Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Szilvási Rózsa: egyelőre nem kap másikat Juli, mert ott van még neki Kivi férje, a Zefir papagáj.

Dzsili: 1 szót se szóltak a suliban. Egyébként, ha épp nincs hó- vagy jégakadály, akkor kg. 7.10-re bent vannak, úgyhogy sosem késnek Kép 10-ig alvás??? Szent egek! Tomi vasárnap is csak kivételesen alszik fél 8-8-ig Kép Mit adsz Napsinak, hogy olyan sokáig alszik???

Zsuzsi: gratulálok a barátnődnek a lányokhoz!!! Nem semmi súllyal születtek, ahhoz képest, hogy ikrek.

Szila: apa szerintem nagyon boldog volt a jég miatt, ui. abszolút semmi kedve sem volt felkelni Kép
Lehet, hogy este 8-kor kellene autókáznotok egy kicsit Kép

Beja: valamelyik nagynak volt ezer évvel ezelőtt hasonló nyavalyája, kaptunk rá valami ecsetelőt, aztán néhány nap alatt elmúlt. Gyógyok Kép Kép Kép

BMárti: küldöm anyósodhoz Tomit! Ő ui. már többször kimondta az igent, de az ühüm sokkal kényelmesebb valszeg Kép

Andysj: szuper Madi, hogy ilyen jól bírta a hosszú előadást!

Na most meg havazik. Lehet, hogy holnap is később megyünk be??? Bár Zsófi már szólt, hogy jó korán induljunk, mert negyed 8-tól matek 0. órája van és dogát írnak. Hmmm... majd meglátjuk. Összetörni azért nem fogom a kocsit meg magunkat se, hogy beérjünk.
Képzeljétek, nagy titokban megszállt az ihlet és elkezdtem írni Tominak egy folytatásos mesekönyvet Nyuszi és barátai címmel. Jó kis egyszerű történetek, rövidek, pont alkalmasak az esti mesére. Tominak nagyon tetszenek - de a nagyok közölték, hogy azért ezt ne jelentessem meg a könyvpiacon Kép Jó szemtelenek Kép Bár ami a mai könyvválasztékot illeti, még az is lehet, hogy beleférnék a kínálatba Kép Kép Kép

Jó éjt! bogancsi (lejárt a mosómasa...)

bogancsi
Zsófi-Juli-Dani-Tomi :-)
bogancsi
 
 


Heni: ha vígasztal - én se festem magam, fogalmam sincs, hogy kéne Kép

Beja: gyógyok Kép Kép Kép Kép Kép
bogancsi

bogancsi
Zsófi-Juli-Dani-Tomi :-)
bogancsi
 
 


Sziasztok!

Ismeritek Varga Katalin: Segítek Anyunak című könyvet? Még az egyém volt, most megkapta Vili, hát Boribon le is keürlt a napirendről, egyfolytában azt olvassuk..

Heni!
Kakaó ügyben elgondolkoztam. Lehet benne valami, most este gyümölcs teázott Vili (semmi tein nincs benne csak gyümi) hátha Kép Bár nálunk a napközbeni alvás az rendben van, csak a hajnali átmegyek anyuhoz műsor megy kb. nálunk is másfél hete, meg újabban este nehezen ment az elalvás. Maci kávéról nem tudsz, mert akkor vacsinál kakaó helyett tea vagy az lesz.
Festés: én egy időbe próbálkoztam vele, de télen a hidegben mindig könnyezik a szemem, amitől meg dörzsölni szoktam, így mire elértem otthonról bárhova úgy néztem ki, mint akinek behúztak egy jó nagyot. Ahhoz hogy jól nézzen ki, egésznap korrigálni kellene, na tudod kinek van erre ideje enrgiája. Meg este lefekvés előtt még azt is lesikálni. Apának vakolat nélkül is jó vagyok. És a kozmetikai ipar sem rajtam gazdagodik meg Kép

Nem hiszem, hogy a TV negatív irányba befolyásolja a beszédfejlődést, kivéve ha a gyerkőccel foglalkozás helyett is tévéznek. De BMártit amilyen csacsogós alkatank ismerem nem valószínű és kizárt dolog, hogy ne magyarázna egésznap LAcikának Kép Nővremék is sokat tévéztek anno, és a kislánya is nagyon hamar beszélt, 2 éves szülinapján a sió üdítő dobozát látva benyögte, hogy "óriási tapasztalat" Kép ami egy akkori reklám szöveg volt.

Beja!
Jaj szegény Bácu, nagyon drukkolok hogy minden rendben legyen. Nem csodálom, hogy kiborultál a patikában, én is rájuk borítottam volna a pultot.

Rózsa!
Igen féltem. Sőt soha nem volt autónk, aztán mikor a páromat megismertem velük autóztam sokat, aztán neki is lett jogsija, kocsija és mikor összeköltöztünk egy időbe nem használta én meg utáltam, hogy ott a kocsi, ott a forgalmi én meg nem tudok vezetni gyorsan megtanultam. És mióta Vili kb. 8-9 hónapos lett (akkor megroppant a derekam) elkezdtem nagyon komolyan használni is. Azóta nagyon sokat vezettem. (Mondjuk még Vili előtt is, de akkor csak nagyon ritkán egyedül, mindig velem volt a férjem is). Most meg a fenekmhez nőtt az autó és bízom benne, hogy ez volt a legnagyobb balesetem.

Cory!
Svédo.ban is van ilyen ? Nekem Svédo mindig az ideális jóléti állam marad. Mondjuk picit más egy epe műtét, mint egy baleseti ambulancia.
Anyu mesélte, hogy annyian voltak tegnap a balesetin, hogy el se tudták látni a betegeket a nővérek sem. Egy néni ott könyörgött a nővéreknek, hogy hozzanak neki vizet, már zöldült, kékült csak nem hoztak anyu meg szépen szerzett neki innivalót az ital automatából. Annyira utálom, hogy ilyen kiszolgáltatott lesz az ember ha kórházba kerül.

Off. apu orvos barátja sem tudta elintézni, hogy megműtsék máshol előbb. Marad a csütörtök addig szenved és fájdalom csillapítókon él.

Bogancsi!
Egy matek dogáért ne törd össze magatokat tényleg. Őrület ez a 0. óra, én betiltanám.

Vilinek mondtam, hogy ha szépen elelszik újágyba és ott alszik egész este (azaz nincs fent hajnalban egy órát), akkor megyünk holnap játszóházba ahol bábszínház meg farsang lesz. Tök szépen ment lefeküdni Kép

Zsuzsi!
Dorkának is jobbulást!

Norci
norci
 
 

 
 

Márti? Borcsa merre jártok? Márti ugye nincs komoly baj, csak az időd kevés,h goy írj?

Norci
norci
 
 


sziasztok!

köszi a hiányolásokat, megvagyunk - andi hozott nekem diclofenac tablettát, azóta aludni is tudok, sőt, határozottan javulok, de messze vagyok még a tökélytől. de nincs vmi jó kedvem, eléggé fáj még a nyakam is, a gyerekek nyűgösek az időtől, én is nagyon utálom már a telet, szóval, csak olvasok és sok mindenhez hozzá is szólnék, ha csak úgy maguktól leíródnának a gondolataim - de gépelni lusta vagyok, bocs érte!

márti++
márti
 
 


Sziasztok!
Olvastalak benneteket majdnem minden nap, de irni sajnos nem nagyon volt idom, nalunk most ket het teli szunet volt, ugyhogy igy otosben eltoltottunk ket teljes hetet, ami szuper volt.

Egy potlast szeretnek csak megirni, mert igy sajnos 10 napos nemiras utan nehez reagalni dolgokra.
Zafi Petikejehez szeretnek sok boldogsagot kivanni, a szunet elso heteben feltetlenul mindent elolvastam, hatha azon a napon bujik ki a kis haslako.
Kép
Millio gratula ZafiKépKépKép

Mi nehezen is de visszarazkodunk az iskolai ritmusba, es mar senki sem beteg, vagyis nekem faj nagyon valamim. Marti soha nem fogod kitalalni hol faj?
A nyakam, de nagyon. Ez valami fertozo tavvirus?Kép
Tudom hogy nem az, az enyemet tegnap az autoajtoba vertem be, de nagyon, azt hittem elajulok a fajdalomtol, es ma egesz nap csak fajdalomcsillapitokat szedtem. Pup nincs, de nagyon faj.

Eleg udvariatlansag volt, hogy nem szoltam nektek, hogy most nem tudok jonni, ugyhogy ezert elnezest.
Most van idom egy kicsit, ugyhogy le is irom gyorsan, most meg egy hetig tudok jonni hozzatok, aztan jovo heten szerdatol megint nem nagyon, ferjemnek lesz egy mutetje, nem nagyon tudom, csak hosszasan elmagyarazni, inkabb csak azt irom, hogy urologiai jellegu.
Bizunk benne, hogy csak keves ideig lesz bent a korhazban, azt viszont tudjuk, hogy utana 1 honapig semmit nem szabad csinalnia-emelnie-cipelnie stb.
Hat a lanyok egy kicsit meg lesznek lepodve.

Cory: remelem nem hatalmasodott el az influenza?

Gwen
gwendoline
 
 


Sziasztok!
Olvasgatlak Titeket, de valahogy nem jutok odaig, hogy irjak is...
Pedig par dologra reagalnek.

kakao: Ugy tudom otthon is letezik az Ovaltine (allitolag mar a haboru idejen is lehetett kapni, egyik magyar listan irtak, hogy egy idoben eltunt, nem tudom azota van-e.) Szoval malatabol keszult por, vitaminnal, asvanyi anyagokkal. Az ize kicsit hasonlit a kakaoera. En ezt adom Daninak es szerencsere szereti is.

Viszont en a tejjel vagyok gondban, orulok is ha iszik meg nem is. Mert annyit cikkeznek arrol hogy a teheneket hormonokkal meg antibiotikumokkal nyomatjak.... Ez meg ugye tutira belekerul a tejbe... Nektek mi a velemenyetek errol? (az meg plane nem nyugtatott meg hogy azt is olvastam, hogy ebben a korban a szervezet szinte mindent beepit, hasznosit, igy a kis gyerekeknek meginkabb karos lehet...).

bilizes: mi meg sehol nem allunk. Ha megkerdezem hova kell kakilni, pisilni akkor mutatja a
WC-t, bilit - ha raultetem nagyon szeret ott uldogelni de meg egy csepp pisi sem csurrant. Kakirol nem is beszelve...Van egy jopofa konyv: Hogyan ne legyunk tokeletes anyak? Abban jopofan leirja a szt-ra neveles gorongyos szakaszat... Azt irja hogy a gyerekek zome 2.5 evesen lesz szt igy a 2.5 evhez kozel akar 2 het is eleg a szt-ra neveleshez minel korabban kezdi vki annal hosszabb a kinlodas. (mondjuk anyukam mindig azzal peldalozik, hogy en mar 1.5 evesen szt voltam... tehat bizonyara az sem ritka...)

alvas: Dani zomeben alszik du. Bar ma volt egy kis harcunk ezugyben, vegul megis elaludt - eppen most ebred... Ha kimarad egy-egy alvas annak alt. mi is megisszuk a levet, de olyankor estere mar iszonyu faradt es percek alatt alomba zuhan...

Heni! Nem hiszem hogy a beszednek koze van a TV nezeshez. Dani kb ott all a beszeddel mint Pici Laci es mondhatom hogy nagggggyon elvetve nez TV-t... Egyszeruen szerintem ok ilyen tipusuak - a ferjem 2 evesen meg szinten nem beszelt, allitolag ez oroklodik is...

Szila! Szerencsere itt teljesen tavaszias ido van. Hetvegen gyonyoru napsutes volt, most egy kicsit esos, de honak nyoma sincs! Kép

Krita! Merre jartok? Nagyon regen nem irtal! Ugye minden rendben???

Minden betegeskedonek jobbulast!!!

Uj kepet tettem fel a profilomba. Kép
Most mennem kell. Sziasztok, Danimama
danimama
 
 


Sziasztok!

Dzsili,
Fatuseknal szunet volt mult heten a suliban. Ezert is utaztunk el. Sulibol nem szeretem kivenni, es itt iszonyatosan szigoruan veszik, hogy mennyit hianyzik egy gyerek a sulibol.
Az idojaras itt nagyon kellemes. Igaz itt telen nem ho esik hanem eso. Most epp az esos idoszak van, ugy nez ki, hogy jovo het vegeig tobbnyire csak esni fog.

Mit csinalsz Napocskaval hogy ilyen jol alszik? Kép
Madi hetvegen is max. 1/2 8-8-ig alszik mint BMarti Lacikaja.
Ami az esti/ejszakai fennmaradasod illeti, en is csatlakozom hozzad. Kép En is keson fekvo vagyok. Miutan elaludtak olyankor vasalok es netezek....

Beja!
Jobbulast Balintnak! Szegeny, nem is csodallom, hogy nem igen eszik. Remeljuk mielobb meggyogyul.

Bogancsi!
Nagyon jol hangzik hogy mesekonyvet irsz Tominak. Nagyokkal ne torodj Kép) Ok mar kinottek belole. Meg lehet, hogy sikeres iro lesz beloled. Kép

Norci,
Festes Kép
Szegeny apukad. Kép Johetne mar gyorsabban a csutortok. Korhazi helyzet Kép

Marti,
Tovabbi drukkok mennek, hogy gyorsabban gyogyulj.

Gwen,
Jol hangzik a ket het, amit egyutt toltottetek. Kép
Jobbulast neked is.
Ferjednek mennek a drukkok a mutethez.

Danimama!
Szobatisztasag: Madi is szeret a bilin uldogelni, o is tudja, mire valo, de o sem hajlik meg a dologra. Fatus anno 18 honaposan megunta a pelust es szobatiszta lett. Madi meg nagyon jol erzi magat a pelusban Kép
Megneztem a kepet a profilodban, ledobbentem, hogy milyen nagy mar Dani Kép es milyen szep.

Este a Fatussal kettesben elmentunk moziba. Kép

Andysj
andysj
 
 


Sziasztok!

Heni: az öcsém is meg én is 2,5 évesen lettünk szobatiszták a textilpelusból. Én erről azt gondolom, hogy akkor a szülők sokkal gyakrabban erőltették, "szoktatták" bilire a gyerekeket, mint most, hogy ne kelljen mosniuk. Balu a kakiban is képes órákat ülni, azt meg a mostani pelenkák sem nyelik el. Zsomát viszont az átlagos mennyiségű pisi is rémesen idegesíti.

Gwen: ma reggel dokinál kezdek Kép

cory

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Sziasztok,

Cory,
Kép

SzaBori,
ha olvasod, Boldog Szuletesnapot Batornak!

Andysj
andysj
 
 


Sziasztok!
Márti!
Nem akarok szőrszálhasogató lenni, de a Diclofenacot nem hiszem hogy szabad szedni szoptatáskor. Menj el orvoshoz inkább. Tudom, könnyű ezt mondani. Én is itt tépelődök napok óta, hogy el kéne menni orvoshoz, mert nekem meg a bal arcom dagadt fel, és 1 napig fájt is, de én bevettem Algopyrint, és szépen múlik a dagadás is. De én nem szoptatok.
Ha gondolod, megkérdezem a reumás doktornénit itt nálunk, hogy lehet-e szedni szoptatáskor Diclofenacot, de szinte érzem, hogy mit fog mondani.Kép Aztán lehet, hogy rosszul emlékszem, de mintha ezt mondta volna mindig, amikor ott dolgoztam nála.

Beja!
Szegény Bácu!Kép Áttudom érezni a gondját, mert nekem rendszeresek ezek a hülye hólyagok a számban. Nekem nem szokott lázam lenni például, de mindig van belső lázam, és ilyenkor mindig teli van a szám ilyenekkel, meg herpesszel.Kép

Minden kis és nagy betegeskedőnek gyógyokat küldünk ezerrel.KépKépKépKépKép

Beszéd:
Én 3 éves koromban kezdtem beszélni, azóta be sem áll a szám.KépKépKép
Akiknek később kezdenek beszélni a gyerekei ne idegeskedjenek, de kérdezzék meg a dokijukat, hogy esetleg nincs-e lenőve a nyelve a gyereknek. Ez most nem vicc! Én azért nem beszéltem, mert a nyelvgyököm lenőtt alulra. Hűha, most ezt nem tudom leírni, hogy hová. Egyébként mindenki ellenőrizheti saját maga is nem feltétlenül fontos ehhez orvos. Meg kell kérni a gyereket, hogy jól nyújtsa ki a nyelvét. Ezt szeretni szokták, mert csintalankodhatnak közben.Kép Minél jobban ki kell tudni nyújtani a nyelvet. Ha csak a szája széléig tudja kinyújtani, akkor jöhet az orvosi vizsgálat. Ha lenőtt a nyelve, akkor vagy a Szájsebészeten, vagy a Fül-Orr-Gégészeten egy nyisszantással elvágják azt az int, helyi érzéstelenítéssel. Ti jobban fogtok sírni, mint a gyerek.
A Mikinek 4 hónapos korában megcsinálták.

Úgy döntöttem, hogy itthon marad a Bea egész héten, nincs semmi olyan, amit ne tudnék mellette megcsinálni, így nem veszélyeztetem a karom, hogy ráessek a közel 80 kg-mal. A kezemre szükség lehet még. Kép
Most érdekes nem is nagyon nyávog, hogy menne a bölcsibe, és tök jól el van itthon, meg csodák-csodájára nagyon jól alszik. Tegnap már fél 9-kor aludt, pedig délután is aludt 1,5 órát. Most meg 8 órakor kelt.

Na megyek, mert éhesek vagyunk.
Zsuzsa + Beababa

beababa
 
 


zsuzsa! köszi, de ugye, nem gondolod, hogy anélkül szedem, hogy utánanéztem volna?????
márti
 
 


Márti!
Gondolom, és azt is mondtam, hogy nem szőrszálhasogató akarok lenni, de én úgy tudom, hogy... már leírtam.

Zsuzsa, aki bocsánatot kér, hogy megint olyanba ütötte az orrát amibe nem kellett volna.

beababa
 
 


Márti!
nem sértődtem meg, mielőtt megkérdeznéd, csak nem tudom miért érzékenyebb vagyok dolgokra. Lehet, hogy közrejátszik, hogy nem vagyok én se teljesen jól.

ZsuzsaKép

beababa
 
 


Márti, Zsuzsa!Kép
Lehet szedni! Kép
Menta++ (32.)

Ma este a Szülőszobában otthonszülés lesz, már napok óta ezen izgulok! Kép
menta
 
 


Menta! Láttam én is az előzetest. Ha jól emlékszem vízben szül.
Nekem is van ismerősöm aki mind a három gyerekét otthon szülte. Én nem merném.
Főleg a második szülésem óta ami császárral végződött.

Ma elvittem Milénát oviba, mert nehezen bírta már a társaság nélküliséget, az én idegeim pedig a lányok folyamatos egymás nyúzását.
Végre két nap után voltunk a levegőn, nagyot sétáltunk. Korina úgy elfáradt, hogy alszik vagy 2 órája.Kép
Hazafelé a fejére esett egy jégdarab az egyik fáról. Nagyon sírt. Még szerencse, hogy nem volt túl nagy. De azért biztos fájt neki.
linato
 
 


Sziasztok!

Most egy ismerőstől jelentkezem, otthon egyenlőre nincs netünk, de már nem nagyon bírom. Jövő héten talán már megoldódik. Most eltöltöttem a hozzászólásokat és olvasgatni fogok. Mi meggyógyultunk, a vércsoport-eredményem egyenlőre teljesen negatív. Kép Pénteken megyünk UH-ra, ez lesz a 12. heti.
Mindenkit puszilok, hiányzik a kis csapat nagyon!

Rita
krita
 
 


Köszi Menta!
Akkor ezek szerint az én Reumás doki nénim (esetleg túlzott) óvatosság miatt nem ajánlott semmit szoptatás alatt.

ZsuzsaKép

beababa
 
 


linato!
Én pont ezért nem merek elindulni itthonról a bölcsibe a Beával. A Pityunak is koppant tegnapelőtt a fején egy kis jégdarab.Kép
Gyógypuszik Korina buksijára.KépKépKép

Zsuzsa + elnekiabáljam nagyon jól alvó BeaKépKép

beababa
 
 


Sziasztok!

Cory! Biztos igazad van! Akkoriban valóban jobban erőltették. Sőt, szerintem az idő is megszépíti az emlékeket... Kép

Danimama! A Hogyan ne legyünk... tényleg jó, nekem is mindig ez járt a fejemben. Kép

Tv-vel kapcsolatban is nyilván igazatok van, egyszerűen felmerült bennem, de hát persze a beszédtanulás is épp olyan adottság vagy mifene, mint a felülés, járás, stb - és később az égvilágon semmi nem függ tőle. Kép (Emlékeztek, Barni milyen későn csinált mindent, 10 hónapos volt, mire mászni kezdett...)

Krita! Hurrá! Kép Gyere, amint tudsz! Kép

Menta! Geréb Ágis? Kép El ne felejtsem!

Bogancsi! Megnyugodtam! Kép De hát beleolvasva némely topicba igen tökéletlennek érzem magam. (Mostanában amúgy is a béka jeges hátsója alatt az önbizalmam.)
Gratula Julinak a nyelvvizsgához! Kép És ugyanakkor részvétem Kivi miatt! Kép

KÉpzeljétek, tegnap Apa és Barni úúúgy összefejeltek, Apa majdnem kiköpte a két első fogát, Barninak pedig belilult a homloka!

Mennem kell, pusssz,

Heni
gesztenye
 
 


Sziasztok!

Dzsili! Szerintem ez tipikus nagyobb testvér tulajdonság, hogy "áll vigyorogva veled szembe hogy milyen kis agyalágyult vagy". Kép Akár a nővéremről is írhattad volna. Kép

Beja! Szegény Bácu! Jobbulást neki!!! KépKépKép

Heni! Lacika még csak akkor ivott kakaót, amikor egyszer elcsórta a legkisebb unokatesójától (3 éves) a cumisüvegét. De a kávénkat minden reggel megpróbálja megszerezni, elcsórni vagy elkunyerálni. Kép Szóval sajnos tuti nem emiatt nem alszik jól. Kép Pedig nagyon boldog lennék, ha sikerülne végre rájönnöm az okára. Már ki is mérettem a szobáját, nem vízérben van-e az ágya, de az se jött be. KépKép
Semmilyen segítő szándékkal adott tanács nem veszi ki rosszul magát! Kép Örülök neki, mert tudom, hogy nem bántani akarsz, hanem segíteni. Kép TV? Hmmm... Mi számít sokat TVzésnek? Igyekszem korlátozni, a lehető legkevesebbet nézni, de tény, hogy azért szokott TVzni Lacika. Amióta be tudja kapcsolni egyedül, azóta nehezebb beleavatkoznom, de ahhoz legalább ragaszkodok, hogy cenzúrázzam, amit néz. Pl. az RTL klubbon kora délutánonként lövöldözés, robbantás, autós üldözés, hullák és vérfürdő, utána meg a beszélgetős műsorokban annyi durvaság van, hogy borzasztó. De még a mesecsatornákon is az erőszak meg a vér folyik naphosszat. Egyedül a Minimax az, amin ilyen kicsiknek is nézhető (?) műsorok vannak. Igyekszem csak ezt engedni, ha már feltétlenül TVzni akar. Gondoltam már erre is, mint a rosszul alvás lehetséges okára, hátha a napközben látott, számára még feldolgozhatatlan erőszak képei térnek vissza álmában. De nem alszik jobban azóta se, hogy korlátozom a TVzését. Kép Viszont a beszéd - TV összefüggésre még soha nem gondoltam. Egyszer hallottam egy kisfiúról, aki angol nyelvű mesecsatornákat nézett örökké, és a szülei legnagyobb meglepetésére angolul szólalt meg. Na, mondjuk ez jó kis bizonyítvány a szülőknek szerintem... Kép
Mikto-infót köszi! Megmelegíteni és utána teljesen kihűteni soha nem szoktam semmit.
Festeni én se tudom magam, pedig elmúltem 33. Kép Tartok tőle, hogy már nem is fogom megtanulni. Kép Anyukám se festette magát soha, így nem volt kitől ellesnem, meg tini koromban, mikor kezdett érdekelni a dolog, Apukám még nem engedte. Később próbálkoztam, de mindig nevetségesre sikerült, soha nem fogom elfelejteni pl. a "misztik" rúzsomat. Biztosan emlékeztek rá, zöld színű volt, és csak a szájon alakult ki a végleges színe. Mindenkién más. ja, és "csókálló" volt... Az egész havi zsebpénzemet odaadtam érte, azután valami nagyon intenzíven ciklámenlila lett tőle a szám, össze-vissza, ahogy kennem sikerült, és napokig nem jött le... KépKépKép Azt hiszem, akkor ment el a kedvem egyszer és mindenkorra az egésztől. Sőt, még az arckrémeket se nagyon szoktam használni, piszkosnak érzem magam tőle (púdertól, alapozótól is), és kényszeres mosakodhatnékom van.

Bogancsi! Lacika anynira édesen mondja az i---ge -t, hogy mindenki elolvad tőle. Ez meg elég motiváció neki. Kép De először ő is ühüm-öt mond, csak ha rászólok érte, akkor mondja, hogy i---ge. Kép
Hajrá mesekönyv! Ne hagy elvenni a kedved, Tomi a "célcsoport" korosztály, ha neki tetszik, miért ne lehetne kiadni? Kép

Norci! Na igen, a festési kísérletek szétkenődéséről is mesélhetnék én is. Kép Laci meg direkt azt (is Kép) szerette meg bennem, hogy bármikor adhat egy puszit anélkül, hogy telemenne a szája mindenféle keszőcékkel. KépKépKép
Nahát, te hogy kiismertél engem! Kép Na igen, jó nekem, amióta Lacika megvan, mert egész nap dumálhatok. Kép Azelőtt gáz volt, mert féltem, hogy hülyének néznek, ha magamban beszélek. Kép Most csak akkor vagyok bajban, ha valahová véletlenül Lacika nélkül megyek. Már annyira megszoktam, hogy megálljak a repülőket megbámulni, kutyákat, madarakat megnevezni, körülöttünk történő dolgokat kommentálni, hogy folyamatosan oda kell figyelnem, hogy nem, most egyedül vagyok, nem kell (nem szabad!) mondani. Kép Lehet, hogy Lacika igazából azért nem beszél, mert nem jut szóhoz?! Kép
(Ha mindebben iróniát érzel, félre ne értsd, ez kizárólag ÖNirónia! Kép)
Ja, reklámok. Na, azok Lacika kedvencei! Amivel ledöbbentett, az volt, amikor felismerte a sima fehér CocaCola felíratot egy üvegpoháron... Kép Előzmény: nagyon tetszett neki a karácsonyi reklámfilmjük a feldíszített piros kamionokkal. Azóta is örökké piros kamionokat kell rajzolnom neki, és rá is kell írnom, hogy CocaCola, mert különben dühösen mutogat, és még mondja is (!), hogy koka-koka! Az úton is boldog koka! koka! kiáltásokkal üdvözli a teherautóikat, és amikor kólás üveget látott a boltban, arra is mondta. De azt hittem, a színek és a jellegzetes forma miatt ismeri fel. Viszont mikor a poháron a fehér felíratnak is megörült, hogy koka-koka!, na, akkor készen voltam agyilag! Tud olvasni a fiam!!! KépKépKép

Zsuzsa! Lacika az álla hegyéig ki tudja nyujtani a nyelvét. Kép Csókoltat, imádja ezt a játékot. Kép

Beszéd ügyben azt hiszem, Lacikával az a baj, hogy maximalista. De tényleg! Mindig mindent csak akkor csinált (felállás, járás, stb.), amikor már tökéletesen tudta. Nagyon is árulkodó volt a multkor, amikor számolgatta az autója kerekeit, és azonnal abbahagyta, amikor Laci rajtakapta. Kép


BMárti

BMárti
bmárti
 
 


BMárti,
hogyan lehet kiméretni a szobát és mennyiért?

további jó állnyalogatást!KépKépKép

egy ismerős ismerősének az ismerősének a gyereke, szóval vki mesélte, hogy a gyerek sokáig, évekig nem beszélt. Vitték ide-oda, mindenhova, mígnem egyszer ebéd közben tökéletes magyarsággal így szólt:
"Add ide a sót."
Volt nagy elképedés, hogy a gyerek tud beszélni, és ha igen ,akkor eddig miért nem? Volt a kérdés.
"Eddig nem volt sótlan az étel." - így a válasz. Kép
solya
 
 


Sziasztok!
Csak egy pillanatra ugrottam be..
Marti, Gwen! Ugy tunik tenyleg ragalyos a nyakfajas! Mar nekem is faj. Kép Alig birtam aludni tole. Tegnap tornaztam es szerintem megeroltettem... Marti! Nem probaltad ra a MOTTO tapaszt? Vagy van egy reuma tapasz nevu. Anyukamek hoztak otthonrol es szerintem nagyon jo! (ferjemnek segitett amikor neki volt merev nyaka, en meg csak most tettem fel es bizom, bizom, bizom...)

Solya! Kép A sos levest en is ismertem. Nyaron hallottam, pont jokor mert akkor meg Dani meg sem szolalt es eleg magam alatt voltam, amikor ezt olvastam, teljesen megnyugodtam es azota sem izgulok hogy meg csak itt tartunk. En nem fozok tul sosan, lehet hogy egyszer el kellene soznom az etelt hatha.... Kép

Sziasztok, merevnyaku Danimama...
danimama
 
 


Sziasztok!

Nem vagyok naprakész, csak beugrottam jelezni, hogí tegnap délben hazajöttünk!Kép

Köszönjük a sok gratulációt!Kép

Szüléstörténetet nem nagyon tudok írni, de azért összefoglalom gyorsan.
Szóval 3/4 2-kor elfolyt a magzatvíz és rögtön volt is egy fájásom, aztán szépen 5percenként jöttek, és mindig egyre durvább lett. Kb. fél3-kor már a kórházban voltunk, átöltözés, ctg, közben egyre durvultak a fájások és már sűrűbbek is voltak, ügyeletes megvizsgált, már 3ujjnyi volt. Átsétáltunk a szobánkba, amit a szülésznő berendezett, odatett nekem egy labdát, de nem tudtam ráülni, mert már nyomásingert éreztem. Megvizsgált és pont akkor lépett be a doki, mondta neki a szülésznő, hogy eltűnt a méhszáj, úgyhogy máris lehetett nyomni. Na, innen lett húzós a dolog, közle 45 perc volt a kitolás és minden egyes mozzanatot pontosan érzékeltem, talán ezért is fájt annyira! De végülis így is hamar túlvoltunk rajta és tényleg nagyon jó páros volt együtt a doki meg a szülésznő!KépKépKép (Márti, majd hívlak és még mesélek személyesen is!)

Na, most mennem kell, mert Réka-altatás van, utána jön a Petike-program!KépKépKépKép

Majd még jelentkezem!

Zafi
zafi
 
 


Sziasztok!

Márti, Danimama, nyakfájásra gyógyok mennek!

Szülőszoba: jó lenne nem elaludni a kezdésig, de szerintem nekem ez ma nem fog menni...

Kakaó: Bácu nem nagyon szereti, ill. pl. ha esti italként csináltam neki, nem kellett, de pl. a Nestlé golyócskákat (mi így hívjuk)... na... mi az... Kép szóval Nestlé csokis gabonapehely vagymi a neve, azt nagyon szereti, az is kakaóvá varázsolja a tejet, miután felpuhul.

Bácu ma:
Hajnalban ivott utoljára, és egészen délután fél 2-ig egy kortyot sem volt hajlandó meginni. Én már csak sírni tudtam, szerencsére a férjem ma itthon volt egész nap, volt, aki tartotta magát... Én már lelkiekben felkészültem, hogy kórház lesz a vége, meg infúzió, aztán egyszercsak megszólalt, hogy kér levest, rohanás a konyhába, kiszedtem egy normál adaggal, és mind megetteKép Mondjuk csak a levét meg a sárgarépát kérte, a s.répa karikákat is vagy 6 felé vágtam, nehogy nagyon rágni kelljen... Aztán megivott rá vagy 2,5 deci teát, úgyhogy megnyugodtam...

Joghurtot eszik még, meg pudingot, mást nem. Vacsi is leves+joghurt volt.

Na megyek, fürdetek, aztán megyünk mindannyian aludni, mert a múlt éjszaka is húzós volt.

Pusza mindenkinek,
Beja+Bagázs
beja
 
 


Zafi, jó, hogy "látlak" ittKép

Én is hívnálak majd valamikor, ha "ráérsz"Kép Na majd próbálkozunk... Kép

Pusza,
Beja
beja
 
 


zafi!

de jóóóó, hogy otthon vagytok!!! bármikor örülök, ha hívsz!

a nyakam egyre jobban van - használom a mottót is, máskor sokat használt, de most sajnos nem volt elég.

próbálom már összeszedni magam aztán írni rendesen is!

cory! hogy vagy?

márti++
márti
 
 


Zafi!
Kép Kép Kép
Ha tudsz majd írj. Milyen Petike, RÉka hogy viseli és milyen a két gyerekesség?

BMárti!
Csak önírónia? Kép Kicsit magmara is ismertem Kép Lehet LAcika úgy reagál, hogy inkább nem beszél, Vili meg inkább gyorsan megtanult beszélni, hogy ne engem kelljen egésznap hallgatnia, így most én hallgatom őt Kép és persze sokszor apával nem tudunk megbeszélni dolgokat, mert egyikünket se enged szóhoz jutni.

Mi nem tévézünk,ugyanis ma Vili közölte, hogy "zavar a tévé" majd kikapcsolta Kép Hogy ezt kitől tanulta?

Norci
norci
 
 


Sziasztok!

Csak egy gyors bejelentkezés, így egy hónap elteltével ismét van gépem.
Edittől hallottam egy-két hírt.

Rebi és Zafi!
Nagyon sok szeretettel gratulálok a fiukhoz és kívánok nagyon jó egészséget az egész családotoknak!

Próbálok majd lassacskán ismét bekapcsolódni.
Velünk szerencsére minden rendben, Peti teljesen egészséges és elkezdett mondatokban beszélni. Már a ragokat is egész jól használja.

Most megyek, mert nagyon álmos vagyok.

Jó éjszakát mindenkinek!

Szilvi és Peti
bszilvi
 
 


Sziasztok!

Zafi: üdv itthon! Kép

Márti: egyelőre úgy érzem, egyre szarabbul vagyok, de már szedem a gyógyszert.

Nézem a mai részt, és teljesen kiakadtam. Tényleg egy szép szülés volt..., de miért kell elhitetni a még nemszült nőkkel, hogy háborítatlanul csak otthon lehet szülni! Ez viszont egész egyszerűen nem igaz!
De ebben a műsorban a kórházi szülések szinte mind kengyelben, infúzióval, gátmetszéssel zajlottak. Nem tették az anyára a babát. Bezzeg otthon...

cory

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Sziasztok!

Márti, Gwen, Danimama: valaki nagyon elcsavarta a fejeteket! na komolyan, biztosan kényelmesen alusztok vagy nem ér éppen benneteket valamilyen stressz, ami miatt nem tudtok ellazulni? Egy kis gerincmasszázs is segíthet...

Zafi: Milyen "pici" Peti? Te hogy vagy? Réka hogy fogadta a tesókát?

BSzilvi: szegény Zsani, remélem nem lett komolyabb baja a fejbeverés miatt.

Heni:szerintem neked nem is érdemes festeni az arcodat, hiszen olyan jó kis egészséges színe van az arcbőrödnek, kár lenne elrontani. Ebben a borzasztó időben elkezdtem letöltögetni a régi hozzászólásaimat, hogy legyen egy kis babanaplóm Dorkáról, hogy tudjam a második babót hasonlítani Ekkor olvastam pont, hogy Te is miket írál Barniról, hogy mennyire várod, hogy mászkáljon... Jó volt nosztalgiázni, hogy akkoriban milyen problémáink voltak

Beja: nyugodj meg, lassan rendbe jön Bácu, ha a nyelve fáj, nem csoda, hogy nem esik jól neki az evés, szegénykét teljesen megtudom érteni, nagyon rossz lehet. Ha ma már evett levest, biztosan holnap sokkal jobban lesz!!!
Különben Dóri is 2 napja nem eszik semmit, mert ő meg ettől a náthától van teljesen kiütve, nincs étvágya, még levest sem eszik, pedig azt imádja, eddig max. egy kis tejecskét ivott és párizsit. Szóval nem sokat.

Linato: irigylem a 2 órás sétát , a jégcsapot nem !

Cory: miért voltál dokinál????? mi van veletek?

Dzsili: ma voltunk uh-on és a dokinál, nagyon kedves volt, minden kérdésemre válaszolt, még a repülő út előtt megyek hozzá, hogy megvizsgáljon, hogy minden rendben van-e nálam az úthoz Férjemnek is végre szimpi volt, ez megnyugtat engem.

Na szóval lányok az uh szerint Dorkának kishúga lesz! Tiszta Dorka, talán a fejformája az oválisabb, na de még annyit változik...Sajnos az uh-felvétel nem sikerült, így márciusban megyünk megint, hogy legyen a piciről is 3D-uh, nehogy aztán 15 év múlva megkapjam, hogy neki nincs.
Most még szokjuk, hogy 2 lányunk lesz, picit megijedtünk, hogy akkor 2 lányt kell férjhez adni, hárman fogunk hisztizni menzeszkor, 2 fürdőszoba kell stb. Aztán a férjem megnyugodva megjegyezte, de "legalább nem az én (mármint apa ruhái) ruháimat fogják ellopni"
Ime egy kis kép a második leányomról 19 hetesenKép:
Kép

Jó éjt! (ezt este írtam, nem tudtam elküldeni) Akkor üdv:

Zsuzsiék
zsu26
 
 


Sziasztok!

Zsuzsi: Tüszős mandulagyulladásom van. Balunak meg valszeg kötőhártyagyulladása Kép

cory

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Zsuzsi! Gratula a második leányzóhoz! Kép Nagyok jó képek!!!!! KépKépKép És tényleg, az elsőn tiszta Dorka! Mi lesz a neve? Kép

Persze, hogy nem tudok jól aludni Kép a szopi miatt Kép de azért javulgatok, úgy érzem Kép

Minden nyakatekeredettnek és más betegnek gyógypuszik, majd még jövök Kép

Márti++
márti
 
 


Zsuzsi: gratulálok a kislányhoz Kép

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Sziasztok!

Tegnap óta beteg vagyok nagyon fáj a torkom a legjobb az benne hogy tutira Napocska is elkapja ha mástól nem majd tőlem, és hát ő meg a gyógyszer....
Én alig aludtam tegnap éjjel most már jobban valamivel, leírtam tegnap is hát nem eltünt?????

kakaó
Mi szeretjük mint már sokszor írtam tisztára " elvonási tüneteim " vannak ha nem egy nagy pohár meleg kakóval indul a nap, és persze lefekvéskor is pompás. A gyerekeim ugyan így vannak vele ők szerncsére a tejet is megisszák magába.
Génmanipulált tehenek és társaik, na igen azok vannak meg a búza is mégis eszünk kenyeret és még sorolhatnám, tényleg mindenről tudni akarjuk mi van benne?? Nekem jó ahogyan van változtatni nem tudok rajta így marad a jó öreg pasztőrözött vizezett stb. tejcsi, de legalább még mindíg van benne bőven olyan tápanyag amit kiválóan tudunk hasznosítani.
Én már ittam egyébként frissen fejt langyos boci tejet, nekem nem izlett biztossan már nagyon hozzászoktam a vizezethez stb. de nekem nagyon zsíros és......volt.

Napocs mostanában kezdett el TV-t nézni a Minimaxot szereti az egyszerű meséket érthető az való neki! Ez engem egyébként nem zavar tapasztalatom szerint csak az a gyerek lesz függő akinek semmi kreatív ötlete nincs játszani /akkor lehet segíteni neki, ez már persze nagyokra vonatkozik nem a pindur két évesekre/ sokat van egyedül, mert a szülei minig mással foglalkoznak stb.
Az enyémek nézhették ha akarták de szeretnek rajzolni, játszani, legózni, számítógépezni és még sorolhatnám, szerintem hétköznap keveset nézik.
Napsugaram is akkor nézi ha anya leül ez elé a vacak elé és nektek ír mert akkor nem vele foglalkozik, de hát ennyi azért kell.

bogancsi, Andysj
Esténként egy nagy bunkóbal lecsapom az tutita hatásos. KépKépKép
Neki ennyi az alvás igénye van amelyiknek kevesebb van akinek több. Nekem ideális esetben 10 óra ez egy felnőttnél ált. 6-8 óra. Ciki nekem.
Napsugárnak még több legalább 10-12 órát alszik.
Azért én is ismerek olyan gyereket pl. nagy fiam akinek jóval kevesebb ami napig, kicsinek alig aludt valamit, éjjel is sokszor kelt, későn feküdt korán kelt, tehát sajna nincs receptem hogyan kell "jól csinálni" szerncsém van most a lányommal!

Betegeknek
Jobbulást!! KépKépKépKépKépOKépKépKépKépKépKépKépKépKép

Zsuzsi
Örülök hogy jól vagytok és minden rendben, gratula a kicsi lányhoz! Biztossan hamar össze nőnek Dórival még jól meg is értik egymást majd a csajok! KépKépKép
De jó hogy feltetted a fotóit! KépKépKépKép
Az előző szülőszoba a Sst. Imréből volt én nem láttam te igen?? A Neten meg olyan vacakul tudom csak nézni hogy nem érdemes....Nem tudod ki volt a doki meg a szülésznő niztosan nem a mi dokink az tudom a hangjábol meg a vonlaiból rájöttem.
Lesz választott szülésznőd végül is???
Dórinak is gyógyik a náthájára! KépKépKépKép

BSzilvi
Szia! Hogy érzed magad? Jó hír hogy Peti egészséges, írjál kicsit bővebben most már magatokról! KépKépKépKépKép

Zafi
Na kezdesz belerázódni a két gyermekes anyaságba?
Milyen a pindur, aluszkázik néha? Réka mit szólt hozzá? És a büszke apa a fiához?
Miért tolódott el olyan sokáig a kitolási szakasz, ha már eltünt a méhszáj?
Tudom hogy az mennyire fáj nekem is így volt csak nálam a méhszájsebem miatt egy peremen nem tudott tovább vékonyodni így a baba feje minden tolófájásnál neki nyomódott ami nagyon kegyetlen volt.
A lényeg hogy jól vagytok, otthon vagytok!!! KépKépKép

Cory
Nektek is extra gyógyik! KépKépKépKépKépKépKépKépKépKép
Szülőszobát most láttam és ugyan az volt az érzésem mint neked?

Már megint nincs közép út?
Egyébként a pasi dúla nem tetszett nem csak azért mert csak kamerázott, engem nem győzött meg hogy miért alar dúla lenni, de ez szuverén dolog azt hiszem.
Szerintem a kórházi körülmények között lévő nyugalom lenne a legjobb, otthonosabb légkör és más hozzá állás az orvosoktól és talán szülésznőktől egyaránt. Nálunk a kórházban senki nem szülhet másfél napig csak mert mondjuk már két ujjnyira ki van nyílva /akkor már megindult szülés/ de lassan tágul kevés fájással viszont lényegessen kevesebb fájdolommal akkor oxitocint kap had vakarja a falat és gyorsítunk a dolgokon, pedig van annak egy természetes menete. Csak hát mindenki siet menne haza nem fog egy ember mellett napokat ülni, mikor naponta több szülés is van ugyebár. Emiatt még csak el sem ítélhetem őket hiszen ők is emberek családjuk van programjaik stb.

Otthon szülni meg?
Hát igen, ahhoz háttér kell, az én férjemnek olyan kellemetlen ilyet látni, még Tv-n sem hajlandó nem hogy velem ott lenni..Meg azt sem tudom ki takarítana utánna, illetve tudom én...
Nekem azért jó volt néhány nap lábadozni házi meló nélkül, én az első napjaimat otthon mosogatással és egyebekkel kezdtem, úgy hogy...
Ami viszont tényleg aggaszt hogy mi van ha baj történik azért nem mindegy hogy áttolják a mamát eg másik szobába hogy cselekedjenek vagy hogy mentővel, vagy autóval zötyögetetik és szállítják. Nem?
Sőt hallottámár olyat is amikor a szülő ágyon végeztek hirtelen beavatkozást hogy megmentsék a gyermek és az édesanyja életét az orvosok, szóval szerintem a kényelmet meghitt hangulatott /ami fontos tegyem hozzá a szülés alatti ellazuláshoz!!!/ fell kell adnunk a biztonságért, ami még így sem 100%.
Lagalább is én így látom.

Az anyakönyvezésről
meg azért eszembe jutott hogy ha nem vizsgálja meg orvos /nem gyerek orvos???/ az anyát hogy megállapítsa hogy valóban szült akkor ez hogyan bizonyítható. Együttérzek azokkal akik otthon szülnek, nem véletlenül és így nem akrnak bemenni egy rndelőbe akár egy cetliért átélve a sok rosszalló megjegyzést és hát fizikai procedúrát, de...
Mi van ha én lopok egy újszülöttet bemegyek a hivatalba és anyakönyveztetem a nevemre.
Ki tud utánna nézni? Onnantól az enyém?
A kórházban nem egy orvos igazol hiszen ott van minimum egy orvos meg egy szülésznő aki tanusítja hogy ezt a gyermeket ez az anya szülte, ráadásul még legalább egy orvosnak a fődokinak is alá kell írnia a papírokat nem?
Ha otthon szülök ki bizonyítja ezt? A saját férjem????

Egyébként szerintem nagyfokú butaság hogy ha vannak olyan szülésznők és orvosok /már pedig vannak/ akik vállalnák hogy leveztik otthon a szülést, többlet rizikó nekik és a szülőknek is de ezzel tisztában vannak miért kell ezt megtiltani, miért nem lehet engedélyezni?
Mindjárt tiszta lenne ki kinek a gyermeke van igazolás nincs papírozási gond,és ami alényeg mégis csak ott van egy orvos aki szakember, megfelelő felszereléssel, szigorúan arra az esetre ha be kellene avatkozni. Nem?

Szerintem a hálapénzeket tekintve ugyan ott lennének a családok!
Azért ha panelban laknák nem annyira szeretném ha valaki a mellettem lévő lakásban vajúdna egész éjszaka, még ha meg is köveztek érte, mert joga van hozzá stb.

Születésház?????
Nekem ez a legszimpatikusabb mert lehet otthoni környezet teremteni,apuka is ott maradhat ott is aludhat, ugyan akkor akár egy kis műtöt mellette, orvosi,szülésznői háttérrel, vagy bábákkal és dúlákkal attól fügyően hogy kinek mik az igényei és hogyan alakul a szülése.
És még valami nekem nem tetszik ha a tesókat is be engedik/beküldik mert az olyan családias és természetes stb. Egy gyermeknek? Hogy az anyukája magából ki kelve kiabál, vagy csak csendben szenved mert világra hozza a testvérét hogyan éli meg ő? Hogyan szeretgeti amikor anyának fájdalmat okozott? Mi nem így gondoljuk persze de ők a maguk kis értelmével mit tudnak felfogni?????

Sajnos én az elsőt és a harmadikat nem tudtam volna orvosi segítség nélkül megszülni, különböző egyéni sajátosságok, és problémák miatt ezért propagálom hogy azért legyen biztos ami biztos orvos is a környéken!
Ez csak vélemény , nem kritika!

Puszi: Dzsili
dzsili
 
 


Zsuzsi!

Tündéri a kislány a képeken, tisztára meghatódtam! Kép

Cory! Szerintem igazuk van, teljesen háborítatlanul nem lehet csak otthon szülni. Van egy videókazettám amerikai otthonszülésekről és ott egy orvos mondja, hogy azok az apró dolgok, hogy be kell menni a kórházba, átöltözni, megvizsgálják a mamát azon a magas ágyon, amnioszkópia, ctg 20 percig minimum, ezek a legkisebb "beavatkozások" és már ezek is elég kényelmetlenséget adhatnak egy kismamának ahhoz, hogy lelassuljon a szülése. Vagy ha az ügyeletes ismeretlen (akármilyen kedves)orvos megvizsgálja. Ezek nagyon apró dolgok, de szerintem van benne igazság.
Meg hiába az IKEA szoba, meg szülőszék, ha mondjuk kitolás közben már nem változtathatod a testhelyzeted, nem kiabálhatsz, mert akkor nem vagy elég hatékony stb. Meg persze leszívják a babádat, ha kell, ha nem.
Én most annyi kórházat, orvost próbáltam jól megismerni, már amennyire lehet így kívülről és ha valami tök jó volt az egyikben, akkor is találtam, valami más kifogásolni valót benne. Pl. tudod most a Péterfyben kötöttem ki Boros Juditnál. Remélem, hogy még talán ez lesz a legközelibb a háborítatlan szüléshez, de tudom, hogy egyszerűen nem tudják ugyanazt nyújtani, mintha itthon szülnék. Persze azt hiszem, hogy az igazság mégiscsak az, hogy van akinek az otthonszülés adja meg a teljes biztonságot és így a háborítatlanságot, másnak meg az alternatív vagy nem alternatív kórház. Végülis az lenne jó, ha mindkettőnek lenne létjogosultsága.
Remélem érződik, hogy nem kötözködni akarok veled, csak most nagyon érzékenyen érint a téma, ezért írtam ilyen hosszút!
Gyógyulgass gyorsan! KépKépKépKépKépKépKép

Menta++ (32.)
menta
 
 


SZiasztok!

Menta: Balunál nekem sem ctg sem amnioszkópia nem volt. Doki megfogta a hasam, és mondta, hogy érzi az összhúzódást, arcomon látszik, hogy szülök. Megvizsgált, de GÁ is megvizsgálta a nőt, és még sorolhatnám a dolgokat.
Pont ez a legnagyobb bajom az otthonszüléssel, hogy annak a hívei így beszélnek a kórházban szülésekről. Pedig nem mindenhol van így, és szerintem nem is kell így lennie!

cory

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Ezzel együtt azt gondolom, szüljön mindenki ott ahol akar, de nem kell a másik oldalról sem lekezelően beszélni. Én pl azért nem írtam alá a petíciójukat, mert úgy beszéltek a kórházi szülésekről, ahogy KA bemutatta őket. Szerintem igen is lehet jó kórházat választani, és ott lehet háborítatlanul szülni.
cory

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Bocsi mindenkitől az offért!

Cory!
És amikor toltad ki Balut, akkor nem mondták, hogy mikor nyomjál, meg ne nyomjál? Nem szívták le Balu légutait? Hagyták, hogy legalább az első 2 órában csak veled vagy a férjednél legyen és elégedtek meg utána azzal, hogy lemérjék, felöltöztessék?
Azért kérdezem, mert amikor voltam Szt. Imrében információs esten, akkor pl. ezekre én olyan válaszokat kaptam a legalternatívabbnak kikiáltott szülésznőktől, ami nekem nem jönne be. Meg van olyan ismerősöm, aki mindármat ott szülte egy nagyon-nagyon jó fej dokinál, minden úgy ment, mintha otthonszült volna, de pl. leszívták a babái légutait, meg pl. úgy tudom, hogy ott rutinszerű a szülés utáni méhűri betapintás is.
Szóval lehet, hogy ott nincs ctg, meg amnioszkópia, de ezek meg vannak? Nálad voltak?

Egyébként én is támogatója vagyok az otthonszülésnek, de úgy érzem, hogy nem vagyok elvakult, és nem beszélek lekezőlen azokról sem, akik kórházban akarnak direkt szülni. Vagy szerinted igen? Mert akkor mégjobban finomítom a stílusomat, jó? Kép

Menta
menta
 
 


Sziasztok!

Hát, én nem vagyok híve az otthonszülésnek, úgyhogy nem is szólnék bele a vitábaKép. Személy szerint Geréb Ágnes nekem egyáltalán nem szimpatikus, viszont azt jó volt látni, hogy sokmindent megtesz az anyukáért...A férfi dúlának sok értelmét nem láttam...tekintve, hogy segíteni pl. egyáltalán nem láttam....

Zafi,
de jó, hogy otthon vagytok már!Kép Hogy bírják egymást a gyerkők? Kép

Zsuzsi,
gratula Dorka kishúgáhozKép! Hát igen, ez a férjhezadás majd érdekes lesz....apának meg jó dolga lesz, három nőci fogja majd körbeugrálni...Kép

Beja,
gyógyik BácunakKépKépKépKép!

Kakaó: majdnem minden reggel azt iszik Hanga. Ez az első, amit kérKép. De én nem melegítem meg neki, úgy nem szereti, csak beleteszem a kakaóport, összerázom, és már issza is.

BMárti,
vettünk pelenkát mi is a DM-ben, Mackóshow-t isKép, Hanga imádja.Kép

Tévézés:
nálunk reggel mesézéssel indul a nap (minimax - Sharon naplója, Moha és PáfrányKép), aztán egy óvatlan pillanatban kikapcsolom a tévét és benyomom helyette sz.gépet, és zenehallgatás vanKép. Most favorit a Dzsungel könyveKép, meg a Hupikék törpikék, meg szereti Fenyőt isKép. És az abszolút tuti az Halász JutkaKép. "nagyon szeretem Halász Jutka nénit"

Mi is betaknyosodtunk Hangával, nekem ráadásul még a torkom is kapar....úgyhogy nyomjuk a vitaminokat magunkba ezerrel.

Pusz mindenkinek!

Szila
szila
 
 


Sziasztok!

Szila! Gyógyik Hangának és neked is.KépKépKépKép
Tényleg a férfidúla mit csinált azon kívül, hogy kamerázott?

Dzsili! Én is megértem, hogy nem anyakönyvezik csak úgy, pont azokért amit leírtál. Gondolom, terhes könyve volt az anyukának, amiben azért kell lennie bizonyítéknak az állapotáról.
Nagyon remélem, hogy azért itthon, nem lopkodják a csecsemőket.
Én is kakaófüggő vagyok a lányok is szeretik, de ritkán kapnak ilyenkor télen, mert a tej nem jó a hurutos betegségeknél. SAjnos ilyenkor sokat betegek. Bezzeg májustól októberig mind a ketten makk-Katák.Kép

Zsuzsi! Két kislányos anyukaként gratulálok a második lánykához. Hidd el nagyon jó lesz nekik.
Apukájuk meg legalább három nőbe lesz egyszerre szerelmes.Kép Miért írtad, hogy nem sikerült az uh? Nagyon jók a képek. Vagy videókazettára akartátok felvenni?

Most ennyi, mert a lányok hisztiznek.Kép


Cory! Gyógyik Balu szemére és a te manduládra is gyorsan-gyorsan.KépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKép
linato
 
 


Sziasztok!

Menta: kitolás közben semmit nem mondtak. Előtte annyit, hogyha nyomás ingert érzek, akkor nyomjak. Kitolás közben senki meg se szólalt. Nem szívták le a légútjait, megfürdették, de a barátnőmnek szintén itt nem fürdették meg a babáját mert ezt kérte. Felöltöztették, és odaadták a Lacinak, aki eközben végig ott volt mellette. Közben én átsétáltam egy másik szülőszobába, majd a következő 2 órát hármasban töltöttük. Utána jött a dokim és varrt össze. Aztán volt némi ájulás Laci részéről. Méhűri betapintás volt.
Amiben szinte biztos vagyok, hogy azért történhetett minden így, mert nem volt fogadott szülésznőm. Ezzel együtt azt gondolom, hogy ha lesz harmadik babánk, akkor lesz fogadott szülésznőm.
Persze, nem tudom, mi lett volna, ha 24-36 órán át vajúdok.

Szerintem van még mit finomítani a stíluson. Ez valahol nagyon olyan, mint a szoptatás-vita. Én abszolút támogatom, hogy mindenki ott szüljön ahol akar, de a körítés miatt egyre nagyobb ellenérzés van bennem. Még mindig nem az otthonszüléssel kapcsolatban, hanem az otthonszülőkkel szemben.

cory

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Sziasztok!

Beja! Jobbulást Bácunak! Kitartás, ne keseredj el, most már hamar meggyógyul!KépKépKép

Zsuzsi! Gratula a kislányhoz!Kép Szerintem neked nagyon jól fog állni mégegy csajszi! Mi lesz a neve?

Otthonszülés témába nem nagyon akarok belemenni, de ha már feljött, szeretném elmesélni, hogy mennyire jól sikerült ez a rövidke szülés abból a szempontból, hogy azt csináltam, ami jól esett. Mondjuk tény, hogy vajúdási helyzetek és segédeszközök kipróbálására nem volt idő Kép, de a kitolásnál nyugodtan szólhattam és szóltam is, hogy így nekem kényelmetlen, hadd helyezkedjek el máshogyan. Nem mondták, hogy mikor nyomjak, én szóltam, hogy most jön a fájás és segítsenek egy kicsit a lábamat tartani, de a végére már azt is egyedül tartottam, a doki meg a szülésznő már csak a gátvédelemmel volt elfoglalva. Ami végül nem sikerült, mert Petike nagy buksija (37) ferdén jött és megrepedt a régi seb, ezért inkább vágtak, mert így kevesebbet kellett varrni. (nem is fájt a sebem egy percig sem). A doki többnyire a háttérben maradt, már csak a végkifejletnél vett részt aktívan. Babát rögtön rámtették, nem szívták le semmijét. És nem is fürdették meg, csak később, mikor már a szülészetre átkerültünk.

Valaki kérdezte, azért volt ilyen hosszú a kitolás, mert nagyon nagy volt a feje Petikének, másrészt a gátvédelem miatt nem siettettük a dolgokat. Ráadásul a végére hosszabb lett a szünet két fájás között, azt hittem már megőrülök, mert éreztem a baba fejét, hogy hol van és nagyon feszítette szét a csontjaimat. Ráadásul közben a lábaival még kalimpált a pocakomban!Kép Nagyon fura érzés volt, de nagyon örülök, hogy végig tudatában voltam a dolgoknak és pontosan tudtam, hogy mi történik, hol tart a baba!Kép A fájdalmat már elfelejtettem, még a kórházban azon gondolkodtam, hogy az nem lehet, hogy én ezt többet nem élhetem át!Kép (persze majd később...)

Egyébként Réka nagyon édesen fogadta a kistesót, nagyon örült az ajándéknak, mindjárt mondta: szeretem a kistesót!Kép
Sokat ölelgeti, puszilgatja, nagyon aranyos vele.
Az első két éjszakánk elég simán telt, kb. 3 óránként eszik Petike és szépen alszik tovább. Réka csak egyszer ébredt fel rá, de hamar visszaaludt.

Na, aszzem belőlünk most már elég lesz!

Zafi
zafi
 
 


Zafi, meglestem a profilodat! Nagyon fiús Kép

márti
márti
 
 


Zafi! Mártin felbuzdulva én is bekukk a profilodba. Gyönyörű Peti baba.KépKépKép
linato
 
 


linato
Terheskönyve volt vagy lehet de ez nem bizonyíték arra hogy szült is illetve hogy mikor, ezért kell az egy héten belüli orvosi vizsgálat és ez még mindig nem tuti hogy agyermek az övé is.
Persze te érted ezt látom abból amit írtál nem is azért mondom csak úgy eszembe jutott amikor a K.A. annyira értetlenkedett hogy miért nem anyakönyvezik apuka "istenbizonyára" a kicsit.
Nekem ez is olyan "otthon szültél látod utál a rendszer" duma volt, pedig még ha csak logikussan gondolkozom is, és nem jogszabályosan több problémát vet fel.

Menta
Nekem sosem volt amnioszkópiám a három terhesség végén vagy szülés előtt.
Kitolásnál csak bíztattak és dícsértek, azt nekem is mondták hogy ha kiabálsz akkor az energia egy része erre fordítódik, de nekem jókor jött mert végre kiderült hogy most már áthaladt a baba azon a részen amin már fél órán át küszködött és ha minden erőmet bele adva segítem akkor most már megszüledhet. És így is lett.
Addig amíg azon kínlódtunk hogy a méhszáj heges megvastagodott része is valahogy elvékonyodjon az én nem túl picurka lányom számára senki nem szólt hogy miért kiabálok egyértelmű volt hogy milyen fájdalommal jár hogy az inger meg van de nem kéne nyomni még.
Napocskát ahogyan megszületett rám fektették, nem láttam hogy leszívták e gondolom igen, bár ez engem nem zavar mert hogy véleményem szerint könnyebben lélegzik ha a nyáktól segítenek neki megszabadulni még ha nem is természetes, bár nemrégiben olvastam egy könyvben hogy a régi időkben a bábák is kiszívták a baba orrából amit tudtak.
Miért idekenkedsz ettől annyira, biztossan nem kellmes de pár pillanat, később hányszor kell nekik a váladékot leszippantani az orrocskájukból amikor náthásak?
Napsit nem fürdették meg, csak jól áttörölték /csak aznap este, ő délben született, amikor a többieket is/ én megkérdeztem miért olyan kis magzatmázas itt-ott még, azt mondták az jót tesz a bőrének ami felszívódik belőle.
Pedig ők is Szt.Imrében születtek.
Mondjuk engem őszintén szólva nem zavar ha megmosdatják kicsit.
Azt mondod hogy az első két órában csak veled és a férjeddel legyen, ne öltöztessék és méricskéljék stb.
És az orvosi vizsgálat? Szerintem te is egyetértessz azzal hogy az újszülöttet nézze meg a gyermekorvos feltétlenül tehát ki kell őt adnod a kezedből, közben megmérik és felöltöztetik, de az orvosi vizslatás szerintem nem várhat két órát.
Szerinted jobb az a picinek hogy miután megszületik és elviszik az anyukájától, gyorsan megvizsgálják stb./mert hogy az jogos/ aztán gyorsan vissza anyához, ahol megnyugszik szopizik egy kicsit elszunyokál, hopp letelt a két óra megint elviszik most jöhet a méricskélés öltöztetés stb.
Hát szerintem jobb hogy ha már elviszik mindent végig zongoráznak az egy jó fél óra, addig anyukát is rendbe szedik megszületik a méhlepény stb. és nyugodtan szopizhat elpihenhet anya karjaiban amíg a megfigyelés tart, nem keltik fel megy az ágyikóba és szundizhat tovább.
Nálunk így volt a férjemet is beöltöztették /pedig ő nem volt bent a szülésnél/ és bekísérték egy külön szobába betoltak engem is, hozták a picit és másfél órát így voltunk hármasban, Napocs szopizott nézelődött aztán elaludt.
Én nem találtam az írásaidat nagyon egyoldalúnak remélem te sem az ényemet, nem bántásként írtam inkább csak érdeklődök.

Puszi Dzsili
dzsili
 
 


Sziasztok!

Otthon szules v. Korhazi szules:
En sem vagyok az otthon szules hive. Ennek tobb oka is van. Sajna hallottam mar eleg rossz esetekrol. Az egyik amikor egy nem eloszor szulo nonel tobboras vajudas utan sem szuletik meg a baba, mento, irany a korhaz ahol surgossegi csaszarmetszes. A baba sajna oxigenhiany miatt betegen szuletett meg. Tobb orat volt a szulocsatornaba szorulva, nyakan a koldokzsinor ami szorult... Ha nem kesobb csinaljak a csaszarmentszest a baba meghalt volna. Kép Igy betegen szuletett. Kép Szomoru. Ez csak egy eset. Persze vannak pozitiv dolgok is, de en nem vallalnam a kockazatot. De ha valaki otthon akar szulni akkor lehetoseget kellene adni ra.

Az elso lanyom Magyarorszagon szultem, igazi korhazi korulmenyek kozott rendes fogadott orvossal. Kép Madiket mar itt kint. Amerikaban is korhaza, orvosa valogatja a szules milyenseget. Nekem szerencsem volt. A korhazi szuloszoba egy szobanak volt berendezve. Sajat furdovel, hintaszek, kepek a falon, kertre nezo ablakkal, madar csicserges....stb. Nagyon kellemes erzes. Nem volt beontes, borotvalas..stb. Az orvos ritkan nezett be, nagyon ritkan vizsgalt....stb. Csukott ajto, senki sem zavart. Ha az orvos vagy a szuleszno be akart jonni akkor kopogott az ajton es megkerdezte, hogy zavar-e vagy inkabb jojjon kesobb.... Tehat minden ugy ment ahogy en akartam. Azt mondak, nyomjak, ha ugy erzem, csinaljak mindent ahogy erzem. Sajnos kellett a gatmetszes, mert elkezdtem repedni, az elso szulesem kotelezo gatmetszese helyen. Kép De ha ez nem lett volna, akkor megusztam volna gatmetszes nelkul is. Itt azt sem csinaljak kotelezoen. Szules utan Madit odaadtak, csak egy ruhaba betakartak, se meres, semmi. Es otthagytak minket harmasban 2 orara. Csak a ferjem, Madi es en. Utana miutan letelt a 2 ora, kopogtak, jottek es a ferjem elvitte Madiket lemerni, megvizsgalni. De o vegig ottmaradhatott a Madivel. Majd egyagyas szobaba kerultunk, ahol volt agy kulon a ferjnek is. Sajat furdovel. A ferj bentmaradhatott volna, de mivel Fatusnak suli meg miegyebek igy csak kettesben voltunk Madikevel. Kevesebb mint ket napot toltottunk bent. De ha az ember ir egy papirt akkor akar par oraval a szules utan is hazamehet. En nagyon meg voltam elegedve. S meg egy. Ott ahol en szultem lehetoseg volt tobb alternativa kozul is valasztani. Meg vizben szules is lehetseges. Nalunk nem volt beoltozes meg ilyesmi. A ferjem farmerben es poloban volt ott. Igy sokkal otthonosabb volt. Sot nem volt latogatasi ido. Fatus es a ferjem akkor jottek-mentek mikor akartak a korhazban. Fatus a kezeben dajkalhatta a par oras hugat.....stb.

Persze mindenki mas es mas velemennyel rendelkezik. En emellett a korhazi szules mellett szavazok, de tiszteletben tartom mas velemenyet is.

Zafi!
Peti gyonyoruuuuuuuuu! Kép

Cory!
Jobbulast neked is es Balunak is! Sok gyogyKépKépKép.

Minden nyak- es derekfajosnak jobbulast!

Zsuzsi!
Gratula a masodik lanyodhoz Kép Hidd el nagyon jo a ket kislany Kép) Tapasztalatbol beszelek Kép)

Heni!
Barni feje Kép apukaja foga Kép Remeljuk jol vannak.

Dzsili!
Jobbulast neked is! Sok gyogyKépKépKép
Akkor is irigykedem hogy Napocska ilyen sokaig alszik Kép)

Szila!
Nektek is jobbulast. Sok gyogyKépKépKép

Lassan mennem kell. Megyek a ferjem tortajaert es megvenni az ajandekat. Kép

Kellemes napot mindenkinek,
Andysj
andysj
 
 


Sziasztok!
BMárti! Ezer köszönet a tippért, mi is vettünk maci-pelust. Lucának nagyon tetszik, egyébként is macipárti.
Zafi!
Gyönyörű ez a Peti baba, Luca is rögvest rohant nézni. Mégegyszer óriás gratula nektek!KépKépKépKépKép
Cory! Gyógyuljatok!
Dzsili! Csudijó a profilod, mint mindig!KépKépKép (Az angol után vmi webdesign tanfolyam? Én legalábbis nagyon el tudnám képzelni, amint ilyen képeslapküldő oldalaknak tervezel új lapokat)
Az otthonszüléssel nekem is az az egyik bajom, hogy még takarítsak is??!!KépKépKép
A hivatalos hisztit viszont fel nem foghatom. Meglátásom szerint a tényekkel próbálnak vitatkozni.

Volt régebben téma, hogy álmodnak-e a picurok. Luca biztos, hogy igen. Ma reggel, még alvás közben nevetgélt, aztán amikor felébredt, a nagymamát kereste ("nanyanyosz ke'essük"- ő is görögKép).
Luca egyre több ilyen kétszavas mondatot mond: "Ha'acska pancso'" "számigép kikapcs"

Zsuzsi! Gratula a kislányhoz!KépKépKép

Viszont most az ölembe ült, úgyhogy elküldöm, amíg van mit.

Borcsa

Borcsa
KépKépKép
borsts
 
 


Sziasztok!

Bszilvi!
Jó hogy megkerültél!

Zsuzsi!
Gratula a kislányhoz Kép

Zafi!
Peti tündéri.

Cory!
Nekem egyáltalán nem volt ellenszenves a műsor, noha én se szülnék itthon, nem éreztem semmi "no ez az egyedül üdvözítő" háttér üzenetet.

Betegeknek gyógyulást!

Sajna mi is csatlakoztunk. Nekem a torkom fáj és kezdek náthás lenni. Vilinek délutánra belázasodott és többet kakil mint szokott, félek hogy nála ez már hasmenés. Étvágya, kedélye továbbra is jó. Drukkoljatok!
S.O.S. kérdés éjszakára kúp vagy panadol a jobb?

Norci
norci
 
 


Sziasztok!

Zafi, nagggyon széééépKépKépKépKépKépKép

A 37-es fej ismerős, de hála az Égnek, Neked pöpecül sikerültKép Na, így szeretnék szülni másodszorra én is!!!! Kép Még egyszer gratula ehhez a gyönyörű kisfiúhozKép

Norci, szerintem a kúp jobb! Nekem a doki mindig azt hangoztatja, hogy a Panadol csak hőemelkedésre jó, ha komolyabb dologról van szó, nem elég. Ez Bácunál így is van. Szóval én ilyen esetben kúpot adok éjjelre.

Lányok, átérzem a fiam fájdalmait... Mára nekem is elkezdett a torkom fájni, délelőtt 4 jókora púp jött nekem is a nyelvemre, most meg ráz a hideg, bár a hőmérő nem mutat semmit, még hőemelkedést sem... Apa keze sem állapított meg effélét, tehát nem a hőmérővel van a baj... Nagyon gáz, nem csodálom, hogy Bácu egész nap sírt két napig. Ő már jobban van, ebédre levest evett és tejbegrízt, aztán két Monte-t is benyomott. MOst estére csak egy joghurtot evett, de nem baj, én már ezzel is elégedett vagyok.

TIKK!!!! Mi újság Veletek??? Irtó rég nem írtál!!!!!!!!!!!!!!

PUsza, megyek, elvánszorgok fürdetni, aztán ágy-program...

Zsu, olllyan jó ez a 3D (4?)! Hol csináltattad? Helyes kicsi lányKép

Ne legyetek betegek!
Aki pedig sajna beteg, az gyógyuljon meg mihamarabb!!!!!!

JÓéjt,
Beja+Bácu
beja
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?