Új privát üzeneted érkezett!

Johi: nagyon sajnálom, ami történt. Az elejét nem olvastam, csak a végét, de a dolgok semennyi ismeretében is csak egyet tudok veled érteni abban, hogy mi fair és mi nem. :roll:

Curse: mi decemberben voltunk a Kárpát utcában, de vagy mi nem voltunk szimpik, vagy azóta változott a helyzet, mióta ti voltatok, de kb. ugyanazt tudnám elmondani róla, mint amit te írtál most a Praxisról. Összvissz15 perc volt az UH, aminek nagy része 2D, kb. 5 perc a 4D. Mondjuk sokmindent nem lehetett látni, mivel hogy gyermekem a méhlepényen hasalva aludta végig a vizsgálatot. Persze édesen felhúzta a lábait is, hogy combijával kitakarja nemes szervét.

Kép
Kép
tinu
 
 


BOLDOG SZÜLINAPOT INNEN IS BÁLINTNAK!!!! :D

Lindi,
wow, milyen karácsony! és ilyenkor, amikor wellnesseltek, hun vannak 3 napig a gyerkők? Vagy négyesben voltatok?

Mása,
nektek is csúcs lehetett az a pár nap ;)

Barbi,
Angi :lol:

Forever nekünk itt van a szomszédban (illetve anyuhoz képest), de olyan antipatikus, hogy őszinte legyek :? mármint tiszta biznisz jellegű a hely; ettől még biztos tuti; egyszer volt valami aloés ital odahaza, de én akkor sem tudtam legyűrni; antioxidánsokról meg pont most kezdik el mondani, hogy lehet, hogy mégsem olyan tutik, szóval ember legyen a talpán, aki ebben a zűrzavarban kiigazodik ;)

Johi,
++++++, hogy megoldódjanak a gyakorlati dolgok; most lesz egy csomó teendőd és nemsokára a kisebbik is megérkezik, úgyhogy ez lehet egy jó kapaszkodó, drukkolok! És persze azért is, hogy a lelki sebek is gyógyuljanak! :)

Kép

Kép

:D
szrekuc
 
 


Sziasztok!

Curse, Tinu, Veronak!
Ne bánkódjatok, hogy sem a Praxisban, sem a Kárpát utcában nem a ti elképzeléseiteknek megfelelő ideig nézték a piciket! A vizsgálat alatt felmelegednek a szövetek, és a magzat az őt ért ultrahangot kopogó hangként érzékeli, ami - ha közvetlenül rá irányul - akár 100 decibel is lehet! Úgy tudom, hogy sem a felmelegedés, sem a hanghatás nem károsítja a magzatot, de nagyon kellemetlen lehet a számára. Érthető, hogy az egyébként nem olcsó vizsgálattal szemben vannak elvárásaink, de a fenti szempontok előbbre valóak ezeknél. A 2D a legalkalmasabb a baba méreteinek, egészségi állapotának a felmérésére. Ennek a vizsgálatnak kell megfelelő ideig tartani, nem a 3, ill. 4D-nek, bár mindenki erre kíváncsi, ezt élvezi a legjobban.

Nekem a Praxisban nagyon jó tapasztalataim voltak. Annak idején mi nem is ragaszkodtunk a „mozizáshoz”, tekintettel arra, hogy még véletlenül sem szerettük volna, ha a megszületésük előtt kiderül a gyerekek neme.
Üdv!
zsini
Kép Kép
zsini
 
 

 
 

Kicsit késve, de Nagyon Boldog Negyediket Bálintnak!!!

:D :D :D

csók

macs
macskanyu
 
 


[quote="zsancikant"]s írta:zsancikantziasztok,
kérésem lenne:
ha vki szokott aloe first spray-t venni, és tervezi,h a közeljövőben venne, és elég lenne neki fél flakon, akkor beszállnék vele, mert az én aloe beszállítom már nincs meg. Viszont a gyors lejárati idő miatt, nekem elég lenne egy alkalommal csak egy fél üveg, így arra gondoltam, okosabb közösbe venni.
hm???

Johi,
+++++++. Remélem a legjobban alakul a dolog, a lehetőségekhez képest.


Zsanci!
én a DM-ben vettem az Aloe spraymet, amit Zuzi mondott. kb. 1100 Ft volt az egy flakon, s nekem bevált.
de amúgy asszem Lindi foglalkozik ezzel az aloe témával, ő biztos tud neked "szállítani". :))


A HÉTEN NEM LESZ VMI TALI? IKEJA , SAVOYA, CAMPONA?
nekem szerda jó lenne!

ancsipancsi
 
 


[quote="johanna1975"]A írta:johanna1975z élet tényleg fura, sose gondoltam, hogy velem ilyen történik,, aztán mégis.... :-( Valószínűleg ennek igy kell lennie, nem tudom miért kapom ezt a nehéz életfeladatot, de ez van... :cry: Apa mással szeretne boldog lenni, hát akkor rajta, szerintem nem fair pocakos feleség miatt becsajozni, de ha neki ez belefér az értékrendjébe akkor hajrá. Még nem tudom, hogyan fogok boldogulni, de majd lesz valahogy. Genya ember mellett nem tudok tovább élni.



Johi!
ez elírás, vagy tényleg amiatt csajozott be, hogy pocakos vagy?? hiszen ő is akarta a babát, nem? a legilletlenebb dolgok között is a legutolsó pocakos/frissen szült nőt bármilyen módon bántani, s ha már korábban benőzött, akkor meg egy betoji hang csávó, aki nem meri elmondani, hogy hibázott és ne építsd tovább a jövőtöket.
tudom nem vigasz, de én minden sz...rból tanultam valamit, minden ilyen rávilágított hibáimra, amiket így mindig orvosolni akartam. csak jobban örülnék, ha ilyen durva figyelmeztetések helyett kissé enyhébbekkel kezdené az élet, hogy az ember időben észbe kapjon és változtasson, mielőtt gáz van.
én melletted vagyok, ha bármikor akarsz, gyere el dumálni, szívesen támogatlak lelkileg, sokat jár az agyamban az "ügyed" és nagyon sajnálom a dolgot. főleg, hogy - bármily furcsa is - lehet, hogy neked valamiért addig adja a "hirtelen lelépős faszikat" az élet, amíg nem jössz rá valamire. (nem tudom mire, ennyire nem vagyok okos)

Fibi!
nagyfiadat Istenke éltesse sokáig, nagyon száll az idő! :)))

Rólunk:

Adrika szépen csücsül, és megtanult tapsolni, úgy csinálja, mint valami őrült :))), néz rám vigyorogva és tapsizik. (ha kérem, hogy: tapsi!) mondja a tej és tente szavakat, és egyébként sok mindent megért és maga módján reagál rá. már egyedül fürdik Henivel a nagy kádban (na jó, azért musz figyelni rá, de nem folyamatosan fogva a kezét, mint eddig) , és üvölt, ha kivesszük. próbál felállni, kevés sikerrel. cumiját megkeresi és bekapja.
Lencse meg egyre nagyobb és egyre aranyosabb, néha meglepően okos dolgokat mond. Már semmit nem lehet előtte beszélni, mert rögtön megjegyzi a témát.

ancsipancsi
 
 


Köszönjük a köszöntéseket :D

Fülinek meg mi kivánunk boldog szülinapot :D

KépKép
fibi
 
 


ÁBELT ÉS FÜLIT ISTEN ÉLTESSE SOKÁIG!!!
Kép
Mit kaptak az ünnepeltek? És képeket kérünk!!! :wink:

Barbi,
Igen :lol:

Johi,
Nem a női szolidarítás szól belőlem, de akkora genyóság egy nőt ilyen helyzetben hagyni. Nem tudom és nem is akarom az ilyen típusú pasikat megérteni. És tudom ilyenkor jön az a blabla, hogy mindenhez két ember kell, de ahhoz is, h egy élet megfoganjon.
Sok erőt kívánok most Neked, nem lesz könnyű, de utána meglátod, h talán jobb is, h így alakult. Ha dumcsizni akarsz, bármikor szívesen látunk, legalábbis ameddig még egyben vagyok.

Rylie,
Kaméleonmozgás :D és milyen édes lehetett Kamillád Szilveszterkor :D Az elcseszett ünnep meg :evil:

Barbi,
Szeptemberben ovis leszek :D

Rylie, Barbi,
Igazából nem érzem annyira veszélyesnek a trambulint, mert egyrészt Adél nagyon hamar rájött arra, h hogy működik, másrészt ő még nem rugaszkodik el akkorákat a trambulintól, h félnem kéne. De egyébként csak felügyelettel használja és ha netán van egy kis félrelépése azt eddig nagyon ügyesen korrigálta. Megtanult úgy mond ügyesen esni :)

Tinu,
Úgy látszik, h akkor csak a pénzlehúzásról szól az egész ultrahangozás :? Azóta megnéztük a család miatt még néhányszor a felvételt és az egész 10 perc, szóval a negyedóra is túlzás volt a részemről. Nekem kicsit sok az 1000 forintos perc díj.
És akkor ezek szerint még mindig nem derült ki, h ki lakik a pocakban? És egyébként mi újság Veletek? Nagyon ritkán írsz!

Zsini,
Persze, bizti így van :) Csak ugye az embernek már volt összehasonlítási alapja és az alapján nagyon nagy csalódás volt. Még a 10 perc sem zavart volna, ha 4dben nem 5 percen keresztül a pofiját kellett volna nézni. Egyébként mi sem a nagyon nagy mozizásra készültünk, de jól esett volna, ha mindent végig mutogatnak Öcsiről. Mindegy, nekünk már úgy sem lesz több ilyen, úgyhogy nem is rágom magam rajta :wink:

Kép Kép
curse
 
 


És néhány kérdés önző mód :oops: hajnalban egy kicsit megijedtem, mert elég erőteljes fájások jöttek rám és rögtön az agyamba villant egy csomó minden.
-hálós bugyit jól emlékszem, h lehet bármilyen gyógyótárban venni vagy csak ilyen gyógyeszközös boltba?
-36. héten levett kenet eredményére mennyit kell várni? Emlékszik esetleg vki, mert gondolom ki kell tenyészteni :? Nekem még nem vette le a doki, bár kari előtt gondolkozott rajta, h le kéne, de aztán, úgy volt vele, h addig még bármilyen cuccost összeszedhetek. És ha nem lesz meg esetleg addigra az eredmény, amikorra megszülök, akkor tutti kap a bébicsek antibogyót?
-tesóajándékot mikor szerencsés odaadni a nagynak? mikor először nézi meg a kórházban vagy mikor hazaérkezik a tesó?
-a szüléshez a homeó bogyókat (pl. cimicifuga) csak a gazdagréti gyógyótárban lehet megvenni?
bocsi az offolásért, de ti bizti tudtok segíteni :oops:

Kép Kép
curse
 
 


Bálintnak és Fülesnek sok sok cuppanósat szülinapjuk alkalmából!!!!

Barbi: ó je, jan 27-én államvizsgázom..mondjam mennyire van hozzá kedvem?? :?

Tinu: jó az új avatarod ;)
Tényleg nevek ügyében hogy álltok??

Curse: Kamilla szerintem kb a plafonig ugrálna a trambulinról :lol: úgyhogy nálunk ezért sem lesz, meg hely sincs hozzá elegendő
De az szupi, ha Adél ilyen ügyeske :)
Hálósbugyim nem volt.
Kenettenyésztésre 1 hetet kellett várni - ha jól rémlik. Ha szülésig nincs meg az eredményed és a Hban se találja a szülésznőd meg, akkor automatice kaptok antibigyót - én legalábbis igy tudom :roll:
Tesóajándék nálunk akkor érkezett amikor Borival hazajöttünk a Hból. Igy Borka "adta oda" Kamillának. De nemtom Kamilla mennyire vágta, hogy "kitől" van ez, mert nem igazán foglalkozott vele :roll:
Bogyót nem szedtem semmit, ill csak arnicát azt meg mostmár sok helyen lehet kapni.

Barbi: kaméleonmozgás=négykézlábon ringatozik a gyerek előre-hátra..a kaméleon pont ugyanigy csinálja csak közben lassan rakja előre a lábait de közben inog-binog előre-hátra. Annyi a különbség még, hogy enyém gyerek nem forgajta 360f fokban körbe a szemét :lol:

Ancsi:
Kamillával detto ez van: ügy fülel??!! és keresztkérdéseket tesz fel, szal egy csomó dolgot már nem lehet előtte megbeszélni 8)
Adrika meg egyre ügyesebb ;)
Talira nekünk szerda kilőve :(

Rylie
rylie
 
 


Curse,

hálós bugyit bármely gyogyótárban, elvileg. Homeós cuccot is minden nagyobb gyógyszertárban, de nem biztos, hogy bármelyikben van is épp ami kell. A kórház gyógyszertárában biztos van, meg a spec. homeósokban is. Ami nincs, azt általában másnapra megrendelik a mezei gyógyszertárak.

Kenet elvileg 3-7 nap, ha nincs eredmény, megy az antibio.

Tesóajándékot mi a hazahozáskor adtuk oda, illetve Álmos "adta" oda, az autós hordójában ülve, a pocakjáról.



Köszöntéseket köszönöm a 3 éves nevében :-)


Johi++++++++++++++++++++++++++++++++ ölellek


most ennyire fussa csak....

csók

macs
macskanyu
 
 


Én meg rendesen belekeveredtem a dolgokba :oops: :oops: hiába, már annyira a szülésen jár az agyam :oops: :oops:
Szóval BÁLINTOT ÉS FÜLEST ISTEN ÉLTESSE!!!
És az ÁBELEKNEK NAGYON BOLDOG NEVÜK NAPJÁT!!

Macs, Rylie,
Nagyon köszi a segítséget!!! :) Akkor most a kenet miatt aggódhatok :? mert a doki csak szerdán fogja levenni, bár magánba fogom vinni, de hát a tenyésztési időt nem lehet lerövidíteni :roll:

Kép Kép
curse
 
 


ISTEN éltesse a sok sok ünnepeltünket!
Fülest, Bálintot és Ábeleket!! :D :D :D :D :D sok puszi nekik


Johi,
csatlakozom az összes előttem szólóhoz, de azért annyi még kikívánkozik, hogy: pattanj le Szivi mielőbb és kezdj új életet :) - mi meg büszkék leszünk Rád, hogy megcsináltad! :) :) fel a fejjel, az utolsó hsz-ből számomra kiderült, hogy vagány csaj vagy :) Sok szerencsét az új Élethez és sok sok +++++++++++++!!!!! puszi

Curse,
Ne aggódj már annyit, inkább örüjjjjé :D :D

Kép
akata
 
 


Bálintnak és Fülinek sok boldog szülinapot, Ábeleknek és Istinek (jócskán utólag) pedig boldog névnapot!

Akata! Ha jól emlékszem, neked van valami közöd az oltásokhoz, ugye? Hátha tudnál nekem segíteni. Bajnikám végre valahára kigyógyult a kórságokból, megkaphatná a Prevenar oltást, csakhogy amit anno megrendeltünk neki, megkapta más, mivel orvost váltottunk (pedig a védőnő azt mondta, hogy ha aktuális lesz, ki lehet kérni) és a mostani dokinál ha most megrendelik, kb 1 hónap mire megjön. Csak én attól félek, addigra megint benyel valamit, amitől majd hetekig nem szabadulunk megint. Nincs ötleted, hogy lehetne meggyorsítani?

Curse! Hátha bennmarad az a kislegéyn még 1,5 heted és megvárja az eredményt :) (egyébként más kórházakban nem is caroznak a kenettel, hanem automatice adják az antibigyót, mondván a kenetlevételtől a szülésig még összelehet szedni a bacit :? )

Szrekuc! Wellness ajándék csak apjuknak szólt, gyerkőcök maradtak Szolnokon :). Őket majd február elején visszük oda, mindkettő ezt kapja szülinapjára :)

Barbi! Miért nem mondtad, hogy ugorjak be helyetted egy vizsgára? :wink:

Rylie! Nekem is tetszett a Valami Amerika 2. Bár szerintem az első része jobb volt, azt 3x megnéztem gyors egymás után moziban, ezt azért egy darabig most nem nézném meg még 1x. A zene azért itt is szuper volt.
Mondjuk mi eleve nagy elvárással indultunk neki, mert Peti előtte pár nappal találkozott a Szabó Győzővel (akivel együtt volt, annak volt az ismerőse) és azt mesélte, hogy egy-egy jelenetet 6-7x vettek fel, mire sikerült nekik röhögés nélkül ... Hát nekik ezek szerint viccesebb volt.
Viszont a 4 karácsony nagyon jó volt, azon sokkal többet röhögtünk :)

