Új privát üzeneted érkezett!

Tegnap voltunk egy barátnémmal a Mammutban a játszóházban ( http://www.kolyokpark.hu/ ), ahol is 1 éves kor alatt ingyenes a belépés.
Jövő héten van valakinek kedve jönni?
linocs
 
 


Mni, nem hinném, hogy nagyon kevés, bár Lilla is elég pindurka. :) Azért írtam, mert Laura a 9. és a 10. hónapban egyáltalán nem hízott, ezért írt fel a doktornéni vasat, folsavat, Cebion cseppet, valamint hízókúrára kellett fognom: minden nem anyatejes étkezést fel kellett turbóznom gabonával, rizzsel, krumplival. Addig kb. egy decinyi főzeléket evett, aztán kb. 3 hete, mióta szedi a felírt dolgokat, duplája lett az étvágya (vagy még több, ha valamelyik kedvence a menü), és előtte csak nyammogott, most meg nem győzöm rakni a szájába, úgy tátogatja. :) Öröm nézni, hogy milyen szépen eszik, előtte minden nem szopis étkezés kész kabaré volt, a kaja fele körülötte landolt, annyira hadakozott.

Ha aggódsz, akkor azért beszélj a dokival. Állítólag ennyi vaspótlás csak jót tesz a gyereknek. 7 cseppet kell adnom a Maltofer cseppből, meg egy fél szem 3mg-os folsavat, plusz a C vitamint. Mindent bele az ennivalóba. Kaptunk Milupa HA tejpépet (tápszer rizspéppel), valamint a gyümölcsös étkezésekbe is keverek egy kis gabonapelyhet (Holle pépeket, van belőle többféle gluténmentes is), a husis főzeléket pedig rizzsel vagy krumplival sűrítem.

Kép

Kép
mzx
 
 


megyünk Linocs!!!!!!!!!! ki jön még??? és a gyerekre vigyáznak ott, vagy te is bemehetsz, és vele lehetsz?

Kép Kép Kép
fanetta
 
 

 
 

Linocs, engem is érdekel, nektek tetszett? meg is akartam nézni, mert láttam róla egy riportot már, de amikor a múltkor arra sétáltam az volt kiírva, hogy 1 éves kortól, szóval nem értettem, mert a riportban is azt mondták, hogy már 8-9 hónapos kortól van értelme

nekem a kedd és a szerda nem az igazi máskor bármikor

Niki, ne aggódj, Eszter semmit nem hízott szinte az utolsó 1-2 hónapban és még mindig 8 kg kb. pedig milyen husi volt, látod most meg alig nehezebb mint Lilla. pedig nem is eszik rosszul és én még ráadásul adok neki (baba)tejbegrízt meg ilyen cukros dolgokat is...de annyit mozog - biztos azért nem hízik

amúgy igen, Eszter már kapaszkodás nélkül állt fel teljesen magától

Mézgombi, csúnya sztori, de már nekem is feltűnt, hogy nem bababarát ez az ország, ma simán hagyták, hogy félórát ácsorogjak a postán Eszterrel, senkinek nem jutott volna eszébe előreengedni, sőt amikor megnyitott egy másik ablak, előrerohantak mögülem is ...

KépKép
judit18
 
 


Mzx, Lillának szerintem jó az étvágya, 200 grammot minimum megeszik a főziből, napi 2x. Gyümölcsöt kap délután ezt többszöri próbálkozásra, mert az nehezen csúszik és szopizik még napi min. 3x.
Judit, akkor tényleg szuper ügyes Eszter. :)
Linocs, szerintem, ha jövő héten megrohamozzátok a játszóházas helyet jó sokan, utána tuti fizetőssé teszik 1 éves kor alatt is. :D

KépKép
KépKép
mni
 
 


Van akit nem sikerült elérni a talival kapcsolatban? Pété anno írta, hogy ne 21-én legyen, mert aznap lesz az esküvőjük... nem rakjuk át más időpontra? Március 14?

KépKép
KépKép
mni
 
 


Pété, tényleg, az esküvő!!! :) Milyen lesz? Sokan lesztek? Szervezitek ezerrel? :)

Mni, ha ilyen étvágya van, akkor biztos nincs baj. :)

Kép

Kép
mzx
 
 


Március 14. - pont Nimó szülinapja :D :D :D :D :D

Tegnap mértük Nimród sózsákot meg, és 12, 05 kg...Nagyon nehéz....Milyen jó lehet 7,5 kg-os gyereket cipelni, ehhez képest....
Nimókám 3 hónaposan már 8 kg volt, emlkeim szerint...De jó nektek, csajos anyukáknak...

Pedig Nimród 2 dl főzeléket meg sem eszik egyszerre....
Reggel: szopi
Délelőtt: kevés gyümölcs (egy almát sem eszik meg)
Délben: kis leves, kb. 1 dl második (zöldség, hússal, tésztával stb. villával szétnyomkodva)
Délután: alszik - nem eszik
Este: kb. egy 5x5 cm-es kenyér valamivel.
Később kb. 7-kor 180 ml tápszer.
Alváshoz szopi: de az már nagyon kevés.

Sztem ennyit más gyerek is eszik, sőt többet...

