Új privát üzeneted érkezett!

Köszönöm a dicséreteket az érintett nevében! Ez is olyasmi lehet, hogy ha nyugodt természetű gyereked van, akkor jó anya vagy, ha nem, akkor biztos valamit nem jól csinálsz. Ha 1 évesen beszél, akkor biztos sokat foglalkozol vele, ha nem... Szóval azt hiszem korán érő a szentem, de én mint későn érő típus, inkább abban hiszek, így egy kicsit félek is, hogy most „csodagyerek”, aztán meg ált. 3-ban kezdik megelőzni, szóval én jobban szeretek hátrébb kezdeni, és onnan feljönni. Na de hát ő nem én vagyok.

Rita, Ágiboldi,
Mi a teendő, ha a miatt van hiszti, hogy már nem vagyok hajlandó többször mesélni a CKK-ból, se semmi másból???

Panka,
én egy helyi üzletben vettem a tányért, úgyhogy nem tudom hol keresd, esetleg az Alföldi porcelán honlapján vannak fönt boltok.

Pann,
végülis sikerült nagybetűre váltanod: Névtelen

Meli,
szia!
Hogy altatod Dénest délután, ha nem szopival?
A matracon alvós kép eszméletlen!
Ha népszerű akarsz lenni, akkor nem írogatsz olyanokat, hogy fél 10-ig alszik a gyerek.:-)

Ágiboldi, Helga,
Sebi ténylegesen 2-ig tud számolni lehet, hogy véletlen egybeesés, de pont ennyi cicim van (ezt számolta meg először).
A mondókák értelmezése: ha meghallja sima beszédben az ismerős szót, akkor onnan rázendít a versre vagy énekre.
Az ismeretlen szavakat számára értelmesre cseréli, vagy csak simán kicseréli pl. árokparton jártamba, tüske ment a hátamba. Ég a lámpa ég, el ne aludjék, aki lángost látni akar…

Lora,
de Brigi kb. így beszél, mint Sebi, nem? Mindig próbálom kihallani, hogy mit mond az R helyett, de nem tudom pontosan, J-t biztos nem, tényleg vagy L-et, vagy elharapja.

Lin,
használjátok egészséggel az autót!

Timo, Panka,
a férjem Tbányáról (még elővárosnak számít!) jár be vonattal minden nap, nem mondom, hogy ajánlom, mert ketten már nem tudnánk bejárni a gyerek mellett. Nekem legkevésbé Pest külső kertes házas övezetei tetszenek, ahonnan kocsival bejutni halál a dugó miatt, de már a busz is elég ritkásan közlekedik, akkor már inkább egy jó vasútvonal mentén haladnék kifelé (azért nem HÉV, mert az drága környék).

Bigsis,
ezek szerint a kocsikulcs tényleg képes beleesni a csatornarácsba…néha szoktam agyalni, hogy mi a túrót csinálnék, ha egyszer tényleg beleesne. A másik félelmem, hogy én, vagy a Sebi esik bele egy olyan kerek mély csatornába, na erre ne írj saját tapasztalatot, szeretném hinni, hogy ilyen nem történhet meg!
Dagimaci nagyon kis megnyonyorgatni való. Tényleg neked már van tapasztalatod: hogy lesz a nem tudnék még egy gyereket így szeretni érzésből két gyerek szeretés?
Életmentés memorizálva, apának már meg is tartottam az első oktatást, most jönnek a nagyszülők.

Ditke,
egyszer átutaztunk Bián, és anélkül, hogy tudtam volna, hogy hol vagyunk megállapítottam, hogy na itt szívesen laknék.

Orsi
Kép Kép
sno
 
 


Sziasztok!!

Hazaértünk,nem volt egy jó húzás,kb.olyan kicsi volt az egész,hogy röhögve bejártuk 10 perc alatt.

Így elmentünk Árkádozni,páza,ahogy Dénes mondaná és 386x mentünk fel-le a mozgólépcsőn,mert az a legtutibb!!! :roll: :roll:

Lora,tesómék is Zuglóban élnek,tök tuti környék.Közel van minden és nyugis.Ők ugyan kicsit zajos helyen laknak,de szép parkos rész tökjó játszóval!!!!
Dénes is pilóta!!!!!Imádja azóta a percsiket,amióta ott jártunk!!!

Ditke,Dénes ugye korababa volt,sokat jártunk kontrollra,ott aszonta a
dr. bácsi,hogy kell egy kis korrekció.Akkor vettünk neki olyan szandit,ami rendbe is tette.(siesta)
Azóta nincs gond.Egyébként tényleg lehet csak rossz szokás...

Orsi,szia!!bocs,nem írok akkor ilyeneket :lol: de Dénes tényleg jó alvó lett...
Délutáni alvás....hm,keresek egy képet,várj!!!
Nem egyszerű....régen szopival ment csak,aztán elkezdett szívatni.Elaludt,letettem,felsírt,nem aludt tovább.Aztán jött ez:
Kép
Kép

Hát,ez van....
Sziasztok!!!!

Kép Kép
meli1118
 
 


Kép

Ezt még meg akartam mutatni!!!!
Így szeretem a szilvalekvárt!!!!!

Jah,és REPCSI

:lol: :roll:

Szép álmokat!!!

Kép Kép
meli1118
 
 

 
 

Meli

Az az érdekes, hogy eddig én is mindig drága és jó cipőket vettem neki (Salus) pont ezt akartam elkerülni, de ezt még most sem értem, hogy egy hét alatt hogy lett csámpi ???? :twisted:

Nagyon cukik az alvó képek, no hát a lekvár evős se semmi !!!!!!!!

Sno

Nálunk csak szépen lassan megy a beszéd de az R betű igen , minden nem lehet tökéletes !!!! :wink:
Mennyi időt tölt utazással a férjed naponta ???
A két gyerek szeretésre én is kiváncsi vagyok !!!! :wink:
Tatbánya nincs messze, a körforgóba tájékozódási pontnak ez van nálunk beírva !!!!!!

Lora

Brigi nagyon nagy lány lett !!!!!Nagyon sokat nőtt, sokat változott !!! De hirtelen nőnek !!!!!Aranyos a kis pilótalányka !!!!!

Holnaptól ismét itt a mama babysittelni !!!!!!De jó kicsit megint leköti Tomikát !!!!Lefőztem holnapra a pipihusi levest uszkve röpke 6 óra alatt !!!

Kép
kditke
 
 


Sno
Brigi is hasonlóan beszél igen. Csak Sebi talán tisztábban. Brigó affektálósabb. Persze nincs is ilyen szép pasi hangja, mint Sebinek! Brigó igazi lányos cérnahanggal rendelkezik. :lol:

Hihi, ilyen behelyettesítéseket Brigi is csinál! Meg sokszor a felesleges szavakat kihagyja, pl.:
Töröm töröm a mákot - Töröm a mákot
Sütök neked kalácsot - Sütök kalácsot
Édes mézzel megkenem - Mézzel megkenem
Tálcán adom kedvesem - Tálcán adom kedvesem
:lol: Csak az utolsó sort mondja helyesen! Remélem mire a suliban verseket kell tanulnia, kinövi ezt a szelektálós stílust! :lol:

Sebi videóján a "három"-nál egyértelműen "hálom"-nak mondja sztem, Brigi meg "hájom"-nak mondja. :wink:

Brigi is reggel-este szopizik. A délutáni alvást azt úgy oldottam meg, hogy ki kell fárasztani. Addig nem fektetem le, míg azt nem látom, hogy állva elalszik. :lol: Persze ez azóta működik ilyen jól, mióta átállt a rendszeres du-i 1 alvásra. Ált. 1-f2-körül álmosodik el ennyire. :wink:

Kditke
Jó kis terv! :wink:
Nem hinném, hogy probléma lenne a lábával! Nem lehet, hogy beütötte valamikor, és azért csámpi? Vagy a cipőben nincs valami ami ezt kiválthatja (esetleg valami elcseszett varrás, vagy gyűrődés)?

Meli
Hihi, nálunk is ezt csinálta Brigi, mikor befejeztem vele a du-i szopit! Egyszerűen csak addig aludt, míg a cicin volt. Aztán szépen megelégeltem. Érdekes, mert este viszont olyan jól elalszik a szopival, akkor nincs ilyen gond.
Szilvalekvár: :lol: :lol: :lol:
Nálunk sincs túl nagy csend, mert rengeteg a repülő és mellettünk a Hév is. De jó parkos, rengeteg zárt játszótérrel. És el tudunk menni sétálni úgy, hogy mellettünk nincs autóút! És közlekedésileg is jó, mert kb. 10 perc az Örs! Tesódék merre laknak?

Ja és még nem is meséltem, hogy tegnap voltunk vásárolni, és a pénztáros néni megkérdezte Brigitől, hogy miért nincs oviban! :shock: Néztem rá nagy szemekkel, aztán kiderült, hogy a 4 éves gyereke akkora, mint Brigi. :shock:
lora7
 
 


Sziasztok!

Bigsister!
Nagyon édes a "dagimackód":)Védődnőd miféle megjegyzéseket tesz rá???

Helga!
Igen vettem már jegyet, de itt helyben is lehet kapni, így nem a neten rendeltem, mert ott még plusszaban 250 ft-ot kellett volna fizetni :twisted: Már nem kell sokat várnunk a koncertre :wink:

Ditke!
Én megyek a kiállításra;)
Férjem Pesten dolgozna, de ha a pályán be lehet járni, az jó.Majd ahol sikerül venni, ott veszünk, de inkább kész házat, mert építkezni nem nagyon akarunk.Pontosabban akrnánk, de az sok idő is, meg nagy meló.

Lin!
Ügyes Gréta, hogy ő is szépen beszél, és már számol is!!
Kocsihoz gratula!!

Ágiboldi!
Még szerencse, hogy vannak olyan emberek, akik szeretnek!(és nem kényszerből élnek ott) a városban lakni!Nem is lenne elég hely mindenkinek a belvárosban.:) :wink:
Viszont ÉN nem tudnám ott elképzelni az életünket, csakis vidéken :wink:Annak minden hátrányával együtt. De hát izlések... :wink:

Meli!
Jópofa afiad, ahogy alszik a hintában:DSzilvalekváros kép: :lol: nálnuk uez ment céklával :lol:

Lora!
Brigó is nagyon aranyosan beszél:)Látom tetszett neki a sok műszert:D
Pénztárosnőnek jó kicsi lehet a 4 éves gyereke!!! :o Mert még ha nagy is Brigi, azért egy 4 évesnek sokkal nagyobbnak kell lennie!Nem?

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Kép
pankaa
 
 


Csak gyors bekukk!

Képzeljétek, a Deichmannban 490Ft. a szilikon talpas zokni! Sztem nagyon jó minőségű, ugyanolyan, mint a Brendonban, vagy a Kenguruban. Igaz sajnos, hogy túl nagy választék nem volt, Briginek is sajnos csak egyet találtam. Ez az Árkádban volt, de lehet, hogy más boltban több is van. :wink:
lora7
 
 


Sno, hát ez az! Ez a hiszti elkerülhetetlen, nálunk akkor jelentkezik mikor nem akarok az egyszervolt.hu-ról több animációt megnézni. Mert már nekem nincs kedvem és én is ember vagyok.. és már néha belekezdeni se merek mert előre btudom, h elkerülhetetlen a hiszti a végén :? Rita, mi a megoldás? (Én amúgy átlépem a földön és olyannak kezdek játszani amihez van kedvem, és akkor hátha csatlakozik) Amúgy pont most nézegettem a játékboltban, hogy lassan javul talán a helyzet, mert mostmár jöhetnek azok a játékok amikkel én is szeretek játszani (dupló, majd legó, diafilmek, stb) :D

Kditke, asszem merőben más az anyagi helyzetünk...
Boldi nemtom mikor fog vezetni, merthogy nekünk magunknak sincs autónk, kivárja a sorát :wink:

De a lábfejét azt mostanában ő is befelé csámpázza. Én is a cipőre gondoltam, de úgyis aktuális egy téli és meglátjuk abban csinálja-e, ill. majd kinövi, engem nem aggaszt (eddig életében 3x látta kötelező ortopéd, nehogymá' nem vett észre semmit)

Meli, én is akartam írni amit Sno, fél 10-ig alvó gyerek tabu! :lol: Amúgy Boldi is nagyon jó alvó, amikor letesszük az ágyába azonnal alszik, de max. fél 8-ig.

Kép
Kép
agiboldi
 
 


Ágiboldi !!!!

Megnyugtattál, no nem az anyagi helyezttel hanem a csámpival kapcsolatban !!! :wink:
(nem nagyképűsködni akartam csak az álmainkat és vágyainkat írtam le terv címén aztán, hogy sikerül-e azt már nem tudom csak bízni tudok benne) :wink:

Azért bízzunk benne, hogy Boldi is elér a sorban az autóval rendelkezők soraiba !!!!! :wink:

A héten elmegyek egy maszek orthoédiára a Salus orvosának a magánrendelésére, mert pont Salus cipőben csámpás a gyerek, mióta nem adom rá ezt, itthon mezítláb zokniban utcán az előző cípője azóta szinte egyáltalán nem csámpi !!!!Akkor csak a cipő a hibás !!!!!! :twisted: :evil:
(azt is mondták, hogy az őszi cipő nehezebb, mint az előző azért csinálja, bele se merek gondolni mi lesz télen a csizmába ami tényleg nehezebb :twisted: )

BOCSÁNAT, de ez a téma motoszkál az agyamba, mióta megláttam Tomi lábát !!!Jó neked Ágiboldi, hogy nem "aggaszt", engem borzasztóan idegesít !!! :wink:

Lora

Szilikonos talpas zokni olcsón jó minőségő szokott a Rossmann-ban is lenni, legutóbb 3 db-ot vettem 900-ért szerintem az is jó !!!

Panka

Sokat számít az autópálya közlekedés szempontjából sok időt spórolhat meg vele az ember , 3 sáv lehet haladni ezerrel !!!Bocsi csak 130-al !!!! :lol: Tehát ha olyan helyen néztek házat ahol ott van a autópálya mellette az sok időt megspórol a munkába járáskor, pont elég a bp-i dugók tömkelege !!! :wink:

Az bizti az építkezés egy rémálom !!!! :wink:
Télen ismét belefolyunk egy kicsit az emelet beépítése miatt !!! :wink: Bár mivel apuka sok mindent meg tud csinálni, így remélem csak a legkevesebb mesterrel fogok találkozni !!!! :wink:

Emili avatarképe is nagyon nagylányos, istenem hogy nőnek !!!!!!
Pedig csak most születtek !!! :wink:

Kép
kditke
 
 


Sziasztok!!

szombaton rokonoknál voltunk disznótorban és Dénes annyira élvezte,itthon szó szerint elájult este...és nem is írom el,mennyit aludt....Hát ja,falusi levegő,30 ember állandó nyüzsije és rengeteg kaja!!!

Már akartam is kérdezni,a ti gyerekeitek is sokat esznek?Az enyém zavarba ejtően sokat...néha többet,mint mi apával....

Körkérdés:18 hós oltást holnap kapjuk.Mire számítsak?a 15 hós után n-n belázasodott.Most is ez lesz?Köszi előre is!!

Lora,n ügyes Brigó,Dénes sehol nincs még mondókázás terén.Ő csak azt mondja,hogy Dinda(dingdongdiridongó),meg hopphopp,meg oóóóó...
De én már ezt is jónak tartom,van ismerősöma,hol még a2 éves nem mond ennyi mindent,mint az másfél évesem :P

Én most a bebibolt.hu-ról rendeltem vastag zoknit csúszásgátlósat,meg egy bőr tutyit is.Ezt kapja másfél éves korára(na persze meg mert kinőtte a régit)
Nálunk hidega padló így zoni nem elég,meg ő azt le is szedi magáról,így most tornacipőben van,de ha bejöna rossz idő és egész nap a lakásban lesz,akkor kényelmetlen szerintem cipőben lenni.

Kditke,240n2??????????Aztaa!!!És azt még kibővítitek???
Egyébként én is a Balaton mellett szeretnék vénségemre költözni.Mi is tervezzük,h eladjuk majd aházat ha a gyerekek kollégiumba/albérletbe költöznek és veszünk egy nyaralót magunknak,ahol lesz nekik szoba,ha hazatérnek.Bfüred a favorit.
Szép álom...

Szép napot mindenkinek

Kép Kép
meli1118
 
 


Húúúú,nézzétek el a sok hibát,kapkodtam :oops:

Kép Kép
meli1118
 
 


Meli, Lora,
Áhhhhá, tudtam, hogy valami turpisság van a délutáni alvás körül :twisted: Sebinél szerintem a mesélés fogja kiváltani az alvós szopit. Eddig még csak úgy teszteltem, hogy amikor már szopival sem ment, akkor jött a mese a Sebi nevű kisfiúról, na arra mindig kábulatba esett. De szopit kihagyva nem mertem még bevetni, nehogy elvadítsam az idő elötti próbálkozással. :oops:

vidékről közlekedés: munkahely valamelyik pályaudvar közelében, otthon az odatartozó vasútvonalon, mert Bp-ig beérni nem nagy kunszt, az igazi nyereség, ha a városi közlekedést meg tudod spórólni.

Ditke,
most érdekelne Csimpilimpi véleménye a Salussal kapcsolatban, ill. a férjéé.

Ágiboldi,
megnéztem én is az egyszervolt-ot, de veszélyesnek nyílvánítottam magam is :?
Mindig azt hittem, hogy fiús anyuka vagyok, de nemrég egy rokon kislány látogatásakor rá kellett jönnöm, hogy a lányos játékok jobban szórakoztatnak.
A legót már én is várom, ezen kívül a szituációs játékok állnak még hozzám közel, pl. most eljátszottuk a plüssökkel a kedvenc meséjét, egy kicsit zavarta, hogy egy pingvin játszotta a verebet, de az ikeás tevepárnán, mint gonosz rókán már jól szórakozott.
Már alig várom, hogy karácsonyra megkapja a farm állatokat fából (az állatkertiek már megvannak).

Orsi
Kép Kép
sno
 
 


Meli,
Sebinek jó az étvágya, de nálam többet nem tud enni, meg aztán a tempója amúgy is komoly hátrány velem szemben. :)

Orsi
Kép Kép
sno
 
 


Orsi,bevallom a délutáni alvás még így sem tökéletes,mert ez meg szerintem nem valami kényelmes neki(igaz aludt már a hintában 2 órát is.)Én is várom már a mesélős elalvást,de Dénes csak fejből mesélést szereti,a könyvek csak addig érdeklik,amíg képek vannak bennük.Most memorizálom az Öreg néne őzikéjét,de baromi hosszú :oops: csak a felét tudom még.Meg tanulom a Sün Balázst.Néhányat tudok már fejből,az esti szopinál is mesélnem kell ám már egy ideje.....nem gond,mindig azt mondom,biztosan nem így megy érettségizni 8)

Evés:nem nyugtattál meg.Csúcs: vacsorára:4 virsli,3 dl kefír,1pogácsa,2 dl víz,mald szopi.Nem tudom mennyi.
Csúcs:
ebédre:1 csirkecomb alsó-felső párolva brokkolival,répával és gombával.
Azt hiszem ezt nem übereli senki :roll: :roll:

Kép Kép
meli1118
 
 


Meli,
ööö, ez tényleg mennyiség

Orsi
Kép Kép
sno
 
 


Kaja: Boldi állítólag a bölcsiben rengeteget eszik, a sajátját, ill. bárki másét a bárki más elől/helyett

De otthon nem igazán, kivéve a rántotta ("tatú"), 3 tojásból, ami egy pillanat altt eltűnik.

Kislányos játékok, jaaj, én olyan sóvárogva néztem a játékboltban az öltöztetős játékokat (pl fából maci rengeteg ruhával), nekünk meg folyton valami hüje autót kell vennünk :?

Meli, 18 hónapos oltás után nem volt semmi (bár a 15 hós után se), ill. folyik az orra, de majd inkább akkor szólok legközelebb, ha nem folyik 8)

Kép
Kép
agiboldi
 
 


Ágiboldi, Orsi, rém megtisztelő, hogy feltételezitek rólam, hogy ismerem a hiszti ellenszerét, de sajnos nem.
Remélem imázsom nem tört apró darabokra.
Az én gyermekeim is hisztiznek, vagyis a két kisebb. Embertpróbáló, ráadásul ezt valahogy különösen nehezen bírom, lehet, hogy az riasztja el őket időnként, hogy én is elkezdek hisztizni. (Nemigazhogyfolytonhisztiznikell... miértnemlehethogynemvernyogsz... stb)
Meg az átlépés/otthagyás is jó, meg a figyelemelterelés (nem ckk-val, hanem) valami nagyon meghökkentő (vagy meghökkentőnek látszó) dologgal, de ez csak akkor működik, ha rém jó fej vagyok éppen és eszembe jut ilyesmi. (NÉZD!!! Mi megy ott az utcán??? NAHÁT!! Egy AUTÓ!!! Jajj de szép autó!!! Ilyenkor vagy tényleg meghökkentően szép autót lát és benneragad a hiszti, vagy megdöbben az anyja alacsony kvalitásán, ugyanolyan eredménnyel. Nem tudom, de időnként beválik.)
Ja, meg mégegy: ha több gyerek van, valamelyik éppen biztos nem hisztizik, ahhoz kell menekülni. :) Mire nem jó egy testvér, igaz?? :)
((Nálunk hálistennek egyáltalán nem téma a szgép, még Majánál sem. Néha az Alma együttes boldog szülinapot-ját megnézik, de kettőnél többször én nem bírom. De nem világosítom fel őket egyelőre, hogy mi mindent lehet(ne) kezdeni a szgépnél, így etéren béke van.))

A fél 8-ig alvó gyerek is tabu, továbbá az éjszakát átalvó is!! Kérlek benneteket, legyetek tekintettel a szerencsétlenekre!! :shock: (vagy egyedül vagyunk már???????)

Meli, ha az ember éveken át mondogatja, nem is olyan hosszú az az Öreg néne.. :) De nagyon jó, nekem különösen az "Úttörő lesz valamennyi..." sor tetszik, olyan nosztalgikus :D.
Van két nagyon jó könyv vers és verses mese kategóriában, bár lehet, hogy rég ismeritek:
(ez a címével ellentétben nem a hatéveseknek szól, hanem a kicsiknek)
Kép Kép

Játék: igen, a duplo, lego nagyon jó, de 2 éves fiúknak szerintem nagyon tuti a favonat (Brio, Eichhorn, Ikea, Tesco ársorrendben), bővíthető, kreatív, szülőknek is izgalmas néhány évig. Meg később a playmobil, legalábbis nálunk tarol. :)

Bigsis, Olivér nagyon helyes! Hmmm, egy kis babaillat, de jó! :)

Beszéd: kezdek kicsit megijedni, és a fejemben kotorászni a tanultakat a beszédfejlődésről: Peti lassan másfél éves lesz, de a másfél éves korra rendelt szókincsbeli megugrás nincs sehol. Vagyis semmiféle szókincs nincs sehol. Egy-két felismerhető szótag, szuper jelelés és vasakarat így elér mindent, de azért ez nem maradhat így. Pl az iskolában nehéz lesz csak ööö és óóó hangokkal felelni a molekulák szerkezetéből vagy Arany balladaköltészetéről. :shock:
Nyugtassatok meg vagy keserítsetek el: van még valaki, aki 17 hónaposan itt tartott?????

Rita
KépKép
KépKépKép
75rita
 
 


Ágiboldi, szerintem az öltöztetős maci tök jó fiúknak is, nem? Nem baba :arrow: nem lányos, de te is jól érzed magad. :) Peti lehet, hogy babakocsit kap karácsonyra. Vagy az is gáz?

Rita
KépKép
KépKépKép
75rita
 
 


Még egy utolsó: Nem tartunk egy ötletbörzét, ki mit szán a gyermeknek karácsonyra? Volt már róla szó talán, de nem emlékszem pontosan, én ezekre gondoltam:

Kép Kép
Kép Kép

Rita
KépKép
KépKépKép
75rita
 
 


(((Nagyon-nagyon szeretek ajándékokon gondolokodni, játékboltos oldalakat böngészni, kitalálni, ki minek örülne... Olyan jó!!! :) :))))

Vége!! :) :oops:

Rita
KépKép
KépKépKép
75rita
 
 


Rita, na pont ezt a playmobilt néztük! Én a farmosat, de Boldiapunak igaza van, hogy autó mindenképp kell bele, úgyhogy (talán) a másik.

Kép
Kép
agiboldi
 
 


Ági, akkor mit szólsz ehhez?

Kép

Eddigi ismereteim szerint a playmobil a www.jatek-makett.hu oldalon ill. üzletben a legolcsóbb.

((Vagy lehet használtan is, mi sokat vettünk ebayen, vagy itthon is van olyan, aki ezzel foglalkozik. De karácsonyra újat...:) ))

Rita
KépKép
KépKépKép
75rita
 
 


Rita,ez a sok játék mind-mind nagyon tuti!!!!!
Olyan jót nevettem a hsz-n!!!!Nyugi,Peti egész biztosan megtanul beszélni :lol: a hiszti elterelése nálunk is hasonlóképpen folyik utcán.Ha nem válik be a jéé,milyen tuti jó motor jön,akkor biztosan mászik arra valamilyen bogár,v hangya....én már mindent bevetek ám!!!!!

Dénes is nagy rántotta evő,ezt el is felejtettem.....
Nekem meg pont öröm itthon a sok kisautó(én nem szeretem a babákat)bocsi minden lányos anyukától...
ha kislányom lesz biztosan másképp látom majd,de most még így gondolom.Legót,rajzolást,gyurmázást,kifestőt és is nagyon várom.Ja,meg az üvegfestést.Azt nagyon szeretem.

Eldugulok mára!!!
Jó éjt mindenkinek

Kép Kép
meli1118
 
 


Rita,
neeeeem nem vagy egyedül!!!
nekem egyelőre csak a fa állatfarm van, és lehet, hogy ennyiben maradunk. Sajnos képet nem tudok feltenni, mert nem találom az interneten.

Orsi
Kép Kép
sno
 
 


Sziasztok!



Áron elkapott egy újabb nyavaját, sajnos benáthásodott, a torka is nagyon fájt! Volt hőemelkedése is, de láza hála nem. Péntek éjszaka kb másfél órán keresztül sírt, annyira fájt a torka :( és még a szombat sem volt a mi napunk :( annyira sajnáltam szegénykémet.
Mostanra sokkal jobban van, az orrszívó porszívó viszont állandóan megy.
Az étvágya nagyon leromlott, eddig sem volt túl jó, de mostanában alig eszik valamit. Eléggé el vagyok keseredve miatta. Csak csipeget. Időközben a hányós-fosós vírus szinte a teljes családon átvonult (nagyszülők, tesóm, akik alig találkoztak Áronnal) ..... de érdekes módon én nem lettem komolyabban beteg. Szerintem a szoptatás óvott meg engem. Mostanában rengeteget szopizik Áron, nagyon feltornázta a mennyiséget. Annak örülök, hogy ezt legalább elfogadja. Ja és a szopizás és éjszakai kelés még nálunk is nagyon van, így nem vagytok egyedül Rita.

Nagyon szuperek az ajándékötletek, én egy tűzoltó autós duplót néztem ki Áronnak, több mindent már nem szeretnék venni, bár szerintem nem fogom kibírni.... a tescos vonatszettel én is szemezek, és könyveket is biztosan fog kapni Áron. Őt nagyon érdeklik a laporellós mesék (kisvakond és társai).
Ja és még ajánlom az autót imádó gyerkőcök anyukáinak Bartos Erika verses kötetét, abban van két vers amit naponta vagy ötször el kell mondani, az egyik a budapesti forgalomról szól, a másik a kukásautóról. A többi vers is aranyos, de Áront még nem érdekli.

Ágiboldi,
A belvárossal kapcsolatban komoly ellenérv az iszonyúan szennyezett levegő! Szakmámból kifolyólag mi ezt komolyan figyelembe vettük, mikor választottunk. És persze az uralkodó szélirány, ami ÉNY-i, tehát a város északi része a nyerő....
Számítógép és hiszti: hát az nálunk is nagyon megy!
Órákon keresztül elüldögélne az ölemben egyszervolt.hu és hasonló oldalak nézegetésével. És igen, baromi nehéz leszerelni, és igen, én is már előre félek, és sajnos be is jön......

Kditke,
Már 13 éve élek Bp-n, de nem tudtam még megszokni a tempót.
Csámpizás: hála nálunk még nincs ilyen.
Szenyorita szöszi??? Miért gond, hogy áttette másik időpontra a tv2?

Panka,
Megküldöm priviben a telószámomat, nehogy elkerüljük majd egymást a koncerten. Már úgy várom!

Meli,
Hú ez a fél10 engem is nagyon mellbevágott!!!!
És valóban hihetetlen mennyiségeket megeszik ez a fiú! :shock: Áron ennek csak a töredékét :(

KépKépKépKép
thelga
 
 


Meli

Összesen 240 m2, az alsó szint 140 m2 és most vágunk bele a felső 100 m2-be. :wink:

Tomi is nagyon jó evő, simán megeszik 1 csirkecombot vagy alsót vagy felsőt, rizzsel, barack befőttel, 2 palacsintával. :wink:

Babázás nekem sem jön be én is jobban örülök a kisautókak !!!!
Egyébként is autó mániásak az egész család !!!! :wink:
Balaton szerintem is klassz !!!!! :lol:

Helga

Bocsika nem tudtam, hogy 13 éve laktok fennt !!!!! :lol:

Sno

Talán ha vasutas az ember úgy könnyebb, de más munka mi lehet a páyaudvaron ?????

Tényleg jó lenne Csimpi véleménye !!!!!! :wink:

Rita

Jók a játékok !!!!! :lol:

Kép
kditke
 
 


Basszus, hogy tud a gyerek pont úgy belecsapni a klaviatúrába, hogy bezáródjon az az oldal, amit negyed órája gépeleK???? Megüt a guta! :x :x :x
Vendég
 


Szóval.


Ajándékok: jók az ötletek, a rajzoló táblán én is gondolkozom, főleg hogy a ceruzákat/krétákat már el kellett koboznom, mert "valahogy" csíkos lett a fal. :(
Egyébként tanácstalan vagyok, triciklire gondoltunk, ami hátulról is kormányozható, de még meglátjuk.
Mamám! De le vagyok maradva! Mi az a playmobil!? :shock: Na majd mindjárt "kiművelődöm".

Rita! Nálunk otthon Apukám cenzúrázta az Öreg néne őzikéjét, és azt az úttörős versszakot mindig kihagyta. :lol:
Beszéd: tudod, vannak olyan gyerekek, akik csak később kezdenek beszélni, de akkor szép egész mondatokban. :roll: De ha nagyon aggaszt, pénteken találkozom egy logopédussal, megkérdezhetem tőle, hogy mit gondol. Vagy ebben az esetben nem egy logopédus a megfelelő szakember? Azért megkérdezem. :roll:

Evés: nálunk katasztrófa, kétfalat, aztán fél óra múlva megint kettő. Őrület. Megcsinálom a reggelit, aztán kint hagyjuk neki az asztalon, és rájár. :? Az ebédet megint nem eszi meg, de azt nem hagyjuk kint - nyilván - , úh a du. nehezebb. A legrosszabb, mikor kér vmit, megcsinálom, megnézi, majd közli, hogy "Nem!". :(

Meli! A 4 virslis vacsi még nekem sem menne. :lol: :shock:

Ditke! 240 nm 3 embernek? :shock: Már bocs, de MINEK? :roll:
Ja, és Sno sztem nem úgy értette, hogy konkrétan az állomásON kell/lehet dolgozni....:roll:
Vendég
 


Pann, Boldi valami billentyűkombinációval az egész gépet rendszeresen kikapcsolja, ill. úgy átállítja a betűtípust, h újra kell indítanom :twisted:

Kép
Kép
agiboldi
 
 


Ditke,
szerintem írj egy privit Csimpinek, hátha mond valami érdekeset.

igen, valóban nem a váltókezelő posztot tartom az egyetlen opciónak egy Bp-en dolgozó vidéki számára.
De pl. ha a Westendben vagy eladó nyugodtan lakhatsz akár Vácon is, a lényeg, hogy Bp-en belül ne kelljen autóznod, de még csak tömegközlekedned sem. Persze ez most csak az optimális verzió egy vidéki számára, ha bp-i a munkahelye.

Pann,
kaja pontosan ue., annyi különbséggel, hogy én az ebédet is elől hagyom, amíg alszik, és utána újra nekifutunk.

Cenzúra szintén hasonlóan, kedvenc mesénk a Vidám mesék Szutyejevtől, amiből a Mihail Ivanovicsot szoktam simán medvével helyettesíteni (mert hát egy medve a szentem), a Volva meg simán kisfiú néven fut. Aztán vannak könyvek, amiket kapásból elpakoltam.

Orsi
Kép Kép
sno
 
 


Kditke
Sztem nem ugyanolyan zokniról beszélünk, én erre gondoltam: http://www.brendon.hu/ProductSearch/vie ... =6&whid=25 (Ha mégis ilyenre gondoltál, az nagyon olcsó!)

Meli
:shock: :shock: :shock: Ez még nekem is sok lenne vacsira! És ezután még jól is alszik! :o Aztaaaa! Brigi itthon alig eszik. Ha nem itthon vagyunk akkor jól eszik (pl. vendégségben, játszótéren, étteremben stb.) :x Viszont a tojás és a virsli Brigónál is nyerő. Ezeket addig eszi, míg van. (Legutóbb ő is 4 db. virslit evett meg!)

Briginek nem volta baja a 18 hós oltástástól.

Ágiboldi
Boldi régen rajongott a babákért! Már nem?

Sno
Brigi szokott szerepjátékozni egyedül is. Pl. amit a Csiribirin tanulunk, azokat rendszeresen itthon a babáival eljátsza. Ill. a babáit pelusozza, itatja, eteti stb. (Vagy ez nem szerepjáték? :oops: )

Ajándékötletek
A rajztábla nagyon jó ötlet, mert Brigi is összefirkált már egy-két dolgot. Ezenkívül valami eltörhetetlen elektromos kisvasútat keresek, mert nálunk jelenleg a vonat a minden. Lehetőleg gőzös kinézetű mozdonnyal. :wink:
A Duplot mindenkinek ajánlom. Brigi nagyon szépen el kezdte összeilleszteni az elmeket. Néha már ő is nagyon szép tornyokat épít, persze még Roli tornyától messze vagyunk. :lol:

Helga, Panka
Holnap estére nagyon jó szórakozást kívánok nektek! Élménybeszámolót kérek majd! És irigy-irigy! :lol:

Lányos anyukák (ill. tulképp bárki)
Hányas lába van a gyerkőcöknek? Briginek most vettem téli cipőt, és ki vagyok akadva, mert 23-as cipőt kellett venni. Ugye ez még majd leáll és nem a bátyám 47-es lábát örökölte? Vagy ez nem számít nagynak?
lora7
 
 


Megnéztem én is a playmobilokat, fel is ismertem, hogy melyik játék ez, csak azon gondolkodom, hogy vagy erre kéne ráálni, vagy a legora, merugye egyik sem olcsó mulatság, tehát mindenképp apránként...szóval akkor meg a legoval azért több minden lehet csinálni, nem?

Bár ennek meg a Sebi most biztos nagyon örülne, mert nagy szakértője a betonkeverésnek:
http://www.playmobil.de/on/demandware.s ... 0&cgid=Bau

Orsi
Kép Kép
sno
 
 


Lora,
de, szerintem ez a szerepjáték.
Ez gőzös kinézetű, bár nem elektromos. http://www.jatek-makett.hu/bolt.lego.re ... sjk956qpn2

A Thomast is dicsérték, hogy baromi strapabíró, emlékszel még Lorca taliján száz éve? Az elemes volt, csak elég drága.

Orsi
Kép Kép
sno
 
 


Lora, Boldi a babával mindenféle szadista dolgokat űz, földhözvágja 5x stb, de néha kap inni és enni is.. (nem, nem tőlem tanulta ezt a bánásmódot!!)
Viszont a plüssállatoknak most jobb világ kezd lenni, azokat okítja. Megnézeti velük (velem együtt) a könyveket, és minden állatot és autót elmagyaráz nekik :D

A 23-as cipő kicsi kezd lenni, szóval a téli gondolom 24-es lesz.

A Thomasos vonat tényleg mindent! kibír. Már több mint egy éve szerepel és semmi se tört le róla!! (ellentétben egy Simba traktorral, amire itt hívnám fel a figyelmet, h minden egyes földhöz csapáskor egy-két darab letört, ill. a hozzátartozó állatokról jött a festék, szóval cakkumpakli kivontam a forgalomból, pedig az volt a kedvenc)

Amúgy is a földhözcsapás ('hoppá' felkiáltással kísérve) vezető tevékenység nálunk. Másnál is vagy aggódnom kéne?? :roll:

Sno, én is erre jutottam, h egy műfaj mellett kellene letenni a voksunkat, vagyis playmobil vagy dupló/lego, és akkor már a lego jobban bővíthető később.

Kép
Kép
agiboldi
 
 


Lora!
Sztem is szerepjáték. Éppen "anyuka". :wink:

Gergőnek is 23-as cipő kellett, de egyik szülőjének sincs 47-es lába, úh ne aggódj! :lol: Nekem Sebi 24-es cipője okozta a sokkot, úh amikor a cipőboltban kiderült, h 23-as kell, már egészen jól bírtam.:wink:

Duplo: Gergő még mindig nem épít semmit. :( Viszont tök jól elvan egy doboznyi kisautóval, meg egy 3 szintes parkolóházzal, amiben feltekerhető lift van. :roll: Ma pl. rájött, hogy lehet az egészet szétszedni - szintenként. :x

Meli! Gergőnek két napig láza volt és másnap de. nem tudott lábra állni. :( De - ahogy már írtam - ő kapott aznap Prevanar-t is, és valószínüleg lappangott is benne vmi, amire ráoltottak. :?
Vendég
 


Pann
Mostanában olvastam, hogy az oltások miatt, mivel izomba kapják előfordulhat akár átmeneti bénulás is! De ezek mindig rendbe jönnek!

Sno, Ágiboldi
De jó, már el is felejtettem a Lorca féle vonatozást! Mentségemre legyen, hogy Brigi átaludta az egészet, és bennem nem hagyott mély nyomot! :oops: :lol:
Majd utánanézek ennek is, meg most jutott eszembe, hogy mintha a tv-ben reklámoztak volna Duplo elektromos kisvonatot is. Vagy lehet, hogy ez volt, csak a reklámban mozgott? :roll:
Viszont a Thomasos már kipróbált, így lehet, hogy azt választom.

Ágiboldi
Brigi is szokott földhöz vágni dolgokat. Néha méregből, néha meg csak úgy. Arra viszont mindig figyel, hogy kemény, koppanós dolog legyen, mert az úgy sokkal idegesítőbb. :evil:
Emlékeztek, amikor még Riánál egy szedőkanállal kopogott a földön? Nemrég ugyanezt eljátszotta egy húsklopfolóval! Azóta eme szerkezet elköltözött egy magasabb szekrénybe. :lol: (Bár az alsólakókkal nem vagyunk épp puszipajtások!)
lora7
 
 


A földhözvágott dolgok közül a legnagyobb a motorja volt, a leghangosabb egy fa építőkockatartó kiskocsi, és a legveszélyesebb, az ikás golyótologatós fajáték (amilyenen Sebi számol). Ez utóbbi majdnem egyszerre eltörte a Boldiapu és a saját lábfejemet landoláskor :twisted:
(de ha valamit hozzánk vág mindig kapunk puszit rá) :lol:

Kép
Kép
agiboldi
 
 


Sziasztok!

Csak gyorsan, Emili ébredezik, kacsamell kisült 8)

Földhözvágás:nálunk inkább elejtés van, meg véletlen lesodrása dolgoknak a polcról, direkt csak néha dobál, apróbb tárgyakat, kockákat, zoknit.Eezeket méregből :twisted:

Cipőméret:most 21-es van, a téli bakancs 22-es:)

Oltás után nem volt semmi.

Mennem kell.

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Kép
pankaa
 
 


Sziasztok!!!

Jézus,Pann,neeeeeee,ez rem nálunk szóba se kerül!!!!Mondjuk délután 3 óta anyósoméknál,apa lelkére kötöttem,hogy borogassa neki és ha belázasodna azonnal hozza haza.Nem hozta.Gondolom így minden OK!

Lora,vagy épp ezért alszik ennyit 8) nem tudom,mindenképpen sok és apával fel is fedeztük,h tokásodik és combosodik.Pedig sokat mozog.De nálunk gáz,mert én sem vagyok nádszálkarcsú,apa meg 100kg volt 14 éves korában,utána fogyott le.Így még genetikus is a hízás,ha meg még ennyit is eszik.Próbálok nagyon egészségesen főzni,meg nem kap soha édességet,csak azt a sütit,amit én sütök minden hétvégén.

Helga,szegény Áron,biztos rossz lehetett.Azért szopizik sokat valszeg,mert ez jó a fájós torkának...fosós-hányóst az ellenségemnek se....áprilisban majdnem kórházba kerület,tejem elment,Dénes viszsahozta 2 nap alatt,de igencsak kiszáradtam.

Sno,én azt a mesét nem is ismerem!Viszont a betonkeverőért Dénes visítana!!!!Én most mikire ezt rendeltem:
http://bebibolt.hu/bababolt/index.php?m ... ts_id=1416

Földhözvágás:már hogyne lenne!!!
Mindent,amit szeret és tudja,h vigyázzunk rá,csak azért és csak akkor,ha nem figyelünk éppen rá.Pl.ha telefonálok,v megy híradó.Először rászóltam,aztán nem.Amikor látja,h így nem ér el semmit abbahagyja.Vagy nem.

:twisted:

Dénes lába kicsi,20-21,de van 22-es cipője. A téli is 22-es.


Na megyek,mert hazaértek a fiúk!!!
Puszi

Kép Kép
meli1118
 
 


Meli,
http://www.libri.hu/hu/konyvek/gyermek_ ... idam_mesek

Lora,
aszem találtam elektromosat is duplóban utána.

Ágiboldi,
a fakopáncsban vett óriás faépítőkocka nagyon brutál eldobva (még a kisebbek is halálos sebet ütnek), az egyetlen dolog amivel komolyan sakkban tud tartani.

Orsi
Kép Kép
sno
 
 


Ágiboldi (vagy aki tudja)
Hol lehet kapni olyan Thomas kisvonatot? Nektek van, ugye? Olyan mint a Lorcáéké? Azt szettbe lehet kapni? Rákerestem most az interneten, de azt nem találtam meg.
lora7
 
 


Pann


Bocsi nem akarok nagyképűnek tűnni, unalmas, akit nem érdekel ugorja át nyugodtan , csak Pann-nak le szerettem volna írni, mivel nem értette az én nézőpontomat !!! :wink:

Azért a 240 m2 (ebből 40 m2 garázs beépítve lennt) mivel én mindig családi házban laktam, én nem bírom az ilyen 1,5mx1,5 méter méretű lakásos kis szobákat ahol kettőnek ki kell jönnie, hogy egy beférjen (bocsi senkit nem akarok megbántani aki ott lakik, de ez az én saját véleményem), nálunk lennt minden tágas és csak 2 szoba van persze azok nagyon nagyok, folyosó, lépcsőfeljáró, fürdő, konyha-étkező, kamra.
A másik pedig, hogy mivel nálunk vidéki rokonok vannak mindig lehet számítani anyósomra, anyukámra, tesómékra akik eljönnek vendégségbe és nekik akarunk fennt egy-egy szobát kialakítani, hogy amíg itt vannak ami van amikor 1 hét is addig kényelmesen tudjanak pihenni nem bezsúfolva a nappalinkba, kapnának külön fürdőt is természetesen kiszolgáló helységekkel (WC és konyha ). Nekik is és nekem is sokkal kényelmesebb, továbbá Tominak is lenne egy olyan külön saját szobája amibe olyan kupi lehet amilyet ő akar és ez sem icipiciben természetesen !!!!
Mivel mindketten vidéken laknak ha egyszer ápolásra szorulnának én 200 km-re nem tudok lejárni ápolni őket, megfogom, felhozom és szem előtt vannak, bármikor bármi gond lenne tudok rajtuk segíteni. Továbbá ha Tomika felnő akkor megoldható a teljes leválasztás , van külső lépcső és akár indulásnak is jó ha meg akar nősülni vagy csak önűlló életre vágyik. :wink:

Bocsika hogy hosszú voltam, de ezt 1 mondatban nem lehet leírni !!! :wink:

Sno

Értem mire gondolsz, de nem mindenki lehet eladó ott avagy nem dolgozhat pályadudvar mellett, nagyon nagy Bp szerintem (60 km), ehhez és kevés az a 3 pályaudvar,hogy mindenki a környéken találna "dolgozót" !!!. :wink:

Nagyon kreatív vagy ami a mesét illeti !!!! :wink: :lol:

Lora

A kisvonat bennünket is érdekel , hogy hol lehet kapni , mivel Tomi napok óta mély csodálattal ül a Thomasos mese előtt !!!! :wink:

A zokni nem frotír hanem vastagabb pamut a Rossmannba !!!!

Megvan, hogy kik élnek nagylábon kérem szépen !!! :wink: :lol:
Hi-Hi-Hi !!!

Nálunk is a felső polcokon vannak a konyhai életveszélyes szerszámok:húslopfoló, nagykések (hús, kenyérszelő)
Merő kanál örök játék a fakanállal együtt !!!! :wink:

Lábméret Tomié sem nagy: 21-es !!! :wink:

Meli

Oltás után nem volt semmi !!!

Karácsonyi ajándék: Dupló szerintem is szuper, most megint akarok vennei Tominak valami ehhez illeszthetőt még, mivel építészeti remekeket készít, no meg apával nagyon jó kis közös játékokat tudnak készíteni belőle !!! :P

Rajztábla nekem is nagyon klassz ajándéknak tűnik !!!! :wink:
(pláne a falfirkától való félelmem miatt)

Csámpi képzeljétek eltünt, mióta nem adom rá a cipőt, de kértem az orthopédhez időpontot és azért megnézetem !!! :wink: (paramami)

Pankaa

Kacsamell hú bizti nagyon fincsi lehetett !!!!
Én még soha nem sütöttem, most gondolkodtam én rajta a napokban, hogy ki kéne próbálni !!!
Te hogy készítetted el ??? Emili is evett belőle !!!

Ágiboldi

Tomi földhöz nem nagyon szokott vágni semmit, sem hozzánk, MÉG !!! :lol:

A dobálózás után azért jól esik az a pár puszi nem legalább fájdalom díjjnak ????? :wink:

Kép
kditke
 
 


Sziasztok!

Vagyok Én is. :D

Csak gyorsan bekukkantottam.Próbálok azért többször jönni.

Meli
Üdv itt!Jó új emberekket olvasni.

Ajándék ötletek engem is érdekel.Írjátok csak bátran ki mit akar venni.Még pontos kép nálunk sincs.
Érdekességként írom,ha valaki könyvet szeretne venni,az alexandránál most 14-éig 40% akció van.Laurának gondoltam valamilyen beszélős könyvet.

Mi is megkaptuk múlt héten a 18 hós oltást.Az nap volt pici lázunk.
De azóta egyfolytába náthás Laura és a vele járó nyügösködés is megvan.

Hiszti:
Kezdjük fokozni.Síkítozások kezdenek elmaradni,mellé a színészet kezd előjönni.Nov.1-én a temetőben volt egy kobor kölyök kutya/nagyon aranyos,még haza is hoztam volna/és Laura úgy döntött jobban érdekli,mint gyertyákat gyújtogatni.MI persze nem engedtük erre mérgesen összehúzta a szemét felemelte a fejét magasra és hátat fordított, elment.
Meg nagyon tetszik neki ha unatkozik vagy valami nem tetszik neki akkor sírást utánoz,nyafog.

KépKép
KépKép
dana 1
 
 


Hali!


Ditke! :lol: esküszöm, ez volt az első gondolatom, mikor írtad a + 100 nm-t, h Tomi biztos nősül. :lol: Így érthető lett volna, csak pont előtte írtad, hogy nem tartjátok meg a házat, ha Tomi felnő, úh ezért nem értettem. Na meg ennyire rsz-es rokonlátogatásra sem gondoltam, szóval akkor mindent értek.
Mi egyébként 210-en éltünk 5-en, úh tudom milyen egy ekkora méretű házban élni, és én biztos vagyok benne, h nekem 100nm-nél több semmiképpen nem kell. 210-en úgy el lehet veszni....+ a végtelen takarítás....szóval nekem nem, de mások vagyunk, más körülményekkel. Hozzánk pl. senki nem jön ennyi időre. :roll:

Most megyek, folytatjuk a karácsonyi ajándék vásárlást. Ha minden jól megy, decemberre végzek vele és akkor nyugodtan készülhetünk az ünnepekre. De jó lenne! :D

Dana! De jó, hogy írtad az Alexandrát, beiktatom azt is. :D
Vendég
 


Jó reggelt!

A Thomast szerintem bármilyen nagyobb játékboltban. De az eddigi készletet nagyszülők szerzték be, visoznt bővíthető és mintha játékboltban láttam volna. Elemmel működik, és törhetetlen, nem csak a sínjén megy, hanem bárhol, szőnyegen stb.

Kditke, még egy szót aztán zárjuk ezt le sztem. Azt írod, h "nem bírom az ilyen 1,5mx1,5 méter méretű lakásos kis szobákat ahol kettőnek ki kell jönnie, hogy egy beférjen". Szerintem senki nem poénból lakik kicsi lakásból, vagy azért mert azt preferálja, hanem mert nem telik nagyobbra. Nekünk spéci 1,5 szobánk van, 50 nm. Sokkal jobban szeretnénk egy nagyot, de hiába dolgozunk nagyon szorgalmasan, én Boldi 9 hónapos korátó ismét, viszonylag jó fizetésért, nem telik rá, és a legtöbb amiről álmodhatunk (devizahitellel!) az később egy max 90-100 nm-es. (ez vonatkozik az autóra is. nem azért nincs mercije mindenkinek mert nem szimpi, hanem mert drága) :wink:

Sno, milyen nosztalgikus ez a könyv!! :D

Kép
Kép
agiboldi
 
 


Ágiboldi, jó hogy ezt leírtad, mert hasonló mondatokat fogalmaztam én is. Mi most 6/67 nm, költözés előtt, mert ez tényleg kevés :), de most sem lesz 240 nm, legfeljebb a fele, és nem azért, mert nem gondolok a gyermekeim jövőjére.
Ditke, tudom, hogy nem rossz szándékkal írtad, csak egy kicsit mellbevágott. Ettől úgy érzem, felelőtlen vagyok, mert a gyerek sok a nm kevés, pedig alapvetően egyáltalán nem szoktam ezt érezni, sőt. Nagyon-nagyon örülök a négy gyerekünknek, igaz, a leendő négyzetmétereinknek is fogok. :) De ők ezerszer fontosabbak, és cseppet sem bánom, hogy nem egy hatalmas lakásba születtek. Lehet, hogy mire azt összeszedtük volna, nem lehete már négy gyerekem.
De ez sem értékítélet, értitek, ugye? Semmi bajom az egy-két három- vagy hatgyerekesekkel, házban vagy panelban élőkkel. Csak a véleményemet mondtam el.

Na, tényleg lezárom én is. :)

Lego kontra playmobil: lehet, hogy ezért nincs nagy lakásunk... :D Mindkettő van, nagyon sok, és ezek a gyerekek legkedvesebb játékai. Valóban mindkét fajta akkor jó, ha sok van belőle, és valóban drága, de egyrészt megéri, mert tényleg sokáig és sokat játszanak vele, másrészt tényleg lehet használtan is venni. (ebay, teszvesz, online stb.) A duplo készletünk nagy része, a playmobil fele és a legónak is egy része így szerződött be. Az is igaz, hogy négy gyereknek 8 év alatt annyi születés és névnapja volt, meg karácsonyok, hogy ennyi idő alatt összegyűlik. A favonat is ez a kategória, Bernát 2 évesen kezdte, most nemsokára 7 és még mindig játszik vele. Peti meg mindjárt belenő.

Egy szó mint száz: Az évek során rájöttem, inkább legyen jó minőségű, bővíthető (és bővített :)) játékhalom, mint sok-sok használaton kívüli.
Még mielőtt megköveztek, belátom, hogy mi játékra tényleg sokat költünk. ((Ez egy kicsit kapcsolódik a lakáshoz is: ha már kis helyen vannak, az legyen paradicsomi :))

Lora, hogyne lenne, ez igazi szerepjáték! És nagyon korai! :)
Nyugi, Brigó lábával nincs semmi gondteljesen jó méretű. Maja lába is egy ideig nagyobb volt, mint a vele egykorúaké, vagy legalábbis a nagylábúak közé tertozott, most meg teljesen átlagos lába van.

Pann, hát ez az, két hónap múlva ha minden jól megy én is logopédus leszek, és túl sok van a fejemben a frissen tanultakról... :) :roll: Tudom, hogy ez egy év múlva lenne gáz, ha akkor itt tartana Peti, de azért most sem vagyok boldog. (meg az is megnyugtató, hogy mindent ért amit értenie kell, meg megérteti magát, tehát értés és szándék magvan.)
Egyébként de, a logopédus a megfelelő szakember, csak ő ilyenkor még azt mondja, amit te is mondtál.
((De azért megkérdeznéd??? :oops: :oops: :oops: ))

Rita
KépKép
KépKépKép
75rita
 
 


Gondoltam tegnap este, hogy lavina indul el, de direkt előre elnézést is kértem ha elolvastátok azoktól akik ilyenben laknak az írásomban !!! Én is csak a véleményem írtam le.

Pann

A takarítás tényleg nem irigylendő, a rokonoknak anyukám anyósom, tesómék (3 gyerekkel) nagyon nagy örömet jelentenek még ha egy hétre jönnek akkor is !!!Nagy segítség a babysittelésük és a szeretetük !!!! Tominak indulásra gondoltam, hogy itt kezdhet, mivel tényleg már az elő nyugdíjas éveinket nem itt szeretnénk eltölteni !

Ágiboldi Rita

Mégegyszer olvassátok el az elejét az írásomban ahol azt írtam, hogy ez az én személyes véleményem és nem akarok senkit megbántani ezzel aki ilyenben lakik !!!!

A merciről csak annyit, hogy nekem is volt másfajta autóm is saját önálló keresetből vettem azt is nem ajándékba kaptam !!!! :wink:

7 évig béreltünk Budán egy családi ház első emeletét 56 m2, amíg megvettük a telket ls építkeztünk úgyhogy én is tudom mi a kicsi !!!!! :wink:

Kép
kditke
 
 


Sziasztok!


Rita,
Nálunk Áron szerintem 17 hónapos kora körül az autón kívül nem mondott mást. Azóta viszont rohamosan fejlődik a szókincse, úgyhogy szerintem ne aggódj! A többiek mikor kezdtek el jobban beszélgetni?? Vagy már nem emlékszel???
Sok játék: anyukámék szerint Áronnak nagyon sok játéka van, szerintem nem annyira, és mindig késztetést érzek, hogy vegyek újabbakat :) :wink: Szerintük biztos azért vásárolgatunk folyamatosan, mert nekünk nagyon kevés volt :)

Dana,
Aranyos volt a temetős sztoritok, jót mosolyogtam rajta.

Sno,
Tök aranyos lehet a könyv, volt róla vélemény is az oldalon, ami nagyon pozitív, így nekem is megtetszett, bár hátránya, hogy nem keménylapos.

KépKépKépKép
thelga
 
 


Lora,
De ügyi Brigi, ez már szerepjáték :)
Áron abszolut nem érti még ezeket, pl a multkor a játszóházban teát főztünk a kisrezsón, és nem értette, hogy miért nincs a poharában semmi :D

KépKépKépKép
thelga
 
 


Kditke
Sztem te nem csak a saját véleményedet mondtad el, hanem mindenkiét. (Itt a nm-ekről és nem a Bp vs. vidékről beszélek!) A különbség az, hogy te úgy látszik jó helyen voltál jókor, és vannak akik nem ilyen szerencsések. Szerintem.
Ja és sztem sem Rita, sem Ágiboldi és persze én sem sértődtem meg, és te se bántódj meg emiatt.

Köszi a Brigi dicsiket! Én azt gondoltam, hogy a többiek is csinálnak már hasonlókat! Nem gondoltam, hogy ez nagy szó! De ha így van, örülök! Meg amúgy is!

Beszéd
Én is megnéztem az ábc-t (talán Bigsis írta már) és Briginek az "r" és az "l" sem megy. Mindkettő helyett "j"-t mond. Asszem én is ilyen voltam, és jártam is oviban logopédushoz. A többi megy többé kevésbé tisztán.

Helga, Panka
Nagyon jó szórakozást estére!!! :wink: Beszámolót ne felejtsétek!

Dana
Aranyos a temetős sztori! Én is úgy sajnálom a kóbor állatokat. Pont ma találtak a házunk előtt valami hörcsögfélét, végül két fiatal megfogta, és befogadták.
lora7
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?