Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Heppi: fog ügyben szinte minden normális. Az is, ha sok jön egyszerre (Ancsi az 5-7-est hozta ki egy hét alatt), meg az is, ha nem az irodalmi sorrendben jönnek (Gergőnek előbb volt rágója (4-es), mint 2-ese).

Klár: folyadék. Ancsi kb 2-3 hete kezdett el inni, na ne gondolj sokra, csak arra, hogy amikor kinálom, akkor elfogadja, iszik pár kortyot. De kinálás csak akkor van, ha ettünk valamit, szóval naponta max 3-4-szer. Az igy elfogyasztott napi összmennyiség valahol 40-50 ml táján éri el a maximumát (sima forralt és lehűtött csapvíz, normál pohárból)

Anyatej/tejpép/tápszer/egyebek:szerintem ezt mindenki magának tudja eldönteni, kinek mi jó. Ahogy itt most olvasom, többségetek a nem elég már az anyatej gondolat folytán bővitett, illetve az elválasztás célzatával (Momo kakukktojás, ő totál más eset a pocaklakóval). Mindenesetre szerintem, ha valakinél közel 6 hóig csak anyatej elég volt, az azt jelenti, hgoy tetemes mennyiségű tej megtermelésére képes a szervzete. Ez a tejmennyiség az amúgy is adott hozzátápik mellett simán elég egyéves korig tápanyagban is. Természetesen, ha egy-egy étkezésnél totál kimarad a cici,a kkor kevesebb lesz a termelés is. Én úgy gondolom, el kell dönteni, ki mit szeretne, kétségkivül kényelmes, ha már ki lehet hagyni pár étkezést és ott lehet hagyni a babát valakivel, viszont ez magával hozhatja, hogy csökken a tejmennyiség. Mondjuk szerintem ha rendesen eszik a baba főzeléket stb, akkor ettől még elég lehet a csak tej, nem kell feltétlen tápi (lásd fentebb Bálint fiam esetét, aki 9 hó körülig 2 főzelék és 3 szopi (plusz pici gyümi), utána 2 főzelék 1 gyümi valami gabonával (akkoriban házt. keksz volt) 2 szopi megoldással gyönyörűen hízott, teljesen elég volt neki.Pedig az már nem lehetett több napi 2-3-4 dl tejnél.) Természetesen vanank muszáj helyzetek is, amikor -lásd Sofka- muszáj megoldani, hogy más is tudja etetni a lurkót.
Én most Ancsival úgy döntöttem, ő rá bízom a dolgot, megkinálom cicivel napjában kb 5-6-szor (átlag kb 3 óránként) és kb a mi ritmusunkban reggeli (na az nála 10órai), ebéd, uzsi, vacsora idején valami egyébbel is ("reggeli" ált nem sok, pár falat kenyérke üresenKép) Aztán majd ő szabályozza, mikor melyikből mennyit kér.
Huh, mégegyszer hangsúlyozom, nehogy valaki kioktatásnak érezze, ez csak az én véleményem, nem szándékozom senki etetési szokását bírálni avagy befolyásolni (na jó, utóbbi nem teljesen igaz, szoptatás párti és tápi ellenes vagyokKép).

Sziasztok:
Ildi

Ildi
pildi
 
 


Sziasztok,
bocsi, hogy most önző modon nem irok senkinek, de megyek lefekudni, mert osszezuhanok. Kép

Ma 3/4 oran keresztul voltam a nogyogyaszomnal, megvitattuk a P3 rakszures eredmeny es egy 5-6 hetes koraterhesseg egymasra hatasanak kockazatait, es a lehetseges kimenetelek teljes spektrumat. KépKépKépKépKép

(Meg en hulye bezabbantottam valamit, amit nem kellett volna, es mehetek toxo szuresre is surgosen. Kép)

Pussz,
Gombóc,
akinel mar megint "nemnormalisan" mennek a dolgok Kép
gombóc
 
 


Gombócka,

éljenéljen!!!!KépKépKépKépKép Úgy örülök!Kép

Zulu

Kép

Kép

Kép
zulu
 
 

 
 

Réka,

Homokozóügyben:
most találtam egy másik topicban egy címet, Gowi homokozó és pancsolójátékokat is forgalmaznak, és neten is tudsz vásárolni. Gowi nagyon jó márka, nem vészes az ára, és nem hajlik el a lapát játék közben. És nem utsó sorban, jópofa formáik vannakKép. Ja, a cím www.dione.hu

Zulu

Kép

Kép

Kép
zulu
 
 


Nya csóóóókcsajok KépBEEEEP-BEEEP Kép

Angi Kép
Tudod, hogy mi a legszebb ? Kinn az Államokban annyira nem proponálják a szoptatást, hogy az őrület. És Te mégis a klasszikus utat járod Kép Büszke vagyok Rád Kép

Beu,
Ott vettem észre ezt a "nemiszompohárból" dolgot, mikor egyszer kísérletképpen akartam Ancsámnak gyümilevet, után teát, utána vizet adni. Tehát nem is a lötty miatt nem akarja, hanem a pohár miatt. De ugyanez a helyzet a csőrössel is.

Tejem ? Háááát - ma éppen arra jutottam tejügyben, hogy ha ez így megy tovább, a gyerekem még jövő karácsonykor is szopizni fog. Egy olyan hetem volt, amikor azt hittem, hogy oda az egész - na akkor Urtica... azóta megint visszazökkent a régi kerékvágásba (sőt Kép). Napi 4-5-6 szopinyi tejem van, plusz napi 350-380 ml lefejt tej, ami az anyatejgyűjtőé.

Most így visszaemléxem, hogy itt sírtam az asztal mellett a hazajövetelünk napján, hogy anyira kevés a tejem, hogy napi össz 250-300 ml sem volt, és itt álltam a hőségben egy nagysúlyú babával, a cukrosvíz és tápszer adási opciókkal.... ma már csak mosolygok, hogy milyen kis hülye voltam... Kép De akkor rémesen féltem.

Mindenesetre mi nem tudjuk, milyenek a tejpépek, a "nagybabák" tápszerei, és az üveges bébiételeket is csak egyszer-egyszer kostoljuk meg, mikor nagyon nincs időm főzni. Ellenben a gyerekem mindent megeszik, amit szabad már neki (meg azt is kostolgatja, amit nem.. Kép) szerintem ha grillezett fél oroszlánt tennék elé, arra se mondaná, hogy nem Kép

Évi,
Ne aggódj, Petra gyönyörű (abban a csíkos harisnyában eszméletlen édes Kép), és ha Te úgy láttad jónak, hogy tápszert adtál neki eddig, mert pl. ezt javasolták, akkor azt adtál. Mondjuk kismillió dolog van, amit egy 8 hónapos baba ehet, és szerintem meg fogod találni, hogy mi a legjobb a kisasszonynak. Nézz körül, esznek itt a babák tejpépet, főzit, gyümit, tápszert, ki mit lát jónak, illetve mit fogad el a kicsi. Nem tudom, nálad mi a helyzet, de nálam pl. pont reggel nem lenne helye a hozzátáplálásnak, mert reggelre van a legtöbb tejem. De ez csak az én véleményem, hangsúlyozom, mert nálunk így állt be a dolog Kép
Mindenesetre ha úgy érzed, tudnék még segíteni, üzenj rám nyugodtan akár itt is, vagy akár a mailemre Kép

Kakukk Kép
Pocilakó KépKép Mér majdnem félidős Kép De yó érzés is lehet.. Kép

Ellike,
BetegManóca Kép Pedig így is édes, de tényleg látszik rajta Kép

Na asszem most teszem el magam még 1 órácskára Kép
Utána kelek még tejni Kép

Magdiról (Gallai) és Kangiról, valamint Miszikéről nem tudtok ? Olyan felszívódóban vannak Kép

Nya ciao :


Klár
clarissa
 
 


Gomboc,
Oriasi gratulaKép

Beu,
Igen pont a nyar miatt eroltetnem, hogy tanuljon meg inni. Neha napi 20-30ml becsuszik vizbol, teabol de csak neha. Szivoszal jo otlet kiprobalom en is. Egyebkent multkor mikor hasmenese volt tudott poharbol inni 2 napig tisztes mennyisegeket aztan mikor meggyogyult ujra elutasitotta.

