Új privát üzeneted érkezett!

Anita,
anyukám fejlesztőpedagógus, tőle tudom, hogy az a jó, ha nem marad ki egyik fázis sem: Nálatok a mászás. Próbálj valami nagyon vonzót elé tenni (nálunk egy színes papucs után kezdett először mászni Janka, de hallottam már óráról is), úgy tudom, később tanulásban, illetve bizonyos készésgekben ütközHET vissza, ha kimarad a mászás. (azért -HET, mert nem 100%-ban alakul így a felmérések szerint). Nem ijeszgetésképp írom, csak kérdezted, és szerintem jobb most segíteni az ügyön, mint 5-6 éves korban pótolni a lemaradást.

Pocóka
Pocóka
 


Anita!

nekem Emmánál mindíg az alsó határon kellett pelenkát váltanom, tehát ha azt írták pl 8-14-ig, a következőre meg hogy 12-20-ig (nem pont így van csak most nem tudom a pontos számokat), akkor nekünk 8-nál és 12-nél kell váltanunk.
Én most a 11 kg-osra a maxi+-t használom. 12-től vana junior mértet, amikor eléri váltunk, pedig elvileg a maxi+ is 20 kg-ig jó.


Mászás: Én is úgy tudom nem jó ha kihagyja, próbálni kell mászatni, pl bújócskázni vele szék alatt, alagutat építeni stb (esetleg a későbbiskben ha most még ne ennyire mobilKép). De pl én is kihygatm és nem lett semmi bajom. Azt szokták mondnai hogy a dyslexiás gyerekekközül sokan kihgyták a mászást, ezért mondják mostanában hogy nem jó. De ez csak statisztika, vannak kivételek, pl énKépKépKép

Manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Toffi: nem igazán mondhatnám kicsinek, mert elég a bősége, viszont a combinál kicsit bevág. Nem szeretném ha kényelmetlen lenne neki , vagy szorítaná. Elég érdekesek ezek a méretek.

Zulu:köszi a tippet.Kép

Zsuzsi: bocsi, hogy szűkszavúan írtam.Szóval a Chamomilla CH 15 és a CH 30-as közötti különbséget szerettem volna megkérdezni. Szerinted egy 7 hósnak melyik az ajánlatosabb és milyen adagolásban. Jah és most látom nem fogzást hanem fágzást írtamKép, lehat azért sem értetted mis akarok makogni. Bocsi, de nagyon siettem az előbb és kapkodva írtam.

Anita
anita77
 
 

 
 

Látom közben írtatok többen is.

Kaska: nálatok Viola mikortól kezdett el mászni?Köszi az ötletet kipróbáljuk.

Pocóka: igazán rendes tőled, hogy leírtad , egyáltalán nem ijeszgettél vele. Azt megkérdezhetem még esetleg, hogy ha mászni is fog esetleg, akkor gond lehet e az, hogy esetleg előbb feláll? Mert azt nem állíthatom és jelenthetem ki, hogy Robó nem fog mászni egyáltalán, de úgy látom, inkább előbb állni fog. Vhol azt olvastam, hogy ne előzze meg az állást a mászás, a te álltalad leírt okok miatt. Szerintetek ebben van vmi? Vagy az a lényeg , hogy másszon is, ha még előbb feláll majd magától ?

Manó: köszi a pelusról leírtakat, amint látom tényleg ennyi különbség lehet a babák között. Akkor most a 12-20 kg -at fogom kipróbálni.

Mégegyszer köszi mindenkinek: Anita
anita77
 
 


Sziasztok,

Klár,
Szétszórtság Kép De még mindig jobb,hogy otthagytad és nem elhagytad (én 2 kulcsot hagytam már el). Végül eljutottatok érte?
Nagyon teccett a Kanginak szánt szülinapi képsorozat Kép

Toffi,
Örülök,hogy összejött a torta. Viszont Szandi szegény Kép Hogy van a kis beteg?

Maci_2,
Tetszett az autó? Megveszitek?

Psandi,
Gratula Dani új tudományához Kép

Tüni,

Na én meg jól megelőlegeztem nektek a babát ezzel a mikorra vagy kiírva kérdésemmel Kép
Cukrod Kép Remélem a doki meg fog nyugtatni. Itt van a weben egy Dr Csákány M György nevű orvos aki cukros kismamáknak ad tanácsot,gondolom leendő kismamáknak is segít.

Angela,
Köszi a csiga infót. Remélem kislányod is megszereti. Szurkolok,hogy ott tartózkodás ill hazajövetel úgy legyen,ahogy szeretnéd.

Tündér,
Én egyáltalán nem vagyok alvásszakértő,mert Artúr még 1szer se aludta át az éjjelt,de úgy emlékszem a többiek írták,hogy féléves kor körül az eddig jól alvó babák ébredezni kezdhetnek.
A foga is lehet ilyenidőtájt,többeknek a Dentonox gél segített (már ha Ilang engedi,hogy bekend az ínyét). A nagyszülők élvezték a babázást?

Anita,
Mi Pampers Maxit használunk,Artúr 9.40 és nekünk bejött. Próbáltuk a maxi plust is,az 9 kilótól,de az túl nagy volt így maradtunk a maxinál. Én is úgy hallottam,hogy nem túl jó,ha kimarad egy mozgás,de biztos megtaláljátok a módját majd,hogy másszon Robó.

Kaska,
Penészirtáshoz sok sikert! Az én hasam sem a régi,elég ráncos,sőt még mindig megvan középen a fekete csík,de én is szeretem,mert Artúrt ki tudtam hordani benne. Én Milupa krémet használtam terhesség alatt,elég jó volt,de a csodákban én se hiszek.
A Pampers csiga remélem megjön nektek,már nem tudom ki írta,hogy a Libero esőköpenyre 1 hónapot várt. És nektek volt részvételi szelvényetek? Mert nekünk nincs ill még hiányzik pontunk is,csak nem tudom szelvény nélkül elküldjem-e?


Momo,
Hát akkor a tippem nem jött be Kép Mindenesetre remélem,hogy lassan elcsitul a vihar és nemsokára örülhettek az új autónak na meg legfőképpen a legkisebb csemetének! Jaj ez olyan izgalmas,az ember nem tudja biztosan kisfiú-e vagy kislány? Persze,fő,hogy egészséges legyen de azért az emberben csak van egy belső hang ami megsúgja ki van odabenn. Az eddigi 2 terhességed egyforma volt? (mármint émelygés,pocaknövekedés ilyesmikre gondolok)

Zulu,
Hát benneteket nem kerül el a betegség az új évben sem Kép Jobbulást! Idén már új házba költöztök,ugye?

Zsizsa,
Szívesen Kép Ha még olvasol: a Margit körúton a Demko Feder kirakatában láttam sokféle báránycuccot,igaz elég drágán,de érdemes ott is megnézni,ha végül úgy döntötök,hogy vesztek.

Andi28
Nagyon aranyos a babócád! És még el is fér a kiságyban keresztbe is Kép Nálunk is volt egy olyan időszak,amikor semmire se jutott időm (ill én így éreztem) azért most már jobb a helyzet.

Urszila,
Ez az album jó ötlet Kép
Artúr tuti alulteljsíti majd a fogtervet,mert most 1 héttel 9 hó előtt még csak egy foga van (félig kint félig bent)

Erről jut eszembe tegnap jól megijedtem,mert hülye fejjel gondolván,hogy nem lesz semmi gond,odaadtam Artúrnak egy almát,hogy nyalogassa kicsit,erre a fél kis fogával leválasztott belőle egy darabot,ami a torkán akadt,de szerencsére felköhögte. Ezek után hogy merjek neki kenyérhéjat adni?
Köszi mindenkinek a gratulát a kúszáskezdeménnyel kapcsolatban,de ezt csak az én elfogult anyai szívem látja kúszásnak,inkább olyan mozgás ez ,mint ahogy az elefántfókák haladnak Kép ill oldalra már nagyon ügyesen közlekedik egy félkörívben mindent elér,ha kinézi magának ill kamikáze szerűen hátra veti magát,ha elfárad ezért a kemény műanyag játékokat próbálom eltenni a feje alól,de ez nem mindig sikerül,ilyenkor sírás a vége,de gondolom ez mind a tanulási folyamat része.
Most már abbahagyom,csak még annyi,hogy ma az Aktívban (én nem láttam csak az előzetest)arról volt szó,hogy Atkins doki túlsúlyos volt és talán szívrohamban halt meg?Bár lehet,hogy ez csak rosszindulatú pletyka?

Sziasztok,
Azur
azur
 
 


Sziasztok!

Kangi boldog szuletesnapot! Terdvedo Kép

Toffi akkor tied a burda. Gyerkocoknek jobbulast!

Kaska, szajpenesz Kép Jatekokat idonkent fertotlenitsd szerintem, mert visszafertozodhet.

Anita, Bori is uldogelt es utana maszott ulesbol inditva, eleg furcsa stilusban de maszik. Mi a szoba kozpere ultettuk es nem elerheto tavolsagba pakoltunk kedvenc jatekait. En nagyon aggodtam, mert Kristof nem maszott es egy kicsit diszgrafias. Persze nem tudtuk akkor meg az osszefuggest a ket dolog kozott, de mostmar jobban odafigyelunk.

Momo, uj auto Kép Tenyleg nagyon kedvezo most a peugeot hitele.

Zsuzsi ovoda Kép Szulinaposod nagyon helyes!

Bori kajaugyileg visszfejlodik 3 orankent szopik azonkivul csak nemi kenyerhejat kiflicsucsket eszik, barmit adok neki szajzar. Viszont nagyon ugyesen alldogal probal lepegetni is. Mar atfog egyik helyrol a masikra es utana lep.
egy mai kedvenc
Kép

Ari
ari
 
 


Kaska,
SzájpenészKép
Majdnem kieső ViolaKép

Timici,
Drukk, ha rászánod magad a kontrollra!
FogzásKép

Gombóc,
UH hétfőn, vérvétel kedden. Méregetem a cukromKép
EvésKép

Manó2,
Drukk hétvégére!
Dorka-dühöngőKép Kitartás!

Andy,
KépekKép

Momo,
Igen, autónézőben. Le is foglalóztukKép Egyszer majd mi is Peugeot-t veszünkKép
Szafaritúra büntetés vagy jutalom?Kép
SzopiKép
Csillapult kedélyek, új autóKép
PereskedésKép

Kangi,
Esetleg egy Julcsi-torna videókazi?Kép
Elliék pihiznek (remélem most tényleg).

Tényleg, milyen tápszert ír fel a gyerekdoki? És mennyi idős korig?

Andi,
Kép szupiKép

Toffi,
Örülök, hogy fincsi lett a krémKép
Beteg SzandiKép

Zulu,
Szegénykéim, jobbulást Nektek!

Zsizsa,
Édes a kismanódKép

Tüni,
A terhelés 8,9-ig oké. Szerintem elég lesz, ha odafigyelsz a kajára és diétázol egy kicsit. Lehet, hogy megismétlik a vizsgálatot (fél év múlva?). Drukk, hogy a többi értéked jó legyen!

Urszila,
Ez tök jó ötlet (Ilyen volt-ilyen lett képtár)!Kép

Anita,
Roninak a Liberó jó, inkább a Pampers gyanús (8,5-9 kg).
Ügyes Robó. Nem kell sürgetni. Roni előbb kúszott, aztán felállt, majd mászott.

Zsuzsi,
Gyurinak sem lehet könnyű, de Téged sem irigyellek.Kép

Azúr,
Igen, tetszett, lefoglalóztuk, hitelt intézik. Jövő héten lehet, hogy mehetünk is érte.
Almás sztori nálunk is lejátszódott. Hasonló félelem miatt vártunk a kenyérhéjjal. De nem kell, mert a kenyérmorzsa elázik a nyáltól. Ja, és közben gyümipépet is adagolok a szájába.

Ari,
EvésKép
Álldogálás, képKép

Maci_2
maci_2
 
 


Sziasztok,

Klar,
Jo a kepsorKép
Nem felejtettem el kerdesed csak tudod idohianyKép
Szoval Washington DC Elovarosaban lakunk. Az itt elessel kapcsolatos erzeseim vegyesek, vannak dolgok amiket szeretek, vannak amiktol falra maszok. Osszessegeben jo itt elni, de honvagyam meg 3 ev utan is nagy.

Maci2,
Autoval? Megvettetek?

Momo,
Melyik tipust neztetek ki, lehet, hogy irtad csak nem vettem eszre.
Sajna, hogy ferjed nem szereti a focit, mienk Apa jar focizni minden vasarnap, ezzel tenyleg levezeti a folos gozt. Egyszer kivittem a kolykoket nyaron megnezni Aput focizni, hat a fiam jo par "erdekes" szoval lett gazdagabbKép

Zulu,
Jobbulast nektek.
Enyem fiu is rettentoen felt/fel a verekedos gyerekektol, volt neki is par afferja. Szept. kezdte az ovit, aki ismerte mindenki azt mondta, hogy nem fog beszokni, mert tul anyas, felos, illetve ugye nalunk meg a nyelv nem tudasa is hozzaadodott. Elso nap reggel kaptunk puszit es elment szetnezni, masnap mar o kerte, hogy ott aludjon es szerncsere azota sincs gond, szoval nem biztos, hogy lesz problema.

Kaska,
SzajpeneszKép Nekunk is volt, de nalunk nem volt semmi gond a popoval. Kb. masfel het alatt meggyogyult. Apa meguszta a mutetet ugy tunikKép
Pocira en is hasizmom gyakorlatokat ajanlgatok magamnak isKép

Tuni,
CukorKép

Zsizsa, Ari,
Edesek a babok!

Toffi,
Szandi hogy van?

Zsuzsi,
Gyuri az ovibanKép Mennyier erti a nyelvet? Milyenek a foglalkozasok, mennyire tudjak lekotni ot? Vegyes csoportban van?

Timi,
Ket hete voltam itt egy antikvariumba, ott lattam angol baby Burdat, ha erdekel megnezem neked szivesen es ha meg megvan postazom.

Orsoly,
Nalam is lanynal volt allando emelyges/hanyas.

Andi,
Dani nagyon ugyikeKép

Nalam most telt be a hocsuka, Apa szenved rendesen, es sajna tenyleg alig tud mozogni. Jucus megirigyelte, hogy apaval annyit foglalkoznak, csak az anya igenyet o ejszakara idozitette, kb. 4 orat alukaltamKép A fonok pont most b*szogat, hogy fejezzek be egy projectet. Holnapra kajat kell keszitenem a oviba a Valentin napi partyra es megirni kb. 25 kartyat.
De legalabb mar pentek lesz holnapKép

Angi
angela2
 
 


Fürdés:
KépKép

Pancsi után:
Kép

Kukucs:
Kép

Mindent megrágok:
Kép

A papír az egyik kedvencem:
Kép

Néha már kapaszkodnom sem kell:
Kép

Így hisztizek:
Kép

Maci_2 + Roni
maci_2
 
 


Bocsi, kicsit sok lett, de egyszerűen nem tudtam kihagyni belőle.Kép

Angi,
Lefoglalóztuk, hitel ügyintézés folyamatban.
Szegénykém, rádjár... Kitartás, mindjárt itt a hétvége!

Na, átadom a gépet. Jó éjt!

Maci_2
maci_2
 
 


Maci2,
Azota olvastamKép Gratula hozza!!!
Kepek nagyon jokKép Az enyem lany miert nem tud ilyen vidam lenni furcsi utan, nekunk rogton, de maris, de azonnal cici kene ezert mindig hisztibe csap at a torolkozes. Pedig mar probaltam elobb furdetni, nuku eredmennyel.

Angi
angela2
 
 


Na hali csajok Kép

Huhh, van még 3 percem írni, aztán pancsi van a kiscsajnak, aki most este annyira nyűgi a foga miatt... alig bírtam tőle kaját csinálni a kis esti szunyából most ébredező !!!! Kép páromnak. (A Kép a de jó neki miatt van... én kb. 9,5 hónapja nem bírom magam rendesen kialudni annak ellenére, hogy a kisbanya átalussza az éjszakát. Na mindegy. Kép

Viszont ma jó napunk volt, sok dumával és nevetéssel.. nemhiába, na, a "nagyitúrák" azért sokat dobnak a hangulatomon Kép

Azért a fotókat végigkukkoltam Kép Aranyosak naonn Kép De mindenki folyton a legjobb képeit teszi fel, nem is lehet köztük rossz KépKépKép

Angela... mondjuk a DC elég jól néz ki, kétszer sikerült arra kirándulnom 3 év alatt Kép Mindenesetre ezzel a "volt ami tetszett, és volt ami nem" kijelentéseddel csak egyetérteni tudok. Majd egyszer úgyis csak összefutunk, és akkor majd asszem lesz nagy eszmecsere Kép

Na majd itt folytatom... Kép Most menünk pancsi, utána szopi van ezerrel. És utána kezdődik a kis nyugim.


Pussz :

Klár
clarissa
 
 


Azúr,
hát remélem, ősszel már tudunk költözni.
Kenyérhéjat el tudja csócsálni a kis egyfogúKép, inkább a darabosan töredező cuccokkal vigyázz (alma, répa, ilyesmik)
Macus is érdekesen rág, mert ugye hiába van már 6 azaz HAT foga, csak úgy tud rágni vele, hogy betolja, rág rajta, aztán ha a kaja áthalad a fogain, akkor visszahúzza, és újra rág egyet rajta, betol, kihúz, stb.Kép

Ari,
csak nem informatikus lesz ez a lányka?Kép Tündéri!Kép Nem semmi a kép, a háttérben baba-és plüsshegyek, a nacccsasszonyt meg csak a laptop izgatjaKép.

