Új privát üzeneted érkezett!

Most olvastam csak vissza!
Kata, köszi a leírást!Kép Én is mennék már!!!!
Gabi, nem tudod véletlenül mikor lesz az a rész, esetleg szólnátok, ha megtudjátok?
Köszi!
puszi

KépKép
KépKép
piroska
6044 kecskemét szarkás 429
 
 
 
 


Sziasztok!

Természetesen nem mi produkáltuk a tüzijátékot. Amúgy már Bobó is alszik, így mi sem örültünk. Szerencsére Ő nem vett észre az egészből semmit.

Szólnátok nekem is, ha az a rész következik?

Jó éjt mindenkinek! Terika
terika
 
 


Végre vettem egy nagy levegőt és megnéztem a szülőszobákat! Kép Reszkessen mindenki a II. nőin, mert megint kedvet kaptam egy jó kis szüléshez! Bár nem tudom, hogy tudnak ilyen összeszedetten vajúdni és kitolni mások? Na mindegy. A másodikban az a véletlenül akkor vajúdó csajszi még jól járt! Amikor az első szülésemhez bementem, azt sem tudtam hova, nem volt választott szülésznő, csak a felvételis néni felvitt a szülőszobára, majd otthagyott. Az aktuális szülésznő kb. annyit mondott, "na ez is nekem jutott" KB ettól már elment a kedvem az egésztől, de a katarzis akkor ért, amikor - én még mindig egyedül, mert a párom a nagy kavarban kintfelejtődött - a szülőszobán vki elkezdett kitolás közben kiabálni, hogy "Meg fogok halni!". Ebben a pillanatban már tudtam, hogy elhibázott döntés volt a gyerekvállalás. Kép Aztán szerintem a lány sem halt meg, meg én sem. Kép
De más (hehehe) szemmel nézve, nekem nem tetszik ez a műsor. Lennének ötleteim. Kép
solya
 
 

 
 

Sziasztok!

Pirus!
Valószínűleg a labdásat választjuk! Kép Szerintem is a Daubner messze a legjobb cukrászda Budapesten! Mondjuk nem nagyon hirdetik magukat és így is alig fértünk be, olyan teltház volt!

Solya!
Én még 14 hetesen hallottam a szülőszobából iszonyú ordításokat és nyögéseket, de engem valahogy ezek a dolgok nem ijesztenek meg. Ahány ember, annyiféleképpen viseli és adja ki a fájdalmat.
Viszont mikor szültem, vajúdott egy másik lány is és pont a sűrűjében volt, mikor én már a szülőágyon feküdtem. És ott viszont átfutott az agyamon, hogy hú, nem kéne hangoskodni, nehogy megijedjen! Kép

Képzeljétek, ma fél11-ig aludtunk!!! 7-kor felébredt Balázs, aztán visszaaludt, 3/4 8-kor megint felébredt és megint visszaaludt és fél11-ig húzta a lóbőrt! Cserébe iszonyú hisztit vágott le délelőtt, viszont most megint alszik! KépKép

Annamari
muter
 
 


Sziasztok Lányok!

Pirus,
azt, hogy mikor adják a Klinikás részeket, sajnos a doki nem tudta megmondani. Én is abban bízom, hogy az előzetesekből megtudom.

Annamari,
boldog szülinapot Balázsnak, és jobbulást nektek.

Shine hova tűnt?

Képzeljétek tegnap voltunk a Megatoysban 4D-s UH-n. A doki néninek elég nehéz dolga volt, ugyanis a pocaklakóm épp akkor tartotta délelőtti "tornaóráját", és állandóan izgett-mozgott. Ennek ellenére nagyon jól sikerült, és igazán nagy élmény volt Apának is, főleg mikor kiderült, hogy az én kis pocaklakómnak "kukacocskája" van!!! Kép Kép Kép

Fotóalbum:
http://www.babanet.hu/album/main.php?album=1608

Mindenkinek jó hétvégét, és sok pihenést kívánok!

Gabi
Kosza Gabriella
 


Sziasztok!

Gabi, köszi, megvagyok! Kép)) Csak nem tudtam jönni. Megnéztem a kisbabádat. Hát, valami álomszép gyerek! Kép))) De jó, neked is kiskukacosod van! Kép) Eddig az összes ismerősömnek lánya lesz, már aggódatm is, hogy csak nekem lesz kisfiam, és majd nem lesz játszópajtása. De most megnyugodhatok! Kép

Már én is nagyon várom a Klinikás részt! Igaz, mi megyünk majd élőben is látogatni (ha minden igaz). Solyám: vezsem ám neked videón! Kép

Solya, ha nekem ilyet mondott volna a szülésznő, menten elsírtam volna magam. Amúgy is nagyon érzékeny vagyok, de szerintem, ha fájdalmaim is vannak, akkor extrán. Remélem, velem nem lesz ilyen "kedves".

Tényleg, Gabi, mint velem egykorú, neked nem fáj a csipőd? Én néha úgy megyek, mint aki lerokkant. Nagyon fáj. De csak az egyik oldalon. Remélem, ez természetes! Kép

Annamari: éljen a Daubner! Kép Csak azt nem értem, hogy miért nem nyit máshol is üzletet? Annyira finomak a sütik, hogy biztos jövedelmező lenne még egy-két másik bolt is.
Remélem, gyógyulgatsz!!! Kép Valamelyik kedd este felmehetünk? Akkor vagyunk ugyanis a Kilinkán az előkészítő miatt.

Pirus: milyen szadi lehet egész nap érezni az illatokat! Kép Legalábbis nekem! A kolléganőm, nem hazudok, 3 sütit is bevág egy nap, és oylan vékony, mint a tű. Neki bezzeg lehetne nem csak szagolgatni! Kép

Képzeljétek, Ádám ma nagyon engedelmes kisfiú volt. Tegnapelőtt órákig ficánkolt, tegnap meg alig-alig. Reggelente mindig vele kezdem a napot, és akkor rugdos is. Ma reggel, semmi. Annyira megijedtem!!! Mondtam is neki, hogy ne tegye ezt velem, mert nagyon kétségbeejt, és megyünk a dokibácsihoz, ha nem rúg legalább egyet. Na erre rúgott kettőt. Kép Nem vitte túlzásba, de végülis én csak egyet kértem! Kép

Szép napot nektek, bár hétfő van, és azt annyira nem szeretem! Kép
shine
shine
 
 


Vojőr,
a véleményedre lennék kíváncsi. Kacérkodom egy hasplasztikával, de eddig mindenki mást mondott. Van, aki amellett van, hogy ha szeretnék még babát, akkor ne csináltassam meg, van aki direkt azzal érvel, hogy a hasizom összezárása éppen pozitív egy következő terhesség előtt. és akkor legyen okos a laikus! Engem zavar, hogy horizontális és vertikális hullámok fodrozódnak mindenfelé a hasamon, és a babát, ha egyáltalán lesz és sikerül, majd csak jó pár (3-4) év múlva szeretnénk. Annyira tanácstalan vagyok!


Shine,
nekem nem fájt amikor beszóltak. Szerintem nem is vette észre, hogy hallottam! Egyébként utána tök kedves volt, igaz nem találta a méhszájamat Kép (még tanuló volt a lelkem), de másnap lejött megkérdezni, hogy vagyok!Kép

Annamari,
szüléskor nekem is panaszkodhatnékom volt, aztán én is visszaemlékeztem, hogy van kint egy nagyon riadt csajszi és nem kéne ismétlődnie a sorsnak, úgyhogy visszafogtam. Kép

Gabi,
én is akarok egy ilyen gyönyörűséget a pocakomba!!!
solya
 
 


Sziasztok!

Köszönöm a dícséreteket.

Shine,
a csípőm jobb oldala nekem is fáj, főleg akkor, ha lefekszem egy kicsit, és megpróbálok felkelni. Mint egy mozgássérült úgy érzem magam. Kép A mozgásokról még annyit, hogy én is jártam így. Egyik nap össze-vissza ficánkolt, a másik nap pedig épp hogy jelentkezett. Én is bepánikoltam, hogy mi az oka, de a doki megnyugtatott, hogy ez teljesen normális.

Solya!
Csak rajta! Kép Kép

Kép Sajnos ma nagyon rosszul kezdődött a napom. Reggel amikor felkeltem, bevéreztem. Azonnal hívtam a dokit, úgyhogy be is rendelt egy UH-ra az Andreához. Az UH szerint minden rendben van, a babával semmi gond, a placenta is rendben, viszont az átlagosnál több a magzatvíz. Kép
Andrea azt kérte, hogy irány haza az ágyba, ő beszél a dokival délelőtt, én pedig hívjam 1 óra körül a dokit, hogy mi a további teendő. Teljesen magam alatt vagyok. Kép Kép
Nem értem mi történt, hiszen annyira odafigyelek a kis pocaklakómra! Alig várom az 1 órát, már tiszta görcs vagyok!

Gabi
Kosza Gabriella
 


Jaj, Gabi!!!!! Mi lehet a baj? Remélem, semmi komoly!!!! Hála a Jóistennek, a babával minden rendben van és a placentával is, akkor nagy gáz nem lehet, nem? Nagyon vigyázz magatokra. Feküdj szigorúan, és próbálj meg nem idegeskedni nagyon! Kezem-lábam keresztben, annyira drukkolok Neked!!!! Mindenképpen jelentkezz, ha kiderült valami!!
shine
 
 


Shine,
én is abban reménykedem, hogy nagy baj nem lehet, hiszen akkor nem engedtek volna haza.
Viszont nem tudom, hogy lehet-e összefüggés a két dolog között: hogy több a magzatvíz, illetve hogy bevéreztem.
Próbálom nyugtatni magam, hogy ne idegeskedjek, mert azzal még többet ártok, de ilyenkor annyira nehéz nyugodt maradni!
Amit még nem értek, az az, hogy szombaton a 4D-s UH-n átlagos mennyiségű volt a magzatvíz. Nem értem akkor két nap alatt mitől lett több?!
Ha beszéltem a dokival, jelentkezem.

Gabi
Kosza Gabriella
 


Gabi,
szurkolok én is! De tuti nem lesz baj, meglásd! Kép
solya
 
 


Gabi,
a drúr nem csinál már UH-t? Na és mesélj, mi volt/van/lesz?
solya
 
 


Szia Gabi, én is nagyon drukkolok Nektek!
Pihenj sokat és próbálj lazítani, meglásd nem lesz semmi baj!
Mit mondott a doki?

KépKép
KépKép
piroska
6044 kecskemét szarkás 429
 
 
 
 


Sziasztok!

Beszéltem a dokival. Beolvastatta az UH eredményét. Szerinte semmi komoly gond nincs. A vérzés és az átlagosnál több magzatvíz között nincs összefüggés. A vérzésre azt mondta, hogy sajnos előfordulhat, bár nálam minimális mennyiség volt, és az is elmúlt.
Az átlagosnál több magzatvízre pedig azt mondta, hogy nem kell foglalkozni vele, mert a magzatvíz mennyisége folyamatosan változik. Az én esetemben csak több az átlagosnál, és nem kóros magzatvíz túltengésről van szó.
Javaslat: szigorú pihenés, fekvés. Ha mégegyszer jelentkezik vérzés, azonnal be kell vonulnom a Klinikára.

Solya,
csinál a doki UH-t, de ma nem volt bent, így rögtön a "jobbkezéhez" irányított, akivel megkonzultálták az eredményt.

Magzatvíz ügyben kicsit megnyugodtam, de a vérzés nem hagy nyugodni. Tudom, és olvastam is róla, hogy pár csepp vér előfordulhat, sőt olyat is olvastam, hogy van akit a terhesség alatt végigkísér, de engem akkor is aggaszt.
Valami csak kiváltotta.
Más nem marad, mint a pihenés, és reménykedem, hogy nem fog megismétlődni a dolog.

Köszönöm, hogy aggódtok értem, igazán jól esik!

Gabi
Kosza Gabriella
 


GabiKép Ez azért jó hír! Persze, megértem, hogy aggódsz, de tartsd be , amit a doki mondott. Szigorúan pihenjél!!!! És próbálj megnyugodni!

Továbbra is nagyon drukkolok, hogy minden rendben legyen! Elvégre, mi találkozunk a szülőszobában is, nem? Kép
shine
 
 


Shine,
köszönöm, próbálok nyugodt maradni, és csak szépre és jóra gondolni, de nagyon nehéz. Igazából az éjszakától félek, nem tudom, hogy fogok elaludni. Na és a holnap reggeltől is, hogy nehogy megismétlődjön. Már most is félve megyek WC-re..
Eddig minden olyan rendben volt, sokan irigykedtek is, hogy milyen könnyen, zökkenőmentesen viselem a terhességet, nem szeretném, ha mostantól ez megváltozna, mert nem tenne jót a kis pocaklakómnak, ha állandóan "görcsösen" izgulnom kellene a hogyléte felől. Na és persze még találkoznunk kell a szülőszobában! Kép

Gabi
Kosza Gabriella
 


Sziasztok!

ne félj Gabi, nem lesz semmi baj!! Ha a vérzés kevés volt, és elmúlt, nem fáj a poci, szerintem megnyugodhatsz. Persze, szigorúan pihizni azért!!!!!

Írtam nektem egy jó hosszút szülésznő - témában, de elszállt, most újra megkísérlemKép

Szóval, választott szülésznő kontra nem választott:

Nekem nagyon jó, hogy tudom, Anna ott lesz velünkKép Most is felhívhatom olyan kérdésekkel, amivel nem biztos, hogy merném a dokit zaklatni. Meg egy csomó tök jó ötlete van. Na meg jó humora, olyan baromi nyugodt, hogy szinte alig várom, mikor szülünk márKép Szóval nagyon jó, hogy tudom, ha elkezdődik, Ő ott vár minket, és lehetőse szerint velünk foglalkozik, tuti, hogy nem fog félvállról (vagy rohantában) egy - "majd jövök"-kel elintézni, mert mondjuk tumultus van. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a többi szülésznő ilyen, de szülhet az ember lánya teliholdkor, amikor szegény szülésznő azt se tudja, merre van északKép
Szóval jó, na. Én nagyon örülök, hogy választottam, és hogy őt választottamKép

Remélem, tényleg rendesen szülünk, mert annyira biztos vagyok benne, hogy a dokim ugye elég ügyes, még ha szana-szét repedek is, tuti úgy összefoldoz, hogy semmit sem fogok két nap múlva érezni. Bár Anna gátvédelemben profi (bár tudom, ez meg azért a kismama adottságain is múlik).
Egy dolog rémisztett meg: Mivel ugyi császár volt, utánna csinálnak egy "méhüri betapintást" erről hallottam, hogy nagyon fáj, igaz, bódításban, vagy erős érzéstelenítésben csinálják, azt mondta Anna. De én két dologtól parázok:
1.) ha bódítanak az egyenlő az altatás - szerű dolgokkal, nem mehetek utánna a saját lúdtalpamon a gyerekágyra?
2.) Mi van, ha betapintanak, és kiderül, elrepedt a seb, mehetünk a műtőbe????

A barátnőm (már miért ne) most szült. Az előző császár volt, most rendeset akart, 16 órát vajúdott, mivel nem tágult, megcsászározták. A császár alatt derült ki, hogy a baba füle kilógott a hashártyán, mert szétrepedt a méheKép szerencsére időben észrevették. Mármint a fenét, a csásázrkor derült ki, szerencsére jókor császározták. A dokija nem akart oxitocint az osztályvezető főorvos rendelte el, valami 5x adagot a minimális értékhez képest. Azért repedt el állítólag....hát jobb lett volna, ha én ezt másfél hónap múlva hallomKép

Kialkudtam a dokimnál egy UH-t csütörtökre, mert du. úgyis megyek hozzá, anyu úgyis itt lesz baby-sitterkedni, akkor egyszerűbb egy füst alatt elintézni. Na meg az uh-val megyek hozzá, jobbna látjuk a dolgokat. VAn miről beszélni a szüléssel kapcsolatban. Elvileg most találkozunk utoljára Kép
Voltam ctg-n, a baba ügyesen produkált, és volt 4 contractiom??? (vagy miffene - összehúzódás)

Járt valaki a 2. emeleten? Állítólag táboriak a körülmények (most mondta egy kismami), az intenzív örző szinte a társalgóban van egy gippszkarton fallal elválasztva.......
Hááát nem vagyok ugye rasszista, de a terhespatológián elég sok az etnikum, na, amikor azokhoz bejön a familia.........és ott szambázbnakKép hát eggyel több ok a rendes szülésre. Mondjuk, maJDNEM BIZTOS eda ha nappal van a császár, akkor meg egy nap alatt kirugnak onnan.

Peti bekattant, mennem kell.

Jajj, szörnyű amit egy hete éjjel művel! Torka szakadtából sír, és nem lehet megnyugtatni. De nappal semmi de semmi baja......

Valaki SOS!! mi a fene ez????????? Eddig legalább felébredt, simi, tea (víz), és aludt tovább, ez mondjuk 2-3x egy éjjel, de max 5 perc.
Most meg u.ennyiszer, de fél - háromnegyed óra, amire megnyugszik és visszaalszik......
Most itt lesz a pici, az is kel 2-3 óránként, fél óra szopira, utánna büfi stb....ha "szerencsém" van váltva kellnekKép

Na menek pusza mindenkinek:

Kata
LadányiKata
 


Ja, a fenti oxitocint - elrendelő osztályvezető főorvosos sztori természetesen nem klinikás, egyébb, ismeritek ti is a dokit, a lány meg is akarja írni itt a neten a történetet, találkozni fogtok vele hamarosan, megkockáztatom, még a nyitólapon is szerepelni fog a téma esetleg.

Kata
LadányiKata
 


Shine!
Holnap délután várunk szeretettel! KépKép

Gabi!
Pihenj sokat és meglátod, minden rendben lesz!

Annamari
muter
 
 


Sziasztok!

Köszönöm az üdvözleteket!
Annamari, igen én vagyok az. Valóban van? (volt) endometriosisom. A szülés óta nem igazán jelentkezett így remélem a múlt időről beszélhetek.

Gabi!
A leveledben olvastam, hogy 4D-s UH... hol, a Klinikán? és ingyen???
Mi történt? Ez nagyon klassz lenne...

A Szülőszobához csak annyit, hogy KAndi valami borzasztó - nézi saját magát a tükörban, magyaráz, hogy Ő mennyire rosszul van... Kép szerintem egy kissé megalomániásra sikeredett. A rahedli vágás és felírat, mintha valami tábori naplót vezetnének.... A múlt szerdain egy kissé meglepődtem. Én is a kislányon. Ennyire nem készülni a szülésre és ennyire fapofával nézni(szülésznő) - kamera előti teljesítmény, milyen lehet kamera nélkül- brrrr....

Nekem van egy csodálatos 15-16. hónapos kicsi lányom. Panna.
Vermesnél szültem és csak jót tudok mondani róla.

Solya!
Segíts nekem, kérlek. Nem emlékszem a régi jelszavamra. Megadnám a mail címemet. Állítólag TE udsz nekem ebben segíteni
krisztina.czetone-horvath@generali.hu

Üdv csajok!

Krizsi
Névtelen
 


Krizsi,
Én nem tudok segíteni neked, csak a babanetesek. Véletlenül vagyok a moderátorok között. Kép Ha a szerk@babanet.hu-ra írsz, Gabi biztos tud segíteni!

KAndiról hasonló véleményen vagyunk, bár nekem a tükrös megoldás speciel tetszett, csak kicsit hosszú lett! Kép

Kata,
téged is úgy irigyellek, hogyilyeneken gondolkodhatsz! Kép
solya
 
 


Sziasztok!

Krizsi!
Akkor jól emlékeztem! Nekem is endometriózisom volt, engem is a Vermes doki kúrált ki! KépKép Ja és engem is tökjól rendbehozott a terhesség! Kép
Kandiról egy véleményen vagyunk. Az a snitt a tükör előtt szerintem is irtó gyengére sikerült.

Kata!
Szvsz ne apellálj gátvédelemre, mert ebből a szempontból első szülőnek fogsz számítani!
A gyerekágyra pedig mindenképpen tolnak, így az altatástól sem kell félni, de ha mindenképpen menni akarsz, szvsz egy kis altatás után 2 órával már nyugodtan mehetsz. Azt azért nem felejtsd el, hogy szülésnél nem 2 csepp vért vesztesz; nekem eszem ágában sem volt felkelni és a saját lábamon csattogni el a szobába, sőt, 5 órával aszülés után is alig bírtam felkelni.

Annamari
muter
 
 


Sziaszok!

Annamari! Új szelek fújnakKép

Gyalog megy az ember lánya, persze, kísérettelKép Én nem bánom, nem érzi az ember olyan "szerencsétlennek" magátKép
Na ja......majd meglátjuk, meglátjuk, egy hónap múlva kérdezzetekKépKépKép

pusz: Kata

Ja: gátvédelem: Ha van (Anna jó esély rá) Jó, ha nincs, profi "szűcs" foltoz össze KépKép
LadányiKata
 


Annamari!

Boldog Névnapot Kívánunk Balázsnak!!!

Pirus

KépKép
KépKép
piroska
6044 kecskemét szarkás 429
 
 
 
 


Sziasztok!

Krizsi,
4D-s UH-n nem a Klinikán voltam, hanem a Megatoysban, persze nem ingyen. Kép

Annamari,
Boldog névnapot kívánok Balázsnak!

A tegnapi pocsék napot egy pocsék éjszaka követte. Alig aludtam valamit, folyton felébredtem, és mentem a fürdőbe ellenőrzést tartani. Szerencsére eddig minden rendben van.

További szép napot nektek!

Gabi
Kosza Gabriella
 


Sziasztok!

Kata: én drukkolok Neked, hogy legyen gátvédelem! Én is nagyon szeretnék, de nem hiszem, hogy lehetne.

Krizsi: sziaKép Üdv a Vermes fan klubban! Kép Szerintem Gabi a Praxisban volt uh-on. Ha jól tudom, a Klinikán nincs 3D-s uh.

Annamari: tegnap már édesdeden szundítottam, amikor hívtál. Bocs! Kép De hívlak ma, és megyünk! Kép

Gabi: hogy vagy? Ugye minden rendben van! Nagyon sokat gondolok ám Rád, illetve Rátok! Kép

Ma csak fél napot dolgozom! KépKépKép Éljenéljenéljen!

shine
shine
 
 


Tényleg, ma Balázs nap van! Akkor én is csatlakozom! Boldog névnapot, Balázs!
shine
 
 


Boldog névnapot Balázsnak!

Egy barátnőm unokája tegnap született, és Balázsnak hívjákKép SzegéényKép


Kata
LadányiKata
 


Balázs,
boldog névnapot! Kép
solya
 
 


Szép napotKép

Napsütéses boldog névnapot BalázsKépKép

KépKép
KépKép
Ágiboszi
 
 


Sziasztok!
Én is csatlakoznék a topikhoz, ha megengeditek. Már egy ideje olvasgatlak benneteket, de írni még nem írtam. 14. hetes terhes vagyok, és a Klinikán fogok szülni, a dokim dr. Bánhidy.
Mivel még dolgozom, nem ígérem, hogy nagyon aktív topik-tag leszek, de valószínűleg néha majd jelentkezem egy-egy kérdéssel. :-)
sziasztok
Pöttöm Panna
pöttöm_panna
 
 


Szia PP!
Lehet így? Kép

Reszkessetek Vermes Fanclub! Szerintem beelőztünk! KépKépKép
solya
 
 


PP,
akartam írni vmit, aztán meggondoltam. Kép
solya
 
 


Sziasztok!

Azért ez elég durva, hogy én egyedül képviselem a Mericli fanclubotKép

KépKép
KépKép
piroska
6044 kecskemét szarkás 429
 
 
 
 


Szia Solya!
Lehet, persze. Kép
De, de, írjál!
PP
pöttöm_panna
 
 


Pirus!
Én is egyedül vagyok Kép, a V-fanclubban csak tiszteletbeli tag vagyok.

Sziasztok, mindenki!
Meg vagyon szerelve a net, remélem, tartósan fog működni.

Boldog Balázs-napot!

Jó, hogy írtátok a Daubnert, lassan majd rendelünk Andris-tortát. Bibibí: én ott jártam suliba a Daubner mellettKép Az elején volt háromféle fagyi meg kb. négyféle süti egy árva hűtőben. Innen indultak. Én úgy elmennék egy-két hónapra dolgozni oda, csak nézni, hogy csinálják a sütiket, főleg a franciakrémes tetjén azt a karamellt, az a kedvencem KépKép

Solya!
Máté mit kap a szülinapjára? Játszik a garázzsal?

Szülőszoba: hááát én eddig a háromból kettőt elaludtam, nem nagyon kötött le, az elsőt is alig bírtam végignézni. Remélem, az előzetesből kiderül, mikor lesz a kettes, akkor majd kipöckölöm a szememet.
a.
angi
 
 


Szia Pirus, Bea vagyok! Ne izgulj én is Mericlinhez tartozom.Igaz hogy csak 1 éve az orvosom de eddig csak jot tudok mondani róla.Te miota ismered? hány hetes terhes vagy?
Gulyás Bea
 


Sziasztok,

Csatlakozom a Bánhidy fanclubhoz!
Ő a legjobb!!!!!!Kép

H.
hedvig
 
 


Bea,
itt nem csak terhesek vagyunk! Vagy csak terhesek vagyunk?! Kép

Hedvig,
ezt azért nem merném így kijelenteni. Tény, hogy nagyon jól helyre tud tenni! Kép Restaurátornak is jó lett volna.

PP,
már írtam, remélem megkapod. Kép

Angi,
még nem tudom, mit kap. A tervem, hogy a lego vonathoz tuti kiegészítőket, és könyveket, mert már az olvasós korszakban van, de kéne valami egy nagy, amit tőlünk. És nincs ötletem! A pedálos autóhoz még kicsi, gondoltam rá, hogy kéne egy traktor Surányba, de szerintem még ahhoz is kicsi, szóval egyelőre nincs ötlet az agyamban ezirányba menve. A garázzsal sajnos nem játszik. Az Pesten maradt. Döntenünk kellett: gyerekeket hozunk, vagy ajándékokat. És bár az utóbbiak csendesebbek, mi mégis az előbbiek mellett döntöttünk.

Lányok, én ma nagyon hülye vagyok! valaki csapjon már le virtuálisan! KépKépKép
solya
 
 


Szia Bea!

De jó!Kép
Én már nem és még nem vagyok pocakosKép Egy picivel több, mint egy éve szültem Nála, és én is nagyon elégedett voltam/vagyok vele! Már 4 éve járok hozzá, először hormonproblémával kezelt, majd jött ZsombiKép
Mesélj magadról, pocakos vagy? Melyik rendelésére jársz? Ugye milyen nyugis pasi?

Angi, te elveszett bárány! NA, most jól megfogtál, hogyan is van ez a tiszteletbeli V-fanclubtagság?
Mehetek veled én is a Daubnerbe? Én vállalom a mosogatást is, ha időnként pottyan a számba valami finomság!

Solya, én az Istenért sem bántanálak, még virtuálisan semKép A hülyeség egy múló állapot...általában.

Pirus

KépKép
KépKép
piroska
6044 kecskemét szarkás 429
 
 
 
 


SziasztokKépKép

Solya adj már át egy kis hülyeségetKépKép

Bea!
Hogy áll a cukrod? Voltál kedvencünknél?
Mekkora már a pocid? Tessék irni!Kép

Amugy én is egyedül vagyok a dokimmal, szal elég nagy fanclubot alkotok magambanKépKép

Hihi: manó nem birta kivárni amig az anyja berakja a mosógépet és szépen elaludt, nah nem baj majd délután megyünk sétálni, legalább most kitakarithatok egy picitKép

Fülescsacsi merre kószálsz?Kép
Szabolcs hogy van? Képzeld Dani is el kezdett mostmár szépen mosolyogni, főleg ha meglátja a cicit akkor vigyorog jó nagy szájjalKépKép

pusz mindenkinek
Ági

KépKép
KépKép
Ágiboszi
 
 


Pirus Én most várom a 3. gyerköcömet 22.héten tartok.17.kerbe a Medicál centerbe járok hozzá pénteken mert az olya mint ha a magánrendelőjébe mennék csak nem kell bemásznom a belvárosba.mindig nagyon jol elszoktunk beszélgetni tényleg nagyo meg nyudtato, remélem a szülésnél is igy lesz.Meselj inkébb te, hogy milyen a szülésnél? Nálad hogy zajlott?
Gulyás Bea
 


Bea! Előkotrom a szülitörimet és átküldöm, jó?
Én is oda járok, régen Rákosligeten laktunkKép Néha megyek csak be a belvárosiba, mert akkor, amikor rendel mindig dugó van, és azt utálom.Kép Meg a Medicalban van UH-is, és azért sem kell külön a Klinikára bemenni. Azt tudod, hogy UH-specialista?
Gratulálok a pocaklakóhoz és a gyerkőcökhöz!

Pirus

KépKép
KépKép
piroska
6044 kecskemét szarkás 429
 
 
 
 


Solya,

Miért nem?
Nekem nagyon bevált szülés előtt,terhesen,szüléskor szóval mindig.

H.
hedvig
 
 


Ja, most látom nem vagy regisztrálva, így nem tudom küldeni. Megadsz egy emilcímet mélben?
kolupi@hotmail.com

KépKép
KépKép
piroska
6044 kecskemét szarkás 429
 
 
 
 


Én megbeszéltem vele,hogy nem tudok bemenni oda és ő mondta hogy fizetős napon menjek.Igazábol arra lettem volna kiváncsi,hogya szülés alatt ott van -e veled, időbe jön ha hivod....stb.Első baba a Zsombi? Ági!A cukrom oké csak a kedvencünk nem valtozott!!!! jövő héten hétfőn megyek hozzá,de most már csak havonta mert januárba összevesztem velem és közöltem hogy nem megyek sűrűbben.Szeritem a pocim a korához képest nagy bár lehet hogy én emlékszem rosszul.hogy van a kis törpéd? van még tejed?
Gulyás Bea
 


Hedvig,
nem azt mondtam, hogy nekem nem vált be! Kép
Nálam jobban keveseknek vált be, az biztos. Különben nem lennék itt! Kép
De nem lehet általánosítani. Van akinek nem jönne be szerintem. Nekem pont elég amit kihúzok belőle, (mindig van nálam harapófogóKép) és untig elég az a vizsgálatmennyiség, amivel elintéz dolgokat. (Nekem pl. egyszer sem volt terheléses vércukorvizsgálatom, amitől rettegtem, mert mindenki úgy mesélte, hogy egy horror!Kép)

Csak néha kicsit szórakozottnak tűnik, nem gondolod? Kép

Azért ha lesz, a következőt is vele és remélem Margittal szülhetem! Kép
solya
 
 


Bea! Nem én hívtam, mert volt választott szülésznőm, ő hívta, nekem nem hiányzott, hogy nem volt bent a vajúdás alatt, a férjem és Margit pont elég voltKép Amikor elérkezett az idő, meg is jelent, kedves volt és mosolygós, mint mindig. Abszolút elégedett voltam vele. Igen, Zsombi az első babánk. Remélhetőleg jövőre már lesz kistesó isKép

KépKép
KépKép
piroska
6044 kecskemét szarkás 429
 
 
 
 


Szia BeaKép

Törpicur már nem is olyan picurKép Már elkezdtem összerakni a visszaadandó első adag ruhácskákat. Észre sem vettem és már egy számmal nagyobbra van szüksége. Nől mint a bolondgomba, képzeld ma 8 hetes és már 5 kiló és 8 deka, mint egy kis gombócKép
A tejcsi úgy néz ki nagy harc árán, ami tuti megérte helyreállóban van, a gyulladt mellből is már letud szopizni 130-140 grammot ha nem lusta. A jobbik mellből meg simán megeszi a 190et. Egy etetésre akkor érzi jól magát, ha napközben megeheti a 160-170et, estére meg, az első reggeli evésre a 190 et.

Képzeld mostanában kb este 10 felé fektetem le és attól függően mennyit evett kell reggel fél 5 és 6 között. Tök rendes gyerkőc éjszaka, csak nappal birjam ki amikor nem hajlandó aludni, de hát valamit valamiértKépKép Most nem mondhatok semmi "rosszat" rá, mert hat emelet mélyen alszikKép, de csak azért mert sétálni akartam menni vele, csak mire bepakoltam a mosógépet elaludtKép Tudom tudom nekem semmi sem jó!KépKépKép

Szerinted nem lenne jobb egy másik belgyógyászt keresni, aki talán jobban ért a diabéteszhez? Nekem végig az volt az érzésem, hogy tök fölösleges bemenni hozzá, mert semmi sem változik, és fent a paton a dokik szinte többet mondtak mint ő lent.

Nah befogtamKép)

Ági

KépKép
KépKép
Ágiboszi
 
 


Hát az nekem is furcsa,hogy mindent úgy kell kiszedni belőle.De velem mindig kedve,midnent elmagyaráz amit kérdezek és még aranyosan humorizál si néha.Kép
Terheléses vércukor vizsgálaton én sem voltam,megmentett tőle.

H.
hedvig
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?