Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!
Hú, micsoda pörgés van itt megint, rég volt ilyen :-)

Dius, anyósék még mindig külön állatfaj nálatok :cry: Nekem szerencsére tök mázlim van, ha nem is egyezik mindig mindenben a véleményünk, de konfliktus nem szokott lenni. Én anyósom is megmondta, hogy be fog jönni még a kórházba megnézni az unokáját, de nem akart ott lenni a szülésen, és egy pillanatig nem háborodott fel azon, hogy nem foghatja meg, csak könnyes szemmel csodálta az üvegen keresztül. A mai napig hetente egyszer biztos az ő főztjét esszük, mert vagy én megyek le egy nap Samuval hozzájuk (ma is így volt), vagy ők jönnek fel, hogy vigyázzanak rá, én meg rohangálhassak ide-oda, ahova nem tudnám vinni. (mondjuk ez utóbbi rendszert csak most vezettük be, hogy újra elkezdtem a sulit, előtte mindig mi mentünk). Ha itt vannak és főz, akkor hozza az előkészített hozzávalókat, és hiába van mosogatógépünk, elmosogat maga után :-) Max. annyiba szólnak bele, hogy náluk nem engedhetem a gyereket leülni a földre, se bent, se kint, mert az hideg. Na bumm, ennyit kibirunk. Én sem rajongok, ha leül a játszótéren a hideg betonra, nem is hagyom sokáig, szerencsére el lehet terelni a figyelmét, de mondjuk annyira nem vagyok kategórikus, hogy egyáltalán ne engedjem. Nagyon vicces apósom, amikor rosszall valamit, akkor csendben összeráncolja a szemöldökét, de alapvetően nem mond semmit. Ma többedszeri próbálkozására hagytam kb két percre leülni Samut a kertben, hogy jobban tudja piszkálni a diófalevél-kupacot, azt végig így nézte, de nem szólt :lol: Egyedül a hordozókendőben hurcolás az, amiről folyton le akarnak beszélni, de csak azért, mert nem hiszik el, hogy nekem így egyszerűbb, és nem olyan nehéz cipelni, mint ahogy ők gondolják. Pedig annyira már ismerhetnének, hogy nem vagyok egy mazochista alkat :-D De akik neked jutottak, na, ők tényleg a világból kikergetnének engem is. Tuti meg fogják mondani, hogy te semmit sem csinálsz jól, de már most döntsd el, hogy neked van igazad és kész!

Cseriani, ahol Dius fog szülni, és ahol én is szültem, ott csak abban az esetben tartanak bent betöltött 72 óránál tovább, ha valami gond van, egyébként úgy kidobnak, mint macskát. Nem tudom, hogy titeket azért tartottak-e bent, mert annyira kemény menet volt a szülés, vagy ott ez a szokás, de Pesten nem nagyon tudok olyan helyet, ahol tovább tartanának bent, mint 3 nap, mondom, ha nincs semmi probléma, nem sárgul be a baba, veled is minden OK. Én császáros voltam, hétfő este volt a műtét, és pénteken mehettem, de ha hétfőn reggel lett volna, akkor már csütörtökön. Ebben a kórházban (a régi MÁV egyébként, most éppen ÁEK) sokszor akkora a forgalom, hogy néha szülés után 1-2 napot is kell várni, hogy az ember a gyerekágyas részlegre kerüljön a babájához, mert tele van, és addig a terhespatológiára meg a nőgyógyászatra teszik az embert. Nem csoda, ha a minimálisnál tovább nem tartanak bent.

Én nem tudom, ti hogy értek rá fánkot sütögetni, nekem szinte semmit nem hagy a kis tornádó! Ahogy Krisz is mondta korábban, állandóan a seggemben van, a lábamat rángatja, ha a konyában (vagy bárhol) akarok valamit csinálni. Amióta megvan, szinte csak este főztem, vagy hétvégén ha apja leköti addig. Egy ideje kicsit kezd jobb lenni az alvása napközben, de még így sem kiszámítható, nem nagyon merek hosszabb lélegzetű dologba belevágni. Hétfőn csoda történt, mert sikerült sütnöm egy adag fahéjas csigát. Pont meg tudtam gyúrni, míg aludt, aztán kivételesen elfoglalta magát az etetőszékében, amíg gyorsan kinyújtottam, megkentem, bevágtam a tepsibe. Igaz, a lekváros kanalat szerezte meg magának (nem volt elég a töltelék, lett pár lekváros csiga is), és utána meg kellett fürdetnem, de akkor is :-) Úgy tömte befelé, amikor kihűlt, mintha sosem kapna enni itthon :lol: Máskor meg egy virslit nem tudok 'megfőzni' tőle, igaz, abból nem is kapna, szóval nem érdeke :wink:
danann
 
 


Sziasztok, mi meg megint nem alszunk, a csipákat reggel a szememből alig tudom kimosni. :-)
Most komoly anyagi gondjaink vannak, mert úgy volt, hogy a férjem 5-én megkapja a fizuját, de az a r... orosz maffia vezér lehet, hogy csődbe viszi a repteret.
Anyámat hívtam ma reggel, éppen most, hogy adjon már 5 ezer ft-ot kölcsön, hogy reggelit tudjunk venni, mert kajánk éppen van, de azt nem hagyhatom ki, mert leesik a vércukrom, és elájulok...
Nekem legkésőbb 10-én utalják át a gyedet. Anyósomnál meg csak holnap dolgozom, de már neki is tartozunk 10 ezerrel.
Tök szar ez így.
Pedig nekünk nem is nagyok az igényeink...
Danann a sütögetést én is csak akkor tudom megoldani, ha az apja itthon van. Egyébként meg már kapcsolgatja a sütőt. Nagyon kell vele vigyázni, de pont ahol van a konyha, nem tudjuk egy ráccsal lezárni a szobától a részleget.

Kép
fridus
 
 


Danann én még ráérek sütögetni egy darabig. :)

Tegnap este elsétáltunk párommal a tescoba és a elkezdett görcsölgetni a hasam bal oldalon alul. Még este fürdés közben és volt hogy görcsölt egy kicsit. Bevettem a magnézium adagomat aztán nagy nehezen elmúlt.

fridus Mi sem állunk jobban. Főleg amióta táppénzen vagyok azóta katasztrófa. Hónap végén és hónap elején már nálunk is általában pirítós kenyér vagy vajas zsömi a kaja. Amíg dolgoztam akkor is nehezen húztuk ki. Az utolsó két hétben anyutól kértünk pénzt de ez már hónapok óta így megy, de nagyon aranyos mert nem kell visszaadni és bevásárol nekünk és úgy főz hétvégén hogy legalább még 2napra legyen nekünk! Persze drága anyóstól egy 1kg kenyeret nem kaptunk soha.
Amikor megyünk vásárolni akkor is ki van számolva hogy max. mennyit költhetünk hogy holnap is legyen mit enni. De sokszor láttam már sorba állásnál hogy 5ft-okkal fizetnek meg hogy elötte mások is átszámolják hogy ki e tudják fizetni. Szóval sokan vagyunk így. Nekünk lakáshitelünk meg az autóhitelünk van, már gondoltam rá hogy az autóval kéne valamit csinálni.
Remélem jobb lesz a helyzet ha már kapom a gyást meg a családit.

Kép
dius87
 
 

 
 

danann én mindkettővel a sárgaság miatt maradtam sajnos. Kristófnál annyira még nem is volt drasztikus a helyzet,mint Elizánál,nála már fertőzésre gyanakodtak,de végülis nem volt,szerencsére. De ő még 2 hónaposan is sárga volt.
Itt általában a 4.-5.napon engedik haza a kismamákat-anyukákat.
Én mostmár elég sok mindent tudok csinálni Elizától,vagy segít,vagy addig kupit csinál,de akkor utána pakolunk. Tegnap vacsira májrizottót készítettünk...meg segít teregetni-nekik is van kis teregetőjük,arra pakolja a ruhákat,vagy adja nekem,vagy a csipeszeket adogatja. Ha a Kristóf is itthon van,akkor még jobb a helyzet,mert vagy elvannak együtt,vagy mindketten segítenek nekem. Ekkor minden kétszer annyi idő alatt lesz kész,de nem baj...
Eliza egyedül azt nem bírja elviselni,ha vasalok,vagy ha felmosok. Van kisvasalójuk,de én akkor se vasalja,nem hagyja. Meg felmosni sem szaba,ha ő ébren van.
Na,lépek,majd jövök...
Vendég
 


Hű, akkor mi tényleg krőzusok vagyunk, hogy nem fogy el a pénzünk hóvégére! Pedig minket sem vet fel nagyon, de szerencsére ilyen filléres godjaink sincsenek. Igaz, hitelünk sincs, egyelőre.
Dius, a GYÁS kb annyi, mint a táppénz, a családi pótlék pedig kb 12000 forint, ennyivel lesz több szülés után. Meg van az egyszeri anyasági, ami olyan 70ezer körül van (ugye csajok? Olyan régen elköltöttük, hogy már nem si emlékszem :-) ), de ha fizetsz a dokinak a szülésért, így máris kevesebb... :cry:
Cseriani, akkor nálatok azért csak szigorúbbak egy nappal!
danann
 
 


Dannan Ennél a táppénznél amit most kapok biztos hogy több lesz a gyás. Már megkaptam a munkahelyemtől a papírokat a családira az egyszeri anyaságira meg a gyásra a papírokat mondta a csajszi amit tudok töltsek ki, de még nem kezdtem el először le akarom fénymásolni úgy is elrontom :) Már az a 70ezer is csak 62lett az egyik kolléganőm szült nem rég és mondta.

Kép
dius87
 
 


dius nem értem,miért lesz több a gyás,mint a táppénz,hisz mindegyik a fizud 70(vagy75???) %-a.Sőt,a gyed is ennyi lesz majd 168 nap után...
Vendég
 


Igen Dius, jól mondja Cseriani, nagyjából ugyan úgy számolják az eredeti fizud alapján a táppénzt és a GYÁSt is, szóval kb ugyan akkora lesz az összeg! A GYED csak azért más, mert van egy maximuma, az most nettó 70ezer, annál akkor sem kapsz többet, ha a GYÁSod több volt.
danann
 
 


Visszamenőleg 2 évet néznek mert eddig 6 hónap volt, de 2hete voltam bent a munkahelyemen és akkor találkoztam a kolléganőmmel és ő mondta h 2 évet néztek és ráadásul ő munkanélkülin is volt a 2 év alatt én meg nem, majdnem 1 évvel hamarabb kezdtem el itt dolgozni mint ő ezért több lesz nekem amit elosztanak. Ő kap így 57ezret nekem meg most a táppénz 40. Így az 57etnél nekem több kell hogy legyen de ha még annyi is plusz a családi 29el kapnék többet azért az nem mindegy. :)

Kép
dius87
 
 


Megkerestem a papírt amit kaptam.

Gyás: Összege a bruttó fizetés 70%

Gyed: Összege a bruttó fizetés 70%, de legfeljebb 96.600/hó

A bruttó az melyik? Amelyik kézbe jön vagy ebből vonnak?

Mindig elfelejtem :)

Kép
dius87
 
 


Hát nem tudom, Dius, én 4 évig dolgoztam ugyan ott megszakítás nélkül szülés előtt, és pár ezer forint volt a táppénzem és a GYÁSom között. És olyan nagyon nem változott a fizum sem, szóval még az sem lehet a ludas. Na, majd kiderül, lehet, hogy neked lesz igazad, mert valami változott, vagy nem tudom. Mondjuk rossz hallani, hogy mekkora összegekről beszélsz, nekem azért rendesebb fizum volt. Nem csodálom, hogy gondjaitok vannak, ennyi pénzből én utoljára egyetemista koromban éltem, de akkor nem volt se gyerekem, se semmim, hitel meg pláne...
danann
 
 


Danann Hát aztán lehet hogy nektek lesz igazatok :). Majd meglátjuk én azért reménykedem hogy jobb lesz a családival biztos több lesz. Hát igen nem volt valami magas fizetésem ráadásul a cégem sem a legkorrektebb.
Hát én is sokat gondolkodtam mikor elterveztük hogy legyen baba, de ha állandóan az anyagiakon rágódok akkor valószínűleg sose szülhetnék. Biztosan megleszünk valahogy sok család van akinek több a kiadása mint a bevétele és 3 gyerek van. Sokszor teszem fel a kérdést hogy ők hogy csinálják hogy megtudnak élni??

Kép
dius87
 
 


A bruttó a sok. Még egy dolog: a GYÁSból nem nagyon vonnak semmit, de a GYEDből igen, talán adót meg EÜhozzájárulást, nem tudom pontosan, de ebből a 96ból marad a 70, nekem ez van.
danann
 
 


Értem, köszi az infót!

Kép
dius87
 
 


Hát igen, elég borzasztó, hogy sokszor a pénz dönti el, hogy legyen-e és mennyi gyereked, nem tudom, én mit csináltam volna, ha nálunk is ennyire komoly lenne a helyzet. Egyrészről semmiképpen nem akartam volna lemondani a gyerekről, ha már egyszer megtaláltam azt az embert, akivel együtt akarok élni, viszont azt sem akarnám, hogy a gyerekemnek ne tudjak enni adni hó végén, vagy azon izguljak, hogy az utcára kerülünk, mert nem tudjuk fizetni a törlesztést. Mindkét helyzet elég aggasztó.
Azért az elgondolkodtató, hogy szerintem sokkal több a 'szegény', aki vállal gyereket, mint az, akinek jobb megélhetése van, és ha a rosszabb körülmények között élők is lemondanának róla, pillanatok alatt elnéptelenedne nem csak Magyarország, de a 'fejlett' országok nagy része is. Elég gáz, szerintem!
danann
 
 


Jaj, hát a lényeget meg nem is mondtam nektek: ha elfelejtkezi magáról, akkor Samu már kb egy métert meg tud tenni teljesen egyedül! :lol:
danann
 
 


Dius!

A TGYÁS-t már jobb, ha a szülés előtt elkezded intézni, vagyis előbb beadni az igényedet rá.
Nekem 60 nap átfutási idővel jött meg a TGYÁS a GYED és a CSP is.
Úgy elúsztam a hitelekkel, hogy alig győztem a banknál kuncsorogni egy kis türelmi időért!!!

Lívi!

Gratula Samu haverunknak. Mi még "csak" mászunk, de azt olyan vehemenciával, hogy néha összegabalyodik kéz és láb, van nagy szó szerinti pofára esés és sírás.
Most éppen rámolja a mosógépet, úgyhogy van 1 levegőnyi szünetem.
Egyébként én úgy tudok sütni főzni, hogy Domi is a konyhában sertepertél, csak nekem kell óvatosabbnak lennem.
Kap egy kenyércsücsköt, azzal órákig elvan, nézi magát a sütő ajtajában, kirámol a mosógépből, a szekrényekből ez jó szórakozás neki.
Már rég a 2 belső gázon főzök, mert az ebédlőasztalról is lerámol, így félek, hogy magára rántaná a levest meg ilyenek.
Állandó hadi szintér a lakás.
Mondjuk főzés végére én vagyok tele sebekkel és apró égési sérülésekkel. :?
Milyen suliba jársz most???


CSajok!
Ismeri és van valakinek tapasztalata a Quinny BUZZ babakocsiról???

Kép

Kép

Kép

Üdv: Kriszta
dominika1
 
 


Kriszta Tudom hogy olyan sok az átfutási, csak az a baj h a tgyást-nem én intézem hanem a munkahelyem, és kell hozzá a baba születési anyakönyvi meg lakcím meg tajkártya. Tudom hogy ezt szülés előtt 1 hónappal is leget igényelni de amíg táppénzen vagyok addig a munkahely nem intézi a háziorvos meg azt mondta hogy most már maradjak táppénzen. Én fizetek hitelfedezeti biztosítás ami azt jelenti ha keresőképtelenné válok vagy folyamatos táppénzen vagyok akkor addig átvállalja a biztosító a törlesztést. Azt próbálom most intézni és olyan buta vagyok hogy eddig nem intéztem már 3hónapja táppénzen vagyok és most jutott eszembe hogy ilyenkor is fizetik. Most azt mondta a csaj hogy 1 hónap az átfutási idő és ha akarom már ezt a hónapot ne fizessem ki, de tartozni nem akarok inkább kifizetem és majd visszamenőleg adják oda. Csak a 3hónapot azt már nem fizetik ki visszamenőleg. :( Meg mondta anya hogy ő is segít amíg nem kapom meg a gyerek után a pénzt.

Láttam már olyan babakocsit, de nem ismerem. Végül is még tapasztalatom sincs babakocsi téren :)

Kép
dius87
 
 


Danann Gratu Samunak biztos nagyon ügyi!!! Nem raksz fel róla képet? Olyan cuki kisfiú :)
Kriszta Te is mutathatnál képet :)

Kép
dius87
 
 


Csajok, az én fiam pedig tegnap óta a kisautóval nemcsak hátrafelé halad, hanem előre is. Én 72200 ft-ot kapok, és 12200 ft a családim.
És gyásra 68 ezer valahányat kaptam.
Anyám ma 13 ezret adott a férjemnek az 5 helyett, és vett a gyereknek 2 felsőt, egy nadrágot, hogy ha nála vagyunk, jobb abban kúszni-mászni.
Egyébként meg most nem panaszkodhatom, végre a párom megkapja a kajajegyét ami erre a negyed évre 30 ezer ft. Igaz, hamar elköltjük, mert most inkább feltankolok majd hússal, meg ilyenekkel, hogy ha legközelebb balhé van, ne kelljen kölcsön kérni. Ciki azért.
Nem is nagyon szoktunk ilyet csinálni. Még mindig jobban szeretem, ha nekem tartoznak. :-)

Kép
fridus
 
 


Fridus, hogy a manóban volt alacsonyabb a GYÁSod, mint a GYEDed??? :roll:

Majd teszek fel képet, de szerintem csak pár nap múlva, mert ma rengeteg dolgom van (végre elaludt pár perce, mehetek konyhát gányolni :? ), holnap itthon lesz apaj, nem férek a géphez + suli, szombaton suli, vasárnap meg nem leszünk itthon.

Krisz, egy 3 féléves posztgrad képzésre járok, PR szakra. Az eredeti angol szakos diplomámmal eddig sem kezdtem semmit, így elkezdtem arrafelé nyújtogatni a csápjaimat, ahol az elmúlt 3 évben dolgoztam, amióta marketing-pr asszisztenssé léptem elő a cégemnél :-)
danann
 
 


Basszus, hát persze... Én majdnem annyit kaptam, mintha dolgoztam volna. :-) Tegyél hozzá még 60 ezret. :-)
Kisfiam ma úgy be.....,hogy a háta közepéről is szednem kellett a kakit.
És ma már 3-szor öltöztettem át.

Kép
fridus
 
 


Livi Akkor te sem unatkozol gyerek meg a suli meg a háztartás mellett. Én már most kezdem unni magam, eddig sikerült mindig elfoglalnom magam most már egyre kevésbé megy.

Sokat gondolok a szülésre de akár mennyi alszok állandóan fáradt vagyok és olyan gondolataim vannak hogy: "most nem lenne kedvem szülni". :) Persze amúgy meg alig várom.
Tegnap a tescoba megkérdezte a szalámis pultos, hogy nem akar még az a baba kijönni? :) Hát mondom remélem még nem. Még sok mindent tervezek ebbe a hónapba amit meg kell csinálnom, vennem. Még kis szekrényem sincs a babaruháknak azt is most akarjuk megvenni mert most a babaruhák kivasalva a kiságyba vannak de a kiságy meg még nincs kész teljesen az ágyneműket ki kell még mosni és szépen kivasalgatni beletenni. Meg a hordozó sincs meg a babakocsit most megyünk megnézni vasárnap ha tetszik megvesszük. Meg volt egy listám hogy miket kell vennem de nem találom, de tudom hogy papucsom sincs a kórházba.

Kép
dius87
 
 


A védőnő ad egy listát, hogy miket kell beszerezned, hát annak a fele sem kell.
A sógornőm is szülészeten dolgozott, hát ő mondta, mi kell a legfontosabban. Így is vettünk felesleges dolgokat, és kaptunk is. Pl. ő használta a pólyát,mert abba becsomagolta a kislányát és melegen tartotta, Balu ezt nem hagyta, még bizony az öltözésnél, vetkőzésnél így is hiszti van. Most pedig a pelenka cserénél bírkózunk.
Néha ketten nem vagyunk elegek, hogy lefogjuk, reggel még simán hagyja a pelenka cserét, de azután...
Képzeljétek, tegnap egész nap anyósoméknál voltunk, mert volt egy kis munkám, amiért ad pénzt, meg ügyfelek jöttek nála, és így elcsúszott a vásárlás is, este 8-ra értünk haza, és elég jól bírta a kissrác.
9-kor került ágyba, és negyed 7-ig aludt, kisebb megszakításokkal.
Ja és azt akartam írni, hogy megint kikente a hátát kaksival, pedig mikor megláttam, hogy nyom, kicseréltük a pelust...
Ez most a fogától van ? De eddig is jöttek a fogai, mégsem volt ilyen jellegű végtermék...Már arra is gondoltam, hogy a kis citrom leve teszi, de nem...

Kép
fridus
 
 


Sziasztok, képzeljétek, bal fölső rágó fogunk is kint van, most már mondhatom, hogy a felén túl vagyunk, mert 10 fogunk már van. Nekem több, de a gyerekre gondoltam. :-)
Ma megint egy híg kakával indítottuk a napot, viszont vettünk egy számmal nagyobb pelust, ezért nem folyt ki sehová a cucc.
És olyan büdi volt. Pedig ugyanazt eszi.
Áthívott anyu minket ebédelni, megint egy olyan nap, amikor nem kell főzni, és holnapra is jut majd kaja.

Kép
fridus
 
 


Végre megint jól aludt a gyerek. Most sajnos megint én nem tudtam. Először is ki akartam bontani egy üveget és akkorát nyilalt a csuklómba, majd bele haltam. Azóta fáj, nem bírom mozgatni... Most a bal kezemet tudom használni.

Kép
fridus
 
 


Fridus!

Kicsit fiatal vagy az izületi gondokhoz, nem gondolod???

Nekünk most leállt a fogtermelésünk, 6 db van és kész. Pedig ömlik a nyála, még mindig Aliennek becézzük..... :D

Éjszakánként alsó hangon 2x kelünk, ha átalussza, akkor felébredek és megnézem, hogy minden okés-e?! :D

Nos lépek, mert felébredt.

Kép

Kép

Kép

Üdv: Kriszta
dominika1
 
 


Samunak meg képzeljétek, kint van a 8. foga, és ha elfelejtkezik magáról, vagy eléggé motivált, akkor 1-1,5 métert simán legyalogol egyes egyedül Smile Na jó, néha kapaszkodik valami papírfecnibe :wink:
Tegnap én sem tudtam használni a jobbkezemen a hüvelykujjamat, teljesen fel volt dagadva, és fájt, mint a fene. Anyu azt mondta, olyan, mintha köszvény lenne :shock: Mára szerencsére sokat javult.
danann
 
 


Dominika, ez sajnos családi vonás, anyukámnak, nagymamámnak is volt.
Nekem meg a rengeteg gépelés miatt jött ki először. Van róla sajnos papírom is, az orvos kezembe adott egy A4-es lapot, azt sem tudtam felemelni, pedig az nem is nehéz.
Ma ár jobb, de most nem emelgetek semmit. Balut is az apja emelgeti.
Közeleg a keresztelő napja, pénteken megyek szépülni, kicsit megigazíttatom a hajamat, de csak óvatosan, nehogy levágják, amit nagy keservesen eddig visszanövesztettem.
Tegnap a kisfiam banánt, almát, karfiolt evett. Nagyon csodálkoztam.

Kép
fridus
 
 


Gyorsan én is bejelentkezem, aztán megyek dolgozni.

Most megint nem voltam pár napig itt , mert képzeljétek a párom elvitt egy romantikus wellness-es hétvégére Sopronba.
Ott nyaraltunk nyáron is , de azért igy gyerekek nélkül más volt.... :oops: :oops:
Elöször féltem hogy hogyan birom a gyerekek nélkül , mert eddig még sosem adtuk őket senkinek egy éjszakánál többre.
De jól viseltülk mindannyian.
:D :D :D :D

Szét pihentem az agyam , a masszázs meg a szauna , meg a kaja , meg a séta az erdőben ....... ahhhh.

Voltunk Ausztriába is megint, minden szupi volt.
Megint hiztam 1,5 kg a 4 nap alatt. :roll:

mindenkinek puszi
nadimo
 
 


Fújjj, nadimo ez nagyon nem volt korrekt. :-)
Mi meg itthon punnyadunk, max a gyereket masszírozzuk. :-)
Mennyibe került a 4 nap pihenés kettesben?
Persze ha csak megkérdezhetem.
Most már mindenhol feláll a Balázs, ott is, ahol nincs kapaszkodó.

Kép
fridus
 
 


Nadimo!

Ez tényleg övön aluli volt!!!! :D :D
Képzeljétek! Domi marha nagy csöndben volt a konyhában, aztán egyszercsak marha nagy köhögés krákogás.
Hát a drága kinyitotta a konyhaszekrényt, kiapkolta a hántolt árpát és a nagy zacskó őrölt borsot, majd kiborította. Magára természetesen, mert szimplán a földre az túl egyszerű lett volna. :shock:

Ilyen jó gyerek az én lányom.
Persze ez csak töredéke annak amit művel. múltkor itthon maradt velem az apja, hát láthatta 1 napunkat.
Megkérdezete:mindig ilyen katasztrófa a csaj???? :D

Kép

Kép

Kép

Üdv: Kriszta
dominika1
 
 


Sziasztok lányok!

Vasárnap átjöttek pároma rokonai és elkezdték újratelpíteni a windowst aztán oylan jól sikerült hogy semmi nem működött és még netem se volt, most már helyre állt minden. :) De ez a két nap net nélkül maga az örökké valóság főleg hogy egész nap egyedül vagyok, de így legalább aludtam sokat és pihentem.

A hétvégém katasztrófa volt. Úgy volt hogy van/lesz egy keresztlányunk de aztán mégsem így lett. Másfél évig úgy volt hogy mi leszünk a keresztszülők de drága párom rokona nem intézte a keresztelőt erre megtudtuk mástól hogy 1 hete megvolt a keresztelő csak nem mi lettünk a keresztszülök, de a drága rokon még 1hét után is hazudozott és időpontot adott hogy december 5-ig kereszteljem meg a kislányt, mondom jó de 35.hetesen én rohangáljak templom meg pap után?? Mondtam hogy most nem megy, közben már rég meg volt keresztelve a kislány és tudta hogy most nem fogok tudni menni. Na mindegy ez már az utolsó csepp volt a pohárba. Másfél évig minden sz*rt megkapott tőlünk a gyerek mert hogy keresztszülők leszünk ha egyszer az anyja végre talál papot (mert férjnél van de mástól van a gyerek így nem nagyon vállalja minden pap), de innentől kezdve az utcán sem fogom megismerni őket és mondtam páromnak én a családjával végeztem engem felejtsenek el. Ilyen átbaszást hát nem hittem a fülemnek...

Aztán hétvégén a számlámról csak úgy eltűnt este 9kor 43ezer forint, a bankot 1 napig hívogattam és azt mondta az egyik hölgy hogy megnézik hogy nekem tényleg jár e az a pénz és ha úgy gondolják majd visszakapom. Mondom *nyád. Eltűnik a pénzem és erre azt mondja a csaj hogy majd ha úgy gondolják?.... De már megoldódott, visszakaptam, mert úgy gondolták. Hát még jó.

Szóval most volt az életemben némi pech sorozat, mert párommal is összezörrentünk a családja mert megint átbatytak de ő nem csinál semmit, hát ha átbatytak akkor átbatytak, mondom persze velünk mindent megtehetnek. Hát ilyen tutyimutyi alakot még nem láttam, kérdeztem tőle hogy mikor lesz hogy kiáll a családjáért. Persze igazat adott aztán beládta de cseszhetem sose fog megváltozni, de mondtam neki nem is kell, de végeztem a családjával.

Ezek után remélem a baba jól van. Tegnap voltam dokinál szerinte minden ok. Mostantól hetente fogok járni dokihoz kezd minden gyorsulni csak most lelkileg nagyon kivagyok, napjában töbször elsírom magam, remélem hamar túlleszek az érzelmi válságon.

Ma van úgy volt hogy ma jön anyós mikor legutoljára összevesztünk azt mondta hoz bele a babakocsi árába de nem fogom beengedni engem hagyjon békén konzultáljon a fiával. Ma van a párom szülinapja, már két éve csak sms-t kap ilyenkor az anyjáéktól gondolom ma is azt fog.

Fridus, Livi gratu a fogacskákhoz. :)

Nadimo tökre irigyellek, én is akarok menni wellnesselni :) Nagyon szupi lehetett. Mi egyszer voltunk 2éve télen Balatatonon egy wellness hotelben a párom cége fizette de a jakuzziba 5órát ültem végül már azért száltam ki mert ázott le a bőröm :)

Ne haragudjatok hogy rátok zúdítottam lelkibajom, de jó volt kiírni magamból. :)

Üdv, Dia

Kép
dius87
 
 


Dius!

Csak nyugadtan dulifulizz!!!
Azért (is) vagyunk! :D

Azért nagyon "kedves" az ismerősötök, hogy csak így hoppon hagyott a keresztanyasággal.
De rá se ránts, legalább időben kiismerted őket! Csak nyugi, ráérsz idegeskedni, meg aggódni.

Látom anyóstéma megint napirenden, de az a helyzet, hogy ez nagyon változni nemis fog. Pláne, ha a párod nem mer szólni.
Sajnos ez érdemben asszem nem fog változni.

Csak nagyon kérlek, ha felhúzod magad, azonnal írj ide, így kiadod a mérged!!!!A pocaklakónak nyugira van szüksége!:-)

Mész majd még 4D-s ultrhangra???

Kép

Kép

Kép

Üdv: Kriszta
dominika1
 
 


Csajok, ez nagyon brutális!
Éppen szombaton tudtam meg,hogy a barátnőmnek, aki a kolléganőm is, meghalt az apukája, de mástól kellett megtudnom.
Felhívtam, leszidtam, hogy elmondhatta volna, aztán jót sírtunk együtt.
Na, 42 nap van karácsonyig, nekem meg még pénzem sincs, hogy ajándékot vegyek az uramnak. Így is utalt nekem 50 ezret a számlámra, hogy le tudják vonni a törlesztő részletet.
Mi nem csökkentjük meg hosszabbítjuk a dátumot, már csak 7 év van a kifizetésig...Nem akarom még 27 évig fizetni, hátha addig elpatkolok, és ne maradjon a gyerekemre a fizetés.:-)

Kép
fridus
 
 


Fridus!

Nekünk még 23 év...... :D :D :D
Nálunk nincs karácsonyozás, évek óta nem csinálunk problémát ebből magunknak. :D Pláne nem anyagiat.
Talán egy apróság, 1 üveg bor vagy ilyenek. De ezekkel hétközben is meglepjük egymást.

Kép

Kép

Kép

Üdv: Kriszta
dominika1
 
 


Nálunk inkább az anyósék akarják, mert ugye úgy nevelték a gyereket is, hogy mindig van valami kis ajándék.
Még húsvétkor, meg másnak a névnapján is mindenki kap ajándékot, ja és még nőnapkor is...
Hát, nem biztos, hogy felfogja, hogy sem az én szüleim, sem mi nem tehetjük meg...
Mert nekik van pénzük, attól még nem kell mindenkit plusz költségbe vernie.
Észre vettétek, hogy egyre később jelentkezem be? Kisfiam hagy minket alukálni. :-)

Kép
fridus
 
 


Jó reggelt...
Karácsonyi,húsvéti,stb...ajándék már nálunk is csak a gyerekeknek van. Sokszor már nem is tudtunk mit kitalálni egymásnak. Inkább az ünnepi menüre költjük a pénzt :P
Születésnapot azért tartunk,de pici ajándékkal,meg a névnap is hasonló.
Kristófot tegnap ovi után elvittem dokihoz,csúnyán köhög. Semmi vészes,kapott gyógyszer,mehetne oviba is,de inkább itthon tartom.
Remélem nem lesz lázas,holnap este ovis alapítványi bálba mennénk,anyura meg a sógornőmre maradnak itthon. Sógornőm épp jókor jött haza,ő külföldiában él :D
Nekünk is szuper éjszakáink vannak,mióta kicsit átrendeztük a szobánkat azóta van úgy,hogy szinte csak egyszer ébrednek fel,de az sem igazi ébredés,mert egy kis hát vagy pocaksimizés után mindketten visszaalszanak :D
Vendég
 


Fridus!

Észre hát! Csak nem akartam elkiabálni!

Cseriani!

Dettó nálunk is így megy az ajándékozás.

Alvás: lekopogom, 1 fokkal jobb. Mostanság csak 1x kelünk hajnalban, aztán 6 óra felé végleg.
Alhatna 8-ig, hogy néha lustizhassunk apával....

Ajándékötlet: gyerekről műtermi fotó, képkeret (valami csecse).
Nálunk ettől Csabesznál elaléltak a nagyik.

Kép

Kép

Kép

Üdv: Kriszta
dominika1
 
 


Jaj hát mi is felkelünk még, de egy kis nyüszörgés után megtalálja a cumit, és visszaalszik.
Mi azt nem tudjuk, hogy hová tegyük ebbe a kis lakásba a fenyőfát. Mert tavaly még nem borogatott fel semmit a kiskrapek, most meg már a kulcsot kiszedi a zárból. 82 cm-et mértünk, amikor áll, de mennék beadatni majd a jövő héten ezt a neokókuszt.

Kép
fridus
 
 


na,fridus,ez jó kérdés. Mondjuk a mi házunk cseppet sem kicsi,de ígysem tudom,hova tegyük.Kristóf nem volt ennyire izgága,mint ez a kis hölgyemény itt az ölemben. Az tuti,hogy ki fogjuk kötni-mármint a fát :lol: :P
Vendég
 


Van fregolitok???????????????????oda!!! :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D

Kép

Kép

Kép

Üdv: Kriszta
dominika1
 
 


Kriszta

Hát ez a kedves ismerős még tegnap írt emailt hogy ha megsértődtünk akkor az a mi bajunk.. na írtunk neki egy "kedves" levelet :)
Mindegy jobb így tényleg. Már nem idegeskedek nincs értelme.

Párom tegnap megígérte hogy kiáll mostantól mellettem fel is hívta anyucit elmondta neki búját baját persze az anyja semmit nem értett, de mondtam a páromnak ha a kutyus oda pisil ahova nem szabad és egy hét után szidod le már nem fogja tudni miért szidod meg. Hát itt is ez a helyzet, mondtam neki majd csak akkor nyissa most már ki a száját ha újabb helyzet van visszamenőleg felesleges. :) Persze anyucikája azért érezte hogy gáz van írta smsben hogy reméli majd valamikor láthatja az unokáját hát asszem itt írta valaki hogy :

"A lepényhal megy elöl, a remény hal meg utoljára" :lol:

Hitellel kapcsolatban én nyertem nekem 29év van még :)

Karácsonyra senki nem kap most semmit, én ajándékozok egy babát :) Szerintem ennél nagyobb felhajtás nem kell :)

Meg mivel egyre jobban fogyatkoznak azok a családtagok akikkel tartani fogjuk a kapcsolatot így az ajándékozás megoldva :)

Kép
dius87
 
 


Olyan jó, hogy mi azért nem szoktunk vitatkozni, max én anyámmal. Mindig ezzel az össze költözéssel nyúz minket, már kezdem unni. Kicsi a lakás,de legalább nyugodtan élünk, nem molesztál, nem szól senki sem bele az életünkbe.

Kép
fridus
 
 


Fridus!

Mit nem adnék, ha most vitatkozhatnék az én Drága Édes Anyukámmal!!! :cry:

Egyébként igazad van, jobb a 3 lépés tisztes távolság.
Nálunk az uram rettentően osztja az anyját, dehát muszáj. Kb egy hónapja rámkiabálta, hogy semmit nem figyelek a Domira, elhanyagolom és rossz anya vagyok. Mindezt azért, mert hagyom érvényesülni a csajt és ha elesik, akkor na bumm nem vagyok a seggében.
Ő képzeljétek, hogy párnával a kezében rohan a gyerek után, hogyha az elesik, akkor legyen mire huppannia!!!!! :D :D
Kemény, mi????
Nos a jóanyaság fogalmát a párnák puhaságában határozzák meg.

Na ne tudjátok meg, hogy a múltkor a Domi elesett, lett lila foltja, micsoda vérszívást rendeztem!!!!Persze szolidan, de úgy, hogy vegye a lapot.

Tegnap előtt meg kitalálták, hogy rosszul neveljük, mert egy 1 éves gyereknek 100 szóból kell, hogy álljon a szókincse. Domi meg van olyan "buta" hogy csak az Anya (ana) Apa (apa) és Labda (dadda) szavakat tudja.Olvasták valahol. Nos nem baj, előkaptam az összes szakleírást, holnap után úgyis disznót vágunk, majd eléjük rakom elolvasni. :D
Kivagyok komolyan!!!!Fárasztó.

Kép

Kép

Kép

Üdv: Kriszta
dominika1
 
 


Na, akkor a gyerünk a 100 szó 0.8 %át tudja, mammma, baba, apa, papa,pa, az a lámpa, ba, az a bimbam. aja, az vagyok én, és apa.
De már ért mindent. Mi hol van, mi mit csinál, hol kell megnyomnia...Ja és tudja, hol a szeme, foga, nyelve, orra, szája, füle, pocakja, cicije, lába, fütyije...
Tudja, hol a köldöke. Tud integetni...
Szóval elég sok mindent tud már régóta.
Az az igazság, hogy itt van egy kisbaba, aki 13 hónapos, de még csak meg se nyikkan a síráson kívül. Most tanul integetni...
Na én erre mondanám, hogy nem figyel a gyerekére. Valahol vidéken voltak és a kisfiú egy csíkban megégette magát. Hát azért fél szemmel rajta kell tartanunk a szemünket, nem csak úgy van ez a gyerek...
Na mindegy, én elfogult vagyok, meg minek beszélek, amikor még az én fiam nem megy, nem tudom, mikor fog ilyeneket csinálni...
Elesni én is hagyom, max felkapom, ha nagy a puff és fáj neki, de némelyik esést tök jól átvészeli.
Ja, ez a szomszédasszonyka nagy sírásra csak oda figyel a gyerekére, a múltkor úgy beverte a száját a gyerek, hogy össze kellett varrni... Szóval én nem tudom, egyesek minek szülnek, és még azt sem tudja, hol verte be, hol esett el...És kisebb a lakása, mint a miénk. 28nm-en csak látnia kéne, hogy hol van a gyereke...
Most nincs igazam?

Kép
fridus
 
 


SZIASZTOK CSAJOK!

Jol eltüntünk mi?minden oké,csak semmi időm,állando nyőgés,ha persze felvesszük elmulik az az iszonyu dolog amiért elötte nyögtünk,sirrtunk.ISZONYU éjszakáim vannak,néha oránként ébredünk,tök sok vizet iszik,de napközben jol eszik,tuti nem éhes,száraz a szoba,már alig fütök,azért 20fok van kb.
December 10én megyünk ujabb csapolásra,remélem nem a fejét szurják ujra,van már ér a kézfejében is.
Voltam fodrásznál-hát ha röhögtetek már jot,szoval fehér hajat akartam,kaptam szép sárgát,megprobálom rendbekapni pár nap mulva.
Szoncsi feneke 10honaposan totál pöttyös,piros,és biztos fáj neki mert ordit ha töröltem tegnap türcsivel.
most kenem nagyon durván,neogranormonnal,meg a sudorenttel,remélem elmulik pár nap alatt.Most vettem tescos pelust meg popsitörlőt,talán az...
Köszöntök mindenkit akiről lemaradtam és szülinapos volt.lesz!!!!!

Kép
Kép
nuncili
 
 


Képzeljétek, már 2 napja megeszi a házilag készített tejbepapit. Nem is fogok venni tejpépet, mert az is drága.
És akkor talán egy kicsit spórolunk. Nálunk a Tescos pelus nem jött be, meg a Libero sem.
Tehát miért ne a legdrágább lenne jó a kisfiamnak, a Pampers.
És törlőkendőben is csak az. :-)

Kép
fridus
 
 


Fridus!

No para a Huggies drágább!:-)
Én azért figyelek Domira, de a fiamnál túlzásba vittem az aggódást.
Még most is olyan nyámnyila, hogy idén ment ki életében először a közértbe, de ügyeket intézni nem mer.
Hát ezt én rontottam el, ha elesett felkaptam és többé nem engedtem mászókázni, meg ilyenek.
Asszem ezt hívják majomszeretetnek.

Nos Dominál ezt el akarom kerülni, persze hál Istennek nem estem át a ló másik felére sem.

Nuncili!

Jobbulást annak a piros popónak!!
Szellőztetsd sokat, és ha Szonjus engedi, akkor langyos levegővel hajszárítózd egy kicsit.
Illetve a tescos-s pelust cseréld le. Sajnos beszívja a pisit, de ugyanakkor a felülete vizes marad, ez jobb mindőségű pelusnál nem fordul elő.
Isten biza, próbáld csak meg!!!!!!

Kép

Kép

Kép

Üdv: Kriszta
dominika1
 
 


Csajok, újabb nem alvásunkat egy ismételt fogacska követte. Szóval 11 foga van a Balunak. Tehát annyi húst ehetne már, amennyit csak akar. :-)
Most a bal felső rágónak érződik az egyik hegye.
Ezzel még fogunk szenvedni...

Kép
fridus
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?