Judit

Kép

Kép
juditkecskemet
 
 


Mni: Khm, nekem nem jó a március 14. És mint szervező, hát hadddd legyek olyan önző, hogy olyan napra tesszük a bulit, amikor nekünk is jó (ne már olyan bulit szervezzek, amin nem is leszek ott...)
Mondjuk a mai helyzetet látva eléggé (rám nem jellemző módon) pesszimista vagyok az ügyben, hogy egyáltalán kell-e szervezkednünk. Lehet, hogy csak tizen leszünk. Annyian meg bárhol elférünk. :(
De, hogy ne jósoljak össze-vissza, ezért maholnap mindenki, aki a táblában szerepel (kiegészítve az újakkal) kap egy privit, emailt stb. a Kérdéssel:
jön-e a március 21-én tartandó szülinapi bulira,
hányan,
külön javasalai a szervezésre vonatkozólag (torta, díszítés, szórakoztatás).

Ezt Fanetta lánnyal feldolgozván kiderül, hogy beborul, vagy kiderül. :) (nemhiába sokat aludtam az éjjel, csak egyszer kelt a lány, és 8 óta újra alszik)
A küldött privit, emailt kéretik komolyan venni!!!! És az abban szereplő határidőt is!

Utóirat: aki esetlegesen nem kap levélkét, pedig nagyon-nagyon-nagyon várja, az írjon nekem, a fenti kérdésekre a válasszal!!! És az ilyen egyénektől előre is bocsánatot kérek!!!
linocs
 
 


Megvagyunk, csak megint betegek vagyunk. :( :(
Már nagyon várom a tavaszt, hátha kicsit jobb lesz a helyzet. :?

Mzx!
Majd tavasszal vendégül látjuk Eriket megígérem. :wink:

Fanetta!
Igen, az angyal hozta a léghokit. :D :D
A szülinapi bulihoz szívesen vállalok segítséget, akár salátakészítés, akár dekoráció....stb.... Tortában ha lehet én még tej és tojásmentesben gondolkodnék. :roll: Valami jó kis közös játékon is töröm a fejem.

Linocs!
Én is a 21-re szavazok. 14-én már eléggé ünnepi hangulatban szokott lenni a város. Meg persze Zsomb akar lenni a bálkirály. :D :D De várjuk meg a többi jelentkezőt.

Judit!
Mi evésügyileg ugyanott tartunk 7 hónapos korunk óta. Kora reggel szopi. Ebédig még 2-3 szopi. Ebéd szopi és kb 2 dl főzelék(zöldség, husi krumplival, rizzsel, kis olajjal, most már egy kis fűszerrel( babérlevél, bazsalikom, petrezselyem, fokhagyma...) délután általában 2 szopira tart igényt, vacsi gyümölcs gabonakásával (holle köles, ill. ehétttől már más gabonás is). Lefekvés elött szopi ami nálunk is inkább már csak relaxáló célú. :wink: Éjjel betegség esetén szopi. :?

Niki!
Nálunk is a gyümölcs megy most rosszabbul, pedig az elején meg az jött be jobban.

Judit!
Ügyes Eszter nagyon. Csenge is 10 és fél hónaposan elindult és nagyon hamar belelendült a totyogásba. Lassan nem kell tornára járnod, futhatsz utána. :wink:

Pumperka

Kép
Kép
Kép
pumperka
 
 


A kis betegem a batyumban:
Kép

A fotó kedvéért egy mosolyra még futotta...

Kép

A nagyok most korcsolyáznak az apjukkal, mi meg itthon teszünk-veszünk, no megy kicsit Bnetezünk végre. :wink:

Pumperka

Kép
Kép
Kép
pumperka
 
 


Sziasztok Lányok!

Jól eltüntem. Bocsi. Sajnos megvolt rá az okom.

Mindenek előtt Mindenkinek BÚÉK!!!!!!!!

Sajnos az év vége és az év eleje nem lett túl happy nálunk. Először is mindkét gyerek lebetegedett, brutál köhögés, orrfolyás, szerencsére láz nuku, férjem állandóan dolgozott, vagy suliban volt.
A várva várt céges bulim napján, dec. 13-án beköszöntött nálam az ötödik mellgyuszi, hajnalra 38,8-as láz, brutál köhögés, torokfájás, stb... Kijött az ügyelet, tüdőgyulladás gyanuval összevissza küldözgetett, persze gyógyszert addig nem adott. Hétfőre a fél fejem bedagadt, mivel begyulladt a bölcsesség fogam gyökere is, irány a fogorvos, úgy köhögtem, hogy szinte elzavartak. Lázasan így is két órát kellett várnom. Kihúzták, élmény volt. Az érzéstelenítő semmit nem hatott, mivel a szopi miatt valami gyengébb szart kaptam.
De végre felirtak anitibiotikumot. Előtte nem egész egy hónappal a negyedik mellgyulladás miatt már túl voltam egy kúrán, de egye kutya. Sürgősen kettőre csökkentettem a szopik számát.

Nagy nehezen, röpke két hét alatt rendbejött az egész család. Az ünnepi készülődés nehézkes volt így.

Végre fellélegezhettem volna, mikor 30-án arra ébredtem, hogy újra ott a csomó és iszonyúan fáj (ergo hatodik mellgyuszi ugyanott). Teljesen kétségbeestem. Kimaszírozni nem tudtam, újabb antibiotikum kizárt, allgopyrint szedtem, meg vettem Apis mellificát. Hogy attól, vagy sem, de szerecsémre nem nőtt a csomó és négy nap után eltünt a gyulladás.

Már csak egyszer szoptatok, ötödike óta este tápszert kap Peti.
Sajnos nem sikerült elkerülnünk. De nagy szerencsémre nem cirkuszol. Elfogadja az új helyzetet. Végsősoron örülök, hogy fokozatosan jutottunk el idáig. Most a feladatom az, hogy elapasszam nullára a tejecskét.

Sajnos csak felületesen sikerült visszaolvasnom Benneteket.
A képek nagyon-nagyon szépek. Édesek a kis Tündérkék!

Sajnálom a betegeskedőket! Remélem hamar meggyógyul mindenki.

Ez a kemény fagy hátha kigyilkolja végre a bacikat!!!

Szép hétvégét mindenkinek!!!

Livi
Kép
Kép
lusie
 
 


Lusie!

Biribon mellett Te vagy nekem a másik hős anyatej fronton. :wink: Szuper, hogy Peti is ilyen jól vette az akadályokat. :D

Pumperka

Kép
Kép
Kép
pumperka
 
 


Szia Pumperka!

Elöször is boldog új évet!
Kerestem azt a topicot ahol írkáltunk de nem találom sehol.
Már ti is jó nagyok vagytok.
Ti szopiztok még?
Viccmano

Kép
viccmano
 
 


Sziasztok!

Először is mindenkinek boldog új évet kívánok!

Eltűnésem egyik oka, hogy sajnos már nem tudok a régi lenni és reagálni mindenki írására és ezt valaki zokon vette, hogy nem írtam számára semmit sem. Bocsánat attól az illetőtől, direkt nem írom le a nevét, mert nem akarok vitát, hogy miért nem priviben beszélem meg Vele (egyébként ez már megtörtént), de le kellett írnom őszintén, hogy miért hallgattam idáig. Még egyszer hangsúlyozom, hogy nem azért nem írtam Neki, mert nem szimpatikus!
Elment a kedvem a fórumozástól. De hiányoztatok, így megpróbálok visszazökkenni, ha menni fog.
Másik ok pedig az, hogy Dóri beteg, náthás, az utóbbi napokban többször fent voltunk éjjel, így nem voltam a toppon. De most már javul a helyzet.

Betegeknek jobbulást kívánok!!!

Melinda

Kép
melinda80
 
 


kedves Linocs: azon a hiper-szuper új gépeden valami hiper-szuper új táblázatkezelő lehet, mert az enyém táblázatkezelő nem kompatibilis vele!!! a te táblicskud megnyitása most sem sikerült, és a múltkor sem, amikor feltetted a babanetre a szülinapos táblicskut!!!! :cry: :cry: :cry:

Én meg attól tartok, hogy annyian leszünk, hogy nem fogunk elférni a teremben, és azért kell majd új helység után néznünk :lol: :lol: :lol: Gondoljátok csak meg kb. 70 gyerek+ 2 szülő, az annyimint 140 felnőtt + kábé 20 -30 nagytesó, az annyimint....hmmm....annyi mint kétszáznegyvenhez közelítő összeg. TE JÓSZAGÚ MÁLNABOKOR!!!!!!! És aztán majd törhetem magam azon, hogy hogyan oldom meg, hogy mindenkivel legalább 1 szót váltsak :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: De egye medve!!! csak a ti kedvetekért még ezt is bevállalom :lol: :lol: :lol: De persze akkor ez mindenkinek kötelező lesz majd!!!! :lol: :lol:

Lenne még egy lehetőség esetleg: a március huszonnyolcadika. Vagy esetleg ez is nagyonnemjó valamiért?

Juditkecso: enyém Nimi kieszik engem a vagyonomból!!! (vagyis a közeljövőben mindenképpen ilyen irányú, komoly veszély fenyeget) Egyetlen kajácskánál 2 nagy almát+4 kekszet úgy bevág, mint a semmit!!!!!!! vagy 2 banánt+1 almát+4 kekszet. Ha rosszabb napja van, akkor csak 2 bébikaját fal fel szőröstűl-bőröstűl :shock: :shock: :shock: . Szerintetek (ha ezt hitelesen dokumentálom) erre már kérhetek szocsiális segélyt?

Lusie: :shock: :shock: :shock: :shock: :shock: ....meg sem tok szólalni.........lassan úgy megszokod a fájdalmat, hogy hiányozni fog!!! Na jó, ez csak egy hülye poén akart lenni -de azért nem semmi, amin te keresztülmész. Még olvasni is szörnyű, hát még átélni!!! De úgy látom kemény fából faragtak téged!!! :lol: (nem pedig hobbiból)
A kemény faggyal meg az a baj, hogy a bacikkal együtt engem is kigyilkol.....nem is beszélve a 26 fokban is kardigánt viselő fagyos szentemre....brrrrr.....ha már csak rágondolok a kinti hidegre, fázok.

Komoly eseményre készülök, azaz készülünk: Fanni első zsúrja lesz hétfőn. Egy kicsit elodáztuk a dolgot, ezért csak pénteken reggel kézbesítettük az érintetteknek (bölcsistársaknak) a meghívót -gondoltam, na nem baj, legfeljebb kevesebben leszünk, jobban férünk. Na, és mit gondoltok hányan jeleztek vissza, hogy eljönnek???????????? NEM TALÁLT!!!! SENKI ELSŐ GONDOLATA NEM TALÁLT!!!!! Mindenki eljön + egyik gyerek a tesóját is hozza :shock: :shock: :shock:
Szerencsére (ilyenkor is) van egy férjem (nemcsak amikor idegesíteni kell engem :lol: :lol: ), és kitalálta, hogy a szomszéd lakást kérjük el, mivel az még pár napig üresen áll -ugyanis csak pár nap múlva jönnek oda a bérlők. És bár az is csak picivel nagyobb a mi negyvenegynéhány négyzetméteresünknél, de ott kevesebb a bútor, ezért több a lehetőség. És azt számolom, hogy a negyven négyzetméterre harminc ember, az szinte négyzetméterenként egy ember. na de pont ezért lesz fergeteges :lol: :lol: :lol: Gondolom ilyen lehet Kínában a népsűrűség :shock: :shock: Na de majd beszámolok, hogy milyen volt.
Most még 3 évesek szórakoztatásához (kevés helyen) való játékokon töröm a fejem: Liccs, loccs, mit hozott a kishajó, Nád a házam teteje, Ha jó a kedved tapsolj nagyokat-mutogatós énekek ugrott be eddig, ill. a férjem bohócnak való öltöztetése. Más ötlet esetleg???
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára fanetta 2009.01.11 00:45-kor.

Kép Kép Kép
fanetta
 
 


MÉR VAN AZ, HOGY AZ ÉN HOZZÁSZÓLÁSAIM MINDIG SZÉLESEBBEN JELENNEK MEG, MINTA TÖBBIEKÉ, ÉS ÉS MINDIG KILÓGOK MÉG A SAJÁT KÉPERNYŐMBŐL IS?????????????????????????
(HMMM, FORDULJAK PSZICHOMÓKUSHOZ ESETLEG -BÁR SZERINTEM JELEN ESETBEN NEM EZ AZ IGAZI MEGOLDÁS :lol: :lol: :lol: )

Kép Kép Kép
fanetta
 
 


Én is vagyok.

Linocs: nekünk a március 14 és 21 is jó lenne, a 28 nem igazán, mert Gábor szülije 27, Flóráé 31, így nagy valószínűséggel azon a hétvégén ünnepelnénk őket. De ha mégis akkor lenne a nagy babazsúr, akkor szervezkedem a családdal.
Torta: a kismama szakácskönyvében van almatorta (tej- és cukormentes), kukoricakuglóf (lisztmentes), palacsintatorta (tej és tojás nélkül). Én annak idején almatortát csináltam Flórának, mert tojást már nyomtunk akkor.
Én is szívesen csinálok salátát, édes, sós rágcsát, egész malacot citrommal a szájában :D

A mammut nekem nagyon messze van, de mulassatok jól!

Fanetta: nekem nem jelenik meg szélesebben a te hozzászólásod, szerintem hagyd azt a pszichomókust :D

Lusie: bakker, már megint! Le a kalappal, hogy eddig bírtad a szopit, én is nagyon felnézek rátok -- rád és Biribonra -- azért, hogy mennyi küzdelmet vállaltatok a szopiért.

Melinda: gyere, mesélj, hiányzol ám te is, ha nem írsz! És jobbulást Dórinak!

Pumperka: annyira édes a bágyadt mosolyú Zsomb a kendőben. Gyors gyógyulást neki is!!!

Mézgombi: á, a drága jó Plusz... Mi már nem járunk oda több okból sem. Az egyik, hogy az egyik nyári nagy viharnál, amikor rohantam haza, hogy megvan-e a kutya, és addig a sógornőm ott maradt a kölkekkel, lazán kitették őket a zuhogó esőbe, villámok közé, mondván, nekik most be kell zárni, utasítás. Még jó, hogy volt egy kedves nő, és addig beülhettek a kocsijába, míg visszaértem (kb. 5 percig kellett volna engedni, hogy maradjanak). A másik, hogy Flóra szegény bekakilt náluk, mert az üzletvezető nem engedte, hogy használjuk a wc-jüket (az eladócsaj hagyta volna).

Kaja: hajnalban-reggel maratoni szopi, reggelire kb 1 deci zabkás gyümivel vagy csak gyümi, 10 körül szopi, ebédre kb. 2 deci főzelék, 2 körül szopi, délután gyümölcs vagy kölesgolyó, vacsira megint zabpehely vagy főzelékmaradék, lefekvés előtt szopi.

Kép
KépKép
nebula
 
 


Fanetta: "kiskanál, nagykanál, zöld erdőben kismadár, minden gyerek így csinál" -- utánzós, bohóckosdós játék
tekeredik a kígyó -- kézenfogva összgubancolódni
majd mondok még, ha eszembe jut

Kép
KépKép
nebula
 
 


Lusie!

Nagyon sajnálom ami veled történt és 100%-ig átérzem a helyzeted....ahogy írtam szinte lépésről-lépésre ezt éltem át mint te...érdekes h nekem is egy fránya fog volt a ludas :x

Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Fanetta: A márc.28. azért nem jó, mert akkorra tették át a most szombat helyett a jan.2-i ledolgozást

Kép
cicuka78
 
 


Tényleg, Panni téged el is felejtettelek. Borzasztó, hogy a fogak milyen sok mindenért felelősek lehetnek. (Sajnos nekem is van velük gond rendesen, előbb-utóbb muszáj lesz rendesen megcsináltatnom.)

Kép
KépKép
nebula
 
 


Sziasztok!

Először is egy örömhír:

Tegnap hajnali 3-kor megszületett húgom kisfia, Dávid, 2900 grammal és 49 cm-rel. (10 nappal a kiírt időpont előtt.) Szerencsére mindketten teljesen egészségesek!

Aztán csak röviden, mert dögrováson (iszonyú náthás vagyok, alig kapok levegőt, tele a fejem, brrrrr) vagyok és apánk szigorú fekvésre ítélt a mai napra. :shock:

Szülinap: jobban örülnék a 21-nek, mert 28-án mi a családit akarjuk tartani, és igen tényleg munkanap a március 28-a.

Lusie! Azt a mindenit... Hát nem irigyellek. De tényleg nagy hős vagy!!!

Kép
Kép
Kép
petramama
 
 


Sziasztok!

Vagyok én is,de már nagyon elmaradtam az olvasással mindennel... :oops: igyekszem visszarázódni. 8)
Köszönöm az invitálást a szülinapi babatalira,pedig nem is vagyok aktívan itt veletek. 8) :) rendes dolog hogy rám is gondoltatok!! :) De sajna biztosan nem tudunk menni,mert Kecskemét messze van Pesttől,meg az odaút is kérdéses lenne hogyan oldanánk meg,úgyhogy ezt most passzolom. :(
Ez van,majd talán legközelebb! :wink:

Kép

Kép
mezsó
 
 


petramama: jobbulást neked,és tesódnak nagy gratula! :wink:

Kép

Kép
mezsó
 
 


mezsó: nincs is olyan nagyon messze - és ennél jobb elindulást az aktív együttléthez kívánni se lehet !!! Juditkecsó is jön, azaz jönnek. Ugye Judit?? Ekkore hepajt kár lenne kihagyni!!!! Ki tudja mikor lesz még egy ilyen 8) 8) 8)

És még valami: azokkal az emberkékkel jo(bb) a kapcsolatom, akikkel volt alkalmam személyesen találkozni, beszélgetni. Eleinte furcsa volt, hogy honnan jut eszébe valakinek, hogy egy másik valakit rég nem "látott" itt a fórumon, hisz annyian vagyunk, és annyi hozzászólás van naponta (na most ne röhögjetek ki, de azt gondoltam nézegeti a táblit, sorra veszi a neveket ). És hát mit ad az ég? nekem is beugrik néha egy-két személy, akit rég nem "láttam".
Van akit az írásai alapján kedveltem meg. És van aki a személyes találkozásokkor osont be a szívembe. Ezért ha csak tehetem, ott vagyok a bébirandikon. :lol: :lol: :lol:

Kép Kép Kép
fanetta
 
 


Nosztalgiázok (ahelyett, hogy lefeküdnék 8) ).
De hát mostanában csak ilyenkor van időm babanetezni, és megállni egy pillanatra.
3 évvel ezelőtt még annyira friss volt minden (élmény). Ő még csak 1 órás volt. És ott pihegett melletünk. És életemben előszőr csodálhattam meg a Nagyfőnök teremtését, csodálatos, pici alkotását....valószínűleg így ujjonghatott Ő is a világ megteremtésekor, amelyből nekünk, nőknek is adott egy kis ízelítőt. Azóta, minden áldott állapotban levő nőre egy picit irigy vagyok - és leszek is, életem végig.

Egy idézet jut eszembe, bár ezt a kis Jézusra vonatkozóan írták, de mégis, mintha ide vágna (inkább a hangulata miatt, amit sugall -az egyszavas mondat egyszerű, de mégis sokatmondó jelentése miatt is):

"Megérkezett.
Bámulják bamba szemmel, barmok, cselédek, pásztorok..."

Kép

Kép
Látjátok feleim szümtükkel?????
avagy
Anya lettem, hát nem hihetetlen????

Kép Kép Kép
fanetta
 
 


Fanni Cicának nagyon boldog születésnapot kívánok!!!!
Kép
Kép

Fanetta!
Nagyon szépek vagytok a képen! Mostanában én is nosztalgiázok gondolatban. Hiába voltak úgymond szörnyű élmények is a kórházban, mostmár úgy emlékszek rá, hogy milyen jó volt, milyen csodákat éltem ott át.

A menésen csak azért gondolkodok (a szülinapi bulira), mert nagyon bánt, hogy rengetegen nem írnak már.
Jó lett volna megismerni Zsu-t is, Beuskát is. Már még Kölyök sem ír. :( /ez nem azt jelenti, hogy akik maradtak azokat nem akarom megismerni - de nagyon elszomorít, nap mint nap, hogy csak pár hozzászólás van már. Mennyire szorítottunk egymásnak, és mennyire örültünk a babák érkezésének...Most meg tele van "Névtelen"-nel a topic. Ennek nem így kellett volna lennie. :(
Nem ír Mpatr, Eszterxx, Pepike stb. és még sorolhatnám.
A megadott határidőre választ írok.
Köszönöm.

Most rohanok mert megyek Szegedre két vizsgára. Rehabilitáció, Krónikus betegségek megelőzése. Holnapután meg megyek az elmaradt Környezeti válság, emberi felelősség, és a Magyar Köztársaság politikai rendszere tárgyból. :? :roll: :(
ÚÚÚÚÚÚÚÚÚgy unom. És még konzultálni is megyek a szakdogával kapcsolatban...

Judit

Kép

Kép
juditkecskemet
 
 


Kedves Juditkecsó!!! Ugye te sem gondolod komolyan, hogy azért nem akarsz találkozni és ünnepelni egyes emberekkel (babócákkal), mert mindenkivel nem találkozhatsz és ünnepelhetsz.

Kép Kép Kép
fanetta
 
 


Boldog-boldog szülinapot Fannikának!!!

Nagy gratula a kis Dávidhoz Petramama hugicának!


Juditkmét! Tök jó, hogy Levikénél megoldodott a szobatisztaság, és milyen hipp-hopp! Bölcsivel megbékélt? És Te?

A buli nálam is márc.21-én tökéletes!

Aranyosak vagytok a hozzám intézett dícséretekkel. De nem akkora hőstett ám ez!
Panny: Nekem sajnos nem a fog lehetett a ludas, az csak becsúszott, hiszen miután kihúzták, rá egy hétre újra jött ez a szemét gyulladás.
Már ott tartok a fogakat illetően, hogy kihuzatom az összeset és hajrá protkó. El is kezdek spórolni rá, mert ahogy elnézem tényleg előbb utóbb kelleni fog. Siralmas! Bár sokan azt mondják, hogy ha vége a szopinak, nagy tehertől szabadul meg a szervezet és rendeződünk.

Írtam múltkor, hogy egy hónap alatt lefogytam hat kilót és nem tudom visszahízni. Többek javaslatára, na meg a nagy lerobbanás hatására teljes vérképet csináltattam és megnézték a pajzsmirigyért felelős TSH hormont is. Épp az alsó határt súrolja az érték. Tudtok erről valamit? A háziorvoshoz még nem jutottam el a lelettel.

Olyan vicces. Ma megyek Petit beiratni a bölcsibe. Először a hideg is kirázott a gondolotra, de Anya szerint (ő bölcsőde vezető) be kell iratnom most, hogy évközi felvételre kerülhessen jövő márciusban. Kiváncsi vagyok hogy vágnak ki. Annó Olcsit két évesen elutasították mondván túl kicsi még és helyhiány van. Most duplájára bővült a befogadóképesség. Hátha.

Livi
Kép
Kép
lusie
 
 


töröltem...Ideges vagyok nagyon a vizsgák miatt, inkább nem írogatok most, csak majd ha levizsgáztam...
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára juditkecskemet 2009.01.12 09:19-kor.

Judit

Kép

Kép
juditkecskemet
 
 


Egy szónak is száz a vége: el szeretnék menni a találkozóra, ennek csak betegség vagy a suliban konzultáció lehet az akadálya. Ha nem jön közbe a fent említett két dolog, akkor megyünk!

Lusie!
Nekem pajzsmirigy alulműködésem van. Nagyon fontos kezelni a túlműködést is mert súlyos következményei lehetnek. (nem csak a fogyás)

A bölcsit Levi imádja, én is örülök hogy jár, mert nekem egyrészt könnyebb, másrészt itthon csak egy idegbeteg anyja lenne. Nimóval így egyedül elbírok a suli mellett. Levivel ezerszer több gond van még most is, mint Nimóval valaha is volt.

Judit

Kép

Kép
juditkecskemet
 
 


Jut eszembe!
Van egy nagyon tuti kis overallom. Világoskék, nagyon meleg, legombolható a kis cipőcske-része.
Vadiúj, kimostam és kicsi lett Petire :cry:
Mérete szerint 12h, szerintem úgy 80-as lehet.
Biztos mindannyian betankoltatok már így a tél közepén, de ha mégis érdekelne valakit....
képecske:
Kép

Livi
Kép
Kép
lusie
 
 


Judit: Remélem hogy nem lesztek betegek és találkozunk!!! A bölcsinek örülök! Tényleg sokkal könnyebb ha "csak" a pici van itthon, szégyen ide vagy oda, de én sem bírom sokáig idegekkel.

Az alacsony értékem a túlműködést jelezné?

Livi
Kép
Kép
lusie
 
 


Lusie!
Alacsony érték túlműködés. Nekem magas volt 6 - az alulműködés.
4 a felső határ, az alsó 0,valamennyi (azt nem tudom).

Levi különösen ért ahhoz, hogy úgy kikészítsen, hogy még a hangom is elmegy :oops: :oops: :oops: (a kiabálástól - mivel süketnek teteti magát)

Judit

Kép

Kép
juditkecskemet
 
 


"És életemben előszőr csodálhattam meg a Nagyfőnök teremtését, csodálatos, pici alkotását....valószínűleg így ujjonghatott Ő is a világ megteremtésekor, amelyből nekünk, nőknek is adott egy kis ízelítőt. Azóta, minden áldott állapotban levő nőre egy picit irigy vagyok - és leszek is, életem végig." fanetta ezekkel a szavaiddal detto én is egyet értek!!
:wink: :wink: Én is irígykedem a pocakos mamikra,pedig én csak 10 hónapja szültem! :wink: Én is annyira csodálatosnak tartom a szülés,születés élményét hogy az valami hihetetlen!!!Fanninak nagyon boldog születésnapot!!!

Juditk: micsoda érdekfeszítő vizsgáid lesznek holnap után... :roll: :lol: Már akkoris ki voltam akadva ezeken a tárgyakon amikor párom vizsgázott belőlük. :? Sok sikert a maiakhoz!! :)

Kép

Kép
mezsó
 
 


na bakker micsoda színváltós szövegem lett!! :lol: :lol: bocsika :lol:

Kép

Kép
mezsó
 
 


Kép

Boldog szülinapot a háromgyertyásnak!!!

Pumperka

Kép
Kép
Kép
pumperka
 
 


Sziasztok!

B.Ú.É.K. Mindenkinek!
Mostanában nem nagyon szoktam olvasgatni a topicot, és ebből kifolyólag nem is írok. Gondolom, ez az oka annak, hogy a harmadik tali lesz, amire nem tudok elmenni, és ez úgy látom Nikin kívül senkit nem érdekel. Mint ahogy azt már a szervezés legeslegelején jeleztem, március 21-én lesz az esküvőnk, tehát ismét nem tudunk elmenni. (Bár akkor még arról volt szó, hogy inkább a hónap elején vagy közepén lesz megtartva.)Sajnálom, hogy nem lehetünk ott, mert gondolom, óriási buli lesz, és nagyon szerettem volna látni a babákat és persze a mamákat is. Livike imádja a gyerekeket, embereket, és biztosan jól érezte volna magát, és nem hiszem, hogy sűrűn adatik majd meg, hogy ekkora party-t csináljunk neki.
Nem baj! Azért remélem, nekünk így is felejthetetlen lesz ez a nap!

Mindenkinek jó szórakozást és nagyon-nagyon sok boldogságot!

És azt hiszem, ezzel be is fejeztem Babanetes pályafutásom. (bár eddig sem tartoztam a legaktívabbak közé, de talán pont a fentiek miatt...)

Félreértés ne essék, nem dühből írtam ezeket a sorokat, csak baromi csalódott vagyok.

pusz Mindenkinek

Búcsúzóul Livikéről egy az Expo-n gagyi hátérrel készült kép:

Kép

Kép
pété
 
 


Kedves Lányok!

A Babanet szerkesztősége szeretettel várja a Látogatók történeteit a gyerekvárásról, családtervezésről, gyereknevelésről, szülésről, egészségügyről, családról, óvodáról, iskoláról, munkáról. Ha van olyan történeted, amely kacagtató vagy megható, megindító, elgondolkoztató vagy felháborító, esetleg reményt vagy megoldást adhat másoknak, ne habozzatok, hanem ragadjatok billentyűzetet és a kész írást küldjétek ide: szerkeszto@babanet.hu.

A történetek bekerülnek a Babanet Te Történeted rovatába, illetve a főoldalon is láthatók lesznek.

Üdv:

Dia
dia
Budapest
 
 
 


Pété, ugyan, szerintem nem ugrott be a szervezőknek az esküvőtök, de át lehetne nézni milyen opció van még....
Megint készülök egyébként az Ikeába, a múltkor betegség miatt nem jött össze, majd rádcsörgök, azért remélem egy kis Ikeázásra még kapható vagy! :)
Nagyon édes Livi, sokat változott ő is szerintem!

Petramama, nagyon nagy gratula a húgodnak!! hányadik baba?

Judit, tényleg nem tűnik soknak amennyit Nimi eszik! szerintem Eszter simán eszik ennyit, úgy látszik ez típus kérdése hogy ennyit hízik...nameg majd ha többet mozog akkor biztos lelassul...

Pumperke, remélem jobban vagytok, egész jókedvűnek tűnik Zsombi azért a betegség ellenére :)

Lusie, szegény, kemény lehetett, úgy látszik ez is alkati dolog, mint Pannynál...mekkora most Peti, majd tegyél fel képet!

hű Fanetta minimum Máriának nézel ki ezzel a hosszú hajjal :)
Nekem csak az a székes dolog jut eszembe a saját zsúrjaimról amikor zenére kell futkosni a székek körül és ha megáll a zene leülni és mindig eggyel kevesebb van és a végére maradt nyer...de nem tudom ezt már lehet-e 3 évesekkel...

Nálunk most a betegséget úgy tűnik a fogzás váltja fel, hogy ne unatkozzunk, már nem takony de éjjel állandóan nyűglődik, enni alig akar este, szóval ha nem hajlandó vacsorázni, már borítékolható, hogy éjfél körül már ébred enni....

az új produkciókról hoztam dokumentációt a hitelesítés végett :)
persze nem valami jó a felvétel, mert kameránk már nincs a fényképezőgépünk ennyit tud.
na meg persze hafel akarjuk venni akkor jusztse csinálja rendesen...

lemászom a kanapéról:

http://www.youtube.com/watch?v=JMQ4k735 ... re=channel

(néha ez még olyan cowboyosan megy magyarán a végén mintha egy lóról ugrana le, szóval azért szülői felügyelet nélkül nem engedélyezett...)

felállok egyhelyben

http://www.youtube.com/watch?v=LbW_QsmO ... re=channel

KépKép
judit18
 
 


bocs Pumperka, tudom a neved amúgy :)

KépKép
judit18
 
 


Halihó,

Először is a talival kapcsolatban próbáljunk valami közös nevezőre jutni, lécci!!! Mondjuk április 4??? Az 1 héttel van húsvét előtt, hátha addigra már Kölyökék is hazajönnek és Pétének is lehet, hogy már jó... én is azt szeretném, ha minnél többen el tudnának jönni a közös szülinapra, hiszen úgy lesz szép és maradandó élmény az első szülinap. :)

Lusie, nem semmi amin keresztülmentél... most már remélem minden rendben lesz. :)
Melinda, ezt az egészet nem értem, de remélem ezentúl nem megy el a kedved a topiktól és ha nem is részletesen, de legalább magatokról írsz. Jut eszembe, idén még nem is kaptunk Tőled képeket! ;)
Fanetta, BOLDOG SZÜLINAPOT FANNINAK!!! Hogy sikerült a szülinapi buli? Képeket!
Petramama, gratulálok a Húgodnak, végre egy fiú a családban! :) Jobbulást Neked!
Mezsó, szerintem más is jönne Kecskemétről, biztos valakihez beférnél és amúgy szerintem nem nagy távolság Pest és Kecskemét. Egyszer biztos meg lehetne oldani a közös talit!
Juditkecskemét, ez nem ér!!! Ha nem jössz, én se megyek! Zsu, Beuska, Pepike és a többiek is mind jönnek a talira, Neked is jönnöd kell!!! Nem fogadunk el kifogást! Drukk a mai vizsgáidhoz!
Pété, remélem sikerül egy kompromisszumos dátum megoldást találnunk... vagy lehet meglátogatunk Titeket az esküvőtökön. :) :lol:
Judit18, lehet, hogy nálunk is zajlik a fogzás... újabban Lilla is többször ébred éjszakánként, már 3 napja köztünk alszik és éjszaka többször is felsír. :( Sőt, gyakran az is előfordul, hogy nevetést egy pillanat alatt ordítás váltja fel. :(

KépKép
KépKép
mni
 
 


Pété: bevallom őszintén én mindig kiakadtam eddig a sértődéseiden, és most sem értelek igazán. Most komolyan, miért várod el, hogy 40 ember igazítsa a progamját hozzád, mikor szökőévente kb. 1 szer írsz? Tudod, hogy sokan nagyon kedvelnek, állandóan hiányolunk, ennek ellenére te jössz és idemondod nekünk, hogy nemhogy nem írsz, de valójában még olvasni sincs kedved minket. Nade ez még hagyján, ezek után azt is elvárod, hogy 40 ember jegyezze meg, hogy te valamikor 200 évvel ezelőtt megemlítetted mikor lesz az esküvőd!!!:shock: :shock: :shock: :shock: :shock:

Én nem értem ezt, de komolyan. Van két lelkes, mindenre elszánt szervező, akik szeretnének örömet okozni nekünk. Nem kis fáradságot és energiát ölnek bele ebbe az egészbe, pedig higgyétek el, ők is átérzik, amit ti. Nekik is ugyanúgy hiányoznak a többiek, ők is ugyanúgy szeretnék, ha ez a topik olyan szívből jövő lenne, mint amilyen volt, és nem ilyen erőltetett. Csak ahelyett, hogy ők megsértődgetnének, meg folyton azt szajkózzák, hogy ez így szar, próbálnak tenni ellene, és menteni a menthetőt.:evil: :evil: :evil: :evil:

Szerintem abszurd, hogy valaki személyes sértésnek veszi, ha olyan napokat tűzünk ki, amik neki ütököznek valamivel. Meg lehet szépen mondani és aztán javasolni másik időpontot, vagy nem eljönni. :x :x :x


Ááá, szóval hihetetlen, hogy még ez sem megy csalódottság, sértődés és névtelenné válás nélkül.


Én természetesen meg fogom tisztelni a szervezőket és elmegyek a buliba és nagyon nagy örömmel fogok találkozni és beszélgetni mindenkivel, aki ott lesz, és minden babát jól meggyömöszölök majd, :lol: :lol: :lol: , de hogy őszinte legyek, nekem az égvilágon minden kedvem elment ettől a topiktól. :cry: :cry: :cry: :cry:

Szilvánusz

Kép

Kép
szilvánusz
 
 


Ja, és Fanninak boldog születésnapot!

Melinda: örülök, hogy írtál és remélem te is eljössz a buliba.
Juditk: jó hallani, hogy igyekszel te is eljönni és akkor legalább végre személyesen is találkozunk!

Szilvánusz

Kép

Kép
szilvánusz
 
 


Köszi Szilvánusz! Épp azon voltam, hogy nyugtassam magam, és ne írjak semmi durvát, mert már nagyon ahhoz lett volna kedvem...
De tényleg, csajok, hát hogy gondolhatjátok, hogy bárki ellen is lenne valamelyik tettünk??? Hát úgy ismertetek meg, hogy bármilyen tettemmel is valaki ellen lennék? Én a világbéke hirdető kisiparos????
Ne hogy már!!!

Igen, lehetne áprilisban, sőt májusban, sőt két év múlva is tartani az egyéves szülinapot. De biztos valakinek nem lesz jó az adott időpont.

Higgyétek el, hogy már százszor elment a kedvem a fórumtól, hogy páran a lekötetlen vegyértékeit itt élik ki. De abba gondoljatok bele, hogy hányunkat mentett meg a kismama-deprssziótól az, hogy ide írogathattunk? Hányaknak segített az, hogy a babájánál tapasztalt problémát látta másnál is, és megnyugodhatott, hogy az övét mégsem az ufók hozták? És milyen tök jó, hogy akinek nincs a közelében hasonló korú gyerkőc, és avval rendelkező kismama, az találkozhatott, és megismerhetett ilyen kismamával, babával.

Szóval marjuk csak egymást, az tényleg jót tesz mindenkinek! A háttérben meg legalább van min röhögniük, akik örülnek a topikunk széthullásának!

Mindenesetre Fanetta, és én megszervezzük a szülinapi bulit. Jön, aki jön. Innentől kezdve én könyörögni nem fogok senkinek. Mindenki elég felnőtt. Hisz legalább egy gyereke van...
linocs
 
 


Jajj istenem...ne csináljátok már!!! :cry: :cry: :cry: Összekapni egy tali miatt??
Én még nagyon friss vagyok itt,szinte szinte kilógok a bandából/meg is sértődhetnék hogy sosem reagáltok a hsz-eimre,de ezerrel próbálkozom mindig képben lenni :lol: :lol: illetve nagyon kevesen :lol: de nem teszem :wink: /,de abszolút egyet értek szilvánusz szavaival ahogy a kialakult helyzetről ír!!
Tényleg abszurd hogy 1 valaki,jelen esetben pété szeretné hogy 40ember hozzá igazodjon.Valóban nem sűrűn láttam még az ő hsz-eit ezen a topikon.Még ha olyan aktív tag lenne,mint amennyiszer pl.linocs hsz-eit látom,de nem...
Na be is varrom a szám,mert nekem tényleg nincs jogom itt bárkiről is véleményt nyílvánítani,mert friss vagyok még nálatok. :wink:

Kép

Kép
mezsó
 
 


Mezsó: véleményt mindenki alkothat
Jönni meg jöhetnél, mert pl. kmanna is jön Kecskemétről. (na, így nem beszélek rá senkit)
linocs
 
 


...
Ne keseredj el Linocs! Meg senki más! SZÉP AZ ÉLET!

Meséltem már, hogy van egy kiskutyám???

Íme:
Kép
Kép

Livi
Kép
Kép
lusie
 
 


És ha már itt tartok dobok még pár képet:
Kép
Kép
Kép
Kép

Livi
Kép
Kép
lusie
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?