Új privát üzeneted érkezett!

Bori, te mit dolgozol?

Kitty, én is oroszlány vagyok :lol:
Vendég
 


Az Oroszlán baba
Már csecsemőnek sem könnyű eset a kis Oroszlán! Az első hónapoktól kezdve kimutatja vérmérsékletét. Dühkitörései hatásosak, de hamar elmúlnak. Ha a cumisüveg nem áll rendelkezésre, azonnal tudtára adja környezetének. Igazi egyéniség, az Oroszlán-bébire mondják, hogy van benne valami plusz. Mosolygós, szereti produkálni magát, szórakoztató jelenség, s igyekszik másokat is jókedvre deríteni. Imádja, ha a figyelem középpontjában lehet.



Az Oroszlán gyermek
Ha szülei pihenésre és derűs nyugalomra vágynak, akkor hamar rá kell döbbenniük, hogy a kis Oroszlánnal ez nem megy. Már nagyon korán társas lény, de a magány sem riasztja el, ugyanis ő az, aki dönt, hogy egyedül akar-e maradni vagy sem. Mindig talál valakit, akivel beszélgethet. Derűs természete és hirtelen felbuzdulása hamar megmutatkozik, s mindig kifejezetten bájos. Szervezőkészsége szintén korán megnyilvánul, de a szülőknek figyelniük kell gyermekük vezérségre irányuló hajlamát, még mielőtt móresre tanítaná az egész óvodát. Magabiztossága azonban nem olyan erős, mint amilyennek látszik, s meglepően könnyű lelohasztani a fiatal Oroszlánt - talán az is elegendő, ha egy jóindulatú felnőtt komolyan kritizálja egy-egy munkáját. Ha erre sor kerül, a bírálat kedvesen, humorosan hangozzék el, különben súlyosan megbánthatjuk önérzetében. Rá kell nevelni arra, hogy meghallgassa mások véleményét, még ha nem is ért egyet vele. Így talán kisebb a valószínűsége annak, hogy olyan felnőtt lesz, aki rögeszmékkel bástyázza magát körül. Ugyanígy le kell építeni makacsságra való hajlamát. Próbáljuk megkülönböztetni az eltökéltségtől, amely természetesen üdvözlendő és támogatandó. Lelkesedése sosem apad ki, ha a gyerek érdeklődik valami iránt, valószínűtlen, hogy valaha is abbahagyja. Mindig is az élet napos oldalára vágyik majd, hajlamos a bolondozásra, de nagyon makacs természetű. Jellemző rá az Oroszlán-jegyből a függetlenség imádata, a kalandvágy. Ezért is kell figyelemmel kísérni ha játszik, mert könnyen elkalandozhat másfelé. Barátkozó típus, de mindig főnök akar lenni. Kreatív, kedveli a zenés játékokat, a dobot, a xilofont. Szereti a társaságot, éhes a szeretetre. Határozott egyéniség, tudja, mit akar. Bízik magában és másokban is, igazságérzete fejlett. Nem szereti, ha a játékban csalnak, ő mindig betartja a játékszabályokat. Általában az iskolai előmenetele problémamentes. A kudarcot nem tudja elviselni, ezért sikerrel végigviszi, amibe belefogott. Hajlamos bizonyos tárgyakat elhanyagolni, mondván, arra nincs semmi szüksége. Próbáljuk meggyőzni, hogy a széleskörű, általános műveltség nagyon fontos.



Az Oroszlán kamasz
Kamaszként mindenáron sikereket akar aratni. Igen büszke. Kifogásainkat négyszemközt mondjuk meg neki. Imádja, ha művelt emberek veszik körül. Fontos számára a barátság. Vállalja a felelősséget, de a tévedéseit is. Sikereihez gratuláljunk, mivel szüksége van arra, hogy érezze, szeretik, csodálják.
Vendég
 


Sziasztok!

Bocsi megint az OFF-ért!

Ha valakit érdekel BERGON babakocsi, autós hordozóval, akkor dobjon egy privit.

Nagyon jó állapotban van és nagyon olcsón adnám, mert nincs hol tárolnunk!

Minden jót,
Fatima

fatima
 
 

 
 

:?
Szia Irdab!
Köszönöm,hogy írtál :!:
kandi72
Budapest III. kerület
 
 


SZia Kandi!Én is üdvözöllek köztünk!
És minden újat aki ide téved :lol:

Csajok,a lányom is oroszlán,és a párom is(aki nem a lányom apja)
Hót ellentétes a jellemük.Viszont jelentem,eddig még nem menekültem el itthonról :lol: :lol:

mimi12
 
 


Nem tudom, ki milyen szinten foglalkozik már az őssejt-levétellel, de találtam egy igen érdekes (lebeszélő) cikket ebben a témában:

http://www.lam.hu/folyoiratok/lam/0205/6.htm

Kép

Kép
hmbori
 
 


Kandi
Szerényke igazi rosszcsont kinézetű :lol:

Bori
Mi még nem gondolkoztunk rajta.
Valószínűleg nem vetettjük le. Pénzünk sincs rá.... :oops:
(kezdő tanítói, tanári fizetésből örülünk, ha kajára telik :oops: :cry: )
Vendég
 


sziasztok! üdv az újaknak is!

hmbori,
itt a főoldal linkje: http://polycystov.extra.hu/index.html a menüpontok között találsz egy olyat, hogy PCOS és terhesség, ott olvastam a metformin és inzulin dologról. hátha így működik :)

én egyébként gondolkodtam már az őssejt témáról, de hasznos a belinkelt cikk. amennyire én tudom, amelyiket nekem ajánlották, ott egy közös donorbankba megy az őssejt, de pontosan utánanézek majd.

örülök neki, hogy ilyen jó dolgokat találtatok az oroszlánokról :) bevallom, én először kicsit megrémültem, mert szűz vagyok, és nincsenek igazi oroszlán barátaim, sőt, a munkatársaim között sem találkoztam igazán szimpi oroszlánnal. szóval pozitív példákra és megerősítésre van szükségem!!! :)

Adri

Kép
Kép
flake76
 
 


Mimi Köszi neked is.....!
Kitty ,Nati jó gyerek,igazi kamaszka! :lol:
hmBori!Én is PCOS vagyok,de már nem szedem a merckformint!
:) -de a PCO-s topikokban van jó néhány lányzó,aki végig szedte a terhesség alatt!
Kérdés:
Én mivel a ciklusaim soha sem voltak rendszeresek,így aug. 25-re lettem kiírva.....nem ismerem a horoszkópokat....akkor,már szűz jegy van?
kandi72
Budapest III. kerület
 
 


Sziasztok!

Kandi:aug 25 az már szűz.

Uh: én amikor Márkkal elakartam menni 4d-s uh-ra a 19. héten mondták,hogy várjam meg a 21-22. hetet és kb a 30. hétig jó ilyenre elmenni.
Mi a 22. hétem voltunk akkor végre megmutattam magát és már látszott,hogy olyan orra lesz mnt nekem. :) Egyáltalán nem nézett ki soványnak.

Anetto:nagyon jó az uh. kép és gratula a 12. héthez.Nekem az csak 23án lesz.
Viszont már csak 2 nap és megyek uh-ra :)
Vendég
 


anett,
szerintem hívd fel az orvosodat. Ehhez tényleg nem nagyon értek, de szerintem ebben túl sok már a baci. De ne legyen igazam :)
Nagyon-nagyon édi a baba, tök jó arra gondolni, hogy nekem is egy ilyenem lesz 3 hét múlva.... :)

sissi,
ha kaptál anti-D-t, akkor ne aggodalmaskodj, csak nézni kell még.

noki,
igen, én is vágyakozva nézem a másik topikon a babókat, nagyon beindult ott most a babaeső. Azért jó egy ilyen topic, mint ez is, mert itt is ez lesz majd, hogy naponta jönnek a híradások a megszületett babákról.
Istenhegyi:
nekem azt mondta az orvosom, hogy azt szeretné, ha a 12. hetes UH-ot ott csináltatnám. Namost az Istenhegyi honlapja szerint az integráltnál nem ők csinálják az Uh-ot, hanem hozni kell az eredményét. A kombináltnál meg ők csinálják. Ha ez tényleg így van - majd a jövő héten felhívom őket és kérek időpontot és egyúttal megkérdezem - akkor egyértelműen a kombináltat fogom választani. Meg ott van a szekvenciális, ami abban az esetben, ha a kombinált bármi gyanút mutat, a második trimeszterben kiegészítésképpen megcsinálja a kombináltból hiányzó, de az integráltban meglevő vérvizsgálatokat.

Kép
bikmakk
 
 


Jó reggelt sziasztok!
Ma megyek dokihoz.Már tök izgatott vagyok.
Kandi!Akartam írni,nekem mindkettő gyerekem besárgult rendesen.Bár vércserére nem volt szükség,hála égnek.
A lányom 13éves múlt ,ő csak lámpázott,a Szabi kapott infúziót is,ő jobban besárgult.De hála égnek ennyi volt.

Köldökvér.Hát mi tuti nem vetetnénk le.Sajnos nekünk sem fér bele a költségvetésünkbe.De én azt hallottam,hogy még nagyon gyerekcipőben járnak azzal kapcsolatban,hogy mire lesz jó...

Bikmakk!Az Istenhegyin a kombinálthoz tuti van uh,én is azon voltam.Viszont én is úgy tudom,ha bármi van,lehet menni következő vizsgálatra is.Ha minden ok,akkor nem kell menni további vizsgálatra.
A kombinált eredményét ott csinálják,és meg is lehet várni.
Nekem ez azért volt szimpibb mert 1-2óra múlva kezemben volt az eredmény,és nem kellett napokig parázni,hogy jaj milyen eredmény lesz?

mimi12
 
 


*Sissi!Köszike,akkor jól gondoltam....csak nem tudom,mikor van váltás!-mármint hányadikától...
*Mimi! Én a fiammal Rh és fővércsoport összeférhetetlenek voltunk...és ezt arra fogták,hogy a 6vetélés miatt és,hogy támogatva volt Nati jocskán hormonnal,hogy megszülethessen...azért történt....és elvileg szülés előtt majd leellenőrzik,hogy ne legyen ismét gond!Vércserénk azért nem volt,mert egy specialista volt a Madarászban,aki ellenezte!

Én femibiont szedek,dokim adja mindig....létezik,hogy ez a gyógyszer miatt nem vagyok émelygős-hányos?Mindig Elevitet-Maternát szedtem...és hát,akkor voltak tüneteim!
kandi72
Budapest III. kerület
 
 


:shock: Jó reggelt....bocsi elfelejtettem köszönni.....
*mától itthon vagyok...bizti furcsa lesz! :shock:
Kép
kandi72
Budapest III. kerület
 
 


...
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára anettoo 2009.06.11 13:50-kor.

Lilypie Fourth Birthday tickersLilypie Third Birthday tickersLilypie Pregnancy tickers
anettoo
 
 


Kép
Légyszi szóljatok, ha valakinek nem jó valami, ill. a ferde betűs dátum az a 12.heti UH-t jelenti.

Lilypie Fourth Birthday tickersLilypie Third Birthday tickersLilypie Pregnancy tickers
anettoo
 
 


Bikkmakk
Köszi a választ :D


A biztosítós témához nem tud senki hozzászólni?
Annyira sajnálom :cry: :cry:
Én egész hétvégén ezt kutattam és végül a Aegon-nál kötjük meg.
havi 4500Ft-ot kell fizetni és császárra 120eFt-ot fizet.
Ja és napi ellátási díj is van a kórházi napokra.
Ha esetleg valakit mégis érdekelne azért írom le :oops:

Puszi Mindenkinek.

Kinek vannak rosszullétei?
És mikor vesznek vért ill mikor kell megnézetni a vizeletet?
Hány hetesen?

Köszi előre is a választ :D
Noki

Kép
noki&potyi
 
 


Anetto! Köszike...
Adatok:Kandi72, /36év,/ Bp.III.ker. /08.25, / kórház? (most fog eldőlni,elvileg Margit), /Belián,Roxána,/ Nátán 98.11.09., /kontroll,holnap eldől/ !

köszike! :wink:

-ez a biztosítás jól hangzik....Nekem AEGON van,akkor abban lehet kiegészítést kérni szülés-kórház stb.-re?!
Na ezt megérdeklődöm!

Nekem a cicimen kívűl,más tünetem nincs....na jó,de picike még a terhességem....bizti késöbb lesz,vagy a Femibion sok "B" vitaminja segít!?
kandi72
Budapest III. kerület
 
 


[quote="noki&potyi"][ írta:noki&potyicolor=brown][/color]

Kinek vannak rosszullétei?
És mikor vesznek vért ill mikor kell megnézetni a vizeletet?
Hány hetesen?

Noki
[quote]

Szia Noki!

Én még a 7. héten voltam vérvételen, és vizeletvizsgálaton. A 10-en pedig ekg-n. De amúgy szerintem a lényeg, hogy még a 12. hét előtt megcsináltasd az elsőt.
A rosszullétekkel kapcsolatban: nálam szinte teljes elmúltak, néha pici émelygés, de ennél több nincs. Csak szinte folyamatosan éhes vagyok! :)
Te hogy vagy?
Nektek látszik már valami a hasatokon? Én estére rendszeresen felpuffadok, akkora szokott lenni a hasam mintha már vagy a 20. héten lennék... :D

Kép
Kép
mékárime
 
 


Kellemes, pocaknövögetős, szép hetet kívánok Mindenkinek!


Húúúú, lányok, iszonyú sokat írtatok péntek óta, nem tudom követni, majd próbálok visszaolvasni. Tényleg csak beleolvastam a hozzászólásokba, ezért most bocsi, igyekszem majd pótolni.

Reggel voltam vérvételen, 6 fándli vért vettek le tőlem, azért túl lehet élni.... :roll:
Anetto, nagyon édi a babád, köszi a beszámolót az integráltról!
Oroszlán bébi téma: Ti ezt elhiszitek, hogy az oroszlán gyerek csak rossz lehet?? Például a keresztanyám is oroszlán, ő egy tüneményes nő, nagyon jó ember! Szerintem ez neveltetés meg a gének kérdése csupán.

Pocak-téma: nekem még mindig nem látszódik semmi különös, talán azért mert nem vagyok annyira vékony. Lehet, hogy a pocakosság inkább a vékonyabbakon látszódik először. Ti hogy álltok? Van valakinek pocakfotója??

Gyomortáji gondok alig vannak, tegnap viszont annyira fájt a fejem, mozdulni alig tudtam, azt hittem meghalok. Nagyon régen volt ekkora fejfájásom. Bevettem egy Panadolt, állítólag azt lehet szedni ilyen gond esetén.

Majd visszaolvasok, addig üdv mindenkinek! :D :D :D

Kép
judi79
 
 


Köszi a választ mékárime :D
Csütörtökön megyek a védőnénihez és akkor elmegyek egy vérvételre is és viszek egy kis pisit is!

Pocakomon már látszik,hogy jön az utód,de az is rátesz egy lapáttal,hogy a kezelések miatt(lombik, stb...) már plusz 10kg-al kezdtem a terhességem :roll:

Nagyon sokat vagyok rosszul,de a doki szerint ha 3hét múlva elkezdünk leállni a gyógyszerekkel akkor sokkal jobban leszek már :P
Jelenleg napi 3x2-t szedek a duphastonból,rutascorbinból és használok még 3x2 utrogestan hüvelytablettát...... :roll:
Ilyenkor a Bébi is termel sok hormont plusz szedem is....és emiatt van a sok hányinger és rosszullét.
Sajnos a tejen kívül mást nem bírok inni,de már nagyon unom :cry:
Enni nem nagyon bírok......főleg húst nem bírok enni?!?!?!
Pedig Én mindenféle húsevő vagyok...azaz csak voltam :cry:
Érnek meglepetések :D, de ha a Bébinek ez jó akkor Nekem is jó :D

Hányáscsillapító nagyon bevált amúgy.....nem is bírnám ki már nélküle :roll: Cocculine a neve és homeos gyógyszer......ha valakit érdekelne :D

Anett
Nagyon szép a Babád :D
Annyira várom már ,hogy Én is lássam újra a Picinket :D

Judi
Te hol voltál vérvételen?
Ott ahol szülni fogsz vagy a helyi egészségházba?

Kép
noki&potyi
 
 


Na sziasztok.
Megjártam a dokit.
Volt uh.Bár eléggé gagyi gép van az Érdi rendelőben,és csak kb-re tudta a bébi méretét belőni a doki,amit meg is jegyzett,hogy hasival nem jól látja.
Háát és akkor mi van??Látszott,hogy ver a szivecskéje,látszott hogy egy bütyök van a pocakban,és még így is aránylag korának megfelelő a mérete.Bár pár nappal kisebbnek mérte,de az nem igazán aggaszt.25-30mm közt van valahol.Hatalmas méretek :lol:
Viszont,már most kezdem az agyamat eldobni a dokitól.Pénteken voltam védőnőnél,na ez is gond volt neki,hogy miért mentem,mikor ő nem adott papírt???
Baccus még a védőnőnél is találkoztunk,és mondtam is neki,hogy hátfőn jövök.
Fúúú de nem igazán csípem,az ennyire feledékeny embereket.Rám nézett és nem tudott beazonosítani,meg kérdezte,mi az a vágás a hasamon,és amúgy is a védőnőnek kellet volna,hogy beutalókat adjon vérvételre ide oda.
Na hívom a védőnőt,(majd jön 16-h után)és mondja,ő bezony nem is tudna adni beutalót,hisz nem fér hozzá ahhoz a rendszerhez a gépen.
ÁÁÁÁÁ.
Na lehet végig csinálom ezeket a vizsgálatokat,és keresek másik dokit,míg ki nem készülök.

mimi12
 
 


Sziasztok!

Kandi:3. ker-ben merre laksz?Én a Kerék utcánál.Ha jól emlékszem Reni is erre felé lakik ill a Flórián-Fő tér környékén.

Én holnap megyek körzetihez.majd a fogászatot szeretném letudni.

Anett:nagyon aranyos anyósod szerintem nem rossz lányban az oroszlán. A névválasztásba nem nagyon szeretném ha beleszólnának.Márknál ha lány lett volna a kkor a Zita nevet kapja.A fél rokonságnak ill. barátnőknek nem tetszett,de nem érdekelt. Most sem akarom,hogy beleszóljanak.
Vendég
 


Mimi:szerintem ha tudod minél hamarabb keress masikat.A védőnő tényleg nem tud adni beutalót. Érdekes,hogy ezt a dokid nem tudja.
De a lényeg,hogy jól van a babó. :) és ver a szivecskéje.
Vendég
 


[quote="sissi1837"]M írta:sissi1837imi:szerintem ha tudod minél hamarabb keress masikat.A védőnő tényleg nem tud adni beutalót. Érdekes,hogy ezt a dokid nem tudja.
De a lényeg,hogy jól van a babó. :) és ver a szivecskéje.

Sziszi!
Kezdek afelé menni,hogy fogok mást keresni.
Én eleve úgy mentem oda,hogy nem vagyok egyszerű eset.
Tudod,ha első terhesség ha minden ok,akkor azt mondom,ok hogy nem emlékszik minden részletre.
De nekem volt 23évesen egy vetélésem,utána született a lányom,majd a Szabi előtt is volt egy vetélésem 33évesen,utána jött a Szabi egy nem probléma mentes terhességből.Mélyen elől fekvő lepényem volt,és vérezgettem.Majd márciusban volt a 19-20. hétre lepényleválásom.Hát ne vegyen már félvárról!!!
Meg amúgy is bakker,ok hogy agyilag 18-nak érzem magam,de azért csak 37múltam.
És nagyon nem mindegy!!!
A másik meg,annyira nem szimpatizálok azzal,hogy ha elmúltam 35 akkor rögtön genetikai tanácsadás.A Szabi mikor született 34éves múltam.Most frankón,így 3év elteltével mennyivel nagyobb az esélyem,hogy bármi is legyen??Szerintem semmivel.
Ááá na majd lesz valahogy.
És tényleg a lényeg,hogy a babácskának a szivecskéje ver és fejlődik és méretileg is megfelelő.

mimi12
 
 


Olvasok, de most nem nagyon tudok hozzászólni....

Sissi
Mi Flórián tér és kerék utca között :lol: A Kerék Máltaira szoktunk járna, majd tavasszal újra :wink:

Mimmi
Válts dokit :wink: De komolyan! Ne szórakozzon már veled!

AnettJófejek anyósodék :? De ismerős. Ugye nem általánosak a névválasztásaink, főleg fiúnévben. Iván Lilla lett volna, most a Linda van topon, ezek semmi extra. De az Iván és a Simon...Apósom nagy nacionalista...sejtheted :lol: :lol: :lol: Akkor is és most is kérdezték többen a családból, hogy másik lehetőség nincs? Ha finomak akartak lenni, ha nem akkor kerekperec elhúzták a szájukat vagy megmondták, hogy nem tetszik :lol: De letojom, a mi gyerekünk és úgy nevezzük el, ahogy nekünk tetszik :wink: Aki ebbe nem tud belenyugodni, az szüljön magának :lol:

Pocak
Már picit látszik. De csak bugyiban :D Anyu szerint az csak háj :roll: :? Pedig nemis :P Férjem jobban látja a változásokat mint Anyu és ő mondta, hogy gömbölyödik :lol:


Én még semmit nem tudok :? Jövőhét szerdán lesznek meg a laboreredményeim, akkor hívom a dokit és megbeszéljük a randit, uh-t. Nem tudom, hogy ki fogja csinálni. Ő szokta az uh-kat általában....Jó lenne, nem kéne 100 felé futkosni...

Kép
Kép
Kép
Kép
hrenata
 
 


Huu mit találtam.. :shock:

http://www.naptarak.com/naptarak_kinai.html

Ti hisztek ilyenekben, hallottatok már erről?
Én őszintén szólva nem nagyon bízom meg az ilyen jellegű jóslatokban, de persze azért fél szemmel rápillantottam az eredményre :oops: , ami szerint kislányom lesz. :D

Kép
Kép
mékárime
 
 


-Sissi* és Hrenata*! Én Csillaghegyen lakok ...Kerék 32-ben nőttem fel ill. amíg Békásra nem költöztünk,majd ide jöttem férjhez!
-Mimi!*Nekem is kötelező minden vizsgálat,mert 36 múltam,na meg a vetélések....de amúgy Natinál is jártam a Nőiklinikára genetikára!
-Tényleg....a támogatott kórházak egyike a Margit?-ez azt jelenti,hogy nem kell fizetni....vagy csak azt,hogy kötelező megcsináltatni nincs mese?!
-Anettoo!*De ugye kitartasz a Te általad választott nevek mellett?Nálunk is mindenki kiakadt anno,de nem érdekelt!Sőt a szülésznő könyörgött,hogy második névnek adjuk,mert a névnapján született!!!
kandi72
Budapest III. kerület
 
 


*Mékárime!-ezek szerint fiam lesz,pedig mindenki azt mondja tuti lány,hogy minden segítség nélkül sikerült!?Na majd kiderül... :wink:
kandi72
Budapest III. kerület
 
 


Mékarime, nekem is fiút mond :(

Visszatérve a nevekhez: férjem nagypapája kérdezte régebben, hogy hogy van az ő szerb nevű unokája :roll: :shock: :lol:
De annyira helyes emberek, hogy nem akadtam ki rajta, inkább valami félresikerült viccnek éreztem.
Apukám viszont még a pocakban következetesen Zolikázta, bár már megvolt a Milán név. Ez jobban bosszantott, ugyanis szerinte magyar ember magyar nevet adjon a gyerekének... hmmm, no comment :)

Viszont most, hogy elnézem az én kicsi fiamat, tényleg annyira Milános, szerintem tökéletesen illik rá a neve. El nem tudnám képzelni Zolinak.

27-ére kaptam időpontot a 12. heti genetikaira, 30-án meg a Down-ra. Mivel én is pont 35 múltam, meg kell csináltatnom, de remélem semmi baj nem lesz.
Vendég
 


Kandi!
Bár nem most született a fiad,de mit takar amúgy a genetikai tanácsadás?
Én az előző terhességgel kombinált teszten voltam,ott az akkori doki nem is erőlködött az amnio miatt.
Sőt azt mondta,hogy pl egy szívrendellenességet ki sem mutat.Amit kimutat arra meg van a nyakiredő az orrcsont nézése és az AFP.
Amúgy semmilyen vizsgálat nem kötelező,csak ajánlott!!!
Én ha nem indokolt nem fogom hasbaszuratni magam,főleg nem egy lepényleválás miatt elvesztett terhesség után.Azért eléggé rizikós.

Mékarime!Én nem igazán hiszek az ilyenekben.Szerintem a baba neme az apukán múlik és nem a horoszkópon.Bár azért én is meg szoktam lesni az ilyeneket :lol:
De az elvesztett babánk lány lett volna,36éves voltam,és fiút dobott ki.
Most viszont lányt dobott ki.Hát majd meglátjuk :lol:

Nevek!Vannak nevek amik nekem sem jönnek be.No de őszintén!!A páromon és rajtam kívűl,kinek mi köze ahhoz,hogy milyen nevet választunk?? :lol:

mimi12
 
 


Sziasztok
Rajtam kifogott ez a kínai naptár :D
Október 31 volt az utolsó menszesz időpontja.........viszont mivel lombikos vagyok ezért tudom,hogy csak november közepén lett baba :D
Ha azt nézem akkor kicsi lányom lesz :D:D:D
Kíváncsi vagyok hányónknak jön majd be ennek a jóslata :D

Kép
noki&potyi
 
 


[quote="cscsi"]
írta:
cscsi Mivel én is pont 35 múltam, meg kell csináltatnom, de remélem semmi baj nem lesz.

Nem kell!!! Mondom ajánlott.Mikor bent feküdtem a kórházban,egy szobában voltam egy csajjal,aki 2. hónapja feküdt magzatvíz szivárgással bent.Amnió után.
Ok a szomszéd is volt,meg jópár netes ismerős,és semmi bajuk nem lett.De én akkor is parázok tőle.A vérvételes tesztek,majdnem ugyan annyira pontosak,és veszélytelenek!!

mimi12
 
 


Sziasztok Lányok!

Bocsi, hogy nem voltam de nagyon rosszul voltam állandóan látogatott róka koma. Egész nap hányinger. És még ez mellé görcsöl a hasam nagyon. Na de erre mondta a nőgyógyász akihez elmentem, hogy nem tudja mitől van. Ennyi le is rendezett ezzel.

mimi: Én semmi pénzért nem mentem volna az Érdi sztk-ba nőgyógyászhoz, pláne a Samuhoz nem egyszer volt hozzá szerencsém köszönöm annyi elég is volt. A lányommal is görcsöltem és a Rókus kh-ba pont ő volt az ügyeletes nagyon b...ó volt. És nagyon lekezelő pedig szerintem nem jó orvos.

Anett: gratula a 12. héthez nagyon cuki a babád. Kiváncs vagyok mit mondott az orvosod a bacikra? mert nekem ennek a duplája minden és nekem sajna nem írt fel semmit a doki, igaz nem is nagyon fglakozott velem de mit is várjak egy körzeti nőgyógyásztól.

Orvosom még mindíg nincs sajna pedig hívtam már párat. Szóval nem tudom mi van a Szt Imrében de orvost nem lehet választani.
Pedig nagy szükségem lenne orvosra ilyen bacik meg görcsök mellett.

Ma voltam védőnőnél ő sem tudott már fogadni, majd holnap remélem kiskönyvet kapok holnap mert még nekem nincs. :cry:


Üdv
Beus
Kép
Kép
beusmimi
 
 


Sziasztok!

Mennyit írtatok, amióta nem voltam...

Nekem van babahoroszkóp könyvem, több oldalt ír egy-egy horoszkópról. Ha gondoljátok, apával beszkenneltetem az oroszlánt, és felteszem.

Nálunk a védőnő ad beutalókat a vérvételekre..., mindenhol másképp vannak a dolgok ezek szerint. És a kórházban is csinálják a 12. heti UH-t, és rögtön utána vérvétel. Nem kell külön időpontban menni. Elég rugalmasnak látom.

Nekem a kínai fogamzásnaptár, a Jónás, az inga, és a lányom szerint is lányom lesz. Ez ellen kicsit az álmom szól, de most már csak tényleg pár hét, és kiderül. Tényleg, mindjárt megnézem Lilit, hogy őneki minek kellene lennie.

Ja, és a férjem gyártott egy elméletet a pasiknak szokott tetszeni: szóval nem a férfin múlik a gyerek neme, mert a nő csak olyan spermát enged magához, amilyet ő szeretne. Jó mi, felelősség végleg áttolva :lol:

KépKép
KépKép
KépKép
linacska
 
 


Beus!
Velem nem bunkó a doki,csak mogorva.Viszont most volt itt a védőnő,ki elemezte a beutalókat meg mindent.Szóval az I-es Nőire kaptam genetikai uh-ra beutalót.Mert bár itt is van nyakiredő szűrés,de nyílván nem olyan profi,így el lettem irányítva profibb helyre.
Beus,nem tudom amúgy milyen ez a doki,bunkónak tényleg nem mondanám,viszont tény,hogy nem nyalizik,csak a tényeket közli.Ma ki akadtam én is,viszont a védőnő mondja,hogy szakmailag jó,és a kolléganői is hozzá járnak....Azért ők csak tudnak valamit.
No de majd meglátjuk ,hogy alakul.
Viszont a hová megyünk hová nem.Én egy rokonom haverjához jártam.Nem vette észre,hogy méhszájon van a lepény,de ez még nem is olyan gáz...Viszont,mikor megtörtént a baj,egyszerűen lepasszolt másik kórházba,hogy ő ilyen gonddal nem tud foglalkozni.Azóta még csak azt sem kérdezte meg,élek e???Pedig közeli rokonom haverja :cry:
Szóval protekciós jó dokiban is lehet csalódni....
Na de fátylat a múltra :wink:

29.-én kell mennem nyakiredőre,utána febr.25.körül afp-re..Holnapután vérvételre.Tök jó...

mimi12
 
 


Mimi!*
Rossz volt az Afp-m,mivel a 2.baba még bennem volt....de ezt nem érdekelte a terhesgondozót,még aznap el akarták vetetni Natit...dokim(Dévai)nyaralt...felhívtam telefonon sírva(fülkéből)!Mire haza értem,már csörgött a telefon otthon,hogy 9-re mennem kell a Női klinikára holnap!Ott sok-sok kikérdezés volt a vetéléseim miatt,átnézte genetikus a papírjaimat és Uh-ot csináltak,volt vagy fél óra!Este mentem haza innen!!!!
Másnap délután vissza kellett mennem szív Uh-ra,ahol nézték Nati szívét,színes Uh-al az is volt vagy 20perc.Ez a 17.héten!100%-ra megmondták a nemét,a másik babának is... és még 1x mennem kellett,de utána elengedtek,hogy minden oké!
11éve ez volt!
Én se engedem a hasbaszurit,ha ki lehet váltani ezekkel a speciális vizsgálatokkal....de ennek ellenére el kell mennem a Klinikára!-Margit kórházba szeretnék járni,mert a dokim sajna a Sz.Imrébe ment,ill. a magánjába járok....ami nagyon drága....nem tudom fizetni!

Cscsi* Nálunk szerinted Nati zsidó-héber neve mit váltott ki?DE senki véleménye nem érdekel!Pont minap kérdeztük férjemmel Natit,hogy tetszik a neve Neki?Azt mondta,hogy igen....mert ritka....osztályban van 3Dávid-3Bence stb.,csak az volt a kifogása,hogy sokan félre értik! :wink:
kandi72
Budapest III. kerület
 
 


Sziasztok!

Előszőr is Kandi én is üdvözöllek ahogy a többiek is tették!

Noki,
én a múlthét szerdán voltam vérvételen és vizeletet is vittem.
Már délutánra meglettek az eredmények és még akkor délután voltam dokinál persze mondtam neki hogy már a gépben meg is tudja nézni az eredményt.
És lecsszett azt mondta ilyen hamar tök felesleges volt a 12. heti UH után újból meg kell ismételni a vérvételt, mert eredetileg is akkor kellett volna.
Tehát ha szereted a vérvételt akkor nyugodtan menj el de ha nem akarsz potyára menni akkor menj biztosra jobb ha megkérdezed a dokidat.

Mékárime,
nekem lány jött ki a jóslatban. Egyébként én is nagyon hiszékeny vagyok az ilyen témákban.

Őssejt: Csak annyit tudok hozzászólni hogy szerintem nagyon sok mindenki az ára miatt nem csináltatja meg mert ha lenne rá való biztos mindenki megcsináltatná és akkor ez nem lenne kérdés.
Egyébként nekünk sincs rá keret.

A 3D/4D-t csak azért kérdeztem mert én csak azért mennék el olyan hamar hogy hátha megtudják mondani a Kisbubink nemét.
Olyan jó lenne már névszerint szólítani. Még nem is írtam ha fiú lesz az apja nevét kapja Zolika lesz jaj valakinek nagyon nem jött be ez a név. Ha lány lesz akkor természetesen nem az én nevemet kapja hanem Boglárka lesz.

Tudtok még hasonló szép neveket?

Kép
Vendég
 


Piroska
Nagyon köszi ,hogy szóltál!
Akkor nem megyek most vérvételre stb....

Az Én párom is Zoltán és az apukája, nagypapája és még annak apja is az volt....ezért gondoltam,hogy ha fiú lesz akkor legyen Zoltán a pici is,de a Párom annyira ellene van,hogy az csak na!!!
A családja nagyon nem örült amikor ezt közölte velük,de hát ez van....
Ha minden jól megy akkor nem is lesz olyan nagy gond ebből főleg ha lány lesz :D

Amúgy mi megbeszéltük ,hogy ha fiú akkor Én választok nevet és ha lány akkor meg a Párom :D
Ő nincs elájulva a Máté névtől....viszont Én meg a Réka névtől :D
Kvittek vagyunk :D....bár már annyira hozzászoktam mind a kettőhöz,hogy meg sem változtatnám :D sokat mondogatom a pocakomnak,hogy vajon Máté vagy odabent vagy Réka :D

Kép
noki&potyi
 
 


Piroska, nincs semmi bajon a Zoltán névvel, de az én gyerekem nem egy Zolika, na! :lol: :lol: :lol:
Csak azon akadtam ki, hogy már tudtuk, hogy Milánnak hívják, apa makacsul Zolikázott tovább :evil:
Vendég
 


Őssejt:
mi szeretnénk levetetni. Lilinél eszünkbe sem jutott valamiért. Most igen. Főleg, hogy nekem van egy örökletes betegségem, anyutól jön, neki is, nekem is a szülésnél jött elő, lehet, hogy Lili is örökölte. És ugye a tesók vére azért jó lehet egymásnak. Igaz 40 kiló a felhasználás korláta, de annyit változhat még a tudomány. Nekünk egészségpénztári kártyán van egy csomó pénz, amit a lombikra szántunk, de szerencsére megmaradt. Szóval mehet az őssejtekre.

Nálunk szerencsére a nevekbe nincs beleszólás, csak annyi, hogy mivel a férjem orosz származású, kint született, apukája orosz, ezért minden unokának 2. névnek van orosz neve is, hát ennyit símán bevállalok. Lili is Lili Natasa. Ha most lány lesz, akkor Kata Szonja (egyszerűen Lili nem enged a Katából). Ha fiú, akkor Levente, és szeretném az MTA-nál elintézni, hogy anyakönyvezzék a Szlávát. A férjem Vjacseszláv, de azt így nem szeretném, csak a becenevét, a Szlávát.

KépKép
KépKép
KépKép
linacska
 
 


Kandi!(Ugyi Andi vagy?)
Így már értem,vagyis nem egészen.Ikert terheségnek indult Nati? :cry:

De ezt a kell nem kell dolgot kezdem tisztába tenni magamba.Mert igen,nekem is az I-es Nőire kell mennem genetikára.DE!!! Nem amniora,hanem a 12.heti genetikai uh-ra.
Na szóval,itt kiabál a fiam,hogy jó reggelt :lol: :lol:
Nevek,én Noémi vagyok és a Noémi is héber név.No és akkor mi van??A Tamás milyen név??

Piroska,nem tudom mi a bajod a neveddel??Szerintem szép neved van.

mimi12
 
 


Piroska!*Köszi Neked is az üdvözlést!
Mimi!*Igen Andi vagyok!Nati 3-as iker volt(inszeminációs)!Első baba a 6.héten ment el,második baba meg a 11.hét végén...szinte 4hónapig véreztem,és tömtek hormonokkal,hogy Nati megmaradjon!Afp-m ezért is volt nagyon magas!

Tényleg itt inkább keresztnéven,vagy nick néven hívjátok egymást?
kandi72
Budapest III. kerület
 
 


Sziasztok!

Reni:mi is a Kerék utcai Máltaira járunk. :) Majd tudunk ott találkozni.

Nekem is okt. 31é volt a mensim akkor melyik hónapot kell néznem?
Ha novembert akkor fiút ad ki ha az októbert akkor kislányt. Márknál bejött ,viszont a bnőmnél az elsőnél igen a másodiknál lányt irt és kisfia született.

Az én keresztnevem Szilvi.

Piroska.a Boglárka szerintem nagyon szép név.

Nálunk a Kata mellett még a Petra van harcban.De szerintem a Kata fog győzni :)
Vendég
 


Sziasztok!

Hát megint annyit írtatok, hoyg alig bírom követni.

Mimi: A dokid egy tapló, szerintem amint tudsz keress másikat.

Anetto: Szerintem ez tök jó, hogy már megmondták hogy fiú. De tudom mit érzel. Én is reménykedem, hogy a második lány lesz.
De azért még olyan picike, lehet hogy kislány :lol:

kandi: Szerintem össze-vissza. Mikor mit tudok megjegyezni. Valamikor keresztnév, valamikor nick név. Most visszaolvastam és tuti megjegyeztelek, hogy Andi (sajnálom a másik két babót).

Név: Mi még nem nagyon gondolkodtunk, az Ádám név is elég sokára tisztázódott le.

Képzeljétek, nekem az elmúlt napokban tök sokat nőtt a hasam. Azt már többen mondták, hoyg a második terhesség hamarabb látszik. Na de ennyire :shock: . Agusztusra most nem bálna, hanem kamion leszek.

Voltam a cégemnél elmondtam a nagy hírt. Nem nagyon lepődtek meg rajta. A TB csaj azt mondta a GYED-en nincs mit variálnom. De ha valami változik, a rendeletekbe akkor majd hív.


mennem kell, mert hazajött a férjem

Mindenkinek jó éjt, és hányinger mentes feleklést!

Kép

Kép
ádibaba
 
 


Nevek: Őszintén szólva én nem csípem, ha a gyerek a szülei nevét kapja, bocs....Az elég sz@r lehet, hogy mindenkit úgy hívnak a családban és te az 5. Kispista vagy :? De ez csak az én véleményem :wink: Van egy ismerősöm, baromi boldog, hogy megint lánya lesz és így nem kell Palikának hívni...

Kínai fogamzásnaptár: Iván ezek szerint lány? Nekem nem tűnt fel :lol:

Ja és valóban, tök mindegy, hogy egy név milyen eredetű. A nevek 70%-a úgyis zsidózható, a maradékra meg van más kifogás :wink:
Magyar gyereknek magyar név....hahaha...ez most az új trend. De alig akad magyar eredetű név! Vagy mindenki legyen Hunor és Réka?

Vérvétel
Piroska, hülye legyek ha értem! Én még sosem hallottam olyat, hogy egy doki megvárta volna a 12. hetet a vérvétellel! És ha valami gond van? Akkor addig nem is kezeli vagy mi???

Kép
Kép
Kép
Kép
hrenata
 
 


Na megnéztem Lilit a kínaiban, lánynak kell lennie, ha jól tudom az is :lol: Jut eszembe, fel kellene kelteni, mert hogy lesz ebből ma ovi. Fél 11-ig fent kukorékolt. Délután még mindig képes 3-4 órákat aludni, de ennek este megvan a böjtje.

Szilvi,
szerintem már a novembert nézd, mert ugye a fogamzás szinte tuti, hogy akkor volt.

Ádibaba,
nekem is azt mondják, hogy van már hasam, szerintem is, mert valamitől csak nem érnek be a gatyáim. Meg ugye 2. gyerek, -20 kiló, csak jelent valamit.

Ma megyek táppénzes felülvizsgálatra. Szerencsére terheseknek csak egyszer kell, aztán elhiszik, hogy babát vár :lol:

Renáta,
olyan rendes vérvételem még nekem sem volt. Cukros, pajzsmirigyes már kétszer is, a többi azt monda a védőnő, hogy ráér.

KépKép
KépKép
KépKép
linacska
 
 


Na jó reggelt!

Na először a dokiról.
Ha a következő vizsgálatnál is ilyen mogorva lesz,ígérem keresek mást.
Közben ugyi a védőnő is volt itt este,ő is mondta,hogy úgy amúgy jó orvos,és a kolléganői is hozzá járnak.Amire azt mondtam,hogy ok annak oka van,de az engem nem boldogít.
Viszont hívott a húgom is.Neki egy volt osztálytársnője járt hozzá.Azt mondja,tök jó fej doki volt,csak volt egy csúnya balesete,állítólag jó fél évig nem is dolgozott,olyan xarul volt.És hogy a baleset után lett ilyen mogorva,előtt állítólag egy jó kedélyű viccelődő ember volt.No de mindegy is,ha kövi alkalommal nem lesz kedvesebb tényleg nézek mást.
Viszont ami mellette szól,már most csinált olyan vizsgálatot,amit úgy általában a terhesség végén szoktak,vagy el is felejtik.Pl a srtepo coccust is a 35. hét után szokták nézni,addig nem törődnek vele általában.

Piroska!Ezt a vérvételest én sem értem.Olyanokat néznek,amiket nem kell megismételni.Ha meg meg kell ismételni akkor annak oka van,vagyis nem jó az eredmény.De akkor meg nem is baj,ha odafigyelnek.
Most olyanokat néznek,pl,hogy vércsoport,vizelet,meg vérkép.
Nekem ezek a 12. hétre mindig megvoltak.

Kandi.A lényeg hogy Nati szépen fejlődött és egészséges szép kamasz vált belőle :wink:

Pocak.Hát nekem is van picike.Viszont nekem sem első terhesség,és ugye nem rég voltam terhes,no meg van jó 15kiló feleslegem is :oops:
Viszont,én már biztosan tudom,hogy a többedik terhességnél,sokkal hamarabb érezzük a baba mozgását,és az olyan jó.Én már úgy várom.MÉg 5-6hét és lehet érzem majd a mocorgást.
A Szabit is hamar éreztem,pedig 10év van a Fanni és a Szabi közt,az elvesztett babát,kicsit hamarabb éreztem(bár ezt nem hitte el nekem a doki)
Szóval ha most is hamarabb érzem majd,akkor lehet a 16. hét előtt már érzem majd a mocorgást.
Jaj olyan jó lenne.
De ugye ez gyerekfüggő is,hogy mennyire aktív.

No és nevek.Hát a Szabolcs az eléggé magyaros :lol:
Nekem fiú névben az Örs és a Huba tetszik,lány névben a Hédi,de azt meg a kölkök lepfujozták.
No de van még idő a név választásra :lol:

mimi12
 
 


Renáta, Mimi, én is nagyon szeretem a Kerék utcai Máltait :)
Igaz, sokszor csak a Római ltp-en lévőig jutunk el, ott le lehet sétálni a Dunához is.

Na, a hasam nekem is megindult :shock: a kamionos versenybe én is beszállok :wink:
Vendég
 


[quote="cscsi"]R írta:cscsienáta, Mimi, én is nagyon szeretem a Kerék utcai Máltait :)

AZ mi?? :lol: :lol: :lol:

mimi12
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?