Új privát üzeneted érkezett!

Fanni!
Nincs anyatejem, az anyatejgyűjtőből hozzuk nekik a tejet. Az is lehet, hogy kirácska nem bírja a kutyult női tejet, hiszen ott több nő tejcsijét keverik, majd pasztörizálják. Tápszerből először a mildibét írták fel a koraszülöttön, aztán itthon a doktornőnk a Milupa Pregomint írta, amire rá van írva, hogy krónikus hasmenés esetén. Na ettől nem tudtak kakálni a picurok. Mások ajánlották a Nestlé Beba Start Ha-t, ma váltottunk ki egy dobozzal. Gondolom, az se túl jó, hogy állandóan váltogatjuk a tápszereket. Megpróbálom éjszakára adni nekik a tápit, nappalra a női tejet.
Sajna, messze lakunk tőletek (Miskolcon). A férjem ugyan járja az országot, kéthetente megy Pest felé, de épp tegnap volt körúton.

Petra! Ezt a hajszárítós altatást a barátnőm is javasolta!

Katica! Ez a tehetetlenség a legrosszabb. Tegnap én is sírtam, amikor a gyerek kimeredve ordított és szó szerint tépte a hajamat, marta az arcomat, én meg nem tudtam mit csinálni. Éjjel 2-től most alszik az etetések között, így egy kicsit megnyudodtam.

Megyek, mert indul a fürdetés...
Puszi Mindenkinek
szöcske
 
 


Szöcske :P
Mi Milupa Aptamil H.A.-t eszünk. Nekünk már a kórházban is ezt írták fel. Anyatejből jobb lett volna, ha ismerősnek van felesleg... tőle venni, de gondolom nem volt. Most így nem tudhatod, hogy a tápitól, vagy az anyatejtől fáj a pocak. Ha az anyatejet adó evett valami hasfájást okozót, tudod, a K betűsekből, akkor sajnos lehet attól is... Mennyi idősek most a gyerekek?

Fanni, Milán, Márk

Kép
fanni73
 
 


[quote="katica_75"]. írta:katica_75
Orsi
tetszik nagyon a c. ultimax de nem találom mennyi hozzá és főleg hol kapható isofix? Arra is köthető gondolom háttal?

az ultimax nem isofixes ülés.

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 

 
 

[quote="szöcske"]d írta:szöcskee már jelentkezik a hiszti is nála,

Volt-e valaki hasonló gondban hasfájással kapcsolatban? Kezdetben az Infacolt használtuk, aztán én hülye vettem Espumisant, lehet, hogy a váltás viselte meg Kirácskát? Anyatejet sem kapunk már elég mennyiséget, így következik a vegyes táplálás. Ebben is tanácstalan vagyok, egy étkezésen belül adjak-e nekik vegyesen anyatejet és tápszert, vagy váltogassam az étkezések között, pl. délben csak anyatej, estére tápszer?

Köszönöm a segítséget, ha valaki hozzá tud szólni...

jajj, ne mondj már ilyeneket! ekkora babánál semmiféle hisztiről beszélhetünk. Ők még iszonyú picik, vannak anyásabb és kevésbé anyásabb babák, egyszerűen az az igényük, hogy az anyukájukkal legyenek. Nem iker baba igényli a testi kontaktust, akár 24 órában, csak attól, hogy ők párban vannak nem várhatod el tőle, hogy ne igényelje. A hiszti egészen más, ekkora korban ez szóba sem jöhet.
(teljesen logikus, hogy a hideg magányos ággyal szemben inkább anyát választaná. De hidd el, ettől nem rontod el, idővel el fogja hagyni)

Különösen hasfájós babánál jobb szétválasztani az anyatejes és tápszeres etetést, nem szerencsés keverni.

Az infacol és espumisan hatóanyaga ugyanaz, elvileg nem lehet azzal semmi gond, de vannak babák, akiknél semmi sem használ. Van más szer hascsikarás ellen is, érdemes azokra rápróbálni -pl. gribe water -. Kólika tartást próbáltátok?

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Szöcske :D
tápszert így direktbe váltani nem szerencsés, mindig keverni érdemes, mert sok baba megsínyli, ha egy az egyben mást adsz a korábbi helyett.

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Pandacska,

Teljesen megertem, hogy vartok egy-ket evet! :D En is ezt tennem ha az idö nem szoritana :oops: Es igaz, tenyleg csak az a fontos, hogy egeszseges legyen...de azert nagyon örülnek egy kis hercegnönek :P

Petra,

Nekem fagyis beültim volt, teljesen spontan ciklusban. Semmilyen gyogyit a beültiig nem szedtem. De minden attol függ mi volt a lombik oka. Mert ha a ciklus nincs rendben akkor mindenkepp kellenek hormonok is csak nem olyan mennyisegben mint stimukor.
Egyebkent Györbe jartam en is. :D

Kép
Kép
jucmuc
 
 


Orsi, kösziii, akkor hiába is kerestem. :lol:

