Új privát üzeneted érkezett!

Adri - de jó hogy jöttél, tök szupi, hogy Julcsika ilyen jó baba, azt pedig megértem, ha köztetek alszik, mert Lotti is általában rajtunk alszik :wink: Persze próbáljuk az ágyába szoktatni, de egyelőre nem megy teljesen, de már alszik azért éjszaka is a helyén.
Cici? Én este már nem fejek, bár azt ajánlotta a védőnő, hogy éjjel 22-23 között fejjek még, de úgy tudom, hogy éjszakára nem termelődik annyi és ami van, az kevesebb, mint nappal, viszont zsírosabb, táplálóbb a babának. Szóval én sosem fejtem még éjjel, hajnalban és nem gyulladt be, pedig kemény volt. Nappal szoktam fejni, de ált. egy nap max. 2X, mert teljesen tönkretettem a cicimet, a sok dörzsöléstől már oldalt vannak sebek :? De megnyugtat, ha minden nap van pici tej, ált. max.60 ml-t tudok fejni és remélem, hogy ettől még jobban megindul a tej.
Szóval akkor fejek, ha elfogy a hűtőből vagy ha nagyon kemény és már érzem, hogy sok van benne, de ezt éjszaka nem teszem.

Éva - én nagyon gondolkozom, hogy beadjuk-e ezt az oltást, durva ára van és most annyira kiköltekeztünk + a rengeteg pelenka, törlőkendő... :?

Kép

Kép
nusildi
 
 
 
 


Én eddig minden evés után fejtem, most már nemtom, hogy mit csináljak, mert van, hogy teljesen kifejem a két cicit, erre a kisasszony rájön, hogy még éhes. :roll: Igazából nemtom, hogy kéne csinálni, az egyik mellem iszonyúan fáj, abból alig eszik valamit. Amíg abból 20-at sikerül szopnia, addig a másikból van, hogy 100-at is... :shock:
Eddig éjszaka is fejtem, de tegnap volt az utolsó, mert aztán nem volt elég a tej. Úgyhogy most még lefejem a maradékot, éjszaka meg majd szenvedek, mert annyira tele van.

Anyatanyás lányok ha erre jártok! HOgy is kell ezt csinálni? Mikor kell fejni? Kell fejni egyáltalán (már tele a fagyasztó)?

marek
 
 


Ildi

Ne legyen bűntudatod, ha most nincs keret az oltásra, ami szerintem nem is olyan létfontosságú, meglátod nem lesz Lottinak semmi baja, pláne, ha ilyen szépen eszi az anyatejet!!!! Az a legtöbb bacitól megóvja.

Kép

Kép
éva75
 
 

 
 

Hírt hoztam!!!!

Ma 11.52-kor megszületett Tomi, gyönyörű, a szülés gyors volt, és az istvános dokiktól, nővérektől oda vagyok, igaz teltház sincs. Itt szuszog mellettem kismancs :-) Nagyon jó! Mindenkit puszilunk, pocakosoknak kitartást, nagyon jó lesz! Borkaby


Gratulálok Borkabynak Tomi érkezéséhez! Jó egészséget és sok tejet kívánok nekik!!!!!

marek
 
 


Hatalmas Gratula Borkabynak Tomi érkezéséhez! Jó egészséget és sok-sok tejcsit kívánok nekik! :lol:

Kép

Kép
Bán.Barnabás 2002.12.11.
Alexandra Vivien 2000.09.12
ancsa2727
 
 


Én is megkaptam az üziket, de látom későn vergődtem ide! :D

Gratulálok Borkabynak és NyMalacnak a babák érkezéséhez!!!

A születéstörténeteken én is szétbőgtem magam, bár mostanában tényleg nagyon érzékeny vagyok. :oops:

Mi, pocakosok egyre kevesebben vagyunk... vajon még többségben?

Jó éjt Mindenkinek! A babák is aludjanak éjszaka!

linhbaba
 
 


Kaptam egy sms-t Nyugtonmalactól, amit Borkaby írt, de látom, Marek már továbbította, úgyhogy én is GRATULÁLOK Borkabynak Tomihoz!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Nyugtonmalac pedig azt írta, hogy lehet, hogy pénteken mehetnek haza :lol:

Jó éjt mindenkinek!

Kép

Kép
nusildi
 
 
 
 


Nymalac, Borkaby! Gratulálok!!!

Ildi, tényleg fenntartással kell fogadni a javasolt oltásokat. Nagyrészt anyagi érdek fűződik hozzá. :? Mert a szülők ugyebár mindent megtesznek a gyerekükért, tehát rávehetők extra kiadásokra, pl. oltások beadatására... Mocskos világ van. :(

Rólunk: amióta körbetelefonáltam a hétfői eredménnyel, hogy egy ujjnyira vagyunk nyitva és bármikor szülhetek, a közeli rokonok napi 2-3-szor hívnak, hogy mi újság. :D Mondtam, hogy majd szólunk, ne aggódjanak.
Ma megpróbáltam kikérni a házassági anyakönyvi kivonatot. Sajnos nem sikerült...

Lányok! Szült valaki Ildin kívül érzéstelenítés nélkül (nem a császárosokra gondolok!) ?

Marek, persze, hogy nem számonkérni akartam, hogy nem volt ott az orvosod...csak azon gondolkoztam, hogy magától is lezajlik a szülés... És ez örömmel tölt el engem, mivel nagyon sok esetben azt érzem, hogy a leendő anyukákat nem felelősségteljes, felnőtt státuszban kezelik, hanem kiszolgáltatott "betegként".
Olga kutya nagyon okos (Golden retriever rémlik nekem, vagy talán Labrador?), pontosan érzi, hogy gyarapodott a kis család. :) Nálunk két fiú kutyus van, nagyon kíváncsi vagyok, hogy fogadják majd Gergőkénket.

Kép
szöszke
 
 


Sziasztok

Szöszke
Én 2-szer szültem érzéstelenítés nélkül :roll: miért?

Tegnap voltam dokinál ,azt mondta most már szülhetek bármikor , zöld utat kaptunk :lol: és hogy nagyon ügyesek vagyunk, hogy ilyen görcsökkel,nyitott méhszájjal eddig is egyben maradtunk :lol:
Méhszájam ugyanolyan, bő-bő 1 ujjnyi /majdnem kettő/ DE elkezdett vékonyodni a méhszáj,ugyhogy a doki szerint ebből bármikor lehet baba mert érik a méhszájam és a baba is teljesen lennt van már,csak éppen a feje nem illeszkedett be,de én már szültem,lehet csak közvetlen szülésnél fog.
Magnéziumot nem szedhetem már és jövő héten Kedden megyek hozzá utoljára.
Aztán ha véletlen nem szülnék meg addig /amiben nem hisz/ akkor Okt. 29-én délután 14 kor be kell mennem hozzá a kórházba, és ha érett lessz a méhszájam addigra teljesen ,akkor bennt is maradunk szülni :lol: :lol: :lol:
De ha nem,akkor is bennt kell maradnom majd már egészen szülésig :?

Kép
Bán.Barnabás 2002.12.11.
Alexandra Vivien 2000.09.12
ancsa2727
 
 


Szöszke
Most én is érzéstelenítés nélkül szültem. Miért?

Olga kutya pedig Beagle, a legrosszabb fajtából... :lol: A vadászkutyák minden hibáját magán viseli... :lol: De azért szeretjük. Még jó, hogy nem vagyunk nagy kertészek, mert úgyis tönkretenne mindent.... :lol: Egyébként most, hogy sétálunk, mindig odajön a babakocsihoz, megszagolja és csóválja a farkát. De mást nem csinál, nem ugrál, vagy ilyesmi. Azt eddig is tudtam, hogy gyerekbarát kutya, teszteltem a barátnőm kislányán... :lol: :lol: :lol:

Én is kaptam üzit Nyugtonmalactól. Mint minden Boróka :lol: , az ő lánya is szétrágta a mellbimbót... :lol: Hiába...a Borókák már csak ilyenek!!! :lol:

Ancsa
Tök jó, hogy minden rendben van. Tippem szerint Nálad is lehet egy túlhordás...mindenki így járt itt, akit koraszüléssel fenyegettek.
Ügyes voltál, hogy eddig húztad!!!! Tök jó, hogy már nem lehet semmi gond.

Rólunk..
Tök jó éjszakánk volt. Azt mondjuk le se merem írni, hogy mennyi kaja után sikerült elaludni éjszaka, de van aki nem is méri a babát minden szopinál, úgyhogy nem kell nekem ezt tudni.... :lol: Hiába...éhesen viszont nem hajlandó elaludni, olyan mint az anyja.
Én már ott tartok, hogy éjszaka is kimegyek kajálni... :shock: Mi lesz így a "lányos" alakommal? :lol: :lol: :lol: Szerintem versenyezhetek Borival, hogy ki hízik gyorsabban... :roll:

marek
 
 


Sziasztok!

Az anyatanyás gárdából...
Marek!

Valszeg tényleg hasfájós Bori. A jó evő babáknál ez nagyon gyakori. Ádika édeskömény teát ivott + Espumisan cseppet kapott
(ua, mint az Infacol). Nekünk csak kis mértékben használt.Aztán a doktornőnk írt fel Papaverines szirupot, ez azért jobb volt. Az áttörést a Gripe Water hozta meg. Ez 1 hónapos kortól adható csak, de tényleg hatásos.
Jól ki tudja böfizi magát Bori?
Ha a poci puffadt, nehezen megy a puki, arra az esetre a szélcsövet ajánlom.
Fejés: Előszöris gratulálok az ipari mennyiségű tejcihez! :wink:
Ha nem fejnéd ki teljesen a cicit? Szopi elött egy keveset, hogy ne feszüljön annyira. Így könnyebb bekapni a bimbót. Aztán ha végzett az evéssel a baba, a maradékot. Ha éjszaka nagyon feszül, akkor is csak annyit, hogy megkönnyebbülj.
Remélem tudtam segíteni!

Kép
Kép
gabcii
 
 


Ancsa, Marek, azért kérdeztem az érzéstelenítés nélküliséget, mert erőt gyűjtök belőletek. :) Eltökélt szándékom, hogy én sem szeretnék semmit kérni, legfőképpen nem epidurálist...maximum a kéjgázt, ami ugyan nem csillapít fájdalmat, de legalább nem fog érdekelni. :D

Kép
szöszke
 
 


Jó reggelt!

Borkabyéknak nagy gratula!!!
Kíváncsi vagyok, hogy milyen volt a szülésindítás! Bár azért attól tartok, és bár már ott tartanánk...szóval hogy már nem fogom olvasni, mire megírja, mivel ha hétfőig nem történik semmi, nálunk is erre van kilátás.
Van valakinek tapasztalata ilyen téren?
Egyébként tegnap volt szemétkivitel, gugolás, kaja, minden, amiről itt már volt szó mint hatékony módszerről (na jó, a Nymalac-féle cicimorzsolgatást meg a páleszes bábakoktélt azt kihagytuk), errefel olyan jól aludtam, mint már régen. Egyszer ébredtem fel összesen, érthetetlen.
Bízom a mai hidegfrontban. Nagyon. Ma du. megyek ctg-re, és valahogy nincs is jó érzésem ezzel kapcsolatban.

Szöszke, ezt a 'hibát' én is elkövettem múlt héten (akkor a hétvégére jósolták a szülést konkrétan), na azóta a család meg van bolydulva és egymásba csörögnek a telefonjaink. :)
Szegények, hát hiszen izgulnak, csak nekem fárasztó napi sokszor hűteni a kedélyeket, "nem, még mindig nem sajnos"... Tán már el sem hiszik - velem együtt - hogy valaha szülni fogok. :shock: :D

Kép
anhel
 
 


Sziasztok!

NAGY-NAGY GRATULA BORKAYNEK ÉS A PICINEK!!!EGÉSZSÉGET,TEJCSIT ÉS MINDEN JÓT NEKIK!!! :wink:

jól beindult a babaözön!Pedig még csak hó közepe van!
én is kíváncsi lennék,h milyen arányban vannak pocakosok és babások!:D

Ancsa,de jó,akkor mostmár megnyugodhatsz!Már jöhet a kisasszony bármikor!:D

Lányok,köszi a tippeket a ciciről! :wink: ...
Én folyton aggódok mindenen!Tegnap pl éreztem,h besüppedt a kutacsa és elbőgtem magam,h te jó ég kiszárad a gyerek!
aztán persze megnyugtatott a védőnő,h minden ok!de annyi ilyen van!
Meg nektek szokott szopi közben félrenyelni?Akkor is úgy megijedek,szegénykémen látom,h hirtelen nem kap levegőt,felkapom függőlegesbe és ütögetem a hátát aztán meg köhög,mint a fene!És éjjel attól félek,h ha elalszok szopi közben és akkor csinálja ezt,akkor mi van? :?
Vagy csak én aggódom túl a dolgokat?
Vendég
 


Inez, ezek a reflexek (köhögés, hányás, csuklás) nagyon jól működnek már babáknál is. De láthatod is, hogy tökéletesen csinálja! :) Persze, biztosan félelmetes, képzeld, ő mit érezhet közben! :shock:

Kép
szöszke
 
 


Sziasztok!

Gratulalunk Borkabynak es NyugtonMalacnak :lol:

Rolunk:
Balint nagyon nyugis baba, igazan sirni meg nem hallottam, csak nyekeg.
Hetfon-kedden ejjel 5-6 orakat aludt, ma meg majd egesz ejjel fennt voltunk es cicizett.
Tejcsi van, technika is jo, de 30ml-nel tobbet meg nem mertem, mondjuk nem merek minden szopit. Szerintetek ez eleg?Minden pelus pisis.
Es a sulya egyenlore all. Nem fogy, de nem is hizik. Probalok nem aggodni, es elhinni, hogy ezuttal menni fog a szopi.

Asszem NyugtonMalac kerte, hogy irjak az Imrerol.
Csecsemosokkel most nagyon meg voltam elegedve, jo,nem minddel, de minden muszakban volt aranyos es segitokesz.
Mikor en szultem, ejjel 18 baba szuletett, 50 baba volt, a 35 ferohelyes gyermekagyra. Aki nem volt olyan szerencses,mint en (es ebben a szulesznomnek is szerepe van), az szules utan a nogyogyaszaton vagy a vajudoban kotott ki.
Asszem 1 4agyas szoba van, en abba kerultem, es hala Istennek tok szimpi lanyokkal voltam egyutt.
Viziteles nagyon vicces, van olyan doki, aki bejon es kozli:mindenki fekudjon le es huzza le a bugyit, meg van olyan is,aki be se lep,megall a kuszobon: jol vannak??es mar viharzik is tovabb.
Aki nem elso babajat szuli, probaljak minnel elobb "kidobni", minket is ki akartak vasarnap, de mondtam, hogy meg nem indult be a tej, maradnek.

Folyt kov, de ebred.
Gyorsan 2 kep:

Kép

Kép

K

Kép
Kép
Kép
bkriszta
 
 


Adri - nyugi, nálunk is előfordul, hogy szopi közben félrenyel, olyankor olyan hangja van, hogy majdnem infarktust kapok :? Én is gyorsan vállra teszem és büfiztetek, amúgy is javasolják a bukás ellen is, hogy a szopi közben többször büfiztess. Én szoktam 2-3 alkalommal egy fél órán belül, ált. fél órát szopizunk most, aztán ő belefárad, de ez a sárgaság miatt is van állítólag :?
Szóval ne aggódj, én is mindenen parázok, most hajnalban pl. végighányta büfi közben a pólómat+a rugiját, aztán átöltöztettem és kijött még egy adag, úgyhogy újra átöltöztettem... :roll:
Egy idő után már ott merem hagyni a szobában, de az első 2 hétben szinte kétpercenként rohangáltam vissza a szobába, megnézni, hogy okés-e minden, szóval nyugi, nincs ezzel gond, inkább aggódj és figyeld, mint nem, az első pár hét úgyis erről szól, az anyaság 24 órás szolgálat :lol:
Egyébként én ezért nem mertem az ágyába tenni, mert ettől tartok, hogy ugye bukik és ott van egyedül az ágyikójában... szóval megint rajtam aludt egész éjjel :?

Bkriszta - Bálint gyönyörűszép kisbaba, nagyon édes, jöhet még több kép!!!
Szerintem a 30 ml most még bőven elég! Nekünk a kórházban mondta a csecsemős az 5. napon, hogy az adagja egy-egy etetés alkalmával 20-30 ml, szóval szerintem ez még bőven jó nálatok.
Nálunk mostanság kezdődött, hogy 50-60 ml ált. az adag, de valamikor csak 40 jön össze, valamikor pedig 70, szóval ne aggódj ezen!
Ú, ez a vizitelés, hogy bugyit le, elég durva!!!
Nálunk ált.az volt, hogy körbejártak, mindenki jól van kérdéssel és választ meg se várva már kint is voltak :roll: Nem minden nap, de majdnem...
Amúgy mennyi ideig van cicin egy-egy etetés alkalmával Bálintka?

Szöszke - nekem mondjuk időm se lett volna EDA-t kérni, mert ugye vajúdás nélkül mentem a szülőszobára :wink: De amúgy sem kértem volna, én írtózok mindentől, ami tű és már az is durva volt, amikor az infúziót bekötötték, de persze a legdurvább, hogy egész nap bennem maradt a tű és éreztem, hogy feszül ... fúúúúj, szóval nem akartam kérni, úgy is indultam neki. Kiszámíthatatlan látod, hogy hogyan alakul a dolog, szóval szerintem ne tervezd meg, de legyen meg a lehetőség, hogy ha kell, kaphatsz!

Marek - tök jó neked, hogy ennyi tejed van!!! Én úgy érzem, hogy nekem nincs túl sok, amikor szopizik és sikerül mondjuk 60-at ennie, úgy érzem, teljesen kiürült a cicim és amikor fejtem pl. tegnap, a kettőből tudtam 60 ml-t fejni :shock: Te csinálsz valamit, hogy ennyi van, úgy értem, tea, homeós bogyó vagy akármi???
Mert én iszom a Laktoherbet, alkoholmentes sört, eszek mint egy disznó és megvan a napi 2-3 liter folyadék is. Persze pömpő (mostanság így hívjuk Lottikát :lol: ) nem eszik olyan lendülettel, hogy beindítsa a dolgokat, mert a sárgaság miatt még elég lassú és mindig belefárad, sajnos :cry:

Na megyek, kihasználom, hogy csuklik, akkor mindig csendben van, amúgy ha csuklik, ti mit tesztek? Nekem mondta a doktornő a citromot, de én azt sosem fogom lenyomni a torkán, az tuti!!!
Amúgy is azt olvastam, hogy csak a szülőket zavarja, a babát nem!

Kép

Kép
nusildi
 
 
 
 


Szöszke, igazad van én is észreveszem,h mennyire jók ezek a reflexek!Ez nyugtat egy kicsit!De valóban nagyon félelmetes, viszont neki nem tudom hogy jön le ez a dolog,mert nem kezd el sírni meg semmi!az ilyen fuldoklások után is ugyan olyan nyugis mint elötte!...

egyébként ezek a folyton telefonáló,érdeklődő rokonok barátok tényleg borzasztóan idegesítőek! :evil:
engem is zaklattak az utolsó 2hétben a "na megvan már a baba?" kérdéssel,de nem javult ez most a szülés után sem, csak mások lettek a kérdések!Utálom,h hívogatnak és ugyan azokat kérdezik! :evil: remélem hamar el fog ez múlni!....

Egyébként nálunk megy ám a majomszeretet ezerrel! :lol:
Már látom,h nagyon el lesz kényeztetve a kisasszony!Köztünk alvás,kézben levés,simi puszi folyamatosan, óránként cicizgetés...
Nem tehetek róla...teljesen beleszerettem... :roll:
ugye nem csak én vagyok ennyire majmolós? :lol:
Vendég
 


Kriszta, gyönyörű a kisfiad!!!és nagyon jó,h ilyen jó baba!Nálunk is Julcsi ugyan ilyen!Nem is sír igazán csak nyekereg,azt is csak ha éhes!:D

Ildi, én sem adnék neki citromot az tuti!pedig nagyon sokat csuklik,de nekem is azt mondták a kórházban a csecsemősök,h nem zavarja a babát!
Azért örülök,h nem vagyok egyedül az aggodalmaimmal, meg hogy ez az aggódás kopik,de igazad van,h inkább aggódjon az ember és gyakrabban figyelje mint hogy baj legyen! :roll:
Vendég
 


itt van rólunk pár kép!(ha sikerült jól betennem :lol: ) :D

http://www.iwiw.hu/pages/image/albumdata.jsp?page=1
Vendég
 


:D

Ugy latszik, csak panaszkodnom kell: most 50et evett Balint :lol:

Koszonjuk szepen a dicsereteket!

Nusildi :)
Van,amikor 20 percig van cicin Balint, van,amikor 40. tok valtozo.
Most azert megnyugtattal, hogy jo a 30ml-koszi :!:
Egyenlore en sem merem egyedul hagyni a szobaban, max 10 percig, es aztan-komolyan mondom-folyamatosan hallucinalok, es mikozben bekesen alszik,akkor is rohangalok fel hozza,mert ugy hallom sir :shock:
Te mennyi Laktoherbet iszol?

Adri :)
Nekem nem jon be az oldal, pedig nagyon kivancsi vagyok!!

Szoszke :)
En sem kertem fajdalomcsillapitast (na jo, kozben azert eszembe jutott :D ) egyik szulesnel sem. Mondjuk az Imreben nem is nagyon szeretnek adni, es asszem ugy 2-3 doki van csak,aki adhat.
Es ha az pont nincs bennt, akkor nincs Eda.

No,nekiugrok a szulessztorinak,amig alszik Balint.

K

Kép
Kép
Kép
bkriszta
 
 


Ildi
Én csak Laktoherb teát iszom, azt se mindig, mert állandóan elfeljtem. Szerintem ez alkat kérdése is, tavaly is ennyi volt, mondjuk akkor is fejtem mint az őrült. Úgy néz ki, én ilyen jól tejelő fajta vagyok... Mondjuk azért kicsit félek tőle, hogy egyszer csak nem lesz. Nálunk nincs itthon tápszer, lehet, hogy biztonság kedvéért azért írhatna a doki?

Aggódás...
Ne is mondjátok... :? Éjszaka is felugrálok megnézni, hogy miért van csend, pedig van alatta légzésfigyelő. A bébiőr is állandóan be van kapcsolva, mondjuk már nem megyek be minden nyöszörgésre, mert tudom, hogy melyik jelenti az igazi ébredést. Nálunk az nem csak nyekergés, hanem üvöltés... :lol: Van hangja a kisasszonynak. Gondolom azért, mert a kórházban álltam mellette és könyörögtem, hogy jó nagy hangja legyen...mert ugye egy hétig nem hallottam sírni. Hát a könyörgésem meghallgatásra talált...de én ennek csak örülök...bár éjszaka sokszor a fejemre húzom a takarót, amikor a férjem próbálja elaltatni... :lol:

Kriszta
Gyönyörű baba Bálint!!!!

marek
 
 


Ildi
Én csak Laktoherb teát iszom, azt se mindig, mert állandóan elfeljtem. Szerintem ez alkat kérdése is, tavaly is ennyi volt, mondjuk akkor is fejtem mint az őrült. Úgy néz ki, én ilyen jól tejelő fajta vagyok... Mondjuk azért kicsit félek tőle, hogy egyszer csak nem lesz. Nálunk nincs itthon tápszer, lehet, hogy biztonság kedvéért azért írhatna a doki?

Aggódás...
Ne is mondjátok... :? Éjszaka is felugrálok megnézni, hogy miért van csend, pedig van alatta légzésfigyelő. A bébiőr is állandóan be van kapcsolva, mondjuk már nem megyek be minden nyöszörgésre, mert tudom, hogy melyik jelenti az igazi ébredést. Nálunk az nem csak nyekergés, hanem üvöltés... :lol: Van hangja a kisasszonynak. Gondolom azért, mert a kórházban álltam mellette és könyörögtem, hogy jó nagy hangja legyen...mert ugye egy hétig nem hallottam sírni. Hát a könyörgésem meghallgatásra talált...de én ennek csak örülök...bár éjszaka sokszor a fejemre húzom a takarót, amikor a férjem próbálja elaltatni... :lol:

Kriszta
Gyönyörű baba Bálint!!!!

marek
 
 


Sikerült kétszer... :lol: :lol: :lol: Nem baj, belőlem sose elég... :lol: :oops:

marek
 
 


Adri
Én se tudom megnézni a képeket. Bejelentkezek és megjelennek a saját képeim, az meg nem annyira nagy élmény... :lol:

marek
 
 


sziasztok!

még mindig főleg olvasó üzemmódban....hulla vagyok

Gratula Nyugtonmalacnak és Borkabynak!

Adri! Szerintem császár, nem császár, a méhlepény helye vérzik egy jó darabig...nekem csak pár napja enyhült, már alig jön valami....(17 napja szültem).
Ja, és szerintem ilyenkor még nem lehet elkényeztetni a babát, szegény annyira ránk van utalva...nem hiszem, hogy azért sírna, hogy minket szivasson. Én is felveszem, ha sír (persze ma fél 3-tól 4-ig hajnalban ment a műsor: kaja, pelus, orrdugulás, orrszívás, csuklás, megint cici- végül a mi ágyunkban tértünk nyugovóra- Apa mellkasán) De hát mit van mit tenni....

Szüléstörténetek - én is sírok rajtuk... :oops: olyan megható, és olyan szép gyerekeink vannak.

Szöszke! Én is csak kéjgázt kaptam, de szerintem az nem igazán számít (Apa is beleszívott, szerinte semmi hatás :lol: ).

Marek! Szerintem is csak akkor kell fejni, ha nagyon feszül - nekem ezt mondták. Én eddig nem tettem el amit lefejtem. :oops: Bízom benne, hogy lesz mindig elég tejem. Nálunk is a mohóság tesz be, főleg esténként (8-10 megy az őrület, hasfájás, cicizés - felváltva). Kipróbáltam, hogy fejek előtte picit, mert állítólag az eleje cukrosabb, nehezebben emészthető, és utána jön a laktatóbb rész. Akkor nem volt akkora dráma. De azóta nem tudtam ezt megcsinálni, mert mire Dorka baba éhes, nagyon bepörög, és ha nem kap cicit, akkor meg még mohóbban áll neki=még több levegőt nyel, és már közben huzogatja a térdét a hasa miatt. Te Mecsek baby teát adtál Borinak? Az segített?
A szopizás előtti fejést én is ajánlom, próbáld ki (hátha Neked sikerül).
Ja, és én is éhes vagyok egyfolytában. Azt olvastam a szoptatás napi 600-800 kalória. :lol:

BKriszta! Gratula az 5 óra alváshoz! Irigy-irigy...nálunk max. 3,5 (amiből nekem 2 jut).

Linhaba! Baba még nem maradt bent....kitartás. 8)

Ildi! Oltásokon mi is rágódunk - igazából azon, hogy minket annak idején nem oltottak be annyi minden ellen, és ki tudja mit vannak abban a fecskendőben. És annak milyen mellékhatásai vannak. Vagy esetleg hatásai a későbbiekre nézve. Szóval mi még tanakodunk.
De lelkiismeret furdalásod ne legyen!
Ha bukik Lotti: fektessétek oldalra (mint a kórházban, hátánál kitámasztva) - úgy nem lehet baj a kiságyban sem. Éjszakára én is mindig úgy teszem le Dorkát a légzésfigyelő ellenére. Reggelre mindig rá van száradva a pofijára egy adag tejcis böfi...
Ha minél többet teszed mellre, és persze izélgeted, hogy ne aludjon el, lesz még tejed. (nálunk a nyakcsipkedés és a lábujj morzsolgatás bevált; amint látod, hogy nem nyel csak cumizik a cicin- első pár nap bealudt Dorka is a cicin. Most meg mohó manó lett.)


Csuklásra én is várnék ötleteket- mivel Dorka egy idő után üvölteni kezd miatta. Cicire tevés néha használ, igyekszem pár kortyot adni csak, mert volt, hogy evett sokat és csak 1 óra telt el előző evés óta...szóval volt egy kis hasfájós menet utána.

Daisypath Happy Birthday tickers
peva
 
 


Adri - megnéztem a képeket, tünemény Julcsika, az a kép nagyon tetszik, ahol párod fogja őt, olyan jó az a kontraszt, hogy ott a nagy tetkó a karján és a pici baba :lol: Párom vállán is van és van is ilyen képünk és valahogy annyira jó, hogy ott a csepp baba és a vagány tetkós érzelmes férfiapa :wink:
Rokonok? Hát szerintem terhesség alatt is durva, de utána, ha már megvan a baba még nagyobb a felhajtás, csak akkor már nem te vagy körbeugrálva, hanem a bébi :roll: Csak szerintem az első pár hétben inkább hátráltatnak, mint előbbre visznek, mert a gyerek megérzi az "idegent", neki még anya és apa a világ és a többi rokon idegenszagú, ebben biztos vagyok, hogy megérzik, mert Lotti is nagyon nyügi volt, amikor itt voltak látogatóban 2-3 órát nálunk!!!

Kriszta - Laktoherbet kicsit másképp készítem, mint ahogy rá van írva, én egy liter vízbe teszek két filtert, kicsit lájtosabb így, nem merem nagyobb dózisban, mert félek, nehogy felfújja, még pukisabbá tegye a gyereket, állítólag a benne lévő köménytől lehet szeles, szóval én egy litert iszok meg két filterrel, de most leállok vele picit, mert az egyik topikban azt olvastam, hogy a csajszinak a gyógyszertárban azt mondta a patikus, hogy 2 hétnél tovább ne igya, ha beindult a tej, mert az visszaveti a dolgot, szóval most leállok egy kis időre és megnéztem, hogy marad-e a tejmennyiség ugyanannyi, mint most! A homeós bogyóval is így voltam, szedtem 3 napig, aztán megálltam vele.
Gratula az 50-hez!!! :lol: A 30-50 közötti teljesen jó mennyiség, neki még nagyon pici a gyomra, párom ugrat ezzel mindig, mert olvastam neki, hogy az újszülött gyomra olyan, mint egy ropogós cseresznye :lol:

Marek - én kaptam vényt tápszerre, de nem váltottam ki, úgy voltam vele, hogy még csak kísértés se legyen, ha nincs elég tej, inkább szenvedjek a fejéssel, minthogy a tápot adjam! :roll:
Az aggódás meg teljesen normális, én is aggódok, majd elmúlik egy pár hét múlva, már most érzem, hogy jobb, mint 2 hete mondjuk, ehhez idő kell, de valószínűleg egy életen át aggódunk majd :wink:
Amikor nagyon sír, az tényleg szörnyű, főleg ha már nem éhes, nincs tele a pelus ... akkor inkább magamra veszem és rajtam alszik el és az olyan jó érzés, csak ugye amikor felébredek, az első levegővételeknél köhögök, mert elnyomja a tüdőmet pár óra alatt, mi lesz később, ha nagyobb lesz a súlya??? :shock: Ezért is kéne az ágyikójába szoktatni, de parázok otthagyni a bukások miatt.

Nektek is bukik a baba??? Néha megijedek a mennyiség láttán, de azt írják, hogy normális akár a 15-20 ml bukás is, hát fene tudja, azért nincs mindig, de egy nap egyszer biztos :roll:

Kép

Kép
nusildi
 
 
 
 


LKata üzenete:
,,Türhető az NST-ém,kicsit keveset mozog a baba.Már volt egy pár görcs,de ez csak josló.Magzatvizet néztek,az tök fájt,de tiszta."


Megy a drukk Katának!Remélem már hamarosan már babázhat+++++++++

Bálint és Julcsika gyönyörű :lol:

Én meg megyek, zöld utat kaptunk,ugyhogy sétálok egyet ebben a jó időben :D ugy vártam erre a napra ,hogy már ne legyek ágyhoz kötve :lol: :lol: :lol:

Kép
Bán.Barnabás 2002.12.11.
Alexandra Vivien 2000.09.12
ancsa2727
 
 


LKata Gratulál minden uj anyukának!!!! :lol:

Kép
Bán.Barnabás 2002.12.11.
Alexandra Vivien 2000.09.12
ancsa2727
 
 


Sziasztok!

Borkaby! Gratulálok a gyors szüléshez!!!!! Tök jó ilyen üziket olvasni, hogy szülni jó! :?

Nagyon remélem nálunk is jó buli lesz....csak lenne már!
Tegnap azt mondtam, lesz ahogy lesz, nem sürgetem már...aztán itt volt egy újabb iszonyú éjszaka :( :cry:
Legalább 10-szer kellett kivonszolni magam pisilni, miközben mozdulatlanul is mindenem fájt :roll:
Szanaszét esik a testem minden éjjel.....nappal egész jól elvagyok.
Reggel bemutatkoztam a nyákdugómnak is, azóta jól fáj a derekam, alhasam, olyan meg fog jönni érzés.
Hát ennyi....

Lkata! Drukkolok neked, hogy mielőbb beinduljanak a dolgok maguktól, és persze mindenkinek, akinek már nagyon itt az ideje....

Adri! Szerintem jóval több a kismama, mint a pocakos, remélem hamarosan 100%-ra egészülünk ki, és pikk-pakk bilireszoktatunk... :lol: :lol: :lol:

Andi
Kép
handrea75
 
 


Andi
Ezek a görcsök azért jót jelentenek...vagy nem? :wink: Aztán majd jöhet is a bilireszoktatás... :lol: :lol: Addig is, nálunk program az állandó átöltözés, mert annyit tojunk.. :? Szóval jöhetne már a bili.... :lol:

marek
 
 


sziasztok

Nállunk nagyon szarul volt-van a nett..igyhát emiatt jövők ilyen sűrűn, de legalább nem töltöm az oldalt feleslegesen. ugysincs semmi érdekes mondanivalóm :( Nállunk semmi jósló, a baba sokat mozog, a hasam teljesen szétrepedt...és mintha heges lenne, iuszonyatosan viszket is, még éjjel is.
Hátfőn megyünk utoljára dokihoz.. nagyon kiváncsi vagyok mit fog mondani, már 4 hete nem voltunk nálla :lol:
Sokat dolgozok, az emeleten festettünk, az udvart is gyönyörűen sikerült befejezni...még egy nagy munkálat van hátra.

Nagyot gratulálok Nymalacnak, Borkaby-nak

LKata: kitartást, de közel vagy már
és te is Andi :lol: !!!
Adri: nagyon aranyos Julia Kamilla!!

De jó nektek akik már babáztok :cry: , vannak jó témáitok is látom

Dalma
KépKép
Kép
biceboca
 
 


Néha olyan hülye érzésem van, amikor beolvasok, majd írok, hol vannak itt az én problémáim a többségétől, akiknek már ott szuszog a bébi?! :D
De ez tök jó, mert hamarosan mi is más problémákon fogunk rágódni Andi, nem azon, hogy hányszor kell pisilni éjjel. ;)

Méhszájam már legalább egyujjnyi és ez is valami, na meg odafelé volt egy amolyan megakarjönni-szerű görcs is, igaz, azóta semmi.
A magzatvizem minimálisan kevesebb mint kéne, Dóri jól van és a szívhangja is rendben, nem kell feltétlen hétfőn beindítani a szülést... Közben persze meggondoltam magam és már kimondottan akarom, hogy be legyen indítva, ha magától nem akar beindulni addig... :shock: :roll: A hasammal egyenes arányban nőnek a nyűgjeim, erősebb a fülzúgás, nappali zajban is hallom, hisztisebb vagyok és minden apróságon felidegelem magam. Jöhetne már az a front legalább, hátha.

Bálint is gyönyörű kisfiú, nagy gratula hozzá mégegyszer!

Kép
anhel
 
 


Bicebóca, Anhel!

én is úgyan ezt gondolom mint ti, a témákat illetően, de remélem hamarosan mi is tudunk csatlakozni. Csak mondjuk szar az ember lányának utolsók közé tartozni mikor már mindenki a szuszogó babájával van elfoglalva.

Anhel mikor mész legközelebb? Én holnap de. és aztán hétfőn megyek CTG-re ha addig nem lesz semmi, bár nekem mindenki mondja, hogy már más az arcom és, hogy lentebb van a pocakom, de ki tudja. Igazából már unom a kérdezősködést is, még mennyi van hátra, még nem szültél meg (de csak valamiért ilyen nagy maradt a hasam :lol: :lol: :lol: :lol: ), stb.....
Hátha a front segít, lehet a kórházba majd talizunk, én a hosszú hétvégére haza akarok jönni egy szuszogó babával a karomban.

Kép

Kép
mtücsök
 
 


Sziasztok!

Nyugtonmalac! Gratulálok Borihoz!

Borkaby! Gratulálok Tomihoz!

Mindkettőtöknek sok-sok tejcsit, mielőbbi felépülést, hazamenetelt és jó babyket kívánok! :)

Emmalena!
Juj de kis édes gombóc Emma! Nagyon szép kis formás kiscsaj! :)
Elolvastam a szüléstörit is, egy hős voltál!!! :)

Kata!
Nagyon sajnálom a vírust, remélem már jobban vagytok!

Bettike!
Örülök, h ilyen jól mennek a dolgok!

Anhel!
Tudom, könnyű mondani, de felejtsd el azokat az idiótákat! Mindjárt megérkezik a babyd! :) Szurkolok, h hétfőig történjen vm! :)

Ildi!
Örülök, hogy Lottika egyre jobban és gyorsabban eszik!

Éva!
Remélem már tényleg nincs sok hátra! Kitartás!

Ancsa!
Köszi szépen! :)
Jobban vagy már? Örülök, hogy mostmár fellélegezhetsz! Menj sokat sétálni, meg csináld azt, ami jól esik, és eddig nem tehetted! És már mindjárt itt lesz a kiscsaj! :)

Babe!
Ne aggódj, előfordul, hogy az egyik kezed/lábad jobban be van dagadva, mint a másik. Nekem pl a jobb lábam ilyen, az is sokkal jobban fel van dagadva mindig, mint a másik....úgy érzem, mintha a másik egyáltlalán nem is lenne megdavadva, de csak nem érzed, mert annyi a különbség. Nekem is eddig rendben van minden, vérnyomi, vizelet, de dagadok nagyon, úh ez van...majd elmúlik, ha kijött a kiscsaj. :)

Timi!
Örülök, h jól vagy és nem kellett kórházba menned! Akkor mostmár te is indulásra kész...

Handrea!
Úgy érzem valami történik, hajrá, hajrá! Lehet, hogy a 19-et már nem fogjátok megvárni...gondolom azért annyira nem bánod. :)

Inez!
Tökjó, hogy Julcsika ilyen jó baba, és ennyire jól megvagytok. Jó olvasni. A képeket én sem tudom sajna megnézni, nekem is a sajátjaim jönnek csak be. :?

Szöszke!
Le a kalappal, h érzéstelenítés nélkül tervezed!

Azok előtt meg főleg, akik ezt már véghez is vitték!!!

BKriszta!
Bálint nagyon nagyon édes! Örülök, hogy ilyen jó baba!

csuklás: Azt hallottam, hogy a citrom nem jó a babyknek, hiába adták azt régen. Azt mondják, h nem kell adni semmit, majd elmúlik. És általában tényleg nem zavarja őket, bár ha begurul tőle a baby, akkor nem tudom...talán egy pici víz.

LKata!
Drukkolok, hogy minél hamarabb bújjon ki Norbika, és ne kelljen ott dekkolnod!


Dalma!
VIgyázz azért magadra, ne pörögj túl sokat!

Szerintem én leszek itt az utolsó, úh ne aggódjatok, ha ettől féltek. :) Holnap hozza a futár a kamerát, és a strepto eredményemet is holnapra várom, úh szombattól nálunk is zöld a lámpa. Szép is lenne....az eredetileg kitűzött dátumom, amikor is pont 23,5 éves leszek. :) Na de úgysem vagyok olyan szerencsés...kezdek megbarátkozni a túlhordás gondolatával is, pedig eddig nem is gondoltam, h ilyen egyáltalán lehetséges. :P Na nem baj, egyszer majdcsak kibújik, elvégre bent tuti nem fog maradni. Gondolom még max 3 hét. Fuhh, belegondolni is rossz.
Már tényleg alig bírok mozogni, tegnap elmentem a pénzemért a főnökömékhez, utána útközben bevásároltam kaját, és úgy elfáradtam, mire hazaértem, h durva. Nem gondoltam, h a sétával is gondok lesznek előbb utóbb. :? Másról meg ne is beszéljünk...
Ma 7.45-kor felcsörögtek a cégtől, ahonnan rendeltem a kamerát, h egyeztessék az adatokat...hülyék ezek, h már ilyenkor dolgoznak?! Csak kicsit voltam mérges...a jó oldala, h tényleg gyorsak voltak, és holnapra már itt lesz, pedig tegnap késő este rendeltem. Persze utána már nem tudtam visszaaludni, megnéztem a Lecsót (tudjátok az a walt disney rajzfilm), ettől jó éhes lettem, kajáltam, és délben kb visszaaludtam...fél4-ig nyomtam. :)
Hát ennyi, marha izgalmas dolgok történnek velem... :)

Pocakosoknak kitartást, lassan a mi időnk is eljön! Babások pedig jó babázást, és nektek is kitartás az éjszakázáshoz!







Sensi és Lillus

KépKép

Kép
sensimilla
 
 


Mtücsök, ugyanez a cél, ha lehet ilyen esetben egyátalán ilyenünk :D : jövő hétvégén már eggyel többen lenni itthon. :)

Hétfőn megyek ctg-re, de a dokihoz, nem a kórházba, már mondani sem merem, hogy ezt az alkalmat tényleg nagyon kihagynám. Szóval ctg-n héfőn nem találkozunk, de egyébként, ha végre ideér az a front és történik is valami...akár egyéb okból...
Az jó, ha már az arcod is változott, azt mondják, az tényleg a legvégét jelzi a terhességnek.
A kedves türelmetlenkedő ismerősökkel meg ne törődj, én is kicsit kiakadok, talán nem is lennék ilyen háklis hisztérika, ha nem kérdeznék meg tőlem egy nap 50szer, hogy mi az ábra, de hát megkérdezik és ilyenkor rádöbbenek, hogy tényleg, még mindig nem szülök. :D
Holnap írd majd meg, hogy állsz!

Kép
anhel
 
 


Sziasztok. Kicsit eltűntem, tegnap volt a névnapom, köszi a köszöntést, jól esett, hogy eszetekbe jutottam. Megvagyunk mi is, Nórika extra nyűgös két napja, amíg kézben van minden ok, de amint leteszem a helyére, ordít. Próbáltam hagyni sírni kicsit, de ha nem veszem fel egyre jobban bedühödik és nem hagyja abba. Na mondom, megpróbálom meddig bírja, de 1 (!) óránál tovább nem bírtam...

Szenvedek az aranyeremtől, három napja még menni sem nagyon tudok, majd besz@rok. Nem tudom mikor múlik már, kúpozok és kenőcsözök is...

Én is fájdalomcsillapítás nélkül szültem amúgy, csak kéjgáz volt, de az nekem semmit sem ért, csak kába lettem tőle és nem élesen éreztem a fájdalmat, de éreztem ugyanúgy...

A tejem szinte teljesen elapadt, naponta egyszer tudok fejni úgy 50-60 ml-t, és ennyi. Mindig mellre teszem Nórit, de mivel nem jön neki szinte semmi, hamar megunja és csapkodja a fejét. Holnapra megjön egy gyógynövényes tabletta amire azt írják bedurrantja a cicit, ha az sem segít, teljesen kész leszek. Olyan rossz, hogy nem tudom szoptatni a kicsikémet. Életem legnagyobb csalódása...

Kép

Kép
tercsimama
 
 


Tercsimama, az aranyered szülés közben, előtt vagy után jött ki?

Ja, meg engem is érdekelne Lányok, hogy akik közületek már szültek, szinte mind Eda nélkül csinálták végig úgy látom: ennek kinél, mi volt az oka? úgy értem, esetleg már előrébb tartott a tágulás (ha jól tudom, 2 ujjnyinál adhatják be, később nincs értelme), olyan gyorsan haladtak az események, vagy valaki direkt nem kérte, esetleg kérte, de nem kapott mert nincs 24 órában, stb.? (aki már megírta az okát korábban, azt persze nem akarom újra ezzel fárasztani :) )
Én beszari vagyok nagyon és fogalmam sincs a saját fájdalomküszöbömről, így inkább nem zárom ki az epidurális érzéstelenítést. :roll:

Kép
anhel
 
 


Anhel
Én szültem már Edával, nem érzel semmit, csak a szép dolgok maradnak meg. Most viszont elhatároztam, hogy anélkül csinálom végig. Így is csak a szép dolgok maradtak meg, ráadásul éreztem, amikor kinn volt a feje, meg amikor megszületett, tehát teljesen részese voltam a dolognak. Tavaly mondták, hogy nyomjak, én meg nyomtam, de nem tudtam, hogy akkor épp fájásom van, azért nyomok. Nekem mindkét szülés nagyon-nagy élmény volt...
Nem hiszem, hogy sokat segítettem.... :lol:

Aranyér... nekem szülés előtt nagyon durva volt, szülés után meg elmúlt... :shock: Pedig féltem tőle rohadtul... Nem is hallottam még ilyet...

Ma sétáltunk egy nagyot. Meg is lett az eredménye. A következő vécézésnél távozott belőlem egy jókora alvadt vérdarab, aztán elkezdett ömleni a vér... :roll: Felhívtam a szülésznőt, most szedem az Ergam cseppet, ha holnapra nem javul, akkor mehetek vissza ultrahangra, mert valami nem fa@sza. Tücsök, Anhel...nem szeretnék veletek találkozni a kórházban!!! Ti menjetek, csak nekem ne kelljen!!!

Sírás van... :arrow:

marek
 
 


Lányok, délelőtt is, és délután is barnázgattam. :D De sem görcs, sem magzatvíz nem volt. Estefelé felhívtam a dokimat, kérdeztem, hogy vágódjunk-e autóba, és irány-e Nyíregyháza, de azt mondta, ez a barnázgatás még lehet a hétfői vizsgálat utózöngéje, úgyhogy még maradhatunk nyugodtan, de azért figyeljem magamat szépen.

Sensi, részemről nem bátorság az érzéstelenítés nélkül való próbálkozás, hanem éppenhogy beszariság. :D El nem tudom képzelni, hogy a gerincembe beleszúrjanak egy műanyag csövet... (Tudod, a tű-fóbiám!!!)
Ha netalántán császármetszésre kerül sor, azt is altatásban fogom kérni. :(

Kép
szöszke
 
 


Peva,igazad van....olyan gyönyörű babáink vannak!elnézegettem a kórházban a többi gyereket és annyi kis pici vékony volt köztük!A legtöbb gyerek 2kilo körüli volt!(Julcsi a mama 3450-ével elég nagynak számított!)Ne is mondjam,h az anyjuk dohányos!hihetetlen számomra,h hogy lehet ilyen egy anya?! :evil: A szobatársaim közül is az egyik megszoptatta a kicsit letette és ment ki cigizni!undorító... :evil:
És köszi,h megnyugtattál a kényeztetéssel kapcsolatban! Én is így gondolom,h most még szükségük van nagyon ezekre a dolgokra!...

Ildi, én is imádom azt a képet!Sztem is olyan aranyosak így együtt!:D
Vendégeket mi még nem is engedünk be!mármint mindenkinek megmondtuk,h leghamarabb akkor jöhetnek,ha megvan a 6.hét!És a szüleink is csak a 2. hét után fogdoshatják!Addig csak én és Rajmi!Ezt egyébként a kórházban is mondták meg a védőnő is javasolta,mikor kedden kijött!azt mondták,h így ősszel nagy baciveszély van és így lenne a legjobb!És mi nem is bánjuk... :roll:

Egyébként Julcsi is sokat bukik!Néha olyan érzésem van,mintha minden kijönne amit megevett! :shock: egyel több ok az aggódásra... :lol:

Ancsa,remélem hamarosan meglesz a séta eredménye! :wink:

Katának pedig mi is nagyon drukkolunk!!!!

Andi,de jó is lenne már a bilinél tartani! :roll:
És mi a helyzet a "meg fog jönni" érzéssel?Alakul már vmi? :D

Dalma, te aztán jól el voltál tűnve!Sajnálom,h szétrepedtél!De most már nektek sem sok van hátra!Kitartás!!!

Sensi, a végén már én is alig bírtam menni!Csak totyogtam mit egy pingvin!Pedig én még nem is vizesedtem!Megértelek,h már nagyon kivagy!De neked is csak azt tudom mondani,h kitartás!ez a 3hét már semmi! 37 hét már eltelt! :wink:

Az aranyerem már nekem is nagyon durva volt szülés elött,de utána pikk-pakk elmúlt!Hála az égnek...:D

Marek,drukkolok,h ne kelljen kórházba menned!!!

Lányok,ti hogy adjátok a picinek a d-vitamin cseppet?Én műanyag kanálra csepegtetet tejcsit és abba teszem,de sose tudom,h lenyeli e rendesen,mert mindig folyik ki valamennyi a kis szájából!
Nekem is felírták ugyan ezt terhesség alatt,de nemszedtem be!
Szerintetek most beszedjem, biztos ami biztos???

Még egy kérdés: van még valaki akinél hámlik a baba bőre?
Julcsinak az egész kis testét kenegetni kell,mert borzasztóan száraz és hámlik!
A kórházban azt mondták,h ez a baba túl lett hordva,mert annyira ki van ázva a bőre és nagyon hosszúak a körmei! :shock:
Kérdeztem is ,h ez hogy lehet,mert elvileg időre született és mondták,h ez csak egy kb számítás 2hetet plussz minuszba eltérhet!volt még vkinek ilyen?

Hű,kezd ébredezni....asszem megyek etetni:D....
Vendég
 


Szöszke, én is nagyon félek a tűtől, de hidd el semmit sem érzel az egészből!Én is teljesen be voltam sz@rva ettől a gerincérzéstelenítéstől és magam is meglepődtem,h mennyire nem lehet érezni!viszont infuziot meg úgyis kapsz...azt még látod is...sztem az roszabb! :lol: bár megmondom őszintén nekem az sem fájt!...ami kegyetlen volt az a katéter....na az fájt.... :roll:
Vendég
 


Inez, na a katéter a másik, amit köszönöm, de nem szeretnék. :? Az infúziós tű az más, mert azt a terhesség során szépen megszoktam a sok vérvétel miatt...de gerincbe? A tudattól is rosszul vagyok. :shock: :D

Kép
szöszke
 
 


Sziasztok!!

Borkaby CSALÁDNAK NAGYON SOK ÖRÖMET, JÓ EGÉSZSÉGET KÍVÁNUNK!

