Új privát üzeneted érkezett!

Kriszta!

Biztos hogy ismerik egymást, mert a dokim ott a SOTE II.-en volt sokáig főállásban. Igen, keddenként van.
Én 28.án megyek, akkor leszek 27 hetes és 4 napos. Te mikor ? Bár még korai bejelentkezni...

Kép

Kép
witch26
Budapest X. kerület
 
 
 
 


Sziasztok!

Tegnap voltam UH-on, minden rendben: 31 mm-es a bébi, 140-es a szívverése és a vérvétel eredményében se találtak semmi extrát. Lassan az émelygés, fejfájás is kezd múlni. Fura, hogy a papíromra azt írták, hogy május 21. a szülés várható időpontja, én május 8-at számoltam az internetes kalkulátorral. Legközelebb rákérdezek.
Ma reggel a védőnővel is megvolt az első találka: 45 percig tartott, míg kitöltött mindent, és megbeszéltük, amit kellett. Rákérdeztem én is a kolbászra: azt mondta, nyugodtan ehetem, a füstölt, feldolgozott húsokkal nincs baj, csak a tatárbifszteket felejtsem egy időre.
Ja, és olyan alacsony volt a vérnyomásom, hogy a kávé, tea direkt ajánlott! (Teázni szoktam, de valahol azt olvastam, hogy az se jó ilyenkor, úgyhogy a fekete és zöld teát mostanában félretettem.)

Vucuska!
Jó lehetett látni a két picurt! Nekem még mindig hüvelyi UH-t csináltak, Neked hogy-hogy már hasit?

Witch!
Örülök, hogy minden rendben!
Egy kicsit én is paráztam most az UH előtt: hétvégén jól felidegesítettem magam valamin, hétfőn meg úgy éreztem, lelapult a hasam - szóval, féltem, hogy baj történt.

Nemone!
Örülök, hogy túl vagy a vizsgálaton, biztos minden rendben lesz! Nekem is mondta Konc, hogy ebben a korban (35 felett) szokták javasolni a magzatvízvételt, de van kockázata, így nem erőltette.
Ő inkább az Istenhegyi géndiagnosztikát javasolta, de a védőnőm azt mondta, hogy nálunk Zuglóban (Bolgárkerék u.) is megcsinálják ugyanazt. Valamelyikőtök volt esetleg a Bolgárkerékben?

Tubikriszta!
De jó, hogy Nálad is minden rendben!

Kép
Kép
vuki124
 
 


Sziasztok!

Vuki!

Én nem voltam ugyan a Bolgárkerékben, ott a Sejtbank van, és nekem ott csinálták a kombinált tesztet ingyen, mert van valamilyen megállapodásuk a fehérvári Család-és Nővédelmi Központtal, ahova járok dokihoz és védőnőhöz. A honlapjukon fent van a telefonszámuk, meg az hogy melyik kórházaknak csinálják ingyen a Down szűrést.
Szerintem érdemes utánaérdeklődni.

Kriszta!

Pénteken megyek az AFP eredményért, már nagyon izgulok, mindenképpen megírom az eredményt.

Tegnap 2-3-szor éreztem valami kis "rezgést" a hasamban, nagyon alul, kb. 1-1 másodpercig, lehet, hogy a Picúr volt?
maggie75
 
 

 
 

Witch,
Szeirntem én is 28-án megyek, mert 29-én lépek bele a 28. hétbe és rákövetkező héten kell mennem a dokimhoz a leletekkel. Azért jövő héten bejelentekzem. Szerinted délután is lehet menni?

Vuki,
Gratula, hogy mindent rendben találtak az uh-n :) olyan jó nézni a babókat :)
Amúgy nekem is a 12 héten mindkét uh-val megnézték a hasin és a hüvelyin is, mert elég nagy a hasam amúgy is és úgy jobban látta a doki. én sem hallottam nagyon róla, hogy a 12. hét előtt simán nézték.

