Ildi!
Szánombánom és nem szoktam, de a hétfőt sajnos le kell mondjam.
Szonji pénteken úgy ébredt, hogy totál vörösek és dagadtak voltak a szemei. Irány a szemészet, ahol ugyan nem mondták ki magyarul, hogy mi baja (a papírra vmi latin hablatyot írtak csak) de sztem kötőhártyagyuszi lehet, mert azt azért sikerült kiszedni a dokiból, hogy fertőző. Szemcseppet kapott, amiből 5-ször
kell cseppenteni neki egy nap és szemkenőcsöt, amit meg éjszakára kell belekenni a szemébe. Ez utóbbit gondolhatjátok, hogy milyen volt: 1 órán keresztül (de szó szerint egy óra) könyörögtünk neki az apjával, hogy engedje meg, én már totál kikészültem, elvonultam a fürdőbe és már az albérletkeresést fontolgattam, mert nem bírom idegekkel, amit a láyom művel
Szóval oviba sem mehet és nem akarom itthonhagyni úgy, hogy én meg elvonulok a Marcival. Így is megkaptam Petitől, hogy mostanában nagyon háttérbe szorítom Szonjit és a Marci produkcióinak túlságosan örömködök
Amúgy a 10 óra jó lesz majd, ha eltoljuk egy héttel.
Ja! az oltástól Marcinak eddig nem lett semmi tünete, úgyhogy remélem ezek után már nem is lesz, végülis hétfőn már 2hete lesz, hogy megkapta.
Fronell!
Az a trutyileszívás szívás. Gondolom, hogy nem lehet kellemes, szegényke.
Marcipán: tömbben vettem, mindenféle színben lehet kapni, Szamosnál v. nagyobb közértekben (Kaisers, Spar, Match pénztáraknál). A süti pedig: a "gomba" szára lekváros piskótatekercs felállítva, a gomba kalapja pedig muffintészta ilyen hullámos szélű formában kisütve. A marcipánokat kinyújtottam, a sütiket vaníliáspudinggal megkentem, hogy ráragadjon a marcipán és rájuk tekertem. A tetején csücsülő kis izét is én csináltam, de gondolom látszik szegényen, olyan szánalmas.