Klar,
Az hogy itt elunk egy dolog, en igy csinaltam az elsovel is, szoval egyertelmu volt a dologKép
Mondjuk a munka miatt mindenki biztos volt benne, hogy hamar elapad a tejem. Egybekent szerintem szoptatnanak itt tobben is, de a 6 hetes szulesi szabi utan ugye vissza kell menni ami nem a legjobb az igeny szerinti szopinak es a tejtermelesnek.

Evi,
Petra tunderiKép

Momo,
De jo, hogy minden rendben volt az UH-n.

Elli,
Jobban van Kevin?

Sofka,
SzajsebeszetKép

Zulu,
Szep meretei vannak a babonak, sok boldogsagot hozzaKép

Andy,
Nalatok mikor indul a reggel csak a hajnal 5 oras gyumiturmix miatt kerdezem? En nem birnek ilyen hajnalban turmixot kesziteni, nalunk a lanyzo alt. 6-kor kell de Apuci dolga szorakoztatni ilyenkorKép

Tejpep,
Kepzeljetek itt nem is talaltam ennek megfelelot, mondjuk nem mentem nagyon utanna.

Na elteszem magam en is holnapra,

Angi
angela2
 
 


SziasztokKép

GombócKép

GRATULA!!!!!

Remélem Kangi nem haragszik megKép
Tegnap írtam Neki mailt, és azt írta, hogy Ő jönne, de Julka nem hagyja, mindenért ordítKép(

Talán majd ideér, de nem kell aggódni, nics baj.

Heni
heni1979
 
 


Gombóc,
gratula nektekKép Timivel én is úgy lettem terhes, hogy közben gond volt a rákszűrés eredményemmel, de mire megszültem, elfújták az egészetKép Neked mit mondott a doki?

PIldi,
köszi a felmentést, de azért még hozzátennék némi sajét tapasztalatotKép Nekem Timi már 2 hónapos kora óta önként 12-13 órákat aludt éjjel, Zsebivel még 10 hósan is szoptatnom kellett icaka. Nálam tuti számít a tejtermelésben, hogy éjjel szoptatok, mert Timivel akármennyit szopiztunk is napközben, már 5 hónapos korára kevés volt a tejemKép És kérdem én (esetleg a jövőre nézvést isKép), ha egy gyerek olyan, mint a mormota, akkor verjem fel éjjel a szopi kedvéért? Szóval ilyen esetben melyik ujjamba harapjak?Kép
Zsebivel értelemszerűen nem voltak ilyen gondok, viszont sokszor a kialvatlanságtól voltam morcos. Csak az vígasztalt, hogy 8 hónapig szinte kizárólag anyatejen fejlődött normálisan a csemetémKép

Lányok, én már le sem írom, mit eszik Zsebi egy nap, mert Gombóc Zsombijábal versenyezhetnénkKépKép De hát a levegő is elég tápláló felénk, Timi legalábbis ezt látszik igazolniKép

Na tegnap lemaradt a szokásos képsor, most felteszem, ha sikerülKép:

Ilyen volt 1 naposan:
Kép
Ilyen lett a kis csibészKép
Kép
Kép


Momo


Momo
momo
 
 


Sziasztok!

Gombóc: hatalmas gratula!!!!

Ivás:azért még ne essetek pánikba, még igencsak tél van, a nyári kánikula még nem holnap fog beköszönteni. Azt meg nem kell nektek már mesélni, hogy egy ekkora csöppség milyen gyorsan tud változni! Kinálgassátok szorgosan az általatok hosszútávon jónak vélt ivóalkalmatosságból, aztán előbb utóbb rákap a gyerkőc, ha tényleg szomjas is lesz!

Momo:van ismerősöm, aki hasonlóképp alvó gyerkőcnél, lévén önmaga nem aludt ennyit, mint a gyerek, ezért mielőtt feküdni ment, még beiktatott egy fejést. Ez kb. olyan, mint egy éjjeli szopi lenne, mégse kelti a gyerkőcöt hozzá. (mintha Klár is fejegetne éjjel,de most nem rá gondoltam) Persze lehet, hgoy még plusz egy tejürülés nem oldaná meg a gondot. (és Timi akkor is aludt,mikor már nem volt elég a tej?)

Siasztok:
ILdi

Ildi
pildi
 
 


SziasztokKép

Elli
Ezt nem is olvastam tegnap, de nem én voltamKépKép
Amúgy köszi az infót, ma Zsombival elmegyünk az OBI-ba, a többit intézze Apa. Anyósom azt mondta, alumínium mosogatótálcás legyen, ha lehet KépKépKépKépKép

Andi
Ne Zsombi adagja legyen az etalon! Inkább elrettentésül írtam. Doki néni is azt mondta, ne adjak ennyit. De muszáj, mert veri az asztalt, ha behozom a szobába, visszamegy a konyhába és üvölt...
Én már feledném az éjjeli cicirágást is Kép, de nem adja...
Kenyérlisztet szerettem volna venni, de nem kaptam, mint ahogy hántolt tökmagot és napraforgómagot sem. Így megint finomlisztből sütöttem margarinos kenyeret. Nagyon fini lettKépKép

Ildi
Zsombi is csak szombaton lesz két hete, hogy ennyit eszik (a betegség óta), eddig nagyon jó esetben ment le a 190 g főzi egyszerre. Most meg... találgathatok, mit főzzek Kép

Heppi
Fog úgy jön, ahogy akarKép Szandinak volt egy bölcsistársa, aki a négy metszőt növesztette ki elsőnek. Úgy nézett ki, mint egy kislányvámpírKépKép
Üvegtartás: fogalmam sincs, egyik gyerkőc sem ismeri a cumisüveget.

Zulu
RudiKépKépKépKép
Én tanultam liszteket, de ez vmi német osztályozás lehet...

Sofka
Jobbulást szájsebész után!!!

