Új privát üzeneted érkezett!

Ildi!
Mit adjak neki, ha már nagyon nem elég a tej? Vagy ez csak az én rögeszmém, hogy valami tejszerűt kell neki adni?
Szívesen fogadok egyébként minden tanácsot, hogy mit adjak neki a nap folyamán, hoyg egészségesen tápláljam.
Fejformát és az alvást még nem figyeltem, Dani amíg nem forgott alvás közben, addig oldalt fektettem, gondosan ügyelve, hogy mindkét oldalon egyforma ideig feküdjön.

Franyó!
Szerintem elég kevés baba fog triplázni egy évesen. De én már oda sem figyelek súlymegjegyzésekre azóta, hogy a 9300 grammos fiacskámra azt mondták, hogy soványka.

Réka
muki
 
 


Köszönjük a jókívánságokat, Zsebikének majd délután megmutatomKépHihetetlen, hogy már egy éve szültemKép Olllyan jó terhesnek lenni, na meg a szülés egy kész csoda, csak utána bűnhődik az ember a meggondolatlanságáértKépKépKép Viccet félretéve, ha most nem lennék megint terhes, bizony azonnal teherbe ejtetném magam, amúgy a nosztalgia kedvéértKép
UH-n voltam, minden OK, babóca 10 hetes, szóval megint nem úszom meg a mérleget, mert kb okt.2-re leszek kiírvaKép

PIldi, én azért adok tápszer kiegészítést Zsebinek is, mert akárcsak anno Timinél, a terhesség elején minden igyekezetem ellenére alig maradt tejemKép És egyik gyerekem se egy nagyevő, a hozzátápi még mindíg kész katasztrófaKép

Forraltborozókhoz én is szívesn csatlakoznék, de momentán még le kell zavarnom egy újabb absztinens 6,5 hónapotKép

Franyó,
tényleg ne aggódj Anka súlya miattKép És különben jól eszik a kiscsaj?

Gombóc,
gratula a levegőtől is hízó ZsombihozKép

Virga,
az én Timim csak harapott, de nagyonKép Ha már megláttam dühösen közeledni, ugrottam félre, mert különben cápamód elintézi a combomatKép De minden alkalommal elmondtam neki,hogy nem szabad, mert anyának fáj, és lassan,de hatottKép Egyébként a bölcsis dadus (aki bébicsőszködött nekünk egy ideig) is azt mondta, hogy ekkora gyerkőcöknél ez teljesen normális, majd felhagynak vele, ha már más eszközeik is lesznek az érdekvédelemreKép Kitartás, a verekedés is elmúlik egyszer LevinélKép

Na most már visszaadom anyukámnak a gépét, munkahelyen mégiscsak dógozni kéneKép

pussz
Momo


Momo
momo
 
 


Sziasztok

Réka szerintem ne aggodja súlya miatt. Márk 14hónapossan volt 8740gramm. És azt mondta a védőnéni, hogy milyen jól nézz ki, ja és ehezz 80cm.

Boldog szülinapot kívánok Zsebikének
Kép

Olyan rossz idő van ma kise tudunk menni nálunk ugy fúj a szél, hogy elvinne minket.

Virga: Megprobáltam rád keresni az ICQ-ban de nem találtalak, írd le az icq számod és az alapján kereslek. Nekem kedvem lenne veled beszélgetni. Ja és kellene még a nick neved is. Az ennyém Andy az icq-ba is.

Na most ennyi
Sziasztok

Andy
andy78
 
 

 
 

Momo,
de jo, hogy minden OK volt az UH-n! KépKép

Reka,
hurra, hurra, forralt borozzunk, meg talizzunk. Kép Egyebkent en is arra gondoltam, hogy ha van valakinek kedve, hozzank is fel lehet am jonni! KépKépKépKép

Momo, Levegotol hizo Zsombi Kép Most rohogni fogsz, de tenyleg ez van...Kép Az ismeroseim, anyukam, tesom, mindenki le van dobbenve (latjak is), mennyire nem eszik ZSombi, es megis hizik. Kép
Tegnap is osszeszamoltam mit evett osszesen Urasaga.
Ez egy atlagos nap volt:
6.5 dl tapszert, kb. 3X3cm kenyerdarabot, egy fel fatyolsonka szeletet, 4(!) kiskanalnyi fozeleket es 1/3 turo rudit csoki nelkul.
Nu?

Gombóc
gombóc
 
 


SziasztokKép

Nincs vmi jó kedvem, valamire allergiás vagyok, olyan a fejem, mintha leforráztak volna. Felhívtam tegnap a fodrászt, hogy mitől lehet, ő meg fel volt háborodva, hogy milyen alapon mondom én, hogy allergiás vagyok valamire, ő nem tehet róla ??Kép (Tulajdonképpen nem ez volt a kérdés) Egyébként sem volt még semmi gond egy vendégével sem... Velem sem lesz neki több. Pedig a hajam jó, csak a homlokom...Kép Bőrgyogyi írt egy krémet, direkt szóltam, hogy szoptatok, naná, hogy szoptatás alatt nem javasolt ("csak ha az orvos mérlegelés után úgy dönt...") Most ezen is rágódok, hogy szoptathatok e vagy sem. Mert Zsombi nagyon akarja.
Nem kesergek tovább, próbálok visszaolvasni.

Tegnap volt nyílt nap a suliban, eldőlt, melyikbe megyünk. Most itthon van Szandi, mert el-elmegy a hangja. Tegnap szólt az óvó néni, hogy vigyük el dokihoz. Naná, este 6-8-ig rendel. Erre azt mondta, hogy oké, vigyük be ma, és ovi után doki. Reggel Apától nem vette át a másik óvónő a gyereket, azt mondta, hogy ha doki látta, beveszi (Kép). Este 9-kor???Kép Amúgy semmi baja, csak ez, de a csajszi aggódott, hogy mi lesz, ha becsonósodik a hangszála. Szerintem megint arra hajt, hogy minél kevesebb gyerek legyen bent, már megint csak 9 a csoportlétszám (ez a csajszi szereti kevésbé a munkáját) Mindegy, este angol után dokihoz megyünk. Életünkben nem voltunk ennyit, mint az utóbbi hónapban...

Beu
Ruhában jól néz ki Zsombi, de ha meztelen... Poci beesve, sehol egy hurka, se karperec, se semmi... Mondjuk cipelni így is elég. És jókedvű, ez az, ami vigasztal. Na meg befér dupla ebéd, dupla vacsiKép
Zsombi is kikapcsolja a gépetKép, most el van barikádozva a kapcsoló, így meg mi alig tudjuk bekapcsolniKép
Szekrénymászó LőrincKép
ÉjszakákKép, nálunk is katasztrófa, csak nálunk 3 körül van az ébredés, ha nincs szerencsénk, akkor éjfélkor.

Zulu
Köszi a fogyis vigaszt, én azt "hámoztam" ki, hogy a múltkori 8,7 kg volt a hamis...
Gratula a sógornődnek, szép méretei vannak az unokaöcsinekKépKép

Urszila
SíelésKépKép, alvó Julka Kép
KözelharcKép
Pakolás nálunk is így,csak az a baj, hogy Zsombi gyorsabban tud szétpakolni, mint én összeKép

Mariann
Kis izgő-mozgó-dumás MarciKépKép
Ekkorát aludni!!! Talán egyszer Zsombi is fog...
TavaszKép, de jó lenne már itt is!

Manócs
Nagyon édes MiniKép Rád hasonlít, ugye?
Egyetemhez kitartásKépKép Mit fogsz tanulni?

Réka
Látom, sokan vigasztaltak a doki néni miatt. Az az érdekes, hogy eddig túl barna (sárga) volt Dani, most meg sápadt? Adj neki több sütőtökötKépKép Nagy a feje: szerintem se nagy, a testéhez viszonyítva sem. Fáradt volt az a doki néni...
Nagyon is jól néz ki DaniKépKép KépekKép

Virág
ÉjszakaKép. Segíteni sem tudok, nincs ötletem.
VerekedésKépKép

Momo
UH? Eredmény?Kép
Boldog szülinapot ZsebinekKépKépKép
Kép
Lesz buli??Kép

Gombóc
9200g KépKép Szép méretekKép Az, hogy mostanában nem nőtt egy centit sem, nem gáz. Majd egyszer csak megnyúlikKépKép
Depi hussanjon gyorsan el!!! Én is nagyon talizhatnék vagyok...
Kép nagyon klasszKép

Franyó
De legalább nőtt és hízott AnkaKépKép
Nem triplázottKép, na bummm, mi sem fogunk, Beuék sem KépKép

Lehet, hogy elmegyünk egy lisztbeszerző-körútra, Zsombici álmos.
Kicsit vigasztalok...
PusziKép
Toffi + Zsombi
toffifee
 
 


Sziasztok!

Momo! Boldog szulinapot Zsebinek!
Kép

Ari
ari
 
 


így jár, aki nem frissít minden mondat utánKép

Gombóc
Lehet, hogy tényleg a levegőtől?Kép Mert ez tényleg nem sok...

A mi tegnapi menünk:
1 ü gyümölcs, utána egy babapiskóta, utána egy halom buláta, 11-kor 250 g főzi(anyacsinálta husilevesből) + fél üveg gyümölcs. 2-kor 300 g főzi + a gyümölcs másik fele + koldulás anya salijából. Du. negyed alma + 1 banán. Vacsi1: kb. 250 g tejpép. Vacsi2: még egy adag husis főzi, mert a többiek is vacsiztak. És az éjjeli ciciket nem írom, mert nem tudom, mennyi a mennyiség. És ez megy minden nap... Azt nem tudom, miért nem hízik Zsombi, azon viszont nem csodálkozok, hogy naponta 2-3 full-tele kalis peló van.


Momo
Örülök, hogy UH rendbenKép
Októberi csemeteKép (én is az vagyok)

Tényleg megyek, lejárt a mosógép, Zsé majdnem alszik...
Toffi
toffifee
 
 


Sziasztok,

Na, itt vagyok, csak Kevin is lebetegedettKép Hétfő estére belázasodott, tegnap egész nap masszívan tartotta, most mértem "csak" hőemelkedést, szemmel láthatóan jobban van, de tegnap egész nap csak hevert a szőnyegén szegényKép Ma reggel vittünk pisit vizsgálni, mert 1 hónapja is volt láza más tünet nélkül, és a dokinéni valami húgyúti fertőzésre gyanakszikKép Ma du. lesz eredmény...

Képzeljétek, kaptam a dokinénimtől egy tök jó felosztást, a lázcsillapítókról, megosztom veletek, szerintem kevesen tudják:
Szóval
1.csoport
Amidazophen
Germicid
Algopiryn

2.csoport
Panadol
Rubophen
Saridon
Mexalen
Neocitran
Coldrex

3.csoport
Nurofen
Cataflam
Aszpirin

Ebben persze vannak a nagyobbaknak adható dolgok is. Szóval ha makacs, magas láz van, akkor 2 óránként lehet adni, de fontos, hogy mindig más-más csoportba tartozó gyógyszert. Persze mindig a korának megfelelő adag.

ZuluKép
Szóval így a méreckedés kútba esett, de mivel 2 napja csak almalén, teán, és az egyre löttyedő ciciken él, valszeg valóban "exesedik"Kép a Dagimadaram.Kép

Beu
Éjszakákról mesélhetnék hasonlóakatKép Egyik éjjel minden elvemet félretéve magunk közé vettem: még rosszabb. És a leges-legrosszabb, hogy cicivel sem mindig alszik vissza, csak forgolódik, nyöszörög, sír, szenved. Megoldásom nekem sincs, én kivárok, illetve mostanában délután melléfexem, már nem érdekel, ha egy fél óra, akkor annyi, csak aludjak. Mondjuk én szoktam kicsit sírni hagyni, soxor 5-10 perc után elalszik, de ha behergeli magát, akkor én sem hagyom. Mostanában azzal próbálkozom, hogy nem és nem(!!) veszem ki az ágyából, ott próbálom megnyugtatni. Hajnali 5 körül azért valahogy mindig a mi ágyunkban köt kiKépKép Most, hogy beteg, most meg aztán borult minden, zombisodom is rendesen. Kép

Momo
Zsebit isten éltesse sokáig!!KépKép

IldiKép
Én pl reggel-este azért adok tejpépet IS Kevinnek, mert a cici úgy önmagában kajaként már kevés. Cici+200 ml+ismét cici (alvásig) lecsúszik, és mivel én sokáig fejtem, eccerűen érzem, hogy 2 dl-t plusszba nem termelnek ki a cicijeim. Nem beszélve arról, hogy a tejpép sűrűbb (állagú) is, lehet, hogy anyatejből még több kellene. Hát, én ezért adok, bár nem tagadom, szerintem az utóbbi 3 hétben (amióta kapja) mintha még csökkent volna a tejcsimennyiség, de ez lehet attól is, hogy éjszaka próbálom nem szoptatni. Szerintem ha megkínálod cici után és elfogadja, az amiatt van, hogy éhes. Én szeretnék 12-15 hóig szoptatni, de 9 hós gyereket éjjel-nappal 1,5-2 óránként (ami a tejpépig ment, kivéve a normál kaja után, amikor 3-4 órát is kibírt) azt már nem szeretném. Tudod: mindkettőnk igénye szerinti szopiKép

Na, mára ennyit, illetve a pisieredményt még megosztom veletek, ha nem bajKép
pusza
Elli
ellimami
 
 


Sziasztok,

Előszöris:

ZSEBI, BOLDOG SZÜLINAPOT!!!
Sajnos nekem nincs jópofa gifem Kép úgyhogy csak szóban gratulálunk. És mikor láthatjuk az ünnepeltet????

Virág,
Orsi is verekedős lett, sőt nagyon is durva mozdulataival komoly fájdalmakat tud okozni. Mongyuk neki az a kedvence, hogy amikor leköltözök hozzá a földre, és a hátamon fexem, akkor lovaglóülésben ráül a hasamra, és ugrál. Ez a nehéz napokon különösen rosszul esik. Arra is gondoltam, hogy kistesó projekt indulásakor mihez fogok kezdeni, és csak reménykedek, hogy nem ugrálja ki belőlem a hugit/öcsit Kép

Franyó,
Inkább örülj neki, hogy ilyen kis bátor és barátságos, hogy nem állandóan a szoknyádon ül Kép Mongyuk én sem tudom elkézelni, hogy Orsi az ülembe üljön 2 percnél tovább, amikor fontos felfedeznivalója van Kép A másik pedig, hogy ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy nem figyel. Néha, amikor Momoék meglátogatnak, akkor Timin veszem észre, hogy vmi egészen mással van elfoglalva (mongyuk pakol), mi meg beszélgetünk, és egyszer csak elkezdi ismételni azt a szót, amit hallott. Pedig kívülről olyan, mintha el lenne merülve a játékban. Egyébként az iskolában is vannak gyerekek, akik pl rajzolgatnak, amikor a tanár magyaráz, és ha rákérdeznek, abszolút képben van. Ő így figyel - ez nem baj!

Réka,
Így a fotót nézegetve egyáltalán nem nagy a feje, sőt nagyon is csini. És nem csonti - irgum-burgum!!!! Az a lényeg, hogy jó kedvű, vidám, kíváncsi legyen mindenre.
Bár ennek megvan a hátulütője is Kép Anno én is azért imádkoztam, hogy Orsi kíváncsi legyen. No az is lett, én meg mehetek utána, hogy kibányásszam a kukából, a szekrényből, hogy mindig gondoskodjak róla, hogy ha mi eszünk, vmi olyan legyen a tányéron, ami neki is jó, mert koldul, hiába előtte evett 2 perccel, neki kell abból, amit mi eszünk Kép mongyuk így viszont mi is egészségesebben táplálkozunk Kép

Nálunk ma nagy dolog történt. Apája reggel hazahozta a Römer Duo Plusz gyerekülést. Hú lányok, nagyon csecse. Orsit persze a doboza jobban érdekli, belemászik, becipeli a játékait, ott ül benne és beszélget, szal elvan. És ami a legjobb a gyerekülésbe, hogy nemcsak isofixesen, hanem biztonsági övvel is lehet rögzíteni (gondolom ezért duo plus), ami eddig számomra nem volt nyilvánvaló Kép Hiába, szőke nőnek születtem Kép

Viszont, most elaludt a gyermek a hintájában, szóval húzok innen, mielőtt a pereme teljesen belenyomódik a homlokába Kép

heppi

heppi
KépKép
KépKép
heppi
 
 


Sziasztok Lányok!

Van kb. 3 ercem, különben szalad lakás, a házimunkameg minden. Tudom, hogy megvár, de ugye más nem csinálja meg, később is csak az enyém.

Réka, ne izgulj, biztos irigyelte dokinéni a tökéletes utódodat!

Látom máshol is brutalizálnak a kicsik. Nem tudom, mi az oka, bár mindig az úgy szeretlek, majd megeszlek kifejezés jut eszembe az akcióról. Amiben viszont biztos vagyok, hogy határozottan le kell állítani. (Ha ezt csinálod, nem játszom veled, fáj stb.) Mert később máson is kipróbálják. Mindjárt tavasz, itt a játszótéri időszak, és nem biztos hogy a többi ygerek tolerálja majd.

PIldi: Én is adok tejpépet. Sőt tápszerrel ízesítem néha a kaját. Pedig Marcipán négyóránként szopik, 11 hósan 12 kg volt. De nem vagyok hajlandó anyatejet fejegetni a tejbegrízhez. valahogy távol áll. És bizony szeretném lassan legalább nappalra elválasztani. Nem megy nekem a beszélő gyerek szoptatása. Márpedig kezd dumálni. És csak cicin alszik el. Na ez napi közel két óra csendes együttlét, ami bizony megviseli a nagyokat. Nem vagyok szoptatásellenes, de ragaszkodom a mindkét fél igéyneit kielégítő életformához. Ja, és MArcipán egy kaját fogad el biztosan, az a tejpép. Viszont lassan lehet, hogy magam fogom előállítani itthon hagyományos tejbegríz formátumban. Cukor nélkül. Valahogy ez jobban zaklat, hogy plusz cukrot kap.

Az első kiscipő, amit ősszel egy bolt felszámolásán vettem már kicsi, perdig még fel sem próbáltuk. Izgat valakit egy 19-es béleletlen szieszta? 4000.- ért elviheti.

Budai minitaliban benne lennénk, csak jég ne legyen.

Mindenkinek szép napot, mindannyiunknak végre tavaszt!

sofka
Kép
Kép
sofka
 
 


Sofka,
mi racsapnank erre a kiscipore! Kép
Koszi,
Gombóc
gombóc
 
 


Gombóc, ma szétkapják a fogamat, mivel szájsebész teszi, nem tudom mikor mozdulok ki itthonról utána... Kék-zöld ábrázatot ígértek. Eljöttök érte? Vagy jövő héten összefutunk, és elvisszük.

s
sofka
 
 


Sofka,
akkor inkabb a jovo het, nekem ma nogyogyohoz kell mennem. Kép
Szajsebeszhez reszvetem. Kép
Koszi,
Gombóc
gombóc
 
 


Sziasztok!


Zsebi!!!!!

Boldog szülinapot kivánunk!
Kép

Kevin!
Jobbulást a kis betegnek! Mi is bekaptunk valami enyhe vírust, taknyolás, torokfájás az egész családban.

Beu
beu
 
 


Kevin helyett Ellinek ment az üzenet. De a kívánság KevinnekKépKépKép

Beu
beu
 
 


ElliKép

Tegnap írtam mailt!

Heni
heni1979
 
 


Sziasztok!

Köszi a válaszokat. Nem beleszólni akarok, csak tényleg érdekelt, mert nekem eddig négyből négyszer nem volt rá szükségem, nem éreztem úgy, hogy ez kell. Pedig a négy gyerek értelemszerűen négyféle volt. Bálintnál én is úgy éreztem, hogy akármit tehetek nem lesz több tej -mai szemmel tudom, hogy bőven nem próbáltam ki mindent. Viszont ő lelkesen ette a főzeléket, napi 7-8 dl ment be neki, hízott mint a kacsa. Aztán ikreknél megtanultam, hogy egy frászt nem tudok több tejet elérni, míg Bálintnál valahol a 8 dl -1 liter között volt egy napra a maximum, addig az ikreknél elég simán feltornáztam napi 2 literreKép.
Most Ancsinál fogalmam sincs mennyi a tej, hol eszik rendesen főzeléket (értsd 1,5 dl per alkalom, egy nap max kétszer), hol nem.
Mindenesetre nekem meglepő volt, hogy olyan babáknál, ahol aztán a gyarapodás, a súly jól láthatóan nem gond, miért van szükség tápira. (Momo te fel vagy mentveKép.) Remélem nem haragszik senki!Kép

Ildi

Ildi
pildi
 
 


Na hali csajok Kép

Először is : Zsebike, boldoxülinapot neked Kép

Nadi, boldog háromnegyed évet Zsaninak Kép

sofka, drukkolok szájsebészet miatt. Egyetlenegy - legyen odahaza Donalginod !! 1 szemet éjszakára tuti meg kell utána enned... tejelésnek ugyan nem tesz jót, de legalább nem makkansz bele a beavatkozásba.

Pildi,
Akár gyulladt, akár nem, próbáld meg lefejni a tejet!!!! Gyulladt dolognak ugyan nem jó a meleg, de egyszer muszáj lenne megborogatni, vagy lezuhanyozni azt a cicit majdnem forró vízzel. Az lelazítja az izomzatot, és elengedi a bentrekedt tejet, ami a gyulladást csinálja.
Hidd el, nekem is vannak napok-momentumok, mikor egy-egy lebenyben érzem, hogy megrekedt a tej, és kicsit fáj is, mikor fejem, de egyszerűen MUSZÁJ!! Nem mondom, egy napot szenvedni fogsz vele, Algopyrint vehetsz be hozzá fájdalomcsillapítani.
A lényeg, hogy csak óvatos körkörös, majd utána sugárirányú fejő mozdulatokkal próbálkozz. Illetve először csak masszírozás, utána ha az első cseppek megmoccantak kifelé, akkor utána lehet jobban is nyomni rajta. Ahogy megindul, szinte azonnal csökken a fáéjdalom is.

Franyóci, Rékus, nyugi, nem sumóbirkózókat nevelünk Kép
Nevetek, most megyünk mázsálásra, és gyanus a 10 kiló környéke Kép Majd küldünk pár dekát, ami nekünk felesleges Kép

Momo,
Pocakszöveg KépKépKép Irigyirigy vagyok Kép

Toffi,
Anyuról is kiderült, hogy hajfestékre, meg egy pár vacakságra allergiás - látványosan dagad egy csomó mindentől KépKépKép

Taliban én is benne lennék szívesen KépKépKép

Na most megyek, mert befejezem kisasszony ebédjét, meg egyébként is reklamál...

Pussz, este vagyok :


Klár
clarissa
 
 


Sofka,
Végre már, hogy jelentkeztél. Már azt hittem, nem is vagy Kép Mélem anno megkaptad? Kép

heppi

heppi
KépKép
KépKép
heppi
 
 


Sziasztok,
már hívott is a dokinéni!
Pisiben hál' Istennek semmi.Kép És persze semmi más tünet, még csak nem is taknyos. Mi a bugyogó lehet?
Holnap megyünk vissza dokinénihez, hátha okosabbak leszünkKép
pusza
Elli
ellimami
 
 


Sziasztok!

Momo
Zsebinek boldog első szülinapot KépKép (nem enged clipart-ot beszúrni, pedig puszit akartam küldeni)
okés UH szupi Kép

PIldi
szerintem van egy kis összefüggés a fejforma és az első hónapokban való fekvés között, aki folyton hanyatt fexik, annak laposabb lehet hátul a feje, aki meg hason, annak inkább csúcsos. Az unokaöcsémnek (Réka, neki aztán tényleg nagy feje volt, de mostanra hozzánőtt a teste Kép) tiszta lapos hátul, ő csak háton volt hajlandó feküdni.

Tápszert még nem adok, szoptatok, de erősen gondolokodom, hogy én is elkezdem a Sinlacot vagy vmi tejpépet, mert bár mennyiségilek elégnek tűnik az anyatej, félek, tartalmát tekintve már nem az igazi.

Gombóc
szép súly Zsombinak Kép és hát tényleg nem eszik valami sokat, de úgy látszik, jól beosztja a szervezete Kép

Toffi
allergia Kép bevetted a gyogyit?
Nem semmi, mennyit eszik Zsombi! Dani kb. a tizedét Kép
Nálunk 1 egész nap alatt fogy el 1 üvegnyi főzi + 1-1 1/2 ü. gyümölcs, néhány buláta, esetleg plusszban egy kis banán, egy kis sajt, de semmi több.

