Új privát üzeneted érkezett!

Adrinalin! Szép és gyors szülést nektek, és persze egészséges gyönyörű csemetét!

Joha! NEm tudok segíteni, mi most Pécsen lakunk, itt kaptunk beutalót a gyerekdokitól. Talán a többiek tudnak mondani vmit.

panna1
 
 


Joha! Mi magánúton csináltattuk 3 hnapos korában.
7000 ft volt a has-koponya-csípő együtt, 1 héttel korábban kértem időpontot,kultúrált hely,időben,sőt még előbb bemehettünk és nagyon hamar végeztünk.
Nekünk a dr. azt mondta találjam ki,hogy melyik kórházba akarom vinni és akkor oda írja a beutalót!
Ez így jobb volt.
Ha esetleg érdekel:http://www.gezenguz.hu/hu/index.html

Kép


Kép
ibm
 
 



Kép


Kép
ibm
 
 

 
 

Panna1! Köszönöm a jókívánságokat, remélem, mielőbb sor kerül a nagy eseményre :)
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára adrinalin 2008.11.04 14:32-kor.
adrinalin
 
 


Joha
Mi a Budai Gyerekkórházba mentünk a télen. Akkor még kellett beutaló, nemtom most kell-e.
Telefonon kell időpontot kell kérni, ez kicsit macerás ugyan, mert nehezen veszik fel a telefont.
Viszont aznap odamentünk nyitásra, előre vettek minket, kb. 10 perc alatt szépen megcsinálták a pocakot meg a buksit is, és kész.

Kép
Kép
Kép
cas
 
 


joha, mi szeptember elején voltunk, csak beutaló kellett a Budaiba, és így ingyenes volt. Minden úgy volt, ahogy cas írta. Az uh-os néni nagyon kedves volt, végig énekelt Lucának. :D

Kép
Kép
Kép
parapet
 
 


Sziasztok. Rajtunk maradt egy csomó kicsi pelenka, és szívesen túladnék rajta.

3 csomag 2-es sleep&play pampers (38 darabos)
1 csomag new baby pampers (78 darabos)

Jelképes összegért megszabadulnék a pelusoktól.
Ha valakit érdekelne, küldjön nekem egy privit.

Kép
Kép
Kép
parapet
 
 


Sziasztok!

Na hamu a fejemre, reklamálok, hogy leállt a fórum, aztán nem figyelek oda kicsit és oldalak születnek közben :P Végre :)


Üdv az újaknak és kitartást és boldogságot és egészséget és mindenféle jót kívánok! Remélem megtaláljátok a számotokra megfelelő embereket. Az esetleges tanulságokat levonhatjátok az előző oldalon található szüléstörténetemből (pl: nem odaadni a babát a csecsemősnek ha már elláták és kéri, hanem cicire tenni :lol: )
Én is egyetértek az előttem szólókkal, és legközelebb én is a Margitba megyek, az tuti :) Profik és kész.
És így, hogy most már teljesen leülepedtek bennem a dolgok, azt hiszem Ágit választom majd, ha vállal szülést. De hát ez még 2-3 év múlva lesz :)

Gergő tegnap megkapta a 2. oltást, hát, őszintén szólva borzalmasan megviselte lelkileg, majdnem megszakadt a szívem és nagyon nehezen nyugodott meg utána. De azért estére kiheverte és csak ma volt kicsi hőemelkedése ami magától el is múlt.
Viszont a drnőnek sikerült a frászt hozni ránk, beutalót kaptunk az I-es Gyerekklinikára, mert szerinte korához képest kicsi a kutacsa Gergőnek, túl gyorsan csontosodik. Hétfőn megyünk az első vizsgálatokra, nyugtatom magam ezerrel, hogy csak óvatosság, stb, de hát ugye sejthető mennyire hatásos... Na de legalább nem kell heteket várni, mint pl az ortopédiára.
Megjegyzem, hasi és koponya uh-t még mi sem csináltattuk meg, pedig most milyen jó lenne a kezünkben egy problémamentes koponya lelet... :roll:
lillenet
 
 


Lille!

Ez változó. Kingának bő 4!!! ujjnyis kutacsa volt, két évesen nőtt be. senki nem mondta, hogy baj lenne. nálatok sem lesz gond

tjuca
 
 


Sziasztok!

Meg szeretném kérdezni, mi a véleményetek a margit kórházról!
Nemsokára szülni fogok, én ügyeletesnél szeretnék, eddig a János kórház mellett voltam, de sokan ajánlották a Margitot, amelyiket viszont abszolút nem ismerem.
Bármilyen infot szívesen fogadok...
Szép napot nektek!
Kati

Kép
tatyi1983
 
 


tatyi1983,
ha eddig a Margitba jártál gondozásra, akkor mindenképpen jobb szerintem ott szülni ügyeletben, mint a Jánosban. A szülésznők kiválóak és úgyis ők lesznek veled. Ha nem oda jártál gondozásra, akkor még most is érdemes esetleg legalább 1x elmenni, hogy legyen valami képed a helyről, bekukucskálni az osztályra.

Ja, a véleményünk nagyon pozitív a Margitról. Van egy-két bibi (lásd előző oldalak), de nincs tökéletes szülészet.

Lille,
remélem nem lesz semmi komoly, de az nagyon fontos, hogy ilyen korán megnézik, a barátaim gyereke legalább 7 hónapos volt, mikor elkezdtek gyanakodni és addig is idő telt el, amíg megtalálták a megfelelő kezelést (nagy baj volt!), de teljesen rendbehozták, mára tüneményes 7 éves kisfiú.

A.
v_andi
 
 


Üdv Kati,
a véleményünk teljesen jó a Margitról, de tényleg érdemes visszaolvasni :)

Juca: ha benőni nem akarna, az nem idegesítene, de neki most 3 hónaposan már csak egy kisujjnyi van :( Azt mondták, lehet ez is alkati dolog, remélem tényleg csak ennyi.
Holnap remélem lesz időm megírni mit mondtak elsőre a klinikán.

Andi: igen, próbálok én is erre gondolni, hogy ha van is valami zűr, hátha könnyebb segíteni ilyen pici korában. Mindenesetre biztató, hogy a nagy bajt is lehet kezelni, persze jobb ha nincs, köszi a biztatást.
lillenet
 
 


lillenet!

Nekem mindkét gyerekemnek hamar nőtt be a feje lágya, talán hasonló tempóban, mint Nálatok, de nem volt ebből probléma, orvos meg sem említette.
Ilyen szempontból minden rendben van velük, a nagyobbik 18, a kicsi 2 éves :lol:

De nyilván nem árt, ha több szem látja.
adrinalin
 
 


Lillenet,
remélem minden rendben, de le a kalappal az orvosotok előtt, hogy ilyen alapos és beutalt! Reméljük minden rendben.

Adrinalin,
Elvileg mindent elintéznek (bejön egy néni az osztályra, sőt azt hiszem a szobába és kikérdez), de nekem voltak evvel gondjaim. Pl. nem tudom, hogy a TB kártyát honnan kaptuk volna meg, mindenesetre végül a férjem néhány felesleges kör megfutása után (mire jó az 5 napos rendkívüli szabadság?) a körzeti OEP kirendeltségen kapta meg. Mert a baba TB száma kellene az összes családtámogatáshoz, tehát vártuk a postást egy ideig, aztán mi vettük kézbe a dolgot. És nekem a nagyobb gyerekemhez (2 éves) a mai napig nincsen személyi számunk, fogalmam sincs hol kellene ezt keresni, a kicsinél a lakcímkártyán biztosan rajta van és azt pár napon belül valóban megkaptuk.

A.
v_andi
 
 


Köszönöm a jó híreket, nem sok kedvünk van szaladgálni papírok után.
Két évvel ezelőtt ugyanígy intézték, de nem tudtam, hogy az átalakítás után maradt-e ez az eljárás.
Nekünk anno a TB-kártya hamar megérkezett postán, gondunk az anyakönyvi kivonattal volt, amiért vissza kellett menni a kórházba, majd kiderült, hogy nincs lebélyegezve - érvénytelen. Így gyakorlatilag mégiscsak nekünk kellett elintézni elölről az önkormányzatnál.
A személyi szám - lakcímkártya ügyére sajnos nem emlékszem, hogy is volt...

Ehh, csak szülnék már végre... :?
adrinalin
 
 


Vandi!

Off

a héten minden nap délelőtt Kolompos koncert van Vácon. Mi péntek délelőtt megyünk. Jövő kedden Makám. Arra is igyekszünk menni. Na jöttök? :wink:

On

tjuca
 
 


Sziasztok!

Nah, végre túl vagyunk rajta:)
Egy nagyon szimpi öregúr adjunktushoz kerültünk, azt mondta egyelőre nincs ok aggodalomra, de ellenőrizni kell innentől alaposabban, jan. közepén visszavár minket. Volt uh, vérvétel, utóbbinak szerdán lesz eredménye, remélem az sem borít már semmit. Azt mondták, tényleg nagyon kicsi a kutacs, de a fejméret meg egy kb 6 hónapos babáénak felel meg, szóval a "tágulással" nem lehet baj szerintem. Még jó, hogy ilyen hosszú a kicsikém, a 65 centije mellett nem feltűnő ez a fejnagyság :)

Köszönöm a drukkot és biztatást mindenkinek!

Ja, és a kismanó kész kis hős, az egész 6 órás tortúra alatt egyszer sem volt nyafi, pedig egyik álmából az uh asztalon ébredt, és még a vérvételnél is inkább csak "méltatlankodott" :lol:
lillenet
 
 


Lille!

Jaj de jóóóó!

Ja igen. Az enyéimnek átlagos, vagy kicsit kisebb fejük van. 34 cm-es körfogattal született mindkettő, de Kinga örököl sapikat a kortársaitól. :roll:

Gyanítom jól megkreálta őket az Isten, nagyfejűnek kis kutacs, kisfejűnek nagy kutacs. A vége a lényeg, mindnek jó sok ész! :lol: :lol: :lol:

tjuca
 
 


Juca:
úgy legyen! :lol: :lol: :lol: 8)
lillenet
 
 


Lillenet!

Én is örülök, hogy minden rendben van! :D
adrinalin
 
 


Sziasztok!

Ne haragudjatok már, hogy betolakodom közétek. De a Margit kórházban keresnék nőgyógyászt, ha lehetséges olyat, akinek a III. kerületben van magánrendelése is.
Már kaptam egy nevet, Ő Sztanyik doktor.
Egyelőre nőgyógyászati problémám van és nem "babásodom", de majd jövő tavasszal azt is tervezzük:)!

Esetleg más nőgyógyászt is tudnátok ajánlani?
Elérhetőséget, árakat priviben kérnék, ha lehet!

Köszönöm szépen a segítségeteket!

M.
marcsim
 
 


Juca,
off
nagyon sajnálom, hogy ez a hét nem jön össze, holnap, pénteken pont budapesti nosztalgianapot tartunk nagyiéknál.

Hol vannak ezek a koncertek?

Köszi!

Marcsi,
Sztanyikrajongóból vagyunk itt legalább ketten, ráadásul mindketten kettőt szültünk is nála. Magánrendelése Óbudán az Árpád híd mellett van. Babaváráskor az sem hátrány egyébként, hogy hozzá terhesgondozásra a kórházba lehet járni, ahol szintén rendel és az ingyen van.

Bármilyen kérdésre szívesen, priviben is. Amúgy szeretjük az újakat az oldalon :)

A.
v_andi
 
 


Ne haragudjatok a zavarásért, én a Kistarcsa – Flór Ferenc Kórház topikba írogatok, van egy 20 hónapos kisfiam, Márk, és szeretném a segítségeteket kérni!
A szakdolgozatomat egyedülálló anyukák ill. házasságban/párkapcsolatban élő anyukák nevelési stílusának vizsgálatából írom, és ehhez szeretném a segítségeteket kérni. 3 kérdőív kitöltéséről lenne szó, ami tudom, nem kevés, de nagyon hálás lennék érte. Aki kitölti a kérdőívet, és érdekli a téma, szívesen elküldöm a kutatásom eredményeit, amint elkészülök a szakdolgozattal.

A kérdéscsomag innen letölthető:
http://www.sendspace.com/file/cejrie

A válaszokat a szantre@index.hu email címre várom.


Segítségeteket hálásan köszönöm!
Üdv: Szántai Réka

Réka [szantre]

Kép
Kép
szantre
 
 


Sziasztok,

nem rég találtam rátok és már egy csomó hasznos infóval lettem gazdagabb azáltal hogy olvastam az irásaitokat. igy utólag is köszönöm.

ami miatt a segitségeteket kérném az a következő. Meg tudnátok mondani hogyan lehet a Sámsonné Kati szülésznő elérhetőségét megszerezni hogy beszélni tudjak vele? Igazából az utsó pillanatra hagytam, még idén vagy legkésőbb január elején beszélni szeretnék vele.

köszönöm szépen.

üdv Eszter
tömböm
 
 


szia tömböm!

Ahéten szültem nála. az elérhetőségét így nem szeretném kiadni, de azt tudom Neked javasolni, hogy hívd fel a szülőszobát és ott próbáld meg felvenni vele a kapcsolatot, majd tel. számot cserélni.
Egyébként a lehető egyik legjobb kézben lennél.Ha ő véletlenül nem jönne össze, rajta kívül van még két szintén szuper szülésznő neve a bugyrosomban.

Sok sikert!
csurimuri
 
 


Tömböm!

Én a dokitól kértem el mindkétszer a szülésznő számát. Így már készen kaptak, tudtak rólam szinte mindent. :-) Először kérdezz rá a dokinál, biztosan megadja a számát, sőt lehet azt is elárulja, ha szabin lesz akkor hosszabb ideig. :wink:

tjuca
 
 


Sziasztok!

Boldog Karácsonyt kívánok minden kedves mamának,babának,papának,tesónak....



Kép

Kép


Kép
ibm
 
 


Sziasztok Lányok!

Régen nem jelentkeztem... de azért követtem az eseményeket!
Gratulálok az új babásoknak! :)

Hamarosan én is szülni fogok (38.héten vagyok), s még maradt 1-2 kérdésem. Kérlek segítsegetek!

Hálóing
Szüléshez vinnék hálóinget, amiben szoptatni is tudok, de szimpla gombosat nem lehet kapni (nem hittem el!), a speckó szoptatós meg drága. Szóval- adnak a Margitban hálóinget mostanában? Azt az egy napot kibírnám abban, utána meg használnám a pizsimet.

Homeopátiás bogyók
Első szülőként gondoltam nem árt egy kis segítség annak a kismedencei tájéknak, hadd lazuljon-puhuljon addig is. Van tapasztalatotok benne? Caulophillum, Cimicifuga? 5CH vagy 30CH? Milyen sorrendben? Egyáltalán kell-e váltogatni őket? MEnnyit az utolsó hetekben ill mennyit a vajúdás alatt?
Eddig málnalevél teát ittam+ Caulophillum 5CH-t szedtem 5bogyó/nap.

Babaruha kórházba
Hogyan pakoljak a picúrnak: minden napra 1 rugi? Takarót, hálózsákot vigyek neki? Nekem kell ott fürdetni v a csecsemősök csinálják? Tehát törülközőt vigyek neki v sem?
Amit gondoltam ruhákból: rugik/bodyk (mennyi is?), 2 sapka, 1 zokni, 1 kesztyű, textilpelus 10db.


Egyenlőre ennyivel terhellek Titeket.

Köszi mégegyszer!

Kép
monostori
 
 


Monostori!

Hálóing: én nem kaptam, igaz, nem is kértem :)

Babaruha: én vittem 2 bodyt, 2 rugit, egy sapi, egy kesztyűt + amiben hazahoztam + 3 texlilpelust. Csak a textilpelusok kellettek+az a ruha amiben hazahoztam.

Homeoban nem tudok segíteni :(
dóri797
 
 


Monostori!

Hálóing:saját volt,kínaiban vettem kb. 1000ft-ért darabját.

Homeo:passz :cry:

babaruha: ottaniban volt,hazahozósat vittem,textilpelust,rendes pelust,popsitörlőt,zokni,kesztyű
Én nyáron szültem de szerintem egy plusz takarót vigyél neki
És aminek nagyon örültem,hogy vittem a saját cumisüveg!

Remélem tudtunk segíteni,további boldog babavárást és könnyű.gyors szülést kívánok neked!

Minden jót!

Többiek????????

Kép


Kép
ibm
 
 


Dóri, ibm!

Köszi az infokat és a bátorítást! Eddig minden ok, még egy kis gőzfürdőzést is bevállaltam a hétvégén, jól esett!

Az akcentussal beszélő nő a terhesgondozóban azt mondta, adnak hálóinget, ha van éppen. De az a tuti, ha viszek vmilyet. Ha nem szoptatós, az se baj. Megoldjuk. :)

Cumisüvegre nem is gondoltam! Optimistán arra gondoltam, az a pár csepp előtej elegendő lesz arra a pár napra. De igazad van ibm, jobb, ha ott van, s az a saját. Dereng valami a cukros vízről és tápszerről a csecsemős osztályon... :( De hogyan fertőtlenítetted? S ha már itt tartunk: ha kell mellszívó, azt hogyan fertőtlenítik/fertőtlenítsem?

Kép
monostori
 
 


Monostori!

Hálóinget nem adnak, mert ami kevés van, azt a császárosoknak tartogatják, a műtőbe nem mehet a saját. Én is kinait vettem, volt elöl gombos is :)

Cumisüveg: a kórházinál tényleg jobb a saját, de szerintebb jobb, ha arra készülsz, h nem lesz rá szükséged :wink:

Én így szedtem a bogyókat, a 36. héttől:
1 nap Pulsatilla C30 1x5
5 nap Caulophyllum D12 1x5
1 nap szünet
1 nap Pulsatilla
5 nap Cimicifuga D12 1x5
1nap szünet
és lehet kezdeni elölről.

Minden jót!
joha
 
 


Monostori!
Én két hónapja szültem ott, talán azóta nem sok változás van. :)
A csecsemősök fürdetnek, nem kell tehát a babának törülköző sztem. Fiam kórházi ruhában volt, csak a hazahozatalkor került otthoni holmiba.
Hálóinget sajátot vigyél mindenképp, szüléshez jó egy avíttabb darab is, lehet, hogy eléggé megviseli majd a szülés :) bár nekem eddig mindig sikerült szépen kimosni, de van, aki egyszerűen kidobja. Utána pedig legalább napi egy hálóruhával számolj - véleményem szerint. Nem kell csilivili szoptatós, jó az egyszerű pólószerű, vagy pizsama, vagy póló-macskanadrág - amiben kényelmesen érzed magad. Szoptatni lehet felhúzott pólóban is...
mellszívót otthon fertőtlenítettem, odabent csak alapos mosogatásra futotta (vigyél vmi kis mosogatószert meg szivacsot amúgy is), de nem volt ebből probléma. Ha parás lennél emiatt, max viszel Neomagnolt, és áztatással fertőtlenítesz.
adrinalin
 
 


Volt valami fertőtlenítő folyadék bent a csecsemősöknél, oda be lehetett rakni saját mellszívót is. (3 hónapos infó :) )
joha
 
 


Sziasztok Lányok!

Köszi az infókat!
Ma voltam szülésfelkészítőn, úgyhogy uptodate lettem! :)
És szinte minden úgy van, ahogy mondjátok! :)

Az olyan kezdőknek, mint én, összegzem:
-Saját ruhát kell vinni a mamának;
-a babának nem kell ruha, csak a hazautazós - jól be kell bugyolálni ebben a hidegben: body, rugi, kapucnis overall, alá vékony sapka (v ha nem kapucnis az overall akkor vékony+ rá vastag sapka), pléd
-Vinni kell a pelust, textilpelust, popsitörlőt. A krémet nem mondta, de azért viszek
- ha éhes a baba, s nincs anyatej, adnak nekik hypoallergén tápszert.
- ha akarsz vihetsz saját cumisüveget, ez csak annyiból jobb, hogy a cumin levő luk nem lesz olyan nagy, mint az övékén;
- saját cumisüveget, mellszívót a csecsemősök kifertőtlenítik
- születési anyakönyvi kivonat: hétközben megcsinálják a kórházban. HA beleesik a hétvége, s nem lesz kész az alatt a pár nap altt, vissza kell érte menni.
-TAJ: igényelni kell a kórházban, s kipostázzák.

Volt még szó a szülésről, milyen vizsgálatokat végeznek a babán, milyen komplikációk lehetnek, miért sárgulhat be, stb...
Hasi+koponya UH-ra beutalót adnak.

Ennyi.

Remélem segítettem a később szülőknek.

Üdv.

Kép
monostori
 
 


Monostori!
Szia, a szüléshez is vigyél betétet, mert szegényeknek az sincs.
A homeót én megbeszélném egy szülésznővel, nehogy túlságosan beindítsa a dolgokat. (én is szedtem, előtte és szülés közben is)

A tápszerre erősen próbálnak rábeszélni, nehogy éhen haljon szegény gyerek. :lol: (legalábbis fél éve így volt)

A mellszívót elég 1x fertőtleníteni 1 nap, fejés után csak mosd el.

Kép
Kép
Kép
parapet
 
 


Monostori,

A szülőszobai hálóingen ne izgasd magad nagyon, mire megszültél a nyakadban van az egész, mert a CTG miatt már feltűrik, úgyhogy nemigen érdekes, hogy konkrétan van-e rajta gomb. Utána valami olyan, amiben szerinted kényelmes szoptatni, ez eléggé méretfüggő (olyantól fogadj el tanácsot, akivel hogyismondjam? hasonlítotok. Nagyobb mellel elég viccesen hangzik szülés után a pántos póló, amit majd csak feltűrsz, mert közben vajon hova rakod a két dinnyét :P ) A szobákban irgalmatlan meleg van!

Az a cumisüveg... Persze, vigyél ha megnyugtat, csak NE HASZNÁLD! Van tej. Igyál, egyél te. Először nem érzed, hogy lenne benne bármi is, de attól még jön, különben nem nyammogna a gyerek 5-10-20 perceket. Pici kis cseppek, kortyok jönnek, de ő is nagyon pici. Ezek a kórházban még nem mérhető mennyiségek, bőven elég, ha ők mérik naponta egyszer. Nekem az agyamra ment szegény szobatársam, szült egy 4 kiló feletti gyereket, ömlött belőle a tej, a baba folyton szopott, remekül érezte volna magát, ha nem tömködte volna folyton a szájába a cumit, hogy teázzon is szegény, mert az kell... Igazából fejő sem kell. Csak üldögélni/feküdni az ágyon és szoptatni. Nagyon jók az osztályos szülésznők, mindenkinek mellre rakják a gyereket, segítenek.

A gyereknek én vinnék ruhát, most hosszúujjú bodykat és rugdalózót, mert az ottani rékli és angolpólya elég bonyolult öltözet. És mivel kizárólag te öltözteted a gyereket (ők csak este, mikor fürdetik), márpedig folyton öltöztetni kell, mert kakil, szóval ezekbe a saját ruhákba lényegesen egyszerűbb. A babához adnak a köldökhöz mindent, de érdemesebb fülpiszkálót vinni, a vattához ügyesnek kell lenni, illetve popsikrémet, tehát törlőt nem, pelenkából pedig kb. napi hármat.

Sok örömet:

Andrea
v_andi
 
 


Sziasztok Lányok!

Köszönöm a hasznos tanácsokat!
Pénteken voltam az utolsó UH-on- már most 4kg-ra saccolták a Babát! :? Még 2 hetem van hátra, s ha tartja a norm. fejlődési ütemet, még 0,5kg-t simán felszedhet magára - hogyan fogom szegénykémet megszülni ?! Császáron nem gondolkodtam, jó lenne elkerülni. Ált azt kérdezik: ikreket várok? Hát nem...
Bár mindketten magasak vagyunk, így egy kis remény még maradt.
Eddig egyáltalán nem féltem a szüléstől. Most kezdek kicsit elgondolkodni, hogyan is fogom kivarázsolni magamból a kis vércsémet.

Kép
monostori
 
 


:) Sztem ne aggódj a súlya miatt. A most született fiam 4200 g volt, és semmi probléma nem adódott ebből. Legalább nem olyan törékeny apróság :) Nagyon ügyesek a szülésznők, orvosok, segítenek majd. Császár meg csak akkor kell ilyen esetben, ha olyan mértékű a téraránytalanság, hogy tényleg nem férne ki rendesen - de ezt már akkor biztos mondták volna. Nem lesz gond!
adrinalin
 
 


Monostori
Ne parázz! A fiam 4200 g-mal született, í]y amikor a lányomnál a 38. heti UH-on 4170 g-t mondtak, akkor kicsit rosszul lettem. :)
De végül "csak" 3900 g volt a kisasszony! :)
Szóval semmi sem biztos!
(Ja, és szerintem úgyse a súly számít, hanem a fejkörfogat, az nagyon nem mindegy! :lol:)

Kép
Kép
Kép
cas
 
 


Monostori
Ne parázz! A fiam 4200 g-mal született, í]y amikor a lányomnál a 38. heti UH-on 4170 g-t mondtak, akkor kicsit rosszul lettem. :)
De végül "csak" 3900 g volt a kisasszony! :)
Szóval semmi sem biztos!
(Ja, és szerintem úgyse a súly számít, hanem a fejkörfogat, az nagyon nem mindegy! :lol:)

Kép
Kép
Kép
cas
 
 


Monostori, nyugi, ez még nem jelent semmit!
A fejkörfogat a lényeg! Azon múlik, hogy mennyire nehéz kitolni (na persze sok máson is)
Én babómat is 4 kiló fölé jósolták, mindenki kérdezte tőlem is, hogy ikrek-e, akkora volt a hasam és az orvosok is azt mondták, hogy ez császárgyanús, de végül 3100 lett.
dóri797
 
 


Sziasztok, én nyáron fogok szülni a Margitban..

Van valaki, akinek szintén nem most, hanem majd akkortájt lesz aktuális a dolog?

Szülésznőt én mindenképpen akarok fogadni, mert nem tudom még, lesz-e az orvosom.. Borzasztóan félek, hogy nem..
s.eszter
 
 


Szia Eszter!
Én most szültem a Margitban decemberben, már a második babámat.
Ha valami érdekel kérdezz. Ja! És volt szülésznőm. Orvosod miért nem lesz?
csurimuri
 
 


Szia, köszi szépen!!!:)

Nem azt írtam, hogy nem lesz, hanem, hogy még nem tudom, hogy lesz-e.. Mert még nem tudja, hogy mikor megy nyáron szabira..

Hát, érdekelne, hogy most aktuálisan mi a menete a szülésnek.. Tudom, hogy ez elsőre nagyon hülye kérdés, de a neten pl jobbára elég régi margitos infók vannak.

Az érdekelne, ki volt a szülésznőd, mit tudsz róla mondani, vagy akár bármelyik másikról, mert egyiket sem ismerem.. MAjd meg akarom kérdezni az orvosom, hogy ő kivel szeret együtt dolgozni, de jó lenne, hogy ha mond egy nevet, akkor az jelentsen is valamit..

Érdekelne, hány napig maradunk bent, hogy igaziból mi a különbség a bent töltött napokban, ha rendesen és ha császárral szülsz, hogy ha mondok valamit a babára vonatkozóan, akkor azt mennyire tartják, pl tipikusan, hogy ha éjjelre el kéne vinni, akkor adják-e neki a teát..

Hogy aktuálisan mennyi a privát szoba, és ajánlod-e...

Illetve nagyon-nagyon érdekel, hogy kinek mennyit illik adni, de tudom, hogy erről sokan egyáltalán nem szeretnek nyilatkozni, szóval ez csak kis zárójeles kérdés..

A többi orvos is érdekel, mert ha szabin lesz az enyém (Sztanyik), akkor jó lenne tudni, kinek tuti ne adjon át..

MEg minden, ami fontos lehet, és én kis kezdőként nem is gondolok rá.. :wink:
s.eszter
 
 


Eszter!

Hú! Most nagyon pipa vagyok egy csomót írtam Neked, de elszállt.
Összeszedem magam és majd mégegyszer nekirugaszkodom.
csurimuri
 
 


Ó, kérlek, írd le még egyszer! :)

Nagyon köszi! Úgy izgultam, hogy jár-e még erre valaki..

örülök..:)
s.eszter
 
 


Szóval, akkor mégegyszer!

A lényeg: NE IZGULJ, JÓ HELYEN VAGY!!!
Sztanyik Dr-ról csak jókat lehet hallani, azt, hogy kivel szeret dolgozni nem tudom, így tényleg kérdezd meg Tőle, lehet, hogy azt válaszolja, hogy mindenki jó-amiben igaza is van.

Nekem azért volt fogadott szülésznőm (sámson kati), mert az előző szülésemnél már ismertem. Hát Őt csak imádni lehet.. De! Ha nem mondja meg az orvosod, hogy kit ajánl, akkor még rajta kívül van két, de inkább három név a bugyrosomban, Őket bátran tudom ajánlani, attól függ, hogy milyen egyéniséget szeretnél. Szülésznőt mindenképpen érdemes- főleg akkor választani, ha átad az orvosod valakinek, sokan már eleve nem választanak orvost csak szülésznőt, mivel hüvelyi szülésnél az igazi támogatást tényleg Ők adják. Ja! És akkor még nem beszéltünk a terhesség alatti állapotról, amikor felkeresheted Őt a kérdéseiddel, és tényleg azon vannak, hogy segítsenek.
szabi: Emlékeim szerint Sztanyik dr a Szigethy dr nőnek adja át a kismamáit, de erre mérget nem vennék.
Császár: a baba csak az első éjszakát nem tölti veled a kórteremben, az összes többi időt ( a fürdetést, vizsgálatokat kivéve) Veled van. Kórházból való kiadás 72 óra elteltével történik, hétvégén is.
Privát szoba: Úgy tudom 12.000 Ft/ éj és naggyyyyyyyyyyyyyyyon ajánlom, sajna én nem kértem, de utólag megbántam. ennek hiányában iszonyú fáradtan(éjszaka három baba ordít felváltva) jöttem haza. Persze a privát szoba komfortja összehasonlíthatatlan az igencsak leamortizált közös mellékhelyiségekéhez.

Most "röviden" ennyit, a többit inkább priviben, mert senki személyiségének jogát nem szeretném megsérteni.
Kérdezz, ha valami eszedbe jut.
Addig is üdv: csuri
csurimuri
 
 


Kedves S.Eszter!

2006-ban és 2008-ban kétszer is szültem Sztanyik dr-nál, mindkétszer a szabija előtti utolsó napon. Róla csak a legjobbakat lehet lemondani (beleértve a terhesgondozást is). Nincsen szabott tarifája, sosem esik szó pénzről, adsz amennyit tudsz, de ne a csillagos tarifákra gondolj, azt biztosan nem várja el. Másodikat én is Sámson Katinál szültem, tökéletes volt. Sztanyik elsőre nem őt mondta, de örömmel vette, mikor én evvel álltam elő. Nekem mindkétszer Moustafa doktort ajánlotta, ha mégis belefutnánk a szabadságba, hát... Szerintem azért is jó egy fogadott szülésznő, mert pl. megmondja, hogy érdemes-e behívni azt, akinek az orvosod átadott, vagy éppen szuper az ügyeletes (és akkor a boritékot egy üveg jó borral le is lehet váltani :P ).

A fizetős szoba jó is, meg nem is. Engem az első gyereknél irtóra feszélyezett, hogy két gyakorlott anyuka előtt kellett a szoptatási kísérleteket megejteni, viszont nélkülük totál kétségbeestem volna, mikor elvitték a fiamat a kék fénybe sárgaság miatt. Szerintem csak akkor jó a külön szoba, ha valaki mindig ott van nálad, amikor szükséged van erre (különben ott irtó egyedül vagy), illetve a 30-40 ezer forintot szívesen rászánod.

A Margit szuper hely, minden jó lesz, sok szerencsét:

A.
v_andi
 
 


Sziasztok!
S.Eszter!Én augusztus végén szülök a Margitban,Szigethy Adrienn az orvosom!Ha Ő nem vállat volna,akkor tuti Sztanyik doktort választottam volna! Mikorra vagy kiírva?

Jó ez a topik és az,hogy akik már megszültek....leírják a tapasztalatokat!Köszi Nektek!
kandi72
Budapest III. kerület
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?