Új privát üzeneted érkezett!

Tinu, ha nekem is 5 percnél tovább sírna, én se bírnám. Ez az 5 perc is nehéz, de most már tudom, hogy beválik, ezért kibírom. Picinek hagytam egyszer sírni, amikor már kezdtem kikészülni a ringatástól, de akkor azt mondtam, hogy soha többet. Aztán 4-5 hónapos korára kinőtte a kólikát és nagyon hamar átállt és elaludt ringatás nélkül.

Dóri, pont ezért fektettünk mi is 11-kor, mert általában éjfélig fent vagyunk. na és a mindennapos tábla csoki is segített depresszió ellen! :-)

Én is mindig félek, hogy ez a jó alvókája mikor múlik el, mert nagyon sok helyről hallom, hogy az addig jól alvó baba egyszercsak rossz alvó lesz. Szerencsére nálam apa ebben nagyon partner, mivel havonta egyszer bepróbálkozik azzal, hogy nem akar aludni, akkor bekeményítünk (mert félünk) és max 2 nap alatt visszaáll, de akkor is félek, mi lesz, ha másgél - két éves lesz.
A házban az egyik kisfiú is ilyen volt, de ott apa nem engedte még az 5 perces sírást sem, és azóta is sokat szenvednek vele.

Tinu, Pumukli, viszont ismerősöktől azt hallottam, hogy a másodikkal már sokkal könnyebb, mert egyrészt sokat tanultál az elsőnél, másrészt nyugodtabb babák.
Evemama, Kitty, többiek, várom a megerősítést, hogy ez így van!!! :lol:
Vendég
 


Szofi!!

Nagyon csini voltál szilveszterkor!!!És a poci is kerekedk nálad is!!!Karifa is csodás,télleg jó szines :lol:

Pumukli!
Ti is szépek vagytok Majával!Parókám nekemis van,de itthonra nem vettem elő....

Babaaltatáshoz,hasfájáshoz inkább nem szólok,saját tapasztalat nincs,csak amiket meséltek mások :wink: :lol:

Én azért szedem megelőzésre ezt az oscilo izét,mert karácsony után szinte mindenki beteg volt...volt itt hasmenéstől kezdve a hányás,láz stb. :roll: De megúsztam :wink:

Csorna!
A vonalzónak a kódját fenn a profilba az aláíráshoz kell bemásolni.És akkor mindig megjelenik majd a hozzászólásnál.Azt nézd meg h a profilban jók legyenek a beállítások,pl h be legyen állítva h mindig csatolja az aláírást.Ha elakadsz szólj,lehet h mást is át kell állítani!
Árvaellátáshoz mindjárt megnézem neked az igénylőlapot,nekem is kellett,lehet még a gépen van!De ha enm akkor letöltöm és amx elküldöm emailen :wink:

annus11
 
 


Csorna

Hát a szélkerék a legkevesebb.A házról még nem is beszéltünk milyen legyen de az ilyenekről már tervrajz is van.Én meg rajzolgatom a magam szerény módján a lakás terveit skiccek legtöbbször és azt kapom hogy "mi ez?", "ez mi akar lenni?"
A pelenkázót is 1 órán át rajzolta, vonalzóval, meg méretarányokat számolt.Kész voltam tőle.

Tócsi volt az ebéd,úgy beettem hogy majd szét robbanok.Múltkor én is gesztenyepüréztem, de csak fél csomagig jutottam, de majdnem elfogyott egy fél flakon tejszínhab is.
:)
harhaj
 
 

 
 

Hean: lemaradt az előbb, hogy nekem a tücis topikban sokan adtak okos tanácsot, hogy fektessem le korán a gyereket, tök mindegy, mikor ébredt fel délután, mert ez nem számít, fő a napirend. Nos, próbálkoztam én, de rájöttem, hogy akárki akármit is mond, én ismerem igazán a gyerekem, és az ő esetében igenis igaz az, hogy NEM álmos este 8-kor és hiába is akarnám letenni, NEM fog elaludni. Ja, mert azzal jöttek, hogy ha délután aktívan ébren van 5 órát, akkor igenis álmosnak kell lennie este. Hát nálunk nem így van, mert Tüci inkább korán alszik el (nem ebéd után alszik), és ennek ellenére sem tud elaludni gond nélkül este 8-kor. Ő ilyen és kész, hiába szeretném, nem tudom megváltoztatni.

Kép
Kép
tinu
 
 


Én nem tudom, Hean, hogy lesz ez Samu 15 hós kora után, de van egy esti ritmus (most fél 9 és fél 10 között szokott kezdődni vmikor, amikor már látszik, hogy fárad), amiben benne van az utolsó evés (ivás), a nagykádban a fürdés, a fogmosás, a felöltözés éjszakára, a villanyoltás (Samu szokta lekapcsolni :) ), és az esti imádság. Ezután kerül ágyba, elköszönünk tőle, és tudja, mostantól a reggeli találkozásig nincs anya-apa. Van, hogy felébred éjjel, van hogy felsír (fél perc), van hogy nem, de akkor dumálgat az ágyban, picit játszik, aztán elalszik újra. Ha meg baj-van-sírással ébred (mint ma éjjel - vlsz. rosszat álmodott, vagy a foga fájt, akkor persze megyünk és megvígasztaljuk. De nem költözik hozzánk csak azért, mert vmi kis baja volt, hanem a szobájában maradunk, amíg meg nem nyugszik. Ha felvettük, akkor újból letesszük, és kimegyünk a szobából. Reggel s úgy megy, hogy tudja, egyszer csak megjelenünk. Addig játszik és beszél az ágyában.

