Új privát üzeneted érkezett!

Szia Swenson!

Nem vagyok annyira előrehaladott!:-) 30.hét
7.hetesen derült ki, azóta veszélyeztetett terhes vagyok, vagyis nem dolgozom. Hát, eléggé meglepődtem! Kb. az volt az első reakcióm, hogy olyan béna az ikerbabakocsi. Fel kellett fogni az egészet! 2 helyen is volt már a családban iker, de mindkét esetben az apák a rokonaink, úgyhogy nem biztos, hogy azért, mert ez nő függő, hogy pl. az én esetemben is 2 petesejt termékenyült meg! Nagyon úgy néz ki, hogy vegyespáros lesz! Én nem fogadok szülésznőt, ugyanis császár lesz. Én hétfőn megyek tanácsadásra, nincs nagy kedvem végigülni, csak azért, hogy adjanak vizelet, esetleg vérkép beutalót!

Sziasztok!
K
 


Sziasztok! Tényleg, sokszor nem is értem, hogy miért kell annyi időt tanácsadáson tölteni, úgy tudom (lehet, hogy nem jól!!!)kötelezően 4-szer kell megjelenni. Főleg ott tartom fölöslegesnek, ahol már a terhesgondozást is a választott orvos kíséri végig. A beutalókat kb. 5-10 perc alatt oda lehetne adni.
K! Azért nagy csoda lehet ikreket várni, gondolom, nem lesz majd könnyű, de dupla lesz az öröm is!
Na, szép napot Nektek, jó pihenést!
beatrix28
 
 


Sziasztok!
Nem tűntem el, csak egy kis időre. Kép
Swenson! Én még mindig nem tudom, hogy kislány lesz-e, vagy kisfiú, mert azt mondta a doki, aki UH-on ott volt, hogy kb. a 26.-27. hétben lehet majd biztosra megmondani a nemét. Szóval már nagyon várom (most vagyok a 26.-ban). Nemsokára mehetek majd Kép Aztán lehet, hogy megyünk majd 3d-s ultrahangra is.
Remélem jól van mindenki! Üdv: M
melinda24
 
 

 
 

Merre vagytok szolnoki kismamák?
Névtelen
 


Sziasztok!

Melinda, K mi van veletek? Olyan régen írtatok, remélem jól vagytok ti is és a babák is!

Mostanra megint felmerült bennem egy pár kérdés, szeretném ha segítenétek. Először is kedden vették le tőlem az AFP-t, s azt mondták a laborban, hogy kb. egy-másfél hét múlva lesz eredmény a terhesgondozóban. Ti emlékeztek rá, hogy nektek mikor lett meg az eredmény? Az orvosommal úgy beszéltük meg, ha megvan az eredmény utána megbeszélünk egy időpontot, és megcsinálja a genetikai UH-t. Nektek hanyadik héten csinálták ezt meg? Az is érdekelne, hogy a kórházban az UH-n tudnak videofelvételt készíteni?

K: tudom, hogy neked császárral lesz a szülés, ezért inkább Melindától kérdezem: apás szülést szeretnétek? S ha igen, érdeklődtél már az ezzel kapcsolatos felkészítő előadásról? Oda mikor kell menni és hol tartják?

Jaaaa! S ami még nagyon érdekelne, mikor éreztétek meg a babá/itok mozgását először?

Én egyébként egész jól vagyok, bár mostanra már biztossá vált, hogy ezt a sok vérvételt nem nekem találták ki. Mint mondtam kedden voltam az AFP, utána bementem dolgozni. Már szerdán éreztem, hogy nem vagyok jó, csütörtökre meg újra olyan gyengének éreztem magam, hogy haza kellett jönnöm. A vérnyomásom ingadozott, fájt minden porcikám, hol a hideg rázott, hol melegem volt, szédültem, azt sem tudom, hogyan értem haza. Persze voltam orvosnál is, aki megállapította, hogy valószínűleg a vérszegénységem, meg a terhességem legyengítette az immunrendszerem, úgyhogy sok pihenést és fekvést javasolt, meg azt, hogy ilyen vírusos időkben kerüljem a tömeggel való érintkezést. A nőgyógyászom is javasolta már nekem, hogy maradjak itthon és ne dolgozzak, úgyhogy mostantól meg is fogadom a tanácsukat és nem dolgozom. A csütörtököt és pénteket szinte végigaludtam, most már sokkal jobban érzem magam. Remélem a babámnak ez nem okozott gondot -bár a dokik szerint nem- s most nekem a legfontosabb az ő egészsége. Most vagyok egyébként 17 hetes és 2 napos, úgyhogy alig várom már, hogy megérezzem, hogy megmozduljon! Meg várom nagyon az UH-t, hogy tudjam és lássam, hogy nincs semmi baj, mozog és megvan mindene! A pocakom egyébként már határozottan kismamis, már le sem tagadhatnám, hogy babát várok.

Szeretném, ha ti is megírnátok, hogy hogy vagytok, mi van veletek, s ha esetleg friss szolnoki kismama is olvassa azóta a tpoicot, jó lenne ha jelentkezne! S persze nagyon örülnék, ha válaszolnátok a kérdéseimre.

Addig is boldog babavárást!

Botond Kép
EneseKép
swenson
 
 


Szia!

Mi köszönjük jól vagyunk, ma vagyok 32 hetes!!! Az AFP eredmény 1 hét alatt lett meg és utána volt a gen. UH. Szóval, ha pont letelik az egy hét, nyugodtan soron kívül, bár ilyenkor jó reggel fél 8-kor odamenni a terh.gond.-ba és elkérni...
Igen, a kórházban feltudják venni!!! Úgyhogy vigyél videókazit és képet is tudnak nyomtatni, csak szólj a dokidnak!
A szülésfelkészítőt a kórházban tartják, szerintem a védőnőddel beszéld meg, hogy működik! De ha a dokiddal hamarabb találkozol, akkor tőle! Egyébként mi is apást szeretnénk, ha lehet!:-) Már ideje lenne megkérdezni, hogy lehetséges-e... Magzatmozgás: már nem is emlékszem, de azt hiszem 18-19.hét környékén volt az, amikor már biztos voltam benne, hogy EZ AZ! Addig csak tudod, az volt, hogy ez lenne, ez talán az stb. De hát azok se olyan igaziak még, mint a 20.-tól egyre inkább, egyre keményebben, intezívebben csinálják! :-) (értelmes mondat lett) Ha mész UH-ra, akkor már talán a nemét is megtudják kb.-ra mondani. Én most tartok ott, hogy már el merem hinni, hogy fiú/lány!

Mit üssek be azonosítónak, hogy elmenjen végre az üzi??????????????????????????????????
K azonosító
 


Szia K!

Gratula a 32. héthez, meg a majdnem tutti egy fiú-egy lányhoz!!!! S Te egyébként hogy érzed magad? Hatalmas már nagyon a pocakod, ami igazi teherként jelentkezik már? Neked hogy kell járni már a terhesgondozóba? Gondolom gyakrabban, mintha egy babát várnál. Bevásároltatok már a kicsikéknek? A férjed meg a család hogy fogadta egyébként az ikrek hírét? Bár mostanra gondolom már mindenki megbarátkozott velük.:-) S végül is milyen ikerkocsit vettetek vagy vesztek, ahol egymás után vagy ahol egymás mellett vannak a babák? Most hirtelen ennyi, és köszi a gyors válaszokat, nagyon megnyugtattál, hogy akkor nálam még normális ha nem érzem a baba mozgását.
Azt nem is tudtam, hogy császsárnál is benn lehet az apuka, bár gondolom ez inkább a vajúdásra vonatkozik, magánál a műtéti résznél gondolom kinn fog várakozni, vagy rosszul gondolom?

Botond Kép
EneseKép
swenson
 
 


Még egy kérdés K! A baba mozgását hogyan érezted meg, úgy értem úgy, ha a kezed a pocidra tetted, vagy e nélkül is? Bocsi ha nagyon idétlen dolgokat kérdezek.:-)

Botond Kép
EneseKép
swenson
 
 


Szia Swenson!
Elég jól vagyok!:-) A derekam szokott fájni rendesen. Pl., ha délután v. este lefekszem, nem nagyon bírok egyedül felkelni! Mindenhova kapaszkodó kellene! Kb.2 hete vizesedik a kezem, vagyis az ujjaim. Nem dagadt, csak fáj és zsibbad reggel és este. A hasam szerintem nem olyan nagy. Valakik szerint az! Várakozásnál (doki) szokták megkérdezni, hogy nem sokára szülsz?!? ...és, hogy mondom, hogy nem, ketten vannak, akkor pedig az a reakció, hogy akkor nem is nagy! Terh.gond.: eddig 3-4 hetente kellett, de legutóbb 6 hét után mentem, mert úgy voltam vele, minek, a dokim sűrűn lát. Na most 2 hét után kell, úgyhogy hétfőn lesz egy értelmetlen délutánom! Már megvettünk sok mindent, de például a babakocsi még hiányzik. Egymás mellettit néztünk ki Bergon típusú, a Baby Bell-ben 70e Ft. De kiságyak, bébihordozók, vagyis a többi ilyen nagyobb volumenű dolog már megvan. Ruhák is, azokat kaptunk, örököltünkl tesóméktól. Nem tudom, hogy Szolnokon, hogy van az apás-császár ill. van-e egyáltalán, máshol van.
Hát olyan bélmozgásszerű dolog volt (vagy mint mikor a gyomrod dolgozik ), olyan nem tudom, arra viszont nem emlékszem (tudod a terhességgel együtt jár a feledékenység is :-))) ), hogy kézzel v. anélkül. Azért se nagyon tudom, mert a későbbiekhez, mostanihoz képest teljesen más..., most itt-ott kidudorodnak, úszkálnak, szemmmel láthatóan, sokszor elég kellemetlenül! Bocsi, hogy nem igazán tudom leírni, de úgyis érezni fogod, tudni fogod, az anyai ösztön!!!
K azonosító
 


Ja, még valami: babaruhák! Azokban az a legrosszabb, mikor nem tudsz ellenállni! Hiszen olyan rövid ideig használják és ahhoz képest elég drágák, szóval nehéz nem túlzásba esni! :-))
K azonosító
 


Szia K!

Azért nem semmi lehet ikreket várni. Főleg, hogy neked is az első szülésd, meg babáid, és akkor mindjárt egyszerre kettő! Mondjuk az előnye meg, hogy így egyszerre letudod a fájdalmas részét is a dolognak. Meg ugye lehettek volna akár hatos ikreid is!Kép)) Ez persze csak vicc volt, remélem nincs harag.

Mi még semmi kelléket nem vettünk a babának, mert ugye még én elég az elején járok és hát ilyen babonásak vagyunk. Ruhát szerencsére én is kapok a tesóméktól, meg ismerősöktől, a többi meg majd meglesz szép lassan. A vásárlási rohamot meg úgy védem ki, hogy még nem megyek bababolt közelébe, vagy csak elsuhanok a kirakata előtt, ha már mindenképp arra visz az utam.:-)

Azt szeretném még kérdezni, hogy a terhesgondozóban mindennap vannak? Tehát délelőtt is mehetek az AFP eredményért? Mert úgy rémlik, mintha tanácsadás csak olyan déltől lenne, bár lehet hogy rosszul emlékszem.

Botond Kép
EneseKép
swenson
 
 


A terhesgondozóban már reggel 7-től vannak, szóval mehetsz egész nyugodtan reggel! Kép)
Névtelen
 


Igen vannak mindennap reggeltől! Nekem fél 8-at mondott a Julika, hogy akkortájt menjek az eredményért! Kinyomtatja és kész!:-)))
K azon
 


Szia K!

Túlélted a tanácsadást? Remélem rendben vagytok és nem kellett olyan sokat várnod! Holnap reggel megyek az AFP-eredményért, remélem rendben lesz minden, annyira izgulok!

Botond Kép
EneseKép
swenson
 
 


Melinda, mi van veletek????

Botond Kép
EneseKép
swenson
 
 


Szia Swenson!

Túléltem, bár több, mint 2 óra volt.... Mennyi lett az AFP-d? Ma mész a dokidhoz? Számolj be!!!
K azon
 


Szia K!
Örülök, hogy megvagytok és jól vagytok! Tegnap voltam az AFP-ért, szerencsére tökéletes! Vagyis jó az érték, 1,08 MOM. Jövő héten ha minden igaz megyek ultrahangra, már alig várom. Remélem ott is csak megerősítést kapok, hogy minden rendben a babával!

Botond Kép
EneseKép
swenson
 
 


Szia K!

Mint írtam, az AFP-m jó lett. Az egyetlen dolog, ami idegesít, hogy ma már 18 hetes és 1 naposak vagyunk, és még mindig nem érzem, hogy mozogna a babám. Esténként érzek valami finom remegés féléket, de nem tudom, hogy nem inkább emésztek-e. De azt is csak úgy érzem, ha a kezem a hasamon tartom. Persze a könyvek szerint még lehet, hogy két-három hetet is várnom kell, mire megérzem, de én azért picit aggódom. Ezért várom nagyon az UH-t. Csak nekem azt mondta a dokim, hogy a genetikait a 20. héten csinálja, így úgy döntöttem, hogy majd hétfőn hívom fel, hogy megvan az AFP eredmény, s hogy beszéljünk meg egy időpontot. A másik oldalról azzal nyugtatom magam, hogy a pocim nő, az AFP jó lett, más panaszom nincs, akkor csak jól kell, hogy legyen a baba is, nem igaz?!

Veletek mi van?

Botond Kép
EneseKép
swenson
 
 


Szia Swenson!

Ne aggódj! Az a remegés már az lehet!!! De jövőhéten úgyis megnyugodhatsz UH után! Nekem már pl. a 12.heti UH után olyan fura volt, hogy a monitoron annyira mozognak és én meg semmit nem érzek belőle! Mint írtam a 18-19 hét körül kezdtem érezni, pedig azt mondták, 2 babánál hamarabb szokták... Szóval, biztos, mozog, csak nem érzed! Lehet, hogy a hasfalad vastagabb vagy úgy helyezkedik el akár a baba, akár a méhlepény illetve még nem is igazán tudja az ember, hogy mit is kéne érezni!! Na, majd amikor a húgyhólyagodat rúgdossa!
Köszi jól vagyok, az alvás egyre kényelmetlenebb, sehogyse jó!
K azon
 


Szia K!

Ma voltam UH-on, és teljesen megnyugodtam. A babával minden rendben, megvan mindene, dobog a kicsi szíve, úgyhogy még nem gond, ha nem érzem. Illetve már amint korábban írtam, lehet, hogy érzem én, de még nem vagyok benne teljesen biztos. Egyébként imádom a dokimat, annyira rendes, alapos és megnyugtató!!!! Nekem mindig ő csinálja az UH-ot, sohasem kell várakoznom, és olyan alaposan dolgozik! Most is megnézte a babát tetőtől-talpig, megnézte a csigolyáit, a gyomrát, a hólyagját, a kezecskéit, lábacskáit, még a kis körmeit is megszámolta. S azután, hogy mindent rendben talált, odafordította a monitort, és végig ment újra mindenén, miközben nekem mutogatta a dolgokat! A nemét viszont nem mondta meg, azt mondta, hogy még nőnie kell egy picit, bár neki már van gyanúja de nem akar felesleges illúziókba ringatni, így aztán most nem mond semmit. Végül is olyan igaza van, az a lényeg, hogy egészséges!

Egyébként újabb infót kaptam a szolnoki 3 v. 4D-s UH-ról. Ha minden igaz, a MÁV kórházzal szemben lévő Szent István Patikában csinálja egy orvos, a nevét még nem tudom. Még gondolkodom, hogy elmenjünk-e, mivel a dokim mgnyugtatott, hogy minden rendben, a baba egészséges, s ha jól tudom azon sem tudnak semmivel sem jobban mérni, vagy megvizsgálni a dolgokat. De azért még gondolkodom, mert olyan jó látni a babát, meg azért érdekel a neme, s gondolom két-három hét múlva azért már látszania kell!

Egyébként emlékszel még, hogy a 18. hét után mikor kell menni vérvételre? Már előre rosszul vagyok az újabb csapolástól! Remélem veletek minden rendben! Szoktál a szülésen gondolkodni? Össze van már készítve a cuccod? Egyébként most olvastam a kórházba, hogy ott elkészítik a születési anyakönyvi kivonatot a babának, de feltétlenül vidd magaddal a házassági anyakönyvi kivonatot. Bár valószínűleg te már ezt tudtad!

Írj magatokról Te is!!!!!

Botond Kép
EneseKép
swenson
 
 


Sziasztok szolnoki kismamák és leendő kismamák!

Egy fontos infót szeretnék megosztani veletek. Szolnokon a Szent István Patikában a MÁV Kórházzal szemben Dr. Balogh Artúr csinál 4D-s UH-t. A korábban feltett telefonszámon: 20/583-71-85 lehet bejelentkezni. Az ára 9.000 FT, ami tartalmazza a vizsgálatot, meg a videofelvételt. Videokazettát viszont nektek kell vinni. A kismamákkal együtt a kispapák is természetesen ott lehetnek.

Botond Kép
EneseKép
swenson
 
 


Szia Swenson!
Köszönjük az infót. Ennél jobb hírt nem is hozhattál volna Kép
Üdv.: Vera
Névtelen
 


K!

Mi van veletek?????? Olyan régóta nem írtál, remélem azért minden rendben. Ha tudsz, azért írj magatokról!

Botond Kép
EneseKép
swenson
 
 


Szia Swenson!!!

Köszi jól vagyunk, bocsi, hogy nem írtam..., nem rajtam múlott! A gép már egy jó ideje nem volt az igazi, lassú volt, mindig lefagyott. Tesóm tegnap ért rá, hogy letörölje és újratelepítsen!!!

Na, most végre tudok válaszolni a kérdéseidre!:-)
3 D UH-ra a nemek miatt felesleges elmenni! Ott is 2 D-n néznek meg mindent, mérnek meg mindent. A 3 D rész csak mozi, azt viszont azt mondják, akkor jó, ha már nagyobb, van a babán zsír, mert akkor nem a világító csontokat látod!!! De hát ugye én se bírtam ki, bár ha lesz még gyerek, nem hiszem, hogy elmennénk... A neme pedig vagy látszik vagy nem, attól függ, hogyan fekszik a baba. De nálunk az se jött be úgy néz ki, amit 3 D-n mondtak! :-)) A fiú baba pl. csak akkor biztos, ha leszálltak a herék! Sógórnőmnek is lányt mondtak sokáig, aztán a 7.hónaptól, hogy fiú!!!
Huszonvalahanyadik héten, talán 22-24.hét között van a borzalmas terheléses cukor! Ott kétszer vesznek vért!!! Aztán a terhesség vége felé nagy laboros vérvétél!
2 hét múlva kell befeküdnöm, a 36.héttől... De remélem, hogy márciusban akarnak csak kijönni!:-))) Annyi időt csak kibírok majd bent! Amúgy szerencsére nincsen semmi különös, de ilyenkor azt hiszem, ez a legjobb, ha nem történik semmi!
Jobban érzed már a babamozgást???
Még egyszer bocsi, hogy csak most tudok írni, már úgy voltam, hogy kivágom a sz.gépet!!!
K azon
 


Szia K!

Annyira örülök, hogy csak a gép miatt nem jelentkeztél! S annak mégjobban, hogy minden rendben nálatok. Végül is úgy döntöttünk, hogy ha már van Szolnokon ez a 4D UH-s lehetőség, akkor csak elmegyünk. Legfőképenn azért, mert sztem nem árt, ha leaglább két doki nézi meg jó alaposan a babát. S így ha a másik is azt mondja, hogy minden rendben, akkor igazán nyugodtak lehetünk úgy gondolom. Nem mintha nem bíznék a dokimban, de tudod, több szem többet lát! Meg az az igazság, hogy olvasok más topicikat is, ahol általában a kismamik el vannak ájulva az ott szerezhető élményektől, s bevallom ezt is ki akarom próbálni!:-)

S igen, végre a múlth hét hétfőjétől a babánk egyértelműen jelzi, ha mozog, határozottan érzem, hogy ez biztos, hogy ő!!! Ez olyan fantasztikus! S a mai nap vettem észre már napközben is a finom kis motoszkálását, eddig ugyanis csak este éreztem.:-) Egyébként jövő csütörtökön megyünk az UH-ra, ha érdekel és még itthon leszel majd beszámolok.

A kórházhoz meg kitartás, végül is az a lényeg, hogy biztonságban legyetek és figyeljenek rátok! S olyan jó Neked, hogy nemsokára már találkozol a babucikkal! Ezért irígyellek ám, de majd leszek ott én is!:-) További szép babavárást, és szorítok, hogy kitartsanak a babák márciusig!

Botond Kép
EneseKép
swenson
 
 


Szia Swenson!
Nem tudod véletlenül - mert te olyan jól értesült vagy Kép, hogy mikor van a 3D/4D UH a Szent István Patikában?
Előre is köszi az infót!
Üdv.: Vera
Névtelen
 


Szia Vera!

Annyit tudok, hogy telefonon kell időpontot egyeztetni, és hogy egyelőre csak délelőtt van UH.

Botond Kép
EneseKép
swenson
 
 


Köszi Swenson!
Kép
Üdv.: Vera
Névtelen
 


Szia Swenson!!!

Látod, csak eljött a babamozgás..., és egyre durvább lesz!:-)
Nagyon remélem, hogy itthon leszek csüt.-ön, szóval írd meg, hogy mi volt UH-on!!!! Lehet, nálunk azért voltak mindig bénák..., mert 2-vel nem sikerült megbírkózniuk!!!
Kedden voltam a kórházban NST-n (szívhang és méhösszehúzódások mérése), minden rendben volt, jövőhéten megyek újra... Tegnap óta olyan náthás vagyok!!! Tuti, hogy abban a szép, tiszta, cig...-okkal teli kórházban szedtem össze vmit...
K azon
 


Sziasztok!

Melinda nagyon eltűnt...
Swenson! Találkoztam ma a dokiddal, tényleg aranyos és szimpatikus!!!
K azon
 


Szia K!

Hogy van a náthád? Remélem javulsz rendesen! Holnap végre látom a babát majd beszámolok. Örülök, hogy még nem kellett bemenned! A dokim tényleg olyan, amilyennek leírtad!

Botond Kép
EneseKép
swenson
 
 


Szia!

Kezd jobb lenni, már lassan 1 hete tart! Én hétfőn megyek dokihoz! Holnap számolj majd be az UH-ról!!!
K azon
 


Szia K!

Nemrég jöttünk meg az UH-ról, kiderült, hogy kisfiunk lesz!!!! A dokik 98,5%-os biztonsággal állították, de egyébként mi is láttuk a saját szemünkkel a bizonyítékot, úgyhogy jön a trónörökös!!! Nekem csodálatos élmény volt, sőt a páromnak is, én mindenkinek csak ajánlani tudom. A két doki -ugyanis a Balogh doki mellett benn volt Dr. Jakab Tamás is- nagyon szimpik és rendesek, alaposak és kedvesek voltak. Írtam a másik szolnoki topicba is, ott is olvashatsz még az élményeimről, de most mennem kell!!!

Üdv és vigyázz magatokra:

Swenson az egekben szárnyaló kismamaKép)))

Botond Kép
EneseKép
swenson
 
 


A lényeget elfelejtemm: teljesen egészséges!!!!! Sőt a nagysága alapján egy héttel "öregebb" a koránál:-))))))

Botond Kép
EneseKép
swenson
 
 


Szia Swenson!!!

Gratulálok a kisfiúhoz!!! Örülök, hogy tetszett!:-)))
(elolvasom a másik topicot is)
K azon
 


Szia K!!!

Köszi a gratulációt. Te voltál mostanában tüdőszűrésen? Most olvastam, hogy nagy pocakkal majd menni kell. Nem árt az a babának? Mondd te gondolkozol a szülésen? Mármint hogy készülsz rá, tartasz tőle? Egyébként tudnál nekem segíteni abban, hogy mi az a szoptatós párna???
Jól vagytok? Meddig maradsz még otthon? Múlik a náthád?

Botond Kép
EneseKép
swenson
 
 


Szia Swenson!!!
Amikor utóljára voltam terh.gondozáson, a 33-34.hét körül, akkor mondta az ottani doki, hogy menjek tüdőszűrésre.. Mondtam, hogy még nem telt le az 1 év, minek?! Erre ő, hogy nem árt stb, stb., menjek! Hát én úgy gondolom, nem egészséges dolog ilyenkor, mégis csak sugárzás.. Szóval nem mentem és nem is fogok! Kényszeríteni úgyse tudnak!:-))) A SZÜLÉSEN MOST, HOGY EGYRE NEHEZEBB A HASAM, PEDIG NEM OLYAN NAGY, PERSZE, HOGY GONDOLKOZOM.. na, akkor talán átváltok kisbetűre..:-) , de inkább abban reménykedek, hogy kibírják márciusig, holnap töltjük a 36-ot! Szoptatós párna, olyan u-alakú párna, én is nemrég láttam a Ságvári úton, a megatoysban, a volt Centrummal szemben az emeleten, ahol a babakocsik és kiságyak vannak..., talán 5-6 e Ft-ba kerül! Azt nem igazán értem, hogy kell szoptatáskor használni, de azt mondják kényelmes vele aludni nagy hassal. Én ezt kispárnával próbálom megoldani!:-) Már nem vagyok náthás! Kopp-kopp. Hétfőn este megyek dokihoz, már nagyon várom, akkor kiderül, mi lesz!
K azon
 


Szia K!

Szorítok Neked hétfőn, remélem még nem kell bemenned, s a bébik kibírják márciusig ahogy akarod. Kérlek írd meg hétfő este hogy mi van veletek. A tüdőszűréssel kapcsolatban azt hiszem én is úgy döntök, hogy nem megyek. Nem hiszem, hogy ez a századeleji gép olyan jót tenne a babának, mégha le is takarják.

A szoptató párnával kapcsolatban én azt hittem, hogy szülés után segít az ülésben a varratok meg a seb miatt. Legalábbis ezt szűrtem le abból, amit olvastam róla mások hozzászólása alapján, de lehet hogy én tévedek. Megvettetek már minden a babáknak? Beszéltetek már a dokival vagy szülésznővel/védőnővel az apás szülésről? Nagyon remélem egyébként, hogy szülés után is bejelentkezel és elmondod az élményeid, meg tartjuk a kapcsolatot!!!

Botond Kép
EneseKép
swenson
 
 


Sziasztok szolnoki kismamák! Csak érdeklődni szeretnék, hogy a Hetényiben dolgozik-e még Dr.Szeverényi Miklós. Aki ismeri és szereti attól előre is bocs, de én inkább szeretném elkerülni. sajnos nincs vele jó tapasztalatom, sem mint orvos, emberként meg főleg...
fodorsoly
 
 


Szia Orsi!

Sajnos nem tudok neked segíteni, mert én róla még nem hallottam, de ettől függetlenül dolgozhat a kórházban. Csak nem egy újabb szolnoki kismamát köszönthetünk Benned?

Botond Kép
EneseKép
swenson
 
 


Szia Orsi!
Amikor én szültem, 2001-ben, akkor ő volt az oszt. vezető, de úgy tudom már nem dolgozik ott.

Maradj velünk, jókat beszélgethetünk!
Üdv: Beatrix
beatrix28
 
 


Szia Orsi!

Én is úgy tudom,hogy már nincs.

Üdv.:Györgyi
györgyi27
 
 


Sziasztok. Még nem vagyok kismama, de már gyakorló anyuka vagyok. Kösz az infot, és annak nagyon örülök, hogy már nincs itt az a doki. 36 múltam és most gondolkodom erősen a harmadik babán. A munkahelyemen sorra mennek szülni a lányok, és néha olyan jó lenne egy kis időre "megpocakosodni". Ráadásul a TV2-es sorozat is csak fokoza a vágyat, hogy újra érezzem amint egy új élet fejlődik bennem. Fel a fejjel anyukák, mindjárt itt a tavasz, és az influenza is mulóban van! :-)))))
Üdv: Orsoly
fodorsoly
 
 


Szia K!!!

MI volt a dokinál????????

Botond Kép
EneseKép
swenson
 
 


Na, végre!!! Regisztráltatni kell, csak úgy lehet írni...Annyiszor próbáltam már!!!

Szia Swenson!
Tegnap voltam dokinál, ma meg a kórházban NST-n, pénteken is mennem kell NST-re, aztán hétfőtől befekvés mostmár biztosan!!! :-) Remélem, kibírják!!!!!!!
Én úgy emlékszem, hogy az a nagy labda az, ami jó szülés után a gátsebnek... Arra nem emlékszem, hogy ez a párna is kényelmes lenne akkor!

Krisztina
k78
 
 


Sziasztok!

K! Nagyon drukkolunk Nektek Kép, A hétfői befekvés miatt viszont nem irígyellek (már a kórházi körülmények miatt Kép), de úgy a biztos. Gondolom azért már alig várod, hogy meglegyenek a babák, persze nem idejekorán. Kicsit irígykedem Kép, jó Nektek, hogy már itt tartotok. Szóval szorítunk Nektek, boldog babavárást (még egy kicsit) és jó egészséget kívánok Nektek!
Üdv: Beatrix
beatrix28
 
 


Szia Beatrix!!!

Nagyon szépen köszönjük!!! Nekem is ez a legfőbb problémám: a körülmények.., inkább nem is gondolok rá!

Láttátok az Aktuálist a Szolnok tévén??? A Hetényi kapott 4d-s UH gépet kísérleti jelleggel. Jelenleg a szülészeten van. Van valami olyasmi persze, ha akarod,hogy azzal ultrahangozzanak, akkor adományként vagy miként x összeget kell fizetni! Természetesen azt nem mondták, mennyit! (de gondolom, olcsóbb mint a MÁV-val szemközti, mert Pesten is olcsóbb a kórházi 4D) Szóval kezd fejlődni Szolnok!!! Ja, mindig másnap reggel van az ismétlés 7 vagy 8 órakor az Aktuálisnak ill. szombaton vagy vasárnap van Este a Szumma, a heti összefoglaló! Nézzétek meg!!!

Krisztina
k78
 
 


Sziasztok!

Szia K!

Köszi az infot, megnézem holnap az ismétlést.
Szerintem is jó, hogy fejlődünk, szükség is van rá. Arra azért kíváncsi lennék, mire megy az adomány összege... Vagy a műsorban benne volt az is? Hát, holnap meglátom.
Vigyázz Magatokra, jó éjt!

Beatrix
beatrix28
 
 


Szia K!

Örülök, hogy minden rendben veletek, ezt a kevés időt meg csak kibírják már a gyerkők. Főleg most, hogy leesett ez a nagy hó, gondolom jobban érzik magukat a mama hasában, mint kinn. Lehet, hogy a Te babáid hozzák meg számunkra is a tavaszt???Kép)))

Egyébként hallottam én is a kórházi 4D-ről, csak azt nem tudom, hogy ott hogy lesz idő rá, mert hát a normálnál is szinte futószalagon nézik a mamákat/babákat, mégis sokan órákat várnak a vizsgálatra, de bízzunk a legjobbakban. A kórház miatt ne aggódj, bár én is utálnék ott lenni, az azért megnyugtató, hogy bármi van, Te már ott vagy és biztonságban vagytok! S tudom, hogy miután hazajöttök lesz elég dolgod, időd viszont alig, de azért ha lehet, jelentkezz be, hogy tudjuk mi volt/van veletek!

További kellemes babavárást és kitartást a babáknak is!!!

Botond Kép
EneseKép
swenson
 
 


Sziasztok!

Holnaptól megyek a kórházba! Szorítsatok! Utána írok majd!!! :-)

Krisztina
k78
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?