Új privát üzeneted érkezett!

Andi!
Sajnos nincs ötletem ajándékügyben Kép.

Tündér!
Mondták a végefelé, hogy nem kellett vágni, nem volt repedés stb. Úgy hallottam valahol, hogy az otthonszüléseknél nincs semmi ilyesmi, mert hagyják a szülést a maga ütemében zajlani, tehát a szövetek is megfelelően tágulnak. Javítsatok ki ha tévedek, jó Kép?

Pusza, Virág
virga
 
 


Anyakönyvezés: Szerintem létezik olyan nőgyógyász, akihez elmennek a babával mondjuk 3 nap múlva és turkálás nélkül is elhiszi, hogy szült a nő és ad pecsétet.De lehet, hogy túl naiv vagyok Kép
virga
 
 


Psandi,
Szerintem ez belulrol jon. Az Otthonszules c. konyv 1993 ota ott van a konyvespolcomon. Azt hiszem mindig is igy szerettem volna szulni, mint ahogy Miki is szuletett. A franciaknal a nyelvi akadalyok hiusitottak meg a dolgot, na meg a lakashelyzetunk. Ott tenyleg jobb megoldasnak tunt a korhaz!
A nemet szulesznomben viszont baromira megbiztam. Ezt eddig egyetlen egy doki sem tudta nalam elerni. Ehhez hozzatartozik az is, hogy nalam a terhesgondozas alkalmankent 2-3 ora is volt, ez a maganrendelesen, ahova otthon jartam brutto 6 perc, vetkozessel, oltozessel, ultrahanggal, huvelyi vizsgalattal. Ez azt hiszem lenyeges kulonbseg. Ha barmilyen "visszatarto ero", felelem, kerdes dolgozik bennem, azt a szulesznom tuti eszreveszi, es atbeszeljuk. Ugyanigy nem hiszem, hogy elkerulne a figyelmet barmilyen "koros" testi folyamat (noha huvelyi vizsgalat inkabb csak akkor volt, ha en kertem kivancsisagbol a vege fele, hogy van e mar valami).
Felsz persze, hogy volt bennem. Erre anyukam is ratett egy lapattal, aki mar remegett a felelemtol, mert mar tul voltam a terminusom. A keddi szulesem elotti szombat ejjel a nyakamba ugrott sirva, hogy ugye legkesobb hetfon elmegyek egy jo klinikara, ahol meginditjak a szulest. Na, szoval az utolso napokban mar feltem kimenni pisilni...Anyu imad ijesztgetni! Tegyuk meg hozza, azota Anyu a legnagyobb otthonszules hivo! Lelkes szozatokat tud mar zengeni mindenkinek az otthonszules elonyeirol, szepsegeirol! Pedig elotte terden allva konyorgott, hogy csak ezt ne! Sot, megegy gyongyszem: amikor megerkezett szules elott ket hettel segiteni, azt mondta, hogy o barmit megcsinal, kimos, kipucol alolam mindent, csak arra ker, ne neki kelljen ba`bakent tevekenykedni! Kép
Na, szoval feltem, attol az ismeretlen "VALAMITOL", ami "TORTENIK", de igazabol magunkban is biztam, ahogy mindig! Es titkon azt remeltem, hogy a szuleszno is lemarad a tortenesekrol! Kép
Bar dulaval meg nem szultem, de nekem az 1szem ferjem es a szuleszno is neha tul sok volt! Nekem jolesik egyedul lenni, az a harman egy kadban variacio azt hiszem nem nekem valo! Azert sem, mert fazos vagyok!
Volt rajtam haloing.
Klotyon vajudni nem rossz- legalabbis nekem.
En is szeretnek dula lenni, de ha abbol indulok ki, hogy nekem mi a jo szules kozben (ha bekenhagynak), akkor legjobb, ha el sem megyek a szulesre!

Zsuzsi
zsuzsi74
 
 

 
 

Sziasztok!

Manó: nem kaptam meg az sms-t a telefonom is ki akar nyekkenni...
Örülök, hogy jó lett a pulcsi.

Dorka is felidegesített, ugyan nem volt nehéz ma elég könnyen harapok okok feljebb...
Most meg óbégat a járókában.

Mindenáron ki akarta venni kaja közben a kanalat a kezemből és persze akkor mikor teli volt, így mindenhova ment a kaja, megunta berakram a járókába nost bezzeg mondja mamma mamma (ez nála az hogy éhes...)

Midjárt jönnek a képek
Addig is minden jót
Manó2+Dorka

Kép
Kép
dorka2
 
 


Andy78,
De, belegondolnak. Vakuum nelkul is megszuletett volna Mark, lehet, hogy egy testhelyzetvaltas megoldotta volna a problemat. Ilyen dolgokhoz peldaul egy jo szuleszno szerintem sokkal jobban ert, mint egy gepekhez es rutinhoz szokott korhazi orvos, aki max. ot percet hajlando a te "ugyeddel" foglalkozni!

Virga,
Baromi kenyes tema meg Magyarorszagon (es itt is) az otthonszules, minden orvos -kettot kiveve- jobbnak latja nem belefolyni ebbe a temaba, nehogy elovegye ot is a Kamara.

Zsuzsi
zsuzsi74
 
 


Bocs a belekotyogásért:
Tündér, Geréb Ági elég sokmindent el tud végezni otthon, pl. a kisebb gátrepedéseket is össze tudja varrni.
Katicabogár

Kati
katicabogár
 
 


Zsuzsi,
ezen én is elmerengtem párszor, hogy vajon az idegen (esetenként ijesztő) környezet mennyiben járul hozzá a komplikációk létrejöttéhez. Az állandó sürgetés, gyorsítás, rásegítés, stb.

Viszont van egy pozitív példám is, a saját dokim hozzáállásáról:
Sógornőm múlt hét péntekre volt kiírva a második skaccal. Még egyben vannak, méhszáj rendesen nyitva, méhnyak felszedődve. Azt hiszem, 100-ból 99 doki már rég kibökte volna a burkot, a miénk meg csak vár szép nyugisanKép. Mondjuk szegény sógornőm annyira nem vidám, hogy naponta nyomulhat CTG-re meg egyéb nyalánkságokra, de Őt is baromira megnyugtatja a tudat, hogy nem cseszegetik feleslegesen, nem sürgetik kifelé a bébikéjét, akkor jön, ha jönni akar. Szerintem holnapra megleszKépKépKép. Úgy izgulok!Kép

Zulu

Kép

Kép

Kép
zulu
 
 


Tündér,
a hárman (négyenKép) egy kádban nekem is sok volt picit. Valahogy nem higiénikus, nem?

Andi,
én valami Danival kapcsolatos dolgot adnék. Nálunk imádják a dédik a srácokról készült albumokat, naptárakat, kéz-láb nyomatokat, stb.

Virga, Momo,
ha nem bírjátok a zimát, Olaszországba kell menni, ott még pólóban is lehet síelniKép. (persze a hóminőség is ennek megfelelő helyenként) Csak bazimessze vanKép.

Heni,
háborítatlan alvásKépKépKép. Ez nagyon aranyosKép.

Maca naccsasszony azóta kiszórta az összes ruhacsipeszt, szétlocsolt egy cumisüvegnyi vizet, miszlikre aprított egy tévéújságot, és közben persze bőszen rázza a fejecskéjét, hogy neeeeem!Kép És most szagolom, hogy be is tojtKép.

Zulu

Kép

Kép

Kép
zulu
 
 


Maci_2Kép
Hát tényleg nem lehetett egyszerű a tegnapi napodKép De remélem, a mai már sokkal jobbKép

HeppiKép
Gratula az új autóhozKép

Szülőszoba: Én továbbra sem vagyok meggyőzve, de én is tiszteleben tartom, ha valaki így szeretne szülni. Nekem nagyon nagy biztonságot jelentett az, hogy ott volt az orvosom, volt gyerekorvos, szemben pedig a műtő, ha mégis gond lenne. Nekem pont így volt jó a szülésem, otthon viszont agyon paráztam volna magam. Dehát nem vagyunk egyformák. A rákszűrésen én is gondolkodtam, merthát ugye akkor is egy idegen doki turkál benned. De lehet, hogy ezt is házilag kivitelezikKép

Voltunk ma gyerekorvosnál a szokásos havi ellenőrzésen. Gergő 9600 gr, 250 gr-t hízott az elmúlt hónapban. Ez meglepő, és számomra rejtély, hogy mitől, de a lényeg, hogy minden rendben vanKép Viszont szokás szerint végigüvöltötte a vizsgálatot, még miután kijöttünk sem tudtam felöltöztetni kb. 20 percig. Legközlebb biztos viszek valami segéderőt, mert ráadásul akkor fogja kapni a 15 hós oltását.

Tegnap tudtam meg, hogy az egyik kollégámnak, aki mellesleg bizonyos dolgokban a főnököm is volt, agydaganata vanKép Nincs még 40 éves, és van 4 kicsi fiacskája. Olyan kegyetlen tud lenni az életKép

Viszont most telefonált anyósom, akinek a barátjának 6 héttel ezelőtt max. 6 hetet adtak (szintén daganat), hogy mégsem fog meghalni a pasi. Úgy látszik használt a kemo. Ennek viszont örülökKép

Tüni
tüni
 
 


Sziasztok!


Nos a képek:
ilyen volt:

És ilyen lett:
Kép
Kép
Kép
Kép

Így most csak ennyi
Sziasztok
Manő2+Dorka

Kép
Kép
dorka2
 
 


Hali

Ahogy elnézem az ilyen volt nem került fel, mert nagy volt a kép, na megprobálom a teljesség igénye miatt lekicsinyíteni, ugyan ilyet még nem csináltam nikon view-om van nincs 5letetek?

Hali
Manó2

Kép
Kép
dorka2
 
 


Sziasztok!

Szóval ilyen volt......
Kép

Ilyen lett....egy pár aranyos kép..

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
Utolsó........
Kép

Bocsi hogy ilyen sok lett, de nem nagyon tudtam választani...

Sziasztok
Manó2+Dorka

Kép
Kép
dorka2
 
 


Otthonszülés:
Persze én is tiszteletben tartom, aki így szeretne szülni ill. aki így szült. Kicsit irigy is vagyok... Amikor Zsombi még tervben sem volt, játszottam én is a gondolattal, és akkor jött egy G. Ági-mizéria (nem úgy sikerült a szülés, ahogy kellett volna), és akkor rögtön le is mondtam róla. Utána meg már csak úgy gondoltam rá, hogy csak ha véletlenül úgy alakul (mentőorvos ismerős jött volna segíteni...)

Zsuzsi
Ki a másik doki, aki belefolyik a témába?

Zulu
"Naccsasszony" Kép
De nem unatkozol, ugye?Kép

Tüni
Gergő méretekhez gratulaKépKép
FőnöködKép (sajna a rák nem válogat), viszont anyukád barátja Kép

Manó2
Édes DorkaKép
Kicsinyítéshez dunsztom sincs...

Toffi
toffifee
 
 


Manó2
Látom már, hogy sikerültKép
Klassz képekKép
Zsombi is hasonlóan mossa a fogátKép

Toffi
toffifee
 
 


Sziasztok!

Katicabogár!
Biztos voltam benne, hogy meg tudja csinálni, hisz ki volt írva, hogy szülészorvos, csak ott abban a helyzetben nem hallottam, hogy kell-e, csinálnak-e stb. Arra a konkrét szülésre gondoltamKép

Lányok!
Az otthonszüléshez még csak annyit, hogy ha Mo-n ezt büntetik, mármint az orvost aki kísér egy otthon szülést, akkor a Geréb Ági, hogy merte ezt vállalni, így ország világ elött?
Vagy ha nem is büntetik, de kiteszik a kamarából ami egy orvosnak a lehetö legrosszabb döntés szerintem.
Meztelenkedés: 40 fokban vajúdtam nagyon hosszú idön át, de eszembe nem jutott, hogy pucérkodjak, és tegyem hozzá egyáltalán nem vagyok prüd! Persze a végén már minden mindegy voltKép

Na hagyom a témát, részemröl annyi, hogy mindenki maga dönti el hol érzi magát biztonságban, kivel osztja meg ezt az élményt, stb.

Tüni!
KollégaKép
Gergö hizasKép

Zulu!
Kis büdi, csipeszelö, öntözö, neeeeeemezö MacaKépKép
Kád, higiénia: a sterilezés úgy lástzik csak a kórházban dívik. A kádban volt G.Á, Apuka lába, na meg a mama... tényleg elég nagy tumultus...Kép
Drukk a sógornödnek!Kép

Zsuzsi74!
Gratula, és büszkülj, hogy mertél otthonszülni! Én nem mernék és ezt vállalom is. Mondjuk a dokim szinte családtag ezért nála jobban nem bíztam senkiben, de ez ugye egyedi eset.Kép

Virga!
Hát az én szülésem sem nevezhetö rapidnak! Majd 2 napig vajúdtam ennek eredménye volt 1 ujjnyi tágulás. Azt mondták, hogy még nincs vége a terminusnak és hogy ezek csak joslófájások, majd az igaziakat megismerem... így is lett. Ezután felgyorsultak az események és 2 ujjnyiról a méhszáj eltünésig alig 1.5 óra telt el. Úgy jött ki belölem a gyerköc, ha nem vágnak nem tudom mi lett volna! És nem sürgetett senki ment minden a maga ütemében.. Szóval szövettágulás is személyfüggő szerintemKép
Jut eszembe, a csajnak aki szült igen nagy mákja volt, mert már csak a kitolás elött voltak fájásai. MázlistaKép

Andy78!
Utazóágy: karácsonyra kaptunk Anyóséktól Szegeden vették egy használt babacucc boltban 6000 e-ért.
Érdemes a baba-mama újságok hirdetéseit is átnézni, elég sokan adják el.

Toffi!
TeApa dúla, énApa is Dúla, .......Kép ez teccikKép
Várjuk a fotókat a kis Kleoról!Kép

Andi!
A babák kibújását én is mindig megkönnyezemKép
Kicsit még én is átélem a szüléseket, ezért olyan perverznek érzem magam, hogy ilyeneket nézek.
Apacuka nem nézi, inkább alszik. Nem érti miért nézem mások szenvedéseitKép
Nyers sültcsirkeKép

Manó2!
AnyósKép Anyós topicKép
Don't worry be happy! Kép

Na megyek, mert ma jönnek babanézöbe, és hegyekben áll a vasalatlan cuccKép

Üdv holnapig

Tündér
tündér
 
 


Tündér,
én úgy tudom, hogy Geréb Ágit már rég kipakolták a kamarából, sőt talán a diplomáját is bevonták, de ez nem tuti.
A kiskapu az, hogy nem orvosként, hanem szülésznőként van jelen, a törvény így nem tud belekötni.
Én sem mernék otthon szülni, semmi pénzért! Viszont abban megerősített ez a film, hogy ha lesz még babám (remélem leszKép), és nem lesz semmi gond, akkor a szülés után szeretnék hazamenni vele. Nekem nem a kórházban szüléssel vannak problémáim, mondhatni egyperces fájásoknál már azt sem vettem volna észre, ha kitolnak a parkolóba, de az utána bent töltött napok, jujj!
Remélem a kistesónál Neked is mázlid lesz, én Malaccal a csillagokat leátkoztam volna az égről, annyira hosszú és nehéz volt, aztán a kisasszonynál összesen 10 percig éreztem, hogy szülökKép. Az utófájások keményebbek voltak, mint maga a szülésKépKép.

Toffi,
képet kérünk Kleopátráról!Kép

Zulu

Kép

Kép

Kép
zulu
 
 


Zulukam,
Akkor keszulj, mert harmadszorra meg ezerszer durvabbak az utofajasok. Kb. 1 hetig "szultem" meg utana folyamatosan, a szoptatasnal meg bogtem! Nem ertem, hogy a fenebe merulnek feledesbe ezek a dolgok?!
Zsuzsi
zsuzsi74
 
 


Zulu
Akkor mondtam le az otthonszülésről,amikor kizárták G. Á.-t, de azóta volt már vmi huza-vona, hogy visszavették, nem? Pontosabban úgy rémlik, hogy csak felfüggesztették egy bizonyos időre, de olyan halvány emlékeim is vannak, hogy amikor újra praktizálhatott, megint volt valami és akkor végleg kizárták... Mindegy. Viszont ez a másnap hazamenés nekem is tetszett volna, nekem sem a szüléssel volt bajom.

Ha holnap nem jövök, akkor tanulok lábbal írniKépKép (hivatalosan én nem piszkálom a fényképezőtKép)

Íme Kleopátra:

Kép

Kép

Ezek meg nagyon tetszettekKép

Kép

Kép

Toffi
toffifee
 
 


Sziasztok!

Látom rendesen pezseg a topik Kép

Zsuzsi,Tina,Momo

Köszi szépen a GYED-es válaszokat. A fizum alig volt több,mint a minimálbér 2szerese,úgyhogy végülis majdnem ugyannyit fogok kapni ígyis,ha nem megyek vissza dolgozni.

Momo,
Jó,hogy nem érint titeket az adóemelés. mikor mehettek a kocsiért? Vettetek végül autósülést?

Buboréka,
Üdv itt és nagyon aranyos kisfiad van Kép
Fogyókúra:én 20 kilót híztam,szülés után 10el voltam kevesebb. Az első 2 hónapban sikerült 5 kilót leadni,nyár volt (május 19én született Artúr)nem voltam nagyon éhes ill kimerített a 2 óránkénti szoptatás (éjjel is) és a baba körüli teendők. Aztán itt elakadtam és nem nagyon akartak lefelé menni a kilók.
Aztán októberben vettünk egy könnyebb babakocsit (8 kilós plusz Artúr 8-9,5 kiló meg a bundazsák és a múltkor megszámoltam,hogy 78 lépcsőn kell mindezt le és felcipelni,mert nincs lift) amit én is le tudok vinni egyedül a másodikról és akkor minden nap megpróbáltam sétálni Artúrral ill a gyógytorna a Rózsadombon van (hetente 2szer járunk)és a hegyre felkutyagolás felér egy jó kis tornával. Így lement megint 2 kiló.
Aztán jött a karácsony a nagy evészet és akkor visszaestem de aztán januártól elkezdtem az Atkins diéta lájtos változatát (ez nagyon szigorú napi max 20gr szénhidrátot enged az első 2 hétben én ezt túl radikálisnak gondoltam szoptatás mellett)viszont fehérjét korlátlan mennyiségben enged vagyis nem ettem tésztát,rizst,kenyeret is csak rozs ropikenyér szeletkéket,édességet egyáltalán nem.
Ezzel sikerült leadni a maradék 3 kilót. Bár még nem tökéletes a hasam körül vannak zsírpárnácskák de ehhez meg tuti hasizmozni kéne Kép
A tejmennyiség egyszer csökkent valamicskét,de azt hiszem inkább lelki oka volt,nem a diéta miatt.
Azóta igyekszem tartani a súlyomat és főként fehérjét enni,de már nem olyan szigorúan,mint a diéta elején. Pár hete foodexpresszt rendelünk és abból úgy igyekszem kiválogatni a kaját,hogy ne vagy csak ritkán egyek rizs ill tésztaköretet.
Bocs a kisregényért,de hátha segítettem valamicskét. Drukkolok,hogy sikerüljön elérni azt a súlyt,amit szeretnél Kép

Virga,
Én még nem láttam a Szülőszobát (majd megnézem valamikor,mert nagyon kíváncsi vagyok) de engem nagyon zavart volna,ha meztelenül kellett volna szülni. (hálóingben szültem) Ezért is mentem szüléselőkészítőre,hogy ezeket megtudjam,meg hogy pl kiszíjaznak-e kitoláskor (szerencsére nem tették) van-e automatikus gátmetszés stb stb.
Szerintem eléggé kiszolgáltatott meg védtelen az ember szüléskor (mármint én így éreztem) és a meztelenség meg sokkal kiszolgáltatottabbá tett volna. Otthon szülni én nem mertem és nem is mernék,engem megnyugtatott az orvos jelenléte meg szakértelme,tudtam hogy jó kezekben vagyok és ha valami gond lett volna,akkor ott a műtő.
De megértem azt is,ha valaki otthon szeretne szülni,mert nekik úgy jó. Azt olvastam valahol,hogy Hollandiában majd mindenki otthon szül és ott az a furcsa,ha valaki kórházban akar szülni.

Zsuzsi,
Kirepedezett kézre én néha Artúr gyógyszertári popsikenőcsét vagy vazelint szoktam kenni,ezek elég zsírosak, a hagyományos kézkrémek nekem nem használnak.

Maci_2
Sajnálom a halasztást,belegondoltam és én is bizti elkeserednék,ha nekünk majd halasztani kéne a kistesón. De hátha az 1 év nem is lesz 1 év,hanem hamarabb használnak a gyógyszerek,mert gondolom a doki a legrosszabb esetet mondja (vagyis a leghosszabb várakozási időt)nehogy csalódás érjen.
Autó Kép Drukkolok,hogy ne legyen vele több baj.

Toffi,
Rendőrség Kép Én is félnék összetalálkozni az illetővel. Drukk,hogy mihamarabb eladjátok a vidéki lakást és elköltözhessetek a környékről.

Elli,
Hány kiló lett Kevin? Ne keseredj el,ha nem túl sok,mert Artúr is 1 hónap alatt 100gr-ot hízott (most 9 és fél kiló)de nem kesergek,mert ígyis igen szép súlyban van.
Kezed fáj még?

Manó2
Ötletem sajna nem sok anyós ügyben Kép A férjed nem tudna szót érteni vele?
Fotók nagyon aranyosak Kép

Tüni,
Gergő hízáshoz gratula. Kép Az orvosi rendelést Artúr sem csípi,végig is sírja általában. Kép Drukk,hogy a 15 hós oltás majd jól menjen.

Heppi
Gratula az új autóhoz.

Zulu
Sielős képek aranyosak. Régebben én is síeltem,de most már nem mernék. Tök jó,hogy ti ilyen sportos család vagytok,nyáron bicajtúra,télen sízés. Kép

Zsuzsó
Drukkolok, hogy ne császár legyen.

Angéla,
Zaur Kép Ez tökjó név,lehet át is keresztelkedem Kép

Andy78,
Drukk,hogy találj utazóágyat. A babaszoba.hu apróhirdetési rovata egész jó (én babakocsikat nézegettem anno).

Psandi,
A nagyapós mennyire tud és szeret kimozdulni?Mert ha igen,akkor esetleg a tavaszi fesztiválra egy koncert vagy színházjegy?

Tündér,
Milyen volt a séta? Mi is kimentünk Artúrral,de elég hideg volt,meg havazni is kezdett,nem maradtunk sokáig.Mikor lesz már tavasz?

Nálunk most az a nagy újság,hogy Artúrnak kibújt a második fogacskája,alul,középen. Véletlenül vettem észre,mikor emelgettem és kacagott. Továbbra is mozgékony a drágám,úhogy lassan gondolkodunk a szoba gyerekbiztossá tételén. Az éles sarkokra hol lehet kapni sarokvédőt? És a zsinórokat (számítógép,telefon,tv stb) ti a föld helyett hol vezetitek?
A másik meg,hogy szeritetek hetente hányszor adjak Artúrnak húst?
Köszi a válaszokat!

Azur
azur
 
 


Sziasztok!

Andy
Milyen árban gondoltál utazóágyat venni? mert az auchanban, tescoban szokott időnként lenni 12000 körül, nekünk osanos van, és nagyon jó! Persze én is láttam már 35ezerért is, de nem azt kell megvenni Kép

Zsuzsi
köszi, hogy leírtad a tapasztalataidat. Külön érdekessége volt a történetnek, hogy anyukád hogy megváltoztatta a véleményét az otthonszüléssel kapcsolatban Kép

Zulu
köszi az ötletet, igazság szerint Karácsonyra épp egy Danis naptárat kapott, azért lehet, hogy vmi lenyomatban még gondolkodom
szülés után talán másnapi hazamenetel lehetséges, ha a gyerekorvos mindennap kimegy megnézni titeket.
Állítólag az utófájások a szülések számával csak rosszabbodnak...

Tüni
kollégád Kép mocsok dolog ez a rák Kép viszont anyós barátja Kép

Manó2
képek csúcsszuperek Kép

Tündér
én is eléggé átélem a szüléseket, pl. a kitolásnál visszatartom a lélegzetemet, szinte együtt nyomok a szülő nővel Kép de nem direkt csinálom, már régen is (szülésem előtt) amikor szülést mutattak a tévében, ez nálatok is így van?

Toffi
Kleopátra tényleg nagyon jó lett! sikere volt?
Zsombi is nagyon helyes!

Andi
psandi
 
 


Azúr,
érdekes, amióta a srácok megvannak, én is roppant óvatos duhaj lettem a sípályán, sőőőőőt, már egy bukósisak beszerzésével is kacérkodom. ÖregszemKép.
Fogacskához gratu, akkor ezek szerint nem viselte meg a pasit túlzottanKép. Hús nálunk mindennap megy, ha nem husi, akkor sajt vagy tojás. Sarokvédőt babaáruházban kapsz, azt hiszem, a Mammutban is van a bébiboltban.

Zsuzsi,
én nem feledemKép. Pedig még csak a második szülés volt, mi lesz később? Igaz, nekem csak jó két napig tartott, 5 nap, dzsízisz!

Buboréka,
szia itt, srác igen szépséges!Kép
Kilók rajtam fixen ültek eddig, most, hogy a cicikélés egyre inkább jelképessé válik (KépKépKép), elkezdtek lekúszni, pedig ugyanannyit eszem, sőt. Sajnos a diétázás nem ment soha nekem, így marad a remény, hogy a mozgás lerendezi a problémát. Nyárig egy ötöstől kellene megválnom, remélem sikerülKép.

Toffi,
Kleo nagyon szuper!!! Nagyon szép a csaj, azt hiszem, Apátok készítheti lassan a sörétes puskátKép.
Öcsike is nagyon cukker!Kép

Mano2,
nagyon jók a fotók!Kép Dorka kész hölgy már!KépKépKép

Andi,
én is szinkronszülök szerdánkéntKép. Jó, hogy írod, eddig úgy voltam vele, hogy biztos begolyóztamKép.

Zulu

Kép

Kép

Kép
zulu
 
 


Manó2Kép
Képek nagyon szuperek. És ezek a gyönyörű szemek... Na, majd felhívom rá Gergő figyelmétKép Egyébként jól látom, hogy az egyik képen egy Gösser-es dobozzal bírkozik a lány? Ha nem, akkor bocs, ha meg igen, akkor már küldöm is a GYIVItKép

ToffiKép
Te képeid is nagyon tutikKép A jelmezt sajátkezűleg kreáltad? Nagggyon jó lettKép

Akkor nálam az utófájások a múltkorinál csak rosszabbak lehetnek legközelebb, merthogy nem volt hozzájuk szerencsémKép Mondjuk a tolófájásról sem tudom, mi fán teremKép Egyébként meg csatlakozom a TV-s szülésre közben nyomók táboráhozKép
tüni
 
 


SziasztokKép

SzülőszobaKép

Ugye amikor megy a műsor, az már nekem nem eberi idő, próbálok aludni, a videó meg nézné helyettem a műsort.
Tegnap teszem bele a kazettát, nem megy.Kép
Egy kicsit nyúlkálok benne, előjön egy tollKép
Próbálom ismét, megint nem megy, de semmit nem látok benne.
Feladom, majd megnézem a korridoron.
Ma reggel Apuka szétszedte, és még két toll jött elő belőleKép
Tudom, létezik olyan, hogy videózár, de a videónkba 3mm miatt nem fér beleKép

Magasabbra nem tudom, így történt a baleset.

Ez egy kis szösszenet volt az életünkből.

AndyKép

A babaszoba Csere-bere topicjában nyiss egy olyan topicot, hogy utazóágyat keresel.
Biztos lesz aki tud ajánlani, vagy aki tudja, hogy hol lehet olcsón szerezni.
Nekem van, de még az idén nem akarom eladni.


Heni
heni1979
 
 


Sziasztok!

Köszike a válaszokat.

Zsuzsi74: Sajna nem lett volna meg Márk vákum nélkül. Probáltunk testhelyzetett változtatni de nem sikerült ugy se. Megprobált 2 doki is segíteni, hogy ugy nyomják ki belőlem rámfeküdtek meg minden de a gyerek nem jött. És ekkor került sor a vákumra. Egyébbként nagyon jó szülésznőm is volt illetve a dokim is nagyon jó. A szülésznő a barátnőm és a dokim pedig szerepelt múltkor a tv2-be a Jakupcsek müsorába ahol épp ezeket ecsetelték, hogy mennyi veszélye van az otthonszülésnek.
Egyébként én odaírtam a levelem aljára, hogy ez saját vélemény.

Manó2: Tündéri Dorka Nagyon nagyott változott ő is.KépKépKépKép

Na most ennyi
Andy
Jó éjszakát mindenkinek
andy78
 
 


Sziasztok!

Toffi, Heni, kuldtem csigapostan levelet.

Toffi nagyon ugyes a jelmez, jol megkoppasztottad ZsombitKép.

Mano2 Dorka kepek Kép!

Borinak ma mar nem volt laza. Voltunk mar setalni is sajnos csak nagyon rovidet mert elkezdett esni ho, hodara eso es jeg kevereke. Ugy utalom mar a telet!

Ari
ari
 
 


Sziasztok csajok,
Köszönöm a válaszokat. Jó tudni, hogy nem csak én járok ilyen cipőbe. Dičta nem biztos, hogy müködne, mert - mint irtam - az étvágyam kielégithetetlen...
Majd lesz valami. Majd jövök még,
Buboréka
buboreka
 
 


Judó,
Hátha olvasol...
Hunornak boldog 1. szülinapot!Kép

Bogár,
GyarapodásKép
LeépítésKép

Manó2,
AnyósKép
Képek szupikKép

Buboréka,
Üdv ittKép
Édes fiúcskád vanKép

MOmo,
Még egy kicsi hiányzik hozzá. De neked már van 2 (és egy kicsi) gyermekedKép

PIldi,
Orvosokról hasonló véleménnyel vagyokKép

Ari,
Jobbulást Borinak!

Zulu,
Drukk a barinődnek!

Tüni,
Szép gyarapodásKép
MunkatársKép
Anyós barátjaKép

Toffi,
Kleopátra csiniKép
Zsombi is falatkaKép

Azúr,
Szerintem az átlagot mondta (netes olvasmányaim alapján).
Gratu a fogacskáhozKép

Sajnos a mai napom sem volt jobb.Kép
Tegnap volt egy kiadós fejfájásom, még gyógyszer mellett is kitartott reggelig.
A kiütéseim nemhogy javultak volna, még több lett. jó, hogy a bőrgyógyász szerint nem agyógyitól volt és szedjem nyugodtan.
Annyira, hogy délelőtt nagyon rosszul lettem, majdnem el is ájultam. Telcsi apának, hogy ha tud, jöjjön haza. Persze a csütörtök a leghosszabb napja.
Felhívtam az endokrinológust, persze menjünk be.
Írt másik gyógyszert. Az a röhej, hogy 2 napja még jó volt a vérképem. Egyébként egyszer ott is közel voltam az ájuláshoz. Délutánra viszont lázam is lett, már túl vagyok 2 lázcsillapítónKép A párom 38,2-ig engedélyezte a netezést (38,1 voltKép)
UTÁLOM!!! A talpam is fáj, alig tudok menniKép Holnap délelőtt csak kibírjuk valahogy.

Képzeljétek,
Roni végre 6fogú lettKép
Tegnap óta "pengeti" a száját, úgy ad hangot. Remélem tudjátok mire gondolok, elég nehéz leírni. Nagyon édesKép
Ja, és rendesen tud integetni, nem egész karral, hanem tenyérből. Na ez se egy jól leírható dolog.

Megyek vízszintbe. Jó éjt!

Maci_2
maci_2
 
 


Helló Csajok!

Mégis újra itt. Mancika elaludt, Apáék TV-znek, enyém a gép!!!!Kép

Zulu!
Az alábbi mondatodat olvasva akkorát röhögtem, hogy a Sódert néző Apacuka+barát frászt kapott.Kép
"Nekem nem a kórházban szüléssel vannak problémáim, mondhatni egyperces fájásoknál
már azt sem vettem volna észre, ha kitolnak
a parkolóba...." - vizuális alkat lévén
elképzeltem, és viccesenk találtam a dolgotKép

Toffi drága!
Nagyon jó lett a jelmez! És ez a 2 gyerköc!
Nagyon szép gyerekek, és hasonlítanak is egymásra rendesen!KépSikere volt a kis Kleonak?

Maci2!
Roni fogacska gratulaKép
Szájpengetés, integetés - érthető voltálKép
Jobbulást és pihenj jót! Mitöl lett lázad?
Kiderült már mitöl vannak a kiütéseid?

Heni!
VideoKép Azt hiszem még nem készültem fel erre az időszakra. Egy villamosmérnökkel élek együtt (ö lenne Apacuka), mindenhol vezetékek, különbözö gépek, huzalok, zsinorok. Mi lesz itt 1-2 hónap múlva azt nem tudom....Kép

Ari!
Bori gyógyulásKép

Manó2!
Nagyon édesek a képekKép

Andi, Zulu, Tüni!
jaj de jó, hogy nem csak engem ver a víz minden szerdán este!Kép Egyik este még a szemem is becsuktam, a levegöt is visszatartottam, mire a párom 2 horkantás között felébredt és megkérdezte mégis mit csinálok?! Mégis mit, szülökKép

Azur!
Most, hogy kérdezed, a séta jó lett volna, ha nem lett volna rohadt hideg, ha nem turták volna fel az utcát, és nem kellett volna Diósd-rally-t játszanom.Kép Babakocsival izgalmas egy KAMAZ, és 2 traktor nyomában evickélni...Majd felrobbantam. Tudniillik, a mi utcánkban nincsjárda, csak az út, így mivel repülni még nem tudok maradt a "terepjárás".Kép

Zsuzsi74!
Mik azok az utófájások? Amit a szülés után a szoptatáskor érez az ember, olyan méhösszehúzodás-félék? És ez minden egyes gyerek után tovább érzödik? Jesszus,még csak egyet szültem, de most 2-3 napig éreztem, mi lesz ha lesz 2.??

Na lassan megyek én is elteszem magam holnapra, bár Apacuka barát még itt van.
Már Apa is meg én is elég csíkszemmel nézünk de nem veszi a lapotKép

Békés jó éjszakát mindenkinek!

Tündér
tündér
 
 


Sziasztok!

Maci!
Hess, hess csúnyaság! Rádjár a rúd most. Drukk megy, hogy elmúljon. Pengetést nem tudom, de az integetést értem. Hatfogúsághoz gratula.

Manó2!
Nagyon édes Dorka!Kép

Utófájás??? Mi a fene! Csaszisoknak nincs ilyen, vagy csak én nem ismerem? Vagy az első után egyáltalán nincs?

Képzeljétek, pakolóm már befelé is pakol. Persze nem a helyére a dolgokat. Eltűntnek hitt tárgyak bukkannak elő innen-onnan. Kávéfőző alkatrész a fazekak közül, papucsom a játékos fiókból. Baromira keresek egy CD-t, nem tudom, nem Lőrinc keze van-e a dologban.

Valaki átküldené nekem az Orsoly-féle torta receptjét?

És azt hiszem szintén Orsoly írt egy boltról, ahol ő a csacsit vette, és írta, hogy rengeteg mozgásfejlesztő meg egyéb jó játék van ott. Nem tudja valaki, melyik bolt volt az? Mi a tuti játék egy évesen? A számítógépen és a mobiltelefonon kívülKép
beu
 
 


Beu
beu
 
 


Tofi,
Klassz lett a jelmez! Jovore majd hozzad fordulok otletekert!
A masik orvos a gyerekorvos, aki vegulis a pecsetet adta. A nevet nem tudom, de o jar ki az otthonszulesek utan az elso vizsgalat miatt, es emiatt o is kicsit kegyvesztett!

Heni,
A mi videonkbol most epp kiall egy kazetta, de sajna kihuzni nem lehet. Mivel kombi tv, ezert szetszedni sem. Pontosabban szet lehet, de a kepcso miatt hozzaferni igy is lehetetlen. Pedig megprobaltam. Ugyhogy nincs tobbe Mezga csalad naponta harmincszor. Pedig Gyuri mar kivulrol tudta. Nem videozott gyakran, de akkor csak a mezgat nezte! Most a teve is betiltva. De persze ezzel is magamat buntetem!

Tunder,
En az elso szulesem utan azt hiszem semmi ilyesmit nem ereztem. Aztan a masodik utan mar ejjel kikecmeregtem fajdalomcsillapitoert, mert annyira fajt, hogy egy arva percet nem tudtam aludni, csak nyuszitettem.
Most meg szimplan azt hittem, hogy felebredt a masik gyerek, es most kezdjuk elorol a szulest! De nemcsak szoptataskor, hanem egesz nap kb. 10 percenkent 1 perces massziv fajasaim voltak. Ha epp szoptattam, akkor dupla volt az orom, mert az sem volt egy leanyalom az elso idokben! Na, de en ezen mar valoszinuleg egy eletre tul vagyok, de nem tudom, hogy most akkor oruljek-e neki, vagy sem?!

Maci2,
Nem tudom mivel tudnalak egy kicsit jobb kedvre deriteni! Ha van otleted, szolj! Valahogy most nagyon igazsagtalan veled a Sors!
Miki gyerek feje is tiszta pattanas. Mondjuk amig a ferjem ossze-vissza ad neki mindent (pl. epres joghurtot, litchit, camembert sajtot Kép Kép Kép ), addig rajonni sem fogok, hogy mitol! De most a felsoroltaktol kicsit bedurrant az agyam! Mindezt azalatt, hogy Gyurival elszaladtunk vasarolni. Kifogas: mit csinaljon, ha ez a gyerek mast nem akar megenni?

Azur,
Gratula a masodik foghoz!
Az IKEA-ban sarokvedot is lehet kapni, bar errol nem vagyok nagy velemennyel, konnyen leszedheti, meg magatol is lejon. Letezik olyan kabelvezeto, amit az iroasztal hatuljara lehet erositeni, hogy abban fussanak a madzagok!

Zulu,
Nem inkabb a sok sielestol fogytal? En mindig ugy gondoltam, hogy addig ehetek kicsit tobbet, amig valamennyi kaloriat tejtermelesre hasznalok. Ezek szerint te mashogy mukodsz?


Zsuzsi
zsuzsi74
 
 


Tündér,
a legröhejesebb az volt az egészben, hogy én mint első gyermekét váró, (és fekvésre kárhoztatottKép) információéhes kismami, mindent elolvastam, ami a kezembe került a szüléssel kapcsolatban, majd roppantul felkészülten bevonultam a szülőszobára. A doki alig bírta visszafojtani a röhögését, mikor 10 perces fájásoknál előterjesztettem az igényeimet, labda, bordásfal, kád, halk zene, zümmögőkórus, muskotályzsálya stb, a férjem cipelte mögöttem a 3 táskámat, egy a szülőszobára a kellékekkel, egy a kölöknek, egy a kórházi napokra. Ja, meg egy kis ozsonnástáskám is volt, ha megéheznékKép. Na ehhez képest a kádba még beimádkozott a szülésznő, aztán mikor onnan kikecmeregtem, hanyattvágtam magam a hiperalternatív szobában, és a lehető legkonzervatívabb módon világra hoztam elsőszülöttemet. Persze közben császárért, de legalábbis papért könyörögtem, ahogy kellKép. Mindeközben gondosan összeállított pakkom a szülőszoba előtt hevert, még egy aprócska csoki sem fogyott el belőle. (pedig még arra is ügyeltem, hogy a kedvenc csokikáim legyenek becsomizvaKép)
A második szülésre egy hálóinggel és egy üveg ásványvízzel érkeztemKép.
Na szóval, úgy tűnik, én a nők azon csoportjába tartozom, akiket nem igazán befolyásol a külső környezet szülés közben, elég annyi, ha békén hagynak, és nem macerálnak félpercenként különböző vizsgálatokkal. Szerencsére ez mindkét esetben így volt.
Utófájás: amikor már nem csak méhösszehúzódás-FÉLÉnek érzed, hanem konkrétan fájásnakKép.

Zulu

Kép

Kép

Kép
zulu
 
 


Zsuzsi,
nálam a kajamennyiség nem számít, úgy vettem észre. Mióta megvan a csaj, annyit eszem, mint egy aratómunkás, de hízni nem hízom, csak eddig nem fogytam. Most viszont úgy tűnik, talán megindul lefelé a cucc. Síelés nem igazán számít, idén összesen 12 napot síeltem, (pontosabban snowboardoztam) nincs hétvégi "jóhóvanugorjunkkiSzlovákiába", mint a gyermektelen időkben...

Maci_2,
most mondhatnám, hogy eső után szivárvány jön, de az olyan közhelyesKép. Remélem, gyorsan végetér ez a rossz széria!

Beu,
jujj, ez a legjobb időszak, amikor már el is pakolnak! Persze nem a megfelelő helyekre. De vígasztaljon, hogy évekre szóló örömforrást fog biztosítani, hogy mostantól bármikor, a legképtelenebb helyekről fognak előkerülni olyan cuccok, amiket már rég elsirattálKép. Apró örömök az életbenKép.
Utófájás: észre fogod venniKép. Elsőnél nekem is csak egy enyhe kis görcsölés volt szoptatásnál, másodikra Zsuzsihoz hasonlóan már rendesen, időre érkeztek, mint a szülésnél. Szoptatás pedig duplázta a gyönyört. Volt a kórházban egy arab lány, szegény úgy jajgatott, hogy megijedtünk, a babájával történt valami. Aztán csak az utózönge volt szerencséreKépKép.

Zulu

Kép

Kép

Kép
zulu
 
 


Zulu,
Szuletestortenet diohejban?
Kép
Zsuzsi
zsuzsi74
 
 


Lányok!

Ezt a cikket találtam otthonszülés témában:

http://www.origo.hu/noilapozo/szuloknek/20030129otthonszules.html

Zulu!
Hát nem semmi ahogy felkészültél az első szülésedre!Kép
Én szombat éjjel kezdtem rendszertelen fájásokkal azzal bent is tartottak. Ezek után szerda 11:40-kor lett gyerköc. A gondosan vasalt összekészített csomagomból addigra nem sok maradt, az erömet már nem is mondom. Nem aludtam 2 napja, nem ettem kb 24 órája, úgyhogy a szülöszobában már nem sok minden érdekelt. Volt egy lasztim amin jól ment a vajúdás, de a szsz-be már azt sem vittem magammal, elég volt magamat bevonszolniKép
Kórházi hálóing madzagok és kötök nélkül, képzelheted mit takart, meg a mindenmindegy filingKép
Szóval kedvenc csoki, zene, zümmögökórusKépKép

Zsuzsi!
Ez az utófájás dolog nem tünt valami biztatónak.Kép
A fájásérzés nagyonkemény, de szülés elött még érthetö, de utána....

Na mostmán aztán menek alszaszni.
Szakad a hó, fú a szél, és k*va hideg van, ilyenkor aludni kell!Kép

Jó éjt Lányok!
Tündér
tündér
 
 


Zsuzsi,
ha már a második szülés olyan uncsira sikeredettKép. Legalábbis Apasas szerint unalmas volt, semmi izgalom, könnyek, sikolyok. Sóhajtozott is a szülésznőnek Mac kibújása előtt kb. félórával, hogy hú, meddig fog ez még tartani, nem is szenvedek még, csak vihorászunk a másik kismamával. Szülésznő felvilágosította, hogy a szülés célja nem a minnél brutálisabb fájdalom eléréseKép.

Zulu

Kép

Kép

Kép
zulu
 
 


Sziasztok!

Azúr
gratu a 2. fogacskához Kép
sarokvédőt minden bababoltban lehet kapni, sőt nálunk a Kaiser'sban is van
én majdnem minden nap adok husit Daninak
zsinórokra nincs ötletem, nálunk is kérdés.

Heni
tollak a videóban Kép

Maci
szegény, ezek a hülye nyavalyák úgy meg tudják keseríteni az ember életét Kép
6 fogú, száját pengető, tenyérből integető Roni KépKép

Beu
mindjárt küldöm Orsoly receptjét

Bár csak 1 gyereket szültem, utófájásaim voltak rendesen, igazi fájdalmasak szoptatás közben

Zulu
mindig megszakadok a röhögéstől, miközben Téged olvaslak KépKép olyan jól meg tudod fogalmazni Kép

Andi
psandi
 
 


SziasztokKép

Azúr
Gratula a második fogacskáhozKép
Sikeres fogyóhoz isKép (hétfőn én is belevágtam egybe, de ez titokKép)
Sarokvédő: babás cuccokat árusító helyeken lehet kapni (pl. Rossmannban is láttam, tescoban... a babás részlegben)
Zsombi minden nap kapit husit.

Andi
Sikeres volt Kleopátra, de az óvó nénik megint bekavartak. Még jó, hogy amikor kész lett lefényképeztem, de ha tudom, hogy ilyenek, keresek jobb hátteret (levetették a fejdíszt és a "parókát" és nem tudták visszatenni normálisan)

Utófájás: Szandival meg sem éreztem, Zsombival gyogyi kellett (pedig nem vagyok egy rögtön-gyogyit-bevevő-fajta). Az egyik szobatársam a harmadikat szülte, és vizitkor az egyik szülész mondta neki ugyanezt, amit Zsuzsi írt, hogy kb. 1 hétig tart és egyre fájdalmasabbak (szenvedett is)

Zulu
5 kiló... nekem 10, ha álomsúly, akkor 15 (de azt nem akarom)
Dicsit kösziKép Apa már válogat, melyik puska legyenKép

Tüni
Én sem tudtam, mi a franc az az utófájásKép Megtudtam...
Én csináltam a jelmezt, Apa a "botokat"Kép.

Heni
VideoKépKép Várom, nálunk mikor lesz hasonló. Doki néni mesélte, náluk karácsony után a szervízben visszakapott egy videot, két matchboxot és három aranyozott diótKép

Ari
De jó, hogy láztalan BoriKép
Csigaposta? Ammi? Az igazi posta? Miért csiga? Barátnőm tegnapelőtt feladott egy levelet, tegnap itt volt...
Nemsokára tavasz lesz...Kép ez tutiKép

Egyelőre ennyi, megyünk reggelizniKép, de még jövökKép
PusziKép
Toffi + Zsombi
toffifee
 
 


Sziasztok,

Heppi,
Nekünk is Scenicünk van, (illetve Peti jár vele, az enyim Skoda Fabia) igaz, még a régi, de nagyon szertjük, szerintem ti is fogjátokKép De csalóka, 1 gyerekkel is csak úgy tudtunk kimenni 10 napra, hogy 1 ülést kiszereltünk, és van egy 700 literes tetőboxunk. Szóval ne reménykedj, ez is olyan, mint a kéró, minél nagyobb, annál több cuccról derül ki, hogy eccerűen MUSZÁJ elvinni KépKépKép

Zulu
TegonoszKép Csak nem arra célzol, hogy ÉN vagyok gyenge? Kép
A szülősztorijaid jóóókKép

Andi
Nagyapóknak: gyógyfürdőbe hétvégi befizetés? Vagy nagyiknak mi sokszor szoktunk a nyugdíjasoknak luxuscikknek számító újságelőfizetést, érdeklődéstől függően Nők Lapjától National Geograpic-ig bármi, nagyon szoktak örülni. Meg unokás/dédunokás póló, bögre...na jó, ezek apróságok. Meg látom más is írtaKép Vagy ha megy a stílusukhoz: zsebóra, szivar, pipa, ezekből van márkás, drágább is. Vagy antik boltban nézz körül, ott vannak szép dísztárgyak, pasiknak is.
Mondjuk mi nem csinálunk nagyobb hajcihőt a kerek számoknál sem, mint amúgy.Kép

Tündér
Ilyen van? Mármint munkahely. Nagyon gázKép

Zsuzsi
Tökjó, hogy neked ment ez az otthonszülés dolog, igazad van, ezt csak akkor lehet csinálni, ha 100% biztos vagy magadban és a segítő(i)dben. AnyukádKép

Manó
Képek jóóókKép

Toffi
Kleopátra gyönyörűűűű!!!KépKép Meg a kis Zsombigombóc isKép

Azúr
Sajna csak hétfőn megyünk méreckedni. A kezem már sokkal jobb, viszont már a bal kézfejemen is van egy ganglion (kitüremkedés, kifolyt és betokosodott ínfolyadék miatt.) Szóval ha műtét, akkor mindkét kezemet kéne, asszem ez pár évre halasztódik. Legábbis ha sikerül összehozni idén a tesótKép

Heni
Tollak a videóbanKép Bocs, hi-hiKép

Maci2
Jobbulást. Ez szörnyű lehet, hogy mindig történik valamiKép

Ma reggelre jobban lettem (apa szerint persze a széntablettátólKép). Heni sztoriján felbuzdulva beraktam a videózárat a rendeltetési helyére, Kevin is szereti lobogtatni a kazettafedőtKép Már hason feltörli az egész lakást, ma reggel apa után bejutott a fürdőszobába is, ami 5 cm-es szintemelkedés a folyosóhoz képestKép Kis drágámKép Csak tök ciki, hogy a láccat ellenére olyan mocsok van, hogy minden délben át kell öltöztetnem. Pedig becsüszó heti 1x alaposan, 2 naponta meg szüks.szerint helyileg kezelve van a padlózatKép
Képet is rakhatok?
Kép
Pusza
Elli
ellimami
 
 


Beu,
www.happyland.hu, mert én is ott vettem Rody csacsit, egyébként az Oktogontól nem messze, a Vörösmarty u. 47/a-ban vannak. A honlapon sajna csak a termékek neve és ára van, muszáj személyesen elmenni, hogy lásd is.
Pakolás: én tegnapelőtt morcogtam a koszos konyharucik eltűnésén, mire Timi megmutatta, hogy megvannak azok...szépen behajtogatva a tiszták közéKépKépKép

Zulu,
tényleg szórakoztató volt az extrahált szüléstörténeted, főleg, hogy én is pont így jártam első nekifutásra. Utána nem is voltam semmivel elégedett, mert köze nem volt az alternatív szüléshezKép Másodjára már rövidre zártam a dolgot egy szál ásványvizzelKép Na emmár szuper szülés volt, pláne, hogy a gátvédelemre is szakítottak időtKép
Férjem csak azt panaszolta, egyszer sem hagytam neki elég időt felkészülni a csemete érkezéséreKép
Utófájások: brrr...ne is mondjátok, én csak ettől az egytől rettegek a 3. szülés utánKép

Heni,
videoKép Az én párom roppant előrelátó, Timit megtanította videót kezelni már pár hónapja, és az én lányom persze olyan akkurátus, hogy a kazettán kívül mást a világért se gyömöszölne bele, sőt Zsebinek is rácsap a kezére, ha galádságot észlelKép

Tényleg csajok, kezdek kicsit aggódni Timi miatt. Attól félek, mániás lesz a lelkem, mert este még a koszos zoknit is kisimítva, sarkaival összeillesztve helyezi a pelenkázó polcáraKépKép, pedig senki nem mutatta neki, és azért mi se élünk ilyen lesarkítva. Vannak más megrögzött rituáléi is, pl. amíg reggel le nem vette a pisis pelust, nem lehet rá semmilyen ruhadarabot adni, mert azonnal üvölt...és még sorolhatnám. Ugyanakkor az esti játékelrakásra hiába ösztönzöm, mindíg én végzem el a piszkos munkát. Normális ez???

Megyek reggelizni...

Momo


Momo
momo
 
 


Sziasztok!

Van egy szuper hirem! Kép Kép Kép

Tegnap 6.34 kor megszuletett Zsuzso kislanya Abigel, 3250 gr es 55 cm. Mindketten jol vannak!
Gratulalunk nekik!

Ami erdekes, hogy elozo nap meg beszeltunk telefonon, es ugye el volt keseredve, hpogy a doki ijesztgette a kov. csaszarral, ha nem bujik ki kb 1 heten belul. (Elozo nap meg teljesen zart volt)
Ugy latszik megertette a babo!
Kép Kép Kép
Tovabbi reszleteket nem tudok,
Udv
Kakukk
kakukkfu
 
 


Maci2,
nehogy megorrolj már, hogy én itt 2,5 gyerekkel osztom az észtKép Részletesebben csak azt akartam mondani, hogy nekem mióta nővé értem, mindíg vérzési problémáim voltak, dokik nem sok jót néztek ki belőlem, oszt amikor 30 után rámjött a babázhatnék, 3 év alatt hármat is összehoztunk a párommal. Persze a félsz bennem volt, mi van, ha a dokiknak igaza van...Szóval azért nem minden olyan borús, mint amilyennek látszikKép És szerintem manapság már 40-ig, persze szigorúbb ellenőrzéssel, be lehet vállani egy babát.
Betegségnek meg hess-hess, de gyorsan!Kép
Nem lehet, hogy fordítva adod elő a 3 napos lázat...előbb kiütés, aztán láz (bocs a hülye poénért)Kép
Szerintem egyébként a kiütéseidet csak valami gyógyszer okozza, nálam mindíg az volt a ludas ilyen esetbenKép

rohanok...
Momo


Momo
momo
 
 


Jaj, nagyon nagy gratula Zsuzsónak a kismanóhozKép Tudta az a gyerek, mi a dógaKép

üdv
Momo


Momo
momo
 
 


Zsuzsónak óóóóriási nagy gratula!!!!
Kép
De jó, hogy kibújt Abigél!!!

Pussz
Franyó, aki még mindig dáthás

(Zsuzsi,
küldtem mailt, megkaptad?)
franyo
 
 


Maci2,
jesszus... KépKépKép... ez horror... Szegény, nem kényeztet el az élet... Nagyon drukkolok neked!!!!

Puszi
F.
franyo
 
 


Sziasztok!

Zsuzsó!!!!!!
Gratulálok!!!!! És sok boldogságot kívánok nektek.

Franyó! Jobbulást!

Utófájás. Akkor azért nem tudom mi az, mert nekem előtte sem volt. Nemhogy utána.

Beu
beu
 
 


Túl vagyunk a reggelin, félig kész az ebéd, sőt, még a konyhaszekrényben is pakolgattam, amíg Zsombi nyammogottKép

Maci_2
Csütörtököt mondtálKépKép
Jobban vagy?
Gratula a 6-ik foghoz, a "pengetéshez" és az integetéshezKép

Tündér
Jó stílusa van Zulunak, én is jókat szoktam röhögniKép
Köszi a gyerkőc-dicsit, már pocakbaba-koruk óta egyformákKép Még pakolni is egyformán szeretnek KépKép Naná, csak szétKép

Beu
Csaszisoknak is van utófájás (az ő méhüknek is össze kell húzódniKép), majd a második után megismeredKép
Tuti játék??? Engem is érdekelne, pláne, ha nem csak 5-10 percig lenne Zsombi számára érdekes. Mert a játékokkal eddig így jártam, de a fiókokat naponta 15x is képes kipakolni (feltéve, hogy visszapakoltam, ha nem, akkor nem), pedig ugyanaz van benne, viszont a sorrend folyton változik...

Zsuzsi
Köszi az infót, azt hittem, van még egy szülész.
Nem az én ötletem volt a jelmez, én csak kiviteleztem. Barátnőm vett egy újságot, Szandi ezt nézte ki magának. Nem pont olyan lett...(szerintem jobbKép) De ötletek vannakKép
Utófájás leírásod teljesen stimmel (még a harmadikat nem tapasztaltam)

Zulu
KépKépKép

Elli
Zsombigombóc??? ZsombigilisztaKépKép Na jó, a feje gombócKép
Tesó-terv? De jóKépKép
Átöltöztetés: nálunk dettó, pedig én is takarítok...
Olllyan kóstolnivaló KevinKépKép

Momo
TimiKépKép Nem lesz mániás, ne aggódjKép
Anyukámnak 18 évesen azt mondták, hogy annyira hátrahajló a méhe, ne is védekezzen, esélye sincs, csak ha megműtik... Nem volt 19 éves, amikor megszülettemKép és van két tesóm isKép Műtét még mindig nem volt.

Zsuzsónak hatalmas gratula AbigélhozKépKép Jó egészséget és sok boldogságot kívánokKépKép

Kép

Franyó
DáthásKép

Pot. vevővel megszakítottuk a folyamatot, annyira hülyének próbáltak nézni... már ment a hazudozás is... ezek azt hiszik, mindenkinek tollas a háta???

Kisfiam csomagot lapítKép
Toffi
toffifee
 
 


Sziasztok,

már megint csak felületes átfutásra volt engedélyem, és az írás sem lesz vmi hosszú, ahogy elnézem Kép

Szal Ellikém,
Én tudom, hogy a Scenic nem fogja minden problémánkat megoldani, de lényegesen könnyebb lesz sok minden. Eddig, ha a csomagtartóba beraktuk az összecsukható ágyát, meg kb egy heti ruháját, akkor már tele is volt a csomagtartó. A mi ruháink az utastérben, babakocsit nem vittünk sehová, pelenkát, popsitörlőt és egyéb kozmetikumokat tárolunk a messzebbik nagyinál, szal azt sem kell vinni. Ennek ellenére tele volt a Twingó Kép

Momo,
Szerintem sem lesz mániás Timi, csak vannak szokásai. Ezeket érdemes kihasználni, már ha lehetséges. A múltkor meg a beszéde miatt paráztál itt nekem. Utánanéztem néhány könyvben, és szinte mindenütt azt találtam, hogy ikreknél nagyon gyakran kialakul az ő saját nyelvük, amit csak ők értenek. Ez egyébként kis korkülönbség esetén (értsd 2 év, vagy alatta) szintén gyakori, hiszen a kicsi még nem kommunkál emberi módon, és azt látja, hogy neki sem muszáj, hiszen így is megérted. Vannak speciális gyakorlatok, amivel lehet segíteni. Nagyon sok olyan játékot kell vele jáccani, ahol pl a képeket neki kell elmondani (nem baj, ha nem érthető nyelven mondja) vagy pl egy eccerűbb mondókát Zsebivel jáccik (pl ez elment vadászni, stb Timi a Zsebi ujjaival jácca). Persze rohamos javulásra nem kell számítani, akár hónapok is eltelnek, de van haladás. Ezeket egyébként olyankor érdemes vele csinálni, amikor Zsebi alszik, és olyankor CSAK TIMI VAN! Fontos a dícséret, a megerősítés - de ezt gondolom nem kell mondani Kép

Nálunk új helyzet állt elő. A lányom imád forogni Kép Persze a maga esetlen módján, szal nem kell aggódnom, hogy elszédül Kép És most már nagyon lelencgyerek a sérója, szal holnap elmegyünk fodrászhoz. Én is jól vagyok, egyre inkább szeretnék már babát, és már alig várom, hogy május legyen, amikor is elkezdhetjük a kistesó projektet Kép

heppi

heppi
KépKép
KépKép
heppi
 
 


Tudtam, hogy hülyének néztek Timivel kapcsolatbanKépKépKép De hát tőlem marhára idegen a rigolyás rendmániaKép
Sajna, ez a nap se egy nagy durranás, Timi reggel újra ragyásan ébredt és most még viszket is szegénynekKépKépKép Nem tudtok valamilyen megbízható és fájdalommentes allergiavizsgálatot, mert már nagyon tele a csukám?

Elli,
hosszabb utakra a Peugeot-val mi is úgy megyünk majd, hogy utánfutót kötünk a végére, azért kértünk rá vonóhorgotKépKépKép...vagy a kölköket hagyjuk itthonKép

Toffi,
nekem is erősen hátrahajló a méhem, a dokik már kérdezték, mi a titka, hogy ilyen gyorsan teherbe esek mégisKépKépKép ha én asztat tudnám, már gazdag lennékKép
VevőKép Tényleg jobb, ha lekoptatjátok.

Momo


Momo
momo
 
 


Na, Momo, nem bírom megállni Kép, pedig főznöm kéne épp Kép
Szóval pl. én nem nézlek hülyének. Pont a múlt hétvégén panaszkodott ugyanilyen "tünetekről" a sógornőm, akinek van egy 21-22 hónapos Bencéje. A konkrét történet az volt, hogy piszkos lett a terítő, sógornőm levette az asztalról, a gyerek meg elkezdett replikázni, hogy azonnal tegyen fel új, tiszta terítőt. És addig nem volt hajlandó egy falatot sem enni, amíg nem volt tiszta terítő az asztalon. És a sógornőm sem rendmániás, sem a férje, teljesen normális életmódot folytatnak, szóval Bence nem láthatott ilyet sehol. (És persze nem ez az egyetlen ilyen eset, pl. ha leszóródik valami piszok, rohan a kisseprűért, lapátért stb.)
Nem lehet, hogy ez is egy életkori sajátosság, amit majd később kinőnek? Nem olvastam, csak egy tipp...

Ja és még azt akartam, hogy

Toffi,
Kleopátrád szuperszép, fiad meg szuperaranyos!!! KépKépKép

Elli Kevinje meg igenis karcsúsodott, már ha lehet ilyet mondani egy férfire, mert abszolút férfi Kép

És Zulu, hát én is röhögőgörcsöt kapok rendszeresen az írásaidtól!!! Kép

Na pussz
F.
franyo
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?