Új privát üzeneted érkezett!

Nagyon jó hogy ilyen szépen gyogyulgat :D . Örülök hogy jól alakult minden.
Mi is már jobban vagyunk, csak nagyon nagyon anyásak lettünk ahogy nem lát nem vagyok közvetlen mellette már sir is folyamatosan mámázik. Ha nem lát rögtön má? kérdi. Olyan mintha tényleg engem szólítana. Ez nagyon jó meg hízelgő is csak azért jó lenne WCre nyugodtan elmenni, de a kis hölgy ezzel nem ért egyet, meg hát már a papi is féltékeny. Most már sokkal nyugodtabb meg eszik is igaz még midig inkább tejcsizni akar de már pár falatot azért bele könyörgök. Ja és már hármat tudunk mászni de utána elfárad és kicsuszik a lába, ha valamit megfog hihetetlenül profin felhúzza magát, folyamatosan állna szerintem ha megtehetné.
Te beoltatod Marcit azzal a pneumos oltással?

Kép
trimi2003
 
 


Néztem a képeket: mennyi hajatok van! Miintha mostvilágosabb lenne Marci haja, vagy csak nekem tünik annak? :?

Kép
trimi2003
 
 


Örülök, hogy Ti is jobban vagytok!

Milyen ügyes Enikő, hogy mászik! Marcinak sajátos technikája van. gyakorlatilag forogva közlekedik az egész lakásban. Pillanatok alatt kint van az étkezőben, de max.kúszni hajlandó, azt is csak az étkezőben, mert ott jól csúszik a parketta, a padlószőnyeg meg ugye nem...
Nem hajlandó mászni és fel sem hajlandó húzni magát, pedig imád állni, de neki ez a közlekedés...:)

Igen, most nagyon világos Marci haja, de a fodrász ismerősöm szerint be fog neki sötétedni. Majd meglátjuk. Mindig is sok haja volt Marcinak, de mostmár hosszú is kezd lenni neki, már rálóg a fülére. :) Annyira cuki!!!

Enikőnek még mindig nincs sok haja?

Kép
makkmarci
 
 

 
 

Jaj, azt nem is mondtam, hogy tegnap voltam kedvenc dokibácsinknál. Annyira cuki volt most is! :) Tökre örült nekem, és intenziven érdeklődött Marci felől.

Kép
makkmarci
 
 


De már nagyon szépen látszik a kis hajacskánk. Ja meg már van egy anyajegyünk.
Tesóm se mászott ő is egyből a járást részesítette előnybe.

Kép
trimi2003
 
 


Utólagosan bár, de: BOLDOG 8 HÓNAPOT MARCI!!!

Kép
trimi2003
 
 


most láttam tegnap a babavilágban, hogy aki nem kúszik mászik érdemes elvinni Dévénytornára, mert ha kimarad ez a nagyon fontos mozgás, simán lehet dislexiás. Boldog 8 hót Marcinak és Enikőnek!!!

Kép
nyafi
 
 


Köszönjük!!!:)

Enikőnek is nagyon boldog 8.hónapot! :)

Nyafi!
Azt én is láttam, de igazából már múltkor olvastam, hogy a lényeg az, hogy ha nem mászik a baba, akkor mitán már tud járni, sokat kell vele olyat játszani, amihez négykézlábazás kell és akkor ugyanúgy fejlődik az agynak az a része, úgymond behozza a lemaradást.
Amúgy Marci úgy tűnik fog mászni, mert már igencsak gyakorolja a négykézláb állást, csak még nem mindig sikerül, mert mindig úgy próbálja, hogy van a kezében valami és ezért csak a könyökén támaszkodik, nem a kezén. :) Ezért általában eldölés lesz a vége. Szóval, abszolút jól halad. Múltkor olvastam egy mit-mikor kell csinálni a babának és abszolút nincs elmaradva, csak a világ gyorsult fel körülöttünk, ezért sokan hamarabb csinálnak mindent, mint kellene.