Ja, és természetesen nálunk sem szeret mindenki mindenkit, ezért voltunk 3 fővel kevesebben :lol:

KépKép
KépKép
lindicita
 
 


Teszek fel pár képet a lányokról :)

Kamilla az ukulellével :)
Kép

Borit is érdekli a zeneművészet:
Kép

Kamilla örül vagy őrül:
Kép

Az első alma, véééégre :)
Kép

KaméleonBori
Kép

R
rylie
 
 


köszi-köszi :) de Ábelnek nem most tartjuk a névnapját, mert igy is túl zsúfolt az évvége-év eleje.

Curse,
bogyó és hálóbugyi témában többiek leirták. tesoajándékot mi is hazaérkezéskor adtuk oda, a csúszda nem is fért volna el máshova :)
a kenet miatt meg ne aggódj tényleg!! +++
fibi
 
 


Curse,
:D hajrá, kérdésekre nem tudok válaszolni

köszöntést köszi, igazából augusztus 5-én ünnepeljük a névnapját, hogy ne legyen ennyire zsúfolt (szülinap, Mikulás, karácsony, még egy névnap a környéken már sok lenne) :D :D :D

FÜLESNEK NAGYON BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT!!!!!!! :D

Kép

Kép

:D
szrekuc
 
 


Rylie,
dejo képek :D ukulellét hol rendeltétek? pont tegnap kérdezte egyik barátunk, hogy hol érdemes beszerezni.
fibi
 
 


Fíbsz,
mi innen http://www.eldoradomusic.hu/?termek_ker ... a=list%E1z
vettük az ukulelét, ezek rendes hangszerek, bár a legolcsóbbat nem érdemes venni, annak lejött úgy ahogy van a húrlába. Boltjuk van a nyugatinál meg a westendben is, boltban is tartanak bár előtte érdemes rákérdezni
gyereknek valót nem tudom, hol lehet

Kép

Kép

:D
szrekuc
 
 


Rylie,
nagyon jó képek!!!!!!4 :D milyen szép kis csaj ez a Borka (is) ;) :D

Ancsi,
te lányaid is jófejek és Ábelnek is mindig mindenhol ott a füle :mrgreen: vicces és időnként zavarba ejtő
szrekuc
 
 


Sziasztok,

Fülesnek mi is nagyon boldog harmadikat kívánunk!!!!!


hálós bugyit még corában is lehet kapni, de van aki szerint teljesen felesleges. Homeobogyókat meg tényleg bárhol megkapni sztem. Még a tescós gyogyótárban is.

Rylie,
hááááát, nem kicsit szépek a lányaid! komolyan.... 8) 8) 8)

Kép


ZsanciKép
...hogy az utolsó emlékünk egymásról egy szép mosoly legyen...
zsancikant
 
 


Fülit Isten éltesse sokáig!


Curse,
Tena hálósbugyit eddig mindig kaptam a gyogyótárban és jóval olcsóbb, mint amit a Brendonban lehet kapni, más márkában
Tesóajándékot mi első látogatáskor adtuk oda
Ha nincs nálad a strepto eredmény, akkor mindenképp kap a baba antibigyót
Homeos bogyót nekem nem kellett vinnem, mert a szülésznő nyomatta volna az övét. (persze a szülés utánra , lábadozáshoz igen)


btw...
nekem idén még nem jött se csp, se gyed. remélem az állam nem nyúlja le a pór kismamák "fizetését":), mert akkor palotaforradalom lesz. nincs már a számlámon egy kanyi se.

ancsipancsi
 
 


Boldog szülit az érintett gyerkőcöknek!

Zsini: én konkrétan mozizni mentem, vagyis a gyerek nemét szerettük volna megtudni. Mivel egy héttel korábban voltam 18 hetes UH-n, ahol a dokinőm negyed óráig vizslatta 2D-ben a gyereket és mindent rendben talált, nem kívántam volna még egyszer ugyanazt a vizsgálatot. Az, hogy mennyire rossz a babának - konkrétan az én magzatomat nem ébresztette fel a fene nagy rosszaság, édesdeden alukált, még a szonográfus erőteljes rázogatása sem "viselte meg". Na jó, egy-két pillanatra hajlandó volt profilba tenni az arcát.

Curse: ahogy vesszük. UM azt mondta, hogy talán fiú. A 4D-n is ezt mondták, de előtte gondosan megkérdezték, hogy a nőgyógyászom mit mondott előtte. :roll: Mi most fiúnak várjuk, oszt majd kiderül.

Rylie: megegyezés elvileg nincs név-ügyben, de én saját hatalmúlag eldöntöttem, hogy Csongor lesz. Ha lány mégis, akkor Csilla. Kész passz. Borka irtó édes, annyira tetszik a barna haja!!!
Én is teszek néhány "zenés képet" Tüciről, nagyon muzikális lett az utóbbi időben. És azt még le se fényképeztem, mikor az uram 8 éves unokatesójának a hegedűjével próbálkozott, annyira fostam, hogy eltöri. :oops:
Kép
Kép
Kép
Kép

Kép
Kép
tinu
 
 


Curse!

Privát üzenetet küldtem neked.
Üdv!
zsini
Kép Kép
zsini
 
 


Tinu,
Milyen nagylány Tünde. Marci olyan baba-szerű mellette. (Bár gondolom M. a nagyobb, legalábbis súlyban. Leelőzte P-t 200 gr-al!)