Kép
katica_75
 
 


Szöcske,

a gyűjtős tejcit nem keverik, megvannak az anyák, azokat számozzák, azt találjátok meg a tejci tetején, mert ha poci fáj, akkor le kell adni a számot a védőnőek, hogy ti ilyen számú tejcit többet ne kapjatok.

nézzetek szét pl babaneten is, sok aranyos anyuci ad tejcit, van aki ingyen is, mi is vettünk+gyűjtső és 4 hósig egy kis tápszerpótlással kibírtuk.

aztán 4 hósan lemondtam a tejcit, mert úgy gondoltam, hogy a fiam megntt szépen, ne vegye el mástól a lehetőséget.
Vendég
 


Orsi! Köszi a választ! Próbáltuk a kólika-tartást is, az egy picit megnyugtatja.

Hunci!
Nekünk nincs semmilyen számozás a tejci tetején.

Fanni! 2 hónapja keresünk a környéken anyukát, akitől hozhatnánk a tejet, eddig még nem sikerült senki. Most kaptunk 2 anyukát, akiknek talán lenne pluszban, de várni kell az anyuka vizsgálatára.
Ebben a női tejes, tápszeres táplálásban is megoszlanak a vélemények, sokan mondták, hogy ők nem adnák a gyereküknek a női tejet, akkor inkább tápszer. Mások szerint a tejci minden cseppje aranyat ér. Sajnos, nekem szerintem a sok nyűglődéstől, szülési traumától, hosszú kórházi bentfekvéstől egyáltalán nem volt tejem.

Egyébként december 1-én születtünk, így e héten vagyunk 8 hetesek... :P :P
szöcske
 
 


Szöcske, nekem sem volt teje, valszeg ugyanezen okoból.Adjál csak nekik szépen anyatejet, ha meg még tudtok szerezni pláne jó.

egy üvegben kapod 350 ml, az üveg tetején műanyag valami, amit ha leveszel, nincs alatta egy papír biléta a felhasználhatósági idővel, pontosabban amikor beöntötték a tejet és egy számmal? :shock:
vagy a szám az üvegen?
Vendég
 


Katica Szépséges Léna babája :D

Kép
Kép
Vendég
 


Hunci!

Nincs semmilyen szám, az üveg 240 ml. Leadom az üres üvegeket, aztán kapunk a 2 gyereknek napi 500 ml-t, ez fejenként ugye 250 ml, de az igényük kb. 600 ml lenne. Azt sem mondják, hogy pl. Kirának ezt a 2 üveget adjam, norbikának pedig a másik kettőt. Itt szerintem nincs semmilyen számozás, most beleültetted megint a bogarat a fülembe. Majd pénteken rákérdezek az anyatejgyűjtőben erre a dologra.
szöcske
 
 


Pandácska
köszi :D az igazi kutyus rajong Lénáért,fürdés előtt néha megnyalogathatja a talpiját, így mindenki boldog. :)

Kép
katica_75
 
 


Sziasztok Lányok!

Végre eljutottam odáig,hogy tudjak írni Nektek! Hétvégén anyukáméknál voltunk, meg Pesten. Nagyon jó volt! :D

Fanni,
örülök,hogy jól alakulnak az éjszakák Milcsivel. Néha kell a szigor,hogy beálljon a dolog, mert se Neki se Nektek nem jó,ha nem tudtok pihenni. Mostanában Gréti is felsír este,de cumi és alszik tovább!

Jucmuc,
utólag is:
Kép

BOLDOG SZÜLETÉS NAPOT KÍVÁNOK NEKED!

Nagyon szépek vagytok a képeken! Mekkora hó volt nálatok! :shock: Gondolom David élvezte nagyon! :D

Donika,
közeledtek Ti is a szülinap felé! Lesz nagy ünnepség? Mit kap majd Zsombi?
Használja az oroszlánt?

Pandus,
tündéri Dórika! Biztos nagy szakács lesz! Nagyon édes! Dóri is mindjárt 1 éves lesz! Együtt ünneplitek a névnapot a szülinappal?
2011ben mentek vissza a Kaáliba? Mi ősszel szeretnénk,de ez még csak terv. Majd meglátjuk,hogy mi lesz.

Gömböcske,
én szeretnék kérni képet Petiről priviben. Már nagyon régen láttam a herceget! Küldhetsz többet is,szeretem a képeket! :D
Alváson tudtál változtatni? Gréti napközben alszik jobb esetben 10től fél 1ig,ilyenkor nincs is gond,este kicsit nyüszi,de fürdésig azt kibírjuk. Viszont,ha nem alszik,akkor jaj az egész napnak. :?
Én idővel szeretném kicsit kitolni az alvást és későbbre rakni,mert nem tudunk menni délelőtt sehova,ha intézni kell valamit,mert akkor tuti nem alszik a babakocsiban és később itthon tuti nem alszik már! :twisted:

Petitpois,
megjavították már az ajtót? Ennyi bosszúság után,már csak jó jöhet! :wink: biztos jó lesz az új lakásban.
A nagyszülők kinnt vannak Veletek? Csak azért,hogy írtad,hogy majd lehet ők segítenek Nektek Laurával kapcsolatban.

Boniko,
jó az etetőszék,amit feltettél. Azt hiszem ezt a típust Orsi is feltette egyszer. Megvettétek? Zsigi hogy van? Zöldiékről van híred? Jól vannak?

Orsi,
hogy vagytok? Mentek síelni?

Petra,
jó,hogy van vonalzós,így legalább tudom,hogy mennyi idős a kisfiad. Hozzátápival hogy álltok?

Szöcske,
Szia! Üdv itt! Sajnálom a nem alvást Kirával. Idővel biztos alakulni fog ez a fránya hasfájás.
Orsinak tényleg igaza van,ezzel nem rontjátok el Kirát. Ranschburg Jenő bácsi is azt írta,hogy a babáknál ez teljesen természetes dologm,hogy ragaszkodnak a szülőkhöz és szeretnek kézben lenni,ezzel nem lehet őket elrontani. DE észre kell venni,amikor ők ezt már nem igénylik,mert akkor lehet őket elrontani.
Nálunk Gréti kb. 10 hetes korái csak úgy tudott elaludni,hogy a mellkasubkon feküdt,éjjel nappal így aludt,aztán egyszer csak elnyomta magát tőlünk és onnantól kezdve ezt nem igényelte.
Szóval kitartás Drága, jobb lesz biztos!

Fendikének milyen jó lehet. Biztos tök jó idő van. Máté biztos hiányzik ám neki.

Rólunk:

Grétinek jön a 2 alsó foga,puklis az ínye és már látszik mindkét fog teteje,szerintem pár nap és áttöri az ínyét. Kicsit nyűgös,de nem vészes. Gondolom az éjszakai felsírások is ezért vannak.
Fekvőtámaszozik továbbra is. Tegnap új dologgal állt elő. A térdeit a magaalá húzta és fenék fennt. De nem haladt előre,csak párszor csinálta ezt. Kicsit aggódom,hogy még nem kúszik,csak hátrafelé tolat. Holnap jön gyógytornász,havonta egyszer ránéz,kíváncsi leszek,mit fog mondani. Remélem nincs még nagyon lemaradva. A védőnő is mondta tegnap,hogy már másznia kellene. :roll:

Már sajnos csak 2szer szopizik. Reggel és este. Van amikor tízórai után kicsit szopizik,de nem jellemző.

Ezzel kapcsolatban lenne egy kérdésem. A reggeli és esti szopin kívül mennyi folyadékot kellene még innia? És mit? Vizet,teát,gyümilét?

Na,nagyon hosszú lettem. Holnap rakok fel képeket.

VÉDA CSIPERKE NYUSZIPUNCS merre vagytok?????????????????????????????????????????

Kép
Kép
kisfóka
 
 


Na, most látom a két utolsó nevem eltünt! :twisted: :twisted: :twisted:

Katica,
gyönyörű Léna baba.Biztos aranyos volt együtt a két csemete! :D

Hunci,
hogy vagytok? Kapunk képeket? Babaúszásra jártok még?

Kép
Kép
kisfóka
 
 


Kisfóka,
2011-ben már szülni szeretnék, és még az is jó lenne, ha esetleg megint februári babát várnék(á nem is akarok sokat :lol: ), szóval 2010-ben elkezdenénk a próbálkozást, meg kérünk időpontot a Kaáliba. Persze majd a természet eldönti a dolgokat. Dóri vizet iszik, néha gyümilevet, teát meg ritkán, mert az cukros. Szerintem a legjobb, ha vízhez szoktatod. A mennyi kérdésre azért nem tudok válaszolni, mert úgyis Ő dönti el, erőltetni nem lehet, kínálgassad és iszik amennyit akar :wink: Nálunk 5 szopi van egy nap, mellette megiszik kb. 1,5-2 deci vizet. Védőnőre nem érdemes hallgatni, egyáltalán nem kell 7 hónaposan másznia!!! Ezek nagyon egyéni dolgok, nem értem miért vannak ilyen nagy elvárással a babák felé :roll: Mindenhol ezt látom :roll:

Katica,
Behódol Léna lábai előtt :lol: Helyes :lol:

Véda,
??????
Vendég
 


Kisfóka :P
Enyémek újabban alma-körte levet isznak. Cukormentes, Nestlé. Én csak a főzelékhez adok nekik, mert egy tápit már teljesen kiváltottunk főzelékre. Ilyenkor úgy 50-60 ml-t isznak meg. Megisszák még az almalevet is, amit én csinálok nekik gyümölcscentrifugával és még higítottam vízzel. De ez olyan macerás, hogy csak heti 1x vállalom... És valaki ajánlotta a rendes darabos gyümölcs teát, még nem ittunk, de szerintem jó ötlet.
Amúgy 3 óránként esznek, így nem hiszem, hogy közben szomjasak lennének. Ja és egy-egy nagyobb hiszti után is adok nekik inni.

Szöcske :P
Én is "hiszti"-nek neveztem az ilyen picúrkáim általam fel nem ismert igényeit. De csak azért, mert annyira idegesített, -frusztrált, bántott- hogy legalább jó volt kimondani, hogy igen, hisztis. Szóval értem ám... Jobb lesz hamarosan... Kitartás!!!

Léna :P baba nagyon cuki!

Fanni, Milán, Márk

Kép
fanni73
 
 


S még valami.
A hisztéria az értelmező szótár szerint:
Kóros, túlérzékenységben, kitöésekben, szorongásokban szenvedő beteg.
De szerintem a köznapi értelmében pontosan megfelel annak, amit egy pici baba csinál... "betegség" nélkül...

Fanni, Milán, Márk

Kép
fanni73
 
 


Fanni,
örülök, hogy jobbak az éjszakák. Igazából tényleg azért kezdtük el a hajszárítót, mert nagyon hidegvolt a szobában nyáron, amikor haza jöttünk (21 fok). Lehet hogy annélkül is menne az elalvás, de megtartottuk ezt a rossz szokásunkat. A fürdés után, már nálunk is megy a szemdörzsölés. :D

Jucmuc,
köszi az infót. Elvileg nálam minden rendben volt, hormonok, ciklus. A kiskatonák miatt kellett a lombik. Akkor ezek szerint megúszhatom szurik nélkül, (persze ha felébrednek az apróságok)
Én Boga doktorhoz jártam, bár a leszívást és a visszaültit, Körösi doktor csinálta.

Kisfóka,
haladunk a hozzátápival. Most, hogy adtam már neki alma-krumplit, sütőtök-almát, és -krumplit, kicsit székrekedése volt. Nem volt másfél napig igazán kakia, így kapott egy kis őszibarackot és minden ok lett.

KépKép
petra76
 
 


Petra :P
Áááá, fő hogy alszik :lol: Később szerintem lehet majd egyre messzebbről hallatni vele a hajszárítót, aztán meg már egyáltalán nem. Milcsi "hajszárítója" egy nagy nyuszi! Azt simogatja, mielőtt elalszik :lol: Márkómnak macija van, de ő még nem alszik egyedül -tudna, csak nem akarjuk őket egy szobába tenni egyelőre- és nem is kell neki lényegében semmi az elalváshoz. Teljesen egyedül alszik el.

Fanni, Milán, Márk

Kép
fanni73
 
 


Szöcske!
Hú, nem egyszerű a helyzet. A lányok már minden okos dolgot leírtak, Zsombi egyáltalán nem volt hasfájós, így semmi okosságot nem tudok írni. :( Illetve, múltkor mesélte az egyik brnőm, hogy nővére Németországban szült császárral, és a szülésznő azt javasolta neki, hogy meleg párnát tegyen a hasára, amiben meggymag van, egy egy spéci párna, mikróban lehet melegítni, múltkor a Müllerben láttam. Nem tom ilyen esetre alkalmazható-e, de én megpróbálnám.

Kisfóka!
Köszi, aranyos vagy, hogy érdeklődsz! :D Imádja az oroszlánt, reggel azzal kelünk, és azzal fekszünk! :lol: Apósom rákötött egy madzagot, így tudjuk le-föl húzgálni a házban. Készülünk a szülinapra, gyűjtöm az ajándék tippeket. Torta ügyben picit tanácstalan vagyok, milyet, amit ő is ehet? :oops: Majd megkérdezem a másik babaváróson, az se baj, ha nekem kell sütni, persze nem lesz olyan szép, de sebaj. :wink:
A mászás miatt ne aggódj, Zsombi 8 hósan kezdett kúszni, és 10 hósan mászott, és fel is állt. De ha bizonytalan vagy, akkor Dévényes gyógytornásznak mutasd meg, de sztem nincs még ok az aggodalomra. Persz hozzáteszem, én is pont ilyen vagyok!!! :lol: :D

Csajok!
Nálunk az elmúlt éjszaka elég szörnyű volt, front van, vagy csak nálunk volt vmi? :oops: Zsombi 10 hónapos koráig szopizott, utána, ha 5-6 körül felébredt adtam neki tápszert, és visszaaludt. Viszont egyre orábban kéri a tápot, 4 óra, aztán 3 óra, tegnap már f3-kor. Persze nem adom rögtöm, dajgálgatom, símogatom, de ha még 40 perc után se alszik el, oda adom neki. Már arra gondoltam, hogy nem elég tápláló a tápcsi. A Milumil HA 2-t issza, 6 hós kortól. Kérdeztem adokinőt, a Milumil 3-ról, de az nem HA, és szerinte még ne adjam. Kicsit hosszú lettem, ha tud vki vmi ötletet, nagyon megköszönném!!! :wink:

Kép

Kép
donika
 
 


kis javítás, a milumil HA 2 6hós kortól van, nem azóta issza.

Kép

Kép
donika
 
 


Sziasztok!

Pandus,
köszi a választ! Ki'nálgatom szorgosan,végülis van elég pisis pelus,úgyhogy gond nem lehet. :wink:
Én se szeretnék sokat: idén terhes lenni és jövő júniusban szülni :lol: :lol: !

Fanni,
Neked is köszi a választ. Vizet iszogatja,meg a Hippnek van az őszibarack nektárja,azt szereti még. Gréti is 3-3,5 óránként eszik. Végülis a gyümölcs is lédús.
Grétinek is van "hajszári'tója", egy leporrelo könyv és egy textil kocka. :lol:

Petra,
örülök,hogy megoldódott a kaki gond. Ki kell tapasztalni a dolgokat.
Ti Győrben laktok?

Donika,
aranyos lehet Zsombi az oroszlánnal! :D
Torta ügyben nem tudok segi'teni,a másik fórumon tuti mondanak,majd finom tortákat Neked!
Köszi a mászással kapcsolatos infókat. Volt ma a gyógytornász,minden rendben van _Grétivel. Ő is azt mondta,hogy majd 9-10 hósan kezdjek aggódni a mászás miatt,nem kell még neki mászni. Amiket csinál,fekvőtámaszozik, húzgálja a térdét maga alá,az bőven jó. Majd rájön a dolgokra. Ő a fordulást sem kapkodta el! :lol:

Kép
Kép
kisfóka
 
 


Kisfóka :P
Enyémek is itt tartanak. Tartják a fejüket, minifekvőtámaszban, húzzák a lábukat, de szerintem ők is későn fognak rendesen kúszni, mert nagyon nehezek :oops: :roll:
Márkómnak ha van kedve, halad is, de többnyire inkább hátára fordul :lol:
Nekem Dévénynél megadtak egy számot, aki helyi, érdi és hívjam. Felhívtam és mondta, hogy most nem ér rá, visszahív. Azóta is hív :shock: Én meg nem hívtam többször, mert a fejlődés neurológus szerint bőven elég az itthoni torna.

Donika :P
És ha csak inni adnál neki? Biztos, hogy éhes? Vagy ha mondjuk többet kapna vacsira?

Fanni, Milán, Márk

Kép
fanni73
 
 


Fanni,
hú,micsoda gyógytornász! :shock: De rendes! :x
Én már tényleg nem aggódom,egyszer úgyis elkezdik a dolgokat,a lényeg,hogy próbálgatják magukat!
Játszanak már egymással a fiúk?
Már akartam kérdezni,hogy náaltok a fürdés,hogy zajlik? Egyszerre fürdettek? Nagy kádban fürdenek?

Donika,
ezt én is akartam i'rni,amit Fanni,hogy nem lehet,hogy csak szomjas?
Már csak azért is,mert elég össze vissza ébred. :roll:


VIRI MERRE VAGY?

Kép
Kép
kisfóka
 
 


Kisfóka :P
Ott tartunk, hogy nézegetik egymást, olykor nevetnek egymásra, Mi lopja Má cumiját és játékait... és tegnap -igaz véletlenül-, jól fejbe is kólintotta.
Fürdés - ha Apa itthon van, akkor többnyire ő ül be a kádba először egyikkel, aztán másikkal, mert mindhárman nagyon nagyok, nem férnek el együtt. De velem sem férünk hármasban, meg aztán még nagyon kell őket fogni is...
Ha Apa nincs, akkor a kiskádban fürdenek és úszik a fürdőszoba, mert a víz nagy részét kipancsizzák :lol:

Fanni, Milán, Márk

Kép
fanni73
 
 


Gyors bekukk!
Jelentem, ma valamivel jobb a helyzet, aludtunk rendesen. 4 napja van napirendünk, próbálom tartani, talán kezd a család összeszokni? Apa ma éjszaka aludt először egy felkeléssel kb. 6 órát, a picik 4 óránként esznek, a köztes időket próbálom kihúzni úgy, hogy nappal beteszem őket a hordozóba,, aztán nézik anyát, ahogy a konyhában ténykedik.

Katica!
Nagyon szépségesek vagytok!
A pihenőszéket mikortól használjátok? Súlyotok?

Donika!
A meleg párna nálunk apa irtó nagy pocakja... :D De megy a torna is tegnaptól rendszeresen.
szöcske
 
 


Sziasztok!

Pandácska!
Nem egészen hasonló a helyzetünk, mert nálunk az anyukámmal nem a földrajzi távolság a gond, hanem h lelkileg nem számíthatok rá, nem egy jólelkű édesanya. Ő azt szerette volna, ha nem megyek férjhez, és vele élem le az életemet, nem tudott elengedni, és nem tudja elfogadni, h már nem a szoknyáján ülök.

Szöcske!
3 hónapos korra a alakulnak ki az emésztő enzimek, így nagy valószínűséggel már csak 1 hónapot kell kibírnotok. Nálunk is ugyanez volt, pedig én szoptattam, és nagyon-nagyon odafigyeltem, h mit eszek, mégis Peti végigordította az éjszakákat. (Érdekes, nappal aludt.) Megvígasztalhatatlan volt éjszaka, semmi sem segített. 2 hónapos korára pedig mintha elvágták volna a hasfájást.

Kisfóka!
Megpróbálok küldeni képet, Te is küldj nekem légyszi! Lehet, h együtt megyünk a Kaáliba? Mi szeptemberben megyünk!

Utazás: tényleg jól bírják a gyerekek, igaz mi még csak belföldön voltunk, de sem az úton, sem az üdülőhelyen nem volt különösebb gond. Idegen utazóágyban is úgy aludt, mint a tej.

Kép
Kép
gömböcske
 
 


Fanni,
félre értettél, a hajszárító csak fürdés után öltözés alatt működik. Az esti elalvással, soha nem volt gond, csak a napközbenivel néha. Arra gondolok, hogy a meleg levegő jobban elnyomja, de lehet, hogy nem.

Kisfóka,
igen, Győrben lakunk. Én már most mennék a tesóért, de még a pirire is várni kell. A vonalzómat egy kislányos anyuka segítette megcsinálni :wink:

Tulajdon képpen mi a különbség a tejpép és a tápszer között? Ha már nem fogok szoptatni, akkor mit kell pótlásként adni és meddig?

KépKép
petra76
 
 


Lili,
Nekünk is Pediped cipőink vannak, és akkor kapta Dóri, amikor még nem járt. Nagyon szereti, már a harmadikat koptatjuk. Most M-es méretet hordunk, leméred a gyerekek lábát, és ott egy táblázat ami alapján kiválasztod. Ha még csak másznak, nem ajánlom a nem bőr tetejű cipőt, mert kikopik!

Kisfóka,
:lol:
Vendég
 


hALI CSAJOK!

vAGYUNK, JÁTSZUNK EGÉSZ NAP, MOST A LEGARANYOSABB SZERINTEM, BÁR ÉN EZT A MONDATOT MIÓTA MEGSZÜLETETT ELMONDTAM MÁR EGY PÁRSZOR, SZÓVAL LEFOGLAL TELJESEN, DE IMÁDOM.

éÉÉÉÉÉÉÉSSSSS SZERETNÉNK HA JÖNNE A KISTESÓ, SZÓVAL KAÁLIBA MÁR BEJELENTKEZTÜNK, RAJTA VAGYUNK AZ ÜGYÖN, SAJNOS A DOKIM AZT MONDTA SEMMI ESÉLY A SPONTÁN BABÁRA DE TUDJUK VANNAK KIVÉTELEK, MERT ORSI IS ITT VAN

MILLIÓ PUSZIKA

Kép
csiperke
 
 


Csajok :P
Help!
Már adok csirke husit a srácoknak. Hány naponta lehet?
S lehet olyat lefagyasztani, hogy turmixolt csirke/répa/krumpli? Vagy olyat, hogy brokkoli/krumpli?
Köszi!

Fanni, Milán, Márk

Kép
fanni73
 
 


Csipi :P
Sziiiiiiiija! Utólag boldog 1 éves szülinapot Orsinak!!!

Pandus :P
Tök jó ez a cipellő, nagyon tetszik! De amíg nem is állnak, addig nem kell... majd nyáron... de várom már 8) 8)

Fanni, Milán, Márk

Kép
fanni73
 
 


Fanni! :P Kisfóka! :P
Nem csak szomjas, már ezt is próbáltam. Napközben vizet és natúr csipkebogyó teát iszik, teát próbáltam adni, de nem jött be! :?
Annyit eszik mindig, amennyi belefér!! :lol:

Én rendszeresen fagyasztok le brokkoli+répa egyveleget, vagy bármilyen zöldségfélét, húst csak nyersen fagyasztottam le.
Sztem elegendő egyelőre csak hetente 1x a hús.

Kép

Kép
donika
 
 


[quote="szöcske"]O írta:szöcskersi! Köszi a választ! Próbáltuk a kólika-tartást is, az egy picit megnyugtatja.

esteleg melegítsetek fel egy meggymagpárnát, az is szokott segíteni.

Kisfóka :)
én épp síelek :lol: kaptam 2 nap kimenőt. Gyerekekkl febr. végén fogunk síelni menni.

Fanni :)
[quote="fanni73"]S írta:fanni73 még valami.
A hisztéria az értelmező szótár szerint:
Kóros, túlérzékenységben, kitöésekben, szorongásokban szenvedő beteg.
De szerintem a köznapi értelmében pontosan megfelel annak, amit egy pici baba csinál... "betegség" nélkül...

nem érthetek veled egyet :oops: a gyerek nem szenvedő beteg, nem szorong, és nem feltétlenül túlérzékeny, és semmiképp sem kóros. Majd ha nagyobb lesznek a fiaid és tényleg hisztiznek 1.5-2 évesen, szerintem Te is felülbírálod ezt (de az még akkor sem illik ahhoz, ami a pszichiátriában a hisztéria kórképéhez tartozik)
A kisbaba egyetlen közlésmódja ha sír, ha valami nem jó, azt ezzel fejezi ki, és teljesen jogos igénye van a mamájára, és teljesen logikus, hog inkább kézben van, mint ágyban. Vannak testközelséget igénylő babák, ez nem nevelés kérdése, hanem alaptípusé. És ez tényleg fényévekre van a hisztitől.

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Fanni :D
szerinte 2-3 naponta nyugodtan mehet a hús.

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Ez a "hisztis" téma többnyire mindenhol kiveri a biztosítékot :lol:
Nálam pl. amikor fáradt vagyok a sír=hisztizik, akkor is, ha tudom, mi a baja :oops:
És még azt is szoktam mondani, hogy az én kis 2 in 1-jaim, Isten ajándéka és büntetése egyben :roll: és még egy csomó teljesen hülyeséget... mert néha ki kell engedni a gőzt, legalább verbálisan...
Node mit nem hallok? Síelni? Lili nélkül? Kettecskén? De jóóóóó nektek!
Húst én is így gondoltam, köszönöm.

Donika :P
Zsombi hány kiló?

Fanni, Milán, Márk

Kép
fanni73
 
 


Orsi,
Jó síelést, kezekre, lábakra vigyázni :wink:

Csiperke,
Mesélj, milyen volt az első szülinap? Hogy vagytok? Boldog születésnapot Orsinak :D Mentek a Kaáliba? :lol: Jó nektek :wink:
Vendég
 


Pandácska,
itt is kérdeztem a cipőt? El is felejtettem. köszi!

Fanni,
szerintem krumplit ne fagyassz, a többit lehet, de a krumplinak emlékeim szerint nem túl jó állagú kiengedés után. csirke, brokkoli, répa igen. Krumplit egyszerű főzni, azt mindig hozzáadhatod frissen is.

Na a hiszti fogalmáról volt egy vérre menő vitám nekem is az ikres topikon már jó régen. Engem is nagyon zavar, h ezt a szót használják sokan kisbabákra. Nyilván sokan azért használják, mert nem találnak jobb szót, de sokan azért, mert bele sem gondolnak abba, hogy mit tudhat egy kisbaba és mit nem.

KépKép
lili73
 
 


Kettecskén???? egyedül :) :)

én a nyűgöst használom az ilyen helyzetekre :D az én rendszeremben az jobban fedi a valóságot :)

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Bocs nem tudok most reagálgatni csak:

Szöcske
60cm és 5300 gr. Ti ? A pihiszéket 11 hetes kora óta használjuk és nagyon szereti.

Ja és hogy dicsekedjek is 1 kicsit!
:lol: :oops: megvolt az első átaludt éjszakánk! 22-7.15-ig aludt!! :) és és ma a dévényes elöl menekülvén 2x hasról hanyattvágta magát és azóta is forog!(igaz csak balra) :D

Orsi
jó pihenést!! :wink:

Kép
katica_75
 
 


Orsi :shock: :lol: :lol:

Igen, ha jó kedvem van, akkor én is nyügösnek hívom :lol:

Emlékszem Lili :D, csak jól leszóltunk, mert sokan voltunk nagyon pici ikrekkel nagyon HISZTIS MAMIK :lol:

Fanni, Milán, Márk

Kép
fanni73
 
 


Katica!
8 hetesen 3300 gr Kirácska és 3600 gr Norbika. Kircsike vékony, nyúlánk, Kisnorbi döncike, lassabb, megfontoltabb minden tevékenységben.
Gratula lénának az éjszakai alváshoz!

Kisebb hasfájós rohamokkal alakulunk, hogy jót is írjak. Ezzel a hiszti-témával jó kis vitára adtam okot. Egyébként igazatok volt, ez a 24 órás nem-alvás nem hiszti volt, hanem hasfájás Kiránál. Csak annyi jóakaró tanácsadó van a környezetünkben, persze mindenki mást jacasol. Pl.: ne vegyem fel a gyereket, ha sír, a másik azt mondja, egy percet se hagyjam sírni. Az ágyunkba ne szoktassuk őket, egy nap alatt is el lehet rontani a gyerekeket, stb. Adjak nekik teát, ne adjak. A napirend sokat segít, én is nyugodtabb vagyok, tudom, mikor éhesek, mikor kell a pelust cserélni.
Most megyek az anyatejért, puszi mindenkinek
szöcske
 
 


Sziasztok!

Orsi,
de jóóóóóóóóó Neked! Februárban is mentek si'elni? Irigy-irigy! :lol:


Fanni,
jó lehet az együtt pancsizás! :D Gondolom élvezik a vizet nagyon!
Lassan akkor már tényleg felfedezik egymást és játszanak együtt. De jó!!! :lol:

Katica!
Szép nagy baba Léna, gyarapszik rendesen! Gratula az éjszakához és a forgáshoz is! :D

Donika,
éjszaka hogy alakult? Remélem jobban alszik Zsombi!

Szöcske,
örülök a javulásnak!
A jóakaró emberekkel,meg NEM SZABAD FOGLALKOZNI! Te vagy az anyukájuk,Te tudod,hogy mikor miért si'rnak! Ha úgy érzed,hogy fel kell venned,akkor vedd fel! Ha csak műbalhé,akkor úgy is megnyugszik! Minden gyerek más,látod nálatok is más Norbi és más Kira,nyilván 2 csemetével nehezbb a dolgokat kivitelezni,de alakulni fog minden. Kira jobban igényli a társaságod,de nem lesz mindig i'gy, pár hét és már ő sem akar annyit kézben lenni,mert más fogja érdekelni!!!!! :wink:

Gömböcske,
délután küldök én is képet,meg rakok ide is,mert mér tegnap kellett volna,de nem volt időm. :roll: :oops:

Csiperke,
Szia! De jó,hogy jöttél! Drukk a kistesóhoz! Mesélj kicsit magatokról!
Boldog Szülinapot Orsinak utólag is!

Kép
Kép
kisfóka
 
 


Fannika,
értem én, hogy mit akarsz mondani :P !

KépKép
lili73
 
 


Sziasztok!!!
Egy elveszett ember... :oops:

Olvasgatlak Benneteket, de írásra nagyon-nagyon, sőt még annál is kevesebbszer van időm... Hétvégén jövök képekkel,és egy kis beszámolóval rólunk! Nagyon hiányoztok, és nagyon jó - még így - zugolvasóként is közétek tartozni!
Vendég
 


Kisfoka,

Köszönöm szepen! :D Igen, Davide nagyon elvezte az egeszet, uj volt szamara...Kibujtak a fogacskak? Hogy van Greti? Davide sem maszott 7 hosan, majd megnezem pontosan de olyan 9-10 honapos lehetett amikor elkezdte. Elöször O is tolatott aztan kuszott majd maszott. Tenyleg nem egyforman fejlödnek a babak nincs ezzel semmi baj. Nyugodj meg mindent fog csinalni Gretike is a maga idejeben! :wink:

Petra,

Detto... :P nalunk is kiskatona es az en orvosom is a Boga. De pl. az elsö (stimus) beültit a K. csinalta a fagyisat pedig a Boga. Szerintem mindkettö nagyon jo orvos! Nyugi, semmilyen szurid nem lesz, esetleg a beülti utan ket-harom hcg szuri. Nekem volt azert mondom, hogy elö fordulhat.

Kép
Kép
jucmuc
 
 


Szöcske :P
Szépen növögetnek :D

Véda :P
Hiányzol ám! Meg Viri is!

Lili :P
Tudom :lol:
S köszi a fagyasztós infot, sajna én is így gondoltam.

Kisfóka :P
Igazán csak 1 éves koruk után kezdenek majd bármit is egymással állítólag. Addig max. idegesítik egymást :lol:
Szerintem ha nyár lenne, Gréti is aktívabb lenne. Próbáld ki mit csinál, ha nincs a lábacskáján semmi. Sokkal ügyibb lesz! Enyémeket kicsit szoktam hagyni pucérkodni, legalábbis lábügyileg és nagyon nagy a különbség. Én kipróbáltam, zokniban én sem tudok kúszni :lol: Van ez a tappancsos zokni, de az sem az igazi...

Fanni, Milán, Márk

Kép
fanni73
 
 


Szia VÉDA! :D

Fanni
kipróbáltad?? :lol:

Boni
én is ezt írtam :wink: Most az osan'ban van hasonló székecske 7999 ft-ért.

Kisfóka
Köszi! Nem is írtál semmit Grétidről! :cry: Hogy megy a hozzátápi?

Szöcske
szépen nőnek akkor a srácok!!! :) Képeket kérünk szépen! Tényleg nem szabad csak az ösztöneinkre hallgatni, mert minden gyerkőc más és mi ismerjük őket a legjobban.Néha Léna is a mi ágyunkba landol, de én már nem csinálok belőle tragédiát, ha nyügi és csak ott nyugszik meg akkor így alszunk és kész. ((mellesleg imádok szorosan magamhozölelve aludni vele :oops: bár ő sem tiltakozik :) )

Kép
katica_75
 
 


Sziasztok!


Jucmuc,
köszi Neked is. Már tényleg nem aggódom,megnyugodtam,tényleg,ahogy Ti is i'rjátok,mindegyik gyerkőc más! :D

Fanni,
oké,ki fogom próbálni,hogy nem adok rá zoknit!
Idegesi'tik egymást,ezen jót mosolyogtam! :lol:

Rakok képeket Grétiről,aki most itt ül az ülemben és siki'tva hajtogatja,hogy dedededede! :lol:

Kép Kép Kép Kép

Az utolsó 2 képhez,annyit,hogy délután unatkoztunk! :lol:

Kép
Kép
kisfóka
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?