kiürüljön a szervezetemből az antibiotikum és aztán hajrá.

Zita, nagyon sajnálom a szingli csíkot.

Nyetus, aranyos vagy, hogy érdeklődtél a hogylétem felől, köszönöm, jólesett!

B
baree
 
 


Sziasztok!!!
Én sajna csak ritkán tudok netközelbe tévedni, de akkor is általában csak a kérdéseimmel zaklatok mindenkit. Mégis örülnék, ha tudnátok segíteni.
Ebben a hónapban szedtem először a Closty-t, napi 2*1-et. Ma volt az esedékes 10.napi UH, ahol azt látták, hogy a méhnyálkahártya 5mm vastag, és domináns follikulus nem látható.
Ez ugye nem normális, hogy a 10.napon még egyetlen icipici tüsző sem látható? Lehet arra még esélyem, hogy a 12. vagy 14. napi UH-on legyen valami?
Nagyon ideges vagyok, remélem nincsen nagy gáz velem!

Köszi mindenkinek!!!

Móni
Móni
 


Sziasztok!

Móni!
Üdv köztünk! (Igaz, ha minden jól megy, akkor én már nem sokáig rontom itt a levegöt Kép )
Sajnos ebben nem tudok segíteni, mert nekem az a doki, aki felírta a Clostit, EGYSZER SEM !! nézett meg uh-n!! Kép Tovább is mentem másik orvoshoz!
Van egy Clostilbegyt nevü topik, ott biztosan sok jó tanácsot adnak Neked!

Kriszta!
Az én lányom még nem aggódott ilyeneken (lehet, hogy azért mert kislány?). Nagyon szeret "babázni" az 1 éves rokonbabával! Persze, ha élesben megy majd a dolog, nem biztos, hogy ilyen türelmes lesz! Majd meglátjuk! Kép Az, hogy egyformán fogom-e szeretni öket, még nem foglalkoztatott, de nem csodálnám, ha lennének gondok! Nem egy az apjuk Kép, meg hát egy kamaszodó lánnyal nem könnyü!

Marica
marica69
 
 


Sziasztok!
Baree,
Remélem most már minden oké lesz és együtt hagyjuk el ezt a topicot!
Móni,
amint látom a lányok már válaszoltak neked a megint megjött-ben.Én csak azt tudom mondani,hogy ne idegeskedj mert az tuti kihat a babásodásra.meglátod hamar összejön.
Mi túl vagyunk az akciós hetünkön,lassan megkezdem a visszaszámlálást.
sziasztok
nyetus76
 
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?