Maggie,
Majd írd meg az eredményt, ne izgulj, mert minden biztos, hogy rendben lesz! lehet, hogy a babót érezted, olyan furcsa érzés nekem is, mintha bentről valaki úszkálna finoman :)

Lilypie - Personal pictureLilypie Third Birthday tickers
Kép
tubikriszta
 
 


Kép

Ha valaki szeretne bekerülni a táblába, akkor írjon!
tubikriszta
 
 


Kriszta!

Tuti, én voltam délután is. De még elég korai az időpont, lehet hogy még nem is adnak arra a napra. Én is megpróbálom majd, de holnap beszélek a dokival, és megkérdezem a dolgokat.

Kép

Kép
witch26
Budapest X. kerület
 
 
 
 


Witch,
Köszi szépen, megkérdezed majd nekem, hogy olyan 18 óra körül vannak-e még?

Lilypie - Personal pictureLilypie Third Birthday tickers
Kép
tubikriszta
 
 


Kriszta!

Persze, de szinte bizti vagyok benne, hogy csak négyig vannak...

Kép

Kép
witch26
Budapest X. kerület
 
 
 
 


Sziasztok!

Vuki!

Gratulálok!:)
Úgy örülök, hogy minden rendben! Nekem is a Sejtbankban csinálták a vizsgálatot, úgy mint Maggie-nek! Sztem Ők is nagyon jók!

Vucuska!

Neked is nagy-nagy gratula! :)
Olyan jó látni, hogy már ilyenkor is mocorognak....igaz nem akaratlagos, de akkor is.
Annak idején a férjem annyira rácsodálkozott. Nem merte megkérdezni a dokitól, hogy jól látja e, mert azt hitte csak képzelődik.:)
Aztán amikor kijöttünk kérdeztem, hogy látta e, hogy mozgott, akkor esett le a kő a szívéről, hogy nem bolondult meg. :D

Maggie!

Mikor mész legközelebb a CSNK-ba?
Talizhatnánk. :)


Én kedden voltam a terheléses cukor vizsgálaton.
Nem tudom pontosan mennyi lett az eredmény csak annyit mondott a doki, hogy jó! :)
Nagyon megkönnyebbültem...
A babával is minden rendben, úgy össze volt csomagolva, hogy nem tudtam kibogozni a monitoron, hogy mit látok. :)
Egy héttel nagyobb a koránál. :)

Kép
nika28
 
 


Nika!

20-án megyek táppénzes papírért meg védőnőhöz is.
Esetleg Te is akkor jössz? Talizhatunk! :)
A 18. heti UH-t valószínű, hogy mégsem ott csináltatom meg, mert a férjem ragaszkodott hozzá, hogy legyen választott szülész orvosom, és hát Csetényit ajánlotta az előző dokim, mert ő már nem vállal szülést. Csetényihez ma du. fogok bejelentkezni, és úgy tudom, hogy ő csinálhat 18. heti UH-t. Akkor már inkább vele csináltatom, legalább megismerem. Meg úgyis félidőig lehet csak orvost választani itt Fehérváron.
maggie75
 
 


Maggie!

Én 14-én megyek. :(

Egyértelmű, hogy saját dokival akarod megcsináltatni az uh-t.
Én is biztosabbnak érzetem, ha van saját dokim, és benne jobban bízom, igaz a Szőke doktornő is nagyon kedves és lelkiismeretes volt velem.

Kép
nika28
 
 


Sziasztok!
Megjöttem az uh-ról. Van egy 7 mm-es petezsák és egy jóval kisebb. Abból még bármi lehet. Majd a következő uh-nál kiderül :D
süni76
 
 


szia tubikriszta!hogy vagy?már rég néztem be ide a topikba.kisfiad lesz?azóta nem mondták?szia.momó

mó73
 
 


Sziasztok!

Vuki!
Gratulálok a jó hírhez.
Érdekes hogy május 21-et hozott ki neked a gép. Mondjuk még én sem kérdeztem rá a szülés dátumára és is a Babanetes kalkulátorral számoltam május 12-t. Végülis a lényeg hogy egészségesen megszülessen.
Tea: és Rooibos teát és várandós teát iszok felváltva. Az előbbinek utánanéztem sok helyen és várandósoknak direkt ajánlják mert vasat tartalmaz. A másik teát meg a barátnőmtől kaptam, ez egy gyógynövénykeverék: van benne csipkebogyó,palástfű, málnalevél, körömvirág, homoktövis. nekem a rooibos izlik a legjobban.
Nekem nem tudom miért hasi uh volt, talán azért mert először manuálisan megnézte a méhem méretét és mondta hogy ez már akkora mint egy 12. hetes kismamának. Végülis nagyon jól láttunk mindent az uh-n.

Maggie!
jaj, de jó, biztos a baba mocorgását kezdted el érezni. :D

Nika!
Hát igen, nagy élmény volt a hétfői uh. Talán akkor
tudatosult bennem igazán hogy tényleg babákat várok. de egy kis
aggodalom is párosult a nagy öröm mellé hogy nekik most már
egészségesen meg kell születniük és hogy minden rendben legyen (Igaz most nagyon pozitív vagyok és szerintem minden rendben lesz!).
Örülök hogy jó lett a terheléses vércukor eredményed.

Süni!
Gratulálok!
Akkor lehet hogy rögtön ketten lesznek. Most jó sok ikrekes kismami van! :D
Mikor kell menned legközelebb?

Nemone, Kira!
Mi újság veletek?

Krisztamilli!
Majd ha lesz egy kis időd azért számolj be hogy mi történt veled az elmúlt időben.

Én tegnap voltam a C&A-ban és vettem egy kismama farmert mert már kényelmetlenek a gombos-zipzáras fazonok. igaz még bőven nőhet bele a hasam, de lassan azt kell elkezdenem hordani.
Tapasztalt kismamik!
Ti hol vásároltatok anna? Milyen fazonokat ajánlotok?

Kép
vucuska
 
 


Süni!
Gratulálok, lehet, hogy Te is ikres mami leszel! :)


Vucuska!
Rooibosh teát én is gyakran szoktam inni, meg gyümölcsteákat. De most merek néha zöldet vagy feketét is (napi max. 1 bögrét). Terhesteát hol lehet kapni? Én még ilyet nem láttam sehol!
Én is nevettem a május 21-i dátumon (házassági évforduló), de a május 8. se rossz, ez a férjem szülinapja! Mondjuk neki jobban tetszene, ha 1-2 nappal előbb jönne, mert akkor 1 évvel fiatalabb apuka lehetne. :)
Persze, 2 babával már biztos duplaakkora a hasad, mint nekem. Én még mindig hordom a régi gatyók, szoknyák közül azt, ami bővebb fazon. És vettem én is bandázst a C&A-ban, a kigombolt szűk nadrágokat tényleg jól tartja-takarja, és melegít is. (Igaz, ebben az időben majdnem túl meleg.)

Nika, Maggie!
Köszi a Sejtbankos válaszokat, megnéztem a honlapjukat, azt hiszem, én is oda megyek (ha megyek). Kicsit elgondolkodtatott, amit az Istenhegyi honlapján olvastam: Csak akkor érdemes megcsináltatni a szűrést, ha pozitív eredmény alapján vállalom a magzatvízvételt, és ha ez is pozitív, akkor az abortuszt. :shock:
Persze, értem én, hogy erről szólnak a vizsgálatok, de nem tudom, képes lennék-e rá... De nyilván arra kell gondolnom, hogy úgyis negatív lesz, és akkor viszont arra jó, hogy megnyugodjak!

Kép
Kép
vuki124
 
 


Vuki!
Azt mondta barátnőm hogy bioboltokban, gyógynövényboltokban lehet kapni és többféle is létezik.
Nekünk is máj 21-én van a házassági évfordulónk! :D :D :D
Most lesz a 4. és a 4-es a szerencseszámom. Szóval a babóim meg a tiétek is igazi évfordulós ajándék lesz!
A hasam az alakul és most már kezdenek jók lenni rám azok a gatyák amikbúl az elmúlt fél év alatt kifogytam, ennek ellenére a zipáras-gombos megoldás elég kényelmetlen, ezért vettem kismama nacit.

Kép
vucuska
 
 


Kriszta!

Megkérdeztem a dokim, és mondta, hogy este hétig vannak, és két héttel előtte érdemes bejelentkezni, én holnap hívom őket, mert nekem a délelőtt jó...
Jó a terheléses cukrom, és manócska 25 hetes párnaposnak néz ki, pedig csak holnap töltöm a 25. hetet :lol: A magzatviz jó sok, nincs gond, a méhszájam is zárt :)

Vucuska!

Én a kenguruba és a brendonba vettem kismami gatyit, mert amit a C&A-ba vettem, az nem állítható, a másikak meg igen, és kényelmesebbek is, és sztem árban is jobbak :)

Süni!

Gratula :)

Vuki!

Ne aggódj, nem lesz semmi gond, én szorítok neked :)

Kép

Kép
witch26
Budapest X. kerület
 
 
 
 


Sziasztok!

Süni,
Gratulálok a babákhoz! :D Mennyi ikres kismamink lett hirtelen! :wink:

Vucuska,
Köszönöm jól vagyok, bár ma meg holnap a kötelező mérlegképes továbbképzésen voltam/leszek, de nagyon nincs kedvem hozzá. Ma is majdnem elaludtam párszor. Az a baj, hogy nem tudom meginni a napi tea adagomat, és hát a téma sem valami izgalmas, hogy ébren tartson. Viszont az jó volt, hogy délelőtt Picurka elég sokat mocorgott, és így tudtam rá figyelni, mivel ott ültem órákat a fenekemen.
Én a testvéremtől kaptam vagy 4-5 nadrágot, meg felsőket is, így én megúsztam a vásárlásokat.
Továbbra is jól vagy? Nem kínoznak a szokásos reggeli rosszullétek?

Kép
nemone
Budapest VIII. kerület
 
 


Witch!
Örülök hogy jól vagtok mindketten!!!!!!!!
Köszi a tippeket.
A Kenguru Kidre gondoltál, ami van az óbudai Stop Shopban is?

Nemone!
Jaj de jó hogy már érezheted picurka mozgását! :D
Továbbra sincs tünetem,leszámítva a 2-3 óránkénti farkaséhséget és az aluszékonyságot, fáradságot. Szerencsére a székrekedésem enyhülőben kopp-kopp-kopp, mivel sok zöldséget és gyümit eszem, na meg tejtermékeket.

Kép
vucuska
 
 


Vucuska!

Igen, arra, bár én pesti vagyok, budán nem nagyon járok, de arra gondoltam :)
Nekem sem voltak komoly tüneteim, ne aggódj, ugyan ezt éreztem mint te. Éhség, aluszékonyság, néha szédelgés, ritkán hányinger, de soha sem hánytam. A székrekedésről annyit, hogy terhesség előtt nekem is volt, de mióta manócska velem van, nincs gondom :)

Kép

Kép
witch26
Budapest X. kerület
 
 
 
 


szia witch,hogy vagy?mostanára már biztos megnőt a hasad.ugye látszik már?sokat mozog vagy még nem annyira?vigyázz magadra.szia

mó73
 
 


Momó!

Olyan sokat nem nőtt, de kezdek úgy kinézni, mint aki sokat evett :)
Mocorog a manó rendesen, ha éppen nem lustizik :)
Tegnap láttam végre az arcocskáját, egy pillanatra felém fordult :)
De majd 28.án a 4D-sen :)

Kép

Kép
witch26
Budapest X. kerület
 
 
 
 


Sziasztok!
Azért várjunk még a többesszámmal. Bár az uh-on elég jól látszódott, azért jóval kisebb a másiknál.
Vucuska, 2 hét múlva lesz ismét uh.

Egyébként a mellfeszülésen és az enyhe görcsökön kívül még én sem érzek semmit. Ti hogy számoltok? Az utolsó mensi 1. napjától??

Witch, de klassz lehetett, hogy láttad az arcocskáját :D
süni76
 
 


Sziasztok!

