Sziasztok!
Bocsi, hogy nem reagálok lányok semmire, de örülök, hogy van egy kis időm. Kórházban voltunk Nikivel
Szerda reggel kezdődött az egész, kihányta a reggelijét. Aztán estig még hányt háromszor, meg elkezdett fo.ni. Hívtam az ügyeletet, nagyon rendes nőcivel beszéltem, megbeszéltünk egy másfélórás "cselekvési tervet", de sajnos nem tudtam még elkezdeni sem, mert hányt megint. Visszahívtam a nőt, kiküldte a dokit. Egy hihetetlenül alapos, nagyon udvarias dokibácsi jött ki, és mondta, hogy az általános állapota kimondottan jó a hányás, hasmenés ellenére, de mivel az ilyen pici gyerkőcök állapota akár néhány órán belül is látványosan javulhat/romolhat, így javasolta, hogy reggel mutassuk meg a háziorvosnak is. Le is mentünk másnap negyed 10-re. Ott is egész jól volt, a mi dokinénink is azt mondta, hogy jó az általános állapota, nem hinné, hogy komolyabb gond lesz, de figyelni kell persze. Aztán estére megint sorra hányt, hasmenése volt, így felhívtuk megint az ügyeletet. A nő alaposan kikérdezte a helyzetet, majd mondta, hogy a szerdai ügyeleti naplóval sürgősen menjünk a László korházba.
Ez volt este 9 körül. Párom taxiba vágódott Nikivel, én meg felkeltettem a Vivit, elvittem apóshoz, majd irány a kórház. Addigra már megvolt a betegfelvétel, már a kézfejében volt a branül, elfoglalta a szobáját is. Annyira rossz volt látni őt egy félhomályos kórházi vas kiságyban
Ott szipogott infúzióval a kezében, egy szál bodyban, és egy vékony huzattal betakarva
Összesen 6 üveg infúziót kapott a bent töltött idő alatt, éjjel-nappal csepegett neki
Csak este kapott egy-két óra szabadságot, amikor meg lehetett fürdetni.
Nagyon büszke vagyok rá, mert kisbaba létére rendkívül fegyelmezetten viselte ezt a helyzetet. Ritkán akarta babrálni a branült vagy a csövet, és annak ellenére, hogy milyen menő-manó nagyon jól viselte azt, hogy a kiságyhoz volt kötve. Kivenni is csak úgy lehetett, hogy leültem, és az ölembe, tehát csak az változott, hogy a kiságyban vagy az ölemben ült. Még felállnia sem volt szabad az ágyban, mert akkor visszafolyt az infúzió. A szobatársunk egy ötéves kislány volt, hihetetlenül jól kijöttek egymással, pedig azért elég nagy a korkülönbség. Szó szerint gurgulázva kacagtak együtt, meg babráltak egymás játékaival, szóval nagyon aranyosak voltak
A kórházról. Borzasztóan meg voltam ijedve, hogy milyen szörnyű lesz. Nem egy beszámolót hallottam a Madarászról és a Heim Pálról, teljesen felhergeltem magam már előre, hogy én akkor is éjjel-nappal mellette leszek, ha nem engedik, stb. de nagyon kellemesen csalódtam. Egy ember mindig a gyerekkel lehetett
Igaz, hogy fekhelyet nem tudtak biztosítani, de lehetett bevinni, matracot, kempingágyat, bármit, és ott lehetett aludni. Úgyhogy a párom volt bent vele kb. reggel 9-10-től este kb. 6-7-ig, én meg a többi időben, ergo este, éjszaka. Öt nővérkével találkoztunk, egytől egyig mindegyik nagyon kedves és figyelmes volt, mindnek volt egy-két kedves szava a gyerekhez, teljesen természetes volt a tiszta lepedő, stb. Nem volt pofavágás, amikor egy giga fosi után még a matrac is kakis lett Mondta a nővérke, hogy semmi baj, ezért vagyunk itt, máris kicseréli. Maga az épület és a kórterem is pöpec volt. Modern és tiszta. Kétágyas szobák voltak, külön wc-vel, zuhanyzóval, babafürdető káddal (beépített inox). Igazából négy helységből állt egy "lakrész", mind a négy helyen volt csap, jóillatú kézfertőtlenítővel. Még papír kéztörlő is volt, bár az csak egy helyen, de volt. A dokik mielőtt megvizsgálták volna bármelyik gyereket, a fertőtlenítővel alaposan kezet mostak
Teszek fel egy képet róla, bár nem tudom, hogy milyen lesz itt, mert most vettem észre, hogy kicsire állítódott a telómon a képméret, és tök picike egy csomó képem
Szóval ez történt velünk
Vivike is elég nehezen viselte ezt a pár napot. Látszólag nem volt vele gond, tök jól elvolt a nagyiékkal, de sokszor lekókadt a feje, és mondta, hogy "Hiányzik az anyukám/apukám/testvérem!"
Persze mindennap elmentem én is egy kicsit, mert nekem is borzasztóan hiányzott, meg a párom is hozzájuk, ő volt, hogy ott is aludt, de azért csak kicsike még, ő többet akart
Remélem ez volt az első és az utolsó kórházi élményünk....
Remélem ti mindannyian jól vagytok!!!
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára lamme 2011.02.11 21:17-kor.
De tuti ajándék volt, karácsony óta itthon szinte ahangját sem hallani 
)
Ennyit a szuper magyar egészségügyről 
