Új privát üzeneted érkezett!

Zsüci: természetese, hogy többet álmodsz, mikor zajlanak belül a pszichés folyamatok ezerrel, készülsz az anyaságra, fantáziálsz a bébiről stb. A második harmadban azért a legtöbb a fantázia, mert az első trimeszterben még nem nagyon merik a kismamik elhinni, hogy tuti a baba, a harmadikban pedig már inkább a realitás dominál, vagyis már inkább kifelé fordulás van, mint befelé. De nyilván ez sem mindenkire igaz, csak általánosságban.

Kép
Kép
tinu
 
 


Sziasztok!

Ááá, csajok, készen vagyok, ötször hánytam ma, alig élek :? ÁÁÁááááá :shock:

Petra, üdv köztünk, gratula az ikrekhez :)

Hülye álmaim nekem is voltak, egyszer azt álmodtam, hogy megszületett Zsófi, de én elfelejtettem etetni, és mikor eszembe jutott, rohantam a kiságyhoz, és már kezdett összemenni :cry:

A másik meg, hogy megszületett, kislány volt, de az apukája mostani fejével született, hát bármennyire is szeretem apát, ez így ijesztő volt :lol:

Na azt hiszem gyorsan hajat mosok, és lefekszem aludni, remélem ma már Vuk nem tér vissza :twisted:
Vendég
 


Sziasztok!

Gyorsan írok még egy pár sort, mielőtt bealszom.
Megpróbálom sorban...

zdori:
Röviden azt jelenti, hogy bármikor lehetek terhes, mert többszörös peteéréseim vannak. Tehát: pl.: a menstruációs cikus közepén is (ez történt most). Mindegyik gyerkőc egyfajta fogamzásgátlási-módszerrel jött össze. Aztán sikerült egy olyan spirált találni, amivel 5 évet kihúztam. Na de aztán "lejárt a szavatossága", és új kellett volna. Aztán gondoltunk egyet... és újabbra már nem volt szükség... ;)
Szóval én a totál másik véglet vagyok. Hogy is mondják? Csak rám kell nézni...

mozza:
A Szt.Jánosban, Bp.en biztos, hogy csinálnak hepatitiszt, a barátnőm 2 hete volt ott, és egyszerre megcsinálják az AFP-vel. Ő sem ott fog szülni, csak hallotta, hogy most v.mi akció van, és ingyen csinálják. Nem kell sorbanállni a laborban, hanem a szülészetet kellett felhívnia, és ott adtak időpontot. Nem kell beutaló, semmi, csak a terheskiskönyved. Szerintem kérdezz rá más kórházban is, mert ez egy országos program állítólag. Én is így kérem majd, mert legalább egy szúrással kevesebb...

Vizsgák: A lányomat III. éves koromban szültem. Úgy terveztem, hogy halasztok egy évet, de nagyon rendes volt (az írásbeli szigorlatokat pl.: mellettem végigaludta a fekvőkenguruban...), és így egyéni tanrenddel végigjártam a nappalit. Aztán mindegyik gyerkőc mellett csináltam egy diplomát. Akkor vezették be, hogy ingyenes a kismamáknak a felsőokt., és gondoltam, próbáljuk meg,miért is ne? Teljesen máshogy áltam hozzá, mint az első diplomámnál, sokkal lazábban, és nam paráztam, hogy mi van, ha kirúgnak. Jobb átlagom volt végig, mint a nappalin... :) Viszont: a tanárok többsége nemhogy elnéző, százszor szemetebb volt a viszgákon! A legdurvábbak szerintem az egyedülálló nők. Na, az nem piskóta!...

A mostani orvosom szerint minden ok., csak mint írtam anno, a "régi" orvosomnál csinálták az 1.UH-ot, és attól lettem tök ideg. Én a volt MÁV-ban voltam kombinált szűrésen. Ha megvan az eredmény, majd mérlegelek, hogyan tovább...

Tényleg, nem tudjátok véletlenül, hogy az ÁEK-ban végzett szűrés eredménye mikor lesz meg? Tényleg lehet, hogy 2 hét? Nekem azt mondta egy ismerősöm, hogy ez már egy rutinvizsgálat manapság,és 2 sec. alatt megvan az eredménye. Pl.: Honnan tudom meg az eredményt? Tiszta hülye vagyok, tudom, de én ezt elfelejtettem anno megkérdezni!...

Na jó hosszú lesz. megyek, mert már holnap van, és reggel 6h-kor kelek.
Jó éjt! :)
szkitty
 
 

 
 

Kitty: két hét, és SMS-t kapsz, amivel megnézheted a sejtbank oldalán.
Vendég
 


szofi ne parázz, nekem a védőnő nézte 15 hetesen és nagyon halk volt, szóval csak nagyon soványaknál érnek el jó eredményt.

Kérdeztem még más védőnőket is, általában a 20. héttől nézik.

Szóval türelem kérdése és megtalálod magadnak is, de még annyira kicsike 13 hetesen, hogy azért nem hallod. A használati útmutatóra nincs semmi írva, hogy milyen kortól lehet hallani?

ConnectedMoms.com TickerConnectedMoms.com Ticker
edua2003
 
 


Na sziasztok!
Gyors bekukk,aztán tanulásss!

Azt tudom h Nikole az egyik,Vucuska az rémlett(de mindig keverem Vicussal :oops: )De nekem rémlik mégegy ikres kismami....de az is lehet rosszul emlékszem :lol:

Álmom csak 1szer volt,kb 1 hónapja.De az se volt durva.Csak hogy megyünk az uhra,semmi extra.Aztán 2 hete volt mégegy,de az nem is a babával kapcsolatban,az csak össze vissza baromság volt,de ezt már megszoktam,nálam eddig is előfordult néha :wink: :lol:

Petra!
Én is szedtem a clostyt,vártuk is hogy majd ikrek lesznek,de nem jött össze.Ez a baba meg gyógyszerszünetben fogant :wink:

Kitty!
Atöbbszörös peteérést sokan irigyelnék tőled egy két topicban! :wink:

annus11
 
 


Ja és Szofi!
Azt tudni kell hogy ez egy kézi,otthoni készülék!És előfordul h ha pl vastag a bőr akkor nem hallod!Meg keresni kell!És pont azt olvastam h inkább árt mint használ ha az anyuka pánikszerűen keresi a szívhangot vele,nyomogatja a hasát h a babát felkeltse stb.Ezzel te is csak ideges leszel és a babának se jó!Szerntem előszőr próbáld megfigyelni h mikor aktívabb a baba,és akkor megpróbálni!Az is lehet h rossz helyen keresed stb.De csak nyugi!!!!Szórakozásként fogd fel :wink:
Ha tovább idegeskedsz miatta elkobzom 8) :lol:

annus11
 
 


Sziasztok!

Annus!Én nem ikres vagyok. :D De közben olvastam,és megvannak az ikres anyukák! :D

Szofi!Tényleg 'tökös csaj' vagy! :D Nekem elég az a 100 is ha vidékre utazok.Utána nem győzöm kipihenni.

Én azt olvastam(a készülék dobozán),hogy a szívhangot csak 4-5 hónapos korban lehet hallani.Én is csak mocorgást hallok. Nem szabad idegeskedni ám! :? Igaza van Annusnak elkogzás lesz,segítek ám. :lol: Tegnap én sem hallottam semmit,csak apa,de ma reggel pici halk üdvözlés félét(két pici ütés-rúgás...nem tudom mi)) :lol: .

Dius!Tündéri az Uh-s képen a cseppség!

Pumuklii! Nekem 11 hetes 2 naposan írta az UH,hogy 5,22 crl.Két hét,és ennyi a különbség?Voltál UH-n is?A képen rajta van.A dokid mondta ezt az eredményt?Hol hallottad?Ne aggódj,sztem lehet félre mért vamit,nem? :oops:

Szegény Panndi,részvétem!Még mindig vuk? :( Jobbulást kívánok!!!

Üdvözlettel:Hanna és Hajna
Kép
fabri
 
 


Sziasztok!

Nikole!
jó lenne már látni fotót az ikreidről :lol: , hogyhogy ilyen gyorsan meglett az Afp eredményed?2 nap? :roll:

Szofi!
na én is utánaolvasgattam tegnap a neten ennek az Angel soundnak, és csomóan azt írták, h csak 7-8 hónaposan hallották először, volt h a védőnő se,meg egész nap azon paráztak h most mér szól vagy mér nem meg mér úgy :shock: , meg a baba állítólag nem szereti :?
szóval no para! :D ja, és én se fogok venni pont ezért, h ne idegesítsem magam(meg a babát)

Panndi!
szegényke :? :evil:
eccer csa abbamarad a vuk :roll:

Petra!
de jó h neked egy kis sima clostytól ikreid lettek! :lol:

Kitty!
hűha! :P
Vendég
 


Sziasztok!

Évek óta nem voltam... de J is beteg volt, meg nekem sem volt sok kedvem írni valahogy... Jövő kedden megyünk a 16 hetes UH-ra, aztán vmkor azon a héten lesz az AFP-vérvétel is. Ja, ez az UH, csak a dokim buzgalmának köszönhető, egyébként csak 18. hetire kéne menni, de lesz az is :).

Hülye álmok: bőséggel... de köze nincs a babához. Ma egy afganisztáni háborúban vettem részt... :shock:

Cukros vérvétel: az csak vmkor a 24. hét környékén lesz nálunk, a citromos-cukros lével. J-nál a két óra várakozás helyett elmentem pedikűröshöz, roppant kényelmes volt :).

Ikrek: minden csodálatom azoké, akik nem csinálják össze magukat a hír hallatán :). De komolyan, én attól egy kicsit lefagynék, szóval elismerésem :)!!!

Testvérfellépő: van a kocsin, bár mózessel pont nem nagyon használható. Mi biztos beszerzünk egyet, mert J még elég kicsi lesz tavasszal is. Persze amíg kellően rövid az ifjabbik, addig még üldögélhet is a kocsi végében :).

Anita, egyébként érdemes a Brendon honlapján körülnézni, meg a kocsitípusotoknak megfelelő honlapon, ott biztos van vm hasznos infó. Egyébként sokfajta van, ami könnyen csatlakoztatható a legtöbb babakocsihoz. De ha tudtok, akkor el lehet menni vm bababoltba is, ahol ki is lehet próbálni. Megéri :).

Nikole, nagyon tetszik, hogy a két ikernek nem azonos a napja. Nyilván külön készültek :). Kb ennyit az uh-os meghatározás fontosságáról :).

Szofi, tényleg nyugi!!!!! Ha az ember a terhesség alatt is halálra parázza magát, akkor a babával csak ezerszer rosszabb lesz, komolyan!!! Egy terhességnél az az általános és leggyakoribb eset, ha minden rendben van, tökéletesen felesleges ilyen dolgokkal megnehezíteni a várakozást! Paraokokat mindig lehet találni... de minek??? Ez persze nem csak Neked szól, hanem minden parahajlamú mamának :).

Hallgatózás: asszem most is megleszünk nélküle :).

Cuccok: még nem tudjuk Ketteske nemét. Ha fiú, akkor nincs gond, ha lány, tulajdonképpen akkor sem, mert a nővéremtől jönnek majd holmik. Ágyat kell majd neki venni, mert J-t még nem lehet kilakoltatni a rácsoságyból. Úgy alszik el, hogy a rácshoz nyomul :).

Ildi, én is rosszul alszom... többször felkelek, nehezen alszom vissza... De bevetek mindent, meleg mézes tej este, levendula olaj a párnára, olvasás belealvásig (éjszaka is), relaxálás, arc- és vállizmok tudatos ellazítása... soroljam még :)?

KépKép
Kép
alithia
 
 


Jó reggelt!

Panndi, sajnálom, hogy már megint fos a helyzet... Azaz VUK... :(
Minden OK, aludtam rá egyet, és úgy döntöttem, hogy letojom a témát, el is raktam a kütyüt (elkoboztam magamtól :D ), majd egy hónap múlva újra megpróbálom. Mondjuk az van ráírva, hogy 12 hetes kortól működik. :evil: De köszi mindenkinek a biztatást, Annus, Fabri, Alithia, Edua, tök jó fejek vagytok.
Este megyek babanézőbe. Már 4 hónapos a barinőm kisfia, meg kell zabálni, alig várom!!
Puszi mindenkinek!

Szofi

Kép

Kép

Kép
madame szofi
 
 
 
 
 


Egyébként van olyan, hogy az ikrek külön időben foganjanak, legalábbis én olvastam ilyet. Akár 1 hét eltéréssel. De ez biztos a ritkább eset...

Én most csak időnként tudok jönni 1 darabig, mert megkértek helyettesítésre a suliban (kolléganőm 53 évesen bárányhimlős lett...), és így elég izgik lettek a napok... Egy 1 éves és 1 hónapos legénykével, és babavárva...

Petra, üdv! Mi számítunk rá, hogy vmelyik terhességem ikres lehet majd, mert nálam alapból előfodulhat (gyógyszer nélkül) több pete érése 1 cikluson belül. Szóval, hátha. :)

Nagyon lelkesedtem 1 ideig ilyen hallgatódzót venni, de aztán megbékéltem, hogy mégsem. Ne aggódjatok, megtanuljátok a használatát, meg hogy hogy lehet megtalálni a csöppséget, s akkor tök tuti lesz.

Ez a cukros dolog meg úgy van, hogy a cukros az 1értelmű. Szóval, ha vkinél a zsömlés bizonytalan kimenetelű lesz, akkor kötelezően jön a cukros ügy. Így aztán sok helyen azt választják, hogy egyből cukroznak, mert akkor nem kell visszarendelni anyukát, ha gond van. Ez így egyszerűbb. Anyukának is. :) - Nem lenne senki elragadtatva, hogy 1-2 nap elteltével újabb vérvételnek kell kitennie magát...

Bocsi, mennem kell, vár a minden...

A húslevesfőzés jó móka! Hogy skerült?
Vendég
 


Sziasztok!

Ildi, csak tarifát emelt a dokid vagy a szülést is? nekem évek óta 6000 a tarifája és a szülés pedig 50.000, remélem jövőre még nem emel!

Szofi, tényleg a te álmod viszi a prímet! :-) Nem vagy semmi ezzel a hosszú vezetéssel, nem álmosodtál el???

jelentem a husileves 4 órát főtt, finom omlós lett, de sótlan. És kifelejtettem belőle a karalábét! :-)

Petra, üdv közöttünk! Elsőre én is szerettem volna ikreket. Még talán másodjára is. De harmadjára már nem szeretnék! :-)

Panndi, nagyon sajnálom, hogy nem múlik a VUK! Jól emlékszem, hogy Zsófival majdnem végig jött a róka?

Az otthoni szívhangos készülékekről én is azt hallottam, hogy igazán megbízhatóan csak a 3. trimesztertől hallható, úgyhogy ne aggódj Szofi!! mert ha nem Annus, akkor én fogom elkobozni!
Vendég
 


Sziasztok!

Köszönöm mindenkinek a hozzászólásokat a hátrahajló méhhel kapcsolatban. Én is aggódtam, hogy hason fekvés közben nehogy összenyomjam a babát. De az orvos biztos nem mondta volna, ha ártana.

Igen, elvileg 12.hétre ki kell emelkednie, de én már 14 hetes vagyok és a doki megvizsgált kedden,hogy még mindig nem emelkedett ki. Azt mondta az orvosi kiemelés nagyon veszélyes. Reméli, hogy legközelebb dec. 16-án, amikor megyek, már kiemelkedik. Ezért feküdjek hason sokat.

Úgyhogy most próbálok este úgy aludni. Hát nem túl kényelmes. Főleg, hogy sosem szoktam hason aludni.
susycat
Kocs
 
 
 
 


Amúgy én a 11. héten mentem dokihoz először. Így akkor még nem parázott, hogy nem emelkedett ki.

[url=http://www.nagyonbaba.hu]Kép[/
susycat
Kocs
 
 
 
 


Sziasztok!

Petrus!
Üdv és gratula az ikrekhez! :)

Csadranak, Heannek, Vicuskanak és a többieknek és köszönet a gratulációkért a kiscsaj nevében is! :)

Szofi!
Nyugi, többen is írták már, de ne parázz rá, hogy nem hallod. Elvileg ugyan tényleg 12 hetes kortól lehet hallani... de gondolom ez is egyénenként változik. Én már betöltöttem a 17 hetet, már 15 cm a babucim, szóval vsz. én ezért hallom ennyire tisztán a szívét is és a rugdosásait is. Btw Karácsonykor tök szupi program lesz meghallgatni a picurkát, akkorra már hallani fogjátok! :) / pont olyan hangot kell keresni, mint az UHnál a doppler, susogó-vágtató-dobogó lóhoz hasonlít és használj J&J babaolaj gélt-az nem folyik, hasonló az állaga, mint az orvosi gélnek/ Te is pont olyan parrantós kismami vagy, mint én! :)

Zsüci!
Nem ijesztettél meg...annyira. :) Csak számomra tök furi, amiket írtatok...van olyan tanár, aki direkt szivatja a kismamikat!?!...bunkóság!..munka + baba, vagy babavárás mellett tanulni és ráadásul 'hendikeppel' indulni a pocak miatt....no comment!
Egyébként én sem értem, hogy a 75gr glukóz és a tej+zsömi hogy lehet egyenértékű! Én m. héten estem át rajta, és öklendeztem a löttytől. A pohár 2/3-a cukor, 1/3a víz volt az arány, ami brutális...azóta nem kívánom az édeset, nagyon rosszul lettem tőle. Szerencsére 3mmol/l lett az eredményem, ami nagyon jó.

Csadra!
Pumukli írta, de nálam is hasonló volt a helyzet. Otthon megittam a cukros löttyöt és 2 óra múlva kellett beérnem a kórházba a vérvételre. Max neked, lehet, hogy nézik az alap vércukor szintedet is, ezért tart majd 3 órát és ezért nem lehet otthon abszolválnod a 'cukrozást'.

Szkitty!
Köszi az infókat, de nekem már megcsinálták a hepatitisz vizsit az afp-vel együtt. A Péterfyben is az a gyakorlat, amit írtál. :)

Az álom téma érdekes, furi hogy mindenki ezzel álmodik .....én álmomban pocakos vagyok és mindig elfelejtem....lenézek és ott van a nagy hasam, majd eszembe jut, hogy tényleg, persze babát várok és megörülök neki....:)

Kép
mozza
 
 


Sziasztok!
Panndi sajnálom,hogy vuk még mindig jelen van nálad!
Mi nem veszünk olyan hallgatót,Grétivel is megvoltunk nélküle.Szofi nyugodj meg nincs semmi gond,csak lehet másfele úszkált a babád,azért nem hallottad.
Nálunk a védőnő soha nem szokott hallgatni szívhangot,vizeletet sem néz.
Most is ki vok akadva rá,mert AFP-re mennem kell dec 1-én.Anno Grétivel ő vette le itthon.Most nem tudja hogy ő fogja e vagy Ladány,vagy Újfalu,esetleg Debrecen.Majd gondolom előtte egy nappal szól hova is pattanjak. :evil:
Na megyek,befejezem a főzést.

Puszi

KépKép

KépKép

Kép
frankoneanita
 
 


Susy: nekem a 12. heti vizsgálatnál említette a dokim, hogy még nem emelkedett ki teljesen a méhem, és továbbra is feküdjek hason, de nem úgy tűnt, mintha ezen nagyon aggódott volna.

Kép
Kép
tinu
 
 


Sziasztok Kismamik!
Ősidőktől olvaslak Titeket, de én is csak most bejelentkezni merők közé tartozok :) .
Ma vagyunk 13+2, kedden voltam a Péterfy-ben 12. heti UH-n, kis ficánkák 6,74cm volt, tarkóredő 1,6mm. Vettek vért is, annak eredéményére - elvileg - hétfőig kell izgulni.
Egy kicsit én is a paramamik táborát szaporítom, sajnos tavaly volt már terhességem, amit a 11. héten meg kellett szakítani.

És akkor rögtön egy butácska kérdés: nektek a cicitek mindig fáj, vagy változó? Nekem eddig általában felkeléskor nem, aztán a nap előrehaladtával egyre jobban érződött, de most nem annyira.
Na jó, elsőre befejezem, így is gáz :)

Bangla
bangla
 
 


Sziasztok

Kész lett az ebéd.Ma nincs nagy kaja,egy kis almaleves banánnal ,lecsó rizzsel.
Tényleg lányok,körkérdés??Ki főz mindennap??
Én igen,de szerintem ha a kicsi meglesz lehet hozatni kéne,míg megszokom hogy 2 kicsi van.
Anno mikor Gréti született az első 3 hónapban hozattuk házhoz.Jó volt,mert nem ment el a délelőttöm a főzéssel.Viszont már nincs az a hely ahonnan hoztuk,így most nekem kéne majd minden délbe felmenni a kajáért.Lehet jobb lesz ha főzök,mert mire 2 gyerekkel felmegyek,főleg ha szopi idő van.Elgondolkodtató.Másik verzió,hogy utolsó hetekbe sokat főzök és mindenből fagyasztok le.Míg átállunk,azt tudjuk enni.
Na megyek adok enni az én kis csibémnek.
Puszi

KépKép

KépKép

Kép
frankoneanita
 
 


Bangla üdv itt nálunk!De jó hogy még mindig gyűlünk.Gratulálok a babához,most bizti minden rendben lesz.Mesélj még magadról!
Cicifájás:Nekem most szinte egésznap érzékeny,de vannak pilanatok,amikor jobban.Viszont a bibómaz a legérzékenyebb,az szabályosan fáj.Meg nekem már nagyon megváltozott,nőtt meg ilyenek.Kb most olyan,mint mikor Grétit megszültem és beindult a tejem.Ez normális szerintetek???Férjem is csak neveti,mert Grétit mikor vártam alig változott,csak a vége felé.Most meg olyan,mintha szoptatnék. :D
Na most már dugulok!!

KépKép

KépKép

Kép
frankoneanita
 
 


Érdekes, én is pont ma néztem a tükörben, hogy mekkorák lettek a cicijeim! :shock: Tényleg a szopi alatt volt ekkora, csak akkor keményebbek is voltak a tej miatt. Tüncinél nem változott annyira terhesség alatt, kicsit nőtt, de valahogy akkor nem tűnt fel ennyire.

Kép
Kép
tinu
 
 


Kedves kismamák szeretnék egy kedvező lehetőséget a figyelmetekbe ajánlani, a bolti árak feléért készítek kismamaruhákat 34-52-es méretig, akár méretre is.

Nadrágok, szoknyák, felsők, melegítőnadrágok, melegítő felsők, (34-46): 3500 Ft-4000 Ft

Igény szerint a kész darabokon kívül korrekt áron, anyagtól és mérettől függően hasonló árakon más méreteket is elkészítek, akár egyedi méreteket is! Vidéki megrendeléseket is vállalok! Hozott anyagból is dolgozok!

További információkért fordulj hozzám bizalommal:
sziszilva@freemail.hu

További szép napot!
Szilvi
Kép Kép Kép
sziszilva
 
 


Szia Bangla! Jó, hogy jöttél! :D Mesélj magadról, magatokról még!

Cici-ügyben nekem a mellem a terhesség elejétől fogva elég nehéz, és sokszor húz. Már alapból elég nagy, de most meg olyan, mintha le akarna szakadni. Az egyébként világos (nagyon fehérbőrű vagyok) bimbó pedig besötétedett rendesen. Nagyon furin néz ki szerintem... De én mindenütt azt olvastam, hogy normális!

Mozza, én egy paragép vagyok sajnos. :shock: :D

Puszi mindenkinek!

Szofi

Kép

Kép

Kép
madame szofi
 
 
 
 
 


Köszönöm a kedves fogadtatást, és a cicis válaszokat :D .
Magamról mit is? 29 éves vagyok, Budapesten, a XII. kerületben lakunk a párommal meg a pocakommal. Első babánk lesz, és nagyon-nagyon várjuk már. Kedden bár csak 2D-n nézték a kis drágámat, ott is úgy lehetett látni, hogy majd kiugrik a bőréből, annyira ficánkolt.
Jajj, lányok, életünk egyik legszebb - ha nem a legszebb - szakaszát éljük, olyan kár, hogy végigparázzuk...

(mondjuk én az előzőn nem annyira paráztam, aztán.... ezek után kicsit talán megbocsátható magamnak a mostani aggódás)
Na de fel a fejjel, ki a mellel, ahogy egykori töritanárom mondta, és élvezzük minden percét pocakunk gömbölyödésének :)
bangla
 
 


Fabri
rosszul írtam. 12+6 voltam és visszaminősítettek 12+3-ra az 5,86 cm miatt. De nem parázok, tényleg :-)

ZDori, ilyet én is olvastam. 2 petéjű ikreknél lehet, hogy a 2 peteérés között eltelik pár nap.

Üdv Bangla! Jó hogy jöttél.

Annus, nem kellene a táblát kicsit kitisztogatni? Kiszedni a rég nem írókat és az újaknak helyet adni? Akkor kezelhetőbb méretek lennének...
pumuklii
 
 


Sziasztok!

Úgy tünik jobban vagyunk, illetve most a párom lett beteg, és így dolgozik ma reggeltől holnap reggelig szegény. :( De a kicsik már csak köhögnek, és az orruk folyik. :)
Minenkinek köszi a drukkokat és jókívánságokat! :)

Panndi, nagyon sajnálom, hogy még mindig rosszul vagy! :( Tényleg nincs semmilyen gyógyszer erre??

Szofi paramami :P a szivhangot még a védőnő is nehezen találja meg sokszor! Szerintem ezt a kütyüt épp a kismamik idegesítésére találták ki, akárcsak a babamérleget :roll: Ne aggódj inkább, örülj a kicsibabádnak! :) :) Én is sokat aggódom ám, még az 5. kisbabámért is, és én is mindig arra gondolok, hogy mi a csudát görcsölök, amikor részese lehetek a világ legnagyobb csodájának! :)

Petra, üdvözöllek! :) Gratula a bogyókákhoz! :) Én is Jahn F.-ben fogok szülni, csak minden igaz kicsit előbb! :)

Tinu, úgy érzem az írásodból, hogy jobban vagy! Tényleg? Remélem! :) Párod? Tünci?


Kitty, téged is üdvözöllek! :) Gratulálok a kisbabádhoz! :) Sajnálom, hogy ilyen rossz élményben volt részed a dokiddal, jó, hogy tudtál váltani!

Szia Hajna, neked is gratulálok! :)


Dóri, húúúú, nem irigyellek! :shock: Te ugye voltál már bárányhimlős??

Annus, jól vagy/tok?

Ne haragudjatok, egyenlőre ennyire futotta, de remélem most már tudok jönni sürübben! :)

Ja iwiwen Nádai Éva vagyok

Mindenkinek nagyon jó egészséget! :)

Puszi: Évi

Kép
Kép
evemama
 
 


Bangla, üdv közöttünk! Igen, érthető a parád, de már túl vagy a rizikós 12 heten, próbálj megnyugodni! nekem most nőtt meg a cicim, a 14. héten, addig semmi tünete nem volt. Fájni nem fáj, csak nekem is a bimbó érzékeny.

Anita, én is hozattam 2 hónapig, most is így lesz, szerencsére nálunk most is működik ez a cég, 580 Ft-ért hoznak levest meg másodikat. Én nem főzök minden nap, kb heti kétszer - háromszor.
Vendég
 


Sziasztok,

csak rövidke leszek, bár általában nem szoktam :twisted: , de sajnos lett egy elég komoly fülgyulladásom a tegnaptól és hát folyamatosan fáj a fülem, szúr meg minden. Elég kellemetlen mert alig tudok valamire is koncentrálni. Holnap megyek fül-orr-gégészhez, de remélem semmi komoly, mert most nincs türelmem doktorozni, meg kórházazni. Bocsi, de egyre ingerültebb leszek ettől a vacaktól a fülemben. Olyan mintha valaki beleköltözött volna :cry:

Üdv az újaknak, érdekes, hogy a nyár milyen produktív volt és a május hogy vonzza a kisbabákat :D

Bangla, nekem már a fogantatástól kezdve érzékeny a mellem, azóta semmi sem változott, néhány napja vettem észre, hogy átalakult és hát eléggé meglepődtem tőle.

Hozzám az anyukám készül szülés után egy pár hétig, így nem nagyon gondolkodom, hogy mi lesz a főzéssel akkor, ő kissé túlbuzgó is néha :) legalább majd eszünk egy-két finomságot, amit én néha ellustulok.
No egyelőre ennyi mára, holnap majd a doki után benézek, és hátha képes leszek hosszabban fórumozni.
Kellemes estét mindenkinek!
Zsuzs

Kép
kovzsuzska
 
 


Kovzsuzska, annyira sajnálom! Írj majd, hogy mit vakerált a doki!
Evemama, de jó, hogy jöttél!!

Szofi

Kép

Kép

Kép
madame szofi
 
 
 
 
 


Sziasztok,

üdv az újaknak. Jó hogy ilyen nagyon gyarapszunk :)
Voltam ma dokinál, minden rendben volt, dec.3-án megyek AFP-re, felirt vasat, meg megint megnézeti a pajzsmirigyemet. Annus, beírod?
Én szerintem elkaptam a hányos fosos vírust, tegnap nagyon rosszul voltam. Na meg 3 napja ömlik az orromból a vér :?
Jobbulást a betegeknek, és akik még küzdenek vukkal.
Na mennem kell tanulni, rám parancsoltak :) , mert nagyon közeledik a hétfői és a keddi vizsga :(
Jó pihenést mindenkinek, vigyázzatok magatokra.

Esztó
Kép
sz.eszter
 
 


Eve!
Csinálj magadról megint pocakfotót, anno ígérted. Nagyon kiváncsi vagyok a pocidra, neked már az elején is olyan szépen gömbölyödött! :)

Szofi!
Nekem is el kellett tennem a szívfigyelőt...a férjem rámparancsolt ( jó, mondjuk lehet, hogy nem kellett volna naponta 'becsekkolni' babucihoz, de nem bírtam ki esténként, főleg hogy egy ideje kivehetően érzem a mocorgását ).Hetente max. egyszer hallgathatom. :( Éljenek a paramamik! :)

Bangla!
Üdv közöttünk! Napról- napra többen leszünk...úgy néz ki sokan nyaraltak augusztusban... :wink:
Írtad, hogy a Péterfyben voltál UHn. Ott is fogsz szülni? Kinél?

Betegeknek jobbulás!!!!!!

Kép
mozza
 
 


Mozza!
Akkor a paramami kategóriát is meghírdetem :wink: Én egyre nyugodtabb vagyok,csak ritkán jön rám idegbaj :lol: Mert most már más érzés mintaz első 12 hétben és ezt is meg kell szokni....

Eszter!
Beírlak!Jó tanulást!

Zsuzska!
Fránya fülgyuszi :evil: Mielöbbi gyógyulást!

Farkas!
Én is gondolkozom a kajarendelésen....de majd kiderül akkor mire futja az időmből!Még sose hozattam kajcsit :oops: Attól félek h apcimnak kevés lesz amit adnak :roll:

Évi!
De jó hogy meggyógyultatok!Te ugye nem kaptad el?Várunk ha lesz időd!

Pumukli!
Hát jó lenne tisztogatni,de hogy...mert van aki jön csak ritkán....ha meg kiszedem az hogy néz ki?Van olyan is aki írta hogy net hiányában nem tud jönni 1 hónapig stb.Nekem bizti egyszerűbb lenne ha csak 15en lennénk és nem 40en :lol: Vagy különveszem a keménymagot és azt sűrűbben tudom feltenni is!Na de kik tartoznak oda...szóval érted :wink: :roll: :lol: mert én már nem :lol:

Bangla!
Üdv itt!!Az elején én is paráztam hasonló okból kifolyólag,de mostanra egész jól bírom.Na már 2szer írtam h nem parázom,most elkezdtem azon parázni hogy mért nem parázok :lol:

Na most ennyi futott a tőlem,azt hiszem kihagytam pár hozzászólást...mindjárt visszaolvasok!

Ja és megmutatom hogy mit kaptam.A gatya meg a pulcsi is új.
Kép Kép

annus11
 
 


aNNUS, jó ez a felső és csinosan áll rajtad!
Én voltam annyira önző, hogy mivel apa munkahelyén van étterem, így nem érdekelt, hogy jut-e neki az én adagomból! Egyébként nagy adagok voltak, néha jutott neki is, ha meg nem, akkor evett hideget. Én előtte amikor dolgoztam soha nem főztem hétköznap, így hozzá volt szokva.
Gyöngy az első hónapokban napközben nem aldut, max kétszer fél órát, a köztes időben ordított. Na, erre nem készített fel senki, hogy felőrölte az idegeimet. eszem ágában nem volt még főzni is! :-) Takarítani se! :oops: Aztán kinőttük.

Hallottátok az ÁEK botrányt, hogy pénzért adták be a gerincérzéstelenítőt?

Zsuska, Eszto, jobbulást!
Vendég
 


Szép napot mindenkinek, üdv az újaknak!

Szülés után nálunk is kajarendelés lesz, vagy a nagymamák főznek ameddig rá nem érzek, hogy működnek a dolgok két gyerekkel.

Láttam néhányan írtátok, hogy a dokitok megemelte a tarifát. Az enyém stabilan tízezret kér minden alkalommal, úgyhogy remélem neki már nem áll szándékában emelni, mert nem tudom kifizetni. :shock:


Kovzsuzska jobbulást! Elég kellemetlen lehet. :(

Nekem is érdekes tüneteket produkál a terhesség. Hetek óta folyik az orrom, tüsszögök, olyan mint egy allergia. Egész nap alig kapok levegőt, van hogy éjszaka sem tudok aludni emiatt. Ráadásul viszketek. A karomon viszkető foltocskák vannak.
Van még valaki aki hasonló problémákkal küzd? :roll:

Kép
Kép
g_reny
 
 


Annus!
Nagyon csini a rucid! Olyan jó, hogy már tudsz kismama cuccot hordani, rám még az enyémek nagyok, mert az előző terhességnél később vettem csak. Viszont a többi gatya meg szorítja a pocakot. Egy igazi dilemma. :D

Kép
Kép
g_reny
 
 


Jaj vki írta az orrvérzést.Én olvastam róla hogy kismamáknál ez előfordul!De azt most nem tudnám megmondani h lehet e tenni vmit ellene...


Az a baj hogy az én férjemnél nincs menza...szóval ő csak itthon tud meleget enni.Nálunk az ebéd is 3kor van amikor hazaér,odabenn csak hideget eszik. :roll:

annus11
 
 


G_Reny, nekem is vannak ilyen foltok és viszketnek is rendesen :?
Az orrfolyás, tüsszögés nekem is jelen volt, most az mintha alább hagyott volna.
Ami most jobban aggaszt, az a nagyon erős orrvérzés...nem tudom mitől lehet
Annus, csini vagy :)

Az elöbb ahogy tanultam a kezem a hasamon volt és éreztem a gyermek mocorgását :lol:
Nem tudom írtam e múltkor a nagy hírt, hogy elfogta a rendőrség azt aki betört hozzánk és visszakaptuk a fűtőpanelokat. :) Nagyon örültünk neki. Most már egyre közelebbinek tűnik a költözés, amit már nagyon várunk.

Megkaptam Rubint Réka kismama tornáját, tegnap betettem hogy barátkozzak vele, jól el is aludtam rajta :)

szép estét.

Esztó
Kép
sz.eszter
 
 


Eszter!
Te csinálsz valamit a viszkető foltokkal? Eléggé idegesítőek.

Kép
Kép
g_reny
 
 


Az orrvérzés nem tudom mitől lehet, de pl. fogmosásnál gyakran előfordul kismamáknál a nyálkahártya vérzés. Arra C vitamint szoktak javasolni. Nem tudom orrvérzésre hatásos e. Mindenesetre a C vitamin nem árt, szóval szerintem próbáld ki. Én is szedek napi 1000 mg-ot.

Kép
Kép
g_reny
 
 


Reny, vakarom őket :)
Na de viccet félretéve, megprobálok nem törődni vele, mert szerintem levakarnám a húst is a kezemről. Meg megprobálom sűrűbben krémezni, hátha.

Megprobálom a C vitamint, hátha. Igazábol nem aggasztana ha csak picit vérezne, ahogy a terhesség elején, de ömlik. Azért ha nem múlik, megyek dokihoz.

Esztó
Kép
sz.eszter
 
 


Ma kaptam egy pár használt bébirucit rokonyoktól. Olyan jó volt nézni azokat a pici méreteket. Teljesen rámjött, hogy bárcsak már itt lenne a kistesó - benne a ruhájában. :P Bár igaz, hogy örülök, hogy most nem télen fog születni, hanem tavasszal. Remélem, szép májusunk lesz. :wink:

Kép
Kép
tinu
 
 


Na akkor tábli!
Piros ? jelezné hogy eltűnt az illető!Ha még olvas minket jelentkezzen!!!!Várjuk szeretettel!
Most így hirtelen az sejut eszembe h kik azok akik igazoltan vannak távol....

Ikreket pedig a 2 baba jelöli :lol:
Kép
Kép
Kép

annus11
 
 


Annus, jók ezek a baba jelzések :) :) :) jót mosolyogtam rajta.
Ja , elfelejtettem írni hogy a Nóri és az Álmos név mellett döntöttünk véglegesen (legalábbis ugy néz ki most)
Ma a dokibácsi módosította a szülés időpontját május 17-re.
Bocs, hogy így utólag írtam :oops:

Esztó
Kép
sz.eszter
 
 


Sziasztok!

Megint csak röviden.

Az orrvérzés a megnövekedett vérnyomásnak és vérmennyiségnek a következménye. Anyukámnak volt olyan durva, hogy kórház lett belőle... De azért tán nem olyan komoly a helyzet. (?)

Sajnálom a fülgyulladásod, Zsuzska. Mmint téged, nem a betegséged... :) Nekem a legelején volt a terhességnek hallójárat és középfülgyulladásom, beletelt 2 hónapba, mire meggyógyult... Orvosom mondta, hogy olyan betege is van, aki onnan tudja, mikor kezd babát várni, hogy begyullad a füle, és 9 hónapig nincs is megállás... De ezt nem ijesztgetésnek szántam... Remélem, hamar meggyógyulsz!

A többieknek is jobbulást!

A mai napot jól viseltük! És igen, én már voltam bárányhimlős. :) De az 53 éves kolléganőm is... Csak elfelejtette a szervezete a védettséget.

Üdv, mindenkinek szép estét!
Vendég
 


Ja, és változatlanul tök jók a képek, amiket felraktok, nagyon tetszenek, csak mindig mindenki dicséri őket, és olyan bénának érzem még egyszer leírni én is...
Vendég
 


Én is a magas vérnyomásra gondoltam, de annyira alacsony volt ma is a vérnyomásom, hogy csodálkoztam, hogy még nem ájultam el.

Esztó
Kép
sz.eszter
 
 


Sziasztok!

Dóri!
Szeretnék kis kiegészitést irni ahhoz, amit a bárányhimlőről irtál, mielőtt az amúgy is aggódós kismamik azon kezdenének el parázni, hogy a terhesség alatt ismét elkaphatják :) Szóval ha a kolléganőd nem szenved immunhiányos betegségben, akkor gyakorlatilag nagyon kicsi az esélye, hogy 2x is bárányhimlős legyen. Vagy az elsőt nézték anno félre, ami gyakran előfordul, vagy az átvészelt bárányhimlőből visszamaradt, lappangó virusok aktiválódtak, ez az övsömör, vagy pedig most nézték félre, és valami mástól kiütéses :)

Panndi!
Nagyon aranyos az ikrek jelölése :)

AngelSound... na olyan nekünk sem lesz, nem szeretnék én sem azon aggódni, hogy dobog-nem dobog...
Vendég
 


Azt mondták, hogy ilyne RETTENTŐ ritkán fordul elő, de így történt nála mégis (hacsak nem tényleg elnézték kiskorában, csak akkor is ennek megfelelően kezelték...), és nem 20 év alatt felejti el esetleg a test azokban a nagyon ritka esetekben sem... Ő kb 50 éve volt bárányhimlős. Gondolom, egyikőtök sincs ilyen helyzetben... Szóval, ne aggódjatok. Különben is, én vagyok a fertőzésveszélyes közegben, és a neten nem terjed... :)
Vendég
 


Sziasztok,


Na még egyszer próbálkozom mert az előbb az egész elszált... :evil: na de fő a nyugalom!

Szóval Anita kérdezted hol akarok baba kocsit venni én tudok egy baba bizományit nagyon jó cuccok vannak ott, Jázminnak anno rengeteg cuccot vetünk, a baba kocsit is amit a nyáron adtam el éppen.

Annus nagyon ügyi vagy a táblival,te pedig csini vagy és szépek a cuccok amiket kaptál.

Üdvőzlőm én is az újakat!

Mozza, gratula a kis nunishoz de jó hogy már tudod!

Szofi, te pedig ne parázz azon a halgatón mert minden ok!

A testvér fellépő engem is érdekel nagyon de használtan hol lehet ilyet venni?

A kaját én aszem úgy oldom majd meg hogy jó sokat lefagyasztok majd előre mindig többet csinálok majd igy csináltam Jázminnal is és bevált nagyon! :)

Na a melleimtől én is ki vagyok akadva nekem is akorák mint szopi alatt volt, és igen fájnak.

Most lépek hiv az anyai kötelesség. :D

Szép estét nektek!

Kép
Kép
agi25
Nagyvarad
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet: