Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Már megint kérdezek. Kép
Ha hajnalban fölkelek fejni tejszaporítás céljából, hogy van ennek értelme? Hány napon keresztül csináljam, míg valóban több lesz a tej? Mindig ugyanannyit fejjek le, vagy alkalmanként növeljem a mennyiséget?
Köszi! Kép

Pindur
pindur
 
 


Pindur!
Próbálj meg mindig egy kicsit többet fejni!

Onnan tudod, hogy több lett-e már a tej, hogy amiből eddig azt gondoltad, hogy kevesebb, az a jó irányba változik.
Tényleg, miből gondolod, hogy fejésre van szükségetek?

Menta
menta
 
 


Hahó,
Csajok, kicsit OFF leszek, de nagyon SOS az ügy, mert béijedtem (szokásos: történik valami, oszt Kriszi egyből parázik Kép ).
Na szóval: február 8-án megjött (először, mióta Cicó van). Lehet, hogy ebben volt szerepe a zsályának is, amit iszogatok már egy ideje néha, de már nagyon untam, hogy minden éjjel úgy fekszem le, hogy vajh' elkapjuk-e időben a túltelítődést, vagy nem - esetleg nem alszom semmit, mert állandó rángatás van, mire másnap még több a tej, és akkor nappal tuszkolhatom, hogy szopizzon (amit utálok, és nem jó egyikünknek sem, mert Cicó magától nappal most már nem kéri gyakran), mert túltelítődik különben, és ugye fejni még vészhelyzetben sem tudok. Na mindenesetre mcjött, csökkent a tejmennyiség, örvendtem neki, viszont Cicó milliószor rángatta a cicit naponta. Erre mire elmúlt, megint túl sok lett a tejecske, de hát micsináljunk, ez van. De! Egyik nap kölök nyügi volt, felvettem a nyakamba, mire ő jól megsarkantyúzott, ami nem lett volna baj, ha nem pont a ciciig ért volna a sarka Kép Baró kis elzáródás, elég randa és kellemetlen. Mivel igen gáz volt (Cicó a helyzet súlyosbítására a rákövetkező éjszakán hat és fél órát aludt egyben, ami nála rengeteg), bedobtam mindent, UU-tól kezdve Phytolaccán meg káposztán keresztül a zsályáig, plusz lámpáztam is (nemtom, hogy ez használt-e, de remélem, legalább nem ártott, és nagyon jólesett), meg meleg vizes masszázs, stb. Na rendbe is jött kb. két és fél nap alatt. De, és most jön a probléma, erre most, ma, 23-án, azaz 15 (!) napra megint megjött. Báááá, akkor ez most mi??? Lehet ez a zsályától, túlzásba vittem volna? Azért vagyok külön extra ijedt, mert nekem mindig csodaszép szabályos és nem túl rövid ciklusom volt (eleinte 30, majd 28 napos), órát lehetett volna hozzá igazítani. Vagy most szopi után/alatt eleinte akadozhat így a dolog? De ennyire hamar? Azért is ijedt vagyok, mert nemtom, hogy zsálya nélkül mennyi tejem lenne, így is éppen csak kontroll alatt tudom tartani a dolgokat.
Ja és még egy. Tudom, hogy a mellméret meg a tejmennyiség nem függ össze, de a tárolókapacitás meg a méret sem? Azért kérdezem, mert nekem nagyon pici cicim van, terhesség előtt 70B-s melltartót hordtam, és a tejmennyiséggel nem volt soha gondunk, viszont a feszüléssel gyakorta, és bár már 14 hónapja szoptatok, a használatban levő jobb cici még mindig feszül, méghozzá nem is csak néha, hanem menetrendszerűen. Ez még belefér? Engem ez is eléggé aggaszt...
Iboly....Menta....Borcsa...valaki...Kép (jól emlékszem, hogy Pelének most nincs nethozzáférése?)
Kriszi
aki. be. van. ijedve. Kép
kriszi
 
 

 
 

Kriszi! Nyugi-nyugi!!!!!! Kép

Hát igen! A legtöbb nőnél az első menstruációk nagyon-nagyon nem tartanak menetrendet. Szerencsésebbeknél inkább több idő telik el a "normálisnál" az elsők között, és a kevésbé szerencséseknél pedig kevesebb. De sajnos vagy nem sajnos ez mind teljesen normális lehet még a zsályától teljesen függetlenül is.

Arra figyelj esetleg, hogy ha többször egymásután így jön meg és ráadásul mindig bőven, akkor pár hónap múlva nézess egy vérképet és azért nézzen meg a nőgyogyid is a maximális biztonság és nyugalom kedvéért. De egyáltalán nem biztos, hogy ismét ilyen hamar fog megjönni!

Egyébként jól tudod, a mellméret összefügg a tejtároló kapacitással, de a mennyiség nem. Simán belefér még, hogy menetrendszerűen feszül a cicid, hiszen te magad is írod, hogy Cicó milyen gyakran generál többlettermelést. Szóval ne parázz, tényleg nincs baj!KépKépKépKép

Puszi!
Menta
menta
 
 


Sziasztok!

Újból tanácsot szeretnék kérni, hisz annyiszor segítettetek már. Igaz ez nem teljesen szoptatási probléma, de hátha tud valaki tanácsot adni.
A lényeg az, hogy már két mellből sem elég egész napra a tejcsi, hiába próbáltam mindenféle módszerrel növelni, estére már kevés. Hajnalban fel szoktam kelni fejni, mert Panka nem eszik éjszaka, és az az adag általában pont elég az esti, és az előtti szoptatás pótlására. De a fagyasztóban már nincs egy csepp sem eltéve, és így nincs vésztartalék. Tehát ha egyszer nem tudok fejni, vagy valami történik, nem tudok eleget adni Picúrnak. Panka már 10-én múlt 4 hónapos. Éppen ezért kérdeztem a doktornőt, hogy kiegészítésképpen ha nem lesz valami okból tejem annyi, amennyi kell, akkor adjak-e Pankának tápszert, vagy inkább kezdjem el a zöldséget, gyümölcsöt. Azt mondta, hogy inkább kezdjem el a krumplit, répát adni. De szerinte azzal szoptatás előtt kínáljam. De ha előtte kínálom, akkor nem eszik kevesebb anyatejet? És akkor később nem termelődik még kevesebb tej? Nem utána kellene inkább kiegészítésként kínálnom? Nem akarom még a szoptatásról leszoktatni, amíg csak lehet szoptatni szeretném. Ha a szoptatás előtt adom a zöldséget, akkor nem szokik le egy alkalom szopásról? Vagy nagyon hülyeség amit gondolok?
Kérem valaki adjon tanácsot mit, és hogyan csináljak, mert össze vagyok zavarodva. Mindenhol azt olvasni, hogyha a szoptatás előtt kínálom mással, akkor az elválasztás. De én nem elválasztani akarom!
A segítséget előre is köszi:

Timi
timi77
 
 


Huhh,
Menta, köszönöm!!!! Kép Egyébként nem bőséges, sőt jóval kevesebb, mint előtte volt, ill. rövidebb ideig tartott a múltkor - csak azon lepődtem meg, hogy ennyire gyakori. Oksi, akkor marad minden a régiben. Legalább amíg megvan, addig se feszül...

Timi,
igen, te tudod jól, és a doktornő mondta rosszul Kép Sőt, hozzá kell tenni, hogy négy hónaposan még - ha nem jól írom, a hozzáértők javítsanak gyorsan! - nincs szüksége másra, mint anyatejre. A répakrumplira még nem érett a bélrendszere, lehet, hogy többet ártana, mint használna. Majd hat hónapos kor után. Addig meg, ha végképp nem elég a tejecske, marad a tápi, persze mindig szopi után, ahogy mondod. És a hozzátáplálás tényleg attól az, és nem elválasztás, hogy szopi után, amennyire éhes marad - ha már nem elég neki a tejecske, és ez nemcsak mennyiségi kérdés, hanem hogy van-e már akkora a baba, hogy az anyatej mint táplálékforma nem elégíti ki az éhségét (erre viszont hat hónapos kor előtt nemigen kerül sor, sőt van ahol inkább sokkal-sokkal utána) - eszik mást. Ha szopi előtt kap mást, akkor törvényszerűen kevesebbet fog szopizni, mert nem lesz olyan éhes. És csakugyan kimaradhat előbb-utóbb szopi, ami ritkább ingerlést, illetve ritkább ürülést eredményez, ami szintén csökkenti a tejtermelést. Ez elválasztás. Ebbe pedig négy hónapos korban belekezdeni csakugyan korai.
A lényeg, hogy ha végképp nincs tejecske, és végképp pótolni kell, akkor jobb még a tápi, mint a répakrumpli. Bár nem emlékszem, mit próbáltál ki eddig a tej szaporítására a fejésen kívül. Esetleg konzultáltál-e szoptatási tanácsadóval. Hátha van még valami, amit nem próbáltál...

Egyébként a sors fintora: a tied fölötti hozzászólásban látod, hogy nekem éppen ellenkező problémám van: hogy időről időre túltermelek már jó ideje. Szívesen odaadnám a többletet nektek, vagy bárkinek, akinek szüksége van rá - és én meg fejni nem tudok... Kép
Hiába, mindenkit a saját cipője szorít.

Üdv
Kriszi
kriszi
 
 


Menta, köszi! Kép
Szóval magamnak kéne megéreznem, hogy több lett-e a tej? Kép Hát, akkor fejhetek egy darabig... Kép
Egyébként most nem vészes a helyzet, de nincs sok tejem. Bár a kisfiam gyarapszik, tehát nyilván elég. De én mégis mindig kevésnek érzem. Dani sosem addig eszik, amíg szeretne, hanem amíg van, mert pillanatok alatt kiszopizza, ami van a ciciben. Látom, hogy még enne, de nincs több. Olyan jó lenne, ha mindig teljesen jól tudna lakni! De ilyen csak reggel van...

Timi, miből gondolod, hogy nem elég az esti tej a babádnak, és a lefejtet oda kell adnod neki? Én ugyanúgy voltam/vagyok, mint Te, néha én is fejek éjszaka. Volt, hogy odaadtam neki este a lefejt tejet, de nem aludt többet akkor sem. Kép Ha nem adod oda neki a lefejt tejet, akkor mi történik? Sír? Kevesebbet alszik éjjel?

Pindur
pindur
 
 


Hurráhurrá, Menta, most duzzadok a megerősítéstőlKép Nagyon köszönöm!
mugi
 
 


Mugi!

Vérkép nélkül semmiképp se adj vasat!!! Ha vasat kéne adni, akkor a mennyiségét is vérkép alapján határozzák meg. Nem értem, miért tanácsolta ezt a doktornőtök.
(Ha tényleg kell vasat adnod, akkor cseppentsd egy kiskanálba, és tedd hátra a szájába, majd próbáld zárva taratni, hogy ne csurgassa ki. Lehetőleg 2 étkezés között.)

Kriszi!

Egy jó darabig számíthatsz rá, hogy össze-vissza fog megjönni.

Orsi

Orsi
orsi
 
 


Pindur!

Ha eleget gyarapszik a kisfiad és van napi 4-6 pisis pelusa, akkor elég a tejed!!!!
Ha szopi után úgy látod, hogy enne még, akkor rakd vissza a másik cicire, aztán, ha azt is kiürítette és még mindig enne, akkor ismét az első. És ez így mehet egészen addig, míg jól nem lakik. A tej a szoptatás alatt termelődik nagyrészben (2/3-da) tehát mindig talál valamennyit a cicidben.
De ha mégis sír, nem nyugszik meg, akkor próbáld meg másképp (ének, ringatás, fürdetés, hasfájós tartás, kendőbe kötés, séta stb.) megnyugtatni, mert egyáltalán nem biztos, hogy az éhség miatt sír. Főleg nem délután, estefelé.

Timi! Kriszi nagyon jól leírta, hogy mi a különbség a hozzátáplálás és az elválasztás között és, hogy milyen fontos, hogy 6 hónapos kor előtt ne kapjon mást a baba.
Amit Pindurnak írtam föntebb azt neked is írhatnám. Többszöri ciciváltás és próbálkozás másképp megnyugtatni. Este mindenkinek kevesebb a teje, viszont zsírdúsabb. Viszont a babák mindig délutánra, estére fáradnak ki a sok újdonság miatt annyira, hogy hasfájósan sírnak, nyűgösek és úgy tűnik, hogy nem elég a tej. Elég szerencsétlen egyebeesés és a bizonytalan anyukákat mégjobban el tudja ez bizonytalanítani!
Szóval próbálj meg mindig estefelé többször cicit váltani, de ha csak már biztosan jól kiszopizta az egyiket és egyre kevesebb és kevesebb pótlást adni neki. Délután aludj te is egyet a babáddal ha csak teheted, mert attól is kicsit több lesz a tejcsi estére.

Menta
menta
 
 


Iboly, Borcsa,

Köszi a segítséget. Együttalvás javított a helyzeten... Lenne még egy kérdésem ha este 37.7-t mérek neki popsiban az gond? Pár napja már ennyi este, de más jelét nem látom, hogy esetleg beteg lenne.

Amcsi
amcsi
 
 


Menta!

Én hiába raknám felváltva mellemre a picit, amikor kiürítette mindkettőt, már nem szopizik. Ha visszarakom a kezdő mellre, csak bekapja, kiköpi, bekapja, kiköpi stb... Mindig csodálattal olvastam, hogy szoptatás alatt termelődik a tej nagy része. De ha egy baba 5-10 perc alatt szopizik jóllakásig? (Nálunk egyébként nincs gond, annyira nem marad éhes, hogy sírjon, ha esetleg kevesebb a tej.)
Én pl üres mellre nem is tudom tenni, mert csak "mérgelődne", hogy nem jön tej. Másnál is van ilyen, vagy csak nálunk?

Orsi

Orsi
orsi
 
 


Sziasztok!!

Látom, vannak itt igen tapasztalt szpois mamák is.
Az én fiam 8 hetes, szopik, gyarapszik, tejcsi is van bőven, még másik babának is tudom adni a kicsöpögőt.
azért lenne pár kérdésem:
1, ez a fiú déutánonként mindig szopna.Nem az éhség miatt, szerintem csak szeret cicizni, megnyugtatja.Az baj, ha engedem neki, hogy úgy aludjon?
2, sokszor feszül a cickóm, folyik a tejcsi magától is(most is),de eddig nem fejtem, ugye nem kell eztán sem, mert vannak az "okosok", akik mindig ajánlgatják.

manóka

manóka
manóka
 
 


Sziasztok!

Menta, ismét köszi a választ!
Ugyanaz van nálunk is, mint Orsinál. Dani 5-10 perc alatt kiüríti a két mellett (mindig kettőből szopizik, egy abszolút nem elég), de ha vissza próbálnám rakni, csak kiköpi, mert nem jön belőle semmi, maximum egy-két csepp.
Nem hiszem, hogy nagyon éhes maradna, csak én szeretném, ha több lenne a tej (akkor esetleg el is tudnék rakni), ezért kérdeztem a hajnali fejés módjáról.

Pindur
pindur
 
 


Pindur, Orsi!

Nagyon megnyugtattatok! KépKép
Ti is legyetek nyugodtak és ha mindenáron növelni akarjátok a mennyiséget, hogy esetleg félre tehessetek belőle, akkor hajrá hajnali fejés!
De azért jó érzés olvasni, hogy jóllakik a babátok!Kép

Orsi! Ha már "üres" a melled, akkor valószínűleg előtte jóllakott belőle és ezért nem akarja elfogadni. Nem minden baba akar órák hosszat cicin lógni. Vannak, akiket már sokkal jobban érdekel minden egyéb. Ez teljesen normális! Kép

Manóka! Dehogy baj! Csak arra figyelj, hogy ne csússzon le a ciciről, hogy ne sebesedjen fel emiatt a melled. Különben ha végig jól van mellen, akkor akár órák hosszat is ellehet rajta anélkül, hogy sebesedést, felázást okozna.
Ráadásul ez a legélettanibb dolog egy ennyi idős babánál, mert így tudnak a legjobban ellazulni ahhoz, hogy elaludjanak. Az ő idegrendszeri fejlettségükhöz ez a legoptimálisabb. Majd később már nem fog mindig elaludni rajta, meglátod!
Viszonylag sokáig tud feszülni a mell, van akinél hónapokig, van akinél hetekig. Mindkettő normális.
A lényeg, hogy igény szerint szoptasd a babád (semmi más anyatejen kívül, víz sem, játszócumi sem) és akkor pont annyi tejed lesz, amennyi kell. Akkor nem kell fejned sem. Arra figyelj, hogy ne csomósodjon be a melled és ne gyulladjon be.
Ennek jeleiről és sok egyéb nagyon hasznos infóról olvasgathatsz a www.lll.hu-n.
Ügyesek vagytok! Kép

Menta
menta
 
 


Sziasztok!
Sajnos (bocs) megint itt vagyok.
Ugyanaz a helyzet nálunk mint nálatok, Pindur. Sőt, rosszabb.
Szinte egyik napról a másikra lecsökkent a tejmennyiség. Valamennyi azért van, de nem elég. Már a múlt héten is éreztem, hogy mintha kevesebb termelődne, de azért vészhelyzet még nem volt. Arra gondoltam, hogy biztos meg fog jönni (én már 6 héttel a szülés után elkezdtem menstruálni), mert éreztem is, hogy fájdogál a hasam. Ennek ellenére nem jött meg és végülis a tej is elegendőnek bizonyult, de tegnap délután már nagyon azt éreztem, hogy kevés a tej. Az esti szopinál Bori kb. 5 perc alatt végzett az egyik cicivel (az volt jobban tele), aztán pár perc alatt a másikkal, utána pedig hiába szívogatta (kiköpte-bevette, idegesen hadonászott a kezével), nem jött több.
Régebben, még ha azt éreztem is, hogy kiürítette a mellemet, ha továbbra is cicin hagytam, egy idő után ismét éreztem a tejleadó reflexet és akkor pár percig megint tudott szopizni. Most viszont hiába hagyom rajta, egyszerűen már semmit sem tud belőle kipréselni.
Teljesen kétségbe vagyok esve. Szörnyen érzem magam attól, hogy esetleg éhes és olyan szemrehányóan néz rám!
Most mit csináljak?
Lehet, hogy az a gond, hogy átállt a napi 4x szopásra? Eddig 5-6x szopott naponta.
De hát mit csinálja, ha nem igényli többször. Az éjszakát is végigalussza már 6 hetes kora óta.

Fejjek? De naponta hányszor? És mit csináljak a lefejt tejcsivel? Valahogy tartok a fejéstől: ha kifejem még azt a kevéske tejet is, mit fog Bori szopizni?

Pindur, te szedtél valami homeopátiás bogyót is. Mi a neve? Segített?

Előre is köszönöm a segítségeteket.

Mackoo
medvike
 
 


Sziasztok!


Először is köszönöm a hozzászólásokat.
Kérdeztétek, hogy miből gondolom, hogy nem elég neki a tej. Abból. hogy amikor elég volt a tej, akkor este 9-10-től reggel 6-7-ig végigaludta az éjszakát. Mikor pedig csökkent, akkor már felkelt éjszaka is enni, 1-2 felé. Egyébként ha este az utolsó etetésnél csak a ciciben lévő tejet kapná, akkor sír, hogy éhes, és így nem lehet letenni aludni. Mindig többször váltogatom a ciciket, pont azért amíg az egyikből eszik, addig a másikban termelődik. De az a tapasztalat, hogy akár 2 óra hosszán keresztül is ott ülhetnék, akkor sem tudna többet enni.

Timi
timi77
 
 


Sziasztok!

Timi: nálunk sokáig inkább az volt a gond, hogy sok volt a tej, mégis, a 3 hónapig nagyot alvó (10-től 5-6-7-ig) lányom 3 hósan elkezdett korábban kelni, és ha már ébredt, akkor evett. Ez teljesen normális dolog!!!!! Nagyon sok babánál ebben az életkorban elkezdődik egy éjjeli ébredés, függetlenül a kajától! (kisebbik fiamat anno emiatt szoktattam gyorsabban a szilárd kajákhoz, hátha majd jobban alszik és nem!)

Mackko: az a 4-szeri szopi bizony elég kevésnek tűnik!

Minden aggódosnak: ha kifogy hát kifogy, és mi van, ha ilyenkor félóra múlva újra cicire teszitek a babát? Kéri? Elfogadja?
Mindegyikőtőknek javasolnám a sűrűbb szopizást, hiába tűnik már nagynak a gyerkőc, igenis van az úgy, hogy ilyenkor sűrűbben, akár óránként-kétóránként is kér-tud-hajlandó szopizni.

Ildi

Ildi
pildi
 
 


Sziasztok!

Mackoo, Pindur,
Ugyan én nem vagyok profi, de miből gondoljátok hogy nem elég a tej?
Az én babám elősszőr 30-40 perceket szopizott, most meg 5 perc alatt végez. Egyszerűen ügyesebb és jobban is jön neki a tej. Ezt onnan gondolom, hogy ha elengedte a cicit akkor az első 3 hónapban max. kicsit csöpögött, következő 3-ban erőssen csöpögött, 6 hónapos korától pedig spriccel ezerrel.
Mondjuk én irigykedve olvasom, hogy a tietek éjjel alszik mint a bunda.

Amcsi
amcsi
 
 


Sziasztok!
Igen, én is azt gyanítom, hogy a napi 4 szopi kevés és emiatt csappant meg a tejtermelés. Most megpróbálom többször mellre tenni. Sajnálom felébreszteni, de hát az ő érdeke.

Amcsi!
Onnan gondolom, hogy egyrészt érzem, amikor már csak úgy "üresen" cumizik (nemtom, hogy', de érzem), másrészt, amikor van elég tej, addig eszik, amíg már csak alig szuszog és aztán beájul. Magától elengedi a cicit. És eddig (még a múlt héten is) volt annyi tej, hogy még bőven nagy kortyokban nyelt közvetlenül a beájulás előtt is.
Most viszont 5 perc elteltével már "üresjárat" van, holott még egyáltalán nincs úgy elkábulva, mint szokott, ha jóllakott: inkább izgatottan rángatja a cicit, kiköpi-beveszi, hadonászik, stb.
Ezzel együtt nem sírt, amikor letettem aludni, tehát többé-kevésbé jóllakott, de nem tudta dugig enni magát.
Félek, ha ez így megy tovább, egyszerűen elfogy a tej.

Mackoo
medvike
 
 


Hahó,

Timi,
én hagynám enni éjjel, attól biztosan több lesz a tejecske. Ja, és az anyatejet nagyon hamar emésztik a babák. Ildihez is csatlakoznék: bár nekem nagyon éber babám van, de ő kb. három hónapos koráig csak egyszer kelt éjjel. Három hónaposan átaludt két éjjelt, örültem, mint majom a farkának, lám-lám, átalussza majd az éjszakát. Aztán újra kezdett kelegetni. Négy hónaposan hirtelen elkezdett gyakrabban cicit kérni, és gyakrabban kelni éjjel (igaz, meleg is volt). Mindenesetre négy-öt hónaposan (pont a te babád korában) már 3x! kelt éjjel enni. Ebben az időszakban van, hogy már nagyon érdekli őket a világ, nincs annyi türelmük szopizni, mint korábban (pláne, ha nem dől a tejecske), és így nappal kevesebbet esznek. Aztán éjjel, amiko nincs körlöttük annyi inger, pótolják, ami nappal elmaradt. Cicó ezt úgy oldotta meg, hogy éjjel-nappal két óránként rángatta a cicit, majdnem három hónapon keresztül! Na azóta termelek folyamatosan túl. Ezt azért írom, hogy a gyakori szopi is nagyon jó, sok tej lesz tőle, ill. a baba több hátsó tejhez jut, ami laktatóbb, táplálóbb, mint a szoptatás elején jövő első tej (a szoptatások közötti időben jobbára első tej termelődik). Tehát ha nincs türelme sokáig szopizni a kölöknek, akkor hajrá gyakorítás Kép

Pindur,
amit Timinek írtam, nagyrészt neked is szólt.

"Üres cicin türelmetlen babák" mamái:
ha nincs türelme szopizni, és nem ismer mást a baba (cumisüveget, stb.), akkor vsz. nem olyan észvesztően éhes. Na bumm, ha hamar megéhezik, akkor majd kér megint, és akkor kap. És lesz benne! Ha ismer mást, amiből könnyebben jön, akkor kicsit gázosabb a helyzet, mert előfordulhat, hogy a könnyebb utat (is) reklamálja. De itt is érvényes, hogy ha az ember nem adja be könnyen a derekát (azaz nem ad egyből pótlást, inkább próbálkozik a cicivel, és nagyon magabiztos), akkor rá lehet ébreszteni a babót, hogy anya cicjére mindig számíthat. Kép Ha nagyon éhes, akkor fog neki kelleni. Ha nem, akkor majd később kéri. A sírás, hadonászás mástól is lehet (pl. felpuffadt pocak, fáradtság, stb.). A legfontosabb, ahogy Menta is írta: a pisis-kakis pelusok, gyarapodás, jó kedély, kiegyensúlyozottság, folyamatos fejlődés.

Mackoo,
szemrehányóan néz??? Az ember lánya néha hajlamos belelátni a saját érzelmeit a babájába. Amikor Cicó eleinte nemigen akart szopizni, én úgy láttam, konokul néz Kép Volt vagy három napos... A kevesebb evés tényleg apasztja a tejet, próbáld rávenni Borit a gyakoribb szopizásra. Nem tudom, mennyire rendszeres a ciklusod, de előfordulhat, hogy vérzés nélkül is van ciklus néha, és akkor is kevesebb a tej. Ilyenkor leginkább a gyakori mellretétel segít. A fejés ennél kevésbé hatékony, csak akkor érdemes, ha a baba nem akar gyakrabban szopizni. Egyébként a fejéstől nem kevesebb lesz, hanem több. Ha szopi után fejsz, akkor nem kell attól tartani, hogy kifejed előle a tejet. Ill. ha nagyon nagy az időköz két szopi között, akkor is érdemes kb. félidőben (mondjuk, éjjel). Eléggé macerás, de még mindig kevésbé, mint esetleg az apadozás miatt később tápit kutyulni. De erre sincs szükség, ha lehetséges a gyakori szopi, mert az csodát művel! És macerásnak sem nevezhető Kép

Manóka,
klasszak vagytok. Ugye, milyen jó érzés, amikor elszundikál a cicin? Kép Egyébként éppen tegnap volt téma, hogy a cici elég sokáig feszülhet, ill. hogy a mellmérettel összefügg a tárolókapacitás, azaz leegyszerűsítve a kisebb cici többet/tovább feszülhet. Persze lehet, hogy nálatok nincs erről szó, hanem bőtejű alkat vagy, ami több mint klassz!!! Nekem egyébként máig feszül, pedig a leányom már 14 hónapos Kép

Orsi,
kösz. Most már nem vagyok ciklusvesztett nő Kép Viszont addig sem feszül legalább. E szempontból direkt jó, ha gyakoribb.

Alvóbabák mamái,
néha gondoljatok rám is. Kép Cicó múlt éjjel kétszer kelt. Ez nála nyugodt éjszakának számít...

Üdv
Kriszi
kriszi
 
 


Mugi,
csak példaként írom, hogy már két hónapja azt mondta a neurológiai kontrollon a dokinő, hogy az akkor négy hónapos kislányom sápadt, valószínűleg vashiányos, kéne neki adni vasat, de azért konzultáljak a gyerekorvossal. Konzultáltam, és megegyeztünk abban, hogy a gyerek gyarapszik (ha nem is gyorsan), és inkább ne menjek az influenza szezonban vért vetetni. Tegnap megint voltunk kontrollon, és a neurológus dokinő vért vetetett Gabitól, mert szerinte sápadt és keveset hízott (tényleg nem túl sokat, két hónap alatt 700-at, mondjuk szerinte 1200-at kellett volna, ami szerintem azért nem muszáj). És ma kiderült, hogy minden tökéletesen rendben van, annak ellenére, hogy sápadt (mitől lenne nem az, ilyenkor télen), és annak ellenére, hogy nem gyarapszik sokat (én egyébként egy évesen voltam 7,2kg), nincsen vashiánya.
Lényeg a lényeg: ha sápadt, attól még nem biztos, hogy vashiányos.Kép

Zsizsa

Zsizsa
Kép
Kép
Kép
Kép
zsizsa
 
 


Sziasztok!

Menta, Amcsi, nekünk most elég a tej, én csak szeretném, ha több lenne, ha többször látnám teljesen jóllakottan a babámat, és ha tudnék mélyhűtőbe rakni néha egy kis adagot. Csak ezért szeretnék hajnalban fejni.

Kriszi, Neked is kösz! Kép

Mackoo, igen, nekünk is volt többször gondunk. De először ki kéne deríteni, hogy valóban kevés-e a tej. Én sokszor azt hittem az utóbbi időben, hogy kevés, mert Dani 5-8 perc alatt végez a szopival, utána már nem jön semmi, ő meg kiköpdösi a cicit. Régen pedig ugye háromnegyed óra is volt... De miután többet hízott mostanában, mint valaha (heti 200 g), így hát nyilván nagyon ügyes nagyfiú már Kép, és ennyi idő alatt megeszi az adagját. Ha gondolod, várj egy-két hetet, hogy mennyit gyarapszik (mivel Bori lassan 5 hónapos, nem kell már olyan sokat híznia), vagy - ami szerintem nem olyan jó, mert csak magát idegesíti az ember -, mérd az egyes szopikat, hogy emnnyit eszik. De mondom, ennek szerintem nem sok értelme van, mivel nem is esznek mindig egyforma mennyiséget.
Ammikor nekünk tényleg kevés volt a tej, én a következőket tettem. (Hogy mi segített végül, nem tudom!!!) Nagyon sokszor (napi 8-10!!) tettem mellre. Persze szenvedés volt, mert egyszerre kis adagot evett meg, és ez nem igazán tetszett neki. Én nem ébresztettem föl, szerintem ezt Bori sem fogja tolerálni. Kép Dani mindig alvás után evett, aztán ha elálmosodott, letettem, és ha kialudta magát, akkor evett újra. Ha kevés volt a tej, azt csináltam, hogy alvás előtt újra megetettem (így az előző evés után alig telt el másfél-2 óra), ráadásul biztos lehettem benne, hogy nem éhesen feküdt le, és aludhatott, ameddig akart. Szerintem amikor Bori ébren van, akkor tedd gyakrabban mellre (gondolom, most már több órát is ébren tud lenni egyszerre). Napokig tartott (kb. egy hét), amire több tej lett nálunk is, nagyon rossz volt addig, de túléltük. Kép
Mondjuk annyi maradt a dologból, hogy nem sikerült visszaállnunk a ritka szopira (pedig régen napi 5 volt), és Dani általában hétszer eszik egy nap, nagyon ritka, hogy hatszor.
Szedtem homeopátiás bogyót (Urtica Urens 5CH), lehet, hogy ez is segített. Sajnos a közelünkben lévő gyógyszertárakban nem lehet kapni, pedig most is jó lenne, ha lenne itthon...
Annyira odavoltam egyszer, hogy fölhívtam egy szoptatási tanácsadót. Csak egy dolgot tudott javasolni (mivel látta, hogy mindent az LLL tanácsai szerint csinálok - váltott mellből való, gyakori szoptatás, addig hagyom, ameddig ő akarja, nincs cumija, nem kap pótlást stb.), mégpedig az éjszakai fejést. Úgyhogy az éjszaka közepére fölhúztam a vekkert, és fejtem. Ezt volt, hogy odaadtam az utolsó szopi után, de így sem aludt többet, tehát nélküle sem maradt éhes. Kép
Végül az is segített, hogy beteg lett (sajnos Kép ), és éjszaka ébredni kezdett. Ez tartott kb. két hétig, és ettől aztán lett tejem bőven.

Nem tudom, mennyire tudtam segíteni. Én is nagyon nagy gondban voltam, nagyon nehezek voltak az ilyen időszakok (és biztos lesz is még ilyen), de aztán mindig helyrejött a dolog. Pedig volt, hogy majdnem föladtam.
Te ne tedd!!!! Kép Kép Kép

Pindur
pindur
 
 


Az utolsó mondatból lemaradt a vége, ezért még egyszer:
"..., ha sápadt, attól még nem biztos, hogy vashiányos, ezt csak a vérkép tudja kimutatni, tehát anélkül vasat adni szerintem nem jó."

Zsizsa

Zsizsa
Kép
Kép
Kép
Kép
zsizsa
 
 


Mackkoo, még annyit, hogy ajánlották a lucernmacsírát is tejszaporításra (bioboltokban lehet kapni, de Te is csíráztathatsz otthon). Én ma vettem először és ma is ettem először, majd meglátjuk, használ-e (jó lenne, mert ma megint nagylány lettem , és érezhetően megcsappant a mennyiség Kép ).

Pindur
pindur
 
 


Jaja,
Mackoo,
tejszaporításra még oké szokott lenni a birsalmalé (pl. a nagy bevásárlóközpontokban van dobozosban Topjoy Duett, alma-birsalma, ez nem a reklám helye, de tudtommal csak ebben van birsalma, én legalábbis nem tudok másikat), félelmetes hatása van. Este egy pohárral ittam, és másnapra majdnem durr. Kép Nekem sokáig mindig volt itthon raktáron (hogy vészhelyzetben legyen mihez nyúlni), de persze a gyakori szopit nem pótolja. Viszont nagyon jól rásegít.

Pindur,
még korábban olvastam valahol (nem emlékszem, hol, akkor még nem érintett), hogy ha lehet tudni, mikor jön legközelebb, akkor a sóbevitel csökkentésvel mind a tejmennyiség csökkenése, mind az ízváltozás, ami szintén gyakori, néha megelőzhető. Azaz ha nagyjából rendszeresen jön, akkor előtte pár napig, meg az első napokban redukálni a sós kajákat, amennyire csak lehet. Ez egyébként sem rossz Kép
Üdv
Kriszi
kriszi
 
 


Kriszi,

Én is hagynám éjjel enni, ha felkelne enni. De már pici korától (kb. egy hetes ) 6-8 órát alszik egybe egy éjszaka. Amikor első héten hazahoztuk, akkor még mi is azt hittük, hogy fog enni éjszaka, aztán rájöttünk, hogy ő nem így gondolja. Nem azért adok neki pótlást, hogy ne keljen fel éjszaka. Kicsi korától kicsi adagokat eszik, mindig az átlag alatt, és sajnos az a tapasztalat, hogy ezzel is kibírja. De ettől meg nem hízik rendesen. Egy idő után persze beálltak az evései, de nem akarom, hogy megint visszaessen. Mire rájöttem, hogy kevés a tej, eltelt egy hét, és azon a héten csak 7 dkg-ot hízott. Aztán elkezdtünk két mellből enni, és az elég is volt egy darabig, de már nem annyi, mint régen.
Sajnos én beleestem abba a hibába, hogy mérem az evéseit, pont a kezdeti nehézségek miatt, és így pontosan tudom, hogy mikor mennyit eszik.

Timi
timi77
 
 


Sziasztok!
Iboly!
Köszi a választ!
Hát igen, ezek a fránya fogak 4 hónapos kora óta zaklatják szegénykét, de még mindig nincs neki egy sem. Hát ez van. Kép
Remélem megoldódik hamarosan.
Szia!
Andianyu
andianyu
 
 


Sziasztok!
Hol olvashatnék az anyatej összetevőíről?
Részletesen, hitelesen és pontosan.
Minden alkotójáról, azok arányairól, funkcióikról, stb- ha lehet, magyarul.

Csak merő kíváncsiságból Kép

Előre is köszi!
szipola
 
 


Szipola, az anyatej összetétele a baba korával és a szoptatás gyakoriságával és mennyiségével folyamatosan változik, így egyértelmű választ nem fogsz a kérdésedre kapni. A Google keresőbe írd be: "az anyatej összetevői", kapsz majd 6-7 oldalnyi linket, ott mazsolázhatszKép.
szia,
matska
matska
 
 


Timi,
nem akarom rajtad számonkérni az éjjeli evést, félre ne érts!!!! Csak azt írtam, nálunk így alakult (egyébként most iszom a levét, 14 hónapos, és még mindig kel éjjel). Meg a febr 24-i hozzászólásodból azt vettem ki, mostanában megint kel éjjel - akkor ezek szerint félreértettem, bocs. Az alvásért egyébként irigyellek, mi sosem voltunk így. A tejecske viszont tényleg csökkenhet, ha nincs éjszakai szopi. Ezért javasolták pl. Pindurnak az éjszakai fejést, lehet, hogy neked is bejön (vagy próbáltad? most nem emlékszem). Ezen túl nagyon sok ötletem nincs. A szopi utáni fejés használhat akkor is, ha "üresben" fejsz, azaz ha nem is jön semmi. Illetve a cicin cumizás is szaporíthat - mind a kettő inger a mellnek, ami termelésre serkent. Tehát ha éppen nem is tud többet enni, akkor is érdemes rajta hagyni, ill. váltogatni, amíg hajlandó rá.
(Lányok, valaki szedje már elő a hízástáblát, mert nekem úgy rémlik, nem annyira kevés ez a hízás.) Ami az evés mennyiségét, meg a hízást jelenti, hát én aztán igazán tudom, mit jelent, ha egy baba keveset eszik, és keveset hízik. Cicó lányom négy hónapos kora óta egyszerűen nem hajlandó az "átlagot" hozni sem evés, sem hízás szintjén. Volt időszak, amikor képes volt egész nap 40 (!) grammokat szopizni, igaz, kétóránként, de ez akkor is messze alatta maradt a testsúly alapján számolt "adagjának". És hízott ezalatt két hét alatt 10 (!) dekát. Öt hónapos sem volt... Mindennel próbálkoztam, tömtem lefejt tejjel (azzal a keservesen lefejt 10-20 grammal), a végén tápival is próbálkoztam, az eredmény ugyanaz: köpködés kifele. Mindenki nézett rám, hogy biztosan nem elég a tejem, azért nem hízik a gyerek. Nekem meg közben sorra kopogtattak a mellgyuszik, annyira túl voltam telítődve folyamatosan (fejni meg nem tudtam, mert arra nem jött). Na a lényeg: Cicó pontosan tudta, hogy neki mennyi kell, ezen evés-hízás mizéria közepette folyamatosan ébren volt, kúszott, majd felült, mászott, felállt nagyon hamar, és naphosszat vigyorgott, mint a vadalma Kép Ezt azért meséltem el, mert talán ha a babód elvan azzal a tejmennyiséggel, amit sikerül neki megenni, van elég pisis-kakis pelusa, elégedett, jókedvű, és gyarapodik (itt nem csak a hízást, hanem a hossznövekedést meg a fejkörfogat növekedését is kell nézni, mert ezek együtt informatívak), akármennyit is, mozgása, szelleme fejlődik, akkor tutira nem éhezik. Van itt Pécsett egy gyerekorvos, aki szerint amíg valamennyit is hízik, sőt ameddig nem fogy a baba, addig észveszejtő nagy baj nincs.
Szóval nyugi, próbálj szaporítgatni, szopizzatok, amennyit csak tudtok, aztán nincs messze már az az idő, amikor ehet gyümit, főzit, utána már az ember nem olyan görcsös, mert onnantól kezdve eszik a kölök, amennyit akar, nincs az anyja teljesítményére utalva Kép
Kép Kép Kép
Sok sikert,
üdv
Kriszi
kriszi
 
 


Kriszi,

Köszönöm szépen a biztató szavakat, nagyon kedves vagy, hogy ennyit foglalkozol velem. Ebben az egészben csak az a nehéz, amikor az ember lánya elbizonytalanodik, meg amikor a babád néz rád szemrehányó szemmel, hogy miért adok neki üres cicit. Bár az én lányom inkább vigyorogni szokott, és szinte szól a szemével, hogy "anya már nincs benne".Kép Hajnalban én is szoktam fejni, úgyhogy az nálunk is működik.
Szóval szerencsére Panka kiegyensúlyozott baba, sokat nevet, vidám, nincs vele semmi gond. Csak a hízásai rapszódikusak, bár mindig volt valamennyi. Ígérem, hogy megpróbálom magam lenyugtatni, és nem idegesíteni magamat feleslegesen.
Köszönök minden jó szót,
üdv

Timi
timi77
 
 


Kriszi,
enyim kiscsaj sem volt még öt hós, amikor egyszer két hét alatt 3 dkg-ot hízott. Ki is akadtam rendesen. De mivel oltás után volt, és ő ilyenkor mindig kevesebbet eszik, megvártam a következő mázsálást, és akkor már 240g/2hét volt, szóval megnyugodtam. És most ugye az is kiderült, hogy vérképileg teljesen rendben van, szóval már egyáltalán nem aggódom.Kép És szerencsére a gyerekdokink sem aggódós típus.Kép A kölök meg jól érzi magát (már ha foglalkozom vele).Kép

Zsizsa

Zsizsa
Kép
Kép
Kép
Kép
zsizsa
 
 


Timi,
az én babám is rapszodikusan hízik, de már elfogadtam, hogy ő ilyen. Én is csak azt mondhatom, amit Kriszi, nyugalom, vannak ilyen babák. Nálunk még vérképet is csináltak, hogy nem vashiányos-e, de nem. Ha jókedvű, akkor nem lehet gond.

Zsizsa

Zsizsa
Kép
Kép
Kép
Kép
zsizsa
 
 


Átlag hízás:
0-3 vagy 4. hónapig heti: 113-127 g
4-6. hónapig heti: 85-142 g
6-12. hónapig heti 42-85g.

Ezek átlagok, tehát azt jelenti, hogy a 2-3. hónaptól már bőve elég havonta 1x mérni a babát, hogy meg van-e a havi hízás.

Menta
menta
 
 


Timi,
ugye-ugye Kép Tudom, hogy az ember lánya ilyenkor milyen mélységekbe tud kerülni Kép Én nagyon sok segítséget kaptam innen, én is igyekszem segíteni annak, akinek gondja van. Örülök, hogy jólesnek a szavaim Kép Kitartás. Kép

Zsizsa,
ösmerős...mi ugyan nem jutottunk el a vérvizsgálatig, de ehhez latba vetettem minden rábeszélőképességemet a dokibánál Kép Cicó ugyanis rám ütött, aki nyáron csak 30 faktor fölött mehetek napra.

OFF (még mindig Timinek)
Slusszpoén: Cicó lányom éppen most vágta be a vacsiját (hatalmas vajas-sajtos pirítós), és most nézi az üres tányért, hogy miért nincs benne??? Megyek is, csinálok neki még egy szeletet, nehogy éheztessem (mielőtt még elkezdene rángatni, hogy "cici, cici") Kép

Üdv
Kriszi
kriszi
 
 


Szia Kriszi bóbita és mindenki,

Szeretnék eldicsekedni az "előmenetelünkkel". Hétfő óta nem hordjuk a tejcsit, több mint egy hete nem pótolok, és egyre több többlettejcsit tudok a fagyasztóta tenni! Ma pl. 150 ml-t tettem el. Mindig kivárom az esti etetést, hátha kell pótolni, de nem kéri, még a ciciket sem szopizza ki mindig teljesen. Persze azóta is mérem, kicsit ugrál a súlya, de a heti átlaga 250 g hízás.
Úgyhogy köszönöm a iztatásokat, szerintem az hozta meg az önbizalmamat, és ez a legfontosabb.
Egyébként nem akarok szoptatási tanácsadónak fellépni, de nekem bejött még a birsalmalén kívül a túró evése. Igazából azóta indult be igazán mióta ezeket eszem, napi átlag negyed kiló túrót. Nekem tejtesóék ajánlották, talán megéri kipróbálni. Annyi hátránya van, hogy mióta eszem, Dorkának tejkiütései lettek, ami valószínűleg a tejcsim magasabb fehérjetartalma miatt van, de nem zavarja egyáltalán (csak engem egy kicsit:-()

Hali

H.Szilvi

Kép
Kép
szilvih
 
 


Sziasztok!
Matska, tudom hogy változik a korral, persze!
Azért gondoltam, hogy általánosítást lehetne készíteni, hogy mondjuk 0-6 hóig 6-12 hóig, vagy ilyesmi.

Azt viszont nem is tudtam, hogy a szopik gyakoriságával is változna az összetétel. Kép

Ha nincs más, akkor megyek a Gúgülre,
rákeresek erre:
'anyatej összetevői 8,5 hónapos baba 2 óránként szoptatás'
Kép

Tényleg nagyon kíváncsi lennék, mert a 7végén itthon volt egy nagyon csúnya 'infektív eredetű enterocolitis' - apa kórházba is került, infúzióra - és Borsának semmi baja (nekem sem), együttalvás, együttfürdés dacára - természetesen egyből az anyatejnek tulajdonítottam
Kép

Mindegy...majd önállósítom magam, ha találok vmi érdekeset, jövök!!!
szipola
 
 


Hahó,

H.Szilvi,
Kép Kép Kép
Csak hogy tudd: Cicó SOHA nem hízott 25 dekát egy héten...A max. ha jól emlékszem, 23 volt, az is csak egyszer. Plusz: én SOHA nem tudtam eltenni 150ml tejecskét. (Igaz, nem is soká próbálkoztam, mert nehezen ment a fejés, és Cicónak nem is kellett a fagyitej.) Szóval még a végén bőtejű alkat vagy Kép Mindenesetre csak így tovább!

Szipola,
két óránként? Nem mondom Kép

Üdv
Kriszi
kriszi
 
 


Sziasztok!
Köszönöm a sok biztatást!
Tegnap majdnem egész nap szoptattam, aztán estére apa meghozta a birsalmalevet és az Urtica urens 5CH-t, úgyhogy este azokat is bevetettem. De már az esti szopinál érezhetően több volt a tej, valszeg a gyakori szopi eredményeképpen. És Bori ma éjjel már nem is kelt fel enni. (Tegnap előtt katasztrófa volt! Elfogyott a tejcsi az esti szopinál, Bori pedig hatalmas könnycseppeket hullatva zokogott. Komolyan mondom, magamba tudtam volna mártani egy konyhakést, hogy én még táplálni sem tudom a kis magzatomat!)
Ma reggel már annyi tejecske volt, hogy még a fagyasztóba is tettem. Igaz, csak 60 millit, de hát az is valami, nem?Kép
És ezt nektek is köszönhetem, lányok. Teljesen magam alatt voltam, úgy éreztem, nincs kiút, vége a szopinak. Remélem, rosszul éreztem.Kép
Szerintetek mennyi ideig szoptassam ennyire gyakran? Nem veszi jó néven, hogy folyton felébresztem, délelőttönként 4-5 órát végig szokott aludni.

Mackoo
medvike
 
 


Kriszi, természetesen nem PONT két óránként, szóval nem mérem - van, hogy akár fél óránként is...Kép

Akkor helyesbítek:
8,5 hónapos baba egész nap szoptatás kis szünetekkel

Kép
szipola
 
 


Sziasztok!
Szia Szilvi!

Nagyon szívesen, sőt szerintem én jobban örültem, hogy tudtam segíteni, mint te. Annak idején nekem is ez hiányzott csak, hogy valaki megerősítsen, úgyhogy ezért sejtettem, hogy nálad is csak erről van szó. További jó cicizést a leánynak!
Bóbita
bobita
 
 


Sziasztok!

Menta, Kriszi,
köszönöm a megerősítést. Továbbra is akkor, és annyit cicizik a fió, amennyit akar.
Cickóm az nincs nagy, olyan kis formáska, de tejcsi az bőven. Még egy kis tejtesónak is segítek, a kicsöpög "felesleget" ő kapja.
Tudom, hogy ide nem szoptatok képeket tenni, de én most mutatok nektek egy igazi cumi gyurit:
Kép

manóka

manóka
manóka
 
 


Manóka, nagyon aranyos a csöppséged és ügyesek vagytok!
Ha megengedsz egy észrevételt: húzd közelebb magadhoz a babádat szopi közben, hogy az orra és az álla (főleg az álla) érjen a melledhez és fordítsd jobban magad felé, hogy teljesen az oldalán feküdjön! Úgy tud igazán hatékonyan szopizni és a melledet sem sebesíti ki.

Szia,
Iboly
iboly
 
 


Köszi Iboly,
ez a foto még 1 naposan készült, akkor ki is sebesedett egy picit, da hála Kovács Judit adjunktusnőnek, azóta már profik vagyunk.
Illetve azt is neki köszönhetem,( igaz, hogy nemtartozik szorosan a témához)hogy a gyermekemet nem szívták le szülés után, és, hogy a protokoll szerint- az anya terhesség alatti antibiotikum szedésekövetkeztében járó min. 5 napos vénás antibiotikumot is megúsztuk. A sajnos csak annyi az egészben, hogy ezt csak az én, -mint ott dolgozó szülésznő külön kérésére tehettük meg.

manóka

manóka
manóka
 
 


Sziasztok!

Információáramoltatásra lenne szükségem. Gyakorlati tapasztalatok kerestetnek idétlen, baba által kialakított szopistesthelyzetek témájában. A fiam a drága, a kisebbik messze hírből ismerve fekve szopizott. Eddig most fekve kezdi, has a hashoz , hossztengelyek párhuzamosak. Majd hasrafordul (én továbbra is fexem, cicim eléggé közel a matrachoz), feltolja a fenekét. Majd lefexik, majd négykézlábra áll, majd hossztengelyeink merőlegesek lesznek egy másra, ahol lefexik hasra. Majd hátrafordul, feje hátrahajlik, hiszen a cicit nem engedi el. Aztán igen, de meglátja a másikat. Keresztbefexik rajtam, és bekapja, majd csúszni kezd lefelé, feje billen. Nem támaszkodik a kezével csak a fejével, állával a tejjel töltött mirigyállományra. Brrrr.
Szerintetek rakjak fel horrorképeket a poziciós topikba, hogy EZEK vezetnek sebesedéshez, vagy tiltsam meg neki????

Tanácsok, amik nem tartalmaznak gyermekkorlátozást, hiszen nem akarnám eltiltani éltető cicijétől...

Köszi
Puszi
Snoopy

KépKép
snoopy
 
 


Manóka, örülök, hogy jó kezekbe kerültetek! A többi hír... Kép

Iboly
iboly
 
 


Snoopy, drága, ezt az akrobatamutatványokkal terhes időszakot csak átvészelni lehet. Elmúlik! Addig próbálj inkább nevetni rajta! (De azért persze szólj rá, ami fáj vagy kellemetlen, azt ne hagyd!)

Puszi,
Iboly
iboly
 
 


Iboly,
kérdezhetek mélben?

manóka

manóka
manóka
 
 


Sziasztok!

Szeritetek ha egy 8 hónapos baba éjjel óránként, 2 óránként szopik az nagy baj? Már mindenki azt mondja a környezetemben, hogy ne adjak neki éjjel cicit mert már ennyi idősen nincs szüksége rá. De hát ordít. Azt mondják, hogy hagyjam sírni és 1-2 nap alatt megtanulja, hogy éjjel nincs kaja. Nekem viszont nincs szívem sírni hagyni. Egyszerűen én érzem magam rosszul, hogy még szoptatok éjjel. Mit csináljak?
Viszont aludni már én is szeretnék.

Tina
tkriszta
 
 

Vissza: Anyaságról

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?