Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Zsuzsák!
Kicsit megkésve ugyan, de NAGYON BOLDOG NÉVNAPOT KÍVÁNOK!

Terika
terika
 
 


Sziasztok!
Rég jártam erre, de úgy látom mostanában más is így van ezzel, vagy legalábbis az írással.

Szerdán voltunk baba-mama klubban, ott az áruházzal szemben lévő sulinál. Egy barátnőm hívott vele mentem. Nórikám nem akart barátkozni senkivel, ha letettem egyből balhézott csak az ölemben ült végig. Először volt egy beszélgetés, majd aki szervezi nő, az gitározott és énekelt(ünk). Ez a része tetszett a Nórának, mert egyébként nem tud meglenni egy helyben, most pedig végig ült az ölemben és figyelte ahogy gitározik és énekel. Közben a többi gyerek aki akart játszott a szönyegen. Lehet, hogy megyünk szerdán megint esetleg ha van kedve vkinek jönni, 10-kor kezdődik.

Ja azt el is felejtettem, hogy a Nóra is elkapta a bárányhímlőt, rá sokkal több pötty jött, mint a Gergőre, most már szépen múlik, már a varak potyognak le.

Ma volt a Gergőnek a farsangja. Maci volt, nemrég értünk haza. Na mit sütöttem farsangra?? Hát persze, hogy muffint! Kép

Többiek mit csináltok? Hol vagytok? Lehet, hogy korcsolyáztok ebben a jó időben?

Krissz
Pocak gömbölyödik?

Zsuzsáknak így utólag is boldog névnapot kívánok!

Kata
Katalin
 


Sziasztok!
Amíg jó idő volt, inkább kint voltunk a friss levegőn. A gépet csak portalanítottam. Nagyon szép színt szentünk össze. Kár, hogy nyaktól lefelé hullaszínem van.
Már 13. hétben vagyok!!!!!!!! Túlságosan jól érezzük magunkat. Egy dolog bosszantott, hogy állandóan aludtam volna. Ha hagytak volna... De ez legyen a legkevesebb!
Flóra Valentin napon adta élete első pusziait. Apának vagy huszat, én 1 db puszit tudtam kicsikarni tőle.

Kati, mi is Csömörre járunk úszni, már lassan 1 éve. Szeintem, nem találkoztunk , mert nem emlékszem Sára nevű kisbabára. Minket könnyű megismerni. Egy pucéran rohangáló gyerkőc és egy utána rohanó citromsárga fürdőruhás anyuka, aki folyamatosan mondja: - Flóra, ne menj oda, gyere ide, előbb felöltözünk...

Dócika, mi mindenhová cipeljük a gyereket. Nagyon érdeklődő, és élvezi az új helyzeteket. Nézzétek meg Csömörön az uszit, Kerpes-Szilastól 10 percre van, ha átvágtok a földúton (autóval).

Kata, gondolom nálatok is nagy volt az izgalom a farsang miatt. Nekem a szomszédom kislánya királylány volt. Átvittem nekik az összes csillogó kence-ficémet. Olyan izgatott volt a két nő, este főpróbát tartottak.

Krisz
krissz
 
 

 
 

Sziasztok!

Már én is gondoltam erre az uszi dologra. Írnátok róla egy pár sort? Mekkora a medence? Sokan vannak? Hány fokos? Mit érdemes vinni magunkkal ? pl. úszógumi? Pelenka? stb..
köszi:

Docika
docika
 
 


Kedves gödöllői és környéki anyukák!
Gyermekfoglalkozások megtartásához avagy szervezéséhez keresünk szervezni szerető anyukákat avagy óvodapedagógusokat!
70-559-83-89
S.o.S
kriszta13
 
 


Sziasztok!

Krisz!
Hogy vagy/tok? Melyik útvonalon juttok el Csömörre? Én csak egy elég hosszú utat ismerek. Ez volt az egyik ok, ami miatt nem jártunk úszásra. Azt hallotattam, ill. a kábeltévén olvastam is arról, hogy a nagyközönség is birtokbaveheti az iskola uszodáját. Tudsz erről a lehetőségről valamit? Hová jártok még Flórával?
Amennyiben az időjárás is úgy akarja, holnap kipróbáljuk Dunakeszin a zenebölcsit. Ez a vacak idő teljesen nem nekem való. Már megint alig várom, hogy kimozduljunk itthonról!!!

üdv: Terika
terika
 
 


Sziasztok!

Az uszoda, nem túl nagy, lakóház alaksorában van. A vize azt hiszem 31 fokos a bacik miatt. Úszáshoz speciális pelust kell vinni, (lehet már minden bev. közp. kapni.) ami nem szívja meg magát vízzel és a tartalom bent marad. Úszógumit nem használunk. Nagy tömeg igazából nincs, de előfordul, hogy egymásba ütközünk. Kedden, csütörtökön 11,30-13-ig van, szombaton 8-10-ig. Babának+mamának 1200Ft. Ja, van szauna, szoli, kozmetika, bár még egyiket sem használtam.

