Új privát üzeneted érkezett!

[quote="véda d."]
írta:
véda d.Viszont úgy sajnálom ezt a 3 órá etetési rendet. Az újszülöttek gyomra még olyan parányi, és az anyatej olyan könnyen emészthető, hogy sokkal bababarátabb lenne a 2 óránként etetés. Főleg, ha ő maga jelzi, hogy éhes :(

a 2 óránkénti etetés kivitelezhetetlen lenne a PICeken, így is épp, hogy végeznek minden munkával.
persze, jobb sűrűbb, meg az igény szerinti, de a PICeken mindig is 3 óránkénti etetés volt.

[quote="véda d."]A írta:véda d. nem kötelező védőoltásokról kíváncsi lennék a véleményetekre! Pneumococcus, meningitis, rota? Pro és kontra érvek egyaránt érdekelenek!

a pneumo bekerül az oltási rendbe, szerintem egyértelmű, hogy be kell adatni
meningiteq - Lili megkapja
rota - na ezt végig kell gondolni, mert van kb. 90 rota törzs, az egyik oltóanyag 9 a másik 13 ellen véd és összesen ca. 45e ft az oltások ára

[quote="donika"]H írta:donikaúst adtál már Petinek? Én még nem, de a jövő héten már szeretnék. Úgy gondoltam, hogy a zöldséggel együtt megpirítom, és párolom, az úgy jó, szerinted?
Orsi, véleményed szerint?

én nem vagyok a korai húsadás mellett, enyémek 9 hó alatt nem kaptak, Levi majdnem 1 évesen, Lili is akörül kapott.
Nem szoktam korán idegen fehérjét adni.

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Gömböcske,
31+6-ra született,toxémia miatt és most a dél-pestiben növekszik.Holnap lesz 4 hete már... :shock:
Hozd hozzám Petit, hadd gyakoroljak kicsit! :wink:
Véda
szép kis család! :)
sztrájk múlóban?
Örülök ha nagyobbnak látszik Léni, igen alig várom h. igény szerint etethessem, annyi mindenen ment már át, és még éhezik is.:shock: :roll: és kapnak teát is, amit nem nagyon díjazok...
Donika, Fendike
köszi
:D
Jó hogy beszélgettek ilyen témákról (oltás, kajcsik,székek, stb..legalább kicsit képbe jövök.)
Ja és a jó hír, trükkösen, de megnyertem a licitet! :lol:

Kép
katica_75
 
 


Sziazstok!

ZSigmondom jól van, 16.án kapja meg csúszva a 2.havi oltást, én is rákérdezek majd a pneumo
meningiteq re.

TEgnap esti kép fürcsi elött rossz dátummal :lol:

Kép
Vendég
 

 
 

Sziasztok!

Donika!
Hús: azt mondta a védőnő, hogy szükségük van már ebben a korban az állati erederű fehérjékre is, igenis kell adni, a sok mozgáshoz és növekedéshez kell. Én adok, de nem minden nap.

Én zöldségekkel (répa, zeller) megfőztem fűszerek nélkül a csirkemellfilét, felvágtam, és jégkockatartóban tárolom a mélyhűtőben.

Katica!
Megnéztem a történeteteket a babavárókon, örülök, hogy már szépen gyarapodik a babád! Nagyon ügyes, szép kislány!

Akkor ne engedjem álldogálni Petit? Mert ő mindig keres egy helyet, ahol fel lehet állni, és áll. És mászik, a kúszás kimaradt. Ez baj? Én úgy tudtam, h a mászás fontosabb.

Kép
Kép
gömböcske
 
 


[quote="gömböcske"]H írta:gömböcskeús: azt mondta a védőnő, hogy szükségük van már ebben a korban az állati erederű fehérjékre is, igenis kell adni, a sok mozgáshoz és növekedéshez kell. Én adok, de nem minden nap.

Akkor ne engedjem álldogálni Petit? Mert ő mindig keres egy helyet, ahol fel lehet állni, és áll. És mászik, a kúszás kimaradt. Ez baj? Én úgy tudtam, h a mászás fontosabb.

az azért erős túlzás, hogy szüksége van az állati fehérjére. (itt is azt mondom, hogy a hozzátáplálás erőltetésére, ha nem hízik a gyerek. Számold ki mennyi fehérje van abban az egy jégkockányi csirkemellben meg mennyi a napi anyatejben v. tápszerben... elenyésző mennyiség lesz a kívülről bevitt)

nem tudod meggátolni, hogy felálljon :wink: vagy kúszás v. mászás legyen, kúszni nekem 3ból 1 se kúszott, azzal nincs önmagában gond.

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Szia Orsi!

Én pontosan nem tudom, hogy mennyi a fehérje a cs mellben, de remélem, azzal a kis csirkével nem ártok neki.

Ma 3-szor ébredt éjszaka, nagyon fáj a fejem, már elég uncsi, hogy nem hagy aludni. Megpróbálom este tápszerrel megetetni.

Cumisüvegből semmit nem iszik meg, lehet, hogy nem tudja, h hogyan kell használni? Adjam csőrös pohárból a tápszert szerinted? Csak akkor nem zúdul le nagyon gyorsan? (Vizet csőrös pohárból adom, és a fele mellé folyik, amit megiszik, nagyon gyorsan, hatalmasakat nyel, félek, nehogy félre menjen.)

Én is abban reménykedek, hogy a baba csak tudja ösztönösen, hogy mi a jó neki, és ha nem lenne elég erős az álláshoz, akkor nem csinálná.

Kép
Kép
gömböcske
 
 


Gömböcske :P
Lilu u.ezt csinálta :wink:
Felállt a kiságy rácsába kapszkodva, és amikor csak lehetett állt, és persze fülig ért a szája :lol: :lol: :lol: Volt, hogy éjjel arra ébredtem, hogy rötyög. Hát, látom, hogy áll, mint a cövek a kiságyban :lol: :lol: :lol: Alvás? Ebben az időszakban aludtam a legkevesebbet, mióta megszületett, mert éjjel is folyton felállt. Megszoptattam, visszaaludt, 1 óra múlva ismét állt :lol: Most nevetek rajta, de akkor sokat bömböltem a fáradtságtól :? Ne félj, elmúlik! Kitartás!

Véda
Vendég
 


[quote="gömböcske"]S írta:gömböcskezia Orsi!

Én pontosan nem tudom, hogy mennyi a fehérje a cs mellben, de remélem, azzal a kis csirkével nem ártok neki.

nem azt mondtam, hogy ártasz neki :wink: hanem azt, hogy elenyésző, azért nem értem a védőnő által mondott _kötelező_ jellegét. Napi szinten max. 5% plusz fehérjét jelent.

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


[quote="gömböcske"]C írta:gömböcskeumisüvegből semmit nem iszik meg, lehet, hogy nem tudja, h hogyan kell használni? Adjam csőrös pohárból a tápszert szerinted? Csak akkor nem zúdul le nagyon gyorsan? (Vizet csőrös pohárból adom, és a fele mellé folyik, amit megiszik, nagyon gyorsan, hatalmasakat nyel, félek, nehogy félre menjen.)

Lili sosem tudott cumisüvegből inni, Levi 13 hósan tanult meg.
Pohárból ill. a nuk puha csőröséből ivott most Lili.

de most nem értem a tápszert. Az éjjel miatt akarod??? mert arra szerintem nem sok hatással lesz. Inkább kanalazz tejpépet egyszerűbb és nem zavar be a cumival.

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Gömböcske! :)
Szomszédom lánya Németországban lakik, most itthon van, van 1 3 éves fia, éa egy 6 éves lánya, elmondta, hogy ő húsok közül kizárólag tengeri halat adott a gyerekeknek, azt is 9-10 hós körül.

Peti éjszaka biztos, hogy azért kel, mert éhes, vagy szomjas?
Nincs melege, vagy fázik? Vagy a foga?
Félre ne értsd Zsombi is felébred éjszaka, változó milyen gyakran, van, hogy 1x, de akár 3x is, neki most jön a 2.foga. :?

Zsombi tegnaptól nagyon szépen kúszik, úgy örülök! :D

Orsi!
Ok! :D
Csőröspohár téma: én Disney poharat vettem, ami alól is folyik, vegyek másikat? Én az aventre is azt hallottam, hogy folyik belőle! :twisted:
Milyen zöldséges ételt adjak neki, vmi újat mondjál már! :wink:

Boni!
Zsiginek igazi férfi nézése van! :lol: pl. A főnök ÉN vagyok!!!!! :lol: :lol:

Kép

Kép
donika
 
 


Fendike!
Szereld át, Máténak biztos jobban fog tetszeni! :D Nekem így is jókat alszik benne.

Kép

Kép
donika
 
 


Donika :D
az avent 2 esélyes vagy folyik vagy nem :D
a Nuby - DMes nekem azért szimpatikus, mert szilikon puha a csőre, és tuti nem folyik, nekünk 4 van folyamatos használatban. 1 se folyik.
zöldséges étel? nem tudom, miket esztek :oops:

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Donika köszike :lol:

itt vannak receptek
http://www.babafalva.hu/portal/modules. ... name#start

voltam ma gasztroenterológusnál, mert székletproblémám volt..

eredmény: nem aranyerem van, hanem a kemény széklettől(vasat kellett szednem) "szétrobbant" 3 helyen a végbelem..most ecsetelnem kell... :cry:
Vendég
 


Lányok :P
A párok fórumán a lányok talit szerveznek jövő vasárnapra. Akinek van kedve jönni, jelezze Puszedlinek. Helyszín a Tranzit (XI. kerület, Bukarest u.), 3 körültől.
Én megpróbálok odamenni egy kicsit... ha Apa elenged és bevállalja a fiúkat addig :D
Fanni

Fanni, Milán, Márk

Kép
fanni73
 
 


Boni :P
A leírásodból magamra ismertem :roll: :oops: Mivel ecseteled? Nálunk a Bioptrontól múlt el Csabi köldökgombája, és az én szemölcsöm, Lilu felsőlégúti fertőzáse, stb. tudom, hogy erre is szuper lenne, de mindig halogatom, hogy majd honap meglámpázom magam! Aztán sose. A toaletten meg átkozom magam... :evil: Írtózatosan tud fájni!!!
Jobbulást!

Véda
Vendég
 


Véda nekem a drnő adott agy lila szinű löttyöt,azzal kell nevenincs :roll: hát én is láttam ahogy megnézte, elég csúnya :cry:
Vendég
 


Orsi! :D
Úgyis megyek a dm-be, megnézem. A repertoárunk nem túl széles :wink: : s.répa, f.répa, krumpli, s.tök, brokkoli, cukkini, cékla, és a gyümik persze.

Boni!
kösz, jobbulást neked! :D

Kép

Kép
donika
 
 


Huh Boni, nem irigyellek. Jobbulást. Véda neked is. Én is szedem a maltofert, de le is kísérem valami aszaltgyümivel így nincs (eddig) belőle baj.
Gömböcske
köszönjük :)

Képzeljétek pólyásbabánk lett!(angol :D ) Kinőttük az inkubátort és szopizott is!! És tudja! :lol:

Kép
katica_75
 
 


Katica :P
Ez aztán a jó hír, gratulálok :D Mennyit tudott szopizni? Most hány kiló Léna baba?
Fanni

Fanni, Milán, Márk

Kép
fanni73
 
 


Fanni
köszi :) , 1820 gr és 10gr-okat sikerült ma, mert azért még hamar elfárad,, de ügyes.A többit cumiból adom neki.4x mehetek be hozzá napközben.

Kép
katica_75
 
 


Sziasztok!

Véda! Akkor nagyon élvezik a gyerkőcök biztosan az álldogálást.

Boni, Véda! Jobbulást!

Donika!
A babák nem igénylik a nagy változatosságot, az ismerős ízeket kedvelik. Bőven elég ennyi zöldség neki (szerintem).

Ma éjjel is nagyon nehéz volt, Peti 2-től 4-ig rendkívül kipihenten pörgött és kurjongatott a franciágyban. Nem álmos????? És előtte 1-kor is felébredt. Már elég zombi vagyok. És du. nem alszik.
Az első foga már látszik.

Katica!
És Te is a kórházban vagy? Vagy többször meglátogatod a kislányod?

Kép
Kép
gömböcske
 
 


Donika,
mi ennyit sem eszünk, sárgarépa, sütőtök, krumpli és cukkini amit eddig nagynehezen megevett, sztem is elég nekik, de te érzed, hogy mennyire kívánna mást esetleg
egy falat husit azért sztem kipróbálhatsz.. :wink:
nekünk tommee tippee-s poharunk van, nem folyik
máté őrülten mászik és állandóan azt keresi, hol tudná felhúzni magát, hálisten még nem megy neki.. :?
mostmár állandóan figyelnem kell, járókát nem akarja, elindult a felfedezés.. :D

nekünk most 3 fogunk jön egyszerre, felső kettő és alul is a 3., úszunk a nyálban.. :D

Gömböcske,
hát elhiszem, hogy nagyon fáradt vagy, de sztem nem az éhség miatt ébred
nincs ötletem mit lehetne ilyenkor, próbáld otthagyni, vhogy gondolom éreztetni kéne vele, hogy éjszaka van.. :roll:

Katica,
gratulálok nektek!!! :D

Kép
fendike
 
 


Katica :P
Akkor szépen hízogat Léna baba és nagyon ügyes. Persze, még ő ici-pici, halad ő és növöget. Csak így tovább :wink:
Fanni

Fanni, Milán, Márk

Kép
fanni73
 
 


Sziasztok lányok!

kérdésem lenne pelenka ügyben. Eddig Liberót használtam, de át akarok térni egy olcsóbb márkára. Szerintetek melyik jó? Babylove, Huggies? A Kaisersben van egy Pretty Baby nevű is, azt ismeri valaki? Tescoba nem nagyon jutok el, az bizti kizárva.

Még egy kérdés: most jött meg nekem először a menstim, és nagyon nagyon enyhe, még csak hasgörcsöm sincs. Ez (is) normális? Mindenki brutál erős első vérzésekről számol be...

KépKép
lili73
 
 


Katica! :D
Ez nagyszerű, gratulálok, gondolom milyen boldog voltál az első szopizáskor, ez óriási sikerélmény! Ügyesek vagytok!!!!! :P

Fendike!
A hússal még várok egy kicsit. Zsombinak totál fel van dagadva az ínye, már nagyon várom, hogy kibújjon a 2.fogacska, szegény megszenved vele! :?
Máté nagyon ügyes, Zsombika egyelőre kúszik, de azt nagyon :lol: , hipp-hopp, és már kint is van a szobából, és 4kézlábra áll.

Úgy veszem észre, hogy időnként elég hisztis Zsombi, pl.esténként, alig tudunk, vagy egyáltalán nem tudunk együtt vacsizni a párommal, ha leteszem bárhová, azonnal sír. legutóbb a járókába tettem, kicsit sírt, aztán elhallgatott. Sokat lenne kézben? Na most már következetesnek kell lenni. Többieknél van hasonló probléma?

Fanni!
Hogy vagytok? Továbbra is jók az éjszakák? :wink:

Kép

Kép
donika
 
 


Lili!
Mi Liberot használunk, előtte pampers volt, de ez jobbnak bizonyult. A Huggies drágább, mint a libero. A többiről nem tudok nyilatkozni, sztem próbáld ki, biztos az is sokaknak bejött már.

A mensivel kapcsolatban, nekem elég bő vérzésem volt pont 1 hétig tartott, és fájt a hasam. Nekem azt mondta a nődoki, hogy amíg szoptatok, ezek nem 'olyan' vérzések, mint korábban volt, majd ha már egyáltalán nem szoptatok, akkor áll vissza az egész. Ehhez képest a köv.hónapban pontosan megjött ismét bőven :? . Szóval sztem teljesen normális, amit írsz, ne aggódj! :wink:

Egyébként hogy vagytok? Ritkán jársz erre!!! :twisted: :D Gondolom nincs sok szabadidőd.

Kép

Kép
donika
 
 


[quote="lili73"]S írta:lili73ziasztok lányok!

kérdésem lenne pelenka ügyben. Eddig Liberót használtam, de át akarok térni egy olcsóbb márkára. Szerintetek melyik jó? Babylove, Huggies? A Kaisersben van egy Pretty Baby nevű is, azt ismeri valaki? Tescoba nem nagyon jutok el, az bizti kizárva.

Még egy kérdés: most jött meg nekem először a menstim, és nagyon nagyon enyhe, még csak hasgörcsöm sincs. Ez (is) normális? Mindenki brutál erős első vérzésekről számol be...

nekem tök normális, soem volt erős 3 max. 4 nap és annyi
huggies nem olcsóbb
DMes jó
ikresek fórumon a LILA csomagolású tescost dicsérik - nem a tesco gazdaságos, hanem sötétlila a csomagolása

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


sorry :oops: :oops: látom, tescos kizárva

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Oké, köszi a válaszokat!
Azt hittem, Huggies olcsóbb kategória, hoppá :oops:
Akkor próbálkozom a babylove-val.
Még szoptatok, akkor bizti azért nem olyan, mint régen (vagyis erős és fájdalmas).
Francba, hogy nincs közelebb tesco, ha a közeli StopShopba megyek, akkor is el tudok tökölni órákat (gyerekek otthon a férjemre hagyva, akinek mellesleg dolgoznia kell), mi lenne, ha a távoli tescoba mennék :roll:

Donika,
köszönöm kérdésed, jól vagyunk, Alizka élvezi, hogy tud ülni, Barnus most kezdett kúszni, nagyon jól elvannak naphosszat játékkal. Akár együtt (felügyelettel persze), akár külön-külön járókákban. Barnusnak 8 foga van, itt megálltunk egyelőre, Aliznak most jön egyszerre a felső 4, a két alsó már rég kint van. Az éjszakáktól kivagyok teljesen, Barnikám még mindig 1-2-3-szor kel, csak szopival alszik vissza azonnal, így megszoptatom, hogy tudjak aludni. A múltkor megpróbáltam, hogy nem adok, másfél óra után feladtam, és adtam cicit. Bosszankodtam, hogy rég aludhattam volna. Ördögi kör. Nem tudom, mit csináljak, tényleg tanácstalan vagyok. Az ágyában sírni hagyni nem tudom több okból.
Doktornéni azt mondta, adjak neki pépet lefekvés előtt, bár nem hiszek benne, kipróbáltam, hát nem jött be.
Szaladok, mert fő az ebéd (paprikáskrumpli).

KépKép
lili73
 
 


[quote="lili73"]M írta:lili73ég szoptatok, akkor bizti azért nem olyan, mint régen (vagyis erős és fájdalmas).

az nem az endometriozis miatt volt?
mert az a terhességgel megszűnik, és utána is javulhat... de aztán sajnos ált. visszaáll

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Lili,
mi is liberot használunk, többiből nekem kipisilt, néha ebből is.. :?
éjszakára nincs tipp, Alíz közben simán alszik???
az már többször kiderült, hogy a kajálással nincs összefüggésben.. :roll:
Barninak jó sok foga van, bár ha így haladunk (már jön a 6.) lehet hogy nálunk is lesz ennyi.. :roll:

Donika,
esténként Máté is elég nyűgi, mi nem is eszünk amíg ébren van, inkább korgó hassal teszem le és utána eszem nyugodtan 9 körül
mostanában nagyon könnyen elalszik, utána jön a béke-nyugalom.. :D
nappal is panaszkodik ha leteszed? este sztem normális, hogy jobban nyűglődnek, máté is nagyon elfárad
muszáj átszerelnem a sportülést, mert a mózesben felül, térdel, mindent csinál az alváson kívül.. :D
kár, mert órákat aludt benne hason, a hordozóban max. 30percet alszik
Zsombi üléssel hogy áll??

nagyon intenzív napjaink vannak, mászik őrülten az egész lakásban, ahova megyek jön utánam és hétvégén fel is állt az ágyában
épp leraktam aludni és hallom, hogy hangosan röhög, bemegyek és büszkén álldogál.. :D na azóta csak azt keresi, hol tudna felkapaszkodni
mindeközben náthás, 4 foga jön, csoda hogy ilyen jól elvan és ugyanúgy átalussza az éjszakát

Kép
fendike
 
 


Orsi,
á nem, nem vagyok/voltam endos.

Fendike,
Aliz ált. simán alszik, de előfordult már, hogy Barni felébresztette. Aztán korán reggel ő már ébren van, nekem meg nehezemre esik fölkelni az éjszakai viszontagságok után (Barni is aludna még).
Nagyon fejlett Máté baba, hogy már így mászik. Mi most megyünk újfent vizsgálatra, bár szerencsére alakulunk, csak kissé megkésve.

KépKép
lili73
 
 


Donika,
mi is mindig azután vacsizunk, hogy letettük őket. A két gyerek vacsiztatása túl sok időt elvesz az estéből, nem nagyon jut rá idő már.

KépKép
lili73
 
 


Sziasztok!

Hétfőn elvittem Grétát egy Dévényes gyógytornászhoz, jó alaposan megnézte és azt mondta nincs semmi baja! Fenék emelés, nézzem meg jobban fordulni próbál mostmár és ezért csinálja, ráncasszimetria meg nagyon enyhe, megadta egy doktornő telszámát, hogy vigyem el Grétát, ha szeretném. De ő tudja, hogy azt fogja mondani, hogy minden ok! :D Azt mondta régen látott már ilyen erős babát! Szörnyű, hogy milyen súlyos esetek járnak hozzá!Sajnos beigazolódott a gyanúm az itteni gyógytornászról.

Próbál már fordulni a kis drága! Oldalára fordul és ott is marad. Ha segítek kicsit neki, akkor sikerül hasra fordulni. Hasonról is elkezd fordulni, de megakad! Na, de már ez is nagyon jó!

Lili!
Mi lila tescos pelust, rossmanost és liberót használunk. A Dm-es állítólag ugyanolyan, mint a rossmanos, biztos jó!

Fendike!
Aranyos lehet Máté. ahogy mászik!

Donika!
Mi is akkor eszünk, amikor már letettük aludni Grétit. Este ő is nyűgös általában. Semmi sem jó olyankor neki! :?

Katica!
Hogy vagytok?

Fanni!
Fiúk jól viselkednek? Éjszakák hogy alakulnak?

Szerintetek a babakocsi támláját megemelhetem már Grétinek? Mert fekvő helyzetben állandóan felkönyököl, názelődni akar és sír.Ha megemelem, akkor már minden ok. Nem teljesen ülőhelyzetbe természetesen. Ha párnát rakok a feneke alá, hogy ne terheljem annyira a kis gerincét?

Kép
Kép
kisfóka
 
 


Sziasztok,

gratulálok babátokhoz és sikeresség ügyében kérdeznélek Titeket, hogy lombikos kivizsgálások mennyire alaposak. Az orvosok mennyire női dokik is?

Az a problémám, hogy állandó vérzés jelentkezik nálam, már túl vagyok méhtükrözésen, IR-em szedek gyógszert, de a helyzet változatlan. Egyszer megállapítottak olyat is, hogy a petefészkem alulműködik.

Ilyenkor mi lehet? Ti is szenvedtettek ilyen bajokkal a lombik előtt?

KépKép
charlott
 
 


ha meg egyszer.
Tavirati stilusban
Katica. Nem gond amit irtal, semmi bajt, rosszat nem jelent. Irok amint lesz gepem.

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Orsi
köszi, várom ha tudsz majd írni hosszabban.
Charlott
én nem tudok ilyen ügyben segíteni, viszont sztem alaposak a vizsgálatok,nálam azok voltak- és a dokik a topon vannak.
Kisfóka
örülök hogy minden rendben Grétával, így legalább tuti biztos lesz a negatív diagnózis. :wink: Milyen nagy lány már!!4 hónapos. :shock:
Fanni, Donika
köszönjük! tényleg gyönyörű dolog! Ma már 40-eket sikerült neki! Úgy veszem észre nagyon szeret szopizni. :D ma mikor kihúztam a cicit a szájából elkapta a köpenyem, vissza akart rántani :) A súlya is szépen gyarapodik már1980 volt.

Kép
katica_75
 
 


Sziasztok!
Felteszem, hátha érdekel valakit. (Székesfehérváron van)
Fanni
------------------------------------------------------------------------------
Szombaton nyílik az első Kenguru Play játszóház Pampers totyogóval!
A nyitás napján mindenki ingyen játszhat a fergeteges kalandparkban és a Pampers babajátszóban!
Mi minden korosztályra gondoltunk! A 3év alatti csöppségeket számos játékkal, kézségfejlesztő programmal várjuk a Pampers "toddler" babajátszóban. 3 év felett pedig kalandpark várja a nagyokat: több szinten különböző aktivitásokban vehetnek részt a gyerekek, bebújhatnak egy öreg fa törzsébe, ugrálhatnak a labdatengerben, vagy a trambulinon, majd egy hatalmas csúzdán csúszhatnak le.
Megnyitó programok:
10.30 Kenguru dal Pintácsi Vikivel
10.35 Kenguru Disco
11.00 Mese a tisztaságról (a Marcipán cica társulat előadása)
11.40 Pelenkázó verseny
11.50 Pintácsi Viki Csoda történt - című új lemezének bemutatója
12.10 Ricsi Bohóc műsora
A rendezvény háziasszonya: Pintácsi Viki. Minden látogató részt vehet tombolánkon, melyen értékes ajándékokat sorsolunk ki! A rendezvény alatt a Mosolygó Kórház alapítvány tagjai egész nap lufihajtogatással és arcfestéssel várják a lúrkókat!
Tekintse meg a játszóházat megújult honlapunkon: http://www.kengurukid.hu/index.php?acti ... _jatszohaz

Fanni, Milán, Márk

Kép
fanni73
 
 


Donika :P Kisfóka :P
Köszi a kérdést.
Kicsit visszaestünk, mert Milcsi ma 3-kor ébredt éjféli etetés után... de amúgy 5-kor szokott. Rám szokott sajnos. Elég, ha magam mellé fektetem, s akkor visszaalszik egyből. Így ma végül 5-kor kért enni, ha meg 5-kor teszem magam mellé, akkor úgy 6 és 7 között. Márkó már kissé túl jól is alszik éjszaka. Tegnap este 11 után f8-kor kelt, de nem volt éhes :shock: A szájába nyomtam a cumit, de nem evett. F10-kor kezdett enni... Mondjuk ő már 6,2 kg. Nagyfiú :D

Kisfóka :P
Ha a gyerek gerince egyenes marad, akkor simán megemelheted, persze! Enyémek is már nézegetnek, mi már 2 hete felemeltük, hogy lássanak is 8)

Katica :P
Ezek szerintem már majdnam 2 kg. Akkor hamarosan hazamehet, nem???

Fanni

Fanni, Milán, Márk

Kép
fanni73
 
 


Hogy mondod Fanni? :D Igen, ma 2020! még leírni is jó. :) Szeretnénk az ünnepekre hazavinni,de lehet h. vérszegény és ha vért kell kapnia kicsit csúszhat... :? (nagyon jó lenne megúszni)

Hú ilyen szép nagyok már a fiúk!!??? 6,2! szuper, van tejecskéd?(Kicsit le vagyok maradva)

Kép
katica_75
 
 


Katica!
a fiaim is vérszegények voltak,és 8 hós korukig vascseppeket kellet kapniuk.Szorítok,hogy minél hamarabb hazavihesd a kislányodat!Gyönyörűen gyarapszik!

Andi
Kép
aanda
 
 


Katica :P
Drukkolok, hogy mihamarabb otthon lehessen a kicsi lány.
Milcsi csak 5,2 de ő a bukós. Meg amúgy is kisebb valahogy. De ő is fejlődik, drnő szerint 3 hósan az 5 kg teljesen rendben van.
Tejcsim már csak mutatóban, mivel Milcsi volt csak szopizós, ő tartotta karban a tejszintet, de 1,5 hét cicire tevés utáni hiszti után abbahagytam az erőltetést. Mondjuk tegnap este pont kért cicit, de már nem jellemző. Így napi 150 ml van csak és napról napra kevesebb az is... Pont az influ szezonra fog teljesen elfogyni :( Pedig eszem MoreMilket is és Utrica homeos bogyót is...
Fanni

Fanni, Milán, Márk

Kép
fanni73
 
 


Fanni, reméljük az influenza elkerül Titeket messzire!

babaimádó
Kép
babaimado
 
 


Szia Baba :P
Hogy vagy???
Én is remélem... csak tudod tavaly is Apa hozta haza a kórházból... Már szóltam neki, hogy oltassa be magát, de az sem bizosíték...
A napokban voltam vásárolni, mindenki köhög :shock: Elég nehéz elkerülni :( de azért igyekszünk 8) :wink:
Puszika!
Fanni

Fanni, Milán, Márk

Kép
fanni73
 
 


Köszi, vagyok.Velem semmi különös nincs.Igen, emlékszem, hogy Apa vitte neked haza. Mi beoltattuk maunkat.

babaimádó
Kép
babaimado
 
 


Fanni,
köszönjük.
Hát ez a tejdolog nem 1szerű...nekem is vannak favoritjaim ha esetleg kevesebb 1ik napról a másikra (alkmentes sör,tea,utrica) de gondolom ezek a csodaszerek is csak ideig óráig hatnak...Még a tejszaporító sütit nem vetettem be...azt a nagy válság idejére tartogatom, mint Jolly Jockert. Valaki próbálta esetleg?
De az a lényeg hogy szépen fejlődnek! :P Biztos nagy gézengúzok már!Van azért segítséged, vagy simán megbírkozól velük egyedül? :P
Andi
Köszi :) . Ezeket a cseppeket hány hetes kortól kaphattátok? Neki semmit nem adnak még rá. A hétfői vérvételen kiderül elekrülhető-e, kérünk szépen még drukkokat! :D (((a doki ma azt mondta már látszik a kilincs!! :lol: :lol: ))

Kép
katica_75
 
 


Sziasztok Lanyok! :D

Bocsi, hogy igy eltüntem, nem nagyon tudtam netezni mostanaban. Valoszinü ezutan sem jövök majd sürün de azert igyekszem majd nyomon követni benneteket! :D

Mi jol vagyunk, Davide szepen fejlödik nagyon nagy huncut. Gagyog a maga kis babanyelven, kuszik es most kezd maszni is ma'r negykezlab ringatja a kis feneket. megyek mert felebredt. puszi mindenkinek!

Kép
Kép
jucmuc
 
 


Na csak gondoltam megosztom a jóhírt! Holnap lesz a nagy nap!!! már 2120gr és a vérképe nem romlott, így hazajöhet!!! :D :) :P :lol: :D :) :P :lol: :D :) :P :lol: Húú de hosszú éjszakánk lesz.

Kép
katica_75
 
 


Katica!

GRATULÁLOK!!!!

Kirázott a hideg,annyira átérzem a boldogságodat!
A fiaim 4 hét után jöhettek haza,akkortól kapták a vascseppeket,de ezek szerint nektek nem is kell!
Sosem felejtem el...Apával állandóan benéztünk a kiságyukba,mert olyan hihetetlen volt,hogy végre itthon voltak!

Andi
Kép
aanda
 
 


Andi
:P el is hiszem, sztem mi is napokig csak bámuljuk majd Őt tátott szájjal ! A vasat gondolom neki is fel fogják írni. A te srácaid hányadik 7re születtek?

Kép
katica_75
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?