Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Én nem tudom, most milyen hírek keringenek a csecsemősökről (én is hallottam mindenféle rosszat a szülés előtt), de nekem szinte csak pozitív tapasztalataim voltak velük. Nagyon sokat segítettek, persze, ha kértem. A lányom egy kicsit besárgult, amitől aluszékony lett és cumisüvegből tudott csak enni. Nekem alig sikerült megetetni, mert mindig elaludt, de amikor átvittem a csecsemősökhöz, nagyon kedvesen felébresztették (az egyikük még táncolt is vele a Szombat esti láz alatt, hogy felébressze :) ). Közben beszélgettünk, meséltek a saját babás élményeikről, és mindig megnyugtattak, ha azt hittem, valami baj van. Soha egyik sem tett olyan megjegyzést, hogy gond lenne, ha beadnám Alexát éjszakára (mi egyébként csak az utolsó éjszakára tartottuk a babákat magunknál, hogy kipróbáljuk, milyen, egyébként mindig beadtuk őket a csecsemősökhöz).
A kórházban nagyon sok volt a tejem, folyton fejni kellett, és hajnali 1-kor, amikor már mahdnem megőrültem a kézi fejéstől, ők ajánlották, hogy rátesznek a gépi fejőre (de hülyén hangzik :) ), hogy segítsenek.
Szóval, szerintem emiatt nem kell fizetős szobába menned.

A szobák egyébként tényleg kicsit lepukkantak, de nekem valahogy fel sem tűnt, abszolút nem az volt a fontos, hogy néz ki a szoba, hanem hogy ellássam a babát, és hogy kipihenjem a szülést. Én már annak is örültem, hogy "csak" öten használjuk a fürdőszobát, és nem az egész folyósó. És végülis csak 4 napról van szó.

Bocs, hogy kicsit hosszú lettem.

Sziasztok

Detti
detty74
 
 


Sziasztok! :)

Érdekelne, hogy mivel a friss apukák sem mehetnek be a babához és a mamához, van-e olyan helyiség, ahol találkozhatnak?

Ja, és még mindig érekel, ha tudtok valamit a tornáról (jó-e, ki tartja, stb.). :roll:

Köszi előre is! :D

Üdv: Dóra :)

Kép
mddora
 
 


Sziasztok!

Először is, üdvözlök Mindenkit! Én, mint megszólaló, új vagyok itt, de már nagyon régóta, még a kisfiam születése előtti időktől olvaslak Titeket.
A különszoba, fizetős szoba témában annyit szeretnék mondani, hogy szerintem sem olyan elviselhetetlen 4 napra a közös szoba és sokat tud segíteni a hozzám hasonló bénázóknak egy tapasztaltabb, többgyermekes mami. Ráadásul én szülés után 2 napig nagyon szédültem (vérnyomás: 90/60), és néha kellett a többiek segítsége.
A csecsemős nővérek egész kedvesek voltak, ők mondták, hogy inkább adjam le Marcit éjszakára, hogy tudjak pihenni és rendeződjön a vérnyomásom is.

ambrob
ambrob
 
 

 
 

Sziasztok

Mddora
nincs külön helyiség hogy apával 3-asban legyetek, csak :cry: üvegfalon át nézheti, vagy ha elég ügyi vagy akkor úgy csinálsz mintha átakarnád tolni a csecsemősökhöz és akkor max megtudja érinteni a babát, de ha kiveszed hogy megfogja azt tuti észreveszik, úgyhogy sajna ez csak a fizetős szobában adatik meg, vagy mikor már viszitek haza.

Csecsemős nővérek: én egyik alkalommal sem voltam elragadtatva tőllük, Ákosnál pl. a szobában lévő mérleg eléggé trutyi volt, ezért mondták, hogy ha akarok vigyembe hozzájuk és ők megmérik, én 1x be is vittem, erre közölték velem, hogy a szobában az egyik kismama profi a mérésben, hiába mondtam hogy ő is megmérte már és kétszer is mást mutatott a mérleg, visszaküldtek mérés nélkül :cry: , de azért akadt segítőkész is, úgyhogy van aki segít és van aki szépenmondva hárít!

Sziasztok

Erika

Kép

Kép
erika13
 
 


Sziasztok!

Nagyon köszönöm a válaszaitokat! :)

Nagy gondolkodásban vagyok emiatt. :? Nem szeretek egyedül lenni és az eddigi kórházas tapasztalataim is azt mutatják, hogy jobban (és könnyebben) telik az idő, ha többen (nem ezren:)) vagyunk egy szobában, de nem hangzik túl fényesen, hogy a férjem min.3 napig ne láthasson "csak" egy üvegfalon keresztül bennünket. Na majd meglátjuk!