Írjátok a kajamennyiségeket + időpontokat... a fr@nc, Zsombi ekkora mennyiségek mellett még 4 órát sem bír ki a következőig. Szinte csak átszalad rajta a kaja... És ha valaki eszik, akkor koldul. Legközelebb kicsukom vacsorakor a konyhából Kép

Nadine
Boldog 9 hósságot ZsaninakKép És gratu a nagy gyarapodáshozKép

Kakukk
Nagyon édes EmmaKépKép

Klár
Amíg cicizik Ancsi, ne aggódj az ivás miatt. Ha gondolod, próbálhatod itatni pohárból, én is így csináltam, sokáig nem ivott Zsombi, aztán egyszer csak elkezdte, mint a profikKép
Tegnap gyerekdoki azt mondta, nyugodtan kenjem magamra a krémet (ma reggel el is felejtettemKép) és én is egyek fenistil cseppet (fúj, de rossz). Rohamosan javulok... Szervezet telítődik: de én még csak 3x festettem, és még 60 sem vagyok Kép

Évi
Jól eltűntélKép De igazolt a távollétKépKép
Köszi a jelmezest, majd Te is biztosan ügyeseket fogsz csinálniKép

Beu
Teljesen igazad van az itatással kapcsolatban, én is így próbálgattam. Mivel nem ivott semmit, így egy idő után csak vízzel kínáltam, viszont amióta iszik, nem is fogad el mást, csak vizet. Egyszer ivott almalevet és egyszer paradicsomlevet, de semmi több, azt is kinézte a szánkbólKép (kólát, sört meg nem kínáltunk, pedig azt is kinézte)

Gombóc
????? Nem mondod!!!Kép Hatalmas gratula!!!KépKépKép

Angi
Ha akkor tudott inni, akkor ne aggódj, fog inni kismanó, ha szomjas leszKépKép

Momo
Képek tündériekKépKép
Timiről is tegyél felKépKép

Zsombi irigy a gépre... Megyek, játszunk valami altatósatKép

Kaska is régen jelentkezett már megint.

Mikor lesz tali???????????????????

Puszi MindenkinekKép
Toffi + Zsombi
toffifee
 
 


Sziasztok,

Gombóc, nagy grat neked! Kép
Úgy láccik, az első szülinaposok mellett az új pocilakók a nagy szenzációk itt a topicbanKép TökjóKép
Remélem, év végén becsatlakozhatok én isKép

Elnéztem a rendelési időt, 8ra odamentünk családilag a rendelőbe, de ma CSÜTÖRTÖK van, (nem szerdaKép) és 10től van a dokinénink. Apa meg halasztotta egy tárgyalását, hogy elvihessen minketKép Annnyira hülye meg fáradt vagyok! Mióta beteg, óránként kel, már 3. éjszaka. Sajna nem tudom magam lefotózni, de Kevin bágyadtságát szorozzátok meg hússzalKép
Kevin kicsit jobban, ma már "csak" 37,8 volt popóban, de a tegnap esti műsort nem kívánom senkinek, nagyon szarul nézett ki a drágámKép Elkezdett kicsit köhigcsélni, és nagyon fehér a nyelve!
Majd jövök még, ha végeztünk a dokival.
üdv
E
ellimami
 
 


PIldi,
Timi akkor is aludt, ha éhesebb volt, mostanában szokott csak rá, hogy reklamálja a kaját, 2 évig nekem kellett kérdezgetni, mert sose szóltKép És soha nem hagytam nassolni két evés között, nálunk nem divat. Tényleg nem tudom, mitől nő a gyerekKép
Egyébként Timivel én is fejtem 8 hónapos koráig pont ezokból, kb 11 és éjfél között egyszer, de kész kínszenvedés volt, alig bírtam kifacsarni, gyerkőc nélkül nekem se nagyon megy, akárcsak neked. Az alvásigényemet meg ne firtassuk, nem hiába vagyok Timivel együtt Mérleg, mindketten tudjuk húzni a lóbőrt rendesenKép Szóval, ha ezen múlt volna a fejés, bizony nem csinálom.
És ami végképp elvette a kedvem az egész hajcihőtől, hogy a fagyitejciken a kutya hízott meg, mert drágalátos gyermekemnek semmilyen formában nem felelt megKép Több liter ment így a kutyába...

Toffi,
Timit ma viszem fodrászhoz, addig már nem merek róla képet csinálni, mert olyan, mint egy ősasszonyKép
Egyébként a hajfestékes témához csak annyit, nekem akkor van csak vele gondom (mindegy, hogy évek óta ugyanazt használja a fodrász), ha éppen a homlokomon amúgy is kiütöttek az ekcémás, hámló foltok. Ilyenkor inkább el is halasztom a festéstKép

Rohanok, mert ma Heppi látogatás vanKép

Momo


Momo
momo
 
 


Szilvi Ádámjának és Momo Zsebijének
Boldog 1. szülinapot!Kép

Maci_2
maci_2
 
 


Na pussz csajok Kép

Toffikám,
még csak háromszor ? Az még lehet több is Kép
És hogy nem vagy még 60 ? Hmmm... még ez a baleset is utolérhet KépKépKépKépKép Remélem, egyszer utol is fog Kép

GombócGombócovics
Nagy-nagy gratulák Kép

Ehh, itt mindenki lassan a második-harmadik babáját várja, nálunk meg van egy megegyezés Kopival, hogy egyelőre nem több baba... azért fáj a szívem...

Mára mi ketten lányok is jól betaknyosodtunk, bár nem hinném, hogy annyira komoly lenne az ügy, mert lázunk nincs (lekopogom fán, balkézzel, alulról etc.), és amig a kisbestiám ekkorákat cicizik....
max. szép nagyokat vigyorog, mikor látja és hallja, hogy milyen jóízűeket trombitálunk Apával KépKépKép Viszont a porszívótól már üvölt, utána meg vigyorog, mikor kicsit megkönnyebbül Kép
Most már csak azt kell ki5ölnöm, hogy mit főzzek mára Sajtkukacnak, ami kicsit "könnyedebb" kajácska. Krumpli adott, asszem sütőtök, pipimell és egy csipet sajt lesz a menü. Meg egy bazi adag gyümölcs.

Most megyek, mert még lesz ma mennivalónk is.

Pussz :


Klár
clarissa
 
 


Haliho!

Gomboc
OOORRRIIIAAASI Gratula!! Kép
Irtam mailt! ;)

Lanyok
Azert tunok el ennyire, mert leanyzom meg 2 fogat noveszt a megleco 12 melle....es enyhenszolva nyugos. Na jo napkozben eleg,ha csak foglalkozom vele, este pedig Nurofen... De osszeszedem magam igerem!!!
Szombaton oszt.talalkozonk lesz, buli vaaaaaaaaaaaaaaaaaannnn Kép

Norka
norkini
 
 


SziasztokKép

Elég húzós két napunk volt, úgyhogy csak olvasni tudtam, reagálni már nincs időm. De azért utólag is:

MomoKép
Zsebinek nagyon boldog szülinapotKép

GombócKép
Gratula a babócáhozKép

Kedden végülis sikerült babakocsit vennem, de nem volt egyszerű a történet. Elmentem abba a boltba, ahol a mostani kocsinkat vettük, mert ott használtakat lehet elég jó áron venni, de sajna zárva volt. Viszont ácsorgott egy srác a bolt előtt, aki éppen be akart adni egy kocsit. Megnéztem, és olyan volt, amilyet akartam, így megvettem tőle 5000 Ft-ért egy Hauck típusú sportkocsitKép

Kedden du. voltam nőgyogyinál a leletemért (vicces volt, hogy egy nyomorult papírért 1 órát kellett várnom). Egyébként tök normális volt a doki. Ajánlotta, hogy reggelnként egyek meg 1 kiskanál mustármagot tejben elkeverve. Ha pedig mégis valamikor néhány év múlva inzulinra lenne szükség, arra az esetre ajnálotta, hogy Cegléden van egy munkacsoport, akik hasnyálmirigy szigetek átültetésével foglalkoznak igen jó eredményekkel, akkor esetleg keressem meg őket. Ehhez képest szerdán bementem a belgyógyászhoz, aki közölte, hogy nincsen semmi tennivaló, ez az érték nem rossz. Mondtam neki, hogy dehát kistesót szeretnénk, és úgy tudom, előtte azért vannak tennivalóink. Erre megismételte, hogy nem kell semmit tenni, meg hogy még diétázni sem kell, stb. Egyrészt pipa voltam, hogy ezért be kellett bumszliznom a gyerekkel. Másrészt előtte azért konzultáltam a nődokimmal, meg Csákány dokival is, és mindketten azt mondták, hogy szó sem lehet terhességről, míg a cukor nincs rendezve. Szal most nem tudom, mit tegyek. Tudom, hogy nagyon magas a magzati károsodás kockázata, ha a teherbeesésnél magas a cukorérték, dehát a dietetikussal sem erőszakoskodhatom, hogy márpedig legyen szíves komolyabban venni, és legalább néha ellenőrizniKép

Hát dióhéjjban ennyi. Bocs, ha kicsit hosszúra sikeredett. Most még pótolnom kell a háztartásbeli elmaradásaimat.

