Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Ne haragudjatok, hogy betolakodok közétek. Ti nagyon szimpatikus, összekovácsolódott kis társaság vagytok.

A segítségeteket szeretném kérni. Januárban vagy legkésőbb februárban átjárhatósági vizsgálatot kellene csináltatnom. Az időpont elég lényeges egy másik vizsgálat miatt.
Viszont a dokim azt mondta, hogy 30.000 Ft-ba kerül. Ne gondoljátok, hogy anyagias vagyok, de pillanatnyilag sajnos egyéb kölülmények miatt eléggé padlón vagyunk.

Ha jól értem amit írtatok, akkor a röntgenes hsg ingyenes/tb támogatott és az uh-s pedig költségtérítéses? A röntgenes sugaras és az uh-s nem ugye?

Jól értelmezem? Ti melyiket választanátok - most az anyagiakat figyelmen kívül hagyva és csak a baba érdekét figyelembe véve?

Válaszotokat előre is köszönöm!
Vendég
 


Cherry: Az én dokim azt mondta, hogy a röntgenes eredménye megbízhatóbb, az uh-s fals eredményt is hozhat. Nekem tehát röntgenes volt, uh-s a fentiek miatt fel sem merült.

Ezt (röntgenes) támogatja csak az OEP, ebben igazad van. A röntgenes sem veszélyes a babára, hiszen a ciklus elején végzik a vizsgálatot.

Remélem, minden oké lesz nálad!!!
jaimee1
 
 


Jaimee :D

Köszönöm szépen a válaszodat!

Kicsit izgulok miatta, de remélem minden rendben lesz és legalább emiatt megnyugodhatnék.

Kellemes napot nektek!
Vendég
 

 
 

Cherry
Nekem laparoszkópiás cromopertubatiom volt, sőt most a hónap közepén ugyanez hysteroskópiával egybekötve és mindkettő ingyenes volt.
Ez egy nagyon összetett műtét altatásban végzik, ennél az eljárásnál aztán mindenre fény derül. Egy év telt el a két vizsgálat között és azalatt sikerült elzáródnia mindkét petevezetékemnek, ami korábban csodálatosan átjárható volt. Azt ajánlom, hogy ha megcsináltatjátok a petevezeték átjárhatóságit legyen az bármelyik változata is, egyből álljatok neki a babagyártásnak, mert az első három hónapban eleve megnövekednek az esélyek a sikerre. A blogomban mindkét vizsgálatról írtam bővebben, és Jaimee blogjában is van a hsg-ről szó elég részletesen! Sok sikert!

dita75
 
 


Szia Cherry!

Nekem még nagyon frissek az emlékeim a hsg-ről (nov 21 )
Ha jól emlékszem a 13 sikertelen ciklushónapomban csináltuk meg, mert a hormoneredményeim és a párom leletei is jók lettek.
A ciklusom 7. napján történt a vizsgálat és a 27 napon már pozitív volt a tesztem.

Sokat agyaltam,hogy Én is az UH-osat válasszam, mert a röntgenesről sok rossz élményű beszámolót olvastam. Ami miatt nem az UH mellett döntöttem az az hogy nagyon sokat kellett volna várni rá, nem ismertem volna a dokit, és nem volt garantált hogy az fájdalommentes lenne. Nekem egyébként 30-nál nagyobb összegeket mondtak.

Így maradtam a jól megszokott dokimnál de egyáltalán nem bántam meg. Nagyon figyelmes volt, mindig mindent elmondott, hogy mi fog történni. És egy dolog volt kellemetlen a vizsgálatban, a katéter felhelyezése. Az meg az UH-onál is van. A vizsgálat szerint átjárható vagyok, de valami azért mégiscsak lehetett, mert még abban a hónapban beköltözött a baba.
Ha bármi kérdésed van nyugodtan kérdezz, nagyon frissek az emlékeim, és ritkán olvasni ilyet de egyáltalán nem kellemetlenek.
ktim76
 
 


Sziasztok!