Azt hiszem, nagyon fogok csodálkozni, hogyha a második babó másmilyen lesz, mert túl jól vagyok szoktatva... :)
Vendég
 


Ja az alvás...hát nálunk apcim 4kor kel reggel...így azt hiszem ehhez is igazodunk majd picit.Bizti nem 10-11kor lesz fürdés,mert addigra bealszik,de nem csak ő, én is! :wink: Én a fél 8at tűztem ki,8ra remélem az ágyban is lesz :wink: Ahol szépen elalszik,no hiszti,no sírás 8) Ja és alszik legalább 4ig,amikor is kaphat utánpótlást,de aztán alvás legalább 7-8ig!Jaj de optimista vagyok....vagy inkább naív
Kép

annus11
 
 


Harhaj!

Ja az én férjem is ilyen kis precíz!Én is felvázolok vmit,ő meg lehurrog.Nem egyenes a vonal stb :wink: Amúgy ha lenne időnk meg pénzünk,felépíteni maga is a házat...ebben biztos vagyok!De ez a veszély nem fenyeget,se idő se pénz 8)

annus11
 
 


Dóri: nálunk Tüci kb. másfél éves koráig nem volt a gyerekkel együtt alvás. Fél éves kora után külön szobában is aludt, a kiságyában. Én is szépen bementem hozzá, ha felsírt (nem hagyta abba, ha egyszer felébredt, nem aludt vissza magától sosem), szépen megnyugtattam, visszaaltattam, betettem az ágyikójába, és mentem aludni a másik szobába. De megmondom őszintén egy neccesebb időszak után, mikor már alig láttam ki a fejemből, és csak nem akartak szűnni az éjszakai ébredések, feladtam és azóta alszik velünk, velem. Semmi változás az ébredésekkel, de legalább nem kell kiszállnom az ágyból. Ennyi könnyebbség. Szóval én ennyiből is úgy látom, hogy hihetetlenül függ a gyerektől a dolog, és nem nagyon látom, hogy vajon hogy csinálhattam volna másképp. (Azon kívül, hogy hagyom sírni és egyszercsak majd álomba sírja magát.)

Kép
Kép
tinu
 
 


Annus, az a lényeg, hogy valamennyire hozzátok álljon a baba, ha nektek úgy jó, hogy 8-kor teszed le, akkor úgy jó.
Én elkövettem azt a hibát, hogy álomvilágban éltem, hogy egy csecsemővel minden tökéletes és ehhez kaptam a kólikás pofont. nagyon jól jött volna a terhességem alatt egy ilyen fórum, hogy lássam, nem fenékig tejföl minden, de már csak szülés után csatlakoztam.
Ettől függetlenül a világ legjobb dolga egy kisbaba, ha elfogadod, hogy Ő egy önálló emberke.
Vendég
 


Annus, azért egyben 8 órát nem fog aludni... Ennie is kell... :) De az éjjeli szopik után a manók ált. tudnak még aludni. SZóval csak etetni kell felkelni, jó esetben. :)

Tinu! Nyilván nincs olyan, hogy "ezt a receptet kövesd, mert ez tökéletes", mert minden gyerek más. Csak arról számoltam be, nálunk hogy volt/van! :)

Samu úgy aludt el nemrég, hogy egy hatalmas fakocka volt a nyakában, mert azzal játszott, mielőtt elnyomta az álom. Nagyon viccesen nézett ki!. De azért leszedtem róla... :)
Vendég
 


Dóri!

Én annak is örülök ha egyáltalán alszik majd néha!!!!Nem tom mért,de vhogy erre készülök...aztán lehet h a világ legjobb alvója lesz.Na de majd elválik!Fogok én még itt sírni h nem akar aludni :roll:

annus11
 
 


annus nem megy.Még kijejölni sem tudom.Nagyon béna vagyok.
csorna
 
 


Dóri: jó, akkor értem. Csak nekem kicsit az jött le, hogy ha az ember így és így csinálja, akkor így és így lesz. Pont. De ha nem így értetted, akkor jó, én is csak leírtam, hogy nálunk meg mi van.
Fogalmam sincs, hogy fogom csinálni a tesóval, talán megpróbálom nem szopival visszaaltatni, nem tudom.

Kép
Kép
tinu
 
 


ha esetleg priviben megírod a kódot, és a jelszavadat, akkor én szivesen megcsinálom neked. De az egér bal gombját megnyomva a kód elején, végighúzva rajta lehet kijelölni, majd megnyomni a Ctrl billentyűt a billentyűzeten+a "c" betűt megjegyzi a kódot, és a profilodban az aláíráshoz kattintva az egérrel, majd a Ctrl+"v" betűt nyomva lehet bemásolni. Ha vmi nem világos, vagy nem megy, kérdezz, de tényleg szivesen megcsinálom, ha nem is akarsz kísérletezni. :)
Vendég
 


Lemaradt az elejéről, hogy Csorna,
Vendég
 


Sziasztok!

Köszönjük a kép dicsiket!

Tegnap reggel épp indúlni akartunk az asztaloshoz, látom hogy jön a védőnőm hozzánk, na mondom tuti rossz lett az Afp-m és személyesen jött elmondani. Nagy pánik az arcán és azt mondja: Jaj ne haragudj hogy bejelentés nélkül jövök, de az eredményeid megjöttek, és nem tudtalak hívni mert elhagytam a számod! Ja, egyébként minden ok :)
Húú. Kicsit nagy kő esett le a szívemről, de ami a lényeg hepatitis negatív, Afp jó.

Na most meg a barinőm hívott, hogy volt a dokinknál, 8 hetes és nincs szívhangja a babának, pedig már volt, most jó nagyot bőgtünk a telefonba, mert a kisfia egyidős Márkkal és tök örültünk hogy együtt pocakosodunk. :cry: :cry:

K.
krém
 
 


Tinu! Tényleg hasonlóak a gyerekeink! :) Meg talán a mi hozzáállásunk is. Már én is belenyugodtam, hogy az én gyerekem ilyen, és kész. Ő így érzi jól magát, kiegyensúlyozott. Egyébként Alíz is csak azóta alszik köztünk mióta heverője van. Semmi baja nincs éjszaka, többnyire nem is sír, fogja a párnáját, kimászik az ágyból, kinyitja az ajtót és átsétál hozzánk, ott aztán alszik tovább. Napközben Ő is 12-kor elaszik, kb. másfél órát alszik és csak utána ebédel. Akárhogy fársztom délután 10 előtt nem lesz álmos. Engem is folyton bombáznak a jobbnál jobb tanácsokkal, de nálunk ezek nem működnek.
Amúgy nálunk is az evés a másik problematika.

Kép

Kép
hean
 
 


Na talán sikerült!Kösz zdori

Kép
KépKép
csorna
 
 


Dóri
van lánytestvérem, kettő is.

Leirtam a gondot, erre 15 perc alatt elaludt, be se kellett mennem. Nálunk is bevállt a kicsit sírni hagyom módszer. Persze nem sokáig.

Pont a Suttogo mindent megold c könyvet olvasom. AZt írja, hogy túl keveset alszanak a gyerekek, mert a szülők sokáig engedik, hogy fennmaradjanak, hogy több idő maradjon együtt. Szerinte 19.30 kor kellene fektetni. Mert az a tapasztalat, hogy a gyerekek többsége 7 körül kell, akkor is, ha 11-kor alszik el.
Mi 19.30 körül kezdjük a fürdetést, ált. fél 9-kor alszik.

Olvastam még az Aludj jó gyermekem könyvet is (ez is a hagyjuk sírni módszerre esküszik).
Nekem mindig adtak valami ötletet ezek a könyvek, soha nem azt csináltam ami le volt írva. Abban viszont egyetértek, hogy meg kell tanítani őket maguktól elaludni, nem különböző segédeszközt használni (babakocsi, autó, szopi, ringatás).
Én is sokáig elringattam, egyszerű volt, 5 perc és aludt. De aztán elegem lett és változtattunk.

Tinu, szerintem te is birod ezt egy darabig, aztán úgyis megpróbálsz mást :-)
pumuklii
 
 


Vagy mégse?

Kép
KépKép
csorna
 
 


Csorna!
Az [url -el kezdődőt kell bemásolni!!!!A vége meg szintén /url]

annus11
 
 


Sziasztok!

Pár szó erejéig...

Ismét betegen :( Reggel óta rettenetesen fáj a torkom, hőemelkedésem van, szédülök. Grrrrrr :evil:

Szofi, hmmmm tényleg jó a kép, nagyon szép lett a sminked!!! :)

Pumukli, a te képeid is szuperek, jó az angyalkás, de a parókás is :wink:

Én sem hagytam soha egyik gyerekemet sem sírni. Számomra a sírás segélykérés, abszolút az a tapasztalatom, hogy egy kis csecsemő csak akkor sír, ha szüksége van valamire, fogalma nincs róla mi az a hiszti!!! Lehet, hogy "csak" anya közelségér vágyik, de az számára éppen olyan égető szükséglet, mint momdjuk az evés, hiszen 9 hónapon át gyakorlatilag eggyek voltak, teljesen természetes, hogy születése után is édesanyja közvetlen közelében érzi biztonságban magát! Semmiképpen sem keverném össze a 3 éves kirakat előtt hisztiző gyerkőc üvöltését, a magatehetetlen és kiszolgáltatott újszülött sírásával. Nem hiszem, hogy azzal, hogy rögtön reagálunk a kicsi sírására, arra tanítanánk, hogy ezzel mindent elérhet, szerintem inkább megtanítjuk rá, hogy bízhat bennünk, bármire van szüksége, anyára mindig számíthat! :)

Alvás: amikor megérkezett hozzánk a két picur, már kialakult rend volt, hiszen a nagyok 8 körül aludtak. Hozzájuk próbáltam igazítani a kicsi fürdését, napirendjét. 7-kor fürdés volt, után már nyugis, csöndes nézelődés, szopi, hogy ráhangolódjanak az alvásra, és szépen lassan kialakult, hogy minden gyerkőc 8-kor ágybabújt! :) Ez így van a mai napig is, a nagyok 9-kor, de a kicsik 8-kor már alszanak, ezután jön a mi időnk apával :). Mivel a férjemmel egész nap szinte fél óránk sincs egymásra, ehhez ragaszkodom, ilyenkor tudunk kicsit beszélgetni, lazítani, erre nagy szükségünk is van!

Minden babócának jobbulást kívánok!!!!!

Évi

Kép
Kép
evemama
 
 


Sziasztok!

Pár szó erejéig...

Ismét betegen :( Reggel óta rettenetesen fáj a torkom, hőemelkedésem van, szédülök. Grrrrrr :evil:

Szofi, hmmmm tényleg jó a kép, nagyon szép lett a sminked!!! :)

Pumukli, a te képeid is szuperek, jó az angyalkás, de a parókás is :wink:

Én sem hagytam soha egyik gyerekemet sem sírni. Számomra a sírás segélykérés, abszolút az a tapasztalatom, hogy egy kis csecsemő csak akkor sír, ha szüksége van valamire, fogalma nincs róla mi az a hiszti!!! Lehet, hogy "csak" anya közelségér vágyik, de az számára éppen olyan égető szükséglet, mint momdjuk az evés, hiszen 9 hónapon át gyakorlatilag eggyek voltak, teljesen természetes, hogy születése után is édesanyja közvetlen közelében érzi biztonságban magát! Semmiképpen sem keverném össze a 3 éves kirakat előtt hisztiző gyerkőc üvöltését, a magatehetetlen és kiszolgáltatott újszülött sírásával. Nem hiszem, hogy azzal, hogy rögtön reagálunk a kicsi sírására, arra tanítanánk, hogy ezzel mindent elérhet, szerintem inkább megtanítjuk rá, hogy bízhat bennünk, bármire van szüksége, anyára mindig számíthat! :)

Alvás: amikor megérkezett hozzánk a két picur, már kialakult rend volt, hiszen a nagyok 8 körül aludtak. Hozzájuk próbáltam igazítani a kicsi fürdését, napirendjét. 7-kor fürdés volt, után már nyugis, csöndes nézelődés, szopi, hogy ráhangolódjanak az alvásra, és szépen lassan kialakult, hogy minden gyerkőc 8-kor ágybabújt! :) Ez így van a mai napig is, a nagyok 9-kor, de a kicsik 8-kor már alszanak, ezután jön a mi időnk apával :). Mivel a férjemmel egész nap szinte fél óránk sincs egymásra, ehhez ragaszkodom, ilyenkor tudunk kicsit beszélgetni, lazítani, erre nagy szükségünk is van!

Minden babócának jobbulást kívánok!!!!!

Évi

Kép
Kép
evemama
 
 


Sziasztok!

Pár szó erejéig...

Ismét betegen :( Reggel óta rettenetesen fáj a torkom, hőemelkedésem van, szédülök. Grrrrrr :evil:

Szofi, hmmmm tényleg jó a kép, nagyon szép lett a sminked!!! :)

Pumukli, a te képeid is szuperek, jó az angyalkás, de a parókás is :wink:

Én sem hagytam soha egyik gyerekemet sem sírni. Számomra a sírás segélykérés, abszolút az a tapasztalatom, hogy egy kis csecsemő csak akkor sír, ha szüksége van valamire, fogalma nincs róla mi az a hiszti!!! Lehet, hogy "csak" anya közelségér vágyik, de az számára éppen olyan égető szükséglet, mint momdjuk az evés, hiszen 9 hónapon át gyakorlatilag eggyek voltak, teljesen természetes, hogy születése után is édesanyja közvetlen közelében érzi biztonságban magát! Semmiképpen sem keverném össze a 3 éves kirakat előtt hisztiző gyerkőc üvöltését, a magatehetetlen és kiszolgáltatott újszülött sírásával. Nem hiszem, hogy azzal, hogy rögtön reagálunk a kicsi sírására, arra tanítanánk, hogy ezzel mindent elérhet, szerintem inkább megtanítjuk rá, hogy bízhat bennünk, bármire van szüksége, anyára mindig számíthat! :)

Alvás: amikor megérkezett hozzánk a két picur, már kialakult rend volt, hiszen a nagyok 8 körül aludtak. Hozzájuk próbáltam igazítani a kicsi fürdését, napirendjét. 7-kor fürdés volt, után már nyugis, csöndes nézelődés, szopi, hogy ráhangolódjanak az alvásra, és szépen lassan kialakult, hogy minden gyerkőc 8-kor ágybabújt! :) Ez így van a mai napig is, a nagyok 9-kor, de a kicsik 8-kor már alszanak, ezután jön a mi időnk apával :). Mivel a férjemmel egész nap szinte fél óránk sincs egymásra, ehhez ragaszkodom, ilyenkor tudunk kicsit beszélgetni, lazítani, erre nagy szükségünk is van!

