Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok Lányok!
Nálunk is szpéen telt a Karácsony, bár a fánk már némileg meg van gyepálva. pedig Emese rendületlenül mondogatja Lukunak, hogy nem szabad, mert visszaviszi a Jézuska, dehát a legény imádja a labdákat, van bőven a fán!
Beállt a nyakam, 5 napja szenvedek, ma dokinál is voltam, és várom a javulást, de nagyon fáj.
Szöcske!
Szia!
Nekünk csak kevés problémánk volt ugyan, de kezdettől magyaráztam, hogy éjszaka van, most alszunk, és igyekeztem a legkevesebb mozdulatot tenni, csendben szopogattunk, nem tettem tisztába, aztán elég hamar rájöttek hogy felesleges éjjel hajtani, senkit nem hat meg. Kb 6 hét. De szerintem is a kórházban romlik el alapból, mert éjjel fürdetnek. Meg a pocakban amikor hajnalban kimászkálunk pisilni, azt lehet hogy megszokták hogy olyankor felébredtek és bennük marad egy ideig. KItartás!
Hajni!
Enyémek pl. imádják a déli főzelék maradékot, én lehetőleg azt adok, vagy katonákat (kenyér, vaj, felvágott), vagy amit mi is eszünk. De mostanában sokszor keveset esznek, főleg Luku, sajnos a betegség alatt fogyott is.

[url=https://lilypie.com]KépKép[/url
melcsi1967
 
 


Hajni

ha főzök Olivérnek főzeléket, akkor este is azt kapja, ha pedig délben üvegeset eszik, akkor este mindig kenyér van.
Eleinte Olivér is lelökte a kenyérről a felvágottat, úgy csináltam, hogy nagyon kicsi darab felvágott a nagyobb darab kenyérre, így nem vette észre, s a szájába raktam. Aztán egy idő után úgyis megette a felvágottat, hogy látta a kenyéren. Én lefekvéskor a mai napig adok sinlacot, 250 gr-ot megeszik.
Láttam én is az új katalógust. nagyon jó cuccok vannak. Te a westendben szétnéztél már a next-ben? én amiket konkrétan rendeltem és ott megtaláltam, semmivel nem volt drágább.

Kép
zsuzsi73
 
 


köszönöm a tanácsokat, ma megpróbálok nappal fellenni velük, mert eddig nekem is megfordult a világ, nappal aludtam, éjszaka virrasztottunk, így apa alvás nélkül ment dolgozni.
Anyatejgyűjtőből hozzuk a tejet, ahol azt mondták, hogy fogjam vissza az étkezésüket, eddig 60 ml-t adtam nekik, tegnap már 80-akat ettek. ez normális adag?
Éjszaka van székletük, nappal hiába teszem tisztába, csak vizelet van. Infacol-t adok minden étkezés előtt a hasfájásra, vagy van jobb tippetek?
Orsi! A 2,5 órát úgy érted, hogy nappal adjak nekik 2,5 óránként enni vagy csak keljenek fel, játszunk, sétáljunk?
szöcske
 
 

 
 

Sziasztok!

Zsuzsi,
képek aranyosak!

Hajni,
Olivér édes lehet,ahogy beszél a tesójához! :lol:
Én vacsira kenyeret adok,imádják a kenőmájast kaliforniai paprikával,az uborkát,virslit kecsappal.Ha nem esznek rendesen ebédet,uzsira megkapják,akkor csak vmi nasi van vacsira,pl.egy kis süti.

Melcsi,
jobbulást!

Szöcske,
üdv!
Fiúkkal nekünk is nehéz volt az eleje,főleg azért,mert éjjel is 3 óránként keltek,elég sokáig.Fokozatosan hagytak el 1-1 etetést.
Van tejcid?Nekem nagy segítség volt,hogy fejtem,így be tudtam előre készíteni a tejet a hűtőbe,és Apa vagy Anyu etettek,így aludhattam egy kicsit!Van segítséged?CSinálj vonalzót,úgy könnyebb lesz tanácsot adni!

A Karácsony szépen eltelt,bár még mindig taknyos az egész család!Fiúk sok könyvet,kisautót kaptak,tőlünk autópályát.Minden nap jött valaki és mi is elutaztunk a tesómékhoz,úgyhogy mozgalmas napjaink voltak.Eljöttek az unokatesómék is,a fiúk "játszottak"a 15 hónapos kisfiúkkal.Elvették a cumiját és megsimizték a haját,aranyosak voltak.

Andi
Kép
aanda
 
 


Köszi a vacsi-tipeket, majd próbálkozunk... :roll:

Zsuzsi,
annyira nem vagyok képben az árakkal, hogy 1kg kenyér árát se tudom... :oops: A ruhákét se jegyzem meg sose, de pár ismerősöm már mondta, hogy a rendelt kb. 20%-kal olcsóbb. Meg ugye a választék az nem mindegy, fiú ruha alig van, bodyk pl. egyáltalán nincsenek nagyobb méretben meg pizsik se. Úgyhogy néha benézek, és nyugtázom, hogy jobb rendelni. :roll:

Andi,
unokatesók is ikrek? Cukik lehetnek együtt! :D

Szöcske,
szerintem tökjó a 80, és ne fogd vissza a kajájukat! Tudják ők, hogy mennyire van szükségük, úgyse fogják "halálra zabálni" magukat! Szerintem akkor adj nekik, amikor kérik, és annyit, amennyit kérnek!
Az infacol jó, itt sokan azt használtuk. Ha használ, akkor nyomathatod bátran nekik!
20140901102739
 
 


Szöcske :D
bájos megjegyzésnek érzem, hogy fogd vissza őket :? azért nem úgy megy az. A mennyit "kellene" az nagyon babafüggő, tankönyvi szinten testsúly kg x150 gr, de koraszülötteknél ez lehet 180gr is akár. és lehet benne 80-130%os ingadozás... ez mind-mind normális.

úgy értettem, amit írtam, hogy nappal egyben 2.5 óránál hosszabb ideig ne hagyd őket aludni, talán ez segít... de nem biztos

mi a bajod a kakival? mert ezt nem értettem egészen pontosan.
ha éjjel kakilnak, akkor kakilnak, ezzel nem tudsz mit kezdeni. Ha nem hasfájósak, az infacol sem kell.

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Orsi, küldtem emilt. megnéznéd?

Hajni, én tuti pizsiket rendelek, meg pólókat, azokat nőtte most ki. A pizsiket nem nőtte ki, csak azok olyan szuperek, és mindig elfogy. Most meg úgyis ott a csomó pénzem amit elutaltam, le kell vásárolnom... :lol:

dkata
 
 


Kata,
én is néztem ki pizsit, a cipzárosak a kedvenceim, azokat pikkpakk föl- meg le- lehet venni, a polár anyagért meg Olivér annyira odavan, mindig hurcolássza napközben is, aztán simizi vele az arcát! :D Olivér meg pocakban nőtte ki a nadrágjait, állva is alig bírom neki begombolni, úgyhogy azokat kell cserélni, pedig azokat pont nem terveztem. :? Na, így vegyen az ember pont méretet! :? :roll:

Emma,
hogy vagy? Te mikor érezted először kisöcsit?

Wish,
tessék referálni! :twisted: :D

Bandika, Zsebi,
nálatok mi újság? megjelent már a 2. csík?

Képzeljétek, ma tudtam meg egy ismerős párról, hogy az 5 éves fiúk lombikból vannak szintén kevés sperma miatt. Rajtunk kívül szinte senkinek nem mondták sose, nem akarták, hogy kiderüljön. Nekünk is csak mert megtudták, hogy lombik, pedig nekünk mindenki tudja a környezetünkben. Féltek, hogy megbélyegzik a gyerekeket. Szerintetek ez valós félelem? Én még nem tapasztaltam semmiféle hátrányos megkülönböztetést, igaz, mi nem járunk még nagyobb közösségbe. :roll: Tudom, hogy már volt erről szó, de akkor még nem nagyon voltak tapasztalatok... Mondjuk most is az volt az első kérdés, hogy lombik-e a kistesó. Az egyik 'kedves' barátnőm meg megjegyezte, hogy nem tudja, hogy nekem miért csak a lombik terhességek maradnak meg. :shock: Mondjuk ezt pont tőle nem veszem bántásnak, mert annyira egyszerű, hogy tényleg nincs 80 se az IQ-ja. :?

Ma sütöttem, főztem, jól kifáradtam. :roll: A pizzának kicsit öregember szaga lett, de azé' meg lehet enni... 8) :lol:
20140901102739
 
 


Hajni, ha legközelebb pizzát rendelek, az tuti "Hajni-féle öregemberszagú" lesz. Ez egyébként milyen? :lol: :lol: :lol:
Gatyesz nekünk is kell, de Bálintnak a hossza miatt. Meg a melegítőalsók is szuperek, bár a mostaniak még jók rá, de annak is nagyon jó az anyaga. A polárról küldhetnél nekem linket, melyik az, mert én most azt lehet hogy nem vettem észre. :oops:

dkata
 
 


Kata,
hát olyan öregemberszagú... :roll: :lol: De én sütöttem, raktam össze a tésztáját kivéve! (Büszke smile :D )
pizsi:
http://www.next.co.uk/shopping/children/newborn/9/7 (az újszülöttnél van )
20140901102739
 
 



Nekem is, ez is! :lol: De ennek nincsenek gombok a lábán. Nemrég vettem ilyet, és nem szeretem, mert az egészet le kell hámozni a gyerekről, ha tisztába akarom tenni. :?
20140901102739
 
 


Hajni! Az azért jusson eszedbe, hogy a nyáron már lehet, hogy nem is kell pelus! Én ebből eggyel nagyobb méretet rendelek, mert ilyet még nem is láttam, és Ádám is mindig ilyen kezeslábasban aludt, akkor is olyan nehezen kaptam rávalót. Ebből viszont nincs ki a dereka, bár tény, hogy ha már egyedül pisil, nehezebb levenni. De én szeretem ezeket. Jó, hogy megint teleírjuk a topikot a ruhás-szőke énünkkel, aztán majd kapunk... :lol: :lol: :lol:

dkata
 
 


bandika, zsebi, hajni,
köszi, arik vagytok!

Sajna nincs jó hírem a topic számára, és azt hiszem, erről most nem is írnék többet, nézzétek el nekem. Nem fájt semmi. Lelkileg is rendben vagyok... Most ennyi...

KépKép
pompomlány
 
 


Ha lelkiekben rendben vagy, akkor minden rendben!
nem is várunk beszámolót :wink:

ölellek,

Orsi

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Sziasztok!

Írtam pár sort a babavárókba, de most látom szerencsére itt is sok az ismerős név. :) Kukkantsatok be oda!! :)

Puszi
Kiscsillag és Kincső baba
kiscsillag
 
 


Kiscsillag

Szívből gratulálok a kislányodhoz, és nagyon örülök, hogy megérkezett hozzád a várva várt babád.

Pompi

én is egy nagy ölelést kívánok, remélem újra sűrűbben fogsz jelentkezni.

Hajni

ez az öregember szagú nagyon tetszik, olyan jó jelzőket tudsz kitalálni :D :D
ti polár pizsit találtatok? olyat én is rendelnék, de a newborn-nál nem láttam. ja, meg olyat szeretnék nagyon, hogy polár és ujjatlan rugi, van egy csíkosunk, még a tavasszal rendeltem, de ilyet se láttam azóta.
Én a lombikot nem hangoztatom, de nem is titkolom. én csak pozitív reakciókkal találkozok (pl. engem magasztalnak, hogy milyen erős vagyok :D ), még soha senki semmilyen hülye kérdést nem tett fel. Amúgy meg egyre több lombik babáról hallok a környezetebmben, szerintem mire közösségbe kerül Olivér, nem ő lesz az egyetlen a csoportban.

Lányok

ti buliztok ma? hol, merre?

Kata

megvetted már a könyvet, amit Bzsuzska ajánlott? Tényleg jó nagyon.

Kép
zsuzsi73
 
 


Zsuzsi, még nem vettem meg, de készülök, csak most anyagi csőd van a karácsony miatt, meg új vállalkozást indítunk és nagyon centizve van minden. Polár rugi az, amit Hajni feltett, én másikat nem találtam (sőt azt se, ha Hajni nem írja :wink: ). Mi nem bulizunk sehol, nekem a szomszéd garázsban a fiatalság 2 napja nyomja a tüctüc zenét... :? Most kicsit lejjebb vették, meg ígéretük szerint majd éjfél után is, hát kíváncsi leszek. Lehet, hogy kicsit elmenekülünk anyukámékhoz, 10től meg csak kibírjuk itthon. Attól tartok, hogy majd a tetőteraszon randalíroznak, oszt még beesik nekem az udvarra valamelyik, akkor ápolhatom. Szóval nekem buliért elég kilépnem az ajtón, de bent épp olyan jól hallom a zenét, a tévémet kevésbé. :lol: :lol: :lol:

Pompi! Örülök, hogy újra itt vagy! Nehéz dolgok ezek, nagyon... sok erőt a továbbiakhoz is.

Anikó! Olyan jó, hogy írtál, gyere vissza közénk, és írj a fiúkról! Úgy hiányzol!

Lányok, mindenkinek boldog új esztendőt kívánok!

dkata
 
 


Kata

nem irigyellek, nálam síri csend van.
miket sütöttél, főztél?
én nem nagyon készültem különös dolgokkal, csak frankfurti levest főztem, meg narancsos sütit sütöttem. Tényleg, nem érdekel egy jó recept? 12 perc az előkészítési ideje a narancsos sütinek, 20 percig sütöm. ma lemértem, eddig süti sütésre ez a legrövidebb idő.

Kép
zsuzsi73
 
 


Az alsó szomszéd már most bömbölteti a zenét!
3 hónapja laknak itt,azóta újítják a lakást,de mindig délelőtt 11 körül kezdik,addig alszanak! :evil: Úgyhogy gondolhatjátok,hogy milyen jóban vagyunk!Annyira ostobák,állandóan szólni kell nekik,hogy aludnának a fiúk,függesszék már fel egy kicsit a zörgést!

Nekem még nincsen rossz tapasztalatom a lombik dologgal kapcsolatban,de nem is érdekelne,ha vki megjegyzést tenne!Sztem ez már nem téma,nem úgy,mint 10 évvel ezelőtt!Akkor született meg egy ismerősünk lombik kislánya,és tök emlékszem,hogy olyan furcsán néztünk rá,hogy akkor Ő most "rendes gyerek"? :shock:

Hajni,
nem ikrek a babák,bocs,hogy félreérthető volt!
Mindjárt betöltöd a 12 hetet!Szuper!

Pompi,
örülök,hogy testileg-lelkileg rendben vagy!
Sztem senki sem fog erről többet témázni,gyere gyugodtan!

Hozzánk anyu mindjárt jön a tesóm 5 éves kisfiával!Itthon leszünk,aztán majd éjfél előtt lemegyünk a lakótelepre,és tüzijátékozunk a haverokkal,de buli sajnos nem lesz!

BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK MINDENKINEK!!!

Andi
Kép
aanda
 
 


Mi megyünk bulizni. Zalánra mamáék vigyáznak.
Mindenkinek boldog új évet!!!

Kép
Kép
emma1976
 
 


Sziasztok lányok!
Annyira nagyon aranyosak vagytok hogy hiányoltok és visszavártok!Igazán nagyon jol esik!
Köszönön és akkor vissza is sündörögnék.... :oops: :oops: !
Elöször is gratulálok minden ujra babátváro kismaminak! :D
Nagyon nagyon szurkolok és szurkoltam mindenkinek a "háttérböl"!
Köszönöm az érdeklödést is Ágoston után is!Nagyon édes és rengeteg boldogságot okoz nekünk!Okos és nagyon értelmes(persze elfogult vagyok)!Szépen beszél és mindent megért amit mondok neki vagy kérek töle!
Jol eszik és majdnem mindent, és ez nekem nagy csoda Marcikám után! :?
Marcikám iskolás nagyfiu! :D Egyenlöre szereti nagyon és élvezi....de hogy meddig azt nem tudom! :roll:

Pompi!
Miattad néztem nagyon sokszor az elmult idöben!
Én is kivánom hogy minél elöbb rendezödjön minden és lélekben veled vagyok! Kép

Kiscsillag!
Nagyon sok boldogsátok kivánok nektek ....igazán megérdemelted a sorstol! :D

Mindenkinek jo szorakozást kivánok a ma estére mi is készülödünk....!
Kép Kép

KépKépKépKép
aniko24
 
 


Pompi!
Ha lelkileg rendben vagy, akkor oké lesz minden! Örülök hogy visszanéztél, és az emlult rövid időszakkal mostmár ne foglalkozzunk! Nagyon sokszor gondoltam Rád!
Kiscsillag!
Most ebben a percben csak mini időm van, de Te az a régi Kiscsillag vagy? Mert 1x használta vki ezt a nevet később.

MINDENKINEK NAGYON BOLDOG UJÉVET KIVÁNOK erőben, egészségben, kivánságaitok teljesüljenek, és szaporodjunk szaporodjunk!