Kép

Terika, köszönöm kérdésed, jól van mindenki. Csak ez a fránya idő ne lenne.
Az usziba a köv. úton szoktunk menni: Veres-Szada-Mogyoród-(nyáron Szt. Jakabnál levágom)Kistarcsa, Suzukinál balra, majd jobbra, át a hí alatt. Onnan egyenesen, végig, végig…. aszfaltnak vége, földútun tovább. Csömör tábla, ismét aszfalt. Templomnál balra, majd a másik templomnál ismét balra.
Na, remélem értelmes voltam. Kb 20-30 perc alatt ott vagyok.
Az iskolai uszodában, ha jól hallottam nem lesz bébi úszás. Gondolj bele, az a sok kamasz és kisiskolás, és utána még az utcai emberek. Mennyi baci, gomba és miegymás lehet ott, ami egy 3 hónapos babának (és persze a mi 1 éves gyerekeinknek) nem tenne jót. Nem is erőltetem. Uszoda után beugrunk egy kicsit az Auchenba. Szerencsére a nagyszüleim, az unoka tesóim is Kistarcsán laknak, így megvan a családlátogatás is.
Így télen inkább babás bartnőkhöz jöttünk-mentünk mint program. A nyarat imádom! Rengeteget jártunk strandra, (Palatinusz a kedvenc) és kirándulni. Már 5 hónaposan a Közlekedési Múzeumba jártunk. Tavasztól-őszig a Margitszigeten szokott gyerekprogram is lenni.

Túl hosszú lettem, gyorsan befejezem.


Krisz
krissz
 
 


Sziasztok!

Krisz!
Nagyon helyesek vagytok a képen.
Köszi az infót. Ez az útvonal teljesen új a számomra. Azt hiszem, tudom is hol található ez az uszoda. Van itt vmilyen viziprogram is vagy csak lubickolni szoktatok?
Jó sokat kirándultok. Nagyon aktívak vagytok!!!
Nekem is az időjárás okozza a legnagyobb problémát. A rokonaink távol élnek, így eléggé lecsökken azon helyek száma, ahová ekkora gyerekkel mehetünk. A társaság is hiányzik - mint ezt már korábban is írtam -, de legfőképpen az, hogy nem lehetünk annyit kinn, mint amennyit szeretnénk. Ma elmentünk a zenebölcsibe, ami beváltotta a hozzáfűzött reményeimet: Bobó az első pillanattól kezdve az utolsóig élvezte. Így aztán megyünk a jövő héten is.

üdv: Terika
terika
 
 


Sziasztok!
Terika!
Van egy oktató, aki mondja mit, hogyan csináljatok.
Ma mondta a szomszédom, hogy Veresesen is van már bébiúszás. Kapok majd tel. számot, továbbítom neked is. Ha a körülmények jók lesznek ide is benézünk (benézhetünk együtt is). Esetleg cukizhatunk utána, vagy stb....
Ének, tánc volt a zenebölcsiben?
Nem bírtam magammal ebben a szép napsütéses időben, elmentünk a piacra. Flóra arcát bekentem naptejjel, így megvolt a napfürdő is. Vettem egy mesekönyvet és egy pici fonott kosarat.
Ezt a képet kerestem tegnap, de akkor nem találtam. Tavaly nyáron készült.
Kép
Krisz
krissz
 
 


Sziasztok!

Krisz!
Ez a kép még jobb, mint a tegnapi!
Köszi az újabb infókat! Minket érdekel minden program!!! A cukis meg különösen - ez csak vicc. Nem tudom mi miatt, mostanában minden rokonunktól azt a megjegyzést kapom, hogy " kicsit kövér vagyok". Csak tipppelni tudom a súlyomat ( 53 kg körüli), így aztán kissé meglepődöm ilyenkor. Aztán megnyugtatom magam, hogy nyugodtan cukizhatok, nekem már úgyis mindegy.
A zenebölcsiben nagyon jól éreztük magunkat. Volt nagy - nagy rohangálás az elején. Közösen énekelgettünk, verseltünk, játszottunk. Bobónak nagyon tetszettek a bábok. Itthon ugyanis még csak ujjjbábot látott. A foglalkozás végén pedig minden gyerek a kezébe vehetett egy hangszert. Na ez volt a hab a tortán. (Úristen! Már megint a tortán jár az eszem.) Szóval sokszínű volt az egész. Érdekelne Titeket is? A legkisebb gyerek itt 1 éves körüli lehetett.
Én is voltam ma a piacon. Lehet, hogy elmentünk egymás mellett?

üdv: Terika
terika
 
 


Sziasztok lányok! Bújjatok elő, mert Terikával kezdjük kisajátítani az oldalt!!!!!

Terika! Ne foglalkozz a rokonokkal! Amikor én voltam 53 kg, mindenki hüledezett, hogy milyen sovány vagyok. A zenebölcsi nagyon érdekelne, mivel Flóra iszonyúan érzi a zenét. Táncol, rázza a fenekét, és pörög-pörög, amíg el nem szédül. Torokhangon énekel. Elég érdekes hangokat ad ki magából. Szóval, hol van, hogy jutok oda, mikor? Olyan pontos leírást kérnék, mint amilyet én produkáltam!!! Légyszi egy képet tegyél fel magatokról, hátha láttalak titeket a piacon.
A Veresi úszásról utoljára. Tel. számot nem kaptam. Vasárnap 16-16,30-ig van úszás 1000,-. Kiváncsiságból lehet, hogy lenézünk. Bár, hogy vasárnap van és du, nem igazán szimpi.

Krisz
krissz
 
 


Kedves Anyukák!
Légyszi segítsetek a tegnap küldött üzenet megvalósításához.
Mazsola Muzsika elnevezésü program, zenés-mondókás-verses-dalos, 6 hónapos kortól - megszervezéséhez keresünk emberkéket!

Most fog megjelenni egy cdnk a Dévay-Nagy Kamilla fogja felénekelni!

Szeretnénk sok-sok városban elindulni, viszont úgy könnyebb lenne ha van segítség /megfeleő helyszín, a legjobb foglalkozásvezető megtalálása stb./ Nem sok munka! Inkább kikapcsolódás!

Buda Kriszta
70-559-83-89
kriszta13
 
 


Sziasztok!

Én is vagyok, csak beteg volt Ádám és nem tudtam jönni egy darabig. De má jól van Kép

Zsuzsáknak már csak utólag tudok boldog névnapot kívánni, de remélem, megbocsátanak Kép

Zsuzsa!
Ez aztán a jó hír, tudom, hogy már nagyon vártad! Kép SZorítok, hogy minden rendben legyen!

Krisz!
Nagyon aranyos Flóra!Kép De jó, hogy ennyi helyre jártok és Te is ilyen jól vagy! Én már nagyon várom a tavaszt, hogy több programot tudjunk csinálni. Mivel nem vezetek (bár jogsi meg kocsi van), calád-barátok távol, nagyon behatároltak a lehetőségeink.

Terika!
Ez a zenebölcsi nagyon klassz lehet! Kár, hogy nekünk messze van, Ádám is nagyon szereti a zenét meg táncikálni. Sokszor már ő szól, hogy kapcsoljam be a rádiót.

Most ennyi, odaég a vacsi!

Sziasztok
Kriszta

Ludmilla és
KépKép
ludmilla
 
 


Sziasztok!

De jó, hogy újra itt vagytok! Újra felélénkül ez az oldal.

Krisz!
Szívesen tennnék fel képet magunkról, de nincs. Szülinapra, névnapra, karácsonyra kértem egy digitális fényképezőt - kíváncsi vagyok, mikor kapom meg!Kép
A piacon egyedül voltam - viszont én nagyon sok babás anyukát láttam.
A zenebölcsiről: Dunakeszin van a Műv. Házban. 10 - kor kezdődik. De a kezdést és a befejezést is elég rugalmasan kezeli Cili. Kb. 30 perces a foglalkozás - mindössze 350 forintért. (ennél is részletesebb info: Erről-arról topik / Zenebölcsi )
Nagyon könnyű eljutni a helyszínre. Fóton a TIGÁZ-t jelző táblánál elkanyarodni Dkeszi irányába. Átmenni a városon
egészen a régi 2-es útig. Ott jobbra kanyarodni , és haladni a Béke útig ( bal oldalon egy 10 emeletes ház oldalán óriási Coca - cola reklám) Ott elkanyarodni jobbra, és addig haladni, amíg szemben meglátsz egy vasúti aluljárót. Az előtt kb. 100 méterrel jobb oldalon van egy nagy parkoló. Az autót ott hagytuk, mert a M. H. utcájába - Állomás st.- nem lehet behajtani. Ez az utca amúgy szemben van a parkolóval. Kb. 2 perc séta után jutsz el a helyszínre.
Van ennél egyszerűbb megoldás is valszleg, de azt még nem ismerem. Nem vagyok egy tájékozódási világbajnok!Kép Kép Kép
Egyébként pedig, akár mehetünk együtt is! Persze, ha van kedvetek hozzá. Ebben az esetben majd egyeztetünk.

Zsuzsa!
Örülök a jó hírnek. Vigyázz nagyon magadra ill. a babócára!!! ( Remélem, nemsoká én is gyarapíthatom a táborotokat!)

Kriszta!
Gyógyulást Nektek! Hogy éreztétek magatokat Hévízen?

üdv : Terika
terika
 
 


Kép
Megpróbáltunk föltenni egy képet, ami tavaly készült - kamerával. Remélem, látható lesz így is.

Terika
terika
 
 


Sziasztok!

Csak beugrottam, hulla vagyok! Várom apát, hogy átvegye a frontot itthon.

Zsuzsa! Nagy gratula a bébihez! Tuti nem lesz semmi gond!

Kriszta! Örülök, hogy jobban van Ádám!

Terika! OKÉ! Mikor mentek legközelebb a bölcsibe? A képen elég jól látszotok, Bobó jó kis husi. Bár tavaly óta biztos rengeteget nyúlt. Na, majd megnézlek benneteket élőben is!

Szép, napsütéses hétvégét mindenkinek!
Krisz
krissz
 
 


Sziasztok!

Krisz!
Kedden lesz a következő foglalkozás. Amúgy hetente egyszer van.
Bobó valóban nőtt tavaly óta. Hízni nem sokat hízott. Az evéssel sokáig küszködtünk. De úgy tűnik, mostmár rendeződik ez a probléma is.
Várjuk a találkozást!KépKépKép

Jó hétvégét mindenkinek!
üdv: Terika
terika
 
 


Sziasztok! De jó hogy rátok találtam!
Én csömöri vagyok, egy 15 hónapos örökmozgóval.
Docikának írtam privátban, mert nem tudtam regisztrálni, de most ide is megírom:
Csömörön a művelődési házban 9-én 10-től baba-mama klub indul, 11-én pedig bababörze lesz.
Azt hiszem a helyi védőnők szervezik.
Gyertek Ti is!!!
Kriszta13! Én szívesen segítek Neked szervezni!
A csömöri babaúszásra mi is járunk, Viktor már a csúszdára is felmerészkedett, azóta ki sem lehet könyörögni a vízből.
Mi be szoktunk menni az ÖRsre az IKEA étterem melletti babadühöngőbe, ami kis terület, de az IKEA választékból rengeteg jópofa játékot halmoznak oda és az egy év körüli kisgyerekek már élvezni tudják.
Na most már megyek aludni, holnap suli... :-(
DóriKép
tigris
 
 


Sziasztok csajok!

Terika!
Kérhetek egy tel számot tőled, hogy időben elérjelek?
szabokriszta@vnet.hu-ra?

Dóri! Üdv közöttünk. Köszi a műv. házas programot. Sajnos kiesik a mindennapi útvonalunkból. Bár vannak akik közel laknak Csömörhöz, ők biztos könnyen eljutnak oda.
A kisfiadra mintha emlékeznék az usziból. Nagyon ari.

Krisz
krissz
 
 


Sziasztok!

Kismamik! Gratulálok! Vigyázzatok magatokra!
Zsuzsa! Kitartás a rosszullétekhez!

Krisz! Tényleg nem találkoztunk még szerintem sem az usziban. Még csak egy pár hete járunk csütörtökönként. Majd figyellek titeket. Sára egy nagypocak, zöldes fürdőruciba burkolva. Kép

Veresi úszáshoz: Úgy hallottam, hogy a baba úszásra csak elkerítenek egy részt vasárnaponként. Ebben én sem bíznék meg.

Kata! Nóri hogy viselte a bárányhimlőt? Már nagyon régen futottunk össze!

Nálunk át kellett pakolni a lakást, mert Sára megtanult mászni és semmi sem biztonságos, pillanatok alatt odaér, ahová nem kellene. De olyan édesen szedi a kezeit meg a lábait.

Mindenkinek szép tavaszt! Remélem hamar ideér!
Kati
mankati
 
 


Sziasztok!

Dóri!
Üdv itt!
Nagyon szép baba Viktor.Kép
Köszi a tippeket(a programokat illetően).

Krisz!
Délután küldtem emilt. Megkaptad?

Kati!
Köszi az infót úszás ügyben. Rájöttem, hogy már nem akarom annyira.

Holnap megint megyünk zenebölcsibe. Remélem, nem marad el a hatás most sem!

üdv mindenkinek: Terika
terika
 
 


Sziasztok!

Kérdezhetek erről a zenebölcsiről is? Mindenki viheti oda a babócáját?
Mi mindketten zenészek vagyunk, így valószínűleg a kicsi csemeténk is jó fülű lesz, ezért érdekelne, hogy minél korábban szakemberhez vigyük.
Írnátok egy pár sort erről is?

Dóri: köszi, már megköszöntem emilben is. Kép

Zsuzsa: hánydik héten jársz? Hányinger, émelygés? stb.? Én az első három hónapban állandóan aludtam volna :-)))) (jó lenne most is egy kicsit ! )

Balázska 9.-én 1 éves lesz. Még nem evett lisztet, és tejet sem. Ti milyen tortát adtatok /adnátok neki? Tudtok segíteni ebben?

Köszi:

Docika
docika
 
 


Sziasztok!

Docika!

Most néztem meg a profilodat, és nagyon megörültem: " szintén zenész" Kép
A tiedhez hasonló ok miatt próbáltuk ki mi is a zenebölcsit. No, meg azért, mert már nagyon vágytunk társaságra ( ezt már olyan sokszor leírtam, hogy már nevetek rajta, pedig nem is olyan vicces)
Zenebölcsibe főleg 2 -3 év körüli gyerekek jöttek. DE voltak 1 évesek is, és ők is nagyon jól bírták. Különösen, hogy a helyiség 2 részből áll: aki futkározni akar, kimegy, majd amikor akar, visszajön.
Bővebben: Erről - arról topik / Zenebölcsi
Torta ügyben: mi nem igazán adtunk Bobónak a szülinapi tortából - különösen, mert cukrászdából rendeltük - DE ami ennél is lényegesebb, hogy nem kapott még addig sem tejet, sem tojásfehérjét..... De azt hiszem, nem is hiányzott neki a torta. Helyette elkészítettem a kedvenc főzelékét.

üdv: Terika
terika
 
 


SZIASZTOK!
Szeretnék csatlakozni hozzátok ha lehet. Gödöllön születtem, és ott is nöttem fe. De az élet Aszódra sodort. Nagyon szeretem az a várost!Három gyermekem van, két felnött és egy picurka Fruzsina, aki 2003.01.11-én született kerepestarcsán. Olvasva benneteket, szerintem egy szobába voltam Szabó Krisztával. Nem tudom emléxik-e rám. Nagyon bájosak a manók!! Gratulálok minden boldog maminak és apukának. Sokat járok még vissza gödöllőre, és szivesen sétálnák azzal aki ráér.
Ha kérdésetek van, tegyétek föl bátran!
Üdvözlettel Márti
fruska
 
 


Sziasztok!
Itt látható Fruzsina, a mi kis tündérünk. Nagyon jókedvű kis manó!Kép
fruska
 
 


Sziasztok!

Márti!
Üdv itt! Nagyon aranyos a lánykátok. Kép

Kriszta!
Hol vagy?

Terika
terika
 
 


Sziasztok!

Terika: én is klikkeltem a profilodra, de nincs benne semmi infó. Pedig kivi vagyok ám!!! Mivel foglalkozol? Azt gondolom, hogy zenével, miután írtad, de elárulod konkrétan is?

Mindenkinek köszi az uszis képeket, nagyon jók!!!!!!!!!!!!!!

Docika
docika
 
 


Sziasztok!

Docika!
Hogy teljesen hivatalos legyek: magyar nyelv és irodalom - ének- zene szakos tanár vagyok. Mi az ami még érdekel?

Terika
terika
 
 


Sziasztok lányok!

Kati!
Holnap mi is megyünk, figyelem a zöld gatyósokat!

Terika!
Mél megjött, lusta voltam válaszolni. Jövő hét kedden mi is mennénk! Remélem ráértek!

Dócika!
Boldog születésnapot Balázsnak! Készíthetsz saját készítésű tortát, pl: sárgarépából. Receptet nem tudok, de a neten biztos van.

Márti!
Örülök, hogy ide találtál! Emlékezetes marad 2003 január!

Krisz
krissz
 
 


Sziasztok!

Krisz!
Terveim szerint minden héten mennénk. Remélem, semmi nem jön közbe!
Borzasztó ez a mai időjárás. Reggel óta fáj a fejem.

Terika
terika
 
 


Sziasztok!
Terika! Nálam is ue. van! Teljesen kész vagyok! Napsütéses időben indultunk sétálni, 10 perc múlva beborul és esett valami. Jót nevettem az RTL időjós Szilijén, semmi érdemlegeset nem tudott kinyögni. Még jó, hogy van időjárás jelentés.

Márti!
Remélem tetszettek a képek!

Krisz
krissz
 
 


Sziasztok!

Kriszta: köszi, már utána is néztem a neten a tortáknak, időközben itt volt a védőnőnk, és ma már adtam vajas kenyeret is a Balázsnak, ha minden jól megy, én sütök valamilyen piskótás tortát neki, azt már eheti majd.

Terika:erre voltam kíváncsi, Kép

Mi is mennénk a csömöri usziba, de azt hiszem várok egy kicsit még, hogy jobb idő legyen. Bár én is néztem a teletexten az időjárásjelentést, és leesett az állam, mert a hétvégére hajnalban -20 ! fokot írt. Mikor lesz már tavasz??????

Docika
docika
 
 


Sziasztok!

Tegnap hiába kerestem ezt az oldalt, nem találtam - mostmár kiderült, miért.

Mit szóltok ehhez a havazáshoz? Nálunk hatalmas pelyhekben hull a hó. Tegnap a férjem lemosta az autót ( miután már 2 napja kértem rá azzal az okkal, hogy már száraz idő van, és csak a mi autónk koszos). Tehát ugyanott vagyunk, ahol tegnapelőtt. Azt hiszem, ilyen úton nem fogunk ma menni sehová.

Docika!
Tegnap már azt hittem, itt a sokunk által várva - várt tavasz. Erre ma szakad a hó...
Készülsz már a szülinapra? Lesz baba buli?

Terika
terika
 
 


Sziasztok!

Üdv minden új mamának és babának is! Kép

Docika!
A cukrászdai tortából én sem adtam Ádámnak (a család megjegyzései ellenére sem), de mivel tejterméket már evett (natúr joghurt, túró) Anyukám csinált egy óriás túró rudit őzgerincformában, tettünk bele gyümölcsdarabokat is. Bevontam csokival, de az a vágásnál összetört és abból Ádám nem kapott ( én ilyen gonosz anya vagyok Kép).

Dóri!
Egyidősek a babáink: Ádám is 15 hónapos: a héten kapta meg az oltásokat. Volt nagy bömbi!

Terika!
Hévízen nagyon klassz volt, sokat sétáltunk, hóban is, állatokat néztünk (ló, kecske, tyúkok, kacsák, kutyák stb.), pihentünk. De aztán sajna visszacseppentünk az építkezés előkészületeibe. Na de egyszer ezen is túl leszünk! Kép

Mi is 2x-esen várjuk a jóidőt, mert most az építkezés miatt is fontos.

Mindenkinek jó pihenést, úszást, sétát (most szép az idő) a hétvégére!

Sziasztok
Kriszta

Ludmilla és
KépKép
ludmilla
 
 


Sziasztok!
Docika, túrótortát készíthetsz babapiskóta alapra túró, natúr joghurt, cukor/méz, zselatin, narancshéj. Mivel a fő összetevő savanyított tejtermék, nyugodtan fogyaszthatja az egyéves.Majd írok még, csak most fordítok is, meg vizsgára is készülök és főleg gyereket is nevelek, úgyhogy húúúúúú.
Ja, most láttam, hogy Kriszta is írta az óriás túrórudit...
Kriszta, Ádámnak nem lettek egy hét múlva pöttyei és láza??

Jó éjt mindenkinek!
Dóri
Dóri
tigris
 
 


Sziasztok!

Tegnap megint azt hittem, itt a tavasz, erre ma imét téliesre fordult az idő. Pedig már annyira várjuk.

Kriszta!
Ezek szerint én is gonosz vagyok? ( a tortát illetően) Kép
Tetszik a túró rudis torta ötleted.
Jóváhagyták már a terveteket? Mikor indul az építkezésen a munka? Vagy már csak a jó idő hiányzik és kezdhettek?

Dóri!
Ti milyen kreatívak vagytok! Lassan már válogathat is az ember, hogy milyen tortát is készítsen az első szülinapra. (Remélem, egyszer még aktuális lesz nekünk is!)
Milyen vizsgára készülsz?

Botond két napja folyamatosan beszél. Többnyire persze halandzsál, de előfordul néha 1- 2 értelmes szó is ( a 6- 8 közül Kép ) annyira aranyos!

üdv: Terika
terika
 
 


Sziasztok lányok!

Napok óta nem jutottam számítógéphez, most is csak pár pillanatom van, mert Balázska a szőnyegen játszik, de ki tudja meddig???

MA 1 ÉVES A KISMANÓ!!!!

A tortáról annyit, hogy a múlt héten már el kezdtem adni neki a lisztes kajákat,ma a tojássárgáját, és miután a szülinapi buli 15.-én lesz, addigra már a tojásfehérje próbán is túl leszünk,szóval én sütök neki túrótortát. Piskótatészta alapra készítek neki gyümölcsös túrókrémet. Ebből mindent ehet majd. Tegnap az Auchanban vettem torta sütőformát is, szóval nagy a készülődés!!!!

Na, eddig hagyott a bébi, ha elalszik délután még jövök írni Kép

Docika
docika
 
 


Sziasztok!

Docika!
Nagyon boldog szülinapot Balázskának!Kép

Délután még én is jövök.

Terika
terika
 
 


Sziasztok!

Újra itt vagyok. Ti hol vagytok?

Krisz!
Bobó olyan szinten kimerült a zenebölcsiben, hogy miután megebédeltünk, el is aludt. Több mint két órát szunyókált. Persze így már nem volt szükség délután újabb alvásra.
Szerintem az autóban elalvásból semmi nem lesz a későbbiekben. Miért aludjanak, ha egymást, na és minket is szórakoztathatnak? Kép
Flóra mennyire fáradt el? Bemutattátok az Apukának is a tanultakat?
Megpróbálom elküldeni emilben az egyik foglalkozás anyagát. Remélem, sikerül!

Terika
terika
 
 


Sziasztok!

Nem tudtam visszajönni, most nagyon gyors leszek.

Márti: kerestem a profilodban az emil címedet, de nem találtam, ezért most itt köszönöm meg a képeslapodat:
Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép

Docika
docika
 
 


Sziasztok!
Doc!-nincs mit, ! ugye beszámolsz az ünnepségről? Mit vettetek Balázsnak?
Terika! Hol van ez a zene bölcsi helyileg? Irnál róla pár szót.
Márti
fruska
 
 


Sziasztok!

Márti!
Dunakeszire járunk zenebölcsibe. De ezen kívül még nagyon sok helyen (pl. Göd, Újpest...) tart Cili foglalkozást.
Már szinte mindent leírtam róla, így nem ismételném önmagam. Viszont megnéztem:
febr. 25- én, 26- án és márc. 1- jén a hozzászólásaimban van infó.
Fruzsi is szereti a zenét? Jártok amúgy gyerektársaságba?

Nagy hírem van: Botond ma egyedül ebédelt! Olyan ügyesen használta a kanalat, hogy csak 1- 2 falat esett le róla.

Terika
terika
 
 


Sziasztok!

Docika,
Boldog 1. szülinapot Balázsnak és jó bulizást hétfőre! Kép

Terika,
Botond nagyon ügyes! Nálunk még az egyedül evés messze van, de azért próbálkozunk! Engedély megvan, építkezés az idő függvénye. Valószínűleg kedden kitűzik a ház helyét és szerdán alapásás. Már nagyon várjuk, hogy történjen valami, mivel hónapok óta erre készülünk.

Dóri,
Ádám nem lett se pöttyös, se lázas. Én meglepődtem, hogy a doktornéni 2 napos megfigyelést mondott, mert én is úgy tudtam, 1 hét múlva lehet lázas.

Nincs valami ötletetek, hogyan vehetném rá Ádámot a pohárból ivásra? Se csőrösből, se rendesből nem akar inni, csak elkéri és játszik vele.
Nálunk most az egyik sláger a fényképalbum-nézegetés, naponta 10x is képes végignézni Kép

Hétvégén megyünk öthetes ikrekhez látogatóba, nagyon várom Kép

Sziasztok
Kriszta

Ludmilla és
KépKép
ludmilla
 
 


Sziasztok!
Terika, el tudnád kérni a Cili telefonszámát?
Nekünk az újpesti zenebölcsi jobb lenne, mert közelebb van, mint Dunakeszi.
Illetve csak ilyen időben, mert ha száraz az erdei út, akkor azon keresztül Fót és Dunakeszi is csak pár perc.
Docika!
Boldog első születésnapot!
Kriszta, állítólag a nagyon szűk csőrű ivópohárral érdemes kezdeni, amin csak egy lyuk van, mert abból még szívogatja az innivalót, jobban emlékezteti a "boldog csecsemőkorra".

Tegnap részt vettem az első baba-mama foglalkozáson, lesznek majd klassz szervezett programok. Megírom ide is, és akkor hátha kedvet csinálok Nektek is. Minden kisgyermek édesdeden játszogatott, csak Viktor rohangált keresztül-kasul és idegen táskákban ehető falatok után kutatott.
Most megyek tanulni, szombat reggel gazdaságszociológia vizsga a közgázon, hurrá :-)
Aki esetleg fontolgat tanulást baba mellett: csak többszörös nagyszülői segítséggel ajánlom. Egyébként meg ingyenes gyed/gyes alatt, még a másoddiploma is.
Dóri
tigris
 
 


Sziasztok!

Docika! Boldog születésnapot Balázsnak! A túrótortát én is szeretem!!!

Terika! Nálunk max. fél órás alvás volt ebéd után! Képzelheted!!! Nem akartam elhinni, hogy nem akar tovább aludni. Kipihenten ébredt, és folyamatosan járt a szája. Apának részletesen be kellett számolnom a foglalkozásról. Megkérdezte, hogy apukák is mehetnek-e? Nagyon kíváncsi lenne, de a munkája nem engedi. Így mi nők tartjuk a frontot. Ha még nem küldted el az anyagot nem baj, mert most láttam, hogy a Cili elküldte az emil címemre.
Küldtem én is neked, a telefonszámommal! Ha, nem kaptad meg, írjál!
De jó, hogy már egyedül eszik Botond. Flóra nagy ritkán eszi evőeszközzel. Csak kézzel hajlandó enni. A levest nagy nehezen bekanalazom, de inkább kiissza a tányérból. Legtöbbször nem engedi, hogy etessem, inkább felcsipegeti az ételt. (Remélem az írásom után, minden a fordítottjára változik! Csiribi-csiribá!)


Lányok!
A Váci TB-nek kéne a telefon száma! Ha valaki megadná megköszönném. (Nem tudom, hogy hová írtam föl.)

Márti!
Legutóbb írtam, hogy nem kell ringatni a Flórát! Azóta változott a dolog! Szerintem megint a foga jön. (Vagy nem?)

Kriszta!
Állítólag hétvégétől beköszönt a tavasz! Mindent bele alapásás!
Ma reggel nem akarta csőrösből inni a Flóra. Csőr le, szívószál bele. Zsupsz megitta. Nem most ivott először így. A reggeli banán turmixommal tanulta meg a használatát. (Csak egy két korty volt.)

Dóri!
Jó tanulást!

Krisz
krissz
 
 


Sziasztok!

Kriszta!
Hajrá! Tehát végre beindul az építkezés. Jó nagy munka lesz, de megéri!
Mi csőrös cumisüveggel kezdtük az áttérést. Így a cumisüveg már nem volt újdonság. Ezt követte a csőrös pohár- de ezt csak nagyon rövid ideig használtuk. Ezután már pohárból ivott. Küzdöttünk a sokak által javasolt kihajló pereművel- egyáltalán nem vált be. Folyton lecsorgott a szája sarkán az ital. A "normális" pohárból ( gyerekeknek való, 2 fülű) viszont már először is tisztán tudott inni. Szóval mi mindent kipróbáltunk. Ma már bármilyen pohárból ügyesen iszik. Olyan aranyosan mondja, mikor megszomjazik: "iz" = víz.

Dóri!
Fejből nem tudom Cili számát, de megadta az Erről- arról topik Zenebölcsi oldalán.
Aranyos lehetett Viktor, ahogy élelem után kutakodott.Kép
Teljes nagyszülői hiányban szenvedünk ( nagyon messze laknak tőlünk), így én félek elkezdeni bármit is. Pedig olyan jó lenne! Úgy irigylem, akinek van erre lehetősége.

Terika
terika
 
 


Tigris!

20 398 1931
emilcím a profilomban

Cili

(aki mindenhová odadugja az orrát!)
foltvarró_cili
 
 


Cili!

Mit szólsz, milyen reklámot csinálok a zenebölcsinek?

Terika
terika
 
 


cili!
Köszi, hogy megadtad az elérhetőséged!
És Terikának is köszi!
Zsuzsa!
Kitartás a rosszullétekhez! Közel a varázslatos 12. hét!
Suli: Sajnos a bp-i közgáz sem támogatja teljesen a tanulást, pedig törvényben előírt kötelességük lenne, de már beszéltem ügyvéddel és jaj nekik!
Alvás:
Nekünk az jött be, hogy közvetlenül a déli alvásidő előtt (már csak egyszer alszik napközben) kiviszem levegőzni, kúszni, mászni, rohangálni és így nagyon kifárad. És besötétítek a szobában. Így esetenként 3 órát is alszik, míg előtte vígan ugrált háromnegyed óra alvás után.
Na megyek tanulni :-(
Ja még egy fontos kérdés:
Ti hogy kezdtétek el a fogmosást?
Viktornak "már" 6 foga van és állítólag el kell kezdeni, vettem is egy bébifogkefét, vígan utánoz bennünket, de ez nem tűnik hasznosnak, csak játéknak.
tigris
 
 


Sziasztok!

Krisz!
Nem kaptam meg az emiled.Kép
Tegnap pedig nem is vettem észre, hogy írtál.Kép Tudod, öregszem.
Azért az, hogy tegnap egyedül falatozott Bobó, még nem jelenti azt, hogy ez ma is így történt.....
Hatott a varázslat? ( az evést illetően)

Zsuzsa!
Már csak néhány nap, és elmúlik ez a vacak állapot. Hidd el, utána már szuperül fog telni a babavárás!
Nem hiszem, hogy "bénáztál" volna az idetalálást illetően. Én 1 napig sehol nem találtam ezt a címet. Pedig itt is megnéztem. A régi helyén már
nem volt, az új helyén meg még nem.

Dóri!
Mi nagyon régóta mossuk Bobó fogait. Két fogkefét használunk. Az egyikkel ő mossa a fogait, akkor amikor mi is fogat mosunk. Ez persze leginkább a fogkefe rágcsálását jelenti. Aztán, ha abbahagyta, mert látja , hogy már mi is befejeztük, akkor lefektetem a szőnyegre (így látom legjobban, hogy mit is csinálok) és megmosom a másik fogkefével és gyerek fogkrémmel a fogacskáit. Így gyakorolja is a fogmosást, meg biztosan tiszták lesznek a fogai - legalábbis remélem! Kép Az esti kakaó után már csak én mosom, szintén fogkrémmel a fogait.

Terika
terika
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?