Rylie,
Mennyi haj van mindkét lányod kobakján!!! (Megint összehasonlítok, M-kám még mindig fejtetőn és halántéknál kopaszodós, elöl homlokába fésülök egy tincset, hogy kompenzáljunk...)

Móni
Kép
Kép
monisa
 
 


Sziasztok!

Megkésve ugyan :oops: ,de Isten éltesse az összes ünnepeltet :D

Johi:
nagyon sok+++++++++
Szerintem is,ha már így alakult,akkor mi elöbb véget kell vetni ennek és egy új élet felé kell nézni,ami csak jobb lehet!!!!

Curse:
nyugi :wink: ,minden rendben lesz!

Annyira nagyok már a gyerekek,hogy lassan kéne csinálnom egy új albumot :roll: :D

Én is mutatok párat:
Kép
Kép
Votiv,emlékszel? Csak a gyerek más:lol:
Kép

petergabi
 
 


Gabika!
te jó ég!!!!!
mikor nőttek meg ekkorára a kőcök? :)))))
és ez a haj!!!!!!!!!!!!!!!!! csak ámulok, bámulok!!!

Lindi!
így legyen ötösöm a lottón! mondtam, hogy fogadom, a takicánk nem fog már sokáig takarítani, mert visszament a férjéhez :). és lőn. igaz, nem ezt írta mélben, de azért tudom, hogy emiatt nem fog már jönni.
van új embered??
én úgy szeretném vissza az Anikót. :(

ancsipancsi
 
 


Móni: hát azt nem hiszem, hogy Marci annyira kisbabás lenne, mert már a múltkor sem volt az, mikor láttam. :wink: Rakjál fel képet és összehasonlítjuk. :)

Gabi: Dorka haja tényleg egyszerre csak derékig érő lett. :o A múltkori képhez képest...

Kép
Kép
tinu
 
 


Rylie! Nagyon szépek a lánykáid :) Öőrült Kamilla :) :) :)

Tinu! Tüncid is milyen nagylány lett!

Pgabi! Hova lettek Dorkád göndör loknijai? Botondnak milyen kis cibésznek néz ki :)

Ancsi! Én még nem is hívtam fel idén a takicád, de nekem is gyanús, hogy ő már nem jön többet. Igaza van, minek csinálja, ha nem muszáj.
Pénteken veszek egy gőztisztítót, azt hiszem ez egy kicsit meg fogja könnyíteni a takarítást, főleg, hogy így ki lehet iktatni a tisztítószerek nagy részét, úgyhogy lehet én innentől kezdve egyedül csinálom.
Ha valakit még érdekel, én itt akadtam rá, nagyon sok jót írnak róla és nagyon olcsó:
http://www.babaszoba.hu/forums/topic?tid=320592
A hapi most pénteken megy át Pesten, én akkor talizok vele.

Sajna új porszívót is kell vennem, kinek van tuti jó bevált porszívója? Én olyat néztem ki, aminek nem porzsákja van, hanem egy vízzel teli edénybe megy a por, de állítólag tök macerás, mert minden egyes alkalom után ki kell tisztítani, márpedig nálunk napi szinten van használva a porszívó a földszinten, ahol csak egy kis kézmosó van a fürdőszobában és ott el sem tudnám mosni.
De ilyen sima porzsákosat sem akarok, mert rosszul vagok,hogy egy-egy porszívózás után tiszta porszag van.

KépKép
KépKép
lindicita
 
 


zsini!igazad van ...de nekem is csak annyi a bajom,hogy csak a pofiját láttuk 4dben...semmi kisérlet arra nem is volt,hogy mást megnézzünk...nekem a 4ik gyereköc lesz és csak most elöszőr jutottam el ilyen helyre és utoljára is....sajna ...nahh mindegy...

curse!hálós bugyit a gyógyszertárban tudsz beszerezni...
hpmeos bogyokkal meg ugy vagyok ,hogy elöbb megkérdezem a szülésznőmet ,hogy Ő mit ajánl.Össze-vissza nem akarok venni semmit.

Annyira szerencsétlen vagyok a kispapa szettel.....múltkor zárva
volt a gyógyszertár útánna kiderült,hogy nem is ott kell venni ,hanem az alaksorban a büfé mellett ...de az technikai okok miatt zárva volt :twisted: az lesz szép ha ez miatt nem
engedik be apát!!máshol meg nem merem megvenni...

Még egy fontos kérdés!:hazajövetelkor a csecsemős öltözteti a bébyt vagy én is megtehetem kint a kórteremben???

Kép
veronak
 
 


Ti hogy döntitek el, hogy biztonságos-e egy webcím? okéoké a vírusírtó, de manapság bármit megoldanak :roll: .
Konkrétan kaptam egy emilt, hogy nyertem egy xbox360-at. egy linkre rá kellene kattintani. szerintetek?

Vizsga: benéztem :oops: , s én Pestre mentem, de a vizsga Szolnokon volt. Így nem vizsgáztam. IKEAjáztam helyette :oops: :lol:

Ancsi! csajaid nagyon okosak :lol:

Fülinek is boldog szülinapot!!!

Rylie! jól meg is ijednél ha a szemét úgy tudná forgatni mint egy kaméleon! :wink: :lol: s nagyon szépek a csajok :lol: :lol:
államvizsgafelkészüléshez küldök ++++++++

Curse! szerintem nemcsak a Gazdagrétiben lehet a szülős bogyókat megvenni.
én azt olvastam hogy általában hazajövetelkor kapja az ajit a nagy.
hálós bugyi (tenabugyi) sűrűn kapható

Akata! ugorj be helyettem nyugodtan vizsgázni. de miből is szeretnél mert ha kívánod mindegyiket megoldhatod :lol: ?

Azta mindenit Dorka de nagylány! :lol:

Tinu! welcome back :D

Vero! nekünk megkérdezték, hogy van-e kispapa cucc, merthogy volt raktáron is. nyugi :wink:

Holnap jön a Fagor mosogatógépünk! :lol: jupijupijupijéééééé

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Third Birthday tickers

Lilypie First Birthday tickers
gödibarbi
 
 


Akata helyett Lindit akartam írni
gödibarbi
 
 


ja és hogy a vizsgáról is már írtam. hihihi - talán állapotos vagyok. vagy ráfogom 8)
gödibarbi
 
 


Lindi,
Nem tudom, hogy a Prevenar hiánycikk lenne manapság :? :? nem a miénk sajnos nem tudok segíteni. Azért szerintem 1-2 nagyobb patikában érdemes lenne megpróbálni, lehet h csak a dokinéni szállítója ilyen lassú.

Barbi,
Fagor jó választás. Nekem ugyan mosógépem van, de 8 és fél éves és még SOHA nem látta szerelő viszont sokat dolgozik! :)
Bevált a csókálló?? :) :) :)
és még 1: van aki bármikor felhívhat, nincs harag. Angi ezek közé tartozik :lol: :lol: :lol:

Mekkorát nőttek a gyerekek, Tünci is kész hölgy!!!!!!!
Rylie, nem tudom hogy különböztjük meg majd a lányaid pár év múlva, talán a hajszínük szerint :) elképesztően hasonlítanak!

itt pedig otthon édes otthon ( a második :) )

és kicsit vissza a Karácsony előtti témánkhoz: Ákos a jövő évek fenyőfáival. Vegyétek, vigyétek van bőven :D

Kép

Kép

Kép
akata
 
 


Veronak!
milyen kispapa szett?
csak nem az a kék ruha, ami régen zöld volt?
menj el a MOM Parkba a Bardóczi rendelőjének előterébe, és ott 2,5eFt-ért (uannyi, mint a kórházban) vehetsz.
én nem vettem, mert megmaradt az első szülés óta, kimostam és jó volt. meg császárral is szültem..., de direkt rákérdeztem, hogy mosva oké-e, és az volt. + papucsot kellett bevinnünk.
hozzá teszem halkan, először nem volt ruhánk, hanem a szülésznő hozott egyett, mondván majd kifizetjük. szóval ne féljél, biztos beengedik.

Lindi!
naná, hogyha nincs rákényszerítve, akkor minek csinálja, csak nekem ne mondja, hogy az izületeivel vannak gondok. :)) már utolsó alkalommal is rákérdeztem, hogy egyáltalán engedi-e a férje, hogy takizzon, mert elég szekánt a figura állítólag, féltékeny típus.
TE NEM VENNÉL NEKEM IS EGY GŐZTISZTÍTÓT????

ancsipancsi
 
 


ancsipancsi!
igen erre gondoltam..most valaki 1500ft-ot mondott...de ha nem veszik olyan szigorúan akkor megpróbálom másképp beszerezni :D eü-s rokon :D .

Köszi...

Kép
veronak
 
 


Sziasztok!

Ancsipancsi, és ez a dm-es aloe spray ugyanúgy jó pl gátsebre?
én is most tervezek venni, és megmondom őszintén, 1100 ft sokkal szimpatikusabb, mint 4-6 ezret kiadni...

a strepto-kenet akinek poz, az kap akkor rögtön antibogyót? vagy nem, és csak megy szüléskor az infúzióba?
én 14-én megyek dokihoz, akkor leszek 33 hetes, és erősen gondolkodom hogy le kéne vetetni. nem tervezek 36 hetesen szülni, dehát a fene tudja...

beszéltem MG-val, szombaton telihold! úgyhogy szerinte vasárnap teltház lesz a szülészeten :D
talán azért meg tudom nézni délután a szülőszobát, jó lenne.
így lesz friss magánctg-tarifás infóm is, akit érdekel.

éjjel 3-5 között mindig ébredek, és alig tudok visszaaludni. elég nehezen bírom így a napot a 22 hósom mellett. valakinek van valami tippje ez ellen?
más kérdés: alkohol, hintőpor, lázkúp, tápszer, k-d vitamin, stb ilyesmi recepteket lehet kérni a kórházi gyerekdokitól?

Johanna, sajnálom :( ilyen görény pasit :(

Kép
Kép
mamacsibe
 
 


Mamacsibe!

Nekünk itt a védőbanya adja a receptet a kis papának amíg Mi a kórházban vagyunk ...mert saját taj számodat csak 1 hónapig használhatja a baba ami elé egy 8ast írnak...
Az éjszakai felkelésedre próbálj meg szedni valami homeos bogyót.
pl:Sedatif pc-t, lehet ,hogy a szorongás miatt van ez segit...

minden érdekel ctg-nst ....írj ha megjöttél.

Kép
veronak
 
 


Barbi,
ha regeltél olyan oldalon, ahol xbox-ot lehet nyerni, akkor esetleg igen... de amúgy megnyitás nélkül kuka. Sztem. Gépre pedig tűzfalat, de ízibe' ! ZoneAlarm pl. egész jó, AVG - vel kiegészítve. Mindkettő free módon letölthető legálisan és jó.


Gabi,
woww! A gyerkőid mekkorák!!! :D

Rájli,
Csajok tüneményesek :D:D




Mamacsibe,
sedatif-al aludtam én is. Nem csak stresszoldásra, hanem alvási zavarokra is remek szer.

Lindi,
nekünk egy Vapmyr pro van, abszolút szeretem és nincs porszag utána. Volt porzsák-mentes és vizes porszittyantónk is, de majd' megőrültem, mire egy szimpla porszívózás után szétszedtem+sikáltam+szárítottam+összeraktam. Soha többé :D:D:D Ennek bődületes méretű a porzsákja. A 100 nm házban kéthavonta cserélem. És nincs porszag.


most ennyi

csók macs
macskanyu
 
 


Mamacsibe!

"Ancsipancsi, és ez a dm-es aloe spray ugyanúgy jó pl gátsebre?
én is most tervezek venni, és megmondom őszintén, 1100 ft sokkal szimpatikusabb, mint 4-6 ezret kiadni..."---> EZ VAN A DOBOZON: FIRST AID ALOE VERA SPRAY: 100%-ban stabilizált aloe vera gélt tartalmaz. Alkalmas a bőr kisebb irritációinak kezelésére. Nyugtató, fájdalomcsillapító, gyull. csökkentő...Alkalmazás: kisebb sérülések, zúzódások, vágások, horzsolások, égési sérülések, napégés, csípések, kiütések, pelenka kiütés. Alkalmazhatja az Aloe Vera gél előtt is (ez is kapható a dm-ben), a két termék erősíti egymás hatását. nekem mikor férjem kifúrta a benőtt fülemet, kb. 1 nap alatt lelohasztotta a gyulladást.

a strepto-kenet akinek poz, az kap akkor rögtön antibogyót? vagy nem, és csak megy szüléskor az infúzióba?---> szülés után mamának, babának.

éjjel 3-5 között mindig ébredek, és alig tudok visszaaludni. elég nehezen bírom így a napot a 22 hósom mellett. valakinek van valami tippje ez ellen?---> meg kell szülni. :)) (időben persze) nekem nem használt semmi, igaz akkor még nem próbáltam a Sedatifot.

"más kérdés: alkohol, hintőpor, lázkúp, tápszer, k-d vitamin, stb ilyesmi recepteket lehet kérni a kórházi gyerekdokitól?" ---> nem szívesen írnak fel semmit. tápszer receptet könyörgésre és indokra. (lásd köv. litániám) egyedül alkoholt írnak még fel, ha a gyerekorvosod nem írta fel előre és kéred. de amúgy írass fel mindent a gyerekorvossal előre és legyen nálad dátum nélkül.



tápszer:
kétszer szültem, kétszer nem nézték jó szemmel a tápszeres ügyet. nekem csak mindig későn (kb. 5-6.) napon van tejem, addigra a gyerekem csak fogy-fogy, s legutóbb ki akartam kerülni a kórházból a 3. napon, tudtam, hogy pár napig még nem lesz tejem,így kértem tápit a csecsemősöktől (mondván kevés a tejem, de valójában 10 milli volt összesen), aztán így nézték, hogy hízott-e már végre a gyerek. a gyerekorvosnak meg mondtam, hogy biztonság kedvéért kérnék egy tápi receptet. kb. 5-6 napig vegyes táplálású volt, aztán beindult rendesen a tejem, s 4 hónapig nem kellett mást adnom, csak anyatejet.

Veronak!
nem veszik szigorúan, legyen egy króházi ruhája és kész. szerezd be ahol akarod.

ancsipancsi
 
 


Mamacsibe,
nekem anno popsikenőcsöt felírtak, alkoholt, hintőport vettem. Lázas úgyse lesz mielőtt kijönne a gyerekorvos, de még aztán se jó sokáig...d vitamint és k vitamint pedig szintén a gyerekorvos írta fel. Én M-nak sokkal kevesebbet adtam és azóta változott is a d vit. adagolása (+ itt is kiderült, hogy ahány gyerekorvos, annyiféle adagolás...), úgyhogy ha pár napig nem kap, akkor se történik semmi. Legalábbis az én gyerekeimmel nem történt.

Sedafit csodaszer!!!!!!! (Muszáj kipróbálni, mert hátha később is szükséged lenne rá...) Na jó, ha félsz tőle, akkor elalvás előtt citromfűtea. (De valszeg Ancsi tippje jön be biztosan!)

Móni
Kép
Kép
monisa
 
 


Monisa,

nem tudom, írtad-e anno, de a fenti hsz-ed alapján kérdezem: Ezek szerint olyan-de-olyan karácsonyod volt? :wink: vagyis kipróbáltad?


Kata,
nem írtam az előzőbe, de Ákosod is csuda-helyre legényke lett!! :D
macskanyu
 
 


sziasztok!
köszi a válaszokat mindenkinek!!!

sajnos a gyerekdokink khm, finoman fogalmazva nem áll a helyzet magaslatán. NEM írja fel a recepteket előre! :(
nem tudom, ez valami adminisztrációs szabályuk-e, vagy az ő hülyesége, de sajnos ezt teszteltem a szomszédasszonyommal, aki 1 nappal Macskanyu után szült. (a régi dokink felírta előre... most máshol lakunk)
nem akarom a férjemet ezután ugráltatni, lesz elég dolga, jobb szeretném ha már ki lennének váltva. meg tudom oldani máshogy is (van doki rokon :) ), de azért körbejárok minden lehetőséget :)
tápszer-ügyben se vitázok senkivel, az biztos :) a lányom 16 hós koráig szopott, 6 hónapig csak anyatejes volt (kórházban 2szer kapott pótlást), de engem megnyugtat, ha van mihez nyúlni.
(érdekes, hogy pont ellentétes tapasztalatokat hallottam eddig a kórházról ezügyben- ti. hogy nyomatják a tápszert...)

Ancsipancsi, köszi hogy beírtad! közben kiderült, hogy a nővérem megrendelte nekem a first-öt, 4e és fél liter, úgyhogy Zsancikant, ha gondolod felezhetünk!
még nem tudom, mikor fog megérkezni. (febr 8 után leszek elérhető a Normafa környékén személyesen)

citromfűteát iszom, de mivel a várandós teakeverékkel együtt főzöm, este nem merem inni, így is sokat kell járnom a wc-re :lol:
sedatif higítást, adagolást írnátok?
Monisa, milyen hintőport vettél? simát? gyógyszertárit?
maga a citromfűtea (ha csak magában főzöm) nem vízhajtó?

Kép
Kép
mamacsibe
 
 


Fibsz: ukulellét Anyu Jézuskája hozta Kamillának, valahol a Nyugati környékén vette egy hangszerboltban..lehet, hogy épp ott amit Szrek belinkelt ;)

Tinu: Csongor óóóóóóóóó ez régi kedvenc fiú nevem...megértem a ragaszkodásod hozzá :)
és a barna haj=szőke, merthogy amióta fényt kapott Boris azóta egyre inkább szőkül 8) Fotón nem látszik még annyira, de a hajtöve már egész szőkés.
Tündi :)

Gabi:Dorka göndör fürtjeivel mi lett??? Igy kirúgta magát a haja??
Szépek :)

Barbi: egyetértek Macsesszal, ha valahol indultál valami xbox versenyen és megnyerted akkor okés, egyébiránt nnnagyon gyanús és inkább kuka!

Kata: érdekes...mert egyébként szerintem meg abszolúúút nem hasonlítanak a lányok egymásra :roll: egész más dolgokkal játszik pl Bori mint anno Kamilla. Pedig Kamilla játékai lettek elővéve.
Ákos és a faültetvény :)

Ancsi: ciki, de mi ki se mostuk apjuk zöld ruháját...hogy őszinte legyek eszembe se jutott :oops: :oops: elraktuk úgy ahogy van.

Mamacsibe: brrr ez a hajnali ébredés nekem is volt. Aztán elmúlt magától. Illetve egy frászt múlt el! Csak mostmár nem belülről van az ébresztő hanem kivűről :lol:

és hazamenéshez neked kell beöltöztetni a dedet, a csecsemősök ezzel már nem foglalkoznak. A levetett cumót+kiskocsit szépen visszatolod hozzájuk és ennyi.

Rylie
rylie
 
 


Macska,
Olyan-de-olyan volt, szóval szép és jó csak kimerültem. (Úgy általában asszem fárasztó az élet. Meg a karácsonyok tudnak neuralgikus pontjai lenni az évnek még akkor is ha jól sikerülnek. Kivéve persze sedatif-fal (már ha jól írom a nevét). Az a furcsa, hogy bevételtől 20 perc múlva euforikus örömöt éreztem. És csak 2 napig vagy 3 napig szedtem, de - 1 hét elmúltával is érzem a hatását. És nem kívántam a forralt bort és a pezsgőt sem... Csak a zöldséget. Ettem-ettem a sok zöldséget és kenyérre lehetett kenni. Köpni-nyelni nem tudtak a kölkök, mikor egy ikea-s nagyjelenet után is csak mosolyogtam.

Mamacsibe,
Hintőporra nem emlékszem. Én mindkétszer csak utána kaptam meg a recepteket, pedig kül. dokik voltak. Asszem az a szabályos. (Mer szabálynak lennie köll!!) Vízhajtó hatásról nem tudok, de lehet. Arra gondolsz, hogy sűrűn kell mosdóba járni? Mert nekem akkor is kellett, ha semmit nem ittam.
Sedatif rá van írva a dobozára. Asszem 3x egy nap és alkalmanként 2 tabletta.

Móni
Kép
Kép
monisa
 
 


Monisa,
BIZTOS hogy sedatif volt? :mrgreen: :mrgreen:
egyébént én napi 1 tablettát ettem/eszem alvásra és általános idegbajra, így is használ. Lehet, hogy az eufória ezért maradt el... :?: :idea:
macskanyu
 
 


Sziasztok!
Bocsi a zavarásért! 24 hetes terhes vagyok, már van egy kisfiam! nála nem volt fogadott szülésznőm, de most szeretnék fogadni, mivel a kisfiamat Fantha ZSuzsa szülszénőnél szültem, a picit is nála szeretném, ma voltam nála megbeszélésen, közölte hogy nstre hozzá kell járnom a liliombábaközpontba és 5000 ft per alkalom! :roll:
nem tudnátok erről pontos infót esetleg?
:shock: és arról hogy mennyit szokatk neki adni vagy vár el szülésnél?

köszönöm mindenkienk!

További jó babázást!
Üdv Tünde
tundiii
 
 


Macs,
Sedatif PC és a papír alapján szedtem.

Móni
Kép
Kép
monisa
 
 


Mamacsibe,
tökjó lenne!!!!!!!!!!!!
esetleg van vkinek már üres first-ös (tudomhogynemigykellirnihelyesen) üvege???

a többi megbeszéljük priviben. és méegegyszer köszi!

Kép


ZsanciKép
...hogy az utolsó emlékünk egymásról egy szép mosoly legyen...
zsancikant
 
 


mi sem mostuk ki apa kék műtős ruháját, mert egyszer használatos, papirból van.
mi kétszer használtuk.
eddig. :lol:
zsancikant
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?