Ktim de szerencsés vagy, hogy hsg után sikerült egyből a baba. Nekem nem.

Cherry nekem röntgenes hsg-t csináltak, nem fájt, kicsi mensis görcsöm volt után. Nekem Komromban csinálták és nem kellett fizetnem.

Gioa hol vagy? És Erzsébet?

timejka
 
 


Ktim: akkor kezet foghatunk, neked is rögtön összejött hsg után. :P :P Gratula!!! A hsg nagyon szépen kipucolja a vezetékeket, így sokkal könnyebb találkozni a spermának és petesejtnek. Valami kis "pókhálósodás" lehetett nálad is, de ez sem biztos. Egyszerűen akadálymentes lett teljesen a vezeték.
jaimee1
 
 


Engem miért nem pucolt kia hsg?

timejka
 
 


Timejka: Kipucolni biztosan kipucolt...csak talán nem ez volt az utolsó kis tényező, ami hiányzik a terhességhez. Nekem alapból az a véleményem, hogy a hsg ott hoz babát, ahol valami pici gubanc van és azt tudja orvosolni az átáralmló kontrasztanyag.

Hogy aztán Ketteske hogy és mikor jön össze...kell e majd hozzá megint hsg...vagy hogy lesz, ez már a jövő zenéje. :? :? :? :? :? :?
jaimee1
 
 


Igazad van, de Ketteskéhez nem kell még egy hsg úgy döntöttem.

timejka
 
 


Timejka: Az utolsó mondatot magamra értettem ám. Lehet, hogy félreértetted. :(
jaimee1
 
 


Jamiee valószínű, de akár mindkettőnkre igaz lehet, hogy nem kell Ketteskénél hsg.
Mikorra szeretnétek Ketteskét?

timejka
 
 


Lányok!

Köszönöm szépen a válaszokat! Sokat segítettetek.
Azt megtudnátok mondani, hogy volt-e a vizsgálat előtt vérvétel vagy más vizsgálat. Mert azt olvastam, hogy ha kismedence gyulladás esetén végzik, akkor nagyon galibát okozhat. Ezt hogyan nézik meg? Bocsi, ha hülyeséget kérdezek. :oops:
Vendég
 


Cherry!
Sztem biztos van vérvétel előtte!

CSAJOK!!!

Kép
Kép
Kép

dita75
 
 


Lányok!

Kívánok mindenkinek nagyon boldog új évet, mihamarabbi babásodást és szeretetteljes családi életet!

Kép
Vendég
 


BUÉK Mindenkinek!!! Legyen mindenki 2009-ben pocakos!! Aki meg pocakos, annak szülessen csodaszép, makkegészséges babója!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Cherry: sok helyen van vérvétel, ott az értékekből látják, van e a szervezetben gyulladás. Nekem nem volt semmi, külön rákérdeztem pedig. De mondjuk azt azért észreveszi az ember, ha valami nyavalyája van....Én (pedig nem vagyok egy nagy észkombájn) magamtól is tudnám. És hát ahogy a doki felteszi a katétert...legkésőbb akkor lát ezt azt...mi a helyzet odabenn.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára jaimee1 2009.01.02 00:00-kor.
jaimee1
 
 


Jaimee :D
Igen, igazad van, de sajnos nálam elég sokszor van gyulladás.

Erről jut eszembe, nektek volt már Clamydia vagy Candida szűrésetek?
Vendég
 


Sziasztok,

mindenkinek boldog új évet kívánok!

Cherry,

a hsg előtt csinálnak teljes vérképet és csak akkor csinálják meg a beavatkozást ha nincs gyulladás a szervezetedben, ez pedig a véreredményekből kiderül.
Nekem a lombik eőtt volt clamidia szűrésem.
Kívánom neked, hogy a hsg után te is olyan gyorsan babás légy ahogy Jaimee. :wink:

Timejka, Jaimee,

teljes szívemből kívánom nektek, hogy jövő ilyenkor már legyen Ketteske a pocakban, vagy már a kiságyban :wink:

[img:a1e5f24bda]http://www.babanet.hu/tarsalgo/attachments/1266482962.1216.jpg[/img:a1e5f24bda] [img:a1e5f24bda]https://vonalzo.picibaba.hu/8360.jpg[/img:a1e5f24bda]
Kép}
monic80
 
 


Monic: Köszi, úgy legyen. Aszta, túl vagy a 30. héten. :P
jaimee1
 
 


Jaimee,

én is azt mondom, hogy aszta... :lol: :lol: :lol: :lol:
Kezdek berezelni, ráadásul beindul a szoba felújítás, berendezés, bevásárlás úgyhogy hamar eltelik a hátralévő kis idő.
És Úristen, szülnöm kell... :lol: :lol: :lol: :lol: Eddig bátor voltam de most hogy ennyire látom már a végét kiderült, hogy egy gyáva kukac vagyok... :oops: :oops:

[img:a1e5f24bda]http://www.babanet.hu/tarsalgo/attachments/1266482962.1216.jpg[/img:a1e5f24bda] [img:a1e5f24bda]https://vonalzo.picibaba.hu/8360.jpg[/img:a1e5f24bda]
Kép}
monic80
 
 


Monic :D
Köszönöm a jókívánságokat!
Nagyon bízom benne, hogy ez a beavatkozás sikert hoz nekünk is.
Vendég
 


Monic: Nem olvastad a szüléstörténetem, látom. :wink:

Ne félj!!! Életem legszebb élménye volt a szülés. Nem adnám semmiért. Egyébként sem jó, ha görcsölsz rajta, annál rosszabb lesz. :wink:

Cherry: gyere ám majd "élménybeszámolóra"!
jaimee1
 
 


Sziasztok!
megjöttem én is! :D

CHERRY
Én is bízom a sikeredben!

JAIMEE
Nem mindenki számára élete legszebb élménye a szülés. Úgy vettem észre a nagyon vékony lányismerőseimnek volt kínszenvedés. Ha ez tényleg így igaz akkor szerencsére ez a dolog akkor engem nem fenyeget. :oops:

GYÁVA KUKACKA
Sztem simán menni fog, majd Dani besegít! :wink:

dita75
 
 


Dita,

akkor én is könnyen szülök ha csak a vékonyak szenvednek tőle :wink: Szerencsére a csípőm jó széles :wink: :lol:

Jaimee,

szerintem nyáron elolvastam, de feltétlen felfrissítem az emlékeimet. :wink:

Cherry,

mikor lesz a beavatkozás?

[img:a1e5f24bda]http://www.babanet.hu/tarsalgo/attachments/1266482962.1216.jpg[/img:a1e5f24bda] [img:a1e5f24bda]https://vonalzo.picibaba.hu/8360.jpg[/img:a1e5f24bda]
Kép}
monic80
 
 


Hogy milyen szülése lesz az embernek, azt nem nagyon lehet előre látni. Vékony lányok is szülnek könnyen, széles csípejűek is nehezen. Az fontos, hogy a méhszáj hogyan tágul, de ez meg genetika...esetleg homeo bogyók segítenek, málnalevél tea.... A fájások sem mindenkinek ugyanolyan erősek és hatékonyak.

Az biztos, hogy a parától csak rosszabb lesz....Hogy kínszenvedés e....Hát ja, nem wellnes hétvége, az biztos. :lol: :lol: Nem mindenkinek legszebb élmény, de lehet az!! És így kell előretekinteni a szülésre. És fogadni kell szülésznőt és dokit is, ha lehet. :wink:

Monic: szüléstörténetet most írtam meg néhány hete. :wink: azelőtt a fórumokon volt fenn csak.
jaimee1
 
 


Dita :D
Köszönöm a drukkokat!