Szöszke!
Megértelek, h nevetsz a macis storyn, de mesélek egy édesebbet.... Babysitterkedtem és a 3 éves Jonathan nevű kissrácnak megszületett a Viola nevű kishuga. Anyuka szoptatta a kislányt, a fiúcska pedig a játékmackóját és mondta: " Viola iszik anyatejet, maci Jonathantejet :lol: :lol: :lol: "

A tenyésztés jó ha megvan.......majd a dokid dönt, nálunk akinek elmarad biztos ami tuti alapon adnak antibogyót az újszülöttnek. MINDENKÉPP JELEZD A SZÜLŐSZOBÁN!!!!!

Sensi!
Nevetek eldőlt már????? Sok erőt Daddynak a szülőszobában :D Életet legszebb élménye lesz!!

A depi normális.......rajta akkor jött ki amikor hazajöttünk a második napon.......nem kívánom senkinek, durva volt.

Emma!
Nagggggggyon édes a lányod! :lol: A szüléstörid pedig nagyon EMBERI!! Irigykedem, a sima szülés miatt. Csoda, h engedték, nálunk ez kizárt.
Ábi hogy van???

Kata!
Remélem jobban vagytok!!!!!!!!

babe!
AZ ANYATEJNÉL NINCS JOBB SZOMJOLTÓ! A nyári melegben szoktak adni babavizet-forraltvíz, de semmiképp sem édes innivalót. kakibajokra javasolják a cukros kamillateát, de Ábelem nem itta meg.....

Marek!
Próbáld Borókát az alkarodon hintáztatni. Akkor picit nyomod a pocakot, az segít a hasgondokon. A tornáztatás is jó lehet.
Ha sok a tejed esetleg adsz le az anyatejgyűjtőbe???!!

Ildi!
Az anyatej édes, esetleg amiatt nem kell a sima víz a babáknak... :)
Mi a Neis vac oltást adattuk be Ábinak és a bárányhimlőellenit. (na meg a kötelezőket) Kb. 10 ezer volt összesen. Most persze drágább. Konsti 2 hósan kapja a kötelezőt+ a pneumot (ha már ingyenes megkapja) 2,5 hósan a Neis vac ot.
"
A NeisVac-C szuszpenziós injekció egyike a fertőző betegségek elleni védekezésre szolgáló készítményeknek, a vakcináknak. A NeisVac-C az ún. C csoportú Neisseria meningitidis baktérium okozta fertőzések megelőzésére szolgál. A vakcina hatására az emberi szervezetben védekező mechanizmus indul be, ellenanyagok termelődnek a C-típusú Neisseria meningitidis baktériumok ellen.
A Neisseria meningitidis C-típusú baktérium súlyos, akár életveszélyes fertőzéseket okozhat, úgymint agyhártyagyulladás (meningitisz), és vérmérgezés (szepszis).
Ez a vakcina kizárólag a Neisseria meningitidis C-típusa által okozott fertőzések megelőzésére alkalmazható. Nem nyújt védelmet más típusú Neisseria meningitidis baktérium, illetve egyéb kórokozó okozta agyhártyagyulladás, vagy vérmérgezés ellen.
Más vakcinához hasonlóan a NeisVac-C sem nyújt teljes védelmet minden oltott személynél a meningococcus C-típusú fertőzéssel szemben."


Timi!
Már Neked sincs sok vissza, hajrá!!!!! :)

Adri!
Én még mindig vérezgetek....van aki 6 hétig......nekem is húzódik, főleg ha szoptatok.

Konstantinnak is hámlik a bőre, főleg a kezecskéin. Én a fürdetőkérémmel kenegetem, de óvatosan, mert előszeretettel szopogatja a kézfejét... :lol: :lol:
Ábel később jött, Ő ezerszer jobban hámlott, de aztán elmúlt...

D vitamin: anyatejbe, kiskanállal...fintorog, de lenyeli...
Ábel is kap, tegnap előbb kapta a kicsi, mire a nagy iszonyat hisztit levágott emiatt.... :o :shock:

Kriszta!
Hogy fogadta a tesót Ákos? Tesós kép? Telhetetlen vagyok, bocsi :oops: :wink: Bálint aranyos! Az a nézés......áááááá :lol: :lol: :lol:

Nálunk is volt furcsa vizitelő doki: "hogy vannak, jól vannak, csókolom..." ennyi volt a vizit. Igaz mindennap volt normális vizit is.

Mi:
Tegnap kemény napunk volt. Mentünk tanácsadásra, emiatt borult a napunk. Ábel nem aludt, így hisztizett. Kosnti pedig nem tudta hová tenni a dolgokat és Ő is sírt....

Nagyon keveset hízott 130g 2 hét alatt. Most vagyunk a születési súlyunknál. Reméljünk nem emésztési gond van a háttérben......
A doktornéni megnézte hogyan szopik, azzal nincs baj, ügyes...valószínűleg a tejem nem elég tápláló.......

Kaptunk beutalót csípőszűrésre, talán a jövő héten eljutunk....

Konstantin 3 hetesen 3790g és 51cm.
Még mindig sárga, napozunk, levegőzünk napi 1 órát. Ő is ügyesedik , 15 perc 50g szopi az adagja. Fejni se időm, se erőm, na meg 30 percet dolgozom 20g ért.... nem nagyon éri meg....

Csajok!
Csak nekünk nincs légzésfigyelőnk??????
Ti beneveztek a DM bababónusz programba???
Járt valaki a C und A ba mostanában??? Babaholmik???

Bocsi, ennyire tellett most.

[size=12]POCAKOSOKNAK A LEGJOBBAKAT!!!!!!!! SZERETÜNK MINDENKIT!!! :P [/size]

Zsuzsu,Ábel,Konstantin
KépKép
zsuzsu72
 
 
 
 


Jó hírt hoztam!

Handrea75 Szabi babája ma hajnalban, 3:35-kor, 3400 g-mal, 52 cm-rel megszületett!!! :D

Kép
anhel
 
 


Dóri a vonalzója ellenére bezzeg nem született meg, de remélem, meghatódott annyira a jó hírtől, hogy hamarosan ő is így dönt. :)

Kép
anhel
 
 


juhéééééééééé :lol:

szép a reggel... :lol:

SOK BOLDOGSÁGOT ANDIÉKNAK!!!!!!

(nosztalgiázom, Ábel pontosan ilyen méretekkel született :) )

Anhel!
Köszi a hírt!!

Legyen igaza a vonalzódnak, tartsd ma a karodban Dórit!!!

Zsuzsu,Ábel,Konstantin
KépKép
zsuzsu72
 
 
 
 


Köszi Zsuzsu! Vártam ezt a frontot, mint a Messiást! :D
Lekaptam a vonalzót közben, mert amikor ránéztem, sokkot kaptam. :shock: :D :D
anhel
 
 



Sok boldogságot kívánok Andinak és gratulálok Szabi babához!! :lol: Sok tejcsit és gyors felépülést!


Kép

Kép
Bán.Barnabás 2002.12.11.
Alexandra Vivien 2000.09.12
ancsa2727
 
 


Andi
Gratulálok Szabi babához!!! Sok boldogságot és rengeteg tejcsit!!!
(Na meg gyors bilireszoktatást... :lol: )

Eddig mindig a frontot vártam, hátha megszületik Bori! Hát mostantól rettegni fogok a fronttól, olyan szar éjszakánk volt. A végén már mindketten bőgtünk Borival... :roll: Nem aludtam szinte semmit... Nagyon kemény volt! Most alszik a drágám, de ki tudja, meddig... :roll:

marek
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?