Puszi
Tüni
tüni
 
 


Momo
ŐsasszonyKépKép, de utána lesz kép?Kép
Nekem nincs (vagyis nem volt) ekcémám, szegény Zsombira fogtam, mert amióta megvan, most voltam először színcserélve.
Fagyitejet nálunk a malacok ettékKép (nem volt kutya)

Klár
Bocs, vagyok 60, még több is, csak nem évesKép
Egyezség: örök vagy előbb-utóbb felbontható?
Egy barátnőmék is megegyeztek, hogy egy gyerek lesz és az lány legyen, apuka már emlegeti emlegeti a második kiscsajszitKépKép

Elli
Előfordul az ilyen, pláne, hogy olyan fáradt vagy.
Mi volt a dokinál?

Norka
Jól megfogasodtokKépKép
Enyém Apa is osztálytalin lesz szombatonKép

Megyek, megeszem az ebédem, ha sikerül, akkor egyedül!!!

Toffi
toffifee
 
 


Mindenkinek (Tündér, Beu, Zsuzsi, Zulu, PsAndi, Elli, Momo, Franyó, Réka, Norka, Klár, Azúr) köszi a drukkokat és az aggódást.
Túl sok jót nem írhatok, de kezdem az elején.
Emlékeztetőül:
Szerdán délután kiütéseim lette, bőrgyógyász szerint valami ételallergia, szedjem nyugodtan a gyógyszeremet.
Csütörtökön kiütések egyre rosszabbak, viszket és fáj is, émelygés, ájulás környékez. Be az endokrinológushoz (doki). Írt másik pajzsmirigy gyógyszert. Este láz, telcsi a dokinak. Kérjek vérképet a háziorvostól.
Folytatás:
Péntek még rosszabb. Nem birok felkelni, felülni sem, felső ajkam, láb- és kézfejem bedagadt. Telefon a dokinak: hívjuk ki a háziorvost. Háziorvos szabin, helyettes nem jön, mert 4 körzetet visz, menjünk le. 2 óra alatt valahogy csak felkelek, belepréselem a lábam a terhesen kitaposott cipőmbe, nagyon fáj minden lépés. Lemegyünk a háziorvoshoz, ahol senki, azaz SENKI nem volt! Adott vérnyomás emelő cseppeket, elküldött vérvételre. Este megint magas láz.
Szombat reggel párom ügyeletet kihív. Az első orvos aki foglalkozott velem, kikérdezett alaposan (itt volt 1 órát). Vénásan kaptam gyulladáscsökkentőt, calciumot, algopyrint. Nagyon csodálkozott, hogy a doki nem nézett teljes hormonszintet, nem került még szóba koponya CT (agyalapi mirigy), és a pajzsmirigyemmel sem kezdett túl sokat lassan 2 hónap alatt. Szerinte összetettebb bajom lehet (a vérnyomásom 80/50 volt). Javasolta, hogy kérjük ki másik orvos véleményét is. Ja, és délután idecsörgött, hogy jól vagyok-e.
Vasárnap eltelt, az arcom dagadt fel. Ügyeletessel beszéltünk, de nem voltam annyira rosszul, hoyg kihívjuk. Közben ismerősön keresztül kaptunk egy orvos nevet. Ja, közben jött az anyukám segíteni. Amit nem nagyon tudott, mert Roni csak velem vagy a párommal van el.
Hétfőn randi az új dokival, 8 kémcső vért hagytam ott nekik. Minden nap máshol fáj, de azért fokozatosan javulok, este mindig rosszabb. Tegnap a kézfejeim fájtak, nem bírtam volna fogni. Ma a bal kezemet nem tudom felemelni, a vállam fáj.
Szerdán voltunk az eredményért. Az új doki szerint lehet, hogy nem allergia volt ez, hanem a tüneteim része, autoimmun dolog. Persze alaposabb kivizsgálásra van szükség. 11-én befekszem 7-10 napra.

Írok jót is: Roni már egész ügyesen közlekedik 2 lábon. 3-4 métert is megtesz kapaszkodás nélkül.Kép
Ha az apja rászól, hogy nem szabad pl. hozzányúlni a videóhoz, akkor leül előtte és nem bántja.Kép
Még jó, hogy vanKép

Zsuzsi,
Szegénykém. Épp elég megküzdeni a rokonokkal a gyereketetés és nevelés kérdéseiben, neked még férjeddel isKép
Hú, hogy felmászik mindenre Miki. Nem csodálom, hogy nem érsz rá.
Katalógus-olvasó MikiKép

Beu,
Utófájásom volt, nem túl erős, szoptatás közben. Pedig csaszival szültem fájások hiányában.

Elli,
Kevin képKép

Zsuzsó,
Ha jól értem, akkor természetes úton jött a babóca, hát ez szuper!Kép
Gratulálok nektek! Jó egészséget, sok örömet, boldogságot és tejcsit!Kép

Momo,
Eszembe sem jutott megsértődniKép Most már én is úgy látom, hogy az sem tragédia, ha egyke lesz Roni, de lesz egy egészséges(?) anyja. Ezt most az utóbbi hét mondatja velem.
Szegény TimiKép Elmúltak a ragyák? Kiderült, hogy mitől volt?

Franyó,
Jobbulást (ha még nem gyógyultál volna ki a náthából)!
Medvét lebirkózó Anka zabálnivaló. MegszeretgetnémKép
DumcsizásKép

Toffi,
VevőKép

Angela,
Álláshoz gratulaKép
Zabbancshoz isKép

PsAndi,
Hogy van Dani. Remélem már meggyógyult!
Elfogulatlan fordításKép

Réka,
BiliKép

Norka,
VigyoriKép

Hát eddig jutottam. Felébredt Roni.

Maci_2
maci_2
 
 


Tüni
Babakocsi klasszul összejöttKép
DokikKép, pedig jó lenne, ha egyformát mondanának.

Toffi
toffifee
 
 


Maci_2
Nem is tudok mit írni... végigolvastam az egészet, és baromi mérges lettem a magyar egészségügy miatt... vagyis nemegészségügy miatt... hogy ennyire ne foglalkozzanak egy emberrel!Kép
Nagyon ügyes RoniKépKép
Drukk a kórházhoz és hogy minél hamarabb kiderüljön, mi a baj!
Melyik kórházban vizsgálnak ki?

Toffi
toffifee
 
 


Hali csajok mégegyszer Kép

Tüni, én javasoltam anno cukorügyben dr. Kiss Gombos Piroskát (XIII. ker. rendelőintézetben), ha kell, telószám megvan még valahol.... akarod esetleg kikérni a véleményét ?

Babakocsihoz gratulálok Kép


Macikakettő....
Most ne keseregj amiatt, hogy egyelőre 1 a baba. Később lehet még több... még egy egész focicsapat is összejöhet Kép Arra a befekvéses kivizsgálásra, illetve az eredményre bevallom, kááá kíváncsi leszek.
Viszont Ronit sajnálom... neki lesz végtelen rossz az a pár nap Kép
Egyébként hova akarnak befektetni erre a "nyalánkságra" ?...

Na menek, mert ebéd félkész, a gyerekem meg teljesen, mivel első szopi után nem aludt, és mostanra már iszonyú álmos Kép

Pussz :

Klár
clarissa
 
 


Maci_2Kép

Annyira sajnálomKép De most legalább normálisan kivizsgálnak, a célirányos kezelés meg mégiscsak hatékonyabb. Ezek szerint a MÁV-os belgyógyászok nem állnak a helyzet magaslatán. És az is bosszantó, hogy az ember hónapokig jár egyik orvostól a másikig, hogy kiderüljön, mi baja van? Drukkok mennek ezerrelKép

Tüni
tüni
 
 


KlárKép

Köszi, adatokat mentettemKép Egyébként az kellemetlen a dologban, hogy elvileg annak a dokinak kéne velem foglalkoznia, aki majdan a terhesség alatt is gondozni fog. Mivel a MÁV-ban szültem, és ott is szeretnék, ezért sok választási lehetőségem nincs (illetve választhatnám még Maci_2 dokiját is, de a fentiek alapján mindegyKép) Azért egy konzultációt megérKép

Tüni
tüni
 
 


Klár,

Bocs, nem olvastam figyelmesen. Szal ha megvan még a szám, akkor kérném szépenKép (Így csak egy név árválkodik az "adatbázisomban"Kép

Tüni
tüni
 
 


Maci!
Jaj, szegénykém! Hát ezek nem jó hírek. De legalább végre rendesen foglalkoztak veled. Nagyon drukkolok neked! Roni pedig csuda ügyes!Kép

Gombóc! Én tegnap este átsiklottam a nagy hír felett. Azt hittem, ez csak olyan feltételes. És a vigyorgó fejek a vicces megfogalmazásnak szólnak. Kép Sütyü BeuKép Aztán ma döbbenten láttam, hogy mindenki gratulál!Kép Hát én is, én is: Gratulálok!!!!!
Tök jó, hogy nem kell átmennetek kismamás topicocba, mert a társaság nagy része rövidesen kismama lesz itt is.KépKépKép

Tüni!
KocsiKép
Szerintem menj el egy másik dietetikushoz is.

Norka! Jázi nem pepecsel a fogaival. Buliért pedig irigy.

Klár!
Képzeld, Lőrinc már fekszik magától a Zulu-pózba, ha mondom, hogy porszívózunk. Közben nyüszög kicsit, de utána érdeklődéssel nézi a végterméket. Kép És kedvenc játéka a porszívó-orrszívó összedugdosása.Kép Jobbulást nektek!

Elli! Kitartás!!!!!

Beu
beu
 
 


Sziazstok!

MomoKép Zsebikének boldog szülinapot!KépKépKép

GombócKép nahát, nahát!Kép GRATULA!!!!! Akkor jövőre két gyerekkel mentek síelni??Kép Ja, sítanulás: az enyémek 3,5 évesen voltak hajlandóak lécre állni, akkor kb. fél órába telt, amíg megtanultak. Biztonságos felvonóhasználat 6,5 évesen jött el, azóta csak elvétve találkozunk a pályákon.Kép

SofkaKép Kép de Kép h jelentkezel!

Valaki (Andi) kérdezett homeószedési módszertant, azóta akarom írni, csak likas a fejem: szedés alatt mentol nix, kámfor nix. Egyeseknél a kávé is semlegesít, de azt én iszom. Evés előtte-utána fél óráig nix, vizet szabad inni. Babáknak nagyon pici vízbe kell feloldani a bogyeszt, avagy a bevonat nélkülit direkt a szájába, lehetőleg a nyelve alá, hogy ne nyelje le rögtön.

Evéstéma: Julka cicitejen kívül a következőket képes megenni egy nap alatt: reggelire pár falatka kenyér egy fél natur Activiával vagy kaukázusi kefírrel, ebédre max. 1 deci főzi, de pl. ma csak 3 kanál, uzsira 1 decinyi gyümi szigorúan csak magában (semmi keksz) vacsira kenyér sajttal, sonkával, esetleg sült krumli a nagyokéból-ez is pár falat. Napközben szezámmagtalanított ropi, Biscotti, elenyesző mennyiségben. Igaz, nagyon ropi is, kb. 7,5 kiló. (dokihoz nem jutottunk el, aludt egész de.) Andris anno a vasszeget is megette volna, 12 kiló volt 1 évesen, Zsuzsi is rengeteget cicizett, 2 évesen kezdett igazán szilárdat enni a bölcsiben.
Szal szerintem még egy gyerek sem halt éhen önként, a nagyokat sem kényszerítem soha, van amikor zsinórban nem vacsiznak napokig, utána meg esznek mint a kaszások.
Ivás: nálunk az Aventes itató és a szívószál jött be, valszeg élvezi szívni, így képes 3-4 korty vizet is meginni.

Urszila
urszila
 
 


Sziasztok!

Heppi!
Levinek összevissza nőnek a fogai. Alul sokáig csak 3 volt, felül 2, aztán most kijött még egy alul, meg van még egy felül. Van két rágó bal oldalt (egy lent, egy fent), de jobb oldalon semmi. A szemfogaknak még se híre se hamva. Szóval enyém gyereknek nem nőnek szimmetrikusan a fogai, de azt mondta eddig két doki is, hogy teljesen rendben.

Kakukk!
Emma gyönyörű Kép. Hűűű, már majdnem félidős a pocaklakó. Irigykedem Kép

Gombóc!
Gratulálok Kép Kép!!

Évi!
Petra nagyon helyes kiscsaj Kép.

Maci2!
Te szegényKép. Magyar egészségügy grrr Kép.
Szorítok, hogy hamar megtalálják, hogy mi is a gond. Nálam is hasonló tünetek voltak, izületi fájdalmak, dagadás, láz, de nem volt arcdagadás.

Tüni!
Gratulálok a babakocsivásárhoz Kép!

A mi étrendünk Kép, nehogy mán kilógjak a sorból:
reggel: 220 ml tápszer
délelőtt néha eszik valami szilárdat, néha nem. Sokszor csak játszana a kajával, azt nem hagyom.
Ebédre 200 gr főzelék, ha kér utána akkor gyümi.
Délután gyümölcs, joghurt, Túró Rudi, keksz stb.
Most kora este megkínálom kis szendvicsfalatkával, vagy abból, amit az apja vacsizik, de nem mindig kéri.
Lefekvés előtt 220 ml tápszer.

Pusza, Virág és Levi
virga
 
 


MaciKép Rég frissítettem, most olvasom a kálváriádat. B...us, milyen dokik vannak. Persze másmilyenek is, l. az ügyeletes. Az 1 pozitívum, hogy most már hátha végignyomoznak mindent és kitalálják, mi a bajod, netán orvosolják is. Járáshoz gratulaKép és jó babához is!Kép csak ne lepődjetek meg, ha múlékonynak bizonyul ez az állapotKép

BeuKép Zulu-pózKép egy kicsit elgondolkodtam rajta, hogy mit is csinál Zulu+Lőrinc?Kép

ElliKép szegénykékKép nyügileg is jobban van már Kevin?

TüniKép de jó, hogy zárva volt a boltKép Olcsóbban megúsztadKép

Ápropo, háti hordozót vennék. Ha tudtok-láttok valami jóképű használtat, írjatok.

Urszila
urszila
 
 


Sziasztok!

Gombóc
csak nem??? gratulálok! de jó Kép

Elli
mi volt a dokinál? jobbulást!

Tüni
babakocsit jól összehoztátok Kép
lehet, hogy a(z egyik) doki szerint nem kell diétáznod, de ártani biztos nem árt

Maci2
jaj szegény! már akartam is kérdezni, hogy miért nem írsz mostanában, nem is sejtettem, hogy ilyen nehéz napokon kell keresztül menned Kép bízom benne, hogy a kivizsgáláson kiderül, mi a probléma, és hatásosan tudjátok majd kezelni, drukk ++++++
járkáló és szófogadó Roni nagyon ügyes Kép
Köszi, Dani már jobban van, még időnként szívni kell az orrát, amúgy minden oké

Beu
Zulu-póz Kép
Dani kevésbé lelkes, még röhög, amikor viszem a porszívó felé, aztán mikor fektetem le, már kezdi sejteni, hogy nem is olyan vicces Kép

Andy
a dokid volt a tegnapi Szülőszobában, láttad?

Andi
psandi
 
 


URszila
homeos infót köszi Kép
na jó, akkor én sem stresszelem magam a kajáláson, végül is igazad van, nyilván nem akar éhen halni, és szólna, ha éhes lenne.

Andi
psandi
 
 


Urszila!
Úgy felkacagtam a Zulu+Lőrinc elképzeléseden, hogy felébredt a gyerek. Kép
Nem Kép, mert már sokat aludt.Kép
Beu
beu
 
 


Sziasztok,
Kevin most már télleg jobban van, bár már 2 órája alszik, ami akár klassz is lehetne, de a nappali közepén teszi, és mivel 1 légterű a kéró, lábujjhegyen mosogatokKép
Holnap reggel (hacsak meg nem jelennek a kiütések, és kiderül, hogy 3 napos láz volt) megyünk vérvételre. Úgyhogy most drukkolok a kiütéseknekKép Egyszerűen a lázon/levertségen kívűl semmi más tünete nincs/nem volt.
Anyukám persze ki van bukva, hogy miért nem kap VALAMI gyógyszert, de ha egyszer se köhögés, se orrfolyás, még a torka sem igazán piros (csak picit, de az a láz miatt van) eccerűen semmi, akkor mégis mire? Pont azért jöttünk ehhez a dokinénihez, hogy ne tömjék a gyereket minden köhögésnél antibiotikummal. Olyan furi, Kevinnek 2x volt fél napos láza, amúgy még nátha se nagyon, most meg olyan kis sápatag szegényke.
Viszont beindult a drágám, és tejcsit szaporít, úgy tűnik, sikeresen.Kép Már 2. napja semmi mást nem eszik, csak engemKép
Megyek pakolászni, amúgy ez a pillanatnyi állapota a drágámnak:
Kép
pusza
ElliKép
ellimami
 
 


Szólítottatok drágáim?!Kép
Micsoda dolog, ilyen szörnyű módszerekkel kerül összefüggésbe a nevem!Kép

Elli,
de jó, örülök, hogy jobban van ez a kis gyönyörűség!Kép

Maci_2,
atyaég, szegénykém, nem irigyellek!Kép
Járkáló nőcihez gratula!Kép

Zulu

Kép

Kép

Kép
zulu
 
 


Gombóc,
óóóóóriási gratula!!!! Kép

Maci,
Kép, szegény, ez borzalmas... Nem is tudom, mit írjak... Hogy fogjátok megoldani, férjed szabira megy, vagy ki vigyáz addig Ronira, amíg kórházban leszel? Azért az jó, hogy végre kivizsgálnak, és kiderítik, mi is a bajod tulajdonképp. Ne csüggedj, lehet, hogy úgy rendbetesznek, hogy sorra jöhetnek majd Roni kistesói!!! Kép

Babákok aranyosak! Puszi a buksijukra!

F.
franyo
 
 


Maci2!
Amit leírtál még olvasni is rossz. Remélem most már végre jó orvos kezébe kerülsz és kiderül, hogy mi az igazi probléma. NAgyon drukkolunk Neked és légy továbbra is ilyen erős, mint eddig!!!
Roninak nagy gratula a lépegetéshezKép


Gombóc!
Hatalmas gratula!Kép
Akkor mi lesz a borozgatássalKép?
Remélem azért a tali még áll?!

Elli!
Annyira édes Kevin.Kép Úgy megpuszilgatnám. Danit is mindig álmában találom a legédesebbnek és olyan nehéz megállni, hogy fel ne ébresszem.Kép
Remélem hamar elmúlik a láz is. Jól teszed, hogy nem adsz neki mást mert a láz csak azt jelenti, hogy dolgozik a szervezete.

Zulu!
Köszi a ljáték weboldalt. Ki is néztem egy csomó mindent, de nem tudtam rendelni, mert nem találok olyan gombot, hogy beteszem a kosárba.
Ezért kiszaladtam a boltjukba, de ott meg nem volt pont amiket szerettem volna és a srác mondta, hogy Ő nem tud ebben az internetes dolgoban segíteni, a főnöke meg szabin van.
Te rendeltél mér tőlük? Ha igen hogy kell?


Mi az étrendünket inkább le sem írom, mert annyit eszik Dani, hogy nekem kell felső határt szabnom.

Elolvastam a zárót, amit kedden adtak a korházban, hogy megnézzem le is írták-e ezt a nagy fej dolgot és az van a lapon, hogy relatív nagy koponya, ezért azóta csak nagy koponyának hívom a gyereketKép

VAlaki nem tud nekem egy jó kis receptet, mert jönnek szombaton anyósék és ki kéne tennem magamért. Olyan recept kellene, amihez nem kell sütő, meg sok idő és nem szárnyas jószágból van.
Előre is köszi.

Réka és a végre 3 fogú és ezért már nem nyűgös nagykoponya
muki
 
 


JAj olyan feledékeny vagyok:

Évi és Momo!
Nagyon édesek a csajszikák és olyan nagyok már.Kép

Réka
muki
 
 


Ladányi Katáéknak is gratulálok!Kép
Sok boldogságot, örömet és tejcsit kívánokKép

Kisvuk,
ÜdvKép
Jó ez a wc-tető, hol és mennyiért árulják?

Elli,
Kevin képekKép
Szembevigyorgás evés helyett nálunk is megyKép

Gombóc,
Sajnálom a sítúrátokatKép

Zulu,
KiscipőKép
DackorszakKép Szegény te.

Beu,
KépekKép

Klár,
KépekKép

Toffi,
IntegetésKépKép
Barinőre biztosan jobban odafigyelnek a dokik.
FogyásKép
Romboló Zsombi Kép vagy inkább Kép

Franyó,
Szerintem jó, hogy ilyen kis érdeklődő AnkaKép

Tündér,
Gratula a sikeres úszásvizsgáhozKép

Manó,
És a tortákból (eszterházi, csoki) kapott Dorka is?Kép

Réka,
Ügyes DaniKép
KépekKép CipőKép

Angela,
IntegetésKép

Roni nem akar aludni és gépezni sem hagy...

Maci_2
maci_2
 
 


Réka,
regisztrálni kell, belépsz, és akkor megjelenik a fotók mellett a kosár is.
Ma rendeltem először tőlük, de még nem kaptam semmi visszaigazolást, csak azt írta, hogy rendelés státusza feldolgozatlan. Lehet, hogy a főnököt várják?Kép
Nagy koponyaKépKépKép.

Zulu

Kép

Kép

Kép
zulu
 
 


Zulu!
Én is regisztráltam, be is léptem, de amikor rákattintok a képre, nem jelent meg kosárKép
Megpróbálom újra.

Réka
muki
 
 


Sziasztok!

Már nagyon régen jártam erre felé, azaz olvasni olvasgatlak benneteket, de írogatni nem megy. Képtelen vagyok behozni a lemaradásom.

Maci2: hozzád viszont írni szertenék. Kicsit szomorú vagyok, amiket írtál, de tudom, hogy hamarosan minden rendben lesz. Kívánom, hogy mielőbb megtalálják a gondot , ami ezt a sok kellemetlenséget okozza és mielőbb tudjanak rá gyógymódot adni. Hidd el rendben lesz minden és nemsokára jöhet a kistesó Roni mellé.Addig is ez a tüöndéri leányzó kárpótoljon mindenértKép.Jobbulást kívánunk Neked!!!

Mivel tényleg régen írtam még a szülinaposokat szeretném köszönteni:

Azt hiszem Szilit köszöntöttem utóljára...

Kangi Julkájának, Franyó Ankájának, Manó2 Dórijának, Momo Zsebijének utólag is boldog szülinapot , nőljenek nagyon nagyra, legyenek szüleik tündéri gyerkőcei, fogadjanak mindig szót és maradjanak örök gyermekekKép:

Kép

Elli:Kevin nagyon édesen alszik, örülök, hogy jobban van már.

Évi: Petra is nagyon sokat nőtt és csuda édesKép.

Momo: Zsebi milyen szép volt mikor megszületett
és milyen szép lett!!!Kép.

Minden régebbi fotó tündéri gyerkőcöket ábrázolKép.

Mi jól vagyunk, Robóka szépen növögetKép. Mászni még nem akar, viszont lassan a kutyázásig eljutottunk már.Gagyarászik, kedvence a baba szó, melyet hűségesen gyakorol a tükör előtt. Szerintem ezt már tudatosan mondjaKép. Alvás téren még mindig nem alussza át az éjszakát, de ha visszaalszik, akkor nincs gond, egy kis szopi és kész.

Tényleg ti meddig adtatok csak anyatejet + hozzátápi? Értem ezalatt, hogy meddig volt elég neki a tejcsi? Robó eddig kétszer eszik egy nap, délelött gyümi, délután főzelékféle, de mellette még szopózik szerencsére.

Lassan megyek is, mert ébredezik a drágám:

Szép estét, üdvözlök mindenkit:
Anita
anita77
 
 


Na pussz csajok Kép

Beu, háát - nálunk azért van kis "bemutatóüvöltés", mikor porszívózok, ennek gondolom az éjszaka kellős közepén a szomszédaim, meg az alvó párom örülnek a legjobban....
De most napközben ahogy elengedem a kiscsajt a művelet után, és menni hagyom neki a porszívót, a csövet azért boldogan elkapja Kép

Tüni,
egyszerűség kedvéért mailtem neked számot Kép Remélem, végre valaki csak megoldja a problémádat.... Kép

urszi,
Hátihordozó hirdetés volt fenn mostanában a babaszoba hirdetései között, várj csak...

Feladó: h móni (manotanya) hozzászólások (0 db) >>


Hátihordozó

Eladó egy Bambini, egyszerű kivitelű hátihordozó (pl.: kiránduláshoz). Tároló rekesszel. Ára:4500 Ft. Tel.:06-70-247-1845, spekla@hpo.hu

Kérdezz rá esetleg...


Ellike, édes az alvó kispassantyúd Kép Remélem, kilábaltok ebből a randa kórságból hamar...

Réka,
Kínait megeszik anyósodék ? Wokod van ?
Akkor csak egy kis mirelit felcsíkozott zöldség kell, némi fűszerkeverék, disznóhús ugyancsak felcsíkozva, meg szójaolaj.
Lényege : röfihusit előre meg kell párolni, utána kivenni a wokból. A zöldségeket mikor beletetted a wokba, onnantól kezdve már csak nagy lángon lehet dolgozni, hogy ne essenek össze. A végén mikor összerakod a husit a ződdel, hogy kicsit "összepárolódjanak", az megint lehet kis láng, de csak nagyon rövid időre !!
Rizs jár hozzá.

Vagy csinálj sima pörköltet galuskával, azzal sem sok a munka, csak elég sokáig kell hagyni főni, hogy jó puha legyen.

Egyébként pedig bármi felcsíkozott és serpenyőben megpárolt husit meg lehet bolondítani egy kis szerecsendiós tejszínnel, gombával.... és gyorsan készen is van....

Egyéb iránymutatás ? Kép

Jujj, a legperverzebbet le sem írtam : esetleg frituban készült fokhagymás lángos ? KépKépKép

Na most üzi elmegy Kép

Pussz :

Klár
clarissa
 
 


Maci2,
OBI-ban vettük, 10 e. pénz volt.

Kisvuk
tkriszta
 
 


Hali mindenkinek,

na ne tudjátok meg,hogy jártam ma este.Petra vacsora nélkül feküdt le,se cici se tápi nem kellett neki.Utoljára fél 2-kor ebédelt kb.400-450ml főzit,aztán 17 órakor egy üveges Hipp gyümit és ennyi.Most meg alszik,mint egy jógyerek,ráadásul egyedül aludt el. Kép

Maci_2
Jaj,jaj szegénykék.Nagyon sajnálom,amin át kell menned.Nagyon nem irigyellek a 10nap kórház miatt,de bízzunk benne,hogy végre kiderítenek valamit és kezelni is tudják.Ronira ki vigyáz majd?Ne izgulj nem lesz semmi gond.Felháborít,amit az orvos társadalom mer művelni beteg emberekkel,ez nagyon szomorú. Kép
Drukk,hogy mihamarabb meggyógyulj.

Gombóc,
első olvasatra én se fogtam fel a valóságot. Kép
Hatalmas gratula a kis pocilakóhoz! Kép
Nem Te szültél véletlenül egy bizonyos Ács Nándor nevő dokinál,aki tegnap volt a szülőszobában?
Én épp szülészkeresésben vagyok,sajnos váltanom kell és őt szimpinek találtam.Már máshol is láttam nyilatkozni és jófejnek tűnt eddig mindig.

Elli,
Kevin nagyon drága. Kép

köszi lányok a csuda édi.... meg a hasonló jelzőket Petrára,mind átadva a leányzónak. Kép

és kis családunk legaktuálisabb képe Kép
Kép

szép álmokat mindenkinek
puszi
Évi+Petra
Kép
Évi24
 
 


ÉviKép
Bár nem engem kérdeztél, de ha jól tudom, Andy szült nálaKép

Tüni
tüni
 
 


Jajj szegény maci2! Sok erőt Neked. Kivizsgálást nem lehet bejáró módban rendezni? Tapasztalatom szerint du. és este nem sok minden történik egy kórházban. Hátha. És találják meg a kórság valódi okát.

Gombóc, hát most, hogy a többiek gratulálnak, már értem miről is írtál. Minden jót az új gyerekhez!

Nálunk Orsi bakapott vmi vírust, és amilyne férfiasan tud szenvedni... Marcipán meg fogzik, nyűg egész du. Magamról inkább semmit. Asszem alszom, míg tehetem.

Réka, ezek szerint dicsérni akart a doktornő, csak rosszul hangsúlyozott...
bucifejű sofka
sofka
 
 


Sziasztok

Maci kitartast, remelem hamar ratalalnak a valodi problemara, szoritok (Most halkan elharapom a magyar egeszseguggyel kapcsolatos velemenyemet)

diohejban rolunk
dolgozunk, tuleltuk a 3 napos magas lazas betegseget, konyhafestes, furdoszoba modositas kadkidobassal, zuhanyszerelessel, kepzelhetitek

most uvoltes van, de brutalis, mennem kell

minden szulinapos babonak (miota nem jartam erre) es friss kismamanak Kép gratula


sziasztok dobhartyaszakadt zs & uvolto a
zsurlo76
 
 


Julka tegnap beazonosítottKép Határozottan csak rám mondja, hogy MÁMÁ, persze akkor, ha szeretne tőlem valamit. Azaz a nap 95 %banKép
Nem találom az adóbevallásom, munkahelyi elszámolásomKép Akkora kupi van, mindent csak gyorsan el valahová, ahol nem éri el a lepakoló, papírt különösen nagy élvezettel tépő gyermekem.

KlárKép köszike, holnap rákérdezek.

MaciKép tényleg, igaza van Sofkának. Próbáld kibulizni a du-i hazamenetelt. Olyan kórházat még én sem láttam, ahol történt volna valami a mezei befektetettekkel.

ÉviKép jó kis háznak néz kiKép mikor lesz kész? és ugye Dunakeszi? Majd írd le reggel az éjszakátokatKép Bár lehet, hogy túlette magát a napokban, és most fogyózikKép

AnitaKép kutyázó-babázó RobókánakKép azért ne várd annyira a mászástKép L. Beu féle meg általam a napokban feltett illusztrációKép Nem is szólva a kényszeres földön, alsó polcokon heverő apró tárgy kereséstől!

BeuKép már éppen lelkifurdi kerülgetett, de a II. mondat felmentettKép

RékaKép lehet, hogy dokinéninek kisfejű utódai vannak? és ehhez van szokva?Kép

ElliKép angyalka KevinKép

Urszila
urszila
 
 


Sziasztok,

Koszonom szepen MINDENKINEK a gratulakat, de ha lehet, majd inkabb a 12. het utan zsebelem be. KépKépKépKép
(Megint elotort az izgulas, pedig megfogadtam, hogy 2. gyereknel no panic. Kép) Ma delutan is sikerult Zsombi kergetes soran ugy megrantanom ott alul valamit, hogy mar 3-4 oraja faj a mehemnel. Kép Majd 3 het mulva ujabb doki-randi, rakszuressel, vizsgalattal. (HA P3 az ujabb eredmeny, akkor 3 havonta rakszures, de szulesig nem "bantanak", ha viszont P4 akar egyszer is, akkor 5-6 napos korhazi bentfekvos mutet. Kép (Ha valakit erdekel/vagy erintett Kép a teljes magyarazat annak szivesen megirom priviben. A dokim hosszu-hosszu perceken keresztul magyarazta, hoyg mi mivel fugg ossze, mire kell vigyazni, mi varhato stb.)

(Beuka, Maszatka petezsakja elegge valosnak tunt tegnap az UH-n. Kép)
Urszila, ha minden jol megy, jovore tutira kihagyjuk a siturat. Kép Ezek szerint 3-4 eves korig nem lehet babat tanitani sielni? Kép

MAci_2,
jaj, Te szegeny. KépKép De az jo, hogy vegre elkezdenek rendesen kivizsgalni, es mihamarabb meglesz az eredmeny, es igy a gyogyulashoz vezeto ut is. Kép Drukk, hogy gyorsan meggyogyulj! KépKépKépKépKép Az orvosok hozzaallasa meg KépKépKépKép

Tüni,
Neked is gyors jobbulast es cukorbaj huss-huss....KépKépKépKép Babakocsihoz gratu, mazlistak vagytok! Kép

Sofka,
ajajj, a Te irasodbol se sut a vidamsag. Kép Jobbulast Orsinak, Marcipannak, es 20 ora szabad alvasidot Sofkanak! Kép

Reka,
en ezt nem ertem. Hogyhogy nagy a koponyaja? Aaaaa, szerintem azt akarta csak irni burkoltan, hogy sok esz fer el Dani fejeben. Kép
Tali tovabbra is all, sot a borozgatas is, legfeljebb az en adagomat jol felhigitjuk vizzel es kifozzuk belole az alkoholt. Kép Vagy en alkoholmentes szololevet, pl. traubit iszom. Kép

Evi,
az nem en voltam, az en orvosomat Beres dr.-nak hivjak. Kulonben endokrinologus szulesz- nogyogyasz.

Elli,
Kevinnek jobbulast! Olyan edes az az alvos foto! Kép Szerintem se kell agyontomni a gyereket antibiotikummal, plane, amig nem is lehet tudni, hoyg mi a baja. Kép

Toffi,
hajfestes. Kép Ket eve anyukamat kellett korhazba vinni hajfestes utan, mert ugy feldagadt a bucija, hogy nem kapott levegot es a szemen se latott ki. Kép Soha, semmire nem volt elotte allergas. Azota szegeny nem festi a hajat, inkabb osz haju, mint fulladozzon. Kép
Nagyevo Zsombid nem semmi! Kép

Klar,
Neked is takonymentes jobb napokat! Kép Kopi velemenye nem valtozik teso ugyben? Mondd meg Neki, hogy 1-2 ev mulva mar csak Ti logtok majd ki a topicbol, ezt pedig nem teheti meg Veled! Kép

Norka,
capaJazi Kép Mi meg mindig 4 foggal nyomjuk. Kép Jazinak mar szinte teljes fogsora van. Kép Irtam mail(eke)t! Kép

PsAndi,
Anyukaddal rendezodott mar a helyzet? Kép

Franyo,
Anka tovabbra is gyonyoru! Kép

Pussz,
Gombóc, aki ma mar 2x lefekudt aludni, mert alomkoros volt Kép
gombóc
 
 


Zulu,
koszi a jatekboltos linket, mentettem Apaja nagy oromere. Kép

Sofka,
mail ment Kép

Csucsukaval, Miszikevel, Zsuzsival, Kaskaval mi van? Kép

Jo ejt!
Gombóc
gombóc
 
 


Sziasztok!

Évi: Én szültem az Ács dokinál, nagyon rendes doki, és segítőkész. Tudom ajánlani ha esetleg érdekel bőveben is kérdezhetsz nyugodtan felőle.
Van egy nagyon aranyos szülésznője is akivel együtt dolgozik ő is szupi jó. Ő a barátnőm ő ajánlotta nekem is az Ács dokit. De mondom én megvagyok vele elégedve teljesen.

Most mekkora a pocaklakó? Miért akarod lecserélni a másik dokit? Ja egyébként az Ács a II.es nőin dolgozik. De gondolom ezt tudtad már.

Na most ennyi
Sziasztok
Andy
andy78
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?