Új privát üzeneted érkezett!

Jaa, és tegnap végre Apa is érezte a kistesót este filmnézés közben :lol: Ahogy Zsófi elalszik, kistesó rákapcsol :lol:
Vendég
 


Apornak nagyon-nagyon boldog szülinapot kívánunk!!!!!!

Panndi, örülök, hogy megvan az öv! Még nem beszéltünk anyóssal, ha most is ideadja a cefatériát, plusz elkérném ezt a 40 ezres utalványt, akkor a fele meglenne, de még így is drága az őssejt és ha valóban felhasználhatja a tesó, akkor tök felesleges megint levetetni. Én egyedül a cukorbetegségtől tartok, mert voltak többen is a családban és ezzel gyógyítható, ezért vetettük le elsősorban.

Vanni, 300 ezertől indul az ára! :( 3 cég is foglalkozik vele, mi azért mentünk az Őssejthez, mert egyrészt ott volt ismerős, aki adott kedvezményt (már elment), másrészt a dokim tanácsolta, hogy az ő eszközük a legjobb levételkor.

Én mikor fogom már érezni a mocorgását????????????????? Olyan jóóóó nektek!
Vendég
 


sziasztok


üdv az ujjaknak :)

vanni mindenkinek lesz ekkora, sőt nagyobb is :), éduával a 20.hétig nem is látták rajtam a +10 kg súlyfelesleg miatt, ami most nem volt

Én fészkelődéseket érzek és eléggé kivehetően, és a kezem alá szokott bekucorodni, és főleg evés után (ezeket jobbára fekve érzem :)

amúgy sokan, pillangószárnyak rebbenésének érzik, vagy buborékok felszállásához szokták hasonlítani :)

panndi gratula a mocorgáshoz :)

boldog szülinapot Apornak!

lassan nekem is jegyzetelnem kellene, mert már most nem tudom mi volt az előző oldalon :)

Ildi

ConnectedMoms.com TickerConnectedMoms.com Ticker
edua2003
 
 

 
 

Boldog szülinapot Apornak!

Nekem is negatív lett a kombinált. :-)

Én meg lebetegettem kicsit, már tegnap este elkezdett fájni a torkom. Ma meg úgy fáj a fejem még pluszban, hogy bevettem egy fél algopyrint.

A 3 magyar őssejtes cégből az egyik becsődölt, olvastam valamit róla a neten és akkor még nem tudták, hogy lesz megoldva a már levett őssejtek tárolása a jövőben.

Vanni, Prágába majd akkor menj, ha már lehet sörözni, úgy az igazi :-)
pumuklii
 
 


Annus

A koromat nem írtam le, 30 vagyok.

Anita

Nagyon szép volt a szüléstörténeted. Jó, hogy Gréti megszületett a 36. héten. A barátnőm kisfia a 40. hétre született súlyos oxigénhiánnyal. 2 kiló volt. Ma már nem látszik rajta, de mindent picit lassabban tanul. Nem tudni később lesznek e gondjai.

Akkor jöjjön az én szüléstörténetem.

November elejétől nagy izgalomban voltam, hogy vajon mikor érkezik Apor. November 10-re voltam kiírva. A férjem jobban izgult mint én, minden este úgy feküdt le, hogy mondta a babának, te még maradj bent egy picit. :lol: 11.-n befeküdtem a kórházba. Hétfőn és szerdán kaptam oxitocin terhelést, de nem történt semmi. Az ultrahangon ellenőrizték a babát minden nap, és az orvosom a magzatvizet is megnézte. Szerdán döntött úgy, hogy másnap megindítja a szülést. Csütörtökön, azaz 15.-n burokrepesztés. Majd kiderül mégis koszos volt a magzatvíz. Valószínű éjszaka vagy a vizsgálat után történhetett, mert az orvosom szerdán is megnézte. Az nekem fájt. Majd a burokrepesztés után nem jöttek a fájások, így oxitocint kaptam. 2 ujjnyi voltam reggel, és mire jött az orvosom akkor is. Még az oxitocin sem hatott. Akkor adott erősebb cseppekben és a nyelvem alá egy fájáserősítőt. Innanetől kezdve nem éreztem különbséget fájás és szünet között, sírdogáltam is, nagyon fájt. Az orvomnak mégis hálás vagyok, hogy megúsztam császár nélkül. Innentől kezdve hamar megvolt a baba. Amikor jöttek a tolófájások, akkor nagyon nehéz volt, mert az elejn nem szabad rányomni az ingerre, csak mikor az orvos mondja. Hanyatt kellett feküdnöm. Mondta emeljen fel a térdem, mondtam nem tudom. A lelkemre beszélt és összeszedtem magam, végül ügyes voltam. :) A férjem ebben a pillanatban elindult kifelé, eddig hősiesen tűrte. :) Majd az orvos rászólt, kérem fogja Anita hátát és segítsen. Akkor elmúlt az ijedsége és bent maradt, végül ő vágta el a köldökzsinórt. Hát csodálatos érzés volt. Nagyon fájt, de nem rettentett el. Ja és érzéstelenítőt nem kértem, ha kértem volna lehet más lett volna, de legközelebb sem szeretnék. Csodálatos érzés volt Aport meglátni. 4100 gramm és 57 cm volt.

anika

KépKép

KépKép
anika78
 
 


Pumukli

Melyik csődölt be?
Jobbulást neked!

A köszöntéseket köszönöm!

KépKép

KépKép
anika78
 
 


A Krióra emlékszem, megpróbálok utánanézni.
Én május 1-re voltam kiírva és május 13-ig hagyták volna Maját benn elvileg.

Azt az UH-n látja, hogy koszos-e a magzatvíz? Mi az, hogy koszos volt? Néha bekakilnak, ha oxihénhiányuk van, de nálad nem ez lehetett..
pumuklii
 
 


Mégse, a Zelion volt.

http://www.zelion.hu/
pumuklii
 
 


Helló! Apor, boltdog szülinapot! :)

Ani! Hát, nagy baba volt az egyéves fiad! :) Nem akart nagyon előbújni! :) De azért biztos jó neki így is! Mit kapott szülinapra? És milyen tortája volt?

Amúgy is szép napot.
Vendég
 


Pumukli

A Zelion? Pedig nekem mondták az a legjobb. Mi nem azt választottuk, mert náluk nem volt részletfizetés. A Sejtbanknál vagyunk, 2 évig fizetünk havi 15 ezer Ft.-t.

Nem ultrahangon, hanem egy szerkezettel átvilágítja a burkot és megnézi. Ez a vizsgálat nekem fájt. Hát fogalmam sincs mi lehetett az oka, nem túl jó a túlhordás. Veszélyesebb, mint a koraszülés.

KépKép

KépKép
anika78
 
 


Sziasztok,
üdv az újaknak.
jó sokat írtok, remélem vissza is tudom majd olvasni, ha lesz időm, de annyi vizsgám van, hogy örülök ha arra tudok tanulni.
Voltunk ma 4d uh-n Dunakeszin:) 8cm és nagyon nem volt aktív, hasonlít rám. Nem mellesleg annyira nem akarta mutatni magát, hogy teljesen összezárta a térdeit is, és összekuporodott, hogy véletlenül se kukkantsuk meg. A kezeivel pedig végig fogta a fejét :) De lényeg hogy minden rendben vele. aggódtam azért mert tegnap éjjel annyira görcsölt a hasam, hullámokban, hogy már mindenre gondoltam...normális ez?
Íme egy kép. Remélem azért látszik is valami :) Kép 13hét6nap Kép . [/img]

Esztó
Kép
sz.eszter
 
 


Apornak boldog születésnapot!

Én nem tudom, feltettem-e már a szülésemet, de tessék, nem akarok lemaradni :lol:

Egy héttel túlhordtam Zsófit, indított szülés volt kedd reggel.
Reggel 6-kor már túl voltam a beöntésen, hétkor mentem fel a szülőszobára, ott CTG-re tettek. 9-kor kaptam az oxycotint, és rá nem sokkal burkot repesztett a dokim. Hétfőn már egy ujjnyira nyitva voltam, de sajnos ez az állapot sokáig stagnált. A burokrepesztés fájt, mivel fájásom nem volt, még nagyon sokáig. Egy óra körül még csak bő egy ujjnyira voltam nyitva, szóval szinte semmit sem haladtunk. Csak feküdni tudtam az infúzió és a CTG miatt, de amikor szóltam, rögtön leszedtek mindenről, és mehettem WC-re, zuhanyozni. Délután 3-kor tartottunk két ujjnyinál, akkor kérdezték meg harmadszor, hogy kérek-e EDA-t. Én még mindig gondolkodtam, bár nagyon erősek lettek a fájások, aztán a dokim mondta, hogy szerinte ne gondolkodjak annyit, mert ha császár lesz belőle, akkor úgysem kérdezik, hogy kérek-e, csak adják. Így hát kértem. Nem bántam meg, mert volt másfél jó órám 4 körül még mindig nem volt semmi előrehaladás, a dokim azt mondta, várjunk még azért, hátha... 5 előtt szóltam, hogy kiment a fájdalomcsillapító hatása, nagyon fáj, adtak újabb adagot, de nem hatott, sőt, egyre jobban fájt minden. 1/4 6-kor szóltam, hogy nagyon kell pisilnem és kakilnom, megvizsgált a szülésznő, és csak annyit mondott: "Mindjárt anyuka lesz!" Rögtön szólt a dokimnak, aki kb két percen belül ott termett, és elkezdődött a szülés. Az EDA hatását már kicsit sem éreztem, nagyon fájt, és nagyon fáradt voltam, de 17:55-kor kicsusszant Zsófi. A végére eléggé elveszítettem a fejem, nem nagyon emlékszem rá, hogy mi történt, csak arra a pillanatra, hogy véresen és magzatmázosan a hasamon szuszogott a kislányom!
A doki és a szülésznő végig nagyon rendesek voltak, nem is vizsgált meg más, és ők is mindent megtettek, hogy nekünk jó legyen. A dokim a végén annyira higgadtan kezelte a helyzetet, nagyon jól kezelte azt, hogy én már magamon kívül vagyok. Örökre hálás leszek neki, hogy várt, és nem császározott meg.

Utána 55 percig varrtak, ami azért volt különösen rossz, mert közben nem lehetett nálam Zsófi, a férjem fogta, ott álltak az ágyamnál, de ez akkor sem olyan volt. Viszont utána két órát pihentünk hármasban :)
Vendég
 


Eszter, jók a képek :)

Korrektek voltak? Mi is oda szeretnénk menni, de majd csak decemberben. Be kell jelentkezni, ugye?
Vendég
 


Tinu! Hát úgy látszik, tényleg sok bennünk a közös. Te is kémiatanár vagy? Ez nagyon jó! Én is az ELTÉ-n végeztem biológia-kémia szakon 1999-ben ( és a férjem is pár évvel korábban). Hallottam az öregdiáktalálkozóról, de nem volt kedvünk elmenni, még a költözésben élünk. Jó volt?
Más: Neked is UM csinálja a genetikai ultrahangot? Nem szokták ilyenkor spec. szakemberhez küldeni az embert? Bár úgy tudom, Ő jó UH-s.

Szofi! Sajnálom, hogy rossz emlékeid vannak a kémiáról. Ha az szimpibb biológiát is tanítok. :)

Kép

Kép
hean
 
 


Hean: akkor lehet neked meg a férjed ismerem? :) Hogy hívják? Vicces volt az öregdiák találkozó, mert főleg az idősebb korosztály volt ott, amit nem is gondoltam volna. Volt néhány nosztalgikus előadás, meg utána kaja, pia és beszélgetés egymás között. Én találkoztam egy régi ismerősömmel, aki felettem járt egy évvel vegyész szakon és ott van az ELTE-n, tanít, meg kutat. Végigmentünk az egyetemen, megmutatta a laborját stb., szóval jó volt.
Emlékei szerint Tüncivel is UM csinálta a genetikai UH-t. Ha nem értene hozzá eléggé, biztos elküldene máshova. :wink:

Kép
Kép
tinu
 
 


Panndi, igen, teljesen korrektek voltak. Jó sokáig bent voltunk, gyönyörködtünk. Nagyon kedvesek voltak. Tényleg teljesen meg voltunk elégedve. Be kellett jelentkezni, de azzal se volt probléma.

Esztó
Kép
sz.eszter
 
 


Én is hálás vagyok az orvosomnak, hogy nem császározott meg, annak ellenére, hogy a 30. órában már kiabáltam, hogy szedjék ki belőlem a babát... :oops: Erre nem vagyok túl büszke... Tök jó, hogy ilyen különböző szüléseknél mindnél tud egészséges baba születni! :)

Köszi, hogy leírtad, Panndi!
Vendég
 


zdori, én már délután négykor azt mondtam, hogy most már valahogy vegye ki :wink: Nekem ez a túlhordás már sok volt :oops:
Vendég
 


Eszter, most néztem wiwen, Te rokona vagy egy másik fórumtársamnak :wink:
Vendég
 


Köszönöm még egyszer a köszöntéseket, jól esett.

Mi a 4D Genesisnél voltunk. Rendben ment minden.

Ma ünnepeljük Aport. A menü:

Előétel: parmezános, padlizsán tortácskák. (megsütött padlizsán, rá egy szelet paradicsom, a tetejére parmezán, olívaolaj , oregánó és mehet a sütőbe. Ezt könnyű elkészíteni.
Leves: Béarni libaleves :) Ez az a rafinált leves amire rásütjük a bagettet vajjal és sajttal.
Főétel. Erről még sokat nem tudok. Egy krumplis pulykaétel, ami sütőben sül.
Desszert: Francia almatorta.
Ez nem kifejezetten babatorta. Csak németül van meg, akit érdekel:

http://www.chefkoch.de/rezepte/19101004 ... torte.html

Ma a férjem készített Apornak babatejből gríztortát. Megszórta kakaóval, gyergyát tettünk a közepébe. Majd hagytuk, hogy kézzel egye, szétszedje és szétdobálja. Volt boldogság. Majd képeket mutatok! :)
A holnapi francia almatortát nem kapja meg szétszedésre, csak megkóstolhatja. :)

KépKép

KépKép
anika78
 
 


Boldog születésnapot Apornak és rakjál majd képet az ünnepeltről! :)

Kép
Kép
tinu
 
 


Panndi,igen a huga vagyok :wink:
Boldog szülinapot Apornak :)

Esztó
Kép
sz.eszter
 
 


Lányok, akit tudtam, bejelöltem a wiw-en, de biztos nem találtam meg mindenkit. Az én becém a wiw-en: luthien, így biztos megtaláltok, akit még nem jelöltem be.
Gréti és Maja nagyon bájosak, ha még nem írtam volna. :)

Kép
Kép
tinu
 
 


Szép napot Kismamák! :)

Üdv. itt Susycat!Szép a fotód! :)

Nálam eddig még nem volt vuk,(bocs,Akik rendszeresen hánynak :oops:)6-7- 8 héten volt melygés,de utána alább hagyott.Most már semmi.De az ismerőseim szerint,akár akkor is jöhet ha,megmozdul (azaz érzem) a pici.

Vanni!Én Milupa terhességi krémmel kenem a pocim.Állítólag ezt már ilyenkor kell,de sztem igazából adottság kérdése. Ha repedni akar,akkor ugyis repedni fogok. Te hol fogsz szülni?

Apor!Boldog szülinapot Neked(utólag is)!

Kellemes délután kívánok!

Üdvözlettel:Hanna és Hajna
Kép
fabri
 
 


Drága Lányok,
elmaradtam elég sok időre, elnézést érte, de annyira zsúfolt lett a hét, vendégünk volt, aztán két napig reggeltől-estig konferenciáztam, így csak most volt időm bekapcsolódni. Annyi minden történt veletek, öröm olvasni a történeteket, nézni az egyre szebb pocakos képeket. Most néhány hozzászólásra reagálnék, a visszaolvasásban még csak a 46-ik oldalnál tartok, de majd jön a többi is.

A legújabb hírem, hogy szombaton voltam UH-n és hát egyre nagyobb kisbabám, és most már biztosan kislányom van!!!! Már 10 cm-es az ülőmagassága ás hát kb. 120 gr. A doki szerint minden rendben vele, megméregetett mindent, aztán megnéztük a szívecskéjét, a veséjét, gyomrát, szemecskéjét, szóval legeltettük a szemünket a kicsi drágán. Most sokkal nyugodtabb volt és bár kissé szégyenlősen néha elfordult, meg védekezőn a kezét maga elé vette, azért megmutatta, amit szerettünk volna látni rajta.
Annus szeretném kérni, hogy a táblázatban módosítsd a neveknél: Annácska lesz a drága, a következő vizsgálat időpontja dec. 13. A doki nov. 26-ra küldött vérvételre, de csak ennyi. A kórházból az eredményeket magához veszi, dec. elején majd rákérdezhetek nála, de több feladatom nincs. Hean felvetésére: a dokim szerencsére majdnem mindent intéz, de védőnőhöz még nem kell mennem, majd a vizsgálatok eredményeivel. Egyébként komoly szakmai problémaként merül fel a védőnők képzettsége, hozzáértése, sajnos nincs igazi szabályozás ebben sem, és nehéz a berögzült rossz védőnői szokásokat újabbakra, szakszerűbbekre cserélni… Csadra kérdésére is egyben válaszolnék, az orvosom döntötte el az időpontot, a mostani vizsgálat alapján, én meg elmegyek és ennyi. De ez valóban nagy segítség, ha nem lenne valószínűleg én is paráznék. :?
Annus, szerintem szép kismama vagy, ha még nem is érzed, hogy látszana a fodrász munkája, szerintem a lényeg, hogy te mit érzel. Most a konferencián kaptam egy bókot, hogy sugárzom és milyen nőies vagyok!! (plussz 5 kilóval!!), de egész nap madarat lehetett velem fogatni.
Pumukli, Dóri, Böbi, nagyon köszönöm a szüléstörténeteket! Hálás vagyok, hogy leírtátok, mostanában kissé ijedezem tőle, így próbálok ismerkedni a helyzettel. Most már nem a fájdalomtól félek, hanem attól, hogy valóban majd jól fogok-e helyt állni és fogom-e bírni… Már nem pánikolok a nehezebbekre sikerült történetektől sem, minden szülés más, a lényeg, hogy a gyerekkel minden rendben volt.
Reni, Kozmak – üdv itt közöttünk, lassan nekem is újra be kellene köszönöm, annyit hiányoztam… :lol: Reni, ki az orvosod, én is a Szent Istvánban készülök szülni.
Az iwiw-en még én is próbálkozom, engem kissé nehéz megtalálni, mert sok Kovács Zsuzsa van, de mint mondtam, biztos pont a román nyelvtudás. :wink:
Hát sajnos ez már csak én vagyok, megint hosszú lett a történetem, bocsi. Zsuzs

Kép
kovzsuzska
 
 


Helló, Mindenki!

Örülök, hogy többé-kevésbé jól vagytok, az meg tök jó, ha vki nincs rosszul. Pláne az milyen jó, ha mások is látják, hogy milyen jó dolog történik velünk. :)

Egészen biztos vagyok abban, hogy ez a szülés dolog úgy van kitalálva, hogy ki lehessen bírni, és azért nem könnyű, hogy tudjuk értékelni kellőképpen az eredményt. :) :) :)

No, most megyek, de itt van egy link, ahol sok (bár kicsit régi Samu rövid kis életéhez képest) képet találhattok rólunk. :)

http://picasaweb.google.com/szekelyga/S ... q4tp-MDXwY
Vendég
 


Dóri,
nagyon szépek és meghatóak a képek. Istenem, lassan közeleg nekünk is ez a pillanat. Megkérdezhetem, hogy mi történt az arcocskáival??
Zsuzs

Kép
kovzsuzska
 
 


Elnézést, rosszul kérdeztem... kissé pirosas az arcocskája születés után, arról kérdeztem, hogy mi lehetett. Utána néztem a többi képen, hogy tökéletesen kitisztult:)
Zsuzsa

Kép
kovzsuzska
 
 


BOLDOG BOLDOG BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT, KÍVÁNJUK, HOGY LEGYEN MÉG SOK ILYEN SZÉP NAPOD APOR !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
(Utólag is boldog szülinapot kívánok!)

Dóri!

Nagyon-nagyon szépek a képek!

Nagyon élvezem a terhességet, de mikor ilyen képeket látok, mégis úgy várom már a végét, hogy végre láthassam az én Picimet!

Mindenkinek nagyon köszönöm :lol: én is a szüléstörténeteket, talán már nem is félek annyira :oops:

Kép
bema
 
 


Az ember nem is gondolná, de egy csomó mindentől lehet. Egyrészt kicsit szoknia kell ezt a kinti világot (a bőre hirtelen nincs vízben...), megerőltető neki is picit (?) a születés (kipirosodik, megnyomódik, stb.), nagy körmökkel születhet (Samu úgy született), már a méhen belül lehetséges, hogy megkarmolja magát, de kívül aztán még sokkal inkább elképzelhető. Ezek a rögtön látható pirosságok. Aztán később sok baba lesz piros pöttyös az anyatejtől. De ezekkel semmi gond nincs, picit ijesztő lehet, hogy olyan kis pöttyös, meg mindenféle. :) A hosszú körmök ellen a legelején pici zoknival lehet védekezni. De nem muszáj, sztem jó hagyni, hadd próbálgassa az életet idekinn, meggyógyulnak azok az apró sebek hamar. :)
Vendég
 


Sziasztok!

Írok nektek hamarosan, csak küldök egy képet! A tortát a férjem készítette babatejből és grízből.

Kép

KépKép

KépKép
anika78
 
 


Ancsa, Dóri, nagyon szépek a fiúk!
pumuklii
 
 


Sziasztok!
Zsuzska!
Az orvosom neve: Hetényi Gábor. Te kihez jársz? Oda jársz a kórházba vizsgálatra vagy magánrendelőbe?

Holnap megyek Uh-ra, utána remélem mindenféle jó hírrel szolgálhatok. Addig is további szép vasárnap estét mindenkinek!

Kép
Kép
g_reny
 
 


Pumukli

Engem hívsz Ancsának? :) Akkor visszaolvasok, mert lehet máskor is szóltál hozzám én meg figyelembe sem vettem. :)

Reni
Én is holnap megyek ultrahangra. Szorítsatok!

Dóri

Imádom azt a képet, ami a neved alatt van. Hihetetlen szép kép.

KépKép

KépKép
anika78
 
 


Dóri, köszönöm a választ, ezt még majd tanulnom kell, első gyereknél biztosan lesznek helyzetek, amiknél majd pánikolni fogok. A válaszodból az jött át, hogy minden nehezebb helyzetet nagy szeretettel és nyugalommal kezeltél :D Most tanulom a szülői mintákat :wink:

Reni,
az én orvosom Horváth Mihály, és a magánrendelőjébe járok Rákoskeresztúrra. Kicsit messze van nekem innét Gazdagrétről, de nem bántam meg, hogy odamentem. Nagyon klassz a rendelő és megnyugtató a környezet is: otthonias, családias. Egyelőre apuval utazunk vizsgálatra, szerencsére esténként kerítünk sort rá, vagy hétvégén, így az autózás is megoldott. A vérvételre küldött a Szent Istvánba, de az eredményeket magához veszi, így egyelőre oda sem kell mennem többet. Hallottam, hogy jó kis szülésfelkészítőket szoktak a kórházban tartani, azok után kell majd érdeklődnöm. Nem is lenne rossz, ha együtt tudnánk járni oda :D Biztosan nagy élmény lesz újra az UH, várjuk az eredményeket.

Anika, boldog szülinapot a kis Apornak, majd elkérem a torta receptjét és alkalomadtán odateszem aput, hogy készítsen tortát. :wink: Biztosan nagyon finom lehetett.

Jó éjt mindenkinek!

Kép
kovzsuzska
 
 


Igyekszem nem félni (asszem alapból nem vagyok egy parázós típus... :) ), szeretni meg a saját csemetédet nem is olyan nehéz feladat... :)
Vendég
 


Ja, és a kép a nevem alatt nem véletlenül lett csak úgy oda... Azt választottam! :) Köszönjük a kedves dicséreteket. Frissebb képek meg azért nincsenek, mert olyan gyönyörűen és kedvesen nevetős kicsi gyermek Samu, amilyen a nevetős képeken, és nem is igen változott sokat. :) Jó éjt nektek!
Vendég
 


Jó reggelt :)

Samu is, Apor is tündéri :)

Én nem hoztam képet, de egy linket igen:

http://picasaweb.google.com/deakandi

Drukkolok a mai orvoshoz, nekem még másfél hét :roll:
Vendég
 


Nagyon szép kislány Zsófi! :)

Tényleg jó babanézést! Drukkolunk, várjuk a híreket.
Vendég
 


Anika, igen, néha Ancsát írtam, mert az egyik privi üzenetben így írtad alá...

Látom már vagyunk páran Szent Istvánosok :-)

Én holnap megyek dokihoz, magánrendelőbe. Megkapom a vérvétel eredményét, meg ad afp-re beutalót, meg a ilyesmi, lehet rákszűrés is lesz. UH-ja néha múködik, néha nem, így nem élem bele magam, hogy látom Tesóbabát.
pumuklii
 
 


Sziasztok!

G-Reny!

Nem tudom, hogy tőlem kérdezted-e, de én a Roykó Máriához járok magánrendelésre. A 12 hetes ultrahangon a kórházban voltam. Majd írj, hogy mi volt ma az uh-on!
Téged már elküldött a dokid vérvételre vagy más vizsgálatokra? Az enyém még nem. Holnap megyek hozzá a kiskönyvvel. Remélem elküldd már valahova.
susycat
Kocs
 
 
 
 


Sziasztok!
Jó sokat termeltetet pár nap alatt! Alig győztem átolvasni.

Kozmak, Susycat! Üdv közöttünk! Hogy viselitek az első trimeszter 'szépségeit'? Hányás, pocifájás stb.?

Kozmak!
Írtad, hogy fehérje problémák miatt voltak a vetéléseid. Erről még nem is hallottam. Antitestet termelt a szervezeted a magzati fehérjére? Én az RH + - összeférhetetlenség miatt izgulok. Remélem nem lesz gond.

Vanni!
A Péterfyben a hepatitiszt nézik automatikusan az AFP-nél. Bár itt a terheléses cukrot is ekkor csinálják, amit ugye más helyeken, mint ahogy megtudtam, jóval később szokták...A te kórházadban egyáltalán nem csekkolják a hepatitiszt?

Farkas!
Engem nagyon érdekel az őssejt téma. Mi is szeretnénk levetetni, de kicsit elriasztott ez a csődbement sejtközpont...ti hol csináltattátok? Az árak egyébként nagyjából egységesek, vagy vannak nagyobb eltérlések cégenként? Hány évre tárolják a tieteket?

Panndi!
Nagyon cuki Zsófid! :) Kis huncut arcocskája van. :)
Láttam a képeken a lépcsőnél a babavédőrácsot. Vettétek, vagy csináltattátok? Nekünk is bababiztossá kell majd a házat alakítani, mert ha olyan ügyi lesz a picurkánk, mint a mamája, akkor elég sokat fog bénázni...

Eve!
Mit jelent nálad a lassacskán már vásárolgatsz? :)
Én 2szer nem bírtam eddig ellenállni....szóval már van 1 csörgője, meg 1 türcsije a babának. :)
Pedig megfogadtam, hogy babacuccot az idén még babonából nem veszek...

Tényleg csajok, ti mikor kezditek el megvenni a babacuccokat, bababútorokat?

Pocim továbbra is fájdogál néha, bár most mintha kissé ritkult volna.
Holnap megyek 4D-re, 2. integrált vérvételre, meg nődokihoz. Alig várom, kicsit izgulok, remélem jól van a drágám. Remélem, megtudom, hogy miért termelek ellenanyagot és mit lehet vele kezdeni. Kéretik majd nagyon drukkolni! :)

Kép
mozza
 
 


mozza: IKEA-ban vettük, muszáj, mert Zsófi a kiságyban is rács nélkül alszik, és ha éjjel nekiindul, nehogy leguruljon a lépcsőn :lol:
Vendég
 


Sziasztok!!!

Megjöttem!
Még visszaolvasom vmikor,aztán jövök.Apcim még itthon van ma,ígymár lestoppolt,de hátha estére ide tudok ülni!

ja és képzeljétek!Kaptam egy kismamanadrágot és egy kismama pulcsit anyósomtól meg az leendő déditől.Tökre meghatódtam h gondoltak rám :lol: :wink:

annus11
 
 


Annus! Üdv! Töltsétek együtt az értékes időt!

Szép, hogy gondoltak rád! Nálunk a rokonság kb. kiakadt, hogy jön a 2. baba... De mi örülünk. Ők meg majd beleszoknak... :)
Vendég
 


Sziasztok!Ne haragudjatok,amiért ilyen hosszú ideje nem írtam. Megvagyok, csak egyrészt beindultak a vizsgák és eléggé elhavazódtam, másrészt annyira belemerültem az önsajnálatba, hogy nem akartalak Titeket is ezzel terhelni,de semmi optimista gondolatom nem volt. De ezzel leszámoltam, és hála Istennek, a gondoknak van már jó kilátása,és ennek nagyon örülök. Nevezetesen anyut bíztatják a betegségével kapcsolatban, hogy jó esélye van a 100%-os gyógyulásra, a férjemnek most van kilátásban munka. Hétfő óta dolgozik is, de mivel ez egy új cég,elég nehéz bármit is mondani. Sajnos az én betegségemről nem jöttek még bíztató hírek,de elhatároztam bármi is lesz az eredmény,mindent megteszek,hogy meggyógyuljak,és optimistán tekintek a jövőbe,hisz ezt az optimizmust kell átadnom a babának is.:D
Vele eddig minden rendben volt,mióta nem voltam. Szépen nőtt, a 13 hetes uh-n volt 57,8mm. A tarkóredőt rendben találta a doki, most várom az AFP eredményét. Legközelebb jövő kedden kell mennünk,remélem jól lesz és felfedi édes kis titkát előttünk a nemét illetően. Volt megint egy kis ijedtség, ugyanis 24 órás intenzív görcsöm volt,és megijedtem nehogy nyíljon a méhszáj, de szerencsére nem volt gond. A görcsöt egyébként az okozta, hogy megint vesekövem van, immár harmadjára,de most nem olyan vészes,sőt! A babának már elkezdtünk vásárolgatni, nem igazán bírtam magammal. A babakocsink megvan,meg néhány natúr színű kis ruhácska, pléd,fürdőtörölköző, és megrendeltük az ágyikót is. :D
Igyekszem visszaolvasgatni mi újság veletek, és bocsánat, hogy ilyen hosszú lettem, és hogy nem voltam.
Tényleg,ki tudja már a baba nemét????

Riki és Niki
Kép
kutyafüle
 
 


Sziasztok!
Megjöttem! Kicsit csalódott vagyok, mert elég sokat kellett várni a dokira, és mikor végre bejutottunk jött a telefon, hogy sürgősen menjen a műtőbe. Ezért kb. 2 perc jutott nekünk Kistesóból. Megnézte a fontos adatokat, és már ott sem volt. Amit tudok: 70 mm hosszú. Nyaki redő:1,2 mm A biometriai adatok alapján 13+4, szerintem 13+3, szóval szinte napra pontosan fejlődik.
Levették a vért is fent az osztályon, 1 hét múlva lesz eredménye a kombinált tesztnek.

Kovzsuzska!
Én is magánba járok, csak a kötelező Uh-ra megyek az Istvánba. Ismerős a dokid neve, lehet, hogy ő segédkezett az én orvosomnak a császáromnál. Nem biztos, de valahogy ez ugrott be, mikor megláttam a nevét. Nem egy elég kövér emberke?
Valamilyen szülésfelkészítésen én voltam az előző terhességnél. 1 alkalom volt, pszichológus tartotta és a végén volt szülőszoba látogatás. Igazából én csak a szülőszobára voltam kiváncsi. A többi dolog eszembe se jutott amikor szültem, pedig 16 órát vajúdtam. Lett volna idő gondolkodni rajta mielőtt elvittek a műtőbe.

Susycat!
Én már voltam vérvételen, de elég kalandos volt. Az orvosom azt mondta, hogy a védőnő majd ad beutalót, aki nem adott, mert nem foglalkoznak ilyennel. Elmentem a háziorvoshoz, aki csak sima vérvételre tud adni, extra vizsgálatokra már nem. Terhességben pedig ugye kell Wasserman, és én kértem toxoplasmát is, mert van egy macskánk meg a játszótéri homokozóról ne is beszéljünk. Márpedig én kétszer nem szúratom magam, ezért még szerencse, hogy egészségügyben dolgozom, bementem a klinikára és szó nélkül minden vizsgálatot megcsináltak amit kértem.
Szóval ha jót akarsz mindenképp kérj beutalót!

Kicsit hosszúra sikerültem, bocs. :lol: Mindenkinek szorítok aki még ezután megy csak vizsgálatra a mai nap.

Kép
Kép
g_reny
 
 


Sziasztok!
Szia Mozza!
Immunösszeférhetetlenség felismerése,kezelése még nem elterjedt. Olyan mintha szervbeültetésnél,a donorszervet kilökné a szervezet.
Elsö 3hónapba sem hányingerem,sem hasfájásom nem volt.csak egy kis vérzésem,minden elözmény nélkül. Dokim szerint hormonális eredetü vérzés volt.
De egy a lényeg,hogy a Manócskával minden rendbe! :D
kozmak
 
 


Sziasztok!

A hétvégét még vissza kell olvasnom, de addig is küldöm egy pocakképet. Nem ér kuncogni! :) Ja és az új gatyóm van rajtam, de nem nagyon látszik! :(
Kép 13hét+4nap

Kép

Szép napot!

Kép
csadra
Piliscsév
 
 


Csadra!
Tök ari a pocid! :) Kb. az enyém is ekkora, csak már picit feljebb is domborodik.

Kutyafüle!
Te már tudod a nemét a babádnak? Hol vettétek a kiságyat?

Ja! El is felejtettem mondani, hogy kaptam egy Angel Soundot, amivel a baba szívverését és a mocorgását lehet hallgatni.
Nagyon jó! Annyira édes, ahogy bent kalimpál, nagyon megnyugtató hallani a szivecskéjét.

Kép
mozza
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet: