Áfonya, nekem nem is voltak fél percesnél hosszabb fájásaim, csak a kitolás előtt, de akkor viszont szünet nélküliek voltak, úgyhogy nem tudom, végülis hány percig tartott egy.
Én szerencsére megúsztam a császárt, mert valahogy sikerült kitágítaniuk, ezzel-azzal
, de végül vákuum lett. És sokáig ez is zavart. Mert én is úgy éreztem, hogy nem sikerült vmi. Pedig butaság, hiszen nem azért lett vákuum a vége, mert én vmit rosszul csináltam volna. Erőm már nem volt, egész napos vajúdás, oxitocin infúzió után, már azt sem tudtam hol vagyok, amikor hirtelen leszaladt a lányom szívhangja. Aztán jött a porszívó. Utána pedig a félsz, hogy vajon lett-e tőle vmi baja!
És Áfonya, nekem a második tényleg egész más volt, még fájásaim is voltak
, és kb. negyedannyi idő alatt meglett a fiam! És rögtön 5 percesekkel kezdődött, de az 2 órán át tartott. Akkor értünk be, amikor már egy ideje 2-3 percesek voltak. És ha nem repesztenek burkot (ez a kölök is beijesztett a ctg-n
), akkor még pár órát elvajúdgattam volna a kétpercesekkel, így két óra múlva megvolt a beérkezéshez képest. Nekem azonban snoopy az etalon. Amióta olvastam, nem hiszem el az orvosomnak, hogy nem megy az olyan gyorsan!
És még vmi. Az első szülésem után komolyan fontolgattam egy programozott császár lehetőségét. Megkérdeztem orvosokat is, hogy lehet-e pszichés alapon kérni a császárt. Kettőből kettő azt mondta, lehet, ha tényleg van oka. (Értem ezalatt, hogy nem csupán a gyermek szép fejformája az oka, vagy a hüvely rugalmasságának elvesztésétől fél vki.) Aztán megbeszéltem magammal, hogy nincs értelme feleslegesen kés alá feküdni. Olvastam a gyerek szemszögéről is, hogy neki is kell a vajúdás, és a születés élménye. Mert fontos, hogy megküzdjön érte, ne csak kiszedjék.
Az első szülésem mindennek nevezhető csak komplikációmentesnek nem. Vagyis inkább tobzódtam a komplikációkban, (szerencsére) anyai szövődményekben. Mondhatni tankönyvi eset voltam, és ezek után azt mondom, kellett egy nagyon pozitív szülésélmény! Mert rendbetette a lelkem. Ha azonban császárt kértem volna, akkor egész életemben ott lehetne a tüske, hogy gyengeségből, vagy félelemből nem vállalatam be a világ legcsodálatosabb fájdalmát mégegyszer.
Solya