Jaimee, Monic :D
Hát majd elmesélem. De sajna még a dokit nem tudtam elérni, így nem tudom, hogy mikor lehetne megoldani. Ráadásul ő eléggé ragaszkodott az uh-s hsg-hez. Ha pedig nem fog belemenni a röntgenesbe, akkor még találnom kell valakit helyette. :? :roll:

A hét elején remélem kiderül, mert 8-9-én kellene (nem) megjönnie.
Vendég
 


Sziasztok!

Mindenki eltűnt?

Egy kis helyzetjelentés:
Beszéltem a dokival, nagyon rendes volt, egyáltalán nem zárkózott el a röntgenes vizsgálattól.
HSG időpontja: január 16. (ha időben megjön)
Vendég
 


Cherry,

itt vagyok.
Nagyon drukkolok a hsg-hez, ne izgulj, mert nem olyan nagy dolog ám :wink:

[img:a1e5f24bda]http://www.babanet.hu/tarsalgo/attachments/1266482962.1216.jpg[/img:a1e5f24bda] [img:a1e5f24bda]https://vonalzo.picibaba.hu/8360.jpg[/img:a1e5f24bda]
Kép}
monic80
 
 


Monic :D
Köszi! Háát még annyira nem izgulok, majd jövő héten ilyenkor...

Ha jól látom a március 9. egészen közel van a te szülinapodhoz? :D
Vendég
 


CHERRY
Na ez jó, megvan az időpont! Ügyes leszel, minden rendben lesz. Drukkok mennek!

dita75
 
 


Cherry: drukkdrukk!!!!
jaimee1
 
 


Cherry,

bevallom neked, hogy én is nagyon izgultam előtte. De ott már sodornak az események.
Nekem mondjuk a katéter felhelyezése után volt rossz, mert olyan izmokat nyomott ami miatt folyton az ájulás jött rám, így elég sokáig tartott amíg elsétáltunk a röntgenbe.
Utána görcsltem egy kicsit, de túlélhető :wink:

Igen, kereken 1 héttel szülök a szülinapom előtt. Március 15-én születtem.
Érdekes, hogy néztem lombikos szüléskalkulátort is és asszerint március 3-án szülök, én március 4-ét számoltam magamnak.... Aztán Danika úgyis eldönti :wink:

[img:a1e5f24bda]http://www.babanet.hu/tarsalgo/attachments/1266482962.1216.jpg[/img:a1e5f24bda] [img:a1e5f24bda]https://vonalzo.picibaba.hu/8360.jpg[/img:a1e5f24bda]
Kép}
monic80
 
 


Köszi lányok a drukkokat!

Hát majd meglátjuk. Mindenesetre nekem nem kell sétálnom. "Megnyugtattak". Mert a szülészet épületében nincs röntgen, így áttolnak egy teljesen másik épületbe. Brrr....
Hááát..... azt hiszem ott fogok elsüllyedni. Ez olyan megalázó, nem?
Vagy csak én érzem így?

Monic :D
Nagyon klassz! Gondolom madarat lehetett veled fogatni, mikor kiderült, hogy sikerült a beültetés. Éreztél a + teszt előtt valamit?
Menzis tüneteid voltak, vagy teljes meglepi volt?
Ha nem vagyok túl indiszkrét? Ha nem akarsz nem kell válaszolnod, nincs harag. :wink:
Vendég
 


Cherry,

a hsg alatt végig arra gondolj, hogy ez kell ahhoz, hogy kisbabátok lehessen. És akkor meglátod, nem lesz megalázó. A babáért mi nők nagyon sokat kibírunk. Amúgy pedig az egész vizsgálta nem tart 5 percnél tovább, úgyhogy nem is lesz időd megalázónak érezni :wink:

