Új privát üzeneted érkezett!

zsüci: a babák igazi kis túlélők, ne aggódj :wink:

Nem is mondtam, tegnap majdnem megfulladt Zsófi :shock: Taknyos, és félrenyelt egy kekszdarabot, nem tudott köhögni, mert nem kapott levegőt, már hörgött, meg vörös volt a feje, aztán lógattam fejjel lefelé, valahogy kirángattam belőle, szegény úgy megijedt, hogy utána úgy elkezdett sírni, na meg én is, 10 percig szorongattuk egymást és sírtunk :oops: Aztán még kétszer elesett, mindkétszer vérzett is, alig vártam, hogy aludni menjünk :?
Vendég
 


Sziasztok!

A betegeskedőknek jubbulást!!!

Panndi, tényleg mindig történik veled/veletek valami!! Átérzem milyen szörnyen érezheted magad, jó, hogy nem veszítetted el a lélekjelenléted, és így tudtál segíteni! Azóta jól van Zsófi??

A kismama ruhákhoz akartam még írni, hogy én is bajban voltam, ugyanis nem elég, hogy minden babóm téli születésü, de még el is ajándékoztam a megmararadt ruhákat (amiből nem-igen láttam viszont egyet se :().
Én azt csináltam, hogy elmentem a Brendonba, felpróbáltam egy farmert, hogy tudjam a méretem, azután a tesz-veszen licitáltam. Vásároltam már több gatyót, felsőt amik nagyon jó állapotúak, szinte újak! És még mindig beljebb vagyok a Brendonos gatyó áránál.

Szép estét!

Üdv: Évi

Kép
Kép
evemama
 
 


Sziasztok!!
Micsoda nyaralós babák!! :D
Nálunk minden ünneplés nélkül jött össze,pedig én a házassági évfordulókor terveztem.De akkor még nem akart jönni. :)
Panndi Gréti is járt már így,még az ütő is megállt bennem.Tudom milyen rossz lehetett.
Olyan jó nektek,hogy már tudtok méreteket a babákról.Én még sajna semmit nem tudok róla,de majd 6-án kiderül minden.
Jövőhét végén pár dolgot nekem is vennem kell,mert a kis 26-os gatyóim nem tom begombolni. :oops: Itthon meg nem árulnak semmit,nemhogy bandázst.De még a kismama nacijaim,combnál olyan bők,hogy nevetségesen nézek ki bennük.
Remélem férjem nemsoká hazaér,már ilyenkor tűkön ülök!!!!
Ma itt volt tesóm,kicsit sikerült kikapcsolnom,terelte a figyelmem.Rendes egy csaj.

Szép estét!!Lehet jövök még!Puszi

KépKép

KépKép

Kép
frankoneanita
 
 

 
 

Halihó! :lol:

Panndi, Sissy!
gratula a szép nagy babákhoz! 8) kár h nincs fotó :(
Sissy, te azért pihenj sokat, az elején nekem is volt haematoma 2 is, de elmúlt :wink:

megjött ma a doxn eredményem, vagyis a kombinált teszt, smst kaptam a sejtban któl, h az interneten meg tudom nézni, kaptam hozzá kódot, és NEGATÍV!!!! :P

LELET
KOMBINÁLT-TESZT
A DOWN-KÓR KISZŰRÉSÉRE



A vizsgált markerek eredménye:
PAPP-A szint: 841.00 miu/L 0.91 MoM
Szabad ß-hCG szint: 79.20 Ng/ml 2.24 MoM
Tarkóredő vastagsága (NT): 1.20 mm 1.02 MoM

A szűrővizsgálat eredménye: negatív
Kockázat a Down-kór előfordulására: 1 : 1 700
Kozkázat a 18-as triszómia (Edwards-kór) előfordulására: kevesebb mint 1 : 50 000
Megjegyzés: A Down-kór kockázata, a fogamzás mesterséges elősegítésének (IVF) tényének figyelembevételével került meghatározásra.
Vendég
 


Vicuska, az nincs odaírva, hogy mik a határok? Mikortól negatív?
Még jó hogy írtad, megjegyzem ezeket a számokat.
Nekem 2 éve 1: 20632 és 1:169210 volt. (28 évesen)

Annus neked mik jöttek ki? Van már eredmény?
pumuklii
 
 


Pumukli! :D

az istenhegyi honlapján ott vannbak az adatok, elvileg az én 33 évemmel 1:570 lenne az esélyem a D-re, de most kijött a vérből h 1:1700. ez a táblázat szerint egy 25 év alattoi nőnek felel meg.tehát azért ez jó, nem? :roll:
1:150 alatt nagy a kockázata a D-nek és 1:150 és 1:1000 között közepes. :shock:
meg a lombik asszem növeli a rizikót :?

a tiéd akkor csúcsszuper :wink:
Vendég
 


Halihó!

Szofi: ha magas a vérnyomid és fehérje is van a vizeletedben, akkor az terhességi toxémia, és nagyon veszélyes a babára is, meg a mamára is. Ennyit tudok, én is csak a netről, mert egyik tünet még a vizesedés, és TÜncinél a végén eléggé vizesedtem, paráztam egy kcisit és utánanéztem a neten.

Tegnap voltunk UH-n, jó kis szívás volt, mert mentünk 3/4 6-ra a nőgyógyászhoz, jött TÜnci is, meg az uram is. Erre két órás csúszás volt. Bent meg Tünci nagyon elkámpicsorodott, mert az apja fogta, én meg ott feküdtem és egy néni meg a hasamat birizgálta. Csak azért nem kezdett bőgni, mert ott vigyorogtam rá, mint a vadalma, meg integettem, látta, hogy nincs bajom. De a kistesót nem nagyon láttam ám, mert már hasi UH-t csináltak, és kicsit rosszul látszott, mert hátrahajló a méhem. Tüncivel ilyenkor (vagyis egy héttel előbb) még hüvelyi UH-t csináltak. De a lényeg, hogy minden rendben, megvan keze, lába, nyaki redő is megfelelő. Találkoztunk Heannal is a váróban, bakter, neki még semmi hasa nincs, nekem meg már nagyon dudorodik és rémesen kövér vagyok. Nála is nagyjából minden rendben, csak van egy kérdőjeles mióma, ciszta. De majd biztos elmeséli ő is, csak most nem lesz netük egy hónapig.

Kép
Kép
tinu
 
 


Tinu, tök jó hírek, jó neked hogy már megnyugodhattál. Én ezért igyekszem mindig Maját lepasszolni, az én dokimnál a 2 óra csúszás normálisnak mondható. De nekem könnyű, mert ha elég korán szólok anyumnak, akkor elintézi, hogy tudjon jönni. Ma meg a vérvételnél a párom maradt Majával és kicsit később ért be dolgozni.

Vicus, nem is tudtam, h lombiknál nagyobb az esély D-re. Vajon miért? Mind1, a lényeg, hogy negatív lett.
pumuklii
 
 


Nekem még nincs eredményem,azt mondták h kb mára lesz.De majd nézem az emailemet,vagy felhívom őket holnap!

Vicuska!
Gratula a jó eredményhez!

Tinu!
Neked is gratula az izgő mozgó babához :wink:

annus11
 
 


Na meg is jött az eredményem!
Nekem is negatív!

Ülomagasság: 58 mm
Nyaki redo: 1,4 mm
1,05 MoM

PAPP-A: 14,24 ug/mL
1,03 MoM
Szabad béta-hCG: 62,2 mU/mL
1,57 MoM

Életkorfüggo kockázat: 1:1300
Down-szindróma (21-triszómia) számított kockázata: 1:6800 (negatív)

annus11
 
 


Mozza!

Neked megjött már az eredmény?Te ugye integrálton is voltál,akkor a kombináltról nem is kaptál még eredményt?Majd a kettőt együt nézik?

Kíváncsi vagyok kinél mi jön ki....

Pumukli!
Én is vmi nagyobb számra számítottam,mondjuk mint ami nálad is volt 2 éve!
Amúgy h mettől negatív az szintén kor függő!Ha jól emlékszem nekem 1:250 nél nagyobb kockázattól negatív.

annus11
 
 


Csajok, gratulálok a sok negatív eredményhez, szuper, hogy csak jó hírek, Persze megint az jön, hogy milyen rossz hátul lenni, én még 3 hétig izgulhatok, borzalom...
Tinu, ki van zárva, hogy borzalmasan kövér vagy! Ne is mondj ilyet! Kedves, helyes kismama vagy! Én már úgy örülnék, ha már valami dudorodna! (A hájhurkákon kívül :? :shock: :D )
Panndi, basszus, hihetetlen, szegény Zsófi! De lenyúltál neki, vagy hogy jött ki? El se tudom ezt képzelni...
Anita, az én tesóm is tök jó fej. Szerintem az ember testvére az egyik legnagyobb támasz az életben, ha jó a viszony.
A vérvétel után mennyivel kaptátok meg az eredményt a kombináltról?
Jó éjt mindenkinek!

Szofi

Kép

Kép

Kép
madame szofi
 
 
 
 
 


Sziasztok,

gratula mindenkinek a szuper eredményekhez, lassan én is izgulni kezdek, hogy mi lesz majd az enyémmel. Csütörtökön majd eligazít a doki, aztán gondolom nekem is sorra kerülnek a vizsgálatok...

Szofi, én nem különösebben titkolom, hogy miből doktorálok, de nem szerettem volna senkit sem untatni ezzel :wink:
Az ELTE-n kezdtem a Neveléstudományi Doktori Iskolát, de már 2005-ben sikerült abszolutóriumot szereznem. Most már elkezdtem a fokozatszerzést, a szigorlat nagyon jól sikerült, most már ketyeg az óra a dolgozattal. Nem akarom, hogy elmaradjon elég sokba került az elindulás, és nagyon szeretném végigcsinálni. Évek óta ezzel a tudattal kelek és fekszem, el sem tudom képzelni mi lesz, ha majd meglesz... Szerencsére pótolom az elfoglaltságot, jön a kisbabám :D Te milyen iskolában, miből végzed?

Köszönöm a leírást a bandázsokról, utánanézek, egy ismerősöm nekem is ajánlott egy ún. derékmelegítőt, ami talán rövidebb, mint amit a Brendonban árulnak. http://derekdolog.hu/index.php Ez is körülbelül hasonló árban kapható. majd megnézek magamnak egyet közelről, aztán eldöntöm mi legyen. A blúzaimba még beleférek, de a nadrágok, szoknyák már nem jönnek rám és hát valamiben mennem kell tanítani. A kabátról meg teljesen elfeledkeztem :shock:

Tinu, Pumukli, teljesen átérzem, hogy milyen amikor a gyerekkel nem tudod mi legyen, mert nem tudod magaddal vinni. Elég sokat morfondírozok rajta, bár még csak most várom az első gyerekemet, de vélhetően nagyon egyedül leszek a problémáimmal... Ilyenkor mindig irigykedem a sógornőimre, ők bármikor odavihetik a gyereket a szülőkhöz és aztán bárhová mehetnek. Sajnos én nagyon messze vagyok tőlük, nem tudok rájuk támaszkodni, így fogalmam sincs mit fogok tenni ezekben a helyzetekben.
Nekem a nőgyógyászom mindig haláli pontos, próbálja tartani a rendelési időt, de soha nem érzed, hogy sietne... Mindig időben odaérkezünk, mert hát korán kell indulni, hogy a dugók miatt nehogy elkéssünk, a férjem mindig emiatt ideges...

No már nagyon késő van, holnap este majd újra benézek. Olyan gyorsan gyűlnek a levelek, hogy mindig meglepődöm, amikor belépek és jegyzetelnem kell az olvasottakat és a neveket :wink:
Jó éjt mindenkinek!

Kép
kovzsuzska
 
 


Jó reggelt!

Nem nyúltam le Zsófinak, lógattam és ütögettem, és kijött a keksz. Ááá, rossz volt :cry:

Mi pénteken vérvételre megyünk Zsófival ismét :lol:
Vendég
 


Sziasztok,

Nálunk is simán ment a polip kivétel ne is gondoltam volna, szerintem a kiscsajszim már nem is emlékszik rá!

Annus, Vicuska, gratula a negativ eredményekhez!
Na meg többieknek is a szépen mozgó babákhoz.

Panndi, az nem semmi nálunk is volt már ilyen és tényleg olyan rémisztő tud lenni, de hogy veletek mindig tőrténik valami :D .

Én is várom már a jővő hét keddet a kőv. vizsgálatot, aztán olyan 13 hét kőrul akarok egy 4 D-t csinálni mivel itt nem igen szúrik a Down kort meg egyebeket majd remélem ott látni fogom hogy minden ok lesz-e.

Bandázst végúl én is régi póloból csináltattam, tök jo lett :)

Hát én nekem sincs senkim sajna a kőzelben akire Jázmint hagyhatnánk tehát viszúk magunkkal, mindig mindenhová.

Szép napot nektek.

Kép
Kép
agi25
Nagyvarad
 
 


Örülök, hogy simán ment a polip kivétel!

Mi is visszük Zsófit, bár van két nagyon aranyos szomszéd csajszi, ők szoktak vigyázni Zsófira, ha sehogy nem tudjuk megoldani, de alapesetben jön velünk. Nagyszülők messze laknak, meg amúgyis... :?
Vendég
 


Sziasztok, jó reggelt!

Ági, Jázmin akkor nagyon ügyes volt, szuper!
panndi, hát neked aztán tényleg van lélekjelenléted, még szerencse!
Zsuzska, ez biztos nagyon érdekes!!! Én a Szent István Egyetemen PhD-zok Gödöllőn, a Gazdálkodás és Szervezéstudományi Doktori Iskolában, a nemzetközi humán erőforrás menedzsment témakörében. De még az abszolutóriumért kaparok!
Puszi mindenkinek!

Szofi

Kép

Kép

Kép
madame szofi
 
 
 
 
 


Jázminnak gratula!Elbánt azzal a polippal :wink:

Panndi!
Hát télleg nem semmi,sajna ilyenkor figyelni kell...a szomszéd kisfiú is néha úgy habzsol....egyszer egy kiflidarab akadt fenn neki :roll:

Zsuzska!
Mikor oldalt váltunk már én is egondolkoztam h felírom mit olvastam...mert sajna elfelejtem,annyit írunk!Ha még eszembe is jut,tuti h a nevet nem tudom hozzá kötni :roll:

Szofi!

3 hete még mi is sóvárogtunk h mikor lesz az a bizonyos 12.hét!Vki mindig elötted jár!Neked legalább lesz már viszonyítási alapod,nekük meg ugye az nincs :wink: Hacsak át nem nézek egy korábbi hónapba,de örülök ha ezt elolvasom :lol: Gyorsan repül az idő!Majd emlékeztetlek 3 hét múlva :lol: 8)
Nálam az volt h előző héten voltunk kedden és 1 hét múlva lett eredményem,de közben volt a 4 napo hétvége....(az Istenhegyin 1 óra alatt megvan az eredmény,de ott meg drágább)

annus11
 
 


Annus, akkor te is megnyugodhattál, de jó neked :-)

Én még azt nem tudom, ötletem sincs, hogy szüléskor hova rakom Maját. Mert ha mapközben indul, akkor nincs gond, Anyut hívom, de neki is 1 óra míg felér. De ha éjszaka indulna, akkor passz.
Jó lenne, ha úgy lenne, mint Majával, reggel ébredés után kezdett szivárogni a magzatvíz...
pumuklii
 
 


Nálunk valószínű a szomszédok lesznek mozgósítva szülésnél. Remélem, most nem indított szülésem lesz...
Vendég
 


Csajok, basszus, reggel 148/87 volt a vérnyomásom, ez már gáz... Most persze tiszta ideg vagyok, ami nyilván nem javít a helyzeten. Na mindegy, méregetem, aztán a jövő héten megyek a kórházba a dokimhoz a 12. UH beutalóért, akkor beszélek vele. :evil: :evil: :evil: Basszusbasszusbasszus!!!

Szofi

Kép

Kép

Kép
madame szofi
 
 
 
 
 


Szofi!

Ez azért már magas!Menj el esetleg a háziorvoshoz ő azt hiszem csinál EGKt,meg megméri rendesen.A magas vérnyomással a nőgyógyász úgyse tud mit kezdeni,csak továbbküld!Én is megyek majd vmikor hozzá,nekem a védőnő 110/65-t mért.
Amúgy min idegeskedsz?

Már én is elkezdtem gondolkozni hova teszem a gyereket szülsékor,de rájöttem h nekem még nincs is :lol: :lol: Kissé be vagyok lassulva ma 8)

Na összevágott öcsém egy 2 perces videót:
http://amilapunk.extra.hu/uh081021.wmv

annus11
 
 


Annus!

Ezt nem értem, én 17-én voltem kombinálton, 21-én integrálton. Az integráltnak csak a 2. vérvétel után lesz eredménye. De a kombináltról semmi hír. (nekem nem vettek vért a kombináltnál, neked igen?) Most már totál nem értem. Ráadásul hívom őket, és nem veszik fel!!!!!!!!! :x
Te mailben kaptad a leleteket?
Nagyon ideges lettem, izgulok!!!!!!!! :(

Kép
mozza
 
 


Mozza!

Akkor én se értem.Mert a kombinált az azt jelenti h 1 vérvétel van az uh mellett!
Az integrált csak annyival több h van mégegy vérvétel.Vhol csak a 2.vérvétel után mondanak eredményt.

I.trimeszteri kombinált teszt:
12. heti 2D ultrahang-, és vérvizsgálat

A terhesség 10-14 hete között, optimálisan a 12.héten, anyai vérből egy hormon és egy fehérje szintet mérünk (HCG és PAPP-A), továbbá ultrahangvizsgálatot végzünk, melynek során elsősorban a magzat ülőmagasságát (CRL) és tarkóredő vastagságát (NT) mérjük. Ez egy elterjedt szűrőmódszer, amely nagy biztonságot ad.

Integrált teszt:
12. heti 2D ultrahang-, és vérvizsgálat, majd a 16. héten vérvizsgálat

A jelenleg létező leghatékonyabb szűrőmódszer. Ennek során a terhesség 12. hete körül elvégezzük a kombinált tesztben is szereplő 2D ultrahangvizsgálatot, illetve anyai vérből történő PAPP-A meghatározást. Később, a terhesség 16. hete körül az anyai vérből meghatározzuk az AFP, HCG, szabad ösztriol és inhibin-A markereket.
Fontos, hogy a kismama türelmes legyen, mivel pontosan az biztosítja ennek a módszernek a kiemelkedő hatékonyságát, hogy a két időpontból származó adatokat együttesen értékeljük, és a kockázatbecslést csak a második vérvétel után készítjük el!

annus11
 
 


Mozza!
Szerintem akkor 21én levették az első vért,és menned kell majd mégegy vérvételre.Azzal lesz meg az integrált!És csak akkor kapod meg az eredményt!

Mikor nézték a tarkóredőt nálad?21én?Neked mennyit kellett fizetni?Azt tudom h 17én beutalóval mentél és akkor ingyenes volt az uh.

annus11
 
 


Ezt nem hiszem el!!!!!! Nem vettek le tőlem vért a kombináltnál!!!!!
(amire ráadásul beutalóval mentem!) Na kiváncsi vagyok, hogy vágják ki magukat, most sikerült beszélnem velük, keresik....visszahívnak.....elkavarodhatott....
Ha van eszük s.o.s. beszerzik a 21-i integrált első eredményét....
Tűkön ülök!

Kép
mozza
 
 


Mozza!

Hát érdekes....de mért kellett pár nap elteltével csinálni az integráltat?
Ha nem vették le a vért,akkor hiába keresik az eredményt....

annus11
 
 


Én korainak tartanám a 13-14.hétre az integráltra a vérvételt!

annus11
 
 


Annus!

17-én mentem beutalóval a kombináltra (amire nem fizettem), ahol csak ultrahangot csináltak, nem vettek vért. (amit ugye kellett volna)
21-én voltam az integrált első vizsijén, ahol volt megint ultrahang és levettek vért. 18-án megyek a 2. vérvételre (ahol megint lesz uh is). Tarkóredőt mindig nézték. De jól átvertek akkor, mert 3 vérvétellel járt volna a kombi és az integrált összességében!

AFP-re te mikor mész? Én 11-én.

Kép
mozza
 
 


Mozza!

Szerintem csak 2 vérvétel van az integráltnál,nem 3!
Lehet az volt a baj h beutalóval mentél és akkor nem tudták levenni a vért,mert délelött csak tb támogatott dolgokat csinálnak.Lehet ezért hívtak vissza délutánra 21én,mert csak akkor tudta levenni a vért ,hiszen az fizetős.

Jövőhéten megyek a dokimhoz és akkor mondja meg h mikor menjek az AFPre.

annus11
 
 


Én délelőtt megyek és vesznek vért is meg UH is lesz. És csak a vérvételért fizetek 9000-t.

Ezért kell utánanézni alaposan mindennek. Én biztos nem mentem volna el, amig nem vesznek tőlem vért. De nekem már volt egy, ezért tudom miből áll a kombinált.

Remélem, Mozza nem késő még levenni.
pumuklii
 
 


Sziasztok!

Na akkor most pótolom a tegnapit... :oops: :oops: Remélem nem felejtek ki semmit...

zsuzska, a fejfájás engem is kínoz, kábé két hete rendszeresen. Nem nagyon akarok rá gyógyszert bevenni, de egyre rosszabb. Biztos van valami homeós bogyó, ami segíthet, majd utánajárok.

Annus, a hajzsírosodára én is a hintőporos megoldást ajánalom, nekem bevált! Amire viszont még tudom a megoldást, az a bőrőm zsírosodása (még kamaszként sem voltam pattanásos, most meg... ááááá, borzalom, hogy nézek ki!!)

panndi, irigylem a lélekjelenlétedet, igazán!!! Én nem is tudom, mit csináltam volna! Mi újság amúgy harapásügyben? Kiderült már valami a veszettséget illetően? Hiányozni fogsz a netszünetben!

mozza, az integrált tesztnél csak 2 vérvétel van, nem három. A második tul.képp azonos a 16. heti AFP-szűréssel.

edua, te kibírod dec. 3-ig? (nekem dec. 8. lesz a köv. UH) Azon gondolkoztam hogy addig elmegyek egy 4D-vizsire... Nem bírok ki 8 (na jó, most már csak 6) hetet, amíg újra láthatom Babót! Bónuszként hátha a neme is kiderül... :D :D :D

Kép
zsüci
 
 


Pumukli!

Hát igen,sajna mindent meg kell kérdezni 100szor.Mert amit a weboldalukon írnak nekem az jön le h 9000ből megvan az uh és a vérvétel is.Ez h beutaló kell sehol nincs,és a nő se kérdezte h van e beutalóm h akkor délelöttre ír be uhra....viszont nem is tudtam volna szerezni beutalót már.

A lényeg h én meg voltam elégedve velük!És még ígyis olcsóbb volt!(amúgy se egy kötelező dolgoról van szó) :wink:

Mozzának az előző héten levették!És lesz neki mégegy!Bár lehet h én értelmezem rosszul h csak 2szer kell vért venni az integrálthoz,de a leírás alapján így értelmezem :wink:

annus11
 
 


Zsüci, 17 hetesen már akkora élmény és akkor már a nemét is megmondják. Szerintem menjetek, az már csak 3 hét.
Egyeseknek (pl nekem) a 12 hetes UH-ra kell ennyit várni (na jó 2-t)... :-)
pumuklii
 
 


Sziasztok!

Ági,szívből örülök, hogy túl vagytok rajta, annak pedig különösen, hogy Jázmin ilyen jól viselte!! :):)

Annus, Vicuska SZUPER!!! Most már aztán tényleg tessék megnyugodni!! :):)

Annus, megnéztem a videót, szuper!!! Tündéri a kismanó!! :):)

Mozza, ezt én nagyon nem értem, de remélem minden rendben lesz!!!!

Szofi, szerintem se várj, menj el a körzetihez (ebben egyébként is ő a kompetens!), nehogy valami komoly baj legyen! Lehet, hogy semmi különös nincs, de legalább megnyugszol!!
DRUKKOLOK!!!!!!!!!!!!!!!!

Lányok, én olyan, de olyan ideges vagyok (hiába 5. baba) nem tudom, hogy birom ki hétfőig. :( Izgulok, mert 37 éves vagyok, mert cisztám van/volt, mert influenzás voltam, mert antibiotikumot szedtem, mert már volt egy vetélésem, mert nem tudtam az első pillanattól kezdve kitörő örömmel fogadni őt, hanem a félelem lett úrrá rajtam...... nagyon félek, hogy nem lesz minden rendben, nagyon, nagyon. :cry: :cry: Mi lesz velem még 4 napig?
:o

El is dugulok inkább. :(

Szép napot anyucik!

Évi

Kép
Kép
evemama
 
 


Nem értem. A beutalóval a tb támogatott egy vérvételt és egy uh-t (ergo a kombináltat).
Én pedig befizettem az integráltra, ami 2 vérvétel és egy uh.
Akkor a tb-s vérvételt miért hagyták ki?
Most beszéltem a csajjal, azt mondta, hogy mivel úgyis befizettem az integrálra, ezért a 'kombi vérvételével nem akartak terhelni'!
A kapott elszámoláson pedig feltűntették, ergo a tb-vel kifizettetik az el nem végzett vizsit is! Hihetetlen!
:x
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára mozza 2008.10.29 12:24-kor.

Kép
mozza
 
 


Mozza!

Én úgy tudom h a tb egyáltalán nem támogatja ezt a szűrést!Akkor valószínű itt vmi kavarás van!És pl Pumuklinak már ezért szóltak hogyha délelött megy az uhra az ingyenes!
Tehát nem tudom h milyen vérvételre volt beutalód,a lényeg h meglesz a 2 vérvétel!Mondjuk felesleges is 2szer levenni a vért ugyan arra a vizsgálatra!

Évi!
Nyugi!Nem lesz semmi gond!Ne foglalkozz azzal h 5.baba,hogy 37 éves vagy!Ha a szervezeted nem bírná el a terhességet nem is fogant volna meg!!!4 nap az semmi!!!!Pik pak elszalad!!!

Zsüci!
Szerintem is menj el 4Dre!Akkor már több minden látszik,és még bele is fér a képbe!Én is el akarok meni decemberben! :wink:

annus11
 
 


Igazából én voltam a hülye, hogy nem olvastam át a kapott elszámolást, amin olyan vizsiket is írtak, amiket el sem végeztek, pl. hüvelyi és hasi uh-t is írtak, amikor hüvelyim nem is volt, vérvételt is ami akkor szintén nem volt...gondolom lehúzzák a tb-t ahol tudják....:(
Tanulság mindenkinek: mindent lefénymásolni és átrágni! :)
No mindegy, bosszantó, 25-ig kell várnom mire meglesz az integrált eredménye. Jó lett volna azért tudni legalább egy értéket, most nagyon izgulok. Remélem minden rendben lesz. Drukkoljatok!
A nődokim azt mondta, hogy afp-n is nézik a downt még1szer, amire 11-én megyek, és 2 napra rá annak meglesz az eredménye.
Türelmetlen vagyok!

Kép
mozza
 
 


mozza, nyugi... semmi jel nem utal a btegségre, ne izgulj már ennyire, rossz nézni :wink:
Vendég
 


Sziasztok!

Gratulálok mindenkinek a negatív eredményekhez. :)

Szerintetek felelőtlenség, ha nem csináltatok kombinált tesztet? Már megvan az időpontom a 12. uh-ra, de nekem fel sem ajánlották. Tőletek tudok meg sok mindent: van kombinált, létezik olyan hogy integrált, vagy pl. hogy kismama gatyók mindenféle kivitelben léteznek, vagy hogy mi is az a bandázs stb. Néha olyan hülyének érzem magam. Nekem itt köztetek új minden, mintha le lennék maradva minden infóról. Mentségemre elég sokat dolgozok és utazok, ezért szabad idő szinte nuku. De legalább tőletek megtudok sok mindent! :P

Zsuzska!
Azt hiszem te írtad, hogy nem lesz nagyon segítséged, ha megszületik a kis manó. Együttérzek veled. Ezek a félelmek rendszeresen előjönnek nekem is. Másfél éve Bp-ről kiköltöztünk vidékre, magunk mögött hagyva a szeretteinket. Ott beilleszkedni nem nagyon tudunk, mert Bp-en dolgozunk, ezért nem vagyunk túl sokat a faluban, na meg nem is vagyunk túl pletykásak (oda meg az kell). Első gyerek, ezért bizonytalan vagyok abban, hogy el tudom-e majd látni rendesen az anyai teendőket. Na meg már azon is jár az agyam, hogy hova fog szegénykém bölcsibe, meg óviba járni. Reggel viszem magammal hajnalok hajnalán, és este meg későn ér ő is haza. Szóval elég sok félelmem van.
Ilyenkor a férjem szokott lenyugtatni: "Minden napnak megvan a maga baja". Hát igen, miért izguljak egy-két évre előre. De ha nem tudom kiverni a fejemből??? Bocsi hogy rátok zudítottam ezt! :(
Más azon izgul, hogy a gyermeke egészséges legyen, én meg ilyen badarságokon. Egyébként valahogy érzem, vagy inkább erősen bízom benne, hogy a babómnak semmi baja nincs, és ez miatt szerencsére nem is stresszelek. Van más is bőven? :)

Ja még annyit a már kisgyerekes kismamáknak, hogy "le a kalappal előttetek". Nem semmi, amit véghez visztek! :wink:

Szép napot mindenkinek! :)

Kép
csadra
Piliscsév
 
 


Mozza, kezdem elveszíteni a fonalat. Nekem azt mondták, h beutalóval az UH-t fizeti a TB (mert az ugye mindenkinek jár) és a vérvétel kerül 9000 Ft-ba.
Az a lényeg, hogy ne parázz, szerintem már kiderült volna az UH-ból is, ha vmi nem lenne rendben (tarkóredő, orrcsont stb alapján).

Évi, nővérem teljesen így volt a 4. gyerekével, végig izgulta a terhességet, mondván 3 egészséges gyerek után most bizti vmi nem lesz ok. Természetesen minden rendben volt/van. Szóval a tanulsá az, hogy no para!

Csadra, szerintem nem felelőtlenség. Én is sokat rágódtam, de megcsináltatom most is. A beilleszkedés tényleg nem egyszerű, majd ha oviba, iskolába járnak a gyerkőcök, akkor sokkal könnyebb lesz barátokat találni. Hány km-re laktok Pesttől? Mennyi a bejárás időben?
Mi jövőre költözünk ki Pestről és bennem is hasonló félelmek vannak. El nem tudom még képzelni, hogy az oviba járást hogy oldjuk meg, ha mindketten itt fogunk dolgozni Pesten. Nekem annyiban jó lesz, hogy nővéremék is ott laknak, de sok kérdőjel van még bennem.
pumuklii
 
 


pandi, jó, hogy volt lélekjelenléted, mondjuk ez ilyen anyai ösztön, minden veszélyhelyzetben tudjuk mit kell tenni, Édua egyszer csak az orrába dugott gyöngyöt és az orrszívóval sem tudtuk kiszedni aztán egy tüsszentés segített :)

zsüci már csak 5 hét és mehetek a 18. heti Uh-ra, addig meg lesz még szemészet, védőnő, fogászat 16. heti vérvétel és jön a kiscsaj helyettem és be kell tanítani, el fog telni az idő.

én majd inkább a 20. hét után akarok 4 d-re menni.

evamama én is így éreztem már az órákat is számoltam sőt addig tiszta ideg voltam, míg a dokimat meg nem láttam :))

szerencsére a fejem nem fáj, inkább csak az erős frontoknál :)

Lányok nektek nem hihetetlen, hogy ott fejlődik egy kis ember a pocakotokban? én talán majd akkor elhiszem, ha megérzem a mocorgását :))

csadra nem felelőtlenség, nálunk nincsenek is ilyen lehetőségek :) nem tudom hány éves vagy de az egyik diagnosztikai központ oldalán fel vannak sorolva az életkorok és az előfordulási arányok :)

hű teljesen belefáradtam a dossziék pakolgatásába, szerencsére a végére jutottam most már csak pihizek a héten a mh-en is :))

Ildi

ConnectedMoms.com TickerConnectedMoms.com Ticker
edua2003
 
 


pumukli, aranyos vagy, de még az is három hét!!! :( :( Nekem a 12 hetesre is 6 hetet kellett várnom (az elsőt igen korán csinálták az előző méhen kívülim miatt), és tök rossz volt, hogy ilyen hosszú ideig nem tudtam semmit Babóról... :( :(

evemama, csatlakozom Annushoz, ne aggódj feleslegesen! Lassan letelik az első 12 hét, a legveszélyesebb periódus. Amúgy pedig nagy közhely, de igaz, hogy pont az aggódással meg idegeskedéssel ártasz a legtöbbet a babának!!! Fel a fejjel, minden rendben!!!!! :D :D :D

csadra, hidd el, ezzel tényleg nem vagy egyedül. Nálunk is első baba, és nem nagyon van segítség (szülők vidéken élnek, ráadásul még mindannyian dolgoznak...). Én egyébként a legtöbbször amiatt aggódom, hogy az anyagi problémák miatt hamar vissza kell jönnöm dolgozni, és a gyerekem egy bölcsiben / bébiszittyónál fog felnőni. :( :( De igyekszem erre nem sokat gondolni...

Kép
zsüci
 
 


Mi is segítség nélkül vágtunk bele Zsófival. Elköltöztünk, rá egy hétre fogant meg Zsófi, de ne aggódjatok, majd alakul minden :)
Vendég
 


A barátnőm most volt 4d-n 22 hetesen, és már csak a buksija fért bele. Én mindenképp megyek karácsony előtt, kb 18 hetesen. Aztán lehet majd mégegyszer 30 körül, amikor meg már az arca is szép babás :-)
pumuklii
 
 


Pumukli!

Nem vagyunk túl messze, csak kb. 30 km-re Óbuda határától. Vonattal járunk be és megyünk haza minden nap, kb. 3 óra összesen oda-vissza. Nem olyan rossz ez, mert előtte Bp-t egyik feléről mentem a másikra uennyi idő alatt, több átszállással. Szóval kényelmes, de azért el tudnám képzelni azt a napi 3 órát más időeltöltéssel is. :)

Ezek szerint nem vagyok egyedül a bölcsis, óvis félelmeimmel. Sajnos ahol élünk, ott nem tudom majd bölcsibe, óviba járatni, mert reggel 6.30-kor indulunk és 18.15-re érünk haza. Ilyen nyitvatartással már nem is óvoda lenne, hanem valami "menhely", elhanyagolt gyerekek számára. :cry: Na jó, nem hergelem magamat tovább, na meg titeket sem. Izgi lesz a helyzet, de ráérünk majd akkor megoldani. Kitudja, mit hoz még a jövő! Reméljük sok jót! :)

Edua!
Köszi a nyugtatást. 27 éves vagyok, azt hiszem tényleg nem gond, ha kihagyom ezt a kombi tesztet.

További szép napot mindenkinek!

Kép
csadra
Piliscsév
 
 


Mozza!

Nekem az SZTKban is olyanok voltak a papíromon amiket el se végeztek....Hiába vezették be h dokumentálni kell mindent,és meg kell h kapd az elszámolást h mi mennyibe kerül stb,mégis azt írnak a papírra amit akarnak.Szerintem ez mindenhol így van.....Ne is foglalkozz ezzel!Amúgy tuti minden oké!


Csadra!
Azért biztijó lehet vidéken!Mi is tervezzük h egyszer majd kijebb költözünk,bár hiányozni fog h most minden a számban van...de vmit vmiért!
Amúgy nálunk se lesz segítség...de csak elleszünk vhogy :wink:
Nem baj ha nem mész el ezekre a tesztekre!Úgyis nézik az AFPt,ha ott vmi nagyon nem stimmelne még mindig küldhet tovább :wink: Amúgy se 100%os,mert csak a kockázatot nézi. :wink:


Zsüci!
Én szerencsésnek mondhatom magamat,mert 3 szor is voltam dokinál,a 12.hetivel együtt 4szer!És mindig láthattam Maszatkámat,meg fotót is kaptam!Igaz gyógyszerért kellett mennem meg ilyenek,de télleg megnyugvás volt egy kicsit!Eddig 3 hét volt a leghosszabb idő h nem láttam,de az hiszem fel kell készüljek h lesz ez még rosszabb is :wink:

Edua!
Én karácsony elött töltöm a 20.hetet,végülis csak amiatt akarok menni elöbb h hátha megtudoma nemét,és akkor a rokonság vásárolhat :lol:

annus11
 
 


Sziasztok!

Hú, remélem tudok mindenkinek írni...
Annus, nagyon jó a videó! Megnéztem!
Evemama, minden jó lesz, akisbaba már rég elment volna, vagy meg sem fogant volna, ha nem lennél teljesen felkészült a fogadására. Tudom, hogy sokat aggódsz, és meg is értem. De én is mindenen aggódom, pedig 26 éves vagyok és első gyerek. Szóval mindenki aggódik valamin, és milyen rosszul tesszük!!! :shock:
Mozza, az egész egészségügy egy botrány!!! Ebbe bele sem megyek. Az integrált teszt = kombinált+1 vérvétel. Kombinált tesztet meg integrált tesztet is nem lehet csináltatni, hiszen az integrált első fele a kombinált. Ezt el kellett volna mondaniuk, és ettől még bunkóság, hogy az el nem végzett vizsgálatokat felírják!!!
Csadra, nyugi, kinden meg fog oldódni a maga idejében...Aki nem ingázik, az meg azon agyalhat, hogy a gyereke semmi mást nem szív be, csak a Budapesti szmogot... :(
Edua, én sem hiszem el, hogy ott van bent valaki. Mindig félek, hogy legközelebbre egyszerűen eltűnik...
Ja, annus, azon izgulok, hogy miért magas a vérnyomásom, amitől még magasabb - ördögi kör. :twisted:
Pusza nektek

Szofi

Kép

Kép

Kép
madame szofi
 
 
 
 
 


Annus!

Hát igen vlmit vlmiért! Gyönyörű panorámás helyen vagyunk, erdő mellett, lovarda mellett, dombtetőn egy kis családi házban kerttel. Idilli is lehetne! Néha azt is érzem! Csak hát a félelmek! Példul a védőnőhöz való bejárás sem lesz egyszerű. Azt mondta havonta menjek! De hogyan?! Külön szabad nap, vagy még nem tudom, mert annyi szabadnapom meg már nincs. De még nem bántam meg hogy kiköltöztünk. Később jobb lesz a picinek is. Nagyon jó nálunk például a levegő is! Szóval előny is, hátrány is van, de semmi sem fenékig tejfel az életben! Legszívesebben vittem volna magammal a szeretteimet is! Akkor tényleg idilli lenne! :) Ők hiányoznak nagyon, főleg most! :(

Kép
csadra
Piliscsév
 
 


Ezt nem értem, mindenkinek belefér egy oldalra az írása.
Nekem miért nem? Folyamatosan Enter-t kellene nyomnom?
Közben az előnézetben meg teljesen jól látom.
Egy kicsit bosszant a dolog! De lehet, h. csak én vagyok béna. :roll:

Üdv mindenkinek!

Kép
csadra
Piliscsév
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet: