Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!


Mi is megvagyunk, most már újra itt kint. Voltunk otthon 5 napot,még alig értünk haza és én már is elkaptam azt az otthon most tombolós virust.
Eddig olyan jól megúsztuk mindenféle takonykór és miegymás nélkül,erre haza mentem betegnek lenni. Hánytam mint állatt ,kb. 15 éve nem sikerült,-már azt hittem nem is tudok-majd ahogy jobban lettem már jöttünk is vissza. Szerencsére Marci nem kapta el,-gondolom ez annak is köszönhető ,hogy Anyósom volt sokat a gyerekkel amig én gyógyultam.
Szóval talán lekopoghatom ,(kop kop kop) megint elkerülte a betegség Marcit.
Amúgy rengeteget fejlődött az utóbbi 1 hónapban,bejárja az egész lakást,kúszik,mászik ,ücsörög,kezdi a fel fel állást is ,és ha fogom a kezét akkor már sétálgat is.És persze egész nap be sem áll a szája,dumál édesen gagyarászik,és rém huncut. 8,7 kg kis sózsák a lelkem.
Szerencsére jól alszik tegnap is körbe aludta az órát" sőt:10-től reggel -déli 11 ig.
És csak 1x reggel kért enni,aztán szunya tovább. Szóval egy szavam sem lehet. (na tuti hogy ma nem fog aludni KépKép )

Napközben nem nagyon van időm,max. csak olvasó üzemmódban vagyok.Sajna az itteni lakás eléggé szabad" ezért állandó felügyelet kell Marcihoz.(az otthoni ebből a szempontból kényelmesebb,és biztonságosabb is)


Itt rohamosan kezd tavaszodni,a tulipánfák nagyon zsezsegnek" 1 hét és minden gyönyörű virágba borul .KépKépKépMarcival sokat vagyunk kint a levegőn, nagyon tetszik Neki.(is)KépKépKép

Hát igy dióhéjban ennyit rólunk,most kicsit vissza olvasok.

Mariann&Marci
mariannmarci
 
 


BeuKép nemtom, nálunk csak olyan volt, hogy egyáltalán nem volt álmos. Amióta csak 1x alszik napközben, azóta rendeződött. Viszont bevallom, velem alszik 8 hónapos kora ótaKép, akkor dőltem ki, így azt sem tudom, hányszor szopik éjszaka. Lehet, hogy Lőrinc is ezt akarja kikényszeríteni? Julka is már 2x ébredt 9 ótaKép
Azért a pályaszéli sörözés sem kutya, gyönyörű februári meleg napsütésben, a világ tetején!Kép
L.
Kép

Ja, és van kipakolós kép is, a terítésre váró ruhák estek áldozatulKép

Kép

Urszila
urszila
 
 


A képen természetesen Zsuzsi a síelő gyerekKép

Urszila
urszila
 
 

 
 

ZuluKép látom, nem vagyok egyedül az együttalvási javaslatommalKép

MariannKép Marci fejlődésKép Betegség téged jobban elkapott, mint minketKép

Urszila megint
urszila
 
 


Urszila,
én már csak azért fohászkodtam az égiekhez, hogy Mac ne legyen ágyrajáró, mert az lenne csak az igazi dolcsevíta!Kép
Síelő csajKép.

Zulu

Kép

Kép

Kép
zulu
 
 


Urszila!

Julkának nagyon jól áll a naphema!KépKépKép
Zsuzsi nagyon profi!
A sielésért irigy vagyok!KépKépKép


Már tovább nem húzhattam,kénytelen voltam regisztrálniKépKépKépKép

M&M
mariannmarci
 
 


Zulu!

Az új házba mekkora ágyat terveztek? Négyszemélyest? Van egy jó asztalosunk. KépKépKép Azok az isteni hitvesi együttlétek! KépKépKép
Beu
beu
 
 


Ja, már három felsíráson túl vagyunk. Most kéne gyorsan álomba olvasnom magam.
Beu
beu
 
 


Beu,
hitvesi együttlétek... Szoktuk emlegetni, kész csoda, hogy Mac létrejöhetettKép.
Nem fogzik szegény srác? Bár igaz, hogy mikor nekem ezt a kérdést úgy negyvenedszer tette fel kedvenc védnénim, idegrohamot kaptam, és azt találtam válaszolni, hogy egy cápának sincs annyi foga, amennyit ez a kölök jajgat...

Zulu

Kép

Kép

Kép
zulu
 
 


Zulu!
KépKépKépKép

Jó éjt!
Beu
beu
 
 


Sziasztok!

Réka
éneklő Danid tündéri lehet Kép
igazi pasis képek is jók Kép
drukk megy holnapra

Franyó
ne aggódj, Anka csak épp felfedezi a világot, és ebből nem lehet kizökkenteni holmi mondókákkal Kép
tetszett, hogy míg a gyerekek a csörgőre hajtanak, neki a kosár kell Kép

Angi
gyógypuszikat köszi, asszem hatottak Kép
pápápá Kép

Toffi
harapó Zsombi Kép Dani a körmeit mélyeszti belém, van hogy annyira belémcsíp, hogy nem bírom magam kiszabadítani a karmai közül
fogyás miatt ne aggódj, igazán jó húsban van Zsombi, és a dokinéni sem aggódott

Urszila
végre előkerültél! Kép
síelés jó lehetett, napszemüveges Julka nagyon menő Kép
hasmenés Kép

Beu
hát alvásra nincs ötletem, csak részvétem Kép
Dani meg épp, hogy csak a saját ágyában tud aludni, a miénkben nem. És ébred éjjel 2-3szor.

Mariann
vírus Kép de jó, hogy Marci nem kapta el

Tündér
gratu Ilangnak a sikeres úszásvizsgához Kép
mi volt a méreckedésen?

Mi is ma mentünk volna tanácsadásra, ha Dani nem beteg, így csütörtökre halasztottam. CSak olyan rossz, mert direkt "hízlaltam", hogy kicsit többet gyarapodjon, erre jön ez a betegség, persze étvágy nuku...

Ja, azt nem is mondtam, hogy Apa a hétvégi banzájról hozott nekem egy csomó kaját, többek között fincsi sült kacsa combot, és a megtisztított csontot megkostoltattam Danival, látnotok kellett volna, nagyon tetszett neki a sós csont íze, alig lehetett tőle elvenni Kép

megyek lefexem, jó éjt!

Andi
psandi
 
 


Hol vagytok????

kaptam néhány vírusos e-mailt, szerencsére a hotmailem felismerte

Andi
psandi
 
 


Én a magam részéről megvagyok, csak a csajok borítanak ki, Zsebi most is itt üvölt a lábamnálKép

A vírus, úgy értesültem, .pif kiterjesztésű csatolt mellékletként terjed emilben, úgyhogy azonnal töröljétek kukkolás nélkül!

Beu,
részvétem az éjszakákértKép Ötletem nincs, nálunk kölcsönösen zavarjuk egymást a kölkökkel egy ágyban, így egyik fél részéről sincs igény a dologra. Esetleg a szelek ellen még most is megpróbálhatod az első 3 hónapban oly menő szereket, tudod, GW, Babynos, Infacol...

Urszila,
jó dolgod lehetettKép Julka nagyon helyes a napszemcsibenKép

Andi,
a méreckedés előtti hízlalással én is mindíg így járok, ha más nem is jön közbe, a gyerek pont aznap reggel rottyant egy óriásitKép
Jó kis kajamaradékokért irígy, nekem spec jelen pillanatban kong a hűtőmKép

Franyó,
az én lányaim se bírnának megülni a fenekükön holmi zene kedvéért...van ilyen isKép

Mennem kell, szokásos üvöltés...

Momo


Momo
momo
 
 


Beu!

Nálunk csak oylan volt hogy amikor jött Emmánaka sok rágó meg szemfoga egyszerre akkor 2 hónapig mindne éjjel többször ébredt. De ő sem a mi ágyunkban alvóst játzsotta el (ott sem akart lenni), hanem a nem vagyok álmos, játzsani akarok című műsort. Aztán amikor kijött az összes fog elfújták a dolgot, azóta megint minden OK. De atza 2 hónap rettenet voltKép És az volt a fura hogy akkor nem tudtuk egyértelműen a fogakra fogni, mivel nem sírt ő a fjdalomtól, csak nem volt álmos, és nem csak akkor volt amikor épp áttört a foga hanem minden éjjel. De mivel a 16. fog kibújása után megszűnt, így feltételezzük hoyg a fog volt a ludas.

Zulu!

nem semmi ez az együtt alvás.Kép Nálunk semmi alvás sincs egyik fél részéről se ha áthozom az ágyunkba, igaz elég pici az ágyunk. általában csak forog, tollászkodik, rúgdos, aztán megunja és felkel. De Emmának már egész pici korában sem jött be ez az egy ágyban alvás, ő akkor is külön szobában jobban aludt és most is. csak ott kell lennem vele amíg elalszik. Mondjuk hamajd kijön a rácsos ágyból normál ágyba arra azért kiváncsi leszek.Kép

Franyó!

Mi is járunk zenebölcsibe és ott a legtöbb baba kóricál mindenfelé, egyáltalán nem sokat ülnek az ölünkba. Úgyhogy dehogy más Anna mint a többiKép

manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Manó
mi lett végül Emmával, megkapta hamarabb a Di-Per-Te-t?

Andi és 2_lépést_megtett_önállóan Dani Kép
psandi
 
 


Andi!

Gratula Iker tesónknak a lépésekért!!!KépKépKép

M&M
mariannmarci
 
 


Sziasztok lányok,
Urszila, mi is sokat járunk Szlovákiába, de mi snowboardozni. Az is nagyon jó dolog. Az én kicsi fiam még csak 4 hónapos, de ôt is mindig visszük és egyikünk a menedék házban ücsörög, amig a másik snowboardozik és utána fordítva. Nem túl jó, mert együtt szeretünk menni, de jövôre már nagyfiu lesz és akkor talán jobban megoldható. Örülök, hogy látom, hogy más is van, aki a téli sportok szerelmese.
Buboréka
buboreka
 
 


Hali lányok!

De nagy pangás van!
Köszi az alvásos válaszokat. Még egy kérdésem van: ti mikor vacsoráztatjátok a csemetét? És mennyire nehéz kaját kap?
Beu
beu
 
 


BeuKép

Mi hivatalosan 6 órakor eszünk margarinos kenyér, sajt, selyemsonka, stb.
Elalvás előtt 8-kor 250ml tápszer, aztán éjfélkot 3-kor hatkor, mint az újszülöttekKép vagy inkább Kép

És Ő egy lassan 14 hónapos nagylány.
Igaz 10,5 kg körül járhat.

Heni
heni1979
 
 


Sziasztok Mamik,

Na azért nem tűntünk el teljesen, csak netünk nincs. Puszi mindenkinek, ja és a szülinapos babáknak külön extra pusszantás!Kép
Akkor néhány szó rólunk:
Talán nyár közepére lesz nálunk is net, így most a Bogárék gépéről írok. Küldök a Minirők ( Lili) egy tök friss fotót, pont alszik. De hát ugye akkor van csak ideje a szegény MamiknakKép
Ma vagyunk pont 8 hónaposak.

Kép

Rólunk: Járunk úszni a Pólusba ( Beu ti mikor jártok????), én meg jól jelentkeztem egyetemre ( naivan arra gondolok még most, hogy a gyerek mellett lesz időm tanulniKép)
A házunk készülget, lassan a gyereknek is kész a külön szobája ( végre egy kis nyugalom!Kép)
Nálunk kb ennyi, rólatok meg a legfontosabbakat a Bogártól úgyis megtudom.
Puszi mindenkinek még egyszer, ha tudok úgyis benézek, aztán ha lesz net, le sem lehet majd vakarniKép
Ja és akik már újra babásak azoknak nagy gratula, meg akiknek azóta született babájuk, hogy eltűntem, azoknak is gratula!Kép

Manócska
manócska
 
 


Manócska!

De jó rólatok hallani! Nagyon cuki a leányzó!
Mi még mindig nem járunk,télre beszüntettük. Most készülünk megint, csak a csoportunk megszűnt. Réka szerint nagyon hideg a víz. Lili hogy bírja? Élvezi az úszást?

Beu
beu
 
 


Sziasztok

Manócska: Örülök, hogy ujra itt vagytok.
Tündéri a gyerköc.

Mi van ma lányok olyan nagy a pangás.

Vacsora: Márk fél 7 körül kap vacsit ami változó, hogy mit eszik. Egyik nap vajas kifli szalámival és sajttal, a másik nap 1 szál virsli kiflivel. És késöbb jön a turmix ami változó nagyon, hogy mikor issza meg. Ja és van olyan nap amikor a szendvics vagy a virsli után még megeszik egy pötidanont.

Na röviden ennyi
sziasztok
Andy
andy78
 
 


BeuKép

Kangiról nem tudsz valamit?
Olyan régen voltKép

Heni
heni1979
 
 


Sziasztok!Kép

Képzeljétek, ismét nagynéni lettem, úgy örülök!Kép Sógornőm végre megszült (indították, 42.héten), egy 4 kiló 40 dekás kis fickótKép. Még nem láttam, csak holnap tudok bemenni hozzájuk, de már nagyon kíváncsi vagyok erre a ráérős srácraKép.

Majd jövök még, csak most nem otthonról írok.

pusz

Zulu

Kép

Kép

Kép
zulu
 
 


Heni!
Semmit. De már én is gondoltam, hogy megpróbálok infót szerezni róla.

Zulu!
Gratulálok!
Unokaöcsi olyan, mint Lőrinc. Én is a 42. héten lettem indítva, és 4,45-tel született. És simán megszült a sógornőd?

Beu
beu
 
 


Szisztok!

Megjöttünk a kórházból és nagyon elkeseredtem, mert azt mondta a dokinéni (nem a gonosz volt), hogy nagy Dani feje.Kép És az a szomorú, hogy nem centi alapján, hanem a testéhez viszonyítva.
És eddig mindig picinek láttam a fejét, de legalábbis nem nagynak.
És azt is mondta, hogy a hosszához képest kicsi a súlya.
Meg hogy sápadt és vért akart venni, de addigra úgy elkeseredtem, hogy mondtam, hogy hagyják inkább békén. Eddig mindenki azt kérdezte, hogy hol napoztatom a gyereket, mert olyan kreol a bőre.

Na most ennyi, majd jövök még.

Réka
muki
 
 


Réka!

Hoyg miket ki nem találnak ezek a dokikKép Emmának is nagy a feje, de én meg sem lepődtem, mert a dérjem családjában moinden gyereknek nagyKép. és egészségesek, semmi bajuk, mire felnőnek teljesen normális méretű lesz. Jó perzse, van ilyen betegség is, de az teljesen más, azt hamarabb észreveszik. Úgyhogy nem értem miért kell ilyneket mondani egy szülőnek. Jó hogy nem a fülét találta elállónak vagy az orrát sasnakKépKépKép

manó

manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


BeuKép
Köszi jól megy az úszás. Egyébként pénteken fél 2-től járunk. Majd jelentkezem, ha újra netközelben leszek.

Puszi
Manócska
manócska
 
 


Réka,
Dani sápadt? Há-há-há!Kép Szerintem teljesen okés a feje is. Én lányomat folyton kisfejűzték, az unokaöcsémet (nem az újatKép) nagyfejűzik, na és? Unciöcsi hosszú, vékony, de izmos baba volt, persze, hogy optikailag nagyobbnak tűnik a fej egy ilyen alkatú bébin, mint egy ducin. Most két éves, és a teste utolérte a fejét, most már senki nem cseszegeti szegény sógornőmet. Bár most itt az utánpótlásKép.

Beu,
sikerült simán szülni, indítás után 6 órával lett meg az aprótalpú. De ez második szülés volt, gondolom azért ez is számít. Ami nekem nem fér a fejembe, az, hogy 5 hete már kétcentire nyitva volt. És emelgetett, lépcsőzött, kirándult, és frontok jöttek-mentek, stb., és mégis indítani kellett. Én meg csak egyujjnyira voltam anno Malaccal nyitva, és amint felkelhettem az ágyból, előficcent a gyerek. Ki érti ezt?

Zulu

Kép

Kép

Kép
zulu
 
 


Sziasztok!

Beu!
Én bevallom, az éjszakai ébredésekkel kapcsolatban van valami, amit irigylek: mégpedig az, hogy legalább veletek elalszik. Nálunk Levi hetente 2-3x felkel hajnali 1 körül, ordít. Bemegyünk, hátsimi, ezután 10 perc csend, majd kezdődik előlről. Újabb trükk következik: kivesszük, fotelban ücsörgünk, gyermek a vállon szendereg. Ágyba vissza, 10 perc és megint üvöltés. Ezután anyja (azaz én) megunja, irány a közös ágy, ahol Levi játszik az orrunkkal, nyomkodja a szemünket, lemászik az ágyról, jön-megy. Ha az ágyába visszatesszük, akkor üvöltés. Mindezt mondjuk 3-4 órán keresztül. Villanyfelkapcsolás néha segít, néha nem.
Csajok, ilyen esetben mi a teendő?

Mariann!
Betegség Kép. Még jó, hogy Marci nem kapta el. Gratulálok az új tudományokhoz Kép.

Franyó!
Levi sem volt vevő a mondókákra, éneklésre a bölcsiben. Ő is járkált, játszott, pakolt, ajtót nyitogatott stb. stb. Kép.A dadus szerint ez rendben is van ennyi idősen. De Levikém is mindig külön utakon jár, felfedezi a világot.

Zulu!
Újabb nagynéniséghez gratula Kép!

Help!!!
Levi elég gyakran üt, ver engem Kép. Elég hülyén 'hangzik' így leírva, de tényleg. Ha pl. leülök a földre, akkor odajön és az arcomra csap, de teljesen váratlanul. Egy ideig néz, majd hirtelen üt vagy rosszabb esetben rúg. Ha felemelem valamiért, akkor is ugyanez a helyzet Kép. Hiába szólok rá, hogy nem szabad, fogom meg a kezét, mutatom a simogatást, mintha a falnak beszélnék. Ezt egyébként csak nekem tartogatja, mást nem bánt, esetleg néha az apját. Szerintetek mit csináljak? Annyira rossz, mert néha már csak mozdul a karja, én meg összerándulok, pedig próbálom visszafogni, de nem sikerül visszafogni a reflexemet. Ez borzasztó, nem?

Pusza, Virág és Levi
virga
 
 


Még mindig én Kép!

ICQs csajok: próbáltalak felvenni Titeket a listámra, de nem jött visszajelzés, hogy részetekről oké. Valamit rosszul csináltam, vagy nem akartok velem néha beszélgetni Kép?

Pusza, Virág
virga
 
 


Réka,
ne viccelj mánKép Nálunk is mindenkinek nagy a feje, mégse vagyunk Forest családKép Dani meg szerintem egyáltalán nem sápadt, ne is hagyd piszkálni szegényt. Nem tudom, az én hipóreklám Zsebimhez mit szólnánakKép
Felejts el azt a hülye kórházat, ott még neked semmi jót nem mondtak, pedig van egy szép és egészséges gyerekedKép

Holnap Pestre veszem az irányt, úgyhogy estig nem leszek. Megyek UH-ra, már nagyon izgulokKép

Szétverik a lakást, szaladok...

Momo


Momo
momo
 
 


Réka!
Egyetértek Momóval. Téged mindig megijesztenek ott. És ha Dani sápadt, mit szóljon Lőrinc. A fejét pedig még sosem láttam nagynak. Mármint Daninak. Meg Lőrincnek sem. Kép Ahhh, balgák!

Beu
beu
 
 


Sziasztok!

Zulu
gratula sógornődnek a nem kicsi babához Kép

Réka
nagy fej?? Kis súly?? Sápadtság?? Jézusom, én semmi ilyet nem vettem észre, szerintem Danid tökéletesen arányos!! Kép A körzeti dokitok is meg van elégedve vele, nem? Akkor meg nem aggódj Kép

Virág
keresztfiamnak is volt ilyen verős időszaka, úgy 13-14 hónapos korában, folyton ütötte az anyját-apját, aztán elmúlt, asszem csak néhány hétig tartott. Nem tudom ,miért van?

Andi
psandi
 
 


Virág!

Mint írtam Emmának is volt egy 2 hónapos periódus amikor ugyanezt csinálta. Nálunk végső megoldásként ilynekor az jött be hogy a férjem befeküdt emllé a szobájába eg yfotelágyra. Emma a ksiáygban msázkált, így hogy ott volt vele nem sírt, de nem játszott vele, nem szólt hozzá, nem vette ki. Aztán kb 1-2 óra múlva elaludt Emma. Így legalább valamennyit mindannyian tudtunk pihenni. És mint artam már nálunk teljesen leszokott az éjjeli kelésről. A fogaira fogtuk, de az is lehet hoyg egyszerűen 2 hónap alatt rájött hoyg semmi érdekes dolog nem történik ha felkel, max anya idegbeteg leszKép Én egyébként mostmár sohanem veszem ki saz ágyából ha sír 8azért néah előfordul hogy felébred most is, de ritkán) , mivel a mi ágyunkba sose alszik el, játszani, ringatni uyge ilyenkro nem ajánlatos, így semmi értelmét nem látom. Bemegyünk, kap teát , vagy hátsimit ha féléomban van és csak felriadt, ha viszont m,ár áll az ágyban akkor rászólok hogy határozottan hogy tessék szépen lefeküdni, éjszak avan, mindneki alszik, vsizzafektetem, ha felemeli a fejét akko rmegint rászólok, és ot az ágy amellet ácsorogva megvárom amíg elalszik. Néha picit sír, de max 5 perc alatt újra elalszik. Én tudom hogynem minden baba működik így, d enálunk ez bevált.

Verekedés: emma is elég verekedős, főleg velünk, de a bülcsiben is néha, ha összekapnak egy játékon . Ez elég sok kisgyereknél van így. Azt mondta a gondozónő, hogy ilynekor mindíg rá kell szólni hogynem szabad, ez fáj, megmuattani hogy simogatni kell, és a legfontosabb hogy ki kell emelni abból a tevékenységből. tehát ha pl egy játékon vezstek össze akkor fel kell emelni és odébb vinni. ha meg veletek szemben van a ütés, karmolás , harapás, akkor arra meg azt olvastam 8valami pszichológus írta nők lapjábanKépKépKép) hogy megaddal szembe kell fordítani és a szemébe nézve mondani határozottan hogy nem szabad, ez anyának fáj. Előbb utóbb kinövi, ne aggódj, enm egyedi eset. emma még harap isKép és csapkodm csíp, De máskor meg jön és hatalmas puszikat adKép Néha meg huncut és úgy csinál mint aki puszit ad és jól megharapKép
Nálunk volt oylan hogy az Emam minden előzméyn nélkül odamnet egy gyerekhez és jól belemart az arcábaKép néhanagyon kellemetlen volt (talán mostanában csillapodott), az anyukák néha rondán néznek rám, de a gondozónő közöltehogy hoyg ne csináljak belőel gondot. Egyébként nálun k úgy kezdődött az egész hoyg levittem bölcsibe játszóba és egy kisfiú állandóen fellökte. na az 5. ilyn eset után kezdődött hogy is odacsapott ha valami nem tetszett neki. De htározaottan javult ez mostanában.

manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Lányok,
köszi-köszi, akkor normális Anka Kép!!!

Virga,
Kép

Réka,
ne is törődj ezzel a dokival, hülyeség, semmi baj a Daniddal, hihetetlenül szép és okos gyerek, nem sápadt és nem nagy a feje!!!

Pusz
Franyó, aki el van kicsit havazva Kép
franyo
 
 


Olyan artanyosak vagytok!
Közben hazajött apa is és megnyugtatott.
Mert nem azért keseredtem ám el, hogy nagy a feje, mert ha az lenne sem lenne baj, én imádom mindenhogy. Csak azért, mert én nem látom nagynak és akkor egyszercsak ezt mondják.

Andi!
A körzeti dokinéni dícséri mindig. De például a Schöfis nő abba is belekötött, hogy miért adok neki Sinlacot. Kérdeztem, hogy baj-e, mire ő nem, de mondjam meg neki, hogy miért. Mondom, hogy ne kapjon tejet. AZt mondja annyi más tápszer lenne, indokoljam meg. Hát nem tudtam.
Danid hogy van? Remélem most már javult estére és nem fogy el az az édes pofija!
Gratula neki a lépegetéshezKép

Franyó!
Nekünk is megvan az állatos isKép

Zulu!
Gratu hatalmas unokaöcsikéhez!Kép

Momo!
Drukk az UH-hoz, aztán holnap este számolj ám be, hogy mi volt!Kép

Beu!
Éjszakátok remélem jobb lesz! Drukkolok!
Itt a babaneten volt egy cikk, hogy vannak babák, akik egyszerűen felkelnek éjszaka. És nagykorukban is ilyenek lesznek, csak akkor kimennek egyedül például vizet inni, nem keltik fel a szülőket. És is ilyen vagyok, többször kelek esténként és nem tudok visszaaludni. Ilyenkor tévézek, olvasok, iszom, felébresztem apát, hogy beszélgessen velem... Daninál is volt ilyen, hogy a kiságyban kínozták a szelek, de ölben nem.
Vacsi nálunk úgy van kombinálva, hogy este 6-kor kap valami kiadósat (főzelék + gyümölcs), aztán este 8-kor szopi. Ha úg yérzem, hogy kevesli a mennyiséget, akkor adok neki Sinlacot, és annyit iszik belőle amennyit gondol. Van, hogy két korty és kész. És aztán felélénkül és egy kicsit játszom vele, de elég hamar elkezdi a buciját mindenhez odatámasztani és akkor viszem aludni.
Én próbálam már többetis és kevesebbet is adni neki este, de mindig pontban ugyanakkor ébred, nem befolyásolja.

Manócska!
Édes a kiscsajKép
Mi járunk úszni (vagy jártunk) és szerintem találkoztunk is, mert mi is pénteken jártunk csak most februárban 1-től. Csak nagyon hideg volt a víz és DAni már csak remegett végig, pedig régebben élvezte. Most máshova járunk, bár egyenlőre utálja az egészet, lehet szüneteltetem a dolgot. Te nem érezted hidegebbenek a vizet?

Urszila!
Jó helyen voltatokKép ÉS lánykáidKép
Bár én utálom a havat meg a hideget, de apa mondta, hogy jövőre együtt megyünk én meg majd forralt borozom addig.

Tényleg Beu, egyszer elmehetnénk így és akkor lenne forralt bor partneremKép

Mindenkinek jó éjszakát!

Réka és a ma 10 hós BigBucis Hófehérke
muki
 
 


Réka!

Forralt borozni bármikor, bárhovaKép
A gonosz dokinéni mondta a csúnyaságokat? A Sinlacra meg miért nem mondtad, hogy azért, mert a babanetes haverok is azt eszikKép
Váltottatok uszit? Erről lemaradtam. Hova mentetek? Lehet, hogy nem a víz hőmérsékletével volt baja, hanem valamiért az úszás nem tetszik most.

Beu
beu
 
 


Ja, és boldog tízhónaposságot!
Beu
beu
 
 


Momo,
Add at szulinapi jokivansagaimat a lanyodnak! Neked meg gratulalok az egy evvel ezelotti teljesitmenyedhez! Kép Sok-sok boldogsagot Zsebinek, akit tulajdonkeppen Adriennek hivnak! Kép

Kép

Zsuzsi
zsuzsi74
 
 


Sziasztok,

Zulu
gratula sogornodnek a babahoz! Nem semmi sulya van. Kép
A sipalyakrol bovebben: egy pici siterep, de csaladias, es aranylag kevesen vannak. De epp most email-ezgettem le a barati parral, hgy legkozelebb Semmering lesz az uticel. Kép Hol van az a Tux?

Reka,
en ezt nem ertem. Hova tette az az orvos a szemet? Kép Miert mond ilyeneket? Kép

PsAndi,
gratu a lepegeteshez! Kép

Reka,
lehet a forralt borozashoz csatlakozni? Kép

Urszila,
kiscsajod nagyon ugyesen siel. Kép A napszemuveges babad meg oriasi. Nem kuldod be valami fotopalyazatra a kepet? Kép
Apropo, hany eves kortol lehet sielni tanitani a skacokat?

Momo,
holnapi UH-hoz drukk. Aztan kerunk reszeltes beszamolot az esemenyrol! Kép

Franyo,
ZSombi se mindig akar ellenni nalam kozossegben. O a zenere tancolni szokott, legalabbis, amikor itthon bedugom az Ovodasok Aranyalbuma CD-t. Olyan edi, kapaszkodva all es riszalja a feneket vagy fol-le rugozik. Kép

Mariann,
Betegseg. Kép De jo, hogy legalabb MArci nem kapta el. Kép Irigy-irigy a tavaszert. Kép

Beu,
nalunk 8 korul tapszer, aztan ejfelkor ismet. Probaltam leszoktatni errol az ejfeli tapszerrol, de akkor egesz ejjel forgolodott, nem aludt, rugdosta az agyracsot es csak szopizta neman az ujjat. Aztan masnap nyügi volt a kialvatlansagtol. 6 nap utan feladtam, most ujra kap ejfelkor es alszik is jo melyen reggel 7-8-ig. Az esti 8-as tapszert is igyekeztem valamivel kivaltani, de olyankor mar annyira faradt, hogy kanallal vegkepp nem hajlando enni. Kép HA van otleted, en is szivesen vennem...Kép

Toffi
harapos ZSombid. Kép
Fogyas miatt ne aggodj (jo, mi, en mondom Kép), szerintem nem sovany. Kép

Tunder,
gratu Ilangnak az uszashoz! Kép

Elli,
merre vagy? CSak nem kintragadtatok a situran? Kép

Sofka, KAngi, Zsuzsi,
merre vagytok????? KépKépKép

Voltam tegnap ZSombival mericsken, 9200 gram (!!!, kaja utan, kaki elott Kép), es 77 cm. Meg vagyunk elegedve! Kép Igaz, hogy november ota nem nott egy centit sem, de a dokineni kinezte egy tablazatbol, hogy atlagos a magassaga. Kerdezte, mi milyen magasak vagyunk Apajaval, meg a nagyszulok mekkorak. Remelem, Zsombi megorokli Apaja 185 cm-et. KépKépKép

Egyebkent meg kitort rajtam a bezartsag-depi. Kép

Apropo, nincs kedve valakinek minitalizni a kozeljovoben? Batthyany ter, Moszkva-ter, Nyugati, esteleg Kolossy ter konnyen elerheto nekunk, de vegulis rugalmasak vagyunk. Kép Vagy gyerekmentes esti program?
(Ma komolyan elgondolkodtam, hogy Ti mar tobbet tudtok rolam, mint a regi baratnoim, sot, Veletek vagyok igazan napi kapcsolatban. Tok furcsa, nem? Kép)

Pussz,
Gombóc
gombóc
 
 


Huuuu elfelejtettem Kép,
Momo Zsebijenek nagy nagy gartula az 1 evessegehez! KépKépKépKép
Meg minimum 100 szulinapot Neki! KépKép
gombóc
 
 


Zulu
megtalaltam! Itt sieltunk (volna) Kép :
http://www.frauenalpe.at/

Es egy kep a sipalyak aljarol Kép

Kép

Pussz,
Gombóc
gombóc
 
 


Na szóval pussz csajok, beeep-beeep Kép

Réka, Lilla, gratula a hófordulóhoz Kép

zuluka, nektek pedig a kis családi jövevényhez Kép Megjegyzem, nekem semmi bajom nem volt az indított szüléssel, Ancsa is majdnem 41-ik héten lett Kép

Moszkauerem egész jó lett, bár pont akkor kellett (volna) kilapátolni a sütiket a tepsiből, mikor édes lányom elkezdett égtelenül hisztizni Kép Na mindegy, íze isteni volt, és megjegyzem, nem érte meg a pillanatot, hogy lecsokizzam az aljukat Kép

Gombóc, fénykép KépKépKép

Most menek tejni, utána aluuuddddmiii Kép


Pussz :


Klár
clarissa
 
 


Momo!
Boldog szülinapot a kiscsajnak!KépKép
Este írj, hogy mi volt az UH-nKép

Beu!
Köszi!
Forralt borozást akkor megejthetnénk idehaza is, legalább Daninak is lenne egy jó napjaKép
Szóval Nekem nagyon bejönnek a hideg időben meleg helyiségben történő forralt borozások.
Az aranyos dokinéni volt, ezért is lepődtem meg, hogy csak sorolja a dolgokat.De Dani nem szimpatizált vele, amikor oda akart neki adni játékokat, mindig kiütötte a kezéből, majd rámnézett, hogy "anya jól megadtam neki!". Már vártam, hogy a dokinéni megjegyzi azt is, hogy koordinációs problémája van a gyereknek.
Uszi: A Rubinban voltunk múlt héten egy próbán. Azt vettem észre, hogy a Pólus olyan rossz hatással volt Danira a végén, hogy már a medence partján a puszta víz látványától remegett. Pedig jó volt a hőfok. A Pólusban annyira hideg volt, hogy 10 perc után nekem is zsibbadt a lábam.
Ma apa megy vele, megnézzük, hátha csak velem ilyen nyafi. hA nem megy, akkor nem megyünk többet, szüneteltetjük a dolgot. Csak azért akarom egy kicsit erőltetni, mert azért múlt héten is a vízben, amikor adtam neki egy labdát, akkor teljesen belefeledkezett a játékba és elfelejtett remegni és nagyon élvezte.
Mit kap végül Lőrinc szülinapjára? Én Daninak elkezdtem beszerezni: Egy nagy dömper lesz homokozó készlettel. (Igaz ilyenkor még elég soványka a készlet)

Gombóc!
Persze persze gyere Te is! A forralt bor annál jobb, minél többen vagyunkKép
A felsorolt helyek közül nekem szinte mind jó, ha talizni szeretnél, szerintem a kérdés inkább az, hogy mi a további cél és asszerint kellene eldönteni. Nehogy már bezártsági depid legyenKép
Aranyosak vagytok a képen nagyonKép

Klár!
Köszike, Nektek is boldog 10 hósságot így utólag is!Kép

Felteszek képet a nagyfejű sápadt csonti fiamról:

Kép

Réka
muki
 
 


Isten éltesse az egyéves Zsebit!!

Kép

Erika
kerika
 
 


Momo,

Zsebikének nagyon-nagyon boldog szülinapot kívánunk!KépKépKép

Gombóc,
kép szupi!Kép Tux a Ziller völgyében van, Tirolban,kb. Innsbruck távolságra Bp.-től (720 km) Érdemes megnézni a környéket, elég sok pálya van, ha a tuxra veszel bérletet, az az egész régióban érvényes.

Réka,
csonti hófehérkéd gyönyörű!Kép Akkor azért a srác elégtételt vettKép!

Klár,
2.40-kor teccik fejni?!Kép Talapzatot ide!Kép

Nálunk ismét remek idő van, kinéztem az ablakon, és azt hittem sírok. De megyek bébinézőbe, úgyhogy csakazértis jó napom lesz!Kép

Zulu

Kép

Kép

Kép
zulu
 
 


Sziasztok!

Momo:itt is boldog szülinapot Zsebinek!

Réka: és mond, miért adsz neki Sinlacot? Kép
Egyébként komoly, mindenkinél, aki szoptat, és még nem ehet tejet korú a babája: miért adtok bármit, ami végülis tápszer? Miért van rá szükség szerintetek?
Dani képről nézve nem nagyfejű. ÉN Ancsit látom mindig kisfejűnek, és tuti, hogy a közelben lakó -rendszeresen látott- hasonkorú babáknál kisebb a feje. Vagy csak nagyon más formájú. És rájöttem, ő pici kortól hasonalvó volt, ezért relative laposabb a feje, mig talán a háton alvó babáké szélesebb. Mit gondoltok, ti láttok ilyen fejforma-fekvés összefüggést?

Klár: most irigyellek, hogy tudsz fejni, épp kezdek egy mellgyuszit, pedig szopizott rendesen a csaj, és valamiért mégse jött le. Fejést meg se próbálom, mert sose indul be rá, sőt sokszor épp utána csomósodik a cici.... pedig olyan jó lenne, ha azazl működne és nem kéne teljesne a lányra bizni.

Sziasztok:
Ildi

Ildi
pildi
 
 


Jó reggelt lányok!
Megint nem bírlak kihagyni titeket, bár vár a munka Kép...

Momo,
Isten éltesse sokáig Zsebikédet!!!
Kép

Gombóc, Zulu,
és a többi síelőnek is minden elismerésem, én a magam részéről csatlakozom Rékához, Beuhoz és a meleg helyiségben való forraltborozáshoz Kép
Pl. ilyen dolgokat nem szeretnék átélni:
Kép Kép

Viszont minitali jó lenne, csak lenne már picit jobb idő...

Zulu,
nem is írtam asszem, de hatalmas gratula a hatalmas babához sógornődnek!!! Kép

Gombóc, Réka,
jók a képek, aranyosak a gyerkőcök!!! Kép

Beukám,
éjszakák miatt részvét Kép, Anka nálunk sem alszik a nagyágyban... vagy a sajátjában, vagy sehogy. Próbálkoztál a sírnihagyós módszerrel?

F.
franyo
 
 


Ja és még azt akartam, hogy tegnap voltunk méreckedni, és ha hihetünk a mért adatoknak, akkor bizony Anka is ropiskodik Kép, ugyanis az elmúlt két hónap alatt fél centit nőtt (???), és 140 g-ot hízott. Érdekes, hogy jó pár ruháját kinőtte ezekkel az adatokkal. Hmmm. 1 éves múlt, és 8170 g. Vagyis nem triplázott. Na bumm. Dokinéni nem aggódik, én se.

Pussz, most már megyek.
F.
franyo
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?