Üdv: Dóra :)

Kép
mddora
 
 


Sziasztok,

Hát ez van, majd megláttjuk, lehet hogy nem is lenne fizetős szoba szabad mikor megszülök.
Köszi a hozzászolásokat.
Puszi nektek
lili&ana
 
 


Sziasztok!
Közszolgálati info következik :) Hátha van akit érdekel, hogy jan 13-tól ismét elindult a SE II-n a szülésre felkészítő tanfolyam. 14:30-tól kezdődik az okosítás, minden kedden más téma lesz (asszem a honlapjukon olvasható a tematika). előtte, 13:30-tól terhestorna (én erre sajnos nem tudok járni, mert dolgozom, szóval nem tudok beszámolni erről). Az első alkalommal sok hasznos info elhangzott a klinika szülési protokolljáról, milyen a szülőszoba (ezt meg lehet majd nézni), milyenek a gyermekágyas szobák, posztoperatív szobák, látogatási rend, anyakönyvezési ügyek ... stb. Na a lényeg, aki tud és érdekli az ilyesmi, jöjjön.
üdv, o
orelle
 
 


Sziasztok! :)

Orelle, köszi a közszolgálatit! :D
Nagyon vártam erre az információra! Remélem a jövőheti alkalomra már el is tudok menni! Nagyon kíváncsi vagyok!
Most sikerült rálelnem a honlapon a tematikára is! :)

1.hét: Program ismertetése, beszélgetés a szülésről, együttszülésről, a Klinika bemutatása.

2.hét: Amit a terhességről tudni kell. Élettani változások.

3.hét: Terhesség alatti életmód, táplálkozás, testkultúra, szexualitás.

4.hét: Filmvetítés - Az élet első napjai-francia film
-Ismeretterjesztő film a szülésre felkészülésről

5.hét: A méhen belüli diagnosztika szorongáscsökkentő hatásai
Ultrahang és egyéb vizsgálatok ismertetése

6.hét: A normál szülés történései

7.hét: A szüléskörüli rendellenességekről, mikor és hogyan segít az
orvos. A szülési fájdalomcsillapítás.

8. hét: Szülőszoba látogatás vagy relaxáció és légzőgyakorlatok

9.hét: A megszületett gyermek első életnapjai, vizsgálatok, szokások,
szoptatás.

10.hét: Szülőszoba látogatás vagy relaxáció és légzőgyakorlatok.

11.hét: Babaápolási ismeretek, a hazamenetel izgalmai.

12.hét: Szülőszoba látogatás vagy relaxáció és légzőgyakorlatok.

Az első hétről lecsúsztam, de sebaj!

Üdv: Dóra :)

Kép
mddora
 
 


Szia Dóra!
Szerintem nem tragédia, hogy pont az elsőre nem sikerült eljönnöd. Én sem tudok majd minden héten eljárni (legközelebb a filmvetítésre megyek). Mikorra vagy kiírva? Azért kérdezem, mert ha nemsokára jön a baba, akkor érdemes felhívni Németh Éva védőnőt, hogy van-e lehetőség számodra, hogy korábban megnézd a szülőszobát (nagyon kedvesnek, segítőkésznek tűnt). Kedden egyébként azt is elmondták, hogy a fogadott szülésznővel is van lehetőség bejárni a szobákat. Ennek az lehet az előnye, hogy a felkészítős szobabejárások alkalmával sok kismama fog bezsúfolódni, így valszeg nem lehet olyan klasszul megnézni, rákérdezni a dolgokra...
üdv, o
orelle
 
 


Szia Orelle!

Nem, én sem érzem tragédiának, hogy kimaradt az első alkalom és úgy néz ki, hogy nekünk is (a férjemmel megyek) a filmvetítéses alkalom lesz az első! :)

Április 20-ra vagyunk kiírva, tehát most vagyunk a 26. héten. Így merem állítani, hogy nem késtünk le a szülőszoba látogatásról. De mindenképpen el kell kezdeni kismamatornáznom, mert a dokim már rágja fülem. :D

Ha minden igaz, akkor a szülész-nőgyógyászom (Dr. Béres László) a következő találkozásunkkor ajánl szülésznőt. Valószínű, hogy vele fogjuk végiglátogatni a szobákat, pont az ilyen tumultusok elkerülése végett.

Te mikorra vagy kiírva?

Üdv: Dóra :)

Kép
mddora
 
 


Sziasztok!

Dóra
Azt hiszem, félreértettél valamit. Te kimehetsz a gyerekágyról a látogatókhoz! Az üvegfalon ajtó is van :D Csak a gyereket kell "leparkolni" az ablaknál, Te kisétálsz és a látogatókkal együtt tudjátok nézni a babát.
Igaz, hogy páran megcsinálják, hogy úgy tesznek, mintha átvinnék a babát a csecsemősökhöz, és mivel a látogatókon keresztül vezet az út, közelebbről is láthatják, de megfogni, felvenni, vagy pár pillanatnál hosszabb időre megállni a kiskocsival nem lehet, mert a nővér azonnal megjelenik. A csecsemősök nekünk elmondták, hogy miért nem javasolják, hogy a látogatók megérintsék a babát, és bevallom, ezek után eszembe sem jutott volna kitolni a babámat a látogatók közé. De te nyugodtan kimehetsz, akár hosszabb időre is (bár nekem a gátseb annyira fájt, hogy néha úgy könyörögtem a családnak, hogy engedjenek már visszamenni :).

Szia

Detti
detty74
 
 


Sziasztok!

(gyors leszek, mert a munkahelyről írok) Dóra! Én ápr 9-re vagyok kiírva. Holnap fogok rákérdezni az orvosomnál (Timmermann Gábor), hogy kit javaslol fogadott szülésznőnek. Ha érdekel, leírom, hogy mit mondott. Asszem a férjem kihagyja a filmvetítést, sajnos nem ér rá ilyen korai időpontban.... pedig szívesen jönne.
Én is hezitálok a fizetős egyágyas, illetve a TB-s ötágyas szobák között... nemtom, meglátjuk. bocs, most mennem kell.
üdv, o
orelle
 
 


Sziasztok! :)

Detti
Köszi! :D Azt hiszem félreérthetően írtam le, amit gondoltam. Feltételeztem, hogy én "kijutok" hozzá beszélgetni, meg elvenni tőle, ha hozatok vele valamit, de "bennünket" közösen nem ölelgethet meg. Ezért fáj egy picit a szívem!
Én már most tudom, hogy a fárjemen és az idősebbik nővéremen kívül mindenkit megkérek, hogy a kórházban ne látogassanak, mert szerintem én sem leszek olyan állapotban, hogy szívesen foglalkozzak velük. Azt elég lesz itthon megélni. :)

Orelle
Megköszönöm, ha megírod, hogy kit ajánlott, már csak tájékozódásból is.
Az én férjem is mondta, hogy elég nehezen szervezi meg, mert az egyetemen (ebben a félévben) kedden 14h-tól órát kell tartania, de 3-án még csak regisztrációs hét van, tehát könnyebben meg tudja oldani az eljövetelt.

Szép napot mindenkinek! :)

Üdv: Dóra :)

Kép
mddora
 
 


Sziasztok
Nekem még egy kicsit odébb van a szülés,de azért szeretném megkérdezni ,hogy van e lehetőség külön 1ágyas szobát kérni ahol a picimmel csak mi ketten lennénk?
Ha igen, akkor esetleg azt is megtudná mondani valaki ,hogy mindez mennyibe kerül?!
Most még tudok váltani ha éppen úgy adódna...
Előre is köszi a válaszokat!
Minden jót kívánok mindenkinek!
Noki

Kép
noki&potyi
 
 


Szia Noki!

Bár nem saját tapasztalatból, de visszaolvasásból és beszélgetésből táplálkozva azt tudom mondani, hogy ha akkor, amikor éppen szülsz van szabad alapítványi szoba (ezek 1ágyas szobák), akkor van lehetőséged napi 8-10 (ebben megoszlanak a vélemények:)) ezer forinért ott feküdni a csöppeddel.
Ha jól tudom, ezeket a szobákat nem lehet előre lefoglani.
Ezek a szobák nem azon az emeleten vannak, hanem egyel feljebb, és ha valamit szeretnél neked kell lejönni a picivel. Az orvosok, nővérek nem nagyon járnak fel oda.

Most hirtelen ennyi jutott eszembe, de biztosan írnak nálam jóval tapasztaltaltabbak is! :lol:

Szép délutánt!

Üdv: Dóra :)

Kép
mddora
 
 


Sziaszok!

Csak egy véleményt szeretnék leírni,hát ha segít a döntésben.
Tapasztalatból írok,hogy amikor szültem én is a második gyermekemet,több ágyasban voltam,és ki lehet bírni egyébként azt a 3 napot.Voltak anyukák akik az első babájukat szülték,és elég sok problémájuk akadt,amiben többen tudtunk segíteni,pl.fejésben,ciciztetésben,vagy még egy példát szeretnék leírni,volt egy pici kislány első baba volt ő is az anyukának,és el kezdett fulladozni mert sok magzatvizet nyelt és azt öklendezte fel,és ott is tudtunk segíteni neki,meg arról nem is beszélve,hogy valóban nem egy első osztály a kórterem ,de annál jobb volt a hangulat,és amúgy is nagyobb az esélye a depressziónak,ha egyedül van az ember a babájával,hiszen otthon úgy is rákényszerül az ember,mert apuka sokat dolgozik ,legalább is nálunk ez volt.
Mindenkinek szép 7végét kívánok!

Eda
eda2
 
 


Sziasztok!
Tegnap az orvosom Gönczi Katalin szülésznőt ajánlotta. Szeretnék minél hamarabb találkozni vele, de addig is nagy köszönettel veszek minden információt Katalinnal kapcsolatban.
Dóra! Neked kit ajánlott az orvosod?
Én is töprengek ezen az egyágyas-ötágyas dolgon... Alapvetően semmi kifogásom nincs az ellen, hogy szobatársaim legyenek. Sőt. Egyedül a plexiüveges gyerekláthatás az, ami zavar. Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy a férjem - aki minden bizonnyal ott lesz a szülőszobában -, és a szüleim ne ölelhessék magukhoz a kisbabát. Ez nekem valahogy furcsa....
üdv, o
orelle
 
 


Sziasztok,

A baba szempontjából jó ha nem nagyon vannak körülötte, azt mondják. Nálunk is apás szülés lesz. Én is azok közé tartozok, akik nem tudják eldönteni, hogy 1 ágyas, vagy 5 ágyas kórterembe kerüljek. De nagyon ugy nézki hogy az 5 ágyas szobába fogok menni. Tényleg nem fogsz annyi segítséget kapni fent az egy ágyas szobában mint lent, pedig nekem anyu azt mondta, hogy he kell ott lesz velem egész nap, de nem biztos hogy az jó, mivel ha pihenni akarsz akkor csak kényelmetlenül érzed magad, hogy ott van valaki. És azt a 3 napot, szerintem a párod is kibirja, ugy ismennek bulizni, mire azt kiheverik már mentek haza.

Az orvosom is aztmondta, hogy első babánál, tényleg jobb ha tobben vagytok egy szobában, rosszul lehetsz Te is és akkornincs kisegítsen, mivel fent a nőgyógyin a nővére nagyon el vannak foglalva, és Te leszel az utolsó akihez benéznek.

Szóval ezek vvannak
lili&ana
 
 


Orelle Nekem Kata volt a szülésznőm és maximálisan meg voltam vele elégedve! Mindent elmondott, bemutatta a szülőszobát.Kérdéseimre válaszolt, hívhattam bármikor..szülés után is velem volt és amikor utána a kórházban voltam ő elment szabira és üzentem neki ( kérésére) hogy mi van velünk... miután olvasta, hogy besárgult ZSigmond felhívott, hogy megnyugtasson..szóval nagyon kedves , szakmailag hozzáértő, a szülés közben nem csak engem, hanem férjemet is nyugtatgatta... :lol: Örülök, hogy a dottore őt ajánlotta :lol:
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2009.01.18 17:00-kor.
Vendég
 


Sziasztok!
Már régóta olvaslak benneteket,de most gondoltam írok is!
Mindkettő gyermekemet a klinikán szültem,Sipos doktor volt az orvosom(soha nem cserélnénk le másra!!!!).
Eda2 véleményedet én is csak megerősíteni tudom,hogy az 5 ágyas szobában valóban kilehet bírni azt a 3-4 napot és jól jön a segítség amikor szükség van rá!
Én személy szerint nem bántam,hogy csak üvegen keresztül láthatta a család a gyerkőcöket!Januárban szültem és díjaztam,hogy nem voltak ezren a pici körül (persze apukájuk hiányolta nagyon a dajkálást,de olyan hamar otthon voltunk).A szobákba kifejezetten jó volt,hogy nem jöhettek be látogatók szerintem!
Eda2 előbbi hozzászólásával is egyetértek,hogy nem lesz rossz anyuka attól valaki ha beadja pl. éjszakára a babáját(igaz amikor beadtam majd megszakadt a szívem),de muszáj legalább egy picit pihenni!Én is mondtam még szülés előtt,hogy be nem adnám soha magamtól,de volt hogy kénytelen voltam!Ezt csak mint tapasztalatot leírtam,mert mielőtt hazavittem a 15 hónapos mellé a kicsit,nem tudtam hogy a végtelen nagy boldogság mellett még mi minden vár rám!

Mindenkinek jó babázást és örömteli babavárást kívánok!!!!!!
:D
belluska
 
 


Sziasztok!
Boniko! Köszönöm szépen a reakciót. Megnyugtató, hogy neked jó tapasztalatod volt Gönczi Katával. Lenne még egy kérdésem: "hálám jelét" mikor és milyen összegben illik kimutatni (ez mind a fogadott orvosra, mind a szülésznőre vonatkozik)? Bocsánat, ha butaságot kérdezek, de kezdő vagyok...
Látom már, hogy számos pro és contra érv van ebben az egyágyas-ötágyas dilemmában. Persze, hogy "ki lehet bírni" - én nem is kényeskedésből hajlok az egyágyas felé. Sőt, annak örülök, ha tapasztaltabbak vesznek körül. És az is világos, hogy a szobába nem jöhetnek látogatók (ezzel maximálisan egyetértek). Számomra továbbra is a plexiüveges megoldás hangzik furcsán... mindegy, nem akarom dominálni a topic témáját. Majd kialakul, lényeg, hogy minden rendben legyen a babával.
üdv, o
orelle
 
 


Sziasztok
Mindenkinek nagyon köszönöm a választ!
Úgy döntöttem ,hogy nem választok mégsem az egyágyas szobát.
Azt hiszem valóban mivel egy az ,hogy első baba lesz Én meg eléggé tapasztalatlan vagyok......jobb lesz nekem ha segítséget is kapok!

Minden jót kívánok mindenkinek!
Noki

Kép
noki&potyi
 
 


Sziasztok

Orelle
hálád jele: általában megszokták kérdezni előre a dokit és a szülész nőt is.
De az orvos általában a terhesgondozás 10x-ét szokta kapni, van aki ennél többet kér, az én dokim nem mond összeget, vagyis én annak idején csak 1x 1 műtét előtt kérdeztem meg akkor azt mondta, hogy TB, ekkor nem is adtam, majd a szülések után én mint írtam is a terhesgondozás 10x-ét adtam, de sok olyan doki van aki kerek perec megmondja hogy mennyi nála 1 szülés
szülésznő: nekem nem volt, de tudtommal általában 40.000-et adnak nekik, de ezt is megszokták kérdezni tőllük
de ha kapsz pl. érzéstelenítőt, én kaptam EDA-t mindkétszer (igaz nekem mind2ő csaszi volt eleve) 10.000et adtam az EDAs dokinak (mások is ennyit adtak - 2006-ban is és 2007-ben is)
ja és ! én a dokinak mind2x varratszedés után adtam oda a pénzt (de engem mind2x csak varratszedés után engedett haza a 4-5 napon) de az a jellemző inkább, hogy visszahívnak varratszedésre

Sziasztok

Erika

Kép

Kép
erika13
 
 


sziasztok,
Erika! Köszönöm a választ.
üdv, o
orelle
 
 


orelle amikor én megkérdeztem az orvost augusztusban akkor azt mondta 30-35000Ft a szülésznő "dijja"
Vendég
 


Sziasztok!

Orelle
Köszi, hogy megírtad a szülésznő nevét. Nekem csak 2 hét múlva mond a dokim, mert a 28. heti UH után megyünk csak hozzá legközelebb és akkor beszéljük meg a szüléssel kapcsolatos kérdéseket.

A férjemmel sok rágódás után az 5 ágyas mellett döntöttünk. Kisit szomorkodva, hiszen már most annyira ragaszkodik hozzá a csöppünk, sajnáluk, hogy nem ölelgetheti majd meg. Nálunk is apás szülés lesz, remélem, hogy minden rendben lesz, és akkor a szülés után egy másfél órát együtt lehet a család.

Mindenkinek szép hétindítást!

Üdv: Dóra :)

Kép
mddora
 
 


Orelle, mddora

Szülésznő témában az árfekvés 30000 és 40000 Ft. között mozog, én a középutat választottam. Úgy tudom, minden dokinak megvan, hogy melyik szülésznővel szeret együtt dolgozni.

Nekem Dr. Sobel Gábor volt az orvosom és ő Tigyi Zsuzsát ajánlotta szülésznőnek. Mindkettőjük szakmai és emberi kvalitásaival is maximálisan elégedett voltam, mindketten csillagos 5-öst érdemelnek. Én két nappal szülés után adtam oda a pénzt mindkettőjüknek, mivel akkor éppen mindketten dolgoztak. Varratszedésre szerencsére nem kellett mennem, mert a doki a varratot felszívódó varrattal oldotta meg.

Mindenkinek szép napot kívánok ebben a gyönyörű napsütésben!

ambrob
ambrob
 
 


Sziasztok,
mindenkinek köszönöm a választ. Két hét múlva találkozom Gönczi Katalin szülésznővel, akkor remélem konkrét választ kapok a kérdéseimre. Katalin a telefonban nagyon kedvesnek tűnt, ez már jó jel.
üdv, o
orelle
 
 


Szia Ambrob!

Köszi szépen az információkat!

Üdv: Dóra :)

Kép
mddora
 
 


Szia Orelle,

Te mikorra vagy kírvqa szülni? Én április 1.-re, mondjuk előbre mondják. Hátha találkozunk, mondjuk ahogy írtad, hogy most 28.hétben jársz akkor nem biztos, "remélem nem jön neked előbb"- baba szempontjából.
Valaki ki van irva kb. erre a dátumra, jó lenne talizni a kórteremben.
Én is ugy döntöttem hogy az 5 ágyas sobába megyek.
sziasztok
lili&ana
 
 


Szia Lili&ana,
Április 9-re vagyok kiírva, holnap fordulok a 29. hétbe (baba méretei alapján). Simán lehet, hogy találkozunk ... :) Örülnék neki, bár azt én sem szeretném, ha a kiírtnál sokkal hamarabb jönne a baba. Éppen ma gondoltam bele, hogy milyen kevés időnk van már, és mennyi mindent kell még elintéznünk...
Remélem, hogy Ti ügyesebben zsonglőrködtök az idővel, mint én :)
üdv, o
orelle
 
 


Szia Orelle,

Ha a baba méretét nézem én már a 31.hétben járnék, de azt mondta az orvosom, hogy tervezzük a kiírás alapján.
Hát végülis nekünk a bútor készülődik, a tapétát megrendeltük feb.15.-ig kell megérkeznie, a festőnek szóltunk, parkettát megkéne venni, de az is ki van választva már.
Baba ruha az mind meg van, mivel nővéremtől mindent megkaptam Hála Istennek, egyedül csak már a babakocsit, meg a mellszívót kell meg venni, mg természetesen amit a kórházba kell vinnem magammal. És már szülhetünk is.
Majd priviben küld el a nevedet, és akkor figyellek, ha el jön az idő.
Ti hogy áltok a baba dolgaival? Első baba? Nekünk igen első baba.
Nagyon izgulok, bár már kezdek megnyugodni.
Szoktál chatelni?
Szia mégegyszer
lili&ana
 
 


Sziasztok!

Első kisbabánkat várjuk, és úgy néz ki, mi is itt szülünk majd, és az olvasottak alapján az 5 ágyast választom majd. Bár ez az üvegfalos, apuka nem foghat meg dolog, kicsit zavaró, de majd meglátjuk!

Annyi kérdésem lenne viszont, ami lehet, hogy butaság lesz, de így első babánál elég sok a kérdés. Miért jó ha van fogadott orvosom, fogadott szülésznőm? Olyat nem is csinálnak, hogy egyiket sem fogadják fel? Vagy oylan van, hogy csak szülésznőt fogadok, de daokit nem? Vagy ez butaság? És mi alapján választunk szülésznőt, hogyan találkozom vele? Segítségeteket, akár priviben is szívesen fogadom!

Köszönöm előre is!

Mindenkinek jó babavárást :)
Kriszta

Kép
chrisstha
 
 


Chrisstha

fogadott orvos: szerintem azért jó, mert így a saját dokid (ha jó) sokkal jobban figyel rád, mintha ha csak 1 volnál a sok közül, ez főleg akkor igaz ha nem teljesen sima ügy a várrandósságod,
+ ha valamiért bekerülsz a pathológiára ő nem csak a papírokból fogja tudni hogy mi a gond, hanem fejből + nem csak a viziten fognak veled foglalkozni, hanem a saját dokid is meglátogat akár nap mint nap (nálam legalábbis így volt)
szülésznő: nekem nem volt, de nekem mindkettő csaszi volt, általában a saját doki szokta ajánlani azt akivel ő szeret együtt dolgozni,
de én már találkoztam nem egy olyan kismamival is akiknek nem volt sem saját fogadott dokija, sem szülésznője
+ a szülésnél talán jobban figyel rád, többet van - foglalkozik veled

Szia

erika

Kép

Kép
erika13
 
 


Szia Chrisstha!

Egyetértek Erikával.
A fogadott dokival előre meg tudsz beszélni mindent a szüléssel kapcsolatban, jobban odafigyel rád.
Nálunk is első baba, de nálunk egyértelmű volt, hogy legyen fogadott doki és könnyű volt választani, mert a választott orvosomhoz járok amúgy szűrővizsgálatokra is és nagyon elégedett vagyok vele. (ő ajánl majd a jövőhéten szülésznőt is)

A szülésznőt azért érdemes fogadni, mert ő van veled a szakmai gárdából a legtöbbet, tehát, ha aznap sok szülés van akkor az épp bentlévők kevesebbet tudnak veled foglalkozni, a te szükségleteidre odafigyelni, míg a fogadott szülésznő ismer, odafigyel rád.

Általában a szülésznőt a doki szokta ajánlani, így az elérhetőségét is tőle lehet megtudni. Ha valaki csak szülésznőt szeretne fogadni, általában utánnanéz (pl.:fórum, szüléfelkészítő, ott szült kismama ismerős), hogy kit ajánlanak, miért stb.
El kell kérni a telefonszámát (választott dokitól, ismerőstől vagy fórum, esetleg a kórháztól kérni elérhetőséget), felhívod és egyeztetsz vele időpontot. Ott meg lehet beszélni vele mindent.

Hirtelen most ennyi jutott eszembe! :lol:
Jóéjt!

Üdv: Dóra :)

Kép
mddora
 
 


Sziasztok!

Chrisstha
Én ugyan választott orvossal és szülésznővel szültem, de a barátnőm nem (volt saját orvosa, de épp nyaralni volt). Pont az én dokim volt aznap ügyeletben, amikor nála elindult a szülés, így van összehasonlítási alapom. Semmi különbséget nem találtunk a viselkedésében vagy a hozzáállásában. Szerintem a Klinikán a legtöbb orvos nagyon normális, nem hiszem, hogy nagyon máshogy állnak valakihez, csak azért, mert nem választott orvos.
Én a dokimat kérdeztem a választott szülésznőről. Azt mondta, hogy mindegyikük nagyon felkészült, kedvesek, stb. Szerinte "csak" az a jó a válsztott szülésznővel, hogy pl. ha műszak vége van, az addigi szülésznő elmegy, és valaki más "esik be", ami sok szülő nőt zavar. Ha választott szülésznőd van, ő végig marad, vagy akkor is bejön, ha esetleg aznap nem dolgozik. Nekem a dokim ajánlotta a szülésznőt: olyant választott, akivel ő is szeret dolgozni, illetve aki a kismama személyiségének is megfelel. Demeter Margitot ajánlotta és mi nagyon meg voltunk vele elégedve (pedig pont akkor járt le a műszakja, amikor a dokim úgy döntött, hogy szülünk). A doki szerint 25-30.000 Ft-ot szokás adni a szülésznőnek.

Sziasztok:

Detti
detty74
 
 


Sziasztok,
Lili&ana! bocs, hogy tegnap nem jelentkeztem. Keddenként általában nagy nyüzsi van a munkahelyemen, hulla voltam, mire hazaértem....
Naszóval, szerintem szuperül álltok. Itt is első baba (kislány)születik, bénázunk is rendesen :) Szerencsére a szomszédasszonyaim a szárnyaik alá vettek, és elég sok mindent adtak/ígértek. A szobabútort a jövő héten rendeljük meg, jól állunk babakocsi és ruha-ügyben, persze ezer apró cikk hiányzik még...
Ismered/ismeritek az e-bay-t? Én a britet használom, és nagyon kedvező áron jutottam, igazán klassz babaruhákhoz.
Chat-et még soha nem használtam (öreg vagyok?), inkább email vagy Skype. SŐt, bevallom, hogy ez az első eset, hogy fórumozok...
Chrisstha! Én is úgy vélem, ahogy a többiek. De azért azt megosztom veletek, hogy egy barátnőm a Szent Imre kórházban úgy szült, hogy "csak" fogadott szülésznője volt, az orvos pedig az éppen ügyeletes volt. Mindenki furcsálta a barátnőm ötletét, de végül minden rendben volt, nagyon meg volt elégedve az orvossal (épp annyit és akkor volt jelen, amennyire szükséges volt). Persze, hozzá kell tenni, hogy a barátnőm egészséges, problémamentes terhesség után, várhatóan természetes szüléshez készülődött, a vizsgálatok szerint egészséges babával.
Na nem okoskodom tovább.
üdv mindenkinek, o
orelle
 
 


Köszönöm mindenkinek a válaszokat, tanácsokat! Így első babánál azt hiszem, akkor fogadott dokim és szülésznőm is lesz, aztán a későbbiekben meglátjuk!

Mégegyszer köszi mindenkinek! :)

Kép
chrisstha
 
 


Sziasztok

Mégegyszer a szülésznőkről: én tudtamm előre (megérzés) és valszeg a dokim is hogy nekem császár lesz, ezért nem is esett soha egy szó sem a szülésznőről, mert ügye csaszihoz nem kell annyira mint a normál szüléshez, de így is mivel nekem mind2x ugyanazért lett hamarabb császár, vagyis míg csaszi előtt a szülőszobán vendégeskedtem CTG-re kötve + infúzióra érdekes módon mind2x kb. 3-4 szülésznő jött be hozzám időnként - mikor a hívón pittyegtem, hogy bajomvan :cry: , mert amúgy nem igazán néztek rám, és sajna mind2x jóformán egyedül voltam ott órákat :cry: , úgyhogy szerintem normál szülésnél aki tudja hogy az lesz, vagy arra készül, jobb a saját szülésznő!
és Áronkámnál: OK hogy sietett vele fel a csaj a PIC-re, de a tesómnak jóformán megsem mutatta, nemhogy a kezébe adta volna, a mással dumcsizni volt ideje, ja és persze nem adott felvilágosítást sem a tesómnak hogy miért nem adja oda neki a gyereket stb. stb., pedig ezt a szülésznőt (fiatal) mások nagyon dícsérték, hát nekem nagyon nem jött be, már az elejétől sem a csaj, meg úgy a többi szülésznő sem, és így nézve ha lett volna saját valszeg az körül ugrált volna és szórakoztatott volna is.
De ezt megtette helyette más: az EDA-s doki Dr. Fontányi, őt is csak ajánlani tudnám mint a dokimat akinek 2 egészséges gyereket köszönhetek!

Sziasztok

Erika

Kép

Kép
erika13
 
 


....
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2010.11.01 17:48-kor.
Vendég
 


Sziasztok!!!

Szeretnék csatlakozni hozzátok!Én is a SOTE II.-n fogok szülni,az orvosom Gimes Gábor.Szülésznőt még nem választottam,egyenlőre még nem döntöttem el h mennyire fontos előre fogadni.

Én is járok erre a felkészítőre,a tornát azt kihagyom...szerencsére eddig nem is nagyon híztam,max 1 kiló ha van rajtam...bár ma reggel már megint nem volt annyi :roll:

Mindjárt visszaolvasok pár oldalt h miről volt szó mostanság :wink:

annus11
 
 


Vk kérdezte a tornát!

A torna 13kor kezdődik a könyvtárban és egy gyógytornász tartja!

annus11
 
 


Szia Annus11!

Én kérdeztem többször is a tornát, csak sajnos a többi fórumozó nem nagyon tudott róla semmit. :D

Nagyon köszönöm az információt.

Esetleg meg tudnád mondani, hogy mit kell vinni a tornára, kell-e jelezni a részvételi szándékot, vagy csak úgy "be lehet toppanni"?

(Ha súlytöblettel indítottad a várandóságod, akkor jó, hogy csak egy kg plusz van eddig, amúgy kevésnek hangzik 25 hetesen! :? )

Üdv: Dóra :)

Kép
mddora
 
 


Sziasztok,
én ugyan csak a felkészítőre tudok járni, a tornára nem. De mintha azt mondták volna a jan 13-i előadáson, hogy minden alkalommal, a foglalkozás előtt jelentkezzünk be a Betegfelvételi irodán. Ennek valami OEP felé elszámolási oka van. Ha hülyeséget írtam, akkor bocs.
üdv, o
orelle
 
 


Zsuzska,
nekem is Timmermann az orvosom, és a 29. hétben járok. A kérdéseid sztem tök relevánsak, igazából én sem tudom a választ. Viszont febr elején találkozom a választott szülésznőmmel (Gönczi Katalin), igyekszem rákérdezni ezekre is, mert engem is érdekelnek.
Úgy tudom, hogy mind a babának, mind magadnak majdhogynem mindent neked kell hozni. A pontos mennyiségeket (pl pelenkából, ruhácskából) megérdeklődőm a szülésznőtől. Bár én még nem szültem, de az az érzésem, hogy a hálóing praktikusabb ebben a helyzetben, mint a pizsi.
üdv, o
orelle
 
 


Orelle, előre is köszi!
Vendég
 


Dóra!

A tornából amúgy most volt az első óra.Azt mondták még a múltkor h vmi kényelmes póló,melegítő,törcsi.És az rémlik h zokniban csinálják...de szerintem készülj úgy mintha egy aerobicra mennél,aztán úgyis kiderül h miben kényelmes!Előzetesen nem kell bejelentkezni,odamész 1re aztán kész,ja és ez is ingyenes!

Orelle!
Igen azt mondták h a betegfelvételnél jelentkezzünk be,mert el tudják számolni az OEP felé,és kap ugye pénzt a kórház.Azt nem tudom h aki csak tornázni megy annak is be kell e,vagy h esetleg 2szer is be tud akkor jelentkezni odalenn....
De rosszul fogalmazok mert amúgy nem kötelező a bejelentkezés odalenn,csak szerintem illik,ha már semmibe se kerül az egész :wink:

annus11
 
 


Na kicsit félreérthető voltam.Szóval magára a tornára úgy tudom h nem kell feliratkozni h mész.Amiről Orelle is írt,az csak egy sima bejelentkezés a betegfelvételnél,mintha mondjuk vérvételre mennél,csak most a foglalkozásra mész :wink: Jaj remélem h érthető :oops:

annus11
 
 


Sziasztok!
Köszi szépen a visszajelzéseket!
Már világos a téma! :D Jövőhéten már el is nézek mozogni! :)

Üdv: Dóra :)

Kép
mddora
 
 


Dóra!

Amúgy volt vmennyi fölös kilóm,de annyira nem vészes.Szóval nem vagyok 90 kiló,ha erre gondolsz :wink:
Akkor neked jó tornát!

Lehet h a felkészítőn talizunk akkor többekkel :wink:

annus11
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?