Sziasztok!
Köszönöm szépen mindenkinek a jókívánságokat!
Szóval, úgy történt az egész, hogy be kellett mennem ctg-re, amit még a várandós ambulancián 2x megcsináltak, mert azt mondta ctg-s nő, hogy ez nem fog tetszeni a dokimnak (végül azt mondta a dokim, hogy ha csak az lett volna, akkor lehet hogy elfogadja, mert az volt a legjobb). Aztán mennem kellett a dokihoz a két ctg-vel, aki csinált mégegyett, ami ugyanúgy rossz volt. Aztán közölte, hogy akkor be kell feküdnöm a szülőszobára állandó ctg-re. Kb. 4 órán át feküdtem ott, és nézték Réka szívhangját. 1x volt is pánik, amikor 89-re lement (én azt hittem, hogy csak azért volt mert éppen megfordultam), rögtön megvizsgáltak, és megbirizgálták a fejét hüvelyen keresztül.
![Confused :?](./images/smilies/icon_confused.gif)
Majd feküdtem még egy darabig, és akkor egyszercsak jött a dokim, meg az ügyeletes, és közölték, hogy valószínűleg ki van merülve a lepény és azért ennyire óvatos a baba a pocakomban (én meg ugye végig azt hittem, hogy csak nyugis baba...), és rögtön ki kell őt venni.
Gyors telefon a férjemnek, akit nemrég küldtek haza, mert a másik ágyon éppen vajúdtak. Leszedték rólam a ctg-t, és már kísértek is át a műtőbe. A műtőben volt egy kis harcom, hogy engedjenek már el wc-re, mert mindjárt összecsinálom magamat. Az anesztes nőci meg mondta is, hogy ha epidurált kapok, akkor tényleg inkább menjek el, mert akkor a beleimet is érzéstelenítik, és még a végén ott a műtőben jön ki...
Aztán bekötötték a az infuziót az egyik karomba, a másikon vérnyomást mértek, közben meg még arra is figyelnem kellett, hogy meg ne mozduljak, mert éppen szúrták a gerincemet. Nagyon hamar elzsibbadt a lábam, és nagyon fura érzés volt. Teljesen leborotváltak, majd fertőtlenítettek, és építették fel a paravánt a fejemhez. Nagy nehezen a férjem is visszaért, és odaültették a fejemhez (NAGYON JÓ VOLT, HOGY BENT LEHETETT!!!). A műtét nem fájt, de kellemetlen volt, néha úgy éreztem mintha a hasamat tépkednék, de az anesztes mondta, hogy most éppen ezt kell éreznem. Kb. 10 perc alatt kint volt Réka, és egy gyors fotó erejéig meg is mutatták, aztán elvitték. Közben még dolgozott rajtam a doki, és kiderült, hogy az egész méhem gyulladt volt, így a lepény is begyulladt, és azért merült ki ilyen hamar...
![Confused :?](./images/smilies/icon_confused.gif)
Soha, semmi tünetem nem volt!
Majd fevittek a császáros örzőbe, ahol egy percet sem aludtam, mert folyton jött az egyik nővér nyomogatni a méhemet, és folyton meg is említett, hogy milyen hamar visszahúzódott. Másnap lekísértek az osztályra, és soron kívül megnézhettük Rékát. A doki mondta, hogy még a műtőben lélegeztetni kellett, mert nem indult be magától a légzése, de másnap mér csak egy szonda volt a nózijában, és stabil volt.
Napról-napra egyre stabilabb lett (igaz közben fogyott), szerdán már a szonda sem kellett neki, magától lélegzett. Aztán csütörtökön egy csodát láttam tőle! Este hasra fektették, és nagyon láttam rajta, hogy erőlködik, erőlködik, és egyszercsak kitolta magát, és megfordította a fejét!!! Pénteken amikor mentem a 14 órás látogatásra, akkor már át is rakták egy másik szobába, ahol a stabil babák vannak, és el is kezdték táplálni.
Szombaton elvileg hazajöhettem volna, már megvolt a varratszedés, megkaptam a zárójelentést is, és összepakoltam, de mielőtt elraktam a lázmérőmet megmértem a hőmet. Lázas voltam, így maradnom kellett. Vér, vizelet negatív volt, ezért a tejre tippeltek (bár a csecsemős hölgy szerint nem volt semmi baja a mellemnek), de azért kaptam antibiotikumot. Szombaton megvették nekem azt az elektromos mellszívót, amit régen kinéztem, mert a kézivel nem igazán sikerült nekem túl sokat fejnem. Vasárnap a férjem mehetett csak látogatni, mert én továbbra is lázas voltam, és nagyon jó híreket mondtak. Réka gyomra jól viseli a táplálást, vissza is hízott 1280-ról (ennyire fogyott le) 1320-ra, így már adhatnék neki tejet is. Na, nekem sem kellett több, mivel nem tudták megmondani, hogy mitől vagyok lázas ezért elhatároztam, hogy addig fejek amíg egy csepp is jön. 3 órán át fejtem egyfolytában, és estére már teljesen elmúlt a lázam. Antibiotikum mellett lehet vinni tejet, de láz mellett nem, így várni kellett 24 órát a láz elmúlta után, de ma már van lefejve 40 ml Rékának! Szóval, most már nagyon jól vagyunk, és remélem hamar meghízik, ha már kapja a tejcsit is!
Most mennem kell, mert ma jön a védőnő, és mivel csak tegnap jöhettem haza, ezért most kell egy kis rendet csinálnom, illetve nemsokára megint fejnem kell.
Mindekinek mennek a drukkjaim! Puszi!