Minden babócának jobbulást kívánok!!!!!

Évi

Kép
Kép
evemama
 
 


Évi!

Szegény...nálatok mindig beteg vki.....Na én ezért próbálom megelőzni a bajt...persze lehet nem ezen múlik,csak szerencsém van! :wink:

Csorna!

Na sikerült?Ha nem akkor segítünk!Ahogy Dóri is írta!Megoldjuk,olyan nincs h ne sikerüljön így vagy úgy!


Na amíg én itt locsogtam,apcim rántott húst sütött,krumplipürével és céklával!!!Úgy jól laktam...Megyek is ledőlök kicsit! :wink:

annus11
 
 


Az újszülöttet én se hagynám sírni, én jóval később csináltam csak ilyet. De mint mindenhol, itt is mindenkinek más válik be :-)
pumuklii
 
 


Pumukli: nálunk az altatás azt jelenti, hogy Tücivel bemegyek a sötét szobába (egy pici lámpa ég egész éjjel, szóval nem vaksötét van), viszem a cumisüvegét vízzel, ott van egy rakás mesekönyv, meg egyebek. Odafekszem az ágyra, Tüci meg jön, hogy meséljek. Ő úgy tud elaludni az esetek többségében, hogy cumizza a vizet és közben az arcomat babrálja. SZóval én is kellek neki, meg a cumisüveg is. Van, hogy megpróbál elaludni, de nem megy. AKkor felkel, hoz még egy könyvet, ugrál egyet az ágyban. Van, hogy odahajtja a fejét a hasamra és közben babrálja az arcomat. Ha már elég fáradt, akkor elalszik. Amúgy lehet, hogy álmos ő már 8-kor, csak éppen elaludni nem tud, mert nem ANNYIRA álmos. Délben is elaludna ugyanilyen módszerrel, így is aludt, de valamiért mostanában ez nagyon nyögvenyelősen megy, és van, hogy csak 2-kor alszik el, utána meg aztán 11-ig, éjfélig itt zúz, amit én már nem bírok. Én inkább koránfekvő vagyok, mint későn. Inkább leviszem levegőre, amúgy is le kell vinni és akkor elalszik.
Az egyedül alvást meg fogalmam sincs, hogy lehetne bevezetni, ha egyszer így szeret elaludni. Azt gondolom, hogy majd egyszercsak nem lesz szüksége rá, hogy hozzám érjen, majd utána már csak egy meséig kell ott lennem stb. De eröltetni nem akarom, mert ha kijövök, utánam jön. Zárjam rá az ajtót? :roll:

Kép
Kép
tinu
 
 


Pumukli: azt nem írtam, hogy az sem igaz, hogy csak este tudunk foglalkozni a gyerekkel, mert ugyebár a férjem is és én is itthon vagyunk egész nap már több, mint fél éve. Szóval nem akkor akarjuk kitombolni magunkat.

Kép
Kép
tinu
 
 


Na???

Kép
KépKép
csorna
 
 


Sziasztok!

Csak egy gyors bekukk.

Krém!
Sajnálom a barátnődet. :( A dokija mit mondott?

Szofi!
Nagyon dögös voltál. Nemcsak a sminked szuper, hanem a pulcsid is nagyon bejön!

Csajok!
Közületek volt már valaki a Brendonban baba, baba-mama, vagy kismama fotózáson? Én gondolkodom rajta, mert nincs még olyan pocakos fotóm, amit ne én fotóztam volna magamról....

Pocak mozgás:
Döbbenet miket csinál már ez a gyerek! :) Olvasgattam, hasamon a magazin....erre kisnyuszkó leütötte a pocimról! Iziben visszatettem, és megismételte a mutatványt. :)))))) Olyan erős.... majdnem elbőgtem magam, annyira meghatódtam....na ja, a hormonok elkezdtek nálam is dolgozni. :)

Kép
mozza
 
 


Sziasztok Kismamik!!!!

Képzeljétek mosni akartam de olyan szarul vagyok! Hányingerem van nagyon ráadásul egyre jobban jön ki nálam is a takonykór! :( A pocakom is most olyan hülyén feszül fáj is mmeg nem is nem tudom mit érzekés, Babóca is már két napja rengeteg mozog (aminek örülök) csak kezdek félni hogy valami bajt jelent! Szerintetek kezdjek félni?? Beszéltem a Docens úrral is sajnos már nem volt a korházban de azt mondta már meg vannak az eredmények (AFP. Amnió) és hétfőn mindenképp menyjek hozzá! Egyébként is hétfőn kelett volna mennem az eredményekért is meg az uh miatt is! De már nagyon várom hogy mi az eredmény bár nagyon izgulok,félek!!!!! Szerintetek ha lenne valami gáz szólt volna már???

Kisruhák: Nekem nagyon sok ruhám van 1 éves koráig minden méretben de ha kislány lakik odabent akkor mindenből vennem kell! Majd hétfőn ezt is meg tudom :)

Gyomorégés: Én a gyomromra Qamatelt szedek Dominál is ezt szedtem sőt a szülés előtt a kórházban is naponta 1 infúziót is ebből kaptam nekem bevált! De még terhesség előtt a Ranitidint is szedtem az is jó volt de amikor megtudtam hogy jön a baba nem tudtam hogy szedhetem e és inkább abba hagytam nem szedtem tovább!

Kívánok én is a csöpségeknek és a Mamiknak is jobbulást!!!! És mindenkinek megy továbbra is a drukk!!!!

Ja és örülök hogy mindenkinél minden rendben!!!!

Kép


Kép
picihencso
Hatvan
 
 


Nem egyszerű. Én nem is akarok okoskodni, meg tanácsokat osztogatni, mert nekünk se megy mindig. Meg ha azt hiszem, hogy na végre milyen jól alszik, akkor is 2 hét múlva megint felébred éjszaka.
Én csináltam legutóbb 1 hétig, hogy odafeküdtem a földre mellé, aztán mindig rászóltam, ha elkezdett beszélni, hogy most már alvás van, anya is alszik stb. Utána egyre messzebb mentem, aztán egy idő után már csak leraktam és kijöttem. És működött.

Már elegem volt, hogy olyan sok idő, macera az elalvás. És rászántam magam. Én nem akartam megvárni, hogy talán leszokik róla míg tesóbaba megszületik.

De tuti minden gyerek szeretné, ha mellette feküdne az anyja és babusgathatná. Szerintem Majának is tetszene, de az tuti, hogy ekkor ő se lenne álmos, esze ágában nem lenne aludni...
De az is tuti, hogy ezen csak sok sírás árán lehetne változtatni, és nem egy napig tartana...

Na megyek, mert felébredt.
pumuklii
 
 


Végre.

Olyan vagyok mint a kiselefánt.

Nehezen tanulok de könnyen felejtek!


Annus bocsi nem sikerült az igénylőlap?

Kép
KépKép
csorna
 
 


Tinu, nem rátok értettem azt, hogy a szülők a saját érdekeik miatt nem teszik le időben a gyereket. Lehet félreérhető volt, ne haragudj. Ezt csak olvastam, statisztika.

És valószínű nálunk így lesz, mert ha kiköltözünk Pestről, nem fog a férjem sűrűn hazaérni 7 előtt, így durva lenne, ha 7.30-kor már fürdetés lenne.
pumuklii
 
 


Pumukli: ja, de tényleg ezt írja a Suttogó, én is olvastam. Ha anyuka dolgozik, biztos tényleg így van, de nálunk nem és mégse alszik el időben a gyerek, szóval azért nem kell mindent készpénznek venni belőle. Az a baj, hogy én hiába szólok rá Tücire, hogy ne beszéljen, ne ugráljon, vagy akármi, nem érdekli. Volt már, hogy erőszakot alkalmaztam, vagyis lenyomtam az ágyra, hogy ne ugráljon. De akkor tudtam, hogy tényleg álmos, csak túl van pörögve. Akkor kicsit sírt, de aztán elaludt. Szóval az a baj, hogy hába szólnék rá, nem használna. Olyan is simán van, hogy elalszom mellette. Próbálkoztam azzal, hogy csak fekszem, csukott szemmel, és majd elalszik. De akkor rákapott arra, hogy kinyitotta az ajtót és átment a másik szobába az apjához. Szóval muszáj hozzászólnom egy ideig. Á, nem tudom, hogy is lehetne, mert csomószor látszik rajta, hogy elaludna ő, de nem megy. Még úgy se, hogy ott vagyok, akkor meg pláne nem tudna, ha kimennék.

Kép
Kép
tinu
 
 


Azért aranyos ez az egész, mert pl. Samu nem tud elaludni az én jelenlétemben, vagy csak nagyon sokára. Ha magára hagyom, akkor meg elalszik, mert tudja, aludni kell. Viszont, ha vele vagyok, pörög, és mindenképpen fel akarja kelteni a figyelmemet, akarja, hogy foglalkozzam vele. Mert már én is voltam azért a gyerekem mellett az elalvás idejében... Akartam neki mesélni... De rájöttem, őt hagyni kell elaludni... :)

Nálunk sokszor van közös program esténként, így tényleg általános a késői lefekvés. De cserébe 8 előtt sosincs kelés. :)
Vendég
 