Kép
makkmarci
 
 


Köszönjük szépen. Teszek fel pár képet a 8 hónapos nagylányról
Kép Első csúzdázásunk Kép A hintalóvat is szeretjük

Kép
trimi2003
 
 


Trimi!

Nagyon édes Enikő!!! :)
Ezek szerint már vehettél neki cipőcskét is! :)

Jelentem, tegnap óta Marci is próbálkozik a mászással. Négykézlábra áll és hintázik a popsijával. Annyira cuki!

Utánajártam, Dévény Anna szerint is a mászás hivatalos időpontja a 8-9.hónapos kor. Szóval, úgy tűnik Marci abszolút ragaszkodik a hivatalos fejlődési sorhoz!

Kép
makkmarci
 
 


Jól írtad Makkmarci, hogy felgyorsult a világ!
Gigi a homokozást és a hintázást imádja, de most már hideg van a homokhoz...
Enikőnek hol vettetek cipőt?

Kép
nyafi
 
 


Marci is nagyon szereti a hintát és a csúszdát is.:) Itthon is van hintánk, ami bármikor bevethető, amikor már nyűgös, de órákig el lehetne lökdösni benne.

Engem is érdekelne, hogy hol vettétek a cipőt Trimi és mennyiért!?

Kép
makkmarci
 
 


A cipőkét a Deichmartba vettük akciósan 2000 Ft-ért. Szerintem egész jó árba volt ugyanis a mellette lévő 8000 került hihetetlen mennyit el tudnak kérni egy baba cipőért :shock: . Enikőt a hinta valahogy nem igazán kötötte le, ám a csúzda meg hintaló na az már annál inkább. Mellékesen most úgy néz ki hogy a következő fogacskákkal szenvedünk, folyton nyáladzik, és este is visítva sírt fel.

Kép
trimi2003
 
 


Régen vettétek a cipőket? Vagy van rá esély, hogy még van akciós?
Azt sem igazán tudom, hogy hanyas kell Marcinak, mert ami van neki szövet talpú, az 17-es, de az is nagy. Nagyon hosszú Marci, de a lábai picik.

Jaj, drukkolok a fogacskákhoz! Nekünk még mindig nincs semmi fog ügyben, bár Apának is 10 hónaposan jöttek ki a fogai, igaz, akkor egyszerre 6. Sztem mi is ennek nézünk elébe. Bár a nyáladzás meg az időnkénti visitva felsirás nekünk is megvan, de már hónapok óta...

Kép
makkmarci
 
 


Hát a cipőkét rég vettük de szerintem érdemes körül nézned . Mi a Váci úti tescoban vettük. A miénk 18-as de harisnyanadrágra már alig tudom ráadni. Olyan édes mindig hatalmas kacagásba fog amikor ráadom, csak tudnám mi tetszik neki benne. :D

Kép
trimi2003
 
 


Köszi, úgyis megyünk valamelyik nap arra, akkor majd megnézem.

Marci nagyon utálja ha cipőt adok rá.:( Meg ezt a télikabátos öltözködést is...:(

Kép
makkmarci
 
 


Sziasztok!

Bocs, jó rég jártam erre, próbálok visszaolvasni, kivel mi történt azóta.
Mi zsinórban betegeskedünk, két hete kórházban is feküdtünk, eléggé megviselt a dolog, most éreztem azt, hogy kicsit talán helyrejövünk, de ma éjjel meg a foga vacakolt.
Asztmatikus bronchitissel kerültünk a Törökbálinti Tüdőgyógyintézetbe, ott kiderült, hogy középfülgyuszink is van, ami gondolom a sok korábbi nátha szövődménye lehetett. Ebből máig sem tudtunk kimászni, az Augmentin semmit nem használt, úgyhogy gyógyszert kellett váltani, és csak lassú a gyógyulás. :?

Cipőt mi a Brendonban vettünk 5000-ért indulócipőt. Hihetetlen, milyen árak vannak. A következő cipőt már nem ússzuk meg ilyen könnyedén. Múlthéten kapott itthonra is mamuszkát, és nagyon jól viseli, szépen totyorászik benne.

Makkmarci! A télikabátos öltözködést én is utálom! Szerintem Gézu jobban viseli, mint én! :wink:
És hajrá mászás! Tényleg nagyon cukik olyankor, olyan kis labilisak az elején! :)
Ezek szerint Marci túl van a megpróbáltatásokon! Örülök, hogy viszonylag jól viselte! És tényleg azt utálják a leginkább a babák, amikor le vannak fogva és nem mocoroghatnak.
Mogyit akkor adtunk először, 5 perc múlva csalános lett a füle mögött, aztán a szeme is elkezdett viszketni, nózija folyni, arca is kipirult, mire dokihoz értünk a kiütések eltűntek, mire hazaértünk szemével sem volt már gond, adtam neki kálciumot, másnapra semmi baja nem volt. Illetve másnap éjjel lett megint náthás, aztán rá két napra be is fulladt. De ez már nem a mogyi hatása volt.

Trimi! Édes lehet Enikő, ahogy kacarászik! :) Klassz, hogy tettél fel képet Róla! Nagyon tündérke! :)
Nektek is gratula a mászáshoz! :twisted:

Dolli

Kép
Kép
tekiroll
 
 


Kép Kép Kép Kép

Kép
Kép
tekiroll
 
 


Szia Dolli!

Egyre helyesebb kispasi Gézu! ;)

Jaj, a kórház dolgot nagyon sajnálom! Mennyi ideig voltatok bent? Gézu hogy viselte?
Ez az asztmatikus cucc máskor is előfordulhat vagy ez csak szövődmény volt?
Vigyázzatok magatokra nagyon!! Pláne ebben a hülye időben!

Na, a mászást azért még nem kapkodjuk el. Viszont a forgást kezdi felváltani az intenzivebb kúszás.:)

Ma voltunk mérésen, Marci kereken 8 kiló és 79(!!!) centi.

Kép
makkmarci
 
 


Ja, én ebben a télikabátos öltözködésben azt utálom a legjobban, hogy először ugye felöltözöm én, hogy a gyerekre ne melegedjen rá a cucc, aztán mire őt is felöltöztetem, addigra folyik rólam a viz, van, hogy a hajamból is és jó érzés úgy kimenni az utcára...

Kép
makkmarci
 
 


dolli infralámpát használtok?

Kép
nyafi
 
 


sziasztok
dolli, mielőbbi gyógyulást nektek!
nálunk is van valami, rebekának 39 fokos láza volt egy napig, utánna meg hőemelkedés, semmi mást tünet, nem értem mi lehet...
ötletek?

bkriszti
Kép
brinza
 
 


Sziasztok!

Ezer éve nem jártam erre....idejét se tudom már. Valahogy úgy elmegy egy nap, nem is jutok géphez. Ha mégis, akkor épp annyi időm van, hogy az emailjeimet megnézzem.

Nagyon szépek a babák, jók a fotók, jó sokat nőttek :)

Mi megvagyunk, járkálunk úgy-ahogy, inkább úgy, hogy fogja a kezünket, de ha nem veszi észre magát, elindul pár lépést egyedül is. Imád csúszdázni, most az a legújabb, hogy hason csúszik, nem tudom, hogy találta ki, talán más gyerektől látta :lol:
Voltunk 15 hónapos oltáson, egész jól viselte, 12kg a drágám, még jó húsban van, de azért már nagyon nyúlik :)

Öltözködéssel nekem van gondom, mivel állandóan melegem van. Talán azért, mert még mindig szoptatok és a hormonok miatt, nem tudom.....
Mi panelban lakunk és azt szoktam csinálni, hogy pulcsiig felöltözünk a lakásban, aztán a lépcsőházban a lift előtt vesszük fel a sapit meg a kabátot.

Makkmarci: azt hiszem, veled beszéltem annak idején a pelenkáról, hogy odaadom neked. Ne haragudj, de összetalálkoztam a volt osztálytársnőmmel, neki 6 hónapos a lánya, vékonyka, úgyhogy nekik adtam. Ne haragudj kérlek, tudom, hogy megígértem neked. Remélem megbocsátasz. :roll:

Na puszi nektek, most már igyekszem nem eltűnni, hiányoztatok...még ha nem is ismerjük egymást annyira... :wink:

Barbi

Kép
barbara_75
 
 


Brinza sztem sima vírus, ha más nem volt. Ha még két napig volt hőemelkedése, aztán pöttyös, akkor meg a háromnapos láz.
Csajok a lányom tegnap megtett egy lépést. Felállt magától, ezt már profin műveli, mellette az asztal, lépett egyet, majd megfogta az asztalt! Én olyan büszke voltam!!!! Hiszen még csak 11 hós.

Kép
nyafi
 
 


Sziasztok!

Makkmarci! Köszi! :) 5 napot voltunk, Gézut csak az állandó macera viselte meg, meg persze az első két nap még nagyon xarul volt... A jövő zenéje, hogy máskor is befulladunk-e, erre nem tudtak mit mondani. Sajnos a hajlam apuka révén megvan, de reméljük a legjobbakat.
A kúszás szuper, hogy megvan, mert az is keresztmozgás! :) Szép méreteitek vannak. Mi az egyévesen voltunk 79 centik. :)

Nyafi! Gratula a kiscsajszinak! Tényleg nagyon ügyes! :) Infrázunk/infráztunk, de most megint kezdődik előröl! Áh! Fel tudnék robbanni. Szerintem valami nem stimmel, hogy egyik betegségből ki sem jövünk és már itt a következő!

Brinza! Jobbulást Rebekának! Nekem is a háromnapos láz ugrott be. 15 hós oltást megkaptátok már?

Barbara! Jó hallani Felőletek! :) Hány centisek vagytok? És nem akarlak ijesztgetni, de szülés után néztek neked TSH-t? Bár mondjuk nem tudom, ennyi ideig eltarthat-e a pajzsmirigy túlműködés, nekem pár hó alatt átváltott alulműködésre. Esetleg dokidra kérdezz rá, mert nálam ez volt a vezető tünet (állandóan melegem volt)! Alvás? Étvágy? Fogyás? Persze nem én akarlak diagnosztizálni! :lol:
Mi is kézenfogásal sétizünk, de védőnéni mondta, hogy nem gond! :)

Dolli

Kép
Kép
tekiroll
 
 


Szisztok! Nos nálunk ezerrel felgyorsult az élet, ugyanis kis csemetén kb. 3 nap alatt olyan gyorsaságra tett szert mászás téren hogy folyamatosan rohangálok utána nehogy odamászon ahova nem kéne. Pillanatra se áll meg viszi játékait egyik helyről a másikra, ja meg feláll olyan helyeken ... megkapaszkodik az ajtó peremébe és feláll, és lazán egy kézzel kapaszkodik csak . Hihetetlen mennyit fejlődött jóformán egy hét alatt. HOlnap megyünk mérésre. Ja már a tenyerén lejött a bör annyit mászott.

Kép
trimi2003
 
 


Nyafi: Nagy gratula!! :D Élvezz ki minden pillanatot, ezek csak egyszer fordulnak elő :wink:

Tekiroll: Jó ötlet, amit mondasz, talán tényleg meg kéne nézetni ezt a pajzsmirigy dolgot.....mondjuk nekem régebben is mindig melegem volt, míg más fázott, de most ez még inkább működik, eléggé zavar, köszi a tanácsot. :)
Azt nem tudom, pontosan hány centis a kiscsaj, de a 92-es bodyk épp hogy rámennek még, egy hónapja még nagy volt, nagyon gyorsan nő.....hiszen még csak most született! :wink: :D

Trimi: Akkor most már tényleg rohangálhatsz utána, fel akar fedezni mindent és nincs megállás. :D

Kép
barbara_75
 
 


Nos most jövünk mérésről: 75 centisek és 9320 grammosak vagyunk. szépen fejlődik én kis leánykám. :D

Kép
trimi2003
 
 


sziasztok
Ma kaptuk meg a 15 hónapos oltást, a doki megnyugtatott, hogy 100 gyerekből csak egynek lesznek olyan tünetei, hogy bedagad a nyaka és nagy piros foltok lesznek a fején meg a testén. szóval remélem nem mi leszünk azok. Amúgy vicces volt, mert Rebeka sírt,amikor a doki megvizsgálta a fogait, de amikor a szurit adta be egy hangja sem volt.
Ő is 92-es bodykat hord.A múltkor egy 2 éves babuval játszott és pont akkora volt, mint ő, szóval szerintem elég nagy gyerek.

bkriszti
Kép
brinza
 
 


Akkor Ti is szép nagyok vagytok Trimi!!

Marci olyan kis vékonyka, nyúrga fiúka a 8 kilójával és a 79 centijével. Nem tudom kitől örökölte ezt...

Kép
makkmarci
 
 


Barbi!

Most látom csak, hogy irtál nekem is az üzidben.
Semmi baj a pelus miatt!! Őszintén szólva teljesen el is felejtettem... :)

Marci is teljesen felgyorsult az elmúlt napokban. Teljes gőzerővel kúszik, pillanatok alatt helyet változtat, alig lehet utolérni és egyre többet áll négykézlábon is, viszont úgy még nem indult el. Néha még forog is közlekedés cimén, de ez egyre kevesebbszer fordul elő.
Fogai még mindig nincsenek...:) Igaz, apukájának is 10 hónaposan bújtak ki, de nem gondoltam, hogy ilyen sokáig fogja ő is húzni, mert annyira hamar jöttek a tünetei.

Kép
makkmarci
 
 


Szia Brinza!Azt szeretném Tőled kérdezni,hogy 2007.07.22vagy23-án szültél az Uzsokiban,5-ös szoba 5-ös ágyon voltál?Ha igen akkor egy szobában voltunk.Én az ablaknál voltam a "kisfiammal",Dávid Szabolccsal. :lol:

Erika
eramami
 
 


Sziasztok! Megy valaki a baba-mama rendezvényekre? Én elszeretnék jutni a hungexpora, csak az a baj hogy elég messze van tölünk. De majd még meglátom, lehet hogy felkerekedünk.

Kép
trimi2003
 
 


én bizti ott leszek, veszek sok játékot, meg ha van új cipő akciósan, akkor azt. A 29-ire megyek! Te?

Kép
nyafi
 
 


Ha minden jó lesz akkor mi is ott leszünk!

Kép
trimi2003
 
 


Én is ki szeretnék menni valamelyikre, de még nem tudom melyikre!
Trimi! Te tudod melyikre mentek?
Nekem az a baj, hogy 29-én Apa biztos nem ér rá, igy nem tudom hogy Marcival kettesben kimennék-e, de ha Ti is jöttök, akkor az más...

Kép
makkmarci
 
 


Még nem tudom melyikre mennék, bár igazság szerint a 29-re akartam volna menni eredetileg erről a másikról nem is tudtam. Sőt igy hogy akkor ti is jönnétek igy még job lenne menni. Még beszélünk úgy is . Most leszek, csak azért nem jelenkeztem mert anyum korházban volt.

Kép
trimi2003
 
 


Jaj, remélem, nincsen semmi komoly baj!!

Nagyon nekem sem volt időm eddig, mert nagyon lefáraszt ez a minden másnap melózás, de jövő hét szerdától másfél hetet itthon leszek, mert anyuék elutaznak, igy nincs ki vigyázzon a törpére, úgyhogy akkor összehozhatnánk valamit. (A chellos emailemre már ne irj, mert az már megszűnt)
Sztem nekem is a 29-ei a jobb, de majd megbeszéljük még!
Igazából irtózom az ilyen tömegrendezvényektől, de kéne Marcinak overál...

Kép
makkmarci
 
 


Overálunk nekünk sincs, most vettem neki egy dzsekit a tescoba kisnyuszist nagyon aranyos. Anyucinak meg elég komoly ugyanis most távolítottak el egy daganatot a hasából és csak a hónap végén jön meg a szövettan hogy jó vagy rossz indulatú volt.De reméljük hogy nem rák a doki azt mondta hogy szerinte nem az de várni kell a az eredményre.

Kép
trimi2003
 
 


Jaj, reméljük a legjobbakat!! Majd mondd, hogy mi a helyzet!

Nekünk van dzsekink, amit a tescoban vettünk, meg van egy amit örököltünk, meg van egy örökölt overálunk is, de szeretnék venni még egyet. Már egy ideje nézegetem őket, de sehol nem láttam még olyat, amit szeretnék...

Kép
makkmarci
 
 


Sziasztok!

Ha valakinek van tapasztalata Dr. Járányi Beával kapcsolatban azt kérem írja meg ide vagy a beger13@gmail.com-ra. De mindenekelőtt az elérhetősége kellene és, hogy hol rendel.
Előre is köszönöm mindenkinek.
Brigi
bri
 
 


Sziasztok!

Mindenki jól el van tűnve...:(

Képzeljétek, kibújt Marci első fogacskája! :)
Szerencsére különösebben nem szenvedte meg a dolgot. Napok óta duzzadt volt az inye és még a szokottnál is többet rágott, nyálzott. Tegnap napközben már nem igazán akart aludni, sőt, hajnalban is fel-fel ébredt, de nem sirt, csak nem aludt. Aztán délutánra már elég nyűgös volt, nem volt hajlandó még az imádott kiflijét sem a szájába venni... Estére kapott fájdalomcsillapitót meg bekentük neki, és reggel ki is bújt a fogacska. Már a kanál is kocog rajta és ma már újra beindult a rágás is! :)
Annyira cuki! :)
Lehet, hogy nem hordjuk hiába a borostyánláncot hónapok óta??
Ezek után mindenkinek csak ajánlani tudom!!

Kép
makkmarci
 
 


GRATULÁLUNK!

Kép
trimi2003
 
 


Képzeljétek tegnap őta tudunk pá-pát integetni, olyan édes és én olyan büszke vagyok :D

Kép
trimi2003
 
 


Gratulálunk!:) Nem csodálom, hogy büszke vagy!

Én ezt eddig nem mondtam, de Marci is tud, 2 hónapja tud pá-pát integetni, tapsolni és csip-csip csókázni. Nálunk ez gyorsabban indult meg, mint a kúszás-mászás. :) Bár asszem ebbe is kezd túlságosan is belejönni...

Kép
makkmarci
 
 


Késve bár de, BOLDOG 9. HÓNAPOT MARCI!

Kép
trimi2003
 
 


Sziasztok!

Kicsit megint elmaradoztunk, a változatosság kedvéért betegek voltunk, elég sokat virrasztottam mellette, aztán meg én nem tudtam aludni, úgyhogy elég durván alváshiánnyal küzdök, bár az utóbbi 3 napban jól állunk, ebből kettőt végigaludt olyan szinten, hogy 10-11 órákat.

9 hósoknak boldog hófordulót!

Nyafi! Ti meg gondolom nagyon készültök az első szülinapra! :) Nagy banzáj lesz?

Nézem, hogy itt mekkora babák vannak, Érden lekörözzük a kétéveseket méretben, itt meg majdhogynem mi leszünk a legkisebbek! :) Mi most szabadultunk meg a 80-as bodyktól, bár van olyan 86-os is, ami már nem jó, gyártótól függ. Viszont az utóbbi egy hónapban nőttünk mi is látványosan, 84 centit mértem.

Brinza! Remélem, tényleg nem ti voltatok akinek baja lett az oltástól. Mi tegnap voltunk kontrollon, és 3 hó után végre kijelentette a dokinéni, hogy egészséges Gézu, így kapásból beadta a prevenart, nem a 15 hóssal kezdtük. Azt jövő héten akarná beadni, de szerintem én várok két hetet… majd meglátom.

Gratulálunk a forgó/mászó/kúszó/kapaszkodó babáknak. Felgyorsult az élet. :)
Én is max Gézu alvásidejében tudok gép elé ülni, de mostanában kreatívkodok apa szülinapjára meg karácsonyra, így kevésbé jutott időm netezni.

Mi nem megyünk börzére, bébivel nem merek egyenlőre, meg doki is mondta, hogy egy darabig a tömeget kerüljük, hogy sikerüljön a 15 hós oltás, kicsit megerősödjön a nagyfiú. Egyedül meg nincs értelme, mert nekünk igazából cipő kéne, azt meg próba nélkül nem veszem meg.

Makkmarci! Gratula a fogacskához! :)

Trimi! Szurkolok anyudnak, hogy ne legyen komoly gond!
Édes lehet a kis pápázós csaj! Mi jóval később kezdtük az integetést, pedig minden reggel ott álltunk az ablakban, hogy köszönjünk apának! :)

Bri! Én csak felületesen ismerem a dokinőt, de sok jót hallottam felőle, és az én tapasztalatom is azt mutatja, hogy kedves, aranyos dokinéni.

Jah, és felénk még annyi, hogy 2 és fél hete megyünk mint a gép! :)

Dolli

Kép
Kép
tekiroll
 
 


Trimi!
Enikőnek is boldog 9.hónapot!:)

Kép
makkmarci
 
 


Dolli!

Sajnálom, hogy betegeskedtek! De reméljük mostmár minden rendben lesz!

Én nem tudom mi van Marcival, de napok óta nem birok vele, annyira nyűgös. Minden hajnalban is felébred, de nem sir, csak felébred és beszél és játszik az ágyban. Ez nekem is elég fárasztó, mert bár nem veszem ki, csak bemegyek hozzá, hasra teszem, betakarom, de nem igazán tudok visszaaludni, amig nincsen csönd. Ma is, negyed 6-kor felkelt, aztán csak valamikor 6 körül aludt vissza, aztán aludt negyed 8-ig, de nem értem miért kel fel.

Lányok! Ti mit csináltatok, amikor a srácok elkezdtek közlekedni és csak oda mentek, amihez nem szabadna?? Hiába szólok rá, hiába veszem el onnan 200-szor, 201-edszer is odamegy és én ebbe teljesen belefáradtam már. Gyakorlatilag semmi nem köti le, csak ha ezeket a dolgokat csinálja. Nem tudom mit tegyek.:(

Kép
makkmarci
 
 


Makkmarci! Nálunk az elterelés működik/működött. Persze az elején mi is szenvedtünk, de ha mondom hogy nem, vagy anyáé és rögtön ezután felajánlok valami más lehetőséget, működik. Persze valami irtó érdekes dolog kell, ami nagyon tetszik neki. :) Mára már nem feltétlen kell az elterelés sem, csak az új dolgok esetében.
Kitartás, nem egyszerű valóban.
Ja, és az elterelés nem feltétlen kell direktben sem, van, hogy nem szólok rá, hanem elkezdek játszani valami számára izgalmas dologgal, és akkor jön és az kell neki. Így nekem is kevesebbet kell ugrálnom.

Akartam kérdezni: mit dolgozol? Valamiről lemaradtam azt hiszem! :oops:

Dolli

Kép
Kép
tekiroll
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?