Witch,
Köszönöm szépen az információt :) jönne velem anyukám is és ezért kérdeztem, azért én is hétfőn bejelentkezem, hogy biztos, hogy kapjunk helyet vagy még ma felhívom őket.

Momó,
Köszönöm kérdésed jól vagyunk. A baba nemét az utolsó két uh-n nem tudták megmondani, mert szerintem nem is akarták. Majd megyek én is 4D-s ultrahangra és ott majd remélem, hogy megmondják. Ha nem akkor sem esem kétségbe, mert ugyis olyan dolgokat veszünk neki, ami kisfiúnak és kislánynak is jó.
Ti hogy vagytok? minden rendben? Te anno kaptál vagy kértél érzéstelenítőt a szüléseknél?

Süni,
én is gratulálok, és remélem, hogy mindkét babó ragaszkodni fog hozzád! :) biztos :)

Vucuska,
Nekem szerencsém volt, mert több nadrágom elég sokáig jó volt rám. meg most is bandázzsal egy-kettőt fel tudok venni, mert egy kilót sem híztam csak a hasam nő.
A férjem piacozik, így nagykerbe tudott nekem nagyon olcsón kismamanadrágokat venni, kb 3000 ft volt egy darab és nagyon jó anyaga van. Amúgy némelyik boltba eszméletlen drága, de azért ki lehet fogni a jó dolgokat.

Kira,
Hogy vagy? minden rendben?

puszi
KRiszta

Lilypie - Personal pictureLilypie Third Birthday tickers
Kép
tubikriszta
 
 


Witch,
Biztos nagyon aranyos volt a babó:) én is már nagyon várom a 4D-t.
biztos kapunk megint dvd-t és nyomtatot képet.

Nekem sem nőtt óriásit még a hasam, de azért lehet látni, hogy az nem háj már :)

Lilypie - Personal pictureLilypie Third Birthday tickers
Kép
tubikriszta
 
 


Sziasztok!

Már nagyon sokat gondoltam Rátok de sajna nem sok időm van , ha van akkor meg próbálok aludni... :lol:
Ugye 22-én szültem, spinális érzéstelenítéses császárral. Nagyon jó volt, az altatásosnál százszor jobb. /Köszi, Rebe, tényleg úgy volt ahogy írtad! Gondoltam Rád a szúrás közben!!/is//
Igaz, éreztem közben hogy "tevékenykednek" a pocimban de nem volt rossz, esetleg az hogy kaptam oxitocynt és attól azért elkezdett fájni eléggé ugye ahogy húzodott össze a méhem, de összeségében pozitív élmény volt nagyon. Háromszor hozták oda a Babát és képek is készültek majd felrakom őket. Gerencsér Soma 3840g- al és 51 cm-rel született és nagyon szép Baba... :P
Hétfőn szültem, csütörtökön jöttünk haza, már nagyon kész voltam, kaptam ricinust hogy meginduljon a bélműködésem, a tejjel átment a Babába, szegény éjjel nem aludt semmit, velem együtt ugye, nappal meg szünet nélkül jöttek a látogatók úgyhogy totál kikészültem, így megkértem a dokit hogy had jöjjünk haza csütörtökön. Igaz, majdnem besárgultunk de aztán vettek tőle vért és nem volt vészes, itthon meg hamar lement róla az a kis sárgaság...
Azóta már lassan beáll a napirend és már én is egészen megnyugodtam hogy jól csinálom amit csinálok, igaz, a tejem nagyon kevés, emiatt is bánkódtam napokig, de nem tudok vele szerintem már semmit csinálni, szoptatok rendületlenül, aztán jön a tápszer, amiből jó sokat eszik. :P
Hát röviden ennyit rólunk, a képeket majd "hozom".
Nem tudtam visszaolvasni de gratula az "újaknak" és szorítok minden "pocakosnak".
Amint tudok jövök.
Sok-sok puszi Mindenkinek!!!

Kép
krisztamili77
 
 


Sziasztok!

Éhgyomri vércukor 4,4, étkezés utáni 5,4, azt mondta a védőnő, hogy ez jó. A toxoplazmán már átestem, úgyhogy elvileg védett vagyok. AFP 0,84. :)
Jövő csütörtökre jelentkeztem be a dokimhoz genetikai UH-ra.

Jaj, már úgy várom, hogy újra láthassam a picúrt! Képet kérek, remélem adnak is.

Vucuska, a védőnő is azt mondta, hogy az a rezgés amit éreztem, biztos a baba volt. :)

Nika, azért remélem lesz még olyan, hogy egyszerre megyünk a CSNK-ba, hátha sikerül taliznunk egyszer :)

Puszi

Maggie
maggie75
 
 


Krisztamili!

Gratulálok Somához, és örülök, hogy minden rendben volt a szülésnél, és hogy jól vagytok. Várjuk a képeket!

Puszi

Maggie
maggie75
 
 


Krisztamilli!

Gratula, már nagyon vártam, hogy jelentkezz :)

Kép

Kép
witch26
Budapest X. kerület
 
 
 
 


Krisztamili!

De jó, hogy jelentkeztél! :)
Gratulálok a nagyfiúhoz! Szép nevet választottatok! :)

Várjuk a képeket! :)

Kép
nika28
 
 


Witch,
Köszi a privit :)

Krisztamilli,
Gratulálok! Örülök, hogy jelentkeztél, ne aggódj a tejcsi miatt reméljük, hogy hamarosan beindul mégjobban.
A képeket várjuk :)

Lilypie - Personal pictureLilypie Third Birthday tickers
Kép
tubikriszta
 
 


szia tubikriszta,köszi mi jól vagyunk.én az első 3-at simán szültem ,ott nem kellett érzéstelenítő.utána az ikrekkel császároztak ,ott elaltattak.az utolsó babánál ott gerincérzéstelenítettek mert az is császár volt. szia

mó73
 
 


Süni!

A dokik az utolsó mensi első napjától számítják, de nekem a doki azt mondta, hogy a beülti előtt két héttel van az első nap. Tehát amikor bekerültek a babók, akkor már két hetes vagy :)

Kép

Kép
witch26
Budapest X. kerület
 
 
 
 


Szerintem is mikor bekerül a bébi,akkor vagy 2hetes.nekem pl júni 9 volt a beült. és a 38.héten febr 16-án szültem.

mó73
 
 


Krisztamili,
Gratulálok Soma érkezéséhez, sok boldogságot nektek! :D És örülök, hogy sokkal kellemesebbek az élményeid, mint altatásnál. Látod, mondtam én. :wink:
Ha lesz egy kis időd, gyere a babásba is!

Kép
rebe
Dunaharaszti
 
 


Krisztamili drága,

Szívből gratulálok Soma érkezéséhez! :D:D

Kép

Kismamik,

További gondtalan pocaknövesztést! :wink:

Puszi mindenkinek! :)

Kép

Kép
zsókuci
 
 


Krisztamili, gratulálok a nagyfiú érkezéséhez! Sok boldogságot!

Puszi mindenkinek!
süni76
 
 


Sziasztok!!!
Krisztamili!
Nagyon-nagy gratula Neked!!! Jujj de irigykedünk, hogy Neked már a karodba van az a kisfiú! :D Jelentkezz néha ha van egy kis időd!
Én jólvagyok, megvagyok, nem történik semmi küli. Megy a lakásfelújítás még mindíg, úgyhogy van mit csinálni. De azért minden nap olvaslak Titeket!!!!
Pussz mindenkinek!

Kép
kira76
 
 


Sziasztok!!!
Mi ez a síri csend???? :)
Lányok! Légyszi írjátok meg akár privibe, hogy ki hogy vélekedik és mennyit fogtok adni a Dokinak a szülésnél!!! Mármint aki már itt tart és gondolkodott rajta. Nagyon kiváncsi vagyok.
Witch! Te is légyszi! A tiédre különösen kivi vagyok!
KÖSZÖNÖM!!!!!

Kép
kira76
 
 


Sziasztok!

Mi jót csináltok? Mindenki pihen? Írjatok azért néha :) Vannak friss kismamik is, írjátok le, hogy mit tapasztaltok, ha van új képetek, akkor azt is várjuk.

puszi
Kriszta

Lilypie - Personal pictureLilypie Third Birthday tickers
Kép
tubikriszta
 
 


Kira,
én nem tudom még pontosan, mert engem mindig a magánrendelésére hív a doki, így havonta azért majdnem 10eft-ot ott hagyok nála, eddig voltam négyszer és még megyek egy párszor hozzá. Azért a lányokkal már beszélgettem, és állítólag kérdezésre sem mondja meg, hogy mennyit kér, amennyit gondolnak, de hát azért pár 10eft-ot nem adhatok vagy igen?!

Witch,
Engem is érdekel, hogy Te mennyit gondolsz adni a dokinak, nekem is megírnád privibe, ha nem publikus.

Jó ötlet ez Kira, kíváncsi vagyok én is. Hallottam már ilyen 80-100eft közötti összegeket is.

Lilypie - Personal pictureLilypie Third Birthday tickers
Kép
tubikriszta
 
 


Gondoltam, hogy mindenki kiváncsi lesz a másikéra, úgyhogy ha nem ciki, írjátok ki ide. Nem kell Dokinevet írni és akkor nem is törvénybe ütköző! :) De ahogy gondoljátok. Majd mennek a privik kerezdbe kasul! :lol: :lol:
Én a véleményemet leírom! Én is ilyen horror összegeket hallottam. Úgy szokták mondani, hogy a magánrendelőbe fizetett tarifa 10-szeresét "kell" adni szülésnél. Szerintem baromság... Ha én 10.000 ft-ot fizetek a magánrendelésen, 100.000 ft-ot adjak a szülésnél a dokinak + a szülésznőnek????? Az nagyon dúrva!!!!! Az én Dokimnál nincs is tarifa. Annyit adok, amennyit tudok... Szerintem bármilyen jómódú egy család, ez akkor is rettentő megterhelő egy baba érkezése elött. Sőt! Szerintem nem is normális dolog...
Kriszta!
Nyugodtan kérdezzél rá!!! Ha nem mond összeget, nem kell sok 10.000 forintal kibélelni a zsebét. Azért ez nem reális.
És most biztos lesz akinek az lesz a véleménye, hogy de a gyerekért mindent, de ez ha pénzen múlik, már régen rossz!
Én személy szerint a Dokinak kb 30.000-40.000 ft-ot szeretnék adni, a szülésznőnek, meg 10.000 -20.000 körül! Azért ez is horror... Nővérem 4 és fél éve szült ikreket és 30.000 ft-ot adott a Dokinak. És a mai napíg jóban vannak nagyon... Úgyhogy nem a pénzen múlik SZERINTEM!!!!

Kép
kira76
 
 


Kira,
Igazad van szerintem, főként ha belegondolsz, hogy a szülés végéig, durván 60 000 ft-ot fogok fizetni a magánrendelésen és még ehhez adnék egy horribilis összeget az már tényleg durva.
És igen a baba mindenért, de szerintem azért nem a pénzen fog múlni, hogy bánik velünk az orvos, ha igen akkor az már régen rossz. Én is olyan 10-20eft-ot gondoltam a szülésznőnek adni és a dokinak 40-50 eft körül. De majd rákérdezek, remélem, hogy nem fogja azt mondani, hogy 100eft.

Többiek?

Üdv
Kriszta

Lilypie - Personal pictureLilypie Third Birthday tickers
Kép
tubikriszta
 
 


Kira, Kriszta!

Én nyiltan rákérdeztem a dokinál, nála 8000 Ft a magánrendelő, és hát voltam már vagy 6 szor, ha nem többször, nekem válaszolt, de eléggé vonakodva, megírom priviben. Szerintem ez reális ár, a barátnőm 120.000 Ft-ot fizetett, és egy napig hagyták vajúdni, az unokanővérem 80.000 Ft-ot. Ha tetszik ha nem itt mozognak a tarifák... Én meg adom amit a dokim mondott, nagyon rendes, a kismamik akik hozzá járnak vagy nála szültek csak jót tudnak mondani, tehát nem bánom, nem mintha nem rázna meg de ez van... Szülésznőt nem fogadok mert a SOTE-n kitalálták, hogy aki volt már műtve az csak császár, én meg ugye kétszer is voltam...
Na megírom az összeget privibe :)

Kép

Kép
witch26
Budapest X. kerület
 
 
 
 


Witch,

válaszoltam. Amúgy több helyről én is a 80-100 körüli árakat hallottam.

Mióta nem engedik a normál szülést a SOTE-n ha volt műtéted? pl: engem a doki meg sem kérdezett hogy volt-e valami műtétem...mondjuk nem volt, de azért jó lenne tudni.
és ha amúgy bírnád, akkor sem szülhetsz csak császárral?

Lilypie - Personal pictureLilypie Third Birthday tickers
Kép
tubikriszta
 
 


Kriszta!

A barátnőm mondta, mert ő bent volt összevarrták a méhszáját, és akkor hallotta, de lehet hogy csak arra vonatkozik akinek a méhét műtötték, mert nekem nem azt, és lehet ezért nem mondta még a dokim a dolgokat nekem sem..

Kép

Kép
witch26
Budapest X. kerület
 
 
 
 


Sziasztok!

Krisztamili,
Gratulálok kisfiatok születéséhez! Nagyon sok boldogságot, és sok tejcsit!

Kira,
Én is a doki magánrendelésére járok, ami alkalmanként 6000 Ft, de nem szándékozom megkérdezni, hogy mennyit kérne a szülésért. Annyit fizetek amennyit gondolok, és amennyit megengedhetek magamnak... Amúgyis én úgy gondolom, hogy a borítékot már a szülés után kapja meg az orvos, vagyis addig tökéletesen el kellett, hogy lásson.

Azért nekem is elküldenétek, hogy Ti mennyit fogtok fizetni a dokinak?
Ti is a SOTE-ra jártok? Melyikbe az I-be, vagy a II-be. Én a I-be, a Baross utcába.

Kép
nemone
Budapest VIII. kerület
 
 


nemone!

Én a SOTE II.-re járok :)

Kép

Kép
witch26
Budapest X. kerület
 
 
 
 


Nemone!
Kriszta meg én kiírtuk, úgyhogy olvashatod! De nálad az igazság! Úgyis szülés után adod oda a borítékot, úgyhogy... Külömben én sem fogom megkérdezni, most úgy gondolom. Ha annyit adnék Neki, mint amennyit az Orvos ér, akkor, akkor sem tudnám megfizetni ha a házamat eladnám... És szülhetném meg itthon egyedül a gyereket. :) Én halál komolyan mondom, hogy egyszerűen nem tehetem meg, hogy 100.000 ft-ot adjak az orvosnak. Pedíg szeretném... (és egyáltalán nem vagyunk szegények) De a házat újítjuk fel a baba miatt, hogy neki jobb legyen, a sok babadolog... Most akkor inkább még a törölközőjét is turiba vegyem meg????? (semmi bajom a turikkal!!!) Most mi ér többet? Lassan basszus reklámozni fogják a tv-be hogy szüléshitel! Karrier... :evil:

Kép
kira76
 
 


Kira, Nemone!

Gondolhatjátok hogy én sem vagyok eleresztve anyagilag, főleg hogy ezt mind egyedül oldom meg, én semmit sem kaptam, bár, most egy fórumos barátnőm adott takarót, pólyahuzatot, egy két apróságot... Sokmindent piacon veszek (pl. ruhákat), meg akciósan, folyamatosan az akciókat vigyelem...
Persze lassan tényleg szülés hitel lesz... Nekem is elég nehezen jön össze a pénz, de én megadom. Ezen ne múljon...
De egyet értek, elég gázos a szitu, de ez van...

Kép

Kép
witch26
Budapest X. kerület
 
 
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?