Új privát üzeneted érkezett!

Azt elfelejtettem írni, hogy az első szülésemnél, (Urbancsekkel), ha nincs a Tóthné Móni mint fogadott szülésznőm, akkor szerintem Én sosem szülök több gyereket.
De szerencsére ő ott volt, és többet tett értem, mint a dokim.
Már éjjel mikor bementünk ügyeletes volt, a következő műszakot is végighúzta velem, majd a 3. ból is ledolgozott 4 órát.
És szó szerint dolgozta, mert egy percre sem állt meg. Mindig volt mit csinálnia......le a kalappal a szülésznők előtt!!!!

Bea
vpb76
 
 


Isarenikő! Ide járok a 17. kerületi rendelőbe Mosonyihoz. Nekem is 60-at mondott a szülésre. Először azt hittem róla, hogy elalszik beszéd közben, de aztán rájöttem, hogy csak mérhetetlenül nyugodt. :D Hogy hányadik héttől járok NST-re? Hát azt már szerintem senki nem tudja. A doki szerint 36. hét volt, a gép szerint 38., szerény számításaim szerint 37. :)
Ja, szülésznőt pedig nem választottam.
Azt tudtátok, hogy ha apasági nyilatkozatot kell tenni, akkor a kiskönyv, az apa, a kismama mellé kell még egy külön igazolás az orvostól az önkormányzatnak, hogy mikor fogant a Bébi? (még az ember lánya se tudja, akkor az orvos honnan? És különben is: minek? Bürokrácia! :x )
(Urbancsekről nekem sincs jó véleményem, Viviennel hozzá jártam. A másik "furcsa" orvos még a Dán. Érdekes módon mindkettő igen népszerű)
Pzsuzsi! Csütörtökön megyek a kövi NST-re. Háromnegyed egyre dokihoz és utána. Kedden mikor voltál? Én délután fél ötkor.

Kép
Kép
nicolca
 
 


Regina3! Hogy vagy?

Kép
Kép
nicolca
 
 

 
 

Nicolca: kedden 10-kor voltam, akkor nehéz lett volna összefutni:) A kövi NST meg holnap lesz, aztán szerdán uh.
A babától azt kértem, hogy még ezen a héten ne....Annyi elintéznivaló van még...
pzsuzsi
 
 


Jaj, azt még nem is kérdeztem, hogy nálatok milyen nemű pocaklakó várható? Nekünk úgy fest, hogy kisfiú lesz.
pzsuzsi
 
 


Zsuzsi! Én ma voltam a hülye igazolásért az önkormányzatnak. Még jó, hogy bementem, mert megtudtam, hogy csütörtökön mégsem Mosonyi doki lesz, úgyhogy átraktuk az NST-t holnap egyre. Meg utána átnézek a dokihoz.
Pocaklakónk nagyon rendes Baba. Megkértük, hogy bírja ki a költözést és tessék. Már ki is pakoltunk nagyjából, egy-két apróság vár még, de ha úgy érzi, jöhet. Fiúcska lesz: Péter-Csaba, legutóbb (szeptember) azt mondták. Bár előtte végig lánynak nézték. Meglátjuk, bár vásárlás terén elmentünk eléggé fiú irányba. :)

Kép
Kép
nicolca
 
 


Sziasztok!

Bogáta jó súlyban van manókád :lol: :lol: :lol:
Igazán tápláló a tejcsid :lol: :lol:
Grétike szélvészkisasszony.
Reggel általában 6-kor kel és délig le se lehet lőni. Majd egy kicsi alvás és újra pörgés estig.
A babakocsit már ritkán használjuk. A játszóra vagy a közeli boltba már sétálva megyünk.
Így persze egy 10 perces bevásárlás általában minimum 1 óra :lol: :lol: :lol:

Pzsuzsi, Nicolca nagyon a végén vagytok már :lol: :lol:
Mennek a drukkok a könnyű, sima szülésért++++++++++++++

KépKép
Kép Kép
l.móni
 
 


Sziasztok!

Nagyon köszönöm mindenkinek a hozzászólásáta problémámhoz. Tegnap már aludt a kis törpe reggel 6-ig, de ma megint felébredt negyed négykor. Tegnap sütőtököt kapott olyan sokat kért belőle, hogy délután is büfizett még vissza belőle, még meg kell találnunk mennyit is ehet meg egyszerre, mert amíg van addíg eszi a kis drágám.

Móni jó, hogy írtad ezt a babakocsi dolgot, ugyanis a másik dilemmánk ez. Mivel ilyen nagy a törpe kinőtte a jó kis Graco babkocsinkat így kellett szerezni egy hagyományos nagy fekvőfelületűt aminek viszont nem igazán jó a sport része, így most gondolkodom, hogy vegyek-e tavaszra egy sport kocsit. Igaz mi sokat sétálunk, ráadásul egy dombtetőn lakunk és ha valahova menni akarunk az oda vissza minimum 2km . Olvastam a babakocsik 15kg-ig vannak hitelesítve. Ha valaki tud valami jó masszív márkát ajánlani amit nem aszfaltos úton dombnak fölfelé is lehet tolni szívesen veszem.

A kismamáknak jó készülődést a kis törpék fogadására és várjuk szeretettel a beszámolókat.

A törpe újabb sztár fotói
http://family.webshots.com/album/568663 ... NF?start=0
Üdvözlettel Bogáta

Kép
bogata74
 
 


Bogáta édes kis husi-musi Benedek.
Úúúúúúúgy megdögönyözném :lol: :lol: :lol:
Nagyon sokat nőt :lol: :lol:
Én a sportkocsinkkal meg vagyok elégedve.
Neonato piuma.
A pesti közlekedés elég strapás és jól bírja.
Olasz gyártmány. Könnyű és praktikus kocsi.
Amiatt ne aggódj, hogy nem találsz babakocsit mert 15 kilóig vannak csak hitelesítve.
Beni hízása drasztikusan le fog lassulni ahogy elkezd forgolódni, mászni.
http://bambino.hu/shop_artdet.php?shop_ ... &cikk=N760
olcsóbban is meg lehet kapni csak most hírtelen ezt a linket találtam róla.

KépKép
Kép Kép
l.móni
 
 


Sziasztok !

A már megszült anyukákat kérdezném, hogy itt a Bajcsyban, hogy megy a "betegfelvétel", amikor szülni megy az ember lánya ?

A Schöphiben, ahol a gyerekeim születtek, egyszerű volt, mert a szülőszobánál intézték a betegfelvételt is, de úgy tudom itt másként van a kórházban...

Előre is köszönöm.

Üdv. Dóra

Kép

Kép

Kép
dojika
 
 


Móni! Már tényleg a "végét járjuk", hisz ma voltam dokinál, és egy ujjnyira vagyok. Na hogy ez meddig marad így jó kérdés... :oops: Mindenesetre kissé nyomott vagyok azóta. Kezdődik a pánik. Regina nagyon eltűntél!

Kép
Kép
nicolca
 
 


Én már anélkül is pánikolok, hogy bármit tudnék a méhszájamról...Majd pénteken.
NST ma se mutatott semmit.
Nicolca, Neked?

A betegfelvétel engem is érdekelne, ugyanúgy odamegyek, mint amikor pl NST-re, és közlöm, hogy akkor most szülök?

Mi az apaságit szerencsére már múlt héten elintéztük, eggyel kevesebb teendő...
pzsuzsi
 
 


vpb76, Nikolca! köszönöm szépen a vállaszokat!

Bogáta! Nagyon szép kisfiad van!
A súlynövekedés szerintem is le fog lassúlni! Az én fiam 5 hónaposan 9 kg volt, 1 évesen 12 és most 14. Nekünk PegPerego és PierCardin babakocsink van. Mindkettő elég jól bírja a strapát!

Kép

Kép
isarenikõ
Pécel
 
 


Sziasztok!

Dojika én besétáltam NST-re és utána nem engedtek haza mert szültem.
Mindent elintéztek a szülésznők és az orvos.
Én szülés után csak a papírt írtam alá.
Szerintem csak indított szülésnél van bejelentkezés, papírkitöltés stb.

Nicolca ezzel még túl is hordhatod :roll:

KépKép
Kép Kép
l.móni
 
 


Zsuzsi! Nem mondott semmit a doki, hogy valami különleges lenne az NST-n. Ma már remélhetőleg mi is el tudjuk intézni az apaságit.
Móni! Túl is hordhatom, de bármi más is lehet. :) Lánykámat túlhordtam, de ott nem volt nyitva semmi semennyire. Úgy indították meg a szülést.
Ráadásul nálunk apa kamionsofőr, és külföldet járja. Nem igazán akaródzik már neki útnak indulnia. Meg én sem szívesen engedem. Viszont valakinek dolgozni is kell :D

Kép
Kép
nicolca
 
 


[quote="l.móni"]S írta:l.móniziasztok!

Dojika én besétáltam NST-re és utána nem engedtek haza mert szültem.
Mindent elintéztek a szülésznők és az orvos.
Én szülés után csak a papírt írtam alá.
Szerintem csak indított szülésnél van bejelentkezés, papírkitöltés stb.


Köszönöm Móni !
Sejtettem, hogy valami ilyesmi lesz, mert a szülés nem igazán olyan folyamat, ami közben (fájásokkal), az ember beáll a sorba a betegfelvételhez :)

Üdv. Dóra

Kép

Kép

Kép
dojika
 
 


Nicolca és a többiek!!!

13-án megszületett a kislányunk!!! Még mindig alig térek magamhoz, mert 2,5 héttel hamarabb érkezett...... Vasárnap óta már itthon is vagyunk!

A szülés az én esetemben nagyon gyors és egyszerű volt a többszörösen rendhagyó helyzetem miatt: 2 csaszi előzményként, orvosom szabin, a helyettessel csak futólag találkoztam....
Úgyhogy csütörtökön reggel, amikor elkezdett folyni a magzatvíz, rögtön bementünk a kórházba. 8 körül értünk oda, a helyettes orvost útközben felhívtam, így már előkészültek ránk. Fájásaim nem voltak. Feltettek NST-re, a doki megvizsgált, ujjnyira voltam nyitva, aztán kaptam infúzióban oxitocint és amint előkészültek a műtőben, már mentünk is "szülni". Gerincvelői érzéstelenítésben történt a műtét. A kislányom nagyon aranyos hangon rögtön felsírt, azonnal megmutatták. Én rögtön gyönyörűnek láttam, a hangocskája pedig olyan lányos-cicás! A korai érkezés ellenére a méretei: 3310 gr és 54 cm! Még tokája is van!!!
A két faros-császáros gyermekem után már tudtam, hogy most is műtét lesz, de az orvosommal azt beszéltünk meg, hogy lehet azért vajúdni, hogy minél természetesebb legyen a dolog. Végül ez elmaradt, mert 11-től sztk rendelése volt a Sulyok doktornak, én pedig nem kértem, hogy hagyjon ott úgy, mert mégiscsak féltem a hegszétválástól, meg attól, hogy akkor végül már helyettes doki sem lesz, csak az ügyeletes. Úgyhogy egyáltalán nem bánom, hogy így történt, ha már így alakultak a körülményeim. Csak az érdekelt ott és akkor, hogy mindketten épségben éljük át a szülés-születést.
A kórházi egyéb élményekről sok újat nem tudok írni, mert korábban már minden lényeges szóba került, de ha valakit érdekel, akkor írok szívesen.

Egy kérdésem azért lenne, mert látom, hogy megint a tarifákról volt szó. Most én is gondban vagyok. Szombaton megyek varratszedésre. A dokim, az Urbancsek, aki szabira ment, 70-et mondott, de én neki is inkább 60-at adtam volna. A Sulyok dokival pedig nem volt módon négyszemközt erről beszélni. Végül úgy alakult, hogy épp műszakban volt a kórházban és ahogy írtam, a műtétet hozzáigazította a napirendjéhez (bár vele nyilván nem beszélhettem arról sem, hogy egy darabig szeretném ha hagynák a vajúdást, tehát lehet, hogy ő másképp vélekedik erről). Szóval mindent egybevetve mennyit adnátok a helyemben??? Van elképzelésem, de kiváncsi lennék józan véleményekre. Előre is köszi.

Kép
regina3
 
 


Regina Hatalmas gratula a kicsi lányhoz :lol: :lol: :lol:

Én is Sulyoknál szültem a saját dokim helyett(Szécsényi)
Mi 30-at adtunk neki+ egy kitöltött lottószelvényt hátha megnyeri az 5-öst :wink:

Fotót tennél a kis drágáról?

KépKép
Kép Kép
l.móni
 
 


Szia regina!

Így új fórumozóként is gratulálok a kislányod megszületéséhez. Ha nem unod még, nekem leírhatnád a kórházi körülményeket, mert kíváncsi vagyok, és annyira sokat nem olvastam vissza. Én a csecsemősöktől rettegek nagyon, hiszen első babám lesz, és nem mindegy, mit hogy tanítanak meg (illetve mit hogy nem).
Én a körülmények ilyen alakulása esetén nem vinném túlzásba a pénz-dolgot, főleg, mivel a dokid szabin volt, Sulyok doki pont műszakban volt, stb. És amúgy se tűnik nagyon pénzéhesnek Sulyok doki, hát én talán 30-40-et adnék max. Persze lehet, hogy én vagyok a smucig.
pzsuzsi
 
 


Sziasztok

REGINA ÉN IS GRATULÁLOK ÍGY ISMERETLENÜL IS....EGY BABA MINDIG ÖRÖMHÍR, ÉS NAGY BOLDOGSÁG.

Én még ennyit sem adnék, főleg, mert nemvolt benne semmi extra dolog... ha Én lennék a helyedbe 20 ezret adnék .... és ez is egy ajándék a dokinak, mert ügyeleti fizetett idejében, tök ismeretlenül semmi előző konzultációval.....háááát, bizti többet neeem.

Szerintem örülj hogy így alakult, és költsd a kislányodra....jön a Karácsony is!

Mégegyszer gratulálok, sok tejcsit és jó egészséget Nektek.
Bea
vpb76
 
 


Regina! Hát nem szégyelled magad???? Így megelőzni??? :D
Gratulálok a Babátokhoz! Ha már vasárnap óta otthon vagytok, akkor gondolom, megszoktátok már nagyjából a dolgokat. Tejcsi? Éjszakai alvás, ilyesmi? Na és persze képet is követelünk!!! :) Mellesleg én sem adnék 20-30-nál többet. Nincs miért. Szerintem.
Nekem is lenne egy kérdésem a kórházi tartózkodással kapcsolatban: Babócának vigyünk ruhát avagy elég a hazamenő?

Kép
Kép
nicolca
 
 


REGINA !
Gratulálok a kislányodhoz és nagyon sok boldogságot kívánok Nektek ! És sok sok tejcsit, és legfőképp egészséget
!
Képeket mutatsz majd, ugye ? ;)

Móni,
a lótószelvényes ötletetek nagyon tetszik, meséltem a férjemnek, odavolt érte :)


Nicolca
nekem azt mondta a szülésznő, hogy csak akkor vigyek ruhát a babának, ha nagyon teltház van, mert ugye véges a készlet... de mosok majd épp eleget, itt meg a mosoda mos :)

Üdv. Dóra

Kép

Kép

Kép
dojika
 
 


Sziasztok!

Regina gratulálok a kislányodhoz, nagyon jó egészséget és sok tejcsit kívánok!

Enikő! Köszönöm a válazod, én is úgy gondolom, hogy le fog lassulni a növekedése, de jó tudni, hogy mésnak is van ilyen nagy babája. A babakocsi márkáknak meg utána nézek, de valószínű tavaszra hagyjuk a vásárlást akkor, mejd jobban látjuk melyik lesz a törpének kényelmesebb.

Üdvözlet mindenkinek Bogáta

Kép
bogata74
 
 


Kedves Mindenki!

Köszönöm szépen a gyors választ és a gratulációkat. Majd teszek fel képeket, ha odajutok (válogatni és kicsinyíteni kell még).
Pénzügyben nagy segítség, amit leírtatok! Úgyhogy a 30-at fogok adni (eddig kicsit féltem, hogy ciki, amikor ilyen tarifák vannak!).

Nicolca
Hát igen, megelőztelek és egy másik anyukát is, aki a környéken lakik és nov. 30-ra van kiírva, de a 35. héttől már erős (!) összehúzódásai/fájásai vannak. Biztos voltam abban, hogy tutira hamarabb fog szülni, mint én. De másképp alakult.

A kórházi körülményekről
Mindenki nagyon-nagyon rendes volt!!! A nővérkék, akik engem láttak el, a csecsemősök, akik a babát, a vizitelő orvosok, sőt a szülészeten a többi személyzet is, akik a beérkezéskor körbevettek (szülésznő, növérke).
A csecsemősök szerintem nagyon rendesek. Sokan voltak a három nap alatt, de egyik rendesebb volt, mint a másik. Nem tolakodtak a tanácsadással, inkább megvárták, hogy kérdezzünk.
Első nap feküdnöm kellett és még éjszakára is bent volt a katéter, én így bevitettem a babámat. De utána végig kint volt, viszont többször kérdezték, hogy jól vagyok-e, mert beviszik, ha kell, hogy tudjak pihenni. A második nap délután megkérdezték, hogy a köldököt ugye tisztogatom, de bevallottam, hogy elsumákoltam :oops: (ez harmadszor is a gyengém), és nagyon rendesen csak azt mondták, hogy azt pedig muszáj minden egyes pelenkázásnál rendbe tenni.
A fürdetéshez este 7 körül beviszik a piciket és meg lehet nézni az attrakciót (kb. 1 perc az egész füri).
A BCG oltáshoz is beviszik, de mindig mindent mondanak. A PKU levételénél én pl. bent is voltam, de nem néztem oda amikor megszurták a sarkát.

Babacuccok:
mi nadrágpelust, popsitörlőt és popsikenőcsöt vittünk. Sapit, kesztyűt adtak, bár állítólag azt is vinni kellett be és textilpelust is, de mivel minket váratlanul ért a korai érkezés, így, bevallom, nem voltak ez utóbbiak összekészítve, úgyhogy másnap hozta be a férjem. Ruhát adtak, mert volt, pedig elég sok szülés történt.

Szobák
Én a bejáratnál rögtön jobbra lévőben voltam (3,4,5 kórterem) ahol egy kis beugróból 3 szoba nyílik (1 ágyas, 2 ágyas, 3 ágyas). A három ágyasba kerültem. Első nap csak egy szobatársam volt (nagyon rendes), másnap érkezett még egy csaj, de vele sem volt gond. A másik két szoba nagyon pici!!! És nagyon meleg van állandóan. Gyakran szellőztettünk, a csecsemősök még külön bíztattak is erre,de ált. negyed óráig tartott a hatása, amikor becsuktuk az ajtót.
Az ágyak kényelmesek, legalább is a mi részlegünkön jó ágyak voltak. Kényelmes matrac, távirányítóval állítható az ágy magassága és a fejtámla!!!
A három szobához (max. 6 fő) tartozik egy pici vizesblokk (tusoló, WC, mosdó, tükör) ami kulcsos. Általában nem volt tülekedés, talán kétszer volt foglalt, amikor mentem, de ugyanott van egy nem kulcsos WC is, ha csak pisilni kell. Ja, és tiszta volt. Úgy láttam hogy reggel-este takarítják. Persze tőlünk is függ, hogy mennyire koszolódik!!!

Látogatás
Bevallom, hogy tényleg nagyon zavaró az állandó nyüzsgés és határozottan fárasztó is. De úgy van, ahogy már sokan leírták: bármikor bárki jöhet! Nálam főleg a férjem volt és a szűk család, de a rokonok csak max. 1 órát. A férjem persze sokat velünk volt és ez a része nagyon klassz. A másik csajhoz is hasonlóan jöttek, de a harmadikhoz tömegével: 8-an naponta 3x. Viszont többnyire kimentek a folyosóra, mert ott tágasabb. Amikor bent voltak, akkor pedig nem zavartatták magukat azzal, hogy éppen szoptatunk. De nem voltak bunkók, ha szólok, biztosan kimentek volna. Úgyhogy én egyszerűen fekve befordultam a falhoz, ülve pedig letakartam a cicimet egy textilpelussal. Úgyis a saját rokonukkal voltak elfoglalva, de el tudok képzelni rosszabb felállást is!!!

Hazamenetel
Nekünk azt mondták, hogy délelőtt mehetünk, de végül elég nehezen jutottunk ki.
A gyerekorvos 9 helyett n11-kor jött. Sorban megvizsgált 8 babát, utána megírták a zárókat és f1 elmúlt mire végeztünk!!! Ez a délelőtt nagyon lassan telt. A babacsomagot az utolsó napon adják, de nálunk elfelejtették, úgyhogy szóltam. A csecsemős elnézést kért, de tényleg volt egy kis kapkodás, mindenki menni akart már haza. A csomag egyébként elég vacak, a nagyokkal sokkal tartalmasabb volt anno. De erről nem a kórház tehet és nem is lényeges.

Ha egyéb kérdés van, szívesen írok. Ha valaki a császárról érdeklődik, akkor arról is, de ált. kevesen tudják, hogy biztosan az lesz nekik, többnyire úgy alakul menet közben. De ha valaki lelkileg fel akar készülni, akkor leírom a saját „élményeimet”.

A babánkról legközelebb írok. Napról napra szebb és ügyesebb. Egész jól kezd alakulni a napirendünk és szopizik is szépen!!!

+ egy dolog.
A szülés napján, amíg engem a szülészeten vizsgáltak, a férjem lement bejelenteni a felvételin (először mindenképpen a szülészetre kell menni - ezt valaki kérdezte). És kapott egy praktikus kis csomagot, amit gondolom mindenkinek adnak: műa. evőeszközök, wc-papír, fogkefe + pici fogkrém, fésű. Ezt nagyon jónak tartom, mert pl. wx-papír nálam sem volt, de az kitartott amíg hoztak be.

Kép
regina3
 
 


Sziasztok!

Regina: köszönöm szépen a részletes beszámolót, nagyon megnyugtattál azzal, hogy a csecsemősök kedvesek, hiszen nekem első baba lesz, és hiába olvasgatok könyveket, szerintem semmit nem ér az egész, ha ott nem segítenek.

A köldökcsonk ápoláshoz ugye akkor ott van minden, ami kell?

Van még egy kérdésem, mert úgy tűnik, erről megoszlanak a vélemények: ti az anyatej mellett mennyire adtok még folyadékot? És az akkor tea vagy víz?
pzsuzsi
 
 


Sziasztok!

Pzsuzsi téli babád lesz így anyatej mellett felesleges a + folyadék!!!!
Az én kislányom 7 hónapos koráig semmi mást nem kapott csak tejet.
A hígabb előtej oltja a szomját a jó sűrű tejcsi pedig telíti a pocakot.
Ha mégis itatni akarod akkor víz, de ha lesz tejed kellő mennyiség akkor csak azt adj neki.

KépKép
Kép Kép
l.móni
 
 


pzsuzsi

A köldök ápolásához van minden, a szobákban lévő pelenkázóhoz készítve.

Az itatásról l.móni már írt, én csak megerősítem, mert a nagyobbik lányom fél évig csak anyatejet evett, még kánikulában sem adtam vizet, nem igényelte. Egyedül a második hónapban, amikor hasfájós volt, próbálkoztam teával, de 2-3 kortynál többet nem ivott!

Kép
regina3
 
 


Köszi a tippeket, valahogy én is így gondoltam...

Nicolca: ha még egyben vagy, beszéljük meg, ki melyik nap szül, mert ugye ugyanaz a dokink...Vagy legalább a napszak legyen más...én úgy gondolom, nem akarom elsietni a dolgot, részemről maradhat bent a kiírt időpontig, addig Te már úgyis túlhordanád. Vagy az is tökéletes nekem, ha még a jövő hetet kibírná.
pzsuzsi
 
 


Zsuzsi! Tetszik a hozzáállásod! :D Az az igazság, hogy én már nem kérek Babócától semmit, hisz az elmúlt három hétben mást sem hallott tőlünk, minthogy: még ennyit bírj ki, ezt várd meg, stb.
Jöjjön, amikor jönni akar. Szerintem nem húzzuk már sokáig, de lehet, hogy csak bebeszélem magamnak, hisz szeretnék már túl lenni rajt. Jön a hidegfront is, majd meglátjuk...
Ha más nincs, hát akkor a két szoba között fog rohangálni drága Mosonyi dokink :lol:

Kép
Kép
nicolca
 
 


Szia pzsuzsi és nicolca

Most olvastalak benneteket....és mosolyogtam :D :D :D :D :D . Hogy miért, mert ezt Én eljátszottam a "drága Mosonyival" 3 éve és majdnem pont 4 hónapja.

Mi még megfejeltük azzal is, hogy a másik csajjal 1 volt a szülésznőnk is.
Nagyon buli volt, fél óra lett a gyerekek között, de "csak" kb.20perc lett volna, mert ugye a Mosonyi és a Magdi nem tudott osztódni....
Mit ne mondjak, még ma is emlegetik.

Ha gondoljátok elmesélem röviden a sztorit, de 8 ra suliba kell mennem, és még addig el kell intéznem a 3 gyereket.

Szép napot Mindenkinek.
Bea
vpb76
 
 


Bea: engem érdekel a sztori, vicces lehetett...mármint nem tudom, akkor bármi vicces lehet-e, de így utólag biztos.

A poén nálunk akkor az, hogy egyikünknek sincs fogadott szülésznője, tehát az ügyeletes fog ugyanúgy rohangálni, ha ennyire "jól időzítenénk"...

Nicolca: rendes Tőled, hogy már nem kéred a Babót. Na nem mintha nem az lenne, amit ő akar :wink:
pzsuzsi
 
 


Sziasztok

Elnézést,hogy igy "betolakodom"közétek,de olvasom Regina most szült és császárral..
GRATULÁLOK!!!

Nekem is az lesz..és csak annyit kérdeznék,hogy tényleg 3-4 nap után kiraknak????
:roll:

Anno 10 nap volt...én a Schöpfibe szültem,de azt sajna bezárták :cry:
Azért félek én ettől,mert az előző gyerekem is császárral született és kb. 1 hét után szétnyilt a hasamon a seb,igy 1 hónapot voltunk bent...(valami gáz lehet a szervezetemmel,mert anno a vakbélműtétemnél is szétnyilt)
Ez azért is lenne megint kellemetlen,mert ha hazajövünk és utána történik meg megint,akkor a babával már nem mehetnék vissza :cry:

Előre is köszi mindent :lol:

Törpiri
Kép
törpiri
Budapest X. kerület
 
 


törpiriTényleg 3 nap (min. 72 óra) nekünk is. Csüt. 10-kor "szültünk" és vasárnap délelőtt mehettünk. Csak akkor több, ha este 6 után születik a baba, mert akkor 3,5 nap lesz belőle (3 nap + a rákövetkező éjszaka).
Én is féltettem a sebemet, és úgy láttam jónak, ha mindenért szólok, nehogy baj legyen és tovább kelljen bent maradni. Úgyhogy nálam annyi volt, hogy a kötést kétszer átcserélték, mert még vérezgetett a seb, de mondták, hogy jobb ha az eredeti kötés marad végig, mert a cserélgetés lassítja a sebgyógyulást. És a katéter is felsértette a hólyagomat, első éjjel és másnap ez nagyon kellemetlen volt (olyan volt, mint egy erős hólyaghurut), de megnyugtattak, hogy ez még belefér frissen a műtét után.

A te eseted biztosan ritka, de szerintem mondogasd mindig és akkor jobban odafigyelnek abban a három napban, utána pedig biztosan jobban kell figyáznod, mint általában a császáros anyukáknak. Tehát biztos érdemes sokat feküdni és csak akkor kellni fel, ha nagyon muszáj. De látom, van még időd, úgyhogy már most bombázhatod a dokit az aggályoddal, hátha mond valami hasznosat. Talán tehetsz is valamit a következő hetekben felkészülés képpen.

Kép
regina3
 
 


Sziasztok

Szerda hajnalban történt ez az ominózus történet.
Már egy héttel előtte végig egyszerre voltunk berendelve a másik csajjal (Krisztával).
Én már a másodikat vártam, ő az elsőt. Én 15.-ére voltam kiírva, ő 19.-ére.
Engem már 18.-án hétfőn befektettek, őt 19.-én kedden.
Nekem 19.-én reggeltől döcögva távozott a nyákdugó, így kínlódtam végig a napot. Nem volt túl fájdalmas, csak inkább hosszú és unalmas.
Kriszti már gyenge fájásokkal érkezett be reggel. Gondoltam milyen szerencsés....
Rengeteget sétáltunk, lépcsőztünk, de túl nagy változás nem következett be.
Én este 10kor már kértem oxytocint, mert az elsőnél is kellett.
Kriszti ragaszkodott a sima menethez.
Egész este azon poénkodtunk, hogy megyünk a francia ágyra és a doki közénk ül és onnan vezényel...
Ááááááá....mondták (Mosonyi is meg a Magdi is), milyen kicsi annak az esélye, hogy így legyen.
NA CSAK FIGYELJETEK!!!Mondtiuk Nekik.
Oxytocin előtt egyszerre felvette a Mosonyi a gépbe az adatainkat, Kényelmesen, egymást előzékenyen előreengedve beugrottunk a Magdihoz egy beöntésre, majd kevésbé előzékenyen rohamoztuk a wc-ket.
Ezután burokrepesztés történt mindkettőnknél, kb 5 perc különbséggel.
Ugye eztán nekem jött az oxytocin, Kriszti pedig egy még drasztikusabb lépcsőzésbe kezdett.
Éjfél után egy kicsivel annyira éheztünk, hogy Én ettem egy narancsot, ő meg egy pörit nokedlivel.
Hajnali 4 felé már annyit röhögtetett a Magdi minket, hogy már nem tudtam hogy mitől fáj a hasam, a sok nevetéstől vagy az újabb fájástól.
Úgy kaszinóztunk a szülőszoba előtti váróba, mintha nem is szülni készülnénk.
1/2 5 felé, Krisztinél romlott a szívhang, és bement lefeküdni a szülőágyra.
Én sem bírtam már a széken ülést így Én meg "felpattantam" egy labdára, de úgy elkezdtem szédülni és egyre erősebb hányingerem lett, hogy Én is lefeküdtem. (hányás hasmenés a szülés előjelei - tisztulás a szülés előtt)
Sajna a narancs nem tett jót. Férjem kiszaladt egy tálért, és azzal a hírrel jött vissza, hogy - "nem fogod kitalálni a Magdi és a Kriszti hol vannak?" - most jöttek a wc-ről, mert a Kriszti is kitaccsolt.
5 órakor már 4 ujjnyi voltam, Mosonyi és a Magdi beköltöztek a szobánkba, és indult a menet.
Elég lassan haladtunk, így még kellett oxytocin, mert ráadásul már zavarosodott a magzatvíz is.
5,30kor kopogtatnak az ajtón....a Kriszta Anyukája volt. "Doktor úr siessen, mert a Krisztinél is jön a baba!!" :o
Doki - teljes nyugalommal válaszolta - oké, kicsit várjanak még, mert itt is már bújik.
Na ekkor felgyorsultak az események. Gyors gátmetszés, 2 nyomás, és 5,39kor megszületett Orsikám.
Mosonyi beadta az érzéstelenítőt a varráshoz, és sűrű elnézések közepette kesztyűt cserélt, és mondta, hogy rögtön jön, csak dolga van :D .
Magdi ellátta a picurt, meg engem, amire szükség volt hirtelen, és rohant ő is a Krisztihez.
Épphogy visszahozták Orsit az öltöztetésből, már hallom, hogy sír a szomszédban a Kitti. 6,09perckor!!
Éppen 1/2 óra lett a lányok között.

6,20kor a doki megjelent az ajtóban, hogy elvégezze az utómunkálatot, majd mikor végzett, ismét kesztyű le és irány a szomszéd szoba.
7,30kor fáradtan jött megnézni Minket, és csak mosolygott. NEM HITTÉK, HOGY TÉNYLEG EGYSZERRE SZÜLÜNK.

Egy szobában voltunk végig a kórházba, és azóta is tartjuk a kapcsolatot. A lányok emlékezetes szülinapját minden évben megünnepeljük, vagyis már 3x volt közös bulink.

Én érdeklődéssel figyelem a hasonló tulajdonságaikat, mert ugye asztrológia szempontjából egy helyen egy időben születtek.
Kíváncsi leszek, hogy mennyire fog hasonlítani az életpályájuk.




Kép 1 évesek

Kép 2. évesek

Kép 3. évesek
vpb76
 
 


Bea: ez tök jó történet, remélem, barátok maradnak a kisleányok:)
Olyan, mintha még hasonlítanának is egymásra....
pzsuzsi
 
 


Az első 2 kép még a kórházban készült, a harmadik már itthon.

Kép
Kép
Kép

Kép
regina3
 
 


Sziasztok!

Regina! Gratulálok a kislányodhoz! Kívánok nektek nyugodt éjszakékat és sok tejcit! Nagyon szép kislány!
Nekem légyszives írd le a császárral kapcsolatos élményeidet,, nekem is eléggé benne van a pakliban, mivel az első az volt. Persze azért reménykedem!
A gyerek ellátásában mennyire segítenek a csecsemősök? Addig, amig nem tudtál felkelni kivitték hozzád renszeresen? Császár után hová kerültél? Együtt lehettél a babával és a pároddal?
Előre is köszönöm a válaszod!


Pzsuzsi, Nikolca! Mosonyi dokiról a ti véleményetek is érdekelne! Ti először szültök nála? Nektek mennyiért vállalta a szüléslevezetését? stb.

vpb76! Magdi szülésznőről írjál légyszives!
Nagyon jó a történeted! A lányok nagyon aranyosak!

Törpiri! Te nem is próbálsz meg hüvelyi uton szülni? Programozott császár lesz? Mikor szülted az elsőt? Ki a dokid?

Kép

Kép
isarenikõ
Pécel
 
 


Regina: nagyon édes a kisbaba. Még 1x gratulálok!

Isarenikő: én a dokihoz kb. a 20. héttől járok, eddig mindig nagyon normális és nyugodt volt. Az idei évre a tarifa 60000. Van magánrendelése, de szerencsére a X. ker-ben (és asszem a XVII.-ben) lehet hozzá menni SZTK-ba is, én oda járok, de ott se futószalagon nyomja az embereket, hanem mindenkivel foglalkozik rendesen. Ezért vannak mindig nagyon sokan, de sebaj...
pzsuzsi
 
 


Bea! Nem semmi a történetetek!!! :D Nagyon szépek a kislányok, és tényleg, mintha hasonlítanának is.
Gyönyörű a Babátok Regina! Nagyon gratulálok hozzá!
Enikő! Kezdetektől járok Mosonyihoz. A XVII. kerületi rendelőjébe. Minden vizsgálatnál tök rendes volt, ezért döntöttem úgy, hogy nála szülök. Hihetetlen az a nyugalom, ami árad belőle! Türelmes, rendes és bármit kérdezel, szemrebbenés nélkül válaszol. A csöndessége mellett még humoros is. (pl a Dán azért sem szimpi nekem, mert zeng tőle a rendelő, meg olyan flegma is. Nem egyszer hallottam, hogyan fogadja a vizsgálatra érkező nőket: MONDJA!!!)
Az ár nekem is annyi, mint Zsuzsinál.
Zsuzsi! Hogy bírod? Én már nagyon nehezen. A lábaim borzasztóan dagadtak, a vérnyomásom magasan, és csak ülve jó, mert ha felállok, olyan, mintha kiszakadna a hasam. Hiába jött a hidegfront, hiába vannak fájások sehol semmi. Pedig most már nagyon szeretnék túl lenni rajt. Be is vagyok tojva rendesen, hiába szültem már egyszer.
Lehet, hogy Móninak lesz igaza, és tényleg túlhordom?
:oops:

Kép
Kép
nicolca
 
 


Sziasztok..Regina köszi a választ,nem nagyon nyugodtam meg :wink:
Isarenikő!
Szeretnék én rendesen szülni,de nem tudom mi lesz belőle :roll:

Én a Schöpfiben szültem az elsőt a Villányinál,de ő sajnos 1 hónapja meghalt,igy most a Ferenczinél fogok szülni.
Ő meg ugye nem nagyon tudja mi volt velem anno.
Mondtam neki,kérdeztem is,hogy törvényszerű-e,hogy a második is császár legyen,azt mondta nem törvényszerű,de több mint valószínű :cry:

Hát én most nagyon bizakodom,hogy menni fog ez simán is :wink:

Törpiri
Kép
törpiri
Budapest X. kerület
 
 


Nicolca: sajnálom, hogy nehezen bírod, ez esetben drukkolok ezerrel, hogy mihamarabb túllegyél rajta.
Megnéztem amúgy, holnapra melegfrontot mond, hátha az meghozza Neked a megkönnyebbülést...Utána a héten elvileg nincs több front.
Én kicsit nyűgösödök, de amúgy fizikailag nem vagyok rosszul (a partra vetett bálna érzéstől és néhány esti keményedéstől eltekintve). Még nem szeretném sürgetni a dolgot. Első baba, még annyira új lesz az egész, félek, na. :oops:
pzsuzsi
 
 


Én is félek cefetül, de már úgy vagyok vele, jobb lenne túl lenni rajt.
De most megint nincs hasfájás, meg semmi.
Babázó Anyák! Segítsetek légyszi! A születési anyakönyvivel mi a helyzet? Odaadják a kórházban, mikor hazaengednek vagy érte kell menni? A TAJ kártyát automatikusan igénylik vagy lehet hogy mi magunk intézzük el? Meg úgy egyébként: milyen papírokat töltöttetek ki, míg bent voltatok? Köszi

Kép
Kép
nicolca
 
 


Jééé! Megkaptam a "Lehet, hogy ma születek?" cimkét!!! Jó lenne :oops:

Kép
Kép
nicolca
 
 


Én ugyan még nem vagyok babázó anyuka, de azt tudom, hogy az anyakönyviért el kell menni az anyakönyvi hivatalba, a kórházban kell megkérdezni, hogy hány nap múlva lehet érte menni (és asszem a lakcímkártyát is az anyakönyvi hivatalnál kell intézni, de az is lehet, hogy azt automatikusan kiküldik, a kórházban szerintem ezt tudják).

"Hol lehet igényelni TAJ-kártyát újszülöttek részére?

Az újszülöttek részére a TAJ-kártya az újszülött-osztályon rendelkezésre bocsátott nyomtatvány kitöltésével igényelhető. Ha a szülés nem kórházban avagy nem orvos közreműködésével történik, akkor a megszületést anyakönyvező anyakönyvvezető bocsátja rendelkezésre a TAJ-kártya igényléséhez szükséges nyomtatványt.

Hogyan kapják meg a szülők a TAJ-kártyát?

A kitöltött nyomtatványt mindkét esetben az anyakönyvvezető küldi meg a megyei (fővárosi) egészségbiztosítási pénztárnak. A nyomtatványon szereplő személyi adatok alapján a hivatal dolgozói megadják a TAJ számot, és a kiállított TAJ kártyát postán megküldik a szülőnek, a gondviselőnek . Az egészségbiztosításnál nagy gondot fordítanak arra, hogy az anyakönyvi hivatalok értesítésének beérkezését követően soron kívül, de legkésőbb 8 napon belül a szülő, gondviselő kézhez kapja a gyermek TAJ-kártyáját.

Bár lehetőség van a kártya soron kívüli igénylésére is, felhívjuk a figyelmet, hogy ez felesleges ügyintézést, sorban állást okozhat, mert az újszülött számára az egészségügyi szolgáltatások a szülést követő 6 hónapig TAJ-kártya nélkül is térítésmentesen igénybe vehetők. Az anyakönyvi hivatalok ügyintézési idejét is figyelembe véve, általában a szülő-gondviselő legkésőbb a születést követő 1 hónapon belül megkapja gyermeke TAJ-kártyáját."

És akkor még van az anyasági+családi pótlék kör, azokhoz van valami nyomtatvány a neten. Nekem a TGYÁS-t a munkahelyem intézi.
pzsuzsi
 
 


Sziasztok!

Papírok:

A kórházba kijön egy idős hölgy az anyakönyvi hivatalból és felveszi az adatokat + elkéri azt a bizonyos 300 napnál nem régebbi házassági anyakönyvet. Aztán a kórházból hazatérve már lehet is menni a X. kerületi anyakönyvi hivatalba (de az ügyfélfogadási időt érdemes megnézni, mert csak hétfőn, szerdán és pénteken van különböző időkben). Ott odaadják a gyerek szül.anyakönyvét + lakcímkártyáját.
A következő kör a Teve utcai tb, ahol a TAJ kártyát kell kikérni, majd onnan át lehet ugrani az államkincstárba a különböző papírokért: családi pótlékhoz, anyaságihoz, tgyáshoz és mi már a gázártámogatáshoz is kikérjük (emiatt mostanság tömeg várható). Férjem holnap rugaszkodik neki, majd esetleg írok róla, bár remélem, hogy simán fog menni.

Kép
regina3
 
 


Enikő!
Nem volt olyan nagy különbség a császár miatt.
A műtét után 6 óra, amíg kimegy az érzéstelenítő hatása (nekem 5 volt), addig szigorúan feküdni kell és a fejet sem szabad emelni. Mivel bent lehet bárki hozzátartozó, így tudnak segíteni. Nekem a férjem volt ott egészen késő estig. A baba is kint volt és többször is mellre tettük (fura volt hanyatt fekve....)
Közben a nővérke félóránként rámnézett (szuri, hőmérő, betétcsere, seb, katéter ellenőrzés).
Amikor a férjem elment, betolta a picit a csecsemősökhöz. A nővérke késő este is megnézett, katétert kellett cserélni + nagyon fájt a hasam és kértem fájdalomcsillapítót. A 6 óra leteltével felkelhettem volna, meg is próbáltam, de rossz élmény volt. Kiment a vér a fejemből, majdnem összeestem, közben kibuggyant egy adag trutyi lent és végigfolyt a lábamon, miközben a WC-ig nem tudtam eljutni. Így maradt éjszakára is katéter. Na ez a legnagyobb különbség, hogy az első nap feküdni kell, de minimum fél napig.
Viszont a műtőből engem rögtön szobába vittek, nem voltam külön megörzőben. Tehát az első nap nehézségeit leszámítva minden ugyanaz.

Kép
regina3
 
 


Sziasztok

Isareniko: Szerintem a Mosonyi egy tök jó választás. Akkor is jó, ha nyugisabb típus vagy, de akkor még jobb ha idegesebb, pánikolósabb, mert az ő nyugodtsága félelmetes….
Az meg hogy odafigyel rád, tudja a nevedet, nem kever össze mással (ha igen szerintem iszonyú ritka), törődik veled, végig hallgat, nem ráz le, szépen beszél veled bármi is történik, végig követi a sorsod míg a kórházból haza nem mész- (és utána is kontrollon), és hogy feltétel nélkül segít még akkor is, ha nem az ő „betege” vagy, ez nagyon ritka manapság a dokiknál.

Igaza van pzsuzsinak is….rengeteg betege van, de mindenkire rászánja az időt, nem érzed magad feleslegesnek, létszámfelülinek.

Na és a humora….igen nicolca az is van. Én úgy mentem a fiamat megszülni a Mosonyihoz, mintha haza mennék.
Tudtam ha ott a Magdi és a Mosonyi totálisan jó kezekben vagyok….és az a hangulat ami ott volt, na az inkább kaszinó volt mint egy szülés.

A Magdiról:
Végtelen jó kedélyű, jó humorú, és iszonyú munkamániás nő.
Én csak jót bírok róla mondani.
Olyan alázattal van a munkája iránt, hogy azt sem tudom, hogy mikor és mennyit alszik, mert mindig elérhető, és mindig bent találom.
És mint írtam is a múltkor annyit röhögtünk, hogy szinte elfelejted, hogy hol is vagy és mik ezek a nagy fájdalmak.
Megcsinál már szülés előtt is mindent ami a vizsgálatokat illeti. Leveszi a vért a vizeletet nem kell tolongani, megcsinálja az nst-t ott sem kell sorban állni, és bármikor hívod segít vagy rendelkezésedre áll.
Igazi Magdi Anyus!!!!!! IMÁDOM

Lehet, hogy nagyon csöpögősen hangzik ez a levél, de nekem ezzel a két emberrel 2 boldog szülésem volt, ami egy örök emlék. (az első lányom ugye nem a Mosonyinál született)
És ezután nekem senki nem bírja bebeszélni, hogy nem fontos, hogy kinél szülsz, mert így is úgy is ugyanaz az eredmény….. de az emlékek másképp maradnak meg.

És ez a kedvenc képem, amin elbúcsúzik a fiamtól és jó egészséget és boldog életet kíván neki….
Kép

aztán 6 hét múlva így örültek neki ismét a Mónival, akinél az első lányom szültem és ugyanolyan szupernek gondolom mint a Magdit. :D Kép

Bea
vpb76
 
 


Regina...

Pzsuzsi nem azt irta,hogy a TAJ kártyát majd kiküldik???
Rosszul értelmeztem???Igy fölösleges a párodnak a Teve utcába menni nem??csak az Államkincstárba ..családi+anyasági

Nem kellett 24 órát mozdulatlanul feküdni az érzéstelenités után?
Én azt hallottam :cry:
Nem fájt a fejed utána?

Már bocs,hogy ilyen hülyeségeket kérdezek :oops: :oops:

Törpiri
Kép
törpiri
Budapest X. kerület
 
 


Sziasztok!

Igen a Taj-kártyát kiküldik, de elég sokára és addig semmit nem tudsz intézni igényelni.
Párom fél nap alatt elintézett mindent és kicsikém még nem volt 2 hetes amikor a számlámon volt a pénz.
Mások akkor még csak a Taj-kártyára vártak.

KépKép
Kép Kép
l.móni
 
 


Igen, ott a pont. Valószínűleg érdemes a TAJ kártyának személyesen utánamenni, mert minden igényléshez fel kell mutatni.
pzsuzsi
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?