Elli
hogy van Kevin? pisi eredményt írd meg mindenképp!
köszi a lázcsillapítós összefoglalást Kép, mentettem

Daninak már csak az orra folyik időnként, érdekes, délelőtt mindig jobban, lázat nem mértem már 2 napja, de nem tűnik melegnek, jó kedvű, huncut, és imád a porszívó csövébe belekiabálni Kép
tanácsadásra mégse megyünk holnap sem, megvárom, míg teljesen rendbe jön, talán hétfőn. Pedig már nagyon kíváncsi vagyok, mit mérnek (azért tartok is tőle kicsit)

Andi
psandi
 
 


Ja, és még 2 kép szegény nagybetegemről, a hangulata is olyan, amilyennek a képeken láccik, nyűgös, matrica, meg ami kellKép
Kép
Kép
pusza
E
ellimami
 
 


Sofka
jó, hogy jelentkeztél végre, jöhetnél gyakrabban is Kép
szájsebészethez drukk

Beu
Nektek is jobbulást

Kangi
mi van Véled??

Elli
az jó, hogy pisi negatív, de akkor mitől lehet a láZ? fog?

Andi
psandi
 
 


Sziasztok!

Klár: köszi, ismerem ám én ezeket a dolgokatKép, de magamat is. Volt olyan szopi korszakom (az ikreknél) amikor rendszeresen fejtem, tudtam is (medela elektromos), beindult rá stb. Első gyerkőcnél eleinte nem fejtem, utána sokkal nehezebb volt, hol ment, hol nem. MOst ANcsinál lényegében sose fejtem, első héten kicsit, aztán hónapokig nem. Aztán mikor jött a hozzátápi, és főzelékbe akartam tejet, akkor néha megint. De. Tudom, hogy fejéssel nem tudom elérni a tejleadó reflexet, s emiatt inkább csak kínzom, bizonyos részekről nem hozza le.
Igy aztán marad a meleg plusz a baba, mindenféle egzotikus pozíciókbanKép. Azóta volt pár szopi, még mindig nem tökély, de nem romlott, talán lazult.

Andi: miből gondolod, hogy tápértékileg nem elég a tejed már?
Ha elolvassátok Iboly írását az otlettar.try.hu-n, abban is le van írva, az első életévben a fő kaja az anyatej, a többi csak hozzátápi. Amiben már nem elég a csak tejci, azt meg is eszi a baba a főzelékben, gyümölcsben stb. Az első évben ha semmit nem fogad el a baba, de kedvére szophat, akkor még a csak anyatej is elegendő neki tápanyagilag is! Hidd el, kitalálta ezt a természet!

Sziasztok:
Ildi

Ildi
pildi
 
 


Ildi, Toffi
komolyan megrettenek a mennyiségektől, amiket leírtatokKép
Kevin reggel f8 MAX 200 tejpép, 11-12 körül MAX 150 gyümi, de ha ezt megeszi, legközelebb csak 5-6 körül kér, MAX 200 zöldség vagy gyümi, és estére MAX 100-200 (inkább kevesebb) tejpép. Plusssz a cicik, de az nem több 20-30 milinél per alklalom (pl itthoni altatásnál, meg hajnalban, ill. este). Most mindenhol a maxot írtam, napi összesen jó, ha 500 ml összejön, de soxor még annyi se. 1x evett este 250-et, de akkor néztem is nagyot, pedig mindig megcsinálok legalább annyit. És kötöm az ebet a karóhoz (ZuluKép) hogy Kevin 10 kg körül van. 7-8 dl, vagy főleg Zsombi menüje...messze vagyunk tőle!!! Pedig súlyban szerintem veri Zsombit és talán Ancsát is.(?)
Na, jó, látom Andi Danija sem különbKép.
Tudom, nincs 2 egyforma gyerek, de olyan jó lenne legalább NÉMI logikát találni abban, miért zabál az egyik azonoskorú imerős kisbaba napi 1000 gr-ot, Kevin meg a felét (se)?
Na, mindegy.
pusza
Elli
ellimami
 
 


Itt vagyok megintKép

Kicsit megnyugodtam, ebédeltünk, Zsombi megint 2szer, alig maradt nekem valamiKép

Elli
Jobbulást Kevinnek!!! Szegény, látszik, milyen beteg.
Negatív "piskóta": szerencse...

Sofka
Szájsebész miatt megy a drukk!!!
Kiscipő szupin néz ki, kár, hogy kicsiKép

Klár
Az a bibi a dologban, hogy már máskor is festettek, ugyanezzel a márkával, ugyanezzel a színnel... Egyébként szerintem amivel leszedte a homlokomról a festéket, az a ludas, de már azt is "ismertem". Allergiáról meg tudom, hogy bármikor kijöhet... Kép (eddig nem voltam semmire vagyis de, de nem rombolom most a hangulatot)

Andi
Enyém Zsombi első pár hónapban szinte csak háton aludt, mégis olyan szép kis "kontyos" feje vanKépKép
Nekem azt mondta egy doki-ismerősöm, hogy ha már rendszeres mensi van, nem megfelelő/elegendő a tejci tartalma. Erre mondtam én, hogy akkor viszont Zsombi bő 8 hónapja éhezik. Doki meg nézett nagyot, hogy akkor ránk ez nem vonatkozik Kép
Nem bogyót kaptam, krémetKép, de kenegetem, pirosnak piros, de legalább már nem viszket (annyiraKép). Most eszembe jutott az a vakarózós kabaré-jelenet KépKépKép
Kaja: de hát Te még szoptatsz ezerrel, jó hogy nem eszik Dani ennyitKép.


Aki Sinlac-ozik: receptköteles?

Másik kérdésem: igaz, hogy élelmiszeres lennék, vagy mi, de fogalmam sincs, mi az a 405-ös, 550-es, 1050-es, 1150-es liszt. Recipéimben meg ez van (az 550-esre tippeltem, hogy az az 55-ös, de a többi???). Tudja valaki?

A franc, vakarózok... megyek kenegetni. Aztán elindulunk lisztér', mert még nem voltunk, uis Zsombi aludt a kiságybanKép

A mosogató is tele...

Toffi
toffifee
 
 


Elli
Írtam Neked, naná, hogy elszállt! (köszi chello)
Mikor hívhatlak fel vezetékesen? (e-mailben még egyszer már nem megyKép)

Toffi
toffifee
 
 


Zsebinek nagyon boldog elso szulinapot! Kép

Kép

Este igyexem jonni.
Norka & folyton jön-megy Jazi
norkini
 
 


Sziasztok!

Andy!
Írtam arra az ICQ számra, amit megadtál. Megérkezett?

Momo!
Boldog szülinapot Zsebinek Kép!

Köszi a válaszokat verekedés-ügyben, remélem tényleg jobb lesz majd idővel. Igyekszem türelmes lenni.
Pusza, Virág és Levi
virga
 
 


Sziasztok,

Zsebinek Sok Boldogsagot!
Kép

Este meg talan jovok,

Angi
angela2
 
 


ToffiKép
Akkor te voltál, aki besípolt a faxon?Kép
A telcsit kihúzom, ha Kevin szunyál, de a fax most bedugva maradt, sok csengetés után(am,it én nem hallok) faxhangot ad a szerencsés hívó fülébeKép
BocsiKép
Csörgök maroktelcsin.
E
ellimami
 
 


ToffiKép
Akkor te voltál, aki besípolt a faxon?Kép
A telcsit kihúzom, ha Kevin szunyál, de a fax most bedugva maradt, sok csengetés után(am,it én nem hallok) faxhangot ad a szerencsés hívó fülébeKép
BocsiKép
Csörgök maroktelcsin, ha hazajön férjuram. Addig Kevin az én fülembe nyűglődik, nem megyKép
pusza
E
E
ellimami
 
 


Miért 2x? Az elsőre azt írta, nem ment el.
E
ellimami
 
 


Szia Virga: Megkaptam írtam neked és felvetelek a listában.
Andy
andy78
 
 


Akkor most leírom, mit evett Dani, és véleményt kérek Kép
Ebédre evett kb 80g főzit és fél banánt. 1szerűen nem bírtam többet belediktálni, ez az adag sem volt könnyű, kb. 6 féle varicáióban próbáltam...
Ez volt kb. fél 2-kor. Most fél 6 múlt, és még alszik, tehát gondolom, annyira nem éhes. El tudjátok képzelni, hogy neki elég ennyi??
Na jó, a betegség előtt megevett mondjuk 120 g főzit + 100 gyümölcsöt, de azért ez is jóval kevesebb pl. Toffi-Zsombi adagjánál.

Toffi
egyébként napközben már csak 3x szoptatok, sőt, lehet, hogy mától csak 2x, inkább éjjel szopik 3-4 óránként a büdös kölke Kép
a lisztes kérdésednél azt sem tudom, miről beszélsz Kép Vettél vmilyet?

PIldi
köszi a szavaidat, olvasni megnyugtató, remélem tényleg igaz ez, és nem éheztetem szegényt...

Andi
psandi
 
 


Sziasztok!

Elli: félre vagyok értve!!!! A 7-8 dl-ket első gyerkőcöm, Bálint produkálta, aki emellett naponta max 3-szor, ill később 2-szer kapott cicit (ez utóbbinál gyümi valami sűritéssel volt a harmadik evés helyett)! És az a Bálint gyerkőcöm tisztán anyatej mellett élete első 4 hónapjában 3.75-ről 6 kg-ra araszolt, aztán krumplizást kezdtünk, és onnan jöttek fel a kilók rá, 6 hósan volt 8 kg, 10 hósan 10,8 , 1 évesen meg 11,5!!

Ancsi nem eszik ennyit!! Nála a maximum főzelék egynapra a 3 dl, de inkább csak 2-2,5 (ez két étkezésre jön össze). Kenyerezik mellé kicsit, kb 50 ml gyümi (pépelt mirelitből) avagy 1 alma vagy 1 banán, és rengeteg szopi, de gőzöm nincs hány dl.

Egyértelműen Toffi Zsombija itt a nagyevő. Meg Mariann Marcija szokott, bár nála már rég olvastam a mennyiségeket.

Ancsi még életében nem nyomott le egyszerre 250 g főzeléket.

Ildi

Ildi
pildi
 
 


Az én lányom meg ma egyáltalán nem akart főzit enni. Általában be szokott vágni egy dúsított üveg bébikaját (+krumpli, tészta, banán stb, amivel dúsítom). Ma viszont egy fél üvegnyi sem ment le. Ráadásul reggel sem kért tápit, tehát ma fél 10-kor tápi, du 1 körül a főzi, 3 körül tápi, és még csak most ébredt, szóval egy órán belül bizti nincs hamira érdeklődés.

Egyébként ma olvastam a Spock könyvben, hogy egy éves kor körül "ugrásszerűen csökken" a bevitt kajamennyiség. Per kaja is, meg a napi is. És már nem izgatja az etetés, talán önállósulni szeretne. Hát én holnap megpárolok kb 8féle zöldséget (krumpli, kelbimbó, répa, fehérrépa, borsó,karfiol, brokkoli, zeller - szal ami van a háznál), elé rakom, aztán amit eszik, eszik, én nem idegesítem magam. Engem már csak az ivás "idegesít", pontosabban a nem ivás.

És még kérdeznék: Normális dolog az, hogy 11 hós lányom még mindig nem akarja az üvegét egyedül tartani? Evés közben fülét-farkát elereszti, rácsatlakozik a tv-re és benyom kb 250-280 g tápot.
A másik kérdésem, hogy neki most hivatalosan 3 foga van (kettő alul, és a jobb felső) és szerintem eccerre három akar neki kibújni, a felső párja, és a két alsó oldalsó meccő - ez lehetséges? Mert mindhárom helyen látom már a vízszínű foltot, viszont receficét nem érzek.

Ja, és persze köszönés nélkül dumálok, bocsika! Szal sziasztok... és utána jön a többi.

Most viszont megyek, mielőtt apája dolgait megsemmisíti.

heppi

heppi
KépKép
KépKép
heppi
 
 


Elli,
Nyugi, enyem lany sem eszik kozel sem annyit, mint Toffi Zsombija. Bar az is igaz, hogy messze all Kevin sulyatol(2 het mulva biztos adatot tudok mondani). Mi reggelire csak cici, kb.10 fele 120g gyumi alt. rizspehellyel, 1-2 kozott max. 150g fozi, delutan cici(ekkor viszem haza a nagyobbat), este max. 100-150g gyumi(ritkan eszik meg ekkor a fozit)+ kenyerhej, elalvaskor cici, meg ejszaka x-szer meg. Ha osszeadod ez sem sok es akkor meg nem beszelek a hetvegerol amikor egesz nap otthon vagyok, ilyenkor ugyanis oladysege atmegy csecsemobe es csak szopik.

Angi
angela2
 
 


Sziasztok!Kép

Csajok, én inkább nem írom le Mac étrendjét, mert akkor holnapig itt ülnékKép.
Voltam babanézni, hát, egy kis tündér a kölök, és 4.4 killa ide vagy oda, nekem olyan kis parányinak tűntKép. Csak onnan láttam, hogy tényleg nagy baba, hogy Macus egyik rudija, amit 3-4 hósan is hordott, feszült rajtaKép.

Elli,
jaj szegény kicsi ExDagimadárKép. Olyan kis bágyadtkaKép. Gyógyuljon meg gyorsan!

Toffi,
mivaaan?Kép Én kb. rétesliszt-finomliszt szinten vagyokKép.

Hű de sokat hagytak írniKép, mennem kell.

Zulu

Kép

Kép

Kép
zulu
 
 


Na lányok, szájsebészhez megint csak annyit, inkább szülök...

Most kamillával öblögetek, és egy jégzacskón nyugtatom orcámat. (szerencsére kajára gondolni sem bírok

Marcipán egyszerre kb. 1 dl főzelékfélét eszik. tejbegrízből talán picit többert. de szerintem tuti a tejre játszik...
p
ildi, azt azért elkell mondanom hogy vívódok ám a tejpép miatt. De azzal legalább ott lehetett hagyni anyunál, míg engem szétkaptak.

Zsebinek boldog szülinapot.

Megyek, nyűglődöm tovább.

Ja, nem szabad két napig emelni. Most látom, szegény Csucsukára nehéz idők várnak. Hát nem folyton emelgetem a kölköt?

s
sofka
 
 


Sziasztok

Akkor én is leírom nálunk mennyit eszik Márk.
Hajnalban olyan 5óra körül 180gramm gyümiturmix
Reggel: 2 szelet vajas kalács ez reggel 7kor. 9kor 130gramm gyümi. 12kor ebédre 220gramm fözi vagy húsileves. 15órakor: 180-200gramm krémtúró. Vacsora: 18órakor 2kifli belseje vajjal felvágottal vagy 1 szál virsli kiflivel.
Ez minden nap ennyi szokott lenni. Tehát ő se eszik sokat.

Taliba én is beneveznékKépKépKépKépKépKépKépKép

Na most ennyi
Puszi
Andy
andy78
 
 


Sziasztok!

Hát Lőrinc olyan 500-700 gr-t eszik átlagosan. De ennek én örülni szoktam. Kép Azt hittem, ez sok.Kép

Beu
beu
 
 


Sziasztok!

Először is: Hatalmas Gratula az 1 éves ZSEBINEK!!!! KépKép

Klár
Köszönjük a köszöntést. Igen ma 9 hós kiscsajom. jesszus de rég született.

Látom ma megint a hízás, és a kaja a téma. Na Zsani mai mérés szerint Zsanka 8700g és 73 cm, ergo hízott 520g és nőtt 3 cm. Elékeztek, hogy egy hónapja paráztam a 30 g hízáson??? Pedig nem eszik többet, mást mint előtte. És ő se zabál, úgy max 500g megy le neki vegyesen főzi és gyümölcs és darabos kaja (vajas kenyér és társai) Mindez 4 kajcsira. Ja és nekünk se kell protkó, mert tegnap végre áttört az első fogacska is!!!!

Na megyek altatáshoz anya is kell

Nadine

Nadine
KépKépKép
nadine
 
 


Sziasztok!

En elmondanam, hogy Emma soha!!!! nem evett fozeleket. Egyszer - egyszer belemartott kenyerrel hajlando volt elfogadni.
Viszont megeszi a szilardabb félét, amiket fozok.
Reggel: 130 tap

10: kenyer, felvagott (kb fel - egyzsemle), gyumolcs kb 100 gr

ebed: mi kajank (krumpli, hus, rizs, teszta, parolt zoldseg, zoldseg levesbol, stb) 100 tap

Uzsi: mint a tizorai, utana joghurt vagy gyumolcs egy kis peppel

este: 230 tap

En elegedett vagyok, avval amennyit eszik most.
Mindig voltak cirkuszos idoszakok, gondolom lesznek is. Nem kell izgulni, az a lenyeg. Ha nem eszik vmit, hat majd eszik kesobb, vagy olyat, ami helyettesiti azt vitaminban, stb

Talira mi is szivesen mennenk.

Olyan furcsa erzes, hogy a babak mind kezdik elerni az egy eves kort. Nemsokara mar ovisok lesznek. Kép
En meg kezdem elorol a masodikkal. Mar ugy varom a kis csillagot!!!

Gyogyulast a kis betegeknek,
pusz
Kakukk, Emma, 19. hetes pocakbaba
kakukkfu
 
 


Ja, van uj kep a profilomban Emmarol, Kép pusz
kakukkfu
 
 


Nya csóókcsajok Kép

Hát - én le sem merem írni, hogy Sajtkukac miket eszik egy nap... illetve leírom, aztán lehet csúnyákat gondolni rólam KépKépKépKép

Ma kerek 10 kilónak találtattunk, bár szerintem több a kisasszony, ma ültetnem kellett a mérlegre, és volt már rá precedens, hogy ilyen esetben nagyon kevés gyarapodást mutatott a szerkezet. Na mindegy, nem vagyok 2ségbeesve.

Szal : mai kajánk most este 8-ig : reggel cici, de csak 1 mellből, utána fél 11-kor cici (2 mellből), fél 2 körül főzelék + gyümi, fél 5-5-fél 6, ahogy kijön, cici, illetve ma volt hozzá egy kis gyümi is a nagyinál nasiképpen, utána 8-kor déli maradék főzi + gyümölcs, plusz most épp cici is volt.

Este 11-kor még lesz egy 2 mellből tejci.

Az egész napi főzelékünk ma állt 2 kis krumpliból, 1 szép sárgarépából, zöldborsóból (kis marék), meg egy kicsi csirkemellből, valamint 1 szelet hagymából, 1 gerezd fokhagymából. Ebből egy kb. 400 ml-es adag lett leturmixolva.
A gyümölcs : 1 narancs, 1 alma és 1 mandarin volt ma éppen (úgy 250-re saccoltam), a nagyinál fél banán + 1 alma, kicsi darált keksz.

heppi,
fogak úgy jönnek, ahogy akarnak, van, hogy párban, van, hogy a 3 egyszerre.... de szerintem teljesen normális, amit produkáltok Kép

Viszont csajok : nálunk nincs nagyon ivászat (gyümölcs vagy leturmixolva, vagy darabosan, de nem iható alakban készül Kép), max, ha csuklik a kisasszony, ez pedig úgy 5-6 korty teát jelent csak. Tehát se a cumisüveget, se a poharat nem igazán ismerjük, mert nincs rá szükség. Van így vele más is, hogy 10 hónaposan nem iszik a gyereke se pohárból, se csőrös pohárból ?

sofka,
sajnálom, hogy megkínoztak, de túl fogod élni Kép Szorítok neked, de éjjelre tényleg valamit vegyél be, mert akkorra lesz nagyon szar Kép

Na most menek, mert gyerekem asszem termelt, és a mai csuklás is megérkezett Kép

Majd jövök :


Klár
clarissa
 
 


Sziasztok,

jól eltüntem megint,de azért olvasgattalak ám Benneteket.
Épülget a házunk és alig vagyunk itthon.Mindig van valami,amit intézni kell.
Bocsi ha valakinek nem reagálok,de tuti nem tudtam mindent megjegyezni,amit olvastam.

Előszöris:
Momo,
Zsebinek (alias Adrienn)nagyon boldog születésnapot!!! Kép (Az anyukámnak márc.1-én és a hugának meg márc.2-án van a szülinapja,csak jóval öregebbek Zsebinél Kép )

Olvasom,hogy mindenki leírta mit eszik,ponotsabban mennyit eszik a csemetéje.Ahogy olvasom és mérlegelem a dolgokat Petra itt a jól evő babákhoz tartozik.Viszont én valamit nem értek.....bevallom szégyellem is a dolgot,de csajok légyszi világosítsaok fel!!!
Én reggel meg este tápszert adok már Petrának,mert nem elég az anyatej.DE ahogy olvasom nem kötelező tápszert adni reggelire,meg ebédre,ha már nincs elég tejecske.Én azt hittem eddig,hogy ilyenkor azt kell adni,meg a dokinéni is ezt mondta.Remélem értitek a problémám és a butaságom.....a tejpép helyettesítheti a tápszert?!?!?!
Leírom mit eszünk:
reggelire cici+ kb 100ml tápi(ennek a amennyisége nagyon változó)
a délelőtti gyümi mostanában lecsökkent,kb.fél banán
ebédra kb.13 órakor 300ml főzi.
uzsonna kb.17 órakor kb.150ml tejpép vagy HIPP üveges gyümi,vagy banánt csipeget,néha főzeléket kap
elalváshoz vagyis vacsora cici+150ml tápi.
mindezek mellé még napközben ha van itthon és eszembe jut és van időnk játszani egy zsemlével akkor azt is majszolgat.
éjszaka mivel újabban többször is ébredünk kap cicit(2-max3 alkalommal) egyébként apa kel fel hozzá és akkor csak vizet kap.
Szóval lányok reggelire nem lenne muszáj tápit adni,meg vacsorára sem ,hanem lehet mást is?!?!?!
Petra 8 hónapos múlt.
Légyszi segítsetek,mert most totál hülyének érzem magam és itt szégyenkezem a gép előtt a tudatlanságom miatt.

A minap az egyik szomszéd anyuka ismerősömnek is épp tejpépet írt fel az orvos,mert az anyukának elkezdett fogyni a teje és a babának már nem volt elég....ezen el is csodálkoztam,hogy akkor miért nem tápit írt fel.És most meg itt is azt olvasom Ellitől,hogy ő is tejpépet ad Kevinnek.

Na nem ragozom tovább a problémámat,PLEASE HELP!!!

Urszila,
suhanó Zsuzsi és Hawajozó Julka ügyesek és édesek. Kép

Toffi,
hihetetlen mennyiségeket eszik Zsombi.Ma én is 4 bűzbombát szereltem le a lányomról Kép
Jaj emlékszem még Szandi jelmezére,nagyon tutkós volt.Ügyi vagy nagyon. Kép

Gombóc,
aranyosak vagytok Ti is a képen. Kép
Totál egyetértek azzal,hogy lassan jobban ismerjük egymást,mint a 200km-re lakó "legjobb" barátnőt a gimiből.

Zulu,
gratulálok a legkisebb családtaghoz. Kép

Elli,
beteg Kevin Kép jobbulást. Kép
Azt hiszem megint írnom kell Neked egy levelet. Kép

Réka,
Danid gyönyörű,arányos,csodaügyes és nagyon jó húsban van. Kép

na lépek ,mert késő van,Petra már rég alszik
jó éjt nektek is
azért még 1-2 képet teszek fel Petykáról Kép
puszi
Évi+Petra
Kép
Kép
Kép
Kép
Évi24
 
 


Jajj, elfelejtettem reagálni Toffi írására.

(Megjegyzem, kiscsajom boldogan csücsült egy akkora adag végtermékben, hogy ihajja KépKép)

Szóval Toffi. Anyu közel 60 éves koráig nem állt hadilábon a méh- és darázscsípéssel, a Sumetrolimmal, meg a hajfestékkel sem, viszont úgy néz ki, hogy "telítődött" a szervezete ezen anyagokkal, és most egyikkel sem igazán hasznos találkoznia. A hajfesték még azért megy valahogy, csak utána Fenistilt eszik, és vigyáz, hogy lehetőleg ne érjen a festék a bőréhez. Ennyi.

Most viszont megyek, mert ez a véééésssszzzzmadárrrr dolog nem tesz jót a renomémnak asszem Kép

majd jövök :

Klár
clarissa
 
 


Klar,

Igen van! Igaz mi meg csak 9 hosak leszunk, de lanykam semmi nemu folyadek bevitelere nem hajlando, ha az nem a cicibol jovo tejcsi. Mi is kiprobaltunk mindent, de nem talaltuk meg el az izleset. Mellesleg bebizonyitotta mar, hogy tudna inni csoros poharbol, sot a furdokadban erdekes modon meg a poharbol ivas is megy egyedulKép

Angi
angela2
 
 


Klár! Angi!
Szerintem tanítgassátok inni! Jön a nyár, meleg lesz, gondolom már Ti sem szoptattok annyit. Tavaly nyáron ment a cicizés állandóan, semmi mást nem fogadott el Lőrinc sem. Most már prógálgatom, hogy igyon mást is, de sem a különféle eszközök nem jönnek be, és a bennelevők sem annyira. De nem adom fel. Most leginkább a szívószál működik, ha kedve van. De szerintem fontos, nehogy kiszáradjon.

Sofka!!!! Jaj-jaj-jaj, te szegény! Sok testi kín gyötör mostanában. Még szerencse, hogy van három gyönyörűséges csemetetéd, akik feleldtetik!Kép

Évi! Édes a csaj, mint mindig!

Kakukk! Már 19 hetes a picur! Jeee, hogy rohan az idő! Mozog már? Látszik már, hogy milyen nemű lesz?

Beu
beu
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?