A beültetés után nekem minden ugyanolyan volt mint az előtte levő 3 évben amióta próbálkozunk. Teljesen olyan érzésem volt, hogy akármelyik pillantaban megjöhet a mensim.
És mivel az elmúlt 3 évben minden tesztem negatív lett, tesztet nem is csináltam itthon, a Kaáliba mentünk el vérvételre, ami egyértelműen kimutatta a babát. Azt nem tudom szavakba foglalni, hogy mekkora pozitív sokként ért minket amikor a doktor közölte velünk, hogy kisbabánk lesz. Aztán pedig boldogságomban elsírtam magam :oops: :lol: :lol: :lol:

[img:a1e5f24bda]http://www.babanet.hu/tarsalgo/attachments/1266482962.1216.jpg[/img:a1e5f24bda] [img:a1e5f24bda]https://vonalzo.picibaba.hu/8360.jpg[/img:a1e5f24bda]
Kép}
monic80
 
 


CHERRY
Ugye még nem szültél, de nemsokára majd fogsz, ott aztán lesz rengeteg olyan dolog amit most megalázónak tartasz: borotválás, beöntés, mindenhonnan folyik valami, (van olyan is hogy hiába kapsz beöntést vagy kúpot, az emberi bélrendszer annyira hosszú, hogy bizony az erőlködéstől be..... a szülőágyon, na szóval gondolhatod! Úgyhogy ez a legkevesebb ami a hsg-n veled történni fog, és igaza van Monicnak, hogy amit a baba érdekében teszel az teljesen természetesnek kell felfogni, csukd be a szemed és relaxálj! Szuszááááááá!
Drukkolunk!

MONIC
Emlékszem arra a napra, mintha tegnap lett volna, pedig nemsokára ki is bújik ez a kis ördögfióka! :lol: Úgy izgultam, hogy mi lesz a vv-eredményed mintha legalábbis én ültem volna ott a Kaáli folyosóján a saját eredményemre várva! :wink: :D

dita75
 
 


Dita,

ez nagyon aranyos volt tőled, nagyon jólesett. El is érzékenyültem. :oops:
Aztán szeretnék már én izgulni érted! :wink: Jöjjön már az a fránya mensi, hogy indulhasson a lombik!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

[img:a1e5f24bda]http://www.babanet.hu/tarsalgo/attachments/1266482962.1216.jpg[/img:a1e5f24bda] [img:a1e5f24bda]https://vonalzo.picibaba.hu/8360.jpg[/img:a1e5f24bda]
Kép}
monic80
 
 


Cherry: Nekem is átfutott az agyamon, hogy megalázó....de utólag, nem volt az. Egyáltalán! Csak akkor még "edzetlen" voltam. Nálad is ez lehet a helyzet. :wink: :wink: :wink: :wink: És hát a cél a lényeg, azért meg ez SEMMI! Szülés, terhesség óta már semmi megalázó nem történhet velem az eüben. 8) 8) Ditának igaza van. :wink:

Egyébként nálam úgy volt, hogy a nőgyógyászaton tették fel a katétert, a röntgen nálunk is másik emeleten van (szerencsére ugyanabban az épületben) és ott már semmi különös nem történt. Azt már nem éreztem megalázónak, inkább az eredmény miatt paráztam nagyon. És ugye nekem fájt is, de ez most mindegy....

Jaja, Monic, megkönnyeztem a vv eredményt én is, aztán mindjárt anyuka leszel!!!!

Dita: Mindenem csuriban lesz érted, ha elindul a lombik. :wink:
jaimee1
 
 


Ja egyébként azt mondta a szülésznőm annó, hogy legalább 10 percig tartani kell a beöntést (mielőtt kirobbanna belőled :lol: :lol: ), akkor nem lesz semmi gond a szülőágyon a barna macival. De ha lesz is gond, akkor is mi van? Semmi!!
jaimee1
 
 


Jaimee,

köszi a hasznos infót, megjegyzem magamnak, beöntés legalább 10 percig tartani :wink: :lol:

[img:a1e5f24bda]http://www.babanet.hu/tarsalgo/attachments/1266482962.1216.jpg[/img:a1e5f24bda] [img:a1e5f24bda]https://vonalzo.picibaba.hu/8360.jpg[/img:a1e5f24bda]
Kép}
monic80
 
 


Monic: :lol: :lol: Az a baj, hogy ha jönni akar....az kijön.... :oops: :oops: :lol: :lol:
jaimee1
 
 


Lányok :D
Hogy mennyire igazatok van. Most már én is másképp látom. :D :wink: Ezek a dolgok nekem eszembe se jutottak.

Monic :D
Hát igen. Lassan a célegyenesbe értek. :D
Vendég
 


Az eü-sök láttak már cifrábbakat is. Kikapják a lepcsit egy másodperc alatt mintha ott sem lett volna az a barna maci! Honnan tudjátok pl. hogy altatás alatt mit művel a testetek, hisz ilyenkor minden izom elernyed így a belek záróizma is! :shock: :roll:

dita75
 
 


Dita,

ebbe inkább bele sem akarok gondolni :oops:

[img:a1e5f24bda]http://www.babanet.hu/tarsalgo/attachments/1266482962.1216.jpg[/img:a1e5f24bda] [img:a1e5f24bda]https://vonalzo.picibaba.hu/8360.jpg[/img:a1e5f24bda]
Kép}
monic80
 
 


Dita: Minden műtét előtt van beöntés. :wink: Nem okoskodni akarok, bocsi. :oops: :oops: :oops:
jaimee1
 
 


Jaimee,

én nem kaptam a pajzsmirigy műtétem előtt beöntést, pedig 2 órás műtét volt :roll:

[img:a1e5f24bda]http://www.babanet.hu/tarsalgo/attachments/1266482962.1216.jpg[/img:a1e5f24bda] [img:a1e5f24bda]https://vonalzo.picibaba.hu/8360.jpg[/img:a1e5f24bda]
Kép}
monic80
 
 


JAIMEE
Engem 4x műtöttek és ebből 3x nem kaptam beöntést, egyszer is csak azért mert kimondottan a fenekemen műtöttek aranyérrel! :shock:

dita75
 
 


Hi, kicsit eltűntem, beszippantottak az ünnepek, majd a meló.
Jól vagyok, múltkor kimaradt a hsg mert elindult a pé és akkor már nem csinálják meg. De várható volt, mert a doki 13 napra hívott be, mert csak akkor volt időpont, mondta hogy hátha.
Aztán mikor ismét megjött épp ünnep volt, meg lebetegedtünk. Vmi miatt úgy tűnik a Sors a kezemre játszik, hogy tolódik:-)
Lényeg, hogy most ha megjön jan. végén február elején remélem már nem lesz akadálya. Voltam progeszteronmérésen 21. napon. Minden oké.
Erzsébet már szült, ugye?
Vendég
 


Szia elveszett bárányka!
Láttam az új képet az iwiw-n, tök jó a harisnyád nagyon csini vagy és a párod is!

Üdv a klubban........... nálam is minden tolódik! Bár én már nem is csodálkozom, mert velem mindig van vmi gebasz! :roll:

Örülök, hogy a progid okés!

Hogy teltek az ünnepek?

dita75
 
 


Gioia,

de jó, hogy jelentkeztél! :wink:
Örülök, hogy a progival minden rendben van, meglesz a hsg és jön a baba is :wink:

[img:a1e5f24bda]http://www.babanet.hu/tarsalgo/attachments/1266482962.1216.jpg[/img:a1e5f24bda] [img:a1e5f24bda]https://vonalzo.picibaba.hu/8360.jpg[/img:a1e5f24bda]
Kép}
monic80
 
 


Hát csajok: :shock: :shock: :shock: Akkor nem tudom hogy van....akkor rosszul tudtam. Mindenesetre amikor benn feküdtem a nőgyógyászaton pár napot, minden műtétnél volt beöntés, kivéve az apróbbakat. Anyu is mesélte, hogy minden műtéte előtt volt beöntés.

Gioia: hali! :)
jaimee1
 
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?