Sziasztok,
már eléggé ideges vagyok, mert ma alig mozgott a gyerkőc. Azt nem mondhatom, hogy nem mozgott, csak nem annyit és kisebbeket mint szokott. Nem is várok délutánig, már reggel megyek a dokihoz, még jó, hogy hosszú napos lesz.
Próbálom magam azzal nyugtatni, hogy ez nincs összefüggésben az eséssel, végülis a hasamat nem nyomtam meg, dehát azért igy térdreesve is zöttyenhetett egy nagyot.
Az Uh-n ép lepényt és jó magzati szívhangokat mértek másnap, de én már teljesen be vagyok tojva.
A jóslófájások egyáltalán nem olyan fájdalmasak mint az igazi vajúdás, egyszerűen csak összeugrik az ember pocakja egy görögdinnye méretűre. Persze társul mellé némi szorítás, ami átöleli az ember derekát, hátulról jön, összehúzza a méhet, tart néhány másodpercig, nem fájdalmas, csak egy picit kellemetlen, aztán elereszt.
Többször elindulhat és leállthat, bár a fiam születése úgy kezdődött, hogy jött 2 tízperces, aztán jöttek az 5 percesek, de azok már igazán elkezdtek fájni.
A lányomnál meg elment a magzatvíz, egy iszonyatos nagy "rúgást" éreztem (első gyerek lévén nem tudtam hová tenni), annyiban azonban biztos voltam, hogy rúgásszerű, de mégsem az, inkább, hogy valami elszakadt a pocakomban. Rögtön mondtam a férjemnek, hogy szerintem elszakadt a magzatburok, nem is mertem felülni (mert már lefeküdtünk aludni), nehogy kijöjjön a víz, aztán végülis csak felültem, mert az mindenképpen kifolyik, elfolyt a víz és aztán már indultunk is mert abban a pillanatban kezdődtek az 5 perces fájások.
Ez is milyen csodálatos dolog, hogy percre, szinte másodpercre pontosan jönnek a fájások, soha nem gondoltam volna előtte, a kórházba tartva még röhögtünk a férjemmel, hogy akkor most tényleg szülünk, később azonban már nem volt kedvem viccelődni.
Én sem vagyok olyan nagydarab nő, ahhoz képest, hogy mekkora lett a fiam. Na jó kicsi sem vagyok, mert 172 cm, de a versenysúlyom 60 kg. Állítólag genetika a születési súly. A férjem 192 cm és 3,75-el született, úgyhogy az a plusz 25 deka szerintem belefér, márcsak a jobb táplálkozás, a vitaminok miatt is.
Erre mondta az orvosom, hogy kellett magának egy ekkora ember, miért nem érte be egy 45 kilós 150 cm-res pasival.
A válaszom: mert mellette hülyén mutattam volna doktor úr.