Csorna! Ügyes vagy! :)
Vendég
 


Én már előre látom hogy elfogom kutyulni a gyereket :) Mivel már mondtam túl érzékeny típus vagyok és nem tudnám megállni hogy ne vegyem fel amikor sír! Tudom hogy később bajom lesz belőle de mit csináljak ha egyszerüen olyan édesek hogy a szívem szakad meg ha egy gyerek sír! Unokaöcsémet is állandóan majmolom nővérem mindig rám szól de egyszerűen nem tehetek róla! De én már alig várom hogy a karjaimban ölelhessem! Amikor Domit az első héten dajkálhattam reggel 7-től este éjfélig kivéve 3 óránlént etetésnél fél óraákat még lefejtem neki a tejet (sajnos ő nem szopizhatot a cysta miatt de 3 hétig tudtam neki fejni) egész nap a karjaimban tartottam élveztem! A nővérkék monták is hogy nagyon jó látniuk hogy mennyire törődök a picivel csak nehogy otthon nehéz legyen vele! :)

Kép


Kép
picihencso
Hatvan
 
 


Csorna!

Hurrá!Van vonalzód!Ügyi vagy!
ja a gépen már nem találtam meg...de megnéztem odafenn,annyi h pdf formátum,lehet h ehhez nincs programod!?

Én meg azon aggódom h túl jól vagyok....baba rugdos,de pl másképp.Olyan erőseket csak ritkán rug,lehet h most olyan helyen van ahol nem érzem annyira?Mindig vannak ilyen periódusok,amikor jobban vagyok.Mármint olyan mintha nem is lennék terhes :shock: Ettől meg frászt kapok!Remélem h jól van odaben,most is érzem h motoszkál :wink:

Ja képzeljtek...most megint nagy építkezés van errefelé.....szinte velünk szemben felújítanak egy házat,mellette lehet bontanak is,szembe vele meg valószínű most kezdik el felhúzni...örülök h egyszerre túlesünk rajta,de most olyan por van odakinn :roll: Remélem mire a baba megszületik befejezik!!!!
Mert reggel arra kelek pl h a konténerbe dobálják bele a téglát és hasonló....

annus11
 
 


Heni! Drukkolunk az eredményért! Aztán hamar mondd el, mi van, már olyan régen csak drukkolunk és drukkolunk... És jobbulást!

Eve! Nálatok is jobbulást! Amúgy a pici csecsemőt én sem gondolom egyedül hagyni a sírásában. Samut sem hagytuk. :) Csak a pár hónapos baba már nagyon okos ám! :) Legalábbis a mi kis manónk elég jól tudta, mivel tud irányítani bennünket. Erről szerettük volna leszoktatni, és a jelenlegi látszat szerint sikerült. :)

Én sem okoskodni akartam, bocsánat, ha vkinek úgy tűnt, azt gondolom, mi vagyunk a tutik. Én inkább azt gondolom, hogy nagyon nagy szerencsénk volt Samuval, és semmi problémás területünk sincs (jelenleg) - mármint vele kapcsolatban..., és igazából erről az örömről szerettem volna inkább beszámolni. :)

Krém! Én is sajnálom. Tényleg, lehet tudni, mi (volt) a baj?

Mozza! Grat. az aktív manódhoz! :)
Vendég
 


Annus! Mindenképp jobb, hogy nem májusban kezdik... :)

Heni, Annus, azért az, hogy vki rosszabbul vagy jobban van, tényleg nem jelent automatikusan bajt! Meg az sem, ha többet vagy kevesebbet mozog a baba! SZóval emiatt ne féljetek! :)
Vendég
 


Evemama, jobbulást! Itt valóban nem a csecsemők sírni hagyásáról van szó, hanem az egy-két éves gyerekekéről, az azért már másabb.
Nekem azt mondta a gyerekorvos, hogy fél éves korig nem lehet elkényeztetni, nyugodtan lehet ringatni, babusgatni, de utána stop van. lehet, hogy lesz 2-3 nap sírás, de minél később, annál több sírás lesz. Ráaádsul most, hogy nem első baba és mellette ott lesz egy másik gyerek, remélem, hogy megoldjuk majd.

nekem megvan az Aludj jól gyermekem könyv beszkennelve, ha majd szüksége lenne rá valakinek. Nekem nem tetszik, mint ahogy a Suttogó sem, de ugyanaz van, mint Pumuklinál, hogy innen is, onnan is lestem valamit.

Ha nekünk is heverőn aludna és átmászna meg kijönne utánam, nem tudnák mit kezdeni vele. Be tényleg nem lehet zárni. Ilyenkor csak reménykedem, hogy nem így lesz.

Krém, sajnálom a barátnődet!!! Ez már végleges vagy még vissza kell mennie egy-két hét múlva?

Én még mindig nem látom Csorna vonalzóját! Dóri, Annus, Ti látjátok????????
Vendég
 


Pedig biztos tavasszal lesz a lényegi munka, most még fagyok vannak. Áprilistól szoktak általában építkezni. Lehet most csak előkészülnek? De reméljük csendesek lesznek.
pumuklii
 
 


Annus: Nekem is van sokszor olyan érzésem mintha nem is lennék terhes és ilyenkor engem is kiráz a hideg és nekem is mindig az jut az eszembe hogy remélem Manóval minden rendben van!

Dóri: igérem ahogy megtudom az eredményeket beszámolok róla nektek is és köszönöm ezt a kitartó drukkot :) De írtóra félek!

Kép


Kép
picihencso
Hatvan
 
 


Sziasztok!

Rengeteget írtatok,már fél órája olvasok. :)

Reggel felmentem a védőnőhöz,mire közölte hogy gyűlésük van,majd menjek szerdán. :evil: Nagyon mérges voltam,hiszen ezt az időpontot is ő adta.
A nap nagy részét anyuék töltöttük.Kicsit pihentem.Meg anyum épp a barátnője 1 éves kisfiára vigyázott.Gréti egyfolytában anyáskodott felette. :)

Szofi,Pumukli nagyon jók a kéépek.

Minden kis betegnek jobbulást!A stodal szirup tényleg jó.Mi még szoktuk a lándzsás utifüvet is szedni,de jó nagyon.

Ruha:Grétinekk rengeteg volt.Anyum mániákusan vásárolt meg mi is vettünk.Meg öcsémről is maradt egy csomó unisex,de akadt kék is.Itthon egy büfit kibírt.Nem sűrűn kellett öltöztetni,nem volt bukós tipus.Hasfájós sem volt.

Alvás.Csecsemőként este 8-tól,reggel 8-ig aludt.Bár egyszer hajnalba szopizott,de ennyi.Én akkor tisztába is raktam.
Olyan 3 hónapos korától meg nem kelt fel hamizni sem.
Most meg este 9-10 körül,mikor hogy jön ki alszik,és reggel 8-9 között ébred.De mi már délután nem alszunk.Valahogy nincs alvásigénye.Ha véletlen elalszik délután,akkor olyan hajnal 2-ig fenn lenne.
De este csak annyi,hogy a mi ágyunkba mellé fekszek,megissza a 3dl kakaót,aztán megfordul,cumizik és pufuzik.És már alszik is.
Apuci átrakja az ágyába és reggel kel.Néha van olyan nap,hogy hajnalba pisilni kel fel,és akkor kér automatikusan kakót is,de alszik is tovább.Ritkán,ha nyafis átmászik közénk.

Jövőhéten valamikor megyünk uncsimék Gödöllőre több napra.Még mióta Gréti megvan,nem aludtunk sehol.Furi lesz.

Megyek pakolok egy kicsit.

Szép estét.

KépKép

KépKép

Kép
frankoneanita
 
 


Böbi: mondjuk én semmilyen drasztikus módszernek nem vagyok híve, mert az mindig törést jelent, és én ilyet nem akarok okozni a gyerekemnek. Ha 6 hós koráig mindent megkapott, akkor milyen érzés lehet, hogy utána egy nappal meg már nem? :shock:
Hát meglátjuk, Tüci is folyamatosan változik, ha belegondolok, tulképp 2-3 hónappal ezelőtt még járkálva altattam! Csak azért hagytam abba, mert már terhesen nem bírtam cipelni Tücit. Ahhoz képest hamar átszokott az ágyban elalvásra. Sőt, eleinte fizikailag meg kellett akadályoznom, hogy kimenjen a szobából, ha egyszer már bementünk aludni. Manapság már nem akar kimenni, vagy csak egy-egy percre ritkán, mikor valamit be akar hozni, ami kint maradt.

Kép
Kép
tinu
 
 


Tinu, nekem sem úgy ment, hogy egyik napról a másikra, hanem kb egy hónap alatt, fokozatosan, így sírásmentesen is - mázli. Mivel egy Tünci korabeli gyereknél ez már nehezebb, ezért szeretném elkerülni, de nem biztos, hogy tudom. Ezért van az, hogy ha sír lefekvéskor, akkor hagyom, mert tudom, hogy csak hiszti.

Anita, én Gödöllő mellett lakom, ha belefér az idődbe és autóm is lesz, akkor találkozhatunk is!
Vendég
 


Tinu, remélem, hogy nem okoskodásnak vetted, ugyanúgy vagyok, mint Dóri, inkább örülök, hogy szerencsém van. Így az éjjeli egy-két ébredés is elviselhető. Szerintem ha hagynám sírni, erről is leszokna, de semmibe nem tart odaszólni, hogy ssst. Szerintem addig egyik módszer sem rossz, ameddig az a család életébe kényelmesen belefér.
Vendég
 


Tinu, lehet a következő lépés már az lesz, hogy alszik egyedül. Ki tudja :-)
Nem hiszem, hogy ilyenekkel törést okozunk nekik. Akkor az mekkora törés, hogy 14 hónapig kap szopit, utána nem. Meg még sorolhatnánk...

Ez az altatás megint jó kis téma lett :-) Az első gyerekesek már biztos unják.
pumuklii
 
 


Csoran
http://www.onyf.gov.hu/?module=news_arc ... w&nid=3412

Innen tudod letölteni az árvaellátás igénylő lapot.

Inci

Kép
Kép
incike
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet: