Új privát üzeneted érkezett!

Bumi, megkérdeztem egy forgácsos fórumon, és azt mondták gyógyszerekkel együtt 50-55 ezer az inszem. Persze ebbe a vitaminok nincsenek benne, az még plusz pénz.

Sajna tudom, hogy a petefészek gyuszi milyen veszélyes, ezért is aggódom. Csak a nőgyógyászok nem tudnak mit kezdeni vele, az a tapasztalatom. Ezért is gondoltam az akupunktúrára.

Sajnálom, hogy rossz kedved van. Néha nekem is sajog a szívem, amikor látom az ikertesóm édi kisbabáját. Hogy nekem miért nincs ilyen?! De el kell fogadnunk, hogy ilyen helyzetben vagyunk, és bízni kell. Annál jobban fogunk örülni, ha megérkezik a várva várt csoda. Szóval fel a fejjel!
vayacon
 
 


Bumi!
Ez az amikor az embernek az egyik szeme sír a másik meg örül!:(
Hát az biztos, hogy sokszor igazságtalan a sors.Párszor már én is feltettem magamnak a kérdést hogy mért azoknak van gyereke akik nem is törődnek vele, nem jó szülők, meg egyéjszakás kaland után terhesek és nem győzik elvetetni.Más+ mit meg nem adna 1 gyerkőcért!Miért pont nekem nem lehet?!Szomorú.

Ne kenődj el a jó isten majd téged is megajándékoz egy kisbabával!Meglátod!!!Csak nekünk többet kell szenvedni érte!
És lehet hogyha addig nem jön össze még akkor majd pont a hugod gyermeke fog erőt adni a továbbiakhoz.

BUMI!
Én az anyómoméknál lakom (sogornőmék felettük)itt 2 gyerek van egy 10 éves fiú és egy 5 éves kislány.Nap mint nap itt van lent nálunk mind a 2 akárhányszor rájuk nézek mindig arra gondolok de jó lenne ha nekünk is lenne már.A kislány mindig kérdi tőlem nekem mikor lesz már kisbabám mert játszani szeretne vele!A szívem ilyenkor mindig összeszorul könnyes lesz a szemem. :cry: De ugy szeretnek mindig melegség önti el a szívem ahányszor csak rájuk nézek,akárhányszor velem vannak!Ez nekem mégtöbb erőt ad,kitartást hogy soha ne adjam fel mert igenis nekem is lesz majd kisbabám!

A kislány most egész héten velem van 3ig,nincs oviba szüleik mind a 2en délelöttösök! :wink: Tök szupi ugy örülök neki!!!
horváth beáta
 
 


Bumi,
ismerős a történet.Mikor nálunk kiderült,hogy a férjemet műteni kell,akkor telefonáltak az unokatesómék,hogy jön náluk a kistesó(jelzem:mindkét gyerek 1.próbálkozásra összejött).
Azóta is nagyon-nagyon örülünk nekik,de akkor nehéz volt örülni,és még lelkiismeretfurdalásom is volt,hogy ronda irígy kutya vagyok...

Most éppen el vagyok keseredve,kiderült,hogy nálam még van enterococcus,így újabb antibiotikumkúra vár rám,telnek a hetek...2 éve lesz már,hogy babát szeretnénk,előtte 5 évig klimaxost csináltak belőlem a mellrák miatt,szóval már nagyon sok türelemre volt eddig is szükségem....tudom,hog másnak is,de ez ilyenkor egyáltalán nem vigasztal....
De fel a fejjel,eljön majd a mi időnk is,Lányok!
Vendég
 

 
 

Szia Zsó!
Ma voltál dokinál?Mi az a enterococcus pontosan?És most meddig kell antibiotikumot szedned megint?Apival minden rendben?Megjött már neki a vizsgálat eredménye?
Nagyon becsüllek azért hogy te is mit megcsinálsz a kisbabáért!!!
Örülök, hogy ennek ellenére is pozítivan állsz a dolgokhoz! :wink: Nyugod meg a köv. vizsgálatra már tuti biztos rendbe fogsz jönni!Persze tudom könnyű ezt mondani főleg hogy ennyi idő eltelt nálatok is már!A rossz hírek után majd már csak jobbak fognak jönni meglátod!!!Nemigaz hogy nem!
horváth beáta
 
 


Bea
Az utrót a 12. hétig kell használni. Asszem valamilyen hormonpótlásra.
A másik csajnál is apabaj volt.

Zsó
Sajnálom, hogy még van bacid, vagyis enterococcus. Nem tudom, mi is ez. De reméljük, hamar meggyógyulsz és akkor már semmi nem állhat a spontán baba útjába.

Hát az nagyon sz@r érzés, mikor megtudod, hogy egy rokonnak, ismerősnek, családtagnak babája lesz. Sajna már pár éve én is átmegyek ezen, vannak olyan babák, akik már meg is születtek azóta. És az embernek jópofát kell hozzá vágni, meg persze örülök is, hogy nekik elsőre sikerült, de azért bennem van a fájdalom, hogy nekünk meg nem sikerül a baba.

Kép
p__lilla
 
 


Zsó, sajnálom, hogy találtak nálad is valamit. De gondolj arra, hogy még mindig jobb, hogy megtalálták, minthogy nem fedezték volna fel, és esetleg a babának lett volna valami baja emiatt. Volt mellrákod? Te szegény :( ezek után csak jó jöhet, hidd el, és nemsokára a kezedben foghatod az édes kisbabád!!

Úgy látom, most mindenkinek rossz szériája van. De ne adjuk fel lányok! Lesz még itt babaeső, meglátjátok!
vayacon
 
 


Köszönöm a biztatást mindenkinek! :wink:

Az enterococcus faecalis egy bélbaktérium,melyet a férjem ondójában találtak,majd nálam is.A férjem meggyógyult,én még nem,különböző gyógyszereket kaptunk.Majd megmondom a nőgyógynak,hogy az Augmentin volt a nyerő a férjemnél.Hát ez van,ha minden jól megy,pénteken kapok receptet.Nemtom meddig kell szedni,talán a márciusi ciklusban már próbálkozhatunk.Holnap és holnapután kontrollra megyek a mellrák miatt,csomó vizsgálat lesz,évente 1x el kell mennem ide.Picit mindig izgulok,bár ahogy telik az idő,egyre kevésbé(már 7 évnél tartunk).

A várakozóknak fel a fejjel velem együtt és mindenkinek jó éjszakát! :wink:
Vendég
 


Szép napot mindenkinek!!!

Zsó!
Akkor nem is olyan sokáig kell már szedned március itt lesz 1-2-re! :wink:
A rákosoknál 5 év a kritikus időszak ugye?Te már akkor túlvagy rajt hálisten és örülök hogy jól vagy!!!:)
Apidnak már nem is kell menni többet kontrollra?

Kissedi!!!
Mi ujság veled igen elvagy tűnve!:)Agyon dolgozod magad?!
horváth beáta
 
 


Zsó!
Én még mindig járok akupuktúrára és véletlenül hallottam a múltkor, hogy a mellettemfekvő betegnek pont ez a baja. Annyit tudok, hogy az akupunktúra már megszüntette az összes tünetét ( pl. vér a viezeletben, rosszullét...) de még a baci kimutatható. A javulás azért mégiscsak kézzel fogható. Esetleg próbálkozni érdemes lenne...

Bumi!
Én nagyon jól viseltem az egész közel négy év alatta környezetembe születő babákat és mosolyogva mondtam a nálam 5 évvel fiatalabb 3. gyerekét megszülő unokatesómnak, a te mikor akarsz már gyereket kérdésre a jaj ráérek még feleletet, miközben majd megszakadt a szívem. A családomban mindenki azt hittem, mint utólag megtudtam, hogy azért nincs gyerekünk még, mert karrierista típusok vagyunk a párommal. Pedig egyáltalán nem, de végül is ez egy nagyon jó álca volt, eszükbe sem jutott, hogy nekünk valami gondunk is lehet, mert soha nem mutattuk senkinek. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy bármilyen nehéz is ez, túl fogtok rajta utni, és a többiek is és lesz kisbabátok!!!

Az apabajra pedig annyit, hogy amikor elindultunk a akkor minket egyből lombikra küldtek, mert csak 1-2M/ml volt a speraszám. Ezt párom jó félév alatt "élte túl", szó szerint, mert úgy érezte, minek is él, ha nem képes gyereket nemzeni és hagyjam el, mert én nem ezt érdemlem az élettől.... És akkor a sikertelen lombikok után jött ugye a nullás spermaszámunk. És akkor tudjátok azt gondoltam, büntet a sors, mert nem örültünk annak az 1-2 millió spermának, most azért nincs egy sem, és így még lombikbabánk sem lehet. Ez hihetetlenül hangzik, de valahol elfogadtuk, hogy ez így van, és úgy döntöttünk egy darabig nem akarunk semmilyen vizsgálatot, semmilyen orvost. Én úgy érzem ez nagyon sokat segített, mert a spermaszámot a stressz nagyon rontja, és h mi idegesek vagyunk, boldogtalanok, és nem tudunk örülni a jelennek, akkor ezt a párunk is érzi és szerintem valahol tudat alatt ez rontja az eredményeket! Sóval lányok fel a fejjel, és örüljetek minden napnak amit a párotokkal tölthettek, és meglátjátok érkezik majd a várva várt kisbaba is!!!

"Minden mosoly visszatér"

Kép
katerina
 
 


Sziasztok Lányok!
Köszönöm a hiányolást, Arik vagytok. Nem vesztem el. SŐt. szinte minden nap olvasgatlak titeket. Eddig nem igazán tudtam mit szólni. Tényleg amúgy szétdolgozom magam. Estére hulla vagyok. Reggel hol 4-kor hol 6-kor kelek, attól függ mennyi melóm van. Délután, vagyis szinte este, 5-6 mire hazaérek. aztán főzni másnapra....de gondolom ezeket nem kell ecsetelnem. Ráadásul egy hete megműtötték anyukámat gerincsérve hipp-hopp. Úgyhogy kicsit elvagyok havazva....
Melóm egyébként elég jó. a munkatársak jó fejek. Már kezdek belerázódni. (azt hiszem :oops: )
Jah és tegnap előtt este, iszonyú kínok közepette megjött ez a rohadék piri :twisted: :twisted: :twisted: Pedig annyira nagyon bíztam ebben a hónapban. írtam is hogy nagyon szerelmesek voltunk karikor, meg múlt év végén, amikor kellett, és mégsem....
Na ez van. Egyébként eldöntöttem, hogy anyagilag egy kicsit helyre billenünk és nyár elején hajrá lombik!!!
Bocs hogy nem nagyon reagálok.
Puszi mindenkinek.
Kat, Lilla pocaksimi!
Többieknek drukkkkk!!!!!!!!!!!!!!

Kép
kissedi
 
 


szia Kissedi!
Jó hallani rólad! :wink: Örülök,hogy tetszik a munkahelyed!

Zsó!Minden rendben volt a kontrollon?

Csajok!Tudna nekem valaki tanácsot adni? :oops:
Tegnap megtudtam, hogy meg fog szűnni a munkahelyem bezár.(felszámolják ) :(
De én dec. óta táppénzen vagyok.Ki lehet húzni a végéig táppénzen vagy menjek vissza addig?Hát fogalmam sincs mit csináljak.Nagyon rosszkor jött ez kihuzhatta volna még 1 kis idejig de hát ez van.
És ha sikerülne az inszemem februárban vagy esetleg márciusban (remélem összejön!!!), akkor hogyan is van ez?Akkor munkanélküliről kéne gyesre mennem?
"Szép" kilátások néznek elém a következő hónapokban. :cry:
horváth beáta
 
 


Bea!
:( Sajnálom. Ehhez én annyira nem értek. Én még a decemberi táppénzemet sem kaptam meg. :( Azt mondták egy hónap az átfutás. Marha jó, de amikor egy csekk befizetéssel késik valaki egy hetet, akkor már küldik a felszólítást. :evil:

"Minden mosoly visszatér"

Kép
katerina
 
 


Szia Kat!
Az a baj, hogy én se értek hozzá! :oops:
Hát igazad van.Mindig hercehurca van ezekkel a táppénzekkel!:(
Nem is tudom kitől lehetne tanácsot kérni ilyen ügybe.Azt se tudom, hogy csődeljárás vagy felszámolás alatt elküldhetnek-e egyáltalán táppénz alatt?Hátha a végkielégítésem nézem valószínűnek tartom jobban járnék ha addig vissza kiiratnám magam még bezár.NEM TUDOM.áááááááááááááááá

Ti jól vagytok?Minden renden a picivel?
horváth beáta
 
 


Bea, én is sajnálom. Pont a legrosszabb időszakban akarunk babát :(

Lehet, hogy ezen az oldalon találsz valami jogszabályt erről: http://www.complex.hu/. Ha nem, szerintem emailben is megkeresheted őket, azt hiszem, ők foglalkoznak ilyesmivel. De legalábbis biztos tudnak valakit ajánlani, aki tud segíteni.

Egyelőre ne menj vissza, nekem van egy olyan sejtésem, hogy a táppénzeseket védi ilyen esetben a jog.
vayacon
 
 


vayacon!Köszi megnézem!
Azt tudom, hogy ha határozatlan szerződésed van és táppénzen vagy akkor véd a jog nem küldhetnek el sőt ha visszamész dolgozni akkor 30 nap védettséged is van.
csak azt nem tudom hogy ugyanez van- e ha a cég felszámolás alatt van már.és felszámolás alatt végig lehetek-e táppénzen még végleg be nem zár. :oops:
de sajna szerintem akkor már nem.mondjuk erre a kis időre végülis oly mindegy.csak azért jo lenne tisztába lenni a dolgokkal.
Hát iigen mi is mindig mindent rosszkor akarunk,és soha semmibe nincs szerencsénk!(baba,lakás...).
Egyszer azért szerencsém volt mikor apit megtaláltam!!!:)
horváth beáta
 
 


...és ez a lényeg,Bea!Mindját megkérdezem apukámat,hátha tud valamit mondani!

Kissedi,
örülök,hogy jelentkeztél és drukkolok,hogy hamar összegyűljön a lombikra való!

Köszönöm,minden negatív volt a kontrollon.Tényleg 5 év a vízválasztó,ezért már anyukám se izgult értem,csak elmentem,megcsináltattam...
A nőgyógyászommal meg bszéltem telefonon,kiderült,hogy az enterococcus elmúlt,most streptococccus van.Kikezeljük természetesen,de nem izgatom magam,nagyon sok nőnek van ilyen,anélkül,hogy tudná,szóval nem olyan vészes.Márciusban már miénk a világ!
Vendég
 


Bea,apukám azt mondja,hogy mindenképp maradj táppénzen!!!
Akkor a munkahely megszűnésével nem munkanélküli segélyt,hanem táppénzt fogsz kapni!
Vendég
 


Sziasztok!

Ma délután megjött piri nénbe, így holnap reggel megyek a Kaáliba vv-re, majd délután uh-ra. Sok reményem nincs, hogy elmúltak a ciszták.

Bumi
http://www.fertilityfriend.com/home/19d4c8

"A mély elkötelezettség egy álom iránt nem jelent korlátokat és kényszert: felszabadít. Még egy bonyolult, kanyargós ösvény is elvezethet a célodhoz, ha egészen a végéig elmész." Paulo Coelho
bumi1979
 
 


Bumi!
Miért gondolod, hogy nincs rá esély, hogy elmúltak a ciszták? :oops:

Zsó!Örülök, hogy minden rendben nálad!!!
Apukád honnét jártas ilyenmiben?
Akkor azt mondod táppénzen maradjak?
Utána olvasgattam neten.Hát azt irja, hogy nem mondhatnak fel táppénz alatt hiába van felszámolás alatt.Ha jól értettem, akkor majd ha vége a felszámolásnak és jogutód nélkül megszünik akkor mondhatnak fel.
Zsó megkérdeznéd apukádat jól értettem-e? :oops: Kösz!!!!
horváth beáta
 
 


Bea, tényleg ez a lényeg, hogy Apit megtaláltad, azért ez sem mindenkinek adatik meg :) Különben én is megnyugodtam Apit illetően, próbálok vele türelmes lenne, és látom rajta, hogy ő is próbál megtenni mindent a baba érdekében, csak a fiúknál ez lassabban megy. De szedi lelkesen a vitaminokat, és újév óta próbál egészségeseket enni. Mert amúgy előtte nagyon elengedte magát ilyen téren. Gyümölcsöt is eszik minden nap, pedig előtte alig lehetett belé tukmálni. Szóval igyekszik a drága. :D

Bumi én sem értem, mért gondolod, hogy nem múltak el a ciszták. Honnan veszed? Tessék pozitívan gondolkodni, és bízni benne! :P

Bea, most, hogy írtál a táppénzről, eszembe jutott egy kérdés. Olvastam, hogy törvény védi a lombik programban részt vevőket, ilyenkor nem lehet elbocsátani őket. Meg hogy a kezelések idejére táppénzre mehetnek. Ez mit jelent? Inszeminációra is vonatkozik, illetve vizsgálatokra? Vagy csak a lombikra? Mit tudtok erről? Bár mondjuk én lehet, hogy sok mindent meg fogok tudni oldani a munkahelyemen, de azért jó tudni. Pl a szabadságomból azért nem szívesen áldoznék rá sok napot.
vayacon
 
 


vayacon!Belejön majd a te apid is meglátod! :wink:
Az én apimnak hiába mondom probáljon egészségesebben enni!:(
húst,hússal!más nemigen kell neki.:)Mondjuk gyümölcsöt szokott enni.

Ezt én még nem hallottam, hogy törvény védi a lombikprogramban részt vevőket! :oops:
Bár szerintem inszemre nem vonatkozna....aztán ki tudja....
Hol olvastad?

Én nagyon nehezen tudtam megoldani a munkahelyemen sajnos.:( Azért is jöttem el táppénzre, hogy el tudjak járni!)Bár az én házidoktornőm nagyon aranyos rendes.Mondtam neki mi van szó nélkül kiirt hálisten.
Mig Sz.helyre jártam akkor még 2 műszakos voltam.Kilépővel szoktak elengedni amit mindig le kellett dolgozni.No most mikor 1 héten többször mentem UH-ra mást nem csináltam egyik nap melo+doki másnap meló+ledolgozás.4-kor keltem volt mikor este 7-kor estem haza.Ez igy ment 1 évig!Utána már csak 1 műszak lett nem lehetett ugye már ledolgozni csak szabit tudtam kérni.Már előre féltem mikor időpontom volt milesz elengednek-e vagy hogy tudom megoldani valahogy.Tiszta gyomoridegem szokott lenni heteken át!Dehát az embernek nincs annyi szabija azt mondták oldjam meg ahogy tudom!De könyörgöm hátha csak de-t van és arra kell menni mire mondják!Ugyhogy más nem volt mentem táppénzre!Azóta tök nyudogtan megyek mindig a dokihoz és mindig alig várom a köv. időpontunkat!!!

Ezt az évet már kihúzhatta volna a munkahelyem talán arra összejött volna a baba.

De majd csak lesz valahogy.
horváth beáta
 
 


Vayacon!
Hát én erről a lombikosok védelméről még nem hallottam. Engem alig tudott mivel kiírni a házidokim a beültetések után, mert nincs ilyen "kód", ahogy mondta. Nem nagyon tetszett, de ilyen kitalált betegségekkel írt ki. Azt mondta a tb ezt nem támogatja. Fel is voltam dulva redndesen, hogy részt vesz az ember jó esetben még tb támogatással egy több százezer forintos lombik kezelésen, beültetés után meg menjen dolgozni, mindenféle kockázatot vállani ezzel. az a plusz két hét táápénz mintha olyan sokat dobna a több százezer forinton. :evil: Ha ez megváltozott, az nagyszerű lenne.

"Minden mosoly visszatér"

Kép
katerina
 
 


Kat!
Lombik miatt valóban nem írhat ki a házidokid, mert ténylegf nincs ilyen kód.

Bumi
http://www.fertilityfriend.com/home/19d4c8

"A mély elkötelezettség egy álom iránt nem jelent korlátokat és kényszert: felszabadít. Még egy bonyolult, kanyargós ösvény is elvezethet a célodhoz, ha egészen a végéig elmész." Paulo Coelho
bumi1979
 
 


Bár a bevatkozások napjaira el kell, hogy engedjen a főnök.

Bumi
http://www.fertilityfriend.com/home/19d4c8

"A mély elkötelezettség egy álom iránt nem jelent korlátokat és kényszert: felszabadít. Még egy bonyolult, kanyargós ösvény is elvezethet a célodhoz, ha egészen a végéig elmész." Paulo Coelho
bumi1979
 
 


Sziasztok lányok!
A neten olvastam valahol, de sajnos nem emlékszem, hol. Utánanéztem, de nem találom. Most fáradt vagyok, már nincs erőm netezni, de holnap megkeresem nektek. jó éjt!
vayacon
 
 


Bea,apukám nem munkaügyi szakember,de eléggé jártas ezekben a dolgokban.Maradj táppénzen,abból baj nem lehet.Biztos jobban jársz.A továbbiakat nem tudom,de próbálj találni valakit,aki elmondja.Akár a céged gazdaságisa pl.
Vendég
 


Zsó!
Köszönöm szépen az infokat!:)
Ma voltam házidokinál még táppénzen maradtam.A felszámolás végéig biztos azon fogok maradni (bízom bent még ki fog irni addig :) )
Tegnap beszéltem az egyik irodistás kiscsajjal azt mondta legalább 45 nap a felszámolás de több hónapig is elhúzódhat ugyhogy addig ráérek.Addig nyugodtan eljárogatok inszemre. :wink:
Mindenképp érdeklődni fogok,hétfőn megyek Sz.helyre és utána fogok járni az egésznek hogy is van.Azt hiszem van ott munkaügyi főfelügyelőség talán ott tudnak segíteni!
Jön velem a barátnőm is ő is felmondási időn van az ő cégük is felszámolás alatt van de szegényem őket még ki se fizetik!:( dec.óta fizut se kapott.
Hova jut ez az ország???És mit megtehetnek az emberekkell!Ezt nem szabadna engedni!
Ebben a régióban embertelen mi van mennyi munkahely megszűnik!Mit fognak csinálni ennyi munkanélkülivel???Mi lesz itt még?
horváth beáta
 
 


Bea, küldtem privit!
vayacon
 
 


Sziasztok!

Képzeljétek, összementek annyira a ciszták, hogy kezdhetem a szurikat! :)

Bumi
http://www.fertilityfriend.com/home/19d4c8

"A mély elkötelezettség egy álom iránt nem jelent korlátokat és kényszert: felszabadít. Még egy bonyolult, kanyargós ösvény is elvezethet a célodhoz, ha egészen a végéig elmész." Paulo Coelho
bumi1979
 
 


Bumi
Ez nagyon jó hír. Mától már kezded is?

Bea
Szerintem is jobb, ha táppénzen vagy. Addig sokmindent nem tudnak veled csinálni. Nagyon nem jött ez neked jókor. Mert ugye az inszem/lombik is csak akkor ingyenes, ha van érvényes TB-d.
Akik a lombik programban résztvesznek, olyan védelem alatt állnak, hogy nem lehet őket elküldeni a munkahelyről. Gondolom, ha megszűnik a cég, akkor azért más a helyzet. A munkáltató köteles elengedni a vizsgálatokra és a leszívásra, beültetésre. Én kaptam egy papírt leszívás és beültetés után, hogy javasolják a táppénzt. Ezt vihettem volna a házidokihoz, és ez alapján szerintem simán kiírhatna.

Zsó
Örülök, hogy jó lett most is az eredményed. Azért szerintem már megnyugodhatsz.
Babaügyben meg szerintem a március a ti hónapotok lesz. :lol:

Kép
p__lilla
 
 


Igen ma kell beadnom az első adag decát. A gonal f meg holnaptól indul. Kedden vv és uh.

Bumi
http://www.fertilityfriend.com/home/19d4c8

"A mély elkötelezettség egy álom iránt nem jelent korlátokat és kényszert: felszabadít. Még egy bonyolult, kanyargós ösvény is elvezethet a célodhoz, ha egészen a végéig elmész." Paulo Coelho
bumi1979
 
 


Bumi!
Végre valami jó is történik veled, annyira vártam már, hogy forduljon a kocka!!!! Most már ne kenődj el okszi, csak bízzál!!!

"Minden mosoly visszatér"

Kép
katerina
 
 


Bumi hát ez tök jó hír. Látod látod mondtuk mi, hogy érdemes bízni :lol: gratula és mindent bele!
vayacon
 
 


Köszi Lányok! De ez még csak az első akadály. Szerintem idegroncs leszek, mire eljutunk a beültiig. GóHa az meglesz, akkor megnyugszom. Inszemekkor is az inszem elvégzése után megnyugodtam.

Bumi
http://www.fertilityfriend.com/home/19d4c8

"A mély elkötelezettség egy álom iránt nem jelent korlátokat és kényszert: felszabadít. Még egy bonyolult, kanyargós ösvény is elvezethet a célodhoz, ha egészen a végéig elmész." Paulo Coelho
bumi1979
 
 


Bumi!
Örülök a jó hírnek!És nagyon drukkolok sok sikert!!! :wink:
Fejlemyéketek kérjük ám majd!!!!

Lilla!Hát amig táppénzen vagyok,vagy felmondási időn addig érvényes a tb-m hisz vonnak tb-t nem?
Meghát passzív táppénzen is nem.Sőt munkanélküliből is vonnak tb-t akkor is érvényes nem?(Ha oda kerülnék már hogy munkanélküli leszek!)
Fúúú de megijesztessz! :oops:
horváth beáta
 
 


Bumi,
nagyon örülök!És millió drukk!
Vendég
 


Bea
Amíg tp-en vagy munkanélkülin vagy, biztosan érvényes a tb-d.

Bumi
Ne idegeskedj, minden rendben lesz. Csak nyugi, próbáld elterelni a gondolataidat. Mennyi adag gonalt kapsz?

Kép
p__lilla
 
 


Sziasztok!

A ciklus 2. napján kezdtük a stimut, aznap egy Decapeptylt kelltt csak szúrnom. A 3. nap fél Decát, meg 150 Gonal F-et. Ugyanezt kelltt tegnap is, meg majd kell ma is. Holnap reggel vv, meg délután uh.

Nyugodt egyáltalán nem vagyok. De igyekszem.

Bumi
http://www.fertilityfriend.com/home/19d4c8

"A mély elkötelezettség egy álom iránt nem jelent korlátokat és kényszert: felszabadít. Még egy bonyolult, kanyargós ösvény is elvezethet a célodhoz, ha egészen a végéig elmész." Paulo Coelho
bumi1979
 
 


Bumi!Ne izgulj rendben lesz minden!!!Szorítunk nagyon!!! :wink:
horváth beáta
 
 


Bumi,
nagyon szorítok,hajrá!+++++++++
Vendég
 


Sziasztok!

Bumi, én is szorítok. Ha ennyien szorítanak, akkor abból már csak jó sülhet ki. :lol:

Én ma voltam akupunktúrán, és jó híreket kaptam. A doktornő szerint vszeg nincs petefészekgyulladásom, hanem egy kisebb kötőszöveti gyulladás lehet a rossz gerincemtől. Most azt próbálja rendbe rakni. Én nem is olyan fájdalmas, mint gondolná az ember, tök kibírható, alig érzel valamit. Csak akkor fájt picit, mikor a fülemet szurkálta.

Megkérdeztem, hogy a férjemnek érdemes-e elmennie. Azt mondta, hogy az 5 milliós sejtszám bár kevés, de így is megvan az esély, hogy összejöjjön a baba. Mondta, hogy mivel az akupunktúra alatt úgyis megnő az esélye, hogy valaki teherbe essen, érdemes megvárni, amíg engem kezel (kb 3 hónap). Azt mondta, ha addig nem jön össze, akkor eljöhet Api is.

Még amit mondott, hogy erősítsem az immunrendszerem sok káposztafélével + igyak minden nap egy liter zöld teát (jobb minőségűt). És egyek kevés csokit édességet :oops:
vayacon
 
 


Köszi, hogy ennyien drukkoltok! :)

Bumi
http://www.fertilityfriend.com/home/19d4c8

"A mély elkötelezettség egy álom iránt nem jelent korlátokat és kényszert: felszabadít. Még egy bonyolult, kanyargós ösvény is elvezethet a célodhoz, ha egészen a végéig elmész." Paulo Coelho
bumi1979
 
 


Megjöttem a dokitól.
6.cn.
Méhnyálkahártya:10 mm
Jobb o: 4 db
bal o.: 3 db
tüszőcske növekszik. Ma megemelte a Gonal F adagomat a doki, 225-t kell beadni, holnap meg a maradékot, ami 75+ (a doki azt mondta, hogy úgyis több lesz, mert több van a fecskendőben).
Pénteken ismét vv és uh. Ha minden jól megy hétfőn leszívás.
És menjen is minden jól!!!

Bumi
http://www.fertilityfriend.com/home/19d4c8

"A mély elkötelezettség egy álom iránt nem jelent korlátokat és kényszert: felszabadít. Még egy bonyolult, kanyargós ösvény is elvezethet a célodhoz, ha egészen a végéig elmész." Paulo Coelho
bumi1979
 
 


Bumi!
Látom felgyorsultak az események:)!
Biztos minden jól fog menni!!!
És mikor lesz a beülti?
Lassan meglesz a következő kismamink! :wink:
Sok sikert!!!!!!DRUKK!!!!
horváth beáta
 
 


Hajrá Bumi! :D

Én is Veled vagyok, gondolok Rád, szorítok értetek! :D
Máris 7 tüszőcske növekszik, ez szupi!!! :lol: Te leszel a következő kismami! Nagyon szorítok!
Ez ugye short protokoll? Nekem long volt és az teljesen más volt, én nagyon sokáig böködtem magam. De ez Neked ilyen gyorsan és ilyen szuper módon megy! :D Drukk hegyek!

...a többieknek bocsika, csak az utolsó 1-2 oldalt volt időm átfutni! Természetesen mindenkinek drukk! :wink:

Puszi!
T
tapedli
 
 


Bumi
Ezek szuper eredmények. Gyönyörű a méhnyálkahártyád. Igyál sok szénsavmentes vizet, nekem nagyon bevált.
Drukk! Hétfő már hamar itt van! Hány napos babákat fogsz visszakapni?

Kép
p__lilla
 
 


Bumi, nagyon jól hangzik, amiket írsz. Én is szurkolok ám érted! Már alig várom, hogy mi is hasonló cipőben járjunk. :wink:

Bea, múltkor írtam neked privit, olvastad? Csak mert nem reagáltál rá semmit. Remélem, nem gondolsz erőszakosnak, csak múltkor írta valaki, hogy szüksége van nyilvánosságra, gondoltam téged is megkérdezlek. De nem akartam tolakodó lenni!

Lilla veled mi van? Jól viseled a babut a pocakodban? Nincsenek tüneteid?
vayacon
 
 


vayacon!
persze, hogy elolvastam!Bocs, hogy nem reagáltam rá semmit! :oops: Ide is csak bekukkantottam.
Dehogy is voltál tolakodó!:) Csak össze vissza futkoztam az ügyben mi is van.Elmentem érdeklődni a főfelügyésre.Maradok táppénzen amig lehet. Azt mondták nem küldhetnek el táppénz alatt! :wink: Álítólag febr.1-én jeletik a felszámolást a cégbírósághoz.De itt már valamelyik nap volt cikk az itteni ujságban róla.
Ülök a babérjaimon.Nagyon várom az inszemet már!
Veletek mi ujság?Jól vagytok? :)

Lilla!Nálatok is minden rendben remélem!Mikor mész Tapolcára legközelebb?
Puszi
horváth beáta
 
 


Sziasztok!

Tapi!
Igen, ez short protokoll, mert ugye a ciszta miatt nem kezdhettünk 21.cn-on. De nem is bánom.

Lilla!
Iszom az ásványvizet.Remélem elkerülöm a túlstimut. Arról viszont még nem volt szó, hogy mikor lesz a beülti.

Bumi
http://www.fertilityfriend.com/home/19d4c8

"A mély elkötelezettség egy álom iránt nem jelent korlátokat és kényszert: felszabadít. Még egy bonyolult, kanyargós ösvény is elvezethet a célodhoz, ha egészen a végéig elmész." Paulo Coelho
bumi1979
 
 


Egyébként egy kicsit félek, mert bujkál bennem valami betegség. Fáj a torkom meg ahátam... Kissé idegesít. Nme akarok lebetegedni. Nme akarom, hogy emiatt ne lehessen lombikozni.
Mindenesetre iszom a Neo Citránt, meg a kamila teát. Remélem segít.

Bumi
http://www.fertilityfriend.com/home/19d4c8

"A mély elkötelezettség egy álom iránt nem jelent korlátokat és kényszert: felszabadít. Még egy bonyolult, kanyargós ösvény is elvezethet a célodhoz, ha egészen a végéig elmész." Paulo Coelho
bumi1979
 
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?