Nálunk vendégség lesz, a kicsinyeket idővel majd lefektetjük...

[url=https://lilypie.com]KépKép[/url
melcsi1967
 
 


Sziasztok

Mindenkinek Nagyon Nagyon Boldog Új Évet Kívánunk!


Áron Ákos Apjuk Erika

Kép

Kép
erika13
 
 


Orsi!

Kakival annyi baj volt, hogy nem jött ki a pelusba, húzgálják a lábukat, a dokinő szerint ilyenkor rá kell segíteni: tornáztatni , a hasat masszírozni és lázmérőt dugni a fenekükbe, azzal ingerelni. Ezzel telik az éjszaka, hogy kakilunk.
Tegnap voltunk szemészeten, mert 4 hetesen el kellett őket vinni szemfenék-vizsgálatra. Minden rendben, de Norbikának nem nyílt ki a könnycsatorna, ezért a bal szeme gyakran csipás.
Anda: hétfőn leszünk 5 hetesek, Súly: Norbi szülsúly 2160, most 2960, Kira szülsúly: 2040, most 2660.

Még biztos dolgoznak bennem a hormonok, mert össze-vissza írok. Tejcsim nincs, az anyatejgyűjtőből kapunk kétnaponta 2 litert, egyelőre azt kapják 2 hónapos korig. Utána jönne a tápszer, de attól az első 3 napban, amikor még nem hordtuk az anyatejet, besűrűsödött a székletük.
szöcske
 
 


Sziasztok!
BUÉK!

Én egy jó gyermek háziorvost keresnék Bp-en a XII. ker-ben vagy környékén születendő gyermekünknek.
Van valakinek jó ötlete?

ill. mit javasoltok újszülött baba ápolásához?

milyen vizsgálatokat javasolnak az első hetekben?
az anyatejgyűjtöböl hogy lehet anyatejet kérni...?

BUÉK mégegyszer mindenkinek!!!!!

Kép

Kép
nuszo
 
 


Szöcske :)
én egészen biztosan nem éjjel piszkálnám őket a kakilással - különösen, ha gond van az éjjeli alvással -. Anyatejes babánál teljesen normális, ha akár 7-10 napig nincs széklet.
Hőmérőzéssel meg megint csak csínján, mert hozzá lehet szokni.
szerintem próbáld meg, hogy 1-2 napig nem piszkálod őket a kaki miatt. (Máté 9-10 naponta kakilt amikor anyatejes volt, Lili is 2-3 naponta, egyedül Levi kakilt minden nap)
A tápszernél teljesen más a babák széklete, nem olyan krémes sárgás, mint az anyatejes babáké.

Nuszo :)
tudok Neked ismerőst kérdezni a XII. kerületben, hogy ők kihez járnak.
Babaápolásra a doktorotok fog majd felírni mindent (fürdető krém, popsikrém, köldökhöz alkohol meg hexa-hintőpor. Más nagyon nem is kell az elején)
Anyatejgyűjtőhöz orvos ír papírt, úgy lehet hozzájutni.

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Sziasztok!

Mindenkinek Búék!

Kiscsillag, szívből gratulálok!Nagyon eltűntél annó, de fantasztikus hírrel jöttél vissza!Gratulálok mégegyszer!
Vendég
 


Anikó!
nagyon örülök Neked!
Fiúkról dobhatnál képet!

Kiscsillag,
én is gratulálok!
Képet tegyél ide is,mert nem nagyon van időm átnézni a másikba!

Szöcske,
gyönyörűek a babáid!
Képet ide is!
Szépen nőnek,kitartás!
Előkerestem a naplómat:enyémek 5 hetesen 2500,ill.2320 g-osak voltak,és 8x ettek 50-60 g-okat!
Szuper,hogy kaptok anyatejet!

Többiek?

Andi
Kép
aanda
 
 


Sziasztok

Mégegyszer Mindenkinek Nagyon Boldog Új Évet Kívánunk!

Kiscsillag
Hatalmas Nagy Nagy Gratula nektek!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Sziasztok

Erika

Kép

Kép
erika13
 
 


Sziasztok :)

Boldog új évet mindenkinek!

Kiscsillag :)
Én is gratulálok, nagyon örülök, hogy végre neked is lett babád :)

Hajni :)
Barna nincsen már egyáltalán, javarészt feküdtem karácsonyig, azóta meg félig beteg vagyok, úgyhogy azért fekszem sokat.
Jövő hét pénteken megyek 12. heti UH-ra, és akkor csinálják a kombinált tesztet is a kórházban.
A régi nadrágjaim már nem nagyon jók, a terhesnadrágjaim meg órásiak, elég nehéz öltözködni, de erre a pár hétre nem veszek új nacit, majd belenövök a régi terhescuccaimba. Nyárra úgyis kell majd venni vékony nadrágot.
Ha a felvágotatt leszedi a kenyérről Olivér, ne azt tegyél rá, hanem kend meg valamilyen krémmel. Én is ezt csinálom, csak nálunk fordított a helyzet a kenyeret hagyja ott és a felvágotatt eszi meg. Viszont a krém az csak a kenyérrel együtt megy (bár régebben azt is inkább lecsipegette) és szerencsére nagyon szereti Balázs a kencéket.

Anikó :)
Nagyon örülök, hogy végre jelentkeztél, már azt hittem ott ragadtatok a nyaraláson, mert utoljára akkor írtál valamikor :D

Nálunk a karácsony elég fura volt, én lázasan feküdtem a kanapén és kommandíroztam Apát, így díszítettünk és csomagoltunk. Balázs teljesen besokkalt a sok csomagtól, egyáltalán nem is érdekelték az ajándékok, nem nagyon akart az első csomag után bontani, inkább azzal a játékkal játszott volna, amit már kibontott. Aztán a nagy családi látogatások során ez fokozódott. Egyébként nagyon jól iskerültek az ajándékválasztások, mindegyikkel szeret játszani és az új könyveit is szívesen lapozgatja.
Na meg szaloncukort akar enni állandóan :D Napi egy van neki megengedve, gondolhatjátok...

wish
 
 


lányok,
nagyon arik vagytok, én is ölelek mindenkit és köszi! :D

Hajni,
én sem mondtam el senkinek, aki nem családtag, hogy lombikosok vagyunk. Nem tudom, van bennem egy kis félsz, hogy azért egy kicsit lazák ezek a játszótéri kapcsolatok, és ki tudja, mikor hallanánk (vagy a gyerekek hallanák) vissza és milyen formában ezt mondjuk majd a suliban. Szerintem az emberek tartanak attól, amit nem ismernek.

Anikó,
én biztos voltam benne, hogy az örök nyaralást választottátok, néha felmerült, hogy esetleg egy sejk elrabolt titeket... de örülök, hogy újra itt!

Kiscsillag,
emlékszem Rád, és nagyon örülök Neked-Nektek! Minden jót kívánok!

Wish,
nálunk is a gyerekek térdig gázoltak anyukám jóvoltából az ajándékokban! Megfogadtam, hogy jövőre én már nem veszek semmit, minek? Na, viszont sikerült egy jót vennem: egy síró babát. Meg lehet nyomni a hasát, és akkor Norina már mondja is panaszos hangon: szí... szí... Bencsi meg rohan, és simogatja, puszilgatja. Megzabálom őket!

KépKép
pompomlány
 
 


Nuszo,
privi ment!

Lányok,
először is BUÉK!!!
másodszor tanácsot kérek tőletek! Szeretném teljesen elválasztani Barnust. Doktornéni azt mondta, hogy ne kínáljam, csak akkor szoptassam meg, ha kéri. Most úgy néz ki a dolog, hogy rendszerint délután ötkor játék közben egyszer csak elkezd szenvedni, és jön hozzám esdeklően, majd szopi után teljesen megelégedve folytatja a játékot. Ezen kívül a reggeli ébredéskor szoptatom még meg, mert általában sírva ébred. Igazából a reggelit nem bánom egyáltalán, de a délutáni kicsit zavar, mert az a nap közepén van, és gondolom arra kell törekedni, hogy napközben ne akarjon szopni. Szerintetek?

KépKép
lili73
 
 


Lili :)
én próbálnék tanácsot adni, de nem tudok, mert Lili is ilyen. Ő reggel meg éjjel szopik - már amikor megébred. Bújik hozzám, és látom rajta, hogy igényli, mert utána teljesen átalakul.
Szerencsére nappal nincs ilyen igénye már.

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Orsi :D
Szeretném remélni, h majd magától elhagyja, ahogy Alizka is tette. A délutáni szopiból nem olyan régen még ő is kivette a részét, de szerencsére már nem érdekli. Biztos vagyok benne, h csak azért jött ő is, mert látta, h Barnus jön. Egy kicsit morbidnak éreztem, ahogy egyszerre térdelnek előttem, és szopnak :oops:

KépKép
lili73
 
 


Bocs csajok, hogy csak így beugrok, de megtaláltam a szemüveglencsét!!!!!!!!!!! Ma porszívózás közben, a kiborult duplók között, ezek szerint a ládában bújkált, pedig tutira megnéztem ott is! No mindegy, lényeg hogy megvan és a gyerek megint szemüveges! :lol: :lol: :lol: :lol:

Hajni! Polárról az jutott eszembe, hogy Bálintnak én most vettem bábot, és nagyon finom polárból van, imádja. Ötlet, hátha Olivér is szeretné, a miénk cica. :lol:
http://www.babu.hu

Zsuzsi! Süti érdekel! Én nem rendeztem nagy főzést, húst sütöttem meg tojás, hagymás krumpli, és orosz hússalátát csináltam. Tényleg mentünk anyukámékhoz, mert nem lehetett itthon megmaradni, Bálint fel is ébredt még éjjel (csoda, hogy elaludt!), és ordított, akkora zaj volt. Én fülhallgatóval a fejemen próbáltam valahogy túlélni de háromkor már kész voltam. Aztán fél 6kor arra ébredtem hogy csend van... a tegnapi napom persze merő fejfájás volt. Remélem, pótszilvesztert nem tartanak, mert akkor végem. :?

dkata
 
 


Wish

örülök, hogy elmúlt a barna és elérted a bűvös 12 hetet is :D
Balázs mennyi időt játszik a játékokkal?


Írjátok, hogy el vannak a gyerekek a játékokkal, nálunk változatlan a helyzet, semmi nem érdekli Olivért, csak a szaladgálás, meg hogy a sarkamban legyen örökké. kapta pl. a biciklit. próbálom ráültetni, azonnal leszáll. akkor fejre állítom, hogy pörgesse a kerekét, pörget rajta kettőt és szalad tovább. ugyan ez van, ha előveszem a mesekönyvet, mutatom a cicát, de már a nyuszinál el is szalad. olyan rossz, hogy 3 percig nem köti le semmi. és így nehéz vele foglalkozni, játszani.

Kata

nagyon sajnállak, hogy nincs nyugtod a szomszédoktól, viszont az jó hír, hogy meg van a lencse :D
írom a receptet máris a másik topikba.

Lili

tapasztalatból sajnos nem tudok tanácsot adni, de a barátnőm úgy oldotta meg a napközbeni szopi elhagyását, hogy abban az időpontban nem volt a gyerek közelében. Kapóra jött neki, hgoy elkezdett újra dolgozni, amikor a gyerek 1 éves lett, így nem is nagyon tudta szoptatni, csak az este és reggel.

Jót nevettem, amit Pompi írt, Anikó eltűnésének vélt okát, hát esküszöm, ugyanerre gondoltam én is.

Kép
zsuzsi73
 
 


Köszi a lombik-hozzászólásokat!

Pompi,
üdv újra! :D Bencsi mekkora most? Olivér semmit se hízik, bár legalább nőtt vmicskét... :roll:

Kata,
szomszédok! :twisted: Köszi a linket, nagyon tetszik! Ha tényleg polár lesz, akkor lehet, hogy Olivér ezeket hurcibálja majd! :D Ki is néztem párat... :oops: :lol:

Zsuzsi,
ujjatlan polárt nem nagyon láttam, olyan nekünk nemigen kell... :roll:

Andi,
mi is tűzijátékoztunk! :D Fiúknak tetszett? Olivérnek egyáltalán nem! :(

Kiscsillag,
gratulálok! :D

Wish,
gartula a 12. héthez! Én jövő hét szerdán megyek kombináltra. Rám már rég nem jók a gatyáim, hetek óta terhesgatyákat hordok, amik egyáltalán nem nagyok! :oops: :roll: Kilóra 1,5-2-t híztam, most vagyok nagyjából annyi, mint Olivér előtt.
Köszi a kencés ötletet!

Zsuzsi,
nem tudom, miért nem köti le semmi. Igazából ismerek egy kisfiút, de náluk más a helyzet, már azért nem köti le semmi, mert sose volt egy darab játéka se: se könyv, se autó, se semmi. (1,5 éves ) Úgyhogy ő megtanulta azokkal elfoglalni magát, amik kéznél vannak: dvd-dobálással, porszívócső-tologatással, kimosott ruhák dobálásával... :(

Emma,
milyen volt a buli?

Lányok, van már vmelyik gyerkőcnek papucsa? Olyan rendes papucs, aminek pántja sincs. Mikortól tudnak benne rendesen menni? :?: Olivér mostanában mindig a mi papucsainkban tipeg...
20140901102739
 
 


Mindenkinek nagyon boldog új évet :lol: :lol: !!!!

Hamar eltelt ez az ünnepkör is :( .De nagyon jó volt :lol: .

Kiscsillag!!!!
Drága Kiscsillag!!!!!!!!!!!!! :lol: :lol: :lol: Csodáshír :lol: :lol: ! Sok boldogságot :D :D .

Zsuzsi!
Enyém Borcsim is ilyen volt, szépen lassan rá lehet szoktatni az önálló játékra. Eleinte egy könyvet sem volt hajlandó megnézni. Csak dobálta most meg már a könyvek a kedvencei :lol: :lol: . Sok könyv még őt sem érdekli, mert túl kusza neki. De a Marék Veronika könyvek pl abszolút nyerőek. Én is kétségbe estem anno hogy az én gyerekem csak minden mellett elszalad. De az is lehet hogy most épp nagy felfedező korszakát éli a kisfiad és majd lecsendesedik. :D Írtad hogy mindig a nyomodban van. Azok a dolgok sem érdeklik amiket te csinálsz? Takarítás, főzés... Gondolom ezek lekötik :D

Pompi

Virtuális ölelés...

Puszi

Zsu&Borka
KépKép
bzsuska
 
 


Hajni :D
a fiúk olyan 2.5-3 éves koruktól papucsoztak, 23as volt az első papucsuk. Előtte én nem vettem - nem tudom, mikor kellene hordania azt egy gyereknek. Akkor is csak uszodába hordták.

A gyereket meg bármi le tudja kötni, ha olyan típus, ez nem játék kérdése. A legjobb játék pl. nálunk sokáig a fakanál meg a vizes palack volt.

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Zsuzsi :)
Sokat azért nem játszik egyedül. Általában kell neki asszisztálni valamennyit hozzá. Tök egyedül úgy 10 maximum 15 percet van el, aztán jön és megkeres. De ha egy játék tetszik neki, akkor egy órát is el van vele, ha én is segítek neki játszani. Könyvolvasás, vagy tv nézés nem igen köti le 10 percnél tovább. Könyvben nagy sláger a Telhetetlen hernyócska, a Vidám mesék (a rövidek belőle), a Kipp-kopp és az Anna és Peti. Ezekben a rajzokat is szereti názegetni-mutogatni. Amikkel leginkább el van egyedül is egy darabig, az a formabedobó, egy mágneses rajztábla és most a karácsonyra kapott legó és kukásautó.
Most az abszolút csúcs egyébként ez a kukásautó volt, amikor megkapta anyósomtól fél órát tök csendben eljátszott, annyira elvarázsolta.
Szerintem ne aggódj, majd rájön a játék ízére, addig időnként próbálj meg vele játszani, olvasni, de ha nem akar ne erőltesd. Meg az is jó lehet, ha játszóházban vagy más vendégségben kifigyeled, hogy melyik játék érdekli és otthonra is veszel olyat.

wish
 
 


azt azért itt hozzátenném, hogy magában Lili sem nagyon van el. Amikor mind3an itthon vannak, akkor hárman játszanak együtt.
Egyedül ált. velem jön a konyhába, a mosáshoz vagy bárhova, amit csinálok, és napi szinten szerintem 2-3 szor van olyan, hogy elmegy a játékokhoz, és kipakol-bepakol, vagy főzőset játszik a kiskonyhánál vagy a cicáját eteti ill. tolja a babakocsiban.

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Köszönjük a kedves szavakat és gratulációkat! :)

Gyönyörűek a gyerekek!!! :)

Aanda kedvéért! :)

Kép

sok-sok puszi Mindenkinek!!!
Kiscsillag és Kincső
kiscsillag
 
 


Hajni!
Én pedig nem csináltam titkot belőle, és nem is fogok, főleg Emesének tudnia kell, nehogy ugy járjon mint én. Arra akarom nevelni, hogy élete értelmét Ő is a családban, a gyereknevelésben találja meg, ugymond ezen a téren "valósitsa meg" önmagát. Ez az elképzelés pedig nehezen fér össze azzal, hogy tanulj, végezz el 5 egyetemet, aztán épits karriert, és majd ugy 35-40 körül kapjál észbe, hogy egyedül maradtál és kéne egy gyerek... Vagy hogy halogasson olyan sokáig, meg várjon a szerencsére, mint mi. Akarom, hogy tudja, hogy nehezen sikerült, hogy szinte remegtünk Érte, és hogy mégis köztünk van, hogy ez mekkora csoda.
Mikor pedig erről beszélek, hirtelen kiderül, hogy mennyien járnak hasonló cipőben...
Szerintem nem szégyen, és félni sem kell tőle, inkább örülni, hogy ezzel a lehetőséggel sokak számára mégis elérhetővé válik a gyermekáldás, és megismertetni másokat vele, hogy ne féljenek nekivágni, ha kell. Talán nekünk is sokkal hamarabb sikerült volna, ha tudok beszélgetni más lombikosokkal.
Kiscsillag!
Gyönyörü bébi! :D

[url=https://lilypie.com]KépKép[/url
melcsi1967
 
 


Hajni :)
Én is akartam neked írni a lombik dologra, csak rövid az eszem...
Én sem titkolom, nem is reklámozom kifejezetten, de ha szóba kerül, akkor elmondom.
Sokan, sokszor rákérdeztek, hogy kistesó mikor lesz (mert Balázs rögtön az esküvő után jött (sikerült) ), olyankor el szoktam volt mondani, hogy nálunk az nem olyan sima ügy. (Vagy mégsem? ;))
Egyébként meglepő, hogy mivel én őszintén elmondtam annak aki tudni akarta, mennyire megnyíltak az emberek és sokan elmondták, hogy ők miken mentek keresztül, hogy gyerekekük legyen, hány sikertlen terhességük volt, meglepően sok emberről kiderült, hogy lombik gyereke van, és olyan is volt, aki elmondta, hogy ők meg örökbefogadtak. Mindenkinek megvan a maga keresztje :( Persze voltak egyszerű emberek is, akik megkérdezték, hogy hány hónaposan került ki a lombikból :roll: és társai, de hülye emberek mindig lesznek, velük nem foglalkozom.
Szóval szerintem nincs abban semmi, hogy lombik gyerekeink vannak, és Balázsnak is elmondjuk, ha majd érdekelni fogja, hogy ő hogyan lett.
Na, meg mivel nálunk a spermaképpel volt gond, ezért jobb is ha tudja, ki tudja milyen géneket örökölt, ha majd egyszer gyereket szeretne a párjával, akkor így tudni fogja, hogy jobb ha elmegy egy vizsgálatra és nem próbálkoznak hiába évekig.
És az igazat megvallva nagyon boldog vagyok, hogy a tudomány segíteni tudott rajtunk és büszke is vagyunk magunkra is, hogy végig tudtuk csinálni, bár voltak mindenféle nehézségeink a próbálkozások alatt.

wish
 
 


Melcsi

érdekes amit írsz, hogy szeretnéd, ha Emese is a gyermek nevelésben valósítsa meg önmagát. Ez akkor nem a Te akaratod? lehet, hogy az ő álma nem ez lenne, hanem az 5 diploma.
Nekem több olyan barátnőm van, aki nálam is idősebb és esze ágában sincs soha gyereket szülni és ennek ellenére nagyon boldog és teljes életet él.
Én Olivért arra próbálom majd nevelni, hogy azt csinálja majd, amihez kedve van. Én elfogadom azt is, ha 20 évesen családot alapít vagy azt is, ha 30 éves koráig tanul. Egyik irányba se fogom terelgetni.

Még a lombik témához, ha valakivel ez szóba kerül, én is büszkén vállalom, és boldog vagyok, hogy megadatott ez a csoda.
A múltkor meséltem nektek, hogy itt volt a városunkban Kaáli Géza előadást tartani. A végén odamentem hozzá, és megköszöntem neki, hogy az intézete lehetőséget adott nekem, hogy gyermekem születhessen.

Kép
zsuzsi73
 
 


Zsuzsi,
ez tényleg jó módszer. Ha nem vagyok kéznél, nem jut feltétlenül eszébe.


Amúgy nálatok hogy volt a szoptatás teljes abbahagyása? Egyszer csak nem adtatok többet, és nem is hiányolták? Vagy egyszer csak nem kértek többet?

Kiscsillag,
csodaszép Kincső! Gratulálok!

Lombik kérdés: én ha kérdezik, h volt-e a családban iker, Wish-hez hasonlóan mindig megmondom, h ők lombikbabák. Emlékszem volt kis nézeteltérés a férjemmel az elején, mikor kevésbé szoros barátoknak vagy ismerősöknek elmondtam, ugyanis én kifejezetten büszke voltam rá. Most meg inkább csak azért mondom meg, mert elég nyílt vagyok alapból, eszembe se jut, h ne mondjam, ha egyszer ez az igazság, és ráadásul nem egy jelentéktelen vagy érdektelen momentum az életemben.

KépKép
lili73
 
 


Sziasztok

Lili
cicizés: nálunk Ákos 6 hósan köszönte szépen nem kérte többet, bármit is csináltam, órdított mikor a mellemhez raktam, megmerevítette magát (hidat csinált), így békénhagytam - amúgy ő ekkor már kapott pótlást is
Áronkám a pótlást csak a klinikán fogadta el, így ő (kipróbáltunk vagy 4-5 félét) még most is cicizik, és nem legy egyszerű dolog leszoktatni rólla, mert ő sokszor még cuminak is használja szerintem,
ja és ha nem akarok neki adni, akkor elkezdi rángatni a ruhámat és addig hisztizik - toporzékol míg meg nem kapja
amúgy ő hajnalban fél5-5 között felkel és csak cicivel hajlandó a szájában visszaaludni nagy sajnálatomra, már próbáltam erről leszoktatni, de akkor meg felveri az egész házat, még jó hogy nem panelban lakunk, nagyon akaratos, pont úgy mint a kedves bátya

lombik: én ha kérdezik megmondom, már csak azért is hogy lássák, hogy vannak azért olyan szerencsések is akiknek sikerül elsőre 2x is, de az is igaz, hogy ha az okra kérdeznek rá, akkor azt nem mondom el - a teljes igazságot
mert ahhoz már senkinek semmi köze (még az anyósom sem tudja)

azt szeretném kérdezni: hogy van valaki aki a gyerkőcnek ad valamilyen formában Omega3-at, vagy halolajat?(mondjuk csukamájolajat)?
csak azért kérdezem mert én szeretnék adni Ákosnak, hátha akkor kicsit jobban tudnék foglalkozni vele, mert jelenleg nem igazán hajlandó bármit is 5-10 percnél tobább csinlálni - ez is elég ritka, de az apjával a garázsban nagyon jól el van, de én szeretném ha néha megpróbálkozna a rajzolással, ha végig hallgatna 1 rövidebb vagy közepesen hosszú mesét, vagy néha kirakózna (3-4db-ossal), mert jelenleg ha pl. elkezd valamit csinálni akkor Áronka is odamegy és ő ügye még rombol és ekkor Ákos viszont teljes erőből rombol és szét dobálja,
vagyis én azt is remélem, hogy egy kicsit talán lehiggasztja vagyis kicsit odafigyelőbb lesz, és talán hallgatni is fog a nevére, mert jelenleg nem igazán hallgat, és mikor már isten tudja hanyadszor szólok neki a végén már kiabálva akkor néha kegyeskedik válaszolni is.

Sziasztok

Erika

Kép

Kép
erika13
 
 


Orsi,
és strandon vagy vizes helyen (pl. Kolpingban ) mit adtál/adsz a lábukra, hogy ne csússzanak el - mondjuk most Lilire? Vízi szandit? Azt macerás kicsit rájuk adni, nem?

Melcsi,
hát, azt hiszem, kicsit én is megpróbálom majd terelgetni Olivért - csak szerintem pont a másik irányba. Én szeretném, hogy tanuljon, és nem bánom, ha nem 20 évesen lesz apuka. Amúgy is elég rossz tapasztalatom van a fiatal házasságok/kapcsolatok terén. Őszintén szólva rajtatok kívül nem nagyon ismerek párt, akik együtt vannak fiatal koruk óta. És igazából én sem bánom, hogy 30 évesen szültem először, elég rossz lépés lett volna hamarabb - így visszagondolva. Persze Ő majd akárhogy is dönt, akármit csinál, akkor is az én kisfiam marad és mindig támogatni fogom! Én is csináltam elég sok hülyeséget, a szüleim mégis mindig mellettem álltak. Mindezek mellett/ellenére úgy érzem, hogy sikeres, boldog ember lettem.

Wish, Lili
nektek is köszi!

Zsuzsi,
nagyon megható, amit írtál!

Lili,
nálunk 10 hónapos koráig éjjel nappal volt szopi, akkor döntött úgy, hogy éjjel már nem szopik. Pont gondolkodtam, hogy hogy kéne csökkenteni a szopik számát a kistesó project miatt is, erre 10,5 hósan úgy döntött, hogy egy kortyot se szopizik többet! Hát akkor elég rosszul esett, még lelkiismeret-furdalásom is volt, hogy milyen szemét vagyok, biztos megérezte a gyerek, hogy mi a helyzet... :( Meg kicsit kétségbe is estem, hogy akkor mit egyen, hogy egyen, mi lesz. Dehát Ő eldöntötte! A reggeli/esti szopinak még örültem volna azért. Egyébként a cumival ugyanígy volt: most 1,5 évesen egyik nap nem kérte a cumit, azóta se kell neki! De a tesómnál meg az unokatesómnál leszoktatás volt/van, nekik nem hagyta abba.

Lányok, Ti ilyen hidegben mennyit vagytok kint levegőn?
20140901102739
 
 


Hajni,
az egész család a tüzijátékra kelt fel,csak Apa tudott addig fentmaradni(ugye itt volt Anyu is és az 5 éves unokatesó)
A gyerekeim még ma este is említették a tüzijátékot és a durrogást,annyira féltek!Minden lefekvés előtt mondják,még az ebéd utáninál is,és nehezen értik meg,hogy nem lesz már durrogás.Szegények nagyon félnek a zörgéstől,amióta az alsó szomszéd ideköltözött!
Papucsot én sem vennék,minek!Enyémek vastag zokniban vannak itthon és van vékony vászon cipőjük is.

Zsuzsi,
nem baj,ha rohangál!Enyémeket sem köti le hosszú ideig pl.egy könyv,sztem ahhoz még kicsik.
Ellenben imádják a Mondókáskönyvet((Füzesi Zsuzsa:Mondókáskönyv 1.)Énekelek,mondókázok nekik-velük,hihetetlen módon ragad rájuk,sokszor tátva marad a szám!
Arnoldkám kedvenc játéka még mindig a pórszívó! :lol:
A konyhai dolgok is jók,fiúknak van teáskészletük,és tervezek még venni hasonlókat,mert nagy kedvenc,bölcsiben is sokat játszanak a babakonyhában!



Kiscsillag,
köszi a képet!
Lógsz nekünk még a sztorival! :lol:

Andi
Kép
aanda
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?