Momo,
látom, bonyolódik az életKép. Gondolj a boszikra meg a kis Zsebulonra, oszt tojj a világra!Kép Na jó, Apátokra is gondolhatszKép.

Maci_2,
ez a nőci kérem egyre szebb!Kép Autóhoz gratu, tökjó, hogy megoldódottKép.

Angi,
kitartás!KépKépKép
Ovis sztorid nagyon bíztató, kösziKép. Egyébként a tervem szerint csak utsó évre lesz ovis Malacka, (vagy ha maga kéri) de azt nem szeretném, ha úgy könyvelné el magában, hogy az ovi egy félelmetes, brutális helyKép.

na pusszacs mindenkinekKép

Zulu

Kép

Kép

Kép
zulu
 
 


Sziasztok!

Megvan, mit hagytam ki:
émelygés + baba neme: nekem az jött be, hogy ellentétes neművel ellentétes a helyzet. Első gyereknél sokat hánytam, még a harmadik harmadban is, fiú. Ikreknél is volt (bár nem végig), volt benne egy fiú. Ezekután mikor Ancsival max émelygés volt, de annyira nem durva, akkor kezdtem bizni benne, hogy lány lesz.

Anita:nagyfiam 4 hónaposan kirúgta a kezünkből magát és ráállt a lábaira, 6 hónaposan fel-alá mászkáltunk vele, rohangált kézenfogva. Mindeközben még hasrafordulni sem tudott. Ülésből önállóan hamarabb állt, mint mászott.
Most lassan 11 éves, imád olvasni, nincs dyse, tesin kivül kitűnő ( Kép ) Szerintem lehetőséget kell biztositani nekik, nem erőltetni olyan mozgást, amit magától nem tud (lásd itt nálam a 6 hós gyaloglás, ilyet nem szabad), ösztönözni a megfelelő környezettel. De túlzott parát nem szabad csinálni belőle. De ez csak az én magánvéleményem.

Fotók tündériek!!!

Ancsi egyre többet áll és lép kapaszkodás nélkül. Utóbinak még mindig bezuhanás a vége, de ma már 4-5 lépések is voltak, magától indul, akár bútor mellől, sőt bútortól bútorhoz próbálkozásai is vannak. Félelmetesen bátor.

Sziasztok:
Ildi

Ildi
pildi
 
 


Na csajok... ezt is megértem Kép

Ki az, aki Lipótra készül ? Állítólag szar a koszt, és koszosak a klotyók. Na, akartok még oda menni ? KépKépKép

Annyira édesek vagytok, ahogy azt találgatjátok a jelekből, hoyg kinek milyen nemű babája növexik a pocóban... akkor akinek nincs tünete, annak semmilyen ? Kép
Meg a másik, na ezen jobban ki fogtok akadni - van az a kínai, vagy millen nemmeghatározó Kép Aszerint nekem 100000 %-osan fiam kellett volna, hoyg szülessen Kép Mondjuk a 38-ik hétig én rá sem kérdeztem a baba nemére, mert először úgy voltam vele, legyen meglepi, utána meg valahogy meg voltam győződve, hogy Ancsa Balázs. Aztán itt a neten az egyik barátnőm győzködött (boszi az illető!!!), hogy tuti, lányom lesz. És mit tesz Isten.... igaza lett.
Tehát kínai nemmeghatározó NEM meghatározó. Ja... és hogy még szebb legyen, az egész családunkra vonatkoztatva végignéztem (anyu, apu, öcsém), és senkire sem stimmelt Kép
Vazze, lehet, hogy inkább a FONÁK vezetéknevet kellett volna választanom ? Kép

Egyébként pedig : voltaképpen mindegy. Max. Momo fog kikattanni, ha harmadszorra is leányzója születik. Akkor viszont el lehet kezdeni gyanakodni, hogy apája csak lányt tud ... Kép Bár drukkolok Neked a kispasiért... kéne valaki, aki majd a csajokat kordában tartja Kép
Momo : PEUGEOT RULEZ KépKépKép

Tüni
cukoreredményed tényleg nem valami fényes Kép Fehérbabhéj tea ? Egy próbát megér....

Kaska,
Szájpenész ügyben kérdezd meg a védőnénit - mi úgy indultunk anno idehaza, hogy a kórházban benyaltuk, de masszívan - erre a védőnénink valami kék drasztikus szerrel beecsetelte Ancsa száját tanácsadáson - csórikám úgy nézett ki, mint aki tintát ivott - de tény, hogy utána 3 napi borax-glicerines ecsetelés után mintha elfújták volna a kórt... és állítólag ha nagyon szájpenészes egy baba, az tud ám fájni is, de rendesen ...
Zenés foglalkozás KépKépKép

Zsizsa... ha gondolod, egyik nap szívesen értekezem veled tejügyben - nekem a harmadik hónapra lett nagyon sok tejem, és a mai napig is tart ez az állapot (eltekintve a mostani kis hullámvölgytől). Ancsám ma 9,5 hónapos, és 9550 gr..
Egyébként a babócád nagyon édes KépKép

Anita,
Nyugi, Ancsa ugyanezt csinálta. Mára már édesem szépen lépked, ha fogom a kis kezét Kép
Pelus : Discovery ? Nekünk bejött a 7-14 kilós méret...

Toffi, jobbulást Szandinak... Kép

zulu,
az első lépés az kéne, hogy legyen a hasbőr regenerációban, hogy mindegy, hogyan hívod a krémet, amivel kensz, csak jóóóó vizes !!! legyen. Ha eléggé hidratált a bőröd, akkor sokkal rugalmasabb, és utána lehet mindenféle "csodaszerrel" kísérletezni.


azu,
köcc a bókot Kép
Egyébként ma mentünk el a kulcsért, megjegyzem, hogy minden kulcsom azon a csomón van... tehát jó nagy... de az irataimat is otthagytam anyunál... pedig nem vagyok egy "elvesztős" fajta... csak tegnap télleg hullámvölgy volt valamiért Kép

Tündérke,
nyugi, van olyan baba, aki akár 2-3-4 héttel azelőtt is elkezdhet szenvedni a fogacskáitól, mielőtt akár az első ínyduzzanat megjelenne. Ha eléggé nyálzik is hozzá, szinte 100 %-ig biztos lehetsz benne, hogy amiatt van... Kép


Macikettőm,
bevallom, még nem is láttam Ronit Kép Tök édes a kispasiii Kép

AriBorija sem semmi Kép Igaz egyébként : csak ahhoz nyúlnak hozzá szívesen,amihez nem szabad Kép

Ildi,
Gratula a bátor leányzóhoz Kép Lassan rohanhatsz utána Kép

Na most asszem sikerült mindenkinek irkálni.
Betegeknek jobbulást, depiseknek jókedvet, és nagyon kellemes jó éjt MINDENKINEK :

Klár
clarissa
 
 


Klar,
Kinai szerint tulajdonkeppen nekem is 3 lanyom van...na jo, nem harom, de legalabb ketto (Danival az eletkorom szerint meg nem vagyok benne a tablaban, mert 18 eves kortol indul Kép)!
Hanyinger szerint meg minimum Miki lany...en azt is hittem felidoig! Danival semmi hanyingerem nem volt, Gyurival picit, Mikivel nagyon! Oszt mind a haromnak fityeg ott valami a laba kozt (nem a koldokzsinor)!

Mikiralyfi megint nathas, kezdek megorulni! Ha o az, tuti Gyuri is az lesz! Danin is alakul valami, de neki bivaly az immunrendszere, kis nathanal tovabb szerencsere soha nem mereszkedik!

Momo,
Majd kerek beszamolot Peugeot temaban, ha mar hasznaljatok! Kép

Ildi,
Nem semmi lepegeto Ancsi! Kép

Na, itt most vege, Gyurinak el kell magyaraznom a smiley-k jelentoseget (itt ul a olemben es szomorkodik az ovi miatt)! Kép

Zsuzsi
zsuzsi74
 
 


ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ pééntek 13 Kép

Akkor ma tuti jó napom kell, hogy legyen Kép
Nem tudom, ki hogy van a 13-ával, de nekem az efféle napokon mindig minden vizsgám sikerült (még az is,amihez semmi reményt nem fűztem...)

Zsuzsi,
Most akkor vagy mi, kivételek erősítjük a szabályt, vagy ez a kínai izé sz@rt sem ér Kép
Szegény egyik ismerősöm nagyon hisz benne, remélem, nem fog csalódni Kép

Na menek kicsikééét Kép

Ciao :

Klár
clarissa
 
 


A 13.-át én is csípem, lévén akkor születtem (októberben)...na jó, nem péntek voltKép

Kinai naptár szerint az én Timim is fiúKép

Képzeljétek, ma kaptam az SMS-t, hogy a barátosném ikerlyányai megszülettek, 34. hétre 2600 és 2500 grammal és 51 centivel (már külön-külön)Kép Én annyira örülök, de azért az elkövetkező hónapokat nem irígylem tőle (van már egy Timivel egyidős kisfia isKép)

Na pá,
Momo, aki nem tudja, mi lett az émelygésévelKép


Momo
momo
 
 


Köszi a dicséreteket Gabi nevében!Kép

Momo,
csodát nem várok a baritól, csak reménykedem, hogy valamilyen módon sikerül elérni, hogy néha azért alszik egy keveset, mert így elég nehéz bármit csinálni, főleg, hogy a kedvenc elfoglaltsága a rajtam való lógás.Kép Gratula a pocaklakódhoz!

Azúr,
olvasok még, köszi, majd belesek a boltba.Kép

Klár,
kösz a felajánlást, egyelőre szerencsére úgy tűnik, hogy nálunk is csak hullámvölgyről van szóKép (egyébként bármilyen praktikát szívesen fogadokKép). Volt két neccesebb hetünk, amikor nagyon gyakran volt cicin, és úgy tűnt, hogy fogyóban a tejci, de most már érezhetően több, a különböző praktikáknak, na meg a szinte folyamatos cicizésnek köszönhetően. Neked mitől lett sok tejed a harmadik hónapra?

Babók nagyon édesek, kíváncsi vagyok, milyen lesz, amikor az enyém is képes lesz már helyváltoztató mozgásra, ugyanis eddig csak a helyzetváltoztató megy neki.Kép

Szép napot!

Zsizsa

Zsizsa
Kép
Kép
Kép
Kép
zsizsa
 
 


SziasztokKép

Köszi mindenkinek az együttérzést cukor-ügybenKép Azt még nem tudom, hogy hogyan tovább, csak jövő héten megyek vissza a dokimhoz a papírjaimért, utána meg valamikor a belgyógyászhoz. Azért megeresztettem egy üzit Csákány dokinak is, hogy addig is mit kéne csinálnom. Egyébként csak azt nem értem, hogy ilyen vizsgálatot tavaly novemberben csináltak nekem utóljára, és ott az eredmény állítólag 4.6 lett. Bár én akkor is kételkedtem benne, mivel nem találták meg, csak az éhgyomri eredményt, aztán hosszas kotorászás után varázsolták elő ezt az eredmény, de papírt nem tudtak róla adni, csak kézzel ráírták az éhgyomri papírjára. És ez baromi bosszantó, mert ha akkor kiderül, akkor már régen meg lehetett volna tenni a szükséges lépéseket. Arról nem is beszélve, hogy ha esetleg terhes lettem volna, még a babának is súlyos károsodásokat okozhatott volna. Na, nem dühöngök tovább.

Maci_2Kép
Roni nagyon gyönyörűségesKép Nekem a kukucskálós a kedvencem. Gergővel még nem teszteltettem le, de biztosan ő is odáig lenne érteKép Ezek szerint a határérték nem ugyanaz terhesen, és nemterhesen? Az a furi, hogy kaja után mindig normális értékeket mérek. A múltor pl. bevágtam egy tányér tejbegrízt kb. 4 dl tejből jó sok cukorral és kakaóval, és 1.5 órával ezután 5. valamennyi volt.

AriKép
Bori is nagyon édesKép Úgy látszik, csemetéink között menő szakma lesz az informatikusKép

ZuluKép
Jobbulást nektek, ha lehet minél hamarabb, és teljesenKép

Jajj, most mennem kell, de később még jövök.

Pussz
Tüni
tüni
 
 


Sziasztok!!!!

Klár
Baj van! Nem tom véletlenül írtad e el, de MAci_2-nek nem fia, hanem lánya van Kép A Roni = Veronika.

Lányok köszi az ágyban altatás lehetséges következményeit. Az éjszakák úgy indulnak, hogy a saját ágyában, majd valamikor hajnalban átkerül hozzánk Kép mert nem bírom, hogy nyivog 5 percenként. De nincs fent, csak négykézláb tolat előre a feje lent, elég muris látvány, de nem hajnalban. Vajon hány hónap alatt jön ki a foga????

Momo
Gratula a barátnődnek. Hát nem irigylem az első évért, utána már nagyon buli lesz az ikrekkel. De addig bírni kell.

Na most megyek mert Zsani itt ordít a szék mellett, mert fáradt.

Nadine

Nadine
KépKépKép
nadine
 
 


NadineKép

Nálunk most pont ugyanez a helyzet alvásügyileg. Az éjszaka nagyrészét Gergő is a mi ágyunkban tölti. Nála is úgy kezdődött, hogy jött a foga, és inkább magam mellé vettem, de mindig elaludtam, és nem raktam vissza az ágyába. Na, erre jól rászokott, és most ha éjfélkor felkel, szopizik, visszaalszik, már akkor sem tudom betenni az ágyába, mert amint teszem lefelé, már visít. Az utóbbi két napban annyiban javult a helyzet, hogy éjfélkor be tudtam tenni az ágyába, és már csak hajnal 5 körül kerül vissza hozzánk, és ébredésig már ott is marad.

MomoKép
Gratula barátnődnek. Elég szép súllyal születtek, ahhoz képest, hogy ikrekKép


KlárKép
Hol lehet olyan teát kapni, amit írtál? Van itt nálunk egy drogéria, lehet, hogy majd megpróbálom ott is.

ZsizsaKép
Lánykád nagyon aranyosKép Báránybőrről nincs tapasztalatom, viszont Gergő is pont ilyen volt ennyi idős korában. Volt néhány hónap, amikor már teljesen kivoltam, hogy napközben nem alszik. Aztán úgy 6-7 hónapos kora körül alakult ki a délelőtt-délután 1,5-2 órás alvási rendje, és ezt most is tartja (kisebb-nagyobb eltérésekkel). Szóval ne add fel! Fog még a te lánykád is aludni napközben, és akkor majd nem tudod, mihez kezdj a nagy szabadsággalKép

Kínai naptár: én még amikor terhes voltam, és akkor kettőt is megnéztem. Az egyik szerint Gergő fiúnak készülődött, a másik szerint viszont lánynakKép (de legalább az egyik bejöttKép)

Tüni
tüni
 
 


Na haliiiii csajok Kép

Momo,
Akkor egyre jobb ez a 13-a Kép
Barátosnédnek pedig DUPLA gratula. Annyira jó, mikor kettő érett súlyú baba születik... megússzák a csöveket, az inkubátort.. KépKép

Zsizsa,
Nekem a tejem a rengeteg fejéstől lett sok, meg attól, hogy a mamikám a kritikus időszakban rengeteg "tartalmas" levest főzött nekem. Értsd ezt úgy, hogy husi, galuska, zöldség. A lé, meg a lisztes dolgok nagyon "tolják" a tejet. És attól, hogy szinte első pillanattól két mellből szoptatok. Illetve mindkettőt fejem akkor is, ha véletlenül csak egyből evett a kiscsajom Kép

Nadi...
Jogos... hát ennyire vagyok észnél Kép De nem baj, Jazi is kiscsaj és boyozza mindenki Kép Max Roniból is boy lesz (a'la Klár Kép)

Na most rohanok az elvesztett fejem után... nem kívánom senkinek a mai napomat Kép

Csóóók :


Klár
clarissa
 
 


Jujj, Tüni, pont közben írtál. Fehérbabhéjat asszem szinte minden gyógynövényes tart. De bevallom, Rossmannban még nem láttam, ellenben DM-ben talán.

Csók:

Klár
clarissa
 
 


Tüni,
még szerencse, hogy az egyik naptárnak igaza lettKépKépKép

Zsizsa,
az én lányaim pont ilyen napközben nem alszunk típusok, én egész nap a csípőmön hursolászom a soron lévőtKép Viszont nálunk úgy 8 hónapos koruk körül kialakult egy rend, miszerint azért nappal is szunnyantanak kora délután max 1,5 órát, így azért anya is örülhetKép

pusssz
Momo


Momo
momo
 
 


Helló Csajok!

Klár Kép
hát ami nyálzást illeti, olyan a lányom mintha cipöfüzö logna a szájából, folyton nyálzik. Ébredezés már egyre gyakoribb Kép
+ megjegyzésem: Ilanggal 4 hónapig okádtam mint a cirkuszos ló, - oszt lány lött - Kép szóval szerintem ez egyénenként változ(hat)ik.

Zulu Kép
gyógyulgassatok Kép

Azur Kép
Köszi a tippet, a krémet már próbáltam, hát azt az arcot érdemes lett volna megörökiteni Kép
Ilang Anyósékat meglepte az új visitós sirásával. Anyós már lenn várt az utcán, ahogy megálltam, a gyerköcöt már szedte is ki az autóból. Szegényke ettöl felébredt, halálra rémült, és onnantól végigsirta a találkát Kép azért ilyen korban még sokat számít, hogy majd 2 hónapja nem látták egymást.

Fotók!
Minden baba nagyon édes!
Csak egyet áruljatok el! hogy lehet ide a képeket bevágni?

Tüni Kép
Rossz cukor Kép
miért mentél dokihoz? Volt valami oka, rossz közérzet, stb?

Momo Kép
Vigyázz magadra (magatokra)és ne hagyd magad Apacuka áétal felidegesíteni. Azt hiszem még egy-két gasztro-háború és megenyhül Kép
Kocsihoz gratula Kép

Toffi Kép
Lehet, hogy írtad és én nem láttam, de hogy sikerült a valamilyen torta?? Kép Tied Apa újra itthon? Zsombi baba jobban?

Zsuzsi74 Kép
gyerköcöknek jobbulást! Ilang is az ölemben, de ö a pelus miatt nyüglödik. Meg is értem, van szaga rendesen Kép - gondos anya Kép

Angela Kép
Fürcsi után nálunk is egyre ritkább a mosoly, inkább cicit ide de rögtön! Kép

Nálunk kicsit nyügös a nap, de ma este jön Anyukám du. Apával, és mi megyünk este MOZIBA!!!!!
Mióta megvan Ilang, 1 hét múlva lesz fél éves, sehol nem voltunk kettesben, ez a mi Valentin napunk lesz! Kép Persze fürcsire itthon leszünk, de már olyan izgatott vagyok!!! Kép

Na migyik kicsit rendetrakok, nehogy Anyukám sarkon forduljon amint belép, a kupitól Kép

Szép péntek 13.-át mindenkinek!

Lehet, hogy még jövök!
Pussz,
Tündér és a kakis-nyügös igen büdi Ilang Kép
Recus
 


Hali!

Hat remelem igazatok lesz cajok, es lanyzo van a pocakombanKép Lackoval is emelyegtem egyebkent, de nem emlekszem ra, hogy ennyire rosszul lettem volna. Szal remenykedekKép

Momo: Peugeot 307-es? En is nezegettem most a neten, de a torlesztoreszletek meg igy is horrornak tunnek. Ti utanajartatok mar, van valami furfang, vagy irnal nekem reszleteket akar mailben is?Kép Ja es kepzeld, azt almodtam, hogy talalkoztam veled, volt egy kisfiad es most szulettek ikreid. Hmmmm. Lehet hogy a baratnod kavart be a kepbe akkorKép

Kinai naptar szerint Lacko fiu (vagyis bejottKép), es a mostani baba is az.....Na majd meglassukKép

orsoly
orsoly
 
 


Angi,
nagyon aranyos vagy, de nem mi nyertük a lottó ötöstKép, azt hiszem Washington Dc-ből postával elég drága lenne a dolog, még akkor is ha antikváriumban veszed, vagy akkor még inkább.Kép
Majd csak találok itthon is vmi jó kis baby varrós újságot.
De nagyon köszi, hogy gondoltál rám.Kép

Klár,
írtam mail-t, majd ha lesz egy perced, nézd meg, kösziKép Elveszett férjhez jó keresgélést!KépKépKép

Orsoly,
drukk a lányhoz, de a lényeg, hogy egészséges legyen!Kép
Bence e naptár szerint lányKép. Én egyáltalán nem émelyegtem vele, hányni is csak egyszer "sikerült", amikor teleettem magam ő meg jól megrugdosta a gyomromat belülről.Kép

Most ennyi, mert már egy ideje olvasom a lemaradásom és Bence szerint elég volt a hanyagolásából.Kép Pusza,
Timici
timici
 
 


SziasztokKép

Varrogatok, de mivel Zsombi bekapcsolta a gépet, hát itt vagyokKép

Zulu
Biztatás? Szandin nem sok tünet van, már nincs láza, csak köhög és folyik az orra. Viszont Zsombi visszaesettKép. Kicsit nyomi vagyok, hajnali 1-ig angoloztam, utána fél 5-ig vagy Zsombi nyüszizett, mert elvettem a cicit (hogy tudjak végre aludni), vagy Apa kezdett horkolni. Szóval fél 5-től aludtam fél 9-ig, akkor telefonált Apa, hogy még mindig (!) alszok?Kép Egyébként is, most ki vagyok rá akadva...Kép Nagyon gondolkozok, hogy hazaköltözökKép
És kapar a torkomKép

Has: de olyan igazságtalanság, igaz, hogy kiszolgált a hasunk 1-2-3 stb. gyerkőcöt, azért lehetne szebb is (a cici is)

Zsuzsi
KukacokKép Én hamvasztatom és szétszóratom magam, engem ne rágjanak összeKép
Porszívó nálunk is megy, de ezt a vizeset lehet 2 percenként (max). De már úgy porszívózunk, hogy Zsombi meg sem nyikkan (na jó, még nem élveziKép)
Gyuri - oviKép mesekönyv aprításra csak azt tudom kérdezni, hogy hol volt az óvó néni??? Mert az nem 3 másodperc...

Ovi: Szandiéknak az óvó nénik mondják, hogy ne akarjanak az összevont csoportba menni, mert ott bántani fogják őket KépKép

Momo
Csak ez a felelősséges dolog jutott az én eszembe is... de szerencsére nem nekem kellett megfogalmazniKép
Harmadik lány, naná, hogy hazavisziKép Olyan büszke lesz, hogy három csodaszép lánya van KépKép
IkrekKép, na az még szép lenneKép És két lányKép vagy három?KépKép
Dupla-Gratula a barátnődnekKépKép

Kaska
Hát ne egyszerre mosd le a játékokat, egyébként meg nem árt, ha mostanában gyakrabban megteszed. Mert ha javulgatna, aztán megrág egy olyat, amit nem kellene...
Majd fog ülni Vilcsi is, még nem érzett rá az ízéreKép
Hasam tök sima nem lesz, de lehetne kicsit feszesebb, akkor nem annyira zavarnának a csíkok (és nem plusz 10 kilóval álmodom a feszesebbetKép)

Anita
Ha úgy látod, akkor inkább a nagyobb pelust add rá, vagy próbálj másik márkát...

Azúr
Babapiskóta? Zsombi olyan szépen szétáztatja (aztán összeken vele mindentKép) Kenyérhéjat már csak ha kicsit megpirítottam a kenyeret, akkor kap

Ari
Köszi a burdátKép
Nálunk is szájzár van, de remélem, csak a betegség miatt. Most már viszont tényleg estétől reggelig szopizik Zsombi (eddig ezzel viccelődtem)
Lépegető Borihoz gratulaKép
És pont a babanetre ír Bori?KépKép

Angela
Szókincs-gyarapodásKépKép
Úgy elmennék egyszer arra FelétekKép De csak szétnézniKép Egy volt osztálytársnőm lakik Portland-ben, hívtak, de gyáva vagyokKép

Maci_2
Naggyon klassz képekKépKép
AutóKép, de jó, hogy sínen a dologKép

PIldi
Gratula a kis lépegetőhözKépKép

Klár
Kínai szerint Zsombi is lány, Szandi is fiúKépKépKép
Nahát, Ancsa is lépkedKép Zsombi nem, inkább letérdel, így nem nagyon feszegetem a témátKép

Megyek, befejezem, amit elkezdtemKép
PusziKép
Toffi + Zsombi
toffifee
 
 


Tündér
CsokitortaKép, jó lett, nekem és Apának ízlik, Szandinak nemKép. Ha tudom, inkább diósat remekelek, azt jobban szeretem.
Igen, Apa szerdán este 8.00-kor ért hazaKép
Zsombi visszaesettKép, ma viszem dokihoz (úgyis menni kell, Szandinak kell az oviba igazolás, így megnézetem mindkettőt)

Mentem...
Toffi
toffifee
 
 


Klár
A kínai táblázat szerint Zsani is fiú (de én 12 hetes pocaklakó kora óta tudtam hogy lány, éreztem Kép) Majd a következőről beszámolok, ha útban lesz, érzés + kínai táblázat.

Egyébként tegnap óta megint új dolgot csinál a lány: feláll, de nem felhúzóckodik, hanem ül, majd felgugol támaszkodva, onnan meg feláll kapaszkodás nélkül és áll pár másodpercig, de ha nagy a lendület akkor ebből szépen seggrecsücs lesz. és még csak 8 hós+ 10 napos.

Nadine

Nadine
KépKépKép
nadine
 
 


Sziasztok,

Klár,
Kínai naptár nekünk bejött,fiú lett. A hasam alakja is olyan fiús volt (ezt mondták a hozzáértők). Mi a 19-ik héten megtudtuk,hogy fiú,de már hamarabb is éreztük,hogy így lesz. Én úgy gondolom,másodszorra is fiú lesz. Nem tudjátok ez min múlik? Azt tudom,hogy a férfin,de hogy attól is függ hogy az anya apa családjában fiú vagy lánygyerekek vannak? Én azt is hallottam,hogy akinek egyszer fiúgyermeke született és a fiú családjában is fiúk születtek akkor neki nem lesz lánya. Ez igaz?

Nadine,
Artúr kezdettől fogva a mi ágyunkban alszik. Én már úgy megszoktam és nagyon szeretek mellette aludni.(az ágyunk 2 heverő egymás mellé tolva így kb 2 és fél méter széles,jól elférünk). A lányok írták korábban,hogy egy neves cihológus szerint az együttalvás miatt a gyerkőcnek később fóbiái lehetnek.
A múltkor akartam írni,csak mindig kimaradt,hogy mi is úgy jártunk,mint ti,hogy betegség alatt (persze mikor máskor?) jött ki Artúr foga. Zsaninak hány foga van?
Gratula az új tudományhoz!

Maci_2
Nagyon aranyos a képriport. Kép
Köszi a kenyérhéjas tippet. Csak nekem olyan ijesztő volt ez a fulladozás,pedig már sokszor átolvastam a babakönyvben a "mit tegyünk,ha fullad" részt. Azt hiszem nem ez volt az első és utolsó ilyen eset.
De jó,hogy újra lesz autótok! Eszembe jutott,hogy azért nem tudtál venni 7 gabonásat,mert autó nélkül nem jutsz el az Auchanba. Azóta máshonnan sikerült már venni? És Roni szereti?

Ari,
Áldogáláshoz és lépegetéshez gratulálok Bornak,nagyon ügyes! Látod,nemrég még írtad,hogy aggódsz a nem mászás miatt aztán most meg Bori hogy beindult! Kép

Timici,
A márciusi Kismamában lesz babaruha szabásminta,nem tudom neked jár-e,de ha nem és én megveszem,akkor nagyon szívesen elküldöm neked. A babakocsit sikerült megvenni?

Zulu,
Macus rágástechnikája Kép Köszi szépen,majd vigyázok ezekkel a darabos cuccokkal. Már alig várom,hogy Artúr velünk ehessen rendes kaját! Ez a pempőzés elég fárasztó.

Tüni,
Hátha csak arról van szó,hogy elmérték az értéket. A mostani Kismamában is van egy ilyen sztori,hogy rossz volt a kórházban a vércukorszintmérő gép. Hátha a doki tud biztatót mondani jövő héten.

Toffi,
Mit mondott a doki? Szegények,ti állandóan oda jártok.

Momo,
Barátnédnak ikreihez nagy gratula! Náthások hogy vannak? És neked jobb ma a napod?
Heppiékről tudsz valamit? Már oly régen írt,remélem jól vannak.

Tündér,
Nem értem miért kell a gyereket kiszedni az ülésből? Mi 7végén megyünk a barátom szüleihez és ott is hasonló jelenet várható Kép Már előre tiszta ideg vagyok,pedig csa havonta 1szer megyünk.
Kikapcsolódásért irigy mi még nem voltunk 2esben sehol majd 9 hónapja és egyhamar nem is leszünk,mert nincs olyan megbízható ember,aki vigyázna Artúrra.

Hát nekem eddig nem jött be a tizenharmadika. Ebben a nagy hidegben feltoltam Artúrt a tornára a hegyre. Szegény végigsírta az egészet és a végén úgy belelovallta megát,hogy mint az íj úgy megfeszítette magát sírt és nem engedte,hogy a néni hintázztassa,amit egyébként meg szeret. Ráadásul az automata is elnyelte 100 ftomat.
Mindenesetre ma már nem megyek sehova,hátha itthon nem történik semmi rossz.
Ti vettetek már Valentin ajándékot? Én vettem egy illat meg egy sima gyertyát,remélem tetszeni fog. Olyan rossz,hogy babakocsival csak igen limitált hogy melyik boltba tudok bemenni.

További szép napot.
Azur
azur
 
 


Sziasztok!

A kínai szerint nekem is lányom kellene, hogy legyen Kép Egyébként, ha úgy vesszük, akkor lehet, hogy mégis igaz, amit jósol, csak véletlenül felkeverték a nemeket Kép

Toffi
jobbulást a gyerkőcöknek!
ez jó szöveg, hogy Zsombi bekapcsolta a gépet... Kép Sajnso Dani csak kikapcsolni szokta
hazaköltözööööl??? Kép

Maci
autóhoz gratula! A képek pedig nagyon szupik, Roni annyira édes Kép

Momo
barátnődnek gratula az ikrekhez Kép

Tündér
moziiiii, biztos nagyon jó lesz! Mit néztek meg?Én terhesen voltam utoljára, de már nagyon tervezem. Mondjuk színházban voltunk többször is, most vasárnap is megyünk Kép

Nadine
gratu Zsaninak a felálláshoz Kép

Én is próbáltam egy-egy nyűgös hajnalon az egy ágyban alvást, de "szerencsére" csak rosszabb lett, zavarjuk egymás köreit Kép ÍGy marad mindenki a saját ágyában

Lányok , én kb. 2 hete csak állva tudom a gyereket pelenkázni (mármint Dani áll, és meg gugolok vagy fuktosok utána), hanyattfekve max 0,5 másodpercig marad, az meg kevés Kép Ez most már így lesz 2 éves koráig? Nálatok szépen tűrik a tisztába tevést?

Andi
psandi
 
 


Azúr
sztem attól biztos nem függ, hogy a lány családjában mi volt. De a férfi családja meghatározó lehet. Nálunk a férjem családjában generációk óta nem született lány, mindenki fiú, így erősen sejtettem, hogy nekem is fiam lesz. De a következőnél lehet, hgoy megpróbálok kül. praktikákat alkalmazni, hátha kislány lesz...

péntek 13 látom, Nálatok tényleg nem nyerő ma Kép

Boltba járás tényleg elég limitált. Bár szerencsére nekünk az Árkád itt van közel, de ilyen hidegben oda is utálok menni, mert Dani nem csípi az öltöztetést

Andi
psandi
 
 


Sziasztok,

Ezt kifelejtettem:

Toffi,
kösz a babapiskótás tippet. Többen írtatok a Biskottiról, akinek van otthon megnézné nekem,hogy van-e benne tiltott dolog? pl tejpor vagy méz,mert Artúrnak az ekcémája miatt nagoyn oda kell figyelni hogy mit ehet. (Én is megnézném,csak tök ritkán jutok el pl Rossmannba,vásárolni meg a barátom szokott)

Angela,
Én is éltem kint,3 évet,eléggé honvágyam volt és hazajöttünk és most meg úgy vagyok vele,hogy már úgy mennék megint külföldre! De lehet,én vagyok csak ilyen nekem mindig az kellene,ami nincs típus Kép Kép

PIldi,
Bátor Ancsihoz gratulálok. Jó neked,hogy a sok csemetével már mindenről van tapasztalatod meg összehasonlítási alapod. Te biztos nem szoktál olyan tanácstalan lenni,mint én Kép

Zsizsa,
Örülök,hogy kicsit több a tejcsi. Remélem Gabi rájön,hogy milyen jó dolog a szunya és akkor te is tudsz pihenni kicsit.

Kangi,
Jól sikerült a szülinapi ünnepség? Julcsi hogy van?

Beu,
Jól vagytok?

Leszter,Heppi és a többiek akik mostanság nem írtak ti is jól vagytok?


üdv,
Azur
azur
 
 


Roni köszöni a bókokatKép

Autóval kapcsolatban remélem nem jön közbe semmi.

PIldi,
Bátor AncsiKép

Tüni,
Terhesség alatt szigorúbbak a határértékek, a baba érdekében.
Az viszont nagyon jó, hogy kaja uták normálisak az értékeid.

Tündér,
Jó mozizást. Mi még nem voltunk sehol.

Nadine,
Ügyes ZsaniKép

Azúr,
Azóta sem vettünk 7gabonásat.
Péntek tizenharmadika nálunk sem szokott jót jelenteni. Pedig még boltba mennünk kell ma.

Hétvégén jön a dédiKép, én meg addig távol tartom magam a nettől.
Jó hétvégét mindenkinek!

Maci_2 + Roniboy (a'la Klár)Kép
maci_2
 
 


Toffi,
remélem, pocsék jósnő vagy, mert hátast dobok egy dupla (tripla) lyány áldástól, az tutiKép
Zsombinak tényleg aggyál mán egy kis echinacea bogyeszt, nálunk csodákat mível!
Párod mit követett el, hogy így kiakadtál? Ha kínos a kérdés, tudod, úgy tenni, mint aki nem is olvastaKép

Orsoly,
egész pontosan 307 SW lesz. Szerintem nem jól nézted a törlesztőt, mert most max 6 évre és 3,07%-os kamatra adják (ennél olcsóbb hitelkamat nem igazán van!) március végéig. Igaz, közben a kocsi árak felmentek a hülye regisztrációs adó miatt, így a legolcsóbb benzines alapfelszereltségben 4350000-be kerülKép A törlesztő részletet meg ugye azért nagyban befolyásolja, mennyi kp-tek van indulónak. Mi is csak úgy merünk belevágni, hogy a felét előre kifizetjük. Így is azért havi 45000 körül lesz a törlesztőnkKép A peugeot honlapján most az akcióhoz van egy törlesztő számításos táblázat is, nézd meg, hátha nem ráz ki a hideg tőleKép

Zsuzsi,
tapasztalatokról majd beszámolok, remélem, nem kell sokat szidnom a mi kis drágánkatKép
Attól félek, a férjem hiába mondta a kocsilopás után, hogy többet autó nem nő a szívéhez, most mégis egy újabb családtagot veszünkKép Szegény pasi már halálra izgulja magát, nehogy lecsússzon az autórólKép

Nadine,
új mutatványhoz gratulaKép A kor meg nem számít, tudod, az én Zsebim 10 hósan már jártKép

Maci2,
kocsihoz gratula, használjátok egészséggelKép
Roni nagyon falat a képeken és milyen jó husiban vanKép

Klár,
te nem is vagy olyan feledékeny hozzám képest, én sokszor hagyom a lakáskulcsot a kocsi tetején és csak az utca végén, az első kanyarban tűnik fel a csörömpölés miattKép De múltkor a férjem is kitett magáért, Pilistől Bp-ig vittük a kocsi hátulján a tanksapkát egy tankolás utánKép Viszont ebből kiderült, nagyon óvatosan vezet a lelkemKép

pusssz
Momo


Momo
momo
 
 


Andi,

Akkor drukkolok,hogy bejöjjenek a praktikák! Én el vagyok készülve az újabb fiúcskára de én nem tudom miért de kisfiút szeretnék. Majd most bizti megírják a többfiúgyermekesek,hogy ne akarjak én csak még egy fiút Kép Kép

Nekünk is itt a Mammut,elég közel,csak az a baj,hogy Artúr,ha nem alszik,akkor ki akar ugrani a babakocsiból Kép így meg nem tudok vásárolni. Az öltöztetést Artúr se csípi és elég nehézkes is a kocsiban le fel öltöztetni. De hátha jön a jó idő és akkor nem lesz ilyen nagy a hőmérséklet különbség.

Artúr a pelusozást elég jól tűri,de ő még nem tud állni Kép

Virga írta régebben,hogy ő néha álarcban pelenkázza Levit Kép
A többiek meg olyasmit írtak,hogy a gyerek kezébe adnak valami tárgyat ami leköti őt.
Hátha írnak a lányok valami tuti tippet.

Azur
azur
 
 


Azúr,
a Biscottiban lefölözött tejpor vanKép Nekünk sose okozott gondot, de ha Artúr annyira allergiás rá, inkább hagyjátok ki.
Heppiről nem tudok semmit, kb 3 napja kaptam tőle egy mélt, hogy azóta mit csinál?
Heppi, HAHÓ ÉBRESZTŐ!Kép

Tündér,
moziii???? Az meg mi a szösz?Kép Szerintem én hangosan horkolnék még egy akciófilmen is, ha kis szabadidőmet erre tékozolnám, úgyhogy inkább nem égetem magamKép

Autókánkat már lehet, hogy vasárnap lestopizzuk, mert állítólag ebből a felszereltségből alig van benn az országban és naggyon gyorsan rá kell repülniKép


Momo


Momo
momo
 
 


Sziasztok,
egy borzaszto ejszaka utan vegre nyugi van, alszik Zsombi. Kép

Ildi,
alldogalo, lepegeto Ancsihoz gratula! Kép Meg mindig nem vilagos nekem, hogy van idod a 4 gyerekre es doktorit csinalni? Kép

Azur,
inditottam valamikor egy topic-ot, Praktikak kisfiuhoz vagy kislanyhoz a cime (az Anyasagon belul van), ott jol osszeszedtuk, mik is ezek a praktikak. Kép Leginkabb a peteeres es az egyuttlet idopontjaval, a pozicioval, az orgazmussal lehet "jatszani" tudomanyosan. Kép

Maci_2
Nagyon aranyos a kepek, tok edes husis Roni. Kép Az autohoz meg kulon gratula! Kép

Zulu,
csak ismetelni tudom magam, gyors jobbulast mindannyiotoknak! Kép Megkerdeztem az ismeroseinktol, nekik is ugyanazon a telepen van telkuk, de ok megsem akarnak mar epitkezni. Kép
Akkor a sieles elmarad a hetvegen? Kép MAc evesi technikajat nem is lattam, szenzacios lehet! Kép

Ari,
Alldogalashoz, lepegeteshez nagy nagy gratula! Kép

Tuni,
vercukor Kép HA ilyen elozmenyeid voltak, nem tudom, most hogy merhettek ilyen rosszat. Kép Drukk, hogy rendezodjon Neked is mihamarabb! Kép

Toffi,
Mit mondott a doki? Betegen kap Szandi igazolast? Es Zsombid mennyire esett vissza? Mit tett a Te Parod (is), hogy a hazakoltozesen gondolkozol? Kép

MOmo,
ikres baratnednak nagy gratula! Kép Most mar csaladilag szent a beke? Kép

Azur,
en ma ki se tudok mozdulni, babakocsi a garazsban, a parom meg eltuntette az egyik garazsnyitot, a masikat (ami nalam szokott lenni) meg elvitte magaval, mert az ovet nem talalta meg. Kép Tipikus pasi logika...Es igy a Valentin napi meglepi vasarlas is elmarad....Kép
Sajnalom Arturt, hogy vegigsirta a tornat. Kép

Tünder,
gyerekkiszedes KépKépKép Nem ertem, a nagymamik megsütyülődnk oregkorukra? Az en anyosom is...hjaaaa...inkabb nem irok mar semmit rola...Kép

PsAndi,
allva pelenkazas Kép En adok Zsombi kezebe valamit, ha szerencsem van, egy kiscit meg hanyattfekve marad. HA nincs, akkor maszas kozben, röptében varazsolom ra a pelust. Kép

Jelentem, takaritok, mint a guzu, mert anyospajtas bejelentkezett du. 5 orara. Az elmult idoszakban hulyebbnel hulyebb indokokkal jar at. A multkor 1 db darab barackot hozott, hogy azt mindenkeppen o akarja Zsombival megetetni. Persze, ZSombi meg se kostolta, de anyos azert 4 oran at ittmaradt. Kép
Megyek, mert ZSombi felebredt es kitort rajta a takaritasi laz, rangatja a porszivo csovet veszettul. Kép

Gombóc
gombóc
 
 


Azúr,
nyáron meg majd azért nyafogunk, hogy baromi meleg van és az üzletekben meg a légkonditól megfázik a gyerekKépKépKép

Na most már tényleg el
Momo


Momo
momo
 
 


Hellóka!

Toffi!
Csokitorta, nyam-nyam!! Kép
Gyógypuszi a gyerköcöknek! Neked meg kitartást Apához! Nem olyan rossz ö! Nem tudom csak gondolom. Kép Fel a fejjel, "ide" mindig jöhetsz vigaszért! Szerencsére nekünk nagyon jó Apacukánk van! Imádom! Segít szeret minket, és baromi megértö! Persze van, hogy megorrolok rá, de mindent meg lehet vele dumálni! Na befejezem, mert még azt hiszed/hiszitek valahonnan olvasom ezt Kép

Nadine!
Együttalvás, különalvás: szerintem ami Nektek a legkényelmesebb. Eleinte első 6-8 hét Ilang velünk aludt, aztán egyszercsak azon vettem észre magam, hogy Apacuka és imádott lányunk kitúrnak az ágyból. Azt mondtam sipirc az ágyacskádba! Kép
Na persze hosszas becézés, cicin altatás, ágybacsempészés árán. 1-2 nap és ment a dolog. Azóta ott alszik, és nem vágyik vissza. Persze ez mind gyerköcfüggö, szóval, én nem itélem el, sem ezt, sem azt. Ne parázz emiatt Kép

Andi!
Színház!!! ja de jó, - na jó nem irigykedem, de még az hiányozna a lelkibékémhez. Kép irigy-irigy

Azur!
Nagyi mivel ritkán látja az unokáját, azonnal tutujgatja. A "nyertes" húzása az volt, amikor lenn voltunk náluk Szegeden, és este hazaértünk, és az ülésben békésen alvó gyerekről lázasan elkezdte a sapkát lecibálni. Persze mindezt azért, mert a barátaik ottvoltak és meg akarta mutatni, hogy milyen szép szeme van!!! Persze azt csak ébren lehet látni, úgyhogy neki is látott! Na amit ekkor Apától kapott az sem volt semmi (még jó, hogy az ö Anyuja), majdnem hazajöttünk. Tudnivaló, hogy az első 2 hónapban Ilang többet volt ébren mint bétában, ezért minden alvására vigyáztunk. Persze a nagyi ezt tudta, de mégis....
(jövöhéten megyünk Szegedre, kiváncsi leszek)

Kaska!
Úgy örülök, hogy Vilcsi ilyen szépen kialakitotta a rendszerét, persze a szülék alapos közremüködésével Kép
Még emléxem rád a kismamis topicból, nem sokkal (úgy 10 hely) jöttem utánatok Kép
Szájpenész Kép - szerintem mosd le a játékait, persze nem minden percben, de amit Toffi is mondott, így kisebb az esélye, hogy visszanyeli, hamár egyszer kifele megy belöle.

Nadine!
Álló Zsani-baba! Kép

Orsoly!
Kitartást a rosszullétekhez! Kép
Nekem fiús hasam volt, hánytam mint a lakodalmas kutya, és lányom lett! Ezt rakd össze Kép - tudod mit egészséges lett mint a makk, ez a lényeg! Kép
( a kínai nekünk bejött)

Has téma: Lányok nekem ugyan lement a pocakom, nem let csikos meg semmi extra, csak az a barna csik nagyon lassan halványul. Így fél év után nem kéne annak már eltünni?? Persze könnyen vagyok, még "csak" egy gyerköcöt szültem... bár tény, hgy semmi plusszom nem maradt, csak a korábbi feszességem a homályba veszett..
Na nem baj Apacuka így is mindig bókol, rámjönnek a régi cuccaim, szóval befogom a lepénylesőm. Kép

na megyek lassan mert a gyermek álmos nyügős, és nem akarom így itthagyni Anyunak Kép

Pussz

Tündér
Recus
 


Gombóc!

Anyosoknak kiváló érzékük van ezekhez a dolgokhoz. Lehet, hogy saját Anyáink is csinálnának ilyet, csak öket helyre merjük tenni, nemde?

Mostmán aztán tényleg megyek Kép
Tündér
Recus
 


Halihó,

gyorsan benéztem, szokás szerint zéró időm van, egykőcök jól vannak (koppkopp). Macus két napja láztalan, és már alig szörcsög, úgyhogy holnap valószínűleg elmegyünk síelni. (biztos csak akkor lesz, ha már ott vagyunkKép)

Toffi,
jajKép. Macnál is volt visszaesés, szerintem ez a kórral jár. Drukkolok, hogy elmúljon gyorsan ez a vacak influ!

Betegségről eszembe jutott egy édes sztori:
Egyik éjjel arra ébredtem, hogy Malacka cincog a fülembe:
"Anya, szímogaszd a haszam... a mászik kezeddel meg a aggyál vizet!" KépKépKép
Nem irigylem a leendő menyemetKép:.

Bocsánat, hogy most nem írok névre szólóan, de rohanok, talán este még be tudok nézniKép.

sok pusz

Zulu

Kép

Kép

Kép
zulu
 
 


Momo,

Légkondi Kép Erre nem is gondoltam Kép
Köszi,hogy megnézted a Biskottit,akkor az ekcéma miatt ezt kihagyjuk. Nem baj,majd bizti találok valami jó kis tejpormentes rágcsálnivalót Artúrnak.

Gombóc,Tündér + aki szintén meg van áldva az anyóssal/nemanyóssal,

Nyithatnánk egy topikot az Anyós "legkedvesebb " húzásai címmel Kép

Majd beszámolok,hogy zajlott a barátom szüleinél tett látogatás Kép

Azur
azur
 
 


Zulu,
Malacka beszolas Kép Kép Kép!!!

Miki megint, vagy meg mindig beteg! Volt egy turheto hetunk, es most megint 38 a laza, es nyafog egesz nap. Remes!
Es persze pentek van!

Egyuttalvas: Dani koztunk aludt ugy kb. 5 honapos koratol, amikor mar a kimerultsegtol rosszul voltunk mindannyian. Aztan 1 evesen boldogan ment a sajat racsnelkuli agyaba (a racsosban emlekeim szerint soha nem aludt, agynemutartonak hasznaltuk, amig nem koltozott be kozenk, addig meg babakocsiban tologattuk egesz ejszaka felkezzel). Kép Nem minden gyerek egyforma! Minket is riogattak, hogy majd meg 10 evesen is ott fog koztunk aludni, stb.

Zsuzsi
zsuzsi74
 
 


Sziasztok!

Azúr, Gombóc
igen, próbáltam a kezébe adni vmit pelenkázás közben, abban a pillanatban el is dobta, és nézett utána Kép

Gombóc
garázskulcs Kép
a múltkor én is megírtam a kulcstörténetemet, látom, mással is megesik Kép
anyós és a barack Kép Kép

Zulu
"szimogaszd a hasam és aggyál inni" Kép de aranyos lehetett

Has téma
szerencsére egész jól visszement a hasam, a régi ruháim is rámjönnek, de a barna csíkom nekem is megvan, pedgi már 9,5 hónapja szültem

fuj, de büdös van, sejtitek mi lehet az? Kép
és ez ma már a második kis csomag Kép

Andi
psandi
 
 


Sziasztok!

Sajna csak olvasó üzemmódban vagyok,mert amióta Marcus kúszik mászik egy szabad pillanatom sincs!
Na nem panaszkodom mert erre vártam már régóta!!!KépKépKép

Maci2!
Megkaptam az emilt,este ha tudok válaszolok.

Toffi!
Gyerekeknek jobbulást!

Zsuzsi!
Nektek is jobbulást!

Momo!
Barátnőd Ikreihez nagy gratula!Egész szép sullyal születtek!Kép

Ari!
Ügyes Bori Lány!!!KépKépKépKép




Ez a péntek 13.-a nagyon kis szomorkás itt,olyan borongós az idő egész nap csak aludnék -na ja ha lehetne.


Ha lesz még egy kis ődőm irok!

Mariann&Marci
Mariann&M
 


Momo,
Auto, jol hangzikKép
Csatlakozok a 13-an szuletettek taboraba(ferb.), de a vicc, hogy lanyzom is 13-ai(jun.) es ez meg pentek is voltKép

Andi,
Pelenkazas nalunk is birkozas formaban zajlik, pegid enyem meg csak 8 hos.
El sem tudom kepzelni budi csomagod tartalmatKép

Zulu,
Malacka szovegKép

Zsuzsi,
Tenyleg kilabalhatnatok mar ezekbol a nyavajakbolKép

Has,
En neha azert mar hasizmozok es egesz szepen haladok. Bizonyitek ra, hogy ma a 20 evesen vett farmeromban jottem dolgozniKép

Azur,
Merre eltetek? Bizti lesz ami hianyozni fog majd, foleg gondolom a baratok.

Toffi,
Gyere szivesen latlakKép

Timi,
Egyaltalan nem penz elleneben gondoltam. De ha talalok, akkor lehet, hogy ismerossel is haza tudom kuldeni, ugy meg ingyen van. Bar feltetel, hogy meg meglegyen.

Na megint aludtam 4 orat, de a nap itt szepen sut, hetvegere meleget mondanak, szoval javul a kedvem. Most rohanok dolgozni, mert ma hamarabb haza kell menjek, leven Valantin napi party van az oviba, bar ertelmet tovabbra sem latom.

Angi
angela2
 
 


sziasztok,

Bori,Dani,Gabi,Roni
mind zabálnivalók!

Olvasom,hogy nagyon sok babóca beteg már megint,vagy ami még rosszabb,hogy még mindig. Kép Jobbulást kispajtások! Kép

Zulu,
Malackád szövegét mindig úúúúúúgy szeretem. Kép....nem akarok nagy szavakat használni,de olyan melegséggel jár át... Kép

Has:
Akikre rájön a régi ruhájuk,őket csak irigyelni tudom,mert biza rám semmi sem jön fel a terhesség előtti ruhatáramból. Kép Kép Kép Még azok a gatyók se,amiket a 4 hónapos pocakomra vettem. Kép Pedig isten lássa lelkemet nem vagyok tehénke és csak +5kg van rajtam,de a csípőm akkora lett a maga szép kis párnácskáival,hogy ihajjj...Kép

Magunkról:
Petra végre kúszik most már rendesen. Kép Eddig aggódtam,mert ülni már nagyon szépen ül régóta és féltem,hogy előbb fog felülni,mint mászni....én is úgy hallotam,hogy nem jó,ha felcserélődnek a "mozgáselemek".

Kis bugyrom most alszik,ha felébredt felkerekedünk vásárolni+csempét nézni. Kép Kép Kép

Új autó tulajdonosoknak gratula az új szerzeményhez.Kép

Angéla,
még nem üdvözöltelek.Én is emlékszem ám rátok! KépTengerentúli életért egy kicsit irigy vagyok,még sohasem jártam ott,de nagyon vágyom rá,hogy egyszer eljussak. Kép

pusszancs
Évi+Petra

kúszó Petra
Kép

inni próbáló Petra
Kép

újságot olvasó Petra
Kép

kenyeret evő Petra
Kép


ezek voltak tömören röviden a mai nap történései Kép
Évi24
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?