Sziasztok!
Érdemes idejönni, már csak a kókuszgolyó miatt is!!!
Lányok, itt mindenki olyan ügyes és sikeresen fogyózik, gratulálok hozzá! Továbbra is legyetek ilyen ügyesek, és nyáron majd az apákok nem mernek benneteket kiengedni felügyelet nélkül az utcára!
vkata: Láttalak a talis képeken, én nem tudom, miért mondod magadról, hogy olyan sok plussz van rajtad! Ráadásul formás is vagy, szóval szerintem hetek múlva már teljesen csini leszel!
Na és vannak itt ugye olyanok is, akik már most annyira csinik, hogy nem is értem, miért fogyóznak, de ezt persze nekik kell érezni. Nem akarok ujjal mutogatni, kikre céloztam.
Viki: Ügyi voltál, hogy nem ettél kínait! Nagyon kitartó vagy!
Szerintem én vagyok az egyedüli kivétel, aki csak szenved, de cserébe nem fogy semmit.
Mondjuk nem mértem magam az utóbbi napokban, de hiába eszem kevesebbet és azt is próbálom 1-es kódúakból összehozni, nekem ez szinte semmit nem használ.
Ráadásul most még tornázni sincs időm attól a felfordulástól, ami körülöttünk van. A héten eddig 2x sikerült összehoznom a tornát, ma 10 perc után Lea felébredt, és az Istenért nem akart visszaaludni. Persze ennek köszönhetően délután is hamar nyűgös lett, most vittem ki nemrég aludni ismét. De tudom, hogy ilyenkor alig alszik, nem is kezdtem el tornázni, nem akarok megint a közepén leizzadva kimelegedve kiviharzani a hidegbe... de az időhiány miatt ma eddig csak egyszer ettem 10 körül, az elkeseredettség miatt meg nincs is kedvem enni, szóval majd vacsizok valami lightosat és kész. (Időközben fel is ébredt a kisasszony, kb 30 percet ha aludt
)
Bocsi, nem akartam ennyire negatív lenni, de most ez kikívánkozott.
Nincs kinek panaszkodnom, ti vagytok a mentsváram. Lehet majd véda technikáját alkalmazom, és este csinálok pár felülést meg emelgetést...
Megyek, mert Lea hihetetlenül nyűgös, és még a konyhában is akad dolgom. Hétvégén sajnos nem hiszem, hogy tudok jönni, szóval ha addig már nem írok, akkor mindenkinek kellemes 7végét kívánok!
Pusszantás!